Kunigunda

Épp egy figyelmen kívül hagyott tálca felé settenkedik és lekap róla pár pogácsát, majd ott rögtön falni kezdi. Persze ezt csak előételnek szánta, még vár, hogy manók kezébe nyomjanak valami ehetőt és tartalmasabbat. Persze a sürgés-forgásban már több koboldot leszólított, de mind csak heves bólogatás közepette ígérte, hogy hoz neki valamit, amit azóta is vár. Aztán egy kalapos lány mellé ér, és úgy tűnik, szintén ugyanabban a reményben érdeklődik itt a konyhán.
-Elméletileg, ha kérünk, adnak is valamit a manók. Előbb utóbb majdcsak felfigyelnek ránk. Addig ott egy pár pogácsa, vegyél, ha kérsz. Én önkényesen kiszolgáltam magam. – mutat a tálca felé. –Nem sűrűn járok a konyhába, általában megvárom az étkezést, de a mai nap nem tartozott közé. Azaz semmilyen étkezést nem tartalmazott, úgyhogy kicsit morcos leszek, ha nem kapunk gyorsan valamit. –magyarázza vicceskedő, de mégis kicsit morcos hangsúllyal.

Keiko Sama

 Elindultam a konyha felé, hátha maradt valami kis finomság egy kis diák számára. Végig mentem a soha véget nem érő folyosón és néha-néha kikukucskáltam az ablakokon. Besütött a folyosókra a nap sugara, mely meg-megcsillant a páncélokon.
  Mikor odaértem, a konyha ajtajához, óvatosan bekopogtam. Kinyitottam az ajtót és beléptem.
  - Jó napot! - köszöntem. - Elnézést a zaklatásért, de maradt valami kis finomság? - kérdeztem vidáman.
  - Hát persze! - jött a válasz, és már a kezembe is tarthattam az ínycsiklandozó palacsintát és muffint. A kis táskámba egy pléd volt, amit leterítettem és leültem. Nem volt kedvem visszamenni a klubhelyiségbe.

Vanília Perwinkle

Egy kicsit megéheztem, így arra gondoltam, hogy ellátogatok a konyhára, hátha kapok valamilyen ételt. Igaz, hogy elmehetnék a faluba is, de ahhoz most nincs kedvem - vagyis, az az igazság, hogy most pénzem is alig van. Végigmegyek a folyosón, s csak résnyire nyitom ki az ajtót, azon kukucskálok be. Hamar összeszedem a bátorságom, és bemegyek. Most járok először a konyhán, így gondolom nyilvánvaló, hogy elbűvöl az egész látvány. Legfőképpen az, hogy a manók milyen szorgosan dolgoznak a tűzhelynél. Elindulok az asztal felé, ahol néhány manót látok, és mellettük egy tál palacsintát. Nem is figyelek. lábam elé csak megyek előre. Már majdnem elérek az asztalig, mikor megbotlom valamiben. Vagyis inkább valakiben, egy lányban, aki valamiért egy pléden ül itt a földön, és palacsintát eszik. Amint meglátom,hogy kiben botlottam meg, alázatosan meghajolok, és ezt mondom:
- Elnézést, nagyon sajnálom. Nem volt szándékos. Kérlek bocsáss meg!
ezek után nézem a lányt, közben várom a reakcióját. Remélem nem haragszik nagyon rám.

Keiko

  - Semmi baj! Gyere és csatlakozz hozzám - mondtam nyugtatóan. - Te jól vagy? Nem én estem el benned, hanem te bennem. Nekem kellene bocsánatot kérnem amiért kint hagytam a lábam - mosolyogtam rá. Nagyon udvarias lánynak tűnt, hisz azért kért bocsánatot, amiről nem is ő tehet.
  - Még meg se kérdeztem. Hogy hívnak? - kérdeztem tőle. - Levitás vagy, mert láttalak a klubhelyiségben, és elsős, mert ritka az ekkora másodikos, már bocsánat - fejeztem be mondandóm. Örültem, hogy találkoztam vele. Odébb csusszantam és megütögettem magam mellett a helyet. - Na gyere! Csüccsenj le és mesélj magadról! - érdeklődtem.

Vanília

Megkönnyebbültem mikor mondja hogy nem haragszik rám, hogy nincs semmi baj. Mosolyából is le lehet szűrni, hogy egy kedves lány, amit egy másik mosollyal viszonzok.
- Igen, levitás vagyok, és igen elsős- elnevetem magam mert még senki sem a méretem alapján feltételezte a koromat, bár sokan fiatalabbnak néztek, mert még mindig csak 148 centi vagyok.
Megengedi , hogy leüljek mellé a plédre, és én le is huppanok azonnal.
Hmm... mit is mondjak magamról? kérdezem magamtól, közben kezem az álamra teszem.
- Hmm... hát... öhmm... mit szeretnél tudni?- kérdezem, majd szemem a palacsintákra mered, mikor megérzem a szagukat, és akkorát kordul a gyomrom, hogy csak na. - Kaphatok belőle? - kérdem,közben mutatóujjammal mutatok a palacsinta felé.

Keiko

  - Na, akkor jól gondoltam! - nevettem. Örültem, hogy van egy nálam picit fiatalabb akivel beszélgethetek. Szeretem a társaságot. Sok embert ismerek, de azok szinte mind nagyobbak nálam. Végre volt itt egy ilyen kedves lány. Ennek nagyon örültem.
  - Hát. Például elmondhatnád milyenek a szüleid mit dolgoznak, milyen származású vagy. Szeretném még tudni, hogy ... mm ... mi a kedvenc ételed, és hasonlóak - fejeztem be. Jó volt vele beszélgetni. - Persze vegyél csak - oda nyújtottam neki a tányért.
  - Hallottál a Bagolykő Mágustusáról? - tettem fel még egy utolsó kérdést. Vártam a válaszra és közben én is vettem egy palacsintát.

Vanília

Bólintok egyet, mikor megengedi, hogy vegyek a palacsintából, és elveszem az egyiket.
- Anyám japán származású, apám meg magyar. Japánban születtem, és mindig is ott éltem, csak pár hétre látogattunk el Magyarországra. Apám a Mágiaügyi minisztériumnál dolgozik, de vele nem vagyok valami jó kapcsolatban, anyám meg csak egy orvos - veszek egy mély levegőt, majd folytatom tovább. - Ebből már valószínű rájöhettél, hogy félvér vagyok. Hmm... A kedvenc ételem... Hát,nem is tudom, mindenféle japán étel, meg eléggé édesszájú vagyok, így sokféle süti - elnevetem magam, aztán bekapom az utolsó falatot, és folytatom.
- A mágustusáról? Igen, hallottam, de nem valószínű hogy megyek, max szurkolni fogok a levitásoknak.
Sóhajtok egyet, mikor befejezem a mondandómat.
- És veled mi a helyzet? Te mész a Tusára? - kérdezem érdeklődve, s közben az arcát figyelem.

Kei

  Figyelemmel hallgatom a mondandóját, és figyelek minden részletre. Bár tudtam, hogy nem kérdezte, de azért elkezdtem mesélni magamról.
  - Az apukám magyar. Ciceró Perwinkle, és csillagászattal foglalkozik. Nem varázsló, ahogy anyám se. Ebből következik, hogy én sárvérű vagyok. Ő Betty Burke és író. Van két féltestvérem, Lisa és Leslie ők is Bagolykövesek. Van egy testvérem Kim. Mi négyen tudunk varázsolni a családban. A féltesóimmal már nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Már nem Figyelnek ránk annyira. Talán Leslie ő jobban. A nyarakat mindig együtt töltöttük. Én vagyok a legidősebb. Ők mind elsősök én meg másodikos vagyok. Mind a Levitába járunk - fejezem be. Elgondolkodok a következő kérdésen.
  - A jelentkezési lapot elküldtem már csak várni kell. Van esély, mivel kevesen indultak, így nagyobb az esély, hogy bekerülök- mondtam el. - Valamikor elmehetnénk ketten sétálni a Fő uczára. De azért még maradjunk, mert sok a kaja - nevettem.

Alexa

Kávé, kávé, kávé! Kell, gyorsan, MOST, különben elalszom.
Szinte beestem a konyha ajtaján, kis híján feltaposva egy manót, ami az én lábméreteim tekintve igen érdekes mutatvány lett volna, de miután meggyőződtem róla, hogy a kis lénynek nem esett különösebb baja, rögtön szalasztottam is a fekete nedűért, majd helyet foglaltam az egyik asztal mellett. Letettem a kezemből a könyvet, ami az utóbbi napokban majdnem oda is nőtt, és nem enyhe undorral toltam odébb az asztallapon. Nem, még mindig nem szerettem meg a pedagógiát, és továbbra is az volt a véleményem, hogy ez abszolút felesleges nekem, tanár szak ide vagy oda. A fejembe verhetem, de nem szándékozom ebben az átkozott papírformában használni.
Közben odaintettem magamhoz egy másik manót is, mert ha már itt voltam, akkor akár meg is vacsorázhattam.
- Tésztát kérek, valami paradicsomos szósszal, de egyébként rád bízom, hogy mit hozol - mondtam neki a rendelést, aztán gyors váltásban már jött is az első a kávémmal. - Köszönöm - vettem át a bögrét, amiben épp az ízlésem szerint elkészített ital volt, hiszen annyit jártam ide kávéért, hogy már megtanulták hogy szeretem.
Ha nem kellett volna éjt nappallá téve tanulnom a holnaputáni dolgozatra, akkor sem hiszem, hogy sokkal többet aludtam volna, mint így. Újra meg újra eszembe jutott, ami ott lent történt az Üvegháznál, meg ami azóta, és még mindig olyan hihetetlennek tűnt, de azért valahol belül boldog voltam a dolgok ilyen fordulatától. Csak még nem nagyon tudtam, hogy ezt hogyan is mutassam ki.
Közben a vacsorám is megérkezett, szóval nekiláttam az evésnek, tüntetőleg rá se nézve a tankönyvemre, ami mintha még röhögött is volna rajtam, pedig nem a mozgó irodalom közé tartozott.

Lyra


Ruci:

Alexa

Már a vacsorám felét megettem, mikor nyílt az ajtó, és hátrafordulva Alexát láttam belépni, akinek nagyon megörültem. Régen találkoztunk, pedig azt hittem, hogy miután a házvezetőm lett, többször fogunk összefutni, de talán mert még mindig nem a rellonban laktam, elkerültük egymást.
- Nahát, nagyon csinos vagy! - szaladt ki a számon, mikor jobban megnéztem őt, aztán bólintottam egyet, jelezve, hogy nyugodtan leülhet. Folytattam az evést, amíg ő is rendelt, aztán a megjegyzésre csak elmosolyodtam.
- Szerintem az évek során ez már megszokott lett, nem? De egyébként minden a legnagyobb rendben, csak ez - böktem a könyv felé -, keseríti az életem.
Leraktam a villát a kezemből, és a kávé után nyúltam, hogy kortyoljak egy kicsit, mielőtt Alexa szeme láttára belefejelek a tányérba.
- Egyébként te hogy vagy? Nekem úgy tűnik, majd' kicsattansz - mondtam neki, az arcát tanulmányozva, ami már rég tűnt ennyire gondtalannak.
Kedveltem a nőt, mert mindig kedves volt velem, még akkor is, mikor jogosan lehetett volna felháborodott és ellenséges, gondolok itt arra az incidensre a kviddicsmeccsen, miután is takarítani kellett utánam a navinéseket. De Alexa jólelkű ember volt, szerette a diákokat, és én is meglepően jól elvoltam vele. Kicsit néha úgy is éreztem, hogy olyan mint egy barát.
Közben a kávém is elfogyott, és miután egy darabig csak bámultam a bögrébe, úgy döntöttem, nagyon sürgősen kell még egy, hát oda is intettem az egyik manót, újratöltést kérve.

Lyra

Alexa

- Nem, sajnos nem ismerem őket - ráztam meg fejemet. Már Alexa is tanár volt, mikor én ide kerültem, úgyhogy nem voltam tisztában azzal az évfolyammal, amibe ő járt. - De örülök, hogy ilyen jól érezted magad. Ne haragudj érte, de eléggé nyúzottnak tűntél az utóbbi időben, most viszont szinte szikrázik körülötted az energia - mosolyogtam a nőre, akinek az arcán látszott a vidámság.
A megjegyzésre aztán hangosan felnevettem. Én is olvastam az Edictumban azt az ominózus cikket, és ha a többi részét nem is értettem (Hát kitől is akarnék én jegygyűrűt, úgy mégis? Kész rejtély.), de ez határozottan tetszett, és dagasztotta a májam.
- Na igen, miután ilyen megtisztelő címet kaptam, bizonyára boldogok lesznek a diákok, ha a leendő átoktörés tanárukat viszontlátják a tankönyvben. Szegények, még nem is tudják mi vár rájuk!
Megállíthatatlanul vigyorogtam ezen a gondolaton, hiszen szép képet festett a jövőre. Igazából azt terveztem, hogy mivel jelenleg a mestertanoncoknak nincs SVK, így Seren tananyagának folytatásaként átoktörést és defenzív mágiát tanítanék a felsőbb osztályokban, természetesen csak ha fel is vesz az igazgató. Ha nem, akkor megyek ereklyékre vadászni.
Közben elfogyott a tésztám, és egy manó el is vitte a tányérom, én pedig újra a kezembe fogtam a kávésbögrét, ezt az adagot már lassan kortyolgatva. Az előző szerencsére volt olyan erős, hogy máris érezzem a hatását.
A kérdésre aztán újra megráztam a fejem.
- Seren továbbra is a munkájával áll szoros és rendkívül intenzív kapcsolatban, szóval maximálisan a tiéd. Meg persze Eiriané. Édes az a kislány, ahogy hallottam, még Kont is lefegyverezte, bár ezt azért igencsak feltételes módban hiszem csak el - vigyorogtam egyet a gondolaton.
Tulajdonképpen őrület, hogy mennyire más lett az életünk mostanra. Serennek lánya van, még ha csak fogadott is, Kon három éve van együtt Arviddal, és egy igencsak szép házban élnek együtt, én meg... Én meg az eridonosok legnagyobbjával folytatok kapcsolatot. Csak ne lenne ezt ilyen nehéz még gondolatban is kimondani.
És úgy tűnt, Alexa mindenről tud. Alig hogy úgy döntöttem, tartok egy kis szünetet a beszédben, és iszok a kávémból, máris újabb pletykával jött elő, és volt olyan rellonos, hogy csak a legvégén mondja az alanyt, erőteljes fuldoklásra késztetve engem. Miután sikerült megelőznöm, hogy korai halálom egy korty kávé okozza, kissé eltűnődve néztem fel a nőre, azon gondolkodva, hogy vajon mennyit tud, és azt honnan? Nem hittem volna, hogy ennek ilyen gyorsan híre megy, de láthatóan igaz a mondás, hogy itt még a falnak is füle van.
- Khm....Ig..gen..? - nyögtem ki végül valami olyan hangszínben, ami jelenthetett helyeslést és kérdést is, attól függően, hogy ő mit hall bele, vagy mit tud eleve a dologról.

Vanília

Kíváncsi figyelmességgel hallgatom, amit a családjáról mond.
- De jó neked, hogy van testvéred! - mondtam, de hamar el is fancsalodtam. - nekem nincs tesóm mert már halva született meg.
- Juj, akkor majd kimegyek szurkolni neked - váltotta fel ismét a szomorú kifejezést a vigyor. - Persze ha bejutsz... De biztos bejutsz.
- Szívesen elmennék veled sétálni valamikor - fogadom el meghívását, majd felállok, és elveszem az asztalról azt a tál palacsintát, amit már az elején kinéztem magamnak,és visszaülök Vanília mellé.
- Ugye te sárvérű vagy - kezdtem bele a mondandómba, kissebb szünetekkel, míg lenyeltem a falatokat-, a szüleid mit szóltak ahhoz, hogy mindnyájan ide jártok? - érdeklődöm tovább.

Kei

  - Ha akarod én szívesen gondolok rád úgy, mint egy tesóra. Nekem van 3 is, és ahol 3 elfér ott a 4.-nek is jut hely - mosolyogtam rá. Örültem neki, hogy valakit, lehet, hogy így felvidít az ha lehet egy testvére.
  - Köszi! Remélem tényleg bejutok! - mosolyogtam. Örültem, hogy valaki majd kijön szurkolni, ha egyáltalán bejutok.
  - Neked jó a holnap? Mert akkor pont ráérek - vigyorogtam rá és újabb palacsintát vettem.
  - Igen. A szüleim büszkék voltak ránk - húztam ki magam. - Örülök, hogy itt vagy - ezzel megölelem.

Vanília

- Igenigenigen, szeretném - lelkesedtem fel, annak hallatán, hogy Vanília gondolna rám úgy,mint egy tesóra.
- Igen, tökéletes - felelem, még mindig mosolyogva.
- Na akkor az jó - válaszolok neki. - Örülök neki, az én anyám igazán nem nagyon szerette volna hogy idejöjjek.
Kicsit meglepődöm, mikor Vanília átölel, de vissza ölelem, és közben halkan nevetek. - Én is nagyon örülök, hogy itt lehetek, ilyen kedves emberekkel, mint amilyen te is vagy.
- És mit szeretsz csinálni szabadidődben? Van valami hobbid, amit szívesen csinálsz? - megeszem még egy palacsintát, s aztán kérdezek tovább.

Lyra

Alexa

- Valójában ez még elég képlékeny, de gondolom abban egyetértünk, hogy nekem effélékhez van leginkább tehetségem - mosolyodtam el. - Amúgy ha nem jön össze, akkor úgyis elmegyek ereklyékre vadászni. És majd fohászba foglalom, hogy nem akarok Grósz Annával kerülni szembe - vigyorogtam a gondolaton. A lánnyal egyszer volt egy futó párbajunk, ami olyan sehogy se végződött, egyikünk sem nyert igazából, de azért valahogy úgy éreztem, ki tudnám hagyni az életemből az ellene való harcot.
- Ki? És hogy? - meresztettem nagy szemeket Alexára annak a bizonyos Áronnak a neve hallatán, akit felteszem ismernem kellett volna, de meg kell vallanom, hogy bár több jó barátom is a tanári karból került ki, sőt, most még a... Te jó ég, nagyon ciki lenne vajon megkérdeznem Kahlilt, hogy ezek után hogyan is hivatkozzak rá? Na de a lényeg az, hogy nem voltam tisztában a kastély pletykáival, és bizony azoknak a tanároknak a személyével sem, akikkel nem kellett beszélnem.
- Lopózz oda a Gamajun-ház ablakához, és ha egyik alkoholmárkáról elnevezett állat sem esz meg téged addig, akkor less be az ablakukon, mikor Arviddal van - javasoltam somolyogva Alexának, mikor említette, hogy szívesen látna egy aranyos Kont. - Szerintem ilyennel csak és kizárólag Arvid találkozhatott, ha egyáltalán.
A következő téma viszont mélységesen zavarba hozott, ami csak súlyosbodott a nő szavait hallva.
- Ne haragudj, én nem akartalak... - köszörültem meg a torkom, és éreztem, hogy hozzám annyira nem illően az arcomba szökik a vér. - Akkor ugye ne is kérdezzem, hogy honnan tudod? - pislogtam végül Alexára, még ha valójában nem is akartam inkább tudni, egyszerűen csak kellett pár pillanat, amíg összekaparom a gondolataim.
- Nem tudom mit mondhatnék - nyögtem ki végül, nem túl sokat lendítve a helyzeten. - Megkérdezte, hogy nekem mi a véleményem erről, szeretném-e, én meg igent mondtam. Hiszen most, hogy már nem tanít engem... - Folyton elharaptam a mondatokat, mert nehezen tudtam megfogalmazni a gondolataim ezzel az egésszel kapcsolatban. - De most jó nekem így, és azt hiszem, neki is.
Nem voltam egy elsőosztályú jelölt bármilyen emberi kapcsolatról is volt szó, de most tényleg igyekeztem, az ő kedvéért, és magamért is. Tudtam, hogy szükségem van valakire, Kahlil pedig jobb ember volt, mint amit valaha is kívánhattam volna magamnak, de éppen ezért néha fel is merült bennem, hogy talán nem pont egy magamfajtát érdemel, viszont örültem neki, hogy mégis így alakult. Fogalmam sem volt arról, hogy mi lesz a következő lépés, még arra sem tudtam volna válaszolni, hogy holnap mit csinálunk majd, de olyankor, mikor a karjai közé zárt valami furcsa boldogságot és felszabadultságot éreztem. Jó volt mellette lenni.

Anyuka <3
előzmény a kapuban

Lyra

Alexa

- Ilyen egyáltalán lehetséges? - néztem nagyot a történetet hallva. Oké, nem voltam egy nagy szakértő gyerekek terén, pláne ha kisbabákról van szó, de mindeddig azt hittem, hogy ha valaki terhes, pláne ha két gyerekkel, akkor az látszik. Vagy legalább az anya észrevesz magán bizonyos változásokat. Ilyenkor azért örültem neki, hogy nekem nem kell effélétől tartanom, legalábbis egyelőre.
- Biancával? - kérdeztem aztán ismét vissza, újfent bebizonyítva, hogy mennyire nem vagyok képben, ha mások életéről volt szó. Már az is csodaszámba ment, hogy Ophról meg Noelről eljutott hozzám pár dolog, bár utóbbiról inkább csak a cselekedetei híre. Na igen, nagyon úgy tűnt, hogy alakulóban van a következő nagy rellonos generáció.
Aztán a visszakozást hallva elnevettem magam.
- Pedig tényleg nagyon szép házuk van, olyan otthonos. Sosem hittem volna, hogy Kont egy nap ilyen környezetben fogom látni, de illik bele, és örülök, hogy így fordult a sorsa.
Talán negyedannyit sem tudtam a fiúról, mint lehetett volna, ha többet kommunikálunk, de a hírek róla elsős korom óta elértek. Bajos életmód, sebesülések, és persze igencsak aljasnak mondható húzások szegélyezték az útját, én pedig nem voltam hülye, éppen hogy nagyon jól tudtam, hogy miféle előélet tud ilyet kiváltani az emberekből, már persze a hajlamon túl. De mivel a srác nekem már akkor is szimpatikus volt, mikor még nem tudtam, hogy rokon, őszintén tudtam örülni annak, ahogy most Arviddal vannak. Különös páros, azt meg kell hagyni, de szépek.
Aztán az elképedés és a visszakérdezésem után amíg Alexa beszélt, volt időm összeszedni a gondolataim, csak szórakozottan bólogatva arra, amit az informátorokról mondott. Persze hogy nem adja ki őket, nem is akartam igazán, de időt kellett nyernem. Az utána következő monológ pedig ismételten meggyőzött arról, hogy ő aztán nem bánja, hogy mit is csinálunk mi Kahlillal. Persze ez így volt jó, nem akartam, hogy bárki is azzal nehezítse a dolgom, hogy még el is ítél, vagy bármi hasonló, bőven elég volt a falak suttogását hallgatni. Örömmel jelenthetem viszont, hogy ennyi nem tudott eltéríteni a próbálkozástól.
- Hát szóval... köszi - mosolyogtam végül a nőre, lévén fogalmam sem volt, mit fűzhetnék még a dologhoz, hiszen mindent elmondott, amit lehetett, de aztán egy ponton megakadtam. - Jártál a tanároddal? - kérdeztem vissza kíváncsian. - Azt hiszem nekem egy kész rejtély a te életed - böktem ki, mert hát mindig mikor hallottam egy újabb részletet, azt sehogy se tudtam odapasszintani a többihez.

Kei

  - Üdv a csapatban tesó! - kiáltom és megölelem. Megérkezett a 4. tesó! - Akkor holnap mehetünk is. Már nagyon várom - mosolyogtam. Holnap séta, Keivel. - Ja neked jó? - kérdeztem meg még gyorsan. Milyen lenne, ha én ott egyedül sétálgatnék rávárva.
  - Hááát... olvasni, tanulni és tornázni, balettozni és ilyenek. Bár még szeretek énekelni - mondtam végig a hobbijaim listáját. - És neked van hobbid?

Vani

Mikor átölel nem szólok semmit csak nevetek.
- Igen, jó a holnapi nap - mosolygok rá.
- Hű, olvasni és énekelni én is szeretek - felelem. - De én még zenélni, meg rajzolni is imádok. Szeretem lerajzolni a körülöttem lévő dolgokat. Ja és néha szoktam írni is. Van egy naplóm, amibe minden este írni szoktam, de amúgy saját novelláim is vannak, meg egy-két haiku is, bár szerintem azok nem olyan jók - mondom, s nem bírom abbahagyni a mosolygást, mert annyira feldobott ez az egész. Az hogy Vani volt olyan kedves és befogadott tesójának. Ez annyira jó.

Keiko

  - Írni én is írok naplót, és most írom a második könyvem. Az a Bagolykő életéről szól az én szemszögemből. Téged is bele írlak- mosolyogtam rá és folytattam tovább mondókám.  - Rajzolni is szoktam, de azt ritkábban - mondtam végig a kis beszédem.
  - Hogy érzed magad itt a Bagolykőben? - tettem fel a fontos kérdést, Keiko-nak.

Vani

- Juj, de jó! - ujjongok, mikor elmondja, hogy beleír engem is a könyvébe. Meg soha nem voltam ilyen boldog, s örömömben megölelem Vanit.
- Majd megmutatod néhány rajzod? - kíváncsiskodom, hátha megmutatja.
- Hát eleinte nem éreztem magam itt olyan jól, mert igazából csak az apám "parancsára" jöttem ide - kezdek bele. - De ahogy teltek a napok, egyre jobban megkedveltem, és már nagyon szeretem ezt a sulit. Már úgy gondolom, kár lett volna nem ide jönni. - fejezem be, majd egy mély levegőt veszek, és rámosolygok Vaníliára.

Keiko-zárás

 Kinéztem az ablakon. A nap, már lement, de még nem volt éjszaka. De sötét volt már.
 - Kei! Eljössz velem vacsorázni? Nem ettünk olyan sokat- jelentetttem ki. - Induljunk el ha akarsz jönni! - kiéltottam fel és feláltam. - Majd ott befejezzük a beszélgetést - mondtam és ránéztem, várva, hogy elinduljon.
 - Én aztán megvárlak!- nevettem el magam. Vártam hátha elindul, de aztán megfájdult a lábam és leültem. - Akkor mi lesz? A prefektusok fognak innnen elvonszolni? Hmm? - kérdeztem meg tőle.

Vani - zárás

- Már vacsora idő van? - kérdeztem, kicsit meglepődötten. Aztán mikor kinéztem az ablakon, láttam, hogy tényleg már kicsit későre jár. - Persze, megyek veled vacsorázni - mosolygok rá. - Akkor induljunk - felelem, majd még megeszem azt a falatot, ami megmaradt a palacsintából, felállok, és visszateszem az asztalra az immáron üres tálat.
- Nem szeretném, hogy elkapjanak, szóval mehetünk - mondom, s elnevetem magam.
Elindulok Vani mellett, s közben végig beszélgetünk.

Lyra

Büntetés Amira Lovaguard kedvesemnek  

Mindig, ha Yaristával párbajozunk, nem ússzuk meg büntetés nélkül, ráadásul ő meg általában kihúzza magát alóla. Nem tudom, hogy hogy csinálja, de valószínű, hogy most sem lesz itt, aztán majd miatta vonnak le pontot a Levitától. A párbaj is az ő ötlete volt, mert soha nem tud megülni a fenekén nyugodtan. Mindig jártatnia kell a száját, persze én meg rendszeresen felkapom a vizet, és ennek párbaj a vége, annak meg a szokásos büntetés. Most is éppen a helyszínre igyekszem, hogy teljesítsem a sokrétű feladat újabb kívánalmait. Meddig lehet még ezt fokozni? Büntetés, büntetés hátán, ki sem látszom belőle, tanulni sem marad időm, hát még egyebekre. Ha ezt a soron következőt lerovom, még mindig marad egy, aztán ki tudja, hogy Kőszegi még mit talál ki. Nem mintha ezzel bármitől is elriasztana.
Kölcsönkértem Eric gitárját, bár játszani nem tudok, de legalább pöntyörögjek valami dallamfélét, ha már hangom sincs. Illetve annyira szép hangom van, hogy gyorsan betölti a termet, de ugyanolyan gyorsan ki is üríti. Valami eszement nótát kell elkántálnom Amirának. Ez volt a büntetési tétel. Hááát nem tudom, fog-e ez neki tetszeni. Csak a dal címét adták meg, kerestem is eleget, mert nem vagyok járatos a divatos nótákban, de szerencsém volt, elsőre ráakadtam. Szóval...nem tudom. Ha nekik ez kell, én eldalolom. Yarista meg vagy jön, vagy nem, nem az én ügyem, majd elénekli egyedül, ha volt olyan bátor, hogy késik, mivel nincs itt. Nyomát sem látom, pedig messziről megismerném már a lépteiről is. Mikor legyőzött, a pólóján a következő felirat rajzolódott ki: "Szeretlek Te marha!" Nem tudtam, hogy ezen sírjak-e vagy nevessek.
Még megvárom Amírát, ha már neki kell daloljak, aztán ha megjött, belecsapok a húrokba a Bejárati csarnok kellős közepén, és a lány felé fordulva adom elő a kicsit fura dalt. Ízlések és pofonok, mint tudjuk, de ez kell most, hát tessék. Kezdetleges dallamok törnek elő, mind a gitárból, mind a torkomból, nem tudnám eldönteni, hogy melyik a szörnyűbb, a hangom, a gitár játékom, vagy maga a nóta. Pedig mostanában gyakoroltam eleget, Robikának is énekelnem kellett. Mindenki mennyire muzikális lett hirtelen. Próbáltam a zene és a hangom között összhangot teremteni valamelyest, és belekezdtem:

"Az én kedvesem egy olyan lány,
Aki kannást iszik, bástyát hány,
És táncra perdül minden este,
Hullarészeg lesz reggelre, rendesen.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem egy olyan lány,
Aki nem fél holmi mérgezéstől,
Vodkát iszik éjjel-nappal,
Stabilabb, mint egy faasztal, rendesen.
Ő az én kedvesem.

Mert nekem nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Az bárhol jó, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem,
De soha nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Úgy elinnám, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem, az a bor.

Az én kedvesem egy olyan lány,
Akit cefrefőző lányok tépnek,
Kócos haját reggelente,
Megtépi a Nagy Levente (Kristóf) rendesen.
Ő az én kedvesem.

Az én kedvesem az ételekkel,
Dobálózik minden reggel,
Sörnyitóval ír a falra,
dugóhúzóval vakarja, rendesen.
Ó az én kedvesem.

Mert nekem nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Én várok rá, az úgy jó nekem, az úgy jó nekem,
Keres és nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Úgy innék már ez nem jó nekem, ez nem jó nekem.
Ez az ürülék.

Nincs most más, csak az ezresem, az én ezresem,
Mert várom már, de emésztési végtermék így nekem, de emésztési végtermék így nekem,
Mert soha nem talál az én ezresem, az én ezresem,
Kiszáradt már az én végbelem, az én végbelem.
Ez az ürülék."

Elhalnak a dallamok a nóta végén, én pedig egy szó nélkül megfordulok, és sietek vissza a Levita toronyba, meg sem várva a viharos tapsot.

Felhasznált forrás:
http://www.youtube.com/watch?v=V_sOXjnh6rg

Büntetőfeladat Mirunak címezve