Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Amint a nap eltűnik a látóhatár fölött, kilépek a hegy oldalában lévő újdonsült házamból, hogy sétára induljak. Felületesen bejártam már a környéket az egyik este, de akkor mint felfedező tettem. Nagyjából bebarangoltam a vidéket, felmérni a viszonyokat, megbizonyosodva arról, hogy ez a varázsfalu megfelelő lakhelyemül szolgál majd az elkövetkezendő években vagy akár évtizedekben.
A mai séta azonban más. Most már mint helyi lakos indulok egy kellemes esti levegőzésre. Nem mintha nekem szükségem volna levegőre. Minden esetre a szürkületben nekivágok az ösvénynek, és csak veszem könnyű lépteimet lefelé. A fák közül kiérve elém tárul a kedves kis tó. Megállok pár hosszú másodpercre, csak pislogok abba az irányba, majd a stég felé veszem utamat.
Miközben a fadeszkákra lépek, igazítok egyet bőrkabátomon, haladva tovább komótosan. A közvetlen közelben nincsen most senki, a stégen pedig végképp egy teremtett lélek sem. Ahogy a végére érek, laza terpeszben megállok, és egyebet sem teszek, mint hosszú, fehér kezeimet magam mellett lógatva, Ray Ban napszemüvegem sötét lencséi mögül fürkészem a sima vízfelszínt és a távolt, a horizont alján még valamelyest világos eget.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

Nyugodtan figyelem, ahogy egyre sötétebb lesz a vidék, miként az ég alja is egészen szürkébe borul. Felgyúlnak a környező lámpások, a falu fényei. Szerencsére csak kedvesen pislákolnak. Nem szeretem, ha vakít. Persze, nem ezért hordok napszemüveget éjjel. Hanem azért, mert lényegtelen, hordom-e, ugyanolyan jól látok, viszont nagyon tetszik ez a viselet. Ráadásul így mások elől rejtve maradnak sápadt, különösen csillogó, halott derengésű szemeim.
Lágyan beleszagolok a levegőbe, és érzek mindent magam körül. Azt a tizenéves lányt is, aki a közelben ólálkodik. Nagyon finom az illata. Mármint a véréjé, természetesen. A többi illattal nem foglalkozom. Se ízek, se illatok nem hoznak lázba, ha nem a vért jellemzik. Ettől függetlenül nem áll szándékomban megkóstolni Őt. Persze, ezt Ő nem tudhatja. Ahogyan egyáltalán azt sem, ki vagyok.
Nézem még a sötét víz csöndes hullámzását, majd hirtelen egyenesen felé fordítom napszemüveges arcomat, keresztül nézve a fekete lencsén és a gyér fényű estén, meglátva Őt. Egy barnás hajú, vékonyka leányzó, aki utánam leskelődik. Fejemet oldalra biccentem, mint egy kiskutya, aki valami érdekeset lát, és teszek pár lépést a stég deszkáin a part felé , de nem megyek el odáig, hanem a szélső korláthoz húzódom középtájt, a lánykától távolabb esőhöz. Fenekem odatámasztom, és ráfogok magam mellett a rúdra fehér kezeimmel. Mindeközben egy pillanatra sem tévesztem Őt szem elől. Arcomat felé fordítva tartom. Várom, mit lép a kis halandó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

Szinte a fülemben lüktet a leányka szapora szívverése. Egyszerre fél és járja át a jóleső izgalom. Tart tőlem, de még nem tudja, pontosan mitől tartson. Ám aggályai nemhogy eltántorítják a közeledéstől, egyre inkább feltüzelik. Hajtja felém a kíváncsiság. Gyere csak, gyere...
Ügyködik valamit. Egy papír suhan át a légen, és köt ki valahol nála. Rezzenéstelenül állok tovább a korlátnál támasztva a stégen, még akkor is, amikor megindul felém. Nyugodtan fürkészem napszemüvegem mögül, ahogy elém lép, felém nyújtva a hirdetésfélét. Jócskán lefelé kell néznem rá. Érdekesen festünk egymás mellett. Alig ér a vállamig. Mondjuk én általában bárki mellett érdekesen festek.
Tekintetemet arcán tartva húzódom el enyhén a korláttól, éppen csak elemelkedve tőle, majd nyújtom ki felé sápadt kezemet, és veszem át a meghívót, hideg ujjaim végével megsimítva kicsit a leányzó meleg bőrét. A mozdulat olyannyira nem tolakodó, hogy akár észrevétlen is lehetne, ha a halandó nem érdeklődne ennyire irántam és minden rezdülésem iránt. Dehát láthatóan tanulmányoz. Ez az invitálás nem volt egyéb, mint egy alibi, hogy idejöhessen hozzám. Úgy döntök, nem rontom el a játékot. Lenézek a papírra sötét lencséimen át. Mátra Máguscsárda. Igen, elmentem előtte a minap.
- Köszönöm. - szólok csöndesen, rekedtes hangomon, nézegetem még egy ideig a hirdetést, majd elcsigázott mozdulatokkal összehajtom, kabátom belső zsebébe csúsztatom, és közben ismét a lányra nézek.
- Itt laksz? Vagy... diák vagy az iskolában? - emelkedik ki fekete szemöldököm a keret felett kérdésem közben, ám utána hamarosan leveszem a napszemüvegemet, pólóm nyakába akasztva, kék szemeimmel a kis halandóra nézve az esti szürkeségben. Kék tekintetem hirtelen halottnak tetszik, ám eleven, élő fény csillog benne. Régi, régi fény.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

Bólintok, ahogy elárulja, a mágustanoda egyik tanulója. Nem jártam még soha ilyen intézményben. Habár varázstalan iskolában sem. Mégis, mit keresnék én ott? Rengeteg hely akad a világban, ahol csak kicsit vagyok feltűnő. Rock koncertek, temetők, gót találkozók, dark bárok, halálfaló fanclubok... noha egyik sem igazán az én asztalom. A kinézetem egyáltalán nem annak köszönhető, hogy bármilyen stílusba vagy irányzatba tartozni szándékozom. Így nézek ki már évszázadok óta, csak a ruhák anyaga, fazonja, maga a divat változott. Na de egy szó mint száz: egy iskola nem az a hely, ahol ne tűnnék fel rögtön. Főként, hogy csak este állíthatok be. Bár, ha jobban belegondolok, üres tantermekben jártam már.  Való igaz. Akkor helyesbítek: gyerekekkel teli iskolában nem jártam még. Ott meg aztán végképp semmi keresnivalóm. Nem igaz?
Felvetésem beigazolódik, ahogy a lány az enyémhez hasonló színt ölt. Egészen elsápad, meglátva szemeimet. De nem szívbajos, egyszerűen rájuk mutat, kijelentve, hogy Ő már látott ilyet. Összevonom sötét szemöldököm a vádló, bájos udvariatlanságra.
- Mire gondolsz? - biccentem oldalra a fejemet, játszva Vele kicsit. Ha Ő játszhat velem, hadd játsszam én is Vele. Örülhet, ha a játékom ennyiben kimerül. Végigmérem a törékeny alkatú kis halandót, aztán elmerítem ősi tekintetemet a szemeiben. Na nem azért, hogy megdelejezzem. Ilyet csak nagyon-nagyon ritkán teszek. Fajtársaimmal ellentétben. Ők kedvtelve vonják bűvkörükbe a halandót, hogy elszórakozzanak Vele. Engem máshogyan neveltek, ha lehet így mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

A félelme egyre jobban elhatalmasodik rajta. Érzem a szapora szívverést, hallom a rendszertelen légzést. Legszívesebben rohanna, ahogy csak a lába bírja. Bevallom, élvezem ezeket a helyzeteket, azonban a jóérzésem szinte soha nem hagyja, hogy sokáig nyújtsam. Igen, van olyanom, hogy jóérzés. Emberi életemből maradt meg bennem, és a Teremtőm nem hagyta, hogy elveszítsem. Éppen ezért nem szórakozom tovább a lánnyal.
- A nevem Adam. - kezdem a bemutatkozással, angol akcentusú, selymesen rekedt hangomon. Van egy felvett vezetéknevem is, de azt csak hivatalosabb körökben közlöm. Ahol szükséges. Az ilyen ismerkedések alkalmával hanyagolom. Teljes nyugalommal pislogok lefelé a vékonyka leányzóra, odafigyelve minden rezdülésére. Nem teszek semmi hirtelen mozdulatot, és igyekszem minél inkább elsimítani, ellágyítani vonásaimat, halott szemeimbe barátságos fényt csalni.
- Nemrég költöztem a környékre. - folytatom egy másik fontos tudnivalóval. Nem látogatóban vagyok itt, nem átmenőben, hanem mint helyi lakos. Szavaim közben kék szememet végig a kis halandón tartom, csak néha pislogok egyet ráérősen. Akár azt is hihetné rólam bárki, hogy valamilyen kábítószer hatása alatt vagyok, amennyire komótosak a mozdulataim. A tekintetem azonban tiszta. Igaz, nagyon különös fényű, de nem kábult, nincs benne bódulat.
- Kellemes hely. Úgy tervezem, elélek itt néhány évtizedet. - pillantok körbe az esti, immáron holdfénytől derengő tavon és utcai lámpáktól megvilágított vidéken, miközben könnyedén ejtem ki számon azokat a szavakat, amelyektől a lány talán ráébred, kivel áll szemben. Hiszen nem azt mondom, hogy itt szeretnék megöregedni, vagy hogy maradok pár évig csupán. Évtizedekről beszélek. Szinte egy egész emberöltőről. A jelentős időtartam azonban egyszerűen pereg le ajkaimról, szinte semmiségként. Újfent lenézek a lánykára, vonásait figyelve. Ráébredt már, miért olyan ideges?...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

Biccentek, ahogy elárulja a nevét. Végigtekintek rajta, egyeztetve vele a megszólítását. Illik hozzá. Mikor aztán az én nevemet véleményezi, finoman elmosolyodom, szusszanva egyet. Valóban egy elég átlagos név, de hát ez jutott.
- Ha így vesszük, nem voltak túl kreatívak a névadóim, de szeretek inkább úgy gondolni erre, hogy az első férfi nevét adták nekem, ami viszont igazán szép gesztus. - fejtegetem az én álláspontomat a megszólításom ügyében, a bibliai vonatkozásra utalva, ám arra nem térek ki, kik voltak a névadóim. Noha az elég nyilvánvaló lehet, hogy nem a szüleimtől kaptam a nevem, hiszen akkor azt mondtam volna. Minden esetre, ha érdekli, úgyis rákérdez.
- Ausztriából költöztem most ide pár hete, de angol vagyok. - tisztázom ezt, bár jellegzetes akcentusom eléggé árulkodó lehet, akárcsak beszédstílusom. Ő pedig Indiából jött. Á, szóval innen az Aisha. Nyilván indiai név. Azokban nem annyira vagyok otthon, ahogy úgy egyáltalán a keleti kultúrákban. Legalábbis sokkal kevésbé, mint az európaiakban.
Mikor a lány fennakad évtizedes kijelentésemen, csak szelíden pislogok egyelőre vissza rá, ám amikor nekiáll fejtegetni, hogy szerinte nincs már nekem annyi hátra, egyre inkább megemelkedik sötét szemöldököm. Nehezen döntöm el, ez pimaszságnak számít, vagy egyszerűen csak túlzott őszinteség, minden esetre eléggé udvariatlan. Engem mondjuk nem sért egyáltalán, ám ha valóban beteg volnék, biztos szíven ütne. Ráadásul már megint a szemeimmel jön. Na jól van... úgy látom, itt az ideje teljesen egyértelműnek lennem. A kis halandó sem kertel, hát én sem teszem.
- Vámpír vagyok. - jelentem be nyugodtan, válaszként a betegséggel kapcsolatos kérdésére. Mi nem tudunk megbetegedni. Legyengülni igen. Megbetegedni nem. A szemeim azért ilyen különösek, mert a testem egyszer már meghalt. Elismerem, így tehát tekintetem betegesnek hathat, és sápadt bőröm is arra enged következtetni, hogy valami bajom van. Holott semmi bajom nincsen. Kicsattanok. Nem az egészségtől, nem vagyok biztos benne, hogy nekünk vámpíroknak van olyan. Mi létezünk vagy nem létezünk. Legfeljebb, ha éhezünk, rosszabbul funkcionálunk. Vagy ha napra megyünk, megégünk, ám ha nem súlyos, hamar regenerálódunk. De ennyi. Ez a néhány állapot van.
Feleletem után csak állok tovább rezzenéstelenül a lány előtt a stégen, fölé magasodva sötét, nyurga alakommal, egy lépés távolságban, és figyelem, miként reagál az elhangzottakra. Nem mozdulok, csak szelíden fürkészem több évszázados, különlegesen fénylő tekintetemmel, fekete haj szegélyezte sápadt arcom keretéből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

- Nem ismertem a szüleimet. Édesanyám belehalt a szülésbe, édesapám nem sokkal később utánahalt. A kolostorbeliek adták a nevem, akik befogadtak. - fejtem hát ki bővebben, miért egyszerű névadóimként jelöltem meg azokat, akik Adamnek kereszteltek. Noha nem szimpla névadók, hanem jótevők is voltak. Kézről kézre adtak, így neveltek. Mondhatjuk úgy, hogy az egyház gyermeke vagyok. Így talán még bizarrabb, hogy most varázslatos, ördögtől valónak vélt lényként élem mindennapjaimat.
- Ideális, békés környék. - felelek ilyen röviden újabb kérdésére. Általában kisebb településeken, a sűrűn lakott vidékektől távolabb eső helyeken telepszem le. Nem csak magányos természetemhez illik ez a környezet, de vámpírlétem szükségleteit is kielégíti. Persze, képes vagyok akár árnyként mozogni egy embertömeg közepén, jelenlétemet elhalványítani, ám eleve sokkal jobban szeretem, ha alapvetően áldott nyugalom vesz körül.
A lány ráébred, mit mondott, hogy mennyire tapintatlan volt a kijelentése, és már szabadkozik is miatta, azonban csakhamar egészen másfelé terelődnek a gondolatai, cselekedetei, amikor felfedem magam. Heves szívdobogással kezd győzködni róla, hogy mennyire rosszul járnék azzal, ha levadásznám. Nem bírok nem elmosolyodni az érvein. Derűsen csillogó szemekkel kémlelem Őt, félig arcomba hulló tincseim mögül.
- Nem gond, ha rágós vagy, úgyse akarnálak megenni. - szólok kedélyesen, sápadt vonásaim egészen simák, kedvesek, jól mulatóak. Nem annyira a lány félelmén, sokkal inkább reakcióján derülök. Még hogy nem rágós... mégis kit érdekel, rágós-e? Nem szokásom falatozni az emberekből.
- Az ízeddel kapcsolatban pedig tévedsz. - világosítom fel, szemöldökömet megemelve. Érzem a vére illatát, és meg kell mondjam, igazán finom. Fiatal, friss, kellemes. A zamata szinte a számban ül. Röpkén meg is nyalom vékony ajkamat.
- Nagyon finom lehetsz. De nem foglak megkóstolni. - biztosítom erről, fejemet megrázva, lágy mosollyal fürkészve a menekülőutat kereső leányzót. Ha eliszkol, hát eliszkol. Nem fogom megállítani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

Hálásan biccentek, ahogy sajnálatát fejezi ki, azonban mivel egyáltalán nem ismertem a szüleimet, úgy igazán soha nem emésztett a hiányuk. Számomra az volt a természetes, hogy sokan gondoskodnak rólam, hogy többekhez tartozom, és végül egy idő után nagyjából senkihez. Aztán persze jött a Teremtőm, de az már egy egészen más történet.
Újfent elmosolyodom, amikor közli, hogy Őt pont hogy ez a nagy békesség zavarja. Nem lep meg. Az emberek nagy többsége ilyen. Főleg napjainkban. Szeretik a nyüzsgést, a változatosságot, az események áradatát. Megértem. Ha halandó lennék, valószínűleg én is így volnék vele. Sőt, talán így is voltam még emberéletemben. De nem igazán emlékszem már rá. Olyan az nekem, mint másoknak a korai gyerekkor. Inkább képek, részletek, benyomások vannak bennem azokból az időkből.
Nem felelek még a leányzó további, előtörő kérdéseire, csak figyelem Őt, ahogy elfordul tőlem, és lenéz a tó vizére. Komótosan mellé sétálok, lekönyöklök a korlátra a jobbján, tartva a számára némileg biztonságérzetet nyújtó távolságot, és magam is letekintek a holdfényes hullámokra.
- Emberi vérrel táplálkozom. - erősítem meg elgondolásában, bólintva.
- Viszont gondolom, Te sem rontasz be minden szembejövő étterembe, vagy éppen a békésen ebédjüket költő családok otthonaiba, és falsz fel mindent, amit érsz. - feltételezem, kellemes hangon magyarázván világítva rá, hogy attól még, mert ihatnék belőle, nem feltétlen teszem meg. Ezek a dolgok nem így működnek. Nálam legalábbis. Persze, sok fajtársamnál igen. De én nem ebből vagyok.
- De, tévedsz. - nézek le rá maga mellé.
- Nevetségesen egyszerű találgatásokba bocsátkozol. Mégis, miért mondanám, hogy finom a véred, ha nem így gondolnám? Szerinted csak bókolni akarok Neked? Mert ha így gondolod, akkor azt hiszem, elég gyengén próbálkozó fiúkkal hozott eddig össze Téged a sors... - emelem meg finoman szemöldököm, majd elmosolyodom.
- Persze, ez csak feltételezés. Lehet, ugyanolyan nevetséges, mint a Te elméleted rólam. - teszem hozzá lágyan, kellemesen derűs vonásokkal, aztán csak kémlelem tovább a kis halandót, nyílt tekintettel. Természetesen hallottam a megjegyzését, amit a tó hullámainak motyogott el, de nem mondok rá semmit. Elég relatív, mi a furcsa. Számomra például már meglehetősen kevés dolog az. Ám ezzel a világon semmi problémám nincsen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Aisha

Úgy látom, a leányzó sokkal inkább izgatott, semmint rémült. A félelmét elnyomja a nagy fokú érdeklődés, amit irányomba és a fajtám irányába tanúsít. Gondolkozó tekintetében ott világlik az a számos kérdés, ami megfogalmazódik benne velem kapcsolatban, vagy éppen csak átsuhan az agyán.
- Fiatalon követtem el hibákat. Engedtem az ösztöneimet eluralkodni. Ma már nem történik velem ilyesmi. Viszonylag hamar, már az első néhány évtizedemben megtanultam kontrollálni magamat, amennyire csak lehetséges. Jelenleg majd' 700 éves vagyok. - felelem a korláton könyökölve, Aisha kíváncsi vonásait figyelve, vajon mit szól a koromhoz. Aztán pedig azt, ahogy elpirul, mikor bevallja, nem udvaroltak még neki érdemben fiúk. Erre megemelem kissé sötét szemöldökömet. Csodálom, hogy nem. Hiszen nagyon csinos, helyes lány. Azonban hallhatóan nincsen túl jó véleménnyel a mai srácokról.
- Sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de... a fiúk mindig ilyenek voltak és ilyenek is lesznek. Nem elvetemültségből, hanem mert ilyen mértékben nem értjük a női lelket. Ahogyan Ti se a miénket. Pedig az igen egyszerű, csak nyilván ezt Nektek nehéz lehet elfogadni. - mosolyodom el, miközben most már nőkről és férfiakról úgy beszélek, mint Őróla és énrólam. Azonosítva magunkat velük. Közösséget vállalok ugyanúgy férfitársaimmal, mint vámpírtársaimmal, még ha én bizonyos szempontokból talán a tűrhetőbb kategóriába tartozom. Érteni akkor is értem, mi hajtja őket. Mitől olyanok, amilyenek.
Lenézek a kis halandó felém nyúló, meleg ujjaira, ahogy megfogja hosszú, hűs kezemet, és megindul velem a stég vége felé, miközben beszél hozzám tovább. Hagyom magam vezetni, komótosan lépkedek a deszkákon, mígnem elérjük célunkat. Aisha helyet foglal, és habár én szintén leülök, még így is felfelé kell néznie rám valamelyest. Részemről nem lógatom le a lábaimat, a cipőm beleérne a vízbe. Laza törökülésbe vágom hát magam, kezeimet ölembe ejtve, hajam enyhe takarásából tekintve el az estétől fekete tavon, majd lenézek magam mellé a lányra.
- A legtöbbje igen. - válaszolok egészében.
- Magam is szeretek csábítani néha. De nem tekintem áldozatnak, akikkel így teszek. Nem az a fajta ragadozó vagyok, aki eljátszik a prédával, és aztán levadássza. Persze, sokunk ilyen. Igazából jó részünk. - vallom meg egy bólintással.
- Ők engem valószínűleg szánalmasnak tartanak. Az érzés pedig kölcsönös. - mosolyodom el, szusszanva egyet. Na igen, hiszen milyen fenevad az, amelyik megkéri az áldozatát, hogy ehessen belőle? Aki kíméletes, könyörületes, nem gyilkol, és nem adja át magát a vérszomjnak? A Teremtőm szerint az ilyen fenevad méltóságteljes. Ahogy csak eszembe jut Atyám, még kedvesebb fény szökik holt, különlegesen csillogó szemembe.
- Minden esetre én szeretek alternatív megoldásokat keresni. Sokszor előfordul, hogy például kórházak készleteiből jutok hozzá vérhez. - árulom el egyik módszeremet a táplálékszerzésre. A többi vámpír ennek hallatán nyilván sikítófrászban törne ki, dehát pont nem érdekelnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csöndesen morogva ülök fel az ágyban. Takaróm lecsúszik derekamra sápadt, meztelen felsőtestemről. Egy szusszanással pislogok körbe a kellemes félhomályban. Felkelek, magamra veszem csíkos köntösömet, és miközben az övet csomózom, az ablakhoz sétálok. Félretolom kissé a függönyt hosszú ujjaimmal, és kitekintek az alkonyi erdőre. Jókor ébredtem.
Mezítlábasan lelépdelek a konyhába, és odaállok a sakktáblám fölé. Lustán pislogok rá lefelé. Végigtekintem az állást, aztán lépek a világos bástyával, és sétálok tovább. A nappalimba megyek, és felrakok egy lemezt a lejátszóra. Frank Sinatra válogatás. A jó öreg Frank. 1970ben a Royal Festival Hallban koncertezett. Grace, a monacói hercegnő konferálta fel. Páholyban ültem. Szeretek páholyban ülni, főleg egyedül. Legalább nem zavarok egy mögöttem helyet foglalót sem a magasságommal, és nem kell végig az elégedetlen fújtatásukat hallgatnom.
Egy ideig csak állok, figyelve a tű alatt forgó bakelitet, a Fly Me To The Moont hallgatva éppen. Az egyik kedvencem tőle. Arcomon szelíd mosollyal ülök le íves, bordó bársony kanapémra, és hajtom hátra fejem a támlára. Miután végighallgattam az albumot, felkelek elkényelmesedésemből, és visszarakom a lemezt a helyére. Megyek, magamra húzok egy inget meg egy nadrágot, visszaérvén felmarom az egyik gitáromat, felteszem a fejhallgatóm, és játszani kezdek. Ami éppen eszembe jut. Egy nagy adag kábelen ácsorgok meztelen talpammal, amik a hangszereimből, erősítőimből, keverőpultomból futnak ki, tartanak egymáshoz. Rengeteg műszer, gép, eszköz van a házamban mindenhol, ám nem szimpla árammal működnek. A varázstelepülések környezetében az elektronikus berendezések alapvetően meghülyülnek, elvégeztem hát rajtuk néhány átalakítást. Az általam bütykölt generátorból nyerek energiát, amelynek egyes alkatrészei mágikusak. Kombináltam tehát a mugli- és a varázstechnológiát. Izgalmas kihívás volt.
Úgy két óra múltán lerakom hangszeremet, lépek egyet a konyhában a sötét futóval, és kiveszek egy légmentesen zárt, henger alakú fémedényt a szekrényből. A nappaliba sétálok vele, töltök magamnak egy kis üvegpohárba, a kanapémon ülve. Szememet lehunyva szívom magamba a szépen vöröslő, nullás negatív vér illatát, majd ajkamhoz emelem, és lassan, élvezettel hagyom lefolyni torkomon. Komótosan vetem hátra fejem, jólesően sóhajtva előbújt szemfogaim közül. Jó ideig ülök csak így ott, mámoros elégedetten, végül felkelek, elpakolok, összeszedem magam, és kilépek a házamból, éjszakai sétára indulva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

AISHA

Eltöprengek kissé rajta, miért mondtam azt, hogy a fajtársaim szánalmasnak tartanak engem és én is őket. Hiszen ez nem annyira igaz. Ők szánalmasnak tartanak engem, igen, de én őket nem. Nincsenek jelentősebb érzelmeim velük kapcsolatban. Vagyis nem több, mint bárki mással kapcsolatban. Se nem szánom, se nem magasztalom őket. Csak figyelek, gondolkodom és levonom a következtetéseimet. Jelesül, hogy nem kéne a vámpírok ekkora hányadának vadállatként élnie, dehát ha nekik így jó...
- Igen, megértem már egyet s mást. - bólintok szerényen. Úgy hiszem, az életkoromban egyáltalán nem az a lényeges momentum, mennyire idős vagyok, hanem valóban az, miket láttam. Az, hogy végigkövettem az emberiség fejlődésének egy jelentős szakaszát. Jelen voltam sorsfordító eseményeknél, ismertem nagy alakokat, és megéltem a korok szellemiségét. Itt hordozom magamban mindet. Igazából szó szerint. A véremben.
- Ők nem érzik kihasználásnak. Nem gondolják át. Nem jutnak el ezekre a felismerésekre, csak mennek az ösztöneik után, hódolva a vágyaiknak. A legtöbbjük komolyan nem akar rosszat, csak felelőtlenek. - védem tovább férfitársaimat, most már harmadik személyként beszélve róluk, mert amiket most elmondok, azok jórészt rám már rég nem igazak.
- De nem is feltétlenül kellemetlen. - reagálok a harapással kapcsolatban.
- A vámpírtól, a körülményektől és a módtól függ. - fejtem ki, szerintem min múlik egy vérszívás milyensége a véradó számára. Persze, a legtöbbünket egyáltalán nem érdekli, fáj-e a halandónak, meg se próbál kíméletes lenni. Ha én iszom valakiből, törekszem rá.
- De, igen. Közvetlenül az emberből inni a legjobb. Pontosan emiatt tartózkodom tőle. Minél többször tennék így, annál inkább mértéktelenné válnék. Márpedig, ha  meg akarom őrizni a józan eszemet és ura akarok lenni a cselekedeteimnek, mértékletességet kell tanúsítanom. Kontrollra van szükség. - bólogatok, ahogy nyugodt vonásokkal magyarázom Aishának, miért nem élő embereket csapolok meg estéről estére. Sokkal inkább saját magam miatt teszem, mint ő értük. Hiszen nem ölném meg őket, és ha delejezést hajtok végre, még csak nem is emlékeznek rá, mi lett velük. Nekik ilyen szinten édes mindegy. Nekem viszont nem.
- Nem vagyok egyedül. Ha éppen nem akad személybeli társaságom, mint ami most éppen Te vagy, akkor ott vannak az egyéb tevékenységek: a művészet élvezete és művelése, a tudományos felfedezések kiaknázása és továbbfejlesztése, vagy egyszerűen csak a környezetem megfigyelése, a pillanataim megélése. Arról nem is beszélve, hogy a Teremtőm mindig velem van. Nem testben, de lélekben és vérben. - lendülök bele a magyarázásba, enyhén arcomba lógó tincseim mögül pislogva a lányra, ahogy laza törökülésemben heverek a stég végén mellette, ám amikor utolsó szavaimat ejtem Atyámról, rekedtes hangom elhalkul, ellágyul. Kék, sápadt fényű szemeim pedig tiszta, jóleső szeretettel csillognak.
- Furcsa, mennyire magányosak vagytok. - lehelem aztán ki homlokráncolva gondolatomat a halandókkal kapcsolatban, a fiatal lány szép vonásait fürkészve, lélekbehatóan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

AISHA

A szavai jelentős hányadára nem felelek. Egyrészt, mert elég költőinek tűnnek a kérdései, másrészt mert úgy veszem észre, főleg csak ki akarja csacsogni magából, ami benne van. Ami halandó fejében kavarog. Nyugodt, sima vonásokkal figyelem Őt, ahogy ücsörgök mellette a stég végén.
Hogy jó-e ilyen sokáig élni és ennyi mindent megtapasztalni? Nem tudom. Nyilván nem a legtermészetesebb, de számomra már azzá lett. Az pedig, hogy jó-e vagy rossz... nos, nem hiszem, hogy bármelyik volna. Ez egyszerűen egy létforma. A folytonosság, az örök állandóság létformája. Eszébe ötlik rólam az egyik népszerű vámpírfigura. Elmosolyodom csak kissé, ahogyan megemlíti. Valóban megnyerő egy karakter. Nem csodálom, hogy így odavannak érte. Ha pedig rá emlékeztetek, akkor az végeredményben jól van így.
Mulattatónak találom, amikor emberek bizonygatják, hogy jó nekik pár nélkül. Hogy megvannak egyedül, és nincsen szükségük senkire. Mindig olybá tűnik nekem, hogy ezzel csak magukat győzködik. Nem mintha ne volna meg bárki tényleg egyedül. De aki ilyesmikről gondolkodik, és még fel is fedi egy ismeretlen előtt, azzal kapcsolatban gyanús, hogy pont hogy szüksége volna egy társra. Vagy többre. Gusztusa válogatja. Minden esetre sokatmondóan mosolygok a lányra, szelíden. Amit pedig a házasításokról mond, egyáltalán nem idegen tőlem. Nincs annak még olyan sok ideje, hogy az emberek nekiálltak szerelemből egybekelni. Régebben sokkal magától értetődőbb volt, hogy érdekből jöjjön létre a frigy. Mindezt azonban nem állok neki fejtegetni, de kék szemeim csillogásán láthatja, pontosan értem azt, amiről beszél.
- Meglepődnél, ha tudnád, mennyien... - búgom rekedtes hangomon, ahogy azt mondja, nem hiszi, hogy bárki önként felkínálná a nyakát egy vámpírnak. Nem mintha ezen emberek jó része tisztában volna azzal, mibe keveredik. Csak mennek az érzékeik, ösztöneik után. Hagyják magukat a természetes bűvkörünkbe vonódni, és boldogan sétálnak be a csapdába. Ám ahogy mondtam, én óvatosan bánok ezzel.
- Nem vagyok mazochista. - vonom össze sötét szemöldököm, megrázva kissé fejemet. Azt hiszem, fölösleges volna magyaráznom neki, hogy nem ennyire fekete és fehér minden. Ha magától nem érti, nem én fogom most megtanítani neki. De egy példát azért hozhatok...
- Akkor szerinted minden férfi mazochista, aki nem teszi így vagy úgy magáévá az összes gyönyörű nőt, akit megkíván. Hiszen önmegtartóztatást tanúsít, és nem erőlteti rá magát a másikra, ezzel a saját lelkét is tisztítva. - vonom le következtetésemet Aisha szélsőséges véleménynyilvánításából rólam.
Jócskán megemelem sötét szemöldökömet, ahogy Teremtőmről kérdez, majd kijelenti, hogy biztosan át van mosva az agyam, és közli, hogy Ő aztán egyáltalán nem magányos, hiszen most is velem beszél. Kissé lesajnálón fújva nézek el a távolba a tó feketén hullámzó vizén. Nyalok egyet számon, ajkaim szélén rezignált mosollyal.
- Pestisben haldokoltam. Megmentette az életemet. - közlöm nyugodtan, régi tekintetem a messzeségen tartva, miközben elárulom, hogy nem a Teremtőm ölt meg. Vagyis gyakorlatilag Ő ölt meg, de szinte már eleve halott voltam. Általa születtem újjá.
- Végtelenül pimasz vagy. - lehelem egyenletes hangon, mintha csak gondolataimba révedve beszélnék a semminek. Szavaim azonban nem elítélőek, sértődöttek, vagy lenézőek. Amit eszközlök, puszta megállapítás.
- És hasonlóan magányos. - bólintok.
- A magány nem egyszerű egyedüllét. Lehetsz egy tömeg, egy társaság kellős közepén is magányos. Elhagyatott. Azt pedig, hogy Te mennyire magányos vagy, az fémjelzi, amiket tőlem kérdezel arról, nem érzem-e egyedül magam. Közhelyes, de mint minden közhely, ez is meglehetősen igaz: mindenki magából indul ki. - nézek le oldalra a lányra, szememet kissé eltakaró tincseim mögül. Csinos vonásait fürkészem, lélekbehatóan.
- Ezzel persze nincsen semmi baj. - szövegezem azért le.
- Baj csak a tagadással van. - bólintok, sokatmondóan figyelve a leányzót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Mivel itt az alkony, egészen lassan ébredni kezdek. Azonban jócskán félálomban vagyok még, amikor valaki a verandámra lép. Egy tompa mormogással vonom össze a szemöldökömet, éppen sréhen fekve ágyamon. Meztelen testemet csak a rátekeredett, sötétkék takaró fedi. Ahogy aztán nyílik az ajtóm, sápadt kék szemeim egyszerűen kinyílnak. A hálószobám falán lévő megannyi képre pislogok, amelyek neves írókat, költőket, zeneszerzőket, egyéb történelmi személyeket ábrázolnak. Egy részüket közelről ismertem.
Pislogok hát csak a falra, és fülelek. Éles hallásomnak köszönhetően a földszintről érkező csöndes zörejek számomra olyanok, mintha közvetlen mellettem hangzanának. Megállapítom, hogy valaki van a házamban, és egyre beljebb halad. A levegőt mélyen beszívva még azt is leszűröm, hogy egy fiatal nőről lehet szó, akinek elég finom vére van. Felülök ágyamban, a padlóra rakom talpaimat, ráérősen felállok, és magamra kanyarítom szürkés árnyalatú, a gallérján talán valamelyest barnába hajló, puha anyagú köntösömet, aztán szépen elindulok ki a hálószobámból.
Éppen lépcsőmön tartok lefelé nesztelen, mezítlábas léptekkel, amikor a jövevény a konyhába ér. Hamarosan a helyiség bejáratánál vagyok, amelynek küszöbén megállok, és szemlélem az otthonosan közlekedő látogatót. Egy fiatal, barna hajú leányzó, hátán nagy, terepszín batyuval. Azt hiszem, élelmet keres. Szegény. Itt aztán nem akad semmi kedvére való. A hűtőszekrényben csak amolyan termosztátnak kinéző, henger alakú, légmentesen záró fémedények vannak, amelyek azonban nem emberi élelmet rejtenek. Emberi eredetűek, az igaz, de nem embernek valóak.
- Jó estét! - köszönök rá a nőszemélyre rekedtes hangomon, a konyhaajtóban állva köntösös, mezítlábas, nyurga, sápadt bőrű valómban. Sötét hajam kissé arcomba lóg. Nyugodtan kémlelem a helyes kis betolakodót. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Rezzenéstelenül figyelem, ahogy a lány ijedten felém pördül, éppen csak nem vágódva el, ahogy a hátizsákja elhúzza a nagy lendületben. És még botja is van. Ez igen. Nagyon felkészült. Na jó nem. Nem igazán. De azt hiszem, ezt Ő is tudja. Még egy reszketeg halandót sem nagyon riasztana el a támadó beállásával, nem hogy engem.
- Nem állt szándékomban. - szabadkozom a riogatással kapcsolatban, ahelyett, hogy felháborodnék, amiért még Ő kéri ki magának, hogy megijesztettem, amikor hívatlanul állított be az otthonomba. Most meg a fényviszonyokra panaszkodik. Ezt könnyedén orvosolhatjuk. Odanyúlok magam mellé a falhoz, és felgyújtom a villanyt egy kapcsolóval. Igen, nálam villany van. Nem gyertya vagy lámpás vagy valamilyen varázs fénygömb, hanem rendes villany. Noha a körte világa nem valami nagy, legalábbis nem vakító. Lágy, pont hangulatos, kellemes a szemnek.
Így már jobban láthatóvá válok a leányzó számára. Bár sápadtságom és nyurga alakom valószínűleg a félhomályban is kivehető volt. Kék, holtan élő szemeimmel békésen fürkészem, hallgatva újabb kívánságait. Nem kertel, annyi szent. Szeretem az ilyet.
- Étellel nem szolgálhatok, de a nappaliban a kanapén megalhat, ha gondolja. - ajánlom fel azt, amit tudok. Pedig néha eszembe jut, mennyire illedelmes dolog volna tartanom itthon valami emberi táplálékot, legalább konzervet meg valami italt, vagy akármit, de aztán mindig kimegy a fejemből.
- Szép darab. - bólintok, lenézve a nagyon veszélyes hadibotjára, amit éppen leenged, hogy ne fenyegessen vele tovább. Hosszú, fehér kezeimet magam mellett lógatva állok konyhám küszöbén, figyelve váratlan látogatómat. Sápadt fényű tekintetem el-eltéved nyaka felé. Nem csak szép ívű, de az ott lüktető erében folyó vér íze is zamatosnak tetszik, ahogy érzem.
- Esetleg adhatok Önnek némi pénzt, és elugorhat venni magának valamilyen ennivalót. - ajánlom fel. Habár lehet, már csak a vigadók vannak nyitva. Mondjuk a csárdában ételt is felszolgálnak. Kikérheti elvitelre. Vagy akár elfogyaszthatja ott, aztán meg visszajön aludni. Ezt már rá bízom.
- Minden esetre... pakoljon le előbb! - biccentek fejemmel a folyosó felé. Valószínűnek tartom, hogy nem teljesen átlagos, amilyen szimplán belementem abba, hogy elszállásoljam, és úgy egyáltalán, ahogyan bánok vele betolakodóléte ellenére. De hát illendőn megkérdezte, maradhat-e, nekem pedig nincs okom elküldeni. Nem zavar a jelenléte, számára viszont fontos, hogy legyen hol álomra hajtania a fejét. Szóval már sétálok is el mezítlábas lépteimmel a nappali felé, ahol a fekhelyet ígértem neki, ívesen elnyúló, bordó bársony kanapém formájában. Ez a helyiség szintén mindenféle berendezéssel van tele.
- A kábelekkel vigyázzon! - intek el egy adag vezeték felé, ami sűrűn fut át a földön gitárból, televízióból, magnóból, keverőpultból, lemezjátszóból és még ki tudja, miféle kütyükből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Látom a kis betolakodón a bizonytalanságokat válaszaim hallatán, főleg, ami az étel kérdését illeti. Azonban úgy veszem észre, mikor felajánlom, hogy menjen és vegyen magának valamit, elkönyveli, hogy azért nincs itthon semmi nálam, mert mindig máshol étkezem. Egyelőre meghagyom ebben a hitében. Nem szoktam hazudni, de a terelés ezen formáját gyakran alkalmazom. Leolvasom az emberekről, mit gondolhatnak, és bár tudom, hogy téves az elképzelés, hagyom, hogy egy ideig benne ringassák magukat, saját megnyugtatásukra.
- Hozom a pénzt. - biccentek, és elsétálok. Azonban néhány pillanat múlva már lépek is be újra a nappaliba. Szóval mire nekiáll kifejteni lenyűgözöttségét a ketyeréim láttán, már ismét a szobában vagyok.
- Szeretek bütykölni. - magyarázom csak ennyivel, mi ez a sok berendezés, majd köntösöm zsebéből egy marék pénzt veszek elő. Mivel a markom elég nagy, így a mennyiség sem elenyésző. Lenézek kinyújtott, a legkülönfélébb összegű és nemzetiségű érmékkel megrakott tenyeremre, és másik kezem hosszú, fehér ujjával válogatok köztük, végül előhalászok egy arany galleont, és átadom a lánynak.
- Parancsoljon! A visszajárót nyugodtan hagyja ott borravalónak, vagy meg is tarthatja. - ajánlom neki csöndes, rekedtes hangomon, a többi pénzérmét pedig visszaöntöm a zsebembe. Egy galleonból bőségesen megvacsorázhat a csárdában, noha remélem, nem tömi magát rosszullétig tele.
Az előhalászott pálcára tekintek, és bólintok egyet a kiváló ötletre, hogy magával vigye. Érdekes, sok varázsló egy tapodtat sem mozdul úgy, hogy a pálcája ne lehessen bármikor a keze ügyében, míg mások így elrakják valamerre, mint ez a lány is, és csak néha veszik elő ténylegesen. Olyan lehet ez a mágikus képességekkel rendelkezőknél, mint a mugliknál a mobiltelefonkészülék.
- Az ajtó nyitva lesz. - reagálok csak ennyit arra, hogy készen áll az elmenetelre. Nem mintha az ajtóm ne lenne mindig nyitva. Mármint nem tárva-nyitva, csak nincsen kulcsra zárva. Sajnálom azt a szerencsétlent, aki meg akarna lopni engem. Előbb veszem észre, mire készül, minthogy rátehetné a mancsát az értékeimre. Nem mintha bármilyen tárgyam a kelleténél közelebb állna a szívemhez.
Végigpillantok még egyszer az érdekes leányzón, aztán magára hagyom, hadd menjen, amerre gondolja. Tovasétálok mezítlábas lépteimmel a folyosón, visszatérve az emeletre hálószobámba, hogy felöltözzek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Ráérősen sétálok be a konyhámba, megyek a hűtőszekrényhez, és tárom ki. Kiveszem belőle az egyik fém termosztátot, majd szerzek magamnak egy kisebbfajta poharat, és megyek a nappaliba. Általában a kanapén ülve szoktam étkezni, ha éppen nem közvetlenül az adományozóból, hanem így költöm el reggelimet. Reggelinek számít, ha egyszer nemrég ébredtem, nem igaz? Mondjuk lehet, egészen fölösleges nevet adni az étkezéseimnek, hiszen egy ébrenlétem alatt általában csak egyetlen egyszer táplálkozom.
Egy szó, mint száz, noha a kanapén szoktam elhelyezkedni, azt most a lánynak ajánlottam fekvőhelyül, így nem tartanám helyénvalónak ragaszkodni a berögződéshez, még ha egyelőre nincs is beágyazva rajta. Így hát mellette, egy karosszékbe ereszkedem le. Magam elé helyezem a kis poharat a dohányzóasztalra, letekerem a fém hengeredény tetejét, és töltök magamnak. A dús, vöröslő folyadék látványától és illatától tekintetem elbódul kissé, és előbújnak agyaraim. A plafon felé pillantok, hallgatva a lány ténykedését felettem. Most fejezi be a zuhanyzást, áttérve az egyéb piperészkedésekre.
Lezárom a termosztátot, félrerakom, és elegánsan ujjaim közé veszem a vérrel töltött üvegpohárkát.  Számhoz emelem, és megdöntöm, hagyva csak nyelvemre folyni, majd onnan tovább le torkomon, szememet lehunyva. Ahogy minden csepp alágördült, lejjebb engedem a poharat, és eszményien sóhajtva tárom fel tekintetem. Fogaim az ízletes vértől piroslanak, miközben mámorosan pislogok a mennyezetre. Lebegő, álomszerű mozdulattal teszem le a poharat az asztalra, majd dőlök szépen hátra, fejemet a támlára vetve, kezeimet a karfára nyugtatva, és tovább sóhajtozva zárom vissza ismét szememet, egy-egy aprót nyelve olykor, vagy éppen nyalva egyet vékony számon, fogaimon.
Így talál rám a lány, ahogy visszaér a tisztálkodásból. Lehunyt szemmel heverek a székben, hanyagul szétvetett lábú ültömben. Előttem a dohányzóasztalon a fémedény és a rá tapadt folyadéktól kissé vöröslő falú üvegpohár. Lélegzem egy mélyet, majd kinyitom szemem, fejem felemelem az ernyedt pihenésből, és vendégemre vetem ködösen csillogó tekintetemet.
- Jól esett? - érdeklődöm tőle a mosakodásról, nyugodt szavaimat tűhegyes szemfogaim közt szűrve át, amelyek kifehérlenek ajkaim közül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

KÍRA

Hallom, ahogy a lány szíve kihagy egy ütemet, mikor felismeri a helyzetet, és összeáll számára a kép. Éjjeli felöltözésem, a rossz WC, az étel hiánya a konyhámban, és egyáltalán egész megjelenésem. Valószínűleg most mind értelmet nyer a számára. Nyugodtan fürkészem Őt, és csak kedvesen megrázom a fejem. Nem zavart meg. Vagyis megzavart, de nem tesz semmit. Nem probléma.
Örömömre szolgál, hogy jól esett neki a fürdő, és hogy láthatóan nem szándékozik hanyatt-homlok menekülni a házamból. Nincs is oka rá. Egy részről humánus, viszonylag békés vámpír vagyok, más részről, ahogy láthatta, éppen most ettem. És nem belőle. Éhes tehát már nem vagyok. Legalábbis nem annyira.
Megemel sötét szemöldököm, ahogy a vékony vérrétegtől csillogó falú pohárkára mutat. Hirtelen nem tudom, mire vélni, mit akar vele. Megkóstolni? Sajnálom, nekem rögtön ez jut eszembe. Ahogy aztán látom, hogy pálcát ragad, már végképp fogalmam sincs, mire készül. Így csak csöndesen figyelem a hölgyeményt, majd amint kiderül, hogy semmi egyebet nem akart, mint megtisztítani, szomorkásan biggyesztem le a számat, és sóhajtok egy aprót, lemondót. Pedig bizony kinyalogattam volna, még ha nem is vendégem szeme láttára. Úgy tartom, hogy mindig, minden cseppért kár. De hamar túlteszem magam a dolgon. Rájövök, hogy az az apró fintor ezek szerint a vér látványának szólt. Hát persze, a halandók egy része ezt nem bírja. Hiába állok jóval közelebb az emberekhez, mint fajtársaim, azért nem értem őket teljesen. Sőt, igazából gyakran alig.
- Adam. Adam Kensington. - mutatkozom be magam is, agyaraim közt szűrve ki susogón nevemet, miközben felemelkedem hosszú alakommal a karosszékből, és nagy, hűs kezemet vendégemnek nyújtom. Félreértés ne essék, nem felvágóskodásból közöltem ilyen James Bond-stílusban a nevemet, hogy híres, fiktív honfitársamra utaljak, hanem mert a keresztnevem a lényeg. Felvett vezetéknevemet csak formalitásból ismertetem általában. Bizalmat kelt a másikat, ha teljes nevet kap. Még ha esetemben a teljes név nem is hivatalos.
- Hagyom elnyugodni. - jelentem be aztán bólintva, magamhoz veszem a fémedényt meg a tiszta üvegpoharat, végignézek még a hálóruhás leányzón, és indulok konyhám felé. Ha nem akar még aludni, és igényelné a társaságom, úgyis utánam jön vagy szól nekem róla. Nem féltem Őt. Nem olyannak tűnik, akit félteni kéne. Meglehet, Ő bolondnak titulálja magát, én életrevalónak. Noha meglehet, a kettő igazából elég közel áll egymáshoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

AISHA

Ahogy a lány megkérdezi, miért engedik annyian, hogy egy vámpír a vérüket vegye, csak emelek egy kicsit sötét szemöldökömön és finoman vállat vonok. Nem engem kéne kérdeznie, hanem őket. Részemről csak találgatni tudok, mi vezérli ilyenkor a halandókat. Nyilván vonzódnak hozzánk, és érzékinek találják, hogy felkínálják a nyakukat. Hogy átadják magukat nekünk. Hogy eluraljuk őket. Érezni akarnak magukhoz közel egy náluknál nagyobb, ősibb erőt. Ezekre tudok gondolni.
Szinte rezdületlenül figyelem, ahogy nekilát kifejteni, miért két külön dolog az, ha a közvetlen vérivást tagadom meg magamtól, vagy a kívánt nőt. Egyébként sem reagálnék semmi többet a szavaira, ám így, hogy végül igazat ad nekem, már egyáltalán nincs értelme bármit mondanom. Ahogy elvileg arra se volna, amit ezután kérdez, érdeklődésében eléggé lekezelően nyilvánulva meg. De talán a lekezelő rossz szó. A lényeg, hogy azt érzem rajta és hallom ki szavaiból, hogy jogtalannak és természetellenesnek tartja a létemet. Ez borzalmasan fájna, ha még tudna fájni ilyesmi, de túl sokszor volt már dolgom vele.
- Igen. - felelek hát csak ennyit nyugodtan. Igen, azzal, hogy a Teremtőm átváltoztatott, új életet adott nekem. Jelenleg csak a csontvázam heverhetne valahol mélyen a föld alatt, jó esetben. Ehelyett itt társalgok a lánnyal, a stégen ülve. Becsülöm és élvezem az életemet. Persze, a halandók szemében én már nem élek, igaz? Egy járkáló hulla vagyok. Hát... ez nagyon kedves. Komolyan. Dehát mit vártam tőlük? Mindig is ilyen végtelenül kedvesek voltak.
Alig figyelek már a további szavaira. Csak nézek le magam elé a sötéten hullámzó vízre. Nagyjából persze eljut hozzám, amit mond, de meg se rezdülök rá. Egyedül akkor biccentek egyet, amikor elköszönöm. Menjen csak. Jobb lesz ez most így. Részemről ücsörgök tovább a fadeszkákon, hosszú lábaimat szétvetve, karjaimat felhúzott térdeimen támasztva, lazán lógatva lefelé fehér kezeimet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Alig egy-két perce esett össze ez a kis szőkeség a Fő utczán, akit az ölemben tartva most házamba lépek. A kilincset kezemmel nyomom le, de az ajtót vállal lököm be. Bőrig áztam a zivatarban, hiszen dzsekimet, amely valamennyire védett volna ettől, a leányzóra adtam, aki ájultan lóg karjaimban. A nappalimba megyek vele, és ott szépen lefektetem kanapémra. Leveszem róla hatalmas kabátomat, aztán elnyűtt, csuromvizes cipőitől is megszabadítom. A többi ruháját rajta hagyom. Nagyobb a veszélye annak, hogy kiborul, ha meztelenül, vagy idegen holmikban találja magát, mint hogy megfázzon a nyirkos darabokban. Ez utóbbit elkerülendő, hozok egy takarót, és ráterítem, aztán felugrom hálószobámba, lecserélni vizes, rám tapadó cuccaimat. Eközben természetesen figyelek a földszint neszeire, ébred-e a lány. Dehát a pár pillanat erejéig, míg odafent vagyok, nem történik változás.
Miután visszaértem, megállok a küszöbömön, és a kanapémon heverő Aniellára nézek. Pompás. Először az a bohókás, csavargó nőszemély, most meg ez a kiütött lányka. Látogató látogatót követ mostanában nálam. Nem erre vagyok beállva. Dehát ez van. Pislogok még így távolról felé, majd mezítlábas léptekkel sétálok a nappaliba. Immáron tiszta, száraz ruhadarabok fedik sápadt testemet, fekete ingemben és sötét nadrágomban ülök le szépen a szöszi lábahoz a kanapéra, és csak türelmesen várom, hogy magához térjen. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

AISHA

Éppen a nappalimban ülök a jobb falra tolt kanapémon, és egy nagybőgőt pengetek szétvetett lábaim közt, amikoris lassan felemelem a fejem, a semmibe révedve, leállva játékommal, ahogy egy különleges erőt érzek meg a közelben. A közel alatt pár kilométert értek. A lényeg, hogy a falukörnyéken valahol. Figyelek még egy ideig, majd félreteszem hangszeremet, felkelek a helyemről, elhagyom házamat, és alig egy perc múlva a lakósoron túl vagyok valahol, amerre az érzékeim vittek. Egy alacsony kerítés előtt állok, amely mintha csak egy sima, zöld füvű mezőt határolna, ám a látszat csal. Erre hamar rájöttem, mikor ideköltöztem.
Besétálok a területre az éjszakai sötétben, és a temetőben találom magam. Sírkövek, fejfák emelkednek kifelé a földből, minden nyugodt és csendes. Már a halk sírdogálást leszámítva, ami valahonnan távolabbról érkezik. Hamar beazonosítom, kitől származik. Ismerem az illatát. Nesztelenül haladok a köves úton, csupasz talpakkal. Pedig nem szokásom így, cipő nélkül mászkálni, dehát most siettem.
Megérkezem a lányhoz, aki egy sírkő mellett kuporog, körülötte pedig kavicsok, cserepeket lebegnek. Összevonom szemöldökömet. Ezt az erőt éreztem én. Tudom, hogy akadnak varázslók, akik képesek a pszichokinézisre. Olybá tűnik, Ő szintén ilyen lehet. Emiatt lenne nekikeseredve? Vagy a környezeti tárgylebegtetés egyszerűen a hangulatának folyománya? Lassan, észrevétlenül közelítek felé, puszta árnyként, majd ahogy mindössze egy-két lépésre vagyok, már hagyom, hogy észrevegyen. Jelentőssé lesz kisugárzásom, mert így akarom.
- Szia Aisha... - köszönök rá lágyan, rekedtes hangomon, figyelve rá, hogy ne ijesszem meg. Mezítlábasan álldogálok fölötte, fekete ing és sötét nadrág fedte, sápadt, langaléta alakommal, és fürkészőn figyelem csupán, lefelé pislogva rá különleges fényű tekintetemmel. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ülök csak csendes nappalimban, a lány lélegzetét figyelve, és várok. Noha én hallom a falubéli neszeket, ám ez csak kiváló érzékeimnek köszönhető, hiszen egyébként meglehetősen messze vagyunk a többi háztól. Otthonom bár közigazgatásilag valószínűleg a lakósorhoz tartozik, eléggé távol esik tőle, elbújva az erdő fái közt.
Érzem a szőkeség pulzusán, hogy kezd magához térni. Fokozatosan változik szuszogásának üzeme, mígnem felnyitja szép, kék szemeit és pislogva nézelődik körbe. Eltelik azonban néhány perc, mire rám tud fókuszálni. Nyugton ülök sajgó lábai mellett, figyelve eszméletre találását.
- A házamban. Elájult. - tájékoztatom csöndesen, könyökömmel combomon támasztva, fehér kezeimet összekulcsolva lógatva köztük. Félig arcomba lógó hajam mögül, lágyan fürkészve figyelem a lánykát, aki viszont szerintem nem sokáig lesz magánál. Valószínűsítem, hogy hamarosan elalszik. Eléggé kimerült. Nem gond. Kezdem megszokni, hogy mindenféle fehérnépek heverésznek éjszakánként a kanapémon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

AISHA

Nem tudom, miért ne kéne közelebb mennem. Mármint azt megérteném, ha nem akarja, hogy hozzáérjek, vagy ha most irtózik bármilyen társaságtól, ám szavai hevéből azt olvasom ki, hogy ez inkább figyelmeztetés, arra nézve, hogy nem ura az erejének. Azonban, ha van valaki, aki nem igazán van veszélyben tőle, akkor az én vagyok. Ettől függetlenül engedek távolságtartást szorgalmazó utasításának, és csak állok tovább fölötte egy-két lépésnyire.
Ahogy zokogva kezdi rebegni, hogy Ő ezt nem akarta, körbenézek magunk körül a levegő tárgyakon, aztán ismét letekintek Aishára. Úgy tűnik, a képessége eddig lappangott, és most valaminek hatására előjött. Na úgy beszélek, mintha annyira nagyon jártas volnék a mágikus tudományokban. Bár igaz, ami igaz, van pár száz év tapasztalati előnyöm. Ilyen hosszú létezés alatt elég sok mindent megismer az ember, és hamar következtet a látottak alapján. Occam-borotvájának elve szerint pedig a dolgokra adható magyarázatokból általában a legegyszerűbb a helyes. Ha ezt vesszük figyelembe, akkor tehát a jelen megfigyelések alapján az a legvalószínűbb, amire az imént jutottam. A lány telekinetikus, vagy pszichokinetikus képességekkel rendelkezik, amelyek most kerültek felszínre.
- Meg kell nyugodnod. - közlöm vele csöndesen, ahogy sírva könyörög a segítségemért. Ez nem vigasztalás, hanem a megoldás közlése. A benne lévő energiák olyankor kontrollálhatatlanok, ha zaklatott, ha nem ura a saját érzelmeinek. Le kell higgadnia. Azt kérte bár, ne menjek közelebb, az igényei elég ingadozónak tűnnek szorult helyzetében, így tehát odalépek hozzá, és letérdelek mellé, ahogy a sírkő tövében gubbaszt. Egyebet sem teszek, mint egyszerű nyugalmat árasztok felé. Békésen, figyelmesen és talán némileg tanulmányozón nézek rá lefelé halovány fényű szemeimmel, fehér kezeimet combomra nyugtatva, miközben sarkamra ülök a földön kuporgó lány mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ahogy sejtettem. Kimerültségében ismét önkívületbe kerül, azonban jelen esetben nem ájul, hanem elalszik. Jobb így neki, hiszen egyértelműen fájdalmai vannak. Leterhelte a lábát, nem igaz?... Most már szinte biztos vagyok benne, hogy igazából a  tóhoz tartott. Az a természetes közege. Lehet, hogy oda kellett volna vinnem, nem a házamba hozni. Most már mindegy. Megvárom, amíg viszonylag kipiheni magát. Csak azt nem tudom, vajon mikor veszi fel az eredeti alakját. Azt kizárhatom, hogy akkor, ha víz éri, hiszen mindketten bőrig áztunk nemrég. Ő mégis olyan, mint eddig. Ezen morfondírozva kelek fel a kanapéról, és megyek a dolgomra.
Az eső kopogása szolgál most hangulatzenéül ahhoz, hogy böngészgessem és rendezgessen laptopom tartalmát, majd elszórakozzak egy Geiger-Müller számlálóval, és egyéb, hasonlóan hasznos és számomra érdekes tevékenységeket űzzek. Eléggé elmegy mindezekkel az idő, és azon kapom magam a konyhában ülve a sakktáblám előtt, hogy lassan elérkezik a napkelte. Remek. Le kéne feküdnöm, pedig meg akartam várni, hogy Aniella felébredjen. Lemondóan fújok egyet, megbarátkozva a gondolattal, hogy az ébrenlétem a nappalba nyúljon, amikor felfigyelek a szomszéd szobából a szőke kis teremtmény megváltozó légzésére, aztán rögtön engem hívó szavait hallom. Egy pillanat alatt nappalim ajtajában termek, és hosszú léptekkel indulok meg a felébredt leányzó felé, hamar odaérve hozzá, érdeklődő tekintettel ereszkedve le mellé a kanapéra. Mi ez a lélekszakadt segélykérés?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ahogy beértem a nappalimba, éppen megpillantottam még a meztelen lányt, mielőtt az elfedte volna magát. Számtalan pőre hölgyet láttam már, ettől aztán nem jövök zavarba. Figyelmesen foglalok helyet mellette, várva szavait. A szög hamar kibújik a zsákból. Tehát sellő. Ahogyan gondoltam. Bólintok neki. Nem tűnök meglepettnek. Hiszen vallomásával egyszerűen csak megerősítette erős gyanúmat. De várjunk csak... átváltozik? Így? Itt? Most? Ó, értem már. Jó ég, Adam, hogy lehetsz ennyire sötét? Hát persze. A nap felkelte alakítja vissza. Hozzám hasonlóan a nappal és az éjszaka váltakozása a sorsdöntő a számára. Ugyan Ő talán még éppen csak sejtheti, én mi vagyok. De az elmúlt órákban kisebb gondja is nagyobb volt annál, mintsem hogy az én fajbeli hovatartozásommal törődjön.
Nem mondok semmit, csak felállok, és lehajolok a szőkeségért, könnyedén kapva az karijaimba ismét törékeny, takaró fedte testét, és indulok vele fel az emeletre. Most nem mozgok villámgyorsan, nem akarnám ezzel megrémíteni. Eszméletlen állapotában minden gond nélkül suhantam vele, viszont most inkább nem kockáztatnám. Egy perc alatt így is bőven fenn vagyok.
Belépek vele a mosdóba, óvatosan lehelyezem Őt a kádba, és egy laza mozdulattal lekapom róla a takarót, majd átnyúlok fölötte a falközépből kilógó csaphoz, és jócskán megnyitom. Állítgatom egy kevés ideig, hogy kellemes legyen a hőfok, majd felegyenesedem. Nem nézek meztelen teste felé, csak arcát fürkészem, várva, minden rendben lesz-e vele. Közben odakint, sötét függönyeimen túl világosodni kezd a táj, ahogy felkel a nap. Nyűglődő képet vágok. Nem kéne már fönn lennem. Rosszul vagyok a nappaltól. De nem hagyom itt a sellőlányt, míg biztonságban nem tudom. Csak állok fölötte magas, lidércszerű alakommal, és fáradt fényű szemekkel figyelem Őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Ahogy lábai uszonnyá alakulnak, odanézek rájuk, aztán vissza arcára, amelynek szép vonásai helyén csúf ábrázat tűnik fel. Láttam már sellőt, azonban emberformából visszaalakulni még soha. Sejtettem, hogy létezhet ilyesmi, ám dolgom még nem akadt vele. Figyelem még egy pár pillanatig a zöldes ábrázatot, a vízinövényekre emlékeztető hajkoronát, és a vicsorgó fogakat, aztán ahogy Aniella az ajtó felé int, veszem az adást. Nem kell kétszer mondani, hiszen amúgy is az ágyamba vágyom. Így tehát bólintok neki, és egyszerűen magára hagyom a vízzel telt kádban. A nappaliban még felszedegetem a szőkeség ledobott ruháit, kiteregetem az egyik székre száradni, aztán a hálószobámba megyek, és lefekszem végre.
A nap eltelte után, az alkonyt követően nem sokkal észlelem a neszezést a mosdó felől. Hümmögve fordulok a hátamra, kászálódom ki paplanom alól, magamra dobom csíkos köntösömet, és kisétálok a folyosóra, onnan pedig át a fürdőhöz. Ahogy a küszöbre lépek, megjelenek a leányzó mellett a tükörben. A hiedelmekkel ellentétben van tükörképem, igen.
Nem mondok semmit, csak lassan, kissé még álmoskás szemekkel figyelem Őt arcomba lógó hajam mögül, ismét emberi, törölköző fedte alakját szemlélve. Szerencsére, úgy tűnik, nincsen nagy baja, bár valószínűleg a kád egyáltalán nem volt a legkényelmesebb a számára. Fürkészem Őt, várva szavait arra vonatkozólag, mire van még szüksége és mik a további tervei, miközben hosszú kezeimet magam mellett lógatva állok köntösömben a küszöbön. (x)

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

- Nem tesz semmit. - bólintok a lánynak a tükörben, amikor kifejezi nekem háláját. Ennél többet pedig nem is várok, igazából még ennyit sem vártam. Lehet, egyáltalán nem megszokott egy magamfajtától a hátsó szándék nélküli, egyszerű jó cselekedet, a segítség nyújtás, vagy éppen szimplán a törődés, azonban számomra ez komolyan nem tesz semmit. Nem probléma. Egyszerűen úgy reagálok minden adott helyzetre, hogy képességeim szerint a legjobbat hozzam ki belőle. Nem azért, mert szent volnék. Ó, nem. Az koránt sem vagyok. Csak szeretem a kihívásokat, szeretem megoldani az elém kerülő helyzeteket.
Változatlanul a fürdőszobám küszöbén magasodok köntösömben, és szemlélem Aniella tükörképét, hol pedig valódi önmagát, ahogyan háttal áll nekem. Szőke haja leomlik pőre vállára, kékes árnyalatú törölközőmet magára tekerve tartja vékony kis testén. Ismét felcsendül szelíd hangja. Ételt kér tőlem. Hát remek. Már megint így járok. Pedig múltkor, amikor betévedt hozzám az a helyes, lökött leányzó, úgy döntöttem, veszek itthonra valami emberi fogyasztásra alkalmasat, pontosan az ilyen esetekre. Azonban még nem tettem ezt meg. Bezzeg, ha majd ezek után feltöltöm itthonra a készleteimet, biztosan nem toppan be hozzám többé egy halandó lélek sem.
- Nincsen. - felelem csöndesen kérdésére.
- De... adhatok némi pénzt ételre, ha elfogadod. - ajánlom fel, végigpillantva rajta. Tessék, a történelem ilyen gyorsan ismétli önmagát. Hát mi vagyok én? Bajbajutott Lány Ellátó Vállalat? Úgy tűnik. Nem mintha ez akkora gond lenne. Nekik biztos nem az. Békésen fürkészem a tükör előtt álló Aniellát, várva elhatározását, közben röpkén elsandítva a WCmből kinőtt bokor felé. Esküszöm, ez egyre terebélyesebb. Lehet, hogy le kéne vágnom.
- Meg ruhára. - teszem még hozzá, ahogy eszembe jutnak kinyúlt, feslett göncei, amik a nap folyamán valószínűleg már megszáradtak a nappaliban, a székre terítve. Habár nem tudom, mikor tud felkeresni szabóságot vagy ruhaüzletet a közelben. Ételt tud venni a csárdában, Kíra is ott vett, az nem probléma. De vajon akad-e ruházati bolt, ami nyitva van a nyári napnyugta után, vagy éppen már a napkelte előtt? Eléggé kétlem. Mindegy, én adok neki, ha elfogadja, aztán majd megoldja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

Úgy látom, zavarba hozom a felajánlásommal, ami nem egy meglepő dolog különben. Itt tölti éjjelét és nappalát egy idegen férfi házában, aki aztán pénzt kínál neki. Ugyan nem úgy tűnik, mint aki bármit ezek mögé gondolna, csak egyszerűen valószínűleg ilyen típus. Kellemetlenül érinti a nagyobb szívességek elfogadása. Hát jól van. Nekem mindegy. Van bőven pénzem, nem állna semmiből adnom neki valamennyit. De tényleg, ahogy gondolja. Figyelem, amint még éppen visszahúzza magán lehullani készülő törölközőjét, majd felém indul, ruhái holléte felől érdeklődve.
- A nappaliban száradnak. - intek az alsóbb szint felé, és már indulok is arra  csíkos köntösös, mezítlábasan közlekedő, hosszú alakú felvezetőként. Amint leértünk, lazán mutatok a széken lógó ruhaneműk felé, és tapintatosan hátat fordítok, ha esetleg máris magára akarná kapni őket. Dehát miért is ne akarná?
- Szóval... éjjel ember vagy, nappal pedig sellő? - kérdezek rá ilyen egyszerűen arra, hogyan is van ez a lánnyal. Közben az egyik polcomon kezdek rendezgetni pár kötetet, ha már úgyis így előttem van. Olyan lenne akkor a kis szöszi, mint egy vérfarkas? A környezeti tényező hatására alakot vált? De vajon melyik az igazi énje? Mert a vérfarkasok nagy része embernek tartja magát. Nem pedig egy ragadozó vadállatnak. Azt mondják, az átalakulással a valós lényük háttérbe szorul. Aniellával vajon hogy van ez?
- Tehát mégsem a kastélyban laksz, nem igaz? - emlékeztetem átlagos hangon buta kis hazugságára újabb érdeklődésemmel, miközben a könyveimet növekvő sorrendbe rakom, gerincüknél a már helyükre tettekhez mérve a soron következő darabokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

ANIELLA

A sellőlány meglehetősen hipp-hopp elkészül a ruhái magára kapásával, és odajön mellém, csodálni, ahogyan a könyveimet rendezgetem. Noha látom, kellemesen mulattatja csíkos köntösös valóm, ez engem egy csöppet sem zavar, és nem rontom el az örömét azzal, hogy bárhogyan szóvá tenném, vagy tudtára adnám, hogy tisztában vagyok ezzel.
- De... ez hogyan lehetséges? Mármint... örökölted vagy más behatás eredményezte? - sandítok le oldalra, rákérdezve, hogy lehet az, hogy nappal egyik, éjjel másik. Genetikai? Ember az egyik szülő, sellő a másik? Az ilyesmi megeshet egyáltalán? Jó, persze, mi ne eshetne meg a világunkban? Aztán meglehet, hogy egy varázslat következménye mindez. Hamarosan kiderül. Már ha elárulja nekem.
Finoman szembefordít magával, én pedig felhagyok a kötetek pakolászásával. Lenézek a szép, kék szemekben, saját, hasonló árnyalatú, ám koránt sem olyan ártatlan tekintetű látóimmal, és hallgatom kérdőn kérő szavait, miközben barátságosan kapaszkodik kezembe. Észreveszem vonásain, hogy felfigyel bőröm hűsére és pulzustalanságomra. Vagyis igazából azt látom rajta, amint megdöbben kissé, a döbbenetét pedig ennek tudom be. Hiszen most ezt tapasztalhatja belőlem, ami ilyen arckifejezésre és elhúzódására késztetheti.
- Nem mondom el senkinek. - ígérem csöndesen, rekedtes hangomon, kissé arcomba lógó, sötét tincseim mögül pislogva lefelé a szőkeségre. Azt nem fogom mondani, hogy bízhat bennem. Az az Ő döntése, megteszi-e. Ő tudja, rászolgáltam-e már, hogy így tegyen. Meg különben is, én egyáltalán senkiben nem bízom saját magamon, meg talán a Teremtőmön kívül. Mi jogon mondanám hát azt neki, hogy bízzon csak bennem? Pedig egyébként megteheti. Nem szokásom hazudni, és betartom minden ígéretem. Amit nem tudok betartani, azt nem ígérem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

AISHA

Ahogy a lány kezd megnyugodni, és felhagy a sírdogálással, valamint légzése viszonylag helyre áll, úgy a körülöttünk lebegő kövek is szépen visszaereszkednek a helyükre. Épp csak feléjük pillantok, körbetekintve, de amint Aisha felnéz rám a sírkő mellett kuporgásból, arcára engedem nyugodt, markáns fényű szemeimet. Hálájára bólintok csupán, a viccétől pedig csak jobban ellágyulnak vonásaim. Úgy tűnik, inkább nevetni akar, mint sírni. Ez teljesen helyénvaló.
- Luca? - kérdezek rá az említett illetőre ilyen szimplán, sötét szemöldökömet összevonva, miközben üldögélek tovább sarkamon, a sír mellett térdepelve.
- Most először történt Veled ilyesmi? - érdeklődök a tárgymozgatásról, közben kissé elnézve magunk köré, ahol azonban már nyoma sincs a jelenségnek. Utána kék szemeimet ismét a leányzóra szegezem. Baromi elveszettnek tűnik. Próbálom megérteni, ami Vele történik. Valószínűleg olyan lehet ez, mint mikor vámpírrá változtam, és a kezdeti időkben egyszerűen úgy éreztem, nem vagyok ura a cselekedeteimnek. Ez hasonló lehet. Kár, hogy nem emlékszem rá annyira. Talán többet tudnék segíteni.
- Ne menjünk valahova máshová? - pillantok aztán el az éjszakában fölénk tornyosuló fejfák és sírkövek között. Nekem mondjuk tetszik, jól elvagyok itt, de egy halandónak, aki megfázhat, aki elfáradhat, akinek kellemetlen lehet a rideg földön ülni, talán nem akkora élmény. Arról nem is beszélve, hogy egy csomó halott ember fölött heverészünk.
- Vagy... nem kéne visszamenned? - ráncolom homlokom, ahogy ráébredek, neki feltehetőleg nem szabadna ilyenkor errefelé kószálnia. Biztosan aggódnak érte, noha jogos, hogy a jelenleg uralhatatlannak tűnő képességével inkább kietlen vidékre futott. De ez akkor sem ideális hely egy ilyen fiatal lány számára, szóval bármi legyen a döntése, felemelkedem térdelésemből, jócskán fölé magasodva, és lenyújtom neki hűs, hosszú kezemet, hogy felsegítsem.