Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Talán mondanom sem kell, Kírát fele annyira sem zavarja Dwayne jelenléte, mint fordítva. Igazából tökéletesen hidegen hagyja. Ha bosszankodik is miatta, az csak amiatt van, mert abban a pillanatban minden miatt bosszankodik. De ez ő. Barátom más tészta. Kiválóan leplezi és tartja kordában érzéseit, azonban előlem nyilvánvalóan nehezen rejtheti. Viszont mivel ez a legjobb megoldás, így úgy teszek, mint aki észre sem veszi őket. Hiszen nem fogom elzavarni se egyiküket, se másikukat. Az meg nyilvánvalóan eszembe sem jut, hogy feszengjek a saját házamban amiatt, hogy mikor kit látok szívesen az otthonomba. Szerencsére ezt senki nem is várja tőlem.
- Min fogod tesztelni? - érdeklődöm meg a dolgos amerikaitól, melyik játékot vagy netes oldalt éri majd a megtiszteltetés, hogy kipróbálja rajta. Közben böngészem a postámat. Egy levél, valami pergamen, meg két újság. Egyik pillanatról a másikra aztán leállok az olvasgatással és csak meredek magam elé. Kezemben a legújabb Edictum, egy interjú cikknél nyitva. Mivel a szerkesztőség tagja vagyok és mivel engem is megkérdeztek, tudtam, hogy meg fog jelenni egy ilyen anyag. Ám főszerkesztő már nem vagyok, így előzetesen nem olvastam. Most látom először.
- Dwayne? - szólítom meg barátomat, fel se nézve az újságból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Lesétálok a lépcsőn a veranda elé, mígnem mezítlábammal a hűs fűbe lépek. A küldemények továbbra is a kezemben. Átfutok még pár sort a cikkből. A cikkből, melynek címe "A hosszan tartó párkapcsolat titkai - Dwayne, a Nő és plusz egy fő" és amelynek már az első részében felbukkan a nevem. Éppen azt tárgyalják benne, mi az oka annak, hogy elmaradt az esküvőjük. "Zója: Valóban, felénk a gyűrű aprópénz és használt töltényhüvelyek között hever a  fiókban. - Dwayne: Ami kinek a hibája...? - Z.: *megvonja a vállát* Adamé. - D.: Hmmmm-mmmm. Jólvan akkor." Aztán a biztonság kedvéért megint említenek egyszer. Valamint a végén külön rész is szól rólam, ez utóbbival viszont a világon semmi gondom. Mert az a rész senkit nem vádol semmivel és hagyja, hogy a túl intim részleteket, amelyek nem illenek egy újság lapjaira, jótékony homály fedje. A riportalanyok ezt nem hagyták. Hogy ez bánt-e? Nem. A legkevésbé sem. Érzelmileg nem érint. A jóízlésnek és a korrektségnek viszont a közelében sincs. Ezek pedig azért elvárhatóak lennének. Elvileg. Főleg egy tanult doktornő részéről, aki a lelkek ápolására tette fel az életét.
- Soha többé nem szólok a nőügyeidbe. Semmilyen szinten - közlöm vele, lassan felnézve az újságból. Most már láthatja, melyik lapot tartom a kezemben és hogy hol van nyitva. Ott virítanak Zója és az ő képei szép nagyban. Szavaimnak nincsen éle, és nem hatja át se sértődöttség, se semmi hasonló. Egy kis düh talán. De csak azért, mert elegem van már ebből a nyomorult hajcihőből. A halandók nagy drámáiból. Nem ontottam ki a násznép vérét, nem raboltam el Dwaynet, csak megfogalmaztam egy erős véleményt, amitől összeomlott föld és ég. Mert nekem ilyen isteni hatalmam van.
- Talán, ha kéred, elmondom, mit gondolok. Azonban ezt se ígérem biztosra. Meghallgatni továbbra is meghallgatlak. Mert érdekel, mi van veled. De ennyi - szögezem le egyszerűen, végig barátomat figyelve. Becsukom az újságot, összehajtom és összefogom a többi postámmal. Úgy tűnik, hogy talán ezzel mondandóm végére értem, és már kezdek is elfordulni. Hiszen nem várok erre választ. Csak tudatni akartam vele mindezt. Ám megállok a mozdulat felénél. Szemem lesütve a hűs földre. Fehér kezem kicsit jobban a gurigába fogott papírokra markol.
- Szeretnélek benneteket emlékeztetni, hogy egy olyan vámpír vagyok, aki alig iszik vért. Úgyhogy, ha te vagy Zója vagy bárki egy percig is azt hiszitek, nem tudom azt is legalább ugyanilyen könnyedén megállni, hogy meg se rezzenjek a baklövéseitek láttán, akkor elég nagyot tévedtek - teszem ezt hozzá, szinte éppen csak kiszűrve a szavakat ajkaim és előbújt agyaraim közül. Mert lefogadom, hogy azt fogják gondolni, mindezt csak úgy mondom, és legközelebb megint bele szólok majd vagy közbeavatkozom valahogy. Akár ha esküdni készülnek, akár akármi más nagy lépést tenni. De nem így lesz. Ó, nem.
A kis beszédem után barátomra tekintek. Éppen csak szemem sarkából nézve őt. Ezzel a pár mondattal pedig ki is adtam most magamból mindent. Az pedig leírhatatlanul nem érdekel, mennyire hatott ez lenézően. Nem annak szántam. Csak szerettem volna tisztába tenni a dolgokat. Szemfogaim visszahúzódnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Akkor még jó, hogy ebben a szent pillanatban határoztam el, hogy többé nem jövök neki a nőügyeivel. Nem mintha ne találnánk rá akármikor egy pompás alkalmat arra, hogy pofán vágjon. Aztán én meg viszonozzam.
Már abba is hagytam azt a bizonyos úgy nézést. A mérgemnek ennyi része volt az, amit barátomnak szántam, hiszen pontosan tudom, mennyire nem számít neki ez a cikk és hogy a nője válaszával igazából két tűz közé került, ahol férfi legyen a talpán, aki bármi normálisat összehoz. Ráadásul nem csak az újságban megjelentek kapcsán kell egyensúlyoznia, hanem egyáltalán kettőnk közt. De mostantól semmi szüksége nem lesz erre. Mosom kezeimet. Zóját pedig annyira sem fogom méltatni, hogy elmondjam neki, milyen gusztustalanul viselkedik. Csinál, amit akar. A nagy dráma óta amúgy is kevesebbet érintkezünk, részemről pedig nem fogom bánni, ha ez még tovább fajul. Persze, csak addig, amíg Dwaynenek ezzel nem okozunk gondot. Miatta hajlandó vagyok eleget tenni az alapvető társasági normáknak a nőt illetően. De többre én nem vágyom. Igazából még ennyire sem. Furcsállom is, hogy Zója engem egyfajta barátként kezelt. Én őt soha nem tartottam annak. De úgy tűnik, az emberek hajlamosak ezt feltételezni valakiről, aki tisztességesen bánik velük és jó szándékkal közeledik.
- Beviszem ezeket - mutatom fel a postámat.
- Hozzak neked valamit? - kérdezem, már indulva is fel a lépcsőn, érdeklődésemmel mintegy tudatva barátommal, hogy rendben, részemről lezártnak tekintem a témát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Különös hely ez egy randevúra. Azonban a lánytól egyáltalán nem szokatlan. Meg talán az sem lepné meg az utca emberét, hogy egy vámpír temetőkben múlatja az időt. Nem mintha bármi keresnivalója lenne ott, de a képzettársításokban ezek a dolgok összefonódnak. Így Mindenszentek közeledtével meg aztán végképp.
Már ahogy a temetőbe lépek, felém sodorja Kíra illatát az esti szél. Mélyen magamba szívom és zsebretett kézzel indulok meg a sírok között. Már látom is a kedvest. Mikor odaérek hozzá, lehajolok, arcon csókolom, majd leereszkedek mellé a korhadt padra. Kényelmesen hátradőlök. Igazítok kicsit bőrdzsekimen. Körbetekintek a békés környéken, majd Kírára függesztem régi fényű tekintetem. Várom, hogy megtudjam, miért hívott ide.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Magával ragadó a hely hangulata így benne az őszben. Az illatok, a szél fútta falevelek, mind-mind az elmúlást hirdetik, azonban koránt sem búsan. Sokkal inkább természetesen és szinte barátságosan. Nyugtatón. Ezt az éteri légkört töri meg, vagy éppen aranyozza be a kedves lendületes magyarázása, amibe belekezd. A puszta lényéről nem is beszélve.
A szülei. Csak nagy ritkán kerülnek szóba. Nem találkoztam még velük. De talán így a legjobb mindenkinek. Nekik legalábbis valószínű. Nem vagyok éppen az a szülők kedvence. Hiába a higgadtságom és az úrias modorom. Azért a legtöbben nem egy ilyen sötét, rejtélyes alakot képzelnek a gyermekük mellé. Főleg nem egy vámpírt.
- Sajnálom - szólok csöndesen.
- De talán nem is az. Enyhülhetnek még - biztatom Kírát, hogy ne adja fel a reményt. Makacsak az emberek, különösen, ha szülők. Mindent megtesznek, hogy tartsák magukat ahhoz, amit eltökéltek. De idővel a legtöbbek feladják a harcot a kis belső hanggal, amit méltán nevezhetünk lelkiismeretnek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Ha a hallgatás beleegyezés, akkor én nagyjából mindenbe beleegyezek. Mondhatnánk nagy elmésen. De ez nyilván nem így van. Pusztán csak tudom, hogy semmit nem befolyásol a dolgok menetén, ha hozzádobunk még pár szót. Sőt. Gyakran csak ront rajta. Vagy olyan irányba tereli, amibe nem kéne. Sokszor még úgy is, hogy jó a tanács vagy a vélemény, csak ez a másikban rosszul csapódik le. A lényeg viszont az, hogy itt és most tényleg igaz rám: hallgatás beleegyezés. Érthető, ha még idő kell a lánynak kitalálni, miként közeledjen ismét a szülei felé, ahogyan az is rendjén van, hogy természetesen nem fogja ennek érdekében elárulni saját magát. Szóval csak bólogatok. Hiszen majd kialakul.
Úgyhogy hagyom én azt a csendet szépen elnyúlni köztünk. Felnézek én is a csillagos égre. Teszem mindezt addig, amíg a kedves elő nem áll azzal a bizonyos második hírrel. Ugyan a kért dobpergést nem biztosítom, de azt hiszem, nem is várta el tőlem komolyan, hiszen már folytatja is a mondandóját. Sötét szemöldökömet érdeklődően emelem meg kicsit.
- Milyen munka? - kérdezek rá, miután kibökte. Jobban felé fordulok ültömben. Hosszú karomat átvetem mögötte a pad támláján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Éjjeli fény. Nem hallottam még erről az újságról, de a neve nagyon költői. Mikor pedig megtudom, milyen jellegű lap, igazából egy kicsit sem vagyok meglepve. Bár az ellenkezőjén se lennék. Hiszen a lányról van szó. Soha nem lehet nála tudni. Mindig tartogat valamit. Megkérdezném, egészen pontosan milyen rovatba ír majd, milyen rendszerességgel, vagy hogy mi lesz a legelső témája, azonban máris eltereli valami a figyelmét. Természetesen.
Összevont szemöldökkel nézem, amit a kedves mutat. Felkelek a padról, odalépek és leguggolok én is a sírkő mellé. Mivel nekem meglehetősen kevés anyag árthat, így odanyúlok az enyves folyadékhoz, majd összesimítom ujjaim között. Ahogy pedig eljutok a felismerésre...
- Ne érj hozzá! - szólítom fel rá habozás nélkül, de egyenletes hangon Kírát.
- Szerintem ektoplazma - osztom meg vele véleményem, tovább vizsgálva az anyagot. Egyetlen egyszer találkoztam ilyennel, nagyjából kétszáz éve. Egy szeánsz során. A médium füléből szivárgott. Veszélye abban áll, hogy a feltűnéséhez egy holt lélek jelenléte kötődik. Azonban ezek általában nem azok a kedves, itt ragadt szellemek, mint akik a tanodában élnek és a diákokkal barátkoznak. Ezek gyakran nagy erejű, ártó lelkek, akik a túlvilágról törekednek vissza az élők közé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Sejtettem, hogy a lánynak izgatni fogja majd a fantáziáját ez a jelenség. Nem csodálom. Egy nála kevésbé lelkes ember számára is igazán érdekes lehet. Akkor meg róla ne is beszéljünk! Különös jelző mondjuk a "szép" erre a szivárgó anyagra, de bólintok, hiszen végülis igaz. Itt a sírkövön főleg jól mutat.
A kedvesre kapom a fejem a vallomást hordozó kérdése nyomán. Végigmérem komoly, gondolkodó vonásokkal. Az ektoplazmáról való ismereteim bár talán bőségesebbek, mint az átlagnak, azonban tudornak nem nevezném magam a témában. Viszont logikusan következtetve bizony probléma lehet, hogy Kíra a cipőjén hordozta az éteri anyagot.
- Igen - felelem hát egyszerűen.
- Mikor volt ez és hol van most az a cipő? - pillantok le kérdésem végén lábbelijére, feltéve, hogy talán ez az a holmi, amit akkor is viselt. Ha igen, ha nem, a lényeg, hogy el kell távolítani róla az enyves folyadékot.
- A holt lélek az ektoplazma segítségével törekszik vissza az élők világával. Gondot jelenthet, ha túl sokáig kapcsolatban voltál vele - magyarázom meg, miért faggatom és hogy pontosan miben áll a veszélye annak, hogy belelépett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Szóval ugyanaz a cipője van rajta, amivel a múltkor belelépett a túlvilági anyagba. Viszont szerencsétlenségünkre ez nem olyasmi, ami csak úgy lekopik. Úgyhogy meglehetősen hiába nézegeti, lejött-e már. Még ha nem is látszik, hogy ott lenne, az energiák feltapadhattak. De ahogy a kedvest nézem, bizony látszik.
- Sajnos elképzelésem sincs, mit kell csinálni vele - vallom meg őszintén.
- De le kéne venned minden esetre - tanácsolom neki, a cipőjére tekintve.
- Gyere! - bökök fejemmel a pad felé. Felemelkedem a sír mellől. Ismét leülünk a lánnyal. Előre hajolok és leveszem a cipőket a lábáról. A biztonság kedvéért mindkettőt. Elrakom magam mellé a földre, majd lehúzom a bakancsomat és ráadom Kírára, hogy ne fázzon és legyen miben elmennie innen. Részemről elvagyok így mezítláb.
- Megpróbálom őket megmenteni, jó? - nézek a pad aljában heverő cipellőkre, aztán a lányra. Ígérni nem tudok semmit, persze. De jobb biztosra menni. Minél hamarabb elszakítjuk őt az ektoplazmától, annál kevesebb az esélye, hogy a léleknek lehetősége legyen kapcsolódnia hozzá. Hacsak eddig nem tette meg.
- Tapasztaltál valami különöset, mióta itt jártál? - kérdezek azért rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Pedig a cipőjében nem fogja tudni elhagyni most a temetőt. Mezítláb meg úgysem engedném neki. Akkor már inkább ölbe kapom. Vagy a hátamra. Vagy akár hoppanálhat is. Az minden esete valószínű, hogy bele fog kerülni egy-két estébe, míg megoldom a problémát. Hiszen ma éjjel már nem hiszem, hogy bárki olyan tudna fogadni, aki képes is tenni valamit az ügyben. Majd holnap kora este szerencsét próbálok.
- Idegen jelenlétet. Hideget ott, ahol nem kéne hidegnek lennie. Maguktól megmozduló tárgyakat - sorolok fel néhányat azok közül a különös tapasztalások közül, amelyek kísértet közelségét jelezhetik. Tudom, hogy a kedves kissé másképp értelmezi a szokásostól eltérő fogalmát, mint az emberek nagy része, de azért ilyesmit észrevenne szerintem. Figyelem töprengő vonásait. Olykor lepillantok bakancsos lábára. Helyesen áll neki.
- Szeretnél még maradni, vagy...? - kérdezek rá, induljunk-e esetleg. Ha már úgyis arról gondolkoztam az imént, miként távozhatna innen a lány a cipője nélkül. Nem mintha sietnék bárhova, vagy mintha a temető ne volna egy kellemes hely. Főleg ilyen társaságban.
- Talán szólni kéne valakinek erről - vetem fel a sírból szivárgó ektoplazmával kapcsolatban, eltekintve felé. Lehet, a hivatalban kéne jelenteni az esetet. Lehet, nem ez az első alkalom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Az estémet a Fővárosi Ispotályban töltöttem. Egy beteghez hívtak. Nem volt egyértelmű a diagnózis. Segítettem benne a gyógyítóknak. Megvizsgáltam én is a pácienst. Sajnos, mint kiderült, annak volt igaza, aki a súlyosabb betegség mellett tette le a voksát. Úgy negyed órája végeztem ott. Most érkezem meg a faluba. Olybá tűnhet, mintha idehoppanálnék, hiszen egyszer csak feltűnök a település szélén. Pukkanás viszont nem kíséri megjelenésem. Ennek az az egyszerű oka, hogy nem hoppanálva jutottam ide. Nem tudok hoppanálni. Nem vagyok varázsló. Soha nem voltam. Csak éppen villámgyorsan mozgok. Mint minden fajtársam.
Kezemet zsebre teszem és úgy döntök, nem a falun átvágva indulok a ketyerekereskedés felé, hanem némi kerülővel. A tavat is útba ejtem. Van ott valaki, már innen érzem az illatát, hallom pulzusát. Nemsokára szemem elé is kerül. Egy fiatal lány ül a stég végén. Biztos egy kiszökött bagolyköves. Csak a szokásos. Hiába nehéz bakancsaim, nesztelen léptekkel haladok a parton, ráérősen. Hol a sötét víztükröt figyelve, hol a diákot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A basszusgitáromon improvizálgatok éppen. Sötét hajam függönyként omlik a hangszerre, ahogy a kanapémon ülve pengetem. Kírakedves odafent alszik a hálóban. Hamarosan figyelmes leszek némi robajra nem messze. Felemelem a fejem és hallgatom a neszeket. Mintha valami becsapódott volna és valaki kellemetlen helyzetbe került. Érdekes a magasság, ahonnan a légzését, szívverését hallom. Aztán meg a hahózást. Sóhajtok egyet, ráérősen félreteszem a gitáromat, felkelek és az ajtómhoz ballagok. Fekete ingben, sötét nadrágban, mezítláb lépek ki a házamból, sétálok le azon a pár lépcsőfokon és indulok az események irányába.
Hamar észreveszem a fán függő, pórul járt alakot és a szerencsétlen motort is. Nemsokára olyan távolságba érek, hogy ő is ki tud venni engem. Mondjuk azt nem tudom, megnyugtatólag hat-e az, amit lát. A legtöbben nem ilyen megmentőt képzelnek el, mint amilyet gyakran az én személyemben kapnak.
- Az lenne a legegyszerűbb, ha leesne - közlöm vele nyugodt baritonomon azt, amire a helyzetet felmérve jutok. Igen, a köszönést meg az arról való érdeklődést, mégis hogyan került a helyzetbe, azt kihagyom. Arra szerintem ráérünk majd utána.
Felmászhatnék a fára és felhúzhatnám őt egy biztonságosabb ágra, ahonnan viszont szintén le kéne keverednie valahogy. Az elég bonyolult. Varázsolni én nem tudok, ő meg nem úgy fest, mint akinél ott a pálcája, különben már kiszabadította volna magát. A járművet meg aztán végképp nem hívhatjuk most segítségül.
- Le tud? - érdeklődöm meg, hiszen elég furcsán akadt meg azon az ágon a kabátjával. De talán meg tudja oldani, hogy a fa elengedje őt valamiképpen.
- Elkapom - teszem hozzá azt, amit ezidáig elfelejtettem említeni a tervemet illetően. Nem azt várom tőle, hogy szabadon zuhanjon le. A karjaimban kötne ki.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Elég szerencsétlenül fest a kabátos férfi, ahogy lóg lefelé arról a magát megadni készülő ágról. Van egy olyan érzésem, hogy nem sokat kell azon évődnünk, vajon leessen-e. A természet eldönti helyettünk. Bár nem jókedvében.
Úgy látom, egyelőre nem túl lelkes a mi elkésett karácsonyfadíszünk velem, mint megmentőjével kapcsolatban. Mondjuk megértem. Azonban pontosan tudom, hogy hamarosan változni fog a helyzet. Az angyal nemsokára földre száll. Vagyis zuhan.
Utolsó kérdésére nagyon gyorsan megkapja a választ, amikor is élete átgondolásának hosszú pillanata közben odalépek pontosan alá és Ő így a karjaimban landol. Egészen romantikus a jelenet. Hogy az idilli hangulat megmaradjon, elhúzódom az elkapás helyszínétől, hiszen oda szépen leesik az eltört ág, tompa puffanással, követve a rá zuhant áldozatot. Bár a fa talán inkább elkövetőnek tekinti. Talán ezért is nem volt hajlandó elfogadni levélségét.
- Jól van? - tekintek le a varázslóra karomban. Igen, ennek az érdeklődésnek most jött el az ideje, hogy már biztonságban van. Mondjuk az ijedtségtől hevesen dobogó szívverésén és zihálásán kívül nem tapasztalom, hogy nagy gondjai lennének. Nyilván akadnak majd fájó tagjai és karcolásai. Minden esetre várom, hogy megeméssze az épségben földet - vagy hát engem - érést, mielőtt még letenném őt. Azzal pedig egyelőre nem állok neki terhelni, hogy vámpír vagyok és emiatt voltam képes ilyen könnyedén elkapni őt, anélkül, hogy kilapultam vagy legalábbis eldőltem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Amíg nem felel, addig nem is fogom letenni. Ha meg felelt, akkor lehet, hogy pont a válasza miatt nem. Emelek egy kicsit a szemöldökömön, ahogy vigyorogva átkarolja a nyakamat. Így különben kényelmesebb mindkettőnknek, szóval jól tette. Nem mintha nekem túl sokat számítana, de ez most lényegtelen. Elpillantok a fájlalt, meglóbált láb felé, aztán meg a felvillanó, majd kialvó lámpájú járgány irányába. Gyilkos motor? Megesnek ilyenek a varázsvilágban.
- A házamban elláthatom, ha gondolja - ajánlom fel neki, még mindig karjaimban tartva őt. Gondolom, igazán megnyugtató lehet, amikor egy magam fajta rejtélyes, gyorsan mozgó és feltűnően erős alak az erdő közepén álló, szellemszállásnak is beillő otthonába invitál. Azonban ez a fazon nem tűnik sem félősnek, sem túl átgondolt típusnak. Akármilyen reakciót kinézek belőle. Ezzel a tulajdonságával pedig nagyon emlékeztet egy szívemhez igen közel álló személyre.
- Vagy... megpróbál ráállni? - hozakodom elő a másik lehetőséggel, mely szerint leengedem őt a földre, hátha képes boldogulni nélkülem. Mondjuk az első megoldás sokkal kellemesebb lenne ám a számára, csak hát ezt valaki az ő helyzetében koránt sem tudhatja biztosra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Jó döntés, hogy elfogadja a további segítségemet. Ezzel persze nagyon sok ember nem értene egyet, ám az a nagyon sok ember most szerencsére nincsen itt, hogy mindenféle ostoba okfejtéssel lebeszélje őt.
Bólintok a pálcáját illetően és lassan leengedem a férfit karjaimból, miközben régi tekintetem az elveszett varázsholmit kutatja. Valljuk be, pokolian nagy előnyben vagyok vele szemben. Nem mintha ez valami pálcakereső verseny lenne, de itt van szerencsétlen kész romhalmazként a maga halandó képességeivel, illetve itt vagyok én, aki sötétben lát igazán jól és akinek nincsen semmi baja - hiszen ha lenne, akkor az olyan hatalmas gond lenne, ami képtelenné tenne bármire.
Elég az hozzá, kisvártatva már észre is veszem a keresett ingóságot a lerobbant motortól nem messze, azonban úgy döntök, várok még egy kicsit a felfedezésem bejelentésével. Egy részről még ki kell derülnie, képes-e egyáltalán egy lépést is megtenni a balesetet szenvedett mágus, másrészt szeretném legalább ezt a sikerélményt meghagyni neki esetleg, hogy ne érezze magát maradéktalanul hasznavehetetlennek és kiszolgáltatottnak ebben a helyzetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A varázslók meg az ő szeszélyes holmijaik. Hiába élek mágusok között és vagyok jómagam egy mágikus lény, engem nem vesznek körül ilyen mértékben ezek az eszközök, tárgyak. A legtöbbel a Kins & Kensben találkozom, ám a házamban csak alapvetően fellelhetőek. Ennek legfőbb oka, hogy a javuk működtetéséhez pálca kell, amelyikhez meg nem, az főként a varázslók közelségére reagál. Őket szolgálja. Nem holmi legendás lényt. Ez az egyik dolog, amibe soha nem gondolnak bele azok a mágusok, akik fennen hirdetik, hogy a vámpíroknak micsoda természetfeletti ereje van és így milyen veszélyesen legyőzhetetlenek. Tény, hogy az erőm, a gyorsaságom, az érzékeim, az ellenállásom és a gyógyulási készségeim mind nagyon fejlettek, azonban én nem tudok csak úgy magamhoz hívni dolgokat, sem lebegtetni bármit, sem egy suhintással megjavítani. Már csak hogy ilyen alapvető dolgokról beszéljünk és a többit akkor még nem is említettem. Mindezt természetesen nem panaszkodásból mondom. Már ha ez bárkiben felmerült.
Nyugodtan, szinte teljesen rezzenéstelenül figyelem a pórul járt idegen gyötrődéseit motorjával meg a pálcakeresés nehézségeivel. Akkor is csak kettőt pislogok, amikor elvágódik. Igaz, szemembe szökik némi derűs fény. Nem kárörvendés ez, pusztán elismerem, milyen szórakoztató alakkal hozott össze már megint a sors.
- Rendbe tudja tenni, vagy ránézzek esetleg? - intek a járgánya felé. Lehet, hogy a megtalált pálcájával már nincsen rám szüksége, mert tud olyan remekbe szabott varázsokat, amelyekkel magát és a motort is gyorsan rendbe rakja. Azonban, ha nem így volna, szívesen bütykölök rajta egy keveset. Mármint a járművön. Persze, lehet, hogy nem bízik meg abban, hogy egy mezítlábas, hórihorgas ismeretlennek pont van elsősegély felszerelése az ő sérüléseire és pont vannak szerszámai egy motorhoz, dehát gyógyítókonzultáns vagyok és van egy ketyerekereskedésem. Talán az egész világon nincsen jobb hely, ahol balesetet szenvedhetett volna, mint az én házam mellett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nagyon bensőséges és bonyolult a kapcsolata ezzel az általa elátkozottnak titulált motorral. Ismerek még pár ilyen illetőt, aki előszeretettel bánik úgy a tárgyakkal, mint érző lényekkel és nem csak varázsholmikkal. Részint magamat is közéjük sorolhatjuk, hiszen néha eléggé úgy tűnök, mint aki szerelmes a hangszereibe. Ám azok szerencsére egyszer sem törtek még az életemre. Nyugodtabb jószágok, mint egy ilyen masina.
Egyet se kell félnie. Amióta rátaláltam itt a fáról lógva, mást se tervezek a ma éjjelemre, mint az ő megmentését. A legváltozatosabb módokon. Azt hiszem, idő közben talán felismerte, miféle társaságra lelt személyemben. Már ami a fajomat illeti. Úgyhogy az ez irányú magyarázkodásra se kell már időt vesztegessünk.
- Tudja lebegtetni esetleg? - bökök fejemmel a motor felé, miután egy bólintással feleltem megható könyörgésére. Akkor sincsen nagy gond, ha az ilyen bűbáj most meghaladja a tudományát. Bár az alapvető varázsok szépen mennek, ám ha az összetettebbek mégsem, akkor legfeljebb elhordom a járművet a házamig. Nem hiszem, hogy tudnánk tolni, a kerekei is eléggé rossz állapotban vannak. Minden esetre várom, elindulhatunk-e az otthonom felé. Nyilván nem itt a fák alatt, az erdő sűrűjében fogok nekilátni a szerelésnek meg a sérült ellátásának.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Könnyedén lebegtetni kezdi a járművet, úgyhogy nem lesz ezzel gond. Egész simán oda fogunk érni a verandámhoz. Elég lesz, ha majd oda leengedi. Nem mondom, beférne a járgány ajtómon, ha mindkét szárnyát kitárnám, de semmi olyan nincs a házamban, ami miatt muszáj volna oda behordani. Meg úgy Kírát sem ébresztjük fel. Kihozom majd a szerszámaimat és kényelmesen elszerelgetek. Csak érjünk oda!
Némileg lassít minket a férfi sérülése. Komótosan ballagok mellette mezítlábas lépteimmel, és amikor kissé nyökögve, de végül előáll kérésével, válasz helyett már húzódom is oda hozzá. Reméltem, hogy megkér erre! Sokkal simább ügy. Felvehetném a hátamra is, de az neki és nekem is sokkal kényelmetlenebb és körülményesebb, úgyhogy anélkül, hogy megkérdezném, pontosan hogyan szeretné, hogy cipeljem, egyszerűen fogom magam és a karjaimba kapom ismét. Messze ez a legjobb mód rá, hogy vigyem. Egy halandónak talán tényleg könnyebb és praktikusabb volna a hátán cipelnie, hiszen úgy egész testének erejét belefektetheti, azonban nekem azzal nincsen gondom, elbírom-e vagy sem.
Úgy sétálok tehát a házam felé, ölemben a megmentettemmel, mintha új, közös otthonunk küszöbén készülném őt átvinni. A motort betudhatjuk a friss házasok szerelmi hintójának, ami valahogy felmondta a szolgálatot, így most varázslattal kell magunkkal hozzuk. A férfi sérüléseire és egész küllemére mondjuk nem találom a romantikus magyarázatot, de amúgy is mindjárt megérkezünk a verandámhoz. Egészen regénybeillő, ahogy a napelemes lámpákkal szegélyezett úton haladok, karjaimban az én ágról szakadt hitvesemmel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem zavar, hogy néz engem. Az se, mikor már kifejezetten bámul. Meg igazából az sem, ahogy tanulmányozón arcomhoz ér, sem ahogy a hajammal babrál. Ez még bőven nem az a kategória, ami engem zavarna. Különösnek nyilvánvalóan különös és az apropójáról elképzelésem sincs, hiszen a hiedelmekkel ellentétben nem tudok csak úgy a gondolataiban olvasni, csak szemkontaktussal, ám úgy se tenném.
A borostám különben emberi mivoltomból maradt rám. Úgy nézek ki, ahogyan 700 éve átváltoztam. Megborotválkozhatok és levághatom a hajam, azonban az a nappali pihenésem alatt visszanő. Nem kell hozzá se különleges penge, se más. Viszont hosszabbra soha nem nő, mint amilyen eredetileg volt. Mindig csak regenerálódik.
Mikor tincsemmel játszik, azért lepillantok rá szemöldökfelvonva, némán érdeklődve tőle, hogy ezt mégis minek köszönhetem. Ezzel egy időben viszont már oda is érünk a verandámhoz. Fellépek rá és lehelyezem őt a hintaszékbe.
- Ide valahova jó lesz - nézek el a motor felé, majd mutatok a verandám egy adott pontjára, az ajtó közelébe, hogy oda lebegtesse. Míg ő ezt megoldja, addig én már nyitok is be a házba elsősegély dobozért meg szerszámokért. Elpillantok az emelet felé. Hallom, ahogy Kíra kedves az igazak álmát alussza odafenn. Nem nagyon lehet ebben megzavarni. Mikor magamhoz vettem mindent, már érkezek is vissza a sebesültekhez.
- Hadd nézzem! - biccentek egyet a férfinak, felszólítva rá, hogy tegye nekem szabaddá sérült tagjait. A párkányra teszem holmijaimat és féltérdre ereszkedem mellette. Mintha csak a románcunk egy újabb fázisa kezdődne: a fiúkérés. Viszont ezek szerint teljesen rossz időrendben haladunk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nem nagyon tántorít el semmitől se a furcsa kis nevetés, sem semmilyen más bizarrsága. Annál meg főleg több eszem van, mint hogy rákérdezzek, mi történik vele és mi jár a fejében. Ő egyszerűen ilyen. Gondolom, számára mindaz, ami átfut az agyán, sokkal inkább keveredik a valósággal, mint az átlagnak. Egészen beléjük feledkezik. Mennyivel színesebb és izgalmasabb az ilyen embereknek a világ! Sokkal derűsebbek is. Mint például ez a sérült példány itt.
Leveszem a cipőt a térdemre rakott lábáról, aztán lejjebb húzom a zokniját, feljebb tolom a nadrágját és óvatosan vizsgálni kezdem. Hűs kezem érintése még jól is eshet a látszólag kificamodott tagnak. Hamar megerősítem saját diagnózisomat, és már veszem is magamhoz az elsősegély felszerelésből a nekünk kellő tégelyt. Felnyitom, belemártom ujjam a krémbe, aztán a lábszárára kenem és elkezdem kíméletes alapossággal beledörzsölni. Az ispotályból való a kence. Egy-két perc és teljesen helyre rakja. Odavonom a közeli hokedlit, arra engedve le finoman a pórul járt tagját, és már megyek is a másik beteghez.
Közelebb húzom a szerszámos ládámat, így ereszkedem le a motorhoz. Kiveszem a felszerelések közül a fejlámpát, felteszem szépen magamra és megvilágítom a járgányt. Nem mintha ne látnék kiválóan a sötétben, azonban ez a fajta fény még több részletet mutat meg. Arról nem is beszélve, milyen jópofán festek benne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Csak szelíden elpillantok felé a költői kérdése nyomán. Vagy nem költői volt? Nem igazán lehet ennél a fazonnál tudni. Emlékeztet kicsit Kírára, aki szintén meglehetősen kiszámíthatatlan. Jó, igazából teljesen az. Az új ismeretségemnek azért van még mit tanulnia tőle. Minden esetre az, hogy olyasvalakire emlékeztet, aki ennyire fontos számomra, az nagy gondot nem jelenthet.
Nem zavar a rajtam való derülése. Örülök, hogy szórakoztatom. Annak nem kevésbé, hogy úgy látom, a lábának lassan kutya baja, a krémnek hála. Viszont a motorral nem boldogulok valami könnyen.
- Legjobb lenne, ha itt hagyná nálam. Be kell szereznem pár alkatrészt a javításához. Nem probléma, a boltomban, a Kins&Kensben szerintem találni fogok megfelelőeket, de szükségem lenne egy-két napra - fedem fel előtte, mely üzletnek vagyok a tulaja, hogy nehogy azt higgye, le akarom nyúlni a járművét, illetve hátha ismer is minket. Mint kiderült, nem hogy ismer minket, de már el is akarta hozni hozzánk pár holmiját javíttatni. Szóval, amint meghallja a ketyerekereskedés nevét, annyira fellelkesül, hogy felpattan a hintaszékből, kicsit rendbe szedi magát és mindenféle világra szóló tervek hangoztatása közepette - melyek szerint beadja majd a telefonját is a szervízbe meg hogy vesz majd nálunk egy fényképezőgépet - megindul a napelemes lámpák szegélyezte úton, derűs és hálás búcsút intve nekem. Nézek utána egy jó darabig, majd igazítok egyet fejlámpámon és ügyködöm tovább a motoron.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
késő este | a nappaliban | x


Tél. Hosszú ébrenlétek. Legalábbis a lehetőség rá, amit én bizony teljesen ki is használok. Ez ugyan nem feltétlen látszik, hiszen olybá tűnik, mintha csak lődörögnék a házamban egy szál köntösben. A látszat azonban csal. Nem csak hogy ébren vagyok, ám nagyon hasznos dolgokat művelek, most például rendszerezek. A polc előtt állok a nappaliban, amikor Kíra betoppan. Nem támadom le azonban rögtön, hagyom még kivetkőzni abból a sok rétegből. Közben viszont annyira elmerülök a pakolásban, hogy lekésem a pillanatot, amikor átsuhan a folyosón a konyha felé. Ő meg nem láthat, mert takarásban vagyok. Éppen azon morfondírozom, hova lehet a kezemben tartott könyvsorozat harmadik része. Aztán felocsúdom, hogy a kedves meg tovalibbent.
- Szia - köszönök utána egyenletes baritonomon, de követni még nem követem. Csak tudatni akartam vele, hogy itt vagyok. Viszont még keresem azt a hiányzó könyvet, amit csakhamar meglelek. Egyetlen polccal volt lejjebb. Na ezért kell most ez a kis rendrakás.
Különben a karácsonyfa természetesen ott tündököl az ablak előtt és ez így lesz bőven Vízkeresztig. A kibontott ajándékok is ott hevernek még alatta. A kandallóban barátságosan pattog a tűz, egy részt a hangulat kedvéért, más részt a betoppanó, didergő halandók kedvéért. Meg hát azért jobb a ház, ha nincs minden befagyva.
Elég az hozzá, lepakolom a könyveket a kezemből és mezítlábasan a folyosóra lépdelek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
késő este | a konyhában | x


Persze, hogy nem vett észre. Még egy fajtársam is alig vett volna észre. Nem hogy nem voltam látható, de szerintem annyira koncentráltam a kötetekre, hogy éppen levegőt sem vettem. Nem csoda, ha fogalma sem volt róla, hogy itt vagyok. Amikor lélekben ennyire nem vagyok jelen valahol, akkor megérezni is nehezebb a puszta létezésem is. Viszont mostmár megvagyok, a kedves pedig egy finom puszival tudatja ezt velem. Az én szám nem görbül ugyan mosolyra, régi tekintetem viszont sokkal nyíltabban és barátságosabban fénylik, márványszín vonásaim pedig egészen kisimulnak, ha vele vagyok. Habár ezen dolgok összessége egészen úgy tetszik, mintha mosolygnék.
A lány megjegyzése után egyik pillanatról a másikra már egy fekete pulóverben és farmerban állok a folyosón. Így fordulok utána, lépdelve a konyhába. Változatlanul mezítláb. Ebből nem engedek. De így azért már talán kellemesebb látvány lehetek egy didergőnek. Leülök a székre a kedvessel szemben, a sakktáblás asztal túloldalán. A bábuk most éppen kezdőpozícióban állnak.
- Nagyon átfagytál, vagy azért később sétálhatunk egyet az erdőben? - kérdezem, fejem finoman oldalra biccentve. Nagyon szép, holdfényes, tiszta az éjszaka, a táj pedig fehér takaróban pihen. Mi kell még egy kellemes kiránduláshoz?
- Jöhetne Kutya is - javaslom a négylábú társaságot. Ő aztán biztosan élvezné.
- Itt van a hátsó kertben - tájékoztatom a lányt, mielőtt még azt mondaná, hogy azt se tudja hol van, mert napok óta nem látta. Ez ugyanis általában így szokott lenni. Néha tiszteletét teszi nálunk és akkor örülünk neki. Tiszta gazdája. Aki persze nem ismeri el, hogy az.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Tudom, hogy nem azért mondta. Tudom, hogy általában semmi nincs a dolgok mögött, amiket mond. Vagy legalábbis koránt sem annyi, mint azt bárki gondolna. Gyakran meg éppen az ellenkezője van mögötte. A lényeg, hogy tényleg nem érdemes alapozni rá, viszont én puszta kedvtelésből néha szoktam. Számítani nem számítok semmire, csak megteszem, amit épp bedob. Bajom nem lehet belőle, hiszen számára pont annyi a jelentősége, mint az ellenkezőjének.
- Vigyázunk - biztosítom erről a lányt, bólogatva. A világ minden kincséért sem szeretném, ha a mókár ellopná a lábnyomunkat. Az rémes lenne.
- Honnan nézted? - érdeklődöm tőle, végigpillantva rajta, miközben finoman elmosolyodom, ahogy magam elé képzelem őt a Sarki fényben fürdőzve.
- Mindenképpen - értek egyet a Kutyával elért eredményeket illetően. Ezután csak nézem, ahogy a kedves melegszik, illetve lépek az egyik bábuval a sakktáblán.
- Talán csinálhatnék neki egy házat odakintre - vetem fel az ötletet, ismét Kírára tekintve. Egyre hidegebbek járnak és elég okos állat bár, hogy találjon helyet, ahol meghúzhatja magát, azért az mégsem ugyanaz, mintha egy saját, biztos vacka lenne.
- Vagy be is engedhetjük néha. Már nem fél tőlem - vonok vállat, számolva a kockázattal, hogy a lány kiborul a felvetésen. Vagy éppen odalesz érte. Lássuk be, a Kírával való együttlét mindig egy kész szerencsejáték. Csak sodródsz az árral.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Kírakedves
késő este | a konyhában | x


Az egyszer biztos, hogy eszem ágában sincs magamra venni, hogy távol akart lenni mindentől. Mások biztosan megsértődnének kicsit vagy rosszul esne nekik, hogy ezek szerint tőlük is. De az nem én vagyok. Más kérdés, hogy ezzel is jól fel tudom bosszantani a kedvest. Néha nagyon felhúznom azzal, hogy semmi nem zavar. Legalábbis, hogy nem csinálok semmiből nagy ügyet.
Szeretem, hogy soha nem tudom, kivel játszok ezen a sakktáblán. Rendben, most éppen igen, azonban koránt sem biztos, hogy ezt a meccset Kírával viszem végig. Ott van Kinsey, Dwayne, Anna meg még páran, akik sokszor jönnek be olyankor is, amikor alszom, hogy mondjuk itt hagyjanak nekem valamit. Vagy csak úgy beugranak. Akármelyikük léphet. Persze, kikövetkeztetni ki tudnám, éppen melyikük a sakkpartnerem, de érdekesebb úgy, hogy nem teszem. Minden esetre most lépek ismét.
- Engem nem zavar - rázom meg a fejem, megerősítve ezzel javaslatomat. Azt nem is sejtem, hogy a lány attól tart, elcsábítom tőle Kutyát. Ha tudnám, megnyugtatnám, hogy ettől nem kell tartania. Hiszen beengedni is Kíra miatt szeretném. Az ő állatkájára akarok vigyázni ezzel. Mert én az Ő állatkájaként tartom számon az ebet.
Pontosan tudom, hogy a kedves nem szereti a felelősséget és elkötelezettséget. Távol áll tőle, talán még meg is rémíti. Más okokból bár, nekem sem kenyerem egyik sem, hiába foghatjuk rá sok mindenre, hogy felelősen bánok vele. Beszéljünk akár a boltról, a gyógyítósegédségről, a házamról, a körülöttem lévőkről. Azonban ezek több száz év tapasztalattal korán sem olyan nehéz ügyek, mint egy halandónak. Viszont azt szeretem mindig tisztázni, hogy nekem nem számítanak annyira dolgok, mint mások hiszik. Jó, ha ezzel tisztában vannak. Lényeg a lényeg, mindketten nagyon szeretjük a függetlenségünket. Nagyjából ez az egyetlen ok, amiért még nem kértem meg Kíra kezét. Mert tartok tőle, többé nem látnám viszont. Pedig Isten a tanúm, néha komolyan gondolok rá, hogy megkérjem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Dwayne
egy koranyári éjjel | a sakktáblánál a konyhában | x


Azt hinnénk, hogy egy többszáz éve létező entitásnál nem igazán létezik olyasmi, hogy nagy fába vágja a fejszejét. Most mégis itt ülök és sakkot tanítok Dwayne Warrennek. Sakkot. Dwayne Warrennek. Az aurornak, aki ahelyett, hogy elfogadná a világ törvényeit és a játékszabályokat, inkább olyan értelmet keres, ami egy részt nincs, másrészt, még ha volna is, az ő képességeit meghaladná. Viszont ezt vele nem ajánlatos közölni, hacsak nem akarsz egy cigicsikket izzó végét érezni a bőrödön.
Nem vagyok éppen az a nagyon nevetős fajta, de amikor barátom közli, hogy "ő csak azt nem érti", már akkor vissza kell fognom egy mosolyt. Drága Dwayne, ha csak ezt nem értenéd. Inkább összeszorítom kicsit ajkaimat és hallgatom elmés eszmefuttatását, majd csak bólogatok. Hiszen tény, hogy egy ló az gyors. Most ezzel mit vitázzak? A feminista baromságozásra viszont már sóhajtok egy aprót, a bábukra pislogva, majd csak védekezőn felemelem tenyereimet. Nem mondom, hogy nincs igaza. Nem mondok én semmit. Inkább lépek most én, majd az amcsira pillantok, ehhez mit szól. Az a helyzet, hogy nagyjából két mozzzanatra vagyok attól, hogy mattot adjak neki. Kiváncsi vagyok, akár csak sejti-e. Nem volna meglepő, ha nem. Ennek pedig semmi köze ahhoz, mennyire jó vagy milyen érzéke van hozzá. Kell idő, amíg átlátja valaki ezt az egészet. Sok játszma, sok gyakorlás. Oké, ezt ő nem így fogja látni, de ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Dwayne
egy koranyári éjjel | a sakktáblánál a konyhában | x


Szeretik az emberek azt mondani, hogy ők ráérnek. Azonban, mint annyi minden más az életben, ez is relatív. Valószínűleg igazuk van. Valószínűleg az ő szempontjukból, a saját körülményeikhez képest ráérnek. Viszont, ha összehasonlítjuk, én mennyire érek rá és ők mennyire, az ő ráérésük szinte nevetségesnek tűnik. Én. Tényleg. Ráérek. Ráértem kétszáz éve is és rá fogok háromszáz múlva is. Ehhez pedig akkor is úgy állok, ha holnap valaki kilök a napfényre. Hiszen azt nem tudhatom. Céljaim és törekvéseim pedig nincsenek, ahogy határidőm sem semmire. Nem sürgetnek társadalmi elvárások, sem ráncok. Úgyhogy tőlem addig töpreng barátom a következő lépésen, ameddig csak akar. Neki előbb akadnak egyéb szükségletei, mint nekem.
Előre dőlök, miután megtette lépését. Átnézem kicsit a helyzetet és egy kevés gondolkodás után jövök a sajátommal. Dwayne következik, aztán...
- Sakk-matt! - jelentem be, a férfire pillantva, ahogy lehetetlen helyzetbe hozom a királyát. Nincs hova lépnie, hogy én ne mérjek rá végzetes csapást. Nincs menekvés. Lassan hátrdőlök, várva, hogy átvegye magában a lehetőségeket és megbizonyosdhasson róla, hogy tényleg ennyi volt. Kellemesen elgyönyörködöm a cigizve morfondírozó aurorban, akit úgy ölel körbe a füst, mint engem szokott az éjszaka. Persze, elszáll kicsit felém is (hiszen szépre teszi), azonban meg se rezzenek. Rám nem jön köhögnék tőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Hogy mi történt velem úgy egy órája? Vagyis hát nem feltétlenül velem történt. Egyszerűen csak a házamnál, s mint olyan, végül velem. De hogy mi is ez? Azt majd megtudjuk. Ha mondjuk elmesélem valakinek. Esetleg annak, aki éppen otthonom felé tart. Hamar észlelem, hogy közeleg. Igazán jókor jön. Nem sokszor vagyok így, de... most kell valaki. Kírakedves ki tudja, hol kóborol épp. Dwayneről nem is beszélve. Bár őszintén szólva, arra, amire most nekem kéne valaki, egyikük sem kifejezetten alkalmas. Talán Kinsey az lenne. Nem, ő sem igazán. Tobias mondjuk igen. Ő nagyon. Azonban nem kívánságverseny ez. Főleg, hogy a kisujjamat sem tervezem mozdítani azért, hogy valaki esetleg tanácsot adjon most. Vagy bármilyen módon elősegítse döntésemet. Ám egy Dwaynetől Tobiasig terjedő skálán a navinés lányka igazán előkelő helyet foglal el ebben az ügyben, még ha ezt egy percig se feltételezné magáról. Úgyhogy komolyan pont jókor érkezik.
- Szabad! - szólok ki egyenletes, de emelt hangon, hogy eljusson az üzenet a küszöbömön állóhoz. Szokatlan tőlem, hogy nem magam nyitok ajtót. A legtöbben, akik bejáratosak ide, egyszerűen csak besétálnak. Tudják, hogy amúgy is érzem, hogy jönnek. Aki viszont nem mozog itt ennyire otthonosan, az elé kijárulok mindig. Általában egy szál köntösben, vagy mondjuk még egy nadrágban. A viseletem most is ez a megkapó összeállítás.
Ha a bagolyköves beljebb lépdel szerény hajlékomba és a folyosón haladva nemsoká balra néz, be a nappalimba, hát ott talál engem a kanapén ülve, kényelmesen hátradőlten, kezeim magam mellett hevernek. Szokásos, kivehetetlen tekintettel, semmilyen vonásokkal pillantok Annamarira, miközben nem kevesebb, mint négy kismacska lóg rajtam. Egy fehér a köntösöm ujját dagasztja, egy vörös a vallamon bújkál a hajamban, egy szürke egyik combomról sétál át a másikra, egy fekete pedig nadrágom szárán csimpaszkodik felfelé.

* * *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Az üdvözlésre mély levegőt szívok be és határozottan kiszusszanom, bólogatva csak kicsit, a lány szemébe nézve. Neked is szia. Az új hangra persze a kis szőrlabdák is felfigyelnek, elnézelődnek az érkezett felé, a szürke vékonyka hangján még rá is nyávog, aztán folytatja a lépdelést combomon át, mígnem a túloldalra ér és indul a hátam mögé fészkelni magát. Pedig nincs sok hely köztem meg a háttámla között. De mint tudjuk, a macskák nem szilárd halmazállapotúak, akárhol is elférnek.
- Valaki itt hagyta őket a ház előtt egy dobozban - adok magyarázatot a navinés szóban még fel nem tett kérdésére arról, mégis mi a frászt keresnek ezek a szerzetek nálam. Azonban tény és való, ez azért még koránt sem ad választ minden talányra. Hiszen attól még, hogy lerakták itt őket, ugyanúgy vernyoghatnának kint a dobozban; vagy az erdőben kóborolhatnának, miután szabadon engedtem őket; esetleg már a Mancs-hely kényelmét és az ott dolgozók törődését élvezhetnék. De nem. Ők itt csetlenek-botlanak körülöttem és rajtam.
- Gondoltam, behozom őket, amíg kitalálom, mi legyen - fűzöm némileg tovább a történetet. Természetesen viszont ez is további kérdéseket vet fel, mivel hát ettől még lehetnének valami zárt vagy elkerített helyen.
Hallottam a hoppanálás pukkanását odakint és érzékeltem is egy varázslót. Azonban, ahogy jött, el is illant. Csak ezt a dobozt hagyta maga után. Mikor a verandámra léptem, már tudtam, kik lapulnak benne. Egyszerűen magamhoz vettem a dobozt és visszajöttem vele, leültem a kanapéra úgy, ahogy most is itt ülök, kinyitottam a fedelet és megdöntöttem kicsit, hogy kijöhessenek. Nem kellett egy percig se félteni őket. Azonnal kikecmeregtek és megindultak felfedezőútjukra. A dobozt meg elhajítottam a kandalló elé, most is ott hever a földön. Nem kellett az már ide. Azóta csak figyelem, ahogy mászkálnak rajtam. Ez még mindig egy új élmény nekem. Szűk hétszáz évig rettegett tőlem minden állat, csak az utóbbi években hagytak fel ezzel. Tobias kutyái, Kíra krupkeveréke már mind úgy közelítenek felém, mint bárkihez. Ettől még viszont külön nem kerestem efféle szőrmókok társaságát. Úgy tűnik, nem is kell: ahogy az emberek, ők is megtalálnak.

* * *

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Annamari és a négy kismacska
éjjel | a nappaliban a kanapén | x


Nem rettennek el a közelebb húzódó lánytól, szóval csak némi kis bólogatással bíztatom rá, hogy nyugodtan simogassa, fogja meg őket. Na igen, meglehetősen érthetetlen az ilyesmi. Mármint, amikor így ott hagynak valahol kisállatokat. Legalább adná be egy menhelyre, ha meg akar szabadulni tőlük. Noha tényleg jóval normálisabb megoldás, mint eltűnteni őket a föld színéről. Az színtiszta embertelenség.
- Nem még, mert nem tudom, mit kaphatnak. Azt sem tudom, milyen idősek lehetnek. Néhány hetesek, nem? - pislogok le a rajtam mászkáló kis szerencsétlenségekre. Aki bement a hátam mögé, most kijön a másik oldalon. Az a helyzet, hogy 4-5 hetesek egyébként.
- Van a hűtőben - bólogatok a tejet illetően. A kávézóknak tartom itt. Van tejszín is. Meg minden, ami azoknak kellhet, akik rendszeresen megfordulnak itt nálam Kírától kezdve Dwaynen át Kinseyig.
- Inkább... odaadnád kérlek a laptopomat? - mutatok el a keverőpultom felé, ahol ott hever a gépem, amin esetleg utánanézhetek ennek. Nem szívesen állnék fel, tekintve, hogy a fehér macsek épp az alkaromon fekszik, a szürke a hátam mögül kijőve visszatért a combomra és figyeli a nadrágomon felfelé kepeckedő feketét, miközben a vörös ebben a pillanatban hullik le a vállamról, de tenyerem megállítja őt mellkasomnál. Lenézek rá, ő meg nyávogva helyezkedik kezemben és próbál visszamászni köntösömre.
- Vagy biztos vagy benne, hogy kaphatnak tejet? - kérdezek rá, hiszen ha így van, az a legjobb. Tudom, hogy vannak állataik otthon. Lehet, hogy van tapasztala ilyen fiatal cicákkal is.