Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Örülnöm kellene, hogy felvettek ide. Hogy távol kerültem a családomtól, és hogy hosszú idő után először tiszta lappal indulhatok. Egy új és ismeretlen hely, felfedezni való dolgokkal. Csábítóan hangzik egy olyan fiúnak, aki pont az ilyeneket keresi. Helyette nagyjából semmilyen hangulatom nincs. Nem hoz lázba az új tanév indulása, ami a mestertanonci képzésem kezdetét is jelenti, szóval csak remélem, hogy ez idővel változni fog.
Az üres vonatfülkében való robogáshoz már hozzászoktam, amikor átvergődtem az Alpokon és először magyar földre léptem. Egyébként is sokszor vonatoztam már otthon. A mostani csak hab volt a tortán, a lepukkadt kelet-európai tájat hamar felváltotta az északi erdőség. Egy fejezet híján sikerült volna befejeznem a könyvet, ha nem álltunk volna meg. Ahogy elnéztem, rajtam kívül alig utaztak ezzel a járattal, úgyhogy kissé bajban kezdtem magam érezni az odajutást illetően, de bíztam önmagamban. Elvégre nem lehet olyan nehéz kiszúrni egy kastélyt...
Alig néhány másodperce ráncigáltam le bőröndömet a vonatról, de már megszólított valaki. Különös forma, először azt hittem, hogy valami kérdőívet akar velem kitölteni, úgyhogy inkább játszottam az idegen turistát, hogy lekoptassam. De aztán kiderült, hogy egyenesen az én fogadásomra küldték le ide a srácot, már ha hihetek a szavának. Annál is inkább, mert beszélt franciául, amiért jár neki a piros pont. Álmomban sem gondoltam volna, hogy szinte egyből mellőzhetem a magyar nyelv használatát. A bemutatkozás után egy kisebb beszélgetésbe elegyedtünk. Nagyrészt az iskoláról volt szó, ami azért jó, mert nem túl személyes. Így megmarad a távolságtartó hangnem, de legalább adunk egy esélyt a másiknak. Aztán előkerül a cigaretta... Itt gondolkodtam el először azon, hogy jó helyen járok-e. Ha ez a magyar vendéglátás részét képezi, akkor meglehetősen fura szokás, legalábbis eddig ritkán láttam olyat, hogy az alvilági negyeden kívül egyből cigivel kínálják az idegent. Az egész olyan kényelmetlen volt. Ráadásul az iskola helyett egy csárdába invitált, amit tényleg nem tudtam mire vélni. Mégis miért? Én csak egy idegen vagyok.
- Ez valami teszt? - néztem rá gyanakvó tekintettel, majd az állomáson tartózkodókat kezdtem el kémlelni, hátha rejtőzködött még ott valami beépített ember, aki az új diákokat teszi próbára.
Komolyan elgondolkodtam a dohányzást illetően, de végül udvariasan nemet mondtam. A csárdát azonban nem hagyhattam ki. Ez a... Bogolyfalva, vagy mi, egyszerűen lenyűgözően hatott rám. Szívesebben kalandoztam volna itt a bőröndöm nélkül, de egy vajsör megért ennyi áldozatot. Csak egy ugrásra volt a csárda, tényleg nem nagy ügy. Vonzóan koszos, sejtelmesen hangulatos. Amint kikaptuk a rendelést, a saját poharamat magamhoz tolva folytattuk a beszélgetést. Haver, aha, persze...
- Nem is tudom... Tanulok. Elvégre azért jöttem - dőltem hátra mosolyogva - Hallottam hírét, de még csak nem is gondoltam az itteni lányokra.
Van egy hírük innen-onnan, az egyszer biztos. De jobb, ha nem gondolok az úgynevezett gyengébbik nemre, mert még eszembe jut a múlt, felhúzom magam, vagy ilyesmi. Egy pillanatra átfutott rajtam a gondolat, ahogy felszedek valakit, de rögtön el is kezdett menni a kedvem az italozástól, úgyhogy erőt vettem magamon és inkább a körülöttünk gomolygó füstfelhőt kezdtem el tanulmányozni.
- És veled mi a helyzet? Te vagy az itteni szoknyavadász? Vagy mivel ütöd el az időt?
A legjobb védekezés a támadás, így ezt kihasználva tettem fel kérdéseim hasonló témakörökben.
- Finom - pillantottam elégedetten a vajsörömre, majd egy nagyobbat kortyolva tettem le az asztalra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Iskola helyett egy ivófélében kötöttem ki. Nem erre a fajta érkezésre számítottam a vonaton. Szerintem neki se kellene vakmerősködnie, ha már egyszer utasítást kapott egy feljebbvalótól, hogy navigáljon az intézménybe, nem pedig azt, hogy cigarettával kínálva sétálni vigyen a faluban... Ugyanakkor szükségem volt idegenvezetésre az új helyen. Mestertanonc vagyok, akit nem érhet olyan nagy baj, mint őt. Akármi is ez, az első gikszernél rákenem az egészet, bármennyire is kedves volt velem. Nem akarok már az első nap szégyent hozni magamra.
Aztán az idő múlásával fokozatosan visszaszívtam magamban a korábban gondoltakat. Az információkban gazdag gyaloglás alatt tovább nőtt elégedettségem, hiszen közlékenyen megmutogatta szépen, hogy mit merre találok majd később, ha netán szükség lesz vásárolnom valamit. Egy darabig biztosan megleszek a legtöbb bolt meglátogatása nélkül. Utazásom előtt alaposan bevásároltam magamnak, a kinti árakkal jobban tisztában vagyok, nem bíztam az itteni rendszerben. Képzelem, hogy ezek a falusiak abból élnek, hogy a kiszolgáltatott diákságot az orruknál fogva vezetik.
Megérkezvén és helyet foglalván a vendéglátói egységben, sokkalta oldottabban kezdtem viselkedni. A csomagjaim kényelmes, egyúttal még biztonságos távolságra hevertek tőlem, de igazság szerint teljesen elfeledkeztem róluk azokban a pillanatokban. Csak arra tudtam gondolni, hogy igen, megcsináltam, egyedül elkeveredtem ide, távol az otthonomtól. És most kész vagyok tovább építeni a jövőmet, aminek nagyon jónak kell majd lennie. A csárda számomra egy olyan tranzitállomás, ami ívként vezet át megszokott környezetből az újba. Még gondtalanul ücsöröghetek itt anélkül, hogy bárki megismerne. Feladatok nélkül, de már a kötelezettség kapujában. Még nem késő visszafordulni, mégsem tehetem.
- A sör hozza ki belőled ezt a fajta humort, vagy amúgy is ilyen vagy? - most mégsem mondhattam, hogy se az állatokhoz, se a rendezéshez nem értek, mert az úgy nem lenne érdekes. Pillanatokon belül be is igazolódott, hogy a kimondott kérdéssel jártam jobban.
- Pont úgy beszélsz, mint egy papucs. - gúnyolódtam, ahogy az előttem ülő fiút mérlegeltem magamban. Van egy fajta stílusa, de tudja, hogy kivel nem szabad viccelődnie. Engem még nem ebbe a kategóriába sorol.
Ugyanakkor az sem hagy nyugodni, hogy feltűnő jelenségnek nevezi a barátnőjét - merthogy kötve hiszem, hogy ő élőben is leasszonyozná a csajt - mert mi van, ha ez afféle szarkasztikus figyelmeztetés, hogy még csak rá se nézzek? Annyira szánalmas, hogy egyből a nőkre terelődik a szó, pedig ez egy istenverte csárda, ahová szórakozni megyünk, nem pedig keseregni!
- Ne aggódj, nem Don Juan jött meg. - próbáltam meggyőzni afelől, hogy bízhat bennem. Legalábbis ebben... Már ha számít ez valamit.
Elbambulásából ítélve mégsem gondolhatta fenyegetésnek. Ez így kínos, na mindegy.
- Mind tisztában vagyok ezekkel. Az igazgatóság mindenről tájékoztatott. Én Rád voltam kíváncsi. - vigyorodtam el egy pillanatra, majd fapofával hörpintettem egy újabbat a pohárból. Értékelem a próbálkozását, de legalább a kérdésre válaszoljon, ne másról untasson, még ha színesen is teszi.
- Ezt bóknak veszem. De nem, egyszerűen csak világot látnék, és ezt a saját fejem után menve kívánnám tenni. A Bagolykőnek híre van, ha nem is a legjobbnak számít, de az a képzés, ami nekem kellett, legalább megtalálható itt. - löktem oda nemes egyszerűséggel a választ, ha már ilyen szépen érdeklődött utána - Jut eszembe, még Te beszélsz? A nődön kívül mi ok van arra, hogy itt... legyél? Minden épeszű ott tobzódna a többi csigaevővel, hogyhogy különcködsz? Talán jobb az itteni vajsör, azért is iszol ennyit?
Talán túlságosan élcelődőnek tűnök, de a hanglejtésemből egyáltalán nem ez volt kiolvasható. Utóbbi például egy mókásabb megjegyzés arra, hogy ez már a sokadik vajsör felé kezd elmenni, és ha a leitatás a célja, van egy rossz hírem: jól bírom a piát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Úgysem fogom hagyni, hogy az egészet ő fizesse. Rendes velem, elmutogatja, hogy merre van az arra, ezen kívül egy kis batári italozásra is elhív, tényleg nem akarok az adósává válni. Biztos vagyok benne, hogy távozáskor megegyezünk majd, ez mindenkinek jó lesz, csak még egy darabig az anyagiakról egy szót sem kívánok szólni, nehogy túl korán magamra haragítsam. A hátam közepére kívánt vita lenne erre pazarolni az időt. Azt az értékes időt, amit a megismerésére kell most fordítanom, mielőtt "végleg" a kastélyba kell költözzek.
Tetszett, hogy a szintemen marad. Nem megy tovább, nem akarja ő húzni a rövidebbet. Egyikünk sem akar balhét. Semmi szükségem egy félreértésből adódó konfliktusra. Túlságosan méltatlan lenne hozzám, ha egy mocskos ivóban rúgnám össze a port ezzel a gyerekkel. Sajnos vagy nem sajnos, még nem tudom, hogy ki és mi fia ő pontosan. Lehet, hogy egy lúzer, de lehet a falkavezér is, a szövege alapján nehéz megmondani. Biztos önmagában, ami belső értékekre utalhat, ezeket még ki kell ismerjem, csak aztán ítélkezhetek. Szövetségek kellenek, nem ellenségek. Úgy éreztem, hogy azonnal tisztáznom kell a szituációt.
- Egyáltalán... Nem várom el tőled, ahogy jólesik.
Túl hamar tűnt el az előbb szóba került stílusa, máris hiányozni kezdett a poénkodása. Az elkomorodott tekintetét nem szerettem volna tovább bámulni. Nekem az a fiú kellett, aki a vonatról leszállva köszöntött. Kérem vissza, most. Így inkább jeleztem neki, hogy igyon - pontosabban igyunk - egy újabb kortyot, ezúttal a hosszú békére emelve poharainkat.
Mindjárt jobb lett a helyzet, a gyorsan kimondott szavakra is csak vigyorral reagált, majd végül hagyta őket szépen elmenni a füle mellett. Nem mutathattam ki, de a lelkem mélyén az elégedettség és a büszkeség érzetének egyvelege árasztott el. Kellemes nyugalom, ami arra ösztökélt, hogy még egy korttyal csorbítsam a kezemben ölelt pohár tartalmát.
A következő jelenet szép és megható lett volna, ha nem ugattam volna bele minden második mondatába a fiúnak. Mit csináljak, ha még csak nem is sejtettem, hogy ennyire ömlesztve bukik ki belőle minden, ami benne rejlik. Tiszteltem azért, amiért őszintén megosztotta velem ezt az egyveleget. Kaptam néhány morzsát a jövőjéről, családjáról, hobbijairól. Még mindig kevés, de ez is valami. Már csak az a kérdés, hogy vajon a csárdától független környezetben is elmondta volna-e mindezt, vagy sem.
- Miért feltételezed? - vágtam közbe már a legelején, hiszen nem volt szép tőle ez a kételkedése - Szóval arra törekszel, hogy valahogy átcsusszanj a vizsgákon, aztán kész? Semmi komolyabb terv, és ezt mindenki el is fogadja? Van odahaza pár zenész ismerősöm, kíváncsi vagyok Te miben különbözöl. Egyszer meghallgatnám, hogy mit is produkálsz, de tényleg. Stílus, egyebek. Van saját dal? Tényleg érdekel. - nem pontosan vele egy időben, de én is szükségét éreztem a folyadék utánpótlásának, majd tovább faggatóztam - Az szép. Hogy bírod? Illetve bírjátok. Nem lehet könnyű, sok sorsról hallok, az enyémnél rosszabbak. De ha felnősz, te fogod a kezedbe venni az irányítást, és akkor megváltoztathatod a dolgokat.
Ezt a részt nem akartam elviccelni, semmilyen egyéb megjegyzést nem fűztem hozzá. Egyre jobban és jobban becsültem, habár túlságosan kitárulkozó lehet. Vagy mindenkivel ezt csinálja, vagy csak engem ért ez a megtiszteltetés.
Csak hallgattam, azt tapasztalva, hogy végigfut arcomon valami. Fülemtől a nyakamig elvörösödtem, és forrtam a saját magam iránt érzett, újonnan keletkezett dühtől. Csak most értettem meg, hogy ezzel az egésszel mit akart mondani. Pórul jártam, elbuktam, és ez nagyon bosszantott. De nem a velem szemben ülőre haragudtam, hanem csakis magamra. Vigasztalt azonban, hogy még volt időm helyrehozni, másfelé terelni a témát, ilyenek. Nem viccelt, vagy ha igen, hát nagyon jól át tudott verni.
- Maradj. - húztam vissza oda, ahol ült - Elnézést kell kérjek. Furcsa ember vagy. Talán túlságosan elengedtem magam. De akkor is a Te humorod volt az oka.
És milyen erős, hogy mindezt nem mutatja ki, még ha el is túlozhatja azt, amit átélt. Katonaság, a hideg is kiráz a gondolattól.
- Szóval... ez tetszik. Bevallom, most egy kicsit megleptél. Ennek fejében nekem kellene most meséljek magamról, de nálam negyedannyira se rossz a helyzet, mint az nálatok. Hozassunk még egy kis italt, és találjunk valami mindkettőnk számára üdébb témát, hacsak nem akarsz konkrétan rákérdezni valamire a múltamból, de persze csak tapintatosan. Vagy elmondhatnád, hogy hogy érzed magad az iskolában. Igen, tulajdonképpen ez IS érdekel. Mikor jöttél, beilleszkedés, társaságok, barátok, miben más a régihez, blablabla.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Még mindig nem ment ki a fejemből az erkélyen való különös találkozás, pedig már jóval egy hete történt. Egészen eddig nem figyeltem eléggé az itteni mendemondákra, ugyanis kiderült, hogy van egy jégvarázsló is az iskolában. A megnevezést mondjuk elég gyerekesnek tartom, mert még ha aranyvérűként a mágia minden területéről van is némi fogalmam, ez olyan benyomást kelt, mintha valami rajzfilmről beszélnék. Mert ugyebár egészen eddig azt hittem, hogy ez tényleg nem igaz, ha írtak is erről könyvek, akkor azok a mágusok gyerekeinek szórakoztatására lehettek valók. Én balga.
Azóta egyébként gyakrabban találkozunk. Talán jobban kiszúrom már az arcát a tömegből... Ma is beszéltünk, az ilyen alkalmakkor pedig szeretem tovább faggatni őt létéről. Láthatóan nem zavarja, úgyhogy nem érzem kényelmetlenül magam emiatt. Egyszerűen hajt a kíváncsiság.
Elhívott a stégre, amin egy kicsit meglepődtem, de végül elfogadtam a találkát. Izgatottan vártam az időpontot, talán hamarabb is érkeztem a kelleténél. Sötét, hosszú kabátban voltam, ami a látszat ellenére egészen vékony volt, ideális a hűvösebb időjáráshoz. Ő már ott várt, méghozzá félmeztelenül. De még cipő se volt rajta. Egy kicsit lehidaltam. Normális ez az ember? Nem tudtam eldönteni, hogy ez is a produkció része, vagy tényleg egy elvetemülttel volt dolgom. Bizonytalan arckifejezéssel léptem közelebb, onnan láttam csak, hogy mivel is volt elfoglalva. Nem zavartam meg, hagytam végezni a dolgát, a végén még bezárt volna egy jégkockába. Inkább leguggoltam mellette és a vízfelszínt bámultam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A jég által visszatükrözött tekintetemet Dió is észrevette, aki még mindig nem zavartatta magát öltözete miatt. Kedvem támadt jobban összehúzni magamon a ruhát, ahogy rá és a tóra néztem. Varázslatosan hatott rám az újból átélt téli világ, ugyanakkor nem akartam arra gondolni, hogy ha nem is most rögtön, de újból eljön ez a hideg időszak. Eddig nagyon élveztem, hogy Magyarországon meglepően meleg - azaz túlnyomórészt elviselhetetlen - a nyár.
Rám nézett, én pedig mosolyogva bólintottam. Mit is mondhattam volna, most komolyan? Amivel aztán zavarba sikerült hoznia, az a kézfogása. Ismeretlennel való találkozás esetén fel vagyok készülve váratlan helyzetek kezelésére, de ezt valahogy nem tudtam hova tenni magamban. Persze ösztönszerűen nyújtottam én is a kezem felé, hogy üdvözletképpen megszoríthassam. Nincs abban semmi rossz, ha így üdvözlik egymást a férfiak. Van olyan táj a Földön, ahol meg az ölelés a divat.
- Megvárhattál volna - jegyeztem meg kissé szemrehányóan, kérdése pedig egy szempillantás alatt ledermesztett. Még a gondolattól is összerezzentem. Kipróbálni? Én?!
- Egy kicsit még várnék vele, csak most jöttem - hárítottam, összeszedve minden belém szorult udvariasságot. Ő viszont félelemérzet nélkül vetette rá magát alkotására.
- Ne! - nyújtottam ki tehetetlenül érte karjaimat, a fiú megragadása azonban már akkor lehetetlennek tűnt. Végül legyintve néztem végig ahogy eltávolodott. Kezemmel jeleztem neki, hogy jöjjön vissza hozzám, mert én nem vagyok ehhez elég bátor egyedül. De legalább az egyik lábam már a jégen volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Ezzel a leszúrással azt reméltem, hogy legalább elnézést kér, vagy valami. De egyik se történt. Nagyon úgy tűnik, hogy nem az a fajta természet, aki minden apróságot komolyan vesz. Erre a vigyorra én is csak egy kényelmetlen mosollyal tudtam válaszolni. Aztán meg inkább a jeges képződményt szemléltem, mintha azt vártam volna, hogy valami csoda folytán mégis beszakad.
- Ezzel nem károsítod a tó élővilágát? - hiába is, a kifogások és a kötözködés mesterének is hívhatnának, ha egy kicsit jobban beitatnám magam a köztudatba, amihez meg túl elfoglalt vagyok.
Még mindig nehéz elfogadnom, hogy a hideg rá szinte egyáltalán nem hat, így cipőtlenül lépdelhet a megfagyott víztükrön. De se a pólójának, se a cipőjének nem találtam nyomát. Ezek szerint ebben a formában gyalogolt le ide az iskolából, ami azért nem kis távolság. Meg is vághatta volna magát valami hülyeséggel.
A kezéért nyúltam, aztán lassan és óvatosan megkapaszkodva a fiúban körülnéztem. A következő pillanatban már viszonylag stabilan álltam mellette, de még mindig feszengtem. Hogy csökkentsem a stresszt, hangosan beszélni kezdtem, de még mindig nem szívesen mozdultam volna meg.
- Igazából csak a körülmények furcsák, tudod... Azért mégiscsak nyár van, és ez nem éppen természetesen kialakult jégtükör - de aggályaim ismertetése után azonnal a homlokomhoz emeltem a kezem - Izé, mármint nem azt akarom mondani, hogy kételkedem a munkádban, de ez az egész szokatlan, már ne is haragudj.
A félelem volt az oka, amiért nem beszélhettem indulatosan. Túlságosan függtem a fiútól abban a helyzetben.
- Hogyne, nagy kedvenceim közé tartoznak. Rengeteg téli sportot ismerek egyébként.
Bátorkodtam néhány lépést megtenni a tó közepe felé, közben folyamatosan azt tesztelgettem, hogy nem-e szakad be.
- Gondolom te is nagy rajongója vagy ezen sportoknak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Szánalmas volt, hogy félős kisgyerekként toporogtam a stég szélén. Egyik lábammal még csak-csak ránehezedtem a frissen kialakult jégtükörre, de amíg Dió nem volt egészen a közelemben, hogy biztonságban érezzem magam ezen a mesterséges felszínen, addig nem voltam hajlandó a tavacskára lépni. Félelemből és nem dacból.
Neki és nekem is sokat kell alkalmazkodnunk a másikhoz. Kezdtem megérteni, hogy a jégvarázslóval eltöltött percek nem csak izgalmasak és lenyűgözőek, hanem áldozatosak is. Merthogy nem kicsit kell toleráljam a viselkedését és elfogadni az ő életvitelét. Ha megmaradok ilyen szókimondónak előtte, akkor fennáll a konfliktus esélye, ami nem lenne túl szerencsés, mert még azelőtt befagyasztaná a pálcámat, hogy előragadtam volna.
- Meg fogom szokni, hidd el! - motyogtam valamelyest felbátorodva. Már nem fogtam olyan szorosan a testét, elboldogultam egyedül. Mintha a téli vakációmat töltöttem volna, a rutinos környezet pedig egy szempillantás alatt a hatalmába kerített. Feloldódtam,  egyensúlyozva ugyan, de merész léptekkel indultam meg vele a tó belseje felé, közben pedig a sportokról beszélgettünk.
- Mindenfélét szeretek. Talán mondtam már, de ugye Svájcból jöttem ide, ahol bőven van mindre lehetőség. Ha külföldre megyünk akkor azt nem emiatt tesszük.
Azt persze nem tettem hozzá, hogy bár megtehették volna, a szüleim inkább bedugtak valami táborba vagy hegyi kirándulássorozatra, minthogy elvigyenek magukkal valahová, de párszor azért neveltetési célokkal tanulmányi utakon keresztül ellátogattam erre-arra.
- Nem ért emiatt bármiféle negatív megkülönböztetés ebben az országban? Ha felöltöznél, akkor meleged lenne most? - próbáltam puhatolózni
Értetlenkedve néztem rá, mert azt még megértettem, hogy neki kevesebb ruha kell, de biztos beszólogattak már neki. A sértéseket hol máshol kaphatná intenzívebben, mint ebben az iskolában?
Közben megpróbáltam csúszkálni, már amennyire abban a cipőben ez lehetséges volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Megértően mosolyogtam a fiúra. Egyáltalán nem baj, hogy származásom kiment a fejéből. Feleannyira se érdekes, mint az övé, ráadásul elárulni se szeretem másoknak, kivéve egy szűken kiválasztott rétegnek. Ők nem támadhatnának nekem, hogy egy sznob, rellonos aranyvérű vagyok. Persze büszkén vállalom, hogy korábban a Herzbergben tanultam, de ennél többet nem kívánok hozzáfűzni a múltamhoz, hadd lengje csak be valami titokzatosság.
A tavon sétáltam, egyensúlyérzékem pedig szerencsére nem hagyott cserben, így már kapaszkodás nélkül is jól haladtam. A stégtől még nem jártunk messze, de persze az egész tó meglehetősen kicsi területű volt. Korcsolyapályának azonban elég nagy. Igyekeztem Dió közelében maradni, hogy továbbra is beszélgetni tudjunk.
- Gondolom meg tudod magad védeni velük szemben. De nem esik rosszul, hogy hülyének néznek néha? - szegeztem neki a kérdést - Mert ruha nélkül mondjuk fáznánk?
Ha ő nehezen tud megérteni, akkor elképzelheti, hogy nekem sem könnyű. Azzal, hogy ő szinte meztelenül mászkálhat a fagyban, nehéz megbarátkozni. De ő meg azt képzelje el, hogy mi a hőséget viseljük még egészen jól.
Ütős kérdésére csak a szemem forgattam. Igen, ami azt illeti, én egy szégyellős fajta ember vagyok. Kerülöm a kínos helyzeteket, és ez így kényelmes. Nem szeretem mutogatni magamat másoknak. Minek?
- Bizonyos mértékig. Ahol a társadalom tolerálja, ott persze nyugodt szívvel jelenek meg félig ruhátlanul - vontam vállat - Nem biztos, hogy akarom látni.
A tó egy olyan szakaszára léptem, ahol különösen csúszós volt a jég. Éreztem, hogy megingok, ezért le kellett guggolnom, kezeimmel pedig kitámasztottam magam, hogy ne essek el. Kínos volt... Vörös fejjel pillantottam fel a fiúra.
- Remélem nem vagyok túl rossz társaság. Gondolom sok rajongód és tisztelőt akad még rajtam kívül. Vagy tévedek? Mesélhetnél róluk... Hogy mennyire vagy népszerű itt, mennyire érdeklődnek irántad.
Örülhet, hogy annyi figyelmet kap az emberektől, amennyit én csak álmomban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Indulatosan toltam magam előtt a tömeget. Nem igaz, hogy az öregek ennyire ráérnek egy-egy vásári ócskaság előtt ácsorogni. A mögöttem állók meg majd engem fognak szidni, amiért feltartom a sort. A procedúrát megunva löktem be magam a belső sávba, ahol valamelyest tempósabban haladtak a nézelődők. Sodródtam, ahogy a botocskák szoktak az erdei patakok víztükrén. Előfordult, hogy akadályba ütközve megtorpantam néhány pillanatra, s csak azt kikerülve folytathattam utamat a piactér legzsúfoltabb pontja felé.
Itt senkit sem érdekelt, hogy ki vagyok, honnan jövök és mégis mi a frászt keresek erre. Szombat van. Iskolatársaim döntő többsége a helyi szórakozóhelyeket vette célba. A maradék a kastélyban maradt. Nem nagyon láttam harminc évnél fiatalabb embert a kavalkádban, leszámítva néhány vándoréletmódot folytató árust, akik a portékák fölött őrködtek. Hajnal óta ezt csinálhatják, emiatt pedig cseppet sem irigylem őket. Öltözetük arról árulkodott, hogy igen hűvös van már akkor. Áruforgalomra ennek a helynek is szüksége van, de méretében mennyire eltörpül azokhoz képest, amiket én korábban láttam... És nekik mégis megéri ez a munka. Pedig ritkán toltam a képem vásárra, ha kellett valami, vagy beszereztük mások által, vagy egyenesek a szaküzletben kutakodtunk. Változnak az idők.
Reméltem, hogy találok valami különlegeset. Őszintén szólva a ketyerekereskedésben is gondolkodtam, de az már pont bezárt, mielőtt leértem volna. A hétvége az hétvége, ne várják el tőlem, hogy az agyilag leszívó hétköznapok után korán keljek fel. Majd legközelebb ott is tartok egy szemlét.
Hamar rá kellett jönnöm, hogy a piac központjában találhatóak a leghétköznapibb beszerzési cikkek. Folytattam utam, majd a külső szektorhoz tévedtem. Itt már hézagosabb volt a standok közötti folyosórész, valamint végre felcsillant itt-ott némi ritka cucc. Véletlenszerűen mentem oda és néztem meg párat közelebbről, majd kritikus szemmel tettem vissza a tárgyakat a helyükre. Kérdezni nem kérdeztem semmit, hiába ajánlották fel az eladók magukat a segítségemre.
Rikácsolást hallottam. Valami kofa hirdette a magáét mögöttem. Akaratlanul kaptam hátra a fejem a hangforrás irányába, aztán csalódottan néztem magam elé. Ekkor hirtelen megpillantottam valakit, akiről azt hiszem, tudok pár dolgot. Hosszas gondolkodás után indultam el végül felé. Ilyen helyeken kevésbé éber az ember, gondoltam élek a lehetőséggel. Nehéz megfogalmazni azt, amit éppen éreztem. Megfeszítettem izmaimat, majd mikor a keskeny haladósávon éppen elhaladni készültünk egymás mellett, vállammal egy kissé, a lehető legkevesebb feltűnést keltve oldalba löktem. Aztán füleltem, tovább haladva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hirtelen ötlettől vezérelt, de óvatos voltam. Nem hiszem, hogy rajta kívül másnak is feltűnt volna a lökés. Egy vásári tömegben megesik az ilyen. Nem szoktak utána nagy ügyet csinálni belőle. Abban sem voltam biztos, hogy észrevett, pedig valamennyire ismernie kell. Mindenképpen szerettem volna látni, hogy hogyan reagálja le a helyzetet.
Percekig úgy tűnt, hogy megúszom a dolgot. Annak, hogy túljár az eszemen, kevés valószínűséget tulajdonítottam. A szemem sarkából pont kivettem, hogy hosszasan megállt ott, ahol az incidens történt. Talán észrevett valamit az egyik asztalon, vagy a következő lépésén gondolkodott. Ekkora távolságból még biztonságban éreztem magam. Nem lephet meg. Szerintem egyedül van, semmiféle támogatásra nem számíthat ezektől a vén szerzetektől, a korkülönbség miatt pedig kétszer is meggondolja, hogy megközelítsen-e. Végül azt érzékeltem, hogy egyre közelebb kerül hozzám. Én persze a magam iramában próbáltam távolodni a helyszíntől, de feltétlenül szerettem volna a többi ember szeme előtt maradni. Nem hiányzik, hogy szemtanúk nélkül történjen velem valami. A pálcám nálam volt, természetesen nem indulok el ilyen helyre nélküle. Jobbomat lassan a zsebemnek érintettem, hogy kitapinthassam fegyverem, sértetlenségem zálogát. Megnyugodva sóhajtottam.
Mellém került. Itt volt. A közvetlen közelemben, és a fejemben még az is átfutott, hogy esetleg visszalök. A lehetőségeket másodpercek törtrészei alatt pörgettem végig az agyamban. Éreztem a feszültséget közöttünk, ami meglepő módon a csendes, egyszerű kérdésével kezdett kicsúcsosodni. Minden jel arra mutatott, hogy diplomatikusan kezelné a konfliktust. Összefontam magam előtt a karjaimat, úgy haladtam mellette. Lassan, komótosan, mert a piactér ezen részén már nem volt akkora nyüzsgés és nyomor.
- Nekem? - kérdeztem vissza ártatlanul - Nem hiszem, miért lenne? Csak azt látom, hogy követsz. Kell valami, vagy mi van?
Nem tudom, hogy mit olvas ki a hanglejtésemből. Összeráncoltam a homlokomat, mint aki nagyon nem érti, hogy miről van szó. Törekedtem felé fordulni, hogy a lehető legpontosabb elemzést végezhessem el a külsejéről. Lepleztem ingerültségemet. Irritált a gyerek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

- Na jó... - amint befejezte a mondókáját, kissé oldalra kilépve megtorpantam, hogy azért mégse jelentsek akadályt a mögöttem jövőknek. Kezdett elfogyni a türelmem. Nem akartam jelenetet rendezni a piacon, ráadásul pont elég történetet hallottam róla, hogy tudjam, tettemnek később hosszú ideig nyúló foganatja, ha úgy tetszik: böjtje lesz. Tudtam, hogy nem mondhatok akármit. Pedig ha rajtam múlna, nem moderálnám magam se mennyiség, se minőség terén. Racionálisan végiggondolva arra a következtetésre jutottam, hogy ha már a forró kása kerülgetése és a gyermetegnek tűnő mentegetőzés nem vált hasznomra mint védekezőmechanizmusok, akkor ideje közös nevezőre jutni. Martinosan.
- Figyelj, én megértem, hogy azt hiszed, különleges vagy, és hogy szeretsz feltűnősködni, de azért nem kell a legkisebb jelenetet is felnagyítanod. Ez csak egy sima, egyszerű hétvégi forgatag, te pedig máris sajnáltatni akarod magad, mert véletlenül összeért a vállunk? Ne csináld már... Rohadt rosszul fogsz járni, ha ennyire benned marad ez a provokálódás. Nem akarlak megsérteni, de szerintem észre kellene venned magadat. Te egy feltűnést kereső ember vagy, ami nem lenne baj, de rosszul csinálod. Fogadd meg a tanácsomat és tegyél róla, hogy egy kicsit visszavegyél! Lassan már mindenki ismeri a neved, szerinted ez normális?
Nyomatékosan, de halkan próbáltam meg neki elmagyarázni, hogy én mit gondolok. Szerintem jól csináltam... Idősebb, tapasztaltabb vagyok nála, megtehetem. Ha azért támad nekem, mert én elmondtam a véleményemet, amire úgy látszik, "annyira" kíváncsi volt, akkor az saját magáról állít ki szegénységi bizonyítványt. Nem akarom utálni őt, de vannak, akik nagyon rühellik már a srác jelenlétét a kastélyban. Ha valamilyen úton-módon nem lépek közbe, akkor a Szépvölgyi-konfliktus csak még radikálisabb formát fog ölteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Sietve szedtem lábaim a hazafelé vezető úton. Néhány hónapja még, hogy visszaköltöztem, de viszonylag hamar megszoktam a falut. Kicsit olyan, mintha egy időutazáson vennék részt. Minden ponton el tudnék időzni, megannyi emlék tör elő belőlem. A múltam ide, és még annyi helyhez köt, de ennyi mozgás után már teljesen természetessé válik az állandó környezetváltozás. Egyelőre úgy érzem, hogy kicsit sehova se tartozom, de közben mindenhol ott vagyok. Bevallom, van a közelben pár helyszín, amit félek még felkeresni. Nem akarok emlékezni. Jó így. Siettem, próbálva úgy tenni, mintha az elmúlt évek meg sem történtek volna, mintha még mindig a kastélyba járnék, csak éppen vettem volna egy takaros kis házat az egyik utcában.
Mielőtt azonban elhagytam volna a helyszínt, egy ismerős alakot szúrtam ki az utcán haladók közt. Nem voltam biztos benne, hogy őt látom, ennyi idő után főleg. De semmiből nem állt kicsit alaposabban végigmérni. A neve hirtelen nem is rémlett. A háztársam volt, amolyan igazi bajkeverő, egy bizonyos incidens máig élénken bennem él a prefektusi pályafutásom idejéről. A Minisztériumban hallottam ezt-azt egy amatőr projektről, ami rögtön felkeltette az érdeklődésem. Tudom, hogy az ő neve is köztük volt, az ilyesmiről tudni szoktak odafenn. Talán a meglepettségtől felejtettem el, de bíztam benne, hogy rögvest eszembe fog jutni, amint megszólítom.
- Üdv! - gondoltam az a legegyszerűbb, ha odalépek mellé és határozottan ráköszönök. Lehet, hogy megijed, vagy megpróbál úgy tenni, mintha ismerne. A legjobb mégiscsak az lenne, hogyha tényleg emlékezne rám. Célirányosan mégsem szólíthattam le, így mindenki előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nem akartam megijeszteni a lányt, még ha a kezdeményezés egy rendhagyó módját is sikerült választanom. Az első másodperctől nyilvánvalóvá vált, hogy mégsem vagyok neki annyira ismerős, mint azt gondoltam. Aztán persze bíztam a csodában, hogy egy alaposabb szemügyre vétellel leesik neki, hogy Martin Romberg áll előtte személyesen. Nem volt rajtam sapka, hogy megnehezítsem a dolgát. Hagytam, hogy végigmérjen. Én is hasonlóképpen téve megállapítottam, hogy a bajkeverő lányból azóta már-már kész nő lett. Komolyodtak a vonásai, de előnyére vált.
- Igen, Scar - erősítettem meg őt. Az eltelt másodpercek alatt beugrott a neve, úgy látszik mindkettőnknek jó a memóriája. Megjegyzem, igencsak furcsálltam volna, ha elfelejti azt a kalamajkát, amibe néhány évvel ezelőtt keveredett.
- Megvagyok. Egy ideje visszaköltöztem a faluba, de a Minisztériumban dolgozom. Zajlik az élet, vagy hogy is mondják. De hát jó pár évig távol voltam, csak ez kicsit hosszú történet - tártam szét a karjaim előtte. Fel voltam készülve az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre, úgy gondolom jogosan várnak magyarázatot a régi ismerősök, hogy hova is tűntem el szó nélkül évekig. Illetve pár emberrel azért tartottam a kapcsolatot, amíg lassan azok is szinte teljesen le nem épültek, ahogy az természetszerűleg lenni szokott.
- Veled mi újság? Merre tartasz? - úgy gondoltam, hogy még korai lenne rátérnem a lényegre, még azt hinné csak hátsó szándék motivál. Ott és akkor jólesett viszontlátni egy olyasvalakit, akihez a kastélybeli éveim kötődtek, mert vissza tudtam emlékezni azokra a viszonylag gondtalan évekre, amikor még nem kellett ennyire önellátónak lennem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak a szokásos. Vajon mire utalnak általánosságban, amikor ezt mondják? Nálam a szokásos azt jelenti, hogy mindig történik valami váratlan, új dolog. Folyamatosan új kihívások adódnak. A semmiből születnek megoldhatatlannak látszó problémák, illetőleg konfliktusok, de minimum törekszem arra, hogy színt vigyek hétköznapjaimba. Nem azt mondom persze, hogy a történetem egy vetítővászonra kívánkozó kalandfilm, sőt még dráma kategóriában is ismerek olyat, aki többszörösen veri az én hátteremet, na de mégis. Feltételezem arra célzott, hogy céljai eléréséhez ütemezetten halad előre.
- Hát... ha nem bánod - időztem el a válaszon, de vállat vonva végül beleegyeztem. Elvégre én is ugyanarra mentem. Nem tudhattam, hogy szomszédok vagyunk-e, de hálás voltam a bizalmáért, hogy áthívott magához. A programja is elég biztatóan hangzott, nekem is van otthon egy lemezlejátszóm. Arra gondoltam, hogy később akár cserélgethetünk is lemezeket, ha úgy van.
- Majd válogatok, azt amúgy is szeretek. Viszont tényleg nem rabolnám az idődet feleslegesen, rövid leszek, ígérem. Milyen szakon is tanulsz? - ezt nem tudhattam, hiszen akkor már rég nem a Bagolykőbe jártam, amikor ő elsőéves mestertanoncként kezdett. Ó, ha később ismerem meg... Már más szabályok vonatkoztak volna rá, mint az alsóévesekre. Nem járhattam el volna úgy, akként, ahogy.
Mellékesen: nem értem, hogy miért ennyire kíváncsiak a történetemre. Szívesen mesélek, tényleg, mert ismerem őket és jó nosztalgia belemenni ilyenkor az évekkel ezelőtt történt dolgokba, de megmondom őszintén, sosem éreztem fontosnak magam ahhoz, hogy leüljek és arról beszéljek, hogy mi van velem. De hát emlékeznek rám. Nem felejtettek el, sok év elteltével sem. Scar sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Scar továbbra is ragaszkodott ahhoz, hogy nála folytassuk a beszélgetést. Többé nem kerestem kibúvókat, úgy gondolom elég nagy udvariatlanság lett volna visszautasítanom. Csupán tiszteletben tartottam volna, ha esetleg nincs most hangulata régi ismerősökhöz. Ha valaki, akkor én meg tudom érteni az ilyet is.
De nem felejtette el, amit tettem érte. Ez meglepett. Az ember hajlamos inkább a rosszra emlékezni, hálásnak megmaradni ritkaságszámba megy. Nekem túl jó a memóriám. Minden részlet rémlik, még ha olykor beletelik egy kis időbe, hogy felidézzem őket. Mivel én is eltűntem évekre, így nem szoktam elvárni, hogy képben legyenek.
- Nem vagyok félős típus - mosolyodtam el. Kíváncsi voltam, hogy ki lehet az a North. Az ő neve is ismerősen csengett, de csak találgatni tudtam. Nem akartam tolakodó lenni, hiszen úgy éreztem, hogy rövidesen magamtól is választ kaphatok a kérdésre. Volt pár lehetőség, amit még nem zárhattam ki.
- Igazad van. Aztán nehogy könyörögnöd kelljen hajnalban, hogy távozzak végre - humorizáltam a hangulat oldása érdekében. - Igazi rellonosra valló szakpárosítás - jegyeztem meg elismerésképpen. A mágikus lények tanulmányozása nemes tudomány, az én szívem annak idején mégis inkább a tárgyak felé húzott. Ugyanolyan veszélyesek tudnak lenni egyébként. Eltökélt lánynak ismertem meg őt, biztos voltam benne, el fog tudni helyezkedni valahol. Sok lehetőség van ezzel a szakiránnyal is. Ha más nem, ő is kiköt a Minisztériumban, legalább közel leszünk egymáshoz.
- Őszintén? Amit kérnek. Varázstárgyakkal foglalkozom. Vizsgálatok, különféle ellenőrzések. De ettől függetlenül járok régészkedni is - hiába, ha jól akarok keresni, több lábon kell állni. Legalább lekötöm magam, mindig azt mondom. - Mondd csak, azóta keveredtél újabb botrányokba? - hátha nem tanult a hibáiból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ránézésre semmit sem változott ez a hely. Az utolsó részletig pontosan olyan volt, mint amikor először rángattak el ide, rögtön azok után, hogy leszálltam a faluba érkező vonatról. Jól emlékszem arra a fiúra, aki akkor fogadott, hiszen később is meghatározó személy maradt még az életemben. Mennyi idő telt el azóta... És mégis, a költözés óta sokszor érzem úgy, hogy csak én változtam. Mintha belemenekültem volna egy állandósággal kecsegtető burokba. A nagy aranyvérű régész, hát ide való... A külvilágtól hermetikusan elzárt álomvilágba.
Stílusosan ugyanannál az asztalnál ültem le, mint azon az emlékezetes napon. Ezúttal valaki mást vártam, ami nyilvánvaló volt gondolom. A fiúról sok éve nem hallottam sajnos, maradtak hát azok, akikre még sikerült rálelnem a múltamból. Anna, korábbi évfolyamtársam bármikor betoppanhatott. Megvártam a rendeléssel, de persze már a helyszín kiválasztásakor pontosan tudtam, hogy a méltán finom vajsörüket kell majd kikérjem.
A visszatérésem óta többször beszéltünk. Tudja, hogy én is a faluban lakom, nem vagyunk messze egymástól. Még mindig maradtak olyan témák, amikre nem volt időnk kitérni. Persze megosztotta velem a hírt, hogy férjhez ment, aki éppenséggel a csárda tulajdonosa. Illetve az elsők között merült fel, hogy ki hol helyezkedett el, és hát nem lepődtem meg, hogy a régészetből ő sem tud megélni. Külföldön se jobb a helyzet. Nagy a verseny, résen kell lenni a lehetőségekre. Igazi kutatásokra azt kell mondjam, hogy bizony csak kihalásos alapon lehet bekerülni. Az asztallapon doboltattam az ujjaimat, miközben nagyokat sóhajtva az járt a fejemben, hogy végül is milyen nagy szerencsém volt munka szempontjából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy ideje taktikát váltottam. Próbálom nem felhúzni magam feleslegesnek vélt dolgokon, és ahhoz már réges-régen hozzászoktam, ha valaki késve érkezik egy megbeszélt találkozóra. Nem csinálok belőle ügyet, kész. Kivételes helyzetek adódhatnak, illetőleg megint más, ha a munkámban akadályoznak. Azoktól szoktam megengedni, akiket ismerek. Csak ne éljenek vissza vele, mert nem szeretném, ha divatsport válna a megvárakoztatásomból. Különben is, mindig közbejöhet valami, előrántanak megdönthetetlennek vélt kifogásokat, magyarázatokat. Nem az én dolgom igazságot tenni, a legtöbb, amit tehetek, hogy egyszerűen elengedem a dolgot minél hamarabb, az együtt töltött idő hátralevő részét pedig megpróbálom kiélvezni.
- Semmi baj, tényleg. Nem késtél sokat - nyugtattam meg. Kapkodását látva egyébként is megenyhült a szívem. Nem siettem sehová ezúttal sem, tengernyi idő állt rendelkezésünkre. Anna nem hagyta, hogy szóhoz jussak, ezért addig az asztalon elhelyezett papírokra szegeződött a tekintetem. Nem nyúltam a tömbhöz, csak annyit olvastam át, amennyit láthattam a legfelső papírlapon. A vajsörre elismerősen bólintottam. Jól tudta, hogy mit szoktam fogyasztani.
- Nem lehet könnyű ennyi papírral dolgozni - fintorogtam a mennyiséget látva. Apám íróasztala rémlett fel. Azért az én hivatásom is megköveteli a papírtöltögetést, de örülök, hogy a fő profilom nem az ülőmunka. Az elém rakott korsót megköszöntem, majd magamhoz húzva kortyoltam egyet belőle. Végre. És nem csalódtam, valahogy számomra ez a kis csárda vajsöre marad az igazi, járjak bárhol a világon. És ezt nem azért mondom, hogy bevágódjak náluk.
- Örülök, hogy végre össze tudtuk hozni ezt a találkozót, nem egyszerű már ilyenkor. Bezzeg amikor még diákok voltunk... - nevettem el magam, mert még mindig viccesnek találtam, hogy pár év alatt ennyire betáblázott napirendű fiatalok lettünk. - Na és legalább volt valami érdekes azon az értekezleten?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Sajnáltam Annát. Olyan érzést keltett, mintha valami fontos megbeszélést kellett volna otthagynia miattam. Kérhettem volna későbbre is a találkozót, hiszen benne volt a pakliban, hogy tovább tarthat az értekezlet. Aztán az futott át az agyamon, hogy valószínűleg örült, hogy van valami kifogása a gyors távozásra. Próbáltam kivenni a hanghordozásából, hogy szereti-e a munkáját, vagy sem, avagy kisebb fajta felüdülésként tekint-e arra, hogy egy korsó vajsör mellett végre felszabadulhat, de mindeddig nem sikerült levonnom semmit. Azért ott volt bennem az is, hogy kicsit máshol kötött ki attól, amit tanult.
- Örülj neki. Azért ebben se valami könnyű ám elhelyezkedni... Legalább nem unatkozol. Meg a szokásos, amit ilyenkor mondani kell - mondtam vállat vonva, két kortynyi szünet között.
- Melyik újságnak írsz? Majd előfizetek - hajoltam a kupac fölé vigyorogva, hogy ujjaimmal végiglapozhassak a papírhalmon Nem volt késő a kezemre csapni, ha tolakodó voltam. - Akkor van min kutakodnod. Gondolom hosszabb utánajárást igényel, mint egy bulvár-rovat megírása. De legalább felhasználhatod a tanultakat - utaltam mestertanonci éveinkre.
Magától értetődően felkaptam a fejem a műkincs és az ereklye szavak hallatán. Kilóra meg lehet venni az ilyenekkel. Sajnos általában nem találják fel a spanyol viaszt, amikor ilyen témákat dolgoznak fel a sajtóban. Már meglévő forrásokból gyúrnak össze laikusok számára is érthető anyagot. De az olvasókban elindít valamit. Esetleg a keresésüknek erednek, növekszik az érdeklődés. Előkerülnek régi szemtanúk, beszámolók. Elindul egy folyamat, aminek a végén akár pont is kerülhet egy megoldatlan rejtély végére.
- Máskor szívesen segítek, ha varázstárgyakkal kell foglalkoznod. Van egy nagyon jó minisztériumi adatbázis, de nekem is elég sok forrásom van, amivel dolgozni lehet - ajánlottam fel segítségemet a későbbiekre.
- Bírom. Nincs két egyforma ügy, és szerencsére sokszor kell kimozduljak az épületből. Jók a lehetőségeim, és a fizetésemre se panaszkodom - adtam egy sejtelmes mosolyt a lánynak. Általában nem beszélek sokat a munkámról, legalábbis próbálom leplezni fanatizmusom. Zárásig a csárdában ülnénk, ha kifejteném ami ilyenkor az agyamban van.
- Be kell vallanom, hogy furcsa itt lenni. Alig változott valami, mégis kicsit idegennek érzem magam a faluban. Pedig ez lett az otthonom, legalábbis egy ideig. Szóval ilyenkor különösen örülök a régi arcoknak... Ritkán vannak visszatérő vendégek az életemben - dőltem hátra.
Igen, előtört belőlem az indokolatlan lelkizés, még néhány korty és már valami elvont, tudományos diskurzust folytatok le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Arcomra fagyott a mosoly, aztán elpirultam. Ritka pillanatok egyike. Én és a gyerekek. Két külön világ. Bele is őrülnék, ha miattuk derékba kellene törnöm a karrierem. Nehéz elképzelnem, hogy a női magazin olvasóit érdekelni fogja az oknyomozás. Lehet, hogy Annának mégse lesz szüksége átfogó forrásgyűjteményre, elég lesz valami bulvár színvonalat megütnie "szintlépés" címszó alatt. A szerkesztőt sem értem, de hát biztos megy annyira jól ez az általam ismeretlen lap, hogy meg merjék engedni a kísérletezést. Tényleg csak azt tudom elképzelni, hogy hetet-havat összehordanak valamiről pletyka jelleggel. Kár ezért Annának az idejét pazarolnia.
- Szóval újításokkal mernek próbálkozni, de téged nem fér bele a keretbe, hogy rendesen alkalmazzanak - vontam le a következtetést elhúzott szájjal. Tipikus ez is, de nem hagytam, hogy a kelleténél jobban felbosszantson. Az ilyeneken már meg se szabadna lepődnöm.
- Akkor gondolom ideális munka. Marad idő a családodra - pillantottam a fogyatkozó korsóm tartalmára, majd vissza a lányra. Valamennyire tudom, hogy mi a helyzet, de sosem kérdeztem rá nyíltan, mivel én se szeretem, ha nekem szegezik a témát. S ha már oknyomozás, akkor az én eszközeim is adottak ahhoz, hogy megtudjak ezt-azt. Nem mellesleg falura költöztem, tudjuk, hogy ez hírek szempontjából mivel jár.
- Egyáltalán nem. Titkok tekintetében veled sem tehetek kivételt, de megteszem, amit csak tudok. Bagolyban megtalálsz, de bármikor átjöhetsz, ha úgy van - toltam el magamtól az aktákat, miután végeztem gyors átfutásukkal.
Az újságírás nem sokkal különbözik a régészettől, ha elhelyezkedési lehetőségekről van szó. Mindketten nehéz szakmát választottunk, de a történetét megismerve érződik, hogy nála is maradt esély arra, hogy megmaradjon a magánélet és a munka közötti törékeny egyensúly. Igaz, a mostani munkám sokkal több annál, mint amit először elképzeltem, hogy fogok csinálni, de mivel nekem tulajdonképpen nem maradt családom, nincs minek a rovására menjen. Arra mindig figyelek, hogy magamra jusson elég időm. Próbálok nem kiégni.
- Nem érzem megterhelőnek. Aztán persze lehet, hogy ez változni fog az idő előrehaladtával - árultam el neki. - Nézd, nem vitatom a kollégáim szakértelmét, na de tudod, hogy én mindig mindent jobban tudok másoknál - nevettem el magam.
Erről egyébként nehéz leszoknom, mégis úgy gondolom, hogy ez a fajta gondolkodás vitt előre abban, hogy érvényesülni tudjak. Tettem ezt anélkül, hogy megfosszam a többieket a sikertől. Nem nyomtam, tapostam el senkit. Egyszerűen megcáfoltam, ha állítottak valamit, vagy később az én módszereim igazolódtak be. Szerencse.
- Tényleg, neked milyen volt ott? Találtatok valamit? Illetve később nem tartod elképzelhetőnek, hogy visszatérsz a régészethez? - érdeklődtem. Biztos elégedett a mostani életével, na de ki tudja, mit tervez esetleg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem láttam előre, hogy egy kényes témába szaladtam bele. Szájhúzásom nélkül is tökéletesen tisztában volt a helyzetével. Úgy döntöttem, hogy inkább nem faggatom tovább. Megértően bólintottam, egy halk hümmögéssel megspékelve. Sajnáltam, hogy ebben a cipőben jár, de ambiciózusnak ismerem, biztosan tovább tud lépni az első szembejövő lehetőségnél.
- Értelek, persze - kortyoltam vele együtt a korsómból. - De szerintem tényleg ne keseredj el, hiszen nyilván találsz majd jobbat. Ilyen lapoknál gondolom be kell nyalni, hogy feljebb juss. Máshoz protekció kell. De ha esetleg a hivatali életben használnád fel az újságírói vénád? Csak gondolkodom... ha mondjuk te is a minisztériumban kötnél ki? Teszem azt a Félrevezetési Ügyosztályon? Vagy marad egy titkárság, nyilvántartó hivatal, kapcsolatokért felelős ügyosztály, esetleg a muglimagyarázat szerkesztők. Nyilván ebből nem mind kreatív, de ha van hely, legalább kiszámítható, meg persze van előrelépési lehetőség. Pénzben nem tudom, hol járnál jobban - hajoltam közelebb, egészen belelkesülve az ötletelésbe. Mintha egy villanykörte gyulladt volna ki a fejem felett. Próbáltam nem győzködőnek tűnni, elvégre nem az a célom, hogy mindenáron kirángassam őt a mostani helyzetéből. Ő élete. Azt csinál vele, amit akar. Tényleg. De ilyenkor szeretek gondolkodni.
- Kutyák? Milyen fajta? Egyébként mostanában többször eszembe jutott, hogy egyszer talán jó lenne nekem is egy háziállat. Mivel még nem volt soha... Tőled is megkérdezem, hogy milyen állatot tudnál hozzám elképzelni - vigyorodtam el a széktámlának dőlve, miközben nyújtóztam egyet a karjaimmal. Mindenesetre ezek alapján úgy tűnt, legalább a magánélete rendben van. Látszólag legalábbis.
- Jaj, ugyan. Ennyire kegyetlennek ismernél? Még a végén utolérnek tudásban. Az nem érdekem - vontam vállat egy sejtelmes kacsintással egybekötve.
Vele együtt nevettem. Jó érzés volt felszabadulni, hosszú idő után. Hogy a csárda légköre, a jó társaság, vagy a finom vajsör tette, nem tudom, de kezdett megszaladni a nyelvem. Valószínűleg minden egyszerre.
- Ki mondta, hogy én ne lehetnék újságíró? Sok mindenhez értek - tártam szét a karjaim megjátszott szerénységgel, mintha nem tehetnék róla. Élveztem a szerepem. Valahol igaznak gondoltam, amit mondtam, és mégis hülyéskedhettem vele. De Anna jól ismerheti a stílusomat, a természetemet. Tudja, hogy tudálékosnak tűnök, kicsit magamnak való vagyok. Meg persze nem véletlenül voltam rellonos. Előtte, mint régi ismerős előtt viszont nem rosszindulatból, vagy beképzeltségből mondtam ezeket, ezért nem tartottam attól, hogy negatívan bélyegez meg.
- Nem engedte, hogy ilyen sok ideig otthagyd? Féltékenység... - ráztam meg a fejem. Hát, ha valamit nem tudok megérteni, akkor az a szerelmi kapcsolatok. De ebben nincs valami nagy tapasztalatom, kivételesen. Mindenesetre nem hangzik jól, amikor ezekről panaszkodnak. Megkönnyebbülten sóhajtottam, hogy éppen nem vagyok ennyire megkötve.
- Nahát, ez érdekes. Tapasztalatnak biztos jó volt. Én is szeretem Egyiptomot, de egyszerűen nincs rá elég forrás. Ha van is bejárat, azt nagyon jól elrejtették, és biztosan olyan mágiával, amit a mai tudásunkkal nehéz működésbe hozni. Szóval pénz kéne hozzá, meg sok ráérő kutató. Addig meg csak húzzák az egészet - morogtam, pedig szívügyemnek tekintem az ilyen fajta vállalkozásokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Összefont karokkal dőltem hátra a székemben. Némi elégedettség ült ki az arcomra, miután sikerült fellelkesítenem Annát az állásötletemmel, majd bólintottam. Tegyen csak belátása szerint, ahogy neki a legjobb. Többet valóban nem tehetek, és sosem volt késztetésem mások ilyen jellegű befolyásolására. Nem az én dolgom egyszerűen, hogy helyettük is döntést hozzak, épp elég kacifántosra sikeredett a saját életem.
- Azt hiszem jöhet a következő kör - böktem a korsómra, miután addig nyújtogattam a nyakam, hogy be tudtam pillantani a kiürült belsejébe.
Érdekesnek találtam a kutyás történetet. Valahol aranyosnak is, csak ahhoz nem vagyok elég érzelmes típus. Nagy kicseszésnek gondolom ezt a lepjük meg a párunkat kisállattal dolgot. Én szeretem saját magam kiválasztani azt a kis lényt, akivel megosztom az otthonom. Nem bíznám másra. Ebben is válogatós vagyok, nagy elvárásokkal, legalábbis azt mondják arra, amit én természetesnek gondolok. Végül is jól sült el náluk, de hát elég nagy felelősség az állattartás. Mondjuk ők ketten biztos jobban be tudják osztani, és a kutya sincs egyedül.
Izgatottan vártam, hogy mit mond. Éreztem, hogy egy kissé elpirulok, bár ez lehetett a vajsörtől is. Türelmetlenül rázogattam a lábam az asztal alatt, majd egy mélyebb levegővétellel megkönnyebbültem. Lajhár. Nahát. Érdekes állat. Talán azt várta Anna, hogy majd vele nevetek, pedig tényleg van benne valami, amit mond. Nagyon aranyosak, nagyon telitalálat, de ki tudja mennyire macerás beszerezni, tartani. Ezt fejből még én se tudom, de gondoltam majd otthon felcsapok egy könyvet.
- Nem rossz ötlet pedig. De azt hiszem tényleg a menhellyel járok a legjobban. Izé, hol is van pontosan? És ki a tulaj? - utóbbi kérdés fogalmam sincs már, hogy miért hagyta el a számat, de talán azt reméltem, hogy őt is ismerem. Fel akarok már készülni mindenféle meglepetésre. Erőt kell vennem magamon, ha úgy döntök, hogy egyszer tényleg ellátogatok oda, hiszen ha rögtön beleszeretek egy állatba, akkor nincs visszaút. Így tehát nem bízhatom a véletlenre, bármi megtörténhet.
- Na mire tanítanád? Ne fárassz - nevettem fel a poénra, de valahol persze a homlokom is összeráncoltam. Nem is én lennék. - Munkából hazaérve félő, hogy kárt tennék benne, ha már egy hajszál választ el az idegösszeroppanástól.
Kicsit kinyújtottam a lábaimat oldalirányban, hiszen kezdett kényelmetlenné válni a sok ülés, de bírtam, főleg a jó sztorik miatt. Most éppen Egyiptomot fésültük össze Anna szerelmi életével. És megint csak nem szabadott volna közel engednem magamhoz ezt a témát, mert hát történetesen visszanyalt a fagyi - újból - és jöhettem elő én is a magyarázatokkal. Átsuhant a fejemben megannyi múltbéli emlék. Titkolózás az egész. Senkire nem tartozik. És annyiszor szegezték már felém ezt a kérdést, s én annyiszor gyakoroltam a tükör előtt, hogy mit mondok majd, de mindig olyan váratlanul tud érni, s annyira nem tudok vele mit kezdeni, hogy az hihetetlen. Bosszantó. Főleg belül. És inkább utólag gondolkodom rajta többet, hogy vajon miért frusztrál, ha ez a téma kerül szóba, ami másnál oly büszkeség és természetes?
- Nem kell félteni. Élem a saját kis életem - vontam meg a vállam, próbálva némi hanyag nemtörődömséget erőltetni az arcomra, de persze látszott, hogy nagyon küzdök vele, hiszen újból elvörösödtem. A francba is, hogy mostanában nem bírok magammal. Talán túl késő van, vagy Anna egy olyan személy, aki előtt nehéz pókerarcot fenntartani.
- Hát... Figyelj. Egyiptommal nagyon sokan próbálkoztak. Többek között én is. De  nagyon időigényes munka. Vannak olyan projektek, amik nemrég lettek felkapva. Bizonyos elszigetelt népcsoportok mágiájának, varázstárgyainak felkutatása például. Őket csak megközelíteni nehéz, de nagyjából legalább tudható, hogy hol keressük. Csak hát nincs rá pénz, senki nem ad annyit, amennyit kéne. Egyedül pedig halálra vagy ítélve. Szemezek nemzetközi felderítésekkel, hátha egyszer összejön valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Helyettesítés. Utálom az ilyet. Átveszem valakitől a munkát, és mindig találok valamit, amibe bele tudok kötni. Pontatlan adminisztráció, rendetlenség az irodában, félretájékoztatott ügyfelek. És még sorolhatnám... Nem volt jó napom. Már a második kávészünetemre rohantam ki egy kicsit levegőzni, amikor az egyik ügyintéző kiszólt, hogy jönni kéne. Némi halk szitkozódás után visszacsörtettem az átmeneti irodámba, hogy felkészülten fogadjam a következő betévedőt.
Azért nem szeretek a Hivatalba jönni, mert a Minisztériumhoz képest ég és föld. A legnagyobb problémám azzal van, hogy nincs kirendelt osztály a Tárgybűvölésügyinek, ezért mindenről magamnak kell gondoskodjak, ha a bagolyköves diákok ügyeit kell intézzem. Egykori diákként meg tudom érteni, hogy nem szívesen utaznának be a fővárosba ilyenekért, főleg hogy az utazás költségeit is maguknak kell állniuk, az időveszteségről nem is beszélve. De amikor reggel szólnak, hogy ugyan hoppanáljak már vissza a faluba, mert be kell vizsgálnom néhány tárgyat, nos, az roppant kellemetlen tud lenni, ha alapból teljesen más napirendet állított össze az ember.
Visszahoztam néhány ellenőrzött holmit, amit a diákok és falulakók adtak le, ezek egyelőre egy mágikusan lelakatolt szekrényben hevertek. A táskámat a székem mellett hagyva sétáltam ki a folyosóra, ahol megpillantottam valakit, aki rögtön jobb kedvre derített, de egyébként se vagyok bunkó munka közben, maximum a munkatársaim látják, hogy ki tudok lenni.
- Üdvözlöm! Fáradjon beljebb - invitáltam be magamhoz a szobába, amit mindig arra használ a hivatal, amire éppen szüksége van, ezért kicsit szedett-vedett tud lenni, de remélhetőleg nem teszi szóvá. Mikor már magunk között voltunk, hellyel kínáltam az asztal előtti széken, én pedig a túlsó végén foglaltam helyet. Itt már nem ragaszkodtam annyira a formalitásokhoz.
- Azt hiszem ismerjük egymást - mosolyodtam el. Végigmérve őt, nem sokat változott, mondjuk nem volt az olyan rég, amikor Afrikába látogattam. - Láthatnám a papírjaidat?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Igen, így már rémlik. Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt találkozunk. Hogyhogy éppen Magyarországra jöttél? - nyúltam a kért iratok felé, hogy magam elé téve átrágjam magam rajtuk, bár nem feltételeztem, hogy hamis okmányokkal érkezett volna.  - Már ha nem vagyok túl tolakodó... - tettem hozzá gyorsan és tisztelettudóan, elvégre az ilyen jellegű kérdések feltétele nem része a munkámnak, én mégis szeretek átfogó képet kapni az ismerőseimről. Ami pedig a varázstárgyakat illeti, igencsak alapos és szabálykövető vagyok olyan tekintetben.
- Ezt mégis hogy értsem? - vontam fel a szemöldökömet, óvatosan magam felé húzva az asztalra helyezett, kisebb méretű csomagot. Nyilván nem a törékeny részre gondoltam, de azért jó lett volna tudnom, hogy mégis mire számíthatok, hiszen bár az ismeretlen tartalmú csomagok felnyitásának megvannak az eljárási szabályai, túl sok kedvet nem éreztem magamban egy rakat védőbűbáj elkántálására a procedúra előtt.
- Remélem van egy listád arról, hogy mit adtál át. Minden dokumentálásra kerül - közöltem vele unottan, majd egy nagyobb sóhajtás közepette kutakodni kezdtem az asztal fiókjában formanyomtatvány után. - Erről jut eszembe, a korábban leadott tárgyaid bevizsgálása sikeresen megtörtént, ezeket visszahoztam, úgyhogy nyugodtan használhatod őket a továbbiakban. Külön engedélyre nem volt szükség, de a biztonság kedvéért tartsd magadnál a tanúsítványt. Ez majd igazolja a szakszerű vizsgálat tényét, ha mégis kérdőre vonnának - nyújtom át neki a papírost, miután egy elegáns mozdulattal lepecsételtem a saját kis bélyegzőmmel és ráfirkantottam az aláírásomat. - Ide pedig egy aláírást kérnék a most átvett tárgyaidról. Megpróbálom minél hamarabb visszajuttatni.
Elsétáltam a szekrényhez, mely pálcaintésemre engedelmesen kinyílt, majd kivettem belőle egy kisebb méretű dobozt, benne a lány korábban leadott holmijaival. Letettem az asztal egyik szabad végébe, majd visszaültem. Sajnáltam szegényt, amiért ilyen sok adminisztrációval jár az átkerülése. Sajnos ez az ország nincs felkészülve a távoli országokból érkező idegenek fogadására, de eddig elismerésre méltóan vetette magát alá az ügyintézésnek.
- Elnézést a hosszadalmas várakozási időért, általánosságban nincsenek jó tapasztalatai a Minisztériumnak az Afrikából érkező tárgyakról.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Kapcsolataimnak hála a fülembe jutott, hogy érdemes ellátogatnom a helyi művészeti boltba. Valahogy ez eddig kimaradt, holott számtalanszor elsétáltam már az üzlet előtt. Mégis, az utóbbi időkig úgy gondoltam, hogy nem maradok le túl sokról, ha egyszerűen tovább állok a kirakattól, mikor a Fő utczát járom.
Tobi már hetek óta Dániában tartózkodott a munkája miatt, amit mindig nehezen viselek. Feszültnek és magányosnak érzem magam a hiányától. Tudom, hogy annak idején pont én voltam az, aki felszívódott, ezért méltósággal és panaszmentesen tűröm a jól megérdemelt büntetésemet. Mert nem másnak fogom fel, mint az ő saját kis visszavágójának mindazért, amit én tettem vele korábban. Annyi kivétellel, hogy az ő esetében talán nem húzza el addig, hogy időben is kvittek legyünk. Ugyanakkor sosem vártam el tőle, hogy háttérbe szorítsa miattam a karrierjét. Az nálam is mindig az első helyen szerepelt, és ez már úgy néz ki, hogy így is marad.
Belépve nem vágódtam hanyatt a kínálattól, inkább elégedett arccal nyugtáztam, hogy végül is minden van itt, ami egy művészléleknek lételme. Nekem a régészettel ki is merült az ecsethasználat, mert az is valamiféle művészet, nemde?
Elcaplattam a pultig, ahol a boltos volt, az a mandulaszemű figura. Rögtön leálltam fejtegetni, hogy Ázsián belülről honnan is származhat. Szórakoztam én olyannal, hogy keleti nyelvek, meg meditáció, de csak nagyjából tudtam belőni, hogy mégis hová valósi lehet, egyelőre a Közel-Kelettel ki is merült előttem a kontinens.
- Üdvözlöm - köszörültem meg a torkomat egy illedelmes biccentés után, a neheze ugyanis csak most következett. - Nem érdekelnek a termékei. Lehetne néhány kérdésem? - próbáltam feszült arcomra némi mosolyt erőltetni, több-kevesebb sikerrel. Jobbnak láttam már az elején kizárni, hogy miért jöttem, mielőtt hajbókolásba kezdett volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Vetettem ugyan némi gyors pillantást a polcokra, ha már itt jártam, de mint azt említettem, a művészet ezen eszközei távol álltak tőlem. Személy szerint nagyon is értékelem a műalkotásokat, a régészeti tanulmányaim során nem egy ilyennel volt dolgom, akár élőben is volt szerencsém megcsodálni egy-egy híres szobrot, festményt, s csak azt sajnálom igazán, hogy nem én találtam rájuk sok évtizedes, vagy éppen évszázados nyughelyükön, hogy újra beiktassam őket a köztudatba. De hát az gyakorlatilag elképzelhetetlen, hogy alkotóművész legyek a későbbiekben, még ha a kézügyességem nem is mondható teljesen reménytelennek. Hiszen számtalan egyszerűbb varázstárgyat készítettem már el, s a bonyolultabbak működését is ismerem. A falu kereskedésébe biztos, hogy nem vennének fel kacatokat bütykölgetni, de értek hozzá, félig-meddig ez is a szakmám. Szóval mit akarnék én ezektől itt, hogy vászon és festék, ha egyszer egy perc szabadidőm sincs?
A tulajdonos, alkalmazott, vagy tudom is én, hogy kicsoda, egész ismerősnek tűnt. Lehet azért persze, mert az ázsiaiak mind egyformák egy európai szemében - na de nem az én esetemben! Valamennyit konyítok a megkülönböztetésükhöz, mindenesetre nem tartottam jó ötletnek idő előtt elhencegni műveltségemmel.
Annál inkább csalódottabb lettem, mikor a formalitásomat keresztül húzva letegezett. Szegény, biztos nemzetközi akart lenni, de amikor visszakérdezett, már világossá vált, hogy nem volt köztünk számottevő nyelvi akadály. Nagyon felhígult ez a kereskedelmi szakma, csakúgy mint a vendéglátói hivatásnemek. Ha már egyszer létezik magázódás, akkor éljünk is vele, ezt az ő kultúrájából is tudhatná.
Sóhajtottam egy nagyot, de mivel szükségem volt rá, nem állhattam le vele bunkózni. Mint aki meg se hallotta volna az iménti botlást, kissé közelebb hajolva folytatni kezdtem a mondandóm.
- Nyugalom... Semmi komoly - intettem a kezemmel leolvadó mosolyára, majd megtámaszkodtam a pulton. - Nem szeretném feltartani, de mint a Minisztérium illetékes szakembere, egy félvámpír által használt tárolóeszközről érdeklődnék, már ha tud ilyesmiről... Azt hallottam, hogy jó helyen járok ezzel kapcsolatban - vakartam meg az államat, ahogy körbenéztem, bár elég abszurd, hogy pont egy ilyen helyen hoztam ezt szóba.
- Martin Romberg. Varázstárgy-vizsgáló. Többek között. Szóval ez nem kihallgatás, nincs rossz válasz - daráltam le neki monoton hangon a szokásos rizsámat, élvezve a helyzettel járó fontoskodást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Szerintem örülhetett volna, hogy végre látogatója akadt ebben a kócerájban ahelyett, hogy ilyen unottan kérdezgetett vissza, de hát nem vagyunk egyformák. A művészeti suli valahol Budanekeresden található, nem is értem, hogy miért pont itt nyitott üzletet. Talán lusta volt távolabb merészkedni a lakhelyétől, már ha valóban a faluban él. Van valami vonzereje a környéknek, az tény, nem hiába költöztem én is ide, pedig megtehettem volna, hogy drágább és előkelőbb helyet választok otthonomnak. Kevésbé nyüzsgő, mint az idézőjelesen legnagyobb méretű település a főváros szomszédságában, és azért mondom idézőjelesnek, mert népessége jócskán elmarad néhány olyan nyugati állambéliektől, amiben pozíciómnak hála volt szerencsém megfordulni korábban. Csak arra tudtam gondolni, hogy azért veszítette el az érdeklődését irányomban, mert közöltem, hogy nem vevői minőségemben voltam ott. Nagyon kedves, mondhatom... Mégis inkább őszinte voltam vele, mintsem hazudozzak azért, hogy a földön csúszva sózza rám az innen-onnan összerendelt csecsebecséit.
Magasról tojtam le, hogy mi a véleménye az ügyről. Dolgozni jöttem, információra volt szükségem, amivel kapcsolatban az együttműködését vártam volna. Megjegyzését tehát elengedtem a fülem mellett. Felbátorodására azonban nem számítottam ebben a formában. Ilyenkor kár, hogy nem aurornak mentem. Egy tárgybűvölésügyistől nem csinálják ezek össze magukat. Elhúztam a szám, ugyanakkor komolyan gondolkodóba estem, hogy mit is szólhatnék erre.
- Nevének precíz ejtése végett, a későbbiekre tekintettel talán célszerű lenne... - nem fejeztem be a mondatot, mert még mindig a szemtelensége foglalkoztatott. Olvastam én a nyilvántartást, mert engedélyt kaptam rá, de nem akartam megadni neki az örömet, hogy a bizonytalan akcentusomon röhöghessen. Mindig is kerültem az olyan helyzeteket, amikben gyengének mutatkozhattam.
- Hallott már ilyenekről? Speciálisan tartósítanak benne emberi vért - nem tettem hozzá, hogy miféle mágia segítségével, mert nem rá tartozott. Ahogy azt sem, hogy igazából egy tényleges vámpír is ilyet használ, mert akkor nem lenne több kifogásom arra, hogy a közelébe kerüljek. Válaszul szintén összefontam magam előtt a karomat védekezően, s kezdtem egyre türelmetlenebbé válni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

- Emdzséj? - ízlelgettem a szokatlanul baráti megszólítást. Még hogy én így hívjak egy boltost... Nyilván egyszerűbb lenne, ehhez kétség sem férhet, de nem az az ember vagyok, aki elzárkózott volna a nehéz megoldások elől. Amilyen szépen ejtette koreaiul a valódi nevét, olyannyira dobogtatta meg a szívem legbelül. Olvasgattam ezt-azt korábban a nevekről, amennyiben akadt egy kis szabadidőm. Különösen az érdekelt, hogy a japán, a kínai és a koreai írásmódot miként lehet a legkönnyebben megkülönböztetni, aztán ahogy bújtam a szakirodalmat, az egyes összefüggéseket kezdtem el keresni. Hosszú és bonyolult téma, nem is szeretném jobban kifejteni, de a lényeg, hogy ha már állandóan nemzetközi vizeken mozgok, akkor megadnám számára a tiszteletet annyira, hogy a rendes nevét használjam. Már ha nem bénázom el a kiejtést, amivel persze kiröhöghetne, de amennyi nyelvérzékkel bírok, emiatt nem félek.
- Maradok a Min Jongnál - hajoltam meg kissé, egy aprócska mosolyt is megengedve magamnak. - Neeem kell elmagyaráznia, ismerem a falut, tekintve hogy jómagam is a Bagolykőbe jártam, aztán egy kisebb kihagyás után saját ingatlant vásároltam a lakónegyedben. Mondjuk ez nem tartozik ide - ráztam meg a fejem, amikor már jócskán belebonyolódtam a saját mondanivalómba. Miért is sztoriztam egy idegennek? Inkább hangosan gondolkodtam, mintsem traktáltam a múltammal. Először ingerülten hadonásztam magam előtt, hogy hagyja csak az útbaigazítást, mert még ha a jó szándék is beszélt belőlem, mégsem tűrtem volna egy percig sem, hogy kisegítsen. Aztán megenyhültem, és a hangom már nem volt olyan vádló. Nem egy nagy település ez, eltalálok én oda, de nyilván azért is jöttem pont hozzá, mert a félvámpírsága érdekel, és nem azzal a kortalan, ijesztő csókával akartam szóba elegyedni.
- Ön talán megmutatná, ha lenne egy ilyen a birtokában? - tettem fel a találós kérdést. Amúgy nyilván ritka tárgy, mert a mágia harmadik személy segítségével megy végbe, vagy akkor készítik maguknak, amikor még nem veszett ki az erejük teljesen, ettől olyan különleges. Afféle vérmágia lehet ez.
- Ehm, nem fontos - jöttem zavarba a kíváncsiskodásától. Úgy éreztem, mintha lassan fordult volna a kocka, s nekem kellett volna beszámolnom. Helyette vettem egy nagy levegőt, s a vonásait kezdtem el fürkészni magamnak.
- Akkor gondolom hiába jöttem. Mindegy. Jó a forgalom? - csalódottnak tűntem, aztán feltettem valami teljesen hülye kérdést, mármint magamhoz képest, s egyre feszélyezettebben toporogtam előtte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Mintha csak éreztem volna korábban, hogy nekem jó okkal kell elkerülnöm ezt a helyet. Mert ha tudtam volna, hogy ez a kiszámíthatatlan figura itt a góré, talán sosem gyűjtök össze annyi bátorságot ahhoz, hogy bemerészkedjek az üzletébe. Talán a vonásaiból adódóan, de hiába fürkésztem bőszen a szemét, sosem volt teljesen egyértelmű számomra, hogy mi jár a fejében. Márpedig tűrhetetlen, hogy valaki csak úgy szórakozzon velem, vagy egyenesen fölényeskedjen. Mintha mégis erre hajlott volna olykor ez a bizonyos Min Jong gyerek. Először a kedvére volt, hogy egy kissé precízebb megszólításával éltem, aztán elégedetten néztem, ahogy zavarba jött a legyintésemre. Szeretem ilyenkor kizökkenteni a komfortzónájukból, megakasztva a bájcsevej általuk megálmodott ívét. Csakhogy ez elindíthatott benne valamit, mert utána ahhoz képest, hogy itteni eladó lévén elvont művészléleknek gondoltam, aki a pepecselésen kívül máshoz nem ért, elég hamar összerakta a képet. Következtetéseket vont le... Miért is becsültem őt alá? Azt hiszem, öregszem, vagy nem tudom.
- Hm, valóban? - érezhetően ingerültebb lett a hangom vélt szemtelenségétől. Nekem csak ne ossza az észt, mert nem ez a dolga. Hol van már a régi vendég-tisztelet, meg hogy a vevőnek mindig igaza van? Tüzes szemeim összeszűkítettem, szinte undorral nézve végig, ahogy ő elégedetten dőlt hátra.  Hát higgye csak, hogy kifogott rajtam, pedig egyébként ez volt a helyzet. Sürgősen ki kellett találnom valami kifogást, viszont nem nagyon akart működni az agyam.
- Szomorú - vágtam rá türelmetlenül. - Köszönöm, hogy segíti a munkámat - a csalódottságot alig tudtam leplezni, mikor szemrehányóan elmormogtam neki a választ. Egy percig nem voltam hajlandó tovább nézni a pökhendi arcát, helyette ide-oda forgattam a fejem, s a pult mellett kihelyezett ecseteket kezdtem el birizgálni, hogy a bennem tomboló feszültséget valamelyest csillapítani tudjam. Eltelt pár másodperc, mikor is furcsa hangot kezdett adni a szájával, mintha kérődzésbe kezdett volna, úgy mozgatta állkapcsát. Tanakodva kaptam oda pillantásomat az illetlen mozdulatra, aminek forrása valami cukorka, vagy rágó lehetett... Szemöldököm megemelkedett, különösen amikor nevetésbe tört ki. Ettől csak még kényelmetlenebbül éreztem magam, s fogalmam se volt, hogy miért nem húztam már el onnét a francba. Mintha még bíztam volna a csodában.
- A pénz nem akadály. Sózzon rám valamit. Egy pult alóli, félvámpírok által használt tárolóeszközzel például boldoggá tudna tenni. Nagyon-nagyon boldoggá - enyhültem meg én is valamennyire, de ez se tartott valami soká. - Mi olyan vicces? Árulja már el... - s ekkor gyorsan végignéztem magamon, hogy nincs-e valami kínos dolog a ruhámon, majd a hajamat igazgattam meg, ha netán az lett volna a probléma. Csak ácsorogtam ott, összefont karokkal, és éreztem, ahogy elpirulok. Nem mehettem el anélkül, hogy ne aláztam volna porig, megmutatva ezzel, hogy ki az úr valójában.
- Hívhat...sz. Hagyjuk a formalitást, nincs már értelme - törődtem bele csalódottan, megvakargatva a tarkómat. - Hát, szerintem ha már ennyi mindent, akkor ezt is ki tudod találni. Félvámpír vagy. Milyen érzés? - kérdeztem tőle a hatásszünet után kikerekedett, gyermekien csodálkozó szemekkel, szinte már áthajolva hozzá a pulton. Nem túl etikus, ahogy megtudtam, de muszáj volt valahogy a nyomára lelnem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Válasza sokáig csengett a fülemben, vérnyomásom pedig lassú emelkedésbe kezdett attól, hogy rátett még egy lapáttal az egyébként sem fényes hangulatomra. Támadt egy olyan érzésem, hogy csak próbára akarta tenni a türelmemet azzal, hogy kóstolgatni kezdett, pimasz megjegyzéseit pedig piszkálódásként, játékos szurkálódásként interpretáltam, hogy megmentsem magam az idegösszeomlástól. Csak ez szolgálhatott valamiféle racionális magyarázatként az ellen, hogy végérvényesen elítéljem magamban ezt a szerencsétlent. Mert hát, ha a mosolyát nézzük, nem lehetett rá haragudni túl sokáig. Talán tudta jól, hogy mit kell ahhoz tennie, vagy mondania, hogy megenyhítse még egy olyan mogorva és pesszimista lélek szívét is, mint jómagam. Az a bizonyos vészcsengő viszont nyomban aktiválódott a fejemben, ami arra ösztökélt, hogy legyek éber, elvégre kereskedelemben dolgozik, s ha óvatlanul pislogok kettőt, a végén még negatív értelemben gombolja le a gatyámat, s válok földönfutóvá. Na jó, a pénzem egy része a bankban, a tárcámban lévő galleon-mennyiséggel az infláció óta viszont különösen sokáig élne boldogan. Ezt viszont jobbnak tartottam nem az orrára kötni, ha még nem esett volna le neki automatikusan, hogy a Romberg egy módos család kvázi-kitagadott sarja. A türelmem az évek alatt sokat edződött, az iskola remek terepként szolgált, ahogy az együgyű kollégáim hozzá nem értése is komoly kihívás elé állított, úgyhogy nem Min Jong miatt kerülök ispotályba.
- Egy hét múlva? Na tessék... Gondoltam, hogy meg lehet fogni egy kis anyagi haszonnal - vigyorodtam el gúnyosan, de belementem a játékába, és nem arról van szó, hogy ne élveztem volna. Ritkán adódott alkalmam, hogy ráérősen leálltam volna beszélgetni falubeliekkel. Ahhoz képest, hogy a lakóhelyem, a munkám túlságosan sok helyre rángat el.
- Nem vagyok művészlélek... - árultam el neki, majd amikor már enyhült köztünk a feszültség, feltettem neki egy kérdést. - Neked van hozzá tehetséged? Gondolom, nem laikusként dolgozol itt - nem tudhattam pontosan, hogy az övé-e a hely, de nem is tartottam illőnek, hogy erről faggassam. Idővel mindent megtudok, ha kell. Tettem néhány lépést oldalra, hogy a közeli sorokban található portékára is rálátásom legyen. Tetszett, hogy kettesben voltunk, és látszólag nem tartottam fel a jelenlétemmel.
- Nyugis munka lehet - jegyeztem meg, ahogy elhallgattam az üzletben uralkodó csendet. Mintha egy könyvtárban lettem volna. - Tényleg nem kérdezték? Fura. Talán nem is tudják rólad sokan. Vagy csak én vagyok ilyen pofátlan - vontam meg hasonlóan a vállam, arcomon önelégült mosollyal. Visszasétáltam hozzá, hogy ne kelljen túl hangosan beszélgetnünk. Volt egy olyan érzésem, hogy ha nem is hallanak, azért mégiscsak bizalmas dolgokra terelődött a szó.
- Pedig nem untatsz, hidd el... De megértem azt is, ha nehéz erről beszélned, pláne így munkaidőben, a semmiből. Szóval traktálhatsz tovább az akvarellel, látom muszáj lesz átirányítanom az érdeklődésem. Hallgatlak - támaszkodtam tovább a pulton, s egészen feldobódtam a helyzettől. Hiányzott persze Tobi, és arra gondoltam, hogy milyen soká is lesz, amikor visszatér.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Értetlenül ráncoltam össze homlokomat a szájhúzásán. Megjegyzésemet kénytelen voltam gyorsan elhadarni, mert olyan érzésem támadt, mintha valami rosszat mondtam volna. Pedig, ahogy utólag végiggondoltam, s a néhány másodpercnyi szünet alatt megrágtam minden egyes szót, semmi olyat nem említettem, ami kiválthatta volna ezt a reakciót.
- Megtarthatom? - kérdeztem vissza. Nem mintha számított volna az a néhány galleon, na persze sosem voltam az a fajta ember, aki két kézzel szórta volna el a pénzét, legyen az az általam megkeresett munkabér, vagy a családi vagyon rám eső, még megmaradt része. Távol állok a hagyományos aranyvérűek mentalitásától, de megkövetelem a minőséget és bizonyos tradíciók követését, melyek hozzásegíthetnek egy magasabb szellemi szint eléréséhez. Születésem óta kialakítottam szelektív módon azokat az igényeket, amikből nem tudok lejjebb adni, noha épp elég áldozatnak tekinthető, hogy Svájcból végül ezt a kis völgyet választottam rezidenciámnak, egy nem éppen fényűző lakásban. Noha olyan értékeket rejt, ami az átlagemberek számára korántsem feltűnőek, egy hozzáértő szakember rögvest kiszúrhatja, hogy medence és szaunavilág helyett másba invesztáltam. Ez is persze azoknak evidens, akik méltóak rá, hogy velem foglalkozzanak. Az átlagember jobb is, ha továbbsétál az újgazdag pojácák portái felé, úgyis arra vágynak, hogy a gigantikus szélességű üvegablakaikon keresztül bámulja az utca népe kirakatéletüket. Milyen szánalom, hogy az én utcámba is jutottak ilyen szerzetek. Na igen, a pénz valóban nagy úr.
- Akkor mégis miért tenne nekem szívességet? - érdeklődtem kedélyesen, ha már az anyagi vonzatától búcsút mondhattam, ami valljuk be, alapvetően mindenki számára pozitív megkönnyebbülés. Már ha nem valami hátsó szándékkal tekint el tőle.
Sok embert hülyíthetett már ezzel a szöveggel. Még, hogy nem kell annak lennem. Biztosan csak azért mondta, hogy megvegyem a hülye termékeit. Hogy elhiggyem magamról, hogy én is képes vagyok otthon megfesteni a Mona Lisát. De az se baj, ha nem hasonlít rá, legalább megpróbáltam. Csak beszéljem be magamnak, hogy ugyanolyan jó a kettő, hisz nem is az a lényeg a művészetben, hanem hogy elégedett legyek a művemmel. Tök mindegy, hogy lényegében hogy sikerült. Aki pedig nem érti, azzal nem kell törődni. Irigyek. Na igen. Honnan is ismerősek nekem az ilyesfajta sületlenségek? Ja, hogy úgy mindenhonnan. Na meg, a munka az munka legyen, igényes és érdemes. Ne nevezzük már valódi alkotásnak a hiábavalóságokat. De ugyan miért állnék le vele vitatkozni? Itt lennék reggelig. Ő egy másik bolygón élhet. Mérgesen rázom meg a fejem, mintegy elhessegetve a gondolatokat.
- Van esetleg referenciád, amit megnézhetnék? Nahát, gyerekkori álom - csillant fel a szemem. Mint nekem a régészet annak idején, de hát abból mégsem lehet boltot üzemeltetni. - Mindig támogattak abban, hogy ezt csináld? - halkabban, kissé félénken mertem csak feltenni ezt a kérdést, mert a saját helyzetemből kiindulva, igencsak rögös út vezetett az önmegvalósításig.
Mosolyogva hallgattam a beszámolóját. Láttam rajta, hogy teljesen fellelkesült, és hogy mennyire szenvedélyesen tudott erről beszélni. Nem csoda persze, hogy heves érzelmeket váltott ki belőle a téma. Örültem, hogy lázba hoztam, és hogy megosztotta velem ezeket, ahogy komótos sétába kezdtem a sorok között úgy, hogy hallótávolságon belül maradjunk. Előbb-utóbb lehet, hogy a pult mögötti szobrozást is megunja, hacsak nem volt odaragasztva. Megakadtak az ujjaim a művészetről szóló könyveknél, azokat lapozgatva csodáltam a mágikus mozgóképek replikáit. Milyen szép is lenne egy ilyen a nappaliban...
- Hidd el, nem sokaknak van elég eszük ahhoz, hogy észrevegyék a jeleket - árultam el neki sejtelmesen. - De hogy miért is érdekel? Hm... Ilyen a természetem - vontam meg a vállam fapofával. Mégis mit lehet erre mondani? Amit kitaláltam kifogást, nem volt jó neki.