Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

- Nem is érdekel? – kérdeztem vissza szinte azonnal. A szemeim szinte rögtön összeszűkültek az állításától, ahogy csípőre tett kézzel hallgattam a duzzogását. Nem mintha én jobb lettem volna, de a részéről ezt nem neveztem volna vitának. Úgy tűnt, mindig ezt csinálja. Elzárkózik attól, hogy megbeszéljünk valamit, és inkább könnyes szemekkel félrevonul a saját kis világába. Én szeretek konfrontálódni, persze csak azért, mert szeretem elhinni magamról, hogy végül én jövök ki győztesen a vitákból, és jót tesz az önértékelésemnek, ha felülkerekedek az ellenfelemen, jelen esetben Min Jong gyenge lábakon álló érvelésén. Vagyis, annak lehetett ezt egyáltalán nevezni? Meg se próbált megérteni, és ezt igazságtalannak tartottam. Az én agyam rögtön kattogni kezdett, hamarosan pedig más megvilágításba helyeződött a portréalak története.
- Vagy úgy… - halkultam el. Nyilván nehezebb volt így. De ki a franc gondolta volna, hogy az az oda-vissza sztárolt, állítólagosan legnagyobb könyvesbolt-hálózat örököse varázstalanokkal keveredhetett, amikor az ő kultúrájukban aztán pláne nem divat az, hogy nyissanak feléjük. Pontosan tudtam azt, hogy milyen kötöttségekkel járnak az aranyvérűek mindennapjai, hiszen a svájci varázslócsaládok hasonlóan konzervatív vonalat képviselnek a meglátásaim szerint, mint távol-keleti megfelelőik. Talán annyi a különbség, hogy tisztában vannak a kivételességükkel, és a kantonok sokszínűsége miatt könnyen kapcsolatot alakíthatnak ki a különféle kultúrákból jövő nációkkal, ami visszaköszön az üzleti életben. A főszabály az, hogy mindenki az ő kegyeikért teper, s aki ügyesen politizál, az sokra viheti ezekben a kétszínű érdekkapcsolatoktól átszőtt dimenziókban. Nekem természetesen felfordult tőle a gyomrom, pedig meglehetősen könnyű életem lehetett volna valamelyik villában, és nem tagadom, kellően sok rossz tulajdonságot hoztam át még így is, ami megnehezítette a szociális életem gyakorlatilag minden szempontból. – Hogyne, ne mondj már hülyeségeket! De ha nem akarod megbeszélni, akkor nem kell – csattantam fel a károgására, majd egy vállvonással egybekötve széttártam a kezem, átadva neki a végső döntés lehetőségét. Őszintén tartottam attól, hogy a következőkben elbőgi nekem magát, amivel végképp nem tudtam volna mit kezdeni, csak zavartan toporogni, esetleg kirohanni a mosdóba, mert idő közben már annyira marta volna a gyomrom a bűntudat és a kényelmetlenség, hogy az ebéd is visszaköszönne.
Fogtam a vállát, óvatosan és bizonytalanul végigsimítottam rajta, majd meg is szorítottam kicsit, mintha azzal kipréselhettem volna belőle a haragot. Láttam, hogy összerezzent, és még mindig sajnáltam, hogy ennyire magamra haragítottam. Tisztelnem kellett volna a döntését, még ha baromságnak is tartottam. Szinte az imént érkeztem, és minden igyekezetét felrúgva megfagyasztottam a hangulatot.
Felhorkantam a visszaszólására, és ha nem állt volna fel kicsivel később a pizzáért, csakugyan elrángattam volna onnét, vagy sértődötten viharoztam volna hazafelé, mert vendégként elképzelhetetlennek tartottam, hogy a továbbiakban szemrehányást tegyen rám, vagy folyamatosan érzékeltette volna velem a sértődését. – Jól van - izgatottan figyeltem, hogy mikkel rukkolt elő. Azt hittem, hogy egyetlen nagyméretű pizzát rendelt, esetleg két részre osztva a feltéteket. De jobban szerettem, ha volt miből válogatni, össze is dörzsöltem a tenyerem, miközben a szám szélét nyaltam meg izgatottan. Megvártam, amíg kinyitogatta a dobozokat, és a sajátjából kiveszi a részét, majd feltankoltam mindből, hogy később ne kelljen felállnom. Így a tányéron egymásra is került a szeletekből, de nem zavart. Pislogtam párat, hogy még mindig a földre ült vissza, úgyhogy fogtam magam és egy hangos sóhaj után leültem mellé, a földre. Azt hitte volna, hogy megszabadulhat tőlem?
-  Köszi, neked is. Finom, bár felesleges megjegyeznem, úgyse te csináltad – nyammogtam az első falatok után, kissé játékosan próbálva vele kötekedni. – Amúgy… Csak sajnálom, hogy ennyi minden zavar téged. Nem hittem volna, hogy ilyen nehéz lesz – ahogy azt sem, hogy ezt ennyire őszintén megvallom neki. Sejtettem, hogy damfírnak nem fantasztikus lenni, de a mélységeibe nem gondoltam bele, így amikor az elfoglalt élete mellett azzal szembesültem, hogy mennyi lemondással járt ez a számára, akaratlanul is elöntött a méreg a tehetetlenségtől, s felbosszantott az is, hogy nem tudja felvállalni magát önmaga előtt sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nem voltam biztos benne, hogy ezt a félreértést a szőnyeg alá kellett volna söpörnünk, mert attól féltem, hogy a lépéssel csupán késleltetjük az újabb könnyeket. Abban már igen, hogy az agyam a továbbiakban ezen készült kattogni, ahogy az azzal járó bizonytalanságot is utálom, hogy most majd mit gondol rólam Min Jong a továbbiakban, mennyire sikerült lerontanom a rólam kialakított képét, és ezzel együtt visszavetnem az ismertségi viszonyunk mértékét. Így a nem túl lelkes válaszával, a mindössze két szóval, amit végre kipréselt magából, nem lettem túlságosan felvillanyozva. Tudtam, hogy érzékenyen reagál dolgokra, ahogy neki meg azt kellett volna tudnia, hogy milyen tud lenni a stílusom, vagy hogy reflexből gondolok mindig a legrosszabbra, mert túlságosan belém ültették ezt a rossz tapasztalatot a múltam balszerencséi során. Fájt neki az igazság, így fogtam fel. Valamit nem biztos, hogy jól csinált, és legalább a következő megbeszélésünkig ez érlelődhetett benne. Alig vártam, hogy aztán majd még meg is köszönje nekem egyszer, amiért rámutattam bizonyos magatartási hibákra. De ezekért az útmutatásokért cserébe semmit se kértem, csak a bizalmát, valami irántam érzett tiszteletet, mintha az utolsó szó joga mindig engem illetne. Ami talán azért van, mert túlságosan individualistaként rendezkedtem be az évek során, és gyakorlatilag lehetetlen elképzelnem, hogy ezentúl másnak adnék igazat a magánéletemben, vagy ne a saját érdekeimet helyezném előbbre. Még akkor is, ha egyre inkább előfordul, hogy szívem szerint másként cselekednék, mint ahogy az eszem diktálja.
Vele együtt nevettem fel egy pillanatra a bravúros visszavágásán. A sértettség okát én sem felejtettem el, ahogy a tette alól se mentettem fel, csupán a kérésére továbbléptem, egy kis könyvjelzőt hagyva magamban arról, hogy ide még egyszer vissza kell lapozzunk, és nehéz olvasmány lesz. Összemoshattam a tettét azzal, hogy máskor is mindig mennyire elrejtőzött, és méltatlanul a háttérbe szorult, mint például a festés esetén, amikor a kiállítással próbálkoztam. Azonos gyökeret keresek a problémáknak, mint valami mániákus pszichológus, aki ha meglelné az életének azon pontját, ami miatt ennyire kishitű tud lenni, máris visszatérhetne a régi Min Jong, akire látom egyébként, hogy ő is vágyik. Azt nem sejtettem, hogy egy damfírnak ilyen nehéz, meg hogy vele ennyire bonyolult, egy egyszerű pálcahasználattal is óhatatlanul emlékeztettem őt arra, hogy mivé lett az évek során, hogyan veszett ki belőle apró morzsánként a mágia. Azon túl, hogy a véremet ihatta, és a harapás vegyes érzelmeit élhettem vele át, a többi hátrányáról eddig mintha nem teljesen akartam volna tudomást venni, vagy nem is tudtam róluk. A napfény ugyanolyan nehéz volt, emlékszem jól, hogy mennyire zavart a napszemüvege. Itt legalább semmi ilyenre nem volt szükség, teljesen önmaga lehetett. A haja is egészen kezdett megszáradni, ahogy néztem, csak néhány csepp folyt végig az arcán, amit kedvem lett volna letörölni, de végül is csak érezte volna magán, ha zavarta. Az ingemnek pedig mindegy volt, hogy kissé átfogja vele a vállamnál, ahogy ráhajtotta a fejét. Kissé közelebb nyomtam az arcomat a tincsekhez, hogy érezzem a samponja illatát, így még az evést is félbehagytam.
- Furcsa lenne… De inkább csak maga a tudat, hogy többé nem használhatnám. Egyébként meg tudok lenni nélküle – próbáltam győzködni őt, de mint az előbbiekben is láthatta, nagyon jól tudott jönni a bornyitáskor is, így legalább kiegészíthetjük egymást, és segíthetek neki máskor is, bármiben. Azt hiszem, sokan összetennék a kezüket egy ilyen támogatóért. – Hova sietsz? – veszem ki a kezéből a poharakat, amint letettem a földre a tányéromat. Még szerencse, hogy feltakarított előtte, mert biztosan elég festékes lehet a padló alapból. Ha jól számoltam, a harmadik poharának esett volna neki percek alatt, nekem pedig nem volt szükségem egy ittas Min Jongra. Ha ki akartam volna használni, már megtehettem volna.
- Néha azt érzem, mintha belemenekülnél valamibe. Vagy csak nem akarnál tudomást venni arról, hogy mi van előtted – folytattam a meglátásaim ismertetését óvatosan, mert talán még mindig nem értette, mire utaltam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nem lepődtem meg, hogy ő is így gondolkodott az elején. Nekünk lehetetlen elképzelnünk, hogy milyen varázslat nélkül. Halvány emlékeim ugyan vannak arról, amikor még képtelen voltam varázsolni, de aranyvérűként a családban mindig is körülölelt a mágia. Legkorábban még az elbűvölt tárgyak formájában, az otthonunk illúziói képében, de valahogy átszőtte a mindennapjaimat. Talán az előbbi lehetett rám olyan nagy hatással, hogy a későbbiekben a mágikus tárgyak felé orientálódtam a tanulmányaim során, és nem a szülők által kijelölt görcsös utat kezdtem el követni. Hamar átéreztem, hogy milyen nehéz lehetett neki azóta.
- Csak szólj, ha szükséged van valamire – fordítottam felé a fejem, majd néhány harapás után be is faltam az első szelet pizzát. Tisztában voltam vele, hogy mennyire kényes kérdés lehetett számára a közreműködésem, ezért kerülni szerettem volna a következtetést, hogy mellettem kiszolgáltatottnak érezze magát. De ott volt bennem, hogy ha már értek valamihez, akkor valahogy megháláljam neki a kedvességét. Semmiből nem állt volna néhány pálcaintéssel olykor rendet rakni nála, ha előre egyeztetünk egy időpontot, ugyanígy a boltja üzemeltetésében is szívesen segítettem volna, ha a beosztásom engedte. - Jól bánok a pálcámmal – toldottam hozzá mosolyogva, amolyan elővigyázatosságból, hogy ne tudjon megsértődni a segédkezésemre, és leplezzem a valós szándékaim egy kis viccelődéssel. Ha ismert, akkor azért beláthatta, hogy alapból ritkán humorizáltam, a borból még nem ittam eleget, úgyhogy maradt a hátsó szándék, amit kérdés, hogy megsejtett-e ennyiből. Majd azt mondtam volna, hogy túl rosszra gondol, és az át is vezetett volna minket egy következő vitára. Valószínűbbnek tűnt, hogy hárításba kezd, erre fel kellett készülnöm.
- Aha, persze. Hányadik pohárral készültél inni? Szerinted józanul szeretnék veled lenni, vagy részegen? – tettem fel szigorúan a számomra egyértelmű kérdést, s hogy abszolút kedvét szedjem, eltoltam az üveget és a poharakat az asztal távolabbi pontjára. Ha ő nem ihatott többet, én se tettem, mert ha a szeme láttára pótoltam volna az adagomat, hogy kvittek legyünk, az minden bizonnyal zavarhatta volna. Nekem ez a néhány korty is elég volt ahhoz, hogy jól csússzon az étel, ahogy azt is pontosan tudtam magamról, hogy mire vagyok képes alkohol hatása alatt, hogyan hat rám az ital, s igencsak csalódottan pislogtam rá, hogy ezúttal mennyire elengedte magát mellettem. Sose szerettem, ha túl nagyok a kontrasztok két ember között, amik már kellemetlenné tehetik a másik számára a közös társalgást, és kezdtünk a határán lenni.
- Hát, az is – vakargattam meg a fejem, mikor rájöttem, hogy ha érzelmekről, vagy épp róla volt szó, mennyire bénán tudtam fogalmazni. A gyomrom kavargott, ezért mértékkel tudtam enni, ahogy a hangok is nehezen akartak kijönni a számon. Rekedt is lettem, mindenféle egyéb bizsergő érzéssel, amik pont olyanok voltak, amiért ma idejöttem hozzá, de mégis féltem attól, hogy átéljem őket. Rég éreztem hasonlót. Talán az ismeretlentől féltem a legjobban. Akitől kaptam, rég volt már… Mikor vágytam rá, csalódás követte. Lehet, hogy ez is azért jó, mert még nem éltem át, és csak az álom maradt. Ha beteljesül, rájöttem volna, hogy mennyire más, mint a képzeletemben, és onnantól kezdve ugyanúgy nem akarom akarni, mint régen. Féltem felfedni magam, kimutatni az érzéseim, egy oldalam, ami úgy tűnt, mintha nem a sajátom lett volna. – De most arra gondoltam, hogy félsz elfogadni magad. Nem felvállalásról van szó, hanem valamiféle megbékélésről azzal, ami veled történt, és a megértéséről annak, hogy mi változott. Rossz, hogy ennyi fájó sebed maradt – dörmögtem, amíg azt nem éreztem, hogy síráshoz hasonlító érzéssel szorult össze a torkom, majd gyorsan nyeltem egy nagyot. Kifejezetten bosszantott, hogy elhülyéskedte a nagyon is komoly mondanivalóm, de ez egyúttal rásegített arra, hogy minél hamarabb tisztázzam neki azt, hogy miről is hablatyolok.
Kellően nagy volt a hatásszünet. Harapott és nyelt párat, eltette magától az ételt. Minden porcikám a nagy választ várta, szinte már a nyakam is behúztam, és őt utánozva arrébb toltam a tányért, mert illetlenség lett volna rágás közben hallgatni a feleletét. Tudtam, hogy megint egy kicsit rosszkor időzítettem, de már a múltkor el szerettem volna neki mondani ezeket, és úgy éreztem, hogy nem tarthattam olyan sokáig tovább magamban. Így aztán jócskán megdöbbentett, amit beszéd helyett lépett.
Láttam rajta, hogy gondolkodott valamin, de aztán megcsókolt. Először megint nem fogtam fel, hogy mi történt. Az érzés nem volt teljesen ismeretlen, mert a kaszinó utáni elbúcsúzásunkkor már összeért az ajkunk, de ez az utóbbi valahogy hosszabb, mélyebb volt. Nem így képzeltem el a pillanatot, bár mondják, hogy azt úgysem lehet előre megtervezni. Míg csókolt, én kárörvendően kissé elmosolyodtam, és a kavargó gyomrom ellenére engedtem pár pillanatig az érzéseimnek. Folytattam a csókot, ám mielőtt teljesen elpirulhattam volna, ahogy magával ránt a vágy, inkább finoman eltoltam magamtól.
- Ne hidd, hogy ezzel elterelheted a témát – tettem ajkához a mutatóujjamat. – Romantikusabbnak gondoltalak – vontam vállat mosolyogva, majd megtörölgettem a kezeimet és közelebb húzódtam hozzá. Féltem tőle egyúttal, s egy kicsit attól is, hogy ránk nyitnak. A gyertya fénye kellemesen pislákolt, ahogy a portré is háttal volt nekünk. Legalább ez megnyugtatott. Meg akartam fogni a kezét, mindenét, mégis ott volt a feszültség, hogy vitázunk-e, vagy folytatjuk a csókokat, ezért hezitáltam. Eszembe jutott, vajon elmondom-e a többieknek, ami történik…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Azt már nem tehettem hozzá, hogy mindenképp kérjen meg valamire. Megelégedtem a gondolattal, hogy ezentúl ha a közelében maradok, és szüksége lesz segítségre, akkor jó eséllyel hozzám fog fordulni. Azzal, hogy bólintott, már nagy kő esett le a szívemről, és reméltem, hogy hamarosan a lakására is beszivároghatok. Már tudom, hogy hol lakik, de valahogy azt még szerettem volna, ha felmérem, mielőtt tovább alakul a barátságunk. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy hatalmas kígyó lettem volna, aki a támadás előtt tesz egy nagy kört az áldozata körül, hogy aztán gyűrűző mozdulatokkal tekeredjen rá fojtogatóan a szerencsétlenre. Lassan és észrevétlenül, még ha ez a viszony a vérembe is kerül, de akarom és vállalom, mert évek óta nem villanyozott fel valami annyira, mint ő.
- Ez lenne a gyengepontod? Akkor igyál, ha akarsz… Felnőttek vagyunk – adtam meg magam némileg elkeseredetten, s mint a hisztis gyerek, nekidőltem a hátammal a kanapénak, s egy intéssel kartávolságon belülre varázsoltam vissza az üveget. Tudtam, hogy hülyeség, amit csináltam, és szembement az eddigi igyekezetemmel, de azt se tehettem meg, hogy leszabályozom. Eddig ő éreztette velem folyamatosan azt, hogy tönkreteszem a randinkat, innentől viszont rajta állt, hogy mit kezd vele, és hogyan rontja el az imént helyreállt hangulatot. Belefáradtam abba, hogy bárkire is vigyázzak. A dac beszélt belőlem, és némileg a sértődöttség. Meg persze jó lett volna kárörvendeni, ha egy óra múlva már az alkohol mámorától fetrengett volna a padlón, mert akkor sokkal durvábbakat vághattam volna hozzá a fejéhez, és a korábbi szúrós megjegyzéseimet úgymond tisztára moshatnám.
Nem lettem elégedett a válaszával, de valami ilyesmire számítottam. Illúzióromboló lett volna abban hinni, hogy ilyen hamar fel tudom nyitni a szemét, de a folyamatot valamikor el kell kezdeni. Komótosan, ilyen-olyan megjegyzésekkel, vagy a tények fokozatos adagolásával. Időről időre emlékeztetni őt arra, hogy van mit javítania magán, a fennmaradó időben pedig a háttérből óvni őt, hogy ne csináljon butaságot, és maradjon meg a jó kedve. Ezért lepergett rólam a megjegyzése, a legtöbb, amit tehettem, az egy keserű mosoly volt lehajtott fejjel, még mielőtt sor került a csókváltásra.
Élveztem, nem arról volt szó, hogy ne akartam volna. Inkább az időzítésre haragudtam, és magamra, mert tulajdonképpen én folytattam a komoly hangvételű beszélgetést, és mélyedtem el olyan témákban, amiknek úgy tűnt, hogy nem most volt itt az ideje. De azt se akartam, hogy teljesen elengedjem magam, mert a bennem lévő feszültségek miatt jelenleg erre képtelen lettem volna. S az utólagos csalódás sokkal jobban fáj számomra, ezért sem tudtam sohasem homokba dugni a fejem, ha valami bökte a csőrömet. Előbb megbeszélném vele, és csak aztán térnék a lényegre, amikor már minden sima köztünk.
Láthatóan csalódott lett, hogy félretoltam. Mintha nem jött volna le neki, hogy egyébként akartam a csókot, vagy hogy bármikor kész lennék folytatni. A magyarázkodásnak viszont nem sok értelmét láttam. Sajnáltam őt, és ettől az egésztől ismét csak nagyon kellemetlenül éreztem magam. Mintha újra és újra megbántanánk valamivel a másikat, pedig szerintem egyikünk se akarja. Az egész egy nagy mókuskerék. Untam. Változtatni akartam. Még egy kis vájkálás a másik múltjában, még néhány seb feltépése, és akkor már tényleg megtörne a jég. Valahogy így gondolkodtam… Csak egy kicsit kellett volna még vitatkozni ahhoz, hogy minden rendbe jöjjön. Abszurd, hiteltelen gondolat.
Szó nélkül toltam elé a poharát, majd néztem végig, ahogy vizet tölt bele magának. Beletúrtam a hajamba, s közben egy nagyot sóhajtottam. Beszéljenek a tények alapon rutinosan feltűrtem az ingem mindkét ujját, hogy aztán engedelmesen felé nyújtsam az alkaromat. Ihatott belőle, ha akart. Azt hittem, arra készült, arra utalt volna. A kezem vágyott rá, csak ez túl perverzen hangzott volna, ha kimondom.
- Ülj vissza – húztam őt magammal a kanapéra parancsolóan, amint megragadtam a ruháját, ami a kinyújtott karjaimmal mondhatni adta magát. Hiányozni kezdett a mosolya, el akartam tüntetni az arcáról a rosszkedvet. Ha engedte, hozzábújtam, mint a városligeti padon. Úgy, mintha ő lett volna a menedékem. – Most ne haragudj rám… Akkor ne lelkizzünk. Jól akarom érezni magam… Ahhoz viszont az kell, hogy boldognak lássalak – tört meg a jég bennem. Hát nem érti, min mentem keresztül, s hogy mit éreztem, ha láttam rajta az őrlődést? Nem hagyhattam, hogy mentsvár legyek, akibe belemenekülhet, ha előtte nem számol le magában a vívódásaival.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Halk felhorkanás, majd követte három gyors, mélyre szívott levegővétel. Úgy éreztem magam, mintha az apja lettem volna. Pedig nagyon régen eldöntöttem már, hogy nem lesz gyerekem. Egyébként sem éreztem szükségét, mert egy sor olyan aggodalommal járna, amivel sosem mertem foglalkozni. Elég csak a saját családomra, a szüleim példájára gondolnom ahhoz, hogy elmenjen a kedvem attól, mégis mi várhat szerencsétlenre, ha valamilyen mágikus procedúrának köszönhetően a világra jönne. Aztán meg belenyugodtam, hogy önző vagyok ahhoz, hogy másról is gondoskodjak. Aztán összehozott a sors pár olyan emberrel, mint most Min Jong, vagy előtte Tobi, akiknek köszönhetően megmutatkozhatott az empatikus énem. Lehet, hogy nincs egy szinten az övéikkel, de bámulatosan tudják manipulálni az embert. Bohócjelmezben térdelek a lábaik előtt, kezemben színes labdákkal zsonglőrködve. A piros színű egyenesen az orromra van csíptetve. Ettől a megalázkodástól pedig mindig is irtóztam.
Dacos hangja ellenére nem a gyerekes természetének, hanem inkább az alkohol hatásának akartam betudni a viselkedését. Mintha megvilágosodtam volna, ahogy kihallottam a szavai mögül a maga módján történő megfelelni akarást. Udvariasság, a kapott bor elfogyasztása, mint imponáló gesztus, értékelés helyett kritikával illetve. Nem, ennyire azért nem lehettem bunkó, mert még mindig én voltam a vendég, és a fogadás minőségére egyáltalán nem lehetett panaszom.
- Alap, hogy az vagy. Legyél is! – sokat gondolkodtam, hogy mit válaszoljak, de inkább büszkén vállat veregetve a jó modorra biztattam, mintsem arra kértem volna, hogy a továbbiakban ne akarjon megfelelni nekem. Ki akartam élvezni, hogy valaki igazodik hozzám, az alkalmazkodóképesség nagy kincs tud lenni a mai világban. Amíg én irányíthattam, ha a háttérből is téve, de biztos lehettem abban, hogy jó úton döcögött a traumák feldolgozása felé, még ha ezzel megszegtem magamnak azt az ígéretemet, hogy úgy fogom őt elfogadni, ahogy van. Viszont úgy éltem meg, hogy ha szenved valamitől, és benne van a változtatásra való igény, akkor utat még mutathattam. – Valóban? A vörösborról pedig nem nehéz a vérre asszociálni. Bár gondolom, hogy a tűrési képességed korábban számtalanszor hozott téged kellemetlen helyzetbe – döntöttem oldalra a fejem, kíváncsian fürkészve arcát a reakciója után. Humánus megoldást választottam arra, hogy szóra bírjam, ha meg akarta osztani az okát az önmegtartóztatásának.
Én azért ittam még pár kortyot, ha már elhoztam az üveget, amíg ő a vízzel próbálta magát kijózanítani. A kanapén kikötve sokkal kellemesebb volt, mint korábban a földön. Akartam őt, a furcsa biztonságot adó ölelését. Hogy azt érezzem, mintha tartoztam volna valahová még a házamon kívül, ahol szívesen látnak és meg akarnak ismerni. Az a kis bor elérzékenyített.
- Azt, hogy fogadd el magad, és ne tarts tőlem – hogy tudott volna elfogadni engem is, ha előtte saját magát se szerette eléggé? Éreztem, hogy nem leszek képes megváltoztatni őt, s ha mégis, azt nagyon erős manipulációval, amihez nem sejtettem magamban elég lelkierőt. A lelkiismeretem túlságosan dolgozott volna, amilyen közel sodródtam hozzá. Tudtam, hogy a kérdésében talán több is benne volt, de nem akkor akartam bármit is bevallani, amikor még benne volt az alkohol hatása. Az imént békültünk ki, a viszony-kártya kijátszása még nem volt napirenden.
- Jól van. Meglátjuk – vontam vállat. Karjaim libabőrössé váltak a simogatás hatására. Vártam, hogy mihez kezd majd velük. -  Mikor voltál utoljára boldog? – indítottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Choi Művészeti Bolt

Nem tudtam meg, hogy a kellemetlen helyett milyen kifejezéssel kellett volna éljek. De felvetett bennem egy sor újabb kérdést. Szemöldököm felszaladt, mondhatni ugrásra készen ültem mellette, várva a nagy csattanót abban az újabb puzzle-darabkában, amit tudatott velem. Még messze voltam attól, hogy kirakjam a teljes képet. Logikát, vonalvezetőket sem találok. Túl sok volt az ellentmondás, a számomra idegen lépés, s nem utolsó sorban a homályos, félig-meddig elhallgatott részletmennyiség. De nem adom fel a harcot azért, hogy megismerjem. A múltját biztosan nem fogom kívülről fújni, nekem elég az, hogy tisztában legyek belső mozgatórugóival. Talán azért, hogy mellette legyek, segítsek neki. Talán azért, hogy a saját önző, belülről fakadó tudásszomjamat csillapíthassam ezáltal. Fogalmam sincs. Időre volt szükség.
- Akkor... - vettem egy nagy levegőt, még mielőtt folytattam volna a kínos kérdésemmel. Mert ezt az egyet még fel akartam tenni. Tovább nem kutatni, tépni azt a bizonyos sebet. De tudni akartam, hogy jól értettem-e, amit eddig mondott, vagy tévesen gondoltam túl valamit, már megint. - ... ezek szerint, a beleegyezés részben vagy egészben az alkohol hatása miatt történhetett? - könnyebb az alkoholt, vagy éppen mást okolni, mint saját magunkat. De pont ezért se szerettem volna, ha tovább iszik a mai alkalmunkkor. És nekem se volt szabad hagynom, hogy a fejembe szálljon. Mindent, ami ma történik, józanul szerettem volna átélni, meghozni. Hogy ne legyen támadható senki által később. Már ha bármiféle garanciát jelentene a józanság arra, hogy később ne gondoljuk meg magunkat...
Izgultam, helyette is. Gyengéden végigsimítottam a karján, majd az ujjait körülfonva megszorítottam a kezét. Nem szerettem volna, ha jobban belemegy. Éreztem, hogy elérkezett nála az a határvonal, aminél tovább nem szabadott mennem. Nem kihallgatótiszt vagyok, hanem valami barát, vagy több annál, nem is tudom. A törékeny bizalmat, viszonyunkat veszni hagyni néhány önző, kíváncsi kérdésért ostobaság lett volna. Reméltem ugyanakkor, hogy a simításomtól megnyugszik, s kissé visszatér zavaros gondolataiból, az emlékek sűrű forgatagából ide, a biztonságos és nyugalmat adó raktárhelyiségbe. Itt most csak mi létezünk, meg a festmények.
- Árthatsz-e nekem? - tettem fel másként a kérdést, mikor felfogtam, hogy kissé kuszán ment át az üzenet. Szerinte veszélyt jelentek-e számára... Kihozhat-e belőle valami olyat a lelkiállapota, ami hosszú távon nekem, neki, vagy kettőnknek egyszerre nem tenne jót. És van-e értelme folytatnunk valamit szerinte.
- Talán attól mégis, hogy gördülékenyebben veszed a visszatérő akadályokat. Hogy az évek alatt természetessé válik valami. Az emlékek pedig elhalványulnak. Már az is jó, ha magabiztosságot mutatsz a külvilág felé - tanácsoltam neki, de még mindig távol voltam attól, hogy a helyébe képzeljem magam. - Nahát... Ez jó... Hadd találjam ki - azért, mert itt vagyok? Vagy csak a finom pizza és bor miatt. Vagy úgy érted, utoljára ennyivel ezelőtt voltál, tehát amikor még nem voltam itt? - vigyorodtam el, ahogy kiforgattam a szavait. - S ha velem vagy boldog... - folytattam hozzá közelebb hajolva. - Miért, vagy mivel váltom ki ezt belőled?  - okkal kérdeztem meg ezt tőle, aminek kifejtését későbbre hagyom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

Talán azért mondtam igent, mert közel lakunk egymáshoz. Vagy azért, mert Bertalant már hosszú ideje ismerem a munkahelyemről, ami egyébként lassan valamennyi régebb óta szolgáló aurorról elmondható lesz. Még nem alakult ki közöttünk mély ismertség, de ez természetesen változhat. Tudom róla, hogy egyedül él, idejének nagy részét a munkájának szenteli, én pedig becsülöm ezt a tulajdonságát. A legtöbb auror mellesleg szintén nagyon elhivatott azok közül, akik a veszélyes varázstárgyak felkutatásakor biztosítják számunkra a terepet. Úgy tűnik, hogy ez a fajta munka áldozatokat kíván. Az előléptetésem viszont azt mutatja, van értelme a befektetett energiának.
Amikor egy kivizsgálásra szoruló tárgyról kapunk értesítést, a kiérkezésünk előtt alapos felkészülés szükséges. Van egy sor biztonsági előírás, amit munkaidő után is alkalmaznunk kell. Tekintve, hogy először minden kétséget kizáróan fel kell mérnem, hogy valóban sújtja-e átok, az ügy veszélyessége megengedi a hivatali időn túli látogatást. A másik indok az ismertség, szívesség, amit ha számító akarok lenni, még kellően felhasználhatok a jövőben. A minisztériumból hazaérve szusszantam egyet, indulás előtt megittam egy erős fekete teát, majd az aktatáskám gyors ellenőrzése után a megadott cím felé vettem az irányt. Essünk túl rajta, ha már ilyen népszerű lettem. Bevallom, jólesett, hogy rám gondolt a varázstárgyvizsgálók közül. Az átoktörői végzettségem is sokat nyom a latba.
Kopogtam. Az ajtó kis hatásszünet után kitárult. Pontosan érkeztem, nem szeretem mások idejét rabolni.
- Szép estét! Jaj, ugyan... Ne érezd magad kellemetlenül. Első a biztonság - léptem beljebb, aztán tanácstalanul megtorpantam a helyiség közepén. A szoba gyors szemrevételezését követően azonnal levágtam, hogy szereti gyűjteni a régi dolgokat. Nekem is tudnának mesélni otthon a tárgyak, ez úgy látszik, közös bennünk. - Szóval nem ellenőrzött helyről vásároltál, igaz? Még a legjobbakkal is megesik, hogy hiba csúszik a gépezetbe. Főleg a varázstalanoktól jött áruk azok, amiket lehetetlenség szemmel tartani. Lehet, hogy hagyaték volt, azokkal szokott még sok probléma lenni - kezdtem rövid magyarázkodásba, hogy megágyazzak a műveletnek. Ő volt otthon, ő diktált, hogy mikor kezdhetem végezni a dolgom, s mikor volt itt az ideje még egy kis beszélgetésnek. A munka ugyanakkor mindig felvillanyoz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A lakónegyed utcái

- Azt hiszem, erre mondják, hogy szakmai ártalom, nemde? - legyintettem nevetve, mely viselkedés egyébként aki ismer, az tudja, hogy egyáltalán nem vall rám, mégis más ember vagyok, ha dolgozni hívnak. Berci ismer valamennyire, tény, és a megszavazott bizalmat nem tudom eléggé megköszönni, még ha a végén ki is derülne, hogy egy pitiáner ügy miatt hívott házhoz. Mégis, amíg nem érzem úgy, hogy szokását visszaélésszerűen gyakorolná, addig szívesen teszek nála látogatást, pláne elnézve a gyűjtött régiségeit. Egy Tárgybűvölésügyin dolgozónak mindig megdobban a szíve, ha ilyet lát.
Kissé beljebb kerültem, leöltöztem, aztán útmutatásának megfelelően helyet foglaltam a kanapén. Nem dőltem hátra teljesen, inkább kihúzott háttal ültem ott, mintha bármikor ugrásra készenlétben vártam volna egy jelre. Új helyeken általában kell idő, hogy el tudjam engedni magamat. S amíg ő is elhelyezkedett mellettem, addig ismételten körbejárattam tekintetemet a szobán, különösképpen a berendezéseken. Lenyűgözőnek találtam, hogy egy lakásban mindez megbújhat, és nem egy aranyvérű palotát díszítik.
- Ne aggódj. Ha szeretnéd, köztünk marad a látogatásom ténye. El tudom úgy rejteni az aktákat, hogy ne derüljön ki a neved - tájékoztattam komoly hangon a lehetőségekről, ha erről fújt volna a szél. Tisztában vagyok vele, hogy egy aurornak mekkora presztízsveszteséget jelenthet, ha egy ilyen incidens kiszivárog, és mennyire ronthat a szakmai megítélésén minden egyes apró folt. Benézett valamit, és ez még nem is biztos, amíg nem vizsgáltam meg. Lehet jobb, hogy én jöttem, mert nem vagyok pletykás fajta. Megtartom magamnak. Számíthat rám. Egyébként létezik diszkréció és anonimitás ilyenkor, nem feltétlenül ütközik jogszabályba az, hogy a neve nem kerül rá az aktára, ebben semmi kivételezés nincs, maximum egy kis játék a helyzettel, mégis érezze magát megtisztelve. - Á, igen. Ilyenekről sokat hallottam. Talán egy bűnbanda nyomában vagy éppen? - tudhatta, hogy nem kellett válaszolnia, mégis szórakozott hangon, finoman puhatolózva érdeklődni kezdtem, hátha megtudok valamit. Az aurorok néha csepegtetnek infókat, amiket a köteléken kívül nem feltétlenül szabad tudni, de mivel egy főosztály alá vagyunk valamilyen oknál fogva vonva, sokan már az állomány tiszteletbeli tagjának tekintenek minket, főleg a terepmunkák miatt.
- Egy teát elfogadok, ha van. Egyébként vacsorázni se volt időm, nem tudom, hogy te hogy szoktál vele lenni munka után. Persze nem most van itt az ideje a pizzapartinak szerintem - mosolyodtam el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Aznap kivételesen hamarabb végeztem a megszokottnál, ezért már a kora délutáni órákban visszatérhettem a faluba. Pedig amióta csoportvezető lettem, nem ritka a túlóra sem, amit ezúttal már nem kedvtelésből, hanem muszájból csinálok, hogy ne ússzak el a feladataimmal. Azzal a feltétellel fogadtam el az előléptetést, már ha lehet így fogalmazni, hogy folytathatom a projektjeimet, terepre is mehetek, nem csak az íróasztal mögül dirigálok, és nem veszik el tőlem a gyakorlati vizsgálatok lehetőségét. Most, hogy mindezt ki tudtam harcolni, nyugodtabb lettem, de szabadidőm a korábbinál is kevesebb maradt. Egyelőre nem jelezte MJ, hogy őt zavarná az, hogy kevesebbet találkozunk. Tudom, hogy megért és támogat ebben, és inkább elhallgatja, ha valamivel nem elégedett, úgyhogy azért frusztrál kicsit a dolog. De majd próbálom faggatni, vagy leolvasni a tekintetéből, gesztusaiból, hogy mi a helyzet, már ha sikerül. Ebben általában nem vagyok jó, de fejlődöm.
A séták a szabad ég alatt mindig is megfelelőek voltak arra, hogy kiszellőztessem a fejem munka után. Sokszor el sem tudnék képzelni ennél tökéletesebb kikapcsolódást. Csend van és nyugalom. Az év ezen szakaszában a diákok többsége inkább a vizsgázással van elfogalalva. Öregdiákként, illetve falulakóként a mai napig különleges szimbiózisban élek a kastéllyal. Érzem, tudom, ha történik odafent valami, együtt lélegzünk valamennyien a tanulókkal. Ha nem lenne naptáram, anélkül is tudnám, mikor van valamilyen ünnep, mikor milyen megpróbáltatásuk, vizsgájuk következik, hiszen a környékbeli utcákban is tapinthatóak az energiák. Ezúttal az izgalmak ideje volt itt. Az elvonulásé, a tanulásé. Aztán a bőröndök lebegtetéséé, a lustábbak végigütögették őket a macskaköveken, hogy elérjék az őket hazaszállító szerelvényeket. Igen, a falu hamarosan kiürül végre.
Néhány méterrel a tavacska széltől fodrozódó víztükrétől haladtam végig a part mentén. Elmélyült munkatársamat hamar kiszúrtam magam előtt a távolban, amint lelkesen ügyködött valamin, vagy csak az időt múlatta unalmában. Fordított esetben utálok kollégákkal összefutni munkaidőn kívül, mert tudom, mennyire kínos és kellemetlen tud lenni, de a közös projektünk miatt, amiben kivételesen a beosztottam lett - és még ízlelgetnem kell ezt a szót -, végül is elég intenzívvé nőtte ki magát a kapcsolatunk. Tudtam, hogy ma szabadságot kért, mert még hátravolt az utolsó vizsgája. Meglepő módon nem bosszantott a tény, hogy a csapatomban valaki tanul is a munka mellett, mert annak idején én is ebben a cipőben voltam, igaz, én levelezőn vállaltam be az átoktörést. De tény, hogy egy ilyen ember megléte általában nehezítheti a közös munkát, mert például ma se tudtunk úgy haladni, ahogy eredetileg terveztük. Szerencse, hogy mindig kicsit előreszaladok mindenben, ezért még bőven időben vagyunk.
- Szervusz! Na, akkor, ha jól látom, már túl is vagy rajta. Remélem, hogy nem bánatodban ültél ki ide... - néztem rajta végig alaposabban még egyszer, amikor is megpillantottam az üveggolyókat körülötte, aztán tekintetem megtorpant a porhalmon. - Nyugtass meg, hogy nem valami kísérletezésbe kezdtél - fagyott arcomra az üdvözlésnek szánt formai mosoly, s a beszédemen is hallatszott, hogy kissé elkomolyodott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Állva maradtam egyelőre, még ha kedvem is lett volna leülni mellé. Fentről jobban szét tudtam nézni a környéken, s az ügyködésre is kedvezőbb volt a rálátásom. Kihúztam magam, karjaimat összefontam magam előtt, szabálytalan időközönként pedig egyik lábamról a másikra helyezgettem át a testsúlyomat.
- Az eddigiek alapján elég elszánt vagy. Végül is, pont azért kerültél be a projektbe - néztem rá elismerően. Nem ismertem túl régóta ahhoz, hogy nyugodt szívvel igazat adjak neki, de megbíztam benne, s a közvetítőnk ajánlásában. Utóbbit persze nem is merném megkérdőjelezni. Tulajdonképpen a korlátozóbűbájok nem hálás terület, sokan ki akartak maradni belőle. Örülhettünk, hogy meglett rá a csapat, aki tényleg nem kényszerből viszi a feladatokat.
- Oh, akkor gratulálok - préseltem ki némi együttérzést magamból a formaiság kedvéért, de jobban belegondolva, legalább most már tudtam, hogy csak és kizárólag a munkára tud majd koncentrálni. - Mert bulizni mész? - lettem váratlanul kíváncsi az esti programjára, félretéve az alapvetően diszkrét modoromat. Mégiscsak olyan furán hangzott ez így, biztos voltam benne, hogy ünnepelni szeretne a társaságával.
- Csak járok egyet vacsora előtt. Egész nap bent ültem, ha nem tenném, becsavarodnék - próbáltam viccelődni. - Elnézést, amiért a szabadidődben is a munkát hozom fel, de gondolom eddig nem nagyon volt időd áttanulmányozni a dokumentumokat, amiket a héten küldtem. Mindenesetre, a tervezéssel jól haladtunk a többiekkel, remélem fel fogsz tudni zárkózni. Ha bármi kérdésed van, vagy segítségre van szükséged, szólj nyugodtan - ajánlottam fel, ha már összefutottunk, hogy reményeim szerint mindkettőnk dolgát megkönnyítsem egy kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Elégedettség töltött el. Pont ilyen elhivatott emberekre van szükségem ehhez a munkához. Akik legalább egy kicsit hasonlítanak rám, és a profitorientáltság helyett a kihívásokat keresik. Kutatunk, felfedezünk, sokan közülünk maguknak való zsenik vagyunk. Mindenki hozza a kissé nehéz természetét, emiatt először nehéz lehet a közös nevező megtalálása. De amint megvan, néha még feltámad bennem a remény, hogy valami jó is kisül abból, ha többekkel kell együtt dolgoznom.
- Őszinte részvétem - szaladt fel a szemöldököm hirtelen a kíváncsiságtól, ahogy tekintetem egy lassú mozdulattal felé fordítottam. Volt az arcomon egy alig észrevehető mosoly, ami az együttérzésemről árulkodott, miközben járattam az agyam a lehetséges alanyon. - Nem úgy nézel ki, mint aki tartana ettől - e látszólag talán jelentéktelennek tűnő megjegyzést csak az értheti meg igazán, akinek hosszabb időn át volt dolga ilyen lényekkel. Tudom, tudtam, hogy milyen az, amikor valaki fél a találkozástól, mégis, szavai természetesen csengtek. Lehet, hogy egy kicsit magamat láttam ebben. Végtére is, egy félvámpírral élek együtt.
- Szakmai ártalom - vontam vállat. Bármennyire is igyekeztem kerülni a formaiságokat, a felesleges köröket, azért ebben az országban elkerülhetetlenül az emberre ragad valami a bürokráciából. - Meglátjuk. Eddig a rúnákkal akartunk elindulni. De a gemmológiát is megfontolom - a bűbájoknál mindenképpen erősebbnek gondoltam ezeket, mert utóbbiak jobban alapoznak az emberi gyengeségre, szerintem. - Szóval volt időd olvasni, ez jó hír. Vagy csak túl könnyűek ezek a bagolyköves vizsgák mostanában... Azért meglepődnék, ha ezek után még lenne szabadidőd - vetettem oda, nem mintha nekem lenne általában. Mintha kérdezni akartam volna, de nem mertem, inkább puhatolóztam ezekkel a megjegyzésekkel, hátha magától mondja el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem érthette, miért kezdtem el pedzegetni a témát. Nem is várhattam el, hogy ki tudja következtetni. Kíváncsi természet vagyok, de a módszereim távol állnak a faggatózástól. Hallottam róla, hogy Álmos nem tartozik a legközvetlenebb munkatársak közé, ez nem is volt baj számomra. Én sem azt a csapatot erősítem. Ragadt rám ugyan némi empátia a kötelező munkahelyi együttérzésen kívül is, de annak jelentős részét abszurd módon pont egy damfírnak köszönhetem. A magam részéről legalábbis sosem gondoltam volna, hogy ennyire a hatása alá kerülök valakinek. Igaz, hónapokba telt. Aztán előtte ott volt Tobi, akinek a barátsága nélkül nem lennék az, aki. Azt hiszem, ha azt a személyt keresem, aki elindított ezen az úton, kétségtelenül őt nevezném meg. És érdekes módon ő is a különlegesek közé tartozik. Vagy nem is érdekes... A lényeg, hogy könnyedén veszem, ha valaki nem nyílik meg előttem. Megszoktam, s én sem tenném, így elvárásaim sincsenek.
- Minden bizonnyal - válaszoltam sejtelmesen, egy apró mosolyt is megengedve magamnak, mert kissé naivnak éreztem a hozzáállását. - Nem féltelek. De a vér szaga nagy kísértés - nem feltételeztem, hogy ne tudta volna, de az ösztönöket sosem szabad alábecsülni. Magamból, a tapasztalataimból indultam ki, amit átéltem, s engedtem ugyan, hogy igyanak belőlem, de az a saját dolgom volt.
- Arra eddig pont azért nem gondoltam, mert avatatlan kezekben túl erős mágiát hozna létre - közöltem elmélkedően, megtéve néhány lépést a tavacska partja felé, hogy cipőm orrával közvetlenül a víz előtt álljak, farkasszemet nézve a tükörképemmel. - Erdődy? Gondolom az iskolában tanít. Megkérdezhetjük, ráér-e ilyenekre, végül is van időnk megvárni az engedélyeket - messze volt még a határidő. Ennyi évvel a hátam mögött meg tudom sürgetni az aktákat, ha elakadnának. Több szem többet lát alapon hajlandó vagyok minél több szakértőt bevonni, mert aláírom, a drágakövekhez nem rendelkezem elég mély ismerettel.
- Mármint? Félsz, hogy nem vagy elég jó? Vagy hogy kiraklak? - furcsálltam, hogy ez felmerült benne, felé is fordítottam a fejem. Megfelelési kényszeresnek pont nem néz ki. De olyannak sem, aki épp be akart volna vágódni, hízelegni. Hánynék is tőle. - Mióta tanulod amúgy, és miért? - kérdeztem vissza aztán a korábbi mondatára, várva egy kicsit, hogy válaszolhasson előbb, ha akar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Bosszúsan sóhajtottam fel. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy ne kérjem ki magamnak ezt a visszaszólásfélét. Minden bizonnyal látta rajtam, hogy nem díjaztam, azt azonban mégsem akartam megkockáztatni, hogy a tavacska partján valami olyan történjen, ami negatívan befolyásolja a későbbi munkám. Magam alatt vágnám a fát, ha felbosszantom a beosztottamat. Olyat tettem tehát, ami ritka tőlem, el kellett engednem a fülem mellett. A testem kézzel-lábbal tiltakozott a döntésem ellen. Megráztam a fejem, aztán lassan vállat vontam, és inkább a túlparton árválkodó csónakházra meredtem, mintha ügyet se vetettem volna többé a beszélgetőtársamra. Megsértődtem volna? Lehet. De nem vallottam volna be a világ pénzéért sem. Az én hibám, túlságosan kíváncsi voltam.
- Akkor majd emlékeztess rá a munkában, én pedig megírom a megkeresést - zártam le a témát. - Addig maradunk, amíg azt nem mondják, hogy már nincs szükség a projektre. Ez pedig részben politikai döntés. Megsúgom, kicsi az esély arra, hogy mi váltsuk meg a világot, de megéri bizakodónak lenni. Sok tehetséges magyarországi varázsló ért el sikereket. Az önéletrajzodban mindenképp jól fog mutatni a projekt - nyugtattam meg, ha ettől tartott esetleg. Próbáltam továbbá érzékeltetni, hogy hiába koordinálom a kutatást, bizonyos részek nem rajtam múlnak, ezért hiába puhatolózik, ezeket tudtam elmondani. Válaszára biccentettem, aztán egy ideig néma csend ült közénk. Zavart, mert próbálkoztam szóra bírni, de nem igazán indult be a beszélgetés. Talán jobb lett volna, ha csak a felszínes témáknál maradok, és viszonylag hamar távozom. A magam részéről igyekeztem párbeszédet kialakítani. Innentől rajta volt a sor. Aztán váratlanul megtörte a csendet.
- Miért beszélsz többesszámban? Nem igazán tűnt úgy, hogy felkeltettem az érdeklődésed - vallottam be őszintén, nagyon picit utalva a sérelmeimre is. - Szükséged lesz a józanságodra az esti találkozódhoz. A holnap esetleg jó neked? A csárda, pub, vagy kültéren valami... Még egyeztethetünk bagolyban. És a kérdésedre is válaszolni fogok - mosolyodtam el, nem lelőve a poént. Amint tisztáztuk a részleteket, nem akartam tovább rabolni az idejét, és udvariasan elköszönve megindultam a lakónegyed felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy dolgot talán nem vett figyelembe. Mégpedig azt, hogy mit mondtam neki, amikor először munkán kívül találkoztunk ott a tavacskánál, a - sikeres - vizsgája után. Elfelejtette, elengedte a füle mellett, hogy én azt ígértem, felelni fogok az aláírtan tolakodónak tűnő puhatolózásom okára. De nem így lett. Nem az első alkalommal, és nem a többediken. Lehet, hogy emlékezett rá, és ő is csak a megfelelő pillanatra várt, mert egyébként pont olyan ember, akiből ezt nézném ki. Mégsem került szóba. A csárdába viszont - mert a bagolyban folytatódó levelezésünk során amellett tettük le a voksunkat - onnantól kezdve rendszeresen megfordultunk. Nem éppen a legbájosabb hely, ahol minisztériumi dolgozókat felfedezhet az ember, de a vajsör kétségtelenül finom. Hát még, hogy egy svájci aranyvérű ott görnyedjen a falubeliekkel. De én más vagyok, más lettem az évek során, és ennek ellenére nem érzem úgy, hogy megtagadtam volna a Romberg örökséget. Nem ebben a formában.
Amikor ismét elhívtam, korábban érkeztem. Leültem a sarokban. Foglalnom se kellett. Az asztal itt kicsit billeg, óvatosan kell ülni, a korsót mindig jobban tesszük, ha szorongatjuk közben. Péntek volt, a hétvége kapuja, másnap sokáig alhattam. Vártam, hogy felbukkanjon, de nem voltam türelmetlen. Éppenséggel a bejáratot sem tartottam különösebben szem előtt. Rendelni se voltam még, mert langyos lett volna már a végén, ha sokáig megvárat. Ilyen egyébként még nem fordult elő. És hogy miért jártam vele össze bizonyos időközönként? Magam sem tudom. Talán jó hallgatóság. Kellően rejtélyes. Vagy kellett valaki, akinek úgy beszélhettem a munkáról, hogy nem voltam bent, és mégis értette, miről volt szó, legalább egy kicsit. Hálátlan szerep. Főleg, amióta osztályvezető lettem. Vigyáznom kell, kinek mit mondok. De ő... Nem tartottam tőle. Fene tudja, miért.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nem kellett sokáig várnom, hogy betoppanjon. Megspórolt egy kört a rendeléssel. A távolból biccentettem neki, amikor már felém nézett, aztán megvártam, amíg helyet foglalt velem szemben. Elnézést kértem, egy ráérős mozdulattal felálltam a székemből, és komótosan a pulthoz sétáltam. Enyhe fintorral az arcomon mértem végig az előttem rendelő, ránézésre törzsendégnek számító iszákos boszorkányt, majd amikor én kerültem sorra, egy vajsört kértem. A minőség a régi, csak az árak kúsztak felfelé, a kiszolgálást meg nem minősítem. Mormogtam egy halk köszönömöt a fizetés után, amit szerintem elnyelt a helyiség háttérzaja, s végül így tértem vissza Álmoshoz.
- Egs - utánoztam a nem sokkal ezelőtti mozdulatát. Örültem, hogy eljött, így legalább nem tűntem teljesen elveszett alaknak a sörivók között. Azzal persze én is tisztában voltam, hogy nem a legszerencsésebb munkaidőn kívül programot szerveznem a nyilvánosság előtt egy olyan emberrel, aki papíron alattam dolgozott. A valóság azonban az, hogy sosem törődtem különösebben a csapatom lelkivilágával, kizárólag a szakmai célokra koncentráltam. Fiatal vezetőként meg kell tanulnom, hogy a munkatársak közötti viszony is fontos. Ugyanakkor messze vagyok attól, hogy közös csapatépítőre invitáljam a bagázst. Álmostól nem vártam mély érdeklődést, intenzív párbeszédet, extrovertált-látszatú fellépést, és ez a tudat megnyugtatott. Ha a továbbiakban csendben meredtünk volna egymásra, nem vette volna zokon. Ahogy a nyers stíluson se kapta fel a fejét úgy, ahogy az átlag. Nem kellett óvatoskodnom a szavakkal. Talán ez az, ami miatt egymásra kezdtünk találni.
- Hogy vagy? - nem, ezúttal sem bájcsevegni szerettem volna. Tényleg érdekelt, nem a szokásos megvagyok, jól vagyok-féle választ vártam, és ez a hangsúlyból is hallatszott. - Random kérdés, de téged amúgy érdekel a festészet? - annyira mégsem volt véletlenszerű, de majd rájön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Kortyoltam egyet a sörömből. Még mindig csak a tetejét karcoltam, a habja odatapadt a felső ajkamhoz, amit a nyelvem hegyével tüntettem onnan el diszkréten. Semmi extra, vagy a szokásos. A várt élmény, a hagyományos minőség, amit annyira megszoktam, hogy inkább itt ülök be, mint a budanekeresdi Vértesbe. Pedig sokszor az esne közelebb munka után. Innen meg van hová hazatántorogni, miközben a csillagok táncát leshetem az égbolton.
- Én is - mint láthatta. Volt valami megmosolyogtató számomra abban, hogy ilyenekről beszélek valakivel, mert sejthette, hogy én sem szívlelem a felszínes dumát. Vártam egy kicsit, mintha a csend majd közelebb hozna kettőnket, de aztán hamar a festészetre tereltem a témát. Nem teljesen véletlenül.
- Akkor a művészeti boltban se jártál még, gondolom... - szükségesnek éreztem némi hatásszünetet, mielőtt folytattam a mondandómat, és ehhez jól jött az előbbi hangosan gondolkodás. - A tavacskánál azért érdekelt a vámpíros történet, mert ismerek egy damfírt. Elég jól, már ha érted. Egy pillanatra még majdnem azt is hittem, hogy esetleg ugyanarra a személyre gondolunk, de nyilvánvalóan nem. Aztán felcsillant a szemem, hogy talán sorstársak vagyunk. Ami a lényeket illeti, biztosan - kerültem a szemkontaktust, sokkal inkább körözött a tekintetem az asztallapon, mialatt elmotyogtam neki, amit akartam. Nem így képzeltem, hogy folytatom, s talán nem is értheti, hogy ez miért most és így jött ki belőlem. Egy kissé magam sem fogom fel. Nem ittam hozzá annyit. De nem félek már úgy, mint régen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Álmos zavarba tud hozni. Kínossá vált a jelenet, a meghívás, maga a tény, hogy beültem vele találkozni néhány italra. Az az érzésem támadt, hogy egy olyan ember felé próbáltam nyitni, aki nem volt kíváncsi a társaságomra. Nem értette, mit akartam tőle, és egy olyan szekér után futottam, ami nem vett fel. Jobb lett volna elengedni. Legyinteni, hagyni, hiszen a munkakapcsolat ezek szerint elegendő. Néha még én is hibázhatok. Megértettem őt, mert vagyok ilyen zárkózott általában, és a stílusom is hagy kivetnivalót maga után, ezt aláírom. Mégis a hasonló természet miatt feltételeztem, hogy meg tudnánk találni valahogy a közös hangot. Alapesetben olyan egyedül vagyok, ha nem a magánéletemmel számolok. Ha kötöttem is ismertségeket, különbözőek voltak, némi kompromisszum kellett ahhoz, hogy kijöjjünk, és legalább a társas interakciók iránti halvány, alkalmi lángot kielégítették valamennyire.
- Ja igen... - gondolkodtam el egy pillanatra. Hogy ez eddig nem jutott eszembe, látszik, hogy egy ideje már a kastélyon kívül mozgok, ő meg visszatért oda. - Szóval rá gondolok. Sokoldalú személy - akaratlanul is elmosolyodtam, amint eszembe jutott az az energikusság, amit sugároz magából. Hagytam, hogy az emlékek elöntsenek, amíg Álmos rendelt valamit a pultnál, majd visszarázódtam a kocsmai valóságba.
- Szóval ő és én, együtt vagyunk - nem firtattam, hogy ő hova igyekezett, hiszen simán lehet, hogy csak bizniszelt vele valamit. De talán, ha megosztottam egy ilyen információt vele, akkor ő is jobban megnyílt. - Egészség - megragadtam a frissen hozott pohárkát, a magasba emeltem, és kissé zavartan, a kínos csendtől félve kortyoltam egy nagyot a másik pohárból.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Szorongattam a poharat, mintha kapaszkodó lett volna. Ujjaim közt örültem, hogy nem tört szét az erőfeszítéstől, de azt a határt azért mégsem szerettem volna átlépni. Kínos, egyre növekvő csendnek éreztem a kettőnk közötti űrt, miközben tapogatózni kezdtem felé a magam óvatosságával. És mégis, sebezhetővé tettem magam, ráadásul pont a munkatársam előtt. Kötve hiszem, hogy ezt ne tudták volna az aurorok, akik amúgy is mindenről tudnak, ha már ott dolgozom, pláne hogy kommunikálok velük. De attól még félni kezdtem, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoztam Álmost. Az emberek nem egyformák, és bármiféle ellentét árnyékot vethetett a szakmai együttműködésünkre is. De kockáztattam. És még nem is ittam sokat.
- Kösz? - remegett bizonytalanul a hangom, amint felszaladt a szemöldököm a meglepettségtől. Azt hiszem, ezt kellett mondanom, de persze az egész mögött udvariasságot éreztem csak. Jobb, mintha rám borította volna az asztalt, vagy pofán öntött volna az itallal - mondjuk ahhoz túl drága is. A székről se fordult le. Leutánoztam a mozdulatait, eltüntettem a pohár tartalmát, aztán elégedetten köhintettem, ahogy a maró folyadék lassan kikezdte a nyelőcsövemet.
- Nem kötöm sokak orrára... Olyannak gondolsz, vagy ismersz? - el is mosolyodtam kissé, hogy ezt nézné ki belőlem. Mondhatta rá persze, hogy nem, nem ismer, ami igaz is, de az eddigiek alapján valamiféle képe kialakulhatott rólam a minisztériumon belül. - Értem. Igaz. Én is így gondolom - erősítettem meg őt, miközben a fejemmel bólogattam nagyokat. Aztán a sörömhöz nyúltam, tovább ittam, talán lassan a korsó feléig is kerültem már a tempóval, aminek az oka a szomjúságban volt keresendő, meg az izgalomban.
- Nem akarok semmire se kilyukadni. Vagyis nincs semmilyen lényeg. Elhívtalak iszogatni. Ráértél. Vagy számítottál valamire, vagy neked sincs jobb dolgod, mert mondjuk nem a társasági életedről vagy híres... Remélem, nem csalódás, de nem kényszer itt ülnöd, szabadon távozhatsz - ez volt a lepel, ami lehullhatott, más egyéb meglepővel nem készültem az estére. Kissé elemző próbáltam lenni, amivel reméltem, hogy nem haragítom magamra, de kettőnkben sok közöst reméltem. Vagy pont, hogy ez a rejtélyessége, elérhetetlensége fogott meg. Nem először esnék ebbe a hibába.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ilyen baromságokkal nem akarnám, hogy munkaidőn kívül, egy kocsmában kelljen foglalkoznia bármelyikünknek is. Ha valami ilyen jellegű sérelemről lenne szó, akkor azt házon belül, munkaidőben rendezném valószínűleg... - inkább hangosan elgondolkodtam ezen, amit mondott, mintsem hogy kioktatólag helyretettem volna a gondolkodását, de még akár annak is tűnhetett a tanakodásom. Tény, hogy Álmos nem a legszociálisabb figura. Egyébként én sem vagyok az. Csak konyítok valamennyit az emberekhez, mert muszáj, megtanultam ennyi év alatt, persze a családi hátteremből adódóan is ragadt rám valami. A projektben a teljesítmény érdekel. A kutatás sokszor magunknak való dolog, sok elvont szerzet terelődik össze, akiknek muszáj együtt dolgozniuk, de mindent a jó cél érdekében.
- Rendben. Örülök, hogy leszarod... Meg annak is, hogy bírsz - hümmögtem halkan. Nagy kő esett le a szívemről. Nekem is szimpatikus volt Álmos, és nem akartam, hogy egy ilyen információ miatt elforduljon tőlem. Hiába vagyok jó projektvezető, ha vannak olyan, bizalmas témáim, amiknek a prezentálásában még mindig egy balfasz vagyok. Van hova fejlődnöm az érzelmeim kimutatásában, na meg abban is, hogy egyáltalán beszéljek róla.
- Ha nem valami hivatalos, vagy komoly dologról van szó, akkor elég béna tudok lenni a kommunikációban. Mármint az őszinte társalgásban... Amikor nem egy álarc mögül beszélek, és próbálom előadni magam - kezdtem szánalmasnak mondható magyarázkodásomba, hogy jobban megértsen. Nem vártam el, hogy érdekelje is, de jobbnak tartottam tisztázni. Aztán megint beleittam a korsómba. Fogalmam sem volt, hogy akkor mégis mire tereljem a beszélgetést, mert annak nem sok értelmét lássam, hogy a hogylétéről érdeklődjek. Körülbelül úgy nézett vissza rám, mintha egy utolsó dobásom lett volna, és egy újabb béna kérdés hatására bármikor faképnél hagyna az asztalnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ha a teaházba hívlak, eljöttél volna? - kérdeztem vissza zsigerből. Sápadt lettem, mintha hetek óta kerültem volna a napfényt, izmaim feszülten álltak készenlétben, amint kémlelően bámultam Álmos legapróbb rezzenéseit is. Furcsa rosszullét fogott el, még a sörömből is csak apránként tudtam ezentúl kortyolni, de az egyre erősödő émelygés-érzet azt súgta, hogy jobb, ha szünetet tartok benne. Lehet, hogy az italban volt valami. Lehet, hogy a kétféle alkohol elegye váltotta ki ezt a reakciót a gyomromból. Vagy csak zavarban voltam. Utálom, ha pofákat vágnak - hiába élek gyakran ezzel. Akasztják a hóhért. A korábban mogorva énemnek kísértetiesnek hatott felismerni, hogy sokszor ugyanazokkal az eszközökkel operálok, bár szemközti társamban inkább láttam közönyt, mintsem megvetést. Akkor mégiscsak különbözünk. Amit eddig mondtam, már nem lehetett elfelejteni. Talán, ha kellően leitatom, de az sokba kerülne. Meglehet persze, hogy számára jelentéktelen információk, én mégis úgy fogok emlékezni erre az estére, mint az alkalom, amikor - egy pillanatra - levettem a páncélomat. A kívánt hatást nem értem el. Csalódott arccal, de miután megköszörültem a torkomat, úgy döntöttem, hogy továbbmegyek.
- Mi érdekel még a tárgyakon kívül? - tettem egy utolsó próbálkozást arra, hogy érdemi párbeszéd bontakozhasson ki köztünk. Ha meséltem, vállvonogatásra, pofavágásra számíthattam. Dühöt éreztem belül, de ennek próbáltam nem jelét adni még. Ő nem volt a szavak embere amúgy sem, de a munkáról tényleg nem akartam beszélni, ha nem volt muszáj, és meglepő információkkal sem tudtam már szolgálni azon kívül, amit eddig mondtam, nem aratva sikert.
- Akarsz valaha vezető lenni, vagy úgy érzed, nem számít megrekedésnek az, ha stagnálsz egy pozícióban? - még ez a másik, ami átfutott az agyamon, és őszinte kíváncsisággal a hangomban kérdeztem meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Ettől nem lettem okosabb, de ezt tudtára is adtam azzal, hogy megemeltem a szemöldökömet. Perpillanat nem tudom már követni, hogy melyik helynek éppen ki a tulajdonosa, kivéve a régi üzleteket, amiknek most már lassan én is a törzsvásárlójának számítok. Régen szerettem ezt a falut. Amikor még nem volt város, mert én Merlin szakállára se nevezném városnak a helyet. Hol van ez Pestseholsétől, vagy Nekeresdtől... Még mindig. És azok se valami népesek. Külföldi példát számtalant tudnék mondani. De régen legalább jobb hangulata volt a falu utcáinak, az itt élő emberektől. Néha olyan érzésem támad, mintha néhány elvont, gazdag aranyvérű család kénye-kedve szerint alakította volna a hely arculatát. Lefizették gondolom a polgármestert, az meg bábként végrehajtotta az utasításokat. Lett itt kaszinó, meg minden kutyafüle, a lakóutcákon tájidegen villák épültek, sorra versenyeznek a szomszédok, hogy melyikük tudja jobban rázni a rongyot, nekem pedig pont azok a klasszikus házak tetszettek itt anno, mint amilyenhez hasonlót én is megvettem annak idején. És most, ha elsétálnak előtte a jónépek, megvető szemmel néznek a lakomra, mintha elment volna az eszem, hogy még a tradíciókat követem. Ők, sokszor, az aranyvérűek maguk, akik ennyire elfordultak az ízléses eleganciától, és valami amerikai sorozatok mázvilágának ponyváját öltötték magukra. Fúj.
- Ja, ilyenekre. Kviddics? Játszottál is, igaz? Vagy még mindig? - nem követtem ezeket, ezért csak tippelgetni tudtam, igen bizonytalanul. Aztán az arcomba temettem a kezem, amiért véletlenül sikerült a munkára terelnem a beszélgetést.
- Az nem rajtam múlik, hogy téged előléptessenek. A véleményemet persze lehet, hogy meghallgatnák róla. Neked volt idő, hogy úgy érezted, a munkád összefolyik az életeddel? - itt nyilván a magánéletre gondoltam, meg minden olyanra, ami a munkaidőn kívülre esik, és az nem is feltétlenül a szenvedélytől fűtött elhivatottság. - Értelek, igazad van. Szar dolog másokért felelni. Nem szerettem, amikor összevontak másokkal. De sokat tanultam abból is - árultam el, aztán elgondolkodtam a kérdésein,. Nem válaszoltam egyből, csak kisebb gondolkodás után.
- Szólj, ha úgy tűnik, felfelé törtetek... Valójában mindig is a nyugalomra vágytam. Hogy a magam ura legyek. Függetlenként. De azzal, hogy a minisztériumban dolgozom, több lehetőségem van szakmai projektekben részt venni. Kipróbáltam a másik oldalt is. Voltam szabadúszó. Kiszámíthatatlanabb. A kapcsolatomban félnék folytatni a kalandor életmódot. Pedig valahol csodálatos világot látni. Szerencsére nem kell teljesen felhagynom. Gondolom te is szeretsz utazni? - kérdeztem vissza. Kíváncsi voltam a véleményére, figyeltem is a reakcióit. Azzal, hogy neki meséltem ezeket, egy kicsit mintha egy tükörnek beszéltem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Egy darabig ízlelgettem a nevet a számban; Durmstrang. A legtöbben ódzkodnak ettől a névtől, mert valami sötét és hideg helyre asszociálnak, ahol ridegek a diákok és farkastörvények uralkodnak. Hatott a negatív propaganda.
- Ja igen, ott tanultál - mondtam, mint aki hirtelen észbe kapott, és valóban kiesett ez az apró részlet. Túl sokat láttam Álmost a közelben ahhoz, hogy azt feltételezzem róla, idevalósi, bár a neve sejtet némi szláv beütést. Egy ideig gondnok is volt az iskolában, ha jól tudom, de minden részletre nem emlékezhetek, mert már rég láttam az önéletrajzát, és ez a részlet érdekelt a legkevésbé, nekem a készségei számítanak.
- Még sosem jártam ott. Szeretted? - pillantottam rá kíváncsian. - Talán tudod, talán nem, de a  Svéd Királyi Mágusképzőben végeztem el a mesterképzést, még annak idején. Szóval a régió nem teljesen idegen azért. De rég is volt, basszus... - méláztam el az idő gyors múlásán, enyhén megrázva a fejem, mintha csak tagadni akartam volna magam előtt a tényeket. Hümmögtem, értvén, amit mondott. Sokan keresik ezt az egyensúlyt. A következő megszólalása elgondolkodtatott, és egy kissé meg is ijesztett. Olybá tűnt, a külvilág szemszögéből nem tudtam határokat állítani.
- Az identitásom? Talán... Akkor valamit jól csinálok a kollégáim szemében. Vagy mégsem... Mert azért nem akarok olyan lenni, aki ennyire eggyé válik a hivatásával. Ott a kapcsolatom. Meg próbálok azért nyitni olyanok felé, akikkel megtalálom a hangot. Nem könnyű, főleg saját magam miatt. Neked mi számít a munkán kívüli életnek? A hobbijaid érted alatta, vagy valami egészen mást? - család, párkapcsolat, esetleg egy olyan oldala, ami nem volt ismert előttem. Úgy éreztem, meg tudott szorongatni ezzel a gondolatmenettel. Görcsösen szorongattam a kezemben a korsómat. Át kellett gondolnom a választ. Ahhoz képest, hogy ez egy kellemes kocsmai beszélgetésnek volt aposztrofálva, alaposan megrágtam magam a válaszadás előtt.
- Elégedett vagyok. De nem teljesen. Sok mindent elértem. A munkámban még mindig van kihívás, viszont jobban örülnék, ha egzotikus ásatásokon vehetnék részt állandó jelleggel. Ahogy telnek az évek, kezdem egyre jobban kiismerni a minisztériumot, és csökken az adrenalin, az élvezeti érték. A rutin nagy ellenség valahol... De egy idő után bele lehet fásulni. Az előléptetés mondjuk jól jött, de valahol mégsem, mert mást csinálok, de mégsem teljesen azt, ami hozzám illik - hatott az alkohol annyiban, hogy bőbeszédűbb lettem. Mondataim csapongóak voltak, összeszedetlenebbek az átlagnál, amolyan őszinték, ahogyan csak ritkán nyílok meg. Kevésbé figyeltem a formaságokra és a választékosságra, de bíztam abban, hogy tudott követni. Ha más nem, az érzés átjött. Nem voltam még részeg, de a gyomromban keveredni kezdett a tömény és a sör. Szünetet kértem, rendeltem egy újabb kör sört, amikor úgy láttam, hogy már közeledtünk a vége felé, majd folytattam.
- Biztosan megvan a lehetősége annak, hogy a minisztérium kötelékében utazgassak. De rám itt nagyobb szükségük van. Másrészt, kötöttebbnek érezném, ha van egy szigorú feltételrendszerrel megáldott megbízóm - árultam el. Ehhez már politikai hátszél is kellhet. Nem biztos, hogy nekem van annyi, még nem mozgattam meg a kapcsolatrendszerem, mert nem protekcióval akartam elérni.
- Igen, egész sokfelé. És általában a természetben, ahol nincs tömeg, nincsenek zavaró emberek - meséltem neki boldogan. - Szükséges? A család miatt? - feltűnt, hogy ezt a szót használta, gondolom tudatosan. A testvérét futólag ismerem, ugyanúgy a faluban él. A kapcsolatuk valamennyire homály előttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Mi volt a gond a Herzberggel? Az alapképzést ott végeztem - bizonyára tudta rólam, de azért elmondtam, mintha ez mentségül szolgálna a tapasztalataira. Nem vagyok véresen lokálpatrióta, de a valamikori alma matert azért nem tartom kibírhatatlan helynek, s ami azt illeti, a Durmstrangról sokkal több negatívat hall az ember. Pont ezért lepődtem meg rajta. Zárkózott, magamnak való diák voltam, ott pedig tény, hogy ezekkel a tulajdonságokkal kilóg a sorból az ember, de nem igazán zavartam sok vizet, elvoltam a magam kis világában, és ezt a többiek is elfogadták, tűrték. Hagytak érvényesülni, engedték a saját fejem után menést.
- Ez bizonyára így is van - tudtam ezt, mert számomra is nyilvánvaló, de elfogott egy kellemetlen érzés, ha jobban belegondoltam. Mély levegő, gondolkodás. Ott van Min Jong, az üzlet, a kiállítások, a közös idő. A barátok, akikből nincs sok, de vannak. A hobbijaim, a nyelvtanulás, kertészkedés, a ház csinosítgatása. Család azért mégsem valószínű, hogy lesz. Anyámat szoktam látogatni olykor, hol sűrűbben, hol ritkábban. És talán néhány rokon szegről-végről, alkalomadtán. Ez lenne a munkán kívüli élet. Mégis, amire a legbüszkébb vagyok, az a saját kitartásom.
- Lehet, hogy csak a munkáról tudok a legkomfortosabban beszélni másoknak. Míg minden mást inkább megtartok magamnak. Ezért tűnhet úgy, hogy akörül forog minden. Nem nyílok meg - vontam vállat, mintegy elfogadva a saját kis igazságomat, magyarázatomat a jelenségről. Lehet, hogy Álmost ez nem érdekli, de ha igen, azért jó lett volna éreztetni vele valahogy, hogy nem egy munkájához és posztjához végletekig ragaszkodó minisztériumi dolgozó ült vele szemben.
- És utána mi a terv? - érdeklődtem. Látszott, hogy elfogadta a sorsát, készült rá, belenyugodott. Nekem is lennének lehetőségeim, ha így alakulna, de nem tartok ott. Álmos azért hiányozni fog a csapatból.
- Hallottam, igen - erősítettem meg. Viszonylag szűk szakterület ez ahhoz, hogy ennyi idő alatt ne maradjon valaki észrevétlen. - A Füst nem túl gyakori név, amennyire tapasztaltam. Vajákoson egyébként még nem jártam, és abban sem vagyok biztos, hogy tudom, merre van - árultam el, kinyújtóztatva lábaimat az asztal alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Rövid, velős választ adott. Nem nagyon tudtam vitába szállni vele. Álmos olyan, mintha nem gondolná túl a dolgokat. Van egy megingathatatlannak láttatott világképe, ami egyszerű és kiszámítható, ebben pedig olyan nyugalommal találta meg a helyét, mint egy buddhista szerzetes. Hogy a sokszor rezzenéstelen arc mögött milyen fájdalmak, szorongások húzódhatnak meg, arra minden esetlen keresztkérdésem ellenére nem sikerült még rájönnöm. Csak idő kérdése. Még ha nem is vallatni akarom. Megfejteni azért igen, előbb-utóbb. Ha tényleg nincs szó álcáról, és őszintén ennyire letisztultnak látja a körülötte lévő világot, akkor ezt rettentően irigylem tőle. És elképzelhető, hogy egy nap el is sajátítom majd.
- Változott azóta? - mármint a mentalitása. Utunk többé-kevésbé keresztezte egymást az évek során, de nem ismertem őt annyira, hogy véleményt formálhassak róla. Fogalmam sincs, mennyit változott, és minek a hatására.
- A lényeg, hogy így vagy úgy, de jó legyen - azért nem tette volna szóvá, hogy mire lyukadtunk ki az előbb, azt hiszem. De tény, hogy számomra a klisésnek hangzó mondat ellenére az volt az elsődleges cél, hogy adott esetben a továbbiakban is szívesen töltse velem az időt. Ez majd akkor derül ki, ha már nem leszünk kollégák.
- Becsülöm a nővéred tűrőképességét. Igaz, nem hiszem, hogy sok vizet zavarsz otthon - megkockáztattam kimondani a feltételezésem. Egyke vagyok, fogalmam sincs, mennyire ragaszkodnék a testvéreimhez. Csak azt tudtam, hogy a szülőktől jobb megtartanom a tisztes távolságot. Anyámat néha látogatom, apámat fogalmam sincs, mióta nem. Jó ez így. Bőven elég. - És az nem lehetőség, hogy maradsz? Mindig vannak új projektek. Köthetsz új szerződést, vagy csak meghosszabbíttatod - vázoltam, ha már ennyire mindegy neki, hol köt ki. Csak az biztos, hogy el fog menni a minisztériumtól?
- Pláne. Herkulesfürdőről már igen. Szomorú történet, igaz? Merthogy már csak pusztul... Miként lehet ott üdülni? Rám férne a pihenés, főleg majd a szünetben. Szeretem kiszellőztetni a fejem egy kirándulással, néha még a fürdéssel is, csak hát elég sápadt a bőröm, hogy mutogassam - mosolyodtam el. Látszott rajta, hogy szívesen mesélt a környékről, kedves lehetett a szívének a hely.
- Jöhet - nyújtóztattam ki végtagjaimat ültömben, és vártam, hogy Álmos egy következő kört hozzon. Lehet, hogy sok lesz a végére, de majd hazakísérjük egymást tántorogva. A közelben lakunk.
- Svájcot meg akkor nem kell bemutatnom, legalábbis egy részét. A varázslófalu, ahol felnőttem, Zürich mellett található egyébként. Nagyon szép. Rálátni a tóra a birtokról. Régi, patinás ház. Csak hát egyelőre apám kezén van - tettem még hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Megvilágosodtál - kontráztam rá, ha már ennyire evidensnek próbálta éreztetni, hogy nem meglepő módon felnőtté vált. Csakúgy, mint bárki más. Attól még szerintem a fejekben megmaradhat a gyerekes gondolkodásmód, sajnos, úgyhogy valóban igaz a mondás, hogy a kor csak egy szám. Ha felidéztem az emlékeimet, mindig is érettebbnek tartottam magam a korosztályomnál. A személyiségemet tekintve pedig elég erős alapokkal rendelkeztem. Nem volt pálfordulás az életemben, semmi olyan mérföldkő, ami merőben befolyásolta volna a jellemvonásaimat. Az anyámmal való kapcsolatom konszolidálódott valamennyire, enyhült a pesszimizmusom, illetve finomodott az olykor durva szókimondásom, így talán a külvilág már azt hiheti, hogy kevésbé morgok dolgokon. Ezt leszámítva, semmi extra.
- Bajkeverő gyerek voltál egyébként? - kérdeztem rá direkten. - Nekem már akkor is nehéz természetem volt, de elfogadták, hogy fura vagyok, és békén hagytak - a tudásomat nem vitathatták, a nyers stílusommal megpróbáltak együtt élni, a diákok egyébként sem kerültek hozzám túl közel. Furcsa belegondolni, hogy milyen régen volt már ez az időszak, és mennyi minden telt el azóta.
- Mintha menekülni akarnál... - kénytelenül elmosolyodtam ezen a kis kirohanásán. Dacosnak, hajthatatlannak tűnt, szilárd elhatározással a hangjában. Már pedig semmi ilyesmiről nincs szó, legalábbis nem rossz szándékból akartam a közelemben tudni. Nem is volt szempont, hogy nekem dolgozzon. - Honnan veszed, hogy ennyire érdekelsz másokat? Talán rosszabbodott mostanában az állapotod? - nem érdekelt az aktája, csak a teljesítménye, és nagyon ritkán a csapathoz való hozzáállása, mert akármennyire irreleváns számomra, azért a közösséget befolyásolja, hogy ki milyen hangulatban dolgozik, és hát néha kénytelenek vagyunk kommunikálni, összedolgozni egymással. Azt bizonyára tudta, hogy a képességek nagyon érdekelnek, mégis, inkább tekintettem erre valamiféle kórra, betegségre, amitől szenved, mintsem profitál. Bár biztosan rengeteg kiaknázatlan lehetőség van abban, amit tud. Már ha valóban tudja néha kontrollálni. Összefontam magam előtt a karjaim, és úgy figyeltem őt.
- Nem olyan rossz hely a minisztérium -  tettem még hozzá, de nem akartam, hogy azt higgye, a személyügyről küldtek, ezért témát váltottam.
- Így fogok tenni - jelentettem ki, aztán megvártam, amíg Álmos visszatért az újabb korsó sörömmel, és a koccintás után folytattam. - Csak nem arra célzol, hogy értékelnem kellene a tényt, hogy apám még életben van? - lehet, rosszul értettem, de erre most nagyon felvontam a szemöldökömet. Kényelmetlenül mozgolódni kezdtem a székben, érezve, hogy olyan felé terelődött a beszélgetés, ami felé nem biztos, hogy akartam.
- Nincs. Miért? - pislogtam értetlenkedve, amint belekortyoltam a sörömbe. Hideg volt, enyhén habos, könnyen lecsúszó. Egészen felfrissítette a torkomat. - Én vagyok a kizárólagos örökös - már ha erre akart utalni, mert mi másra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Ha te mondod... Nekem biztosan mindegy - ha valaki nem nyitott az önreflexióra, abba nem tudom beleerőszakolni, de a válasza mindent elárult, egyáltalán nem tűnt olyannak, mint aki megbékélt a múltjával. Én hamar elfogadtam a sorsomat. A szüleim iránt sokáig tápláltam haragot, de egyúttal büszke voltam a kitartásomra, amiért ki tudtam törni a bűvkörükből, és egy tőlük távoli országban kezdtem új életet. Itt felépítettem valamit, ahol a Romberg név nem kimondottan jelentett bármit, és mára elértem, hogy osztályvezető legyek a minisztériumban. Sokat szoktam gondolkodni a múltamon, azt hiszem, valóban rám fért egy kis önismeret. Egy kicsit megsértődtem, de igyekeztem nem mellre szívni, a következő pillanatban pedig hagytam, hogy a gondolataimat elterelje a következő téma. Bűnbaknak pedig az alkoholt neveztem meg, mert Álmosra nem akartam haragudni.
Értetlenül meredtem rá, mint aki azt kérdezi tőle, hogy "most mi van?", mi rosszat mondtam? Törni kezdtem a fejem, és valahogy nem állt össze a kép, de jobban belegondolva, nem volt teljesen hülyeség a reakciója. Különleges, fenntartásokkal kezeli a külvilágot, és lehet, hogy van olyan részleg, ami megfigyelné, de az biztosan nem hozzám köthető, mert engem a tárgyak kötnek le, nem pedig az emberek.
- Elvállalsz valamit, tálcán kínálod nekik magad, aztán lelépsz, mert aggasztani kezd, hogy szemmel tartanak. Már késő, eddig kellett volna elfutnod. Tapasztaltál valami gyanúsat mellettem? Mondhattad volna. Szerintem hagytak dolgozni. Ha foglalkozol vele, akkor jobban megértheted a működését, és kihasználhatnád az adottságaid. Ha elnyomod, az kockázatos. Lehet, hogy nem kísérleti patkánynak néznek, hanem valóban segíteni akarnak. Ezt nem tudhatom. De felesleges mártírkodni - kíméletlenül őszintén álltam belé, és ez valószínűleg a sörnek, valamint az egyre fogyó türelmemnek volt köszönhető, de kimondtam, amit gondoltam a témával kapcsolatban. Utánam az özönvíz.
- Nem tarthatlak itt. Nem is tudlak. Majd ahogy alakul - már azt se kértem, hogy ne feledjen, mert amilyen önjáró, elengedtem az elvárásaimat vele szemben. Csak kortyolgattam tovább a sörömet komótosan, a fejemet ingatva. - Már értékeltem őt. Kiértékeltem. De ez egy hosszú sztori és még mélyebb seb. Egy kapcsolat két emberen múlik. Ha más bajom se lesz, talán felkeresem. Viszont annyira másként gondolkodunk, hogy csak vitatkoznánk. Az meg senkinek nem hiányzik, ugye? - belegondoltam, hogy végtére is a jelenlegi pozícióm nem áll távol ahhoz, aminek elképzelt volna, mert hát végül is nem a fő profilom lett a régészkedés és a kalandorkodás, de attól még a nézeteit utálom, és semmi kedvem a szemrehányásait hallgatni, vagy az álságos magyarázkodását a tetteiről.
- Elvoltam egyedül. De azért örültem volna, ha van valaki, aki megért, és jobban átérzi, hogy min megyek keresztül. Viszont ahogy nevelték volna, nem hiszem, hogy több empátiát várhattam volna tőle. A sok elvárástól egy érzéketlen báb lett volna, vagy együtt szökünk el - vontam vállat a lehetőségeket latolgatva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Volt valami ijesztő abban, hogy Álmos nyugodt tudott maradni, legalábbis a tekintetéből nem tudtam kiolvasni az indulat vagy a feszélyezettség jeleit. Pedig minden bizonnyal számára kényelmetlen témákat feszegettem. Szándékomban is volt egy kicsit a falig elmenni nála, tenni egy próbát, hogy az eddigi viszonyunk fényében hol van az a pont, ahol meghúzza a határokat. Világos és nyílt kérést fogalmazott meg, nem vitte túlzásba a magyarázkodást. Ócska kibúvó. Nevetségesnek találtam. Egy pillanatra nem is tudtam mit kezdeni a helyzettel, olyan derült égből hallatszott a válasz. Valahogy annyira ő volt, és mégis, egy belső hang korábban azzal az illúzióval kecsegtetett, hogy bízhatok az ellenkezőjében. Csalódnom kellett. De bevallom, ugyanúgy az "inkább magamban szenvedek" féle emberek típusát erősítettem, ezért nem nehezteltem iránta.
- Könnyű mondani - nevettem fel kínomban, és végül elfogadtam, hogy be kellett érnem ennyivel. Azt csinál, amit akar. A vezetője vagyok még, de inkább csak voltam. Ami nem a munkája, ahhoz nincs közöm. - Azért érdekelt volna a felettesedként az ittléted és a távozásod valódi, érdemi indoka - némi habozás után, de odaszúrtam ezt a kis gyenge érzelmi zsarolással átitatott megjegyzést. Nyilván, határozott időre szóltak a papírjai, de a minisztériumban ritkán ismernek lehetetlent. Könnyen el lehetett volna intézni, hogy tovább alkalmazzák valahol. Nem csak azért, mert ez adott esetben a munkáltatója érdeke lett volna. De tudta ezt jól ő is minden bizonnyal.
- Mondták már. De mi köze ennek ahhoz, hogy van-e testvérem, vagy sem? - és ha már így szokássá vált, hát én is látványosan megvontam előtte a vállamat, mielőtt beleittam volna az újabb korsó sörömbe. - És te szerinted nem vagy fura, mi? - vágtam vissza hirtelen ötlettől vezérelve, ahogy a szavait emésztgettem. Mintha olyan ördögtől való lett volna ez a személyiségétől.
- Oh, mondjuk sokat segített volna, ha hagyod, hogy legyen. De hát ha neked jó így, akkor egészségedre. Én dolgoztam már saját magamon, mindenesetre köszönöm a tanácsot, de nem élnék vele - érezhetően feszültebb lett köztünk a légkör, mégsem szerettem volna elpattanni. Megnyomtam a hangsúlyt ott, ahol azt érzékeltettem, hogy vele ellentétben másként gondolkodom, és próbáltam sugallani, hogy mennyire megvetem az olyan embereket, akik bár tehetnének a változásért, mégsem tesznek semmit. Aztán egy nagyobb lélegzetvétellel tovább ittam, és máris nyugodtabb lettem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Nyilvánvalóan ő sem tarthatta lehetetlennek a szerződés határozatlan időre történő módosítását, mi több, tisztában kellett legyen az ő munkához adott értékével és sajátos státuszával annyira, hogy számoljon a megtartásával. Ezért csak a fejemet ráztam, majd lemondóan a szemeibe néztem. Sajnáltam, hogy ennyire ragaszkodott a hülyeségéhez, és megpróbálta beadni nekem ezt a kis mesét, amit bizonyára már alaposan begyakorolt, ha más nem, a vérében volt. Belefáradtam a saját igazam bizonygatásába, ezért tudomásul vettem, hogy ezt a témát el kellett engednem. Halkan elmormogtam, hogy "értem", aztán próbáltam nem bosszankodni azon, hogy ilyen makacs.
- Valahogy nem tudlak elképzelni tanárnak ezzel a stílussal... - muszáj volt megjegyeznem, de láthatta, hogy elmosolyodtam utána. Tudtam róla, hogy a diákokkal másként viselkedne, és ha nem firtatnak bizonyos kérdéseket, akkor meglepően kommunikatív, legalábbis a tudást át tudja adni annyira, amennyire kell. - És azt sem néztem volna ki belőled, hogy szívesen tanítanál - ezt már őszintén vallottam be neki, ha még nem evett meg az előző mondatom miatt. Alkalmas rá tudását tekintve, a pedagógiai részét meg majd megítélik az állítólagos szakemberek. Mindenesetre furcsának találtam, hogy ennyire nem tudta volna a jövőjét, és ennyire közömbösen fogta volna fel a dolgokat.
- Mik azok a dolgok, amik miatt aggódni szoktál? - szegeztem neki a kérdést, ami lehet, úgy tűnt, hogy derült égből pattant ki a fejemből, és valóban az elkalandozásaim szüleménye volt. - Értem. Hát, igyekeztem a legtöbbet kihozni abból, amim volt - nem tehettem arról, hogy egyke lettem, és biztosan megvannak a hátrányai, érződik rajtam még mindig rengeteg sérülés. Hát, ez van.
- És akkor miért olyan meglepő, hogy más is lehet fura, nem csak te? Másképpen fura - próbáltam elgondolkodtatni, hátha sikerült. - Megy, de hogyan? Az a nem mindegy. Meg, hogy mit cipelünk a hátunkon, és meddig. Mármint ezt nem kioktatólag akarom mondani, mert tényleg nekem is sok év kellett, hogy erre rájöjjek. De időről időre, mint egy ördögi kör, visszaestem ugyanazokba a mintákba... - hát, ennyi őszinteséget talán megért az, hogy szöget üssek a fejébe. Ittam egy újabb kortyot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

- Na és aztán? Nem tudsz nemet mondani? - nem úgy hangzott, mintha számon akartam volna kérni, hanem inkább rá akartam vezetni arra, hogy a szememben valahol ellentmondásba keveredett. Mégis furcsa volt, hogy felemlegette Hellát, mintha csak ujjal akart volna mutogatni rá, a tulajdonképpeni felelősre, aki miatt ebben a kérdésben igent tudna mondani, de arra a javaslatra már, hogy maradjon tovább valamilyen módon a minisztérium kötelékében, már valahogy nem akaródzott pozitívan reagálni. Tehát ez a nyilvánvaló, saját magam által már egyenesen provokatívnak vélt megjegyzése, kifogása akkora kontrasztot eredményezett, hogy nem hagyhattam visszakérdezés nélkül. Aztán mintha ő is érzékelte volna, hogy nem lesz ez így jó, mert fogást találhatok rajta, némileg árnyalta mondandóját, és az én arckifejezésem is kisimultabbá vált.
- Hát, ha az anyagiak is számítanak, akkor nem a tanárit fogod választani. De ha tényleg az a vágyad, hogy átadd a tudást másoknak... Meglepődnék - morogtam, leginkább csak magamnak, s közben elbambultam az asztallapot bámulva. - Tehetséges vagy. Kár lenne, ha az idődet a kutatás és készítés helyett másra pazarolnád - próbáltam figyelmeztetni döntése súlyára. De hát... Volt ő már minden, ami csak lehetett. Gondnok is, mondjuk ott legalább érteni kell a bütyköléshez. Majd megtalálja az útját, talán. Sok ilyen bolyongó lélek van. És amilyen makacs... Csak hát kár ezért a tudásért. De a fejrázáson kívül tehetetlen voltam. Már azt is megbántam, hogy megmondtam a véleményem, mert biztosan nem érdekelte. Ha meg igen, akkor dacból, csak azért sem jönne vissza, hanem rohanna a katedrára. Menjen... Majd találok valakit a helyére.
- Arra, hogy olyan, mintha nem aggódnál semmin. Vagy nem érdekelne komolyabban semmi. És ez klassz, úgymond. Hogy csinálod? Mert ezt azok szokták, akiknek könnyű az életük, de neked amennyire sejtem - mert hát nem tudhatom biztosan, nem volt az. Pontosabban, ha könnyű életed lett volna, nem érteném, miért vagy zárkózott. Egyszerűen nem lenne logikus - folytattam az analizálását, és mivel sejtettem, hogy ezzel ismét könnyen kihozhattam a sodrából, próbáltam elrejteni az arcomon megbúvó mosolyt azzal, hogy lassan elnyújtott kortyokat kezdtem inni a söröskorsóból.
- Jobban, mint amennyire te tudod, vagy jobban, mint amennyire illene tudnom? - emeltem fel a mutatóujjam a levegőbe. - Na jó, esküszöm nem akartam, hogy ez egy terápiás ülésre hasonlítson. Hagyjuk inkább - feltartott kezekkel imitáltam ártatlanságomat, majd az alkohol hatásától halkan felnevetve felkönyököltem az asztalra.