Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ahogy kimondja a szavakat, szinte rögvest lesüti a szemét, így nem látja a Léna arcán átvonuló színváltozást. Az arcát forrónak érzi, szaporán kell pislognia, az ösztönös késztetés pedig egyre komolyabb arra, hogy egyszerűen dehoppanáljon a tetthelyről. Olyasmi ez, amit gyerekkora óta képtelen kinőni, ha meleggé válik a helyzet, legszívesebben menekülne. Egyszerre bánja, hogy kimondta, amit már hosszú ideje tervezett és egyszerre érzi magát ambivalens módon megkönnyebbültnek.
Innentől a felelősség lényegében Léna vállára nehezedik, ő mondhatni megtette, amire a haza kötelezte. Nyugtalanító érzés, elvégre ennyivel is tudatta a nővel, ő maga mit érez, már csak rajta áll, hogy mit kezd vele. Zavartan harap az ajkába, fölsandít rá, kérdőn és elveszetten.
Ahogy Léna közelebb lép, ő kihúzza a zsebéből a kezeit - Léna pedig úgy siklik a karjai közé, mintha különben mindig is oda tartozott volna. Érzi, ahogy a nő haja az arcéléhez ér, érzi annak az illatát, ami egyszerre megszokott és egészen új. A kabáton keresztül Léna nem érezheti a szíve kalapálását.
A villamos ismét elhúz mellettük, ők pedig csak állnak, összefagyva és mégis átmelegedve a novemberi hidegben.
   - Akkor... - nem engedi el, egészen közelről mormogja a nő fölébe - akkor...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A magyar hablatyolás ezen a helyen angollal és bizonyára némettel keveredik, egészen enyhén elnyomva azt az érzését, hogy évek múltán is egy teljesen kirekesztett idegen ebben a nyavalyás országban. Ez a része határozottan az Adventi vásár és az ennek örömére Budapestre özönlő turisták pozitív számlájára írható. Azonban a tömeg, ez a rengeteg, színes ember... nem, ezt még mindig nem nagyon bírja.
Leszegett fejjel áll a nő mögött, ujjatlan kesztyűs kezeit mélyzöld téli kabátjának zsebeibe rejtve. Az ételes- italos fa házikókhoz ennyire közel a hideg már nem követelné meg összehúzott, egészen zárt testtartását, a személyes szférájában álló idegenek azonban mindenképp. Zója ismeri, Zója tudhatja, hogy a szíve mélyéről gyűlöli az ilyesmit, most azonban mégis itt van vele. Közvetlenül mellette a hidegben, a tömegben.
Ahogy a nő megfordul, ő hátrébb lép egy aprót, majd átveszi tőle a két forró, gőzölgő italt. Feléjük nem isznak ilyesmit, így a bor kellemesen fahéjas illata szokatlan számára, ahogy minden, amit ebben az országban tapasztal.
   -  Nem tudom még, mi lesz karácsonykor.
Félszegen tér ki a válaszadás elől, a vállával kissé meglöki a hozzá legközelebb állót, ahogy a tér egy viszonylag szellősebb része felé igyekszik. Itt már kap levegőt, itt már nem érzi, hogy azonnal fel kell robbantania maga körül mindent azért, hogy teret kapjon. A szíve bizonytalanul ver a mellkasában, ő pedig zavartan szagol bele ismét az italába, hogy levehesse a tekintetét a nőről.
   -  Nem kerüllek, csak... Csak gondoltam érted. Érted, hogy ez így nem...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mindkét kezével átfogja a forró, gőzölgő italt, Zója mondatára már- már bűnbánóan pillant oldalra. Nem fog működni. Ugyanezt mondta a nőnek azon a bizonyos halloweeni éjszakán, amikor engedett a csábításnak és egy tinédzser fiú bizonytalanságával felhívta magához. Nem tudta, mit akar, azt sem, miért csinálja ezt az egészet, amiről bárki megmondhatta volna, hogy baromág. De akarta. Néha pedig ő is afféle férfi, aki nem az agyával gondolkodik.
Szótlanul követi, akár az árnyéka. Hálás Zója javaslatáért, amivel kivezeti őt a bódék előtt kígyózó, színes és zajos tömegből és ezáltal ismét felszabadítva a mellkasát. Úgy érzi, ha sokáig marad, meghal. Vagy rosszabb.
A forralt bor édeskés gőze körüllengi őket, mint egy furcsa, karácsonyszagú aura.
   -  Mina mondta el neked?
Halkan kérdi, a tekintetét végül kelletlenül a nőre emeli. Ha tehetné, soha semmit sem beszélne meg. Ez nem az ő asztala, nem ért hozzá, könnyebb, ha a dolgok csak úgy... megtörténnek. Az ujjait egészen átmelegíti az idegen ital, ami akár kellemes is lehetne, ha nem tartana attól a beszélgetéstől, amiatt itt van.
   -  Csak nem akartalak bántani vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Pletykák, naná. Persze a békülést követően eleve nem titkolták az iskolában a dolgot, mindössze az első pár napban tartották a megfelelő, bizonytalan távolságot Lénával. A portrék azonban mindig és mindenhol ott vannak, elég egy vérmesebb pillantás vagy két tétován összeérő kéz, ők azonnal pletykák indítanak. Hát ha még két tanár félreérthetetlen helyzetbe bonyolódik a kastély elhagyatottabb helyein, az biztos, hogy perceknél tovább nem maradhat titokban.
Ezzel az erővel ő maga sem érti, hogy a Zójával való viszonya mégis hogy maradhatott nagyjából titokban. Nagyjából.
   -  De ugye ő tartani fogja a száját? Rólunk?
Hirtelen és élesen kérdez vissza, a beszéde hadaróvá válik. Az első és legfontosabb, amit hirtelen tudni akar, bizony ez: a lánya, egyetlen vére vajon lesz olyan kedves és intelligens, hogy ezt az apróságot megtartja magának? Vagy ahogy most Zójának kisírta a bánatát, lehet, hogy Lénának is eljár az a lepcses is szája? Különben pedig...
Behunyt szemmel iszik bele a forralt borba, a savanykás, mégis édes, fűszeres íz és a melegség furcsa ízt hagy a szájában. De legalább megmelengeti a kezeit.
   -  Mi? Milyen tesztről beszélsz? - összeráncolja a homlokát, az arcára értetlen kifejezés ül, ahogy ismét a nő szemébe néz... majd szép lassan, ahogy felfogja annak szavait, ez jéghideg riadalomba csap át - Várj. Várj, várj. De ugye nem vagy az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csak áll vele szemben, dermedten és megrettenve, a kezében a gőzölgő forralt borral, azzal a tekintettel, mint aki épp egy különösen rémisztő szellemet lát. Zója ismerhetné már eléggé ahhoz, hogy vigyázzon ezekkel a kényes félinformációkkal, ha mondani akar valamit, ne felejtsen ki bizonyos tényeket. Dwayne ennek a negyedéért képes gyerekes hisztit csapni, hát még akkor, ha az exe bizonyos terhességi teszteket emleget itt, az utca kellős közepén.
   -  De akkor nem vagy az.
Láthatóan ez minden, ami érdekli, mintha a nő többi mondata elillant volna félúton és nem jutott volna el hozzá. Elvégre az lenne ám a komoly paranoiás helyzet, amellett eltörpül Zója mindenféle fejfájása, ami ezt a rendellenes kapcsolatukat illeti.
Megforgatja a szemeit, belekortyol az italába, ami még mindig forró és számára túl markánsan fűszeres. A másik kezét a zsebében pihenteti.
   -  Vigyázz ezekkel a dolgokkal - felel végül fojtottabb hangon, épp, hogy a beszéde kitűnjön az utca tömegének alapzajából - Amiket mondasz. Nekem. Léna legilimentor, meg a legjobb haverja is. Leellenőriznek. Még csak nem is gondolhatok olyanra, amire nem szabad, mert Nina megrövidít egy testrésszel...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

   -  Ne beszélj ilyesmiről!
Fojtott hangon hadarja, már-már fojtja belé a szót, amikor a fantomterhességéről kezd már-már áradozni. Az arcára a pánik tiszta kifejezése költözik, érzi, ahogy a mellkasában a szíve gyorsabban kezd el verni, a végtagjai pedig egyszerre elhűlnek. A lehetőségnek még a gondolata is elég ahhoz, hogy a gyomra idegesen forduljon egyet. Gyávaság? Minden bizonnyal, ha ráfogják azonban letagadja. A múlt kényes emlékei azonban már bőven elegek ahhoz, hogy egy negatív terhességi teszt gondolatától is kiverje a hideg frász.  
Zója azonban tovább beszél. Amit pedig mond őszinte megütközést vált ki belőle, ami kiköltözik az arcára és megdermeszti az egész testét. A pulzusa ismét emelkedik egy keveset, a szája elnyílik, a szeme pedig végül megtalálja a nőét, hogy viszonozza annak undorral (vagy szánalommal?) telt pillantását.
   -  Te... - a mutatóujjával bök felé, ám mindez olyan, mintha egy élesített fegyverrel tenné - Te nem tudsz semmit se! És ne merj sértegetni, világos? Se engem, se Lénát, mert ő egyáltalán nem érdemli meg!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csak áll és bámulja a nőt, mintha az épp pofon vágta volna. A kezét lassan visszaengedi maga mellé, a másikban továbbra is lustán gőzölög a forralt bor, ő pedig nagyon nehezen állja meg, hogy ne borítsa az egészet erre a fehérnépre az utca szeme láttára. Kissé megemeli az állát, ahogy a nő egészen közel lép hozz, bár a szemében megnő a távolság, mintha erővel igyekezne kizárni magából mindazt, ami történik. Zója tudhatja, mennyire mélységesen utálja ezt. Most pedig könyörtelenül felhasználja ellene.
Elfordítja az arcát, nem válaszol. Összeszorított szájjal tűri a nő szavait, bár az izmai megfeszülnek, a türelme pedig azon a határon inog, amit nem kéne itt az utcán átlépniük. Egyáltalán nem. Érthető módon fellélegzik tehát, ahogy Zója ellép tőle, majd megfordul, láthatóan távozóra fogja. A forralt bor megremeg a kezében.
   -  Na erről nem akarok hallani.
További választ már nem vár. Megfordul, a maradék bort az ingerült ember lendületével dobja a legközelebbi, rácsos szemetesbe, amiből azonnal továbbfolyik az utca díszköveire. Anélkül, hogy visszanézne, csörtet el, pillanatokon pedig  fő utcán elnyeli a vásározók színes tömege.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az ajkába harap, lenéz az összekulcsolt ujjaira... majd vissza a nőre.
A parancsnokságon mindössze lézengetek már, ahogy a nyomozók hivatalos munkaideje letelt, az állomány nagy része már az otthona felé tart a jeges, latyakos úton. Néhány asztallal arrébb a kommandó további tagjai ügyködnek, többnyire magánügyeiket intézve a minisztérium pénzén és idején, a takarító személyzet egy tagja sorban végigjár az asztalok között, hogy egy pálcaintéssel kiürítse a szemeteseket, magában dúdolgatva egy hamis , nyolcvanas évekbeli dalt. Más már nincs itt. Csak ők. És ők ketten.
Az asztalán ül, ismét az ujjaira néz, amik hűvösen kapcsolódnak egymáshoz egy kifogyófélben lévő tollat szorítva. Az egyenruhájára már ráférne egy kiadós mosás, állapítja meg, ahogy a szeme a térdénél sötétlő, valószínűleg hamufoltra téved, ám ezt az információt azonnal el is felejti, amint megfogalmazta.
Léna személyes holmijai egymás után puffannak a dobozban. Kénytelen fölnézni rá. A háta és a haja - ennyi jut neki belőle.
   -  Te kérted vagy parancs?
Hosszú percek óta ez az első mondata hozzá, halkan és rekedten. Nem hülye. Ha pakol, akkor megy - ám azt nem tudja, hová, miért és mennyi időre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A tollat tovább forgatja a kezében, végül egy szusszanással dobja le az asztalra. A karjaival ellöki magát, hogy talpra álljon, ám egyelőre nem lép közelebb. Nézi, ahogy a személyes tárgyak tovább hullanak a dobozba, ő pedig akaratlanul pillanatra  válla fölé, ahová korábban a megannyi fényképet, cikket és egyebeket tűzte fel, amire munka közben jól esett ránézni.
A képek napokkal korábban eltűntek már. Mert így helyes.
   -  Tartalék... karriert akartál csinálni, nem?
Élesen kérdez vissza, olyan hangon, amit az elfojtott rimánkodás tesz keménnyé. Léna képes volt Indonéziába utazni a kiképzés miatt, most pedig visszaülne Bogolyfalvára aktákat tologatni...? Tudja ő, mit jelent a tartalékos- jelző: elfeledett, félretett lúzer, egy istenverte falu életunt helytartója. Nem hiszi el, hogy komolyan ez az, amire vágyik, pláne azok után, amin már eddig keresztülment.
Hacsak.
   -  Ne csináld... kérlek - a hangja bizonytalanabb és halkabb lesz, ismét hátrapillant, mielőtt folytatja - Tudom, hogy dühös vagy rám és tökre igazad van. De helyrehozom. Ezért nem kell elmenned. Kérlek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

   -  Nem, nem beszéltük meg. Semmit se beszéltünk meg.
Köti az ebet a karóhoz, hiszen miért ne tenné: neki már nincs vesztenivalója ebben a helyzetben. A lépcsőházas eset semmi sem volt, ezt tudja ő is, talán tudja Léna is és különben bárki, aki cseppet is ismeri a helyzetüket. Akkor a folyosón ő sem látta értelmét annak, hogy érvelni, vagy netalán könyörögni kezdjen - mert hiszen azt is megtette volna, az önbecsülését pedig boldogan lehúzza a vécén, ha bármit is segít.
Összefonja a karjait maga előtt, ami pótcselekvés csupán. Az ujjaiból ismét kifut a vér, ő tanácstalanul lépdel előre- hátra, mintha nem tudná eldönteni, közelebb menjen vagy ne. De nem menni sokkal egyszerűbb.
   -  Akkor adj egy kis időt, jó? Ennyit kérek csak. Időt - vált nyomban alkudozásra, látva, hogy Léna talán most először nem fog asztalt borítani rá, ha megszólal. Eddig ő hagyott teret és időt neki, hadd gondolja át a történteket és hadd rendezze el magában, mi az, amit szeretne.
És őszintén kétli, hogy az ez lenne.
   -  Rendeződik a helyzet, pár hét vagy nem t'om és átmegyek és megdumáljuk rendesen. Mert ez így te is tudod, hogy nem oké.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Szíve szerint visszaszólna, sőt, ráordítana, ha tehetné: nem voltál egyértelmű, te rohadt liba, csak sírtál elrohantál és meg se próbáltál meghallgatni és egyáltalán megérteni, mi az, amin én keresztülmegyek. Szerinted akartam ezt az egészet? Szerinted felüdülés nekem, hogy lesz egy gyerekem, akit nem akartam, akkor, amikor a legkevésbé alkalmas? És tényleg el tudod képzelni rólam, hogy akarattal bántottalak volna?
Igen, ezt kéne mondania. Meg kéne ragadnia a vállát és közvetlen közelről az arcába kiabálni, hogy Léna is érezze, ebben a helyzetben nem ő az egyetlen áldozat.
   -  És ha lemondok a gyerekről? Nem lesz közöm hozzá. Akkor?
Hosszabb töprengés után pillant föl rá, hogy végignézze, ahogy már a fiókokkal matat. Ötletszerű feltételezés, mindössze egy kósza gondolat, még ő sem biztos abban, mennyi a valóságtartalma és, hogy az elhatározásból valaha születhetnek-e konkrét tettek. Ám, ha racionálisak maradunk, ő pedig maradéktalanul az: választási helyzetben számára nem lenne kérdés, hová húz. A nőhöz, akivel másfél évet szinte együtt élt, vagy egy félig kifejlett magzathoz, akihez a vér köti, ám semmi több.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Nem sokkal mögötte áll, maga előtt összefont karokkal, konokul, jelezvén, hogy egyelőre nem fog távozni. Ám ahogy Léna Minát említi, kénytelen lesütni a szemét. Ám a mozdulat inkább az elnyomott indulat leplezése, mint a bűntudaté.
Még mindig. Még mindig ugyanaz a szalag. Találkozott Zójával, terhes lett és igen, igen, elhagyta őket, aminek már másfél évtizede, mégis kísérti, akár egy nyughatatlan és feltűnően idegesítő kopogószellem. Léna pedig nem volt ott, sőt - életkorát tekintve még az iskolapadban ült, a történetet így mindössze Dwayne szűkszavú elmondásából ismeri.
Mégis nekiáll ítélkezni fölötte? Pont ő? Pont most?
Ám ezt a megrökönyödést felülírja az, amit Léna legközelebb mond.
Szólása nyitja a száját, a szeme összeszűkül, ő pislogni kezd. Valakije. Hiszen azt mondta, teljesen biztos benne. Van valakije, mindezt háttal állva, egy fiókban matatva, anélkül, hogy a szemébe merne nézni.
   -  Valakid.  
A hangja halk, ám hűvös és éles, mint az acél. A fejét oldalra billenti, majd az egyik kezét egész lassan az egyenruhája belső zsebébe csúsztatja. Hátrapillant a válla fölött, kissé megnyalja az alsó ajkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

   -  Mit kéne megértenem? Hah?
Hirtelen csattan fel, ám a hangja nem ver visszhangot a padlószőnyeggel fedett, apró falakkal felszabdalt parancsnokságon. Nem látja, ám érzi, hogy a szoba túlvégében az egyik kolléga felegyenesedve feléjük bámul, halva a hangsúlyt, amit semmiképp sem üthetne meg egy nővel szemben. A parancsnokságon pedig mindennek szeme és füle van.
Ez az, amiről hajlamos megfeledkezni.
Hűvös ujjai masszív tárgyat, annak fém szegélyét tapintják a belső zsebében. Az érzés egyszerre megnyugtatóan hat rá. Az irányítás csalóka érzete. Ha most akarná, akár be is fejezhetné az egészet. Csak el kéne határoznia. Csak meg kéne mozdulnia. Megtehetné - hiszen ki állítaná meg? Léna?
Egy leszedált sárkány karámjának képe rémlik föl előtte. A nő akkor se tudta megvédeni magát, neki kellett a segítségére sietni. Megmentette az életét.
Megóvta őt. Akkor is. Léna képtelen az ilyesmire. Csak egy kis virágszál.
Az életével tartozik neki.
Nem léphet le csak úgy.  
   -  Rendben van.
A szempillája kissé megremeg, végül kihúzza a kezét a zsebéből, üresen és tétlenül. A hüvelykujjával megdörzsöli a homlokát, a hangja erőltetetten nyugodt és szinte gyanúsan könnyednek hat.
   -  Akkor majd vele beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Visszaejti a kezét maga mellé, már- már flegmán, úgy figyeli odavetett szavai hatását. Az egyik fénymásoló papír a bakancsára hullik, ő arrébbrúgja, majd hanyagul rálép. Aztán néz a nő szemébe. Keményen és valahol egészen kihívón.
Ha így szeretnél játszani, nekem mindegy, játszhatunk így. De ne feledd el, Dandelion, ebben sokkal jobb vagyok mint te. Vagy a Lovagod.
   -  Nem mondtam, hogy bántani fogom. Csak beszélek vele, jó?
Szabadkozón felemeli mindkét kezét, felmutatva üres tenyereit, melyek egyikét vörös, gyógyuló heg szeli át, egy pár nappal korábbi bevetés fájó sérülése. Akkor elvesztette a türelmét, aminek következményei voltak, mint mindig. Ezt nem szabadna elfelejtenie - mégis minduntalan megteszi.
A parancsnokságon kevesen vannak már, ennek köszönhetően pedig igen, minden szavukat hallja, akár a folyosón elhaladó takarító is, ha szeretné. A Minisztérium persze sosem volt híján a drámáknak, pláne, ha két munkatárs került kapcsolatba, az új pletykákra azonban mindig kaphatók.
Konokul néz farkasszemet vele - hosszú, hosszú másodperceken át. Egy mély levegőt vesz, nyel egyet. Majd elfordítva a fejét felveszi a táskáját a székéről.
   -  Téged nem bántanálak, ezt tudod. - közli végül szilárdan - Mert hozzám tartozol.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Összehajtja a térképet, félszegen bólint egyet a férfi felé, nyugtázva a tervet. A kocsi halogénizzós reflektorának fényében az alakja hosszú árnyékot vet az őszről maradt falevelekkel teleszóródott, ritkán járt betonúton, ahogy megkerüli Volvót, majd kinyitja annak ajtaját.
Nem mai gyerek már, meg kell hagyni, ám ahogy az ő késői tinédzserévei elmúltak, úgy vesztette el a lelkesedését az iránt, hogy állandóan új kocsit vezessen. Persze annak is megvan a maga elvitathatatlan varázsa, mint mikor a frissen kibontott elektronikai eszközről először mi húzhatjuk le a biztonsági fóliát, a már-már perverz, bűnös élvezet. Régen ő is kergette ezt a fajta benzingőzös kielégülést, az otthonában ma is szívesen garázdálkodik a hűséges pickuppal, itt azonban egyáltalán nem. Ezt az ezüstszürke, lassan öt éves autót az ideköltözését követő első héten vette, arra, amire használja, a rakparton araszolni vele bőven megfelel.
Versenyre még sose használta.
A tárképet bedobja az anyósülésre, beülve bevágja maga mögött az ajtót, ráadja a gyújtást, csak aztán nyúl a biztonsági öv után. Az 1.8-as diesel motor inkább morog, mint dorombol, ellenben Adam eleve sportolásra szánt járgányával. Kissé letekeri az ablakot, épp annyira, hogy a hűvös levegő befolyjon rajta, a pálcáját maga mellé teszi az ülésre.
Just in case.
A kijelölt rajtvonalig ráérősen vezet el, a jobb kezét a váltón pihenteti. A reflektorok kanyargós hegyi út egy szakaszát világítják meg, erdővel és rozsdás szalagkorláttal szegélyezve. Épp elég széles hozzá, hogy ketten elférjenek, azonban ahhoz már nem, hogy ha egy idegen bukkanna fel szemből, kikerüljék a frontális becsapódást. Dwayne tudja ezt. Valószínűleg Adam is.
Nem csoda, hogy ezt a helyet javasolta.  
Három, kettő, egy. Az ő kocsija - felépítéséből és meghajtásából fakadóan - lomhábban indul, mintha nyújtózkodva ébredne egy hosszas alvás után, ezt követően azonban felveszi és tartja a tempót, ahogy kell. Erőszakosan nyúl a váltó után ismét, az ő arcán pedig egész más tükröződik vissza.
Az elfojtott, kiadni kívánt harag.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Wrooom- wrooom, egy hároméves kisfiú szavaival élve.
Az ujjai a kormányra fonódnak, érzi, ahogy a műbőr borítás varrása a tenyere bőrébe nyomódik, szinte fájón. Ő az úton tartja a szemét, nem pillant sem a vámpír, sem annak kocsija felé, a haja félig a szemébe hull, az állkapcsa megfeszül, ahogy összeszorítja a fogait. Az agyában hónapok óta őrjöngve kavargó gondolatokat pedig végre elhallgattatja a szenvedő motor és a fejében zakatoló vér zaja.
Élesen veszi be a kanyart, megrántva a kormányt, érzi, ahogy az autó hátsó fele a gravitációnak némileg engedve a szalagkorlát felé sodródik. Ösztönösen fékez és kerül így Adam mögé, a kanyar után egyenesbe rántja a kormányt, ismét a gázra lép...
Bumm, egy másik hároméves kisfiú szavaival élve.
Egy auror az élete során két dolgot kénytelen a saját bőrén megtanulni, ha még ámítja magát a hosszú élet lehetőségével. Az egyik, hogy nincs olyan apró, jelentéktelennek tűnő seb, ami nem gennyesedhetne be annyira, hogy végül végtagvesztéssel járjon, a szakszerű ellátás tehát kötelező. A második ennél egyszerűbb, olyan törvényszerűség, amit már nem a tanteremben, hanem a csatatéren ismernek meg, onnan ivódik az elemi ösztöneik közé:
Ha a fejed fölött dörren valami, húzd össze magad, különben kifolyik az agyvelőd.
Egy átlagos vérmérséklettel, tapasztalatokkal és reflexekkel rendelkező ember nyomban arra gondolna, egy állatt ütött el, vagy egy terjedelmes faág puffant a kocsi tetején. Ezzel szemben egy auror, nos, ő egyáltalán nem gondolkodik.
Ahogy a teste összerándul, a kormányt úgy rántja balra közvetlenül a becsapódás után. A kocsija orra nem sokkal véti el Adam hátsó lámpáját, ahogy csikorogva keresztbe fordul az úton, majd a korlátnak ütközik, a lassulás miatt azonban abban már nemigen tesz kárt.
A dolog pedig, hacsak nem kapaszkodik igazán, valószínűleg a betonra esik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A bal kezével magához szorítja a fekete mappát, a jobbjával felkattintja az öngyújtót néhányszor, amíg a cigaretta tüzet kap. Elhaladva mellette kurtán biccent egy távolabbi kollégának, lassan kifújja a füstöt, egy épp kilépő nő utána megállítja az ajtót, hogy a folyosóról besétáljon a zsúfolt irodába.
Nyomtatványok, vádalkuk és papírra vetett, monoton hazugságok, tragédiák bűze. A kívülről érkezőt ez fogadja, elkeveredve a munkaterületeken ügyködő nyomozók halk mormogásával és az elvesztegetett életük perceinek koppanásával. Hagyja, hogy az üvegezett lengőajtó visszazáródjon mögötte, a cigarettát a fogai közé fogva indul el a csoszogó léptektől szürkére koptatott futószőnyegen az asztalok közt. Kósza pillantásokat érez magán, ő azonban maga elé bámul, részben kizárva a zajos világot, ami körülveszi.
Csak essünk túl ezen is.
Megáll az asztal mellett, nem köszön és még egész véletlenül sem néz a nőre. Dohány és áporodott föld szagát hordja magával, az egyenruhája piszkos a térdénél és a vállán, a körmei alá rakódott homokot pedig akkor láthatja a nő, amikor Dwayne kérdés nélkül elé teszi a mappát.
   -  Sürgős. Kösz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nem a sebesség az, ami megöl, fiam. Hanem a nem várt parkolás.
Mélyeket lélegzik. A szívverése lüktetésén és a fülében kezdődő, halk sípoláson kívül hallja, ahogy a Volvo lefullad az út szélén. Összeszorítja, majd hunyorogva kinyitja a szemét, amíg ismét tisztán lát, megrázná a fejét, hogy a haját kisöpörje a szeméből... a teste ekkor rándul össze ismét a csigolyáin végigfutó fájdalomtól, amibe a szeme is könnybe lábad. Az első gondolata az, hogy kitörte a nyakát. A második szintén. Harmadjára azonban kiegyezik egy komolyabb rándulással.
Lassan engedi le a kezeit, amiket az utolsó pillanatban védekezőn maga elé kapott. A jobb keze ujjai a biztonsági öv csatja után matatnak, ami fájón feszíti az ülésnek, szinte kipréselve a tüdejéből a levegőt. Legalább is ő így érzi most.
Adam hangja az, ami végül emlékezteti arra, hol van és mit csinál. Az öv csatja halkan kattan, a mozdulat felénél, anélkül, hogy a fejét arra fordíthatná, int a férfinek egy aprót. Megvagyok, élek még. Bal keze, melynek könyökét szintén csúnyán odavágta, zsibbadtan nyúl a halántékához, majd elhúzza onnan, hogy megnézze az ujjait. Vörös maszat. Épp egy kevés. Túléli.
   -  F*ck... - ez az első, ami egy mély sóhajjal kiszakad belőle. Egy lökéssel kinyitja a vezető oldali ajtót.
   -  Mi a p*csát ütöttem el...?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A legjobb az lenne, ha a nő egyszerűen bólintana, maga elé húzná a mappát, esetleg közölné, mikorra jöhet vissza érte, őt pedig hagyná elsétálni anélkül, hogy egyetlen árva, megveszekedett szót kelljen érdemben szólnia hozzá. Háromszor. Háromszor kereste meg, rimánkodott és könyörgött neki, először azért, hogy ne haragudjon rá, próbálják meg helyrehozni a kettejük dolgát. Végül leginkább pusztán azért, hogy Léna szóba álljon vele, amire, minden korábbi kapcsolatuktól eltekintve, a legnagyobb szüksége lett volna. Többször nem fog. Különösen aztán, amit Léna a parancsnokságon vágott a fejéhez, szinte búcsúzóan.
Osztrovszky K. Konstantin. Így hívják. Nem esett nehezére kideríteni a nevét és lakcímét, ám, hogy mihez fog kezdeni az információval, egyelőre nem tudja.
   -  Lejárt a munkaidőm. Húzok haza - válaszol félvállról, a cigarettát kiveszi a szájából. A kézfején sötétbarna és bordó égett hegek és forradások sorakoznak, akár egy elfertőződött aknamező. Rossz szokások.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Elütötte vagy a tetejére zuhant, számára teljesen mindegy. Igaz, nem csak a nyakát fájlalná, ha egy szarvas koponyáját díszítő tízpontos trófea döfte volna át a szélvédőt és állt volna meg a tüdejében, ahogy azt az agancsok szokták ebben a helyzetben. az elsődleges kárfelmérés alapján, amit magán végzett, olcsón megúszta a találkozást a valamivel - ami akár egy egyszerű, korhadt farönk is lehetett.
Ahogy Adam elhátrál a kocsi ajtajától, darabos, vontatott mozdulattal fordul oldalra. Az egyik kezével a kormányt, a másikkal a Volvo oldalát markolva teszi bakancsos lábait a betonra, majd egy fájó szisszenéssel emelkedik fel az ülésből. A pálcája, amit korábban elővigyázatosan az ülésre tett, pattogva gurul be az autó alá.
   -  Ooohh... b*sszamegazajó...
A kezét a kocsi oldalán végighúzva kezd óvatosan térdre ereszkedni, hogy a pálcát magához vegye, később pedig azzal helyrehozhassa a nyakát, mikor jóval arrébb, az autó túloldaláról meghallja a hangot. Mozdulatlanná dermed, mint a szagot fogó vadászkopók, arrafelé fordul, amerre korábban Adam indult. Az ereiben pedig perceken belül már másodjára hűl meg egészen a vér.
Jóval távolabb van a lénytől (lánytól?), mint a vámpír, így a reflektorok visszaverődő fényében a legalapvetőbb jegyeit figyelheti meg. A sápadt bőrt, a hosszú hajat, ezt a majomszerű testtartást, ami különben emberi felépítését hátborzongatóan állatiassá teszi. És a fogakat, ó igen, ez az első, ami szemet szúr neki.
   -  Mi... - a kérdés foszlánya afféle halk sóhaj csupán. Hosszú másodpercekig csak bámulja a teremtményt, a szája elnyílik - Hé! - emeli fel a hangját végül - mit ugrálsz a kocsi tetejére, mi?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A tenyerét az autó poros oldalán húzza végig, ahogy lassan megkerüli azt. A nyaka rettentően fáj még, a végtagjait pedig szokatlanul könnyűnek és gyengének érzi, ez azonban tudja jól, hogy csak a szapora szívverése és korábbi, kapkodó légzése hozománya. Ezek már csillapodni kezdenek, pláne így, hogy a figyelmét a dologra fókuszálhatja.
A vörös fénnyel égő hátsó lámpa fölött emeli el a kezét az ezüstszínű fényezéstől és ereszti le maga mellé. Közelebb azonban nem megy, egy megveszekedett lépést sem, na még az hiányozna. Ebből a kényelmes távolságból és szögből ép látja azt, amire kíváncsi, az pedig épp elég is hozzá, hogy a hátán futkározni kezdjen a hideg. A szeme a testtartástól meggörbült, vékony gerincoszlopon marad, a papírvékony bőrrel fedett karokon, vonakodva bámul az áthatóan kék szemekbe.
   -  Adam, asszem menjünk...
Mormogja halkan, a szemét nem fordítja el a lényről... amiről azt se igazán képes megállapítani, ember vagy állat inkább. Chupacabra. Azonban bármi, a morgásából ítélve nincs szüksége segítségre - részéről tehát kocsiba pattanna, hogy elhúzza a csíkot innen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A cigarettával ismét a szájában vakarja meg a fájó sebeket a kézfején, amik különben az alkarja belső felén, bár haloványabban, de folytatódnak a sötétszürke egyenruha ujja alatt. Egyáltalán nem tudja elviselni, ha valami belül fáj. Úgy érzi, megfullad a maró érzésben, ami ezerszer rosszabb, mintha a bőre égne vagy a csontja törne. Kénytelen az érzést így fizikai fájdalommá változtatni, vagy így, vagy úgy, ez elemi, önvédelmi ösztön benne.
Összefonja a karjait maga előtt, szinte leutánozva Léna korábbi mozdulatát. Nina nevének említése, ahogy mondani szokás, hideg zuhany így a nyomozóiroda közepén, ennyi idegen előtt állva. Az arcára mindez azonban egy furcsa rándulásként ül ki.
   -  Nem mondhatott ezt- azt, mert nincs semmi. A világon semmi.
Erőszakos egyszerűséggel közli ezt a hazugságot, a szemét a nő papírokkal telehalmozott asztalán tartva. Ezt- azt. Fogalma sem volt róla, hogy Nina az egyik exénél járt, ráadásul egy ilyen kényes, értelmetlen okból. Mi ütött abba a hibbant félvélába...?
A maszatos arca kissé elbizonytalanodik, amin nagyon nehezen lesz úrrá.
   -  Én meg azt hallottam, téged Mr. Irodista S*ggfej vitt el egy körre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Adam Kensington és a Mesélő

Neki aztán nem kell könyörögni. Aurori pályafutása alatt számtalan életbennmaradási tippet elsajátított, ennek köszönhető, hogy nem csak sikeresen elhagyta a harmadik x-et, de közeledik a negyedikhez. De még csak nem is kell minden nap az életét kockáztatnia ahhoz, hogy józan ésszel rájöjjön, ha valami így néz ki és ilyen pofát vág, azt inkább hagyja békén a kövesút közepén, ne játsszon vadbefogót.
Bólintana, ha tudna, ám így mindössze a kezét az autó fényezésén végighúzva hátrál vissza a vezetőoldali ajtó mellé. Vonakodva bár, de kénytelen elszakítani a tekintetét a lénytől, hogy fájó, öregemberes mozdulatokkal hajoljon le, a kezével pedig kitapogassa a pálcáját az autó kereke mellett. Ezzel együtt, ahogy felegyenesedik, máris nagyobb biztonságban érzi magát, ám mégse eléggé ahhoz, hogy a saját szakállára felfedezőútra induljon a dolog közelébe.
Amilyen szerencséje van a nőkkel, ez biztos azonnal kitörné a nyakát vagy valami.
Behunyja a szemét, amíg elmormol egy könnyű varázsigét, hogy a csigolyái éles fájdalmát csillapítsa. Nem teszi el a pálcát, amíg fellélegezve megmozgatja a nyakát, az autóba visszaülve is maga mellé teszi az ülésre, elvégre sose lehet tudni. Egy szitkozódás és egy fohász groteszk keverékére gondol, amíg elfordítja az indítókulcsot és Isten tudja melyik, de használ: a Volvo, bár sértődött köhécseléssel, de indul. Elővigyázatosan tolat hátra, a hűtőrácsba akadt bokrokat és út széli növényeket maga után vonszolva, a becsapódás helyszínén pedig fénylő üvegszilánkokat és egy deformált szalagkorlát- szakaszt hagyva hátra.
Adam tud vigyázni magára - ezzel a gondolattal halad el széles ívben kikerülve a cuccot és az úton álldogáló barátját, majd hajt tovább a hegyi szerpentinen. Pár kanyar után biztos bevárja majd, de... de most jobb neki távolabb innen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Warren, Sean
A csíptetős mappát és a kék csíkos golyóstollat leteszi maga mellé a hátsó bejárat hideg betonlépcsőjére, megdörzsöli a szemét, mélyet szív az áprilisi hajnal még maróan hűvös, agyat tisztító levegőjéből. Egy lépcsőfokkal lejjebb a rozsdás paradicsomkonzerv mélyén másfél tudat cigaretta kioltott csikkje úszkál a mesterséges pocsolyában, amellett két üres, műanyag kávés pohár, amik az elmúlt éjjel a társaságát alkották.
Jött, mert jönnie kellett, mert így helyes, neki ezt tanították. Zója szűk szavú, kapkodó üzenete kora délután futott be hozzá, ő pár órára rá érkezett a mugli intézménybe, azóta járja a folyosókat, a várókat, eldugott tévészobákat, vagy ül a számtalan lépcső egyikén, őrzi a békét. A nővel futólag találkozott, mikor az még a tíz személyes szoba egyik ágyán szenvedett, kipirult arccal és riadt szemekkel, elveszve a hófehér függönyök közt, akár egy gyermek. Váltott vele pár biztatónak szánt, feszült szót, hozzáérni azonban nem mert, a klór valós és a vér elképzelt szaga pedig visszakergette a folyosókra, ahol a hozzá hasonlóknak, véleménye szerint, helye van. Egy apának semmi keresnivalója a szülőszobában, természetellenes és morális csökevény, az ilyesmi csak az anyára és a gyerekére tartozik, hiszen segíteni nem tud, a szenvedés látványa pedig kiborítaná őt. Ő megtette, amit a becsület megkövetelt - elsétált a legközelebbi mugli ATM-ig, a megfelelő, hat számjegyű összeget pedig egy barátságos kézfogással átnyújtotta az osztályvezető orvosnak, hogy fenntartsa annak kellemes hangulatát, emellett Zója az éjjel hátralévő részében és az azt követő napokban már egy különálló szobában feküdhessen.
Ezek után már senki sem szólt rá a dohányzás, a járkálás vagy a székeken való alvás miatt.
Újabb mély levegőt vesz, visszaveszi a mappát a kezébe, a térdére támasztva folytatja a papírok kitöltését. Zója és a saját adatait átmásolja a bántóan fehér lapra a fia neve és születéskori paraméterei alá. Egy példány a mugli államnak, egy másik a mágusoknak. A keze megáll, ő újra és újra a névre pillant, ami a gyerekéé, mégis furcsán ismeretlennek és semmitmondónak tűnik...
Nem látta még. Él és jól van, ezt mondták neki nagyjából egy órával korábban, ez pedig egyelőre elég neki.
Átfordítja a papírt, a hátulját aláírással látja el, alatta az apasági nyilatkozata pihen mindkettejük kézjegyével ellátva. Egy pecsét a lapon, egy pecsét az életén. Szétszaggathatná, még lenne ideje letagadni, felkelve felrúghatná a konzervdobozt, hogy dehoppanáljon a hajnal halvány fényében.
Ismét sóhajt. Újabb aláírást maszatol a papírra, majd visszahajtja a mappa fedelét.

Egy mentőautó lámpái élesen villognak a felhajtón, kékre és vörösre színezve  kórház homlokzatát. A zsebébe rejtett kezekkel sétál el mellette, nem néz vissza az óbégató férfire, akit leszíjazva tolnak ki a kocsi gyomrából, majd a bejárati ajtó felé az ébredező épületek között. A portán rekedten köszön a biztonsági őrnek, a főbejáraton át hagyja el a kórház területét. A Városmajor utca vége felől egy villamos kerekeinek csikorgását hordja felé a szél, ő arrafelé gyalogol, kavargó, üres gyomra a megállóban üzemelő kebabos bódéig csalogatja. Az előreláthatóan pocsék reggelije elkészültéig a kiállított újságok címlapjait olvasgatja, mellettük egy idősebb asszony teszi le a sámliját, színes tulipánokat árul. Arrébb egy másik apró sírcsokrokat.
Fizetés közben épp csak egy pillanatra ötlik eszébe, milyen szerencsésnek mondhatja magát, hogy az előbbiből kér.

A második emeleten megnyomja a csengőt, az egyik lábáról a másikra áll, míg várakozik. Az ajtó mellett egy műtős ruhába öltöztetett, riadt férfi álldogál, a szemük egy pillanatra találkozik, egy biccentéssel köszöntik sorstársukat. Feltételezi, hogy ő is épp annyira elcseszettül szerencsétlennek néz ki, mint a másik, aki az ajtó nyílását követően a szülőszoba felé, míg ő a kórtermek irányába indul.
Halk beszélgetés, gyermekek gyönge sírása. A tenyerét megtörli a nadrágjában, a vajsárga falakon követi a szobák számozását, a tulipánok fáradtan lengedeznek a kezében. Megkerül egy látványosan várandós, hálóinges nőt, az ajtó előtt még erőt gyűjt, mielőtt benyitna.
Egy ágy, két kényelmes fotel, asztal székekkel, egy szekrény, tévé és képek a falon, a szoba kellemes, szinte már hotelszerű. Az áttetsző, plexifalú bölcső üresen áll az ágy mellett, ezt veszi észre először, utána az ablakban álló nőt. Halkan csukja be az ajtót maga után.
   -  Szerintem még nem kelhetnél fel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Szürreálisnak érzi a helyzetét, a steril közegben pedig önmagát jóval piszkosabbnak, mint amilyen valójában. A pulóvere fekete mintás  a szétcipzározott kabát alatt, az alakját a kezében lógó, tarka tulipánok teszik egyszerre élővé és olyannyira szokatlanná. Az állkapcsa megfeszül, ahogy a nő szemébe néz, majd továbbpillant annak kipirult, gondterhelt és riadt arcára. Fáradt, ez nyilvánvaló, hosszú éjszakája volt és sejthető, hogy még számtalan hasonlóan hosszú éjjel áll előtte, amit ugyanennyire segítség nélkül, magányosan kell végigküzdenie majd. Egy pillanatnyi, néma pillantásban realizálja, hogy ezt mindketten nagyon jól tudják.
   -  Feküdj vissza. Kérlek.
A hangja halk és egész szelíd, mégis határozott, jelezve, ha Zója nem teszi meg, amire kéri, erőszakkal tuszkolja vissza a keményre vasalt, fehér takaró alá. Az ágy, az ajtóhoz közelebbi feléhez lép, a virágokat a polcra készített üveg vázába teszi, a tulipánfejek bólogatnak egyet-kettőt, majd vele együtt kinéznek az emeleti ablakon, amin egyre élesebben tűz be a reggeli napfény.
   -  Még nem - először ennyit tervez válaszul, végül folytatja - De hallottam róla. Jól van. Biztos behozzák. Na feküdj le.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hümmög, a száját rágcsálja, az egyik kezével tétlenül babrálja, igazgatja a tulipánok hegyes, kardszerű leveleit. Zója visszafekszik, egy találatot kapott hadirokkant mozdulataival, az ő gyomra kényelmetlenül fordul egyet. A hely sterilitása, a folyosón vánszorgó, vajúdó nők mindannyian akaratlanul újra és újra a gyermekszülés horrorisztikus képeit ültetik a fejébe, amitől a feje szédülni, a gyomra pedig kavarogni kezd. Benn lehetett volna a szülőszobán, Zója akarattal kényszerítette vagy kérlelhette volna, ő pedig nem mert volna ellenkezni, ám szinte biztos, hogy a negyedik percben belehányt volna a legközelebbi kukába. Hazafias látvány.
Nem válaszol Zója duzzogására, megfogja az ágy végébe gyűrt takaró szélét, a nő ölébe teríti, majd megfordul, közelebb húzza a hófehér vaskeretes széket, leül mellé. A kezeit összekulcsolja, összehúzza magát, a testtartása némán árulkodik kínzó viszolygásáról és arról, hogy fogalma sincs, mit kezdjen magával a helyzetben.
   -  Minának reggel szólok, utána bejöhet. Kár lett volna felzaklatni, pláne hogy... hát tudod.
Csak megvonja a vállát, a mondatát nem fejezi be. "Pláne, hogy meg is halhatott volna". Oldalvást fölnéz a tulipánokra, amiknek nincs és sosem volt virágillatuk, inkább olyan, mint a tavaszé. Az alacsonyan álló nap fénye a szemébe tűz.
   -  Már az elején mondtad, hogy tulipán. De Wisconsinban nincs tulipán, egy szál se. Szívtam vele eleget, de nem volt soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Megrázza a fejét, jelezve, inkább hunyorog, nem áll neki kirámolni Zója kórházi csomagját. Lejjebb hajtja a fejét, az ölében összekulcsolt, nyirkos kezeire néz, az ablakon át betűző napfény átjárja a kabátját, melege lesz, mégsem mozdul meg. A haja a szemébe lóg, fel-felpillant a nőre, miközben az beszél. Zója haja csillog a fényben, mintha vízből lenne.
összerándul azajtó nyílásának hangjára, a válla fölött hátranéz, majd azonnal hátrébb húzódik a székével. A két ápolónő az osztályon megszokott rózsaszín egyenruhát viselik a mugli egészségügyi dolgozók elmaradhatatlan fehér fapapucsával és gyapjúzoknijával, az idősebbik haját szigorú csigákba csavarta, a karja vaskos és durva, akár egy férfié. Ő áll meg az ágy végében, ő beszél parancsoló, mégis furcsán kellemes hangján, a szavai Dwayne számára azonban értelmetlenek és összemosódottak, a figyelme egész máshol jár. A csomagot fehér, kórházi lepedőféle anyagba takargatták, a fiatalabb, vékony ápolónő kezében tényleg nem nagyobb, mint egy közönséges darab kenyér. A férfi abbahagyja az ujjai ropogtatását, mozdulatlanul kíséri figyelemmel a mozdulatot, ahogy Zója átveszi a gyereket, magához húzza, természetesen, már-már szirupos gyengédséggel.
Kurtán biccent a távozó nők felé. Az ajtó halkan bezárul, ő visszafordul az ágy felé, először nyel egyet, hosszú, tétova másodpercek múltán húzódik közelebb, mindössze egy keveset. Feszélyezve néz a takarók redői felé. Egy apró kéz, majd még egy, fehérek és mozdulatlanok, egy apró, az újszülöttekre jellemzően deformált koponyájú, lilás színű fej, kócos haj és álmos, szinte vakon, bambán pislogó szemek. Érzi, ahogy a végtagjai jobban elhűlnek.
   -  Hát nem t'om. Hasonlít? - bizonytalanul válaszol, idegesen összedörzsöli a tenyereit - Maradjon nálad. Majd ha nem lesz ilyen kicsi. Majd akkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Látott már újszülöttet, tartott a kezében, ismeri a súlyukat, az édeskés illatukat és azt a fintorgást, amivel a világot bámulják. Ez már nem okoz neki meglepetést és semmi köze ahhoz a szorító érzéshez, ami a mellkasát szorítja össze, mint egy kőbilincs. Ám a helyzet más, mint korábban. Ez az újszülött ugyanis az övé, állítólag a véréből való, még ha olyannyira szürreális is az elképzelés. Minával ezt nem volt alkalma átélni, őt tíz éves korában ismerte meg, ennek okán máig nem érzi a gyerekének, legalább is biztos nem úgy, ahogy arról a vízautomata mellett pletykáló gyerekes kollégáit hallja nyilatkozni. Ez más, hisz itt van. Ő nem menekült. Most pedig felelősséggel tartozik érte, kötelessége életben tartani, gondoskodni róla és szeretni.
Ez utóbbit vajon már most éreznie kéne, ahogy vonakodva átül a nő mellé a fehér takaró szélére? Ha igen, akkor benne miért nincs ilyen?
A bőr kabátja anyaga a takaróhoz és, súrlódik rajta, összeolvad vele. A jelentéktelen súly a karjára nehezedik, ő lenéz és bár tudja, hogy egy újszülött szeme ebben a távolságban már egyáltalán nem lát, megkeresi a gyermek tekintetét a puffadt arcon.
A halálát kívánta. Magának nem tagadhatja, amikor tudomást szerzett Zója terhességéről, Adam kanapéján azt kívánta, bárcsak a természet magától elintézné a problémát, amit a születendő gyermeke jelent. Bűnös és visszataszító gondolat volt, ami az agya legmélyén született - ám tagadhatatlanul valós. Ha korábban tudomást szerez róla, gondolkodás nélkül kényszerítette volna Zóját a terhessége megszakítására, a döntését pedig nem bánta volna meg. Lénát akarta, a régi és megszokott életét, nem pedig a gyereket, akinek életéről nem kapott döntési jogot.
Léna azonban már nincs. Sem az életében, sem a szívében. Az érzés pedig átalakult - ezt a drasztikus változást pedig nehéz megemészteni. Hogy mit gondol tehát, amikor a gyereket nézi a kórházszagú takaróba csavarva?
Bizonytalanságot és bűntudatot.
A nő érintésére megrezzen, halovány, hálás mosoly kúszik át markáns vonásai közt. Az jobbját óvatosan mozdítja meg, az ujjai megérintik az ökölbe szorult, apró kezeket.
   -  Le akartam lépni - dünnyögi halkan - Amikor kiderült. Rohadt dühös voltam. Felkavartad az életem, ezzel az egésszel. Szerintem utáltalak is - nem néz rá, ám elpillant az ajtó felé, majd vissza a gyermek arcára - De már nem utállak. És nem fogok elmenni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Feljebb emeli a karját és a könyökét kissé, vele együtt a gyereket, aki megközelítőleg három héttel a kiírt dátum előtt született, ezzel együtt könnyebb és kisebb, mint egy átlagos újszülött. A vékony csuklón lazán lóg a mugli kórház karszalagja, a kezei ökölbe szorulnak, lassan pislog, apró szája ásításra nyílik. Ő figyeli őt, miközben hallgatja a nő szavait, bár nm néz felé. A felkelő nap fényében hallja, ahogy kinn a város, a falak közt pedig a kórház is életre kel. Gyermeksírás, beszélgetés, csoszogó léptek és mindenféle azonosíthatatlan zaj. Csak idebenn van csönd, melyet Zója hangja tör meg, csöndes és szomorú.
Óvatosan áll föl, a karjai közt tartott gyermek épp csak megrezzen a mozdulatra. Megfordul, lehajolva visszaadja a nőnek, a pulóverébe azonban beleivódik az újszülöttek tiszta és romlatlan élet- szaga. Tétován ér az apró, pihés hajjal fedett koponyához, a homlokhoz, egy kósza, ügyetlen simítás, miközben kiegyenesedik, akár egy apai áldás.
   -  Megoldjuk majd, jó?
Szándékosan nem reagál a nő egyetlen mondatára sem, pedig megérti őket és érzi azoknak fájó súlyát. De most nem akar erről beszélni, hiszen tudja, Zójának pihennie, kellene, nem gondolkodni és egyszerűen maga mögött hagyni a problémákat egy időre. Visszaül mellé a takaróra.
   -  Csak ne aggódj. Túl vagy... ezeken a dolgokon. Innen minden tök jó lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kialvatlanság a nappal együtt ébred föl és erősödik benne, most, hogy az ágy szélén ül, szíve szerint elfeküdne és biztos, hogy nyomban elnyomná a zaklatott, fárasztó álom. Éjjel nem tűnt fel neki, hisz hozzászokott már az éjszakázáshoz, a várakozás, a stressz és a kilencvenöt Forintos automatás kávé éberen tartotta az agyát és mozgásban a testét. Most egyszerre elszakad az ékszíj, a homlokára egy ólmos súly nehezedik, a fények erősödnek, a hangok és illatok tompulnak körülötte. A tenyere élével megdörzsöli a homlokát, a haját kirázza a szeméből, visszanéz a nőre.
Jegyezd meg ezt a két arcot, mert innentől bármit is csinálsz, a sorsodon hordod őket, mint egy tetoválást. Ha bajuk lesz, az neked fáj, ha meghalnak, velük halsz. Ha utálod is a gondolatát, ha nem, ez már veled marad.
Lassan mozdul meg, sután simít végig a nő vállán, majd óvatosan fonja köré a karjait. Cigaretta, föld és kórházillatú ruháit durvának és piszkosnak érzi, mintha felsérthetnék vagy megfertőzhetnék a nő bőrét. Egy ölelés, eltávolodva egy biztató, könnyed, figyelmetlen érintés az arcélén.
Dwayne, menj haza.
   -  Vigyázz magadra, rendben? - szólal meg rekedten - Minának szólok reggel, ha meg van valami, hívj.