Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Még nincs itt túl régen, így valószínűleg nem csak Dorottyát, hanem a Hódolót sem ismeri. Lopva pillant szét az erkélyen messzebb állók között, hogy nincs-e köztük valaki, aki felháborodottan figyeli, amit művelnek. No, nem attól fél, hogy pár felsőbb éves elítéli őket, hanem attól, hogy a Hódoló a közelből szeretné figyelni, amint Dorottya megtalálja a papírt. Nem érzékel semmi gyanúsat, senki - nem néz a két fruska irányába sem.
- Nem tudják. Diszkét… diszkrétek leszünk. – Nyögi ki a többi emberrel már mit sem törődve. Mit sem tudott még arról, hogy vicces dolgok lesznek leírva, amitől kivesz belőlük a diszkréció. Végül is, mit várunk két tini lánytól, akik valami nagyon furcsával találkoznak? Remélhetőleg tényleg az a verzió lesz az igaz, hogy Dorottyát nem idehívták, hogy találja meg a lapot, hanem Dorottya már látta azt, s a véleményét e módon fejezte ki.
- Nagyon sok. Nem is értem hogyan boldogulnak órán meg a leckével.  – Oké, hogy elvileg vannak ilyen fordító ketyerék, de hogy az mennyire pontos? Meg mi van, ha nyelvtani hibát érzékel, úgy fordítja le? Még őt is megviselte az iskolai életre való átállás, pedig az anyanyelvén tanul. Bele sem merne gondolni, hogy milyen lenne Franciaországban vagy valahol csak egy nfordító ékszerre hagyatkozva.
Lehet, hogy az eszköz miatt lett ilyen kis esetlen ez a levél? Vajon honnan származik ez a fiú?
- Az anyanyelvén lehet szebben tud fogalmazni. – Ez persze egy optimista felvetés az Eridonos részéről, hiszen lehet ezek a gondolatok az anyanyelvén jöttek. De mi van, ha eszköz nélkül, az összes magyartudását összeszedve írta ezt?  Az tényleg cukii. – Igen, nagyon próbálkozik. Nálam hiába próbálkozna ezzel. – Vonja meg a vállát kacarászva. Őt még egyáltalán nem érdeklik a fiúk, viccesek meg minden, de el nem tudná képzelni, hogy bármikor is úgy nézzen egy srácra. Nem látott még egyikükben sem semmit, amitől annyira különleges lett volna, mint Titkosnak Dorottya. – Ó, jaj! – Röhög fel a levélre. – A felhők olyan nem simák. De úgy néznek ki, mint a vattacukor. – Csipogja kuncogva. Polli egészen biztosan kínosan érezné magát, ha ilyen sorokat kapna. De az milyen kínos lenne, ha el kéne utasítania valakit.
Tekintetével újra átfutja a sorokat egyben, hogy aztán fejcsóválva még egy utolsót mosolyogjon rajta. – Szerintem igen, én megérteném, hogy miért hagyta itt.  Én sem akarnám. – Neveti szemét forgatva. Fogalma nincs, mivel lehetne őt lenyűgözni, de biztosan nem ezzel. – Szóval Dorottya szőke és kékszemű…. hmm… - Tűnődik el a tájra pillantva. Tényleg nem sok emberrel találkozott még, de azért próbálja a Nagyteremből felidézni az arcokat. Ki lehet ez a szépség? Vajon hányadik évfolyamba jár? Nem ugrik be neki, hogy bárkin is akadt volna meg a szeme, aki Barbie babára hasonlított. – Te ismersz ilyen lányt? – Fordul oda Bettihez, hátha ő régebben van már itt. – Te is elsős vagy? – Ha szintén gólya, mint ő, akkor nem valószínű, hogy olyan sok emberrel futott már össze, de hátha. Látásból egészen biztosan több ember van meg neki, mint Pollinak, aki sokszor inkább maga elé nézve meditál, amikor kezd zajos lenni a világ. – Ők vajon hányadikosok? – A levél stílusa alapján elsős-másodikosok lehetnek, nem úgy tűnik, mint egy gyakorlott hősszerelmes.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Nagyon izgatottan várta ezt a kis közös programot, elvégre nem minden nap fon az ember virágkoszorút Sárival. Meg amúgy sem szokása ez a legtöbb embernek. Többször azon kapta magát, hogy órán is a délutáni programjukra gondol. Mostanában elég jól alakulnak az emberi kapcsolatai az iskolában, pedig az első pár hétben nem úgy tűnt, hogy képes lesz beilleszkedni. Sosem volt még korábban más barátnője, csak a kishúga, így neki is nehezére esett megtanulni a megfelelő kommunikációt a korosztályával, sőt még annál idősebbekkel is.
Ám Sárinak a megbeszélt időpont után még elég sokkal sincs semmi nyoma. Egy ideig még nem is aggódott, mert nagyon jól lekötötte magát a virágfélék megszámolásával, amivel dolgozni tudnak, viszont egy idő után aggodalom fogta el. Mondott valami rosszat tegnap este, ami miatt már meggondolta magát és nem is akar vele lógni? Az nem lehet, hogy direkt átverte, hogy itt álljon, amíg ők jól érzik magukat a klubhelyiségben – nélküle? Pedig ő nem olyannak tűnt, még zongorázik is! Néha titkon figyeli is az ujjait, hogy mennyivel hosszabbak az övéinél. Csak remélni tudja, hogy neki is ilyen keze lesz egy szép napon.
Amíg várakozik, úgy dönt, hogy a közelben megy egy kört, hogy megnézze van-e valahol olyan virág, ami az általa kinézett részen esetleg nem nő. Valami nagyon különleges, nagyon színes, nagy virágú darabra vágyik, ami a koszorújuk dísze lehet középen, akárcsak egy drágakő. Ezzel már sikerült annyira lekötnie a figyelmét, hogy ne gondoljon a katasztrófa forgatókönyvekre, így Sári köszönését meghallva mosolyogva fordul a hang irányába. – SÁRI! – Kiáltja a lány nevét, talán egy kicsit túlzottan is nagy lelkesedéssel, közben kezei a mellkasa előtt legyezik a levegőt örömében. Nagy kő esett le a csöpp szívéről, hát tényleg eljött! Hatalmas örömét azonban gyorsan letöri a lány sérült bokája. – Óóó… jaj. Mi történt? – Hirtelen képes váltogatni az érzéseit, azoknak az embereknek az érzéseit, akiket kedvel rendkívül könnyen érzi át. – Biztos, hogy így is…? Tudod, nem fáj meg ilyenek? – Kérdi még mindig a fásli felé pillantgatva. Nem is tudja, hogy hogyan tudna segíteni, nem gyógyító meg ilyenek. Nem is Elsa, hogy gyorsan lehűtse a fájdalmat. Lassan, a lány tempójához alkalmazkodva indul meg a cuccai irányába, ahol a legtöbb virágot találta. – Még sosem, de mindig is akartam. Pannával láttunk egy mesét, amiben az egyik lány fején ilyen volt, de anyuék nem engedték levágni a virágokat a kertben. – Meséli csalódottsággal a hangjában. Pedig mennyi szép tulipán meg nárcisz nyílt a kertjükben azon a tavaszon, amikor ezt eltervezték. Ráadásul ezek minden évben újra nőnek. – Panna haján megtanultam fonni, remélem ezt sem nehezebb. – Csipogja tovább. Nagyon szeret mindenkinek a húgáról beszélni, mindenről eszébe jut, hogy neki is tetszene. – Tudod minek van a legjobb virága? – Kérdi lelkesedéssel a hangjában. Tavaly nyáron nőtt ki véletlenül a kertjükben egy, ami elkallódott ültetéskor, az volt az első és utolsó alkalom, hogy találkozott ilyennel. – A fokhagymának. Ilyen magas a szára – mutat lefelé kábé fél méter magasra- és ilyen lila meg nagyon sok kicsi virágból lesz egy nagy kerek fej. Annyira szép, abból olyat lehetne fonni. – Magyarázza csacsogó hangon, s ahogy elképzeli kezeit az álla alatt összekulcsolja, arcára pedig ismét széles mosoly ül ki. Egészen biztos benne, hogy Sári is szerette volna látni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Ha nagyra lehetne nőni az esőtől, akkor már bizonyára magasabb volna, mint az apukája. Fiatalabb korában egészen sok buta gyerekes dolog volt, amiben – másokhoz képest- túl sokáig hitt, de sajnos ez volt az első dolgok egyike, amiknek nem valódiságát meg kellett tapasztalnia. A másik, amiben Mythbusters-öset játszott, az a répa és a fütyülés esete. Mindenhogyan próbálták meggyőzni, hogy ha megeszi, olyan szépen fog fütyülni, mint a nagypapája, de akkor sem lehetett rávenni évekig még arra sem, hogy megkóstolja. Maga sem tudja, hogy miért érzi a zöldséggel kapcsolatban a mai napig ezt a viszolygást, viszont fütyülni 6 éves korára sikerült megtanulnia, maga sem érti miért mondták neki, hogy anélkül nem lehet.
Azt ugyan sosem állították, hogy az esőtől megnő, de ő ezt tudományosan bizonyított ténynek tekintette azután, hogy többször hallotta a gombákkal kapcsolatban. Nála valahogyan nem működött, igaz még gombának öltözve nem próbált meg kiállni az esőbe. Sajnos most is csak ez az ananászos esőkabátja van, galócásat nem lehetett kapni, amikor vásároltak.
- Megfázni? Ááááh, attól nem kell. – Legyint mosolyogva. Lehet ő könnyedén beszél az ananászos gúnyájában most, de gyerekkorában sokszor szaladt ki még mezítláb is tapicskolni a vizes fűbe. Hidegnek hideg, de nagyon kellemes érzés. – Van az a bájital, tudod… pjúúúú – Magyarázza a kezeit játékosan felrepítve a füleitől, ezzel imitálva a felszálló füstöt, amit a kalapkúra bájital okoz. – Egy ideig füstölsz, de utána nagyon jó lesz. Ha eszel hozzá pirítósot, akkor hamarabb elmúlik a füst. – Magyarázza teljes meggyőződéssel a hangjában. Igaz, ő utálja azt a bájitalt, egyszer sikerült legyűrni a torkán, de a szüleinél és a húgánál már látta működni. Ő leginkább a füldugójával tömítette volna el a fülét, de az a galád kilökte a földre, ami azt eredményezte, hogy 20 percen át mosta fel a taknyával a szobája padlóját mire meglelte. – Kicsi koromban mindig vittek a gyógyítókhoz, az rosszabb, mint a betegség. – Sóhajtja száját húzva. Gyerekkorában folyamatosan betegeskedett, emiatt rengeteg időt töltött különböző ispotályok folyosóin várakozva. Nem is annyira betegség maradt meg neki rossz élményként, hanem az, hogy idegen emberek hozzáértek, meg az elviselhetetlen ízű bájitalok. Némelyiket a mai napig érzi a szájában, ha eszébe jut.
- Komolyaaan? Mi a tesómmal meg csigaházat vittünk a csupasz csigáknak. Te tudtad, hogy ők nem új lakást keresnek? – Teljesen lázba hozza, hogy más is foglalkozott ezekkel a kis jószágokkal gyerekkorában. Őt meg Pannát általában csodabogárnak tartották emiatt, főleg Polkát, hiszen ő mégis idősebb. Nem is olyan túl régen, talán 10 éves korában tudta meg, hogy ez nincs is így – igen, ez az egyik kínos dolog, amiről meg volt győződve.
Széles vigyorral nyugtázza, hogy a Levitás lány is csatlakozik a felhős fetrengős fesztiválhoz. – Na, milyen érzés? – Kíváncsiskodik egy kövér esőcseppet felszippantva az orrán. – Egyébként… - lassan felülve Kiara irányába pillant. – Szeretnél bebújni alá? – Kérdi két ujjal megcsípve a kabátja mellkasát. Azért csak elférnek alatta ketten, ha összehúzzák magukat a rögtönzött kabátbunki alatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Az egyik jó tulajdonsága a csöppnyi tinédzsernek, hogy nagyon könnyen tud megszeretni másokat, ha pár kedves szót szólnak hozzá, egyből bízni kezd az emberekben. Ezzel könnyen meg is tud sérülni, hiszen rendkívül naiv és egyszerűen befolyásolható teremtés. Otthonról hozta ezt a dolgot, egész életében alig találkozott olyan emberrel, aki miatt gyanakvónak kéne lennie, a szülei kellően megszűrték számára a külvilágot, hogy a lehető legboldogabb gyerekkora lehessen.
Így a Sárival való kapcsolata is nagyon jól indul a lány közvetlenségének köszönhetően. Ő lett az Eridonban a kedvenc embere, bár többen is kedvesek hozzá, de a lánnyal tud a legtöbb időt eltölteni a házból. Meg persze Lili és Olcsi, de ők messzire vannak. A Rellon közelébe nem menne megkeresni Olcsit, mert fél a zöldektől, főleg a prefektusaiktól. Lehet úgy választották ki őket, hogy ijesztgetős versenyt tartottak és a legrémisztőbbek nyertek? Mondták, hogy rawr és elsírta magát a mumus?
- Nem fogok. – Helyesel még mindig rá-rá sandítva a lány befáslizott bokájára. – Ettől fogsz tudni táncolni? – Kérdi még mindig sajnálkozó hangon. Ő el sem tudná képzelni, hogy ha a kezeivel történne valami és nem tudna zongorázni soha többé. Ezért is nem meri nyújtogatni az ujjait, mert mi van, ha nem hosszúak lesznek, hanem baj éri őket? Egyszer próbálta még régebben, de reccsent egyet meg fájt órákig utána, úgyhogy azóta letett róla. – Úgy gondolod? Mondjuk ezek ilyen naaagyok – Mutatja a kezeivel, hogy mennyire szétterülnek a vadvirágok, mert több kicsi száruk van. – és akkor nagyobbak. Ez úgy szép, ha vastag, nem? Meg hogy így meg mindenfelé, nem egy sorban. – Magyarázza jobbjával mutatva a kívánt vastagságot, míg baljával köröz körülötte, hogy ez bizony kerek lesz és koszorú.
Játékosan kiválasztja a neki legjobban tetsző növényeket, valamelyikből kettőt is szed, hogy aztán átnyújtsa Sárinak. Nem biztos benne, hogy a lány is szeretne belőle fonni, de annyira szépek, nem tudja kisajátítani az összeset magának.
Kár, hogy nem tudja Pannával megosztani ezt a koszorút, pedig neki is szívesen csinálna egyet, de biztosan elhervadna mire Tatára érne vele a bagoly. A pipacs is olyan hamar meghal, ha leszedik, pedig gyönyörű.
Az álláig mindenféle színes virággal megrakva követi Sárit a fonóhelyre. Óvatosan a lány ölébe borít mindent, amit szedett, hogy aztán ő maga is ledobja magát háztársa mellé egy széles vigyor keretében. – Hogy kell nekikezdeni? Az erősebb szárúakat hajlítsuk meg először? – Kérdi oldalra biccentett fejjel, s finoman nekiáll a növények szárát taperolni. – Nézd, szerinted ez jó kiinduló? – Emeli fel az egyik hosszabb, keményebb szárú virágot. – Vagy először a színeket döntsük el? Én mindeeent akarok bele. – Csipogja a kezében lévő virágot szorosan magához ölelve. Nem játszik kicsiben, mindent is akar. – Te? -

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

Furcsa módon most, hogy a kíváncsisága erősebb, mint az érzékenysége, nem annyira borítja ki ez az éles hang. Valószínű azért, mert a távolból, egészen halkan találkozott először ezzel a zavaró zajjal, volt ideje tolerálni, sőt még a felfokozott figyelmét átirányítani az ismeretlen megismerésére, nem pedig a szorongásnak átadnia magát. Ez ritkán szokott előfordulni vele, évek óta ezen dolgoznak, hogy az átlagos ember számára kellemetlen, de tolerálható dolgot kezelhetővé tegyék Pollinak is.
- Nagyon hívja szegény… - Sóhajtja kezeivel betapasztva a fülét egy hangosabb tündér sikoly után, hiszen az ő kíváncsisága sem végtelen annyira, hogy a bántó hangokat korlátlanul elviselje. – Remélem nincs baja a családjának. – Folytatja zavartan szétnézve, hátha egy mérges, vöröslő arcú tündérmama közelít feléjük furkósbottal a kezében, mögötte pedig a tündérhadsereg áll készen arra, hogy a két galád embertől megmentsék az apróságot. Szerencsére nincs semmi ilyen, de balszerencsére olyan sincs, hogy a féltő anyuka széttárt karral száll a kicsi felé, hogy tovaszálljanak együtt az otthonuk biztonságába.
- Igen, vigyázok.  – Helyesel, ahogy próbál manőverezni a tüskék között, ám hamar elveszíti a kicsit még azelőtt, hogy megérinthette volna, így jobb híján kihúzza karját a belátás javítása érdekében. Ez nem sikerült tökéletesen, az egyik tüske néhány centi hosszan felületesen belekarcol a hüvelyujjába, amit egy hal sziszegéssel díjaz. Egy futó pillantást még vet az égő sebre, de folyó vér híján elintézi egy vállrántással, újból a mentési akcióra koncentrál.
- Ugye nem tőlem fél? Már akkor sírt, amikor idejöttem. – Ő semennyire nem érzi magát nyestnek, macskának egy kicsit esetleg, a testvérével szoktak macskafújást utánozni, amikor játékból ellenkeznek egymással vagy a szüleik olyat kérnek tőlük, amit nem akarnak megcsinálni. Jó, lehet egy kicsit jobban macska, mint kéne. De most csendben volt.
Huss! Mint egy szempillantás, úgy iszkol el az apró szárnyas lény, ettől Polli is hátralép ijedtében, mert váratlanul érte. Bólogatva helyesel, szerinte is fél tőlük. Mondjuk, ezt nem is csodálja, tőle a legtöbb ember csak 1-2 fejjel magasabb, mégis tudja zavarni a látványuk. – Túl hangos voltam? – Kérdi suttogva, kicsit összébb húzva magát. Polka csak segíteni akart, nem rémisztgetni ártatlan gyerek tündéreket. – De, nem rég jöttem. Szerintem én is láttalak már valahol. Polli vagyok, eridonos. – Mutatkozik be Karola bal fülének egy bizonytalan mosoly keretében. Már megtanulta, hogy a háza egyfajta identitást ad neki, a rellonos az ijesztő emberek háza, ha nem nézzük Olcsit. – Te melyik házban vagy? – Még egészen újdonság neki ez a házasdi, minden érdekli ezzel kapcsolatban, de legalábbis az, hogy kell-e félnie az illetőtől.
Egy újabbat sóhajtva rázza meg a fejét. Ő sem látott még sok tündért, fogalma nincs, hogy milyen hangokat adnak ki magukból, amivel hívni lehet őket magukhoz. Elsa módszerét ismeri, de abban biztos, hogy az nem fog működni itt és most. – Valahogy csapdába kéne csalni, hogy nehogy megsérüljön. Remélem őt nem karcolta meg a rózsa. – Nem tudja, hogy mennyire lehet puha és érzékeny a bőre egy ilyen lénynek, főleg, ha még mini. – A tündéreknek nem kedveskedni kell? Ő vajon megérti már? – Kérdezi halkan elhúzva a száját. Mintha valami olyat olvasott volna, hogy beképzeltek és dicsérgetni kell őket. – Egyáltalán honnan tudnak emberül? – Ráadásul mi van, ha külföldről jött ide a tündér egy vándorcirkusszal vagy ilyesmi? Mi van, ha török? Nem nézett annyi Szulejmánt, hogy meg tudja dicsérni törökül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Valószínűleg szerezne magának egy újabb ellenséget, ha itt lapulna TéHá az erkélyen ejtőzők között.  Lássuk be, ezzel nem is mehetne sírni senkihez, mert ezt a múltkori vécés incidenssel ellentétben magának csinálta, joggal haragudna rá akár a hősszerelmes, akár Dorottya, mert valószínűleg egyikük sem szeretné, hogy kislányok olvassák ezeket a sorokat. Az elképzelhetetlenül hangzik, hogy ő ilyet írjon valaha valakinek, de ha mégis megtörténne, akkor nagyon mérges volna.
- Igen, az a legrosszabb benne. – Forgatja a szemeit finoman mosolyogva. Ha külföldi, akkor nagyon jól megtanulta a szórendet, mert nem magyartalanok a mondatok, csak a régi romantikus könyvekből vett bókok ne lennének. – Remélem a könyvtár nem tart olyan könyvet, amiből szedte. – Lehet, hogy valaha romantikusnak meg szépnek hatottak ezek a sorok, de mai szemmel nézve valószínűleg a legtöbb embernek sok. Egy régimódi fiút képzel el, sovány, szemüveges, kócos a haja, mindig jól vasalt fehér ing van rajta és ha lehet, akkor mellényt vagy zakót húz fölé. Ha behunyja a szemét, szinte már élő emberként elevenedik meg előtte Hódító Hód alakja. Picit el is mosolyodna a saját kis viccén meg a mesén, amit szeretett régen, amikor rájön, hogy látott már ilyen srácot. Rémülten nyitja ki a szemét és úgy monitorozza a környezetét. Nem innen, ugye nem innen emlékszik rá? Megkönnyebbülten nyugtázza, hogy nem. Igaz, ez nem jelenti azt, hogy nincs itt, de senkin nem lát gyanús viselkedést. Ettől még lehet ez a fiú TéHá… mármint, ha nem egy filmből emlékszik rá. – Neem, ez aranybarna. – Helyesbíti ki felemelve a mutatóujját. Túl sok szőkenős viccet mesélt nekik a nagybátyja, amikor átment hozzájuk, úgyhogy köszöni, ő aranybarna, nem szőke. Sajnos Panna haja világosabb, mint az övé, tagadhatatlanul szőke, de őt elnevezte mézes hajúnak, mert az kedvesebb szó. – Nem mindegy. – Folytatja félig komolyan, félig mosolyogva. Mindenki szőkének nevezi őt először, pedig ő nem látja ezt magán. Biztosan ilyen lenne az arany, ha bebarnulna valamiért. – Én elsős vagyok. Nem sok mindenkit ismerek még, de én sem tudok Dorottyáról. – Rázza meg a fejét, de a szeme felcsillan Betti szavaira. – Ismered? Olyan vékony meg régies meg szemüveges? – Hadarja belelkesedve, bár ez inkább csak az ő képzelgése. – Miről ismerted fel a szövegből? – Folytatja a lelkes kérdezést, ahogy ujjaival „morzsoló mozdulatokat” tesz az izgalomtól. Milyen klassz lenne, ha tudnák, hogy ki az! – Jaj, én… igen. Én Polli vagyok, Eridon...os – Pollika mindig elfelejt bemutatkozni, jobban leköti az, hogy mit csinál az emberekkel, mint az, hogy kivel csinálja. Az arcát megjegyzi, hiába nem néz a szemükbe.
A papírra vet egy utolsó, diadalmas pillantást, hogy aztán megpróbálja az eredeti állapotába visszahajtogatni. A lap tele van sok kis négyzetnyommal, annyi felé volt hajtva, bonyolultabb lesz, mint elsőre gondolta. – Először kettéé.- Motyogja a fejét oldalra biccentve, nyelve hegyét finoman kinyújtva első fogai között. Precízen Polka, csak precízen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Fél szemmel oda-odasandít a levitás lány ismerősei irányába. Némelyiküket látta már korábban valaha, de lényegében mindenki ismeretlen volt a számára, hiszen mind nagyobbak voltak, mint ő. Minden szempontból nagyobbak… ő meg nem olyan nagyon szocializálódott nála feltűnően nagyobb emberekkel, mellettük nem volt túl sok önbizalma. Esetleg, ha egy kicsit már kifigyelte a viselkedésüket a klubhelyiségben, akkor mert hozzájuk szólni pár szót, de alapvetően ő inkább a kisebb, fiatalabb diákokkal volt kezdeményező, ha a barátkozásról volt szó.
- Nem szabad. – Rázza a fejét mosolyogva. – Az a dolgotok, hogy cukik legyetek. – Magyarázza Domcáéhoz hasonló, kioktató hangon. Vakítja ugyan a nap, de nagy szemekkel, hangosan nevetve figyeli, ahogy a levitás előadást tart a csöppségeknek. Néhány jószág, akik Karenkendni jöttek, hiszen a szolgáltatás nem volt megfelelő, ettől úgy megijedt, hogy a vízben nagyokat pocsolva eliszkol a közvetlen közelükből. – Óóóó…- Nyugtázza csalódottan pislogva a kacsák után. Teljes mértékben megérti a kis lelküket, ő sem szereti azt, ha valaki a semmiből hangzavart kelt a közelben, de azért akkor is szomorú, hogy messzebb mentek. – Etessük őket együtt, hogy visszajöjjenek! – Oldja meg a problémát. Ujjacskái gépként szedik le a szemeket a csőről, hogy aztán a vízbe hajíthassa a finom eledelt az éhes kacsoknak. Reméli, hogy bemutatott áldozata kiengeszteli a haragos madarakat. – Fagyii… köszii. Itt ettem a múltkor olyat, amit fel lehetett fújni a nyelvedről, mint egy rágót. Azt próbáltad már? – Darálja csillogó szemekkel. Számára ez egy hatalmas élmény volt, mert evett már különleges ízű fagylaltokat, jégkrémeket, sőt még tölcsért is, meg nyelvfestőset is próbált már több színben. Ez két, számára különösen kedves dolgot ötvözött össze, bár felfújni eléggé ritkán szokta a rágót, ha mégis, akkor viszonylag kicsire és a száján belül harapja szét a buborékot, mert úgy halkabb.
- Akkor jó. – Mosolyog a lányra finoman rugdosódva a hűs tóban. Szétnyitja lábujjait, mint a sült szalonna és úgy élvezi, ahogy a kellemes víz átfolyik az ujjai között, ezáltal még jobban lehűtve ebben a melegben. – Legszívesebben belemennék a kacsákhoz, de akkor is észre vennének, ha csak a fejem lógna ki. – Vajon fura lenne egy nádat a szájába venni és a víz alatt lopakodva úszni. Egy mozgó nádtól csak nem félnének. És ha ki tudná nyitni a szemét olyan mélyen, akkor láthatna alulról kacsát. – De ha a víz alatt lopakodom és lemegy alá, mint ő most, az lebuktat a náddal is, nem? – Annyira belemerül már a nézelődésbe meg az automatizált etetésbe, hogy fel sem tűnik neki, hogy Domca meg sem kapta a gondolatmenete felét. Hátha így is megérti. Vagy legalábbis nem fogja túl furának tartani – már ha eddig nem tette. – A múltkor zsömikét hoztam ki, amit a vacsoráról loptam ki. – Mondja kihúzva magát. Jól tartja itt a vadvilágot, hogy ennyit jár ki közéjük. – Polli vagyok. – Pollika meg a bemutatkozás az két külön dolog, de azért előbb-utóbb mindenki megtudja a nevét -ha megkérdi. – Ez az igazi neved? Nagyon tetszik. – Nekik ilyen becenév jellegű keresztnév jutott a húgával, így minden becenévről azt feltételezi, hogy anyakönyvezett név. Rendesen megdöbbent, hogy Panna lehetne Anna, ő meg Mária – ami végképp furcsa, mert abban nincs is P. Ha eléggé megvariálják, akkor a Polli az Molli az meg Mária.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

- Akkor az még kibírható. – Helyesel pont úgy, mintha számára nem lett volna néhány héttel ezelőttig elképzelhetetlen, tragikus és elviselhetetlen, ha két-három napig nem zongorázhat. Teljesen a mindennapjai részévéve vált, gyakorlatilag azóta zongorázik, amióta emlékei vannak. Gyerekkorában kezdődött ez a szerelem, amikor egy játék szintetizátorral órákon át lekötötte magát minden egyes nap onnantól kezdve, hogy megkapta szülinapjára. Néhány hét után az elalvásához sokszor elénekelt egyszerű gyerekdalocskára kísértetiesen hasonlító dallamot kezdett játszani a csöppnyi hangszeren. Polli és a zene onanntól kezdve elválaszthatatlanok. Erre itt meg 1.5 hétig nem fért hangszerhez, mert a víz alattitól kiverte a frász. Jó a zongora, jó a víz, de nem együtt. A teába sem tesz az ember ketchupot méz helyett. –  De azért vigyázz! Nehogy legközelebb egy hét is legyen. - Hiába új élet, új én, azért ennek az új, türelmesebbnek mondható énjének is sok már hét nap, a fölött pedig még mindig elfogadhatatlan.
Hálásan mosolyogva pillant Sárira, ahogy a lány egy újabb virágot tűz a hajába. Minek is neki koszorú, ha már most tele pakolják mindenféle földi jóval. – Neked is! – Sikkantja nevetve, majd a lány ölében található virágtömeg közül kiválaszt egy szép lilát, ami csak egy virágból áll és barátnője hajába teszi. Alsó ajkába harapva mereng el egy rövid időre, ahogy tekintete a nem túl távolban focizó fiúkra téved – igazából csak kinézett egy pontot. Panna is biztosan örülne egy virágnak a hajába. Az övébe valamilyen sárga illene. Ha hazamennek, biztosan fognak együtt is ilyet csinálni, akkor már Polli is gyakorlott nagytesóként fogja tudni vezetni húgát ebben a csodaszép műveletben.
Polli egyszínű alapot képzelt el, így kiválaszt három sárgát Pannának, amiknek elég hosszú a szára ahhoz, hogy össze tudja fonni. Picit bénázik azzal, hogy elég feszes legyen a fonás, sosem dolgozott még ilyen növénnyel, de egy-két lebontott rész után lassan összeállt egy szép, tojásdad valami, amit utólag próbál még helyrehozni, finoman a nyelvére harap közben, annyira koncentrál. Amilyen precízek az ujjai a zongoránál, most olyan kis esetlenek.
Amint sikerült kerekíteni a formán Sárié mellé teszi, hogy összenézzék. – Nekem a tied jobban tetszik. – Mondja kicsit csalódottan, ahogy egy félig leszakadt levelet leszed a sajátjáról. Nem hiába, nem tett jót a fon-bont-fon váltakozás. Sandított ő többször is Sári munkájára, de nem sikerült jól követnie a lány taktikáját. - Neked milyen a következő sor? - Kérdi ujjacskáit a virágok között jártatva, végül megakad a tekintete egy hosszú szárú piroson. - Nézd, Eridon! - Teszi össze az eddig kész valamit a -még- ép virággal, majd igyekszik ügyesen áttekerni rajta. A fonást ezen a soron kihagyja inkább.
Ahogy csinosítgatja – menti a menthetőt- a koszorúját, a közeli virágoknál egy hangosan zúgó darázs jelenik meg, gyorsan cikázik egyik virágról a másikra. Polli kicsit összehúzza magát az éles zúgástól, de egyelőre elég távol érzi a kis lényt, nem kezd el pánikolni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Otthon is nagyon szeretett a kis merevfalú medencéjükben lubickolni, sőt már akkor élvezte ezt a dolgot, amikor a felfújható medencében még egykeként, szétterülve tudott fetrengeni. Élvezte a langyos vizet, a gumi kacsa családot, a kislabdát, de még az üres samponos flakont is, amiből szökőkútként spriccolta szerteszét a vizet, amikor kicsi volt. Akkor még minden sokkal egyszerűbb volt, bár neki és a szüleinek is meg kellett tanulnia együtt élni a lány túlérzékenységével, és a túl sok behatás okozta kiborulásokkal.
Hiába telt el annyi év, lett közben nagytestvér, került el egy teljesen másik végébe az országnak, a víz iránti szeretete megmaradt. Annyira nem bátor, hogy csak úgy úszkáljon egy tóban, mert nem a legjobb úszó, de a partjára és a stégre bármikor szívesen kilátogat. Van, hogy sétálni indul egyet a birtokon, de valamiért a faluban lévő tó partján lyukad ki.
Amióta a Bagolykő padjait koptatja megváltozott a viszonya a vízzel. Most is idegesítően sok ideig foglalja be a fürdőszobát a tornyukban, ha hagyják neki, ám elég hamar felértékelődött a vízpart, a természetes vizek megfigyelése. Régebben maga az érzés nyugtatta meg, a látványt bár szerette, sosem vizsgálta meg olyan alapossággal, mint most. Meg persze a kacsák megetetése is rutinná -elvárássá- nőtte ki magát az utóbbi hetekben.
Ma délelőtt elmaradt egy dupla órája, helyettesítő tanár helyett meghagyták nekik bagolyban, hogy a következő órájukig maradjanak az iskola területén.
Most pedig újból itt van. Varázslat? Önuralom hiánya? Mindenesetre ilyenkor a szokásosnál is kevesebb emberrel találkozik, hiszen az iskolatársainak órája van, a falusiak többsége pedig dolgosan tölti a délelőttöt. A nagy izgalomban el is felejtett a kacsáknak eleget pakolni, csalódottan veszi tudomásul, hogy csak néhány széttört kekszdarabka minden, ami a táskájában van. Így a szegény kacsáknak szegényes reggeli jut, amit hangos hápogással reklamálnak meg, többen a stégnek azon a végén tüntetnek, ahol Pollika ücsörög. Nagyon közel jöttek a stéghez, most nem meri belelógatni a lábát, mert még első felindulásból svédasztalnak nézik, ami elég kellemetlenül érintené.
- Nincs több, tényleg ne haragudjatok. – Magyarázza szánom-bánom hangon. – Hé, ne beszélj így velem! – Morgolódik az egyik hangos vevői panaszra. Azért a pincér is ember, meg kell ám becsülni. Kicsit zavarja, hogy most úgy tűnik megsértette őket, két kezén az ujjakat összezárja, s ökleit összefordítva gyorsan dörzsölgeti őket egymáshoz, ahogy az első távolodó kacsák irányába pillant. Donald Kacsával könnyebben meg lehetne beszélni a dolgot, mint velük, pedig őt sem értette soha igazán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Pollika nagyon a szokások embere, ez az egyik oka annak, hogy nehezen indult az itteni léte. Hiába várta izgalommal, hogy mit tartogat neki ez a hely, legbelül inkább félelmet, sőt mi több rettegést érzett az ismeretlen miatt. Szereti tudni, hogy mi az, amibe (vagy éppen ki az, akibe) kapaszkodhat, a zongorája pedig egy biztos pont volt az életében, aminek hiányát nagyon sokáig érezte. A víz alatt lévő zongorához hozzá sem mert nyúlni, sőt egyáltalán abba a helyiségbe sem mert belépni. Szereti vizet, nagyon is, a zongora pedig a mindene, de ez annyira egy abszurd kombináció, mint amikor egy sós ropogós ételre valamilyen édes zselét teszünk. Egyszerűen nem.  
- Hetekig? – Ámul, mint aki még nem hallott komoly sérülésekről. Persze sejti ő, hiszen nem teljesen buta, inkább az döbbentette le teljesen, hogy valaki annyi hetet képes kibírni a kedvenc hobbija nélkül, még ha muszájból is. – Én biztosan képtelen lennék zongora nélkül kibírni addig. – Csóválja a fejét, majd hirtelen felkapja a kezét és a behajlított csuklóján ráz kettőt-hármat. Ó, hát zongora! Témánál vannak. – TÉNYLEG! – Süvíti, talán egy kicsit hangosan is, de hát ez egy ilyen téma. A zongora megérdemli, hogy a megfelelő hangsúllyal beszéljenek róla. – Most milyen darabot tanulsz éppen? – Tudakolja széles vigyorral a képén, ujjait játékosan összedörgölve. Hiába nem rossz a méretük a testmagasságához képest, sokkal jobban örülne olyan hosszú ujjaknak, mint amiket Sárinak sikerült szereznie genetikából. Mert mindig ezt mondják, hogy ez genetika, de ez Pollit akkor sem vigasztalja meg, ő sokkal hosszabb ujjakat akar. Így nem is festi inkább a körmét, mert akkor hangsúlyosabb lesz, hogy hol az ujjai vége.
A zongora miatt elég jól kéne tudnia bánnia a virághajtogatással is, talán azért, mert szeleburdi, talán azért, mert figyelmetlen, de az ő koszorúja csak nem akar olyan szépen alakulni, mint Sárié, pedig igyekszik. Elég sokat javít rajta, hogy Eridon dizájnt kap, mert így elfedi a koszorú szabálytalanságát – legalábbis részben. – Nekem miért nem megy olyan szépen? – Sóhajt fel, ahogy kicsit durván próbálja betömködni az újabb virágot a fonatba, ám Sári felvetésére megáll egy pillanatra és felnéz a lány hajában lévő virág irányába. – Komolyan? De neked nem kell? – Kérdi döbbenten, mert erre nem számított. Panna biztosan örülne neki, de nem biztos benne, hogy ezt csak úgy illik elfogadni. – Mármint köszönöm, bocsi. – Habog a tekintetét lesütve. Mindig mondják neki, hogy elfelejt dolgokat a dolgok hevében, mint bemutatkozni, köszönni meg megköszönni dolgokat. Most nincs itt, aki figyelmeztesse, még szerencse, hogy magától is rájött.
A darázs hangosan zúgva úgy dönt, hogy a lányok előtt tornyosuló virágköteget veszi célba, mert hát… sharing is caring? Van előttük elég, van mit megosztani, nem? A darázs a piros virágokkal szimpatizál leginkább, amik az Eridon pirosát adják. Polli egy hangos nyögéssel húzódik hátrébb, a hirtelen mozdulatra pedig a rovar hirtelen mozdulatokat téve kezd körözni a lányok virágai és a koszorúk között. – Meg akar enni! – Préseli ki a fogai között magas hangon. Nagy levegőt véve próbálja magát szobornak tetetni, hátha bejön náluk is. Állítólag a maci ellen jó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

Neki összességében veszedelmesnek és ijesztőnek tűnik ez a kastély az összes titkával együtt. Biztosan vannak köztük klasszak, vagy legalábbis olyanok, amiket klassznak szántak, de inkább viszolygást váltanak ki minden jó érzésű emberből, ilyen például a vízalatti zongora. Kicsit arra emlékezteti, mint amikor az idősek fiatalos kifejezéseket használnak meg direkt olyan feliratos ruhákba járnak, hogy az ifjú generációnak szimpatikusnak tűnjenek, de inkább kínos a kombináció, mint menő. Pont, mint az ananász a pizzán, vagy a paradicsomlé a gyümölcslevek között.
- Van itt kutya három fejjel? – Kérdi cincogva, tekintetével lemerevedve. Hallott már ilyen lények létezéséről, a gondolatuktól már borzongott párszor, hiszen még az egyfejű fenevadaktól is fél, nem még akkor, amikor három is van belőle. Hiszen olyan hangosak, ugrálnak és még akár haraphatnak is. A félelmének a fő oka a kerítésre ugráló, fenyegetően ugató házőrzőkkel való találkozásokra vezethető vissza, amit utcán sétáló állampolgárként már egészen fiatal korától rendszeresen megtapasztalt. – Az én képzeletemben nagy és vérengzős! – A hangjában lévő dráma fokozása érdekében karjait széttárja, amennyire csak bírja, hogy szemléltesse mennyire nagy is a nagy, hogy aztán a vérengzős résznél az arcához húzza praclijait és ujjait rémisztő karmokká formálja. Igaz, hogy inkább a szájától fél, mint a mancsától, abba az irányba még egy képen sem nézett. Általában be is csukta azzal a mozdulattal a könyvet, amikor megpillantotta a felé ágaskodó három fogsort.
- Van még valami, amiről nem meséltél, de megmutatod? De ugye nem ijesztős mind? – Sóhajtja könyörgő szemekkel Lili fülcimpájának. Megnyugtatja, hogy ilyen figyelmesek ezek a lépcsők, mert sosem érezte magát annyira biztonságban rajtuk, jobban szereti, ha stabil a lába alatt a talaj. – Szeretik a zenét? Nyugisak? Megyek! – Csapja össze a kezét. Az Eridonban mindig van valamilyen műsor, de általában az ő ízlésének túl sok a nyüzsgés, amit elég nehezen visel. Valószínű, hogy ha a levitás csapat ennyire nyugodt, akkor hasonlóan rosszul tűrnék, Polka zizegését, mint ahogy ő sem szereti, hogy ha körülötte van túl hangos, túl nagy élet. – Szerinted, ha leveszem a talárom feltűnik nekik? Kis helyen elférek, becsszó. – Magyarázza mutatóujja mögött átvetve a középső ujját. Ez majdnem olyan erős ígéret, mint a kisujj eskü, de ha kell, akkor még azt is megcsinálja. Nem fog olyan nagyra nőni, hogy feltűnjön másoknak, hogy ott van. Épp csak kikandikál a földből. Lili sem sokkal nagyobb nála, biztosan elférnek együtt.
Széles vigyorral nyugtázza Lili poénját. – Van olyan csokitok, amitől kéknek lehet lenni, mint Veruca abban a filmben? Láttad? – De utálta azt a kislányt, minden szenvedést megérdemelt szerény véleménye szerint. – Egyszer már ettem olyan rágót, amitől rózsaszín lett az egész nyelvem meg az egész fogam bent a számban! – Nem mindig megy a leányzónak az értelmes magyar mondatszerkezet, lehet ezért is szoktak nézni furcsán rá néha, amikor nagyon belejön a gondolatai kifejtésébe. Gyorsabban akarja mondani, mint ahogy nyelvtanilag összeállnak a mondatok az agyában. – De akkor miért SüTi, ha nem csak sütit eszik reggel, délben meg este? – Kérdi döntött fejjel. Azt már érti, hogy a Tibor miatt van a Ti, de az a szüleitől jöhet, biztosan az ő kedvenc csokijuk a Tibi csoki és ezt szerették volna megörökíteni a gyermekükben is. Polli is Ferencnek meg Amadeusznak akarja hívni a gyerekét. Kivéve, ha Amerikába fog költözni, mert ott Piano is lehetne a gyereke neve, azt mesélte neki a nagybátyja. – Szerintem is jobb a Boci csoki, főleg a tejcsoki, amiben nincs töltelék. Neked melyik a kedvenced? – Ízre nincs baja a töltött csokikkal sem, csak zavarja a sokféle állag meg íz keveréke, például nem érti, hogy mit keres egy nagyon édes epres dolog egy eleve édes csokiban. Nagyon nem illenek neki össze a különféle ízjellegek és textúrák.
- Ráléptek a fülére? – Ámul kezeit a szája elé kapva. Az borzasztó lehetett. – Mekkora füle van neki? Ő ilyen lógófülű kobold? – Sosem látott még olyan hosszú fülű koboldot, amikor a bankban voltak, igaz ő maga nem járt ott olyan sokszor. Eléggé lelóg nekik a fülük, biztosan létezik ilyen belőlük, mint a nyuszikból. Lehet a lógófülű koboldok nem bankban dolgoznak, mert akkor a bankrablók könnyen meg tudnák őket ragadni a fülüknél fogva és eldugni egy cilinderbe?
Ámulatát nem tudja sokáig rejtegetni, barátságosan mosolyog vissza Lilire. Szereti, hogy ilyen mosolygós, Pannán kívül senkivel nem tud ilyen nagyokat nevetni meg ennyiféle érdekes dologról elbeszélgetni. Alig várja, hogy megírja Pannának a Tölgyfában lévő színházat. Kérni is fog egy fényképezőgépet a következő bagollyal, hogy feltétlen le tudja fotózni a húgának, amiket majd Lilivel felfedeznek. Úgyis akarta már illusztrálni a családjának a zongora vízbe fojtását, mert úgy veszi ki a leveleikből, hogy nem érzik át a fájdalmat, amit érzett, amikor benyitott abba a helyiségbe. – Vannak még varázslabdáim. Meg pörgöncöm és harmónikám meg… - A meg után egy nagy levegőt vesz, amolyan visszaszívósan. Az első nap csúfolták a teremben, amikor elővette a labdáját, azóta csak a kicsivel jár. Azt mondta neki Timi néni, hogy nem mindenki értékeli ezeket, Lili mellett meg is feledkezett arról, hogy ez titok. Legalábbis egy ideig titok.
- VAN LUFID? – Visítja egy nagyot tapsolva, sőt olyannyira nem bír magával, hogy örömében ugrálni is kezd. Lejátszhatják a nagy varázslós csatát vizes lufikkal, ez mennyire klassz. – Játsszunk! Ott a sok víz! – Ujjong a szökőkútra mutatva, ahogy Lili lohol be a kincsekért. Ez lesz a legjobb napja a kastélyban, örökre! Először a muzsika meg a virágok, most meg ez. Áááá!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Polka nem olyan jól olvasott, mint amennyire sok évfolyamtársa az, inkább akkor nézett bele ifjúsági regényekbe, amikor a nagyszüleinél töltöttek hosszabb időt. Náluk sajnos egy kis eldugott poros udvar van, nem az a mesebeli falusi nagymama a meseszép kertjével, ahová a városi unokák kiszabadulhatnak őrjöngeni meg sikítozni a 80 éves szomszédok legnagyobb örömére.
Jobban belegondolva még nem is járt az iskolai könyvtárban, mindössze csak egyszer, amikor az érkezése után kivette a még hiányzó tankönyveket, amiket nem tudott beszerezni a könyvesboltban. Otthon csak az utóbbi időben kezdett el készülni az iskolai tanmenet mentén, emiatt volt egy kis nehézsége az elején.
- Aranybarna. – Ismétli huncut vigyorral különösen kiemelve az arany szót. Menő dolog, ha valakinek a hajában benne van az arany szó. A tejfelszőke is jól hangzik, de az arany előkelőbb, mint egy doboz tejfel. Polli szemében a joghurt előkelőbb helyet foglal el, mint a tejföl, de valamiért joghurtszőke haj nem létezik. Döbbenten veszi észre, hogy Betti keze a hajához közelít. Ahogy hozzáér kissé összerándul, mintha kirázta volna a hideg – kicsit egyébként tényleg átfut rajta a hideg ilyenkor. Szerencsére a levitás lány nem akar sokáig a hajában turkálni, így viszonylag könnyen átlép a dolgon, bár egy kicsit szorong még utána. Nagyon nem szereti, ha a hajához érnek, Pannának tűri el egyedül. Gyerekkorában sosem tudta megfésülni az anyukája, az is csoda, hogy egy évben egyszer engedi levágni a haját.
– Zöld. – Feleli kicsit zavarodottan. Sosem gondolta volna, hogy kék a szeme, bár néhányan már mondták. – Lehet a fény miatt tűnik kéknek. De zöld. Legalábbis szerintem. – Teszi hozzá halkan. Picit fél a szeméről beszélni, mert sokszor volt már régebben olyan, hogy az a kérés érkezett felé, hogy nézzen a szemükbe a pontosabb szemszín megállapítása érdekében. Az pedig egy még határozottabb nem, mint a hajfogdosás.
Már egészen sikerült beleélnie magát, hogy a fejében lévő titkos hódoló leírás alapján Bettinek sikerült beazonosítania az ismerősi köréből a fiút. Persze ez az egész csak feltételezésen alapul, hiszen még az is lehet, hogy Polli is látta valahol ezt az illetőt a kastélyban és automatikusan vele azonosította. Mindenesetre csak egy ilyen régivágású fiúból tudja kinézni, hogy ebben a stílusban próbálja meg elnyerni kedvese szívét. Legalábbis a filmekben valahogy így volt. – Úúú, az de ciki lenne. Nem csodálnám, ha nem merné bevallani akkor. – Mosolyog, mely fintorba hajlik át. Van olyan, aki a jóval idősebb nőkben meg pasikban utazik, de őt ez borzongással tölti el. Meg úgy az egész párkapcsolat dolog, egyszerűbb viháncolni rajta. A lényeg, hogy bárkik is állnak a levél mögött, pontosan ugyanúgy kerüljön vissza, ahogy találták. – Menni fog szerintem, köszi. – Vigyorog, már még több nyelvet kilógatva. Mindenféle látással kapcsolatos tudását be kell vetnie, hogy a papír az eredeti állapotába kerüljön vissza, de végül is sikerül bepréselnie a korlátnak ugyanarra a részére, ahol találta azt.
A lányok még néhány percig beszélgetnek, amikor megjelenik egy fiú, aki lelombozódik a levél látványától. Láthatóan arra számított, hogy már nem találja ott. Hasonlóan festett, mint ahogy elképzelte, de sokkal kevésbé tűnt régi vágásúnak, sokkal inkább egy eminens diáknak, most is a talárja volt rajta, tökéletesre vasalva, a haja inkább hajlik a feketébe, mint a barnába és szemüveget sem visel. Polli már látta ezt a fiút korábban, egyszer cikizte egy csapat rellonos ebéd közben, de nem értette, hogy mit mondtak neki. Az ismeretlen fiú szomorúan piszkálja ki a papírt a helyéről és magába roskadva ül azon a helyen, ahol Polka felfedezte a lapot.
A két lány egy lopott pillantást váltva, szavak nélkül dönt úgy, hogy jobb lesz a távozás mezejére lépniük. Polli picit sajnálja a srácot, elvégre ő maga is tudja milyen cikizettnek lenni. Szegény Hódoló, csak szeretetre vágyott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A stégen törökülésben húzza össze magát bűnbánóan, hogy nem készült elemózsiával a kis barátainak. A kacsák annyira belejöttek a jóba, hogy elvárás lett az etetés annyiszor, ahányszor erre jár. Ez elég furcsa Pollinak, mert ő a legtöbb állatot mindig is messziről szerette csodálni, több közülük pedig félelemmel tölti el, általában a mérete, a hangja vagy a vészesen vicsorgó fogai miatt. Tisztában van vele, hogy ezek a kis lapos csőrök is tudnak ám csípni, főleg a nem túl távolban úszó hattyúké, akik nagyon agresszíven tudják védeni a fiókáikat. Persze nekik is szívesen ad enni, ha van mit, de tőlük már csak a méretük miatt is tart egy kicsit.
Valószínűleg nem esne jól neki, amit hápognak a közelében reklamáló madarak, ha értene kacsául. – De nyár van, nincs itt elég kaja? – Teszi szét értetlenül a kezét, majd mutat körbe a festői tájon. Nem is tudja, hogy a természetben miket esznek a kacsák, mert nekik nincsenek pékeik, hogy megsüssék nekik a teljes kiőrlésű zsömikét meg kukoricát főzzenek. Télen még csak-csak megértené, hogy arra vetemednek, hogy kolduljanak, de az évnek ezen szakában szerinte illene találniuk valamit – még ha nem is tudja pontosan, hogy mit, mert ahhoz túlzottan városi kislány.
Ha már kislány, először észre sem vette a halk léptek közeledtét, olyan halk neszt keltett a stégen az apró test közeledte, Polka pedig éppen el volt foglalva azzal, hogy a kacsákat oktassa a megfelelő táplálkozás fontosságáról. – Óóó, szia! – Köszön vigyorogva kihúzva magát. Ügyelve arra, hogy ne nézzen a csöppnyi jövevény szemébe finoman megvizsgálja őt. Nagyon szereti a gyerekeket, ha nem kezdenek el sikítani meg bőgni ok nélkül. Általában mindig nagyon könnyen megtalálja velük a közös hangot, Pannával sincs köztük soha semmilyen kommunikációs nehézség, pedig 5 év van Polli javára. – Sajnos csak a morzsikat szórtam ki a táskámból nekik. – Sóhajtja fejet csóválva. Már nagyon sajnálja, hogy nincs nála mindig egy heti hideg élelem. – Én iiis, a múltkor az egyik kijött a partra, amikor meglátott. Ott! – Hadarja ujjait hullámoztatva, amit csak addig hagy abba, hogy az említett helyre mutasson. Az Eridonban nem mindenki értékeli a kacsás beszámolóit, de neki nagyon jól szokott esni, hogy a klubhelyiségben esténként beszámoljon arról, hogy milyen élmények érték a faluban. – Amúgy nem régen jöttem rá, hogy szeretem őket. – Csacsogja, ahogy a közelben lebegő madarak felé pillant. – Tudtad, hogy a barna a lány a zöld meg a fiú? – Ezt ő nem olyan régen tudta meg, egészen megdöbbent azon, hogy nem két külön fajta madárról van szó. Hallott róla, hogy nem mindig egyforma a fiú meg a lány állat, de ekkora különbségre nem számított. Maga sem gondolt bele, hogy hogyan képzelte el, nem úgy, mint azokat a sellő babákat, hogy ha vízbe tesszük az uszonyukat, akkor kékre vagy rózsaszínre színeződik, viszont kétségtelenül egyszerűbb lenne azoknál a madaraknál, ahol nagyon egyforma a fiú meg a lány.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Néha elgondolkodik azon, hogy más hobbit is fel kéne vennie, mint a zene meg a húga züllesztése, de igazából semmi nem jut eszébe, amiben olyan különlegesen jó lenne. Az énekhangja – legalábbis szerinte- nem olyan túl jó, hallja, a hallása miatt pontosan képes kihallani, hogy hol hamis, ez pedig nagyon zavarja. Persze fejlődhetne ebben, minden lehetősége megvan rá, hiszen ahogy a zongora, szolfézs meg összhangzattan tanárhoz elviszik a szülei, illetve ki is jártak hozzá, főleg akkor, amikor kisebb volt. Azt jobban szerette gyerekként, hogy ha kijöttek hozzájuk, mert otthon sokkal szabadabban érezte magát, mint egy idegen lakásában, ahol a szülei mindig rászóltak, hogy nem illik ezt, nem illik azt. – Ó… melyiket? Az a-moll zongoraversenyből? – Azt nem tudja soha megjegyezni, hogy melyik rész micsoda. Franciául kezdett tanulni, mert gyerekként nagyon szeretett egy Ravel darabot, de hamar elunta. A szülei évek óta emlegetik az angolt, a zongora miatt több értelme lenne az olasznak, a vége pedig az, hogy nem törődik ilyenekkel, pedig lehet kéne. – Én a Vágtát szeretném nagyon tudni végre, de még mindig nem megy úgy, ahogy kéne. – Biggyeszti le a száját, különösen a kéne szónál. Csalódottan pislog le a kezeire, amikre olyan sokáig büszke volt, aztán ahogy gyarapodott a tudása, úgy kezdtek neki csalódást okozni. – Annyira szeretem azt a darabot, zongora szólóban is meg zenekarral. – Gyerekkorában ez az operarészlet volt az egyik legnagyobb kedvence, rengeteget ugrált rá, sőt, amikor mondták neki, hogy vágta meg lovak, akkor a kis játéklovacskáján próbálta meg követni azt a szélsebes tempót, ami ebben a műben van. Egyszer el is esett és csúnyán felhorzsolta a könyökét. – Ideje lenne már megnőni bizonyos helyeken. – Motyogja továbbra is lefelé pislogva a levegőben zongorázó kezecskékre. Mások ebben a korban nyaktól kicsivel lefelé kívánják ezt, ő csak dementor ujjakat szeretne.
- Komolyan úgy gondolod? – Kérdi fejét félre biccentve. Tűnődve Sári koszorúja mellé helyezi a magáét, hangosan hümmögve hasonlítgatja a kettőt. Tényleg javított rajta ez az Eridon dizánj, de neki még mindig hiányzik valami. – Szerinted az a kicsi fehér jól kitöltené a réseket? – Mutat a koszorújával a kezében az előttük elterülő virágrakásra. – Te teszel még bele valamit? – Tudakolja mutatóujjával játékosan körözve a nagy sárga virág porzóinak és sziromleveleinek határán. Kellemesen puha érzetet keltenek ujjbegyén az apró kis porzók, ahogy elhúzza ujjacskáját, jól láthatóan sárgállik a pollen az ujja hegyén, amit egy halvány félmosollyal mutat Sárinak, majd belekeni a bal kézfejébe, így most már mind a két kezét megfogta. – Szerintem jól állna, vedd fel! – Kérleli kissé gyermeteg hangon, pont úgy, ahogyan Pannával szoktak könyörögni valamiért. Ő maga is a fejébe nyomja a saját koszorúját. – Nincs tükrünk. – Tükör híján egymás véleményére kell hagyatkozniuk, esetleg megkérdezhetik valamelyik iskolatársukat, úgyis kezd egyre zsibongósabbá válni a rét ezen a szép napon.
- De nagyon közel van, biztosan fenyeget! – Nyüszíti sírós hangon, ahogy próbálja visszafogni a kezeit, amik önálló életre kelnének a félelemtől. – Ugye nem az a baja, hogy elvettük a virágait? – Elvégre az ilyen állatkák porozzák be a virágokat, tekinthetik a saját gyermeküknek az összes virágot. A berregő bestia úgy dönt, hogy megtesz néhány kört Polli körül, aki tovább hisztizik, kezével erőből belemarkol a talárjába, nehogy véletlenül még jobban magára haragítsa a rovart.    

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Rét

Helyeslően hümmögve hagyja jóvá a művet. Schumann nem tartozik különösebben a kedvenc német zeneszerzői közé, olyan semmilyen, közülük inkább Bach, akit igazán kedvel. – Ha már Toccata… egyszer hallottam nagyzenekari feldolgozásban, hegedű szólóval Bach d-moll Toccata és Fugáját orgona helyett… hangos volt… nagyon. – Teszi hozzá bizonytalanul, ez a rész iszonyatosan zavarta a koncert során, főleg atimpani, a pergődob meg a cintányérosok. Meg a kürt és a harsona. – Nagyon. – Nyomatékosítja újból, hogy Sári is érezze át, hogy min kellett átmenjen egy jó koncert élményért, viszont jó műkedvelőként megtette. – De nagyon tetszett.  Fülvédővel. – Súgja oda a végén szemét lesütve. Azért lehet ciki egy picit zenészként így végig ülni egy koncertet, de sírva kirohanni határozottan rosszabb lett volna. Annyira nem látszott, mert szerencsére nem olyan feltűnő, mint amiket a mugliknál látott hordani, a varázslóknál egészen kis eszköz képes eltaszítani a külvilág zaját.
- De mi van, ha nem tudok annyi akkordot lefogni, amennyit kéne? – Dünnyögi lemondóan még mindig a kicsiny kezeit vizsgálva. Szerinte a technikát lényegben tudja, az ujjai szépen hajlanak, a kisujját képes a tenyere közepéhez érinteni anélkül, hogy a többi ujja egy millimétert is elmozdulna, csak hát a hossz. Tudja, hogy rosszabb is lehetne a helyzet a mélységével, de akkor is bántja. – Nincs erre valami bájital? Vagy ilyen eszköz? Tudod… hogy befogod a végét és… húzza, amíg alszol? Mint a fogszabi? Csak zongoristáknak? - Mindenki azt mondta neki, hogy nincs ilyen, de azért meg szokott kérdezni pár szakmabelit, hátha csak őt akarják ettől megkímélni, mert hisztisnek tartják hozzá. Oké, hogy már a szúrós pulcsin is kiakad meg a gyapjú sapkát sem veszi fel, de na. Ez más, igazán kipróbálhatnák.
A fehér virágokra nagyon vigyázva óvatosan illeszti be a művébe őket, mert úgy látja, hogy ezek a szirmok kicsit könnyen törnek. Nem tudja, hogy mitől függ, hogy némelyik olyan könnyen lepereg, némelyik virág meg napokig olyan, mint a frissen vágott.
Vékonyka ujjaival megigazítja Sári haját, hogy mindenhol tökéletesen álljon. Nagyon jól esik neki a lány kedvessége, a bal füle helyett a szemöldökének válaszol. – Te is. – Csipogja 28 fogának jelentős részét megvillantva. – Van az a svéd ünnep, volt valami film is róla, még nem láttam. Az is így nyáron van. Nem? – Fogalma sincs, hogy miért nem engedték a szülei megnézni nekik, olyan szép fehérben volt mindenki, festői tájon játszódott, virágkoszorút hordtak az emberek. Pedig általában egész sok mesét meg filmet meg szoktak nézni a húgával.
A darázs nem tágít, Polkában pedig nő a feszültség, mert valamiért őt nézte ki magának. Talán a félelemből táplálkozik, talán jobban szereti a könnyű prédát, esetleg az zavarja, hogy ő vett el több virágot, nem tudni. -Nhe bántss! – Nyöszörög kezeit idegesen rángatva a szokásos legyezés helyett, amitől a darázs zúgása is hangosabbá válik, röppályája pedig közeledik Polli kezeihez, egy ponton súrolja is az állat teste a lányfejét, aki erre azt hiszi, hogy itt a vég és egy éles sikollyal jutalmazza az érzést.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → A kastély → Szertárak

Nem lehet Pollikára azt mondani, hogy nagy a termete, viszont azt, hogy kicsi annál inkább, mégis képes volt ebben a helyiségben elefánt a porcelánboltban. Már a piszok és a törött edények száma akkora, hanem a káosz. Legalábbis a kislány fejében mindenképpen, de úgy tűnik, hogy mellette a Liános Tarzan is hasonló dolgokon megy át, mint Pollika. Ha pár pillanatnál tovább hagyja behunyva a szemeit, akkor a feje nagyon nehézzé válik, olyan, mintha aludnia kéne, de nem fáradt… kicsit olyan, mint amikor az influenza okozta gyengeség van rajta. Nem kellemes álmos. Igyekszik gyorsan pislogni, hogy ne bukjon előre a fejecskéje, ahogy beszélnek, de azért néha egy kicsit így is előre-előre bicsaklik, amikor nem elég gyors, vagy már a szemei is fáradtak a kecskenézéshez.
- Nincs? Mindenkinek van. – Csóválja a fejét. – Elhagytad? – Kérdi rosszallóan rázva a fejét. Normális esetben járna annyira az agya, hogy eszébe jussanak a kviblik, meg talán a nem pálcás varázslók is, bár róluk nem sokat tud.
Szélesen elvigyorodik azon, ahogy Belián úgy csinál, mint aki elámul egy ilyen kis egyszerű varázsigén. A belélegzett szer hatására talán ő is lelkesebb, mint máskor lenne, rá is ragad a srác pörgése, így Polli is nevetve tapsol, majd meghajol, amitől a feje kissé előre csuklik, aztán lassan visszahúzza. Kábul egy kicsit, de a jó kedve nem csökken. – Olyan vicces vagy, mint a muglik. – Csipogja huncutul az alsó ajkába harapva, majd nagy levegőt véve folytatja. – A cirkuszban szokták úgy mondani, hogy „itt a naaagy máguuus, a brillliáns, a hatalmaaaaaaas, a nagyszerűűű”! – Sorolja színpadiasan átadva magát minden egyes szónak erősen gesztikulálva a kezeivel, feltűnően nagy mozdulatokat téve, a végén a tátott szája elé téve a tenyerét. A mágia bámulatos. – Te voltál már mugli cirkuszban? Tudod mit mondok, nem? – Kicsi korában elhitte, hogy igazándiból varázsló fog jönni, de aztán csalódás volt. Azért úgy is érdekes dolgokat csinált, még ha csak kamumágus volt, akkor is.
Nehezen tudja eldönteni, hogy ez a sok furcsaság, amit lát az a valóság-e. Sóhajt egyet. Nehéz a diáklányok élete, itt a suliban is mindig van valami cirkusz, még ha minden olyan valóságszerűtlen és érdektelen most, akkor is. Szemhéja nehezebbé vált a mély lélegzettel, a kép pedig közelebb került azokhoz, amiket az Alíz csodaországban lát. Nagyon sok különös dolog van ebben a kastélyban, szinte már fel sem kéne tűnnie, nem igaz?
- De én látom a kecskét ott! – Erősködik ismét a kecske irányába mutatva, akinek a körvonala mintha szabályosabb lenne, mint néhány perccel ezelőtt. Érdekes dolgok mennek itt, miért pont egy lila kecskével lenne itt gond.
Figyelmesen hallgatja, amit Belián mond, időnként hunyorog, egyszer-egyszer előre bukik a feje egy csöppnyit, de nem azért, mert unja, ó, nem nagyon is érdekesnek tartja a hallottakat, bővülhet a szókincse és még új információkra is tehet szert. – Miért nem vagy rendes diák? Nem takarítod a szobád? Nem írsz leckét? – Értetlenkedik a szemöldökét magasra emelve. Nincs még itt olyan régen, hogy értse ezeket a dolgokat, meg… igen… itt és most nincs a szellemi képességeinek magaslatán. – Várjál…várjál… - Emeli fel bal kezét és nyútja ki lassan a mutatóujját, mintha csak a plafonon akarna mutatni valamit, de meredten bámul Belián irányába. – Te vérfarkas vagy? Igazábóóól? – Kérdi ámulva, jól elnyújtva az utolsó magánhangzót. Kis kacsóját a cirkuszihoz hasonló módon a szája elé kapja, de most nem színpadiasan, hanem döbbenten. Tudja, hogy most nagy titkot bíztak rá, ő meg mindig locsog. De ezt nem fogja, jöhet akármennyi lila kecske meg vesztegetik akármennyi lila tehenes csokival. Nem. – Tudod mi az Asperger? – Motyogja váratlanul. Igaz, ez nem ugyanolyan titok, de az ő, Polli titka. Most már egyenlőek. Igaz, a mérleg egyik oldalán van 10 kg liszt, a másikon meg egy kis süti, de megtette, amit tudott.
- Engem Polkának vagy Pollikának szoktak, pedig a Polli az már olyan beceneves. – Magyarázza, bár senki nem kérdezte. A Polkát szereti, mert a polka táncot és zenét is nagyon élvezi, a Pollika az már túl sok neki, de elviseli, ha muszáj. Néha szereti a nevét, néha nem. Valaki mondta már neki, hogy nem lesz-e furcsa, hogy ha majd öreg néni lesz és még mindig ez a neve? Sosem gondolkodott még mi lesz akkor, ha megöregszik. Valami biztosan. – A Lián olyan, mint a Tarzan. Tarzan nagy és erős volt. Nem lányos. – Csipogja a távolba révedve pislogva. Kicsit tényleg virágosan hangzik a Lián, pedig hosszú, zöld növény. Meg a Kamil is fiú név és a Jácint is, amiről ő sosem gondolta volna, amíg nem találkozott pár hónappal ezelőtt egy fiú Jácinttal.
- Oh… és sokáig fáj? – Tudakolja a száját lebiggyesztve. Tisztában van vele, hogy a vérfarkas lét borzalmas, meg hogy sokan utálják őket, telihold, átváltozás, de fogalma sincs, hogy meddig tart egy ilyen átváltozás, aztán mennyi ideig vannak úgy, mennyi idő, mire visszaalakulnak. – Mindenre emlékszel közben? – Szalad ki a száján az újabb kérdés. Sosem beszélt még vérfarkassal. Vagy legalábbis nem tud róla, nem szokták a másik orrára kötni, inkább szégyellik. Majd egyszer jobban utána fog járni a vérfarkasoknak, hogy ne ezt a szegény srácot bombázza a kérdéseivel – mert az van bőven, mint mindig.
- Én szeretnék repkedni. De úszni is. Karmolni nem szoktam. – Neveti az ujjaiból karmokat formázva. Így butuska utólag kérdése, hogy már tudja, hogy a fiú nem animágus. Sosem gondolt bele, hogy neki milyen belsője van. Vicces lehet, ha egy egészen nagy ember egy kicsi állattá válik. – Csalódás lehet, ha valaki valami menő állat akar lenni… és bumm… bolha. – Mély filozófiai érzéke van olyankor, amikor kezd kótyagossá válni. Azt nem tudja, hogy az animágia tanulásának mely szakaszán derül ki, hogy végül mivé válik az ember. Nagyon sok mindent nem tud ahhoz képest, hogy varázslócsaládban nőtt fel. De hát azért jár ide, mindenről mindent otthon sem sajátíthatott el. – És ha én sosem akarok felnőni? Azért löktek ide, hogy felnőjek. – Ismét egy mélyről jövő sóhaj hagyja el ajkait, amitől olyan nehézzé válik a kis buksija, hogy inkább a térdére könyököl és a tenyerébe támasztja azt. – Álmos vagyok. Hiányzik a húgom. Szerintem ő félne idebent. – Mormogja az orra alatt, könyökét a combjába mélyesztve csúsztatva ide-oda. Valószínűleg ő is ijedtebb lenne, ha nem a rémisztő kinti külvilág elől menekült volna be ide. Meg most már van kecskéje, farkasa. Nincs mitől félni. Nem szabad félni. – Nekem Aspergerem van. De szépen tudok tőle zongorázni. Meg hallom, hogy milyen borzalmasan énekel némelyik ember. – Ez is egy megfogalmazása az abszolút tökéletes hallásnak, de őt ez zavarja benne: a hamis hangok, legyen az ember vagy hangszer. Áldás és átok egyben. – Nem tudom, hogy ők miért ilyenek. – Mutat az álla alól a tanterem irányába, ahol már biztosan javában megy a Bűbájtan. Nem tudja, hogy keresik-e, de jelenleg nem is érdekli. – Nem értem az embereket. Ők sem engem. Te értesz, ugye? – Kérdi boci szemmel nézve Lián irányába, akinek az arca kezd furán hullámzó lenni. Próbál nagyokat pislogni, mert zavarja a látvány, biztos a sötét miatt van.
- Egyáltalán él ez a kecske? Nem mozog egy ideje. – A szokásos mozgásánál lassabban próbál megfordulni, hogy leellenőrizze lila barátjukat, ám már ez is elég hozzá, hogy ülve inogjon. – Jaj. – Összegzi a történteket és inkább megfordul, hogy újra a fejét támasztva társalogjanak. Azért reméli, hogy jól van szegény pára, de ő annyira bágyadka, most nem tudja megmenteni. – Az mi az? Hogyan? – Ámul fintorogva. Egy gőzt hogyan lehet ki kezelni? Ugye nem fognak csöveket dugdosni az orrukba fel, amin az ellengőzt vezetik az agyukba? – Nekem mindenem bizsereg. – Nyöszörgi ujjaival a szemhéját piszkálva. Úgymaracc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő