Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Egyáltalán nem voltam felkészülve ilyen baklövésre, de megtörtént, ez ellen már nem tudtam mit tenni, csak a lány bocsánatát kérni. Egy kicsit tartottam is attól, hogy majd rosszul reagál, hisztizni fog, és megcsapkod, amit mondjuk meg is érdemeltem volna. Lili azonban nagyon kedves lány volt, mert egy semmi bajjal elintézte a dolgot, mintha nem követtem volna el hibát. Ez pedig így nem volt helyénvaló, éreztem én ezt magamban, csak épp azt nem tudtam, hogyan is adjam a tudtára, hogy talán azért még sincs rendben.
Miközben visszahúztam magamra az alsót, őt fürkésztem pillantásommal, kíváncsi lettem volna arra, hogy mire gondol épp most, mert ez a semmi baj mégis olyan furán csengett. Talán jó lett volna erről beszélni, de eközben az is fontos volt, hogy tudjam, mégis hogy élte meg mindezt. Ezért is kérdeztem rá, s  hisztérikusnak tűnő nevetéséből már kezdtem sejteni, hogy talán még sem volt annyira őszinte az a korábbi két szócska.
Nem voltam boldog, mert nem az történt, amire számítottam. Vagyis, nekem jó volt, csak nem úgy tűnt, mintha neki is az lett volna, emiatt pedig bűntudatom lett. - Lili…- nevén szólítottam, miközben barnáit kémleltem, aztán felkelve a földről, összeszedtem a melltartóját, meg a felsőjét, s visszavittem neki, úgy telepedtem le hozzá ismét a földre. - Tényleg sajnálom, oké? Csak hát…annyira…- nem, inkább nem kezdtem el részletezni, hogy mennyire jó volt nekem, mert az nem lett volna fair vele szemben. - Lehet, hogy nem is lesz belőle gond, ilyen gondolom mással is előfordul - nyugtatgatni próbáltam, hisz mi mást is tehettem volna, közben egy kicsit még közelebb is húzódtam hozzá, s ha nem tolt el, akkor jobb karommal magamhoz öleltem. - Ne aggódj, oké? És köszönöm - odahajolva adtam egy csókot az ajkaira, egyrészt, hogy megköszönjem az együtt töltött perceket, másrészt, hogy tényleg kicsit megnyugtassam, mert fogalmam sem volt arról, hogy most mit érezhetett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Azt hiszem, nem voltam túl jó ebben a vigasztalásban, vagy megnyugtatásban, mert hiába is akartam elterelni a problémákról gondolatait, hangjából úgy éreztem, hogy mintha a sírás fojtogatná. Azt viszont nem akartam, hogy elsírja magát, mert milyen kínos lenne már, hogy együtt volt velem, s utána meg bömböl. A végén még azt hinnék, hogy valami szörnyű bűnt követtem el, vagy pancser vagyok, s ismerve a diákságot, hamar elkönyveltek volna egy tahó alakként.
- Hát persze, ne aggódj - még szorosabban öleltem magamhoz, csak hogy egy kis bátorítást öntsek belé, mert úgy tűnt, hogy ráfér, meg aztán ezzel egy kicsit magam is nyugtattam, hisz csak nem fordulhatott elő az, hogy ebből valami gond lesz, nem? - Csak nyugodj meg, minden rendben lesz - biztattam, ezután adtam csókot, s még meg is köszöntem az együtt töltött perceket. Persze, abba már nem gondoltam bele, hogy ez milyen bénán is hangozhat, de azt még sem mondhattam neki, hogy szeretem vagy szerelmem, mert ilyesmiről szó sem volt. S ha nagyon belegondoltam, akkor talán korábban még nem is fordult elő velem az, hogy érzelmek nélkül gabalyodtam volna össze valakivel, legalábbis nem ilyen szinten, emiatt is tűnt a fejemben jó ötletnek az, ha megköszönöm. - Hogy hova? - nagyon meglepett a lány kérdése, egy picit el is kerekedtek a szemeim, talán bepánikoltam ettől a helyzettől, mert ha odaállítanánk a gyengélkedőre egy ilyen történettel, akkor mindkettőnket elővennének, kapnánk egy alapos fejmosást, s annak is rögtön híre menne. És akkor Olívia fülébe jutna, és ó jajj, akkor soha nem bocsájtana meg. Ez pedig nem fordulhatott elő.- De hát, nem történt semmi, fáj valamid? Mert ha nem, akkor szerintem ilyesmivel nem kéne a gyengélkedőre menned. Esetleg…a faluban vehetnél valami bájitalszerűséget, vagy kérhetnél valamelyik barátnődtől, biztos van erre ilyesmi, nem? Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne, ha most beállítanánk a gyengélkedőre - próbáltam meggyőzni őt, miközben párszor végig simítottam a vállán, hogy ezzel is megnyugtassam őt. - A kastélyba szívesen visszakísérlek - ajánlottam fel, amúgy is úgy tűnt, hogy már elmúlt odakint a vihar.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Faház

Tényleg nem tartottam jó ötletnek a gyengélkedőt, kellemetlen is lett volna mindkettőnk számára, ez egész biztos. Emiatt is javasoltam neki más lehetőséget, miközben figyeltem, ahogy öltözni kezdett. Magam is feltápászkodtam a földről, s leakasztva ruhadarabjaimat elkezdtem azokat magamra ölteni, bár nem mondhatnám, hogy azok megszáradtak. Igaz, már nem csurgott belőlük annyira a víz, de még közel sem volt kellemesen száraz, ahogyan szerettem. Ennek ellenére magamra öltöttem a ruhadarabokat, de eközben kicsit azt éreztem, mintha megfagyott volna a levegő. Valami rosszat mondtam volna? S ahogy erre gondoltam, úgy hallottam meg Lil kérdését, amire még a szemöldököm is feljebb szökött. - De igen, csak…nem gondolom, hogy ez lenne most a legjobb megoldás - mondtam ismét, hisz jobbnak láttam, ha inkább egy barátnőjétől kér valamit, biztos akadt olyan, amelyiknek volt erre is valami bájitala. Nem hittem azt, hogy a gyengélkedő lehet az egyetlen megoldás. Amúgy is rossz volt erre gondolni, hogy az itt eltöltött percek után ott kössünk ki, mint két balesetes.
Úgy tűnt, hogy Lili elfogadta a meglátásomat, mégis, szinte szó nélkül hagyott ott, s szinte úgy kellett sietve kapkodnom, hogy utolérjem őt odalent a faház lábánál. - Azért vigyázz, jó nagy lett a sár - próbáltam figyelmeztetni, meg mellé lépni, én tényleg segíteni akartam, még belé is karoltam volna, ha nem tűnik úgy, mint aki viszolyog ettől. Furcsa volt így visszamenni a kastélyba, kissé szótlanul, felszínes dolgokról csevegni, miközben megtörtént köztünk ez a dolog. Igazából mondani akartam neki valamit, csak akármikor kezdtem volna bele, valahogy mindig megakadtam. Sehogy sem volt jó ez, s ahogy a kastély felé közelítettünk, úgy ébredtem rá arra, hogy amennyire nagyon jó volt, olyannyira volt nagy baromság is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

A kutyákat még az évnyitón hoztam magammal, aztán az egyik faluban lakó haveromnál pakoltam le őket, aki megengedte, hogy addig ott maradjanak, amíg nem találok gazdit a kutyusoknak. Emiatt naponta látogattam őket, mindig vittem nekik valami finom falatot, meg játszottam is a kölykökkel. Petya haverom is megkedvelte őket, olyannyira, hogy úgy döntött, az egyiket megtartja, viszont még így is akadt két kis kölyök, aki gazdára várt. A suliban meg jó néhányan tartottak háziállatokat, emiatt egy kicsit reménykedtem abban, hogy sikerül majd valamelyik háztársamat rábeszélni, hogy fogadja be a két kölyök közül valamelyiket. Nem szívesen vittem volna őket menhelyre, ilyesmit el sem akartam képzelni.
Sajnos, jó ideig nem is akadt érdeklődő, ráadásul a napjaim sem alakultak túl jól, összegyűltek a fejem felett a sötét fellegek, a kutyakérdést mégis meg kellett valahogy oldanom. Már kezdtem feladni, amikor egy napon összefutottam Danával, s neki is meséltem a kölykökről. Még meg is mutattam őket neki, persze csak fotón, de szerencsére úgy tűnt, hogy ő nem zárkózik el attól, hogy az egyik kiskutya tulajdonosa legyen. Nagyon megörültem, hisz jól ismertem már a lányt, és tudtam azt, hogy gondoskodó, s nála jó helyen lenne az eb. Meg is beszéltük, hogy behozom neki, hogy személyesen is találkozzanak, igaz egy kicsit lélekben arra is készültem, hogy már most el is viszi majd magával. Emiatt vettem egy pórázt is ajándékba, s a dobozba helyeztem, a kutyus mellé.
Be kellett őt csempésznem a kastélyba, de ezzel nem volt semmi probléma, a nem túl nagy dobozzal a hónom alatt sétáltam a találkahelyre, s odaérve a Fénylő lelkek udvarárhoz, már messziről kiszúrtam a lányt.
- Szia Dana! De csinos vagy ma! - nem csak ma, általában csinos volt, egyike volt a házon belül azoknak a lányoknak, akik mindig jól öltöztek. Mellé érve nem is teketóriáztam tovább, a dobozt a földre tettem, és kiemeltem belőle a kis barna kutyust. - Ő lenne az, kisfiú - mondtam mosolyogva, ahogy Dana felé nyújtottam a kölyköt, aki egyelőre még megszeppenve pislogott a lányra, kicsit még félt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

- Ezt nem így kell játszani, nem jó így! Miért nem visztek bele több érzelmet, látni akarom az arcotokon a fájdalmat, értitek! Hogy akartok így színészek lenni? - dühödten csapott az asztalra az egyik színészmesterséget oktató vendégtanár, aki amiatt tartott nekünk órákat az elmúlt néhány hétben, mert a professzorunk lebetegedett. Kemény órák voltak ezek, készültem is minden alkalomra, mégis, mióta ez a professzor tartotta az órákat, azóta az egész nem szólt másról, csak arról, hogy lealázott minket a sárga földig. Legbelül dühített a dolog, mert egy véleményt normálisan is megfogalmazhatna, és nem így, hogy körbenézek, és a társaim is csak lapulnak a papír mögött.
Láttam, hogy Júlia lengeti a kezét, ez a csaj nagyon is vehemens volt, ha sérelem érte, biztos voltam abban, hogy most is lesz egy-két csípős véleménye így az óra utolsó pár percében, de ekkor futott be az ajtón Matyi, aki sietve közölte a professzorral, hogy az egyik sokadik kuzinja épp súlyos balesetet szenvedett a kviddicspályán.
Nem különösképp érdekelt az oktató kuzinja, ám a kviddics annál inkább, füleltem is, s mikor Matyi már a többieknek mesélte, hogy mi a szitu, akkor hallottam meg, hogy a másik sérült Olívia.
Megijedtem. Annyira komolyan adta elő a sztorit Matyi, hogy bizony nem tudtam, pontosan mi történhetett, de aggódtam Olíviáért, így ott hagyva a jegyzeteimet, sietve iramodtam neki a Gyengélkedőnek, ahol közölték, hol találom a lányt.
- Szia..sztok - léptem be  kicsit lihegve a kezelőhelyiségbe, ahol megláttam Olcsit, s mellette azt, aki feltehetően kezelte. Pillantásom a fickóról a lányra terelődött, sietve mértem fel az állapotát, mivel ült, nem gondoltam, hogy halálozik, mégis volt bennem aggodalom, amit nem is tudtam leplezni előtte. - Mond jól vagy? Mi történt? - hirtelen léptem oda, megfeledkezve arról, hogy bármi jogosultságom is lenne ahhoz, hogy megérintsem, s gyengéden csúsztattam tenyerem a karjára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Jobban végig nézve Olívián, látszott rajta, hogy megviselte őt ez az edzés, nem véletlenül tarthatta azt a tálat az ölében. Rossz volt ilyen gyengének látni, látni tekintete csillanásából azt, hogy valami fáj. Mert bár már ismertem eléggé ahhoz, s tudtam jól, hogy nem olyan típus, aki könnyen adná magát, aki könnyedén kimutatná a gyengeségeit, mégis, láttam a tekintetéből, hogy ez most kellemetlen és fájdalmas. - Értem, remélem, hogy ő is jól van. Azonnal iderohantam, amikor meghallottam, hogy mi történt - nem tudom, hogy számított-e ez valamit Olíviának, mégis úgy éreztem, jobb ha tudja, hogy azonnal itt akartam lenni mellette. Lehet, hogy haragudott rám, nem tudtam, hogy hallott-e pletykákat, volt-e benne bármilyen gondolat velem kapcsolatban, mégis azt akartam, hogy tudja, még mindig fontos nekem. - Igen, látom - bólintottam, miközben figyeltem, hogyan is látta el őt ez a Viktor. Egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy nem komoly a baj, valami oknál fogva, mégis megmagyarázhatatlan szorongás kerített a hatalmába. Zavart, hogy jó ideje nem tudtunk beszélni, s hogy most is itt volt egy harmadik fél. - Én…öhm, elvagyok, választottam szakirányt, színészet - meséltem a lánynak, miközben figyeltem, ahogy Viktor végez, s magunkra hagy, hogy hozzon valami fájdalomcsillapítót a lánynak. -  Olívia, tudom hogy az évnyitó nem volt a legjobb lehetőség arra, hogy beszéljünk egymással, de nem akarlak tovább kerülgetni. Tudom, hogy sok mindenben hibáztam, hogy aztán nem kerestelek, hogy tuskó voltam, mert benned kerestem a hibát, de nem tudlak kiverni a fejemből. Szeretlek és újra szeretném kezdeni veled…Mond, látsz még erre lehetőséget? - elé állva, arcát gyengéden érintve pillantottam a szemeibe reménykedve, bízva abban, hogy helyrehozhatjuk azt az elvesztegetett nyarat, s újra együtt lehetünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Amikor megláttam azt a halovány mosolyt az arcán, egy kicsit megdobbant a szívem, de jó értelemben, mert megörültem, ezt valamiért jelként fogtam fel, olyan jelként, hogy talán még nincs veszve, és még helyrehozhatjuk. Izgultam emiatt, de nem akartam kimutatni, kicsit még feszengtem, míg Viktor ott ténykedett, mert jobb lett volna, ha kettesben tudunk beszélgetni egymással.
- Engem is meglepett, de mivel sok másban nem voltam eddig kiemelkedő, lásd VAV, így kellett valami, ez meg talán menni fog - elmosolyodtam ekkor már én is, egy kicsit bátrabban, bár az izgalom még mindig nem múlt el. - Az még egy ideig várat magára, de örülnék, ha megnéznél majd - fűztem hozzá mosolyogva rózsás megjegyzéséhez a gondolataimat. Szerencsére ez a Viktor távozott egy időre, így kicsit kifújva a levegőt belekezdhettem, és elmondhattam őszintén azt, amit már nagyon régóta akartam, s aminek talán most jött el az ideje. Nem akartam halogatni, kerülgetni és elveszíteni azt az időt, amit együtt is tölthetnénk. Őszintén beszéltem az érzéseimről, arról, hogy mennyire szeretem, beismerve, hogy sok mindent elrontottam.
Olívián pedig éreztem, hogy ezek a dolgok nagyon bánthatták, hisz pontosan ő is ezt emelte ki most. Nem is tagadva, bólintottam szavaira, ezzel is elismerve a hibát, tudtam jól, hogy nagyon is igaza van, hogy sok mindent én szúrtam el. Mégis elmondtam, hogy szeretem, megismételtem, miközben végig is simítottam az arcán, hogy szavaim mellett érintésemből is érezze, mennyire komolyan is gondolom.
Ő pedig úgy tűnt, hogy ugyanazt érzi, hisz kimondta, hogy szeret, mire még hevesebben dobogott a szívem, miközben tovább hallgattam őt, s még mindig azt gondoltam, hogy igen, ebből még lehet valami. De ahogy a kis történet végére ért, ahogy újra előjöttek azok a hibáim, melyek szerinte megpecsételték a sorsunk, úgy kezdte szorongatni egy érzés a torkomat, mintha csak egy dementor fojtogatna. - De Olívia, kérlek, tudom…tudom, hogy féltékeny voltam, hogy vannak problémáim, amiket meg kell oldanom, tudom, hogy nem kéne , hogy számítson a családod, hogy hülyén reagáltam, de változtathatok. Kérlek - azt hiszem, hogy ennél ostobább helyzetbe nem is hozhattam volna magam, mint hogy könyörögjek neki, pedig már-már kész voltam rá, éreztem is, hogy megremeg a hangom, s erővel kellett úrrá lenni az érzéseimen, hogy ne gördüljön ki a könnyem, mert Olívia se sírt soha, még most sem, egy ilyen sérülés után, és nem lehetek az a nyámnyila pöcs, aki majd épp most zuhan meg előtte. Pedig belül úgy éreztem, hogy megzuhanok, nehéz volt szembesülni azzal, hogy szerinte ez nem helyes, és nem jó. A fejemet is ingattam jobbra-balra, mintha nem akarnám elhinni, mintha ez csak egy rossz álom lenne. Ám mielőtt még felocsúdhattam volna, következő szavai újabb csapásként értek, s egész egyszerűen ledöbbentett. - A Viperáktól? A Visegrádi Viperáktól? - ha más helyzetben vagyunk, azt hiszem, ujjongva öleltem volna, hogy aztán csókban forrjunk össze, hisz ezért dolgozott annyit, ezért küzdött, és végre elérte. De ebben a percben képtelen voltam örülni a sikerének, mert ebben a percben csak azt láttam magam előtt, hogy ezzel mi az, amit elveszítek, ki az , akit elveszítek. - Értem - mondtam csöndesen, miközben elhúztam kezem az arcáról, s zavartan fogtam meg a tarkómat, mintha ettől jobb lenne bármi is. Pedig az volt a nagy helyzet, hogy fogalmam sem volt, mit kéne kezdenem ezzel a helyzettel. Nem tudtam elfogadni, hogy történhet ez meg? - És…ez már biztos? Elmész? Itt hagysz? Nem akarsz adni nekem, nekünk még egy esélyt? Az összeköltözés nem lenne megoldás? Tudom, hogy akartad, tudom, hogy rosszul reagáltam akkor, mert féltem attól, hogy ennyire tudok valakihez ragaszkodni, de ha ez lenne a megoldás, én megteszem. Olívia…a francba is, szeretlek - kitört belőlem az érzés, s mielőtt szólhatott volna, odahajoltam, és megcsókoltam, hogy érezze, nem csak a levegőbe beszélek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Gyengélkedő

Mindig is tudtam, hogy Olívia egy határozott és céltudatos lány, nem volt kétség az, hogy amit eltervez, az majd meg is valósul, s hogy az álmai nem maradnak meg csupán gondolatként, vagy papíron. Részben ez volt az ok, amiért belé szerettem, de most éppen ez hozta magával kettőnk tragédiáját, hisz egy olyan döntést hozott meg, amivel egyértelműen elvágta a közös jövőnket. S bár hónapok óta nem voltunk együtt, elrontottam, hogy nem kerestem előbb, mindezek ellenére lesújtott ez a hír, s nehéz volt megemészteni, főleg úgy, hogy egész másra számítottam. Talán ő is láthatta az arcomra kirajzolódó értetlenséget, s a döbbenetet, amivel fogadtam a hírt. Örülni nem tudtam vele együtt, s nem is nagyon akartam elfogadni, hogy ez így lesz, hogy ennek így kell történnie. Ezért is próbáltam kimutatni az érzéseimet, magyarázatot adni a történtekre, ám hiába akartam megcsókolni, Olívia nyers őszinteséggel tette ki elém a stop táblát. - De nem azért aka…- mentegetni próbáltam magam, újabb szavai mégis pallosként csaptak le rám, kicsit még a szemeim is elkerekedtek, ahogy előhozta Lilit. Nem kellett volna meglepődnöm, mert akadt egy-két pletyka, de azt nem gondoltam volna, hogy hozzá is eljutott. S bár kiemelte, hogy nem akar ítélkezni, mégis, a bánat mellett kiéreztem hangjából a haragot. - De akkor szakításban voltunk! - tört ki belőlem, bár próbáltam visszafogni magam, hogy ne tűnjek túl indulatosnak. Ezek voltak azok az alkalmak, amikor nem tudtam megérteni a lányokat, hogy vajon mi is zajlott le a fejükben. Miért nem hitte el, hogy szeretem, miféle összefüggés volt aközött, hogy kivel létesítek olyan kapcsolatot, s ki az, akit valójában szeretek? Bosszantott és bántott is a vád, már csak azért is, mert a nyáron nyomon követtem az oldalát. - És mi a helyzet azzal a sráccal, akivel Te fotózkodtál? Ne mond, hogy nem történt semmi - szúrtam oda, ha már feljött ez a téma, pedig egyáltalán nem akartam vádaskodni, mert nem az volt a célom, hogy összevesszünk, ez mégis kikívánkozott belőlem. - Áhh…- higgadt természet voltam, mégis felhúztam magam, s ezt sem tudtam előtte palástolni, az arcom mindent elárult, a fájdalmat, a csalódottságot. Lett volna még mit mondanom, egy kicsit igazságtalannak éreztem, hogy egyedüli bűnbak vagyok, ahogy az is rosszul esett, hogy azt éreztem, Olívia soha nem akart kettőnknek új esélyt adni. Lili talán csak kifogás volt, lehet, hogy rájött arra, amit mindig is éreztem, hogy nem vagyok hozzá való, nem vagyok hozzá elég jó. A nagy karrierista öntudatú nőhöz. Fájt, hogy ilyen könnyen elenged, de nem tudtam mit tenni ez ellen, nem változtathattam a döntésén. Éppen ezért elfojtottam az érzéseket, melyek még kikívánkoztak belőlem, összepréselve ajkaimat néhány másodpercig még mélyen fúrtam pillantásom az övéibe. - Sok sikert a kviddicshez, légy boldog,Olívia - préseltem ki magamból, aztán sarkon fordulva, hacsak nem szólt, magam mögött hagytam őt, s kettőnket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Igyekszem - mosolyodtam el, ahogy még közelebb lépdeltem azzal a nagy dobozzal, amiből aztán csak előkerült az a barna kutyus. Szegényke elég félősnek tűnt, nem tudhatta, hogy mi vár rá, ha majd újra kikerül a buksija a dobozból. Talán még a tesói is hiányoztak neki, de tudtam jól, hogy Danánál nagyon jó kezekben lesz, s ez a lány biztos, hogy gondoskodni fog a kölyökről, nem hagyja majd magányra kárhozni. - Édes, és veszedelmes - tettem hozzá nevetve, mert igazán eleven kis kölyök volt, szívesen rágcsálta meg az ember nagylábujját, ha épp ahhoz volt kedve. - Most nyugisnak látszik, de ne hidd el, amint feloldódik, máris kereshetsz magadnak fedezéket - még mindig nevetve jellemeztem a kölyköt, akit aztán át is adtam Danának, s míg ő végre magához húzta az ebet, addig még turkáltam a dobozban, és előhúztam belőle a pórázt.- Ez még hozzá jár, ajándék, mert nem tudtam, hogy hol ilyen dobozt, ezzel tudod majd sétáltatni. Fiús, kék - azt is átnyújtottam a lánynak, s ezután foglaltam csak helyet a padon, figyelve kettősük első szárnypróbálgatásait.- Reméljük, hogy ezt Hápi is így fogja gondolni - mondtam nevetve, s odanyújtózva megsimogattam a kutyus buksiját. - Vacsi? Persze, miért is ne? Egy jó pizzát bármikor - tetszett az ötlet, imádtam a pizzát, és jó ideje csak a manók házi kosztját ettem, így rám fért volna már egy kis olasz ízvilág.- Ráérek hétköznap is, de jobb lenne inkább hétvégén, mondjuk szombaton négy körül? - bedobtam az időpontot, direkt nem estit, nehogy úgy gondolja, hogy randi, közben figyeltem, ahogy a kölyök szimatolgatva ismerkedik a lánnyal. - Próbáltam, de egyikre sem hallgatott igazán, szóval rajtad a sor, hogy adj neki egy klassz nevet. Van már valami ötlet? - kérdeztem kíváncsian.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Szerkesztőségi szoba

- Nincs mit, majd akkor köszönd, ha tényleg hasznát is tudod venni! - mondtam egy mosollyal, már sokkal barátságosabban, mint ahogyan korábban közelítettem a srác felé. Tulajdonképp egész normálisnak tűnt, és most hogy tudtam, nem akar semmit Olíviától, már nem is piszkálta annyira a csőrömet. Jó, egy kicsit fura volt, olyan karót nyelt arisztokrata forma, de egye-fene, míg nem hajt a barátnőmre. A neve amúgy nagyon ismerősen csengett, tudtam már, hogy hallottam valahol, de jobbnak láttam, ha inkább rákérdezek, ahelyett, hogy tippelgetnék. - Áhá, már értem, szóval te olyan menő családból jöttél, klassz - bólintottam egyet, ennyire azért nem voltam képben az aranyvérű családokkal, de azt már tudtam, hogy ez a Kristóf gyerek is burzsoá. - Na mi van? Úgy nézel rám…nem nagyon ismerem az itteni családokat, sokáig Bostonban éltem - tettem hozzá, mert kicsit azt láttam a fiún, hogy talán zokon vette azt, hogy nem ismerem a családjukat. - Figyelj Kristóf, csevegnék még, de éppen csak erre jártam, és most mennem kell. A jegyzeteket nem felejtem, mondjuk holnap találkozzunk a Fénylő lelkek udvarán, ott odaadom őket ebéd előtt - megvártam, míg leokézza a dolgot, még egyszer elnézést kértem tőle, amiért falhoz passzíroztam, aztán tovább indultam az utamra, mert úgy sejtettem, hogy Olívia jó ideig nem fogja kitenni a lábát a szerkesztőségből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Talán már a vacsoraidő is elmúlt, nem igen tudtam behatárolni azt, hogy mennyi lehet a pontos idő, csak azt tudtam, hogy már lemenőben a nap, s a kutya se mászkál odakint a pályán. Részben ezért is mentem ki a kviddicspályára, mert kellett egy olyan hely, ahol nem futok bele senkibe, hogy aztán olyan kérdéseket tegyen fel, hogy jajj, tényleg dobott Olívia? Vagy hogy mekkora szemét vagyok, amit Lilivel műveltem. Köszöntem szépen, de ezekre pont nem volt szükségem, ezért is kerültem a kastélyt, amennyire csak lehetett.
A szobámban megfulladtam volna, meg ott nem is lett volna alkalmam leinni magam, pedig pontosan arra készültem. Igaz, mehettem volna a faluba is, de ahhoz végképp nem volt energiám, hogy emiatt elsétáljak addig, vagy hoppanáljak. Nem és nem, lusta voltam, mint a disznó és szenvedtem. Csak arra volt energiám, hogy felnyaláboljam az üveg dugi piát a ládámból, amit egy csere alkalmával kaptam az egyik haveromtól. Jó ideje őrizgettem már, nem is akartam meginni, inkább olyan alkalomra tartogattam, hogy ha ünnepelnék valamit, netán oda kéne adni valakinek cserébe valamiért. Most viszont kedvem támadt az egészet benyakalni, hogy lezsibbassza az agyamat, s ne kelljen gondolkodnom azon, mit és hogy csesztem el, s hogy ennek hála elveszítettem azt, akit szerettem.
Miután kicsempésztem, s már egyedül caplattam a pálya közepén, mindenféle gondolkodás nélkül csavartam le a kupakot, s húztam meg jól a palackot. Még ahhoz se volt kedvem, hogy felmásszak valamelyik kényelmes páholyba, egyszerűen csak ledobtam magam a pálya közepén törökülésbe, vedeltem és néztem a velem szemben ácsorgó karikákat. Vajon mi a szar lehetett annyira jó ezekben, hogy ezt válassza Olívia a kapcsolatunk helyett?
Igazából, amennyire korábban rajongtam a kviddicsért, most olyannyira gyűlöltem ezt a sportot. Olyannyira, hogy amikor már éreztem, hogy vinne a fejem, felálltam, s ide-oda mászkáltam a pályán. Először a páholyt akartam megrugdosni, de észrevettem odakint egy szabadon hagyott ütőt, és egy régebbi seprűt. Ritka kincs az ilyen, igazából ilyet nem is szoktak szabadon hagyni, mert ez mégis csak drága sport, de nem lepett volna meg az sem, ha egy-két hatökör elsős gyakorlatozott volna, s netán ők hagyták volna el a felszerelésüket.
Nekem mindenesetre jól jött. A szinte már kiürült üveget hanyagul dobtam a fűbe, harmadszorra némi tántorgás kíséretében sikerült felmarkolnom a seprűt, meg az ütőt. Repülni repültem már, csak játszani nem játszottam, na de majd most. - Gyerünk, indulj már te rozoga szar - morogva rúgtam be a seprűt, mire nagy nehezen megindult velem, sőt, egy kicsit gyorsabban is annál, mint ahogyan azt terveztem. Markoltam is, miközben balomban az ütőt szorongattam, s próbáltam a velem szemben álló hat karika egyikét becélozni - mert hogy hatot láttam.- Nesze neked, rohadt karika! Mi olyan jó benned hehhh? Hogy el kell utazni az idióóóóta Vipperrákhoz. Mert ez a karrikaaa miért nem jó játszannni hehh? - a seprűn ülve, egyik kézzel próbáltam ütlegelni a karikát tartó oszlopot az ütővel, azon levezetve minden dühömet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ahogy elhagytuk a faházat, volt bennem egy furcsa érzés Lilivel kapcsolatban, aki ugyan semmit sem mondott, mégis azt éreztem rajta, mintha haragudna rám. Pedig fogalmam sem volt arról, hogy mivel bánthattam őt meg, csak arra tudtam gondolni, hogy esetleg azt gondolja, nem segítenék. Pedig segítenék, csak épp azt nem tudom, hogyan, hisz nem vagyok nőgyógyász, és löttyöket sem tárolok. Emiatt is javasoltam neki, hogy talán jobb lenne, ha valamelyik barátnőjétől érdeklődne.
Az utunk visszafelé csöndesen telt, vagyis próbáltam beszélgetni, de továbbra is éreztem Lili felől azt a furcsa ridegséget, amit nem igazán tudtam hová tenni. Ráadásul a lábait is szaporán kapkodta, mintha le akarna hagyni, s igazából, amint átléptük a bejáratot, el is köszönt tőlem.
Értetlenül torpantam meg, figyelve őt, s azon agyaltam, hogy mégis mit kellene tennem, esetleg menjek-e utána, és beszéljünk a történtekről? Ott a faházban még úgy tűnt, hogy nagyon is tetszett neki mindaz, ami történt, sóhajai erről árulkodtak, így csak nem lehetett neki rossz élmény. Mégis, lehet beszélnünk kellett volna erről, s nem így lezárni az egészet.
Meg is indultam a lány után, aki ekkor már úgy tűnt, mintha valakivel beszélne, de ez sem zavart meg abban, hogy melléjük lépjek.
- Ne haragudjatok, Lili beszélhetünk a délutánról? - fogalmam sem volt arról, hogy a két lány miről diskurált, míg távol voltam, engem csak az érdekelt, hogy megbeszélhessük a történteket, s ne ilyen fura távolságtartó módban váljunk el egymástól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

A folyosó egyik sarkában ücsörögtem, kezemben a jegyzetemmel, aminek legfelső lapjára egy levelet próbáltam megfogalmazni Olíviának. Valahogy nem hagyott nyugodni a dolog, hogy elment, és csak úgy itt hagyott. Tengernyi gondolat merült fel bennem, amiket eddig nem sikerült megosztanom vele, amiről nem beszéltünk, mert vagy Ő sietett valahová, vagy nekem nem volt merszem előhozakodni. Szóval írni kezdtem, de ahányszor leírtam négy-öt sort, úgy a következő tollvonással már végig is húztam azon, s gyűrtem össze a papírt, hogy a zsebembe dugjam. Nem éreztem jónak. Új lapot kezdtem, újra rákanyarítottam a soraimat, ezúttal igyekeztem szebb betűkkel írni, hogy olvasható legyen, s ne úgy tűnjön, mint aki kapkodva hozta össze a gondolatokat két óra között. Pedig tulajdonképp ez történt, csak épp annyira nem izgatott a következő óra, hogy nem is indultam el rá.
A folyosóhoz csapódó cipőtalpakból azonban arra következtettem, hogy valaki más bizony nagyon is sietett, s ahogy felkaptam a fejem, észrevettem egy vöröst futni. Eddig még nem is láttam, az viszont feltűnt, hogy nagyon is siet. Olyannyira, hogy el is ejtett egy lapot. Sietve feltápászkodtam a földről, és fel is nyaláboltam a lapot, amire rápillantva egyelőre csak egy nevet láttam: Araczki Boglárka Sára - Navine. Mi a szösz? Átaludtam valamit?
Kicsit összeráncoltam a homlokom, de mindez csak néhány másodperc alatt futott le, mert azonnal a lány után kiabáltam. - Hé, Araczki Boglárka Sára! Ezt elejtetted! - meglengettem volna a papírt, ha kapok némi figyelmet, de a lány hátra se fordult. - Hé, nem zavar, hogy elhagytad a holmid?? - ismét nem jött semmi reakció, de lassan már a folyosó végén tartott, nekem meg nem volt kedvem őrizgetni a holmiját, így kénytelen voltam utána szaladni, miközben tovább kiabáltam utána.
Mire beértem, már az agyam is eldurrant az idegtől, a karját elkapva próbáltam megállítani, s ha sikerült, be is léptem elé. - Te süket vagy?? Elhagytad ezt a vackot, de annyira se méltatod az embert, hogy hátrafordulj és ez rohadt nagy bunkóság!Egyébként meg szívesen…- kissé morcosan néztem rá, ahogy felé nyújtottam a papírt, érezhette is hangomból a haragot, meg szerintem az arcvonásaim is erről árulkodtak. Amúgy is rossz kedvem volt, hát hogy lehet valaki ekkora bunkó, hogy még csak hátra se fordul, ha a nevén szólítják?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Színjátszókör próbaterme

Nem voltam színjátszós, de amikor a VAV után választanom kellett, hogy mégis merre és hova tovább, a választásom a művészetre, s azon belül is a színészetre esett. Azt gondoltam, hogy ehhez nem különösképp kell orvosdoktorprofesszornak lennem, és ebből talán sikerül majd kihoznom magamból valamit. Ez a szak viszont azzal járt, hogy gyakoroljam is a színészmesterséget, még ha nem is voltam a szó szoros értelmében tag. Szerencsére, indult is egy projekt, ahová szükség volt néhány emberre, így magam is jelentkeztem. Akkor még jó mókának tűnt, csak azt nem gondoltam, hogy rá pár héttel majd Olívia kettétör, mint egy ropiszálat. Éppen ezért hiába is volt ott sok ismerős arc, köztük Zsófi, erre a próbára nem, hogy nem készültem fel, de igazából nem is érdekelt. Testben ott voltam, lehet, hogy mozgott a mellkasom, jelezve, hogy kapok még levegőt, de lélekben valahol egész máshol jártam.
Elkeseredve merengtem az egyik sarokba, mintha beszűkült volna a tudatom, már csak arra kaptam fel a fejem, amikor Zsófi rám ordított. Értetlenül kaptam fel rá a tekintetem, egy kicsit össze is ráncoltam a homlokomat, amikor ráeszméltem, hogy bizony tényleg rám morrant a csaj.
- Neked mi a szar bajod van? Mit ordibálsz? - kérdeztem dühösen vissza, de láttam, hogy ekkor már mindenki minket figyelt, s mintha néhányan a fejüket csóválták volna velem kapcsolatban. Ennyi pedig pont elég volt ahhoz, hogy hirtelen elszakadjon az a vékony cérnaszál. - Hogy mi a bajom? Te vagy a bajom, hogy itt üvöltözöl, meg ez a szar díszlet, ki tervezte ezt? Jó, hogy nem dől le az a hülye fal ott, meg sincs rendesen támasztva, a por meg kavarog a pofámba, mert itt nem szokás takarítani! Ti meg megint nem tudjátok a szöveget, mégis csak velem cseszekszik mindenki, hát akkor csináljátok meg nélkülem - idegesen csaptam a szövegkönyvet a földhöz, s leugrottam a színpadról, hogy eltűnjek, pechemre kicsit kiment a bokám, így a nagy sietség helyett, káromkodva bicegtem az egyik székhez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Úgy csapódott karomnak a festmény, mint cecelégy arcába a légycsapó, ellenben míg a légy kidől, addig engem ez a mozzanat talán egy hangyányit még morcosabbá tett. Nem csak, hogy nem méltatott válaszra, és rohanhattam utána, de akkor még meg is üt, s ha jól hallom, lehülyéz?
Köd előttem, köd utánam, az indulatoktól hevesen vágtam arcába a véleményemet, észre sem véve azt, hogy esetleg rosszul formálta volna a szavakat. Ahhoz, hogy észrevegyem, minimum egy higgadt agyra és lélekre lett volna szükség, ám az elmúlt napokban minden voltam, csak épp az nem.- Most meg mit röhögsz? Mókás, hogy itt szaladok utánad? - sajnos fogalmam sincs, hogy hová tűnt a humorom, még mindig úgy viselkedtem, mint egy sértett kisfiú, egészen addig a pillanatig, amíg a velem szemben álló vörös fel nem villantotta előttem a nagyothalló készülékét. Oppá, ezt beszívtam. Méghozzá hogy!
Amennyire indulatosan szóltam rá, most olyannyira szégyelltem is magam, hisz ha tudom, hogy valóban nem hall szegény lány, vagy sérült, akkor egész biztos, hogy nem tromfolom őt ennyire bunkó módon. Ez is csak egy példa volt arra, hogy mennyire bunkó tudok lenni, s hogy jobb lenne, ha változtatnék magamon. - Hát…én öhh , bocs - nyögtem ki elnézést kérő módon a szavakat, zavaromban pedig a nyakamat vakartam meg.- Navinében láthattál szerintem, de lehet, hogy közös óránk is van - pillantásommal a festményekre böktem. - Nekem is van rajzórám és festészet, de az csak másfél óra múlva lesz, ne siess ennyire - mondtam már sokkal barátságosabb hangnemben, miután rájöttem arra, hogy mekkora tahó voltam. - Lucas vagyok egyébként, Lucas Deighton - mutatkoztam be, s a kezemet nyújtottam felé. - Emiatt az izé…miatt - mutogattam saját fülemen, hogy mire is gondolok - tényleg bocs, nem igen vagyok ehhez hozzászokva. Van mondjuk egy másik lány a naviban, ő mondjuk hall, de nem beszél, öhh…mindegy - mosolyogtam haloványan. - Szóval Araczki Boglárka Sára, Te új vagy itt? Mi a fő szakirányod? - érdeklődtem, mert a művészetin akadtak jó páran, akik ide-oda kacsintgattak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Érdekes, hogy egy perc mennyi mindent meg tudott változtatni, s hogy milyen hamar meggyűlölhettünk valami olyasmit, ami iránt rajongást éreztünk. Márpedig, ha a rajongott tényező elvett tőlünk valami sokkal fontosabbat, akkor nem volt kérdés az, hogy szívünkben düh és harag lángoljon fel. Ez velem sem volt másként, az érzéseimre még az alkohol is rásegített, így elborult elmével küzdöttem a magasban lévő karikák ellen, hogy ízekre szedjem azokat. Pechemre azonban sokkal erősebbnek bizonyultak ezek a harcosok a mesebeliekkel szemben, így hiába is küzdöttem, túl sok sikert nem értem el, csupán azt, hogy kicsit megszédüljek odafent.
Ez az ingadozás épp elég volt ahhoz, hogy abba hagyjam az oszlop püfölését, s erősen markoljam a seprű nyelét, miközben előre görnyedtem. Imbolygott velem a világ, nem is volt egy jó ötlet felrepülni. Ellenben még mindig hajtott a vágy, hogy leverjem azt a vackot, de mielőtt még újra erőt vettem volna magamon, hogy meglendítsem az ütőmet, meghallottam odalentről egy hangot.
Pislogva néztem le, két lány állt odalent, vagy talán három, nem voltam benne biztos, hogy jól látom, hullámzott minden. Azt viszont nagyon is értettem, hogy mit kiabál. - Remekül, éppeeeen küzdöök! Ezek ellen a rohadt nagy karikkák ellen! Hát miér’ kell ez? Ez a szaros játééék, azok a nyomoroncc Vidráák - talán csuklottam is, de legalább tudattam a lent lévővel, hogy mi is a gondom. -  Leee, nem nem…-megráztam a fejem, aztán újra lendíteni akartam az ütővel, de az kicsúszott a kezemből, s elvesztve egyensúlyomat, leestem a seprűről. Kész csoda, hogy a kardigánom beleakadt, így még ott lógtam, mint egy teafilter, s közben próbáltam felnyújtózni, hogy elkapjam a seprű nyelét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Fejetlenség Folyosója

Mostanában annyi embert sikerült megsértenem, hogy nem győztem ontani magamból a bocsánatkéréseket, mert különben a lelkem bánta volna. Szerencsére ez a lány sem vette zokon a bunkó énem, viszonylag hamar túllendült a dolgon, így megnyugodhattam, többé-kevésbé. Persze, kellett egy kis idő, mert azért a lelkifurka az ilyen, lehet, hogy a másik megbocsájt, de attól benned még tovább él, s időbe telik, míg saját magadnak is el tudod nézni a parasztságodat. Nekem pedig nem egy, s nem két dolog volt a számlámon, de azt hiszem, képes voltam a fejlődésre, ha nem is tudtam jól kezelni a helyzeteket, legalább arra már ráébredtem, hogy oda kell figyelnem. - Modern festészet, jól hangzik - hümmentettem egyet, aztán inkább kezet nyújtottam, s el is árultam neki a becsületes nevem, hogy ha esetleg megkérdezni a tanár, mégis ki miatt késett, azt mondhassa, hogy Lucas.-  Bogi! Ismerek egy Bogit, de Te egy fokkal kedvesebb vagy nála - jegyeztem meg egy mosollyal, barátságom jeleként, ha már az elején olyan rosszul indítottam, legalább most lássa, hogy azért nem vagyok akkora pöcs, mint amekkorának tűnhettem. - Jól van, elfelejtve - biccentettem, erről is le kellett szoknom, hogy túl sokszor kérjek bocsánatot. A lányon végig nézve, ha nem lett volna a kezében festmény, szerintem akkor is kitaláltam volna, hogy valami művészeti cuccra jár, mert volt benne egy olyan különlegesség, amit nehéz lenne megmagyarázni. Csak ránézel, és kitalálod. - Akkor valóban friss hús vagy, úgy értem, új itt a suliban. Egy évvel ezelőtt még én is újnak minősültem, mert korábban szintén magántanuló voltam - magyaráztam, miközben feltűnt, hogy sűrűn nézegeti az óráját.- Színészet a fő szakirány, mert nem igazán tudtam eldönteni, hogy mi érdekel jobban, vagy mi menne jól. Az ilyen csiribiri hókuszpókusz dolgokban nem voltam túl jó - vontam vállat, ebből ki is találhatta, hogy nem vagyok egy éltanuló. - Egyébként miért pont Bagolykő? Állítólag a Roxfort jobb - kíváncsi voltam, hogy miért is épp erre a sulira esett a választása, de közben feltűnt az is, hogy nagyon nézegeti az óráját. - Na mi van, randid lesz, vagy szeretnél még bemenni erre a festészeti cuccra? Csak mert nem akarlak feltartani, ha úgy érzed..

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Hallottam a lányok szavait, nem tisztán, de mintha egyikük azt mondta volna, hogy nem ártottak azok a karikák. Erre azonban a fejemet ráztam, mert hazug szavak voltak ezek, igen is, ártottak, mert részesei voltak a kviddicsnek, valaminek, ami elrabolt tőlem valakit. Ez pedig bosszút kívánt, ki akartam ütni az összes álló karikát, örökre elpusztítani azokat, hogy soha többé senkinek se legyen kedve ahhoz, hogy ilyet játsszon.
Elhatározásom azonban nem volt elég ahhoz, hogy véghez is vigyem a célomat, mert se erőm nem volt elég, hogy egy egyszerű kviddics ütővel nagyobb kárt tegyek egy ilyen oszlopban, s a saját állapotom sem volt alkalmas arra, hogy helyt álljak egy ilyen küzdelemben.
Az ütő is elhagyott, akárcsak az egyensúlyom, s a következő másodpercben már nem tartott más, csak a ruhám anyaga. Hirtelen az ijedtségtől kapálózni kezdtem, nyújtóztam, hátha elérem a seprű nyelét, ám hiába volt minden küzdelem. Nem csak, hogy nem értem el a seprűt, de ide-oda mozgásom, testsúlyom elég volt ahhoz, hogy az anyag megadja magát, s a mélybe zuhanjak. - Ááááá - ordítás tört ki ajkaimon, amint láttam az egyre távolodó seprűt, ami után hiába nyújtóztam, egyre távolabb kerültem. Zuhantam, forgott körülöttem a világ, s talán az is megfordult a fejemben, hogy ennyi volt. Aztán, az utolsó pillanatban mintha valami belassított volna zuhanás közben, ennek ellenére alig néhány másodperc múltán becsapódtam.
Nem volt kellemes, ahogy ráestem a csuklómra, talán a fejem is bevertem kicsit, de még éltem. Éltem, lélegeztem, forgott körülöttem a világ, s rosszul voltam. Rosszul az italtól, rosszul a bennem kavargó érzelmektől, így mikor Lili arcát megláttam magam felett, felismertem vonásait, s hallottam kétségbeesett hangját, keservesen ráztam meg a fejem. - Nem vagyok jól Lili - nyögtem italtól fátyolos hangon, arcom eltorzult az érzelmektől, s előtörtek a könnyeim.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Szia Lili - köszöntem reflexszerűen, mikor a nevemen szólított, pedig alig néhány perce váltunk csak el egymástól, még sem tudtam elvonulni, mert nem hagyott nyugodni annak a gondolata, hogy valamit elszúrtam. A levitás lány nagyon is furán viselkedett a visszafelé vezető úton, túl sokat nem kommunikált, és még csak normálisan meg sem beszéltük azt, hogy mégis mi volt ez köztünk. Mármint, pontosan tisztában voltam azzal, hogy mi volt, és mi történt, csak hirtelen ért véget, s befejezetlennek éreztem, ráadásul az apró kellemetlenség miatt még volt is némi bűntudat bennem.
Már csak emiatt is fontos volt, hogy beszéljünk, de hiába állítottam meg, az a másik lány - ha jól emlékeztem, Sári - félbeszakított, s nem igazán engedte azt, hogy beszéljek Lilivel. - Na várj, én már mesterképzésen vagyok, nekem nem kötelező elvonulnom, csak mert ezt egy prefektus kéri - látva a jelvényét, egyből leesett, hogy valószínűleg ez egy járőr, bár elsőre fogalmam sem volt arról, hogy Lilinek mi dolga lenne vele. Aztán viszont, ahogy rákérdeztem, rögtön ki is derült, hogy ő lenne az a bizonyos barátnő. - Hát…jó, nem tudtam, hogy Ő a barátnőd - böktem tekintetemmel Sárira, majd kissé gondterhelten vissza Lilire. - Nem..nem tudom, de most akkor mi van? Te tudsz neki adni valami bájitalt erre, hogy ne kelljen a gyengélkedőre mennie? - kérdésem inkább már ennek a Sári lánynak szólt, mert továbbra sem tartottam jó ötletnek azt, hogy Lili elmenjen a gyógyítóhoz. Még csak az hiányzott volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Nem, még nem akadt gazdijuk, de szerencsére a haverom azt mondta, hogy addig maradhatnak nála a kölykök, ameddig nem találok gazdit. Az egyiken gondolkodik, még az is lehet, hogy azt megtartja, és akkor már csak egynek kell gazdát találnom - közben megsimogattam a Dana kezében tartott kölyök buksiját, aki ide-oda csóválta a farkát, s még a nyelvét is előre dugta, jópofa kiskutya volt, megmosolyogtatott. - Az elején biztos, hogy hiányozni fognak egymásnak, de pont erre találták ki azt, hogy adnak a kölyöknek egy plüssöt, ami korábban mindhármukkal együtt volt, így ha megérzi a kölyök a plüssállaton a szagot, akkor nem fogja magát annyira egyedül érezni. De sajnos, ilyet most elfelejtettem hozni, viszont jó is, hogy szóba hoztad. Holnap majd átugrom érte, és elhozom neked - nagyjából ennyit tudtam a kutyákról, ezt is egy műsorban hallottam, és abban sem voltam biztos, hogy vajon minden ebnél beválik-e ez a módszer, abban viszont reménykedtem, hogy Danánál jó sora lesz a kölyköknek.  Közben eszembe jutott a póráz, amit oda is adtam ajándékként, s úgy tűnt, hogy a lány ennek is örült. - Az biztos, ha el akarna lófrálni, ezzel vissza tudod majd fogni - mondtam nevetve, s ha már szóba jött, hogy majd valamikor kajálhatnánk egy jót, bedobtam a pizzát. Ennek egy oka volt, imádtam, s biztos voltam benne, hogy mindenki más is szereti, ezzel nem lehet mellé lőni. - Remek, akkor majd találkozzunk a pizzéria előtt - mondtam mosolyogva, s előkapva a telefonomat, be is véstem az időpontot. - Phil? Hm, egyszerű, rövid, de jól hangzik. Mizu Phil? - kíváncsian kérdezgettem a kutyát, de az nagyjából rám sem hederített, mióta Dana kezében volt. - Na tessék, úgy tűnik, hogy elnyerted a tetszését, jól érzi magát veled - mondtam mosolyogva. - Egyébként mi a helyzet, minden okés? Hogy indult az új év? - kérdeztem kíváncsian, volt még pár percem a következő órám előtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Az esést mondhatni szerencsés bőrrel úsztam meg, hála annak a lassító varázslatnak, amiről egész zuhanásom alatt persze mit sem tudtam. Azt hittem, hogy ez a vég, egy ilyen zuhanásra nem voltam felkészülve, nem is szerepelt a tervben, s valószínűleg ez lett volna életem utolsó repülése, ha nincs ott Lili. Erre azonban már csak akkor jöttem rá, mikor a földet érést követően megláttam fölém tornyosuló alakját, s kedves arcvonásait. Ennek most még sem tudtam örülni, kikészültem, így mikor kérdezett, csak annyit tudtam felelni, hogy rosszul vagyok. S ahogy kimondtam, úgy indultak meg a könnyeim is, amiket már nem tudtam magamban tartani. Túl régóta szorongatta a torkomat az érzés, túl régóta küzdöttem az érzelmekkel, s most végre előtört belőlem. S míg én bőgtem, mint egy rossz kölyök, addig Lili is kifakadt, és dühösen szidott le. Talán még igaza is volt, de ezzel nem tudtam abban a pillanatban szembesülni, elfordítottam a fejem, hogy ne kelljen szembe találnom magam vádló tekintetével.
Nem is hittem volna, hogy majd a következő percben rám borul, s magához ölel. Nem számítottam rá, mégis nagy szükségem volt erre, s ahogy megéreztem közelségét, úgy lassan megemeltem a jobbomat, s átkaroltam, hogy aztán vele együtt sírjak tovább.
Nem tudom, hány percig tarthatott mindez, míg nem szólaltunk meg, csak azt tudom, hogy végül Lili hangja törte meg a csöndet, s mikor már túl voltunk a sokkon, megdörgöltem a szememet, s nagy nehezen felkászálódtam ülőhelyzetbe, bár még mindig imbolygott körülöttem a világ.- Olívia szakított velem, elhagyott, mert neki most a kviddics fontosabb. Azt mondta, semmi másra nem akar koncentrálni, kapott helyet a visegrádi viperáknál, és elment - nyögtem ki alkohol gyengítette hangomon. - Nem kellek neki, mert egy szar vagyok, érted? - mondtam meggörnyedve, előre hajtva a fejem.
- Lehet az lett volna a jó, ha nem állítasz meg, és hagyod hogy becsapódjak -  nyögtem magam elé, nem nézve fel a lányra. Túl borúsak voltak most a gondolataim ahhoz, hogy tisztán lássak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Igaza volt Lilinek, mert hülye is voltam és majom is, de emellett továbbra is szarnak éreztem magam, hiába is próbálta a lány az ellenkezőjét sugallni. Túlságosan magam alatt voltam ahhoz, hogy észrevegyem, mekkora hülyeségeket dumálok, olyannyira elnyelt a bánat, hogy negatív gondolatok szorították ki elmémből azt a cseppnyi józan eszet. - Dehogy nem, elcsesztem Vele és Veled is mit csináltam? - tekintetébe fúrtam pillantásom egy pillanat erejéig, de aztán le is emeltem róla, mert jól tudtam, hogy milyen szemét módon viselkedtem vele. Igazából még azt se érdemeltem volna meg, hogy itt legyen velem, nem hogy megmentse az életem. Nem is kellett volna túlélnem. S ahogy ez kibukott belőlem, olyan hirtelenséggel csattant a pofon az arcomon, ami egyetlen pillanat alatt rántott észhez abból a mély iszapból, amibe épp nyakig süllyedtem. A pofon fájt, automatikusan kaptam oda tenyeremmel sajgó bőröm helyére, s talán még össze is ráncoltam a homlokomat értetlenségemben, mikor Lili rám ordított. - Másra? - nem igazán értettem, még mindig csak értetlenül bámultam a lányra, aki zaklatottan pattant fel mellőlem.
- Én…nem tudom - sóhajtva hajtottam előre a fejem, aztán újra Lilire emeltem a pillantásom.- Ha nem jössz erre, akkor nem zavart volna, különben is, miért kellett neked itt varázsolni? Hagytál volna a francba - kissé imbolyogva tápászkodtam fel, s dühösen fúrtam immár pillantásom a lány tekintetébe, az érzéseim ide-oda imbolyogtak, s míg az egyik pillanatban elbizonytalanítottak a szavai, addig a másikban már mérges voltam rá, amiért megmentett.  - Rád is csak a bajt hozom! Menj el inkább! - csattantam fel dühösen, s közben már tekintetemmel az üveget kerestem. - Hol van a piám?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Fénylő Lelkek Udvara

- Aha, jó arc, kedveli az állatokat - mosolyogva kontráztam a lány szavaira, aztán bólintottam az ötletére, hogy ajánlja be a barátnőjének az egyik kiskutyát, így mégis csak nagyobb az esély arra, hogy gazdát találjak a kölyöknek. - Jól van, ha úgy érzed, hogy nála jó kezekben lenne a kutyus, tud róla gondoskodni, akkor nyugodtan mesélj neki róla - elfogadva a lehetőséget, megint csak bólintottam egyet.
Közben a jelenlegi ebbel jól elszórakoztunk, úgy tűnt, hogy újdonsült gazdájának karjaiban nagyon is jól érzi magát, érdeklődően szagolgatta, fürkészte Danát, s barátkozott a lánnyal. Az ajándékot átadtam, Dana örült neki, s még a kajálást is sikerült leegyeztetnünk.
- Hú, jó a kérdés, mert nagyon sok pizzát imádok, de mondjuk jöhet a sonka-gombás, a szalámi-kukoricás, a hawaii, a kolbászos és a négysajtos is, hm meg a sima paradicsomos - úgy nagyjából sikerült neki felsorolnom minden alap pizzát, de tényleg ezeket szerettem, nem kedveltem az agyoncsicsázott extrém változatokat. - De amúgy honnan tudod már előre, hogy milyet fogsz kérni? Még nem is láttad az étlapot - ezen egy kicsit elmosolyodtam, Dana mókás egy lány volt.
- Olaszban még nem jártam, de egyszer szívesen elutaznék oda. Bostonban viszont volt egy kimondottan olasz pizzéria, olasz tulajjal, és neki elég jó pizzája volt, szóval remélem, hogy itt is ilyenek lehetnek - foglaltam össze röviden, majd bólintottam egyet a névválasztásra, nekem eddig egy névre sem hallgatott a kutya, viszont reméltem, hogy a Phil-re majd csak hallgatni fog a kölyök. - Pár hét, és meg fog szokni, ne aggódj - nyugtattam meg, abban biztos voltam, hogy egy-két estén át még nyöszörögni fog a kis töki, de aztán majd csak megbarátkozik az új környezetével.
A kutya közben jól érezte magát, mi pedig tovább beszélgettünk, sikerült is megtudnom néhány dolgot a lány szünetéről , s a továbbtanulási terveiről.
- Jól hangzik, én elég nehezen döntöttem, végül a művészeti szakirányt választottam. Majd csak lesz belőlem valami - mondtam halovány mosollyal, miközben zsebre csúsztattam a kezeimet, s meghallgattam Dana céljait.
- Wow, lakás és bolt? Nagyon jól hangzik! Ez igen, ezek aztán a tervek - őszinte volt a mosolyom, mert örültem a lány sikerének és céltudatosságának, de azért ott motoszkált bennem az érzés, hogy nekem nincsenek ilyen terveim, pedig jó lenne, ha volnának. Ez egy kicsit le is hangolt, de nem akartam kimutatni a lány előtt. Szerencsére, épp kapóra jött, hogy kezdődött az órám, így nem is tudtam már tovább maradni.
- Hát, tanulgatok, ilyesmi, sokminden más nincs - mondtam vállat vonva, nem akartam belebonyolódni abba, hogy mennyire rosszul mennek a dolgaim Olíviával. - Most viszont mennem kell órára, később ütközünk, vigyázz Philre - mondtam mosolyogva, adtam egy pacsit Danának, még megvakartam a kiskölyök buksiját, aztán elindultam a kastély irányába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Nem igazán értettem meg elsőre a lányt, aki igen dühösnek tűnt, s bár jogosan akadt ki rám, nem tudtam kezelni ezt a helyzetet, s ehelyett inkább a depresszív gondolatokba menekültem. Hagytam, hogy tovább gyötörjenek a gondolatok, s bár a pofon egy pillanat erejéig józanítóan hatott, a következő percben már megint csak dühös voltam, s ugyan Lilire kiabáltam, valójában magamat utáltam. Haragudtam magamra azért, hogy nem tudtam megbarátkozni Olívia családjával, hogy nem hittem el azt, hogy befogadnának. Haragudtam magamra azért, mert a féltékenység elvette az eszemet, mert míg Olívia talált magának elfoglaltságokat, addig én nem találtam a helyemet a kastélyban. Azért is haragudtam magamra, hogy Lilit is szarban hagytam, ezért sem érdemeltem meg a figyelmét, azt hogy velem legyen, hogy segítsen.
Emiatt viselkedtem úgy ahogy, elutasító módon, ezért akartam elüldözni magam mellől, hogy maradjon az önpusztítás, az italozás egészen addig, míg eszemnél vagyok, s gondolkodom. Nem akartam gondolni, nem akartam érezni, csak kidőlni. Ott tényleg úgy éreztem, hogy kár volt megmentenie, de mikor ezt hozzávágtam Lilihez, a lány megint csak olyan dolgokat mondott, amit először nem is nagyon értettem meg.- Miért? Mit számít az neked? A barátnőd is úgy nézett rám, mint egy bűnözőre, szerintem ő nem bánná. Te akkor miért? Úgyis miattam kezdtek rólad pletykálni, joggal gyűlölhetsz és gondolom, hogy gyűlölsz is, nem véletlenül menekültél el előlem -  mondtam vele szembe fordulva, görnyedten állva, szememet az kézfejemmel dörgölve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

- Mit érezne? Semmit, nem is érdekli, csak az a rohadt cikkkesssz - bukott ki belőlem, nem tudtam normálisan gondolkodni, nem igazán fogtam fel Lili érveit, nem is akartam azokat megérteni, mert túlságosan is elnyomták lelkemet a sérelmek. Hiába beszélt az önzőségemről, nem fogtam fel, hogy a szavaimmal Őt is megbántottam, sőt, meg voltam győződve arról, hogy biztosan utál a történtek miatt. Épp eszű lány mást nem is tehetett volna, hát miért is lett volna kivétel a Süveges Lili?
- Persze, azért hagytál faképnél a múltkor is - utaltam ezzel a szobából való menekülésére, az sem tűnt fel, hogy kihúztam nála a gyufát, s hogy már újabb ütésre készült. Nem, inkább örültem is volna, ha megint felképel, mert azzal is csak megerősítette volna a gondolataimat. Ehelyett azonban nagyon meglepett, hogy hirtelen a nyakamba kapaszkodott, s megcsókolt. Értetlenül pislogtam, még mindig szédelegve az alkoholtól, ez nagyon fura volt, szinte reagálni se volt időm, s mielőtt még az ösztön magával ragadott volna, hogy visszacsókoljam, Lili már távolabb is ugrott tőlem.
- De ez…mi? - értetlenül álltam, keresve a szavakat, belassult memóriám azonban nem volt a segítségemre, nem jutott eszembe semmi, amit hirtelen mondhatnék, igazából nem voltam felkészülve erre, s nem is tudtam hová tenni Lili viselkedését.
Pillantásom róla az üvegre kúszott, aztán megint Lilire, de addigra a lány már megindult a kastély felé. Én meg csak álltam, egy ideig bámultam, majd dühödten rúgtam bele a földön heverő üvegbe, s felkapva a kviddics ütőt, vissza mentem az oszlophoz, hogy immár a földön állva, minden erőmet bevetve üssem és püföljem azt a szart, míg a következő lendülettől elveszítve az egyensúlyom, kidőltem a pályán, s egy idő után bealudtam ott…

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Eléggé el voltam kenődve egész héten, és nem csak azért, mert Olívia ripityára törte a szívemet, s még csak a baglyomra sem reagált, de ott volt még Lili is, aki azóta került jó nagy ívben, hogy a kviddicspályán hülyén viselkedtem. Legalábbis ez lehetett az egyik ok, hogy menekült, ha meglátott, de az is megfordult a fejemben, hogy talán Ő is olvasta az Edictum cikkét, amiben lehozták kettősünket. Eszembe jutott, amikor felkeresett, dühös volt, hogy pletyka szárnyalt rólunk, akkor meg is ígértem neki, hogy majd beszélek a sráccal, ám hiába tettem, valószínűleg már túl késő volt ahhoz, hogy megakadályozzam az infó terjedését. Szóval, azt hiszem, hogy Lilinek meg volt minden oka arra, hogy elkerüljön, a helyében talán én is elhúztam volna jó messzire a közelemből.  
Rohadtul idegesített a dolog, égett az arcom, mert tényleg barom módjára viselkedtem. Elhatároztam, hogy küldök neki egy levelet, meg egy szál virágot valamelyik levitással, hátha akkor majd ki tudom csalni pár szó erejéig a szobájából, ezért is mentem az erkélyre, hogy onnan szakítsak egy szálat. A virág már megvolt, a levél viszont még nem, így leülve az egyik félreeső sarokba, elkezdtem írni:

“Szia, talizunk a fahá…könyvtárban?”

                       “Szia! Beszélhetünk?”

“Tudom, hogy hülye voltam..”

Nem jó, nem jó. Egyik sem tetszett, ilyennel nem lehet kihívni, de tanácstalan voltam, hogy mégis mit írhatnék, így már dühömben épp félre akartam dobni az összegyűrt galacsint, mikor váratlanul egy csaj száguldott ki az erkélyre. Nem is értettem, hová rohan, de látva a madarat, már leesett, hogy valószínűleg azt akarta elkapni.? Hogy miért, arra persze nem jöttem rá, kicsit értetlenül is ráncoltam a homlokom, de nem kellett pár másodperc, hogy hátulról is felismerjem Lilit.
Hoppá, azt hiszem, meghallgattak az égiek, már pattantam is fel a sarokból, körbenéztem, hogy nem-e jött még vele valaki, s mivel senkit nem láttam, behúztam az erkélyajtót, aztán mögé léptem. - Szia Lili - köszöntem rá - remélve, hogy nem ijedt meg - aztán, ha felém fordult, már emeltem is be közénk a virágot, és még egy halovány mosolyt is kanyarítottam az arcomra. - Bocsi virág -  vagy valami ilyesmi, nem ismertem nevükről ezeket az illatos bimbambuszokat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

- Szaga is van, szippants csak bele - így kell kéremszépen reklámozni egy ajándékot, ha már más nem volt nálam, de legalább egy kis mosolyt ki akartam belőle csalni. Figyeltem is a reakcióit, hogy most vajon örül-e ennek a szál gaznak, vagy mi van, de ahogy elvette, egy kicsit meg is rázott vagy mi a szösz, s már lépett is hátrébb. Láttam rajta, hogy kerüli a tekintetem, és jobban érdekli az égbolt, meg az a rég határon túl vergődő madár, ez viszont nem jelentett túl jót nekem.
- Ja igen, azt láttam is, hogy kergetsz valamit, mondom mi történt már? Nem is értettem, mit akarsz attól a madártól - ez valahogy csak kicsúszott a számon, mert valahogy meg kellett kezdenem a beszélgetést, mielőtt belecsapok a lényegbe, de valószínűleg annál jobbat is kitalálhattam volna, mint hogy elárulom,egy kicsit zizzentnek néztem a tollasvadászat miatt.  
- Figyelj, egész héten beszélni akartam veled a pályán történtek miatt. Nem nagyon emlékszem, hogy mi volt, csak arra, hogy seggfejként viselkedtem, szóval bármit is csináltam, nagyon sajnálom - mindezt már őszintén mondtam,  s közben közelebb léptem hozzá, pillantásommal a tekintetét kerestem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Első szint → Erkély

Míg Lili a virágot vette szemügyre, zsebre csúsztattam a kezeimet, hogy egy kicsit lazának tűnjek előtte, s ne az jöjjön le elsőként, hogy azért mégis csak feszengek. Már amúgy is rossz véleménye lehetett rólam, ezen próbáltam változtatni, de valamiért volt egy olyan érzésem, hogy ide nem lesz elég egy mosoly, meg ez a szál szép kóró. Éppen ezért is szedtem össze a gondolataimat, s noha nem emlékeztem száz százalékos pontossággal arra, hogy miket mondhattam, miket vághattam a fejéhez, úgy nagyjából tudtam azt, hogy akkor és ott megmentette az életemet.- És hidd el, át is gondoltam, és botrányos volt az, amit műveltem. Gyenge voltam, nem akarom az italra fogni, de totál elment az agyam attól, hogy Olívia elment - vallottam be őszintén, de aztán rájöttem arra, hogy talán nem ez a legjobb pillanat, hogy megint a másik lányt említsem.  - Ha nem vagy ott, akkor ott töröm ki a nyakam, szóval köszönöm, hogy megmentettél - kerestem a tekintetét, majd egy hirtelen gondolattól vezérelve szorosan magamhoz öleltem őt, mert ami azt illeti, nagyon hiányzott.- Nem akartalak megbántani - súgtam a fülébe, miközben öleltem, ezzel már a csókra utaltam, mert a kevés emlék közül az volt az egyik, ami bevillant másnap reggel, csak épp a helyzettel nem tudtam mit kezdeni. Nagyon kedveltem őt, vonzódtam is hozzá, de Olíviát még mindig nem sikerült kiradíroznom, túl élénken élt még bennem.