Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mindent megpróbált a lehető legkörültekintőbben előkészíteni, a lehető legkevesebb hibalehetőséget hagyva. Kislányát a nagyszülőkhöz vitte, mondván dolgoznia kell. Senki nem gyanakodhat semmire, hiszen mindig ezzel az indokkal hagyja ott náluk a lányát. Most egy percig tovább ölelte búcsúkor, ennyivel tett többet. Másodjára próbál ma éjjel szerezni az új szerből, a Tündérporból. Elsőre nem sikerült, ám Elektra nem az a fajta, aki feladná amit eltervezett. Most sokkal jobban átgondolt és megtervezett mindent. Régi kapcsolatai révén szerzett hajszálakat két művészetis sráctól, akik még csak nem is emlékeztetnek az ő küllemére nyomokban sem és direkt ellenkező nemű alanyokat választott. Legutóbb nőként vallott kudarcot. Ezért döntött most másként. Úgy intézte, hogy senki se lássa ahogy elhagyta otthonát. A lámpát nyitva hagyta a nappaliban. Nem ez az első és nem is ez lesz az utolsó eset, hogy világít egész éjszakán át és a halvány derengése kilátszik az ablakon. Az odúban lévő levél tartalmát megjegyezte. Nehéz is lett volna elfelednie, hiszen a hang amin hallotta elméjébe égette. "Holnap éjfél után tizenkét perccel a csónakház mögött. Valami vörös legyen rajtad. Aki késik az nem kap, aki árulkodik meghal." Ez volt az instrukció, melytől gerincén jeges, bizsergető érintés futott végig, mert Imolára gondolt és Marcellre és a szüleire. Nem hagyhatja árván kislányát és vesztheti el a férfi akinek barátságát épp, hogy csak visszakapta és a szülei is összeomlanának. Bár gondolt volna erre korábban! Szidta magát pár pillanatig. Rájött azonban, hogy mentsége az lehet, hogy neki esze ágában sincs elárulni, hogy hogyan és miképp jutott a szerhez. Egyszerűen idejön, megveszi és ennyi. Az pedig, hogy a vevő mit kezd a megvásárolt termékkel az már az eladóra nem tartozik a fizetés és a "pénztártól való távozás után" elvben. Ebben bízik. Ennyi erővel meg is oszthatja mondjuk a haverjaival, ha abból indulunk ki ahogyan kinéz. Ennek ellenére tartani fogja magát elvéhez, miszerint: Soha ne add ki a forrást! Örökbecsű aranyszabály, amit ő mindig követ. Túl sok veszteni valója van, ezt nem felejtheti. Épp emiatt óvatosabb most sokkal és körültekintőbb is egyben. Mindent saját erejéből derített ki így Zlatan sem számíthat tőle többre mint amiben megegyeztek. Egy adagra az asztalán. Aztán azzal azt kezd amit akar az ő neve pedig soha sehol nem fog felmerülni. Ha egyáltalán sikerül szereznie belőle sem fog azonnal odarohanni vele a kirendeltségre. Ráadásul úgy van vele, hogy Zlatanék is nyugodtan csináljanak valamit. Próba ez, tudja jól. Hiszen ők is simán hozzá tudnának jutni egy adaghoz akár egy beépült auror révén, akár egy razzia során. Ennek ellenére hősnőnk nem veszi félvállról ezt az oldalát sem az ügynek. A férfi hellyel közzel bízott benne, biztosított számára egy nagyobb adag erős és jó minőségű százfűlé főzetet és ő ezért megpróbálja a legjobb képességei szerint teljesíteni a feladatot. Ha ismét elbukna is egyenes gerinccel és szégyenérzet nélkül fog odamenni hozzá, annak tudatában, hogy ő minden tőle telhetőt megtett. Éjfél múlt öt perccel. Fején vörös sapka mely lenszőke, kócos fürtjeit leszorítja arcának oldalához. A százfűlé főzet amit kapott erős. Ezt nem csak a Zlatan állította. Elektra letesztelte. Egyetlen kis korttyal majd két órán át viselte anyja alakját. Így most, amikor a kapott üveg kétharmadát megitta bízhat abban, hogy egész éjszakán át marad ennek a suhancnak a bőrében. Ennek ellenére a maradék egyharmadot is készenlétbe helyezte ott ahol átváltozott. Bár gyomra olyan szűk, hogy egy rizsszem sem férne el benne igyekszik megnyugodni. Férfipalántás lazasággal pakolja egymás elé hosszú lábait, és közeledik a megbeszélt találkahely felé nyurga alakjában. Ideje, hogy gondolatait is rendezze, nincs helye félelemnek. Ha ne adja az ég egy legilimentorral hozná össze a sors sem lepleződhet le inkognitója. Ilyenkor jön jól, hogy járt legili és okklumencia órákra annak idején. Auror szeretett volna lenni így ez nem is csoda. Nem sokáig tanulta őket, mert az álmok változnak, ahogy mindig mondja. De ahhoz elég ideig, hogy pár alap dolog megmaradjon. Ki kell ürítenie elméjét és olyan dolgokra gondolni amik ennek a kölyöknek a fejében járhatnak. Mik is? Csajok, bulik, röpdeszka, utcai művészet és a cucc iránti vágy meg a tilosban járás izgalma. Mély levegőket szív be orrán, hogy cimpái is kitágulnak belé, majd fókuszál. Az anyag, a graffitik és a barátnője meg az izgalom. Milyen sirály lesz betépve megkefélnie a kis szőkét. Új szint lesz barátom! Új szint! Gondolja és béka széles vigyorra húzódik húsos ajka. Pulóverének kenguruzsebében egy csipesszel megfogva pénz lapul és a pálcája, melyre ujjait azért rázárja. Tizenkét perccel múlt éjfél. Megérkezett és most már csak vár. Hórihorgas alakja belevész az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nézi a lányt. Nem soká, csupán néhány pillanatig, ahogy elgondolkozva ül a székben, ölében készülő új dalainak vázlataival. Hősnőnk merengve függeszti tekintetét a vízen táncoló őszi napsugár csillámaira. Döntsön bárhogy is a fiatal művész-vérfarkas, hogy ad-e interjút neki, vagy sem, ő tiszteli mindazért aki és amit tesz. Fiatal kora ellenére a sors nem kímélte őt sem, s Odett ennek ellenére mégis önzetlenül tud adni és nem is másból mint önmagából. Lányának ígért dala erre a bizonyíték. Az ilyen erős embereket Elektra mindig is nagyra tartotta. A kór biztosan porig sújtotta, mégis fel tudott állni és tehetsége révén képes teremteni. Az élet csodája maga a teremtés. Hősnőnk hiszi, hogy nem csupán az anyaság egy nő egyetlen kiteljesedéshez vezető útja, melyben a benne rejlő teremtő erőt megélheti. Bár szerencsésnek mondhatja magát mert számára kétszer is megadatott az érzés, hogy szíve alatt egy új élet növekszik, ám az egyiket korán elragadta a halál és másik élete is egy sóhajon múlt. Épp ezért véli úgy, hogy nem csak ez az egy mód van és ez is csak a végzet jóakarata által lett megannyi fájdalom árán végül osztályrésze, s ha nem lehetett volna gyermeke is élnie kellett volna tovább. Mindenkinek megvan a maga keresztje, aminek súlyát csak egyedül ő bírja vállára venni. Valójában nem számít, hogy vérfarkas kór, vagy a családja elvesztése legyen az, amivel szembe kell néznie. Mert a lényeg az, hogy miként él tovább mindezek után. Úgy gondolja, hogy Odettnek saját zenéje a fogódzó és a mentsvár, ám nem csak saját maga, de minden rajongója számára az és ez az, amiben ő egész és teljes lehet. Legszívesebben ezt el is mondaná neki, és azt, hogy örül, hogy hivatásának hála egy olyan emberrel találkozott, aki ilyen bátor, ám nem teszi. A lány lehet rossz néven venné és ő is csak lelke legmélyén képes ilyen mély érzésekre. Inkább csak rámosolyog észrevétlenül, hogy azután ismét a víztükröt fürkéssze mindaddig míg az ifjú művész meg nem szólal ismét. - A legbefolyásosabb - hagyja ezzel helyben a lány megállapítását. Az emberek tömegként képesek csodákra és rombolásra, s minderre egyszerre és a másodperc töredéke alatt. Rajtuk áll vagy bukik ki a kedves, ki a népszerű vagy épp kire köpköd mindenki. Ilyen hatalom birtokosának a felelőssége is hatalmas, ám erről feledkeznek meg a legkönnyebben. Vezeti végig gondolatát Elektra majd szóba kerül Elizabet ügye, amiről Odett mint rokon szerzett tudomást és így bennfentes információival gyújt némi reményzsarátnokot. - Nem hittem, hogy meg akarnál sérteni, hiszen ha akartad volna már rég meg is teszed. Nem olyannak ismertelek meg, mint aki ezen vacillálna - szögezi le fejét rázva hősnőnk, mondhatni szomorúan - Valóban megtehetném, de nem fogom. Akkor ott a kávézóban megígértem Elizabetnek, hogy az én nevem alatt, arról ami elhangzott köztünk soha nem fog látni nyomtatásban semmit és én állom a szavam. Mindig - mondja és valóban nem áll szándékában ígéretét megszegni. Nem őt bántották meg, ő volt az aki most a vétket elkövette. Nincs oka rá tehát, hogy bosszút álljon, főleg nem  ilyen alávaló módon. Családja elvesztésének kálváriáját követően megfogadta, hogy szavainak erejét attól fogva mindig a nagyobb jó ügyének támogatására használja. Nem tudna tükörbe nézni ha szavának nem állna. - Minden elismerésem a horgolási tudományodhoz - mosolyodik el most először valóban vidáman - A konyhában otthon vagyok, de az ilyen kézimunkák...Ajjaj...Inkább meg sem próbálom, mert szerintem az maga lenne az armageddon - neveti el magát, mert eszébe jut első és egyetlen próbálkozása a kötéssel. Az hagyján, hogy nem tudta kivitelezni, de még majdnem meg is fojtotta magát a pamuttal és a fél szeme is veszélyben forgott. Hogy hogyan csinálta? Azt maga sem tudja, ne is kérdezze senki. Nos azóta inkább az anyjára hagyja az ilyesmit, aki csodás pulóvereket köt és varrni is remekül tud ősöreg gépén, Fricin. Feléjük pillant és látja, hogy elkezdtek falatozni. - Nem zavarja, de jobb mégis ha megyek. Esznek és abból nem szeretek kimaradni - mondja hasát megdörzsölve. Szeret enni és a családjával ezt tenni a legjobb dolgok egyike. Ráadásul hagyni szeretné alkotni Odettet, hiszen abban zavarta meg azzal, hogy ráköszönt. Teremtsen csak és leljen önmagára dalaiban. Így egy kedves elköszönés és ismételt vendégségbe hívás után Elektra visszasétál szeretteihez, akikkel a finom falatok elfogyasztását és némi játékot követően elindulnak haza, hogy otthon pihenhessenek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hősnőnk nem ért egyet a fiatalemberrel. A maga részéről hisz abban, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a változásra és mindenkit megéri megpróbálni megmenteni. Mondhatni hőskomplexusa van, ám ennek ellenére tiszteletben tartja Belián vélekedését. Ezért nem kezd vitázni, hiszen most a fiú szavai számítanak. - Talán úgy lehetne, mint ahogyan az AIDS betegeket vagy az alkoholistákat kezelik. Anonim gyűlésekkel, ingyen ispotályi rendelésekkel és a bájitalok könnyebben hozzáférhetővé tételével valóban javíthatnának a helyzeten - állapítja meg egy kicsit elgondolkozva, inkább magához beszélve, így ezeket a szavakat le sem jegyzeteli. Filmes utalása célt ér, hiszen a fiatalember meglepetten konstatálja, hogy Elektra ismeri a Csillagok háborúját. Az újságírónő egy pillanatra kilép hivatalos mivoltából és elmosolyodik. - A magam részéről inkább a Star Trek: Voyager híve vagyok, de láttam, azt hiszem legalább kétszer a Star Wars összes részét a tavaly kijött Skywalker korával bezárólag - mondja olyan egyszerűen, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga és megvonja vállát. Kevesen tudják róla, hogy nagy mugli zene, sorozat és mozikedvelő. Azt pedig még kevesebben, hogy rajong Clark Kentért, vagyis Superman, a szintén mugli képregényhős emberi alteregójáért. Egy aki ismeri titkát azt ígérte meg is tartja. Ezután a Sándorral és a minisztériummal kapcsolatos kérdéseire kap szép sorjában választ. - Még ha, mi? - akad meg az írásban hősnőnk és kíváncsian felnéz a papírról a fiú arcára. Valamit el akar mondani, mégis titkolni igyekszik. Látszik a szemében és az arcán. Apró jelei vannak, de Elektra ezeket jól ismeri. Nem akarja faggatni, nem is fogja tovább nyüstölni, ha azt mondja nem akar róla beszélni. Mivel azonban belekezdett, de elharapta a mondatot egy próbát tesz. Ugyanis amit kimond az ember azt jó eséllyel nem akarja magában tartani. Ezt tanítják meg az elsők között a beszédelemzőknek. A vokálisan manifesztálódó gondolat mindig szándékot feltételez. Sokan ezt freudi elszólásnak becézik, és valóban magához a személyhez igen sok köze van a fogalomnak amit megneveznek általa. Minden esetre hősnőnk kíváncsian várja mit is kottyantott el majdnem Belián. Ezt követően a legnehezebb kérdésre beszélgetésük során Elektra olyan választ kap, amilyet feltételezett és szíve mélyén talán remélt. A fiatalember az önelfogadás útján jár és valódi belső erőről tesz szavain keresztül tanúbizonyságot, amiért hőnőnk felnéz rá és tiszteli. - Azt hiszem, már csak annyit szeretnék megtudni, hogy mit üzennél azoknak akik esetleg most tartanak még az elején ennek a folyamatnak? Mivel biztatnád őket vagy mire hívnád fel a figyelmüket? - teszi fel az utolsónak szánt kérdést. Ez is legalább olyan fontos mint az eddigiek voltak, ha nem fontosabb egy hajszállal. Elegendő anyagot gyűjtött, hogy akarata szerint az igazságot mesélje el a vérfarkas kórról egy vérfarkas szemén át nézve az állapotot. Viszont szívesen maradna kapcsolatban a fiúval több okból kifolyólag. Az egyik az, hogy saját módján vigyázhasson rá és Sándor mellett legyen még valaki, akire támaszkodhat, ha szükségét érzi. A másik pedig, inkább civil dolog, de aki ismeri a Star Warst és hasonlókat az rossz ember nem lehet, így legalább végre ő is tudna úgy beszélni valakivel a filmekről, hogy nem úgy néznek rá, mint Dana Scully Fox Mulderre, amikor az az Ufókkal kapcsolatos teóriáit sorolja. Ilyen ízléssel a varázsvilágban élni igazából kihívás. Egy szó, mint száz, néha ráférne egy műkedvelő beszélgetőtárs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Gyomra összerándul a háta mögül érkező hangra. Erős izgalom bizsereg végig gerince mentén, ami a félelemmel határos. Tenyere is izzad, mint egy nagyra nőtt kamasznak. Hiszen most az is a külleme és gondolatai alapján. Zavart vigyorra húzza száját a sötét derengésben, ahogy meglát egy kapucnis alakot. - Köszi haver, nekem is bejövős - mondja még talán a mutálás nyomait magán viselő, de már férfiasodó tenorján és úgy vakarja meg a fejét, hogy a vörös sapka kicsit megemelkedjen, majd visszahúzódjon fejére a mozdulattól. Hiába egyértelmű az áthallás ő úgy tesz, mintha nem esett volna le neki a tantusz. Alakja bambának fest és épp ezért választotta pont őt, mert olyan akár egy két dimenziós egyszerű lélek. Lenszőke fürtjei a fülét fedik, háta laza tartása ellenére minden izma feszül, de ez még mindig tűnhet az első alkalom okozta stressznek. Először vesz drogot életében, mert ki akarja próbálni. Azt mesélték neki, hogy "oltári buli" meg, hogy olyan "mintha elszállna minden gondja". Ez speciel most még a valóságban is kecsegtető számára. Gondolataiban továbbra is csak annyi visszhangzik, hogy be van gyulladva, de akarja is a cuccot, mert a kis szőke már nem elégedett vele és ő ezzel akarja színesíteni a szexet. - Mi a menet? - kérdezi miközben zsebéből lassan előhúzza a kezét és benne a pénzcsipeszt, majd egyik lábáról másikra helyezi át súlyát. Így érezheti magát egy apáca a ribancok között. Nem tudja mit kell tenni, lilája sincs, hogy megy a dolog de, hogy szopás az egész az fix. A haverok ezt nem mondták. Ciki a szitu, legalábbis a srác így érezné magát és ez azért kicsit frusztrálja. Vagányabb csávó ő ennél és nagyobb volt a mellénye, amikor elindult. De hősnőnk nem akar túl magabiztosnak látszani, mert az azonnal feltűnne viszont egy halom szánalom sem lesz, mert az is legalább ugyanannyira szemet szúrhat. A helyzet jellegéhez illő legtermészetesebb és felvett alakjához passzoló reakciókra törekszik. Segítségére van tudása, felelősségérzete, hogy erre koncentrálni is tudjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Összerezzen a veszélyes tónusú szavakra és ijedt, de arcszerkezetéből adódóan bamba képpel mered a kapucnisra, akiből az ég egy adta világon semmit sem lát, de a hangját azt jól hallja. Lehet nem ez az ember az, akire várt és pechére belefutott egy kóbor, részeg srácba, aki most azt hiszi, hogy ajánlatot akar neki tenni. A szentségit, hát nem akar ő balhét! Dehogy akar! Alkalmi pippantást meg pláne nem. Csak egy zacskó port szeretne és aztán meg elhúzni innen. A haverok nem mondták, hogy ez ilyen para téma. Meg kellene nyugtatnia valahogy az idegent, legyen bárki, gondolja mielőtt húsos száját ki merné nyitni. - Merlinre, haver...nyugi - emeli fel védekezőn lapát kezeit és hangja kissé megremeg a benne vibráló aggodalomtól. Az lenne csak a szép ha leátkoznák itt a puszta közepén. Na az csúcs lenne. Talán addig csak nem fajulna mondjuk a dolog, de ott az esélye és az éppen elég. - Nem nézlek én semminek, oké? - emeli meg a kezét, hogy a másik a derengésben is láthassa, mert egyébként neki sem látszanak a vonásai tisztán, hiszen az éj sötétségébe sok dolog belevész. Azzal visszateszi a zsebébe a pénztárcát. Pálcáját érzi ujjai hegyével, ez kicsit megnyugtatja, de ha most ő is előrántja, na akkor annak csúnya vége lehet. Ezért akarja elkerülni, hogy neki ártsanak, és ő maga sem akar még véletlenül sem ártani, ha nem muszáj. Három jó oka minimum van rá, hogy miért. Nem kell a balhé. Tényleg nem. Mert ha kitör, akkor az akár még a forrást is elijesztheti. Na az is szép lenne. Több szinten bukovári tud lenni a sztori, ha nem kapja össze magát agyban. - Látod, el is tettem... - mondja még mindig próbálva nyugtatni a vele szemben állót, miközben egy lépést hátrál. Ha csak egy részeg, talán ez elég lesz neki, hogy lehiggadjon. Ő pontos volt, tényleg, a fenébe, hát lehet, hogy csak megszopatták? Nem jön senki, ő meg tartozott az Ördögnek ezzel a kurva úttal? Méltatlankodik magában a fiú legvalószínűbb szavajárásával. Kockáztatott és most kezd kissé elbizonytalanodni, hogy megér-e ennyit ez a por. Kell ez neki ilyen áron? Kell. Ha már eljött megpróbálja megszerezni. Nem mehet oda a szőkéhez és a haverokhoz, hogy ekkora seggfej volt, hogy nem tudott hozzájutni. Mekkora égés lenne. Használja ezt a félkamaszos analógiát a valódi helyzet leképezésére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Meghökken és kicsit össze is vonja egy vonal szemöldökét értetlenségében. Szó szerint köpni nyelni sem tud, de fülel és felfogja a hallottakat, csak hirtelen furcsállja. Most mi van? Ennyire részeg a srác? Fut át rajta a kérdés, ahogy a sötétbe vesző idegen szavai elhangzanak. Nem tud azonnal megszólalni, ez illik is bamba képéhez. Amúgy sem beszélne rögvest havercsótányként a másikkal, mert nem is tudná mit mondjon. - Oké - nyögi ki végül nagy nehezen. Csak beetetés volt az előbbi brutálkodás és ijesztő kirohanás. Jön rá pár másodperccel lassabban, mint illene, bár ezt tudjuk be a félelmének, ami azóta óvatosságra készteti, hogy először meghallotta a fenyegetést a levélben. A sötét alak sapkájára tett megjegyzése biggyesztette fel az i-re a pontot. Ideges "lányos" zavarában emberünknek nem esett le a dolog. Ennyi történt. Ez a legtökéletesebb magyarázat, ami jórészt igaz is, ha onnan nézzük a dolgot, hogy tényleg beparázott ettől az egész helyzettől, de istenesen. Hát erre számított? Nem. Ez váratlan volt neki és hát ez meg is látszik rajta. Most sem nyugszik meg attól, hogy úgy fest zöld utat kapott és porhoz juthat. Koránt sem. Sőt. Még erősebb ösztön munkál benne a helyzet balhémentes lebonyolítására. Gondolataiban is csak az játszik körmérkőzést, hogy nyugodjon meg és ne majrézzon már annyira, azzal, hogy ha követi az utasításokat nem lesz se baj, se balhé. Ezért hát elhatározását tartva továbbra is engedelmesen viselkedik és az a két dimenziós srác marad, aki mindeddig volt. Na jól van, akkor tegyünk úgy, ahogyan mondja és minden okés lesz. Koncentrál erre az egy gondolatra. - Jó jó, persze - mondja tenorján csendben, ezzel jelezve levágta a szitut és megint csak bólogat. Mindent úgy fog tenni, ahogyan a forrás mondja. Hosszú lábait pakolja egymás elé és beslattyog a csónakház épülete mögé. - Tessék - suttogja és olyan óvatosan, siklik át a pénz megremegő kezéből az idegenébe, ahogyan csak lehetséges. Nincs neki ebben gyakorlata. Lehet most fogják lecsapni vagy öten és veszik el a delláját. Ez is átfut az agyán. Aztán mihez kezd? Merlinre! Legközelebb inkább lehúz egy üveg piát kefélés előtt. De most már itt van és átadta a lóvét, szóval bármi lesz is, így járt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Különleges alkalmak egyike, hogy ma egy interjút nem a rádióban rögzít. Legutoljára ugyanezt a város első emberével tette annak sűrű időbeosztása okán. Ma egy tanárral találkozik, aki szintén azt kérte, ne kelljen bemennie a rádióba. Hősnőnk rugalmasan kezeli az efféle kívánságokat. Semmi gond, neki itt is tökéletesen megfelel. A lényeg az, hogy elkészüljön a felvétel, amit aztán megvágva adásba tud tenni. Hallott már a helyről, de mivel ő ugyebár a kávé szerelmese, így nem igazán volt indíttatása eddig eljönni a teaházba. Most azonban itt van. Pár perccel korábban érkezik a megbeszélt időpontnál. Kék farmert, combközépig érő, sötétvörös szövetkabátot, alatta krémszínű, kötött pulóvert, kényelmes magassarkú csizmát és persze egy puha és meleg sálat visel. Ez a mai szettje, amihez haját könnyed lófarokba kötötte. Az épület előtt vár pár pillanatig, majd belép és keres magának és vendégének egy asztalt, mivel abban egyeztek meg, hogy a hideg időjárásra való tekintettel nem kinn fognak találkozni. Elkezdi lehámozni magáról a kabátot, hogy felakassza, amikor a pincérnő hozza az itallapokat és leteszi őket. Elektra megköszöni, majd leül és előszedi felrúnázott diktafonját és ellenőrzi használatra készségét. Mindent rendben talál, ezért maga mellé rakja és elkezdi böngészni a kínálatot. Elismerően hümmög egyet, hiszen ha százféle tea nincs a több oldalnyi füzetecske lapjain, akkor egy sem. Egyelőre még csak szemezget, de már vannak potenciális jelöltjei. A végleges választással azonban bevárja beszélgetőpartnerét, hiszen így illik és egyébként sem olyan szomjas, hogy ne bírná még egy ideig. Tehát míg interjúalanya megérkezik vissza is teszi az itallapot és jobbjára fektetett bal kézzel türelmesen vár Noah Jorgensenre. Sok tanárral akadt össze mostanság. Ez persze nem csoda, ha az egyikükkel nyomoz, a másikuk a volt barátja, míg a harmadikba szerelmes. Minden esetre lassan már ott tart, hogy strigulát húzhatna, mondván: Ez is megvolt, és ez is. Elmosolyodik az ötletre, ám valahol agyának egy hátsó kis szegletében mégiscsak érdemesnek találja fontolóra venni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mamlasz mód pillant le kettejük közé, ahogy a csuklyás idegen úgy csinál, mintha kezet akarna fogni vele. Aztán megérzi a kis fiolát a tenyerében, amire rá is zárja ujjait, nehogy basszus leejtse itt a nagy haverkodásban. Húsos ajkára a felismerés halvány mosolya húzódik közben. Meglesz az a vad éjszaka és nem fog lebőgni se a szőke, se a haverok előtt. Mégse akkora balfasz mint hitte. Ezekkel a gondolatokkal csúsztatja közben zsebébe az üvegcsét - Ja..ja hát persze - feleli és bólogat is hozzá párat, hogy vágja ő a témát, mint séf a répát és naná, hogy nem itt akarja szétcsapni magát, hát nem idióta ő, csak újonc a terepen. Hülye lenne itt meginni, hát haza se jutna baszki. A haverok mesélték, hogy amilyen gyengusnak tűnik, azért olyan ütős is tud lenni a cucc, ha nem okosba tolja az ember az adagolását. Márpedig a látszat ellenére nem ennyire sík ő azért. A szőke sem véletlen rajta lovagol és nem a Barnin, pedig az egy izomcsóka. Mindegy megvan amiért jött. Kicsit tétovázik, hogy akkor most mit is kéne mondani vagy tenni, aztán jön hála az égnek a felsőbb utasítás. - Oké, köszi - bólogat megint, hogy megértette a feladatát meg azt is, hogy mi a dolga, ha még szeretne a portékából. Nem igazán tudja el kellene-e köszönnie, minden esetre azért őt nem tahó parasztnak nevelték szóval csak elbúcsúzik - No akkor én lépek is, csőváz haver! - mondja halkan, külleméhez és a helyzethez illő félszegséggel biccentve, mert hát csak nem olyan nagy spanok az idegennel, majd lapát tenyerét is kicsit megemelve veszi az irányt az út felé, mely előtte áll. Hosszú lábait normál, laza tempóban pakolja egymás elé, hiszen nem siet. Nem kell futnia senki és semmi elől, de persze nem is kóricál össze-vissza. Egyenesen elhagyja a csónakház környékét és aztán elhoppanál a Művészetiig. Mivel eleve onnan is érkezett a találkozóra és bár elég tejfölös bajszú képe van, akit választott bizony betöltötte azt a kort, amikor már szabadon megteheti, hogy mágikus módon helyet változtasson. Kapcsolatai révén itt tölti az éjszakát egy jelen pillanatban lakatlan, de berendezett szobában a művésznegyedben, ahol a zárt ajtók mögött is tartja még magát suhancos gondolataihoz. Kora hajnalban elfogyasztja a maradék százfűlé főzet pár kortyát, amit itt rejtett el egy adag váltásruha mellett, majd ebben a második alakjában távozik. Ezzel a új és egészen más küllemével tér vissza Bogolyfalvára, hogy ott az Espressoban megigyon egy teát várva a szer múlásának jeleit. Alibi gyanánt használja ezt a fiút, hogy a másikról azt hihessék el sem hagyta a Művészeti környékét. Ezután kisétál a kávézóból az a mögött lévő elhagyatott sikátorhoz és néhány perc múltán, pár ruhabűvölő ige elmondását követően, immár saját küllemében tér vissza, hogy megigyon egy nagyon korai kávét, ahogy néha szokott, s álljon minden gyanú felett. A fekete arany elfogyasztása után indul csak haza otthonába, ahol a kincset érő kis fiolát a most még romos, de csak neki engedelmeskedő zárral ellátott, toronyszobájának mélyén álló, egyik antik bútorának fiókjába teszi. Ellesz az ott most egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Néha a csend a legjobb módja annak, hogy egyértelművé váljanak a dolgok. Hősnőnk napjai így teltek. Békés egyhangúságban. Végre. Különös álma után úgy érezte megkönnyebbült, bár arra talán sohasem kap választ, hogy valóban megtörtént-e, vagy csupán a fejében zajlott le az az ominózus beszélgetés. Talán jobb is így. Minden esetre a felette rendre elhaladt napok arra késztették, hogy folytassa életét ugyanúgy, mint ahogyan eddig tette. Ma azonban volt néhány elintézendő dolga, melyeket nem akart tovább odázni. Elvégezte őket, ahogyan tervezte, majd elindult hazafelé. Tűnődve, békésen szemlélődve gyűrte csizmája alá a métereket és azon gondolkozott, hogy talán most neki kellene őszintének lennie, ha már Marcellt arra kérte bízzon meg benne. Így volna igazságos. Igazság. Egy szó és megannyi értelmezési mód. Neki most a sajátját kellene megtalálnia a férfival kapcsolatban. Nem csinálhatja ezt sem vele - aki bevallotta sajátját - sem magával tovább. Az érzelmi kötélhúzás sosem vezetett még jóra. Már épp fordult volna lefelé a Fő utczáról, amikor tekintete megakadt elmélkedése főszereplőjén, aki épp egy kirakatot nézegetett. Nem kellett sok idő hozzá, hogy hősnőnk rájöjjön az efféle szerencsés véletleneket vétek volna nem kihasználni, ezért átfutott az út túloldalára és óvatosan a háta mögé osont, majd nagyon lassan közel hajolt hozzá, hogy ajkát kacér félmosolyra húzva, hangját enyhén elmélyítve kezdjen beszélni - Miért van egy ilyen jóképű férfi, ezen a hűvös estén egyedül? - kérdezi, miközben balját a nevezett vállára csúsztatja, hogy egy kicsit erősebben ráfoghasson, épp úgy, ahogyan a toronyszobában tette. Hirtelen ötlettől vezérelve cselekszik és szólal meg ismét. - Ne fordulj meg, csak hallgass és figyelj - inti immár saját hangján az előtte állót és csak reméli, hogy megérti a szavakat, amiket megpróbál értelmes mondattá fűzve kimondani - Nem vagyok jó ebben - remeg meg egy pillanatra, mert bátorságát elszállni érzi, de mélyet sóhajt, hogy megnyugodjon és folytatni tudja - Sosem voltam, de el kell mondanom, hogy mennyire fontos vagy nekem, hogy ezer szállal kötődöm hozzád...és vágyom rád, amióta csak a bálon befogtam a szád - ejti ki végre szép ívű ajkain a maga fura módján a szavakat, s vallja be általuk, hogy szereti elhunyt férje legjobb barátját. Megkönnyebbült lélegzet szakad fel tüdejéből és mintha kicsit akadálytalanabbul is kapna levegőt ezek után. Nem tudja mit hoz a holnap, azt sem, hogy a ma mit ígér, de legalább megtette, amitől annyira félt. Hangosan szavakba volt képes önteni, amit napok óta gondolatainak homlokterében tartott, s festette elméje vásznára újra meg újra, hogy a legszebb, vagy épp a legijesztőbb képet alkossa belőlük. Hiába biztatták szülei, hiába álmodta, hogy férje és fia is áldásukat adták arra amit érez, ha ő maga még nem állt készen. Most sem áll egészen, de szíve azt súgta, ha nem lép és lesz őszinte, úgy...Nos talán késő lett volna és Marcell elmegy ismét, mint a temetés után. Azt pedig azok után ami kettejük közt történt, nem tudná elviselni. Kétszer nem veszítheti el őt, az nem lehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Ujjai alatt, szavai közben érezte, hogy mozdulna, hogy menne. Mégsem tette. Maradt. Hagyta hősnőnket beszélni és elmondani, amit akart. Látta őt talán a kirakat üvegében? Meglehet. Nem érdekes, mert kivárta míg befejezte, s csak ezután fordult meg, hogy immár egymással szemben álljanak. Sötét szemek pillantása kutatja Elektra tekintetét, mellyel fogva tartani igyekszik Marcellt. Néhány másodperc csupán mire a férfi kezei arcára siklanak, s ajkán megérzi száját, ahogy szavakat formál. Eldának szólítja, amitől nagyot dobban a szíve. Megtört a jég, de vajon a kérdésre mi a helyes válasz? Egy pillanatra lehunyja szemét, mélyet sóhajt, s mondani kezdi, amit az ösztönei súgnak - Téged - csúszik ki szép ívű száján először csak ez az egy szó, ám ez olyan kevésnek tűnik, hogy folytatja, s kicsit el is húzódik, hogy lássa miként reagál rá a szívének kedves férfi - Veled lenni és elhinni, hogy okkal történt minden - hangzik el immár egy épkézláb mondat, de még ezt sem ítéli elégnek így tovább beszél - Sajnálom, hogy kegyetlen voltam veled, hogy bántottalak...Megőrülök tőled és megőrülök érted... - kezd egyre szenvedélyesebb tónusú hangon beszélni és ebben a gyér fényben is lázasan izzani látszanak sötét, kifejező lélektükrei - Szeretlek és ezt tudom, hogy te is tudod, pont úgy, ahogy én is mindig tudtam, hogy te is szeretsz engem - szakad fel belőle a vallomás, aminek őszinteségétől és elemi erejétől még ő maga is megrendül. Hangja elakad, mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, ahogy tüdejét próbálja levegővel megtölteni. Rászakadhat a mennybolt, belé csaphat az Ég összes haragja, már nem számít, mert az igazság mindig kiderül és nem lehet soká leplezni. Fogalma sincs, hogy helyesen tette-e, hogy ilyen bizarr körülmények közt hozta féltve őrzött titkát Marcell tudomására, akinek leheletén az imént még némi alkohol illatát is megérezte, de már késő visszakoznia. Minden okkal történik, s Elektra ebben épp olyan rendíthetetlenül hisz, akárcsak a hősök létezésében. A férfit is annak tartotta mindig, s hitt benne épp ezért kezdettől fogva. Ha nem épp már megint egy lélekszakasztó szituációban lennének, és bájos önmagaként tudna viselkedni, azt mondaná, hogy lett egy saját hőse, akinek karjában már felrepült a felhők fölé, s akivel ezt még számtalanszor szívesen megtenné. Kétségtelenül ezt szeretné. Ezt akarja. Hegedüsh Marcellt, az ő saját, neki rendeltetett, majdnem Clark Kentjét. Éjjel és nappal. Télen és nyáron. Meztelenül és motoros gúnyában. Őszinte vággyal kívánja, hűséges szívvel kötődik hozzá. Ragyogó ünnepeket szeretne vele és szürke hétköznapokat. Látni őt este fáradtan és reggel kócosan. Mellette ébredni, neki főzni, a kandalló mellett zenét hallgatva sört inni. Tudni, hogy Imola nála jó kezekben van és lesz is mindig. Ami pedig mindennél fontosabb: Nem akarja elveszíteni őt többé soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Már hogyne tudná. Mindig is tudta. De az ilyesmit nem tudatosítja magában senki, aki hűséges választott szerelméhez. Vak volt a férfi múltbeli összes jelére, pont úgy, mint Daredevil, aki ha az eső cseppjei hulltak mindent látott maga körül. Hozzá hasonlóan érzékelte hősnőnk is az összes apróságot, csak tudomást nem vett róluk sohasem. Helyesen cselekedett, hiszen szerette elhunyt férjét. Végül a soros mégis úgy fonta a szálakat, hogy itt kössenek ki az utcán, egy fakó, sárgás fényű lámpa alatt, csókban összeforrva. Ez így mind szép és jó, ám adódik a kérdés: Hogyan tovább? A levegő egyre hidegebb - éjszaka talán még fagyni is fog - a sötétség pedig percről percre mélyül körülöttük. Valamit tenniük kell, mert nem állhatnak itt egész éjjel. Már épp kezdené erre felhívni a férfi figyelmét hősnőnk, amikor a nevezett ezüst tálcán nyújtja kívánságával elé a megoldást. A kulcsa természetesen Elda kezében van, s bár Marcell áll elő vele, ő lesz az, aki elfordíthatja a zárban, már ha képletesen szeretnénk kifejezni, ami kettejük problémamegoldó készségének mibenlétét illeti. - Ha megígéred, hogy nem csapsz zajt, akkor hazamehetünk hozzám - húzódik kissé szemtelen, de boldog görbére Elektra szép ívű ajka, majd kisvártatva komoly arcot vág és két karjával a férfiéra fogva kicsit eltartja magától. Nem akar más lenni vele. Nem akar megváltozni attól, hogy szívét neki adta. Így alsó ajkába harapva szemöldökét kicsit felhúzva ad nyomatékot szavainak, ha azok nem lettek volna eléggé egyértelműek. - Tudod, semmi sóhajtozás, ágynyikorgás, meg hasonlók - néz rá szúrós, már-már feddő tekintettel, - mintha annyira bánta volna hőse legutóbbi, igen "hangos" sikert aratott ottlétét - hogy azután bársonyos hangon, mélyről jövő vidámsággal nevesse el magát. - Azt pedig vésd az eszedbe, hogy én még mindig ugyanaz a nő vagyok, aki nem esik menten hanyatt attól ha csak rámosolyogsz. Szóval ne bízd el magad - közli ironikusan évődve, hogy azután nyomban el is vegyen kijelentése éléből - Csak legyél mindig ott, hogy elkapj, ha mégis megteszem - mondja pimasz csókot adva Marcell szél által fagyosra cserzett, borostás arcára, és ha csak ő másként nem tesz, hát belé karol, s így indulnak el a Holdfény 33. felé ketten. Komótosak a lépteik, hiszen nem sietnek. Azt azonban hősnőnk jól tudja, hogy mire hazaérnek majd, már minden lélek az igazak álmát fogja aludni. Ezt persze nem árulja el a mellette bandukolónak. Meghagy némi rejtélyt, hiszen úgy érzi, minden cseppjére szüksége lesz ezután. Van annak előnye, ha egy barátba szeretsz bele, de a zsarátnokot illik táplálni, hogy tűzzé váljon és néha fellángoljon. Ismerik egymás jó néhány szokását, ám a lefekvési és alvási rítusok mindeddig kimaradtak közös történetük sorai közül, így van Elektrában némi izgalom emiatt. Mi van ha horkol? Adja az ég, hogy ne tegye, mert akkor esküszik, hogy - szeresse bármennyire - lerúgja az ágyról, minden komolyabb lelkifurdalás nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Megígérte Imolának, hogy mire hazaérnek a papáékkal, pillecukor szelet fogja várni otthon. Ez az édesség attól különleges, hogy a rajta lévő habosított cukorlepkék, ha hozzájuk érnek, néhány percig, pár centire a sütemény felett elkezdenek repkedni, majd a rájuk vetett bűbáj elmúltával leereszkednek helyükre és újra ehetővé válnak. Hiába remek átváltoztatásban, ilyen kunsztokra nem képes. Így hát ahelyett, hogy elpocsékolná a karácsonyi süteményekhez szánt, jó előre beszerzett alapanyagokat, eljött a Czukorvarázsba, ahol mesterien készítik ezt a nyalánkságot is, sok más mellett. Ha már itt van, ad az érzésnek és megeszik egy szelet finomságot ő is, bár most boldogsághormon szintjét nem kell helyrebillentenie. A cukrával már más a helyzet. Azt sosem árt megtámogatnia, hogy bájos, élces önmaga tudjon maradni, minden körülmények között. Belépve megáll a sorban. Elég lassan haladnak, mert Erzsike, a Holdfény utca első számú idős hölgye épp válogat. Szerencsére hősnőnk nem siet így joviális mosollyal ajkán hallgatja az űnyölódést. Pont tenyerébe fojt egy feltörekvő kuncogást a hallott párbeszédre, amikor megkocogtatják a vállát. Jókedvűen fordul hátra - Nem zavarsz, mond csak - mosolyog az őt megszólító kamaszlányra kedvesen, majd miután a nevezett felteszi kérdését, továbbra is vidáman és segítőkészen válaszol - Ha látatlanban tudsz választani, akkor csak ülj le és kiviszik neked, amit a sütilapról kinéztél. Mondjuk, én mindig szeretem meg is nézni ezt a sok finomságot, egyik-másik olyan szép - beszél miközben a jóságos matróna végre fizet és pár pillanattal később, egy nagy doboz édes kísértéssel felpakolva, most már nagy sebbel-lobbal elhalad mellettük. - Viszlát Erzsike! - int oda neki hősnőnk, mire a hölgy szélesen rámosolyog - Minden jót Etelkám! - hangzik a kapkodó, de szívélyes elköszönés, majd az idős hölgy már ott sincs. Ekkor hősnőnk elneveti magát - Mindig eltéveszti - magyarázza a lánynak, hogy min derül ilyen jót, ha esetleg figyelt volna - A nevem igazából Elektra, de nincs szívem kijavítani - mondja, s közben mindjárt ő követezik. Az előtte álló, egymást el nem engedő ifjú párról azonban szinte lerí, hogy ez lehet maximum az ötödik randevújuk. Jó helyet választottak. Itt aztán biztosan találnak megfelelő afrodiziákumot, hisz köztudott, hogy már maga a csokoládé is annak számít. Na igen. Nehéz is a választás. Ellesznek vele ők is egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Erzsikén túltenni a válogatásban szinte lehetetlen küldetés. Így hősnőnk inkább csak jókat derül azon, ahogy kikészíti a pult mögött tehetetlenül tébláboló, amúgy nagyon türelmes alkalmazottat. Vannak napok, amikor nem kell sietnie és szerencsére ez pont ilyen. Ráadásul úgyis beszédbe elegyedett a mögötte várakozó fiatal lánnyal. - Ha eddig nem tört ki lázadás, akkor talán nem is fog szerintem - pillant a tini mögé Elektra, majd odabiccent néhány ismerős várakozóknak. Műsora és cikkei révén egyre többen tudják kicsoda. Jártában-keltében már rá is köszönnek néha az utcán, vagy a boltban. Hogy örül-e ennek? Természetesen igen. Elszáll-e tőle? Egyáltalán nem. Ugyanaz a nő ettől függetlenül, aki özvegy, aki a lányát egyedül nevelte mindeddig, aki egy ideje újra - őrülten - szerelmes az Eridon házvezető-helyettesébe, és aki ugyanannyira elkötelezett hivatásával kapcsolatban, mint családja és kedvese iránt. Erzsike végül választ, átkereszteli Elektrát, majd távozik derültséget hagyva maga után - Ezt jó tudni, köszönöm - mosolyog a lánykára hősnőnk, bár az ilyen bókszerűségekkel nem igazán tud mit kezdeni. Nem érzi magát különösen elbűvölőnek, vagy kivételesnek. Arcán görög felmenőinek néhány vonását viseli, melyektől arca és megjelenése inkább nevezhető, különlegesnek. Mondhatni fanyar szépség. Korához képest pár évvel pedig még idősebbnek is tűnik. Így az, hogy Etelkás csak sokára lesz inkább csak felvidítja, mint büszkeséggel töltené el belsőjét. - Örülök, hogy veled várhatok, Borcsa - viszonozza a rövid és jól neveltségről bizonyságot adó kézfogást, tartva a szemkontaktust és mosollyal toldva meg a mozdulatot. Ezalatt annyit haladtak, hogy már csak egy ifjú pár áll hősnőnk és a sütemények közt. A fiatalok azonban nem csak a pultban lévő édességekkel szemeznek. Egymás pillantásában is el-elvesznek, így nehezen haladnak a válogatással. - Ez egy jó kérdés...- mereng el egy pillanatra, míg gondolatban átfutja a lehetséges javaslatait - Nagyon szép a Boglyas tér és annak környéke. A Fő utcza is rejteget érdekes látnivalókat. Ha viszont a természetközelibb dolgok érdekelnek, akkor a város határában lévő tavat mondanám, mert az is nagyon hangulatos hely - sorolja a szerinte szóba jövő területeket. A maga részéről mindet nagyon szereti, különös tekintettel a piacra, ahol sok év múltán újra találkozott szerelmével. Viszont a játszótér már nem élvez ilyen előnyöket nála, pedig az sem épp valami leharcolt része a városnak. A csónakháztól meg inkább csak szimplán távol tartja magát, tekintettel az ott lezajlott eseményekre. - Jól sejtem, hogy nemrég érkeztél Bogolyfalvára? - kérdezi, így kezdeményezve a beszélgetés folytatását. Látszik a lánykán, hogy tétova, hogy keresi a helyét és nem csak szavai, de taglejtése és egész viselkedése ezt az érzetet kelti. Elektra pedig jó érzékkel ismeri fel ezeket a jeleket. Tanulta is miként értelmezze őket, ám ezt nem teszi folyamatosan. Viszont a rutinját nem tudja csak úgy levetni, mint egy kabátot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Figyelemmel hallgatja a lánykát, ahogy elmeséli a hősnőnk által említett helyekkel kapcsolatos információit és tapasztalatait. Szavaiból kikövetkezteti, hogy keresztszülei nem alkotnak egy párt és, hogy valószínűleg nem a közeli települések egyikéről érkezett. Ha így volna akkor jobban ismerné a várost. - Így igaz, a tér olyankor egyszerűen gyönyörű - emlékszik vissza az elmúlt évekre, amikor még ugyan szüleinél laktak, de mindig ellátogattak a szóban forgó helyszínre - Van egy klassz korcsolyapálya, minden csodás fényárban úszik és ragyog. Fűszeres forralt bor illata keveredik a frissen, parázs felett sült kürtőskalácséval - ajka elbűvölt mosolyra húzódik a maga elé idézett aromákra és képekre. Kedvenc időszaka a karácsonyt megelőző néhány hét, s ezt az ünnepet szereti a legjobban, amióta csak az eszét tudja. Imolával és szüleivel együtt készülnek, díszítenek és sütnek-főznek ilyenkor. Idén pedig Marcell is velük fogja majd tölteni - reményei szerint - azt a néhány meghitt és békés napot. Már épp elkalandozna a figyelme, amikor Borcsa ismét megszólal, ezzel húzva vissza Elektrát ábrándjaiból. - Néha tényleg kell is egy kis csend és nyugalom az embernek - ért egyet bólogatva és mosolyogva veszi tudomásul, hogy előtte a pár már épp fizet. Azután eszébe jut, hogy az ő utolsó elvonulását Manson, vagyis valódi nevén Tikki, a metál barát, fehér kakadu törte derékba, de ez most mellékes. A falu határa tényleg békés vidék. A fák most kopárok, a szél suttogva bujkál ágaik között és minden olyan várakozással teli. Ott van a levegőben a közelgő havazások ígérete. A talaj fagyos, az állatokat is alig lehet már megneszelni. Ezek a gondolatok keringenek hősnőnk fejében mindaddig, míg ismét meg nem hallja a lány hangját, ahogy épp megválaszolja imént feltett kérdését. - Melyik ház tagja lettél? - kérdezi, mert az eddig megtudott információk mellé, azt is megtudta Borcsától, hogy keresztapja az egyik háznak vagy a vezetője, vagy a vezetőhelyettese. Marci nem említette, hogy volna keresztgyermeke, bár nem igazán jött ilyesmi szóba köztük mostanában. Persze az sem garancia semmire, ha megtudja a lányka melyik tagja a négy közül, de támpontnak már elegendő lehet. Közben sorra kerül. Nem válogat soká. Kikéri a pillecukor szeleteket, majd magának egy triplacsokis tortaszeletet, hozzá pedig egy narancsos forrócsoki, sok habbal, majd míg vár a rendelésére hátrafordul. Ekkor látja meg a tini tétova pénzszámolását. - Azt hiszem abból, ami a kezedben van egy kört állhatnál itt mindenkinek - jegyzi meg futólag rápillantva a jókora összegre. Nem sajnált a lánytól semmit a keresztapja, ez biztos, ahogy az is, hogy nem Marci az illető. Mivel neki a háza alapján aligha van komoly vagyona, ilyen nagy likvid összege meg pláne nincs. Legalábbis hősnőnk tudomása szerint. - Szívesen segítek a fizetésnél. Aztán, ha gondolod ülj le mellém, és akkor el is magyarázom, mi mennyit ér, hogy legközelebb ne kerülj kellemetlen helyzetbe - mosolyog Borcsára hősnőnk, majd kicsit arrébb húzza megkapott pakkját, hogy a hűtőpult elé engedje a lánykát, aki így már minden süteményt jól megmustrálhat, mielőtt választana. A pultos kedves mosollyal figyeli őket és türelmesen várja a fejleményeket. - Lassan egy éve költöztem vissza. Előtte a fővárosban laktam, viszont a környéken nőttem fel és én is a Bagolykőben jártam, mielőtt újságíró lett volna belőlem - meséli el élettörténetének durván zanzásított verzióját, nem titkolva foglalkozását. Azzal már egyszer megjárta, nem is olyan régen, elég csúnyán. Így most már inkább minden új ismeretség megkötésekor hamar elárulja, hogy elkerülje az esetleges összes félreértést. Mondjuk kétli, hogy ez a lány megbotránkozna rajta, hogy egy firkásszal került kapcsolatba, ám sosem árt megelőzni a bajokat, ha az az ember módjában áll. Míg vár ujja hegyével levesz egy kis habot forrócsokija tetejéről. Szereti, hogy itt valódi tejszínből készítik, aminek selymes és telt íze lágyan terül el nyelve hegyén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Egyetértenek a tél és az adventi csodavárás szeretetében. Ennek nagyon örül, de csak mosolyogva bólint a lány szavaira. Hősnőnk szereti megosztani rajongását - pesze midig csak a helyzethez mért mennyiségben - másokkal, akik esetleg még oszthatják is véleményét. Ezután kiderül, mert Borcsa igen közlékeny, hogy a keresztszülei ugyanazt a házat irányítják, amit a tini erősíti. A Rellont. - Annak idején én is közétek tartoztam - jegyzi meg Elektra érezhető büszkeséggel hangjában. Zöld-ezüstnek lenni akkoriban nem volt egyszerű, a sok előítélet miatt, melyek jó része - sajnos - nem minden alapot nélkülöző. Mégis örül, hogy oda osztotta be egykor a süveg. Tökéletes példa rá, hogy onnan is kikerülhetnek az igazságért és a nagyobb jóért tenni kész emberek. - Nem furcsa, hogy négy szemmel vannak rajtad éjjel nappal? - kérdezi, mivel anno neki biztosan az agyára ment volna, ha ilyen módon figyelik. Megvolt az ő szüleinek arra a maguk módszere. Apja, bölcsessége és kedvessége mellett igen következetes és egyenes ember, őt sohasem tudta átverni. Míg anyja, mondhatni katonás elvekkel felvértezve nevelte, amit saját apjától tanult. Elektra nagypapája - aki boszorkány neje korai elvesztése után, lányait egyedül nevelte - ugyanis ezredesi rangban szolgált a seregben. Nem csoda hát, hogy az őszinteség, az igazmondás, egymás tisztelete és a nyílt kommunikáció mind a mai napig jellemzi a Rothstein családot. Természetesen a mély, kölcsönös és megkérdőjelezhetetlen erejű szeretet és összetartás mellett. Férje és kisfia halála után Róbert és Iza tartották életben. Nekik köszönheti, hogy most itt állhat. Átsegítették őt a legsötétebb órákon, s most is mellette állnak. Bármikor számíthatnak rájuk ő és Imola. - Mond, hogy te nem vagy az a "csak egy gyümölcssalátát kérek" fajta lány! - reagál a lány étkezéssel kapcsokatos mondatára, a rá jellemző kendőzetlenséggel. Velük sincs baja, mindenki azt eszik amit szeret, csak mindig is jobban megtalálta a közös hangot, a hozzá hasonlóan süteménypárti emberekkel. Egy fánk mindfelett! Ez az egyik titkos jelmondata. A másik meg az, hogy Életemet és véremet egy jó kávért! Hála az égnek Borcsa az ő embere, hiszen választása nem könnyű semmiségekre esik. - Azért csak csínján a csokor elkapkodással! Mert aki sokszor koszorúslány, az a végén nem lesz menyasszony - reflektál vidáman mosolyogva, immár egy csendesnek mondható asztalka mellé elhelyezkedve. A huszonhét idegen igenben is csak a véletlenen, meg a forgatókönyv írókon múlt, hogy a huszonyolcadik "igen" már élesben ment a főszereplőnek. Belekortyol forrócsokijába. Nagyon jó állaga van, de talán kicsit túl geil. Az Espressoban a kedvenc - továbbra is udvarolgató - pincére már eleve keserű alappal készíti el számára. - Mindenki tehetséges valamiben. Érdemes abból kiindulni, hogy megtaláld, te miben, amiket szeretsz - javasolja meggyőződéssel. Saját tapasztalata, hiszen amikor aurornak készült, akkoriban mások védelme érdekelte. Frissen megszeretett mugli szuperhőse vezette erre az útra. Aztán rájött a szavak és az igazság nyilvánosságra hozásának módján méginkább a nyomdokaiba léphet. Így lett belőle riporter. Borcsa előtt is bizonyára számos út nyílik majd meg, ha jobban megnézi mi vonza, mit szeret csinálni, vagy épp jön rá, hogy mihez nincs egy csipetnyi affinitása sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Annyi minden történt az elmúlt hetekben. Kezdve a késsel az ajtóban, mely egyértelmű jele volt annak, hogy körültekintése és óvatossága ellenére minden bizonnyal rájött a díler, hogy nem egy langaléta fiatal felnőtt vett tőle anyagot. A bökő és a fiola azóta is toronyszobájában, lezárt zacskóba rejtve várnak a Zlatannak való átadásra. Talán találnak rajtuk használható ujjlenyomatot, vagy DNS maradványt. Minden esetre Imolára sokkal jobban vigyáz és szüleit is erre kérte, akik indoklás nélkül cselekednek mind a mai napig aszerint. Azután ott van az a hihetetlen érzelmi hullámvasút, tele gyötrelemmel és gyönyörrel, melyen Marcellel mentek keresztül. Amennyiben ez nem volna elég, hát tizenkilencre lapot húzva, még kedvese volt felesége, Otília is megjelent és szembesítette hősnőnket a ténnyel, miszerint nem érdemli meg a férfit. Bárkinek a fele is sok volna a teljes összeomláshoz. Elektra csak most érzi azt, hogy: Elég! Úgy döntött, hogy elmenekül pár órára a valóság elől. Kijött hát ide a stéghez, mely csendes, békés és ilyenkor elég elhagyatott ahhoz, hogy magányába burkolózva - akárha puha takaró volna - gondolkodhasson. Rendet akar tenni lelkében. Leállítja motorját, s nyergén átvetve lábát egy mozdulattal kitámasztja. Elővesz egy pokrócot a két oldalt lévő táskák egyikéből és lesétál a rozoga, de biztonságos fából ácsolt építmény legvégére. Megáll egy pillanatra, megcsodálja a látványt, ahogy az alkony fényei narancsvörös hidat vernek a tó két partja közé. Mélyet sóhajt, kilélegezve az első adag feszültséget, mely jó ideje nehezedik már mellkasára. Leteríti a plédet, majd elhelyezkedik rajta. Térdeit felhúzza, karjaival átkulcsolva őket, fejét lehajtja rájuk. Pilláit sötét szemeire zárja, s hagyja, hogy elméjében életre keljenek a bennük cikázó, zilált képzetfoszlányok. Színek, formák, zajok öltenek testet, s válnak elevenné körülötte. Átél mindent újra, kezdve attól a pillanattól, hogy megérkezett Imolával a lila falú, türkiz ajtós házba. Hosszú percek telnek el, mire elér ez a furcsa film a tragédiák első hullámához. Fájdalmas sóhajjal hagyja ekkor könnyeit hősnőnk kicsordulni. Ritkán tesz ilyet. Nem jellemző rá, hogy sírjon, hiszen a sós cseppek meg semmit sem oldanak. Azonban itt egyedül van. Nem láthatja senki. Nem kell hát szégyellnie - csupán maga előtt - gyengeségét. Apró, áttetsző gyöngyök hullanak kézfejére és most, kivételesen hagyja. Átadja magát a zokogás egyszerre felszabadító és kínzó örömének. -Könnyebb lesz vajon ezután? - kérdezi magától kétkedőn, mert az egyetlen, aki ezt megválaszolhatja, csak ő maga - Mond, hogy igen, még ha hazug is minden szavad - biztatja belső hangja. Ennyi önáltatás talán még belefér, nem igaz? Lassan telnek a percek. A nap már épp csak kitűnik a horizont felett. Az ég színe észrevétlen liláskékké válik. A levegő is egyre hűl, hősnőnk mégsem ettől reszket. Más rázza egész lényét szüntelen. Előbb mélybe kell zuhannia, hogy felemelkedhessen. Így lesz. Idő kérdése és összeszedi magát. Helyretesz mindet. Otília szavait, Marcell hangját, Sándor arcát, Zlatan stílusát, Elizabet haragját. Mindent. Haza már úgy indul majd innen, - emelt fővel - hogy ismét sziklaszilárd és bizakodó lélekben. Ezt reméli. Hiszen az nem lehet, hogy épp ott bukjon el, ahol konstellációja szerint erőben kellene legyen. Neki más a végzete. Határozottnak, magabiztosnak és mindenek felett Boldognak kell lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Magába merülve észre sem vette a közeledő léptek zaját. Túlságosan lekötötték gondolatai. Elmerengett oly' sok mindenen, s végül eljátszotta a legveszélyesebb játékot, melynek neve: Mi lett volna ha? Ha Zoli és Peti nem halnak meg? Ha ő vész oda a tűzben? Ha nem akart volna ismét munkába állni? Ha mindezt nem Bogolyfalván akarta volna megtenni? Ha nem hívta volna meg az Ellenőrt a műsorába? Ha nem futottak volna össze Marcellel a piac közepén? Ha nem fogadta volna el Zlatan próbáját? Ha azonnal elmondta volna az igazat Elizabetnek? Ha ki tudott volna sétálni a házból, amikor Otília megjelent? Hogyan szövődtek volna történetének szálai? Megannyi kérdés, melyre egyetlen válasz adható: Nem számít már. Minden úgy lett, ahogy elrendeltetett. Elektra üresnek ható, fénytelen tekintetét a tó tükrén játszó halvány hullámokra függeszti, miközben még midig, de már jóval csendesebben hullatja könnyeit. Ekkor hallja meg a hangot, melyet ezer közül is felismerne. Nem számított rá, hogy épp ilyenkor jár bárki erre, s főleg Sándor megjelenése érte váratlanul. Szembesült saját gyengeségével az elmúlt időkben épp eleget. Fel szeretett volna töltődni erővel, hogy Imolához és Marcellhez úgy térjen haza, hogy mosolya őszinte, lelke tiszta és rendezett. Most mégis a sors ismét áthúzta számításait? Mivel érdemelte ki ezt az újabb éles metszést? Mert most ezt érzi. Fájdalom mar belé. Mintha mellkasát - szegycsontja mentén - egy Sectum Sempra hasítaná fel, hogy azután szívét kitépjék, s egy tollpihével szemben helyezzék az Igazság mérlegére, akár az egyiptomi mitológiában. Megítéltetett, s talán ezért kap sorra mélyebbnél-mélyebb sebeket? Mit tegyen, hogyan viselkedjen? Nem akar fájdalmat okozni a férfinek. Azt már nem! Nem teheti meg Sándorral, hogy az ő belső drámája miatta legyen megint szomorú. A játszótéren is bevált módszert alkalmazza hát, s cselekszik immár aszerint. Gyorsan letörli baljával könnyeit, szép ívű ajkának szegletét mosolyra húzza. Így néz fel a két méteres gavallérra. - Persze, csak egy homokviharnyi por ment a szemembe - szólal meg rekedtes bársonyossággal, mentve a menthetőt. Arca és ajka egyként fakó, ám orra és lélektükrei vörösek. Egyértelműen elárulják, hogy mindeddig hosszú ideje sírt. Tudja, hogy nem lesz képes becsapni az okos és őt már elég jól ismerő, időközben tanárrá avanzsált Ellenőrt, ezért inkább igyekszik lefoglalni - Mi járatban erre, amerre a madár se jár? - hagyja el ajkát a kérdés, mellyel magáról a figyelmet próbálja meg elvonni. A csípős hideg hamar el fogja tüntetni bánatos belső mozimaratonjának nyomát. A sötét, beszédes szemekben is lassan felgyúl a kíváncsi csillogás halvány szikrája, a test remegése észrevétlen szűnni kezd, a görcsös testtartás is fellazul. Önuralom a helyén. Vidámság betöltése folyamatban. Hiszen Sándor ilyennek kedvelte meg, s ő nem okozhat neki csalódást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mélyzöld szemében éppúgy látja, hogy nem hisz neki, mint arcán. Apró örömcsepp, hogy a férfi nem változott meg. Vonásait az előtt az elfuserált este előtt sem tudta elrejteni előle, amikor még barátszerűségei voltak egymásnak, ahogy most sem. Azonban nem kérdezi sírásának okát. Jól esik a csend, mely rájuk borul, éppúgy mint a közelgő este. Hórihorgas árnyéka hősnőnkre vetül, még ha csak képletesen is, de valahogy az Óriás mindig eltakarja előle a fényt. Vásárolni volt, mutatja immár a holmikat. Elektra csak biccent halvány mosollyal. Biztosan a szépséges nő főz neki, ő pedig a hozzávalókat cipeli. Lovagias cselekedet, amit ki is néz Sándorból. Ezután váratlan fordulat gyanánt a nevezett, helyet kér mellette. - Nyugodtan, gyere csak - igazgatja el a felgyűrődött, melegítőbűbájjal megigézett szövetet, hogy mindkettejük alá bőven jusson annak anyagából. Távol ül le tőle, épp a takaró szélére helyezkedik. Elektra erre összepréseli ajkait. - Tart tőlem? Fél talán? - fut át elméjén a sötét gondolat, s lehorgasztott fejét halványan megrázza, de nem szól semmit. Csípős riposztja elmarad, pedig mondhatná, hogy nem harap. Kár a szóért. Minden rajta állt vagy bukott. - Köszönöm - veszi át hálás pillantással az üveget, ügyelve rá, hogy ujjai még véletlenül se érjenek Sándor kezéhez. A stég egyik, fémmel veretezett oszlopán bontja fel, - rutinos mozdulattal - majd a férfi üvegéhez koccintja amennyiben az megemeli felé sajátját. Ezután vesz csak le egy apró kortyot a keserédes italból. Minden olyan csendes. Lassan a tavat ölelő lámpák is felfénylenek, sárgás derengésükbe ölelve a tájat. - Tudom - dönti lágyan fejét oldalra és mosolyog kicsit vidámabban, s egyben sokatmondón. Riporter, ráadásul be kénytelen járni a tanodába, ahol mindent hall az ember, azt is amit soha sem akarna. Ott találkozott Julianne-el is, még az előtt a bizonyos játszótéri búcsú előtt. Nem érhetett volna a nyomába soha. Be kellett látnia. Hiszen a nő szép, fiatal, okos, kedves, gyermektelen. Mind olyan erények, melyeknek Elektra híján, de minimum szűkében van, az értelmet kivéve talán. Mindegy is már a történtek távlatából. Ami volt elmúlt. - Remélem az új otthonodban már ki tudod rendesen nyújtani azokat a létra hosszú lábaidat - jegyzi meg csipetnyi kedves iróniával, hiszen ott, ahová elhívta, csak szinte behajtogatni tudta langaléta termetét. Az a melange, amit akkor készített, volt a legkedvesebb gesztus amit sok éve kapott. Emlékszik rá, hogy Sándor másnapos volt, s még ingét is félregombolta. Aztán elég volt csak rámosolyognia, hogy rávezesse a dologra. Régi szép idők. - Tanár lettél. Ezt is tudom. Szereted? - kérdezi, a tőle megszokott szemtelen, féloldalas mosollyal, mert egyrészt valóban érdekli, másrészt nem szeretne felülni a nosztalgia vagonban, mellyel még a végén a toronyszobájáig vonatozna. Feltépni az alig beforrt hegeket nagyon fájdalmas volna. Eleve az sem épp szerencsés, hogy egyáltalán találkoztak, főleg mert hősnőnk rapszodikus lélekállapotban van, amióta Marcell ex neje még jobban felnyitotta szemét, mint amennyire tisztán már eddig is látta önmagát és helyzetét. A sors, mint könyörtelen bábmester irányította mindannyiukat. Így talán jogosan gondolhatja hősnőnk, hogy nem érdemelte meg Zoltánt és Petit, s ők emiatt meghaltak. Nem érdemelte meg Sándort, de legalább más mellett boldog lett, s most nem érdemli Marcit sem, bár ő azzal biztatja, hogy igen. Egekre, annyira próbál neki hinni, de aztán mindig jön egy újabb negatív visszacsatolás. Átok ülne rajta? Meglehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kellemes érzés jókedélyűen mosolyogni látni. Melegséggel tölti el, hiába hűs a lég, s a sör is olyan akár a jég. Ebből szép kis torokgyulladása lehet, ezért óvatos duhaj módjára kortyolja apránként, pedig szíve szerint nagyot húzna belőle. Lágy, de elégedett biccentéssel konstatálja, hogy a férfi végre hozzá illően tágas laktérre tett szert. Számmisztikát oktat. Tudta ezt is Elektra jól, de ahogy szokta, most is így veszi rá a nem épp szószátyár férfit a beszédre. Bevált formula ez már kettejük között, s marad is mindig. - Legalább megszereted a gyerekeket, mert ők biztosan meg fognak téged - szúr oda a mondat elejével maga módján, de hangjában semmi bántó nincsen, ahogy pillantásában sem, mely időről időre találkozik az őt fürkésző zöldszín szempárral. Talán jó volna, ha tudná mi jár ilyenkor az Ellenőr - mert neki az marad - fejében. Vagy nem. Nem tud olvasni tekintetében, sem vonásaiban. Fél, ha megpróbálná csak újfent tévútra lépne. Ezért inkább visszafordul, az immár tinta kékké vált víztükör felé. Újabb pici kortyot elfogyasztva a sörből. Rájuk borul tehát ismét a csend. Az a lelket nyugtató, puha fajta, amiért Elektra ma ide érkezett, s amit egymagában valamiért mégsem érzett. Némaságukat Sándor kérdése töri meg, melyre hősnőnk hirtelen nem tud mint mondani. Hezitál. - Ne gondolkozz! Csak mond az igazat! - hallja meg fejében belső hangjának biztatását. Sosem hazudott a férfinak. Legutóbb is csak Imola jelenléte okán finomított szavainak folyamán. Azonban most csak ők vannak itt, kettesben. - Nem úgy, ahogy szerettem volna, de jobban, mint megérdemlem - kezd bele helyzete felvázolásába, ám időben leállítja magát, még mielőtt kimondana bármit is abból a megannyi keserűségből, amit az imént még kisírni igyekezett - De ne aggódj értem! - mosolyodik el halvány vidámsággal - Volt már ennél rosszabb is, és azt is túléltem - biztatja jószerével inkább saját magát. A nehezén végül is már tényleg túl van, hiszen nem rohant el, ahogyan a bálról. Nem menekült el, ahogyan megpillantotta a fölé magasodó, két méteres gavallért. Lehet persze, hogy épp ez volt a rossz döntés, ám lassan be kell látnia, ha elfut, akkor csak még nagyobb csapások érik. Így inkább most is arra törekszik, hogy megkeresse ebben a bizarr helyzetben a boldogságra okot adó részeket. Rájuk is talál igen könnyen. Itt ülnek a férfival, aki akárhogyan is próbálja tagadni, hiányzott az életéből. Ráadásul sört iszogatnak és beszélgetnek, majdnem úgy mint régen. Lehet a whisky ugyan jobban átmelegítené, de ilyen apróságon nem múlik semmi. Nem kérdez mégsem vissza. Önzőség talán, de fájna hallania, hogy a mellette ülő milyen elégedett és fülig szerelmes. Elektra is az persze. Elméletileg. A gyakorlatban inkább tűnik úgy, hogy amikor végre kicsit egyenesbe jönnének Marcellel, akkor vagy ő ijed meg és vesznek össze. Vagy betoppan a rókaképű, rafinált ex asszony és egy mondattal porig alázza, amihez neki az összes kikarikírozott riposztja sem volt elég. Bárcsak megmentené végre valaki...saját magától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kevés mondat hangzik el kettejük között, mégsem bánja. Kell néha a hallgatás. Szüksége van olykor neki is arra, hogy ne beszéljen. Talán túl sokat tette az elmúlt időkben. Nem valószínű, hogy itt üldögélnének most, ha be tudta volna fogni a száját abban a néhány ominózus esetben, amikor rellonos vérmérsékletét a körülmények előhozták. Bánja-e őket? Nem mindet. Ha megtehetné, inkább csendben maradna? Mindenképpen. Sándor mellett lenni egyszerre félelmetes, fájdalmas és természetes. Valószínű ő is így lehet ezzel. Nem egymaga tette, amit tett. Okot a másik szolgáltatott számára, még ha nem is akarattal. Elektra hibája, hogy tudomást vett arról, amiről nem kellett volna. Egyedül csak magát hibáztatja. - Érdemes talán az elsőre nem olyan eszesnek tűnőkkel is foglalkozni. Lehet ők jobban meghálálják - reflektál elgondolkozva. Valamiért úgy gondolja, senkiről sem szabad idejekorán lemondani, sem megítélni. Ékes példa erre a Gyöngyhalász esete. A hontalan férfi értékes ember, akit érdemes volt megvédenie - Sosem tudhatod kiben mi rejlik, míg nem figyelsz rá igazán - néz Sándorra és mosolya elmondja ezt rá éppúgy érti, mint a szóban forgó diákokra. Ha ott a stúdióban nem fürkészi és jön rá, hogy kedvességgel és azzal nyithatja meg maga és a hallgatók felé, ha kérdezni hagyja, akkor...talán sosem fordult volna hozzá, s kérte volna a segítségét. Elektra számára az, hogy próbálhatta megmenteni az állását, többet jelentett, mint ezer szál virág. Bízott benne, rá támaszkodott. - Lesz-e ez így még valaha? - merül fel benne a kérdés, ahogy tekintetét összefonja a langaléta tanerővel - Vajon akkor is megtetted volna, ha tudod mi történik a nap végén? - hallja belső hangját, de próbálja elhallgattatni a narrálást. Jobb nem is merengeni ilyeneken. Egyszerűen csak örülnie kell annak, ami adatik az itt és mostban. Színlelni, hogy tényleg erős, míg ez valóban be nem következik. Mert be fog, biztosan. Gondolatainak útvesztőjéből Sándor vezeti vissza a jelenbe. Mielőtt felelne, kortyol egyet a sörből, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát, majd tekintetét maga elé veti és a térdét fixírozza. - Így van. Mint megérdemlem - bólint megerősítésként, hogy a férfi jól értette. Jobbján támaszkodik, míg baljában az üveget tartja maga alá húzott lábára téve - Nem tudom - vallja be őszintén, s viselkedésének tónusa  komorabbá válik - Annyi minden történt mostanában, ami miatt úgy érzem nem vagyok méltó szinte semmire és senkire...Sem Rád...- csúszik ki száján az, amit szándéka szerint titkolni vágyott. Rádiós  rutinja azonban most hasznára válik. Gyorsan folytatja, s hangja szinte alig bicsaklik meg - ...Sem bizonyos emberek bizalmára és Marcellra sem - fejezi be a felsorolást. Elhunyt szeretteit nem is említi. Ahogyan nem tesz különbséget az elhangzottak közt annak tekintetében sem, hogy milyen fájdalmat okozott számára elutasításuk, haragjuk vagy épp a benne generálódott félelem és veszteség. Nem mer a férfira nézni. Fél látni milyen arcvonások suhannak arcára vagy épp érzelmek tükröződnek zöldszín szemeiben. Ezért testben mozdulatlanná válik. Ajkáról viszont lágy neszű sóhaj szakad fel és száll fehér párfelhőként tova a tó felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Sándor
zene

Igaza van a férfinak, mint általában. Ritkán szól, de amit mond annak mindig veleje van. Nem megoldás. Néha futni kell. Néha rohanni kell. Menekülni amilyen messze csak tud az ember. Ha nem bírja már tovább, ha úgy érzi maga alá próbálja temetni az Élet nevű hullám, akkor inalni kell, ahogyan a lába bírja. Hősnőnk is ezt éli át, akár egy villámcsapást, ahogyan Sándor keze vállára simít, megremeg. Ezt nem teheti. Nem teheti magával, nem teheti Marcellel és nem teheti Sándorral sem, bár úgy hiszi a férfi már hagyta, hogy vele jó dolgok történjenek. Tapasztalatával kíván Elektrának segíteni. Méltányolja, becsüli, örökké szeretni fogja, de most, ha nem távozik azonnal, akkor ismét olyan hibát követ el, melyet már nem csak két, de négy ember szenved meg, de pokolian. Bárcsak ott a poros toronyszobában, hagyta volna a mellette ülő, hogy kiderüljön a teljes igazság kettejükről. Akkor talán nem maradt volna hiányérzete, s nem sóvárogna még most is, tudatalattija legmélyén a befejezés iránt. Azonban mindketten döntöttek, s most már nincs apelláta. Visszakozásnak helye többé nem lehet. Akkor még talán kevesebb fájdalomba telt volna, hogy őt  válassza. Nem így tett és ezt Elektra el is fogadta, sőt saját magára vállalta a bűnös szerepét. Csak ne kelljen ezek után látnia, ne kelljen mellette újra azt éreznie, hogy a csend is boldog megnyugvás. Mert fáj! Keserédes kínnal mardossa, ami okán bűntudata mind jobban erősödik. Nem céda, aki elveszi ami a másé. Önző és irigy, de sosem ostoba. - Ez csak tapasztalatból merített jó tanács, tudom - fordul hát a férfi felé ajkára erőltetett keserű mosollyal - Ígérem megfontolom, de most mennem kell - áll fel, majd miután Sándor is így tesz hóna alá gyűri a pokrócot - Köszönöm a sört! Vigyázz magadra... - búcsúzik, miközben lábujjhegyre emelkedve ajkát a férfi arcához érinti. Ösztönös mozdulat ez, melyet nem tud megállni. Ennyi kínt még el képes viselni. Azután sarkon fordul, hogy motorjához siethessen. Mondhatni rohan, olyan hosszúra nyújtja lépteit, amennyire csak lehet. Kapkodva elteszi a takarót, átveti lábát a gépen, majd ráfog a kormányra. Úgy szorítja, hogy ujjai elfehérednek belé, s ismét könnyezni kezd. Beindítja vasparipáját, miközben egy másodpercre lehorgasztja fejét. Mély sóhajjal emeli fel ismét, hogy elnézzen még egyszer, utoljára Sándor felé, s azután kilőjön a késő délután csöndjébe egy jókora benzinfröccsel. - Tér és idő kell. Mindentől és mindenkitől távol. Csak Imola és én, épp úgy mint régen! - születik meg elméjében az ötlet, mely hamar döntéssé válik. Ezért szülei felé veszi az irányt, - egy éles és veszélyes hajtűkanyarral - akiktől elhozza Imolát. Annyit mond csupán nekik, hogy sajnálja, de idén valószínű, hogy a karácsonyt sem töltik együtt. Illetve még azt, hogy ha bárki keresné náluk, annak csak annyit mondjanak, munka ügyben sürgősen el kellett utaznia. Még Marcellnek se többet. Minden cikkét leadta, az idei évre időben, s azt az egy műsorát, ami még hátra lenne, majd az a kedves kollégája pótolja, aki eltüntette a felvett tartalmait. Ez a minimum attól a lókötőtől. Azután már úgyis szabadságon lett volna egyébként is, így nincs miért aggódnia. Hazaérve összepakolja mindkettejük pár heti holmiját, gépén lefoglal egy olcsó, de barátságos szállást, az ország határán messze túl, majd gyermekével és csomagjaikkal együtt elindultak a legközelebbi hophálózati központba, hogy onnan úticéljukig meg se álljanak. Mivel ilyenkor, alapvetően korán sötétedik, nincs még túl késő. Kora este érkeznek meg, s az éjszaka már a barátságos kis hotelben éri őket. Elektrának levegőváltozásra van szüksége és arra, hogy ne kelljen senkivel kommunikálnia azok közül, akik miatt ennyire elvesztette önmagát. Imolát viszont mindenképp el szerette volna hozni. A gyerkőc az egyetlen ebben a percben, szülein kívül, akit szeretni képes. Viszont Róbert és Iza könnyebben tud vigyázni egymásra, ha nem foglalja le figyelmüket unokájuk. Hősnőnk így egyszerre óvhatta meg őket és csemetéjét, akivel ráadásul mostanában nagyon kevés időt töltött. Legalább most lesz módjuk rá, hogy pótolják. Elszöktek tehát, csak ők így ketten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Minden tettnek következménye van, s léteznek olyanok melyekért, ésszel fel nem mérhető árat fizetünk végül. Mégis megtesszük őket. Cselekszünk belátás nélkül, mert akkor-ott, azt hisszük, úgy helyes. Azután, amikor elménk kitisztul, jön a megbánás, a bűntudattal karöltve. Mert ráébredünk, amit elrontottunk, helyrehozni már nem lehet. A törlesztés ideje elérkezett. Ekkor kopogtat lelkünk ajtaján az önvád és a bánat, mint két jó barát, hogy közöljék: Minden elveszett, s nincs reménysugár, mely a sötétségből kivezet. Ebben a történetben nincs hős, hogy elkapja, ha zuhanna. Mert az ő maga lehetett volna, de elbukott. Megint...

Négy napja már annak, hogy Imolával itt vannak. Prágában, a száztornyú városban. A hotel, ahol laknak, valójában domboldalba épített faházak sora a település legszélén, ahol már minden a tél foglya. Hófehér, jéghideg, csendes menedék. Innen utaznak be naponta busszal és villamossal - ahogyan a muglik – az óvárosba, vagy épp a fel a várba, hogy onnan sétáljanak át a legszebb hídon, amit eddig valaha láttak. Az ő életüket élik, míg le nem száll az éj, mert akkor hősnőnk csak ül a széles ablakpárkányon és mereng. Nem aludt azóta csak pár órát, összesen. Mégis, ahogy a hajnal virrad és lánya felneszel, frissnek érzi magát. Mint régen. Csak ők vannak ketten, s indulnak új kalandra nap-nap után. Hiszen itt már minden a karácsonyt idézi, pedig van addig még idő. Mégis fényárban úszik a főtér, közepén díszes fa áll, s a Károly híd is csodás kivilágítást kapott már. Álomvilág. Ahol nincs ott körülöttük a valóság komor homálya. Elektra jól tudja, hogy vissza kell majd menniük, hisz Bogolyfalván várja őket az életük, de még nem képes útra kelni. – Maradnunk kell még...

Majdnem egy hét telt el, amióta mondhatni megszöktek. Még mindig nem tud aludni, de már enni sem sokat. Esténként, amikor Imola már békésen pihen, ő újra és újra letelepszik az ablakpárkányra és elevenen élő gondolataiba temetkezve virrasztja jórészt át az éjszakát. Néha pilled csak el talán egy-egy órára. Ereje így egyre fogy. Arca sápadt, fekete szemei fénytelenek. Már kislánya előtt sem tud sokszor erősnek és vidámnak mutatkozni. Pedig érte bármit megtenne. Most is épp hóembert építenek a faház előtt. Csinosítgatják. Az előbb adtak arcot neki, ami nagyon barátságosra sikerült. Már a széngombok utolsóját teszi a helyére csemetéje, amikor felnézve azt látja, hogy hősnőnk szeméből folynak a könnyek. Még nem látta sírni talán soha. Legalábbis nem emlékszik rá, hogy ilyen történt volna valaha. Anyukája ennyire szomorú még az Óriás bácsi miatt sem volt. Mi történhetett? Az volt a baj, hogy az előbb azt mondta, hogy a hóember mosolya olyan kedves, mint Marcellé, és ha itt lenne, biztosan tetszene neki. Vagy, hogy ezután, azt kérdezte, miért nincs itt velük?  – Anya, miért sírsz? – teszi apró kesztyűs kezét Elektráéra finom törékenységgel, akin nincs. Elfelejtette felvenni. Elfelejt néha dolgokat, amióta itt vannak. Ezt is észrevette a Imola. Tegnap sem evett anyukája szinte semmit. Neki megcsinálta a bőséges reggelit, de kiment a fejéből, hogy együtt falatozzanak. Ült mellette és az ablakon át a havas tájat nézte. Nem volt ott vele, hiába szólongatta. Aztán ebédként is jó, ha két falatot evett abból a finom sült kolbászból, amit kettejüknek vett. Inni sem ivott sokat, csak amikor leültek az egyik templom előtt megpihenni. Estefelé neki vett egy nagyon finom forró csokit. Még mályvacukor is volt benne. De magának semmit sem. Néhány korty teát ivott csak a termoszból. Mindig van náluk folyadék, miatta, mert neki sokat kell innia. Anya mindig ezt mondja. – Csak csípi a szemem a hideg, Kicsim – akitől most ezt a választ kapja, s egy szép mosolyt, ami azt sugallja minden rendben. A kislánynak ennek ellenére rossz érzése van. -  Anya, beteg leszel...

A több mint egy heti alvás, evés és folyadékhiány okán feje sokszor hasogat, néha meg-megszédül, és mindig fázik. Befűtött pedig rendesen, abban nincs hiba. Az benne van, de akkora, amivel nem tud mit kezdeni. Imola látja rajta a változást és korához mérten igyekszik segíteni. Szólongatja, hogy igyon és ennivalóval kínálja. Elektra csak megrázza fejét – Most nem, köszönöm – legtöbbször ez a válasza. Nem tudna egy falatot sem lenyelni. Gondolataiban a káosz egyre növekszik. Az eszét kövesse, vagy szíve szavát hallgassa. – Pont olyan vagyok, mint a volt felesége. Csak én nem megcsalom, hanem elhagyom. Egyik rosszabb a másiknál. Sőt az, amit én tettem rosszabb. Jobb, ha nem megyünk még haza. Túl lesz rajtam és talál mást, aki képes maradni, amikor én elfutok – mondja az esze, míg a szíve keresi az árnyékban is a fényt, hit híján a reményt – Nem menekülhetek örökké. Szeretem és ő is engem. Van még visszaút, ha sietek. Talán még mindent jóvátehetek. Megmenthetem a helyzetet – súgja belső hangja és már indulna, de megdermed a mozdulatban – Nem tehetem ezt vele. Nem játszhatok az érzéseivel, míg a sajátjaimat sem vagyok képes uralni. Nem tehetem tönkre az életét még jobban. Nem állhatok elé még egyszer úgy, hogy ha baj van, talán nem tudok kitartani mellette és megint hátat fordítok. Nem bánthatom a kedves, és jólelkű Hegedüsh Marcellt, akit mindenki szeret. Én, a körmönfont zsarnok, a kiszámíthatatlan és érdemtelen nő, a hazug és képmutató ember. Mert ezt gondolják rólunk biztosan. Ebben a mesében ő lett a Szépség, én meg a Szörnyeteg. Otíliának lett igaza, nem érdemlem meg... – vitatkozik elméje hevesen és fogja közben satuba tüdejét, hogy levegőt is alig tud venni. Leroskad az ágyra és a kicsire néz. Nem tud megmozdulni. Lánya békésen szuszog mellette. Az ő nagyobb jója, a reménye. Érte muszáj összeszednie magát. Bárcsak volna egy barátja, aki legalább meghallgatná...De nincs senkije, erről is ő tehet, ki más...Már az Atyához sem mehet. Nem lehet. A végén azt hallaná vissza, hogy az aurorok főnöke és az Eridon alvezére sem elég, a telhetetlennek. Isten földi helytartóját környékezi meg ez a Szörnyeteg. Valamit mégis tennie kell mert ennek nagyon rossz vége lesz. Utoljára a temetés után történt ilyen vele. Akkor, ha a szülei nem lettek volna ott mellette, talán már nem élne. Napokon át maradt néma csendbe burkolózva, az ágyából csak akkor felkelve, ha épp mosdóba kellett mennie. Étlen-szomjan is lett volna, mert nem akart élni már. Máshol járt. Két világ közt rekedve érezte magát. De Róbert és Iza nem adták fel. Ételt és innivalót vittek be neki. Addig beszéltek a lelkére, míg nem vett belőlük magához legalább egy keveset. Míg végül apja elkezdett újságokból felolvasni neki. Kíváncsiságán keresztül vezetve vissza a veszteség depressziójából az életbe. – Egyedül kell megmentenem magam...

Indulni készülnek, hogy sétálgassanak és felfedezzék a titkos kis zegzugokat, amiket még akkor ismert meg, amikor ide küldték tudósítani. Legszívesebben ki se tenné a lábát a házból, sőt fel sem kelne már az ágyból, pedig aludni továbbra sem tud csak perceket. Alig van ereje, szédül és hasogat a feje, de alig tud inni, és enni sem sikerül tegnap reggel óta. Nem kívánja. Jó ideje itt vannak már Prágában. Nem számolja a napokat. Azok rendre úgyis összefolynak, s ő csak sodródik az árral. Menni fognak ma is, mert megígérte Imolának, aki belediktált egy kevés tejet és gabonapelyhet az előbb. Legszívesebben visszaadná a természetnek, de muszáj volt elfogadnia. A kicsi tekintete csupa aggódás. Nem teheti ezt vele. Belép hát a fürdőbe, magára hajtja, hogy megmossa arcát. Hátha mégis bennmarad az a kevés étel és folyadék. Talán az majd segít, hogy megjöjjön az étvágya. A hűvös víz érintése kellemetlen a bőrének, de az is kell, hogy legyen. Végez hamar. Felemelve fejét belepillant a tükörbe. Egy ismerős, mégis idegen arc néz rá vissza. – Egek...Mi lett belőlem... – szólal meg döbbenten, de amaz csak kajánul mosolyog. Fekete szeme ádázan villan, haja barnás és feketés. Hullámokban leomolva keretezi, arcát, melyet megannyi szeplő pettyez, formája mégis szöges, akár sajátja. – Ez nem én vagyok – ismétli, de a másik arc a tükörben csak felnevet, melytől ereiben felzúdul a vér – Ez nem én vagyok! Te nem én vagyok! – kiáltja a foncsorról rajta kacagó alaknak, majd baljának egyetlen mozdulatával ripityára zúzza a tükröt. – Te nem én vagyok! – szakad fel belőle még egyszer a tagadás, s észre sem veszi, hogy keze vérzik, mert a kagylóba lehulló éles cserepek több helyen megvágták. – Anya jössz már! – hallja meg pillanatokkal később lányát. – Mindjárt megyek – szól ki a zárt ajtó mögül fájdalmas karcossággal, s ekkor omlik össze csak igazán. Kezébe temeti arcát, így elfojtva hangját keservesen zokogni kezd. – Anya! Egy bagoly van az ablakban és hozott egy levelet a lábán – kiált be ismét a kislány. Hősnőnket ez a mondat elemi erővel téríti észhez. Mert, ha itt bármit is kapott, azt csak azt jelentheti, hogy valami baj van – Engedd be, légyszíves! – csendül kérése rekedten, s azonnal aggodalom ébred a szívében. Elméjének ismét tiszta vásznára a félelem színei vetülnek. Éles tónusok ezek, a Marcellt és szüleit idéző árnyalatok. – Anya, nem nyújtja a lábát és csipked – panaszolja közben az aprónép, aki a konyhából ezek szerint, valószínű nem hallotta meg az iménti mondatokat, sem a csörömpölést. – Egy perc és megyek! – mondja immár higgadt és jóval lágyabb hangszínén Elektra, miközben pálcáját előhúzza zsebéből, majd a foncsorozott felületre irányítja - Ez vagyok én!– közli a pókhálósan beroppant darabokkal, melyeken torz képmása bizarr kuszasággal vetül szét. A nonverbális „Reparo” pillanatok alatt állítja vissza a tükör eredeti állapotát. – Imoláért és Értetek! – suttogja ismét a tükörbe nézve, melyben ugyan rettenetesen fest a viszontlátott arc, de a sajátja és újra egész. Zsebre teszi pálcáját és már indulna, amikor feltűnik neki a vér, mely lassan csordogál a sebeiből kézfején, s a padlót piszkítja. Nem gyógyítja be őket, csak bekötözi egy bűbájjal. Kellenek a hegek, hogy emlékeztessék, mit nem tehet meg többé. Nem válhat még egyszer Szörnyeteggé. Gyorsan letörli a vércseppeket, amik a mosdókagylót és a kövezetet szennyezik, majd leöblíti ép kezét, hogy kisétálva a vizes blokkból belépjen a hálószobába. A bagoly neki már hagyja, hogy levegye a levelet a lábáról. Imola észreveszi a kötést és persze rá is kérdez. Hősnőnk válaszként csak annyit mond, hogy leejtette a fogmosó poharat, az vágta meg, mikor felszedte a törött üvegcserepeket. Ezt a lányka szerencsére fenntartások nélkül elfogadja. Jobb nem tudnia, hogy miként is szerezte valójában a gyolcs pólya alatt lévő sebeket. Ezután, megegyeznek a gyerkőccel, hogy míg anya elolvassa a levelet, addig ő nézhet mesét a tévében. Mugli módra élnek, így ez lett a rutin. – Aztán indulunk sétálni...
 Kilenc apró papír fecni, rajtuk egyetlen szó csupán: „Miért?” Mellette kísérőlevél. Azon három áll: „Szüksége van rád!” A borítékon sincs más csak a feladás dátuma. Számok, mik egyként beszédesek. Kilenc melyet a Mars ural, s három, mely a Naphoz rendeltetett. Szenvedés és küzdelem az egyik. Isteni tökéletesség a másik. Elektra még így tanulta egykor. Apja írását a borítékon és a levélen azonnal felismeri. Éppúgy, ahogy a cetliken lévőket is, melyekben Marcell kezének nyomát látja, egyre zaklatottabb verzióban. Ennyi napja már biztosan távol vannak, de honnan vette őket az apja? Hol találhatta? A bagoly leleményes ötlet volt, hiszen bár nem hagyta meg a címét, az okos madár, így is rájuk lelt. Mugli vidéken nehezebb, mégis ideért. Lepillant a dátumra, majd a tévére néz, melyen a mai napét a sarokban látja meg. Fakó, repedezett, szomjazástól száraz ajka elnyílik a döbbenettől. Két teljes hete vannak már távol. Ennyi ideje alig aludt, evett és ivott. Nem csoda hát, ha hallucináció kínozta. Tetőpontjára most így hágott depressziója. Az ideális kezelés, persze nem épp a tükör összetörése lett volna. Tudja jól. Ám abban a pillanatban ébredt rá, mivé is lett ismét, ahogy a foncsort és a Szörny arcát széthasadni látta. Visszatalálnia önmagához azonban könnyebb lesz, mint Marcell bizalmát elnyerni ismét immár sokadjára. Nincs más, viszont, amire jobban vágyna. – Ha elveszítem őt is, az rosszabb lesz a halálnál. Indulnunk kell, mielőtt még nem túl késő...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Nosztalgikus érzések melengetik meg a szívét és ülnek ki ugyanezek vonásaira. Ma már kellemesen édes szájízzel gondol vissza azokra az időkre, amikor a padokat koptatta. - A mágiatörténet terem középső padsorának ötödikén, ha azóta el nem tűntették, van egy R.E. monogram meg egy hertagram bevésve - kúszik széles mosoly ajkára, majd belekanalaz a forrócsokijába - Az én voltam, meg a világ legunalmasabb dulplaórája, valaha - meséli és elhatározza, ha legközelebb, munka ügyben arra jár, megnézi majd. Szeret visszamenni. Felnőttként nagyon más a Bagolykő, mint egykor diákként. Közben Borcsa elmeséli, hogy kedveli a rá háruló figyelmet, főleg, mert a két nevezett szemmel tartója laza és nem mellesleg a rokona. Mindkettejükről kap még pár, ifjontian elfogult háttérinformációt, melyeket ugyan megjegyez, de a lány jobban érdekli. Talán saját lánya kamasz mását látja meg benne egy pillanatra. Érdeklődése, ennek fényében iránta, hátsó szándéktól mentes - A maga nemében mindenki különleges - jegyzi meg, majd villájára tűzi az első falatot abból a bizonyos triplacsokis szeletből - Te miben érzed magad másnak az átlagtól és miért gondolod, hogy a világnak el kell fogadnia? - kérdezi két falat között és bár a sütemény íze utólérhetetlen, a gondolatait nem tudja egészen lekötni. Figyelmesen hallgatja a tinilányt, aki hála az égnek emberi léptékű étkezés kompatibilisnek vallja magát. Helyeslő mosollyal bólint hősnőnk erre a tényre. - Azzal sincs semmi baj. Majd fognak. Vagy nem. Minden eljön időben - reflektál a fiú témára. A szerelem csak felborítja az ember életét. Kibillenti a lelkét annak egyensúlyából, amit megtalálni utána nagyon nehéz. Szóval addig jó, míg ez nála érdeklődés hiányában elmarad. Amilyen szép és bájos, ha kész lesz rá, udvarlója hamar akad. Nem is egy srác lesz, aki a lábai elé veti majd magát. Ebben szinte egészen biztos. Viszont bölcsen hallgat inkább. Nem szokása a szembe dicséret. Főleg mert idegentől egy ilyen még félreérthető is lehet. A lány közben egy érdekes kérdést tesz fel, mely most Elektrát készteti elgondolkozásra. Ha előáll azzal, hogy egy mugli sorozat palástos repülő pasija miatt lett az aki most...Borcsa garantáltan körberöhögi. Hiteltelenné válni egy kamasz szemében, instant így lehet. Ezt nem szeretné, ezért elhatározza, hogy alakít kicsit rajta - a tényeket megtartva - mondhatni materializálja a történetet. Apjától örökölte a helyzethez illő szálszövés képességét. - Nekem az segített, hogy találtam egy olyan példát, amit követendőnek éreztem. Az pedig arra ösztönzött, hogy előbb aurornak készüljek, aztán végül riporter legyek - mosolyodik el halvány büszkeséggel. Megjárta ő is a hadak útját. Az álmai változtak, de végül elérte őket. Azt csinálhatja, amit szeret és még fizetnek is érte. Mi ez ha nem elégedettségre okot adó tény? Mindenkinek ezt kívánja szíve szerint. Mert jó minden reggel céllal ébredni és tudni, hogy tehet érte, hogy elérje.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Előző este nem mert már visszaindulni. A séta mindkettőjüket nagyon kifárasztotta. Imola hamar el is aludt a vacsora és a fürdés után. Belebólintott a mesébe, amit néztek. Így hamar csend borult a kis faházra. Hősnőnk azonban, immár az aggódás miatt nem tudott gyermekével osztozni a pihenésben. Enni és inni sem sikerült csak annyit, mint egy kismadár. Nem kívánta sem az ételt sem a folyadékot. Másnap, ahogy kislánya magától felébredt őt már pakolni látta. Segített neki és miután a lányka megreggelizett, és a szállás árát kifizették, útra is keltek. Néhány órával később léptek be az üres házba. Elda pár bűbájjal hamar rendet teremtett és melegséggel töltötte be azt, hogy azután a hűtőbe nézve elszörnyedjen. Tizenöt nap hosszú idő, nagyon. A felvágottak, a zöldségek és a kenyér, mind odalett. Ebből nem lesz sem ebéd sem vacsora. - Kicsim el kell mennünk bevásárolni. Segítesz nekem? - kérdezi most az aprónépet anyja, mert egyedül hagyni nem fogja, s mivel szülei még nem tudják, hogy megjöttek, így rájuk sem bízhatja - Persze anya - érkezik is a gyors, beleegyező, sőt izgatott válasz. A csöppség szeret nézelődni és mindig választhat valamit ha mennek. Odafelé is érzi Elektra, hogy kótyagos a feje, de majd csak elmúlik, úgy van vele. Anyai ösztöne hajtja előre, mert másra nem futja erejéből. Imolának ennivalót kell beszerezni. Most ez mozgatja. Lábai alá ösztönösen gyűri a métereket. Kézen fogva sétálnak ők ketten. Mire feleszmél a piachoz érnek. Összeszorul a mellkasa, de mély sóhajjal fújja el a múlt árnyékait az útból, hogy ne gátolják őket semmiben. Lánya társa a válogatásban, élvezettel pakolja a portékát zacskókba, míg végül megvesznek mindent, amire szükség van odahaza. Kap egy csokibékát hálagyanánt. Azt falatozza, miközben kifelé tartanak. Elektra elfelejtette elhozni bűbájokkal felvértezett táskáját, így nehéz cekkerek terhelik jobbját. A balt a rajta lévő friss sebek miatt kímélni kénytelen. Valami nincs rendben. Megszédül. Egy pillanatra nyelni sem tud, s látása is elhomályosul. Kezével az egyik stand szélén támaszkodik meg, majd néhányszor megrázza fejét. - Anya baj van? - jön is nyomban az aggódó kérdés gyermekétől, aki mellette áll az édesség maradékát tartva - Nem, semmi baj Kicsim, csak nehezek a szatyrok - feleli hősnőnk, majd nagyon halvány mosoly suhan át ajkán. Az a fajta, amit megnyugtatásnak szán az ember, de nem sikerül meggyőzőre - Néhány mély lélegzet és elmúlik - ezzel biztatva magát cselekszik Elda, s szívja be tüdejébe a fűszer illatú, hideg levegőt. A taktika beválni látszik, feje tisztul, így továbbmennek, hogy mielőbb a Holdfény 33-ban lehessenek. Kiérve azonban az utcára mégis utoléri őt a mindeddig féken tartott végkimerülés. Pulzusa és vérnyomása lezuhan, torka és mellkasa összeszorul, szemei előtt minden elfehéredik. - Anya!...Anya!...- ennyit hall még utoljára, mielőtt sötétség, s néma csend borulna elméjére. Végtagjaiból kiszáll az erő utolsó szikrája. Kezéből a szatyrok kizuhannak. Hangos puffanással találkoznak a talajjal, tartalmuk szétszóródik, elgurul. Elektra pedig, előbb összeroskad, majd elterül a földön, annak ellenére, hogy Imola próbálja megfogni. - Anya!...Anya! - rázza anyját a kicsi, kétségbeesetten szólongatva és elsírja magát - Segítség! Anya! - vég nélkül ezt kiabálja zokogva, ahogy ott térdel az ájult test mellett, mely hiába lökdösi nem mozdul. A vastag kabát, sál és sapka alatt nem látni, de Elektra felületesen lélegzik. Ajka lilás, kiszáradt, arca hamuszürke. Pillái alig rezzennek. Körmei ajkával egyszínűek. Keze jéghideg. Nincs rajta kesztyű, mert azt is elfelejtette felvenni már megint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Sírva kiabál, vékony hangján torka szakadtából. Kétségbeesetten rázogatja apró, kesztyűbe bújtatott kezével anyját. Nem történik semmi. A nő nem reagál. A lányka már alig lát a könnyeitől, de megérzi, hogy valaki finoman arrébb tolja. A hangját is felismeri és abbahagyja a kiabálást. Kipirult arcocskájára furcsa gyermeki érzések keveréke ül ki és eltátja remegő ajkait. Mert aki meghallotta és jött, hogy segítsen, az a kedves mosolyú Marcell. Körülöttük kisebb csődület kezd kialakulni. Félkörben megállnak a hármas felett az emberek és ki-ki a maga módján próbál - főként tanácsokkal közreműködni. Jönnek olyanok, hogy emelje meg a lábát, hogy a vér a fejébe menjen vagy, hogy hívják azonnal a SÜVEG rohamkocsiját, és hasonlók. Van aki még azt is megkérdezi - mivel hátrébb áll -, hogy a földön fekvő meghalt-e? Aztán végre valakinek eszébe jut és elkiabálja magát, hogy: "Menjenek hátrébb! Had jusson az a szerencsétlen levegőhöz!" Ezután egy másik jó érzésű illető pedig azt harsogja, hogy: "Foglalkozzanak a maguk dolgával, mert már van, aki segít az asszonynak!" Imola eközben könnytől csillogó szemmel, még mindig nedves arccal figyeli a történteket. Próbál segíteni ő is úgy, hogy szólongatja tovább anyukáját, akinek feje már a férfi ölében pihen. - Anya, ébredj fel! Anya...kérlek! - mondogatja hüppögő hangon és még néha egy egy cseppecske legördül szemei sarkából. Semmi változás. Elektra puhán veszi a levegőt, arcszíne még mindig nagyon halovány, de ajka árnyalata már inkább fakó, mint lilás. Mintha csak nagyon mélyen aludna, de mégsem, mert a szemei nem mozognak. Lánya megfogja kezét és felemeli a betonról - egyiket a másik után, vigyázva a sérültre -, hogy a kabátjára tegye őket és igyekszik melengetni. Közben az egyik ember mögöttük összeszedte a kiszóródott holmikat és a csomagokat leteszi melléjük, majd fejét megcsóválva elballag. Három jókora szatyor tele mindenféle földi jóval. Csak a tojások törhettek össze, de talán megvédte őket az okos pakolás. Nem releváns. Vesznek helyette másikat. Hősnőnk mindebből semmit sem érzékel. Nincs eszméleténél egyáltalán. Még a hangokat sem hallja. Agya úgy döntött ideje behozni azt a rengeteg órányi alváskiesést. Túl sok volt, amit éberen, gondolatokkal terhelve töltött az elmúlt két hétben. Az evés és ivás csekély mennyiségét pedig keringése sínylette meg. A napi maximum fél liter folyadék és pár falat étel csak mondhatni vegetálni elég. A megterhelés miatt ez be is igazolódott. Emiatt esett össze az utca közepén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Annyira rossz így látnia anyját. Még nem volt talán beteg sem, csak kicsit náthás, de abból a mama levese kikezelte hamar. Most meg itt fekszik és nem akar felébredni, pedig már ketten szólongatják. Szeretné, ha jobban lenne. Miért nem kel már fel? Mi történt vele? Kérdezgeti magában a csemete és megint kiflire áll a szája. Ekkor eszébe jut, hogy hátha az segít Marcellnek, ha elmondja amit az alatt a két hét alatt látott, amíg odavoltak. Panaszosan ejti ki a szavakat, mert nagyon meg van még mindig ijedve. Kezét pedig le nem venné anyjáéról egy percre sem. Tovább melegíti, ahogy tudja - és ahogy a papa tanította - óvatosan simogatva - Mondtam anyának, hogy egyen meg igyon többet - kezdi hüppögve, majd amint meglátja a felnőtt rávetülő kedves tekintetét még jobban megered a nyelve - De alig evett, alig ivott és nem is aludt - magyarázza és kezdi magában sorba szedni az eseményeket. Párszor, amikor felriadt kereste anyját az ágyban, de nem találta ott. Reggel is legtöbbször üres volt mellette a fekvőhely - Csak ült az ablakban és nem is mozgott. Amikor meg azt hitte nem hallom, sokat sírt - meséli az emlékeit, amik korára jellemzően kicsit kuszának hatnak - Anya még nem sírt sose - rázza meg sapkás kis fejét, amitől az alóla kilógó fürtök ide-oda repkednek. Néhány pillanattal később megint bevillan neki egy dolog, ami talán fontos lehet - Akkor kezdett el sírni, amikor azt kérdeztem, hogy te miért nem vagy velünk - mondja, s ekkor úgy érzi megrándult Elektra keze az övé alatt - Anya?... - kérdezi nagyon figyelve, hátha megtörténik újra. Arcocskáján várakozó kifejezés terül szét, ahogy anyukáját nézi. Vannak dolgok, amiket nem tud még felfogni, hiába nagyon okos és éles látó. Az egyik ilyen a hóember, a mellette térdelő, mindig vidám felnőtt és a sírás összefüggése. Lehet amiatt van anyukája ennyire rosszul, mert nem volt ott velük Prágában, hogy felvidítsa? Akkor ha megmondja neki, hogy már itt van, talán felébred. - Marcell itt van...Segít neked... - mondja halkan és csak vár szinte lélegzetvisszafojtva. Elektra tudata ezalatt lassan kezd visszatérni. Először csak tompa moraj minden zaj körülötte, majd belé mar a hideg, amitől reszketés fut végig rajta. Rettenetesen fázik. Ez az első dolog, amit a valóságból megérez. Azután tisztulnak a hangok és nyernek mind inkább értelmet, míg végül mondatokká állnak össze fejében. Kettőt hall meg közülük tisztán. Mindkettőt Imola mondja, finom de szomorú hangján."...Marcell itt van...Segít neked..."Döcögősen jut el a szavak elméjének vásznára való felfestéséhez, ám amikor végre sikerül, akkor agya kiadja a parancsot, s szemei lassan kinyílnak. Még képtelen fókuszálni sötét és homályosnak ható lélektükreivel, de a furcsa folt, amire néz maga felett, az nagyon ismerős.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Nagyon kedves a felnőtt hozzá. Ez kezdi megnyugtatni. Igazat mondott, amikor először találkoztak. Megvédi őket minden bajtól. Sötét szemei nagyra nyílnak, ahogy meglátja, végre ébredezik anyukája. Annyira figyeli, szinte levegőt sem vesz a nagy koncentrálásban. Nem is pislog, mert nem akar lemaradni egyetlen pillanatról sem, ami történik. Marcell közelebb húzza őt ezalatt magához, hogy azután levegye bőrkabátját és ráterítse reszkető anyukájára, akit feljebb is húz valamivel. Így vannak ők hárman, a földön. Nem szólal meg egyelőre. Várja, hogy mi lesz ezután. Előkerül egy üveg víz, amivel a férfi itatni pórbálja anyukáját. Hátha neki sikerül. Elektra eközben visszanyer valamicskét erejéből. Mint a lemerülőben lévő elem amit, ha állni hagy az ember, akkor utána egy ideig bírja megint. - Imola... - ez az első szava, amit ki tud mondani. Hangja erőtlen és tompa tónusú. - Marci... - suttogja, majd az ajkához érő üvegből egy kortyot magához vesz, majd kettőt és így tovább, egészen a palack feléig, hogy azután elfordítsa kicsit a fejét, jelezve ezzel, hogy elég. Tekintetével lányát keresi és remegőn nyújtja ki felé sebes kezét - Kicsim...Ne haragudj...Nem akartalak megijeszteni...- beszél továbbra is jóval halkabban, de már inkább fátyolos hangon, mely egyelőre távol áll még a megszokott bársonyosságtól. Észre sem veszi, hogy fejét közben a férfi mellkasának döntötte. - Anya... - ennyit mond csak lánya, majd odabújik hozzá és elmosolyodik. Nagyon örül, hogy anyukája felébredt. Tényleg nagyon félt, de most már biztosan minden rendben lesz, mert Marcell itt van és ő tényleg egy hős, ahogy az anyukája mondta. Elektra lassan fordítja kicsit fejét oldalra és köhint párat. A víz amit elfogyasztott körmérkőzést vív a bennmaradásért, de egyelőre nyerésre áll. - Köszönöm - szólal meg ismét, de ezt már a férfinak címzi és rá igyekszik nézni. Nem ilyen viszontlátást remélt, ám a tényt, hogy épp Marcell mentette meg, magában egy apró jelnek tekinti. - Nagyon fázom és haza szeretnék menni - didereg, annak ellenére, hogy rajta van már egy másik - feltételezhetően Marcell tulajdonát képező - kabát is sajátja felett. Ha férfi segít neki, megpróbál felállni és ugyan nehezen, de megtalálja egyensúlyát. Gyűlt benne annyi erő össze, hogy talán nem kell ölben hazavinni. Feltéve, hogy hamar elindulnak. Kisimítja arcából haját, majd rámosolyog Imolára, aki mindeddig csendben nézte őket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Auror kirendeltség

Visszatért. Még mindig kicsit sápatag, továbbra sem heverte még ki egészen a szerelmével köztük zajló eseményeket, de már újra képes riporterként gondolkodni. Elég idő telt már el, hogy behozza szerzeményét. Ezért jött ma el a férfihez. Nem alakított magán át semmit, tudván Zlatan mennyire nem kultiválja az efféle spionfiókás húzásait. Egyszerű farmert visel, téli bakancs van a lábán, és mindehhez felvette vastag, sötétszürke kapucnis szövetkabátját. Táskájával a vállá battyog be a már egyszer megtett úton, hogy bizonyítsa elhivatottságát. Megszerezte a port tartalmazó kis fiolát. Körültekintően járt el, amennyire csak tudott, elvégre ő nem auror. Mindent megtett, amit lehetett és kimaxolta ravaszságfaktorát. Egyrészt büszke magára, de haragszik is, mert nem volt mégsem egészen a helyzet magaslatán, hiszen kapott egy kedvesnek nem épp nevezhető fenyegetést. Abban azonban nem egészen biztos, hogy valóban a díler tisztelte-e meg ajtaját a jókora böllérbökővel, vagy az a barom szomszéd, akivel már volt pár csörtéje, s legutóbb majdnem megtámadta - még elutazása előtt - a Gyöngyhalászt, aki hősnőnk kerítésénél állt. Az a szerencsétlen, amúgy igen értelmes hontalan férfi, csak élelmet keresett. Igaz felneszelt rá a pasas ideggyenge kutyája, de a francba is, az ő portáján állt és nem volt pálcája! Ez a baromarcú meg ráfogta a sajátját és fenyegette mindennel, ami szem-szájnak ingere. Még szerencse, hogy közéjük tudott állni és szavainak meggyőző erejével el tudta simítani a helyzetet. Ennek ellenére, lehet az a "drága" szomszéd megorrolt rá egy csöppet. Sebaj. Helyesen cselekedett. Megérkezve az ajtó elé koppant két határozottat, majd amint bebocsátást nyer azonnal lenyomja a kilincset, majd besétál, s meg sem áll a férfi asztaláig - Helló Zlatan! - köszönti röviden, hogy közben táskájából elővéve két hanyag, de elegáns mozdulattal asztalára tegye a légmentesen lezárt zacskókat. Az egyikben a kis fiola - Itt a minta, ahogy ígértem, ez meg egy kis grátisz - mutat a másikban lévő méretes késre - Úgy sejtem a cég ajándéka - jegyzi meg csípős éllel hangjában, mely rá oly jellemző volt és lesz is mindig. Ezután türelmesen várni kezd. Végre visszatalálni látszik valóban régi önmagához. Testtartása és arcvonásai nyugodtak. Volt neki sokkal nagyobb baja ennél a cuki tízen sok centis szurkálónál az utóbbi néhány hétben. Reméli, hogy lesznek rajta használható nyomok és, hogy ezek után nem kell már bizonygatnia elkötelezettségét. Nem kell, hogy az Auror fővezér szeresse, csak adjon neki hiteles információkat, hogy az igazságot megírhassa. Ez ugyanis nem barátság - bár simán lehetne, mert nem épp bájos stílusa ellenére becsüli Zlatant - hanem munkakapcsolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Anyai kedvesség mosolyával néz a lányra. Neki is van egy aprósága, aki hamarosan - mert az idő rohan, ha az embernek gyermeke van - eléri majd ezt a kort. Hősnőnk úgy gondol most erre a véletlen találkozásra, mint egy kis ízelítőre. Alkalma nyílik megtapasztalni egy keveset a kamaszokkal való szóértés mikéntjéből. Imola még kicsike ugyan, de már most látszódik, hogy Elektrának nem árt felnőnie a feladathoz, mely az idő előrehaladtával rá vár lányával kapcsolatban. Az aprónépnek alig négy évesen erős egyénisége van, ami elbűvölő kedvességgel párosul. Ez veszélyes kombináció lehet, ezért jönnek jól az ilyen gyakorlatok. - Ha legközelebb benn járok, szerintem én is ránézek - bólint szélesen mosolyogva és levesz egy kortyot innivalójából. Különleges élmény volna szembesülnie egykori, rebellis énje lenyomatával, és khm...lehet kicsit mélyítene is a véseten. Csak azért persze, hogy az utókor számára tényleg maradandó nyomot hagyjon. Nem az a rongálós típus, de ez inkább tekinthető restaurálásnak, nem igaz? - Látod, máris van egy dolog, amit szeretsz - világít rá vidám hangsúllyal a tényre - Lesz ott még, ahonnan ez jött - hangzik a biztatás. Szinte biztos abban, hogy a vele szemben ülő sok dolgot kedvel, csak még nem kellett azokat okkal néven neveznie. Ezután Borcsa olyasmit mond, amitől Elektra szemöldöke összehúzódik egy pillanatra, miközben próbál a sorok közt olvasni. - Tudod, mindenkinek megvan a maga csomagja, amit egész életén át cipelnie kell - kezdi picit elgondolkozva, de semmiképp sem terjengősen - Valójában senki sem átlagos. Mi hisszük csak azt, hogy rajtunk kívül a legtöbben szürkén élnek, láthatatlanul, elveszve a tömegben. Mert nem ismerjük a minket körülvevő emberek sorsát - mondja megrebbenő tekintettel, mert eszébe jut, hogy alig néhányan tudják, hogy miken ment keresztül az elmúlt öt évben - A félelem és az elfogadás pedig olyan dolgok, amik szerintem nem választhatóak - jelenti ki apró bólintással megerősítve szavait. Világéletében rettegett a lovaktól, pedig szép és okos teremtményeknek tartja őket. Ennek ellenére inkább megy közel egy vérfarkasoz, mint egy lóhoz. Ez persze egy igen triviális példa, de valahol hasonlóan viselkednek a legtöbben. - Nem szerethet bennünket mindenki, de aki megteszi az egyúttal el is fogad, félelem nélkül - mondja színtiszta meggyőződéssel. Bármi is legyen az a "nem egészen emberi lény", amiről Borcsa beszél - mert hősnőnk nem fog faggatózni róla - abban biztos, hogy lesz majd olyan személy, aki azzal együtt is szívébe fogja zárni a lányt. Elektra maga is szimpatikusnak találja. Talán mert tényleg valahol a jövőbeli lányát látja benne. Imola sem épp könnyű sors terhét hordja, azonban eljön majd az idő, amikor megéli a hátrányokat, amikkel indul. Nincs apja, varázserejének egyelőre semmi nyoma és valójában - bármit mondtak is a gyógyítók - talán mégsem lesz elegendő az az egy kezelés, mellyel helyrehozták a szívét. Még bármi megtörténhet. Az éj sötétje olykor kifürkészhetetlen, ahogy Elektra ősei egykor mondták. Közben ismét terelődik a téma és a házasság jön szóba. Erről is határozott nézeteket vall hősnőnk, melyeket a rá jellemző kendőzetlen őszinteséggel, de a lány lelkivilágát óvva meg is oszt vele. - Úgy hiszem, hogy nem a családod reményeinek, hanem a sajátjaidnak kell megfelelned, ha oltár elé állsz valaha is valakivel - suhan át ajkán egy nosztalgikus mosoly, ahogy eszébe jut saját esküvője. Hideg tél volt, nagy hó, kis hely, sok szeretet és szó szerint sírig tartó szerelem. Valójában még azon túl is, hiszen a Marcellal való kapcsolata is valahogyan összeköti elhunyt férjével és kisfiával. - Ez már nem a középkor, ahol egy árucikk vagy, ha nőnek születtél - teszi még hozzá és Elizabetre gondol. Lehet egy elrendezett házasság is sikeres. Nem tagadja, de ahhoz legalább az egyik félnek annyira nyílt szívűnek kell lennie, hogy elhiggye, minden kétséget kizáróan, hogy a szerelem, majd idővel kialakul. Neki nem menne. Kamaszként is biztosan fellázadt volna, ha portékaként vitték volna a húspiacra. Szerelemből ment férjhez egykor, s most ismét szerelmes. Neki ez volt abban a bizonyos csomagban. Ismét kanyarodik a beszélgetés fonala és a hivatás szálára fűződnek szógyöngyeik. - Most épp elég megszoknod, hogy kiszakadtál a megszokott környezetedből. Adj időt magadnak, azután úgyis rá fogsz találni arra, amiben kiteljesedhetsz. Higgy nekem, így lesz - biztatja a lányt, majd pár villányi édességet elmajszol. Arra pedig csak bólogat mosolyra húzva majdnem hörcsögmód telelévő száját, hogy itt a dolgok tényleg nagyon finomak. Mert azok. Ez tagadhatatlan. Ilyenkor örül hősnőnk, hogy nem a szomszédban lakik, mert akkor már minden valószínűség szerint gurulna. Mondjuk az sem épp előny, hogy minden munkanapján elmegy a cukrászda előtt és olyankor egyszerűen muszáj bejönnie, hogy vigyen egy kis unszolást - természetesen saját részre - műsora végig viteléhez a kedvenc kávéja mellél.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Kora reggeli derengés ébreszti. Dereka görcsben áll, mert gyermeke ágyára borulva aludta át a fél éjszakát. Hosszú pillái alól veti sötét, álmos tekintetét a kislányra, aki felé fordulva, kezét fogva, halkan szuszog. Lassan emelkedik feljebb, hogy ajkát a csöpp homlokra zárja. Nincs már láza az aprónépnek. Megkönnyebbült sóhaj szakad fel hősnőnkből, s szemeit könnyek ülik meg, ám hamar elillannak a felismerésre, hogy szenteste napja van. A fa, az a csenevész még nincs behozva, étel sehol és a sütemény, melyet ilyenkor mindig készít, vad képzeletében létezik csupán. Itt az ideje, hogy változzon néhány hagyomány. Ezzel a gondolattal lopakodik puha, óvatos léptekkel ki Elektra csemetéje szobájából. Learaszol a lépcsőn, hogy a konyháig meg sem állva, egy nagy bögre napindító kávé után kivételesen bűbájjal megtámogatva tegyen karácsonyi csodát. Borostyán pálcájával int jobbra-balra, akár a hurrikán igézi munkára a hang tompított klopfolót, a fenyő díszeket, a konyhai edényeket. Otthonukat néhány nappal ezelőtt már ünnepi pompába öltöztette. Immár ízléses zöld-ezüst és vörös-arany girland görgetegek tekerednek a lépcső korlátjára, a kandalló fölé - a nappaliba - az Imolával közösen készített párkánykoszorú került, s megbűvölt fényfüzérek ragyognak esténként úgy kint, mint bent a ház megannyi pontján. Hálószobáik, sőt még a Magány Erődje is fel lett ékesítve, bár oda be csupán a megszerzett porért, a késért, s most a csinosítás miatt ment csak be egy rövid időre. Ezzel legalább nem ma kell törődnie. Telnek az értékes percek. Belebeg a csenevész kis kaspós fenyő mely, ha letöltötte szolgálati idejét – Imola születésnapja után – kikerül az udvarra, hogy ott nőjön tovább, remélhetőleg jó nagyra. A gömbök és díszek elhelyezkednek rajta. Ekkor következik hősnőnk, hogy egy bűbájjal plafonig érővé változtassa. Ezután sem rest, mert megannyi teendő várja. Elsőként reggelit készít, Imola kedvencét. Tejbegrízt, hígan és üresen. Felviszi neki és örömmel látja, hogy jobban van, sokkal. Hálás gondolatokat küld Elizabet és a Gyógyító felé. Az étel egyre fogy, a kíváncsiság ezzel arányban nőttön-nő a lánykában. Máskor a sürgölődést mind együtt csinálták szüleivel, náluk. Most viszont saját otthonukban csak ők ketten vannak. De a kicsi lánykának még erősödnie kell. Azonban, hogy ne maradjon ki egészen a jóból, így Elektra karjába veszi és leviszi a nappaliba. Ott vastag takarók és jókora párnák halmába fekteti a kanapéra. Beindul a karácsonyi zeneválogatás, majd felhangzik az elő dal is egyhamar. A konyhából rálát lányára, így a Ferdinándot már bűbáj nélkül készíti, s a hústorta összeállítását is önkezével végzi. Míg sülnek a finomságok előkerülnek a töltött káposzta alapanyagai. Füstölt oldalas megy a lábosba alulra, az íze végett, s mert náluk így szokás. Azután egy réteg a savanykás egész levél, rá a diszkrét méretű becsavart kuglik, majd újabb adag levél, mint fedél, Az egész némi sóval meghintve és vízzel nyakon öntve. Rotyoghat ez is, míg rántást nem kíván. Közben csicsereg a kislány és figyeli az eseményeket. Dallamok és illatok szállnak mindenfelé. Lassan kész minden, így kóstolóként mindenből esznek egy kicsit ebéd gyanánt. Hamarosan jön a papa és a mama is ünnepelni, meg este velük enni. Ezért a nagy készülődés. Befutnak a nevezettek, pontosan ötre, csomagokkal felpakolva, ahogy ígérték. Míg Róbert egy mesével – már megint egy kiszínezett, tanulságos családi történettel – szórakoztatja unokáját, addig Izabella beszélget lányával. Elektra épp leteszi a pultra az utolsó tepsinyi kész süteményt, amikor egy baglyot vesz észre a konyhaablak előtt, lábán levéllel. Ez nem jó előjel. Kíváncsian engedi be, s veszi kezébe a könnyű lapot. A rádióból érkezett. Gyors bontás és olvasás után egy halk, de igen gömbölyű szentségelést enged el bosszúsan. – Mi a baj?– lép hozzá anyja elmajszolva egy darab édes és meleg tésztát, amolyan „apádnak el ne mond” arckifejezéssel. – A kollégám Zsombor, aki ma helyettem dolgozott volna, nagyon csúnyán megsebesítette a kezét, amikor a fájukat állította befelé, így azt kérdezik, be tudnék-e menni mégis – magyarázza megenyhülve, arcán pedig látszik, hogy tanácstalan – Hányra kellene ott lenned? – kérdezi Izabella, majd átveszi a levelet, hogy ő is elolvashassa – Fél tízre – feleli Elektra miközben lánya felé pillanat – Szenteste van és még mindig beteg – mondja szinte maga elé, ám nem őrlődhet soká, mivel anyja megszólal mellette – Akkor már ágyban lesz és mi vigyázunk rá apáddal – simítja meg lánya hátát a hatvanadik évét nem soká betöltő nő, aki mindig tudja, mit kell mondania, hogy lányában felébressze a kötelességtudatot – Nem ez a kollégád volt az, aki beugrott helyetted, amikor te…hirtelen elutaztál? – kérdezi, s ezzel a tétova hangsúllyal hősnőnk elevenébe talál. Izabella szereti a lányát, nagyon, de szíve szerint jól megrázta volna, amiért kiszalad a világból, mint akit kergetnek. Féltette. Ehhez kétség sem fér, de haragudott is rá napokig. Róbert volt az, aki csitítgatta, majd – hellyel-közzel - megértette vele, hogy hagyniuk kell lányukat egyedül megküzdeni démonaival. Azonban, ahogy sorra teltek a napok és a férfi a kilencediken egy halom cetlivel tért haza, elszakadt nála a cérna. „Ez így nem mehet tovább! El kell küldeni neki azokat a fecniket! Hogy lássa mit művelt azzal a szerencsétlennel már megint! Vissza kell jönniük!” Ez a néhány mondat elég volt Róbertnek, s már vette is maga elé a papírt meg a tollat. Tudta mit kell írnia. Három szó és a cetlik elegendőek voltak hozzá, hogy hazavezessék eltévelyedéséből egyetlen gyermeküket. Az ősz, hórihorgas férfi ugyanúgy ismeri Elektrát, mint neje, csak ő lelkének más húrjait képes mindig megpendíteni. – De, ő volt, és ki se mond, igazad van, most rajtam a sor, hogy viszonozzam – sóhajt mélyet hősnőnk, bólintásával is megpecsételi döntését, hogy azután pár szavas választ firkantson a lap hátuljára. Ezután elengedte a baglyot, mely mindeddig türelmetlenül várta a fejleményeket. Négyesben ültek a kanapén, a zene szólt, ettek és beszélgettek, míg el nem jött az ajándékozás ideje. Imola a nagyszülőktől szép ruhákat kapott, kötött pulóvert, sálat és sapkát, melyeket Izabella csinált. Róbert pedig, vaskos mesekönyvet hozott, melyből ígérete szerint, este lefekvéskor már olvasni is fog. Elda pedig egy rajzkészlettel lepte meg gyermekét. Cicát várt, így kicsit csalódott volt. Ennek gyermeki őszinteséggel hangot is adott, ám anyukája azt mondta, születésnapja előtt ő maga választhatja ki a kis kedvencét. Ez megnyugtatta és boldog izgalommal töltötte el, olyannyira, hogy elkezdte lerajzolni, az új ceruzákkal, hogy milyen macsekra is vágyik. Kellemes hangulatban hamar eltelt az este. A lefekvés ideje is eljött, pedig ki is tolták egy fél órával. Csodás mesét olvasott fel Róbert, melyet a hölgykoszorú áhítattal hallgatott. Még Izabella és Elektra is elvarázsolva figyelte a lágy orgánumon előadott, lebilincselő történetet. Imola belealudt, úgy a felénél, de a másik két hűséges hallgató kedvéért a nagypapa végig mesélte. – Ígérem, vigyázunk rá nagyon, de most indulj – fordult lánya felé már lenn az előszoba folyosóján a férfi – Tudom apa, tudom.. – azzal hősnőnk megölelte szüleit, arcukra puszit adott, majd kabátját nyakig becipzárazta és sapkája alá gyűrte háta közepéig érő sötét, hullámos fürtjeit. – A szívvédő kenőcsöt ne felejtsétek el felkenni, mert csak akkor szabad, ha alszik – szólt még vissza válla felett. Tekintetében aggodalommal, lelkében a bűntudat és az elszántság különös keverékével lépett ki az ajtón.  Ezután nekivágott a rövid, de havazás nehezítette útnak, hogy motorjával végül fél tíz előtt öt perccel fékezzen le a rádió épülete előtt.

Minden csendes idebenn. Csupán a megbűvölt égősorok fénye vet színes pászmákat a falak mentén. A zene, melyet az este hatig dolgozó, kívánságműsort vezető kolléga előre bekészített még javában szól, ahogy benyit a helyiségbe. Kétórányi muzsika, hozzá előre felvett üzenetek. Ennyi ünnepi üdvözletet régen hallott hősnőnk egy csokorban. Egyik-másikon elmosolyodik, néhányon elszorul a szíve, de mindben közös az őket átjáró szeretet, ami belőlük tisztán hallható. Elkezd készülődni. Hoz némi kávét itteni bögréjébe, melyre egy téli táj van festve. Tányérra teszi a két szelet Ferdinándot, amit hozott és nem tudja megállni, hogy bele ne harapjon az egyikbe. Cukorszint helyrebillentve. Nekilát ezután, hogy összeválogassa a lemezeket, melyekről lejátssza majd a dalokat. Fél órával később leül a keverőpult elé, felveszi fülhallgatóját fél fülére, mikrofonját maga elé húzza, pálcájával kecsesen int párat, hogy ezt követően megnyomjon néhány gombot, s feltekerje a kimenő hangerőt. –  Ez itt a Bogoly FM, öt perccel múlt tíz óra, én Rothstein Elektra vagyok és kívánok minden kedves hallgatónknak az egész stáb nevében Békés Karácsonyt – kezdi a felkonfot, majd egy pillanatra elhallgat. A rövid hatásszünet után ismét bársonyos hangja tölti be az étert, a kis helyiséggel együtt – Az előttünk álló két órában tartsanak velem, mert feldíszített fáik alá, ajándék gyanánt elhozom a legjobb hazai és külföldi slágereket, valamint beérkezett leveleikre is válaszolni fogok. Mert tudják, csütörtökönként, tíztől éjfélig Elektra felel - pálcája újabb rutinos intésére ekkor halkan megszólal az első zeneszám pár ismerős taktusa – Szóljon hát elsőként Chris Rea-tól a Driving Home For Christmas, mindazoknak, akik ma távol töltik az éjszakát családjaiktól – mondja, majd lekapcsolja mikrofonját, hogy a muzsika átvehesse szerepét. Telnek a percek, szólnak a zenék. Ajkai közül pedig érkeznek a levelekre a bölcs vagy épp egyszerűen csak praktikus feleletek. Kicsivel több, mint egy óra van már csak hátra. Épp a hír és reklámblokk szól, miközben hősnőnk elgondolkodva pillant ki az ablakon. A hó még mindig nagy pelyhekben hull alá és roskad a párkányra arasznyi magasan. Téli mesevilág. Prága száz tornya, egy korcsolya éle, arcán egy csók forrón égő nyoma. „…Tudod, hol találsz…” – Tudom – mondja ki hangosan a választ a csupán elméjében elhangzó kérdésre. Kávéját letéve azonnal felélénkülve kezd kutatni a lemezekkel megpakolt szekrényeken. Sámlira kell állnia, hogy elérje - mert az „Invito” persze most nem jut eszébe – azt a bizonyos albumot. Rátalál mégis. Lehuppan a keverőpult elé, majd bekészíti a korongról a dalt, hogy amint az utolsó vevőfogó szavak elhalnak előbb ő, majd a kiválasztott muzsika megszólalhasson. – Ez itt még mindig az Elektra felel. Tizenegy óra múlt tizenkilenc perccel. Köszönöm, hogy velem tartanak ezen az ünnepi, csodákkal teli, hólepte éjjelen – jelentkezik be lágy, jellegzetes  hangján, mely szinte szomorkásan mosolyogó – Tudják, néha az ember szavakkal nem tudja elmondani, amit szíve mélyén érez. Hiába próbálja, nem képes kifejezni őket, vagy épp nem jutnak el ahhoz, akinek szánja őket. Ezért rendhagyó módon a következő dal most tőlem Neked szól, hogy elérjen hozzád. Tudom, hogy hol talállak. Kérlek mond, hogy te is tudod – ejti ki olyan puhán és simogatón az utolsó két mondatot, ahogy élő egyenes adásban pályája során még soha nem szólalt meg ezelőtt. Profizmusát sutba dobva nyílt meg erre a néhány pillanatra mindazok előtt, akik szenteste éjjelén 23 óra 23 perckor még ébren voltak és őt hallgatták. Adja az ég, hogy Ő is köztük legyen. Azzal felcsendült Bryan Adams – Please Forgive Me című melódiája. Karcos férfihang mar az éterbe, s tolmácsolja Elektra érzéseit, aki a művésszel együtt énekli  – lekapcsolt mikrofon mellett – azt, amit nem lett volna képes már máshogyan elmondani. Legyenek bár egymás kryptonitjai – az nem lehet, hiszen másként álltak felettük kezdettől a csillagok  - nem tudja nem szeretni, vele álmodik, rá vágyik. Néha úgy érzi oly közel van hozzá, hogy ha akarná megérinthetné. Ha hallja üzenetét, talán eljön hozzá. Akkor rátalálhatnak újra az egymáshoz vezető útra. Könnyes szemekkel hősnőnk magában ezt kívánja. A dal végén bársonyos hangszínét párat köhintve igyekszik visszanyerni, ám az fátyolos marad. Ennek ellenére tovább folytatja műsorát, lelke mélyén remélve a csodát.