Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Kedves mosollyal fogadják, melyre tükör neuronjainak hála ő is egy hasonló ajakgörbével és közvetlen utána egy udvarias köszönéssel felel. Szereti az esős időt, melyhez szép emlékei fűződnek, így kedve, céljának komolysága ellenére jónak mondható. Ellép a férfi mellett, majd megáll nem messze az ajtótól és bevárja. Jobbját nyújtva viszonozza a kézfogást. - Rothstein Elektra. Köszönöm, hogy fogad - mutatkozik be és hagyja, hogy az ügyvéd bevezesse irodájába. Mindketten elfoglalják a helyüket egy asztal két oldalán, mint tárgyaló felek, majd dr. Laines megszólal, s felteszi az első és legevidensebb kérdést. Miben segíthet? - Nos, szeretném módosíttatni önnel a végrendeletemet - ejti ki őszinte komolysággal a szavakat Elektra, majd csendbe burkolózva, beszélgető társa arcán tartva pillantását, várja a szimpatikus úriember további kérdéseit. Mert bizonyára lesznek, hiszen egy korabeli nő nem sűrűn írat efféle testamentumot. Hősnőnk felkészült rájuk. Összeszedett és kompetens személy benyomását kelti, aki felelőssége teljes tudatában van és cselekvőképességének méltó birtokosa. Sötét szemei nyugalmáról és megfontoltságáról árulkodnak. Tiszták a szándékai. Tudja mit szeretne, s már csupán arra van szüksége, hogy mindezt a törvény keretein belülre helyezhessék. Éjszakákat töltött azzal, hogy mindent előkészítsen. Megírt három levelet, melyek mellé egy-egy emlékekkel telt kis fiolát mellékelt. Régi szokás szerint megszentelt két obulus érmét, s azokhoz egy negyedik, nagy fiolát rakott, melybe mondhatni lénye esszenciáját, legfontosabb emlékeit zárta. Biztonságban szeretné tudni mindezt. Tudván, hogy azok, akiknek szánja őket, megkapják azokat, amikor eljön az ideje. Saját maga pedig akképp nyugodhat, ha úgy hozná a Sors, ahogyan azt már elég rég óta szeretné.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Éles vonásai ellágyulnak. Tekintete megtelik olyan fajta meleg, puha szeretettel, amit a vele szemben lévő nő talán még sosem láthatott. Esetleg csak akkor, amikor lányáról mesélt. Nézi a pici arcocskát, a zöld egy ritka árnyalatában tündöklő szemeket. Ujjai ösztönösen mozdulnak és ha sem a nő, sem a picúr nem tiltakozik, akkor óvatosan megsimogatja a gyermeket. - Szia Aina - köszön neki tovább cirógatva a kicsi lánykát. Ujjai alatt érzi a selymes, lágy és sima bőrt, s akaratlanul is megint megrohanják az emlékek, melyeknek utat enged végül. Fia és a lánya, jelenik meg lelki szemei előtt. Látja ahogy mindkettejüket a karjában tartja. Nem akart anya lenni. Úgy érezte a karrierje fontosabb, de amikor Petit születése után odatették a mellkasára a szíve más ritmusra kezdett verni. Már nem volt kérdés többé, hogy a gyermeke és ő összetartoznak. Ugyanígy érzett Imolával kapcsolatban. Hozzá még talán jobban is kötődik, hiszen ő az egyetlen, aki megmaradt neki Zoliból. Szereti a gyermekeit, mindig is szerette. Virrasztott mellettük, mesélt és énekelt nekik. Ringatta őket a hintaszékben, amit még apjától kapott. Szíve fölött aludtak és ő maga is csak akkor pihent igazán, ha együtt voltak. Fia egy éjjel nagyon sírt, s csak ez a monoton mozgás csillapította le kedélyét. Hősnőnk szakadatlan ringatta, mérhetetlen türelemmel, amire azt hitte nem is képes. Megváltozott, de ez akkoriban nem volt ilyen nyilvánvaló. Legalábbis Elektrának nem. Férje viszont tudta. Megállt a gyerekszoba ajtajában, s nézte őket azzal a jóságos, bohókás mosolyával, ami mögött bölcs megelégedés húzódott. Olyan rég volt... Igaz volt valaha? Hát persze. Azonban az élet hajlamos arra, hogy zajával elfedje az efféle csendes és boldog emlékeket. - Ha bármiben segíthetek, csak szólj. Ha ki szeretnéd magad nyújtóztatni, akár most is szívesen átveszem egy kicsit - mosolyog jóindulattal telve - Bár én csak a saját hőfokomat tudom megosztani vele - teszi hozzá vállát megvonva, amolyan "sajnos tőlem csak ennyi telik" módon. Azután csak hallgatja Zsófia méltatlankodását, de úgy hiszi ez a kicsivel való fárasztó bánásnak szól, mintsem valós panasz volna. - Már jól - feleli a neki feltett kérdésre félszegen, majd egy nagyobbat szusszan - Imola hamarosan előkészítős lesz és belevetettem magam újra a munkába... - meséli csipetnyi lelkesedéssel, hogy azután még hozzátegyen egy fontos változást - Elengedtem... - nem fejti ki bővebben, hogy kit vagy mit, mert tudja, hogy Zsófia tökéletesen érti őt és ennek az egy szónak a súlyát. Pokoli nehéz volt, főleg a hórihorgas, rőt üstökű Karsának elmondani, hogy miért. Miért nem lehetnek együtt ők ketten. Mégis sikerült. Éppúgy, mint azt, hogy még mindig szereti, aztán elsétálni az épp akkor hullani kezdő esőben. Mindenki meghozza a maga áldozatát a nagyobb jó érdekében. Superman az időt is visszaforgatta, hogy megmentse Lois Lane-t, hogy azután elfeledtesse vele, hogy rájött kicsoda. Elektra mindig is hős szeretett volna lenni. Talán végül valóban azzá vált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Annak idején, amikor belépett a laphoz az volt az egyik kitétele a munkaszerződésének, hogy legyen végrendelete. Fiatal, bohó és vakmerő lévén nem vette túl komolyan, így tessék-lássék módon készíttetett egyet. Hozzáállása gyökeresen megváltozott, miután a férjét és a fiát elveszítette. Rájött, az élet oly múlandó, akár egy szempillantás. Módosíttatta tehát és mindenét lányára hagyta, akivel még csak várandós volt. - Természetesen - húzza tehát elő egy biccentés kíséretében a dokumentumot, majd letéve az asztal lapjára, kecses mozdulattal a férfi elé tolja a kopott irattartót. Ezután ismét belenyúl táskájába, hogy minden mást is kiszedjen és maga elé sorakoztasson, mondhatni katonás elvágólagossággal. - Rendben - biccent ismét - Értem - folytatja az igenlést, hogy azután hagyja az ügyvédet átolvasni az eredeti végrendeletet. Szimpatikus számára ez a célorientált viselkedés. Közben körbe pillant az irodában. Tekintete végig siklik a helyiségen. Nem keres semmit, nem várt sem mást, sem többet annál, mint amit lát a férfi szűk környezetében. A papírpoharat észre véve vonja csak össze szemöldökét egy pillanatra. Egy bögréje csak akadhatna. Vagy csak ő olyan elvetemült csupor függő, hogy mindenhol van egy sajátja. Otthonában, szüleinél, sőt a rádióban is tart egy külön bejáratút, amit senki más nem használhat. Az meg megint más tészta, hogy összesen mennyit halmozott fel belőlük eddigi élete során. Egy konyhaszekrény azokkal van tele, amiket összegyűjtött. Nem szólal meg, azután sem, hogy tekintet visszavándorol dr. Lainesre. Kivárja, míg a férfi szól hozzá. Nem szeretne kapkodónak tűnni. Mindennek sora van és hősnőnk azon szeretne haladni úgy, ahogyan az ügyvéd vezeti.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Utolsó forró lélegzetével küzd a nyár, hogy az őszt visszatartsa. Csak még egy nap, tán kettő maradt, s feladja harcát. Érződik a levegőben az elmúlás jellegzetes illata. A falevelek zöldje fakul, hogy arannyá és vörössé, vagy épp narancsossá váljon. Ez az élet rendje. Az örök változás. A koradélután mind hosszabb árnyékai vetülnek hősnőnkre, ahogyan kezében egy naplóféleséget tart. Egy padon üldögél, fülén felrúnázott fülhallgatóval, melyből remek dal szól, elméjét friss vászonná téve, melyen kisvártatva megjelennek a szavak által keltett képi asszociációk. Akár egy film snittjei, úgy peregnek. Szemei alig győzik lekövetni. Gyors ütemben sorjáznak a sorok felett, melyeken néha felnevet, olykor pedig grimaszba húzódnak éles vonásai. Nemrég, amikor rendet tett toronyszobájában, azután a fékevesztett tombolás után, egy dobozra bukkant. Régi dolgok kacattárának hitte, de tévedett. Benne rejlett két értékes kincse. Két fontos iromány. Egy saját, egy más kezétől való. Az egyik vidám régi szép időket idéz, míg a másik hihetetlenül szomorú, s új célt adott Elektra számára. Amit nem ő maga vetett papírra, az egy évekkel ezelőtt igen nagy port kavaró ügy legfőbb bizonyítéka. Hogyan feledkezhetett meg róla? Rázta is a fejét miatta és belső hangja is feddőn szólongatta. Megfogadta, ott helyben: Most, hogy rátalált, a szálakat is felszedi majd vele, s igyekszik mielőbb igazságot szolgáltatni szavai, s auror szövetségesei által. Börtönbe juttatni a felelősöket, akik közvetve, de elvettek egy épp virágában lévő nőtől mindent. Az életet. Azonban ma, az általa lejegyzett sorokat tartalmazó lapokat forgatja. Egek! Már el is felejtette az ötletet, amin sok éve annyit dolgozott. Írni kezdett, de nem egy újabb leleplező cikket, hanem egy varázsképregény történetét. Férje támogatta benne, sőt el is olvasta a kész művet. Azt mondta, ez kiadásért kiált. Azt sem szégyellte bevallani, hogy bár ő is jól rajzol, ehhez azért nagyobb szaktudás szükséges. Érdemes rá, hogy egy igazi művész képei által keljen életre. Olyan bűbájok ismerete is kellett, amik mozgásra bírják a papírra megalkotott figurákat és a sorokkal teli szövegbuborékokat. Összefogtak tehát ők ketten, ahogyan mindig. Míg hősnőnk át meg átdolgozta a kéziratot, addig férje felkereste a város legjobb illusztrátor mágusait. Aztán jött a tűzeset és mondhatni minden álom, minden vágy hamuvá égett. Ezen a bőrkötéses kis noteszfélén is akad jó pár nyoma azoknak a kegyetlen lángoknak, de a beltartalom szerencsére érintetlen maradt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Simogatja az apróságot, a nő kérdésén pedig elmosolyodik. Nem kineveti, csupán egy megértő görbét láthat szép ívű ajkán a másik. Volt ő is kezdő anya, de neki sajátja segített fia születése után. Sokszor kommunikáltak patrónusaik útján. Aztán beletanult. Imolával más volt a helyzet, de az alapok már megvoltak. - Nem kell levenned. A kicsik teste ilyenkor még sokkal hajlékonyabb, így ki lehet bújtatni a hámból - mondja, s amennyiben erre engedélyt kap, úgy előbb a picúr lábait csúsztatja be a kendőbe, majd a kezecskéit, hogy azután egy óvatos, de határozott mozdulattal kiemelje őt eddigi helyéről. Hosszú, csontos ujjai ösztönösen támasztják meg a lányka nyakszirtjét és fejét, hogy azután bal karjára fektesse a gyermeket - Mit gondolsz Aina, hagyjuk anyát egy kicsit pihenni? - néz le a zöld szemű aprónépre mosolyogva, majd tovább simogatja és ringatja lágy amplitúdóval a gyermeket. Mintha egy nap sem telt volna el, úgy jöttek vissza a rutinok. Ahogyan fogja, ahogy karja bölcsőjében tartja. Ezt nem lehet elfelejteni. Beleivódik az emberbe. Vannak nehéz, sőt egyenesen gyomorforgató részei is az anyaságnak, amiről senki nem szeret beszélni, de amikor egy ilyen kis csoda rámosolyog az emberre, az mindent felülír. - A fiam is sokat sírt, nála csak a hintaszék használt. Még megvan. Ha gondolod átvihetem egyik nap. Próbáld ki, hátha beválik - reflektál a nő szavaira miközben bőrkabátját úgy kanyarítja, hogy elfedje a csemetét, akit nem rest megállás nélkül, lassan hintáztatni, majd simogatni miután gondoskodott melegen tartásáról - Meglehet jót fog tenni a levegőváltozás - jegyzi meg, majd folytatja - De ha az ember elmenekül, attól a gondjai nem szűnnek meg, én már csak tudom - húzza el keserűen szája szegletét. Prága, Split, mind csak rohanás volt a mindentől a semmi felé. Neki itt van a helye. Ez a város az otthona. Ide köti lelkét ezer meg egy szál. - Otíliát miért fogadod be a házadba, ha tisztában vagy vele, hogy ennyire veszélyes rátok a jelenléte? - kérdezi ezután hűvössé váló hangon, mely inkább a féltés okán lett rideggé. Zsófia talán még most sem látja át mi is folyik körülötte? Ez már nem játék. Nem egy "Keressük meg az elbújt Hegét" fogócska. Életek múlhatnak döntéseiken. Meglehet a fiatal nőt tényleg hiba volt belevonnia. Hősnőnk már tapasztalt stratégaként lépett a játszmába. Vörös királynőként sakkozta végig magát, négyzetről-négyzetre a táblán. Tudta mit vállal. Sebeket kinn és benn. Azonban úgy fest, az előtte álló nő számára maga lett a káosz mindaz, amin keresztülmentek. Nem sajnálja. Azzal nem segít. Helyette igyekezni fog, hogy helyzetén könnyítsen némiképp. - Ebben a háborúban nincs győzelem. Csak csaták vannak, amiket túlélhetünk - szólal meg kis idő múltán. Mélyen érintette a kérdés. Túl mélyen. - Amikor elkezdtünk kutatni azt mondtam neked, hogy: "Szeretem annyira, hogy elfogadjam, ha talált bárki mást és azzal boldog. Bármit, csak éljen" - idézi önnön szavait vissza az akkori helyzet emlékképével együtt - Ez annyiban változott mostanra, hogy inkább szánt szándékkal eltaszítottam magamtól és lemondtam a szerelmünkről, hogy megóvhassam. Mert akik a vesztét akarják, azok a szerettein keresztül fogják elérni, hogy felfedje magát. Ezt nem hagyhattam - beszél szomorú-dacos fénnyel tekintetében - A lányomra is gondolom kell és a szüleimre - teszi még hozzá, hogy azután áthelyezze Ainát a másik karjára egy rutinos mozdulatsorral - Karsaként biztonságban tudhatom és vele együtt a családomat is megóvhatom - fejti ki jelenlegi helyzetének indokát. A döntést, melyből adódó veszteségét igyekszik feldolgozni nap nap után. Nem számít, hogy mit érez. Irreleváns, mert tudja, helyesen cselekedett. Az idő pedig majd segít felejteni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Megvan tehát a hintaszék új tulajdonosa. Neki már úgysem fog kelleni. Gyermeket vállalni minden valószínűség szerint nem lesz már alkalma, még ha teste és lelke egyként készen is állna a feladatra. Nem vonul zárdába persze, ám abban az egyben egészen biztos jelen pillanatban, hogy többé ennyire nem engedi át szívét senkinek, mint Hegének tette. Lénye sem lesz újra egy másik ember lényének ily mértékben, szabad akaratából a rabja. - Igazán nincs mit. Kérdezz nyugodtan és én megpróbálok mindenre felelni neked. Bár azért azt leszögezem, hogy anyának elég csapnivaló vagyok - mosolyog a nőre, mialatt a picurka elkezd mocorogni és nyöszörögni - Kicsikém, mi a baj? - kérdezi hozzá hajolva Elektra, hogy azután ismét átpozícionálja a gyermeket úgy, hogy annak feje a szíve fölött legyen. Az egyenletes dobogás általában nyugtató hatással szokott lenni a babákra, ahogy a puszi is ilyen érzetet kelt bennük - Sshhh, életem, semmi baj. Biztonságban vagy - beszél halk, bársonyosan lágy hangon az aprónéphez, majd feje búbjára simítja ajkát. Szemeit lehunyja egy pillanatra. Belevész a puha haj érintésébe és a finom illatba. Ujjai ezalatt óvatosan simítják a kis koponyát, mely még igen sérülékeny. - De meg tudod csinálni. Már csinálod. Jó anya vagy Zsófia - néz fel átható tekintetét a vele szemben állóra vetve - Ráadásul még extráid is vannak. A tűz, ami benned lobog, az életet jelentheti annak, aki fázik - biztatja arcjátékával és szavaival egyként nőtársát, majd arcát a kezében tartott kislány fejéhez hajtja. Boldog érzet telepszik megkínzott lelkére, s gyógyító erőként öleli körbe minden porcikáját. Ebben az éteri hangulatban hallgatja a vörös hajú szépség szavait. Megérti. Kláriért és Tamásért ugyanezt tenné, bár ők nem kötöttek vér és dac szövetséget egymással és nem is veszélyeztetik azt, akit szeret. Nem ágál tehát az elhangzottak ellen. Elfogadja és csak reméli csupán, hogy nem kerülnek bajba. Ezután olyasmiről érdeklődik beszélgető partnere, amitől szívének sebei sorra tépődnek fel, s kezdenek vért ontani magukból. Lélektükreiben örvényleni látszanak érzései, ám arca rezzenéstelen marad, mialatt sorra veszi eddigi kapcsolatainak mérlegét. Férje Zoli meghalt, hosszú szünet következett, aztán Sándor mást választott helyette. Egyetlen csókja emlékezteti arra a megalázó naplementére, a még romos toronyszobában. Majd Hege jött, látott, mindent megkapott, amit csak Elektra adni tudott. Otília berobogott, rombolt és távozott. Ez történt Prága előtt. Utána pedig semmi sem volt többé ugyanolyan. A Gyöngyhalásszal meg még azelőtt vége lett bárminek, hogy elkezdődhetett volna. Végül pedig még "meg is halt" ugyebár Marcell. Akkor most, hogy is legyen boldog a történet vége? Egyszerű a válasz. Sehogy. - A szép szerelmek meglehet mindent túlélnek, de a miénk nem az és talán nem is volt sohasem - szólal meg karcosabb és sötétebb tónusú hangon a riporternő, s szavai tárgyilagosan csendülnek - Túl sok dolgot kellene megbocsátanunk egymásnak, annak pedig egyikünk sem a mestere. Számtalan sebet kaszaboltunk a másikra míg egy pár voltunk. Többet mint amennyit egy Sectumsempra képes ejteni - rázza meg fejét, s ajkára lemondó-beletörődő, s mindenek felett őszinte mosoly húzódik - Ha tényleg szereted őt, akkor mond meg neki. Légy az a békés, hűséges tűz, melynek fénye hazavezeti, melyhez közel húzódva átmelegedhet a lelke és otthonra találhat. Mellettem csak folytonos vihar volna az élete - bólogat ajkába harapva, miközben a karjaiban tartott kis testre simított ujjai megremegnek, s csupán Aina hallhatja, hogy mellkasában miként marad ki néhány ütem és válik pulzusa szabálytalanná egy rövid időre. Nehéz elengednie akiket szeret, de innen már nincs visszakozás. Honnan is tudja, minden kétséget kizáróan hősnőnk, hogy kiket szeretett igazán és kik voltak csupán kósza érzéseinek alanyai? Onnan, hogy gyötrelem járt nyomukban, s csak ürességet hagytak maguk után. Zoli, Sándor és Hege. Három férfi. Három búcsúzás. Három olyan szerelem, amiről úgy tartják, csak egyszer adatik meg az életben. - Ezek csak ösztönök - ringatja a kislányt tovább és benne keres átmeneti vígaszt. Vonásain nem látszanak érzései. Elfedi őket, hiszen tudja miként kell tenni. Mire nem jó a fiziognómus bizonyítvány, igaz? Úgy is hívhatnák, hazugság cédula vagy manipulátor mesterlevél. Elektra pedig jól kitanulta ezt a tudományt, mely hozzá illőn kegyetlen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Átköltöztek már egy ideje az új helyükre. A rádió mostani épülete esztétikus, frissen festett, tiszta és az előző ingatlanhoz képest egy hatalmas palotának tekinthető. Visszatérte óta hősnőnk újra azt érzi: Szeret itt dolgozni. Illetve csak szeretne, ha tudna. Múlt este ugyanis rá kellett jönnie, hogy nem került oda a stúdióba minden doboza, melyet összepakolt. Pont arra lett volna szüksége, ami valahogy minden bizonnyal kimaradt a szállításból. Nem találta, tehát csak ez lehetett a magyarázat. Ennek ellenére természetesen megoldotta a kellemetlen helyzetet. A hallgatók számára észrevétlen módosításokkal adta le tegnapi műsorát. Egy ládányi lemeze viszont akkor is hiányzik. Régiek, sőt mondhatni ősöregnek nevezhető bakelitek, melyek azonban hangzásban messze felülmúlják a modern kor digitalizált csodáit. Ragaszkodik hozzájuk, hiszen szereti a retro dolgokat. Ezt mondaná szofisztikáltan, ha megkérdeznék, hogy miért nem hagyja annyiban és vesz újakat. Persze senki sem teszi, sőt a küldöncök sem szívesen hurcolnák át most az ő limlomját, mivel van épp elég bajuk. Keresik az elkószált leveleket, a meg nem érkezett jelentéseket. Azok után szaladgálnak egyfolytában. Elektra nap mint nap látja erőfeszítéseiket, s nem akarja terhelni őket. Ezért döntött úgy az éjjel, hogy ma valamikor napközben - miután lányától leköszönt az Előkészítő kapujában - majd saját maga megy vissza és hozza el értékes holmiját.
Belépve a nyikorgó bejáraton megcsapja orrát a romlás jellegzetes, állott bűze, mely úgy kavarog körülötte, akár hamu a szélben. Amit nem használnak annak állaga megbomlik, amortizálódik. Igaz ez erre az épületre is, teljes mértékben. Mindent vaskos porréteg lepett el, dacára annak, hogy csak néhány hónap telt el, mióta egy lélek sem tette tiszteletét a rozoga falak között. Elektra célirányosan sétál a szűk kis stúdióba. Lenyomva a kilincset csak kaotikus ürességet lát odabenn, ahogy az ajtó kitárul előtte. Zsanérján az is jajong egy nagyot. Ilyen hamar elenyészik minden, amit ember kéz nem gondoz? Ez a gondolat fut át elméjén, ahogy kutatva a doboz után végig sorjázik a helység berendezésén. Nem találja. Hová tehették? Kidobták talán? Az nem lehet! Fel volt címkézve. Keresi hát tovább, immár a többi helyiséget is bevéve a lajstromba. Használhatna varászlatot, de nem akar. Minek, ha úgyis van bőven ideje. Lehajol és beles egy asztal alá, ahol végre rátalál a bakelitekre. Megkönnyebbült sóhajjal ereszkedik térdre, hogy kiszedje a dobozt. Farmerje bánja majd ezt a partizán akciót. Mit számít, csak be a mosógépbe és kész, nem igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Hogy is volt azon a táblán odakinn? Tilos az Á...? Nem igazán figyelte. Elrobogott mellette. Kellettek a lemezei. Köztük van az is, melyet tavaly szenteste pörgetett. Emlék még akkor is, ha fájdalmas. Vannak dalok, amik felidéznek benne pillanatokat. Egyesek úgy mondanák, nosztalgia. Hősnőnk számára jóval többek ezek a dallamok. Újra élések. Visszatérések. Időnyerők. Csupán ennyije maradt, hát nem engedi el őket. Sarkán ülve lapozgat a bakelitek közt, s közeben dudorászik. Megörül egy-egy viszontlátott korongnak, jó ismerősként üdvözölve borítójukat. Nem hall szokatlan neszeket. A falak hangszigeteltek voltak itt is, hogy ne zavarja meg semmi külső zaj az adásokat. Így mit sem sejtve tovább ténykedik. Kezébe akad a Scorpions, a Nickelback és persze Bryan Adams mellett a Foreigner felvétele. Mennyi emlék, mennyi érzés zúdul rá, amikor felteszi őket majd. Már most megremeg gondolatban tőle. Igazi balladák ezek mind, melyek visszhangot egyenesen szívében vetnek hallgatóiknak. Lesimítja róluk a rájuk ült porréteget és ellenőrzi sértetlenségüket. Szerencsére nem esett egyiknek sem baja. Már emelné felfelé holmiját, hogy kifelé induljon, amikor hirtelen furcsa csattanásra lesz figyelmes. Fejét a hang vélt forrásának irányába kapja, de ekkor már régen késő volna minden mozdulat. Beremeg az egész objektum, s a másodperc tört része alatt omlik össze a teljes mivoltában. Olyan gyorsan történik minden, sőt az idő, amiről úgy tartják relatív, nem hogy megállna, mint inkább elsüvít Elektra mellett. A falon repedések hada inal keresztül. Az egész építmény megrázkódik, majd jajgatva - roppanva - sikoltva váljanak el egymástól a téglák, hogy végül hősnőnkre roskadjon az egykor szebb napokat látott létesítmény. Maga alá temeti tehát Rothstein Elektrát az omladék, s ő ott fekszik valahol alatta. A romok körül pedig hatalmas porfelhő kering kérlelhetetlenül fedve el a kíváncsi szemek elől egy időre a szörnyű látványt. Bárcsak szólt volna valakinek, de senki nem tudta, hogy ide készül. Ugyan kinek is tartozna idejével elszámolni? Miért is kellett volna, hiszen csak egy árva dobozért szaladt be az épületbe, mely munkahelyének egykor otthont adott. Nem számított rá, hogy épp itt éri baleset. Igazi tragédia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Derengő fény veszi körül. Teste mondhatni tökéletes épségben létezik ezen az új helyen. Nyoma sincs rajta a ráomlott épület okozta sérüléseknek. Egyet kivéve, mely a fején található. Fehér ruhát visel, amin áttetszeni látszik alakjának sziluettje. Pihekönnyű anyaga lágyan lebeg, pedig a lég meg sem mozdul körülötte. Hősnőnk gyanakvó kíváncsisággal pillant hátra majd oldalra, hogy rájöjjön hová került valójában. Semmi sem ismerős számára. Mindenfelé sötétbe vesző folyosókat lát, melyeket mindkét oldalról ajtók szabdalnak, szinte méterenként. - Egy labirintus volna? - kérdezi önmagától, majd bizonytalan lépést tesz és nyúl az első ajtó kilincse után, bal felől. Elfordítva a réz gombot, halk surranással enged utat neki a szürkésbarna falap. Szeme elé egy kamasz kori emléke tárul. Hálószobájában ülnek unokatestvérével annak ultramodern számítógépénél, aki épp arra tanítja őt, miként törheti fel bizonyos adatbankok tűzfalát. Elektra teljesen értetlenül áll a látvány előtt, s inkább óvatosan visszazárja az ajtót. - Valami itt nincs rendjén. Nagyon nincs... - fejét ingatva szaporázza meg lépteit, hogy jobb oldalt próbálkozzon. Azonban ott is egy múltbeli esemény képei vetülnek szemei elé a maguk színes és élénk mivoltában. Közös főzés férjével, amikor még fiát csak várták. - Mennyire utáltam azt a virágos ruhát. Egek! - borzad el sok évvel korábbi, kismama önmagát figyelve. Erre a snittre is inkább ajtót csuk pár pillanat múltán. Ki kell innen jutnia. De merre haladjon? Futásnak ered, ám minduntalan ugyanoda érkezik vissza. Ez valóban egy labirintus. Más nem lehet. Elméje útvesztője. Tudatosul benne a felismerés. Lélekszakadva kezd rohanni ennek dacára megint, feltépve az összes ajtót, szembesülve minden emlékével. Egyet azonban nem képes kinyitni. Rángatja, cibálja, ordítva rugdalja, vállával is próbálja. Semmi sem használ. Mi lehet mögötte? Mit zárt el magában ilyen erősen? Nem tud rájönni. Térdét átkarolva roskad le a nyílászáró előtt. Tehetetlen dühében elerednek könnyei. Innen nincs kiút. Nem menthetné meg talán még kedvenc hőse sem, mégis őt szólítja végső elkeseredésében. - Superman! Segíts! - kiáltja kétségbeesve torka szakadtából, bár tudja, totális őrültség, hiszen a hőse puszta fikció, hangját pedig úgysem hallja meg senkisem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Árnyék vetül rá, mely hosszabb a fák által adottaknál. Kellemes, ismerős bariton szólítja közben nevén. Szíve nagyot dobban, de az érzet nem fájó. Már nem az egy ideje. - Helló idegen - emeli fel fejét, hogy sötét, átható tekintetét az előtte álló férfira vesse. Szép ívű ajka kedves, szeretetteli mosolyra húzódik. Rég nem látott barátként üdvözölve Sándort. - Már megint eltakarod előlem a Napot - szólal meg pár pillanatnyi néma öröm után, s persze első mondata a kettejük kapcsolatára jellemző szófordulat, melyet komiszan féloldalassá váló ajakgörbéje kísér- Szóval vagy hajtogasd le mellém magad, vagy felőlem állhatsz is, csak mesélj: Hogy vagy? - csukja be naplóját egy mozdulattal és irányítja egyúttal minden figyelmét a másikra. Kabátja a pad hátára terítve pihen. Elektra alatta egy kötényruhát visel, haja kiengedve, lágy sminket tett fel, mely kiemeli vonásait, s legfőképp lélektükreit, melyeket most szemüveg lencséi takarnak. - Mióta vagy szemüveges? - bukik ki belőle a kérdés, ahogy végigpillant két méteres gavallérján. Elvégre mégis csak riporter, nem igaz? Minden hátsó szándék nélkül állapítja meg, hogy jól mutat az óriáson az ókuláré, s hogy semmit sem változott. Most is fess és kellemes ember, mint első találkozásuk idején. Hősnőnkről ez utóbbi már nem mondható el, főleg mivel egykor sem volt simulékony jellem. Eszét vették a sorscsapások? Meglehet, bár inkább csupán megsebzett vaddá lett. Kiszámíthatatlanabbá vált, mint annak előtte. Ennek dacára akiket egyszer szívébe zárt, azok felé hűsége, s szeretete töretlen maradt. Még ha ezt a maga éles nyelvű, módján fejezi is ki feléjük. A világra ugyanis, még mindig iróniaszín lencséken át tekint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Minden más lett, mégis minden ugyanolyan maradt. A férfi kedvesen félszeg viselkedése az állandóság érzetét kelti hősnőnkben, melyet jó ideje nem tapasztalt már életében. Folytonos viharok, harcok és csaták szabdalták az utolsó találkozásuk óta eltelt időt. Lét és nemlét szenvedélyes tangója, melybe belefáradni érzi magát. Vajon eljön a nap, hogy megpihenhet? Nyugalmat talál valaha? Ki tudja. Azt viszont eldöntötte az első hang hallatán, hogy a viszontlátás örömét igyekszik megélni. Belőle erőt meríteni a mindennapokhoz. - A tanári pálya izgalmai...Nem csodálom, hogy itt kötöttél ki, az utcát járva - csipkelődik mosolyogva, hogy közben egyik lábát maga alá húzva testével a férfi felé forduljon. Nem kerüli el figyelmét, hogy a másik a nála lévő könyvet babrálja zavarában. Annyira jellegzetes a viselkedése, hogy fényév távolságból is tudná Elektra, hogy két méteres gavallérja tért vissza. Ezután Sándor felteszi a legvészterhesebb kérdést, melyet csak bátorsága enged. Mit felelhetne? - Ne gondolkozz, csak mond az igazat! - hallja belső hangját, mely már annyiszor vezette jóra és félre. Úgy dönt csupán részben fogadja meg szavát. - Remek kérdés...Úgy vagyok, mint egy nő, akinek két szerelmét kellett eltemetnie és senkije sem maradt, aki mellett biztonságban lehetne - válaszolja szomorú fénnyel sötét szemeiben. Hangja puha bársonyként siklik kettejük közé, szétterülve, s nyomot hagyva talán mindkettejükben. Kimondta amit érez, miközben megőrizte titkát. Nem használt mégsem taktikát. Nincs szüksége álarcra. A vele szemben ülő előtt valamiért régen sem vált be a terelés ilyetén formája. Elektra él a gyanúperrel, hogy a férfi  megérzi mikor mond neki igazat. Tapintatos modora szab csupán gátat, hogy ki is mondja. Mint utolsó találkozásukkor a stégen. Tudta, hogy sírt és rossz a kedve. Kapcsolatuk előzményeit félretéve próbálta mégis jobb kedvre deríteni. Nem miatta utazott el aznap. Nem Sándor volt az, aki lelke kelyhébe az utolsó cseppet tette, hogy végül túlcsorduljon. - Jól áll. Nagyon okosnak tűnsz benne - húzódik ezután széles, szemtelen mosolyra ajka, ahogy a vele szemben szemüvegét fogó férfi szavait hallgatja. Örökké nem eshet. Nem érne semmit vele, ha engedné, hogy nyomora ismét maga alá temesse. Felállt. Megint. Leporolta a szenvedés mocskát, s most megy tovább szándéka szerint. Bízva a jövőben. A nagyobb jóba vetve maradék hitét. - Oh...Ez...Csak egy képregény története, amit még azelőtt kezdtem el írni, hogy...A családomat elvesztettem - lapozza fel a kötetet és lepillant a benne álló kusza betűkkel írt sorokra. Jó történet, bár kissé komor. Szerénytelenség nélkül jelentheti ki, hogy helye ként vicces és a romantikának sincs híján. Nem. Nem annak a fajta keservesnek és tragédiába totkollónak, mely saját életét jellemzi. De nem is a nyáltól ragacsos verziója a szerelemnek az, ami az irományt át meg áthatja. Itt a férfi megbízható animágus, tekintete simogató, megjelenése vad, mégis vonzó, szíve vasba vert arany. A nő pedig mugli rendőrként is méltó társa. Különleges, eszes, állhatatos és erős.  Szövetségük egyenlő felek köteléke. Küzdelmük "vállt vállnak vetve" fajta. Közös ellenségeikkel való küzdelmükben társaik is akadnak. A nőnek rendőr társa, a férfinak kutató párja segít.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Vajon ha tudná mi történt, akkor is sajnálná? Részvétét persze hősnőnk, keserű rutinnal fogadja. Mintha igazi volna gyásza. De miként búcsúztass egy élőt, akinek sírköve mégis a temetőben áll? Miként válj el tőle, hogy egyként megóvd őt és tenmagad? Fájdalom nélkül, szenvedés nélkül nem lehet. Arckifejezése tehát hiteles, ám szavai árulkodóak volnának, így csupán bólint és részéről lezártnak tekinti a "vidám Hege nincs többé" témát. Jobban kellene talán siratnia. Meglehet. Könnyeit már annyit hullatta hiába, hogy kár még egy újabb cseppért. Sándor mellett nem ilyen élményeket szeretne átélni, ha már a Sors megszánta, s bábjátékos módjára szinte a semmiből mellé citálta. Mosolyra vágyik, kedves szavakra, melyeket gondtalan, szeretetből fakadó piszkálódással viszonozhat. Csendre, ami a férfit mióta csak megismerte, méltán jellemezte. Arra az éteri, békével teli némaságra, mely puha takaróként ereszkedett rájuk, amikor egyszer és utoljára otthonában vendégüllátta. - Most mit vársz? Mondjam azt, hogy életemben nem láttam még ilyen vonzó és intelligens szemüvegest? Leszámítva persze magamat - nevet fel őszinte vidámsággal, s bár szavai tréfásan csendülnek, valójában egy részüket komolyan gondolja. Nem. Nem a hiú önfényezést. Magát sosem látta vonzónak. Intelligensnek is inkább mások szemében tűnhet. Beszélgető társa reakcióján csak jót derül. Erre senki sem számítana. Róla kevesen hinnék, hogy tollhegyre tűzni fikciót is képes volna. Már épp megszólalna, amikor Sándor karját megsimítja. Tekintetét akaratlan kapja oda a mozdulatra, melytől bőre megborzong, gerincével egyként. Ismerős az érintés. Jóleső. Olyas fajta, melyre ösztönösen felel egy nő teste. Visszaemeli pillantását a zöld szemekre, melyek annak idején a mikrofon másik végén magukkal ragadták. Beharapja alsó ajkát, majd halvány mosolyra húzza szája szegletét. - Már csak az utolsó fejezet van hátra...De még nem tudom a történet végét - szólal meg, szavaiban akaratlan áthallással. Valóban nincs még ötlete a lezárásra. - Elmeséljem miről szól? - kérdezi, ám közben gondolatai még mindig a férfi által feltett kérdés körül járnak vitustáncot. Miként varrja el főhősei életének szálait? Írjon folytatást? Boldogság vagy szomorúság legyen a karakterek osztályrésze végül? Minden döntésein áll most, hogy a naplóra újra rátalált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Vannak helyzetek, amikor egy szituáció hirtelen visszaránt a múltba. Ez kettejük közt, most éppen ilyen. A férfi csendessége, ahogy egymással szemben ülnek, hősnőnkben régi időket idéz. Férje hallgatta ilyen mindenre nyitott némasággal. Mellette a csend is ajándék volt. Pont úgy, ahogyan Sándor közelében, aki összesen négy kimondott szavával nagyobb figyelmet szentel neki, mint mostanában a legtöbb ember körülötte. Mert a pletyka az megy nagyon és az is biztos, hogy az elhaladó lányok is terjesztik majd az igét. Látszott rajtuk. Elektrának csak futó pillantást kellett rájuk vetnie, hogy elemezze viselkedésüket. Cserfes kis csitrik, csacsogó csókák. Annyi baj legyen. Nem ronthatja el örömét és ezt a rég áhított nyugodt pillanatot semmi sem. - A történet szerint - kezdi a már cikkeiből jól ismert szófordulattal, majd fellapozza az első oldalra felírt szinopszisnál a kötetet - Adott egy fiatal lány, aki orvosnak tanul, hogy egyszer apja nyomdokaiba lépjen. Közben egy kis virágboltban dolgozik, hogy kiegészítse tandíját. Egy este a motorja lerobban, így kénytelen az apját hívni, hogy vigye haza. A szerető szülő el is jön érte, ám rájuk támadnak és a férfit, aki kutatóorvosként dolgozik, brutális kegyetlenséggel megölik gyermeke szeme láttára - belepillant a felírt cselekményleírásba - Ezután a lány után iramodnak, aki a bolt mögötti parkba menekül a gyilkosok elől, ahol egy rémséges állat megállítja a gazembereket és mondhatni szétmarcangolja őket - hatásszünet gyanánt Elektra felpillant hallgatóságára. Sötét, izgatottsága hevétől ragyogó szemei a zöldeket keresik, majd folytatja, immár fejből - Nagyjából tíz év telik el, s a lányból gyönyörű nő válik, aki nem mellesleg rendőrnyomozó. Egy eset kapcsán olyan DNS nyomra bukkannak, melyet apja megölésénél is megtaláltak egykor. Elkezdi visszafejteni a szálakat, míg végül hihetetlen összefüggésekre talál, melyek a varázsvilág sötét bugyraiba vezetnek - mesél tovább mély átéléssel, s lelki szemei előtt szinte látja a kimondott szavakat életre kelni - Az iszonyatos bestia, aki megmentette az életét ugyanis nem más, mint egy animágus. Egy bűbáj-bájital kísérlet résztvevője, aki maga is gyógyítónak tanult, ám egy családi tragédia okán az aurori hivatás mellett döntött, ahol beszervezték a programba. A megkapott szer hatására pedig, képessé vált veszedelmes mantikórrá átalakulni. Azonban a kísérlet, melynek részese volt kudarcba fulladt. Mivel a legtöbben nem tudnak megbirkózni ezzel a szörnyű transzformációval és vagy testük, vagy elméjük kohéziója bomlott meg, majd váltak ön és közveszélyessé. Hősünk viszont sikerrel adaptálódott és még időben elmenekült a likvidáló osztag elől, akiket rájuk küldtek. Üldözői képzett aurorok és az általuk irányított muglik. Ez elől a brigád elől bujkál tehát a férfi idestova tíz éve, ám a nőtől nem tud távol maradni. Titokban figyeli, óvja és védelmezi mióta csak először találkoztak a parkban. Az ügy kapcsán azonban eljut hozzá a nyomozó, akit társa támogat. A férfinek pedig egykori gyógyító barátja segít a rejtőzködésben. Felmerülhet a kérdés: Mégis mi köze van ehhez a nő apjának és miért is végezték ki annak idején? Itt jön a csavar. A kedves apuka ugyanis beavatott varázstalan genetika kutatóként mintát szerzett a szerből, az alanyok véréből, mert fel akarta fedni az egész emberiség előtt a mágusok és a varázsvilág létezését - annyira átszellemült a történet hatására Elektra, hogy még halvány arcán a pír rózsája is szirmot bontott. Tekintete szinte lángol, s épp olyan felszabadult, mint egykor volt. Visszatért belé az élet. Imádta írni a történetet. Elméje színes szélesvásznán ott voltak a rajzok, minden alak, minden történés. Annyira hiányzott már ez az érzés. Nem akar elfogult lenni, de örül, hogy mindezt Sándor hallhatta tőle először. Árad belőle az erő és szavai által igyekszik a vele szemben ülővel láttatni belső világát. Igen. Ez él benne. Ilyen cselekményt szőtt éveken át szorgos pók gyanánt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem egy bulvárkirálynő, de nem is éhező zugfirkász. Mivel jó ideje adogatja el tényfeltáró cikkeit nagyobb lapoknak, mert az Edictum hasábjainak túl felkavaróak és felnőtt tartalmúak lennének, így jut némi plusz pénzhez. A keresett összeget pedig ügyesen forgatva meg is takarította. A felhalmozott tőkéből fel akarta újítani Imola és a saját szobáját és egy új sütő sem ártott volna, de várhat velük még egy kicsit. Ezért mondhatni szeme sem rebben a díjazásra. Kis fejszámolás után az egy összegű fizetést választja. Nem lesz az idő fogja. Ezt közli kellemes orgánumán, egy lágy mosoly kíséretében. Ezután csend borul rájuk. Nem az a kellemetlen fajta, mégis zavarja. - Több dolgot is szeretnék megváltoztatni. Ezen felül az ön irányába is volnának kéréseim - helyezi előrébb testsúlyát és így a férfi felé dőlve elé tolja elsőnek a kis fiolákat és borítékokat, majd a nagyot és az ahhoz tartozót. Pokoli nehéz volt megírnia a búcsúleveleit, ám a borítékokon ennek nyoma sincs. Jellegzetes kézírásával az "Imola", az "Apa és Anya" és a "Petrovics Karsa", valamint a " Végakarat" szavak állnak a tiszta fehér borítékokon. Mind más és más színnel szerepelnek. Lányáé kék, szüleié zöld, míg Hegéé vörös betűkkel hírdeti kinek is szólnak a benne álló mondatok. Az utolsót, a legnagyobbat pedi feketével címezte meg hősnőnk, s ugyanezt a színkódolást alkalmazta, az emlékeit tartalmazó üvegcséken. Rothstein Elektra ugyan az utóbbi hónapokban jellemét tekintve talán kifordulni látszott önmagából, azonban még mindig rendkívül alapos és körültekintő. Elméjét meglehet eltorzította a többszöri gyász, ám személyiségének logikus része azért épségben maradt annyira, hogy tudja mit kell tennie szerettei érdekében. Még mindig érzi kiben bízhat. Tanult tudása sem került zárt ajtók mögé, így sötét, beszédes szemei még mindig tisztán látják az apró jeleket. Érzékeny fülei kihallják a szavak mögöttes tartalmát. Nem csalhatatlan egyik sem persze, ám alapot adnak számára az értékítéletekhez. Tudja, jó helyen lesznek titkai a vele szemben ülő kezei között. Távol Bogolyfalvától, mégis elég közel ahhoz, hogy ha őt bármi éri, az ügyvéd azonnal cselekedhessen, kérése szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Pénzen vett bizalom. Valami ilyesmi van most kialakulóban kettejük között. Hősnőnk tisztességgel megfizeti az árát annak, hogy élete titkai biztonságban legyenek, s csak akkor lássanak napvilágot, ha ő maga többé azt, már biztosan nem láthatja. - Renedben - biccent a férfi szavaira, miközben sajátjait szedi és fűzi sorba fejben, akár egy gyöngysort. - Az első és legfontosabb kérésem a diszkréció. Ezeket a leveleket és emlékfiolákat, csak halálom minden kétséget kizáró tényének tudatában juttassa el a címzettekhez. A lányomhoz, a szüleimhez és a bogolyfalvi Mágustanoda egyik házának, az Eridonnak másod vezetőjéhez. Személyesen - mutat vékony ujjaival végig a három kisebb pakkon, majd folytatja - Az újságírás veszélyes hivatás, s mint olyan, hatalmas felelősséggel jár, ha az ember komolyan veszi. Ezért is írnak első munkanapjuk előtt végrendeletet a szakmabeliek - magyarázza őszinte hangon, s arcáról is ez az igazmondás olvasható le, szemei tisztán csillannak - Szeretném ha a szívemnek kedves emberek tudnák, hogy bár az életemet az igazság feltárásának szenteltem, amikor pennát ragadtam, ők számomra a legfontosabbak a világon. Sorsukról gondoskodom, még akkor is, ha már fizikailag nem lehetek mellettük - ahogyan beszél hallatszik szavaiból az a valódi és mély kötődés, ami átjárja a levelek sorait, melyekben ugyanezt, személyre szabva leírta - Ebben pedig az áll, hogy milyen sorsot szánok magamnak azután, hogy elhagyom az élők világát. A testem, azt szeretném, ha a férjem és a fiam mellett nyugodna, míg az emlékeim kerüljenek annak a személynek a közelébe, akit élete végéig szerettem - simítja vékony ujjait lágyan a fiolára, melybe az összes olyan pillanatot betett, melyet fel volt képes idézni, és Hegéhez kapcsolódik. Ott kavarog ezüst szálak tengereként megannyi élmény, tett, mozdulat és beszélgetés emléke. Öröm és bánat, mosoly és könny, szenvedés és szenvedély. Egy közös élet minden titka. Ezután Elektra teljesen elcsendesedik. Vállán szavai súlyát tartva ül az ügyvéddel átellenbrn, melyek alig láthatóan rogynak meg terhük alatt. Testamentuma elmondattatott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lágy kedvességgel és biztatással mosolyog a sok kérdés hallatán a vörös szépségre. Neki is volt számtalan, amikor a fiát várta majd a ki angyal megszületett. Egek! Egyenesen rettegett, hogy össze fogja törni. A fejecskéjét, a nyakát, mert néha olyan erős és vehemens tud lenni, mint elefánt abban a bizonyos porcelánboltban. Aztán jött az anyja és segített. Ott laktak velük az első hónapban. Zoli is szerette őket. Neki korán meghaltak a szülei, így hősnőnk családja lett a férje famíliája. Megérti tehát a nő helyzetét és igyekszik majd neki érdemben segíteni. A nosztalgia lágy szele azonban tovaszáll, ahogy Zsofia ismét beszélni kezd az őket összekötő személyekhez fűződő viszonyáról. Végighallgatja. Arca rezzenéstelen és békés, tekintete csendes tükör. Mindaz, ami a Pub mögött és után történt, Elektrában valamit tényleg megváltozott. Úgy határozott aznap este, hogy lezárja a múltat. Elmondta mit érez és elbúcsúzott. Aztán áttáncolta magát egy új élet ígéretébe, Mark segítségével, aki megértette, szavak nélkül is, hogy mire volt szüksége. Egy olyan éjre, ahol nincs jelen az a szívszaggató, tehetetlen düh, ami nap-nap után fojtogatta hősnőnk lényét, míg Hege nyomát kutatták, s míg a férfi végül fel nem fedte valódi kilétét előtte. Elengedte és a férfi is el fogja. Számukra nincs közös jövő. Túl sok hibát vétettek. Túl mély sebeket ejtettek, amik begyógyításához a Szerelem nem elég. Ennek dacára Elektra azt szeretné, ha mindannyian boldogok lennének. Hege, Zsófia, sőt még Rudolf és Otílía is, valamint persze ő maga. Megérdemelnék már, nem igaz? Annyi szenvedés kövezte ki útjaikat, hogy a várost körbeérnék. Kétszer. Azonban ha valamit ugyanúgy csinálva más eredményt várunk, az csak az őrületbe vezet.  Ezért inkább hősnőnk elvágta a szálat, mely Hegével kettejük közt feszült, hogy egyként szabaddá váljanak. Mindannyian. - A virágnyelvet a férfiak nem értik. Hege sem kivétel. Szóval, ha nem mondtad ki azt, a két szemébe nézve, hogy "Szeretlek" vagy, hogy "Szerelmes vagyok beléd, te vadbarom" akkor nem mondtál neki semmit - mosolyodik el amolyan bölcs rafinált fehérnép gyanánt. Közben a picurkát simogatja, de az lassan felneszel és nyöszörög megint kicsit. Hősnőnk tovább billeg és ringatja, majd lágy hangon suttog neki pár szót, hogy megnyugodjon.- Mellesleg te sokkal szebb vagy Otíliánál, mert neked a lelked szép, és az sokkal többet ér, mint a pisze orr, meg a rőt loknik - jelenti ki a rá jellemző őszinteséggel meggyőződését. Legalább, egyszer az életben Hege minőségi cserét csinálna. Ez nem a "Ha ló nincs, szamár is jó lesz" helyzete. Így gondolja. Őszintén. Ezen nem változtathat semmi, főleg az nem, hogy a Sors fintorának köszönhetően ő és az ex feleség rokonok. Igen. A vérük és küllemük talán sok tekintetben egyezik, hisz tagadhatatlan a hasonlóság. A két nő ennek ellenére egymástól fényév távolságban van, ami a viselkedésüket és ennek fényében jellemüket illeti. Ez abból is kitűnik, ahogy Zsófia magáról és kvalitásairól beszél. Olyan kevés hittel, hogy az már hősnőnknek fájdalmas.  - Ne beszélj már hülyeségeket...Egek!...Gondolod rád bízták volna, ha nem hinnék, hogy nálad jó helye lesz? - érvel a tőle már megszokottnak mondható kendőzetlenül nyers stílusban, hogy azután ezt még erősítve elemelje a kicsit és finoman visszapakolja szövetségese mellkasához. A művelet most is nagy odafigyelést igényel. Elektra hosszú, csontos ujjai ügyesen hajtogatják a pici végtagokat, hogy tökéletesen és biztonságosan rásimuljanak Zsófia torzójára. Egy utolsó, lágy és gondoskodó puszi még azért jár az angyali aprónépnek, s csak ezután egyensedik ki ismét, az anyaoroszlán énjét közben levető riporternő. - Munkába tartok. Tíztől kezdődöik az Elektra felel, aztán még kicsit előre dolgozom, hogy Legyen pár teljesen szabad napom, amikor Imolának megkezdődik az előkészítő - meséli békés mosollyal, ismét belebújva a lánya és hivatása nyújtotta puha, védelmező gúnyába. Életének két biztos pontja a család és a munka. Talán nem is kell más és újra boldog lehet. Ha pedig még Markot is megnyeri szövetségesének és néhány ügyben közösen igazságot tehetnek...Esetleg még egykor megkezdett képregénye is megjelenne, amire nemrég rátalált...Nos az lenne az igazi, lélekemelő diadal. Természetesen ezek egyelőre csupán vágyálmok, melyek beteljesülése vagy kudarca a jövő titka. Egy azonban az itt és mostban biztos: Hege iránti érzéseit és a vele közös összes emlékét Elektra tudatának mélyén egy szobába zárta, s hogy onnan nem ereszti ki, történjék bármi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valóban teljesen mások ők ketten. Homlokegyenest ellentétes jellemmel és érzelemvilággal rendelkeznek. Talán épp emiatt áll úgy a helyzet jelen pillanatban, hogy a halálból álalakban visszatért Hege két szék közül a pad alá esett. Akarva-akaratlan, így lett. Hősnőnk lemondott róla, Zsófia pedig nem fog lépni felé. Van ebben az egész helyzetben, valami hihetetlenül ambivalens szájíz. Amennyiben csak a legszűkebb pátriát tekintjük, három ember eddig szépen felépített életét tette a földel egyenlővé pár tévesen meghozott döntés. Viszont ha tágabbra nyitjuk a kört, már inkább beszélhetünk ötről. A színpadon Hege, Zsófia és Elektra mellett még ott van Rudolf és Otília. Drámájuk shakespeare-i mélységeket és magasságokat élt meg az alatt a pár hónap alatt, míg zajlott. Olyan hatalmas terheket rótt a résztvevők vállára, melyekbe kishíján egyként beleroppantak mindannyian. Épségben nem marad senki sem, erről Elektra szentül meg van győződve. Ezért szállt ki belőle. Majdnem belehalt. Nem testben. Nem az átkok okán, melyeket szövetséges ráolvasott. Lélekben veszett kvázi oda, s csak kevésen múlt, hogy mindez szerettei tudomására jusson. Ott táncolt a szakadék szélén. Azzal a fojtogató haraggal vegyes kétségbeeséssel lényében, amit csak a Pub mögötti sikátorban tudott kiűzni önmagából végérvényesen. Inkább hallgat. Nem forszírozza tovább a dolgot, csak figyeli a vörös szépséget. Áldását adta a kapcsolatra egykor volt szerelme és közte. Innen viszont, már annak szereplőié a döntés, hogy miként fonják sorsuk fonalát tovább. - Köszönjük. Szavadon fogunk! - mosolyodik el, s örömmel jegyzi meg a szíves invitálást. Imolának szüksége lesz kapcsolatokra a saját korosztálya tájáról. Olyanokra, akik megmutatják neki milyen is az élet, amiben nem csak anya, nagyszülők és Rebeka, azaz felnőttek vannak. Meglehet azonban, hogy az igencsak akarnoknak, sőt jócskán önzőnek tűnő, cukorka maffiózó csemete, nem a legtökéletesebb jelölt az őrangyal feladatra, ám az esély mindenkit megillet. Megeshet, hogy mindketten tanulhatnak majd a másiktól, s a végén tényleg barátnők lehetnek. Ki tudja. Előbb még kezdjen el Imola, biztonsági okokból apja nevén, egyáltalán járni az Előkészítőbe. - Akkor én most megyek. Vigyázzatok magatokra! Holnap délelőtt átbűvölöm hozzád a hintaszéket és tényleg, ha bármiben segíthetek, csak küld el a patrónusodat és megyek - búcsúzik majd még utoljára megsimogatja Aina kezecskéjét, hogy azután felnyalábolva immár kihűlt kávéját elinduljon a rádió épülete felé. Lehet még beugrik unokabátyjához is egy kicsit, hogy megnézze min dolgozik mostanság. Legutóbb felugrott, hogy megjavítsa antik ágyát saját kis Magány Erődjében. Amikor tombolt abban is sikerült kárt tennie. Szerencsére javítható mértékűt. Tamás pár mozdulattal és szakigézettel mondhatni újjá varázsolta. Igen. Meglátogatja. Lépteit döntése nyomán felgyorsítja, s kecses alakja lassan eltűnik a míves kandeláberek által vetett fénykörök között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassú folyamat a gyógyulás. Ezt mondták az orvosok. Közel két hónap teljes mozdulatlanság után szinte mindent újra kell tanulnia az egész szervezetének. Izmai testszerte az elenyészés kezdeti jeleit mutatják. Vérkeringése nem igazán kíván tudomást venni arról, hogy immár nem csak vízszintes állapotban kell ellátnia feladatát. Míg elméje színes vásznán, főleg az első napokban, egy Armageddonhoz merőben hasonlatos, kaotikus mozit vetítettek, nap-nap után. Mára ez kissé megváltozott. A mostani film inkább emlékezteti a Mátrixra. Minden olyan, mintha nem is az ő élete volna. Képtöredékek és hangfoszlányok csapódnak koponyájában ide-oda, hogy amikor megpróbálja megzabolázni őket, széthasadni érezze a fejét. Szülei elmondták neki, hogy mi történt. Balesete volt. Kómában töltötte a szeptembert és az októbert. Amnéziája van, de hogy pontosan mekkora idő intervallum esett ki tudatából és mikre-kikre nem emlékszik, az még nem egészen tisztázódott. Ahogyan az is kétséges, hogy az elveszett időt visszanyeri-e valaha. Kevesebb, mint egy hete tért magához. Azóta elkeseredetten, szótlanul ül a rehabilitációs részlegen lévő aprócska, de tökéletes kényelmet adó szobájában. Tolószékben van jelenleg is, bár már képes bottal járni, mégsem teszi. Fél. Az első alkalommal, amikor megpróbált lábra állni, elájult mert lezuhant a vérnyomása. Azóta csak a gyógytornász jelenlétében kel ki a székből. Arca fakó, máskor eleven, beszédes szemei hallgatagok és elveszett belőlük az a titokzatos értelem, mely annyi csodát igért. Haja hosszú, fénytelen tömegként keretezi csontos arcát. Lefogyott, akár egy soká égetett gyertya. Ablakából az ispotály kertjére lát. Nézi a fákat, ahogy levelenként vetik le színes kabátjukat, hogy kopár pőreséggel vessék testüket a közelgő tél elé, ahogyan eleve elrendeltetett. Hősnőnk is elvesztette színeit. Kopott kópiává lett a multiplexben. Mindenki biztatja. Rendbe fog jönni. A teste teljesen. A memóriája is talán tökéletesen helyre állhat. Bármi megtörténhet. Ezt állítják. Elektra mégis úgy érzi nincs Remény. A kegyetlen Sors kitéptett belőle egy részt. Megcsonkította. Úgy lüktet ez a hiány egész lényében, mint egy mély seb, ami nem képes behegedni. Néhány hét és haza mehet. De mi lesz azután? Miképpen legyen újra önmaga? Hogyan folytassa az életét? Hiszen még azt sem tudja,  Rothstein Elektra igazából kicsoda?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hiába próbálta, az ajtó nem nyílt. Rugdosta, kilincsét tépve rángatta, vállal taszította, öklével dörömbölt rajta, de a zár nem engedett. Vérvörös, fényesre polírozott falap volt csupán, mégsem tudott bejutni mögé, pedig talán ott rejlett szabadulásának útja. Sorra véve az ezernyi szobát, járta végig számtalanszor emlékei labirintusát. Újra és újra szembesült a jó és rossz élmények filmszerű képeivel, de egyik sem volt más, mint elfuserált zsákutca. Derengő félhomály vette körül, s az idő fogalma megszűnt létezni. Talán vele együtt. Meglehet ez a pokol, ahol folyton folyvást kering az elkárhozott lélek, s csak kívülállóként szemlélhet mindent, ami szép volt? Elborzadva igyekezett kivetni gondolatai homlokteréből ezt a szörnyű felismerést hősnőnk. - Az nem lehet, hogy nincs innen kiút! - ejtette ki hangosan az ellenvetést, hogy igazzá tegye és belé kapaszkodhasson. Hangja visszhangot vetett a semmiben. Hajába túrt, fejét rázta, hogy azután csak nézze a kegyetlen nyílászárót. Elkeseredett. Többször is sírt, könyörögve legalább, akkor már egy gyors és fájdalommentes teljes elmúlásért. Azonban úgy tűnt, valóban ez a hely a végzete. Aztán egyszer csak meghallott valamit. Olyan volt, akár a kontakthibás fülhallgatón át fülébe szűrődő zene. Foszlányok amik, szinte teljesen érthetetlenek és annyira halkak, hogy még a lélegzetét is vissza kellett tartania, hogy eljussanak hozzá. Aztán megint csend lett. Mély, sötét némaság borult rá, nyomasztva lelkét. Lekuporodott az ajtó elé és térdeit átfogva kezdte ringatni magát. Egyedül volt. Kezdte feladni a Reményt. - Anya, mi a baj? Miért ülsz a földön? - szólította meg fia, mire Elektra szíve majdnem megállt. Odakapott és felnézett a beszéd forrása felé. A félhomályból előbb kirajzolódott Peti, majd Zoli alakja. - Elfáradtam kicsim, ennyi az egész...De mondd...Ti tényleg itt vagytok, vagy a képzeletem játszik velem? - peregtek ki Elektra ajkán a szavak, s koppannak közte és szerettei közt a légben - Nem az számít, hanem csak az, hogy kijuss innen - nyújtotta felé kezét férje, hogy felsegítse a padlóról. Hősnőnk nem merte megfogni. Sötét, kifejező, s immár könnyben úszó szemeivel fürkészte csupán a két szeretett alakot. Remegve nyúlt Zoli felé mégis, miután a férfi azzal a lágy és bölcs mosolyával kérlelte. Nem kellettek szavak, hogy tudja érezni fogja erejét, mintha valóságos volna. - Megint nagyot hibáztam - suttogja kisvártatva maga elé, ahogy elindulnak a labirintus közepébe vezető úton - Tudod ezt szerettem benned mindig, hogy nem szégyellted bevallani, ha valamit elvétettél - fordult felé férje - Semmi baj anya, apával mindig segítünk neked - teszi hozzá bíztatóan mosolyogva fia, mire oda is érnek egy ragyogó, fehér fénnyel övezett ajtó elé, ami szinte pulzál és hívogatja hősnőnket - Most menj Szerelmem és tudd, az Élet maga a Remény - nyomja le az ezüst kilincset Zoli, hogy azután finoman odavezesse a feltáruló rés elé szeretett feleségét. Elektra még egyszer visszatekint rájuk válla felett. Arcán könnyek csorognak le, majd előre szegi fejét és átlép az ismeretlenbe.

~~~~
Különös ez a hűvös mozdulatlanság. Szemhéján át is látni véli a metsző, hideg fényt. Érzékeny dobhártyáját bántják a hangok, melyek szavakká állnak össze. Értelmük még homályba vész. Minden olyan éles és bántó. Semminek nincs súlya. Testét sem érzi, csak egy késztetést, hogy megmozduljon. Hogyan kell azt? Pillái rezdülnek. Alig láthatón. Ennyi nem elég. Most megint megpróbálja. Megemelkedik a sötét szálak sora és beereszt némi világosságot. Túl sok! Ez fáj! Minden sejtje tiltakozva kiált. Visszazárul szeme, mint a kagylóhéj. Muszáj kinyitnia egyszer. Csináld! Egyre erősebb a belső kényszer. Lélektükrei feltárulnak. Először csak a gyötrő fényár ostromolja, fehér ködfátyolként, majd lassan tisztul a kép és élesedik a látvány. Most az ajkain a sor, hogy elnyíljanak. Elsőre csak kettéválik a fakón is szépívű száj, de torkát egy árva hang sem hagyja el még. Megpillant egy idegent. Tekintetében tükröződik a fel nem ismerés ijesztő üressége. - Ki...kicsoda...Ma...maga? - tépődnek hangszálai, ahogy kínlódva mozdulnak meg a hónapok óta tartó teljes, moccanatlanság után. Érdes ez a két nehezen kiejtett, halk szó. Szinte síron túli. Nem az a finom, mély és puha bársony, ami oly jellemző Rothstein Elektrára. Egészen más, ahogyan talán ő sem ugyanaz többé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassan fordítja fejét a hang forrása felé. A diszkrét kopogás hangja visszahúzta sötétlő gondolatainak mocsarából, melybe már nyakig belesüllyed. Talán jobb is így, mert az élet múlandósága és a levelek hullása közti párhuzam fejtegetése lélekölőbb bárminél. Nevén szólítja a belépő és virággal kedveskedik. Fehér rózsa, a tiszta szerelem virága és a sárga, mely a barátságot, vagy épp az irigységet szimbolizálja. Utóbbit talán célszerűbb, ha azonnal kizárja. Ezt az állapotot senkinek sem kívánja. - Szia...- viszonozza halk, szinte tónustalan hangon a köszönést, miközben sötét, fénytelen tekintettel nézi látogatóját. Aztán elméjébe mondhatni belehasít a felismerés. Akárha tekercset cserélnének a mozigépben, úgy pereg le néhány snitt a fejében. Megcsillannak lélektükreiben az emlékek keltette érzelmek és az enyhe fájdalom is, mely kísér minden egyes alkalmat, amikor eszébe jut valami régi-új információ. Nehezen építette fel a teóriát, de úgy sejti, hogy akik igazán fontosak számára, azok tudatában megmaradtak. Bevésődtek és elevenen élnek. Így most egy halvány mosoly jelenik meg szép ívű ajkán, megidézve a pillanat tört részére azt a nőt, aki volt annak idején. - Köszönöm - nyújtja kecses, vékony kezeit az erőkifejtéstől kissé remegve a virágokért, s miután átvette őket, közel hajol a szirmokhoz, hogy illatukat belélegezze. - Mark vagy, igaz? - kérdezi, majd ölébe ereszti a csokrot és úgy kapaszkodik belé ezután, mintha valamiféle vezetőszál volna, ami talán segíthet visszatalálnia önmagához. Az ablakon beáradó fény ragyogást festve tompít éles vonásain és halványít a szemei alatt lévő sötét karikákon. Sosem volt igazán szép. Nem abban az értelemben, ahogyan mostanság szokás ezt a kifejezést valamihez társítani. Arcának fanyar vonzósága talán ezért is maradhatott meg annak dacára, hogy pár kilót fogyott és láthatóan meggyötörte az elmúlt két hónap. - Jó érzés olyasvalaki arcát felismerni, aki nem a rokonom - mondja a rá egykor nagyon is jellemző csípős irónia jócskán megenyhült változatával hangjában, hogy azután fázósan összébb húzza magán köntösét. Egy vadidegent pillantott meg ébredése pillanatában, aki ráadásul úgy megijedt, hogy azonnal elrohant, mindezt tette ráadásként anélkül, hogy elmondta volna, hogy kicsoda. Azóta pedig csupán szerettei járnak be hozzá. Mást nem is igazán engednek be elvileg az orvosok, míg nem tisztázódik tudatállapotának helyezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megnyugtató a tudat, hogy azt látja viszont a férfin, amit várt. Megértést és őszinteséget. Amikor utána olvasott és megnézte a képeket, amiket talált, már akkor azt érzete, hogy jó helyen lesz nála végakarata. Arcolvasóként vizsgálta vonásait, aztán egyszerű, aggódó-gyarló nőként. Mindkét énje helyeselte döntését. Visszamosolyog tehát a férfira és egy mély sóhajt követően kissé kihúzva magát válaszol a kérdésre. Elmondja, hogy annyi a változás a meglévő iratban az előbbi kéréseken túl, hogy lányát Rothstein-Viczyán Imola Elenát nem a szülei, hanem Petrovics Karsa, az ő esetleges halála esetén jogutódja felügyeletére kívánja bízni, amennyiben idő előtt távozna az élők sorából. Igen, azt szeretné, ha gyermekét az nevelné, akit valahol a szíve mélyén mindig és örökké szeretni fog és akiben, mindannak ellenére megbízik, ami kettejükkel történt. Mert tudja, hogy ki lesz Karsából, ha egyszer okafogyottá válik szerepe. Hegedüsh Marcellként támad fel majd hamvaiból, akár egy igazi főnix. Tele tűzzel, erővel és élettel, melyet már nem fognak megosztani. Mielőtt ez az őrület elkezdődött, hősnők titkon arra vágyott, hogy ők hárman egy család legyenek. Félte és kívánta ezt az állapotot, mégsem tudott csak most, a pub mögött lemondani róla. Emlékszik rá, mondhatni tűpontosan, hogy lánya még meg is rajzolta őket úgy, mintha azok volnának. Család. Vajon megvan még az a gyermekien egyszerű, mégis hatalmas és mély tartalommal rendelkező alkotás. Talán ott van a férfi házában? Elektra szentül hiszi, hogy igen. Hege biztosan nem dobta volna ki, hacsak Rudolf meg nem tette helyette. Zsófiáról sem tudna ilyet elképzelni, de a szerelmes emberek néha őrült dolgokra képesek, hogy kiszemeltjük elméjében csak ők legyenek. Megrebben tekintete, míg vele szemben az ügyvédje jegyzetel. Miért kellett ennek az egésznek így lennie? Akárha dominók dőltek volna sorra romba, úgy omlott össze életük. Kezdődött mindez Prágával. Az volt az első pettyes kocka, ami buktatta a többit, egymás után, megállíthatatlanul. Míg végül semmi sem maradt, csupán romok. Megtört lelkek, fájóan keserédes emlékek és nyomvonalukról letért emberi sorsok. Tehát valójában mindegy is már megvan-e még a rajz vagy sem, hiszen elváltak útjaik. Gondolataiból a kedves jogi képviselő vezeti vissza az itt és mostba, akitől néhány mondat és egy kézfogás kíséretében, hálával a szívében végül elköszön. Visszaindul Sporonból, hogy ismét új életet kezdjen Remény és Hege nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Emlékezés. Ez a szó új értelmet nyert az utóbbi pár napban. Hősnőnk memóriájában ott volt életének teljes története, színről színre. A gyermekkorától a tanulmányain át egészen addig, míg be nem költözött az ő saját, viktoriánus stílusú házába, aminek lilásszürke fadeszkás fala és türkizszín bejárata van, amitől otthona egyedi és különleges. Aztán jön a kínzó, ködösen derengő sötétség, melyből néha, főleg visszatérő rémálmában elővillan egy vérvörös ajtó. Nem tudja kinyitni. Hiába próbálkozik, mindig éktelen fejfájásra ébred. Pontosan úgy, ahogy ma is tette. Erre most megjelenik ez a férfi, akit hirtelen felismer és az emlékeket, amik apránként eszébe jutnak vele kapcsolatban, igen közelmúltbelinek érez. Különös egybeesés. - Igen, emlékszem - bólint aprót majd szinte félénknek tetsző hangon folytatja - Nagyon jól táncolsz és... - kicsit elakad a szava, mert enyhe sajgás közepette elméje színes széles vásznára felfestődnek egy heves együttlét pillanatai. Újabb részletekre derül tehát fény Markkal közös élményeiből, amik őszintén összezavarják. Teste is reagál a fülledt képsorra. Pupillái mérsékelten kitágulnak, s ajkait is ösztönösen nedvesíti meg miattuk, majd szóra nyitja őket - Mi ugye...mi...voltunk együtt...Úgy... - sötét szemeit lesütve, puhatolózva beszél. Zavarban van, mert fogalma sincs róla, hogy a vele szemben ülő az egyetlen, vagy akadt a kiesett közel két évben más is még, akivel elhunyt férjén kívül nászt hált. Akár állva, akár fekve. Sosem volt ugyanis csapodár fajta, így most a teljes kétségbeesés veszélye fenyegeti. Magát sem érti. Tekintetét Markéba igyekszik fűzni. Nem csak a virágcsokorban keres fogódzót. Tőle vár segítséget. Eltévedt ebben a furcsa útvesztőben. Arcolvasói képessége jelenleg nem használatra kész, ezért csak inkább ösztönből hallja meg a másik fél hangjából, hogy ő maga sem tud mit kezdeni a helyzettel. - Kényelmes a szobám, az ápolók és az orvosok kedvesek - kezd el válaszolni a sutának ható kérdésekre még annál is ügyetlenebben a vállát megvonva - Minden nap jön be valaki a családomból, szóval nem igazán unatkozom - folytatja, de azt nem teszi hozzá, hogy amikor magára marad, szörnyű és nyomasztó gondolatok terhelik - Azt mondják még egy kis ideig maradnom kell, hogy lássák boldogulni fogok-e, amikor majd hazaengednek - magyarázza még mindig sokkal enerváltabban és reményvesztettebben, mint azt Mark várhatja tőle. Összepréseli száját egy vonallá, hogy aztán mély lélegzetet véve szánja rá magát egy kérdésre - Meglátogatsz majd otthon is, ugye? - emeli sötét, halványan fénylő szemeit a férfira kérlelőn, hangjából pedig az hallatszik, méghozzá igen tisztán, hogy nagyon bizonytalan. Mondhatni identitása imbolyog, s nem igazán találja egyelőre önmagát. Rothstein Elektra magabiztossága ugyanúgy talonban pihen, mint tanult szakértelmei. Az orvosok szerint minden visszajöhet, csak motiváció és idő kell hozzá. Egyet viszont már most tud hősnőnk magáról. A türelem sosem volt, s nem is lesz az erőssége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sapkája alól kilógó sötét fürtjeit a lámpák fényében szikrázó hópelyhek pettyezik. Kesztyűbe bújtatott, vékony ujjai termoszára kulcsolódnak, s lélegzetének párafellege követi. Bakancsa nyoma hamar eltűnik a szaladó hóesésben, ahogy befelé sétál munkahelyére ezen a szentestén. Csendes a város. Hősnőnk szívében sem dúl vihar. Békés és vidám, hiszen minden olyan szépen alakult eddig. Imolával, a szüleivel, Tamással és az ő anyukájával együtt ülték körül az ünnepi asztalt, a Holdfény 33-ban gyűlve össze. Szegedi halászlevet, töltött káposztát és hatlapos mézest ettek. Mellé fűszeres almapuncsot ittak és a közösen töltött értékes idő mellett, apróbb-nagyobb ajándékokkal szereztek örömet egymásnak. Imola rajzolt mindenkinek valamit. Hősnőnk szíve, sajátját nézegetve, bármilyen boldog is volt, kicsit mégis elnehezült. Egy pillanatra felrémlett előtte az aprónép egy másik alkotásának emléke. Tamástól egy különleges, mahagóni lemeztároló állványt kapott. Margit nénitől egy fényképalbumot, hogy legyen mit megtöltenie emlékekkel. Szülei pedig egy ezüst medállal lepték meg lányukat. Az ékszert kinyitva Imola, Róbert és Iza mosolyogtak vissza rá az egyik, míg férje Zoli, kisfia Peti és jóbarátjuk Marcell a másik oldalról a benne lévő képekről. - Így mindig melletted leszünk - súgta oda neki apja, ahogy fel segítette tenni nyakába az ajándékot. Fejét rázva gondol vissza a pillanatra. Beérve az épületbe jellegzetes zajok, kellemes meleg és a konferencia szobában álló fenyőfa illata fogadja. Egyenesen az "A" stúdióba veszi az irányt, ahol kollégája már javában pörgeti a lemezeket. Elektra rutinos, macskákat megszégyenítő nesztelenséggel lép be az üvegezett kalitkára emlékeztető helyiségbe, hogy kabátjától megválva nekikezdhessen a műsorára való felkészülésnek. Felvételről fog leadni pár témába vágó beszélgetést, amiket szándéka szerint remek dalokkal kísér le majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még bakelitek közt lapozgatott és hallgatta a kollégája kellemes orgánumát. Aztán jött az általa felkonferált dalammal első néhány taktusa...Koponyájába éles fájdalom nyilallt, majd elméje színes szélesvásznán, akárha látomás volna, megjelent a vörös ajtó és feltárult. Egész teste, ujjaival egyként elgyengült. Kihullott kezéből a benne tartott lemez, s puhán ért a szőnyegpadlóra. Hősnőnk pedig a másodperc tört része alatt élt át olyan eseményeket, melyeket azt hitte, örökre elvesztett. - Hege... - Ejti ki közben az azokban főszerepet játszó férfi nevét hangtalan. Egy tánc, egy csók, forró éjszakák, viták. Megannyi fontos pillanat képei zúdultak ki a nyílászáró mögül, amik eddig rejtve voltak. Elektra alig kap levegőt. Meg kell kapaszkodnia az ember magas polcsor szélében, különben minden bizonnyal összerogyna. Arcán könnycseppek futnak, miközben lassan helyére kerülnek az események és a tények. - Meghalt - artikulálja aztán, ahogy megérti, hogy elvesztette őt is, ahogyan egykor a férjét, örökre. Fejét lehorgasztva mélyet sóhajt, próbál eltűntetni pulóvere ujjával minden árulkodó nyomot, mielőtt megfordulna. Arca fakóbb nem lehet, tekintete pedig zaklatott-szomorú, de tartja magát. Egykor sem omlott össze mások előtt, s most sem fog, ezt rég megfogadta. Lehajol a lemezért. - Cupido? Nincs ahhoz még kicsit túl korán? - terel azonnal halvány mosolyra húzva ajkát, ahogy eljutnak tudatáig kollégája szavai. Még mindig fülében csengenek azok a hangok, melyek emlékeiből visszhangoztak az imént. Dühös vádak, szenvedélyes ígéretek. Azonban a vörös ajtó ismét bezárult. Feje viszont hasogat még mindig, míg gyomra is émelyegni kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Talán így kellett lennie. Ezen az estén. Itt és most. Hiába csitult pár percre az iménti gyötrő fájdalom, a következő dal hatására, az előbbinél hatalmasabb erővel csap le újra hősnőnkre, hogy meggörnyedt belé. Érzékeli a vörös ajtó, elméje mélyén ismét feltárul. Festék illata, kórházi fertőtlenítőszerével keveredve kúszik maró alattomossággal orrába. Fülében saját fojtott sikolya lüktet és tépi szét megmaradt önuralmát. Bőrét tűz perzsel, mintha kaszaboló átkot olvastak volna egész lényére, s mint kiderül így is történt nemrég. Elektra sötét szemei tágra nyílnak, a más számára láthatatlan képsorok ismételt feltűnésétől. Zihálva igyekszik levegőhöz jutni, szíve ritmustalan verdes bordái ketrecében. - Karsa... - formálja suttogva szép ívű ajka a nevet, mely egyszerre jelent kezdetet és véget. Emlékei visszatértek. Az igazság lám utolérte, pedig már nem is kereste. Mielőtt azonban átélhetné ennek a ténynek, egész valójára nehezedő súlyát, a kollégája rövid búcsúja zökkenti ki néhány pillanat erejéig. Megrökönyödve állja a szeleburdi férfi pusziját, pedig máskor hevesen és nevetve tiltakozna. Kisvártatva magára marad. Üres tekintettel bámulja az ajtót, melyen a kolléga távozott az előbb, majd mintha csak révületből eszmélne, húzza elő pálcáját. - Disaudio! - fordul körbe, hogy kivetve az igézetet, maga köré hangzáró falat vonjon. A zenei blokk még úgy húsz percig eltart. Addig kell tombolnia. Ennyi ideje van dönteni. Gondolatban végig sorjáz a visszakapott időn. Üvölt, zokog és átkozza a Sorsot, mely ezt tette velük. Térdre rogyva ül a földön, mialatt színről színre látja meglelt múltját elméje színes szélesvásznán. - Senki sem tudhatja...Azt kell hinniük, hogy az amnéziám tartós, különben megint csak szenvedni fogunk...Mindannyian... - dönt végül, nehéz szívvel fosztva meg magát minden reménytől. Az vigasztalja csupán, hogy Hege és ő elbúcsúztak. Ott a pub mögött. Felkel hát a padlóról, feloldja a némító varázst, hogy azután, mintha ez az egész meg sem történt volna leadja műsorát. Rothstein Elektra nem ugyanaz többé és nem is lesz már ugyanaz. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Teltek-múltak a napok azóta, hogy azon a sorsdöntő Szentestén visszanyerte emlékezetét. Akkor és ott, meghozta élete talán legnehezebb döntését. Senki sem tudhatja... Fogadta meg magának a titoktartást, s tartja is hozzá magát nap-nap után. Életük pedig ennek okán, szép lassan visszatért egy mondhatni új, de megszokottá vált mederbe. Választott hazugságát köntösként öltötte fel, s érzi mind kényelmesebbnek az idő múltával. Egyszerűbbé váltak általa a mindennapok. Akarata szerint nem kell felismernie senkit, mégis láthatja miként reagálnak jelenlétére azok, akik szeretik és azok, akik kevésbé szívlelik. Tudva az igazságot, más figyelni a tettetést. Döbbenetes tapasztalat ez számára minden pillanatban. Ironikus helyzetek sorát szülte már, de nem visszakozik, hogy kibogozza az összekuszálódott szálakat. Meghagyja őket az amnézia mindent elfedő leple alatt. Így legalább képes megvédeni a számára fontos személyeket anélkül, hogy fájdalmat okozna bárkinek, saját magán kívül. Az első néhány nap nehéz volt, szinte gyötrő volt a mímelés, de túlélte ezt is, ahogy az eddigieket is mindig. - Gyere Kicsim, induljunk! - szólítja meg lányát, aki egy másikkal beszélget. A szőke leányzót jól ismeri, mégis úgy néz rá, mintha sosem hallott volna róla semmit. "Cukorka maffiózó". Ezt a nevet adta magában neki annak idején, amikor egykor volt szövetségese mesélt neki örökbefogadott gyermekéről. Jobbja felől ekkor meghall egy alig ismerős hangot, ami kizökkenti gondolatiból. Egy kérést intéz hozzá valaki. Felkap egy csizmát a sok közül, hogy azután úgy nyomja oda, a rá jellemző laza-hanyag mozdulattal, ellenőrzés nélkül a másik felé, hogy rá sem pillant. Sietniük kell. Várja az illusztrálásra felkért fickó. Előtte az aprónépet el kell még vinnie Tamáshoz, aki megígérte, hogy vigyáz rá, míg hősnőnk összeül a férfival. Furcsa körülmények között találta meg, még az ünnepek idején. A rádió tagjaival beültek a pubba, ahol az egyik sör alátéten meglátott egy skiccet. Addig faggatta a csapost Benedeket, akit természetesen direkt nem ismert fel, míg az el nem árulta az alkotó nevét. Felkutatta, elmondta neki az ötletét, megmutatta a kézirat első fejezetét és azóta rendszeresen egyeztetnek. - Imola gyere, mennünk kell! Tomi azt mondta megcsináljátok a kincsesládádat..Ne várassuk! - hívja újra lányát, mire a lányka elköszön, majd felé igyekszik. Egyszerű kék farmerban van és apró gyöngyökkel díszített lila pulóverben. Nagyon felnőttes, talán túl komoly is a korához képest, azonban a vele történtek fényében ez nem is meglepő. Hősnőnk sem épp színes jelenség, már ami a ruházatát illeti. Zöld farmere fölé ma szürke pulóvert húzott és enyhén hullámos haját kiengedte. Orrán ovális, grafit szürke keretes szemüvege pihen, hosszú pilláit spirállal emelte ki, míg ajkait mélyvörös szájfény teszi élénkké. Fakó arcának éles vonásai, fanyar szépsége újra megkapó, ahogyan kisugárzása is figyelemreméltónak mondható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Lábakat a csizmába, karokat a kabátba. Imola magától öltözik fel és áll meg sapkájával a kezében és várja, hogy anyja is felvegye sajátját. Néznek egymásra némán, hősnőnk arcán elsimulnak a vonások, de gondolatai közé beeszi magát a kérdés, miszerint: Mióta ennyire önálló a gyermeke? Összemosolyognak ezután, majd Elektra magára kanyarítja petrolzöld szövetkabátját. Kezét emeli Imola felé, azonban a kislányt elhúzzák előle. Nyomban utánakap, baljával pedig már nyúl is zsebe felé, melyben pálcája rejlik. Védekező ösztöne élesebb, mint bármikor. Megragadja csemetéje karját, hogy maga mögé rántsa, ám ekkor rádöbben, hogy mi is történt valójában. Megrökönyödve néz, sötét szemeit az idegen gyerkőc és a mögötte álló férfi közt ide-oda kapkodva. - Szomszédok? - kérdez vissza gyanakvó éllel hangjában a riporternő, de ezalatt ujjai szorítása némileg enyhül, mind Imola kezén, mind pálcáján - Zsini és a papája ott laknak mellettünk, de sosem jönnek ki a házukból, amikor otthon vannak - jelenti ki Imola, mintha ez teljesen magától értetődő tény volna. Szemeiben, ahogy visszapillant anyjára, ugyanaz a bölcs nyugalom csillan meg, amivel a férfi képes volt egykor lecsendesíteni feleségét, amikor az hurrikánként tombolt. - A türkiz ajtós, viktoriánusban - reagál hősnőnk nyugodtabb stílusban, de még most sem engedi el lánya karját - Van neve is, kedves szomszéd? - kérdezi sötét szemeit a vele szemben levő arcán tartva, mialatt előre nyújtja szabad kezét, melyet amennyiben a másik fél viszonoz, úgy röviden megráz - Az enyém Rothstein Elektra - mutatkozik be hivatalos hangnemben, hangszínét szándékosan sötétebb tónusúvá téve, pont úgy, ahogy a rádióban szokta. Bársonyos ennek ellenére is, azonban érződik belőle valami zsigeri erő és titokzatosság, de bizonytalanságnak még az írmagja sem fedezhető fel benne. Átható tekintettel, kíváncsian kezdi ezután fürkészni a Zsini néven szólított kislányt. Bájos gyermek, különös ízléssel. Valóban nem találkoztak még, annyi szent, mert arra biztosan emlékezne. Ha másra nem, hát a gyerekőcre mindenképp.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Megüti érzékeny fülét a gyermek őszinte kijelentése. Azonnal oda is pillant rá, ahogyan kiejti a száján, majd szinte rögtön visszaemeli tekintetét a férfira, aki "nem szereti az embereket", hogy tanult tudását latba vetve bizonyosságot keressen minderre. Közben lánya karját elengedi, aki érdeklődve néz fel anyjára, várva, hogy akkor most mi is lesz ennek a furcsa találkozásnak a vége, mert az előbb még arról volt szó, hogy sietnek. - Megnyugtató a tudat, hogy legalább a húga ezek szerint szereti az embereket - mondja egy cinkos mosoly kíséretében, majd folytatja - Vele sem volt szerencsém találkozni még, de akkor úgy sejtem ez változni fog a jövőben - teszi hozzá, ezzel burkoltan megtudakolva, hogy az a bizonyos húg ott van-e a szomszédjukban. Ezután lányához fordul, hogy elé guggolva nyakában megigazítsa a sálat, ami apjáé volt régen, amikor még levitás diákként a Bagolykőbe járt. Elektra terve tehát megváltozott. Érdeklődését ez a mizantróp alak és gyermeke, egyként felkeltette. - Mit szólnál hozzá, ha előbb hazamennénk? Közben tudnátok Zsinivel beszélgetni - javasolja és bár az aprónép arca felragyog az örömtől, mégis összevonja szemöldökét, átgondolva a kialakult helyzetet. Tiszta anyja ez a lány. - Tomi vár bennünket, azt mondtad - szólal fel kétkedőn érvelve - Ez igaz, de otthon felejtettem valamit, amiért amúgy is vissza kellett volna mennünk. Így most egy okkal több adódott - simítja meg lánya arcát gyengéden hősnőnk, aztán miután biccentett a kicsi lány, anyja válla felett átpillant Mihálovics úrra. - Ha nem bánja, csatlakoznánk mégis - aztán, ahogy visszanéz mosolyogva rákacsint Imolára. Felegyenesedik és amennyiben nem utasítják el, úgy megfogva gyermeke kezét elindulnak otthonaik felé. Nincs messze, de ahhoz elég, hogy kielemezze a férfi mozgását, hangját, szóhasználatát. Elektra ugyanis él a gyanúperrel, hogy annak valami komoly oka kell legyen, hogy még sosem találkoztak. Ennyi év alatt egyszer sem futottak össze. Amnézia ide vagy oda, a nagy számok törvénye alapján is legalább egyszer látniuk kellett volna egymást. Felettébb gyanús, hogy erre mégsem volt precedens. Firkász kopó énje immár visszavonhatatlanul felneszelt, mert úgy érzi, szagot fogott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Gyanakvás, kétségek, kíváncsiság és a megfelelő helyen feltett jól irányzott kérdések. Egy riporter legalapvetőbb szériatartozékai. Ezek nélkül hivatásában, mondhatni eláshatja magát. Hősnőnknek ezeken felül még éleslátás és lelkiismeret is jutott. Zsigereiben érzi, hogy ő a kialakult szituáció ügyeletes persona non grataja. Mégis megmásítja szándékát és előbb hazamennek. Nyelve hegyén ott ül az éles riposzt, hogy azért ennyire ne örüljön már a férfi, ám inkább visszanyeli és hallgat. Szavak helyett hűvös mosollyal megtámogatott biccentéssel nyugtázza, az úgyszólván kényszer hatására megkapott engedélyt. Bezzeg a két lányka! Vidám beszélgetéssel indulnak meg kifelé. - Kicsim, valamit elfelejtettél! - szól gyermeke után, aki alkalmi siketnek tettetve magát, le sem veszi sötét szemeit Zsiniről. Eltanulta miként fürkészi anyja a vele beszélőket, s legalább annyit ért az emberekhez a maga szintjén - Imola! - szólal meg újra Elektra, kevéssé bársonyos tónussal ejtve ki az aprónép nevét - A sapkát is tessék felvenni, mert megfáik a fejed - folytatja, mire csemetéje megtorpan. Hátra pillant, majd kicsit csálén ugyan, de ráhúzza sötétbarna fürtjeire a kötött fejfedőt. Összemosolyognak, a gyerkőcök pedig mennek is tovább. - Néha a lánya nyugodtan átjöhet hozzánk, ha akar. Így legalább maga is kiélvezheti a mizantróp lét szépségeit - fordul menet közben a férfi felé Elektra, kíváncsian várja vajon a mondtba rejtett megjegyzés célt ér-e a kedves szomszédnál. Vére szinte felpezsdül a gondolatra, hogy itt sétál valakivel, aki kihívást jelenthet számára. Olyan embert szóra bírni, akiről még a tulajdon gyermeke is úgy nyilatkozik, hogy nem szereti az embereket, mi ha nem a kihívás kvintesszenciája? Tekintetét menet közben oldalvást ráveti szülőtársára. Felméri arcát, alkatát, s mozgását egyként. Hiába morózus a kisugárzása, a szemében hősnőnk felfedez valami furcsát. Alsó, ereszkedett szem és szemhéj állása van, ami a hűség, valamint az eredendő önzetlenség jele. Jámbor ember jegye. Ugy is hívják a fiziognómusok egymásközt az ilyen szemet, hogy kutya szem, vagy még kifejezettebb megjelenésében bernáthegyi szem. Elektra ezt az anomáliát az elméjében felvetett lapra listázza. Tabula raza. Két idegen, egy helyen, akik valójában szomszédok...Döbbenet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bizony együtt mennek, egy irányba. Még mindig nem tetszik neki ez a helyzet, de tartja magát ígéretéhez és próbál barátságos lenni, miközben kifürkészi zord szomszédja jellemét. Tudnia kellett volna róla. Valahol legbelül vád zúdul fel benne, amiért ennyi időn át nem vette észre, hogy kivel él ilyen közelségeben. Egyetlen alkalommal sem kellett cukrot vagy kávét kérnie. Sőt, még át sem pillantott soha, pedig megtehette volna és akkor most tudná, hogy bízhat-e ebben a furcsa alakban. Gondolataiból a nevezett szavai zökkentik vissza az itt és mostba. - Maga szerint, ha zavarna, felajánlottam volna? Ennyire én sem vagyok kedves - reagál a rá jellemző éles megjegyzéssel, ahogy befordulnak a térre. A gyerekek közben kuncorászva haladnak előttük és beszélgetnek ki tudja miről. A foszlányokból semmi olyasmi nem derül ki, ami beavatkozásra késztetné Elektrát, ezért ismét a férfi felé fordul, figyelmének jó részét szentelve neki. Szándékosan nem reagált Erika említésére. Teljesen érzéketlenné tette magát múltjának szereplőire, s azok hozzátartozóira egyaránt. Így könnyebb a tettetés köntösét viselnie. - A lányomat az apja nevén írattam be, év elején - mondja az aprónépre pillantva, majd folytatja - Nem akartam, hogy a Rothsetin név miatt bármiféle irányú kivételezésben legyen része - néz ismét a férfira, akin az érzelmek legapróbb jeleit kutatja a puszta utálaton kívül, mely egész kisugárzását ledominálja. Néhány percnyi csend után ismét szóra nyitja szép ívű ajkát - Mondja, miért érzem azt, hogy jobban örülne, ha instant lenyelném a nyelvem? - szegezi kérdését a férfinak, a tőle megszokott csípős stílusban, őszintén, de enyhén szarkasztikus hangnemben beszélve. Tekintetében ezzel egy időben heves vérmérsékletének zsarátnokai gyúlnak lángra. Hiába hiszi azt a kedves szomszéd, hogy nem látszik rajta mennyire a háta közepére kívánja a kialakult helyzetet. Elektra mondhatni aurájában érzi a belőle áradó negativitást. Taszítja őt is és mindenki mást, s ezt mikro és makró kifejezései tisztán mutatják. Ahogyan például zsebébe dugja kezeit, melyeket szorosan teste mellé zárva tart. Vagy ahogy induláskor mindenkit kieresztett maga előtt, hogy hátra maradhasson egyedül. Talán mégsem kellett volna mellé szegődnie? Meglehet. Végig kíséri-e most már, egészen a házuk kapujáig? Biztosan.