Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lágy kedvességgel és biztatással mosolyog a sok kérdés hallatán a vörös szépségre. Neki is volt számtalan, amikor a fiát várta majd a ki angyal megszületett. Egek! Egyenesen rettegett, hogy össze fogja törni. A fejecskéjét, a nyakát, mert néha olyan erős és vehemens tud lenni, mint elefánt abban a bizonyos porcelánboltban. Aztán jött az anyja és segített. Ott laktak velük az első hónapban. Zoli is szerette őket. Neki korán meghaltak a szülei, így hősnőnk családja lett a férje famíliája. Megérti tehát a nő helyzetét és igyekszik majd neki érdemben segíteni. A nosztalgia lágy szele azonban tovaszáll, ahogy Zsofia ismét beszélni kezd az őket összekötő személyekhez fűződő viszonyáról. Végighallgatja. Arca rezzenéstelen és békés, tekintete csendes tükör. Mindaz, ami a Pub mögött és után történt, Elektrában valamit tényleg megváltozott. Úgy határozott aznap este, hogy lezárja a múltat. Elmondta mit érez és elbúcsúzott. Aztán áttáncolta magát egy új élet ígéretébe, Mark segítségével, aki megértette, szavak nélkül is, hogy mire volt szüksége. Egy olyan éjre, ahol nincs jelen az a szívszaggató, tehetetlen düh, ami nap-nap után fojtogatta hősnőnk lényét, míg Hege nyomát kutatták, s míg a férfi végül fel nem fedte valódi kilétét előtte. Elengedte és a férfi is el fogja. Számukra nincs közös jövő. Túl sok hibát vétettek. Túl mély sebeket ejtettek, amik begyógyításához a Szerelem nem elég. Ennek dacára Elektra azt szeretné, ha mindannyian boldogok lennének. Hege, Zsófia, sőt még Rudolf és Otílía is, valamint persze ő maga. Megérdemelnék már, nem igaz? Annyi szenvedés kövezte ki útjaikat, hogy a várost körbeérnék. Kétszer. Azonban ha valamit ugyanúgy csinálva más eredményt várunk, az csak az őrületbe vezet.  Ezért inkább hősnőnk elvágta a szálat, mely Hegével kettejük közt feszült, hogy egyként szabaddá váljanak. Mindannyian. - A virágnyelvet a férfiak nem értik. Hege sem kivétel. Szóval, ha nem mondtad ki azt, a két szemébe nézve, hogy "Szeretlek" vagy, hogy "Szerelmes vagyok beléd, te vadbarom" akkor nem mondtál neki semmit - mosolyodik el amolyan bölcs rafinált fehérnép gyanánt. Közben a picurkát simogatja, de az lassan felneszel és nyöszörög megint kicsit. Hősnőnk tovább billeg és ringatja, majd lágy hangon suttog neki pár szót, hogy megnyugodjon.- Mellesleg te sokkal szebb vagy Otíliánál, mert neked a lelked szép, és az sokkal többet ér, mint a pisze orr, meg a rőt loknik - jelenti ki a rá jellemző őszinteséggel meggyőződését. Legalább, egyszer az életben Hege minőségi cserét csinálna. Ez nem a "Ha ló nincs, szamár is jó lesz" helyzete. Így gondolja. Őszintén. Ezen nem változtathat semmi, főleg az nem, hogy a Sors fintorának köszönhetően ő és az ex feleség rokonok. Igen. A vérük és küllemük talán sok tekintetben egyezik, hisz tagadhatatlan a hasonlóság. A két nő ennek ellenére egymástól fényév távolságban van, ami a viselkedésüket és ennek fényében jellemüket illeti. Ez abból is kitűnik, ahogy Zsófia magáról és kvalitásairól beszél. Olyan kevés hittel, hogy az már hősnőnknek fájdalmas.  - Ne beszélj már hülyeségeket...Egek!...Gondolod rád bízták volna, ha nem hinnék, hogy nálad jó helye lesz? - érvel a tőle már megszokottnak mondható kendőzetlenül nyers stílusban, hogy azután ezt még erősítve elemelje a kicsit és finoman visszapakolja szövetségese mellkasához. A művelet most is nagy odafigyelést igényel. Elektra hosszú, csontos ujjai ügyesen hajtogatják a pici végtagokat, hogy tökéletesen és biztonságosan rásimuljanak Zsófia torzójára. Egy utolsó, lágy és gondoskodó puszi még azért jár az angyali aprónépnek, s csak ezután egyensedik ki ismét, az anyaoroszlán énjét közben levető riporternő. - Munkába tartok. Tíztől kezdődöik az Elektra felel, aztán még kicsit előre dolgozom, hogy Legyen pár teljesen szabad napom, amikor Imolának megkezdődik az előkészítő - meséli békés mosollyal, ismét belebújva a lánya és hivatása nyújtotta puha, védelmező gúnyába. Életének két biztos pontja a család és a munka. Talán nem is kell más és újra boldog lehet. Ha pedig még Markot is megnyeri szövetségesének és néhány ügyben közösen igazságot tehetnek...Esetleg még egykor megkezdett képregénye is megjelenne, amire nemrég rátalált...Nos az lenne az igazi, lélekemelő diadal. Természetesen ezek egyelőre csupán vágyálmok, melyek beteljesülése vagy kudarca a jövő titka. Egy azonban az itt és mostban biztos: Hege iránti érzéseit és a vele közös összes emlékét Elektra tudatának mélyén egy szobába zárta, s hogy onnan nem ereszti ki, történjék bármi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valóban teljesen mások ők ketten. Homlokegyenest ellentétes jellemmel és érzelemvilággal rendelkeznek. Talán épp emiatt áll úgy a helyzet jelen pillanatban, hogy a halálból álalakban visszatért Hege két szék közül a pad alá esett. Akarva-akaratlan, így lett. Hősnőnk lemondott róla, Zsófia pedig nem fog lépni felé. Van ebben az egész helyzetben, valami hihetetlenül ambivalens szájíz. Amennyiben csak a legszűkebb pátriát tekintjük, három ember eddig szépen felépített életét tette a földel egyenlővé pár tévesen meghozott döntés. Viszont ha tágabbra nyitjuk a kört, már inkább beszélhetünk ötről. A színpadon Hege, Zsófia és Elektra mellett még ott van Rudolf és Otília. Drámájuk shakespeare-i mélységeket és magasságokat élt meg az alatt a pár hónap alatt, míg zajlott. Olyan hatalmas terheket rótt a résztvevők vállára, melyekbe kishíján egyként beleroppantak mindannyian. Épségben nem marad senki sem, erről Elektra szentül meg van győződve. Ezért szállt ki belőle. Majdnem belehalt. Nem testben. Nem az átkok okán, melyeket szövetséges ráolvasott. Lélekben veszett kvázi oda, s csak kevésen múlt, hogy mindez szerettei tudomására jusson. Ott táncolt a szakadék szélén. Azzal a fojtogató haraggal vegyes kétségbeeséssel lényében, amit csak a Pub mögötti sikátorban tudott kiűzni önmagából végérvényesen. Inkább hallgat. Nem forszírozza tovább a dolgot, csak figyeli a vörös szépséget. Áldását adta a kapcsolatra egykor volt szerelme és közte. Innen viszont, már annak szereplőié a döntés, hogy miként fonják sorsuk fonalát tovább. - Köszönjük. Szavadon fogunk! - mosolyodik el, s örömmel jegyzi meg a szíves invitálást. Imolának szüksége lesz kapcsolatokra a saját korosztálya tájáról. Olyanokra, akik megmutatják neki milyen is az élet, amiben nem csak anya, nagyszülők és Rebeka, azaz felnőttek vannak. Meglehet azonban, hogy az igencsak akarnoknak, sőt jócskán önzőnek tűnő, cukorka maffiózó csemete, nem a legtökéletesebb jelölt az őrangyal feladatra, ám az esély mindenkit megillet. Megeshet, hogy mindketten tanulhatnak majd a másiktól, s a végén tényleg barátnők lehetnek. Ki tudja. Előbb még kezdjen el Imola, biztonsági okokból apja nevén, egyáltalán járni az Előkészítőbe. - Akkor én most megyek. Vigyázzatok magatokra! Holnap délelőtt átbűvölöm hozzád a hintaszéket és tényleg, ha bármiben segíthetek, csak küld el a patrónusodat és megyek - búcsúzik majd még utoljára megsimogatja Aina kezecskéjét, hogy azután felnyalábolva immár kihűlt kávéját elinduljon a rádió épülete felé. Lehet még beugrik unokabátyjához is egy kicsit, hogy megnézze min dolgozik mostanság. Legutóbb felugrott, hogy megjavítsa antik ágyát saját kis Magány Erődjében. Amikor tombolt abban is sikerült kárt tennie. Szerencsére javítható mértékűt. Tamás pár mozdulattal és szakigézettel mondhatni újjá varázsolta. Igen. Meglátogatja. Lépteit döntése nyomán felgyorsítja, s kecses alakja lassan eltűnik a míves kandeláberek által vetett fénykörök között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassú folyamat a gyógyulás. Ezt mondták az orvosok. Közel két hónap teljes mozdulatlanság után szinte mindent újra kell tanulnia az egész szervezetének. Izmai testszerte az elenyészés kezdeti jeleit mutatják. Vérkeringése nem igazán kíván tudomást venni arról, hogy immár nem csak vízszintes állapotban kell ellátnia feladatát. Míg elméje színes vásznán, főleg az első napokban, egy Armageddonhoz merőben hasonlatos, kaotikus mozit vetítettek, nap-nap után. Mára ez kissé megváltozott. A mostani film inkább emlékezteti a Mátrixra. Minden olyan, mintha nem is az ő élete volna. Képtöredékek és hangfoszlányok csapódnak koponyájában ide-oda, hogy amikor megpróbálja megzabolázni őket, széthasadni érezze a fejét. Szülei elmondták neki, hogy mi történt. Balesete volt. Kómában töltötte a szeptembert és az októbert. Amnéziája van, de hogy pontosan mekkora idő intervallum esett ki tudatából és mikre-kikre nem emlékszik, az még nem egészen tisztázódott. Ahogyan az is kétséges, hogy az elveszett időt visszanyeri-e valaha. Kevesebb, mint egy hete tért magához. Azóta elkeseredetten, szótlanul ül a rehabilitációs részlegen lévő aprócska, de tökéletes kényelmet adó szobájában. Tolószékben van jelenleg is, bár már képes bottal járni, mégsem teszi. Fél. Az első alkalommal, amikor megpróbált lábra állni, elájult mert lezuhant a vérnyomása. Azóta csak a gyógytornász jelenlétében kel ki a székből. Arca fakó, máskor eleven, beszédes szemei hallgatagok és elveszett belőlük az a titokzatos értelem, mely annyi csodát igért. Haja hosszú, fénytelen tömegként keretezi csontos arcát. Lefogyott, akár egy soká égetett gyertya. Ablakából az ispotály kertjére lát. Nézi a fákat, ahogy levelenként vetik le színes kabátjukat, hogy kopár pőreséggel vessék testüket a közelgő tél elé, ahogyan eleve elrendeltetett. Hősnőnk is elvesztette színeit. Kopott kópiává lett a multiplexben. Mindenki biztatja. Rendbe fog jönni. A teste teljesen. A memóriája is talán tökéletesen helyre állhat. Bármi megtörténhet. Ezt állítják. Elektra mégis úgy érzi nincs Remény. A kegyetlen Sors kitéptett belőle egy részt. Megcsonkította. Úgy lüktet ez a hiány egész lényében, mint egy mély seb, ami nem képes behegedni. Néhány hét és haza mehet. De mi lesz azután? Miképpen legyen újra önmaga? Hogyan folytassa az életét? Hiszen még azt sem tudja,  Rothstein Elektra igazából kicsoda?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Hiába próbálta, az ajtó nem nyílt. Rugdosta, kilincsét tépve rángatta, vállal taszította, öklével dörömbölt rajta, de a zár nem engedett. Vérvörös, fényesre polírozott falap volt csupán, mégsem tudott bejutni mögé, pedig talán ott rejlett szabadulásának útja. Sorra véve az ezernyi szobát, járta végig számtalanszor emlékei labirintusát. Újra és újra szembesült a jó és rossz élmények filmszerű képeivel, de egyik sem volt más, mint elfuserált zsákutca. Derengő félhomály vette körül, s az idő fogalma megszűnt létezni. Talán vele együtt. Meglehet ez a pokol, ahol folyton folyvást kering az elkárhozott lélek, s csak kívülállóként szemlélhet mindent, ami szép volt? Elborzadva igyekezett kivetni gondolatai homlokteréből ezt a szörnyű felismerést hősnőnk. - Az nem lehet, hogy nincs innen kiút! - ejtette ki hangosan az ellenvetést, hogy igazzá tegye és belé kapaszkodhasson. Hangja visszhangot vetett a semmiben. Hajába túrt, fejét rázta, hogy azután csak nézze a kegyetlen nyílászárót. Elkeseredett. Többször is sírt, könyörögve legalább, akkor már egy gyors és fájdalommentes teljes elmúlásért. Azonban úgy tűnt, valóban ez a hely a végzete. Aztán egyszer csak meghallott valamit. Olyan volt, akár a kontakthibás fülhallgatón át fülébe szűrődő zene. Foszlányok amik, szinte teljesen érthetetlenek és annyira halkak, hogy még a lélegzetét is vissza kellett tartania, hogy eljussanak hozzá. Aztán megint csend lett. Mély, sötét némaság borult rá, nyomasztva lelkét. Lekuporodott az ajtó elé és térdeit átfogva kezdte ringatni magát. Egyedül volt. Kezdte feladni a Reményt. - Anya, mi a baj? Miért ülsz a földön? - szólította meg fia, mire Elektra szíve majdnem megállt. Odakapott és felnézett a beszéd forrása felé. A félhomályból előbb kirajzolódott Peti, majd Zoli alakja. - Elfáradtam kicsim, ennyi az egész...De mondd...Ti tényleg itt vagytok, vagy a képzeletem játszik velem? - peregtek ki Elektra ajkán a szavak, s koppannak közte és szerettei közt a légben - Nem az számít, hanem csak az, hogy kijuss innen - nyújtotta felé kezét férje, hogy felsegítse a padlóról. Hősnőnk nem merte megfogni. Sötét, kifejező, s immár könnyben úszó szemeivel fürkészte csupán a két szeretett alakot. Remegve nyúlt Zoli felé mégis, miután a férfi azzal a lágy és bölcs mosolyával kérlelte. Nem kellettek szavak, hogy tudja érezni fogja erejét, mintha valóságos volna. - Megint nagyot hibáztam - suttogja kisvártatva maga elé, ahogy elindulnak a labirintus közepébe vezető úton - Tudod ezt szerettem benned mindig, hogy nem szégyellted bevallani, ha valamit elvétettél - fordult felé férje - Semmi baj anya, apával mindig segítünk neked - teszi hozzá bíztatóan mosolyogva fia, mire oda is érnek egy ragyogó, fehér fénnyel övezett ajtó elé, ami szinte pulzál és hívogatja hősnőnket - Most menj Szerelmem és tudd, az Élet maga a Remény - nyomja le az ezüst kilincset Zoli, hogy azután finoman odavezesse a feltáruló rés elé szeretett feleségét. Elektra még egyszer visszatekint rájuk válla felett. Arcán könnyek csorognak le, majd előre szegi fejét és átlép az ismeretlenbe.

~~~~
Különös ez a hűvös mozdulatlanság. Szemhéján át is látni véli a metsző, hideg fényt. Érzékeny dobhártyáját bántják a hangok, melyek szavakká állnak össze. Értelmük még homályba vész. Minden olyan éles és bántó. Semminek nincs súlya. Testét sem érzi, csak egy késztetést, hogy megmozduljon. Hogyan kell azt? Pillái rezdülnek. Alig láthatón. Ennyi nem elég. Most megint megpróbálja. Megemelkedik a sötét szálak sora és beereszt némi világosságot. Túl sok! Ez fáj! Minden sejtje tiltakozva kiált. Visszazárul szeme, mint a kagylóhéj. Muszáj kinyitnia egyszer. Csináld! Egyre erősebb a belső kényszer. Lélektükrei feltárulnak. Először csak a gyötrő fényár ostromolja, fehér ködfátyolként, majd lassan tisztul a kép és élesedik a látvány. Most az ajkain a sor, hogy elnyíljanak. Elsőre csak kettéválik a fakón is szépívű száj, de torkát egy árva hang sem hagyja el még. Megpillant egy idegent. Tekintetében tükröződik a fel nem ismerés ijesztő üressége. - Ki...kicsoda...Ma...maga? - tépődnek hangszálai, ahogy kínlódva mozdulnak meg a hónapok óta tartó teljes, moccanatlanság után. Érdes ez a két nehezen kiejtett, halk szó. Szinte síron túli. Nem az a finom, mély és puha bársony, ami oly jellemző Rothstein Elektrára. Egészen más, ahogyan talán ő sem ugyanaz többé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Lassan fordítja fejét a hang forrása felé. A diszkrét kopogás hangja visszahúzta sötétlő gondolatainak mocsarából, melybe már nyakig belesüllyed. Talán jobb is így, mert az élet múlandósága és a levelek hullása közti párhuzam fejtegetése lélekölőbb bárminél. Nevén szólítja a belépő és virággal kedveskedik. Fehér rózsa, a tiszta szerelem virága és a sárga, mely a barátságot, vagy épp az irigységet szimbolizálja. Utóbbit talán célszerűbb, ha azonnal kizárja. Ezt az állapotot senkinek sem kívánja. - Szia...- viszonozza halk, szinte tónustalan hangon a köszönést, miközben sötét, fénytelen tekintettel nézi látogatóját. Aztán elméjébe mondhatni belehasít a felismerés. Akárha tekercset cserélnének a mozigépben, úgy pereg le néhány snitt a fejében. Megcsillannak lélektükreiben az emlékek keltette érzelmek és az enyhe fájdalom is, mely kísér minden egyes alkalmat, amikor eszébe jut valami régi-új információ. Nehezen építette fel a teóriát, de úgy sejti, hogy akik igazán fontosak számára, azok tudatában megmaradtak. Bevésődtek és elevenen élnek. Így most egy halvány mosoly jelenik meg szép ívű ajkán, megidézve a pillanat tört részére azt a nőt, aki volt annak idején. - Köszönöm - nyújtja kecses, vékony kezeit az erőkifejtéstől kissé remegve a virágokért, s miután átvette őket, közel hajol a szirmokhoz, hogy illatukat belélegezze. - Mark vagy, igaz? - kérdezi, majd ölébe ereszti a csokrot és úgy kapaszkodik belé ezután, mintha valamiféle vezetőszál volna, ami talán segíthet visszatalálnia önmagához. Az ablakon beáradó fény ragyogást festve tompít éles vonásain és halványít a szemei alatt lévő sötét karikákon. Sosem volt igazán szép. Nem abban az értelemben, ahogyan mostanság szokás ezt a kifejezést valamihez társítani. Arcának fanyar vonzósága talán ezért is maradhatott meg annak dacára, hogy pár kilót fogyott és láthatóan meggyötörte az elmúlt két hónap. - Jó érzés olyasvalaki arcát felismerni, aki nem a rokonom - mondja a rá egykor nagyon is jellemző csípős irónia jócskán megenyhült változatával hangjában, hogy azután fázósan összébb húzza magán köntösét. Egy vadidegent pillantott meg ébredése pillanatában, aki ráadásul úgy megijedt, hogy azonnal elrohant, mindezt tette ráadásként anélkül, hogy elmondta volna, hogy kicsoda. Azóta pedig csupán szerettei járnak be hozzá. Mást nem is igazán engednek be elvileg az orvosok, míg nem tisztázódik tudatállapotának helyezte.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Megnyugtató a tudat, hogy azt látja viszont a férfin, amit várt. Megértést és őszinteséget. Amikor utána olvasott és megnézte a képeket, amiket talált, már akkor azt érzete, hogy jó helyen lesz nála végakarata. Arcolvasóként vizsgálta vonásait, aztán egyszerű, aggódó-gyarló nőként. Mindkét énje helyeselte döntését. Visszamosolyog tehát a férfira és egy mély sóhajt követően kissé kihúzva magát válaszol a kérdésre. Elmondja, hogy annyi a változás a meglévő iratban az előbbi kéréseken túl, hogy lányát Rothstein-Viczyán Imola Elenát nem a szülei, hanem Petrovics Karsa, az ő esetleges halála esetén jogutódja felügyeletére kívánja bízni, amennyiben idő előtt távozna az élők sorából. Igen, azt szeretné, ha gyermekét az nevelné, akit valahol a szíve mélyén mindig és örökké szeretni fog és akiben, mindannak ellenére megbízik, ami kettejükkel történt. Mert tudja, hogy ki lesz Karsából, ha egyszer okafogyottá válik szerepe. Hegedüsh Marcellként támad fel majd hamvaiból, akár egy igazi főnix. Tele tűzzel, erővel és élettel, melyet már nem fognak megosztani. Mielőtt ez az őrület elkezdődött, hősnők titkon arra vágyott, hogy ők hárman egy család legyenek. Félte és kívánta ezt az állapotot, mégsem tudott csak most, a pub mögött lemondani róla. Emlékszik rá, mondhatni tűpontosan, hogy lánya még meg is rajzolta őket úgy, mintha azok volnának. Család. Vajon megvan még az a gyermekien egyszerű, mégis hatalmas és mély tartalommal rendelkező alkotás. Talán ott van a férfi házában? Elektra szentül hiszi, hogy igen. Hege biztosan nem dobta volna ki, hacsak Rudolf meg nem tette helyette. Zsófiáról sem tudna ilyet elképzelni, de a szerelmes emberek néha őrült dolgokra képesek, hogy kiszemeltjük elméjében csak ők legyenek. Megrebben tekintete, míg vele szemben az ügyvédje jegyzetel. Miért kellett ennek az egésznek így lennie? Akárha dominók dőltek volna sorra romba, úgy omlott össze életük. Kezdődött mindez Prágával. Az volt az első pettyes kocka, ami buktatta a többit, egymás után, megállíthatatlanul. Míg végül semmi sem maradt, csupán romok. Megtört lelkek, fájóan keserédes emlékek és nyomvonalukról letért emberi sorsok. Tehát valójában mindegy is már megvan-e még a rajz vagy sem, hiszen elváltak útjaik. Gondolataiból a kedves jogi képviselő vezeti vissza az itt és mostba, akitől néhány mondat és egy kézfogás kíséretében, hálával a szívében végül elköszön. Visszaindul Sporonból, hogy ismét új életet kezdjen Remény és Hege nélkül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Emlékezés. Ez a szó új értelmet nyert az utóbbi pár napban. Hősnőnk memóriájában ott volt életének teljes története, színről színre. A gyermekkorától a tanulmányain át egészen addig, míg be nem költözött az ő saját, viktoriánus stílusú házába, aminek lilásszürke fadeszkás fala és türkizszín bejárata van, amitől otthona egyedi és különleges. Aztán jön a kínzó, ködösen derengő sötétség, melyből néha, főleg visszatérő rémálmában elővillan egy vérvörös ajtó. Nem tudja kinyitni. Hiába próbálkozik, mindig éktelen fejfájásra ébred. Pontosan úgy, ahogy ma is tette. Erre most megjelenik ez a férfi, akit hirtelen felismer és az emlékeket, amik apránként eszébe jutnak vele kapcsolatban, igen közelmúltbelinek érez. Különös egybeesés. - Igen, emlékszem - bólint aprót majd szinte félénknek tetsző hangon folytatja - Nagyon jól táncolsz és... - kicsit elakad a szava, mert enyhe sajgás közepette elméje színes széles vásznára felfestődnek egy heves együttlét pillanatai. Újabb részletekre derül tehát fény Markkal közös élményeiből, amik őszintén összezavarják. Teste is reagál a fülledt képsorra. Pupillái mérsékelten kitágulnak, s ajkait is ösztönösen nedvesíti meg miattuk, majd szóra nyitja őket - Mi ugye...mi...voltunk együtt...Úgy... - sötét szemeit lesütve, puhatolózva beszél. Zavarban van, mert fogalma sincs róla, hogy a vele szemben ülő az egyetlen, vagy akadt a kiesett közel két évben más is még, akivel elhunyt férjén kívül nászt hált. Akár állva, akár fekve. Sosem volt ugyanis csapodár fajta, így most a teljes kétségbeesés veszélye fenyegeti. Magát sem érti. Tekintetét Markéba igyekszik fűzni. Nem csak a virágcsokorban keres fogódzót. Tőle vár segítséget. Eltévedt ebben a furcsa útvesztőben. Arcolvasói képessége jelenleg nem használatra kész, ezért csak inkább ösztönből hallja meg a másik fél hangjából, hogy ő maga sem tud mit kezdeni a helyzettel. - Kényelmes a szobám, az ápolók és az orvosok kedvesek - kezd el válaszolni a sutának ható kérdésekre még annál is ügyetlenebben a vállát megvonva - Minden nap jön be valaki a családomból, szóval nem igazán unatkozom - folytatja, de azt nem teszi hozzá, hogy amikor magára marad, szörnyű és nyomasztó gondolatok terhelik - Azt mondják még egy kis ideig maradnom kell, hogy lássák boldogulni fogok-e, amikor majd hazaengednek - magyarázza még mindig sokkal enerváltabban és reményvesztettebben, mint azt Mark várhatja tőle. Összepréseli száját egy vonallá, hogy aztán mély lélegzetet véve szánja rá magát egy kérdésre - Meglátogatsz majd otthon is, ugye? - emeli sötét, halványan fénylő szemeit a férfira kérlelőn, hangjából pedig az hallatszik, méghozzá igen tisztán, hogy nagyon bizonytalan. Mondhatni identitása imbolyog, s nem igazán találja egyelőre önmagát. Rothstein Elektra magabiztossága ugyanúgy talonban pihen, mint tanult szakértelmei. Az orvosok szerint minden visszajöhet, csak motiváció és idő kell hozzá. Egyet viszont már most tud hősnőnk magáról. A türelem sosem volt, s nem is lesz az erőssége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sapkája alól kilógó sötét fürtjeit a lámpák fényében szikrázó hópelyhek pettyezik. Kesztyűbe bújtatott, vékony ujjai termoszára kulcsolódnak, s lélegzetének párafellege követi. Bakancsa nyoma hamar eltűnik a szaladó hóesésben, ahogy befelé sétál munkahelyére ezen a szentestén. Csendes a város. Hősnőnk szívében sem dúl vihar. Békés és vidám, hiszen minden olyan szépen alakult eddig. Imolával, a szüleivel, Tamással és az ő anyukájával együtt ülték körül az ünnepi asztalt, a Holdfény 33-ban gyűlve össze. Szegedi halászlevet, töltött káposztát és hatlapos mézest ettek. Mellé fűszeres almapuncsot ittak és a közösen töltött értékes idő mellett, apróbb-nagyobb ajándékokkal szereztek örömet egymásnak. Imola rajzolt mindenkinek valamit. Hősnőnk szíve, sajátját nézegetve, bármilyen boldog is volt, kicsit mégis elnehezült. Egy pillanatra felrémlett előtte az aprónép egy másik alkotásának emléke. Tamástól egy különleges, mahagóni lemeztároló állványt kapott. Margit nénitől egy fényképalbumot, hogy legyen mit megtöltenie emlékekkel. Szülei pedig egy ezüst medállal lepték meg lányukat. Az ékszert kinyitva Imola, Róbert és Iza mosolyogtak vissza rá az egyik, míg férje Zoli, kisfia Peti és jóbarátjuk Marcell a másik oldalról a benne lévő képekről. - Így mindig melletted leszünk - súgta oda neki apja, ahogy fel segítette tenni nyakába az ajándékot. Fejét rázva gondol vissza a pillanatra. Beérve az épületbe jellegzetes zajok, kellemes meleg és a konferencia szobában álló fenyőfa illata fogadja. Egyenesen az "A" stúdióba veszi az irányt, ahol kollégája már javában pörgeti a lemezeket. Elektra rutinos, macskákat megszégyenítő nesztelenséggel lép be az üvegezett kalitkára emlékeztető helyiségbe, hogy kabátjától megválva nekikezdhessen a műsorára való felkészülésnek. Felvételről fog leadni pár témába vágó beszélgetést, amiket szándéka szerint remek dalokkal kísér le majd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minden olyan gyorsan történt. Az egyik pillanatban még bakelitek közt lapozgatott és hallgatta a kollégája kellemes orgánumát. Aztán jött az általa felkonferált dalammal első néhány taktusa...Koponyájába éles fájdalom nyilallt, majd elméje színes szélesvásznán, akárha látomás volna, megjelent a vörös ajtó és feltárult. Egész teste, ujjaival egyként elgyengült. Kihullott kezéből a benne tartott lemez, s puhán ért a szőnyegpadlóra. Hősnőnk pedig a másodperc tört része alatt élt át olyan eseményeket, melyeket azt hitte, örökre elvesztett. - Hege... - Ejti ki közben az azokban főszerepet játszó férfi nevét hangtalan. Egy tánc, egy csók, forró éjszakák, viták. Megannyi fontos pillanat képei zúdultak ki a nyílászáró mögül, amik eddig rejtve voltak. Elektra alig kap levegőt. Meg kell kapaszkodnia az ember magas polcsor szélében, különben minden bizonnyal összerogyna. Arcán könnycseppek futnak, miközben lassan helyére kerülnek az események és a tények. - Meghalt - artikulálja aztán, ahogy megérti, hogy elvesztette őt is, ahogyan egykor a férjét, örökre. Fejét lehorgasztva mélyet sóhajt, próbál eltűntetni pulóvere ujjával minden árulkodó nyomot, mielőtt megfordulna. Arca fakóbb nem lehet, tekintete pedig zaklatott-szomorú, de tartja magát. Egykor sem omlott össze mások előtt, s most sem fog, ezt rég megfogadta. Lehajol a lemezért. - Cupido? Nincs ahhoz még kicsit túl korán? - terel azonnal halvány mosolyra húzva ajkát, ahogy eljutnak tudatáig kollégája szavai. Még mindig fülében csengenek azok a hangok, melyek emlékeiből visszhangoztak az imént. Dühös vádak, szenvedélyes ígéretek. Azonban a vörös ajtó ismét bezárult. Feje viszont hasogat még mindig, míg gyomra is émelyegni kezd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Talán így kellett lennie. Ezen az estén. Itt és most. Hiába csitult pár percre az iménti gyötrő fájdalom, a következő dal hatására, az előbbinél hatalmasabb erővel csap le újra hősnőnkre, hogy meggörnyedt belé. Érzékeli a vörös ajtó, elméje mélyén ismét feltárul. Festék illata, kórházi fertőtlenítőszerével keveredve kúszik maró alattomossággal orrába. Fülében saját fojtott sikolya lüktet és tépi szét megmaradt önuralmát. Bőrét tűz perzsel, mintha kaszaboló átkot olvastak volna egész lényére, s mint kiderül így is történt nemrég. Elektra sötét szemei tágra nyílnak, a más számára láthatatlan képsorok ismételt feltűnésétől. Zihálva igyekszik levegőhöz jutni, szíve ritmustalan verdes bordái ketrecében. - Karsa... - formálja suttogva szép ívű ajka a nevet, mely egyszerre jelent kezdetet és véget. Emlékei visszatértek. Az igazság lám utolérte, pedig már nem is kereste. Mielőtt azonban átélhetné ennek a ténynek, egész valójára nehezedő súlyát, a kollégája rövid búcsúja zökkenti ki néhány pillanat erejéig. Megrökönyödve állja a szeleburdi férfi pusziját, pedig máskor hevesen és nevetve tiltakozna. Kisvártatva magára marad. Üres tekintettel bámulja az ajtót, melyen a kolléga távozott az előbb, majd mintha csak révületből eszmélne, húzza elő pálcáját. - Disaudio! - fordul körbe, hogy kivetve az igézetet, maga köré hangzáró falat vonjon. A zenei blokk még úgy húsz percig eltart. Addig kell tombolnia. Ennyi ideje van dönteni. Gondolatban végig sorjáz a visszakapott időn. Üvölt, zokog és átkozza a Sorsot, mely ezt tette velük. Térdre rogyva ül a földön, mialatt színről színre látja meglelt múltját elméje színes szélesvásznán. - Senki sem tudhatja...Azt kell hinniük, hogy az amnéziám tartós, különben megint csak szenvedni fogunk...Mindannyian... - dönt végül, nehéz szívvel fosztva meg magát minden reménytől. Az vigasztalja csupán, hogy Hege és ő elbúcsúztak. Ott a pub mögött. Felkel hát a padlóról, feloldja a némító varázst, hogy azután, mintha ez az egész meg sem történt volna leadja műsorát. Rothstein Elektra nem ugyanaz többé és nem is lesz már ugyanaz. Soha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Teltek-múltak a napok azóta, hogy azon a sorsdöntő Szentestén visszanyerte emlékezetét. Akkor és ott, meghozta élete talán legnehezebb döntését. Senki sem tudhatja... Fogadta meg magának a titoktartást, s tartja is hozzá magát nap-nap után. Életük pedig ennek okán, szép lassan visszatért egy mondhatni új, de megszokottá vált mederbe. Választott hazugságát köntösként öltötte fel, s érzi mind kényelmesebbnek az idő múltával. Egyszerűbbé váltak általa a mindennapok. Akarata szerint nem kell felismernie senkit, mégis láthatja miként reagálnak jelenlétére azok, akik szeretik és azok, akik kevésbé szívlelik. Tudva az igazságot, más figyelni a tettetést. Döbbenetes tapasztalat ez számára minden pillanatban. Ironikus helyzetek sorát szülte már, de nem visszakozik, hogy kibogozza az összekuszálódott szálakat. Meghagyja őket az amnézia mindent elfedő leple alatt. Így legalább képes megvédeni a számára fontos személyeket anélkül, hogy fájdalmat okozna bárkinek, saját magán kívül. Az első néhány nap nehéz volt, szinte gyötrő volt a mímelés, de túlélte ezt is, ahogy az eddigieket is mindig. - Gyere Kicsim, induljunk! - szólítja meg lányát, aki egy másikkal beszélget. A szőke leányzót jól ismeri, mégis úgy néz rá, mintha sosem hallott volna róla semmit. "Cukorka maffiózó". Ezt a nevet adta magában neki annak idején, amikor egykor volt szövetségese mesélt neki örökbefogadott gyermekéről. Jobbja felől ekkor meghall egy alig ismerős hangot, ami kizökkenti gondolatiból. Egy kérést intéz hozzá valaki. Felkap egy csizmát a sok közül, hogy azután úgy nyomja oda, a rá jellemző laza-hanyag mozdulattal, ellenőrzés nélkül a másik felé, hogy rá sem pillant. Sietniük kell. Várja az illusztrálásra felkért fickó. Előtte az aprónépet el kell még vinnie Tamáshoz, aki megígérte, hogy vigyáz rá, míg hősnőnk összeül a férfival. Furcsa körülmények között találta meg, még az ünnepek idején. A rádió tagjaival beültek a pubba, ahol az egyik sör alátéten meglátott egy skiccet. Addig faggatta a csapost Benedeket, akit természetesen direkt nem ismert fel, míg az el nem árulta az alkotó nevét. Felkutatta, elmondta neki az ötletét, megmutatta a kézirat első fejezetét és azóta rendszeresen egyeztetnek. - Imola gyere, mennünk kell! Tomi azt mondta megcsináljátok a kincsesládádat..Ne várassuk! - hívja újra lányát, mire a lányka elköszön, majd felé igyekszik. Egyszerű kék farmerban van és apró gyöngyökkel díszített lila pulóverben. Nagyon felnőttes, talán túl komoly is a korához képest, azonban a vele történtek fényében ez nem is meglepő. Hősnőnk sem épp színes jelenség, már ami a ruházatát illeti. Zöld farmere fölé ma szürke pulóvert húzott és enyhén hullámos haját kiengedte. Orrán ovális, grafit szürke keretes szemüvege pihen, hosszú pilláit spirállal emelte ki, míg ajkait mélyvörös szájfény teszi élénkké. Fakó arcának éles vonásai, fanyar szépsége újra megkapó, ahogyan kisugárzása is figyelemreméltónak mondható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Lábakat a csizmába, karokat a kabátba. Imola magától öltözik fel és áll meg sapkájával a kezében és várja, hogy anyja is felvegye sajátját. Néznek egymásra némán, hősnőnk arcán elsimulnak a vonások, de gondolatai közé beeszi magát a kérdés, miszerint: Mióta ennyire önálló a gyermeke? Összemosolyognak ezután, majd Elektra magára kanyarítja petrolzöld szövetkabátját. Kezét emeli Imola felé, azonban a kislányt elhúzzák előle. Nyomban utánakap, baljával pedig már nyúl is zsebe felé, melyben pálcája rejlik. Védekező ösztöne élesebb, mint bármikor. Megragadja csemetéje karját, hogy maga mögé rántsa, ám ekkor rádöbben, hogy mi is történt valójában. Megrökönyödve néz, sötét szemeit az idegen gyerkőc és a mögötte álló férfi közt ide-oda kapkodva. - Szomszédok? - kérdez vissza gyanakvó éllel hangjában a riporternő, de ezalatt ujjai szorítása némileg enyhül, mind Imola kezén, mind pálcáján - Zsini és a papája ott laknak mellettünk, de sosem jönnek ki a házukból, amikor otthon vannak - jelenti ki Imola, mintha ez teljesen magától értetődő tény volna. Szemeiben, ahogy visszapillant anyjára, ugyanaz a bölcs nyugalom csillan meg, amivel a férfi képes volt egykor lecsendesíteni feleségét, amikor az hurrikánként tombolt. - A türkiz ajtós, viktoriánusban - reagál hősnőnk nyugodtabb stílusban, de még most sem engedi el lánya karját - Van neve is, kedves szomszéd? - kérdezi sötét szemeit a vele szemben levő arcán tartva, mialatt előre nyújtja szabad kezét, melyet amennyiben a másik fél viszonoz, úgy röviden megráz - Az enyém Rothstein Elektra - mutatkozik be hivatalos hangnemben, hangszínét szándékosan sötétebb tónusúvá téve, pont úgy, ahogy a rádióban szokta. Bársonyos ennek ellenére is, azonban érződik belőle valami zsigeri erő és titokzatosság, de bizonytalanságnak még az írmagja sem fedezhető fel benne. Átható tekintettel, kíváncsian kezdi ezután fürkészni a Zsini néven szólított kislányt. Bájos gyermek, különös ízléssel. Valóban nem találkoztak még, annyi szent, mert arra biztosan emlékezne. Ha másra nem, hát a gyerekőcre mindenképp.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Megüti érzékeny fülét a gyermek őszinte kijelentése. Azonnal oda is pillant rá, ahogyan kiejti a száján, majd szinte rögtön visszaemeli tekintetét a férfira, aki "nem szereti az embereket", hogy tanult tudását latba vetve bizonyosságot keressen minderre. Közben lánya karját elengedi, aki érdeklődve néz fel anyjára, várva, hogy akkor most mi is lesz ennek a furcsa találkozásnak a vége, mert az előbb még arról volt szó, hogy sietnek. - Megnyugtató a tudat, hogy legalább a húga ezek szerint szereti az embereket - mondja egy cinkos mosoly kíséretében, majd folytatja - Vele sem volt szerencsém találkozni még, de akkor úgy sejtem ez változni fog a jövőben - teszi hozzá, ezzel burkoltan megtudakolva, hogy az a bizonyos húg ott van-e a szomszédjukban. Ezután lányához fordul, hogy elé guggolva nyakában megigazítsa a sálat, ami apjáé volt régen, amikor még levitás diákként a Bagolykőbe járt. Elektra terve tehát megváltozott. Érdeklődését ez a mizantróp alak és gyermeke, egyként felkeltette. - Mit szólnál hozzá, ha előbb hazamennénk? Közben tudnátok Zsinivel beszélgetni - javasolja és bár az aprónép arca felragyog az örömtől, mégis összevonja szemöldökét, átgondolva a kialakult helyzetet. Tiszta anyja ez a lány. - Tomi vár bennünket, azt mondtad - szólal fel kétkedőn érvelve - Ez igaz, de otthon felejtettem valamit, amiért amúgy is vissza kellett volna mennünk. Így most egy okkal több adódott - simítja meg lánya arcát gyengéden hősnőnk, aztán miután biccentett a kicsi lány, anyja válla felett átpillant Mihálovics úrra. - Ha nem bánja, csatlakoznánk mégis - aztán, ahogy visszanéz mosolyogva rákacsint Imolára. Felegyenesedik és amennyiben nem utasítják el, úgy megfogva gyermeke kezét elindulnak otthonaik felé. Nincs messze, de ahhoz elég, hogy kielemezze a férfi mozgását, hangját, szóhasználatát. Elektra ugyanis él a gyanúperrel, hogy annak valami komoly oka kell legyen, hogy még sosem találkoztak. Ennyi év alatt egyszer sem futottak össze. Amnézia ide vagy oda, a nagy számok törvénye alapján is legalább egyszer látniuk kellett volna egymást. Felettébb gyanús, hogy erre mégsem volt precedens. Firkász kopó énje immár visszavonhatatlanul felneszelt, mert úgy érzi, szagot fogott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Gyanakvás, kétségek, kíváncsiság és a megfelelő helyen feltett jól irányzott kérdések. Egy riporter legalapvetőbb szériatartozékai. Ezek nélkül hivatásában, mondhatni eláshatja magát. Hősnőnknek ezeken felül még éleslátás és lelkiismeret is jutott. Zsigereiben érzi, hogy ő a kialakult szituáció ügyeletes persona non grataja. Mégis megmásítja szándékát és előbb hazamennek. Nyelve hegyén ott ül az éles riposzt, hogy azért ennyire ne örüljön már a férfi, ám inkább visszanyeli és hallgat. Szavak helyett hűvös mosollyal megtámogatott biccentéssel nyugtázza, az úgyszólván kényszer hatására megkapott engedélyt. Bezzeg a két lányka! Vidám beszélgetéssel indulnak meg kifelé. - Kicsim, valamit elfelejtettél! - szól gyermeke után, aki alkalmi siketnek tettetve magát, le sem veszi sötét szemeit Zsiniről. Eltanulta miként fürkészi anyja a vele beszélőket, s legalább annyit ért az emberekhez a maga szintjén - Imola! - szólal meg újra Elektra, kevéssé bársonyos tónussal ejtve ki az aprónép nevét - A sapkát is tessék felvenni, mert megfáik a fejed - folytatja, mire csemetéje megtorpan. Hátra pillant, majd kicsit csálén ugyan, de ráhúzza sötétbarna fürtjeire a kötött fejfedőt. Összemosolyognak, a gyerkőcök pedig mennek is tovább. - Néha a lánya nyugodtan átjöhet hozzánk, ha akar. Így legalább maga is kiélvezheti a mizantróp lét szépségeit - fordul menet közben a férfi felé Elektra, kíváncsian várja vajon a mondtba rejtett megjegyzés célt ér-e a kedves szomszédnál. Vére szinte felpezsdül a gondolatra, hogy itt sétál valakivel, aki kihívást jelenthet számára. Olyan embert szóra bírni, akiről még a tulajdon gyermeke is úgy nyilatkozik, hogy nem szereti az embereket, mi ha nem a kihívás kvintesszenciája? Tekintetét menet közben oldalvást ráveti szülőtársára. Felméri arcát, alkatát, s mozgását egyként. Hiába morózus a kisugárzása, a szemében hősnőnk felfedez valami furcsát. Alsó, ereszkedett szem és szemhéj állása van, ami a hűség, valamint az eredendő önzetlenség jele. Jámbor ember jegye. Ugy is hívják a fiziognómusok egymásközt az ilyen szemet, hogy kutya szem, vagy még kifejezettebb megjelenésében bernáthegyi szem. Elektra ezt az anomáliát az elméjében felvetett lapra listázza. Tabula raza. Két idegen, egy helyen, akik valójában szomszédok...Döbbenet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Bizony együtt mennek, egy irányba. Még mindig nem tetszik neki ez a helyzet, de tartja magát ígéretéhez és próbál barátságos lenni, miközben kifürkészi zord szomszédja jellemét. Tudnia kellett volna róla. Valahol legbelül vád zúdul fel benne, amiért ennyi időn át nem vette észre, hogy kivel él ilyen közelségeben. Egyetlen alkalommal sem kellett cukrot vagy kávét kérnie. Sőt, még át sem pillantott soha, pedig megtehette volna és akkor most tudná, hogy bízhat-e ebben a furcsa alakban. Gondolataiból a nevezett szavai zökkentik vissza az itt és mostba. - Maga szerint, ha zavarna, felajánlottam volna? Ennyire én sem vagyok kedves - reagál a rá jellemző éles megjegyzéssel, ahogy befordulnak a térre. A gyerekek közben kuncorászva haladnak előttük és beszélgetnek ki tudja miről. A foszlányokból semmi olyasmi nem derül ki, ami beavatkozásra késztetné Elektrát, ezért ismét a férfi felé fordul, figyelmének jó részét szentelve neki. Szándékosan nem reagált Erika említésére. Teljesen érzéketlenné tette magát múltjának szereplőire, s azok hozzátartozóira egyaránt. Így könnyebb a tettetés köntösét viselnie. - A lányomat az apja nevén írattam be, év elején - mondja az aprónépre pillantva, majd folytatja - Nem akartam, hogy a Rothsetin név miatt bármiféle irányú kivételezésben legyen része - néz ismét a férfira, akin az érzelmek legapróbb jeleit kutatja a puszta utálaton kívül, mely egész kisugárzását ledominálja. Néhány percnyi csend után ismét szóra nyitja szép ívű ajkát - Mondja, miért érzem azt, hogy jobban örülne, ha instant lenyelném a nyelvem? - szegezi kérdését a férfinak, a tőle megszokott csípős stílusban, őszintén, de enyhén szarkasztikus hangnemben beszélve. Tekintetében ezzel egy időben heves vérmérsékletének zsarátnokai gyúlnak lángra. Hiába hiszi azt a kedves szomszéd, hogy nem látszik rajta mennyire a háta közepére kívánja a kialakult helyzetet. Elektra mondhatni aurájában érzi a belőle áradó negativitást. Taszítja őt is és mindenki mást, s ezt mikro és makró kifejezései tisztán mutatják. Ahogyan például zsebébe dugja kezeit, melyeket szorosan teste mellé zárva tart. Vagy ahogy induláskor mindenkit kieresztett maga előtt, hogy hátra maradhasson egyedül. Talán mégsem kellett volna mellé szegődnie? Meglehet. Végig kíséri-e most már, egészen a házuk kapujáig? Biztosan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Fürkészőn pillant a férfira és látszik rajta, hogy tele van gyanakvással. Gondolatai csak úgy cikáznak, hogy koponyája zsong belé. Ezek szerint tehát, nem hallgat rádiót, sőt mi több, még újságot sem olvas. Jut végül következtetésre. Élhet valaki ennyire zárt burokban? Mint a mellékelt ábra mutatja, igen. Akkor maradjon is meg ez így, amíg lehet. Ítéletek és előre eldöntött vélemények nélkül. - Felejtse el, nem érdekes - rázza meg fejét elodázó mosollyal. Nem most fog kiselőadást és instant útmutatót adni magáról a mellette haladónak. Ezután hála a férfinek a gyermekeik nem lesznek elütve két kerékpáros által. Erről az "úttesten átkeléskor mindig körülnezünk" dologról otthonukban Imola megint kap majd egy gyorstalpalót. Ismétlés a tudás anyja, igaz? Lépteikkel mind közelebb jutnak céljukhoz, de vajon ugyanez elmondható kommunikációjuk gördülékenységéről? Talán hősnőnk csípős és kendőzetlen őszintesége felhasítja szomszédja burkát. Beszédre késztette az imént, de a szavak, amiket végül kimondott, vérlázítóbbra sikerülnek, mint azt Elektra várta. Fel is neszel harcias oroszlán énje, mely nem hagyja megválaszolatlanul őket. - Ahogy süt magából a konstans "miért van ez itt és miért vesz egyáltalán levegőt" típusú emberundor, az nem igazán fedi az én olvasatomban a megfelelőt - reagál laza humorral, azonban sötét szemei élesen villannak meg, s vonásai is keményebbé válnak. Hiszen azért a mizantróp viselkedésnek is van egy határa - Tudja mit nem értek? - folytatja, miközben befordulnak a Holdfény elején - Miért teszi ezt a lányával? Mert az a maga döntése, hogy bezárkózik. Szíve joga. De a gyermekét miért zárja kalitkába? Évek óta lakunk itt Imolával, de egyszer sem láttam őt, pedig sokat kinn vagyunk a kertben - ingatja fejét hitetlen szomorúan - Nézze, milyen jó kijönnek egymással. Mi lett volna ha korábban is együtt lehetnek? - kérdezi, tekintetével a két kislányt követve, akik tényleg remekül elvannak egymással, miközben nevetgélnek meg csacsognak. Hősnőnkben ott sorjáz a megannyi elszalasztott lehetőség felett érzett szomorúság - Tudja, amikor a kigyulladt a házunk, az akkori szomszédaim megmentették az életemet, mert nem engedtek visszamenni a lángok közé...Vajon maga kinézne az ablakán egyáltalán?... - veti átható pillantását a férfira miközben beszél hozzá, hogy azután megszaporázva lépteit, beérje a lányokat és megkérdezze Ginát, hogy volna-e kedve néha átjönni hozzájuk. Imola hozzá mérten igen lelkesen kérleli és még félszemű csatakandúrjukkal, Felessel is rákínál a meghívásra. A vén macska biztosan hálás lesz a sok szeretgetésért. Ez szinte borítékolható.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Minden érzelem, még a harag is jobb a semlegességnél. Ezt még az édesapja mondogatta neki, amikor annyi idős lehetett, mint most a saját lánya. Érzi a szikrák pattogását és talán valahol várja is, hogy a szomszéd most majd a torkának ugrik, azonban nem ez történik. Csalódott emiatt? Meglehet. Kezelhette volna jobban a kialakult helyzetet? Bizonyára. Mégsem tette. Helyette úgy döntött, nem konfrontálódik a férfival, hanem egyszerűen megkérdezi a lányát, hogy van-e kedve néha átmenni. Mivel nem emlékszik a szőke kislányra -elméletileg- ezért nem is intheti óva sem a saját, sem a másik fél gyermekét. Szíve szerint pedig megtenné. Az a lányka egy mini maffiózó, s ez predesztinál pár dolgot, amit nem kíván Zsófiának. Ezért csak biccentett, megértette az elmondottakat. Közben lassan meg is érkeznek. Újból lemarad, hogy még pár szót váltson a szomszédjával. - Nos, azt hiszem mindkettőnk érdekében jobb, ha mi ketten nem keresztezzük egymás útját. A lányát ettől függetlenül bármikor szívesen látjuk - mosolyodik el alig láthatóan, de csak mert örül, hogy Imola talált magának egy kis barátnőt. Kisvártatva elérnek a lila falú, türkiz ajtós házig. Így nem marad más hátra, csak a búcsúzás. Hirtelen nem jut jobb az eszébe. Nincs miről szót váltaniuk tovább. Mert ugyan mi közös lehet a férfiban és benne? Meglehet, semmi. Egy új ismerőssel többje lett. Ennyi. Abban azonban szinte teljesen biztos, hogy a Remetének semmi köze ahhoz, amiért Hege kénytelen Karsa álarcát magán viselve élni. Sem azokhoz, akik miatt Otília abba a kórházi ágyba jutott Írországban. Ez az ember csupán a sötét ló, Elektra színes-hangos- olykor véres és könnyektől sem mentes sakktábláján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Különös jelenség a deja vu...Egyesek úgy vélik csupán emlékezetünk villanásnyi csalódása, míg mások azt gondolják, hibás szál életünk szövetében, melyet az azt megalkotó hatalom, mementó gyanánt látni enged számunkra, egy adott pillanatban. Amikor arra már készen állunk. Bármi is legyen az igazság, a tényen, miszerint zavarba ejtő élmény, jottányit sem változtat. Újraélni egy már megtörtént eseményt, hősnőnknek pedig, egyenesen felkavaró. Elsodorta az idő, mely szinte száguldott vele. Annyi minden történt, hogy ocsúdni is alig volt érkezése legutóbbi kontrollja óta. Visszatért az emlékezete, de ezt senki sem tudhatja. Egyedül orvosa fogja csak, mert neki bevallja. Legalább egy valakinek nem kell hazudnia. Mellette szól még az is, hogy titoktartás kötelezi a fehér taláros mágust, akiben hősnőnk bizalma, nem csak emiatt, de mély és töretlen. Az idősödő férfi szemeiben ott volt minden. Elég volt csak látnia, hogy Elektra bízzon és higgyen benne. Hozzá érkezett most tehát a szokásos ellenőrzésre. Havi egy alkalommal jön el, hogy megvizsgálják és biztosítsák afelől, hogy gyógyulása jó úton halad. Lehet teljes is a végén. Ez volt kezdetektől a prognózis ez lett ma is az eredmény. Erős a szervezete, s agya sem szenvedett olyan sérülést, ami gátja volna tökéletes felépülésének. Mindig ezt mondják, mióta csak felébredt. Most is minden rendben ment, s már csak zárójelentésére kell várnia. Közben, míg készül nincs nyugovása. Sétálni kezd végig, a folyosó hosszán. Ezen szobák egyikében feküdt. Emlékszik még arra is, hogy a kilencvenkilences számúban. Sorjáz immár az ajtók előtt egy ideje. Csizmája sarka halkan koppan, majd hirtelen megtorpan. Az egyik ajtó résnyire nyitva maradt. Óvatosan nyúl a kilincsért, hogy becsukja. Egyszerű gesztus volna, s nehezére sem esne, azonban vesztére bepillant a szűk résen, s azonnal megdermed a mozdulatban. Rőten csillan a téli napfény a beteg haján. A deja vu azonnal összeszorítja hősnőnk szíve táját. - Ugye nem Ő az? Ugye nem!? - kérdezi kétségbeesett belső hangja, pedig az igazság nyilvánvaló. A páciens, aki a speciális, hosszú mozdulatlanságra tervezett, ám látványosan kórházi ágyon fekszik, számára teljesen idegen. Összeszorítja szemeit, mélyet lélegezve próbál uralkodni magán és a valóságot tudatosítani elméjében a gyötrő-hamis balsejtelmek helyett. - Vajon ki lehet? - terelődnek gondolatai a helyes mederbe, hogy ugyanekkor, ösztönösen mozdulva, belépjen a kórterembe. Tudja, hogy ez nem helyes, sőt mondhatni tilos, mégis megteszi ennek dacára. Orrába belemar a helyiség jellegzetes aromája, de ez sem tántorítja el, ahogy a feltörő emlékek árja sem készteti visszakozásra. Megáll hát az ágy mellett, majd lenéz, egyenesen a betegre. - Fiatal. Túl fiatal... - állapítja meg némán, mialatt sötét, kifejező szemei megtelnek érzelmekkel. Egy másodpercre magát véli látni a lány helyén. Újabb deja vu rohan át egész lényén, utat nyitva ajkán gyöngyként kigördülő szavainak. - Nem ismersz engem, ahogy én sem téged...De jártam ott, ahol te most és tudom, hogy van kiút...- suttogja bizonysággal telt, bársonyos hangon. Igazat beszél. Neki sikerült visszajönnie. Ezért hiszi azt megingathatatlanul, hogy akár ez a névtelen, fiatal lány is képes lehet az ébredésre. Kómában lenni és visszatérni, Elektra számára nem a véget jelentette, hanem egy új kezdetet. Szerencsés ezért? Meglehet. Azonban talán ki is érdemelte ezt a mondhatni második életet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Olykor önnön képzelete űz játékot az emberrel. Néha egyenesen holtat idéz, hogy ezáltal korbácsoljon fel érzéseket, s keltsen életre elfeledettnek hitt emlékeket. Puhán ér a fiatal lán hajához, ami a fényben, mintha lángolna. Törékeny, békés, akárha csupán pihenne. Hősnőnk teljesen belevész a kettősüket körül ölelő, éteri csendbe. Fogalma sincs, hogy kicsoda, mit sem számít, hiszen az sokkal fontosabb, amit mellette átél. Ugyanígy feküdt nemrég, pár kórteremmel arrébb. Bezárva saját elméje labirintusába. Vajon tényleg a férje és a fia vezették ki onnan? Vagy saját erejének manifesztálódása volt két elhunyt szerette? Akkor sem értette, ahogy most sem, hogy miért és miképp jutott vissza az életbe. Még néha manapság is elmereng ezen, próbálva magyarázatot találni, sikertelen. Talán vannak olyan kérdések, amikre nem is kell válaszokat kapnia. Ezt nehéz megszoknia. Pedig tudja, hogy elég volna egyszerűen csak elfogadnia a történteket. Ebből a gondolatmenetből zökkenti ki a mögötte megszólaló hang. Újabb deja vu hulláma gerjed lényében. Férje hallja, s ahogy megfordul, a másodperc tört részéig őt is látja az érkezőben. Rádöbben azonban, még idejében, hogy a vele szemben álló férfi egy másik idegen. Szemeiben különös fény csillan a benne időközben gyűlt könnyek mellett. - Bocsásson meg, csak nyitva maradt az ajtó...- kezd bársonyos, kissé rekedt hangon beszélni - Megláttam őt idebenn, ahogy be akartam csukni, és eszembe jutott, hogy milyen volt, ugyanitt lenni... - magyarázza visszanézve a fiatal lányra - Egek, miket beszélek! - rázza meg fejét, amitől sötét fürtjein táncolni kezd a fény - Sajnálom én csak, annyit mondtam neki, hogy van kiút. Tudom, mert nekem sikerült megtalálnom - szorulnak össze vékony, hosszú ujjai ősöreg táskája pántján, miközben szép ívű ajkát szomorkás mosolyra íveli. Ezután csak áll némán, mert nem tudja mit mondhatna még a vele szembenállónak, akiről azt sem tudja hozzátartozó-e vagy épp a lány orvosa, civil öltözetben. Hősnőnket felzaklatta ez a néhány perc. Talán jobban, mint az a rövidke találkozás Zsófiával és Otíliával. Nehéz titkát egymagának kell cipelnie. Döntése szép lassan belülről emészti majd el azt, akit egykor Rothstein Elektra Imeldának hívtak. Bárcsak beszélhetne. Elmondhatná az egészet, de nem lehet. Senki sem tudhatja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Kijózanító erejű a mozdulat melyeket észrevesz. Apróság csupán, de beszédes az, ahogy a férfi fejét mozdítja. Kimért és visszafogott hanghordozása egyként összecseng vele. Hősnőnk rádöbben, betolakodó vált belőle. Szándéka szerint menekülne, de valami mégis itt tartja, több lépésre az érkezőtől. Visszapillant a lányra, majd a vele szemben álló arcára vet fürkésző pillantást. Ennyi is elég, hogy megállapítsa, rokoni szálak fűzhetik őket össze. Erre bizonyság számára a két idegen hasonló vonallal metszett orra és állkapcsa. További vizsgálódásának a férfi kérdése vet véget. - Csupán nagyjából két hónapig voltam saját elmém labirintusába zárva - kezd felelni és kezeit leengedi maga mellé. Végre beszélhet valakivel anélkül, hogy hazudnia kellene. A szavak, akár a friss levegő úgy esnek most neki. - Életem legkülönösebb élménye volt, ha az ilyesmi annak nevezhető - folytatja révedőn, mialatt megeleveníti magában azt a furcsa, álomszerű helyet, ahol emléki közt sorjázott a kiutat keresve. A vörös ajtót, ami mögé, ma már szinte biztosan tudja, hogy a Hegével kapcsolatos emlékeit rejtette, hogy biztonságban legyenek. Derengő fényű folyosók jelennek meg lelki szemei előtt. Ajtók és fojtott hangú neszezés sejlik elé, s vet visszhangot koponyájában. Sötét lélektükrei mélyén örvénylenek érzései - Tudja, rám omlott egy épület. A holmimért mentem be, hogy elhozzam, de ki már nem jutottam - fedi fel azokat a részleteket, amikre egyfelől emlékszik, másfelől elmesélték neki a szülei. Egy dolog veszett el memóriájából mondhatni végleg és az a baleset konkrét pillanata. Valójában az a néhány perc, ami azt a fura hangot követte, amire odabenn, a lemezeket keresve felneszelt. - Ő mióta van itt? - tereli vissza gondolatait azzal, amihez még mindig a legjobban ért elméletileg. Kérdez tehát, hogy visszazökkenjen ebből a meglehetősen inkompetens lelkiállapotból, a rá jellemzően határozott és céltudatos viselkedésbe. Nem ragadhat a múltban. Nem kószálhat annak a labirintusnak a folyosóin most, hogy visszatért az életbe. Rengeteg feladat vár rá még, amiket eltervezett. Ott a lánya nevelése, a képregénye és az a szomorú, döglött akta. Az öngyilkos színésznő naplója.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

"Szerencsés, hogy viszonylag sértetlen maradt". Ez a mondat annyira szépen hangzik. Olyan pozitívan, amennyire csak az adott helyzetben lehetséges. Pontosan úgy, mintha csak az egyik orvosa mondta volna bíztatás gyanánt. Hősnőnk szép ívű ajka megrándul. - Mondja ezt a lelkemnek - ejti ki szomorúan megjegyzését, amit nem képes magában tartani. Elpillant az ablak felé, hogy inkább a hóval fedett fát lássa, majd folytatja - Néha azt kívánom, bárcsak ne ébredtem volna fel, de tudom akkor önző volnék. A családom ezt a keveset is megszenvedte - beszél egyre elfúlóbb, sötét tónusú hangon, ezért inkább elhallgat. Nem tudja befejezni gondolatmenetét. Túl fájdalmas elképzelnie min mentek keresztül a számára fontos emberek. Illetve abba, mit állhat ki a vele szemben álló, az ágyban fekvő lány miatt, nap nap után. Kisvártatva a férfi válaszol korábbi kérdésére, s bár ne mondta volna ki a napok számát, amit rokona itt töltött - Megkövetem önt, uram és tisztelem az erejéért. Mert ez nagyon hosszú idő - néz vissza az idegenre és legördül egy könnycsepp az arcán. Érzelmei még mindig sokkal labilisabbak, mint régen. Akkor sem volt a nyugalom szobra, vagy épp passzívnak mondható jellem. Manapság pedig még inkább el tudják ragadni az emóciói. - Most biztosan szánalmasnak tart - töröli meg kapkodva arcát kézfejével, hogy azután egy fanyar szépségű mosollyal odázza el ezt a banális helyzetet - Nem szoktam ennyire inkompetensen viselkedni. Úgy lehet ez még a kóma utóhatása - magyarázkodik, majd egy kicsit közelebb lép, hogy ha már így esett bemutatkozhasson. Azonban nem veszi észre, hogy táskája pántja épp most adta meg magát az idő vasfogának. Nem csoda. Férjétől kapta sok éve, s hordta magával mindenhova. A táska tehát olyan gyorsan zuhan le és csattan a padlón, hogy érkezése sincs utánakapni. Tartalma kiömlik a padlóra. Ott hever pénztárcája, kopott jegyzettömbje, rádiós belépője, bicskája, képregénye első nyomata és egy kis szaténnal fedett, aranyozott fedlapú napló mind kettejük között. - Fenébe! - szentségel kétségbeesetten, majd ajka elé kapja a kezét, s lehajolva próbálja menteni a menthető. Mióta kijött a rehabilitációról kétbalkezesebb lett. Ennyit arról, hogy viszonylag sértetlen. Régen simán elkapta volna a lefelé csúszó táskáját, olyan jó reflexekkel rendelkezett. Erre most már nem képes és csupán remélni meri, hogy ahogy az emlékei, egyszer ügyessége is vissza fog térni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Csendbe burkolódzik, amit csupán a férfi kellemesen búgó hangján kiejtett szavai törnek meg olykor. A vele szembenálló, bár vitathatatlan joga lenne hozzá, nem akolbólította ki a kórteremből, s nem is ítélkezett felette. Ezzel hősnőnk érdeklődését, mondhatni felkeltette. Ezért immár figyelmesen hallgatja őt, s próbál koncentrálni, hogy arcából és mozdulataiból olvashasson. Így most tanult tudását felelevenítve, komolyan elemezni kezdi. Tekintetét kifürkészhetetlennek látja, szemei be nem kategorizálható árnyalattal rendelkeznek. Beszéde bár nem bő, mégis választékosnak hat Elektra fülének. Amikor úgy tűnt elmondott mindent, akkor szerette volna megtudni a nevét, ám megtörtént a baleset. Táskája leesett. Mindketten lehajoltak és a holmik felszedése közben a férfi elhúzta a száját rádiós belépője láttán. Szóvá nem tette, de egyértelműbb jel volt arckifejezése bármilyen frázisnál. Elvéve tőle azonban hősnőnk nem sütötte le szemét. Sosem szégyellte hivatását, s ezen nem ma fog változtatni, annak ellenére sem, hogy rosszul esett neki a férfi reakciója. Emberből vannak a riporterek is, ám ezt sokan szeretik elfelejteni. Könnyebb démoni lényekként tekinteni rájuk. Tudja jól, hogy ez így van, csak néha ez egy arculcsapással felérő emlékeztető. - Az egyik esetem áldozatáé volt - szólal meg miközben kezébe veszi a naplót, s ujjain megérzi a selyem hűvösségét - Oknyomozó riporter...vagyok - ejti ki bizonytalanul az utolsó szót. Olykor úgy hiszi már nincs jogalapja azt állítani, hogy felderít eseteket. Azonban ha valóban vissza szeretné kapni az életét, melyet valójában hazugságra épít, akkor el kell hinnie, hogy még képes igazi újságíróként viselkedni, aki felderíti és napvilágra hozza az igazságot. - Régi ügy, amit már akkoriban lezártak, de most megtaláltam ezt, és nem hagy nyugodni a tartalma - pillant le a könyvecskére, hogy azután visszacsúsztassa hűtlen táskájába. Nem akar többet elárulni, de olyan felszabadító érzés végre az igazat mondani. Félelem nélkül beszélni valakivel, akinek semmi köze kusza életéhez. Napról napra egyre jobban fojtogatja a valótlanság. Annyira erősen szorítja, hogy amikor már nem bírja, bezárkózik dolgozószobájába, lefedi bűbájokkal, majd addig ismételgeti az igazságot, s tettetésének okát, míg ki nem tisztul tüdeje, elméjével egyként.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Fővárosi Mágikus Baleseti és Rontáskúráló Ispotály

Felnyalábolja táskáját és maga elé szorítja amolyan védőfal gyanánt. Nem tart a férfitól, ahhoz nézete szerint túlságosan jólszituált, hogy belé kössön. Ezért sem rest szóra nyitni a száját. Annyira jó igazat mondania, hogy kihasznál minden adandó lehetőséget. - Nekem sincsenek - mondja válaszul tehát, s megelőzendő a félreértést folytatja - Amikor a férjem és a fiam meghalt, akkor nálam is megjelentek azok a keselyűk, akik miatt általános közutálat övez bennünket - megcsóválja fejét, mely rosszallásának egyértelmű jeleként értelmezhető - Szóval megértem - teszi még hozzá, majd kinyújtja kezét és fél lépést közelebb megy a férfihoz - Rothstein Elektra, egyébként - mutatkozik be és amennyiben a férfi viszonozza gesztusát, úgy röviden de határozottan megrázza a kezét, ha viszont nem akkor visszateszi táskájára. - Igen. Nálunk így nevezik azokat az ügyeket, amikről már mindenki lemondott - válaszol és örömmel konstatálja, hogy némi érdeklődést vél felfedezni a férfin a totális elutasítás helyett. Ezért tovább beszél úgy, hogy beleszövi ezt az aktuális ügyet is szavaiba - Köszönöm, rám is fér a siker. Az ilyen döglött aktákat ugyanis nem sokan merik felnyitni, mert sokszor olyasmit rejtenek, ami olyan köröket érint, amelyeknek nagy befolyása van. Nem vet jó fényt senkire, ha évek múltával rábizonyítanak egy lelkén közvetve száradó halálesetet -  meséli és szinte látszik rajta, hogy életre kel egész lénye - Nekem az célom, hogy ezt az ügyet lezárjam és az eddig rejtve tartott igazságot feltárjam. A kérdés ilyenkor mindig az: Hogyan? - fejezi be végül és magában valóban eltanakodik egy pillanatra az iménti kérdésen. Fogalma sincs miként fogjon hozzá. Van egy naplója, de a benne szereplő emberek köre számára túl zárt. Egy kapocsra volna szüksége, aki segít neki és bejuttatja. Inkognitóban, ha kell egy másik ember bőrében. Ehhez majd Zlatan segítségét kéri. Mark túl fontos számára. Nem sodorhatja veszélybe. Az aurorba úgy érzi kezd beleszeretni, pedig az ő helyzete sem épp könnyű. Hiszen lehet, hogy él és egyszer visszatér a neje. De az érzéseknek nem lehet parancsolni, ugye? Nem. Nem lehet. Ezért tehát inkább a lányára és a munkára koncentrál. Közelébe kell kerülnie annak a személynek aki miatt a naplót egykor birtokló szépséges ifjú színésznő öngyilkos lett. Ez a legfőbb célja most. A szívnek az ő ügye várhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Most csend kell és béke. Egy hely, ahol a múlt és a jelen összeér, mint tó vizével az alkony fénye. Ahol lelke, akár egy régvolt estén a Nap, megpihenhet. Elhagyta otthonát. Sétálni indult. Átgondolni mindent, ami eddig történt. Ez a célja. Mérlegre tenni szívét, s akárha ítéltetne bírák előtt, tollpihével mérni össze súlyát. Megérte? Ennyi szenvedés, ennyi bánat, ennyi hazugság? Meglehet a választ sohasem leli. Bakancsos lábai viszik előre. Nem figyel csak belső hangja suttog, s narrálja a lelki szemei előtt sorjázó képeket. Nála van Hege házának kulcsa és titkát Zsófia már tudja. Nem ez volt a terve. Miért kellett szövetségesének olyan erőszakosnak lennie? Nem! Nem hárítja rá a felelősséget. Egy itt, aki gyenge volt az ő maga. Neki kellett volna elvéhez hűnek maradnia. Késő. Elbukott. Megint. Ezen jár agya szűntelen, ahogy lendületes léptekkel fordul rá a stég rozoga fájára. Léptei alatt alig reccsennek a gerendák, mégis felkapja fejét. Időben. Éppen. Szép ívű ajka elnyílik, melyre azonnal rászorítja balját, még mielőtt felkiáltana. Tekintete felrohan egy széles háton, megállapodva egy nagyon is jellegzetes üstökön. Pontosabban az ő Két méteres gavallérjáén, akinek alakját ezer közül is felismerné. A férfi mögött torpan meg tehát, de megszólalni képtelen. Úgy rohanják meg az emlékek, hogy majdnem összerogy, azonban tartja magát. Ereje teljében van, így hamar ocsúdik. Nem számított rá épp itt és ilyenkor. Lassan engedi le szájáról kezét. - Szép ez az este... - ejti ki lágy bársonyossággal a szavakat. Szíve szerint közelebb menne, de egyelőre távolságot tart. Nem tudván mennyit hallott róla az ő Ellenőre, nem kockáztat. Szíve nagyot dobban. Régen látta. Bármi is történt, még mindig fontos számára a hallgatag férfi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mosolyára átjárja valamiféle észrevétlen megnyugvás. Állandóság a folytonos változások közepette. Ez volt számára mindig a férfi, aki most is eltakarja előle a Napot. Árnyékot vet rá ebben a koraesti félhomályban is, melyben szinte elvész. Zöld szemei, a hangsúly, ahogyan nevét kiejti és az a rá jellemző szelíd óvatosság, amivel állapota felől érdeklődik, egészen átformálja a pillanatot. Hősnőnk sötét szemei megtelnek aranyló ragyogással, mint régen. Már csupán az a kérdés, mit tegyen? Szíve szerint dönt esze helyett. Szabad akaratából választja az igazság útját. Hajkoronáját a lágy fuvallat meglebbenti, petrolzöld kabátjában eddig nem fázott, most mégis reszketni kezd. Lényegtelen intermezzo csupán, hiszen minden figyelmét a rég látott férfire összpontosítja. Nem fog hazudni neki. Képtelen volna ezekbe a lélektükrökbe úgy belepillantani, hogy nem az igazat mondja. Tudja mélyen, legbelül jól, hogy azonnal átlátna rajta, akár az üvegen. Mert Sándor nem a szavait figyelné. Egyszerűen csak megértené a jeleit, ahogyan anno, amikor karamellás melange-ot készített, s elég volt egy pillantást váltaniuk, hogy helyre gombolja ingét. - Megmondom, ha megkínálsz - biccent fejével a sörösüveg felé, melyet a másik szorongat, s közben ajkát a rá jellemző ravasz félmosolyra húzza. - Fenébe már! Ne nézz rám ilyen rémülten! - nevet fel és beharapja alsó ajkát, hogy azután egy lépéssel közelebb sétáljon és felnézzen egyenesen a férfi szemeibe - Szigethy, hát képes vagy itt állni és hagyni, hogy szomjazzak? - beszél úgy, ahogyan annak idején, amikor még sűrűbben látták egymást. Ezzel együtt fel is fedte magát a vele szemben álló előtt, aki ha szemfüles, észre veheti azt a ragyogást és könnyed üdeséget, ami mindig ott bujkált hősnőnk tekintetében és hangjában, amikor vele beszélt. Tehát mindenre emlékszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Átveszi a sörösüveget és csak mosolyog. Annyira hiányzott neki a férfi  jó értelemben vett ügyetlenkedése és tétovasága, hogy képes hinni benne, hogy az élet mégsem olyan kegyetlen. Megérdemli még a jót, a szeretetet és az örömöt, melyből mostanság szükséget szenved. Lazán szemtelen mozdulattal hajol le oldalra, hogy a stég vasalatának segítségével, egyetlen határozott ütéssel szabadítsa meg palackját a kupaktól. - Most már igen - kortyol bele az italba - Egyértelműen - folytatja miután az első adagot lenyelte. Sejtelmes mosolyával, tudja jól, hogy Sándor nem igazán tud mit kezdeni. Ezért inkább szóra nyitja szép ívű ajkát, megnyugtatás gyanánt. - Neked nem ismerős ez a helyzet? Mert én emlékszem, hogy ittunk mi már itt, ugyanígy együtt - emeli fel fejét, hogy kifürkéssze beszéd közben a férfi vonásait. Két korty közt olvasni igyekszik tekintetéből, s arcának rezdüléseiből. Ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy a csevegés nem épp Sándor terepe. Elméletileg. - Azt is tudom - billenti oldalra fejét - Hogy kérdezni szeretsz válaszolgatás helyett. Szóval húzz egy szürke öltönyt, hajtogasd be magad a mikrofon elé, persze csak képletesen és kérdezz...Bármit - incselkedik a férfival szokásához híven, hogy kizökkentse végre abból a hitetlenkedő döbbenetből, amiben épp tobzódik. Hősnőnk közben, míg Sándor reakciójára vár, addig már tervet hegeszt fejben. Azon töpreng szűntelen, miként tartsa meg titkát, s maradjon mégis a végletekig őszinte Két méteres gavallérjával.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Szűkszavú, mint mindig, ha felelnie kell. Hála az égnek ez sem változott. Kellenek az ilyen fix pontok, amikhez az ember lánya kötődhet. Olykor elfogja a félelem, hogy semmi sem maradt abból a nőből, aki egykor volt. Aztán ilyenkor jön az ellenvetés, hogy márpedig mégis. Hiszen megint csillogó szemmel húzza Két méteres gavallérját és sört nyit egy mozdulattal, és egyáltalán nem érez fájdalmat, vagy keserűséget, sem pedig szégyent, amiért ezeket teszi. Hiába az erős deja vu, nem vádolja a férfit semmivel. Nem miatta alakult úgy az élete, ahogyan. Saját gyengeségének köszönhet mindent. Ostoba hiba volt elmenekülnie, és ezért egyedül önmagát hibáztatja. Rossz döntések sorát hozta meg, pedig csupán helyesen akart cselekedni, mindig. Vajon, ha nem utazik el Prágába, most itt beszélgetnének ők ketten? Ki tudja. Talán igen, talán nem. Akkor lehet Hegével töltené az estét és vitatkoznának valamin, vagy épp fegyverszünet volna a menü étlapjukon. Nála sosem tudhatta mire számítson, ahogy a nevezett is a legszélsőségesebb viselkedést hozta ki belőle. Mi sem bizonyította ezt jobban annál a ténynél, hogy nem átallott megátkoztatni magát és a halál szélére sodródni, csak azért, hogy rátaláljon a nyomára és kiderítse, él-e még, vagy valóban halott. Elektra figyelme nagyon elkalandozott. Szerencsére Sándor kellemes hangja visszahúzza parttalanná váló gondolataiból. Tekintete megrebben, ahogy eljut tudatáig a férfi által kimondott szavak értelme - Mondjuk úgy, hogy Te az a fajta könyv vagy, ami nem hivalkodik, mégis olvasmányos - mosolyodik el kedvesen a helytálló feltételezésekre alapuló megnyilatkozását hallva. Valóban ennyire nem ismerik mások? Vagy egyszerűen csak, nem látják úgy, ahogyan hősnőnk? Kétségei vannak efelől, ám ezeket inkább megtartja magának. Ha igazak feltevései, hát azért. Ha pedig esetleg téved, hát annak okán jobb nem megosztania a vele szemben állóval további nézeteit a kérdéskörben. Elvégre egy jó riporter és egy jó barát is diplomatikus, nem igaz? - Elég sok dolog történt. A lányom, Imola ugyan még mindig nem mutat semmi mágiát, előkészítőbe jár és nagyon élvezi. Mindig is fejlettebb volt a gondolkodása a kortársainál, ezért már rögtön középsős lett - meséli büszkén, majd kortyol egy jóízűt söréből mielőtt folytatná - Aztán hamarosan megjelenik a képregényem. Tudod, amiről meséltem, hogy sok év után befejeztem - ecseteli őszinte örömmel a helyzetet, mely most rengeteg energiát ad számára - Nyomozgatok, vadászom az igazságot, ahogy szoktam - teszi még hozzá, de egy pillanatra elhallgat. Újabb kortyot vesz le az üvegből, miközben magában összerakja következő gondolatsorát - Részben, de még rengeteg a sötét folt és valószínű azokat az emlékeimet már nem nyerem vissza soha. Azonban te felejthetetlennek bizonyultál - nevet kedélyesen, bár azt ki nem mondaná semmi áron, hogy ez az utolsó pár mondat csak az igazság egy erősen átretusált verziója. Mindkettejük érdekében hallgatja el a teljes verziót. Nem áll szándékában belekeverni Sándort abba a kálváriába, melyben azóta része van, hogy Hege "öngyikosságáról" tudomást szerzett. Nehéz időszak áll mögötte, amit remél hamarosan megbékélve a Sors akaratával zárhat le, örökre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Egyetértőn biccent, ajkán lágy mosoly játszik. Lánya miatt ezen a téren valóban nem aggódik. Letlégyen kvibli vagy kis boszorka, az életben a helyét megállja. Rengeteg dolgon ment ifjú korához képest keresztül, de ez később talán majd a javára válik. Szeretik és féltik ennek ellenére persze, mindannyian. Szüleivel és Tamással is sokat van, akikben mind támaszra és bizalmasra találhat hősnőnk mellett. Túl leszenek majd ezeken a nehezebb heteken, aztán beáll egyfajta rend. Békésen élnek majd csendesen. Karsa jobbra, Elektra balra, Mark meg, ki tudja...esetleg egyenesen. Egy aki tartotta a helyét, az a vele szemben álló. Barát lett és maradt. - Szeretettel várlak a könyvbemutatóra! - koccantja üvegét a férfiéhoz és csillogó, büszke tekintettel kortyol belőle egy nagyot. Valóban úgy érzi nagy áttörést ért el karrierjében. Immár nem csak zsurnaliszta, hiszen hivatalosan is íróvá avanzsált. Ezután emlékezetvesztésének és visszatérésének utóhatására terelődik Sándor szava. - Hetente járok kontrollra és terápiára. Ennyit még a tűz után sem kellett. Komolyan veszik a dolgukat a dokik - meséli könnyed hangnemben - Ne félts Ellenőrkém, bájos önmagam vagyok és ezen az sem változtatott, hogy fejjel tompítottam egy épület rám omlását - nyugtatja meg kaján mosolyával, majd szabad kezével beletúr hajába és eligazgatja rakoncátlan, sötét zuhatagként hullámzó fürtjeit. - Arról viszont te mesélhetnél, hogy veled mi történt mióta nem takartad ki előlem a Napot? - tereli a beszélgetést óvatosan elfelé magáról. Jól esne kicsit mindent feledni. Mellette pedig azt szeretné, hogy a férfi ne aggódjon miatta, hanem egyszerűen körül venné azzal a kedves, csendes hatalmasságával. Sándor közelében nem érezte soha, hogy magyarázkodnia kell és arra vágyik, hogy ez így is maradjon. Ahogy egyszer régen, még a romos dolgozószobájában lezajlottak előtti időkben.