Dami | pofi

- Nekem az is megfelel - bólogat párszor, és mosolyog. Médinek tényleg mindegy, hogy Dami új szerzeményét nézik-e meg, vagy benéznek a menhelyre, ahol legalább olyan cicák is kaphatnak tőlük némi szeretetet, akiknek kevés az esélyük rá.
Ha lehetne, Tekergő mellé még egy egész állatkertet fogadna be, de mindig, mikor eljut arra a pontra, hogy hazavigyen és meg is tartson egy négylábút, akkor édesanyja lebeszéli róla. Ismeri annyira a lányát, hogy habár a jóindulat és szeretet vezérli, hosszútávon nem biztos, hogy megbirkózna a feladattal. Még nem, amíg ennyit szeret csavarogni, és mindig aktívan dolgozik valamin.
Kedvesen mosolyog fel a pincérre, aki megérkezik az óriáspalacsintájával, és mire visszapillant az ételre, egy gyertya is kikandikál belőle. Felnevet, a fejét ingatja.
- Nehéz, nehéz... - gondolkodóan mutatóujját ajka elé tartja, majd egy fél perc szemezés után a gyertyával behunyja a szemét és miután magában elmondta a kívánságát, elfújja azt. - Köszönöm.
A jó kedve kiül az arcára is, legszívesebben jól megölelgetné a fiút, akinek a konfettijeit egyesével szedi ki a hajából, és rakja zsebre. Szereti gyűjteni az emlékeket, és ki tudja, ha nem feledkezik el róla, még talán be is ragasztja a naplójába. Vagy évek múlva előveszi a kabátot, amiben ott lesznek a konfettik, és eszébe jut ez a nap.

Dami ma elvesz feleségül, várunk mindenkit a lagzin.  

Dami

Nem gondolta volna, hogy kinövi azt a kort, amikor a bolondok napja egy vicces dolog, és ő ezt élvezi. Márpedig ma inkább beteget jelentett, és a szobájában kuksolt, hogy aztán néhány üzenetváltást követően kiosonjon az udvar legnagyobb fájára költöztetett lombházba.
- Ezt nézd, fogadok, hogy csillámport fogsz hányni tőle - nevetgélve nyújt Dami felé egy rágcsát, amit a kisebbektől szerzett idefelé jövet. Ez már a sokadik, és még van néhány zacskóval. Újabban nem tervez, csak sodródik az árral, de egyet biztosan tud; egy egész marékkal fog most ezekből bekapni.

Dami

Az elképzelés mindenképp vicces, fel is nevet miatta. A biztonság kedvéért a szája elé kapja a kezét, bár elég messze vannak a háztól, hogy nem kívánt társaság nélkül tudjanak beszélgetni.
- Légyszi, szeretném - addig viszont, amíg ez nem történik meg, csak a képzeletében él a jelenet, és míg a fiú ötletel, Médi fiúkat megszégyenítő módon töm magába egy maréknyi cukrot.
- Póbájju' i - nem is ő lenne, ha nem akarna annyira sietni a válaszadással. Szóval a teli szájából épp csak nem potyognak cukrok, hogy beterítsék Damit, és a gitárját egyaránt.
- Lila a nyelvem? - kiölti nyelvét kíváncsiságból, majd egy új zacskó édességet kezd bontogatni, amit kipróbálhatnak alkoholba mártva.

Dami

Illene legalább egy picit nőiesebben viselkednie, de különösebb oka nincs rá, hogy megjátssza magát. Mióta összefogtak a fiúval, egészen jól kijönnek, és ebbe már ez is könnyen belefér.
- Mit? - szökik fel a szemöldöke. Damival ellentétben valamiért ez a lány tudástárából hiányzik, viszont nem kérdés, hogy legközelebb jobban felkészül.
Kicsit csalódottan húzza vissza nyelvét, bár nem csodálkozik, elvégre körülbelül az összes cukorkát összekeverte...
- Szerintem olyan lesz, mint a gyógynövényes köptető - ingatja a fejét, és közben elhúzza a száját. Máris érzi az orrában azt a bűzt. - Ha nyerek, csináltatsz egy piercinget - az ötlet pedig onnan ered, hogy mielőtt ezt kitalálná, rápillant a Damien fülében villogó ékszerre.

Dami

- Nagyon ajánlom - Médit hallani, és látni fenyegetőzni inkább vicces, az embernek nem az jut eszébe róla, hogy itt bizony tényleg baj lesz, ha máshogy alakul. Azért a mutatóujja felmutatásával még rá szokott segíteni, hátha attól félelmetesebbnek tűnik a manó arca. - Nincs az a sárkánytojás, amiért akár a házba is bemennék. Majd holnap is beteget jelentünk... - zseniális ötlete ha Daminak nem is, saját magának biztosan tetszik.
- Legyen - lassan kirajzolódik a mosoly az arcán, míg végül vigyorogva nyújtja a kezét a fiú felé. Szinte már várja, hogy veszítsen. Milyen dühös lenne a család! Imádná. Még ha szobafogságra is ítélnék mindkettőjüket a hülye ötlet miatt, teljesen megérné.
Mint egy vegyésznek készülő gyerek, Médi úgy hajol a sörösdoboz fölé, és mérnöki precizitással kezdi el beledobálni a színes cukorkákat. Látott már ehhez hasonló kísérleteket, amikor az ital vulkánként tört ki az üvegből, szóval a belekukkantást inkább kihagyja.
- Te kezded. Kérsz szívószálat? - mert persze itt azt is tartanak, méghozzá a partiverziót a csillogós zászlóval.

Dami

Utál beteg lenni, de ki szeret? Azt viszont nehezen hiszi el, hogy ha a sört és a cukrot összekeverik, holnapra ténylegesen rosszul lesznek. Két jó dolog...annyira rosszat nem alkothat.
Vaaagy mégis.
Feszült figyelem helyett visszafojtott nevetéssel követi Dami minden mozdulatát. Egy kicsit még hátrébb is húzódik, hogy ha egyből hányna, akkor az ne az ő arcába menjen.
- Na? Rosszul vagy már? - le nem venné a tekintetét a fiúról, még akkor is figyeli, amikor beletolja a szívószálat a dobozba és belekortyol. Nem lenne jó imposztor, mert az arcára rá van írva minden, amikor ízlelőbimbói találkoznak a cukros sörrel.
- Mondtam. Nyertem - az ízélmény ellenére elégedett magával. Gondolatban már tervezgeti is, hova és mikor kísérje el Damit ékszert lövetni. - Kár a sörért, ez tényleg borzasztó ötlet volt.

Dami

Nevet. Hangosan nevet, és eldől Dami mellett a deszkákon. Ez is egy olyan emlék lesz, amire úgy gondol vissza, mint egy kellemes estére, amin tanultak valamit a saját hülyeségükből.
Fekve nyúl a következő zacskóért, és dob a szájába pár szem gumicukrot. A nevetésre oldalra fordítja a fejét. Vele együtt képzeli el Fela bácsi arcát, valamint a nagyapjáét, aki szintén hasonlóképp reagálna, bármelyikük is csináltat hasonlót magával.
- Kell egy tetkó - rövid hümmögés után jut erre. Sosem érdekelte különösebben, de tetszett neki másokon. - Max két hét szobafogságot kapunk szerintem.

Dami

A tetőszerkezetet figyeli legalább fél percig, míg azon gondolkodik, mi is lenne a hozzá való tetoválás. Semmiképpen sem akarna valami nagyot, ha már csináltat, akkor picit, az is pont annyira nagy botrányt robbant, mint egy egész karos, színes alkotás.
- Néhány csillagot, vagy egy napocskát - Médi egy egyszerű lány, egyszerű álmokkal. - Nem gondolkodtam még rajta.
Egy nagy közös dolog van kettejükben, ez pedig nem más, mint hogy egyikük sem akar kényszerből megházasodni. És főleg nem egymással. Valószínűleg kínos csendben ülnének egymás mellett tíz év házasság után az ágy szélén, hogy most akkor...
- Komolyan azt hiszed, elmondanám? - vonja fel a szemöldökét. Épp a szövetség miatt vigyáznak egymásra, és fedezik a másikat, ha arra van szükség. - Bááár... Nem is rossz ötlet.

Dami

Talán Dami jobban ismeri, mint Médi saját magát. vagy talán a lány csak nem akarja bevallani magának, ami sok esetben nyilvánvaló. De hát az ő korában ez teljesen normális, nem?
- Választhatsz te is. Ha már ennyire tudod, mi jó nekem - szemtelenül ölt nyelvet. Ez van, nem fél attól, hogy bárkivel szemben is tiszteletlen, hisz az eljegyzéskor a nagyapjával is szembeszegült. Persze feleslegesen.
- Neked nyelvpiercing helyett egy teljes sor kellene a szádba. Így - kezdi mutogatni mutatóujjával a saját száján, ahogy egymás mellett sorakoznának bőrében az ékszerek.

Dami

- Azt megnézem - nevet fel. Most már érdekelnék a fiúk, de a fiúkat Médi pont nem érdekli. Talán félnek tőle, vagy egyszerűen másnak szebb a haja...
Pár hónappal korábban nem tudta volna elképzelni ezt a jelentet. Dami és ő, itt lazulnak és röhögnek egymás és a saját hülyeségeiken.
- Vízihullaszínű? - vonja fel a fél szemöldökét, eleinte komolyarcot vágva. Aztán felnevet, és miután megtömte a száját, pár darab gumicukrot dob a fiúéba is.
- Kígyó. Ha el kell, hogy vegyél, házikígyónak fogsz szólítani - ő is tudja, hogy ez nem fog megtörténni. Legalábbis reméli. Mármint, hogy a szép kis gyűrűjét igazira kell cserélni.

Dami

- Te már csak tudod - forgatja a szemét. Beszólásnak venné, ha nem Damitól érkezne a sértés. Igaza van abban, hogy egészen lapos, de na, neki pont nem kell ezzel foglalkoznia.
Nem sajnálja egy pillanatig sem a fuldokló fiút, sőt, ami azt illeti, talán életében először jön ki rajta a rellonos énje. Mosolya mögött kuncog, és újabb cukrokat töm saját szájába.
- Itt hagynál? - pillant Damira szemöldökeit összehúzva. - Na jól van...megiszom a söröd - vállat von, miután törökülésbe tornássza magát. Médi egy ideig még biztosan nem fog visszamenni a házba, egyébként ha már a faházba kijutott, sima ügy lenne sétálni egyet a faluban.
- Köszönöm - elmosolyodik, és odahajolva a fiúhoz nyom egy puszit az arcára. Csak hálás, mert ki tudja rángatni abból, amiben odabent van része. Az életéből.

Be akartam lépni a discordos csoportba, de azt mondja, érvénytelen a meghívó

Köszi  

// - M

Zalán

Médi nagyon szereti a meleget, nem úgy, mint Tekergő. A bólintér ebben az időben szívesebben van a kastély falain belül, de nem szeret távol lenni nevelőanyukájától. Ezért vagy megszoksz, vagy megszöksz alapon néha el kell viselnie a forró, nyári meleget, cserébe a lány esténként kiviszi sétálni, amikor már szinte félhomály uralkodik.
Két markát összetartva utaztatja kedvencét, aki kíváncsian tekint körbe és szaglássza a friss levegőt. Egy ponton megállnak, ahol Médi úgy érzi, szívesen letenné a fenekét és elővenné a könyvét, amiből franciául tanul. Már majdnem lehajolna, hogy a zöldike leugorhasson a markából és futkározhasson egyet, amikor hirtelen a semmiből megjelenik mellettük egy fej és hang is kíséri.
- Merlin! - ijedtében majdnem eldobja Tekergőt. Csúnyán néz a seprűről lelógó fiúra, és még meg is kopogtatja a védőszemüvegét. - Ez nem volt szép, meg is halhattam volna - egy picit duzzog még, hogy éreztesse a fiúval, ez nem volt szép húzás.
- Sétálunk Tekergővel - fejével a tenyerén ácsorgó kis lényre mutat. - Meg sem kérdezem, te mit csinálsz. Egyáltalán szabad neked seprűn repkedni órán kívül? - nem szokása kérdőre vonni másokat, de Zalán megijesztette! Még legalább egy percig így fog morogni.

Dami


Nem nézi az órát amióta itt üldögélnek a stégen, és sorra isszák az üveg söröket. Valahogy mindig tudnak miről beszélgetni, hol Médi mesél a napjáról, hol Dami szidja a nagyszüleiket. Vagy éppen fordítva. Médi szereti hallgatni, mit csinálnak a macskák, ha épp nem látogatja ket néhány napig. A helyzet az, hogy a fiú szobájában mindig sokkal nyugodtabb. Az ő otthoni szobájába váratlan vendégek toppannak meg rendszeresen, a népes család valamiért nem szereti tiszteletben tartani a magánéletet. Nem mintha sok lenne ebből Médinek. Inkább titkai, na azok vannak arról, mit is csinál, amikor azt hazudja, a vőlegényével tölti az időt, közben viszont egészen máshol jár.
- Majdnem elfelejtettem! - ugrik fel egyik pillanatról a másikra, hogy a hátizsákjához lépjen. A félig még teli üvege majdnem felborul a lendülettől, de szerencsére talpon marad. - Hoztam máklikőrt. Próbáltad már? - lelkes, ami nem meglepő. Minden újdonságért így szokott lelkesedni, ha olyasmiről van szó, amiben lát potenciált. Ha akarja, ha nem, kénytelen lesz ő is inni belőle.
A lány lepattintja az üveg tetejét, és beleszagol. Úgy grimaszol, mint egy kisbaba, akivel először kóstoltatnak citromot.
- Azta! Kóstold meg előbb te - adja át ezzel a lehetőséget, na meg az üveget barátjának. Az elmúlt egy évben egészen megedződött Damien mellett a mája.

Zalán

Alapvetően aki ismeri (bár ismerni sem kell személyesen, hogy tudják), az azt is tudja róla, hogy elég ritkán van rossz kedve. Azt is csúnya pillantásokkal szokta csak kifejezni, de alapvetően nem keresi a negatívumot az életben. Zalán gyenge pillanatában kapta el, amikor egy szempillantás alatt képes dühös kis golymókká változni. Legalábbis képletesen.
- Ő Tekergő, engem választott emberéül - némi büszkeség kihallatszik hangjából, a duzzogást azonban ez sem fedi el. Összevonja szemöldökét. Ebben azért nem olyan biztos, de nem fog rohanni Zalán házvezetőjéhez, hogy árulkodjon.
- És ha leesel, és összetöröd magad? Ki szed össze? - fél szemöldökét felvonja, majd visszafordul a kezében tartott lényhez. Leguggol vele, most pedig már ténylegesen szabadjára engedi a fűben. Remélhetőleg nem fog elveszni a sok zöld között.
Médi visszanéz a fiúra, a kérdésre pedig már elmosolyodik. Eddig tartott a duzzogás az ijesztgetés miatt. Egy ilyen kis kedves emberre egyébként sem tudna sokáig haragudni.
- Semmi szükség rá. Az elég, ha nem mozdulsz. Nehogy rálépj Tekergőre - vigyorra húzódnak ajkai. A bólintér persze nem olyan kis buta, hogy pont a lábuk alá sétáljon, de erre talán Zalán nem gondol.
- Jó idő van ott fent egyébként? - érdeklődik, aztán lehuppan a fenekére a puha füvön.

Zalán

Médit nem különösebben vonzották a seprűk és a kviddics. Kiskora óta tudja, hogy édesapját szeretné követni a pályáján, auror akar lenni, hogy tisztelegjen az emléke előtt. Nincs tériszonya, szívesen ugrál le fákról és sziklákról tavakba, de hogy egy labdát kergessen órákon át...inkább nem.
- Jó, ha te mondod - azzal megvonja a vállát. Valójában nem szeretne ilyesmit bevonzani, mert biztosan bűntudata lenne és minden nap járhatna a gyengélkedőre a fiúhoz, hogy csokit és sütit vigyen neki.
Tekergő idő közben felfedezőútra indul, a fű magasabb, mint a kis botocska, de ez őt nem zavarja. Médit is maximum az zavarja, ha a közelükbe merészkedik egy állat, mint mondjuk Dami macskái, és játéknak nézik szegény bólintért.
A lány felpillant az égre, alaposan szemügyre véve a felettük úszkáló nyusziforma felhőket. Egy pillanatra elmosolyodik, a fiú szavaira felfigyelve azonban visszapillant a kezére és a könyvre.
- Franciául tanulok - büszkén kihúzza magát és mindkét kezével a mellkasa elé tartja a könyvet, hogy Zalán elolvashassa a címét. - Te beszélsz franciául? A...barátom - egy pillanatra elgondolkodik, vajon hogyan kellene neveznie a Felagund fiút - francia, de még nem tudja, hogy tanulom a nyelvet. Majd jól meglepődik. - Ő maga sem tudja, miért akarja ezzel lenyűgözni a fiút, de hisz abban, hogy két hétnyi olvasás után perfekt beszéli a franciát. Nyilván ennek köze sincs a valósághoz.
- Mondd, mit élvezel a repkedésben? - kíváncsian pillant vissza a seprűre. Egyszer végre elmagyarázhatná neki valaki, mi a jó benne.

Dami

Egy ideje szinte minden szabad percét Damiennel tölti. Talán a nagyapja neve, talán a vőlegénye családjának említése, talán csak Médi túlzott energiája az, ami miatt elpártoltak mellőle a barátai. Igazából nem bánja, mert így legalább azok veszik körül, akikkel tényleg jól megértik egymást, és az együtt töltött idő nem feszengős, sokkal inkább szórakoztató.
Amikor felpattan, inkább a túlzott energiájára lehet tippelni, mint eltaszító tényező. Rellonos létére ugyanis olyan, akárcsak egy eridonos hurrikán. Képes elsöpörni mindent és mindenkit, ezt pedig sosem fogja igazán kinőni.
- Berci segített - vonja meg a vállát. Általában csak a gondoltára lelkesedik fel, hogy ő most majd jól be fog rúgni, aztán ennek két korty a vége. Talán majd ma, talán a máklikőr meghozza a kívánt hatást. - Egész jó az illata. - Állapítja meg a grimaszt követően. Azt Dami is biztosan tudja, hogy ezt nem gondolta komolyan.
Felvont szemöldökkel hallgatja a diópálinkás történetet, majd elhúzza a száját.
- Miért a nagyié? - igen, Médi. Ez az első és legfontosabb kérdés. Ezalatt végigköveti a fiú minden egyes mozdulatát, egészen addig, míg bele nem kóstol az italba. Ő a tesztalany, a lány csak akkor iszik belőle, ha Dami nem köpi ki a vacsorájával együtt.
- Édes? Mint a karácsonyi süti? - azonnal kiveszi a kezéből az üveget és mohón belekortyol a likőrbe. Először elfintorodik, mert az íze túlzottan intenzív és kicsit csípi is a torkát, majd ahogy ízlelgetni kezdi, ráküld még egy kortyot. - Damien! - vágja gyomron lendületből a felfedezésének nem csak hangot, de mozdulatot is adva. - Ez nagyon jó.
Miközben visszadugja az üveg nyakát, tekintete a mellette ülőn állapodik meg. Átfut egy gondolat az agyán, amire hümment egyet.
- Szerinted ilyenkor azt hiszik, hogy lefekszünk egymással? - teljes mértékben figyelmen kívül hagyja a feltett kérdést. Megint hümment. - Nem, mert azt mondtam nekik, hogy veled akarok nyaralni menni. Meglóghatsz ahová csak akarsz. - Végül a saját kérdését sepri a szőnyeg alá.

Zalán

- Majd megtanítalak - mondja magabiztosan. Annak ellenére, hogy még orrol a fiúra a meglepetés miatt, az anyukája tanítása az volt, hogy segítsen ott, ahol tud. Mondjuk Zalán nem fog túl jól járni Médi franciatudásával, pont annyira tud értelmes szavakat kimondani, mint amennyire jól tud repülni. Spoiler: semennyire.
Egy pillanatra elgondolkodik a feltett kérdésen, még a szemöldökét is felvonja.
- Nem, ő is itt tanul - megvonja a vállát. Nos, Damien tanult ugyan a Beauxbatonsban, de már pár éve a Bagolykő padjait koptatja. Ami azt illeti, ha így folytatja, hamarosan évfolyamtársak lesznek.
Médi kíváncsi természet, ezért nem meglepő, hogy mindenkit meginterjúvol olyasmikről, amiket ő maga nem tud megérteni. Ilyen például a repülés. Nem, egyszerűen nem tudja elképzelni, mi lehet olyan jó, és szabad a repkedésben. Ő inkább a hoppanálást szeretné már megtanulni.
- Én inkább attól félnék, hogy lefordulok róla. Nem szívesen esnék bele a fúriafűzbe, vagy a sziklákra az erdő túloldalán... - Médi fantáziája máris megindul. Nem tud másra gondolni, csak arra, hogy ő onnan biztosan lezuhanna.
- De értem, amit mondasz. Ha neked ez jó... - felemeli két karját, majd felhúzza vállait. Ki ő, hogy megmondja, mit csinálhat és mit nem?
Idő közben Tekergő rémülten, alig hallható sipákolással rohan vissza Médihez, akinek szélsebesen felmászik a lábán, meg sem állva a válláig.
- Jaj, Tekergő! Mi támadott meg? - tekint a fűbe. - Tudtad, hogy sok diáknak elszökik a macskája, és a menhelyen vannak? Annyira szomorú... - pillant előbb a fűben vadászó szőrgombócra, majd a mellette álló fiúra.

Zalán

Ha már Zalán így kimondja, Médi a kisujját nyújtja felé. Még Bercivel alakult ki ez a szokásuk, hogy ha valamire megesküdtek, akkor kisujjat ráztak.
- Úgy legyen - bólint is mellé. Hiába a rellonos vér, meg a nagykorúság betöltése, soha nem fog igazán felnőni. Lehetséges, hogy kisbabaként a fejére ejtették...
Egy pillanatra oldalra billenti a fejét, majd jól felvonja a szemöldökét. Meglepő, néha mégis képes gondolkodni, mielőtt rávágja a választ egyes dolgokra. Nagy bajban lenne, ha olyasmit ígérne, vagy olyasmibe menne bele, ami elől a későbbiekben inkább menekülne.
- Ó nem, nem, eszem ágában sincs tőled tanulni repülni. - Meg is rázza a fejét, hogy úgy igazán Zalán tudtára adja a döntését. - Azért köszönöm. De ha tudsz valami mást, mondjuk vízen járni, vaaagy kézzel felhúzni magad a létrán, abban benne vagyok.
valószínűleg nem lep meg már senkit, ha Médi olyan furcsa és lökött dolgokkal jön elő, mint például a vízen járás. Pedig Merlinre, de kipróbálná!
Egy kis időre elterelődik a figyelme a fiúról, mikor a bólintér megjelenik a vállán, nyomában a macskával. Olyan teljesen hétköznapi, mégis véletlenszerű tényt oszt meg a másikkal ezen a ponton, hogy nem csoda a meglepettsége. Médi pedig hol a macskára, hol Zalánra pillant.
- Meglepődnél, hány cica marad ott anélkül, hogy keresnék őket - szomorúan húzza el a száját. - Persze. Fogadtunk is örökbe Damival kis csúnyaságokat. Én is szeretnék, de megenné Tekergőt - felhúzza a vállát, a bólintér pedig nyelvet nyújt a gazdájára. Médi kinyújtja a kezét a cica felé.
- Ne keressük meg a gazdáját? - veti fel, ha már lehetőségük van egy megmentésre.

Dami

Lehet. Megvonja a vállát, de a továbbiakban nem érdekli sem a nagyi, sem az említett néni családja. Kíváncsisága a likőrre koncentrálódik. Médiben ez örök, sok minden érdekli, aminek általában hangot is ad. Talán nagyobb lelkesedéssel is, mint azt általában az emberek megszokták. Így könnyedén okoz fizikai fájdalmat egy ártalmatlan ütéssel is, de mivel Damien egy nála két fejjel magasabb, nem éppen törékeny kisfiú, felnevet a reakcióján. Ő Médi, a százhatvan centis szörnyeteg.
Miközben őszinte érdeklődéssel nézi Damit, fél szemöldöke megemelkedik. Nem érti a reakció miértjét, hisz egy ártatlan kérdést tett csak fel, majd kiegészítette valami teljesen eltérő, így mégis szépen egybeolvadó dologgal.
- Most mi? Zavarba hoztalak? - általában nem szokta szóvá tenni a hirtelen változásokat, most azonban kiszalad a száján a kérdés. - Addig jó, amíg elhiszik. Meg kellene gondolnom, hogy színésznek megyek az aurorság helyett, szerintem tökéletesen játszunk. - Hangja szárazan cseng a lány hanglejtéséhez képest. Vicces, ha belegondol, mit képzel a családja, kevésbé szórakoztató viszont a valóság és a hetek felgyorsult múlása.
- Már megint? Utol foglak érni hamarosan - felhorkant, mert egyáltalán nem örül annak, hogy Dami ennyire nem foglalkozik a jövőjével. Aztán elveszi az üveget, s meghúzza, miközben vállával meglöki a mellette ült. - Vagy pont ez a szándékod, hm? Hogy jóslástanon foghasd a pad alatt a kezem? - határokat nem ismer, de profin zavarba tudja hozni a másikat anélkül, hogy ezt észrevenné. Médi csak viccelődni próbál.

Dominik

Tértágított hátizsákkal érkezik sötétedésre a faházhoz, melyben egész éjszakára való nassolnivalót, valamint a kényelmet szolgáló hálózsákot is magával hozta. Szeret mindenre felkészülni, bár reméli, hogy igazuk volt az újságíróknak és ma pontban éjfélkor meglátják majd a repülő csészealjat az égbolton.
- Szép tiszta az ég. Biztosra veszem, hogy látni fogjuk őket - olyan magabiztosan beszél, mintha csak egy hétköznapi társaságról beszélne. Táskáját az ölébe véve helyezkedik törökülésben el a padlón, majd egyesével kiveszi a rágcsás zacskókat és a konyháról lopott szendvicseket.
- Hoztam mindent, mert arra is gondoltam, mi lesz, ha mondjuk magukkal visznek. Az hosszú utazás, gondolom. Én meg már akkor is éhen halok, ha csak Bogolyfalvától Budanekeresdig utazom. - Mostanság nem járt ennyit a szája, de izgatott az esti történések miatt. Nagyon, de nagyon reménykedik és hisz az ufók megjelenésében. Azt nem szeretné, hogy magukkal is vigyék, mert nem köszönt el otthon senkitől, de jobb félni, mint megijedni.
Miközben fel-felpillant az égen megjelenő csillagokra, Médi kiteríti a hálózsákját is. Ezzel hivatalosan kezdetét veszi az éjszakai ufóles.
- Egyél amit csak szeretnél - mutat a kupacban álló édességre. Dominik megszokhatta tőle, hogy nem érkezik üres kézzel, főleg egy ilyen alkalomra nem.

Dami

Médi szemöldöke magasra szalad, a mozdulatban is megáll a keze, amivel az üveg után nyúlna. Megütközve néz a mellette ülőre egy darabig. Nem veszi komolyan, elvégre Radetzky Médiről beszélünk, aki tizennyolc évesen is azon az úton van, hogy egyáltalán közeledjen a felnőtté váláshoz. Még nem, még visszafogja magát. Ha elmenne egy pszichológushoz, valószínűleg érdekes dolgokat állapítana meg róla, kiindulva az édesapja korai halálából.
Próbálkozik, hátha visszajön Damien kedve az élethez és ott folytathatják az esti szórakozást, ahol abbahagyták. A tipikus Médiskedés azonban nem jön be, sőt. Meg is húzza magát egy időre, pedig egész lényében tombolni kezdenek az érzések, amiket egyébként sosem engedett még ilyen szinten elhatalmasodni. Mindig pozitívan áll a dolgokhoz, legyen szó múltról, jelenről, vagy jövőről. Most viszont csak szorítja az egész a mellkasát, amin egy nagyobb korty likőrrel igyekszik segíteni. Az ital égetve a torkát, nagy gombócként kúszik le a gyomrába. Újabb percek telnek el csendben.
- Egy szemét f*sz vagy, Damien - állapítja meg halkan, maga elé nézve. - Nem én tehetek róla, hogy szar az életed. Képzeld, én sem repesek az örömtől, mert hozzád mehetek feleségül. Vagy mert évek óta azt játsszuk, hogy kedveljük egymást - Médi még sosem volt ilyen undok, keserű, mint ebben a pillanatban. Állkapcsa megfeszül miközben a fiú felé fordítja a fejét. Nem gondolja komolyan, egyszerűen csak nem érzi kölcsönösnek. Mert ő kedveli, sőt, barátjának tekinti a Felagund fiút. - Pedig azt is gyűlölöd, ahogy levegőt veszek - közelebb hajolva, a másik fülétől nem messze sziszegi a szavakat. Ebben a percben nem gondolkodik. Nincs félelemérzete, nem látja maga előtt a jelenetet, amint Dami a tóba fojtja dühében. Pedig esélyes, ha egyre jobban megered a nyelve.

Dominik

- Régóta vársz? Nem baj. A jó dolgokra várni kell - állapítja meg széles mosollyal az arcán. Ő pedig elég jó, főleg ennyi kajával felszerelkezve. El is helyezkedik hamar, kipakolva nem csak a sok édességet, de a hálózsákot is. Mikor végez ezzel a mutatvánnyal, kíváncsian tekint körbe odafent.
- Hah! Hát tudod mit? Ha engem akarnának vinni, megmondom nekik, hogy vigyenek téged, és vissza se hozzanak - nyelvet ölt Dominikre, hogy érezze, ez csúnya volt. Médi pedig be is fogja váltani az ígéretét, amennyiben az ufók megtisztelik őket a jelenlétükkel.
- Azt látom, hogy nem készültél, de még egy takarót sem hoztál? Le fog fagyni a kislábujjad - félig felvont szemöldöke arról árulkodik, hogy nem különösebben díjazza az ilyen hozzáállást. Elvégre egész éjszakás kalandra jöttek, vagy ha korábban érkeznek a vendégek, talán féléjszakás lesz. Mindenesetre Médi hűvösre számít, amin az édesség nem fog segíteni.
A fiú kérdésére megáll egy pillanatra a fészkelődésben és az ölében tartott gumicukros zacskót Domi fejéhez vágja.
- Na és a tiéd? - kérdez vissza. - Senki nem tudja, hogy ufólesre járok, azt akarom, hogy felkutassák értem a világot, ha elvisznek az űrbe - rafkóhercegnő elégedetten bont fel egy savanyúcukros zacskót és töm a szájába egyszerre hármat belőle.

Zalán

Sosem látott még újszülött unikornist, és erre most jön rá, amikor Zalán ahhoz hasonlítja magát a korcsolyapályán. Médi felhorkant, amint elképzeli őt egy szarvval a homlokán, plusz két lábbal, azok mindegyikén korival.
- Passzolom, én tudok korcsolyázni, az a kedvenc téli sportom. - Erről eszébe is jut, hogy alig néhány hónapon belül karácsony, a kedvenc ünnepe az évben. Szinte már érzi a finom illatokat az orrában, a nyelvén az omlós bejgli ízét... A vállán pedig a riadt bólintért.
Szomorúnak tartja, hogy sokan annyira felelőtlenek, mint az említett diákok, akik ha elhagyják a macskájukat, arról tudomást sem vesznek. Ezért is örül, amiért Zalán hajlandó rá, hogy az idejét Médi elvegye a repüléstől és helyette megkeressék a macska gazdáját.
- Nagy a késztetés rá, hogy elrepüljek vele - állapítja meg hümmögve miután megfogta a seprűt. Míg Zalán a szőrmókkal foglalkozik, addig a lány alaposabban is megnézi a seprűt, teszteli és barátkozik vele. Nem, még mindig nem szeretne repkedni.
- Van bilétája? Mit ír? - érdeklődik a cica iránt. Azt igazság szerint nem gondolta át, hogy is fogják ezt kivitelezni. - Talán a házvezetőket kellene megkérdezni, ők biztos tudják, kihez tartozik, nem?

Dami

Olyan feszültség ül köréjük, melyet Médi korábban még nem tapasztalt. Még az eljegyzéskor sem. Talán az apja halálakor volt benne ennyi düh, ennyi lappangó érzelem, amitől legszívesebben csak felüvöltött volna. A mellkasát most is feszítik az érzések, de azok után, hogy a fiú fejéhez vágja a dolgokat, egy szót sem szól. Levegőt is alig vesz, mert érzi, hogy ezzel most nagyon csúnyán átlépett egy határt, amit nem kellett volna.
A rossz érzések mégis ott keringenek benne. Pillanatok alatt dől össze a felépített világuk, amelybe elmenekültek a valóság elől. Médi mindig azt remélte, hogy az idő múlásával majd helyrejön minden, ők pedig azután is jóban lesznek, hogy a nagyszüleik rájönnek, nem kell őket egymáshoz kényszeríteni. Másra nem gondolt. Nem vette számba annak lehetőségét, hogy mi lenne, ha csak úgy felbontanák az eljegyzést. Nem gondolt bele mielőtt megszólalt, hogy mi lesz, ha ezzel eltaszítja magától a fiút. A hirtelen harag csak ritkán jellemzi őt, de mindig a legrosszabb pillanatban.
Végig a mellette ülőt nézi, már amennyit a sötétben lát belőle. Az alakja kivehető, s arcát is úgy ahogy, de látja. Bár ne látná, mert olyasvalamivel kell szembenéznie, amire nincs felkészülve. Damien hirtelen mozdulatára ugyan hátrahőköl, és szíve hevesen kezd verni, nem mozdul. Nem áll ellen és nem menekül, egy fél mozdulatot tesz csak a zsebében pihenő pálcája felé. Elnyílnak ajkai, amikor hirtelen mozdulattal Dami a gitárja után nyúl, s Médi ajkain kiszalad az egész idáig bent tartott levegő. Néhány másodpercig hallgatja a stégen csattanó léptek hangját, majd hirtelen felugrik és futni kezd utána. Megbotlik kétszer a lécekben, mire előhúzza a pálcáját és fényt varázsol maga elé.
- Damien! - hangja egyszerre cseng parancsolón és kétségbeesetten, a végén pedig elcsuklik. Jelen pillanatban nem érdekli semmi, az sem, hogy minden holmiját a stégen hagyta, ahogy az sem, kitöri-e a bokáját.
Amikor beéri az óriás barátját, megragadja a karját azt remélve, lesz valami haszna és Damien legalább hajlandó lesz megállni.
- Kérlek maradj! - kezét leengedi, ahogy a pálcáját is. Mellkasa szaporán emelkedik és süllyed, ahogy Médi próbálja visszafojtani a sírással vegyített kiáltást.

Dominik

- Nem hát - vágja rá Médi azonnal, nem is gondolkodik rajta, mit válaszoljon. Nem fél attól, hogy ezzel beletaposna a fiú lelki világába, elvégre elég csak ránézni, és az ember már a szemében meglátja a viccelődésre és a másik agyának húzására való hajlamot. Végtére is, kiprovokálta, hogy Médi azt mondja, simán odaadná az ufóknak.
Már szólásra nyitná a száját, mondaná, hogy milyen felelőtlen és a többi, de a torkán akad a szó. Az ételen bármikor szívesen osztozkodik, na de a hálózsákján?
- Persze. Aztán majd letapizol két robbanós cukorka között - kezd el puffogni az orra alatt, közben egy szúrós pillantással illetve Domit. A frissen bontott savanyúcukor épp elég fancsali képet kölcsönöz a lánynak, nem szükséges pofát vágnia még a megjegyzésre is. - Na, mégiscsak van valami hasznod - vigyorodik el, mikor megpillantja a drazsét a másik kezében.
- Pedig ő szép fiú, csatlakozhatna. Hoznék még... - félig nyeli csak le a cukrokat, amikor máris belevág a válaszba. Aztán némileg összezavarodik, tekintve, hogy az előbb még férjként szerepelt Dominál, most meg már elvenné, pusztán a szendvicse miatt.
- Ez kedves ajánlat, de a konyhai házimanók egyikét kellene feleségül kérned, ők készítették - alig bírja visszafojtani a nevetést, kuncogásba kezd. Elképzeli, ahogy a fiú visszaszalad a konyhára és letérdel szegény házimanó elé, hogy örökre magához láncolja hitveseként.
A családját egyébként nem különösebben érdekli, hol van ilyenkor, mert azt sejtik, hogy az említett vőlegénye közelében. Erre mindenképpen jó az eljegyzés, ha másra egyébként nem is.
- Hallgatlak, Taktika uraság. Mi lenne az? - lenyeli az utolsó darab cukrot is, majd elhasal, hogy a fiú előtt felkönyököljön. Minden figyelmét neki szenteli.

Zalán

Annak ellenére, hogy csak egy kis sétára jöttek ki Tekergővel, izgalmasan alakul ez a kora este. Nem elég, hogy rábíznak egy seprűt, de még macskát is fognak, aki valószínűleg cseppet sem vágyik az ő társaságukra, maximum a lány nyakába bújó bólintért vizsgálná meg közelebbről.
Médi szemöldöke megemelkedik Zalán ténykedését figyelve, nem éppen tűnik úgy, mint aki meg tud birkózni a feladattal. Szívesen átvenné, ha nem venné biztosra, hogy annak támadás és rengeteg karmolásnyom lenne a vége.
- Fogd az öledbe, akkor nem fog szétkarmolni...talán - azért hozzáteszi, hogy csak talán, nehogy a végén mégis megtörténjen a baj és Médire legyen fogva az egész. - Olyan, mint a seprű. Finoman bánj vele, vagy ledob. Az ő esetében mondjuk az arcodat szántja végig... - nem túl bizalomgerjesztő, amit mond, az egyszer biztos. Míg a fiú megpróbálja megtartani az állatot, Médi rápillant a macska bilétájára. A Habcsók névnél borzasztóbbat ki sem tudott volna találni a gazdája...
- Nézd - bök Médi a rét belső felének irányába. Két lány nagyon elmélyülten vizsgálja a füvet, valamint kiabálnak, miközben körbe-körbe néznek a réten. - Szerintem Habcsók hozzájuk tartozhat. - Megerősítést várva Médi oldalra biccentett fejjel Zalánra néz.