Szia off! Hogy vagyunk ezen az esős napon?

Höh, egy Radetzky   Én is, én is, szeretem ezt az időt egy finom kakaóval.

Dami  

Ez tény 😂 Csoportosan utazzunk oda

Dami

Mellkasát mardossa az érzés, amit saját maga váltott ki. Pedig Médi pontosan tudhatná, hogy az embereket akkor kell megbecsülni, amikor ott vannak mellette, mert ha egyszer elmennek, talán soha többet nem lesz esélye rá, hogy elmondja, hogy érez. Vagy egyáltalán rájöjjön, milyen érzések vannak lelke mélyén. Ott, ahonnan ez a sok keserűség származik, ahol mindezt eltemette, s mégis egy pillanat alatt a felszínre tudtak törni. Médi a cuki. Médi a vidám. Médi a lökött kislány. Médi...a lány, akinek talán csak egy valódi kapaszkodója van az életben. Ő, aki soha sem árulta el, mégis Ő kapja mindazt, ami másnak járna.
A torkára fagynak a szavak, a nyári szellőtől megborzong. Két kezét leeresztve, a földet világítva áll Damien előtt. Szeretne bocsánatot kérni, elmondani mindent, ami a fejében jár, de képtelen megszólalni. Szaporán veszi a levegőt, mely egy idő után elhal, ahogy a fiú hangja egy egészen más világot teremt körülötte.
Először meglepettségében felejt el levegőt venni, majd csupán a beállt feszültség miatt. Aprónak és gyengének kezdi érezni magát. Egész testében reszket, de képtelen mozdulni. Jelen pillanatban az egyetlen dolog, amibe kapaszkodik, az az egyetlen fényforrásuk, a fűben köralakot megvilágító pálca. Úgy markolja, mintha az élete múlna rajta, és talán tényleg így van.
Élesen szívja be a levegőt. Ebben a pillanatban veszi észre, hogy arcát könny áztatja. Remegő, jéghideg kézfejével törli meg arcát. Képtelen gondolkodni, egyszerűen nem érez mást, csak fájdalmat. A sajátját és a másikét egyaránt. Ha csak egy kicsit tovább gondolkodott volna...
Percek telnek el. Nem múlik sem a remegés, sem az érzések. Nincs megkönnyebbült sóhaj, vagy akár csak gondolat arra, hogy ennyi volt az egész, jöhet a happy end.
Bátortalan lépést tesz felé. Megragadja a pólóját, mint valami kapaszkodót, és ha ezen a ponton Damien még nem hátrál, homlokát a mellkasának dönti. Nincs mi vezesse, nincs ami azt súgja, így kell cselekednie. A saját érzéseiből merít erőt, mert nem akarja, hogy így legyen vége annak az eltolt kapcsolatnak, ami az övüké.

Dominik

- Még nem! - nyomja meg a még szócskát, hisz az összes barátja azt szokta mondani, vigyázni kell a fiúkkal, mert aki egyik percben még a barátod, a másikban már le akarja dugni a nyelvét a torkodon. Igaz, ha Domi Adriánnal kavar meg kever, akkor erre valóban nincs sok esély.
- Te szebb vagy, mint Adrián - vállat von, különösebb ügyet nem csinál abból, hogy ez akár bóknak is hangozhat. Ízlések és pofonok, de ha Médinek döntenie kellene, valószínűleg ufórajongó barátját választaná. Igaz, nagy valószínűséggel hamar egymás idegeire mennének, mert ahogy azt az ábra is mutatja, kötekedésre mindketten hajlamosak.
Médi hangosan felnevet, amint elképzeli a fiú és a házimanó esküvőjét.
- Szeretném én rendezni az esküvőt - felcsillan a szeme is, ahogy lelki szemei előtt máris gyülekeznek a virágok, a sok-sok dísz és csillogó ruhák. Persze viccnek fogja fel, az a szegény manólány biztosan nemet mondana.
Ő szeret a saját kis világában élni. Szereti, hogyha nem körülötte, hanem vele forog a világ és csak egy kis időre, de ki tud lépni abból az egész furcsa káoszból, amibe belerángatta a Radetzky név.
Féloldalas mosollyal hallgatja végig Dominiket. Meglepő, de egy ideig szótlanul tömi magába a cukrot. Elgondolkodik, tényleg így lehet-e, aztán arra a döntésre jut, hogy igazából nem is érdekli.
- Szerinted hogy néznek ki a földönkívüliek? Honnan tudjam, hogy te nem vagy az? - kezd bele egy teljesen más, mégis aktuális témába, miközben egy doboz narancslevet odadob a fiúnak.

Dami

Ha fel kellene sorolnia az életében öt olyan dolgot, ami fontos számára, a listán szereplők között Damien neve is szerepelne. Azt, hogy ez így van, az ember nem is gondolja addig, amíg nincs azon a ponton, hogy elveszítse, ami számít, amit szeret és amihez ragaszkodik. Ha nem is mesébe illő kapcsolat az övék, de valami olyan, ami bizony mélyen gyökerezik. Mert nem tudja, de igenis nehéz lenne elengednie őt, aki a legjobb barátja.
A könnyek némán áztatják Médi arcát, arról legördülve pedig a fiú ruháját. Visszhangzik a fejében a dal, az itt-ott kiejtett szavak, lelkét mardossa az a mélység, amivel a frászt hozta rá. Megijedt. Na de nem attól, ami történt, sokkal inkább a mögötte megbúvó dolgoktól. Médi nem magával foglalkozik első sorban, de érzi, hogy Damien esetében olyan felszínes kapcsolatot sikerült kialakítaniuk, melyben egyikük sem látta a másik igaz valóját.
Percek is eltelnek, mire megmozdítja fejét, s kisírt szemeit a félhomályban még szomorúbb arcra emeli. Ujján megfeszül a gyűrű, amit tőle kapott, a holdfény megcsillan a leveleket kitöltő köveken. Lenéz rá, majd újra a sötét szemekbe. Lélegzetét visszatartva csúsztatja fel jobbját a másik arcára.
- Sajnálom - hosszan fújja ki a levegőt tüdejéből, de ezzel nem érzi magát könnyebbnek. Mellkasára ráült az a sok szomorúság, amit nem fog tudni egyhamar elengedni. Valószínű, hogy Damien nem tud mit kezdeni Médi érzelmi kitöréseivel és ezt a lány is tudja. Habozik. Nyel egy nagyot, mielőtt újra erőt venne magán egy mondat megformálásához.
- Én nagyon szeretlek téged - szavai halkan törik meg az éj csendjét. Talán ez az a pillanat, amikor az este folyamán legjobban retteg. Nem akarja hallani ugyanazt az ő szájából, amit Médi maga a fejéhez vágott a stégen.

Már hetek óta némaság van, hogy lehet ez?  

Persze, minket mindig kihagynak a jóból

Támogatom  

Áron
csinosban

Tipikusan az a lány, akinek nincsenek barátnői, csak fiúbarátai. A lányok egyszerűen vagy félnek tőle a családja miatt, vagy csak túl pörgősnek bizonyult az évek során. Ez most változott, Amerika megtette a hatását és a pánik is állandó része az életének. Talán ezért is igyekszik mindél több dolgot kipróbálni, sok emberrel megismerkedni. Reméli, hogy az este folyamán az első randit is kipipálhatja a listáján, erre ugyanis még mindig nem került sor. Kezd kissé cikissé válni, hogy tizennyolc évesen az évfolyamtársai közül egyedül neki nem volt még fiúja. Pedig titkon vágyik rá.
Siet a megbeszélt találkozóra a fiúval, nem szeret késni, de mindig elszámolja az időbeosztást. Hiába ismerik egymást jól, szeretne jó benyomást kelteni, ezért az anyukája még a haját is elkészítette. Fázik a lába rendesen a magassarkúban, de legalább a kabát melegen tartja.
- Szia! - köszön rá néhány méter távolságból. - Bocsi, hogy késtem, mindig így járok... - szabadkozik. Odalép hozzá és öleléssel köszönti. Áron is bőven fölé magasodik, még így sarkakon is törpe hozzá képest.
- Menjünk be, mert lefagytak a töpjeim - utal ezzel a lábujjaira és már be is lép a cukrászda ajtaján.

Áron
csinosban

Jó kedvűen lép be Áron előtt a cukiba. Izgul, mert nem nagyon szokták fiúk ilyen helyekre invitálni, főleg nem kettesben. Maximum az "ugorjunk be egy sütire", vagy "szülinapod van" felkiáltással térnek be. Rábízza magát, kicsit még bele is pirul a kedvességébe. A kabátját a szék támlájára helyezi és leül a másikkal szemben. Egészen magasra szökik a szemöldöke a rózsát látva. Ritka pillanatok egyike, hogy nem jut szóhoz, de ez történik. Hálásan mosolyog rá és beleszagol a virágba.
- Köszönöm, ez nagyon aranyos. Még sosem kaptam csak úgy virágot - nem tudja, miért mondja ezt ki, de még mindig jobb, mintha nem beszélne semmit, csak csücsülne ott a társaságával szemben, mintha megkukult volna.
A feléjük közeledő nőre emeli tekintetét, de még el sem jutott addig, hogy belenézzen a felhozatalba.
- Egy madártej-szeletet szeretnék kérni egy pohár meggylével. Köszönöm - mondja el azt, amit az anyukája szokott hazavinni neki, amikor kedveskedni akar. Mosolyog egyet a nőre, aztán a fiú felé fordítja a fejét.
Amikor eltűnik a nő, Médi sóhajt egy aprót.
- Milyen napod volt? Képzeld, engem megkergetett egy crup. A gazdája ott hagyta a könyvesbolt előtt, de meglátta Tekergőt a vállamon és egészen hazáig futott utánam - meséli az őrült napját. Úgy látszik, visszatért az igazi Médi.

Regisztrált: 2012. január 27. 20:54
Tíz éve veletek vagyok  

Ardai Kolos - 2022.01.28. 13:20



Elmész te a tudod hova  

Köszönjük szépen  

Áron
csinosban

- Pedig megnézném az arcod, ha egy rendes esernyőt rakna bele - vigyorog Áronra és már el is képzeli, milyen lenne. Egy szép kis piros esernyő, még menne is hozzá.
Lelkesen mesél, mert kezdi érezni, hogy végtagjai felmelegedtek és attól, mert kettesben ülnek itt Áronnal, még nem kell egyből zavarban lennie. A rózsával szemez pár másodpercig, de hallgatja közben a másik napját. Figyel a részletekre, bár nem garantálja soha, hogy a gondolatai kuszaságában meg fognak maradni a fejében az információk.
- Ugye? Néhányan még meg is sértődnek amikor viccelni próbál velük az ember. Pedig meddig tart visszanöveszteni a hajukat bűbájjal? Semeddig - forgatja a szemét, ezzel elárulva azt, mivel szokta megviccelni a lányokat, akik túl unalmasak számára. Nem is barátkozik lányokkal, inkább a fiúkkal, ők általában könnyebben veszik a poénokat és lehet velük vadulni.
- Köszönjük - mosolyog a nénire, amikor kihozza a rendelésüket. Halkan kuncog a fiú esernyőjén. - Hát...ez az, amit kértél. Bájos - mutat a kis esernyőre a kólában.
- Egészségünkre - emeli a meggyleves poharát (esernyő nélkül) koccintásra. Már most jólérzi magát, pedig még meg sem kóstolta a süteményt. - Majd megkóstolhatod az enyémet is, ez a legfinomabb, amit ismerek - ajánlja egyből.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Szerette volna, ha a végzős bálja tökéletes lett volna. Hogy a csodaszép ruhájában, a tökéletes frizurájával úgy emlékezzen rá, mint élete legszebb estéjére. Ehelyett alig várta, hogy a végzősök táncára sor kerüljön. Szerencsére az alkohol, amit a puncsba öntött magának, nem volt annyira sok, hogy befolyásolja a mozdulatait, de legalább valamennyire oldotta a benne keltett feszültséget.
Aztán letáncolták a keringőt, Médi pedig kézen fogta Damit és véget vetett a bulinak. Legalábbis számukra. Jelenleg a fénylő lelkek udvarán ücsörögnek a kihozott italaik társaságában és a csillagokat figyelik. Legalábbis a lány.
- Szerintem ezzel a ma estével letudtuk a kötelező bálokat - szólal meg pár percnyi teljes csendet követően. Fejét sóhajtva a fiú vállára hajtja, poharát az övéhez koccintja.
- Arra, hogy túléltük. Mármint én, te láthatóan élvezted - piszkálódik, hisz ismeri a barátját. Önszántából nem bájolgott volna fűzőben a bálon. Ezt még talán hízelgésnek is venné, ha nem tudná, hogy miképp venné ki magát a családjuknál, ha Dami nemet mondana a kísérő szerepére.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Meglepetten pislog a fiúra, nem várt ilyen heves reakciót. Elneveti magát, mikor felhúzza és táncra fogja. Lépked, ahogy a másik irányítja és az este folyamán talán először mosolyog úgy igazán szívből. Nem készült erre fel, de nagyon is tetszik neki ez a Damien, aki úgy irányítja, ahogy azt kell. Kicsit bénák, kicsit be vannak csiccsentve - legalábbis Médi biztosan -, ellenben ez most senkit sem érdekel. Ketten vannak az egész udvaron és a dallam, amit a fiú dúdol.
- El fogok szédülni - jegyzi meg kuncogva.
Jó a kedve. Igazság szerint ő az, aki mellett a legtöbbször jó a kedve annak ellenére is, hogy nem feltétlenül saját akaratukból kerültek össze.
Pörög-forog, ahogy azt kell, aztán egyszercsak elakad a ruhája a pad szélében és összeakadnak a lábai. Ha Dami nem tartja meg, még talán orra is esik.
- A csudába - mormolja, mikor az estélyire néz és azon egy apró lyuk jelzi, bizony ezt a lépést most elnagyolta. Legalább nem a cipője sarka akadt bele.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Szomorú a ruha miatt, nem is igazán érdekli jelen pillanatban más. Még arról is eltereli a figyelmét ez az apró kellemetlenség, hogy egyébként egy egészen tökéletesnek mondható, mesébe illő jelenetbe csöppent. Mert ha az ő életük egy mese lenne, ez bizony a varázslatos este lenne, amikor a hullámvölgyek végül csúcsra érnek, az alkohol kellemesen melegíti a főhősöket és az estét elégedetten zárják.
Persze az ő meséjük soha nem ennyire kiszámítható. Soha nem látják előre az eseményeket. Ahogy azt sem gondolta volna előre, hogy ma este majd meg akarják csókolni. Vagy hogy pont Ő fogja megcsókolni. Legalábbis próbálkozik meg vele, hogy aztán a szőkeségre a frászt hozza azzal, hogy eltanyálnak a kemény betonon.
- Jaj! - nyekken hirtelen, de egyébként nem üti meg semmijét. Dami felfogja a fejének koppanását, a ruha pedig a csontjainak erős csapódását a földhöz.
Hallja a kérdést, de nem tud válaszolni. Más esetben megkérdezné, ő jól van-e, be kell-e kötnie valamijét és a többi. Ebben a helyzetben csak egy valamire bír gondolni. Az okára annak, miért is kötöttek ki itt, szinte egymáson. Furcsa, bizsergős érzése van a gyomrában és a szíve is olyan furcsán ver. Az eséstől lenne?
Nem. Kiszabadítja jobb kezét, a fiú tarkójára csúsztatja, majd felemeli a fejét azzal a céllal, hogy most ő próbálja meg azt a csókot. Persze világos, nem ők lennének, ha Damien nem éppen abban a pillanatban fordítaná el a fejét oldalra, így a csók helyett Médi egy cuppanós puszit ad egyenesen a fülébe. Micsoda romantika.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Elvarázsolt kis hercegnő ő a meséből, hisz még mindig a királyfiban, aki kimenti az életéből és világgá mennek majd. Most mégis egy morbid valóságban létezik, ahol a kábult feje elhiszi, hogy ez egy jó ötlet. Talán mert azt hinné, Damien nem tenne ilyet, nem élne vissza a helyzetével. Nem vele szemben. Hisz barátok. Cinkosok.
Ahogy ajkai a fiú füléhez érnek, a fejében mintha felvillannának a fények és a közönség most rajta nevetve. Ilyen rossz produkciót még nem láttak, Médi pedig le akarja húzni a függönyt. Egyáltalán mit gondolt? Felfordul a gyomra a helyzettől, a zavarodottságtól és arcába szökik a vér, hófehér bőre halvány rózsás árnyalatot vesz fel.
- Hányingerem van. Menjünk haza - mondja ki halkan azt a két gondolatot, ami a fejében tiszta. Haza akar menni, le akarja venni ezt a ruhát és le akarja mosni magáról a kellemetlen, cikis helyzetet, majd az ágyába akar bújni. Reméli, hogy a hányinger hamarabb elmúlik, mint ez a túl hosszúra nyúlt pillanat.
- Soha többet nem iszom alkoholt - motyogja még hozzá egy halk sóhaj kíséretében. Ezt talán már megígérte? Az alkohol nincs rájuk jó hatással. Mindig történik valami és általában nem jó a vége.

Dami
imádott ruhája
a bálról elszabadulva

Egyre furább és furább szituációkba keverik saját magukat, és ezzel van, hogy nem törődik, van, hogy napokig rágja magát rajtuk. Megint átfut a gondolatain, hogy itt az alkalom, a mestertanonc képzést nem itt kellene megkezdenie, hanem külföldön, Amerikában, ahol tavaly eltöltötte a nyarat. Időt nyerne, hogy átgondolja a saját érzéseit nem csak Damival kapcsolatban, hanem az egész világgal, a saját lényével kapcsolatban is.
Hagyja, hogy felsegítse. Hagyja, hogy megfogja, hogy elmondja, nem az ő hibája, mire megrándul a szája sarka és felhorkant. Még jó, hogy nem az ő hibája. Azonban őt sem okolja. Maximum saját magát amiatt, mert hagyta, hogy az alkohol vezérelje butácska gondolatait. Megrázza a fejét, összehúzza magán a kendőt és elindul a fiú mellett vissza a faluba. Haza.
Minden lépésével közelebb kerül azokhoz a gondolataihoz, amelyek most a fejében járnak. Nem fog tudni aludni. Festeni fog, megint összefestékezi a pizsamáját, amiért aztán az anyukája leszidja és azt mondja, "apád venne egy újat...én nem fogok, Médi, tudod miért? Hogy megtanuld, meg kell becsülni amid van." De ő megbecsüli. Azt az embert is megbecsüli, aki most mellette sétál. És fordítva?
A házukhoz érve elbúcsúzik Damitól, még meg is köszöni az estét és nyom egy puszit az arcára, mintha mi sem történt volna. Korai, feltűnik ez a családnak is, mire olyan folyékonyan hazudja, hogy evett valami bájitalos ételt a bálon, amitől rosszul lett, hogy nem csak elhiszik neki, de még meg is sajnálják a szegény pici Médit.

// //

Dami hazatérése | Médi

Alig két napja érkeztem haza, még ki sem pakoltam igazán a ládámat. Fontosabb dolgaim vannak, mint például az, hogy Damien érkezésére kint legyek az állomáson. Ez a szünet, amíg nem találkoztunk túl hosszú volt. Bár Bercinek bőven tudtam mit mesélni, azért az a barátság más. Alig várom már, hogy meghallgassam a fiú beszámolóját az útjáról, a helyekről, ahol járt, na meg az emberekről, akikkel találkozott.
Nem sokan várunk az állomáson, hétvégén nagyobb lesz a tumultus, de azért a biztonság kedvéért előrébb állok, hogy kiszúrjuk egymást, amikor befut a vonat. Amikor lepillantok, akkor veszem csak észre, hogy a cipőm ma otthon maradt. Úgy tűnik, az eszem is. Sebaj. Az órára, majd a kiírásra pillantok. A vonat végre feltűnik a kanyarban.

Dami hazatérése | Médi

Sokkal kiegyensúlyozottabbnak és egyelőre még boldognak érzem magam azóta, hogy New Yorkban kiengedtem a fáradt gőzt. Nagy szükség volt már rá, túl sok apróság halmozódott fel, ami egy idő után nagyot robbant volna. Azt nem hiszem, hogy olyan sokat változtam volna két hónap alatt, épp csak annyit, amennyire szükségem volt.
Nem nehéz kiszúrni a vonatról leszálló fiút, aki bőven a többiek fölé magasodik. Kiszélesedik a mosolyom, mikor az ő arcán is ezt látom és kitárom felé a kezeimet. Szorosan ölelem át, egy ideig nem is vagyok hajlandó elengedni. Még egy nagy, cuppanós puszit is nyomok fekete porral borított arcára. Aztán csak elengedem, kérdésére legyintek egyet.
- Azt kifelejtettem a mai szettből - nevetek halkan. - Hiányoztál - sóhajtok egyet hosszan, majd a mellkasának döntöm a homlokom és lazán karolom át a derekát. Ennyit talán még összesen nem ölelgettem, mint most.
- Remélem sok meséd van, mert rendeltem vacsorát - pillantok fel a kiskutya szemeibe. - Vagy más terveid vannak?

Bálint doktor, Szalamanton
Médi a hétvégén

Kezd feléledni a természet, kezd kivirágozni a rét és ez az embereket kicsalja a házból. Korábban ennek én is örültem, de mostanság az dob fel, ha szabadnapjaimon lefoglalhatom az egyébként száguldozó gondolataimat a festéssel, fotózással.
Luna, a bordergyerek még csak egy-két hónapja van nálam, a menhelyről fogadtam be, úgyhogy bőven tart még az összeszokási időszak. Talán neki nehezebb dolga van velem, mint nekem vele. Luna órákon át türelmesen tűri, hogy a falut járjuk, boldogan hempereg a fűben és már vagy ezerszer hozta vissza a frizbijét. Épp nyugodtan fekszünk egymás mellett a fűben, fotózom a szép fejét, mikor a semmiből csöpögni kezd az eső. Először az arcomon, majd a kutya orrán koppan egy-egy csepp.
- A francba - mormolom az orrom alatt, felpattanok, hogy megkeressem a pórázt, de az első dörgésnél Luna futásnak ered.
- Luna! Állj meg! Merlinre... - kiabálok utána. Mint egy teljesen ütődött, rohanok a kutya után. A táskám és a cipőm még ott is maradtak a fűben.

Bálint doktor, Szalamanton
Médi a hétvégén

Nem mehet minden simán, én ezt értem, de azért ennyire? Igaza volt anyunak, nem kellett volna nekem kutya, amíg sok esetben az is nehézséget okoz, hogy a saját elmebajaim mellett életben tartsam magam. Régen az volt a baj, hogy minden vonzott, most meg csak egy dolog, de 24/7 akörül jár az agyam. A munka meg a tanulás.
Magamban, meg félhangosan magyarázok, szidom saját magamat és a kutyát is, miközben parkour mutatványokat hajtok végre, ahogy száguldozok az utcán, át a banyatankos néni tankja fölött, szlalomozok az ikerbabakocsik és mellettük pórázon közlekedő kölykök között. Még szerencse, hogy edzek is, és nem köpöm ki a tüdőm, mire beérem Lunát, akit valaki megfogott helyettem.
- Igen, hozzám tartozik - bólogatok nagyokat szusszanva. Mielőtt még kiszabná magát a férfi kezéből, rácsatolom a pórázt és megsimogatom. - Semmi baj, kislány. Mindjárt...mindjárt keresünk egy helyet. Köszönöm, hogy megfogtad, nagyon hirtelen jött a vihar - a szemöldökömet ráncolva pillantok fel az égre. - Retteg a dörgéstől - osztom meg vele az infót, mielőtt azt gondolná, elhajtottam. Nem tudom, miért hinné ezt...

Bálint doktor, Szalamanton
Médi a hétvégén

Ha egyedül lennék, egyszerűbb dolgom lenne, de Lunával hoppanálni nem éppen ideális. Épp ezért keresek a közelben valamit. Örülök, hogy a férfi azonnal javaslatot tesz, mert én könnyedén elvesznék az épületek között és a legtöbb helyről valószínűleg kihajítanának.
- Merrefelé van? - kérdezek vissza és a mutatóujjammal körbemutatok. Jó lenne tudni, merre induljak neki.
Röviden felnevetek leginkább az arckifejezésén. Látszólag nagyon kedveli azt az ismerősét, vagy ő sem érti, miért olyan félelmetes a dörgés.
- Oh - pillantok le a lábaimra. - Erős a szervezetem... És minden cuccom a parkban maradt - húzom el a számat. Luna türelmetlenül nyüszít, mire megsimogatom az oldalát.
- Szívesen meghív...nálak egy kávéra hálám jeléül, de a tárcám is a táskámban van. Merlinre, ez a nap! Jól van, megyünk már, megyünk - utóbbit már nem a férfinak gügyögöm el. - Köszönöm, hogy megfogtad.

Bálint doktor, Szalamanton
Médi a hétvégén

Bólintok párat, elraktározom az információt. Egy pillanatra megakad a tekintetem a mosolyán, ami engem is erre késztet.
Ekkora szerencsés is csak én lehetek, hogy az összes holmimat a fényképezőgép kivételével a parkban hagyom. Azon viszont már felszalad a szemöldököm, hogy felájánlja, majd ő elhozza nekem.
- Komolyan? Mármint...az nagyon jó lenne, de mindjárt leszakad az eső - húzom el a számat. Lunának erről teljesen más a véleménye, úgy van vele, hogy mi menjünk fedett helyre most azonnal. A többi nem érdekes.
- Köszönöm - hálásan mosolygok rá. - Akkor ott megvárunk - mutatok a kávéház irányába. Mi a kutyával szinte futólépésben indulunk meg arrafelé, most szorosan fogom a pórázt, mielőtt elmenekülne.
Kellemes érzés belépni a helyre, mert hiába csöpög rólunk a víz, mosollyal fogadnak és már az ajtóban segítenek megszárítkozni. Helyet foglalok az ablak melletti asztalnál, ahol Luna a szék alá húzódik be. Kifelé tekintek közben, talán a férfi nem szalad el a táskámmal. Nem sokat nyerne rajta, csak női dolgokat, minimális pénzt és a telefonomat találná benne.

Bálint

Kezdek hozzászokni, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy azt én eltervezem. A mai nap is túl szép lett volna, ha az eső nem húzza keresztül a számításaimat. Lunának most már jobb idebent, egyébként nem rossz hely, kellemes illat terjeng és a zene is normális. Kicsit talán sokan vannak, már majdnem mellém is leültek, de szerencsére pont megérkezett a megmentőm. Intek neki és mosolyogva veszem át a megmentett dolgaimat.
- Hős vagy, köszönöm. Tényleg nagyon hálás vagyok - mivel az érintés a szeretetnyelvem, a kezére simítok egy rövid pillanat erejéig. - Ülj csak le - bólogatok és a fejemmel a szabad székre bökök. Luna megszaglássza az asztal alatt a férfit, én pedig elé tolom az itallapot.
- Ittál már levendulás kávét? Én most azt próbálom ki - koppintok a képre, ami alapján szimpatikus lett az ital. - Jut eszembe, Médi vagyok - nyújtom felé a kezem, mert szépen leültünk itt kávézni anélkül, hogy egyáltalán egymás nevét tudnánk. - Fogadok, hogy nem ez volt az első kutyafogásod. Elég profinak tűntél benne.

Nyárbúcsúztató kiruccanás
mindenkinek, aki csatlakozna
Helyszín


Nem tudom, melyik telt gyorsabban, a tanév vagy a nyáriszünet. Egy biztos, újat kezdünk, végre búcsúzom a tanodától. Bercivel beszéltünk róla, hogy még egy napra el kellene utazni a hegyekbe, aminek a vége az lett, hogy csoportos búcsúbulit rendezünk a Hajnal-völgyben található mágusüdülőben. A szezonnak már vége, így rajtunk kívül nem érkezik senki, maximum az erdei állatokat tudjuk megzavarni.
- Ugye nem hagytad otthon a hálózsákod? - kérdezem széles mosollyal Bercit, akivel együtt pakolok éppen le az emeleteságyak mellett. Könyökömmel finoman az oldalába bökök és megvonogatom a szemöldököm. - Szerelmedet nem hívtad? Pedig mondtam, hogy szívesen összeadlak titeket - halkabbra veszem a hangom, hogy a társaság többi része ne hallja, de vele is csak viccelek. Most nem is tudom, éppen van-e kiszemeltje, de szeretek az agyára menni a cukkolással.
Farmerban és pólóban érkeztem, most a hajamat is előre húzom, hogy pár mozdulattal lazán összefonjam. Javában a délutánban járunk, mert a társaság nem éppen a koránkelésről híres, úgyhogy bőven van tennivalónk, ha estére szeretnénk valamit sütni is.
A táborhely épp arra jó, hogy egy éjszakát eltöltsünk itt és kártyázzunk, fürdőzzünk a tóban a holdfényben, valamint kibeszéljük a tanárokat és iskolatársakat.

Nyárbúcsúztató kiruccanás
mindenkinek, aki csatlakozna
Helyszín


Vigyorogva ingatom meg a fejem, miközben a színes hálózsákra esik a pillantásom. Élőben még nem, képen már láttam ezt a szerzeményt - ahogy talán az összes csicsás, színes, flitteres, csipkés darabot is, ami Berci gyűjteményét képezi. Az én öltözködésembe nem férnek bele, így a szőke herceg gardróbján élem ki érdeklődésemet ezen csodás műalkotások iránt.
- Jól nézel ki, hozzád képest én a rút kiskacsának öltöztem - csettintek a nyelvemmel, ahogy végigmérem. A hátizsákomban ugyan lapul egy szép kis miniruha, ezt arra az alkalomra pakoltam be, ha kitörne belőlünk Barbie és Ken. Erdő Barbie és Erdő Ken.
A hajammal bíbelődve hallgatom, és mivel új infóval szolál, még a szemöldököm is megemelkedik.
- Alexa? Hát nem tudom, Bercus, biztos vagy benne? Mit adsz te elő otthon magadról, hogy rád bíznak egy gyereket? - nevetve ingatom meg a fejem. - Vendég? És a koszorúlányod nem lehetek? Meg foglak harapni, Bánffy. Meg foglak harapni - még a fogaimat is összecsattintom, mutatva, hogy komolyan gondolom. Bólintok egyet szusszanva és elengedem a hajam, jobb az, ha ő bíbelődik vele, mint én tükör nélkül. Így csak itt-ott kilógó, tekert-csavart fonat készült.
- Ő valahol kint van, szerintem felkészül a társaságra. Utaztunk egész nyáron, úgyhogy meglep, hogy ezt is bevállalta - válaszolom meg a Fela-kérdést. Valóban meglepett, mikor Dami igent mondott, emellett örülök is ennek. Ha már a Sárkányölőbe kerülve hónapokig nem is beszélhetünk, most még ki kell használni az időt a barátokkal.

Egy órával később már a tűz körül beszélgetünk, továbbra is a szöszit boldogítom, amikor Borka limonádét hoz nekünk. Kedvesnek tartom, ezért el is veszem és minden kérdés nélkül töltök a mellettem ülők poharába, majd a sajátomba.
- Partigyilkos vagy? - lengetem meg Berci előtt az üveg vodkát, remélve, hogy tölthetek a csillámporos limonádéjába. - Ki fut velem versenyt a tóhoz a harmadik pohár után? - a kérdésem mindenkihez szól, de közben Bercinek vonogatom a szemöldököm. Elég gyorsan lehúzom az italt, valószínűleg mert elfelejtettem inni, mióta megjöttünk. A gyomromban már kezdem is érezni a furcsa bizsergést, amit egyelőre betudok az alkoholnak.

Nyárbúcsúztató kiruccanás
mindenkinek, aki csatlakozna
Helyszín


Berci az a barát, akit minden lánynak receptre kellene felírni. El is vigyorodok a bókra, mert feldobja a kedvem. A családom miatt nem engedhetem meg magamnak, hogy elhanyagoljam magam és tegyek magasról a puccra. Hazudnék is, ha azt mondanám, nem tetszik az érkező lányok öltözete, csak hát ezerszer kényelmesebb a farmer.
- Jó újra látni - boldogan ölelem meg Alexát. Elég régen volt már olyan alkalom, hogy ennyi barátom együtt lett volna. Remélni merem, hogy az este jól fog sikerülni, mert erre biztos emlékezni fogunk.
- Radetzky Médi. Médi - mosolyogva mutatkozom be a másik szőkének. - Tetszik a szetted. Ilyen szandi kell nekem is - a tekintetem egyből a lábára siklik. Valószínűleg Damien kellene hozzá, hogy megtartson benne, de hát az mellékes. - Remélem csak rosszat - Bercire kacsintok vigyorogva, majd hátradobom a vadiúj fonatomat és egy laza kézmozdulattal mutatok körbe. - Oda pakoltok, ahol szimpatikus.

Eddig tényleg úgy alakul minden, ahogy terveztem. Felnevetek Berci arckifejezését látva és jó pár shotnyit töltök a limonádéba. A vigyorom csak szélesedik attól, hogy Bella rákontráz és magasabbra emeli a tétet.
- Legyen - bólintok én is Alexával egyszerre. - Ki a fiúd, Bella? Mutasd meg - kérem közelebb hajolva, ha már úgyis a kezében van a telefonja. Mások szerelmi élete engem úgy tesz boldoggá, mintha egy Jane Austen regényt olvasnék. Át is nézek mellette Alexára, hátha belőle is kihúzom ugyanezt az infót. - És neked, Zsolna? Van herceged? Amúgy meg ebből igyatok, nem ér, hogy csak bort szürcsöltök - nyelvemmel csettintve nyúlok a két műanyagpohárért, amibe szintén került a csilládéból. Vodkát töltök bele és a kezükbe nyomom. Négy pohár, ugye, de nem mindegy, hogy miből. - Idd! - kérem...talán inkább parancsolom kedvesen. Most kezdem érezni, ahogy az alkohol oldja a feszültséget nem csak a fejemben, de a végtagjaimban is. Mintha súlytalanok lennének a kezeim. - Berci, én berúgtam.