Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Majdnem elindult, majdnem nyakába vette a világot, hogy megkeresse, de erre már, most, nincs szükség. Talán előbb kellett volna, akkor nem érezte volna a kínzó hiányt, amelyet most szinte kielégíthetetlen érintésvágy, közelség követ. Nem elég, semmi sem, az apró csókok sem. Talán ha most megáll az idő, akkor minden gyönyörű marad.
Állat emeli meg az apró érintésre, fúrja Mihail tekintetébe sajátjait. Ujjai gyengéden simítanak karjára, táncolnak rajta. Hirtelen a hideg rázza ki.
- Visszafogom magam - szégyellős mosollyal pillant egy kissé felé, majd vissza. - Miről szeretnél?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Valami megváltozik. Amennyire pörög, amennyire a levegőben van, valami változik. Csendben, számára csendben és alattomosan kúszik közéjük, köréjük, és talán észre sem akarja venni, pedig ott van, látja. Figyeli csendben, ahogy a hidegrázás egy apró szorongatássá fajul, mélyen, odabent, az öröm alatt. Keze csusszan le róla, ahogy ellép és figyeli, majd követi. Kávéillat lengi be a nappalit, a macska kellemesen elnyúlva figyel a kanapén. Értetlenség költözik tekintetébe, ahogy utána lépdel, most egészen más kérdések bukkannak fel benne. De reméli, téved. Ajkain továbbra is mosoly ül, ahogy utána lépdel, mellé és ismét rápillant.
- Igen? Mit kell... rólunk? - áll meg végül, nem ül le, szinte már most oda akar lépni hozzá, ki is nyúl felé kissé, de végül enged a csendnek és türelmesen vár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Karcol a pillanat, lassú, mocskos játékot űzve a jelennel. Valami történik, villám cikázik át az égen, ami ott sincs, de úgy csattan minden, hogy belerezdül, mintha valóban hallaná. Mintha odakint lenne, meztelen bőrrel reszketne a fagyos cseppektől, és menekülni akarna. De hova?
Arcán a mosoly, olyan ütemben olvad le, ahogy a szavak követik egymást, ahogy felfogja és ahogy a szorongató érzés teljes mértékben szúrja ki a bensőjében felfújódott boldogságot. Kipukkad, hirtelen találja magát a rideg valóságban, a rideg tekintet hálójában. Ujjait ökölbe szorítja, és ahogy Mihail hátrébb lép, mozdulatlan marad, de másik kezével akaratlan kapaszkodik meg a pultban, mert megszédül. Lehunyja pár pillanatra a szemét, mintha csak rossz álom lenne, legyen rossz álom és akkor illanjon el, de ez...
- Tessék? - hangja, ahogy az előbb szinte csilingelt, most megdöbbent. Végeztünk. Ezt az egy szót, semmi mást pörgeti újra és újra fejében. Végeztek. - Mi... miért? - és még ezerszer ismétli el némán. Értetlen tekintetét emeli rá, érzi, hogy eddig hevesen kapáló szíve most fájdalmas ütemre vált, lassú, haldokló iramra. Miért? De még tartja magát, még nem lép közelebb, még nem szól semmit. Tekintete kéri csak, szinte esdekel, hogy ne tegye.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Annyira szeretné, ha befejezné a mozdulatot, ahogy megtörténne és az nem, ami épp történik. Szeretné, ha ez valami gusztustalan vicc lenne, vagy rémkép, amit feje teremt. Amit elméje sötét zuga, de amit mondott az üvegházban, csak az villan be elé. A boldog vég, amely sosem jön el, de most az egyikhez közelebb került. Az előbb, az ajtóban rántotta ki a fájdalom tőrjét szívéből, és most nyomják belé vissza; mélyebbre, mint valaha. Tépi a még érzékeny széleket és mossa el az előbbi pillanatokat. Még érzi ajkain az ízét, de egyre keserűbb és keserűbb.
Megrekedt. Változás. Kell. Olyan szavak ezek, amelyek újabb és újabb ütéseket visznek be. És csak áll, állja, had csattanjon. Nem, ez nem lehet igaz, erősen harap szája belsejébe, de semmi sem történik.
- Neked... - nagyon szörnyű dolog megrekedni, mert ismeri, ismerős az is, azzal egyetemben, amivel most készül szembenézni. Az előbb feléledt, de mint a kérész, élete rövid volt, és haldoklik. - És én? És nekem? - emeli rá végül tekintetét. Érzi a gombócot, a könnyeket, de nem enged nekik, állkapcsa feszül belé. - Vártalak, hiányoztál, szeretlek. És én? - mondja ki, amit le akart írni, amit Diminek mondott el könnyei között, most csak elhadarja. Változás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Velem mi lesz? Mindenki tudja, saját maga is, ahogy koppannak benne a szavak. Ahogy végül elengedi a pultot és karjait fonja össze mellkasa előtt. Mert tudja, hogy vagy utána kap, nem engedi, nem engedi addig ki, míg meg nem beszélik. Nem akarja kiengedni az ajtón, lehunyt szemei előtt szebb napok képe villan be. Kell neki pár másodperc, mert az, aki előtte áll, nem az, aki megannyiszor ölelte és csókolta. Nem lehet.
- És ha én ezt nem tudom elviselni? - nem néz rá, de igen, neki kell tudnia. Majd, egyszer, egy másik életben. - Miért? - kérdezi megint, de talán erősebb éllel. - Mit tettem, mit nem? Jött más, jön más? Mit tudnék... - tenni. Fejezi meg gondolatban. Kérdésére érzi, szemeiben gyűlni azokat, de nem engedi. Nem engedheti. Ajkaira halovány, szomorkás mosoly ül ki. Mit szomorú, kínlódik. Arca másba torzulna.
- Sokat - erőtlen, halk, de még hallani, amit mond. - És még többet fogok.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Csak nem akarom - magának jegyzi már csak meg. Csendben hallgatja végig, ahogy semmit nem tudott és semmit nem tehet. Akar, szeretne, mindent megtenne, megadna, hogy ezt meg nem történtté tudja tenni. Hogy ne ez legyen, ne ez legyen az, amit meg kell beszélniük. Miért volt olyan nagy kérés, hogy csak őt hagyja meg neki a sors? Túl nagyot kért, ő pedig túl apró.
- Kevés voltam... - ismeri be magának, ahogy végül, önmagába mar szavaival. Nem belé, nem felé, hanem csakis önmaga felé. Hiszen mindig is attól rettegett, hogy ő kevés, nem elég ebbe a világba, életbe, semmihez. Hisz ki ő? Egy senki, akit tragikus múltja emelt ide, de azon kívül? Egy szeretetéhes gyerek, aki úgy kapott az első alkalom után, mint éhező a falat kenyérért és most ha nem küzdene könnyeivel, most is tenné. - Sajnálom, én... - nem volt elég. Nem volt elég, hogy ha meg is rekedt, együtt mozduljanak előre. A jövőbe. De ő most zuhan a mélység felé. Szavaira pillant rá, bármit megtenne. Bármit. Csak maradjon. Nem ellenkezdik, amikor magához öleli, de érezni, hogy reszket, felsőjébe kapaszkodik belé, szorongatja.
- Nem számítok. Majd lesz valahogy. Nem érdekel, nem gyűlöllek - harag talán, amellett, hogy törik darabokra. Fájdalmasnak érzi a csókját, lehunyja szemeit és végül néz fel rá. Ujjait simítja arcára, lábujjhegyre emeli magát és lágy csókot lehet arcára. Mint a haldoklók utolsó érintése. - Szeretném, ha megtaláld valahol a boldogságod. Hogy valaki szeressen és te szeresd. Megérdemled... csak el kell hinned - arcán kövér csepp gördül le, ahogy utolsó simítással húzza el ujjait és elhátrál. Lassan, fájdalmas pillantással. - Találd meg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nyíljon meg a föld, hasadjon ketté és most nyelje el. Gyorsabb, könnyebb vég, mint amit szán magának. Nem tudja, képes-e még valakit kiszaggatni a szívéből, amelybe olyan mélyen belevéste. Nem tudja és nem is akarja tudni. Soha többé, nem akarja tudni és érezni, nem akar többé érezni. Nem akar semmit sem már, ordítani sem, csendben maradni sem. Azt akarja, hogy forduljon vissza, hogy hagyja ezt abba, ölelje át, ölelje magához, de csak saját karjait érzi, csak a hideg, fagyos levegőt. Ahogy lassan levegőért kapkod, mert realizálja, mert érzi, mert megérti, hogy nincs többé, ha kilép az ajtón. Vége.
- Örökké a tisztáson kellett volna maradnunk - mert ott valami olyasmi történt, olyasmit érzett, amit talán sosem. Nem, nem akarja. Darabokra törik éppen odabent, ahogy mégis tágra nyílnak a szemei, ahogy kihagy egy ütemet lassan dobbanó szíve. Elég volt. Az elharapott mondat, a további szavak. Hirtelen támad fel benne minden, kavargó viharfelhőként lepi el elméjét. Ha szereti, miért megy el? Miért nem engedi, hogy szeresse? Ezer, meg egy gondolat, amit talán, évek múltán tud csak kimondani. Ha még itt lesz.
- Mindent megadnék, hogy ez ne történjen meg - és mindent meg is fog, hogy ne történjen semmi többé. Nem tudja megígérni, hogy nem hagyja el magát, mert már most megtette.
- Nekem is... a legszebbek... a minden - mert neki mindent jelentett. Neki ő volt a támasz, ő neki adta a bizalmat, mindenét. És most viszi az ajtón, magával. Ügyetlen kap a sál után, inkább esik kezére, mintsem elkapná, és üveges tekintettel bámul rá, miközben könnyei pettyezik össze. Ahogy ujjai szorulnak az anyagra, melyet egyszerre tépne szét és ölelné magához. Semmit sem tesz végül, mert utolsó szava csattan, ahogy kimondja. Az egyetlen szót, amelytől rosszabbat most nem tehetett volna. Ezzel omlik össze.
A kávésbögre, és a mosogatón pihent tányérok darabjai hevernek a földön, reszket, ő pedig a romok mellett ül és zokog. Olyan keservesen, mint sosem. Nem akar itt lenni, nem akar sehol sem lenni. Fél, fél felfogni azt, ami ki lett mondva. Elcsigázott mozdulatokkal kel fel, talán órákkal később, a sál végül az ágyán végzi, szobájában hurrikán tombol végig, fiókokat rángat ki, mire az apró üvegcsét megleli. És elindul. Ha haragszik Denis, ha nem, mindent úgy hagy, maga mögött és meg sem áll, szinte vakon veti bele magát az erdőbe, a mélyére, mezítlábas talpai, fájdalma, mindene oda. Csak megy, megy, és talán azt hiszi, elnyeli a valódi sötétség.
A feltámadás és halál pillanata. Minden elveszett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Kiáltott, sokat, hosszan, majd végül elhalt az utolsó is. Hangtalanul ásít az ordítás, mert berekedt, torka fáj, száraz, talán már olyan, mint a sok ezer éves sziklafal, csak apró kavicsok gördülnek le róla. Átfagyott lábujjaival kapar az avarban, ahogy feltápászkodik. Már nem sír, szemei égnek, szárazak, szúrnak, aligha lát, idebent amúgy sem kell sok mindent. Már amúgy sem kell. Esetlenül nyöszörög, ahogy kézfejét felemeli, mellyel nem olyan rég az előtte álló fa törzsét püfölte, mintha csak egy zsák lenne. Bütykei lüktetnek, ujjai zsibbadnak, ahogy esetlenül cigarettára gyújt. Kiadta a fájdalmat, kiadta a haragot - mi maradt végül?
Az üresség.
A csend fonja körbe, de tudja, ennyivel nincs vége. Ez csak a kezdet. Reszket, de nem veszi észre, tagjai sajognak, ahogy végül ledobja magát a rönkre.
Itt elveszni, ezt választotta, az erdő neszeire pedig rég nem figyel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Lehet vad, amely húsára vadászik, lehet a minisztérium, az ELME bajnoka, akik a mágikus karperecen keresztül kísérték végig az aláhullást. Nem érdekli, ha egy gumifalu szoba, ott legalább kárt nem tesz magában, pedig tenne. Arcán, ha több fény lenne, ott vöröslik a karmolásnyom, maga se emlékszik, mi történt. Azt tudja, hogy amikor fogyni kezdtek a könnyei, más valami indult meg - az epeízű rohamon kívül -, más tolakodott fel és vonta ködbe. Harag, düh, tombolás és megannyi, elfojtott indulat. Eddig nem merte, most viszont annál jobban, mert tehetetlen, mert nem tud mit tenni.
A vad végül megáll előtte. Lassan emeli fel állát, tekintetét a göndör tincsekre, az arcra, a tekintetre, amit aligha lát. A vad, aki megtalálta őt, pedig úgy hitte, soha és senki nem fogja.
- Hayden - leheli nevét, mintha most tenné először. Olyan üres bent.  - Miért vagy itt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Van valami mérhetetlen büszkeség benne annak hallatán, ahogy az az egy szó elhangzik tőle. Apró, halovány mosolyt láttat csupán, mert örül, de nagyon halovány az minden fájdalma mellett. Nagyon apró.
- A holtakért nem kár - mert annak érzi magát. Eleven testnek, amely még dolgozik, hajtja valami, de a lényeg már nem működik benne, eltört és javíthatatlan. Nem kár érte, mert eldöntötte. Szembe minden szóval, kéréssel. Mert azóta is az Ő hangja és az az egy szó jár minduntalan a fejében. És a kérdés: Miért? Nem bírja megemészteni.
Arra ocsúdik fel, hogy a hátára terít valamit és ügyköd. Kellemes meleget érez, apró, csípő érzés, lustán követi, mit ügyködik. Kezét emelné ellenkezni, de nincs ereje.
- Hagyd csak. Azt akarom, hogy fájjon - hogy fizikailag is érezze, hogy elmenjen, itt hagyja. De lelke, a szeretetre éhes, csonka lélek a karok között találja magát és kapaszkodik belé. Nem sír, nem szól semmit, csak hagyja az ölelést, talán addig erőt merít belőle, míg eljön a holnap.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nagy és reszketeg sóhaj hagyja el ajkait. Nem akart ennyire hamar társaságot, mert se nem beszélni, se nem elmesélni nem tudja a - vélhetően már - pár órája történteket. Mert még mindig nem akarja elhinni, de egyre jobban realizálja.
- Tudom - ő ne tudná. Ezt is alig érzi, mert a kór olyan mérhetetlen magasságba helyezte a mércét, hogy csak akkor érezte igazán, amikor újra és újra lecsapott. Mert erre volt képes csak, semmi másra. Tehetetlen dühre, hisztire. Kiengedte, de semmi sem jobb. - De így még érzem, hogy élek - mert már akkor sem volt jól, utána se, Hayden mióta ismeri, töröttnek látja. Szégyelli magát, de most nem is akar már játszani. A kastélyban kellene lennie, de nem jelent meg, nem akar oda menni többé, mert tudja, hová vinnék a lábai. Feladja, feladta.
- Vége - ennyit tudott kimondani, mielőtt ismét eltűnt az ölelésben. Könnyei indulnak meg ismét, lassan, apránként, csípi szemét, arcát. Most érzi, hogy feje mennyire lüktet, valószínű a sírástól talán még a láza is felszökkent. Most érzi magát olyan töröttnek, mint azt a bögrét, amit először csapott a padlónak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Most rettentően önzőnek érzi magát, hogy csak arra fókuszál, mi a fájdalma, mi történik benne. Hogy a holnap? A jövő hét? Még a következő órát sem hiszi, hogy élve tölti, mert most csak arra gondol, legyen vége. Örökre. De nem, itt van vele valaki, érzi, hallja is, nem tud rá figyelnie, mert ordít benne minden, talán a farkas is vonyit, gyászol, kitört egy darabka a felszínre és még akarja, addig akarja ütni azt a törzset, míg kettéreped.
- Soha már - mert olyasvalamit, valakit veszített el egy pillanat alatt, akire eddig várt, akinek engedte, hogy mindenhogy lássa, mindent érezzen, akinek mindent megadott. Meg akart adni. Olyasvalakit, aki miatt megtört mindent.
- Soha nem akarom érezni - soha nem fogja. Lehetetlen. Elbújik, könnyei most nem szégyen, eláztatja a másikat. Most semmi sem szégyen. Ő csak egy árnyék.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Egy idő után, mint a konyhában, mint idekint, kifullad belőle az inger, előadnak a könnyek és csak aprókat rezdül, hüppög, akaratlanul, ahogy a levegőt lélegzi be. Elapad az iram, abbamarad minden és mozdulatlanul létezik a vékony karok között, megváltást vár. Olyan hamar történt és gyorsan. Beszélni akart, ellenkezni, elmondani mindent, de esélyt sem kapott, nem hagyták neki. Talán az visszatartotta? Vagy az az utolsó szó hazugság volt talán? Fogalma sincs.
Lassan mozdul, ahogy felegyenesedik, elengedi a másikat és fájó mozdulataival rágyújt. Ezt is visszavette, hogy jobb legyen, tovább bírja, de most mindennel rövidíteni akarja az idejét.
- Nem lehetnél itt. Mi űzött eddig? - mert a gép forog, automatikusan tereli magáról a szót. Rá már felesleges.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Fintorra nyúlik arca, amely húzódik rászáradt könnyei súlya alatt. Nincs álarc, csak az eleven, nyers hús, amelyet még a levegő is bánt, éget. De csak lassan csóválta meg zúgó, kavargó fejét.
- Többet, mind hinnéd - de nem faggatja, lassan fordul felé. - Sajnalom - mert most nem tud támasz lenni. Összeomlott. Nem tud segíteni, okosat mondani, mert szinte béna, megbénítja az egész. És lassan egyre nehezebb a levegő.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem, ez így nagyon nem jó. Ő ígért valamit, mindent, biztonságot, amiből semmit sem tud betartani. Semmit. Sajnálja, de minden halovány érzés benne. Minden lassan elhalványul benne, amit egykor érzett. Halott, mégis lassan haldoklik tovább.
- Nekem jó itt. Örökre - mert az talán nem tart sokáig. Nem akarja az ismerős házat, falakat, azt, hogy ahogy belép, agya újra és újra lejátssza a jelenetet, a pillanatot, ami mindent megváltoztatott. Összehúzza magát, olyan apróra, amennyire csak tudja. El szeretne tűnni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Lehajtja a fejét, míg kezében füstölög a cigaretta, úgy a másikkal a tarkójára fog, vagyis csak fogna, mert bütykei, ujjai nem hajlanak. Érzi, ahogy mindene lüktet és szédül. Haza. Ezek után, hol lesz haza? Hol lesz minden? Leejti a kezét és megrázza a fejét.
- Nem szabad. Nem biztos, hogy felkelek onnan. Vagy bárhonnan - mert érzi, látja maga előtt, ha ma nem viszi el semmi, sötét napoknak néz elébe. Hogy lesz e fény? Az pár órája lépett ki az ajtón és soha sem jön vissza már.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

- Nincs szükség felállni - pedig van. Van, mert megannyi dolog van, akad az életében, amely miatt kell, de most képtelen ezekbe kapaszkodni. A növények, a háztársak, az apró diákok, akik mind mind egy mosolygó, jólelkű valakit, akinek utóbbi időben volt valami apró szomorúság a tekintetében, de minden nap ugyan úgy tekintett rájuk, szeretettel oktatott. Most úgy érzi, erre képtelen, lehetetlen, hogy ezt akár eljátssza, színleljen. Többé nem.
- Miattad - hogy legalább a lány éjjele szebb lehessen. Hogy neki ne kelljen azzal szembenéznie, ami válik belőle. Lassan áll fel, lábai alig tartja, de nem esik el. A cigaretta csikkjét leejti, tétova lépést enged a másik felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem támaszkodik rá, az kellene még, hogy a holt súly temesse el őt is az avarba. Nem, nem akar senkit sem magával húzni, rántani, egyszerre lesz dühös, azért, mert valaki, most ő, később talán majd más, de törődni akar vele. Nem akarja, megint makacsul azt mondja, nem akar több segítséget, mint ott, az erdőben, miután felépült, miután beköltözött abba az apró, egyterű faházba. Emléke, a semmi közepén, a csendben, kellemesebb érzettel tölti el, mint az, ahova készül. Nem kér, nem fog elfogadni segítséget. Mert feladta.
Lassú, óvatos léptek, amivel megindul, mezítlábas talpába ágak, tüskék, isten tudja mi fúródott eddig és fúródik most. De nem számít.
- Hozzánk - mert ha arra a kanapéra kerül, onnan se kel fel. Legalább így valami olyan helyen lesz, ahol némán válhat az enyészetévé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Ezer és egy módon véget tudna vetni ennek az egésznek, de nem tette. Míg egyedül volt sem tette, mert valahol mélyen élni akar, csak most betemeti minden. Neki most ez jutott, csak a véget látja. De biztosan van utána még fejezet.
Lassan haladnak, mert óvatosan és aprókat lépked. Minden zavarossá kezd válni, így nagyon koncentrálnia kell arra, amit hall. Lassít, majd végül meg is áll, ahogy lepillant rá. Haragja, ami a fát csapta, most azokat csapná, tökéletes indok lenne kiadni valamit, miközben belül kihuny benne minden. Engedni, mert már mindegy. De most képtelen lenne rá, csak megáll és esetlen emelve karjait, magához öleli őt.
- Szólj, ha megtörténik megint - nem tudja, milyen lesz akkor, utolsó kapálózása a felszín felé. De talán, mint a hiány alatt a tanítás, most ez is egy lesz azok közül, amik életben tartják. Végül elengedi, elindul ismét, a csendbe süllyedve. Csak a másikba kapaszkodva továbbra is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Bogolyfalva (RT téma)

Nem tudja most megígérni neki a biztonságot, semmit sem tud neki ígérni. Azt sem, hogy itt lesz később. Megpróbálja, ennyit tud tenni, mint megpróbál lépkedni, sétálni, levegőt venni. Mert az is nehezebb, mellkasa ólomsúlyú, mint minden tagja. Vége lehetne már.
Látja, ahogy úgy törli le a könnyeket, mint ő szokta, amikor nem enged nekik. De egy ideje már nem érdekli, már nem fontos az, hogy kijön-e vagy sem. Mert, már ezzel sem könnyebb, hiába mondják rá.
- Köszönöm - apró, gyenge, halovány puszit nyom feje búbjára, és ezzel válaszolva a könnyeire, hogy ne féljen, ne aggódjon. Se érte, se maga miatt, mert utóbbit meg fogja oldani, egyszer. Vagyis, gondolja most, de tudja, ha hazaér és ismét egyedül marad a gondolataival, akkor elsüllyed. Sok mindenre gondol majd.
A házhoz közeledve engedi el és köszön el tőle suta integetéssel. Elindul, de amint távolodik tőle, kihűl, elillan belőle az a szikra, amely eddig pislákolt. A világ elcsendesedik, tekintete üveges, csend. Nem veszi észre, mi fogadja, mi várja, csak az fényekre koncentrál, mert a benne dűlő sötét kontrasztja. Még egyszer néz hátra, pillant rá, majd végül átadja magát a semminek. Nem lesz mindig mellette valaki, aki megmenti.

//  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Nyelvével piszkálja meg ajkán az apró sebet, amit véletlen szerzett, vagy mert ki volt száradva, cserepesedve, maga sem tudja már, de legalább már összébb húzódott. Míg Odett csinosan és lengén öltözött, rajta egy sötét farmer és egy egyszínű pulóver van, még idebent is. Kicsit néha úgy érzi magát, mint a klimaxoló nők, amikor hőhullám helyett hidegrázás jön rá, illetve, még vissza nem szerzett kilóinak hiányát eltakarja. Ez is a cél, mert a nő mindent megrendelt, nagyon kedvesen csak a vegán és a csak zöldségtál maradt talán ki, de már ettől úgy érzi, hogy jól is lakott. Aki épp feléjük néz, azt hiheti, még várnak vagy öt főt, de aki kicsit is képben van, azt tudja, két ereje teljében lévő farkasnak ez egy könnyed vacsora. Csak épp abból egyelőre csak egy van, mert még mindig árnyék és semmi, ahogy csak pár falatot vesz magához és a köretet nézegetve temetkezik kicsit csendben. Ugyan már nem alussza át a napokat, bőven a saját fejében él még néha, csendben bezárva legalább próbál a vizsgákra gondolni, foglalkozni. Miután épp a düh etette lelke maradékát és kitépett pár tő palántát, rájött, hogy talán tanulmányait megmentheti, ha mást, vagy saját magát már nem.
- Ha nem tud jönni, csomagolunk neki belőle és el tudod neki vinni. Annyi tanulás között csak fel fogja dobni – szándékosan nem hozza fel, hogy ő is menne, mert azóta sem ment a kastély közelébe és nem is fog. Utolsó vizsgája után lead mindent, majd kéri, hogy bagolyban értesítsék. – Ügyes lány, és hamar megnőtt. Pedig mikor először láttam, hjaj – apró, száraz nevetést hallatta a nosztalgikus, öreges megjegyzésére, pedig való igaz. Amikor még aligha ment a közelükbe, felénk volt. Most pedig karján szimbolikusan az ő kötelékét is horda, tintával bőrébe zárva. Még egy apró falat, de gyomra szűk és apró, máskor már könyékig lenne a húsok között. Furcsa. Olyan ez, mintha megkapta volna Belián testét, emlékeit, hogy tudja, milyen volt éhesen, boldogan, mindenhogy, de ő nem tudja előadni. Ahhoz nem kapott utasítást. A másik szavaira suta mosollyal vállát von.
- Megszépíti az embert az, ha napokig csak alszik és alszik – nem, nem teszi. Ellenkezőleg. Elkopott, ami eddig maradt belőle. Kezét leengedve forgat ujjai között egy falatnyi gyümölcsöt. Nem zuhan össze, nem remeg, csak sóhajt.
- Találkoztunk. Beszéltünk. Megcsókoltam, idóta vagyok – dől hátra a széken és lopva pillant felé. Nem emlékszik, hogyan és mikor közölte vele azt, ami történt vele azon a napon, nincsenek tiszta emlékei, pedig semmit se vett be. – Mindig vigyáz rám. Ezt mondta és nem tudom kiverni a fejemből – pedig kibukott, eléggé és leeresztett. De ettől nem tudott szabadulni, mint attól az egy szótól. De egy valamitől még jobban képtelen és amitől úgy fél, hogy szinte nem is tud róla.
- Nem lesz elég erőm egy hét múlva – mondja ki végül, feketén és fehéren.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Lágyan csóválja a fejét a mozdulatra, ahogy magához húzza a tálat, jelezve, arról egy falat se kerül dobozba és elvitelre, hova is gondolt, hát az étel szent, ettek már a kastélyban is elégszer együtt, úgy, hogy abból hat másik is jól tudott lakni, kaptak is pillantásokat, de ez már csak ilyen. Szeret enni, főzött már Odettnek is, mert mindenkinek azt teszi, mintha amúgy tényleg az éhhalál lenne a legnagyobb fenyegetés az életben.
- Az is finom, ez tény. Hiányozni fog – vagyis már most hiányzik neki, a kastély is, minden, túl sok minden, ami azt illeti, könnyebb lenne számba venni azt, mi nem, de senki nem csinál ebből leltárt. Neki most minden furcsa és zavaros, mintha az ajtókat, amiket kitárt, szép lassan reteszelné be és készülne valami csendes, félreeső zugba. Vagy nem. Nem tudja, miképpen fog ebből kimászni.
- Igen. Mármint nem apáskodok felette, de jó, hogy van, csak ne így lenne. Azért lehet, ha megélem, veszek egy puskát és majd leülök mellé, megnézni, ki udvarol neki – villan fel egy pillanatra az, akit mind a ketten megismertek, a béna vicceivel, a karjaival, amivel ölelni akarja őket és aki bármikor nekimenne újra egy idegen, vérszemet kapott farkasnak, csak, hogy védhesse őket. De ahogy jött, úgy távozik, adja vissza helyét annak a valaminek, ami jelenleg neve alatt fut. Vagy inkább sétál csak.
- És mint tudjuk, szerény – de nem ilyesféle alvásról beszélt, nem arról, amikor a kór miatt nincs ereje. Nem, ez a mély, motiválatlan, élni nem akaró alvás, amely már fáj, fáj tőle az ember feje, nem álmos és mégis, kínlódás az egész. Ha fáradt, ha a Hold után van, akkor elnyomja hamar és jobb lesz utána, itt viszont, kevesebb volt, minden egyes alkalommal. Csak foltok vannak meg, nem is érti, hogyan tudja agya azt produkálni, amit a másik alakjában érzékelt csak eddig, hogy csupán villanások vannak meg. Azok viszont élesen. Lehajtja fejét a szavakra, mert szégyelli magát, viszont szeretné, ha tudná, szeretné, ha elmondhatná, ha nem is most, kicsit később. Éles szavak, amiket tőle megszokott és csak keveseknek enged, mert akármennyire is jámbor ő, azért van, amikor hamar elfojtja csírájában az ilyet. Most azonban nem önmaga, képtelen rá, ahogy megint a sebnek tolja a nyelvét és ujjait kaparássza, mielőtt átdörzsölné megnyúlt arcát.
- De én is szeretem. Azért. Mert hiába volt távol, vártam rá, szeretem. És azt nem, ami történt. Nem akarom – csak ez nem opció. Semmi sem opció, csak az, amit csinál. Álmodik, vágyakozik, majd kiürül fokozatosan és kezdődik előröl, egy ideig, mert mindig kevesebb. A végén csak egy héj lesz, amit megtöltenek az emlékek poros kupacai. Figyeli, ahogy a sajtba harap, egyelőre nem követi a példáját. – Nem mentem azóta a kastélyba én sem. Nem lennék erős, hogy tartsam magam – mert a fene ragaszkodása, a fene bizalom, amit a nyári támadás után úgy hitt, megkapott, hogy neki is lesz ezentúl egy olyan ember az életében, mint Odettnek Volkov. Mert most irigy, irigy arra a kötelékre, amit elvesztett és nekik megvan. – Azt hittem, ő az én… - apró mosollyal ráz fejet, mert hitt. Kinyúlva vesz el egy rántott gombafejet, most ő harap, aprót és lassan rágcsál, miután kimondta aggályát, azt a sötét foltot, amely egyre jobban közeleg. A lepel, amely eltakarja előle végül a világot és semmi sem lesz. A másik megerősítése megijeszthetné, de mind a ketten tudják, itt most nincs szebb, kényelmesebb válasz.
- Pont a kurvákra van szükségem és a szexre – jegyzi meg szarkasztikusan. – Nem szexeltem mióta elment, nem is érdekel. Nem tudom mit akarok csinálni, semmi sem köt le. Nem érdekelnek a vizsgák, se az utazás, de lehet valami istentelen messze jó lenne, ahol nem értem a körülöttem beszélőket. Nem tudom mit csináljak – megrekedt. Ahogy Ő mondta neki, úgy adta át és fertőzte meg vele. Örök körforgásba került, ahol nem boldog, ahol nem csillog a szeme, szinte szürkébe hajlanak egykori kékjei.
- Normál esetben sem volt merszem. Azt se tudják, élek-e és úgy nyitnék be, hogy „sziasztok, élek, de meg is halok mindjárt?” – azzal tenné a legrosszabbat, mert a szülei is belehalnának, de kedves gondolat. Velük, otthon. – Nem akarok meghalni, ha eddig sem sikerült. Kétszer ültem fel úgy az ágyban, hogy megteszem. Eret nyitok, megiszom Rudolf összes löttyét egyszerre, de nem, mert valami bennem élni akar. De nem tudom mit csináljak – végül azt teszi, amit tud, befejezi az gombafej megevését.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

- Én is utáltam. Most megint utálom, de tudom, hogy hiányozni fog – valahol, egyszer, mert neki is már olyan megszokott (volt), hogy bejár, hogy tanul, és most nem. Vége. – Esetleg, egy másik szak? – hátha van valami rövid, ráépülés és az alatt el tudja tudja dönteni az irányt, mert kap még egy kis időt. Saját magának egyszerűbb, olyat választott, amit vihet tovább, amiben benne marad, ameddig bír, ki tudja, talán egyszer a kastélyba is visszatér tanítani.
- Ezért kell a puska – pedig nem gyerek és biztosan puffogna kicsit, ha állandóan a sarkában lenne, lennének, de kedves gondolat, sőt, egy jó az, ha valahogy, valamilyen módon ő is tud gondoskodni róla. Talán kicsit távolabb áll tőle, mint Odett, de akkor is, talán ezek a kapcsok, ezek a dolgok tartják fent, nem engedi el őket, mert ha mindent elengedne, akkor már nem dobogna a szíve. És azok sem engedik el, érzi, hiszen itt ül most, vele, nem mással, nem egyedül. Érzi, csak nem tud rá jól reagálni. Semmire sem talán, de egy félmosolyt megereszt a szerénység oltárán, mert még mindig másnál van az önbizalma, ami most végképp romokban. Sosem hitte magáról, hogy tökéletes, de most már végképp nem. Egyelőre nemigen foglalkozik a külsejével, lassan hosszúra növő tincseivel, körmei tövig rágva, azzal legalább nincs gond. Odabent, mellkasában az apró, szorító érzéssel már annál inkább. Aprót szusszan.
- Nem tudom. Régen más volt, vagy fel se vettem, vagy ittam párszor és vége, mentem tovább. Ilyen sosem volt velem – mert vagy fiatalság, bolondság, vagy egyszerűen azóta annyira megváltozott, hogy mondhatni, most élte meg az első szerelmet. Most úgy érzi, szereti, lehet holnap gyászol, aztán üres és kezdődik előröl. Minden össze van zavarodva benne, mert javulna és még valahol vissza is kívánja forgatni az időt.
- Nem, de, de ha megint úgy közeledne, hagynám magam – mert nem lett erősebb, vagy nem hagyná magát, fogalma sincs. Könyörögni? Talán azt is megtenné, ha elméje borulna egyet. Helyzetfüggő. – Vagy nő. És akkor a változatosság gyönyörködtet. Lehet nem kéne több férfival kezdenem, vagy úgy senkivel sem – von vállat, mert aztán mind a két fél benne volt a pakliban, ezek szerint mindig is, csak nem figyelt és a régen érzett, hiányzó darab talán ez volt. Már sosem fejti meg, azonban most biztosan nem, mert nemhogy körbenézni, még „tovább lépni” is képtelen. Tudja, hogy nem az egyetlen, de neki az volt, nem nézett másra, nem kacsintgatott, nem tett semmit.
- Sosem utáltalak Damyan miatt. Örültem, örülök, hogy van neked, most csak szimplán sárga az irigységtől, mert azt hittem, Mihail az, akivel megélhetem, amit ti ketten – hogy meddig képzelte? Nem mert belegondolni, valahol azt hitte, örökké, de naiv, most már tudja, mennyire. Elvakították saját érzelmei, az a sok, amit át akart adni, nem látta, hogy neki ez csak átmeneti volt, hogy újra tudja, milyen is a gödörben lenni. – Nem tudom, van-e nekem olyan, hogy utolsó. Én leszek a csapatban a magányos farkas – nyúl ki a pohárért, mert nagyon száraznak érzi a torkát, ajkait, párat kortyolva mossa le a gombócot, ami felgyűlt, amely miatt talán sírna megint, de már könnyei sincsenek jóformán. A sok év alatt elfojtott, eltemetett darabokat is bepótolta mostanság. A poharat letéve törli meg a száját, majd saját nyálát nyeli félre kicsit, amint meghallja. Aprókat köhécselve, krákogva pillant felé végül ismét.
- Ha a szex mentene meg, akkor itt és most az asztalon tennélek magamévá. De nagyon kedves tőled. Öhm, gondolkodom rajta? Ez a helyes? Nem tudom. Minden elromlott bennem – mert látta már, ismeri azt, mit rejt a ruha, de a mély, testvéries érzésekben sosem bújt meg más, lehet a legelején azért tudat alatt igen, azonban nem kényszerítené arra, hogy ezt tegye. Fogalma sincs, mit segítene, csak kivenné a feszültséget belőle, minden más maradna ott.
- Utálom ezt az egészet, egyszerre akarom, hogy mindenki hagyjon békén és mégse. Nem tudom, bírok-e enni hányás nélkül – aprónak érzi gyomrát, mégis, végül maga elé szedegeti a húst, a sajtot, némi köretet, de magához képest, egyelőre madáradagot. – Tényleg? – kapja fel a fejét és a fiolákra néz. Meglepve, mégis végül hálás mosollyal néz felé. – Köszönöm. Ez most… - nem engedi el, nem mehet el egykönnyen. Elvesz egy fiolát és az ujjai között forgatja. – Szólni fogok. Egyelőre éljem túl – az üvegcse kikerül az ujjai közül, kezével keresi meg Odettét és finoman rászorít, jelezve, hogy tényleg hálás. Jobban, mint valaha. Elengedve, ennek jeléül lassan, de enni kezd, bár még fejben ezt is tagadja magától.
- Fi’om.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Hirtelen felindulásból nagyon sok minden születhet; egy mű, gyilkosság, egy vad menet, vagy épp olyan elmeroggyant ötlet, hogy nyelvet tanul. Sok a szabadideje, nincs mostanság a toppon, legalább leköti magát és izgatott várakozását, vagy éppen csak a fölös energiáit, bármit, mert igazából tanulni sosem késő, erre ő az élő példa, hiszen elmúlt bőven 27, amikor elkezdte az első évét. Igaz, azt is magának köszönheti, ha előbb enged, ha előbb lábal ki a támadás utána depresszióból és kálváriából, akkor jobban állna és nem érezné úgy magát, hogy mindennel el van késve. A nyelvekkel nem, az angolt ugyan megtanulta, de mindig utált tanulni, könnyebben ment ha filmeket nézett, videójátékot tolt, vagy bármi, aztán mikor sikerült egy jó erős alap, minden könnyebbé vált. Aztán kopott, majd megint erősebb lett, ha beszélnie kell, egészen magabiztos, kis szókincs fejlesztés és minden tökéletes lenne. Nyelvvizsgája sosem jött el, arra is készült, ahogy az akkori jövőben a diplomára, de félbetört minden és sosem fejezte be. Talán megejti, bár úgy nézi, erre nemigen kérnek ilyesmit; ha tud, beszéljen, muglik közé teljesen pedig nem fogják visszaengedni és nem is tudna ő sem, elvégre, egy hely mindig kell neki havi egyszer, amely a mágia birtoka. Így, marad az, hogy majd gyakorolja, aki beszéli. Most viszont nem erre készül, hanem franciát tanulni. Szerinte egy roppant nehéz és fura nyelv, de miért ne alapon, egy beszélgetés alkalmával dobta fel Sophie-nak, hogy tanítsa meg. Van valami megmagyarázhatatlan, apró furcsaság a lányban, amit nem tud megmagyarázni, de ő olyan hippi még mindig, hogy nem lát benne rosszat, így felőle, minden oké és szívesen beszél háztársával. Megérti, hogy nehéz neki a nyelv, és bár néha az akcentus miatt jobban figyelnie kell, sosem volt probléma, hogy megértsék egymást. Szívesen javította ki, ha valamit rosszul mondott, de cseppet sem rosszindulatból.
Ahogy majd ma is, ha úgy alakul. Egyelőre ő már itt van, a megbeszélt időpontban ül a könyvtárban. Van egy füzete, meg egy tolla, több nem is kell, szótárat meg szerzett a polcokról, így az pihen még a keze mellett, amely az asztalon pihen, mert a másikkal meg állát támassza. A magyar-francia kötet lapjait olvassa és keres ki olyan szavakat mint: csavarkulcs, klumpa, vödör, mert nem a legfontosabbak, csak éppen ezek jutnak eszébe. A hangjára emeli fel fejét és tekintetét.
- Maillet – inkább fonetikus, mint szép, de ő most a kalapács szót szedte ki. – Bocsi, szia. Semmi gond, elszórakoztattam magam – emeli meg a szótárat, majd becsukva teszi a másikra és kiegyenesedve nyújtózik kicsit, míg a másik leül. A tollak felé néz, majd előre dőlve nézi a felhozatalt.
- Hűha. Írhatok valamelyikkel? – odanyúlva válogatja át a színeket és a lilára esik a választása, kicsit szemtelen módon már le is firkálja saját aláírását a saját füzetébe, majd visszateszi a tollat. – Pöpec. Én a szagosakat bírtam, na de – köhint, hogy komolyra veszi a szót, majd lazán vállat von. – Mindjárt végzek, sok az időm és ha az angol már megy, a latint muszáj valamennyire tudni, úgy gondoltam, miért ne. Persze, csak ha van időd. Cserébe, ha valami nem oké, segítek a magyarban, vagy az angolban, vaaagy ha vannak növényeid, abban – valamit valamiért elven, de igazából, nem erőlteti, ha nem muszáj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Lehetetlennek érzi igazából ezt a jelenetet is, bármit is, ami ez után jöhet, ami történhet. Mert noha, mióta itt él, mióta megismerte, akadt sok minden, amiben közösen kalandoztak, legyen az a futós nap, vagy maga egy hétvégi kocogás, bármi, valahogy sosem mentek bele azon témákba, amely hasonlóak, mint a mostani történések. Persze, nem tagadta és leplezte, hogy mi történt vele, amikor frissen talált rá a szerelem érzése és találkoztak, hiszen a változás szemléletes volt, így beszélni is beszélt. Talán meglepte a férfit, hogy nem a lányok soraiból sikerült választani, de mivel tudta, előtte ezt főleg nem kell szégyellni, mindig örömmel mesélt, amikor volt mit, vagy épp hallgatta, hogy a kiscsalád életében mi van. Ezzel szemben, iszonyatosan mély árok került a két jelenet közé, a „két Belián” közé, mintha az, a boldog, lelkes, csillogó szemű valaki lassan eltűnne, mert valami emészteni kezdi. De beszélni fognak, kell és meg fogja hallgatni, csak most önző és a saját sikolyait hallgatja.
Mikor elapadnak a könnyek, talán még kicsit üresnek is érzi magát. Lehet ez vagy kiadós ordítás hiányzott eddig, hogy aztán minden menjen tovább. De az érzés akkor is benne van, hogy valami nem teljes, nem jó és nem lesz jó. Nem tudja megmagyarázni, mintha jósolna, vagy csak követné a történetszálat és az új fejezet tartalmát. Szipog párat, reméli, hogy csak könnyei és nem taknyanyála került még a másik vállára, amely most olyan puha, megnyugtató, mint a legtökéletesebb párna a lelki válságban lebegőknek.
- Nem tört össze, csak hiányos, hiányzik – mert semmi olyat nem írt, amely töri, csak kevés és szűk szó, de minden rendben volt, ezt érezte is belőle. Csak a bizonytalanság.
- Nem tudta megmondani, mikor jön. Szótlan. Nem lenne baj a távval, biztos elfoglalt, de nem akarok öt percenként pittyegni valamit, hogy na, na, hahó – mert valahogy erre a szintre nem süllyedt le. Történt valami, mielőtt elment, hallott ezt és azt, nem a legjobb dolgok, de elfogadta, hogy kell neki idő arra, hogy feldolgozza, aztán biztos van más feladata is, és a család. Csak jobb lenne, ha többet hallana felőle, nem lenne a fura érzés.
- Tudom, nem egészséges ennyire ragaszkodni, szeretni. Ez lesz belőle, de én ilyen selejtes vagyok – apró mosollyal nyúl a kávéért, már kevésbé remegő ujjal és nagyokat kortyol, szinte egy húzásra üríti ki, mint a vizet. – Mesélj valami szépet, kérlek – kéri, majd egyszeriben, a bögrét tartó kezét saját ölébe helyezve, visszahajtja a vállára a fejét. Már nem sír, csak még egy kicsit összeszedi magát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Vadőrlak és környéke

Komikus a jelenet, de tényleg. Valahol olyasmi, mint azokban a tipikus Benny Hill féle filmekben, már csak a vicces zene hiányzik, no nem a futós, hanem valami másik. De igyekszik mégis komoly arcot vágni, ha már belement az őrültségbe és persze, még beszédet is mondott, akkor illjen hozzá, ne pedig az, hogy mindjárt röhög.
- Szebasztián – egészíti ki a másik szavait, amint megakad, amikor elköszönne a beszéd végén tőle. Ahogy feláll és megcsúszik, karja lendül, hogy ha esne, akkor elkapja és ne engedje csattanni a hóban, de szerencsére nincs rá szükség, tartja az egyensúlyát annyira, hogy ne. Ezek szerint a fejét se verte, szóval minden rendben.
- Hát, gombot, igen. Meg, hogy tudok varrni, szóval ha tényleg szakadsz… áhh, hülye vicc volt – legyint egyet, hogy akkor ez most nem jött át, semmi gond, nincs mindenki egy hullámhosszon vele meg a hülye hasonlataival. Oké. Akkor legyen oké, bólint rá. Oldalra pillant, ahogy odadőlve szól felé és vigyorog. Kicsit összeszűkült szemmel figyeli, majd fújtat egyet.
- Nem köplek be – amúgy is, a dohányzás dolog olyan, amit aztán hiába tiltanak, még jobban csinálják. Eleve kábé mindenki kipróbálja, fiatalabbként aztán főleg izgalmasabb, tilosban pláne, így ha azokat kellene hajtania, akik egy-egy szálat eltolnak, soha az életben nem végezne. – Így is többet szívok, mint kellene. De úgyse a tüdőbaj visz el, könnyebb út lesz arra – lazulni, hát ez jó. Főleg, hogy így mondják neki, mintha az élete függne rajta. Ő meg balga és hallgat rá, rá is gyújt és nem is érdekli, ki látja. Inkább rágódik a szavakon, amiket mond. Kedve lenne kiabálni egy sort, mert nem akarja ő azt, hogy mindenki ezzel, vagy a „mi a baj?” kérdéssel bombázza. Nem akar beszélni, nem akarja mindenkire ráhúzni a bajait.
- Nincs bánatom, csak hiányzik – mert nem szakított, csak elment, messze van és ki tudja mikor jön. Fura ez, mert lehet annak tűnik, pedig nem drámázza túl. Egyszerűen a szemei szomorúak. – És csávó – mert minek ezt tagadni, bár lehetne csaj is, ha anno jól választ, de nem is akart választani. Ez az egész is úgy jött, mint a derült égből a villámcsapás. A klumpára pillant végül inkább.
- Kicsi ez az én lábamra, innen látom. De biztos hasznos lehet – mármint taposni. Bár azt még nem próbálta, inkább a csapkodós fajta. – Viszont mondom, nem törött. Csak hiányol. Inkább azt mondd meg, miért klumpa van rajtad. Hát beázik – és a vizes zokninál a világon kevesebb rosszabb van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Tartotta magát, csak kellett egy szusszanásnyi, vagyis most inkább sírásnyi idő, hogy ismét képes legyen rá. Könnyebb, nem olyan nehéz már, kimondta amit akart, amit nem, azt másnak kell. Fogalma sincs, hogy ezek után hogyan és miként lesz, de most jót érez, szeretne optimista maradni és ezzel, amikor eljön a kellemes pillanat, csak feltöltődni. Nem szégyell előtte nagyon semmit, nyilván az első élményét férfivel nem tárgyalta ki vele, a sokadikat sem, inkább az érzést, hogy nem csinos lányka párja, azt nem, de olyan ösztönösen mondta ki, mintha előtte mindig ebben élt volna. Nem tudja beskatulyázni magát, hogy merre, meddig nézeget, nincs rá szüksége, mert felesleges. Mindenki azt szeret, akiben megtalálja azt, amit mindig keresett. Neki ez más, ő elzárta magát, nem akarta, megkapta és nem engedni, nem szeretné, mert a nyár végén benne történt valami, ami miatt azt hiszi, mindvégig emiatt tagadta, mert várt. Aztán, hogy mit hoz a sors, mennyire lett igaza, inkább sose tudja meg. érezze. De sokáig, az elején kételyei voltak, helyes-e, mert a társadalom ezt nyomta belé, hogy nem éppen, aztán mégis, mikor először mondta ki, másnak, elmúlt. Többé nem érzett semmi olyasmit, amely kérdőjel lehetne és bárhogy hozza a jövő, sosem fog már. Változott, sokat és talán, mindvégig vele volt, csak nem figyel rá.
Aprókat és óvatosan mozdul a másik, mintha feje porcelán lenne, keze ügyébe pedig törlőpapír kerül. Vesz is, meg is törli arcát, egy apró orrfújással megelőzi, hogy még azt is belé kenje, majd visszaejti kezeit, miközben beszél. Csendben, nyugodt hangnemmel, de tele reménnyel és egyben újabb, újfajta kételyekkel.
- Szándékos… nem akarom ismerni a szándékot – rezdül össze, szorít a mellkasa. Az előbb érzett rossz mellé párosul ez, de köti egyelőre a jó miatt oda, hogy elfoglalt, vagy nem érzi jól magát a mással történtek miatt. Nem akar most ezen gondolkodni.
- Viszont, ha másnak sok, akkor meg csak elzavarom – nem tudja, sok-e, nem tud semmit. Aprót nevet és rezdül össze, amint oldalba bökik és kér, hogy ne kelljen erről most többet szólnia, egyelőre. Biztos fog, akar majd, legalább valami szépet ő is. De most csak a hiány, szeretné átölelni, szeretné, ha átölelné, messze van hozzá viszont. Fejét emeli el végül a válláról, hogy kissé kisírt, de csodálkozó szemeit vezesse rá a másikra és most, ma először látni, hogy igazán felvidul. Mosolya tűnik elő, az az igazi, boldog és ha eddig nem lett elege, most aztán tényleg jól megöleli.
- Ez annyira szép! Jaj – osztozik az örömben, még így is, amint elengedi és visszadőlve sóhajt egyet. – Akkor, most már megkaphatod a „Legjobb apuka” bögrét, gratulálok. Cserébe, bizonyára elevenebbek, mint valaha – töltött már időt velük, türelme határtalan, de neki ennyi ereje sosem lenne. Tény, van is tényező, ami hátráltatja, de simán letelepedett homokpogácsázni ő is, mert amennyire elengedte, hogy neki sajátja lesz, másét épp annyira pesztrálja szívesen, amikor tudja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Pszichológusi rendelő

Most mégsem fáradt, ellenben még mindig tele kétellyel, hogy mégis mihez kezdhetne, azon kívül, hogy kiönt mindent, amit csak lehetséges, amit csak tud. Mert nem is az, hogy ez kell, a másik ezért van, hanem talán mert ideje volt. Olyan dolgokat cipel magával, amely már régi, poros, de fel-felbukkant és most, hogy közel hasonló eseményt élt át, bőven megvan rá az alkalom.
- Nem, nem igazán – rázza meg a fejét, de ez neki természetes, úgy tudja, nem is kell. Lehet azonban, téves az információ? Minden tudása nagyrész tapasztalat, amikor azt mondták, nagyon fog fájni, ez a szókapcsolat nem fejezte ki azt, ami valóban történt. Semmi sem fejezi ki jobban, mint egy mélyről jövő, hangos kiáltás. – Egyszer, kétszer, nem tudom. Azt mondták a nagy részére nem fogok emlékezni, ez ilyen – idézi fel nagyjából a régen, a messzi távolban hallott, frissen, értetlenül, mert azt sem tudta felfogni, hova keveredett, nem még azt is, vele mi minden fog történni. Aztán az évek teltek, ő választott egy utat, nem lett teher és ennek mindenki örült, hogy nem kell egy huszonéves srác kezét fogni, amíg felfedezi a világot.
- Tessék? – pislog, hogy mit értett, mikor értette félre? Csendben figyeli, kissé meglepett vonásokkal, aztán lassan kapcsol, hogy mire is szeretne kilyukadni a másik. Teljes mértékben át akarja nézni, talán az egész életét, nemcsak azt, hogy azon a bizonyos napon mi történik vele. Számított rá, hogy valami ilyesmi lesz, hogy jobban előveszik, mint máskor, ahol ránéztek, két kérdés és mehetett tovább. Ez most más, itt megkérdőjelezhető az, hogy biztonságos őt a kastély körül tudni, legalább is, most ő ezt véli kiszűrni ebből az egészből. Szusszan végül.
- Értem és rendben. Nincs szervi bajom, azt hiszem. Az alvással már rég megbarátkoztam, hogy mikor hogyan megy – enged egy féloldalas mosolyt, majd bólint egyet. A bájital nem az ő dolga, neki azt meg kell inni, ezt az elején is jól az eszébe vésték.
- Hogyan lennél mellettem…? Az… Azt nem kellene – korlátolt képzelete egyelőre ezt az alakot képzeli maga mellé és egyáltalán nem tartja jó ötletnek. De nem is tud mindent, talán van valami, mint a karkötője, ami jelez. Apropó, a karkötő.
- Én akartam egyedül lenni a végén, kaptam egy helyet, az erdőben. Ott maradtam, néha jöttek figyelni, de… könnyebb volt nekik, sok volt a dolguk, nem tudom. Engedték. Ezt kaptam. Ez jelzett, jelez, ha gond van és akkor jönnek – emeli meg a kezét, hogy a rúnákkal átszőtt ezüst ékszert lássa is csuklóján pihenni. Láthatóan, ahogy lejjebb csúsztatja, látni, hogy ott a nap sem sütötte bőrét, vékony, fehér csík jelzi, hogy ez már régóta vele van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Senkinek nincs kétsége, főleg nem neki, ez pedig a lényeg. Bár talán nem szokványos, hogy ennyire segít és kísér, de ő úgy tudja, egy örökbefogadásnál kell egy nagykorú is, ha pedig nem, akkor sem csügged, nem érzi elveszett időnek azt, hogy itt van.
- Hmm, részben. A nehezen kezelhetőség, veszély, nem is tudom pontosan mi miatt. Ez a kifejezés ránk ragadt. Nem tekinti annak, csak a viselkedését veszi nehezen – próbálja elmagyarázni, de nem olyan egyszerű az, mert ez is csak ráragad az emberre és használja.
- Bizony – bólogat apró mosollyal, mert bár tudja, hogy ez nekik nem sértő, meg az iskola falai között megszokott, neki még nagyon furcsa, ahogy minden, de ahogy halad előre, úgy válik rutinossá. Most még inkább civil, aki jó fej akar lenni, de az is biztos, nem lesz olyan szigorú és kibírhatatlan, mint a matektanára, akit mindenki szeretett, csak épp szerette máshova képzelni.
- Még csak képen láttam olyat, nemigen volt másnál, hogy megnézhessem – de neki a furcsaságok már nem tűnnek fel, egyszer mindenképp kirándulni fog valami rezervátumban, mert ott aztán majd biztos lát eleget. Elhessegeti a gondolatot, hiszen a lányka tovább beszél és kedve lenne megint nevetni, de csak jót mosolyog a gyermeki fantázia szüleményén. Nos, messzire se kellene mennie, néha ő is lehetetlen képzel valami mágikus dologról, úgyhogy, nincs olyan messze ettől a szinttől.
- Nem, nem, semmiképp. Az csak mese, a golymók pedig nemigen fog megnőni sem, nemhogy megenni valakit. Az amúgy is malac volt, de a malacok sem csinálnak ilyet – mert hát, a népmesék tudnak érdekesek lenni, felnőtt fejjel egy egészen más vonulatot néha venni, de hát, inkább azt nem is hozza fel. De megenni senki nem fog senkit, ebben biztos.
- Nincs veszély, amíg engem látsz – még picit ki is húzza magát, de aprót nevet, mert sok minden ellen tud védelem lenni, a mágia ellen nem, viszont szerencsére nem kell attól tartania, hogy mire kiérnek az üzletből, vad varázslópárbajok kerekednek csak úgy a szabadban, nem is látott olyat sosem, csak hasonlót, aztán gyorsan tovább is állt mindig, mert számára olyan volt, mint lövöldözni, ki tudja, mikor terelődik el és találja el őt.
- Szerintem arra lehet tenni valami varázslatot, hogy ne halljad, szóval ez ne tartson vissza – mert mindenre van, ezt már tudja. Majdnem mindenre, pontosít, de a nyikorgásra biztosan, ha arra is van, hogy valaki néma legyen. Mennek közben előre, a kicsi hangosan lelkendezik mindenre, amit lát, véleménye is van, ami jó, amire csak bólogat.
- Valóban, ők kicsit lassabbak, másabbak – nem fog labdát visszahozni és bújni sem, bár neki ez sem akadály, egyszer szeretne kaméleont, de mit nem. Csak hát, a lakótársa már egy pár órára befogadott süntől is kiakadt. Hallatlan. – Én macskás, van is egy macskám. De a kutyákkal se vagyok rosszban. Elvagyok én mindennel aminek sok lába van, egy sem, vagy akármi. És te? Egy kisebb testű kutya eléggé aktív tud lenni – ad tippet, hátha mégis arra esne a választás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Lehet nagy fába vágta azt a fejszét, hogy megmagyarázza ezt a dolgot, mert pontosan nem annyira lehet, mint ahogy az fejében szerepel és ahogy ismeri. Mindegy már, hiszen elkezdte, más nem, majd ha okosabb lesz, korrigálja magát.
- Csak akkor, ha mérgesek egymásra. Amúgy nem, olyankor nem is tartja annak, de mérgesen előfordul, hogy olyat mondunk és csinálunk, amit nem kellene – ez azonban biztos, hogy pontos ismeret, mert talán már ő is bánta meg, amikor valaki felidegesítette és olyat mondott, nem kell itt feltétlen valami iszonyat rondaságra gondolni, gyerekként sok minden lehet csúnya és bánják meg egy kicsivel később. A gyerek egy mini felnőtt, ámbár sok mindenben eltérve gondolkodnak, nem kell őket annyira lekicsinylően se kezelni, azzal többet árt, mintha tényleg sületlenségeket beszélne végig. Biccent végül egyet mosolyogva a köszönetre, hogy semmit se kell köszönni, bőven kényelmesebb ez mind a kettejüknek, amikor még amúgy is szoknia kell a tényt, hogy ilyesmit hall.
- Igen, szerintem kezdésnek nagyon is jó. Bár nem tudom, hogy hogyan kell tartani, abban majd inkább az eladó segítsége kell – nem volt nagyon ilyen lény a közelébe sem, nemhogy nála, és persze nem is abban a közegben nőtt fel, tudja, mit eszik egy tyúk, kacsa, egy malac, az apróságok amik a ketrecben élnek, de a mágikus lényekkel nemigen tudna mit kezdeni elsőre. Nem is kell, mert létszámstop van a házban, nemigen fog hazavinni semmit sem.
- Szerintem nehezen, biztos ha sokat foglalkoznak vele, kézhez szoknak, de nem olyan, mint egy kutya, aki trükközni fog. Megvan annak is a maga szépsége, de a játék? Hmm, hát nem hiszem – elvégre ő sem tudott, csak nézte, ahogy kerekezett, evett vagy épp valami mást csinált, így aztán, nem mondja azt, hogy igen, mert hülyeség lenne. Megállva kicsit, elnézelődik a terráriumok között, majd lepillant rá, a kérdést hallva hümmög párat.
- Hát, nagyon szőrös – nevet fel, majd a zsebébe túr és keresgél. Előszedve a telefonját, egy kis keresgélés után keres ki egy képet a macskáról és tartja a lányka elé. – Ilyen a cicám, úgy kaptam, nem tudom, milyen fajta vagy épp valami mix. De nagyon puha, az biztos – teszi el végül a mobilt és egyenesedik fel. – A kistestű kutyák… hát gyorsan futnak, ha kell. Amúgy a nagyon picik általában agresszívebbek, deee rengeteg az energia, azokkal aztán főleg lehet játszani, meg értenék a dolgokat. A macskák sokszor csak heverésznek, szóval, ha tényleg játszani, trükköket tanítani lenne kedved, akkor a kutyát javaslom – az biztos, hogy azzal le lenne foglalva az idő, mert sokat kell velük is foglalkozni, ha elérni szeretne valamit. De egy háziállat, legyen az bármi, mindig jó.