Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Haláli a kiscsaj. Azt bírja ebben az egész helyben, hogy olyan lepcsesszájú gyerekkel hozza össze a sors, hogy ámul. Na nem azon, ha valamelyik úgy káromkodik, mint egy kocsis, hanem az elmés megszólalásokon. Sokat nevet, egyáltalán nem gúnnyal, jól érzi magát. Rettentő aranyosak, még ha tudja, sajátra nem lesz soha lehetősége és a holdciklus türelmetlenségei miatt, nem is ajánlott. Olyankor beállhatna hisztizni ő is a sorba a többivel együtt, csak neki senki nem fogja megkeresni a bajára a megoldást, hanem elzavarják. De aztán jön és megint a mosolygós, a kedves. Érdekes, hogy lakótársa is megfordul itt, olyan ellenpólus a másik, mint a jó és rossz zsaru mintája, ami szintén mulattató. Egyszer ha közös órát tartanak ebben az életben, az mindenképp vicces lesz.
Most azonban minden figyelme az apró lánykáé. Nem nőtt túlságosan magasra, de itt annak érzi magát, Godzillának a város épületei között. A lányka pedig nem tágít, kíváncsisága csak nő, ahogy nem elutasítást kap. Most mit tehetne? Küldje ki? Szidja meg? Nem a szigor embere, ez már tény, talán lehetne több esze és néha elővehetné, de ha nincs oka, nem történt semmi olyan, teljesen értelmetlen. Nem fog kiabálni és morgós lenni, ha nincs oka rá. Még amikor közeleg a Telihold, ügyel, hogy elég nyugtató főzetet igyon, hogy szinten maradjon. Így Lenke marad, sőt, felmászik hozzá az asztalra, mintha ez teljesen természetes lenne. Hát haláli. Ha lenne lánya, pont ilyen kis vagány csajszit szeretne. Még a végén felébred benne az apai ösztön, amit olyan mélyre ásott, mint soha, semmi mást.
- Jó kérdés. Megiszunk pár… üdítőt és hallgatjuk a verseket meg a zenét – jobb, ha nem keveri bele az alkoholt, vagy azt, hogy egy ilyen után hazakísérte őt Aleksz és egy ágyban aludtak, szigorúan csak aludtak. Lehet épp elég olaj lenne a tűzre, meg na, kislány még, nem kell mindent értenie.
- Ó, értelek. Csak nyugodtan, nem harapok – mosolyog rá, majd a táskájába túrva keresgél kicsit. - Sőt, olyannyira nem, hogy megkérdem: van nálam csoki, meg még egy ilyen szendvics. Kérsz? - bök rá a saját, már elkezdett darabjára. Lehet a fele elég lesz vagy a negyede, de lássa a lelkét, ő aztán nem irigy. Most. Mással nem osztaná meg, szóval…
- Nem is értem miért. Szerintem is, bár lehet, hogy azok nem szeretik a gyerekeket – gondolkodik hangosan, mert olyan is van ugye. Nem köteles mindenki mindent szeretni, ő ezt elfogadja. Csak nem kell reklámozni.
- És, mit szeretnél rólam megtudni? Nem vagyok ám olyan nagyon izgalmas – vagy ki tudja egy gyereknek mi az. Addig harap egyet, miután lepakolta a kettészedett szendvicset és a csokit, hogy szolgálja ki magát, ha szeretné. Na, erre majd biztos néznek nagyot a kis barátai.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Leülhetne a helyére, a nagyok asztalánál, de valahogy nem vonzza a gondolat. Majd talán jövőre, ha még itt lesz, egyáltalán ebben az országban. Sosem tudni, mikor jön az ihlet és telepedik meg valahol máshol, ha arra lesz szüksége. Nem nagyon tervez előre, nem gondol túl semmit, csak ami akkor és ott jónak tűnik. Nem a legjobb taktika, ez tény és való, de egyelőre jól működik. Most ez hozta ide az asztalhoz, ahol kicsit leszakadva ül egy srác. Ez magára emlékezteti, arra a srácra, akinek nemcsak a közösség, de a világ is olyan idegen volt, hogy reszketeg gyomorral bámulta nap mint nap. Aztán szép lassan közelebb merészkedett. Ez a srác most messze van, mélyen alszik, aki pedig cselekszik, az nemigen Belián. Minden megvan benne, majdnem a legtöbb dolog ugyanaz, azonban sok minden hiányzik, eltűnt, másképp megy. Nem nevezi magát másképp, csak a gondolataiban különül el a kettő. A védfal a világ ellen, masszív, áttörhetetlen. Szükség volt rá.
Ahogy a másik rábámul, próbál barátságos képet vágni. Bizonyára hamar leesik a srácnak, hogy nem egy diáktársa, ettől sokan mindig feszengenek, bár tőle ugyan nem kell. Fejben messze van azoktól, akik most a nagy asztalnál ülnek és onnan tekintenek le a diákságra. Kicsit mintha le is fagyna, pedig még szigorúan sem tud nézni. Figyeli, ahogy levakarja a szalvétát a könyvről, majd lazán dobja félre. A tányér eltűnik, a sajátját pedig irigyen húzza magához, mintha épp a mágiát fenyegetné meg, hogy el ne merje tőle venni, mert baj lesz.
- Azon nagyon meglepődnék, ha egy könyv krumplit enne. De igaz, nálatok máguséknál mi nincs – bólint egyet, de tudja, ez csak a figyelmetlenség műve volt. Elengedi a dolgot, ahogy falatozik egyet, csak az íze kedvéért. Ahogy elnézi, a másik is tud enni: a krumplisaláta mellé még a sült fajtából is húz magához.
- A sok krumplitól süket leszel – cukkolja kicsit egy semmitérő néphiedelemmel. A másik szerint büdös lesz tőle az ember lába, de egyiket sem tapasztalta, pedig, már bőven sok krumpli pihen benne.
- Szűkösen? Tényleg, majdnem az öledben ülök, bocsánat – csusszan egy pár centit arrébb, de még enélkül is annyi táv volt közöttük, hogy összekoccant volna a könyökük. - Amúgy miért? Azt mondta a belső hang, ide kell jönnöm, hozzád. Biztos azt hitte, el vagy veszve – vigyorog egy sort, arra bőven, hogy a srác színjátszósnak mondja magát. Ó igen, rögtön egy Oscar-t neki, dráma kategóriában.
- Nem tudom. Tanár vagyok részben, nem szeretnek a diákok tanárral enni – kap be egy jókora falatot a húsból, majd nyammogva bólogat a többi szóra. Persze, szerencse és a többi. Elfojtva, persze csukott szájjal nevet egyet, majd nagyot nyel. - Miért, ha rossz a kedved, harapsz? - pillant el a többiek felé, majd vissza. - Pedig ők csinosabbak nálam – merthogy eleve lányok. De ha maradhat, akkor bőven jó. A könyv felé pillant. - És mi jót készülsz tanulni, ahelyett, hogy ezt az isteni sültet ennéd? - mert ő eszik, ez biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Teljes nyugalomban és a tőle megszokott, már-már laza tempóban tartja az év végi órák egyikét. Ilyenkor már új nincs, csak átrágni a dolgokat még egyszer a vizsga előtt, hogy minden tökéletesen vagy legalább elfogadhatóan menjen. Reméli csak, hogy nem magyarázott összevissza és amit összeszedett gondolatvezetésnek érez, az is volt. Tény, van, amit még saját magának is értetlen kezdett el, de olyankor mindig újrakezdi. Van még ideje belejönni, ha valóban ezt a pályát szánta neki a sors és ezen halad tovább. Néha elgondolkodik, hogy mégis talán másfelé, máshol kellene lennie, aztán pedig beszambázik a terembe, az üvegházak egyikébe és érzi, hazatalált. Kérdőjel még, hogy mit hoz a jövő, a jelen azonban mindig talál meglepetést.
Éppen a diákseregen vezeti végig a tekintetét, akik lázasan jegyzetelték az elmélet száraz és unalmas, viszont annál fontosabb dolgait, amikor megakadt pillantása, pontosabban összeakadt egy túlontúl ismerős szempáréval. Saját kékjei nagyra nyíltak, amikor ráeszmélt, hogy az arc, az állának olyan markáns és ismerős éle köszön rá vissza, egy órán. A kastélyban. Olyannyira összezavarodott, hogy amikor egy lány visszakérdezte az utolsó mondat utolsó szavait, „Jó étvágyat” kívánt neki. Kellett pár perc, mire visszatalált a fonalhoz, amit elejtett, óra végéig pedig tartotta magát és inkább arra sem mert pillantani, helyette inkább – mivel hiába pöcögtetné a krétát, neki az nem moccan – a táblára írta, amit még közölni akart. Csengetés előtt azonban nem sokkal vette rá magát, hogy ismét felé nézzen, de már nem találta ott. Hallucinálna? Agya annyira káosz lett, hogy egyszerre vezeti nyugodt vizekre, azonban mégse engedi egy pillanatra sem szabadulni tőle? Lehet, hogy tényleg fontolóra kellene vennie egy nyaralást az ELMÉ-ben, ahol rájönnének, hol és melyik alkatrésze hibás. Megrázza a fejét, a diákok elköszönnek, ő pedig holmijait összekapva lépked nagy slunggal kifelé. Kint sem találja. Talán tényleg bolond.
A folyosóra kanyarodva azonban hátát pillantja meg, fehérbe nyúló tincseit, már ismert járását. Ajkaiba harapva mérlegel, hogy menjen a fenébe innen vagy fusson utána, mint valami tinilány. Bahh, nem. Elnyújtott léptekkel, kezeit zsebébe mélyesztve, lazán libben mellé, mintha csak együtt indultak volna el és megszokott mosolyával néz előre, mintha mindeddig is ott sétált volna.
- Csak nem érdekelnek annyira a növények, hogy idáig jössz értük? A következő órára húsevő növényt terveztem, ha netán… - ingatja meg szórakozottan a fejét. - Vagy korrepetálásra jönnél? - villantja felé tekintetét, félvigyort engedve arcára, majd vissza előre. Egy ideig némán lépked vagy épp áll, attól függ, Mihail mit tesz. - Megleptél, hogy erre látlak. Még most is. Mit…? - aztán elharapja a mondatot. Nem tartozik neki elszámolással, így végül csak legyint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Rendes egy adagot termel be a srác, ezt meg kell hagynia. Akkor legalább nem fogja szégyellni magát, hogy ugyanilyen elánnal zabál mellette. Mikor hogyan reagálnak rá, volt, aki nagy szemeket meresztett rá és inkább elült, de volt, akinek étvágyat hozott az, hogy vele ettek. Ha Odetthez csatlakozik, akkor meg inkább senki nem próbálkozik velük tempót tartani. Az étkezések fontosak, a másiknak meg úgy néz ki nagyon is ízlik, így aztán végképp milyen jól ellesznek egymás mellett. Összeveszni meg csak nem fognak.
- Nem lepődöm már meg semmin, még ha zéró mágia van bennem. Igazából már rég sikítottam varázslat láttán, kezd hiányozni – mintha nosztalgiázni akarna vagy épp teszi is azt fejben, pár pillanatra kivonva magát a valóságból. Nem mondja, hogy nem nézi meg a dolgokat vagy nem vonja fel a szemöldökét, azonban mégis, akad olyan eset, ami mellett már simán elsétál. Az évek alatt hozzászokott, még, ha gyanítja is, hogy csak egy apró szeletet látott az egészből. De inkább visszatér a valóságba. - Főként veled? No, mik történnek veled? - érdeklődik, ha már ennyire kiemelte, hogy igen, a kastélyban is vannak események, de, ezek szerint, vele is bőven. Kivel nem? Neki is kijutott mindenből, amire a száját húzza épp vagy csak sóhajt. Gondolkodni nem akar rajta, nemhogy mást tenni, így foglalkozik állandóan mással, másokkal. Meg valahogy, mostanság agya igencsak ködösít, nem emlékszik mindenre, amire annyira akart és amin rendszerint bőgött is. Valami történt, amit meg kell fejtenie, mielőtt elhiszi, hogy végképp megőrült. Az egyetlen dolog, ami eltelíti, az a kiadós kajálás, másképpen pedig üres és felszínes. Ezért is könnyű a sráccal viccelődni, vagy úgy bárkivel.
- Sü-ket, papa, süket – ismétli meg, kicsit hangosabban, pont úgy, mint amikor az öregekhez beszélnek, de még bőven nem kiabálnak. Aztán elengedi a komoly arcot és nevet egy sort, mielőtt a következő falatot bekapná. Krumplit krumplival, csinált ő is gyereknek ilyet, nincs ebben semmi. Nyel egy nagyot, majd vigyorog egy sort, hát menten valamit internetes sztár lesz. Lenne, ha tényleg űrlény lenne.
- Ez inkább tapasztalat, meg anno én se szívesen ültem a matektanárom mellé. De értelek, neked ez nem gázos – bólogat pár sort. - Felőlem lőhet, de én szőrös űrlény vagyok, azt ne feledd – mintha tudnia kellene a szerencsétlennek, hogy mi a fene is ő. Vagy bárkinek. Már nem aggasztja a tény, hogy valaki tudja, sejti, hallotta, bármit is tud. Olyan közönyösséget vett fel ebben, hogy ijesztő. Sok mindenben. Jelek, hogy amennyire egyenesbe jött, nyugodt, úgy nincs rendben semmi. Talán ha valaki egyszer észreveszi, időben lesz majd? Hiszen, arra még emlékszik is, hogy mindent odaadott. Van visszaút, vagy örökké diákokkal fog marháskodni?
- Jól bírom a fájdalmat, embertelen szinten – vagy kinek mi az. Még mindig haragoslila-sárga a combján egy folt, amikor nekicsapódott egy pad sarkának és meg se nyikkant, de annak, aki látta, fájt. Ez van. - Én nyugodt vagyok. Mondhatnám attól is, hogy tanulsz, de épp eszünk, olyankor nem szabad, mert megfekszi az ember gyomrát – és ez a tag levitás volt valaha. Persze nem inti lógásra, se semmire, csak egyszerűen felveszi a beszélgetés ritmusát. - Nem tudom. Ez olyan általános dolog, a tanárok és diákok között. Nincs sztorim, meglepően. Csak az általános, ami minden tanár felé, meg is lep – mert aztán lehetne itt minden, csak valahogy elmaradt vagy fene se tudja. Egy nagy falat után néz ismét oldalra. - Amúgy Belián vagyok. Neked van sztorid? Hallanék már valami jót – mint egy öregasszony, falatozva várja az információmorzsákat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Semmi sem tilt semmit. Az egész helyzetben ez a féktelenség és gátak nélküli érzet a legijesztőbb talán. Rég nem érzett ilyet, még egy másik életben, akkor volt ilyen felszabadult és spontán. Mintha kicsit az lenne és mégsem, sebek és hegek nélkül, melyek nem csak testét, hanem lelkét is beborítják. Talán ma este érezhet úgy, hogy ezekből semmi sincs, nem hordoz magával semmit sem és senkit sem. Elhagyta rövid ismeretségét, mégsem esett pánikba, nem kezdett el kutatni és rettegni, hanem röviden talált magának mást és másik utat. Mintha csak gyakorolná, hogyan találja fel magát egyedül. És ez csak jó, olyan jó, amit már mondtak neki, hogy tegye meg, lépje meg. De azt is tudja, hogy ez még sokáig nem lesz rá jellemző. Kezdetnek ez is szép.
- Persze, persze – bólogat is hozzá, pont elkapja a zene ritmusát és ütemét és mellé, jól jön ki. Tudja hát mire gondolt és igazat is ad neki. Itt, ebben a szituációban nem akar tanár lenni, nem akar a szenvedő, sem semmi más lenni. Csak felszabadult. Erre megint az alkohol a kulcs? Azt már jól ismeri, emeli is ajkához a poharat és kortyol. Remekül kezdi magát érezni, minden pillanattal előrébb van ebben.
A mosolyt viszonozva kortyol újabbat, majd hajol előrébb, hogy hallja is, mit beszél. Nevet egy sort rá, a fejét ingatva a dologra, de igazat ad neki. Mondjuk nem szó nélkül volt, hanem inkább ő volt idióta és szakadt le, de ebbe már nem akar belemenni.
- Ez nem is gonosz – mert valóban nem. Ha annyira akarnák, visszajöttek volna érte, keresnék, de azt se érzi, hogy a telefonja zizegne, pedig az egyiknek megadta a számát is, ha jól emlékszik. Vállat von, hogy akkor legyen így és hagyja magát húzni a parkett felé, illetve az ütembe, ami végül átjárja mindenét. Elengedve magát mozdul, szabad keze simul a nő derekára, ahogy nyakát karolja át és így veszi át a vezetést, már ha létezik itt ilyen igazán.
- Csak egy kicsit – vigyorodik el a felfedezésre, ámbár mozogni mindenki tud, az alkohol elhiteti hogy tud táncolni, a többi pedig adott. Lelassít, szinte megáll, ahogy a nő iszik és hamar eltűnik a saját pár, utolsó cseppje is, miközben leengedi a kezét.
- Ó, oké – nem mintha okos dolog lenne keverni vagy tetézni az állapotát, de ezt már elengedte a sokadik korty után. Nem mond nemet, semmire sem, így követi megint, mintha ma az lenne a dolga, hogy Dórát kísérje, bármit is tesz. Megáll a pultnál, poharát gyors kidobja, elengedi, majd kíváncsian figyeli a nőt, hogy mire készül. Hogy felkészült-e? Nem, sosem fog, de most úgy tesz, mintha, így bólint egyet.
- Ööö, nem nagyon. De cserébe vicces szoktam lenni – ez mát nem hangzik jól. Nagyot mereszt a szemein, amikor látja meggyulladni az italt. Ó, remek, ez akkor tényleg fejre fogja állítani? - Ha elalszik, le kell húzni? - ilyet még nem ivott, de kedvtelve nézi a lángokat, amik ha eltűnnek, ő már kóstol is. Igen, ez erős lesz de koccintásra tartja a poharat, arca csak kicsit nyúlik.
- Hát, a mai estére!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

Még mindig. Elhitetett magával valamit, aminek tökéletesen az ellentéte valósult meg. Hiába érezte azt, hogy már semmi sem számít, hogy leült benne minden, a néma jelenléte, amint észlelte, megmozgatott benne valamit. Hogy az fájdalom, öröm vagy bármi más, esetleg minden, nem tudja és nem is akarja megmondani. Próbálja megtartani az órát, volt már és lesz is jobb, de a tény, hogy itt látja, kizökkentette, nagyon is. Tudja, hogy nem jár már ide, talán ezért volt könnyebb itt létezni és azt is sejti, hogy nem jött vissza, mert annyira vágyja a régi szobáját és háztársait. Vagy ki tudja, mi hozta ide, mi tartja majd itt. Nem olyan régen találkoztak, jártak egyet a városban, ámbár mégis, mintha emberöltők teltek volna el. Szavai még mindig igazak, mit szeretne, mit várna, de tudja, ostoba lenne, ha újra ezt kérné. Bármit. Abban is, ahogy utána igyekszik, azonban tudja, ha nem teszi meg, ezen őrli majd magát. Ennyit lehet, bőven lehet, ha még mindig engedi, ha még mindig nem engedte el teljesen az egészet. Képes lesz rá valaha? Vagy ő lesz a világ legnagyobb idiótája? Már ha nem az.
- Egyeztethetünk időpontot és helyszínt. Rugalmas vagyok – somolyog egy sort, mintha már valóban a naptárát futná át, hogy mikor is lenne jó. Fogalma sincs, hogy beállít-e hozzá még akármelyik éjjel, vagy annak is vége, vagy úgy mi lesz. Csak sodródik az árral. - Nem bizony. Kicsit Darwin-ról is lesz szó, szóval ha épp van időd – nevet fel most ő, mintha az egyik leggázabb ajánlat lenne azok közül, amit feltehet. Nem enni, nem inni vagy bulizni, hanem órára hívja? Ugyan már, erre is csak ő képes. Ahogy arra, hogy meghúzza a határt és ismét ott legyen, ahonnét indultak. Talán látja is rajta Mihail, hogy mintha csak visszamentek volna az időben: puhatolózik, keresgél, óvatos és félénk. Kivéve, ha magukra zárják az ajtót, mert akkor egy másik arcával találja szemben magát.
- Ó, vagy úgy. Nem akartam kotnyeles lenni – bólogat párat, amikor a kérdés befejezése nélkül választ kap arra, miért látta órán, meg úgy most az iskola falai között. - Szorít a határidő? Itt mindjárt vizsgák lesznek, tonnányi anyagod lesz – bár a fegyház is más kérdés, azt tudja, hogy ilyesmikre szüksége van, emlékszik rá, igazából mindenre, amire nem kéne, arra is. Agya kész rejtély és káosz, főleg itt, mellette sétálva.
- Látom, hogy itt vagy. Még csukott szemmel is. Meddig maradsz? - óvatos kérdés, igazából fogalma sincs, mit szeretne. Sóhajt egyet, mellkasa előtt fonja össze karjait, ahogy halad előre. - Mert ha úgy van, ebédelhetnénk egyet nosztalgikusan a Nagyteremben – somolyog felé, de igazából semmit sem erőltet. Visszapillant előre, majd int az elhaladó diákoknak. Jóval később lesz még órája, így ideje mint a tenger. Kérdés, mit kezd vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Mondjuk, az sem utolsó dolog, hogy ma megélték azt, hogy kettőjükre meresztették az emberek a szemüket, mert éppen polgár-pukkasztanak. Tény és való, hogy lenne még módja, sőt, de abba már vele nem megy bele, bizonyára ez is Denis komfortzónáján kívül van, bár azt még simán kinézi a másikból, hogy vetkőzne és illegetné magát, azzal a jeligével, hogy „melege van, meg minek a sok ruha”. Nem mennek tovább és ő sem indul felfedezőútra Denis mellől, elég volt abból mára, érzi már, még ha most vidám bolondot is mutat. Még nem az igazi. Szemeit forgatja csak a megjegyzésre.
- Nehogy kiütést kapj attól, hogy velem kell bárhol mutatkoznod. Én kérek elnézést – hasonlóképp forgatja a szemeit, miközben haladnak tovább. Mondjuk nem is gondolta komolyan, azt lehet igen, hogy elhúzná valami jobban hozzá illő programra, de akkor le is tesz róla. Ha nem, akkor nem. Elege van a vitákból, bár, most mégis kicsit ő locsolja azt a bizonyos tüzet, annyi különbséggel, hogy az eltévedés nem direkt volt.
- Majd kinyögöd, mire vágysz és megkapod. Na – meg se kell dörzsölnie hozzá a lámpást, bár észszerű keretek között mozogva tud csak hálálkodni. Nem öleli meg, mert akkor végképp kiakad és arra már nincs idő, hogy kettejüket kaparja össze valaki, mert vagy épp elverik vagy meg se moccan. Ehelyett foglalkozik a madárral, amely vissza is kerül hozzá, mintha csak muszáj lenne. Muszáj is, kell egy kis vidámság mindenhová és nem meglepő, hogy ebben sem tudnak megegyezni.
- Még mindig csak flamingó, nem fasz – löki oda szórakozottan, miközben a műanyag csoda karjai között pihen. De csak nem hagyja abba, morog, mintha muszáj lenne. Szusszan egyet, ahogy ismét felé pillant. - Dehogy. Egyiket sem. Rá sem kell nézned, na, nyugi. Idegesít a fene, te hergeled magad – felgyújtani, hogyne. Az a baj, hogy el is hiszi. Bár igazán még sosem veszekedtek vagy verték össze egymást, de manapság a feszültség több. Már nem mindig bírja csendben és most ezt a kicsi örömforrást is el akarja venni.
- Dehogy adom - mormog egy sort, mire elfordul, mielőtt elorozhatná tőle és taktikusan a pénztárhoz lépked. Már érzi a győzelem ízét ajkai között, amikor két kéz nyúl bele ebbe az idillbe és érzi, hiába szorítja erősen, a madár kikerül a karjai közül – Hé, hé, hééé. Most komolyan?! - kap utána, végül Ferenc  a labdák között köt ki. Még mit nem! Azzal az irammal lendül, fordul egyet ő is. - Ne legyél már fa… - szembe találja magát Denissel, akinek jelen pillanatban tekintete ölni is tudja. Előtte áll, pontosabban az útban a madár és közötte, mire fáradtan felnyög. Karjait leereszti, győzött a másik. Elfogyott az ereje.
- Mindegy, az lesz amit te akarsz, megint – ejti ki, majd fordul vissza a pénztár felé. Se nem vigyorog, se nem vág pofákat, egyszerűen csak halad előre. - Mondtam, hogy sör kell – nem fordul hátra, de azért a kis sértettség miatt levesz két csokit. Talán erre már nem szól semmit. Elillant a jókedve, így már csak kint akar lenni, mihamarabb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Ez az idő sem fehér embernek való, pedig árnyékban pihen. Köténye alatt egy rövidnadrág és trikó pihen, no meg egy egyszerű papucs. Nincs gusztusa kiöltözni manapság, jól kinézni, ez az éppen már hosszúnak mondható, hátracsapott tincsei is jól mutatják. Lassan vennie kell hajgumit és/vagy hajpántot, vagy rávenni magát, hogy ne hagyja el az egész lényét, nem zárdába vonult. De még minden olyan furcsa, libikóka az egész bensője, vagy éppen már túl nyugodt. Most pedig semmit sem tolt magába, a vízen, kóstoláson kívül, tiszta fejjel virít a város napján, ahova kimerészkedett. Főzni mindig szeret, a bográcsnak pedig van egyfajta kuriózuma és különleges íze, amit hagy, úgy vélte, a bezárt szobában való merengésnél bármi jobb, miért ne ehetne akár? Tudja, hogy ez családos program, de neki olyanja, hivatalosan nincs. Ez még mindig keserű ízt hagy ajkaiban, persze, hogy szeretne, csak már nem mindegy, milyen áron. Egy lapra tett fel mindent és most tagadásban van, hogy akar-e még ilyet valaha. A kedveskén irigyelt családhoz fordult már, beszélt velük korábban, bandázhatnának együtt, ha nem gond. Ilyenkor mindig szánalmasnak érzi magát, Dimi pedig csúnyán néz rá, ha ilyeneket ki is mond magáról. Pedig megteszi. Végül mégis csak arról van szó, hogy szívesen kijönne, alkotna, kicsit elfelejtene minden rosszat, minden mást és elhinné, hogy a világa csak ennyiből áll.
Korán érkezett hát, hogy előkészítsen mindent, mivel neki minden lassabban megy, így kellett időt hagynia mindenre, de mire a többi bográcsban rotyog az étel, már az övé is. Amit tudott, otthon, még tegnap összekészített, így itt már csak a lényeggel kellett foglalkoznia. A csendes, unalmas perceket olvasással vagy másokkal való beszélgetéssel töltötte, nyilván nem várhatja el, hogy vele együtt jöjjön ki a kiscsalád is. Ideje van, az sem gond, ha végül nem jönnek, bár eddig nem jött üzenet, hogy gond lenne.
Az asztalra pakolja a sört, amit nyitott nem olyan rég és a kajára pillant. Nincs sok vissza, sőt, igazából ha már most levenné is jó lenne, így egy kanállal belenyúlva kóstol, miután megfújta, mert az égett nyelv nem jó játék. Tökéletes. Nyammogva keresi elő a telefont és lő egy képet a műről, amit már küld is a közös kis beszélgetésbe, naivan azt nem sejtve, ezzel mit szakít szét. Ha tudja, akkor megszólalni nem merne, de… nincs kiírva egyik kis buborékfejre, hogy most nem illik zavarni. Elpakolja a ketyerét, majd rágyújt, ráérősen várva, hogy induljon a műsor. A csikket a parázsra vetve végül merni kezd, csakhamar meg is érkezik a páros, így a bogrács mellett guggolva néz fel rájuk.
- Sziasztok! Csüccs le, oda már mertem két adagot, ehettek is – pakol még, majd annak, aki erre merészkedve kíváncsi a farkas főztjére. Nem kerüli el a figyelmét Dimi arca, de ezt már csak somolygással jegyzi csak meg, a boldogság kézzel fogható. Ilyenkor jut eszébe, hogy hasonlóan szeretne kinézni, de inkább nyúl a sörért és kortyol nagyot.
- Nincs benne csípős, a törpék is tudnak enni belőle. De ha kértek, tudok bele tenni – ül le végül, majd szusszan. - Minden rendben volt? - utal arra, hogy a kicsik nincsenek itt, ők meg ketten és úgy erre a napra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Érzi, hogy néha felé pillant a másik, de különösebb dolgot nem tulajdonít neki. Az emberek megnézik, ki miért: van aki azért, mert jónak látja, rossznak, szörnynek, vagy éppen keresi a nyomokat arra, hogy épp fent vagy lent van. A figyelem ilyen apró részlete nem zavarja, tömegesen már annál inkább tudja. Szerencsére a Nagyterem jó része pontosan ugyanúgy a kajára vagy a másikakra figyel, ahogy annak lennie kell és tökéletes így. Ilyenkor nem feszeng odabent, bár a felszínen létező fele amúgy sem. Elengedett mindent, nem figyel semmire, csak a pillanatra és előre. Bárcsak ő lenne az igazi, a valódi, az, aki valójában irányít. Sokkal könnyedebb lenne, ha mellkasa nem szorítana egyes éjjeleken, ha nem törne fel belőle a valóság. Talán majd egyszer.
- Rég nem biza’. Tök jól bírom – azt nem mondja, hogy a szemét azért mereszti olykor, de ijedtség már nem járja át, mint az elsők között. Értetlen volt és tudatlan egy olyan világban, amely rá igencsak halálos is lehet. Most nem fél az átok gondolatától, sőt, manapság már olyanra is gondolt, hogy ki kéne valamelyiket próbálnia. Ennyi erővel le is ugorhat valahonnan. - Örömöt? Kíváncsivá tettél – fordul felé, megáll az evéssel és figyeli, mit ténykedik a másik. Nem sikít, de felnevet, ahogy a villából kanál lesz és tortaszeletet húz maga elé. Nosza, hát ha siet, még marad neki is. De előbb, tapsol, hisz a bűvésznek ez jár.
- Bravó, bravó. Hagyj a tortából nekem is – mintha utasítani akarna, pedig nagyon nem. Kér. Már falatozik is, hogy aztán valóban nyúljon az utolsó falat után egy szeletért. Édesmindegy neki villa vagy kanál jut, amint lecsusszan az apró falat és elfojt egy böfögést, már bele is kóstol.
- Mossa ki a fülét, papa – mutogat a kanállal, de csak maga előtt, hogy ne szúrja ki a szemét. A kiabálásra figyel fel más is, majd ahogy elhal, fordulnak is vissza. Megszokott, hogy valaki mindig hangos, bár aki hirtelen feláll és távozik, érdekes. Felvonja a szemöldökét két tortafalat között, majd ennyi, el is engedi.
- Vagy egy kínos ex – neveti el magát, bár pont nem kéne ilyeneket emlegetnie, mikor torkát kaparja a szó. És most nem. Győzött az álarc, elnyomta a szenvedőt. Egyelőre. - Ahh, nagyon nemes gesztus tőled. Köszönöm – biccent felé, ahogy megengedi a nyugodt ebéd gondolatát és úgy tényét. Nem is feszeng, csak nevet a következő szavakra, amiket könnyű kimondani, na de megtartani már nagyon nem. Próbálkozott vele eleget, többet is, mint kellene, de nagyon csak úgy nem megy. Valami mindig kellett hozzá.
- Ó, miattam el ne tedd. Honnan tudod, hogy nem vagyok unalmas? - rázza meg a fejét somolyogva, majd tér vissza az evéshez, mielőtt elmondja a nevét. Nem nagy kör ez, biccent, mikor a másikét hallja, mert épp tele a szája. - Nekem is van második nevem, de nem nagyon használom. Zaz meg Balázs. Na, mik ki nem derülnek – nevet fel, majd dől hátra jóllakott szusszanással. Vigyorogva forgatja meg a szemeit arra, hogy mit tegyen. Hogyne, majd mindenkihez odamegy, pont arról híres.
- Érdeklődjek? Persze, majd kifaggatlak, hogy hol voltál tegnap meg múlt héten, ki volt az első szerelmed és hogy szereted-e a kelbimbót. Na az érdekes lenne, de ahhoz nem olyan cipőt húztam – csóválja meg a fejét. - Miután láttál engem, bizonyára te is tanár szeretnél lenni, jól gondolom? - vigyorodik el ismét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Elisabeth Shanes Előkészítő Mágusiskola és Óvoda → Jobb oldali szárny

Szerencsére könnyű mindent olyan köntösbe burkolni, amit bárki hallhat. Nem bolond, nem most akarja eltiporni a gyermeki ártatlanság gondolatait, ki sem tudná mondani a dolgokat, még ha tényleg olyasmik történtek volna, amikről aztán még egy felnőtt is pirulni tudna. Ebben már nagyon jó, mint a káromkodások elharapásában vagy épp ki sem mondásában. Még pár év és olyan virágnyelven tud majd beszélni, hogy csak na, miközben fejében bizony ki kell sípolni mindent szót. Lenkével szerencsére nincs most gondban, a szerinte kényes dolgokat ki is kerülték, ámbár  a kislány kérdez, bizonyára szereti a kérdéseket és az arra kapott válaszokat. Megmosolyogja a dolgot, majd végül elgondolkodik. Nem emlékszik, hogy volt zene, vagy ha igen, akkor az mi és melyik. Tényleg ennyire leitta volna magát?
- Sajnos nem tudom. Majd csak ott. Gondolom alternatív magyar bandák – nincs azzal semmi baj, bár lehet Lenke nem tudja, mikről is van szó. Nem lényeg, hiszen ez is csak egy erős tipp, semmi több. Lehet amúgy semmi sem lesz, csak versek, vagy épp fordítva, ha egyáltalán elmennek ismét. -  Ó, én nem tudok jól táncolni és nem is nagyon szeretek. Jó lesz nekem ücsörögni – aztán ezt is majd a helyzet adja, hogy mi alakul. Múltkor nem volt rá ingere, elücsörgött, csak a lába járt a ritmusra, semmi több. Nem olyan táncolós helynek nézte.
- Ennek örülök – nem hangoztatja a kicsik között, azonban nem is titok, így aki akarja, az tudja. Azonban itt kevésbé tapasztalta volna, hogy ijedelem lenne. Vagy nem is értik még annyira, nem mintha gondja lenne a felállással. Örül, hogy Lenke is nevet rajta, majd végül még a szendvicsből is vesz. Tessék, sosem lesz képes a szigorra, nem is akar. Egyszerűen csak tanítani, nem köteles mindenki akkora seggfejnek lenni, mint a ház. Aztán majd kialakul, mennyire maradhat ilyen.
- Én kérek elnézést. Lassan még kész nő leszel és a bátyádnak kell majd egy toronyba zárni a sok troll elől, hogy jöhessen majd a herceged – mert lehet az azt mondta volna, puskát kell venni, azt annyira nem érti. Ez meg olyan kislányos felállás, így jól hangzik, bár lehet, hogy csak a saját fejében volt így. Harap egy nagyot a szendvicsből, majd azon rágódva pillant le rá.
- Budapesten éltem jó pár évig, előtte meg Kanizsán – válaszol, miután lenyelte a falatot. Nem élt sok helyen, Oroszlányra nem is emlékszik, csak később, amikor csak elmentek oda rokonlátogatni.
- Nos, ez egy remek kérdés – nevet fel, mert ezt magának is feltette már, a társadalom is sokszor felteszi a kérdést, miért lesz valaki. - Azt mondják, hogy: aki tud valamit, csinálja, aki nem, az tanítja. Igazából ez nem így van, csak egy vicces mondás – iszik pár kortyol, mielőtt folytatja. - Nem tudom. Nem volt sok jó tanárom, talán ezt akarom fejben javítani. Mostanság inkább meg az, hogy jó itt lenni és átadni, amit tudok. Karban tartjátok a jókedvem – igazából azt nem veszi ide egyedül, hogy saját gyerekről rég lemondott és azt a kicsi érzetet, aki szeretne egyszer, itt eteti, élteti. Ezt egyelőre mélyen el is ássa magában. - És te mi szeretnél lenni? - már érdesebb téma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sosem késő fejlődni, azt mondják. Ő most érezhetően megrekedt és nem képes előre haladni, mert vagy saját magát tartja vissza, vagy más. Nem tudja, mikor lesz az, hogy elindul, hogy halad ismét és fejlődik. Nem tud semmit, csak azt, hogy az idejét, amit egyedül tölt – amiből rengeteg van –, szeretné valamire felhasználni. A növények lassan kikergetik az üvegházból, mert már nincs mit vagy még nincs mit ott tenni. Soha ilyen friss földben, teleöntözve nem álltak, mint mostanság. A ház is rendben van, ha jobban hozzáér, akkor már-már betegessé válik és nincs kedve azt hallgatni lakótársától, hogy mit és hogyan cseszett el. Vannak még dolgai, kötelességei, de hétvégente szabad, viszont inni sem ihat, mert annak már egészsége látja kárát, hát még másnak még jobban. Kell egy fék és egyben egy gáz is, így eljött ide, ahogy elmegy majd egy másik helyre. Szeretne beszélni arról, hogy mi van benne, de akinek akarná, akiknek, azoknál feleslegesen tenné. Majd keres erre is valakit, szakembert, ha készen érzi magát rá.
Arra viszont már igen, hogy átlépje a küszöböt és hangosan köszönjön, hátha van is valaki erre. Nincs tömeg, nem tolonganak, valahogy érzi, hogy nem ez az ász az üzletek között. Mégis, a faillat, meg úgy az elrendezés is kellemes, kellemesebb, mint bármelyik mágikus bolt, ahova betér. Kicsit azt hiszi, hogy nincs is ilyen helyen, hanem csak egy nevesincs faluban, ahol mégis minden átlagos. A hang felé fordul végül és egy igencsak nagyra nőtt férfi lépked elé. Pislog pár sort, majd végül mégis kellemes arckifejezést húz magára, ahogy közelebb lépked. Kicsit fura az, hogy mit kér, így szokványosan babrál valamit, most épp ujján kaparászik egy darabka leváló bőrt, végül mégis megszólal.
- Segíteni, igen – bólint, mintha ez lenne a válasz. De nem. Gyorsan kapcsol is. - Mármint én… öhm. Ez furán fog hangozni, de szeretnék tanulni pár fogást. Nekem nincs mágiám, nem értek a fához, szeretném kicsit lefoglalni magam ééés arra gondoltam, hátha keres segédet. Nem kell nekem pénz, én viszont szívesen fizetnék érte – pillant ismét felé, majd nagy levegőt vesz. Egy kicsit hadart. - Nem konkurencia kívánok lenni, csak fejlődni – egészíti ki, mielőtt azt hiszi, hogy versengeni kíván a végén. Arról szó sincs, bár az is kicsit abszurd, hogy nem kerti bútort vagy étkező készletet kér. De a kérdés mindig ingyen van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem volt sem titok, sem nyílt tény, hogy mire képes, ugyanis elengedte vagy nem volt épp olyan állapotban. Tény és való, hogy sok-sok éve azonban főleg volt idő és alkalom arra, hogy megmutassa, mire képes. „Kapcsolatai” nagy részét is onnan szedte össze, mikor mennyi időre, aztán mikor bemarták, ez elszakadt. Itt, csak olyan „wish-ről rendelt” másolat ha akad, mégis, Dórának még ez a fajta is meglepő lehet. Nincs különösebb ok vagy épp a szenvedés huszonhatodik fejezete, egyszerűen csak ezt akarta. Hektikus, hogy mikor és mit akar, hol jobb, hol rosszabb, de az, aki a felszínen van, semmi mást, csak a jóleső bizsergést, amely fel-felfut a gerince mentén.
- Ó, ez megnyugtat – nevet vele egy sort, majd az italokra pillant. Nem semmi, azt kell mondani, ez tipikusan az az ital, amit normál esetben elutasítana, mert túl erős az ő szervezetének. Az sem a legjobb, hogy bájitala mellé fogyaszt bármit is, csak éppen nem hallotta volna, hogy tilos, így aztán, mostanság nem is volt rest meglépni azt. Nem lesz jó vége, csak a mai estének, reméli. Az, hogy hol fetreng majd, már más kérdés.
- Szerintem és lepörkölném a szemöldököm, amit meg szeretek, így… ja – tehát vár. Nem kell sok, hiszen nem az a cél, hogy a pokol itala legyen, így egy apró kóstolás után már tudja, ez ütni fog. Csak az íze kedvéért, de tudja, ezt nem nyalogatni kell, akkor sokkal rosszabb. Ivott ő már elég pálinkát, aminek a hőfoka kiégetne bármit, így aztán tudja, hogy lehet kellett volna kérni kísérőt, de nem akar gyengének tűnni, mintha bizonyítani akarna a nőnek. Nem akar, csak nem is tudja. Koccannak a poharak, ahogy biccent, majd épphogy ajkaihoz emeli, mire Dóra már dönti befelé. Elmormog egy „hűbazdmeg”-et halkan, majd nagy levegőt véve, követve a másikat, csak dönti lefelé. Az utolsó korty marad szájában és marja ki az utolsó ízlelőbimbóit, miközben a poharat leteszi. Egy nagyot nyel, teste megrázkódik kissé, érzi, ahogy mászik lefelé benne az alkohol, kimarja magának az utat.
- Ez méreg, nem ital – köhint egyet, amint lenyelte az utolsó kortyot. Ha a nőt nem, őt ez most megütötte. Már érzi a zsibbadást, ahogy saját ajkába harap, ott szokta először megérezni, hogy spicces. Aztán szép sorjában mindenhol. - De kurva jó – jegyzi meg, szinte már kimondja, hogy még egyet, de a nő megragadja a karját és húzni kezdi. Még szerencse, hogy nem esik hanyatt.
- Megmártózniiiii? - kihúzza a tömegből, el a zenétől, ahol most pörögne. Leesik neki, hogy mit szeretne, a nap utolsó sugarai még tökéletesen megvilágítják, ahogy vetkőzni kezd. Megállva esik le keze maga mellé, ahogy megmoccan benne valami és nem az ital. Feje billen kissé oldalra, hogy a ruhák darabja a földön végzik és ha nem szól hozzá, ő elnézelődik még egy ideig. Fejét megrázva pislog az arcára.
- Lemaradtam, mi? Ja, várj, mindjárt – rég nem az, vagyis de, de nem akkor, amikor agya kikapcsol. Ujjaival szedi szét a gombokat, löki le vállairól az inget, hogy nadrágja övével hadakozzon, sietve. Mintha hirtelen és gyors menet készülne, végül felröhögve követi a másikat a vízbe. Ő, attól félni? Soha.
- Jól van már na, itt vagyok. Ennyire hiányoztam? - vigyorog a másikra, majd egy az egyben, lábát betámasztva kapja az ölébe, készen állva arra, hogy a vízbe dobja, de egyenlőre csak fordul vele egyet. - Inkább neked kellene félned, mit szólsz? - dob egyet rajta, majd gyalogol beljebb. A zenét innen is tökéletesen hallani, a hűs víztől testére libabőr költözik. - És most? Pancsolni szeretnél? - pillant le rá, vigyorogva.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Csak a fejét vakarta majdnem, ellenben szemöldökét emeli meg arra, hogy a kicsi micsoda következtetéseket tud levonni abból, hogy csak a kutyára pillant. Neki ez még macskából sem nagyon megy, Chewie-t is csak azért tudja, mert már időtlen idők óta vele van és tudja mi van a „szoknyája alatt”, de idegen macska… ez nem az ő sportja.
- Wáó. Ez nem semmi. Lehet később is állatokkal kellene foglalkoznod, nem gondolod? - ki tudja mi rejlik benne, mihez akad majd még később tehetsége. - Öhm, nem tudom. Azt igen, hogy kábé 8 hetes koruk után lehet úgy örökbe adni meg ilyenek. Szóval akörül lehet – bőven gyerek még, ahogy a kicsilány is, de az ilyenekből szoktak a nagy és hosszú barátságok szövődni. Elmosolyodva bólint arra, hogy jó dolga lenne az ebnek, bár nem akarja a varjút a karóra ültetni, hogy csak kezdeti lelkesedés. Nem, biztos nem.
- Bizonyára lehet. Keresünk majd, igen – bólint egyet, hogy ezen ne múljon, keresnek majd képeset, nem képeset, mi itt erre a divat éppen. Hagyja, hogy játsszon kicsit az ebbel, nem szól rá, ha ugrál, hiszen nem rombol, a kiskutya is vígan pattog pár sort, bizonyára nagyon jönne már ki, hogy kifulladásig rohangásszon vele. Talán nemsokára, még bármi lehet a végéig.
- Háááát… igen. A nőknek ez ilyen speciális képessége, hogy a végén mindig meggyőzik a férfit. Később majd neked is lesz és majd megtudod, hogyan kell mindig nyerni – nem akar abba belemenni, miért és hogyan, na meg mik az indokok, érvek, elég lesz ezt majd később, valaki másnak. Valahogy az, hogy ő ezeket a kicsike felvilágosítsa az OLYAN dolgokról, nem éppen esedékes. Fogalma sincs, mit kellene mondani, ráadásul a lányok dolgaiból sok mindent nem is tud – és nem is akar –, ezt majd az akkori, női kollegára hagyja szépen. Majd a fiúknak ad pár tanácsot, ha eljön az ideje. A sebre való tanács legalább időszakos, bár lehet ezt egy kicsit túllihegi, a saját sérüléseit sem szokta elviccelni, ha látja, hogy komolyabb. Az ilyen karcolásokat észre se veszi már.
- Nálam nem anya, hanem a lakótársam nyúzna meg. Egy macskánál könnyebb, viszont a kutya még rághatja a bútort. De lehet rá elvileg valami varázslat, amitől egyben marad, szóval, ne ezen múljon. Meg egy bútort ki lehet cserélni meg ilyenek – mutogat is mellé, mert hát még az is ott van, hogy mágiával hozzák rendbe és akkor pénzt sem kell költeni rá. Lehet így kicsit majd bajosabb lesz a kutya dolog, azonban ne ez vegye vissza a kedvet a szülőnél sem. Amint odakerül, úgyis mindenki imádni fogja.
- Nem is kell miért. Ha ő, akkor ő, ugyebár – felesleges keresni az okot, ha már kész van a válasz. Abban is biztos, hogy lefoglalják egymást bőven. Tovább lépkedve néz ő is a papagájok felé. - Ahh, és tényleg. Ahol laktam, ott két utcányira volt egy bácsi, akinek sok volt. Meg pávák, hattyúk, na de oda apám félt bevinni mert mindig papagájt akartam utána, hogy megtanítsam beszélni. Sosem kaptam, madarat sem – most pedig, igazából van is, meg nem is, elvégre lakótársa hárpiája ott van és nem is akarna többet. Nem madaras típus.
- Rendben, akkor a tacsi – bólint egyet és már fordul is. Mivel a lányka még kicsi, bőven kellett, hogy valaki kísérje, csak úgy nem is kapott volna nagyon semmit. Így kapóra jött minden. - Intézem a dolgokat. Ezért is mondtam, hogy jövök – azzal már a pulthoz lépve kezdi is, mind papír, mind bármi, ami csak kellhet. Kicsi füllentés belefér, hogy szegről-végről még rokonok is, azért kísérte, de a végeredmény az, hogy a kezében tartva az ebet, a többi dolgot pedig a karjára akasztott szatyorban tartva lép ki a lánykával az üzletből.
- Nos, készen állsz az első sétára? Nem volt szívem dobozt kérni neki… - bár lehet, hogy a kutya nemigen lesz benne partner, de leguggolva adja rá a kis nyakörvet, akasztja rá a pórázt és adja át jogos tulajának.
- Mi lesz a neve?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Késésben volt reggel, sosem gondolta volna, hogy futólépésben fogja megtenni a távolságot a kastélyig. Ilyenkor jól jönne, ha lenne egy lakosztálya, ahonnan kényelmesen kisétálhat nyújtózkodva az első órára. De mivel ismeri magát, sosem élt vele, továbbra is távol és biztonságban jó neki, amikor hívja az ősi ösztön. Mégis kényelmesebb lett volna, mint kissé lihegve beérni és az órára sietni. Az egy dolog, hogy a diák késik, na de a tanár is? Felettébb érdekes lenne, bár neki maradt ki pár fizika óra, mert a tanár vagy elfelejtette, vagy már más állapotban volt addigra. Na, olyan nem akar lenni.
A kimaradt reggeli hiánya azonban kínzóvá válik végül ebéd tájékra. Így bár mehetne haza, bárhova, ő a Nagyterem felé indul, annak reményében, hogy nem ma sztrájkolnak a konyhán dolgozók. Már az a pár illat is bőven elég ahhoz, hogy ott tartsa, hát még a látvány. Eléggé ösztönlénynek hat, ez tény, sok minden mozgatja azonban emellett is, nem kell aggódni. Csak ő még mindig az a fajta, aki hat helyett teszi és vígan belefér a tavaly előtti ruháiba is. Azért a biztonság kedvéért nyitja meg a kis jegyzetét, hogy hol is kell ma lennie és mikor, amit olvasva orra alatt morog egy sort. Majdnem elfelejtette a kicsiket a faluban, akiknek délután szakkört tart. No de oda sem neki, addig is rengeteg az idő.
- Én most ide leülök – lép a levitás asztalhoz megint. Lassan ebből divat lesz, de ez közelebb volt, no meg aki ott ül, igaz, mindjárt végez a tányérjával, alatta járt botanikára és most végzős. Így kellemeset a hasznossal, beszédbe is elegyedik, miközben tányérjára szedi az adagokat. Csak pár falat sikerül, annyira belemerül a témába, hiszen most fordult a kocka és ő tanít, a másik pedig hallgatja. Azonban amaz már siet is tovább, így elköszönve int neki, majd helyezkedik kicsit és kényelmesen kinyújtva a lábait, telefonját nyomkodva kezd eszegetni. Mintha csak ugyan úgy diák lenne, mi sem kényelmesebb.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

A nap már jócskán a horizont alá bukott, a csillagok bújnak elő, melyeket tépett felhőfoszlányok takargatnak itt-ott. Nem ígér esőt a mai éjszaka, de érezhetően hűvös szellő kúszik be az épületek között a faluba, az utcákra. Az lakosok java már visszahúzódott a kellemesen meleg házaikba, hogy elüssék még a nap utolsó óráit, ki épp mivel. Akik még kint lézengnek, vagy haza, vagy másfelé igyekeznek, hangtalan és mégis hangos forgatag. Vidám, harsány nevetés és énekszó szökik ki a pubból, ahogy elhalad a közelében, az ajtó csapódik és a maroknyi fiatal elindul a falu vége felé, talán a kastélyba. Onnan már órákkal korábban eljött, eddig evéssel és jóféle beszélgetéssel ütötte el az időt pár végzőssel az utolsó évfolyamról. Hallgatta, hogy mik a tervek, álmok, miközben sört kértek és fogyasztottak. Nem leinni akarta magát, ez csak olyan kelléke volt az estének, semmi több, mivel evett, nem is érzi meg. Csak akkor, amikor könnyített magán indulás előtt, majd elköszönve bújt bele a vékony kabátba, amit azért vett fel, mert Hayden már megjegyezte, hogy pólóban nem kellene mászkálnia, mert fáznak azok, akik ránéznek. Kilépve kotor a zsebében, majd battyog vissza, hogy ott maradt öngyújtóját szedje össze a dobozzal együtt. A kor ugyebár. Immáron véglegesen elindulva gyújt rá, ráérősre véve lépteit, egyszeriben kerülővel indul egy körre a faluba. Az idő neki kellemes, az Újhold összetéveszthetetlen energiái járják át és ilyenkor hegyet mászni is tudna, hát még szép, hogy kint tölti az időt, míg lehet. Nem húzza a feszült ciklus idegeit, nem kínozza semmi olyan emlék, kép, amelytől összeszorulna a mellkasa. Akárhogy is nézi, minden nappal egyre könnyebb és egyre haloványabb egy rész, amelyet sokak szerint már ki kellett volna rég dobnia. Nem tudja eldönteni, hogy ez így jó vagy rossz, ugyanis az elfojtás hozott pár, kellemetlen mellékhatást, az ürességet, így erről majd jó lesz, ha előbb vagy utóbb beszél valakinek. Majd. Most szeretné kiélvezni, hogy jó.
Befordul a sarkon és az első kukánál kidobja a csikket. Hall valakit a közelben neszelni, de míg konkrétan nem neki szól, nem foglalkozik vele. Egy pillanatra akad meg rajta a tekintete, úgy néz ki, hogy ő ma már nem szomjas és már rázza is a fejét. Ismerős momentum, de lekopogja, vagy egyre ügyesebb részeg vagy tényleg nem iszik már annyit. Azért kicsit lassabban lép tovább, ha elesne, azért még lelkiismerete akad, felsegítené.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Van az a pont, amikor éjjel van, már megnézted az összes meme-t, cicás videót aznapra és random pörgeted az oldalakat csak. Ilyenkor jönnek a kétes Wish és AliExpress hirdetések különféle játékszerekkel, a fekete humor, amit nem illik közösségben nézni, meg olyan cikkek, amiket mindenki letagad. Tökéletes randi, szex, ruhatár, pattanásnyomogatós videók és receptek. A babaételeket nem érti mai napig hogyan érte el, talán arra gondolt, ha egyszer nem lesznek fogai, mit tudna turmixolni vagy eleve a kicsikre gondolt Dimiéknél. Örök rejtély.
- Is-is. Nekem lehet jó, nekik lehet nem. Tartok egy próbát holnap, mit szólsz? Csinálok csirkét, zöldséget párolok, kis krémleves, aztán átviszem és megnézzük, melyiket vágják a falhoz. Na? - adja be az ötletet, nehogy valaki tényleg éhen maradjon, mert annál rosszabb aligha akadhat. Persze érti ő, hogy miért nem akarnak enni, ilyenkor van az, hogy a mama, szomszéd tányérja mindig ízletesebb. Amit nem evett meg annak idején, azt másnál igen. Ez már csak ilyen. Annyit megjegyzett, hogy mindent ehetnek a kicsit, csak kevesebb sóval meg cukor nélkül lehetőleg, szóval majd úgy kombinálja azt, amije van fejben.
- Ó, mert nem ismer engem – nevet fel, mert hát tény, ő sem tudna megenni, de hát mire nem jó a palacsintázó hétvége, a kenyér és bármi, amihez a lekvár megy. - Kár, hogy a sütikhez nincs érzékem. De ronda piskótát tudok, meg igazából… Nos, el fog fogyni az, bízd ide – persze nem úgy érti, hogy mind az összeset, az elég merész lenne még tőle is. Bár Dimi sejti, bármi, ami ehető, azt rábízhatja, megeszi még a spenótot is, csak kicsit hisztizik miatta. Vagy süt rá szalonnát és minden rendben van. Lehet a bánatát ő igazán nem italba, hanem ételbe dobja, de amit lekoplaltatott magáról, az üvöltve követeli a pótlást.
- Palacsintából nem is érdemes keveset. Korán kelek majd és akkor mire jöttök, már kész is lesz. Hozz abból a lekvárból is kérlek – mondjuk neki a kakaós az örök favorit, így azt is kell majd vennie. Ma csak azt, amiből alkot is valamit, de az majd az út végén megejti. Elgondolkodik az új dolgok lehetőségén, az ágyra pedig lecsap. Lehet, hogy valami ostoba dolog, de talán akkor másabb lesz éjjelente, talán megtanul újra aludni és nem forgolódva keresni. Ki tudja. Mégsem ezt, hanem kicsit másabb részét ragadja meg a történetnek.
- Tudom, tudom. Még emlékszem rá milyen – és ezt lehet bármire érteni. Vert már elég szöget a szobája falába, mikor fel-felakaszt képeket, kaspókat, szóval… hol is tartott? - Az micsoda? Várj… az a másik iskola, ahol művészkednek? - értetlenkedik egy sort, miután elengedi a mentőakció után.  Most nem esik le neki, nemhiába, a pálcikaembere kevés lenne oda.
- Hát ez egy jó kérdés… - néz végig a kínálaton, majd szusszan egy nagyot. - A hamburger vagy valami keleti dolog ami foglalkoztat most. De azon belül, nem tudom… Te mit? Adj ihletet – fordul felé, mert épp ott tart, hogy azt a marhás burgert fogja enni gong bao csirkével és az lehet nem jó ötlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nem lepődött meg, amikor felöltött, bár aligha indult el az év, az idő még túl jó ahhoz, hogy bent tespedjenek, így menni kell. Vagyis menni akarnak. Eddig bízott a másik választásaiban és hagyta, hogy vezesse; nem is csalódott. Bár a legtöbb helyen vagy a környékén járt már, elég más felnőtt fejjel, más élethelyzetben végigmenni, mint gimisnek, gyereknek. Mást lát a szem, más az érdekes, amit akkor fintorogva nézegetett, azt most megélte. Így hát, ráhagyta, hogy bökjön a térképre és már mehettek is. Fogalma sem volt, mibe mászik bele.
Arca nemes egyszerűen azért nem tükröz semmi jót, meg a hoppanálás utáni pillanatokban szeretné nem lehányni a másikat. Elengedi, hiszen ehhez kapaszkodni kell, majd ellépve vesz pár nagyobb levegőt. Csak egy köpés lesz végül, a gyomra megnyugszik, szédelgése az, amely jobban kitart. Hiába. Ha minden nap, legalább ötször tenné, akkor sem szokná meg és nem is fogja. Mágiamentes – a farkast kivéve – szervezete nem fogadja be, mint valami idegen test, újra és újra begyullad és kínozza. Szerencsére a faluban – városban nem kell, ha meg utazik, többnyire ott a vonat. Viszont be kell látnia, könnyebb így ideugrani és vissza, csak éppen ügyelnie kell. Menni fog ez.
- Én mindent elhiszek, öt perc múlva. Addigra leszek jobban – bólogat, majd követi, a hangok irányába. Mert vannak. Egyre hangosabb zene, mert ez valami zene, csak nem ismeri fel. Aztán mégis. Szemei nyílnak nagyobbra, amikor végül valami istenverte fesztivál bontakozik ki előtte, de nem nagyszínpad és társaival, hanem az a hamisítatlan vidéki elánnal: a kábelek a földön futnak, valaki dobott rá valami szőnyeget, a savanyú sörszag kajaszaggal vegyül, egy kisöreg pedig valami veszett táncot jár vagy lehet áram rázza. Ajkai nyílnak el, ahogy végül Aleksz felé fordul.
- Hova a jó istenbe hoztál te engem? - ekkor esik le neki a mulatós üteme, talán valami roma nóta, nem ismeri fel, mert a hangosítás is vidéki, kicsit torz, kicsit hangos. Még nincs itt a fő attrakció, ezek szerint, jobb is, ha nem egyszerre kapja meg. Arca megdöbbent vonásait járatja körbe, ahogy forog, nézi a standokat és nyel egy nagyot.
- Hát imádom – nevet fel végül. Nincs az a rosszullét, amit egy jó kaja ne ütne ki. - Úristen, van lánchinta! - mutogat, mint egy gyerek. Akkor kell lennie savanyú cukornak, valami street food utánzatnak, mindennek? Megragadja a másik karját és elindul. Ennyi volt a bámészkodás.
- Honnan jött ez neked? Vagy most… miről maradtam le? - áll meg a sor végén, ami a kajás pultot jelzi talán. Vagy italt. Bánja fene, ameddig nem kap választ, körbeforog ismét és nevet. Mintha csak hazaért volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Felnyúl, mintha érezné, hogy össze van borzolva és megigazgatja azokat a szemöldököket. Nemigen foglalkozik vele, még gimiben volt mánia egy időben, hogy ki-kitépkedtek darabokat belőle, de miután mindig ordított, ha ezt tette, hamar felhagyott vele. Külön öröm, hogy a természet megkímélte és nem nőtt egybe, vagy olyanra, mint valami bokor, így aztán jó ott és úgy, ahol van.
- Hát köszönöm szépen. Én vigyázok – más kérdés, hogy amikor megtörténik a baleset, épp nem vigyáz. Inkább figyel az italra, mint bármi másra és az nem is engedi kalandozni. Kimarja torkát, gyomrát, az odáig vezető utat. Ez a folyékony tűz, meg van róla győződve, mégis megpróbál nem vinnyogni és torz arccal haldokolni. Mimikáját feszíti meg, ahogy végül enyhül az ital aromája. Kellett volna kísérő, úgy egy vödör víz vagy édes lőre, azonban nem kér ki semmit. Ideje sincs nagyon rá.
- Ezt is túl lehet élni – de azért, amikor a lány elfordítja a fejét, egyet azért még némán kiált, vagy csak hűti a nyelvét. Tényleg túléli, eldönti, hogy azért mégis kéne valami, ekkor azonban már húzzak is. Nos, ha már víz, majd nyel pár kortyot úgyis, ahogy ismeri magát, így aztán bőven
- Jó, jó, jó, megyek én – mintha komolyan valami akció lenne vagy vad buli, pedig csak a víz. A bikini a ruha alá rejtve hatásos kis ötlet, azonban ő erre nem gondolt, megoldja másképp. No nem csupaszon, az értéket kitéve avanzsálja a jelenlegit annak, csak felsőtestét és lábfejét csupaszítja le.
- Az ujjaim öregek már ehhez – arra persze csak nevet, hogy segítsen-e, mert végül hamar megvan, minden landol a földön egyelőre, hogy egész lényét, de egyelőre csak lábait engedje bele a vízbe. A hideg rögtön felkúszik, hátán, karján libabőr telepszik meg. Mégsem áll meg nyavalyogni, az erős ital bőven fűt rajta annyit és úgy, hogy már ne érezzen semmit fagyosnak.
- Cápák? - néz le, fordul körbe, amennyire tud vele és visszapillant rá. - Te mit szívtál? A Balatonban delfinek élnek, megmondta a Kozsó is – kényelmesedik el közben a karjában Dóra, bár nem sokáig. Azt mondják legjobb hamar túlesni rajta, így segített neki. Nevet hangosan, majd amint felbukik, úgy veti magát ő is a vízbe: mellette csattan, így kap még egy adagot, amit fröcsköl. Pár másodpercig siklik, úszik a felszín alatt, majd felbukkanva áll fel és rázza meg a fejét. Vizes tincsei állnak annyi felé, amennyire csak tudnak, de hamar nyúl oda és lapítja azokat a fejére, miközben visszalépked mellé.
- Ugyan. Te akartál pancsolni, szóval csak segítettem – vigyorog ismét. Az ital immáron fejében lekapcsolta azt, akit már régen a semmibe akart űzni. Nincs a bociszemű, szomorú mosolyú kis senki, most úgy érzi, hogy kiszabadult végre és azt tehet, amit csak akar. A zene ritmusára mozdul a vízben, majd áll meg, amikor Dóra hátranyúl. Végignézi, ahogy végül lekerül a bikinifelső lekerül róla, szabaddá téve a melleit. Nos, nem rejti véka alá, hogy most biztosan nem a szemeibe bámul, csak ezután vezeti arcára a tekintetét. Egy időre.
- Ó, hát ilyet én nem tudok – pillant le csupasz mellkasára, amire ráfog, mintha hasonló dús keblei lennének. - Szeretnéd, hogy elkapjalak? - mire azonban meg tudná tenni, eltűnik. Csak az apró textil marad, amit felvéve nézeget. Elvigyorodik maga elé, amikor hallja a vizet, ahogy felbukkan. A válla érintésére fordul hirtelen és kapja el a derekát, majd rántja magához, szorosan. Közvetlen közelről fúrja tekintetét az övéibe.
- Megvagy. És most? Játszol tovább? - tartja derekánál fogva, csúsztatja fel mégis rajta finoman ujjait. Szabad kezével finoman tűr el arcából pár kósza tincset, majd hajol közelebb, de egyelőre csak nyaka bőrére szusszant, mintha most ő akarna játszani. Egészen mást, mint eddig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

- A csótány nem a rondaságáról híres első sorban. Túléli az atomcsapást és két hétig elél a feje nélkül. Nos, a fejem még megvan, a többi sem kísért, de azért na, érted – vagy nem. Egy kicsit belekeveredett a végére, mégis a lényeg a túlélés. Vagy valami hasonló. Nem büszkélkedik, mert őszintén nincs mivel, annyira nincs és arra pedig nem fogja a mellkasát veregetni, hogy tessék szépen megdicsérni.
- Hát el is találtad. Messze van az még – vagy inkább el sem fogja sosem érni. A tökéletesség furcsa dolog, vagy elhiszi valaki, hogy az, vagy tényleg az. Nos, az ő történetében, ahol többen voltak, bőven nem ő volt a tökéletesség és továbbra sem az.
- És ha tényleg hiányoztál? Sosem tudhatod – mert tény és való, hogy nem írtak egymásnak kilométeres leveleket, azonban sokszor jutott eszébe, amikor éppen erre járt. És akkor még nem is ő állt hozzá közelebb, hanem akárki más, így aztán erre nem tud választ adni. Tény, amikor elment és ahogy, amiatt, bizonyára szerzett olyanokat, akik nem zárták, zárják a szívébe, azonban nem ezen múlik, hogy most itt marad vagy sem.
- Úgy, hogy te jól vitted és viszed. Az előző is biztosan, mégis, sok mindent pakoltál bele. A kezedre áll. Mi ez a negativitás? - bagoly mondja, ugyebár. De ebben most nem érti, hiszen ha nem kell lehúzni a rolót, akkor nyilván nem csinálja rosszul. Vannak vendégei, bevétele, mindene. Szóval mi akkor az, amit ennyire savaz? - Na, így máris szebben hangzik. Üdv újra itt, főnök – mert nem felejtette el azt sem, hogy meddig dolgozott itt, még ha nem is hosszú évek, évtizedek távlata az. Az is egy másik korszak, az egész kezdete. Talán azt jelenti, hogy vissza kellene néha járnia ide és akkor el tudná engedni a mindent, újra tudná kezdeni? Jó kérdés. Enni jön, ez biztos.
- Ó, egy falu. Már jól hangzik. Lehet tudni merre van? - sejti, hogy valami isten háta mögötti dologról van szó. Még a végén kedve támad megnézni magának. Amerikában is a világ egyik végén volt, az is egy menedék volt és szerette. - Menedékház? Mesélj erről – meglepi mégis, hogy belevágott, na de mibe az jó kérdés. Érdeklődve figyeli, majd csóválja meg ismét a fejét.
- Senki sem születik tudással, ezt az internet már megmondta. Az a lényeg, hogy most már megy – kortyol ő is, követve a mozdulatot, majd mikor leteszi a poharat, a vállán ránt egyet.
- Semmi jó és közben van mégis. Tanítok, most már egy jó ideje az Előkészítőben kaptam gyakorlati helyet. Aztán végeztem ugye és gyakorlótanárként a Mágustanodában. Igazából nekem most ez az, ami megy. A többi… örülök, hogy lefoglalja az időm a két iskola – nem is bontja ki, nem szükséges itt elrontani a hangulatot. Inkább iszik ismét, persze, ha közben kérdez, válaszol. Csak magától nem nyílik meg ilyen téren.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Fő utcza

Nehéz ilyenkor belőni, hogy kinek mi lesz a jó majd a későbbiekben és persze, ilyen apró kórban ráadásul még annyiszor változik, mint az időjárás. Mikor mit lát meg és tetszik neki, az jön. Nála is így volt, igazából a létező összes szakmát akarta magának, mert vagy látott mesét vagy épp azt, hogy épp dolgoznak valakik valamin. Akart ő varázsló is lenni, csak éppen nem úgy, ahogy ők itt művelik és persze, utána hamar váltott a kukásra. Sokáig akart kukás lenni, ha egyszer megunja ezt a világot, lehet belevág.
- Úgy bizony. Ilyen sokat tudsz már most, szereted is őket, simán. Azt mondják, ha olyan szakmát és munkát találsz, amit szeretsz, akkor nem is fogsz igazán dolgozni – jó kérdés, hogy neki ez sikerült-e. Néha nem is érzi annak, főképp a növényekkel mikor foglalkozik. Máskor nagyon is hosszúak a napok és az órák, de ez inkább a mindig aktuális állapota miatt változik ennyit. Annyi biztos, hogy ha nem szeretné, akkor nem csinálná. Még utolsó éve előtt nézegette a képzéseket és ha nem túlkorosan jött volna, még egyet vállalt volna. A tanulást is megszerette, de sok volt a jóból.
- Igen, akkor nem – bár ez csak egy erős tipp, ezt azonban nem osztja már meg vele. Tűnjön már határozott felnőttnek, vagy mi a szösz. Bár fordított esetben, ha más hozná be ide válogatni, ugyan így toporzékolna a választékot nézve. Jó, a halaknál nem. Azt sosem tartotta sokra, csak a tányéron. A könyv előtt azonban van még más is, így egyelőre azon foglalatoskodik. Amint visszakérdez, mikor lesz „képessége”, halkan felnevet. Most jobb, ha első meg második gondolatát el is ássa mélyre, így csak aprót köhint. Nem akarja a snassz „majd ha nagy leszel” mondatot elsütni, de okosabb és gyerekbarátabb hirtelen nem jut eszébe.
- Amikor majd kicsit idősebb leszel és lesz majd valaki, aki szeret téged és te is őt. Vagy nem lesz még, de már a küszöbén leszel. Hamarosan – nem tud jobbat, na. Ő a mezőny másik felén van, neki ezt jobb esetben elszenvednie kellene, nem várnia.
- Azt majd a kispajtás eldönti, mit akar rágni és mit nem – nyilván lesz elég játéka és akkor megkímélheti a bútorok életét. Ezt nem tudja megmondani és még megjósolni sem, annyira állattól függ majd. - Van elég bagoly az iskolában – egyszer tévedt fel a bagolyházba és inkább többet nem. Nem neki való, pedig félelme nincs, inkább a szagok amik kikészítették. A postára jár többnyire, ott is baglyok vannak, csak nem kell őket néznie és szagolnia. Elmosolyodik végül arra, hogy sajnálja. Ez aranyos tőle.
- Ugyan. Ismerem az akkori önmagam, nem figyeltem volna rá sokáig – jobb is volt úgy. Ahogy most is jobb lesz kicsit. Elindul elintézni a papírmunkát, ami csak szükséges. Nyilván arról már idefele beszéltek, hogy otthon megengedték neki, így nincs félelem benne, hogy olyat tesz, ami miatt majd dühös szülői leveleket fog kapni. Amint megvan, már ott is áll előtte. Az eb kíváncsian szimatol, kicsit izeg-mozog, de nem fordul ki a kezéből akkor sem, amikor átadja. A gyermeki boldogságnál azt mondják nincs jobb és szebb és ez valahol igaz is. Látja rajta.
- Csoki, szerintem. Az édes is, meg olyan barna is, mint ő – közben kisétálva nyit nekik ajtót és odakint várja be, hogy vissza tudja majd kísérni őt. - Akkor, megnézzük a könyvet? Vagy majd legközelebb?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Sejtette, hogy szavai majd valami hasonlót váltanak majd ki a férfiből. Elvégre nem azért jött be, mert van egy kerti szettje, amit nem tud megjavítani, felújítani vagy épp mert mágiátlan, a leeső szekrényajtókat. Igaz, hogy Dimi is felvetette a dolgot és benne is van, nem árt mégis, ha kicsit okosabb lesz a dologban és nem úgy áll oda, hogy csak szálkát szálkára halmoz az ujjaiban és közben azt sem tudja, hogy merre van arccal. Nem tudja, nem ismeri a férfi habitusát, sem azt, hogy mennyire van benne akármiben idegenekkel, ha a munkáról van szó. Tudja, hogy sokan nem osztozkodnak, még tudásban sem, hát még ha munkáról van szó. Nem fog persze sosem pénzt kérni ilyenért, bárkinek is csinál bármit, ha fejlődik a témában, tőle sem kérne. Elvégre nem munkát keresni jött, az van neki bőven. Mégis, amikor akad szabadidő, valamit mindig csinál. Tudja, hogy nem minden pillanata egészséges, és nem is azért jön ide, hogy majd a másiknak ecseteljen közben bármit erről. Nem akar már szót emelni és témázgatni abban, arról ami elmúlt. Lezárta a dobozt és eltette, mélyre. Benne lapul minden és szeretne egy újat nyitni, amibe annyit jót tesz, amennyit csak lehet. A férfi csak nézi közben, már lassan kezdi magát kínosan érezni, mintha gyerek lenne és a tanár állna előtte, aki épp megszidni készül, mert nem teljesített jól. Nem meglepő, hogy amikor megszólal, hirtelen és mégis öblösen, összerezzen akaratlanul. Kicsit nagyobbakat pislogva mereszti rá a tekintetét, hogy akkor most küldik el a francba.
- Igen? - gondolatban már az ajtót keresi, amikor végül nem azt a választ kapja. Fellélegezve sóhajt egyet némán, majd feje már billen is előre, hátra, bólogat aprókat és végig, hogy veszi az adást. Sejtette, hogy nem olyan ember ő, aki csak úgy simogatja az anyagot és majd lesz belőle valami. Ó nem, elég a kezeire, tenyerére nézni, amiben a sajátjai tutira elvesznének, pedig alapvetően nem kicsi kezű ember. Olyan átlagos.
- Igen, inas. Azt hittem ez a szó kiment a divatból – hát ezek szerint nem. Tény és való, hogy nem olyan szakmákban mozgott eddig sem, ahol ezek eleve léteztek, így tudomása sem lehetett róla. Mindegy.
- Értettem, mindent – akkor jöjjön a fekete leves. - A fájdalom és az erő nem gond, azonban nem tudok mindig teljes lenni. Ezért szólok most, hogy amikor közeledik a Telihold, akkor jobb, ha erre sem járok. Utána azonban annál jobban fog menni. Így könnyebb lesz időpontot keresni és nem magyarázkodni, miért nem sikerül vagy épp nincs erőm – nem tartja magát olyan súlyemelőnek sem semminek sem. Átlagos, több nem is kell. Fogalma sincs itt milyen erő kell, így aztán ráhagyja ezt a dolgot. A kinyújtott kézre pillant, majd előretolja a sajátját és kezet fog vele. Tényleg elveszik benne.
- Meg – bólintva engedi el, majd pillant körbe. - Mikor lenne jó kezdeni? Most épp jól áll a Hold – de csak mosolyog, hogy ezt nem gondolta komolyan, viszont örömmel körbe néz, ha arra van idő. - És persze, mit kell szerezzek? A játszós ruha nem akadály, ahogy a szálkák sem, de ha van valami, akkor azt postafordultával be is szerezném.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

A beálló csendben fordul vissza előre, hogy lehetőleg ne lökjön el, félre senkit, mintha vak lenne és egyetlen irány csak oldalvást lenne. A tréfálkozást lassan erőltetettnek érzi, olyasminek, amit csak azért dob be, hogy újabb alkalmat kaphasson egy találkára, holott ez nem így van. Nem akar akaszkodni, ismét nem. Mintha csak megint az elején lennének, olyan. Tartózkodik, de egy része nagyon is engedni akar, nagyon is akarja azt, amit már jól ismer. Ez a változás benne, hiszen ez nem az eleje, hanem a vége és ami utána gördül le. Tehetetlennek érzi magát, ujjait akasztja a táskája szíjába és leengedi vállait. Megint fáradtnak érzi magát, még ha tagjaiban egy csepp sincs belőle, azonban minden máshol igen. Talán szerezhetne kávét, attól minden más lenne. Más. Nehezen gondol a változásra, azonban muszáj.
- A szerencse fia vagy, ki mondana neked nemet? - somolyogva pillant felé, hiszen nem szokott sok választási lehetőséget adni. Ámbár most nem utal semmire, hiszen tudja, az igazgató tanult ember, olyan, aki ha kutatást hallt, szívesen enged teret neki. Annak idején a saját ittléte is annak számított, hiszen a varázstalan vérfarkas a mágikus környezetben mi nem, ha nem egy hatalmas lutri? Senki sem tudta, mi lesz, hogyan lesz és most tessék: ha még csak egy út kezdetén, de itt sétál, kibírta, elbírta.
- Nem tagadom – semmit sem. Felesleges. Már rég nem próbál hazudni, nyílt lapokkal játszik, mert tudja, semmit sem veszt vele. Már nem. Bólogatva figyeli a szavait, hogy nem is rövid időre rendezkedik be. Átfogóbb időszakot ölel fel, így nem lepi meg a dolog, két hétből nem is lehet alaposan tanulmányt írni.
- Ohh, akkor szívesen írok pár sort én is. Vélhetően engem jobban meg fog viselni a következő év – nevet fel halkan. - Ha minden igaz, teljes állásban maradok – lehet egyszerűbb lesz egy naplót vezetnie, majd átadnia, hogy nyugodtan vegye bele a diákok eredményei közé, valamit biztos megdob majd a diagramok között. Fene tudja. Ha pedig ebéd, akkor már fordul is rá a Nagyterem irányára. Lépne, amikor megérzi ujjait a csuklóján. Bőre bizsereg belé, miközben némán szidja magát: ennyire vágyná az érintést? Nevetséges. Ujja rezdül meg, mintha csak emlékezne, hogyan csúsztassa feljebb ujjait, kulcsolja össze a másikéval, de nem történik meg. Lazán pihen ott, egy pár pillanatig néz csak le, majd apró sóhajjal emeli meg állát. Nem a falra néz, nem máshova, megkeresi az ismert íriszeket és sajátjait fúrja beléjük, miközben ajkaim lágy mosoly játszik.
- Nem lesz kellemetlen, nem fog zavarni. Az ajtó nyitva áll majd – mint régen. Akkor nem bírt beszélni, zavara mindig megfojtotta. Most is érzi torkában, de ez talán más. - De szólok, ha valami van. Ellenben nem zavarhat. Meg kell tanulnom létezni így melletted. Mert… nem menekülhetek örökké – hogy mi elől, azt nyitva hagyja. Elmondta már elégszer, amit akart, hogy mi lesz? Nem keresi.
- Találjunk egy jó helyet, ahonnét meg tudnak csodálni – nevetgél, mintha az előbbi komolyság eltűnne és tovább halad az áhított ebéd felé. Fogalma sincs, mi ez az egész. Ismét nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csendes, nyugalmas élet, másoknak unalmas, neki azonban már többet jelent, mint amit valaha jelentett. Elhiszi már, hogy mi az, amihez kevés volt, mi az, amihez majd nagyon is sokat fog érni. Magához akarja ölelni a jót, és csak a jót. Valahol, valakik biztos azt mondanák: eleget szenvedett már. Elég volt ebből. És ő nekik akar hinni.
- Ez nálam is így volt. Amit otthon köpködtem, azt a szomszédban két pofára tömtem – ott szebb volt az üres, fehér tányér, a foltos kanál is, hát nem finomabb az étel? Pedig nem lehet panasza, édesanyja tökéletes szakácstudománnyal rendelkezett és rendelkezik bizonyára a mai napig. Nem az étellel volt gond, a felszolgálással, bármivel. A gyerekek már csak ilyenek. - Akkor mondjátok azt mindig, hogy mindjárt jövök és hátha akkor kevesebb kerül a falra. Ellenben ha jó színekben pompáznak, akkor még fel is dobja a lakást – mintha azon múlna annak a háznak a fénye, hogy mi kerül a falra és az megy-e az alapozás színéhez. No meg, nem nehéz mágiával eltüntetni, fordított esetben sokkal rosszabb lenne, ha minden nap sikálnia kellene róla valamit. Akkor lehet, hogy morcos lenne kicsit, de a falra inkább és magára, a mágiátlanság miatt. Gyerekre sosem.
- Rendben van, akkor nem. Akkor se, ha kanállal kell enni, tepsiből. De majd nézek videókat – a neten már mindent IS meg lehet tanulni. Ha nagyon akarna, holnaptól tanulhatna burkolni, ácsolni, de még varrni is. Talán egyszer Róka mondta neki, jól állna neki a kötés, hát az is van. Bizonyára, ebből kiindulva lépésről lépésre sütemények is, így nem aggódik, hogy talán a következő olyan remekmű lesz, amelyre mindenki büszke lenne. Vagy nem, de ellenben finom. Annyi minden kerül terítékre ha egyszer odajut, hogy nem győz majd asztalt bűvölni hozzá. Hát még körbeülni.
Egyelőre azonban a terveket a szatyorba teszik. Bár az új ágy gondolata némiképp jobban felcsigázza, mint kellene, nem fog követelőzni, hogy mikor. Mondhatná, hogy már fáj a háta abban, de nem fogja. Vannak elképzelései, kicsit talán tágítani a szobán és olyan igazi, királyi méretűt bűvölni, amin kedvére fetrenghet és oszthat meg a macskával. Igen. Több fényt, tágasabb tért, olvasókuckót. Mindent akar hirtelen, de ejti le a dolgot, most már kerül elébe. Megnyalja a szája szélét.
- Burger. Nekem akkor jöhet az. A szívem még bírja, a kalóriákat pár nap és elégeti a Hold, szóval… - tény és való, van abban valamit, amit mond. Vigyáznia kell, tartani a szintet, mert ha romlik, onnan könnyen dől össze minden. De mint minden alkalommal, úgy újra és újra feláll a földről, túléli és létezik. Egy burger ezen most nem fog változtatni.
- Na szuper, akkor te azt, én brutál burgert fogok. Leszek egészséges és kérek hozzá édesburgonyát. Keressek helyet, míg vársz vagy majd tálcával totyogunk körbe és utálunk mindenkit, aki egyedül ül és társa csak a táskája? - pillant felé. Egyelőre nem mozdul, csak kinézi az irányt a kajáldához. A gyomra persze korog, nem is ő lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Bibircsókos banya folyosója

- Végletekig tudom bírni, kivéve, ha épp hiszti napot tartok – persze, akkortájt is sokat nyelt, fogta vissza a vadállatot odabent vagy épp szükség nem volt rá, hiszen volt, aki megnyugvást adjon. Hol így, hogy másképp. Karok záródtak köré vagy csak hangjának kellemes dallama, amelytől visszahúzódott a vad, elkerülve, hogy egymást tépjék. Mostanság azonban senki sem fogja vissza, az pedig előtör, élesebben, mint valaha. Nem akar arra gondolni, hogy egy nap már nem fogja ismerni a nyugalmat, a békét, de benne van a pakliban, mint sok más. Érzi, hogy valami rezdül benne, de korántsem annak az ingere, hogy üvölteni akarna. Bírta. Bírja és bírná, ameddig világ a világ, azonban erről sem ő döntött. Kirántották alól a talajt és megint csak hagyta érvényesülni, pedig tiltakozni akart. Akar még?
- Rég volt az, hogy próbáltam elrejteni bármit is – hiszen ott volt az az éjjel, amikor még arról is lerántotta a leplet, amelyről valóban nem akarta, még ha nem is volt titok. És később sem, amikor hiába nyitott félve ajtót, hogy mi marad majd belőle másnapra, mi marad lelkéből, törött szívének darabjaiból, arcán öröm volt és mosoly. Hogy akkor élőnek tűnt a szürkeségben. Most is annak tűnik?
- Bizony – bólogat, amikor egy könnyedebb téma pereg le ajkain. Egészen biztos, mégsem meri még annak beállítani, ezért nem is kürtölte világgá. A diákok sem tudják, elég majd akkor, amikor hivatalossá teszik, mégis, boldog, hiszen végre elért valamit. Életében nem volt sok komoly döntés, mielőtt megmarta a farkas, aligha mondhatta volna rá valaki, hogy büszke rá. Link volt, olyan, akit nem átkarolni akart volna a másik, hanem megfojtani. Egy apró halállal került közelebb ahhoz, aki most áll és büszke arcot igyekszik vágni, csak épp nem ismeri, hogyan kell.
- Köszönöm – ingatja meg a fejét. - Áhh, én csak egy fasza estét akartam egy kempingben, de ez lett belőle – nevet fel, hiszen ha akkor és ott nem dönt úgy, hogy elmegy, elválik a csapattól, most nem lenne belőle semmi.
Lehet most is az. Hirtelen nem tudja eldönteni, ahogy megállnak végül és a közelség immáron kitartóan marad, öleli körbe őket a folyosó zsivaja, amit mégsem hall egyikük sem. Csak szavakat mond, ismét nem gondolkodva ejti ki azt, ami odabent van. És mert igaz. Nem menekülhet. Megtette már egyszer, akkor is véletlen találkoztak, akkor is közel voltak egymáshoz. Akkor is reszketett bensője arra, ahogy közelebb lépett.
- Mégis megtettem – egy ideig. Amikor elzárkózott a világ elől is, nemhogy előle. Lassan nyitott, végül pedig itt áll, felfelé pillant, talán kissé megszeppenve, értetlen. Ismét. A levegő akad benn egy pillanatra, ahogy megérzi mellkasában a saját szívverését: erősebb. Mintha feltámadna valami, amit már halottnak vélt: fájdalmasan szúr egyet, de ott van. Él.
- Hogy micsoda? - elveszik a szavakban. Ahogy eddig nem volt rá alkalma. Létezik olyan? Nem tudja elképzelni, nem is akarja. Arca kezd égni, ahogy érzi, hogy zavar önti elé. Értetlenül áll, hiszen aligha történhet vele ilyen, ennyi idő után és mégis. Elviszi innen. Nem tud mit szólni, csak felsóhajt, ahogy aligha, de megérzi homlokán ajkának érintését. Pillanatokra hunyja le a szemeit, keze kapna az ujjai után, de végül csak nagyobbra nyílt kékjeivel bámul rá. Egy bólintás, határozottan, szavak nélkül, mert nem fogja most fel ezt, miközben kapaszkodik a táska szíjába, mintha csak az tartaná a földön. Semmit sem ért, ismét nem. Elvinni, mégis hova? És miért? A közös ebéd gondolata száll tova, ahogy távozó alakja után néz. Valaki koccan neki, ekkor riad fel és rázza meg a fejét.
- Keresni – szusszantja maga elé, ahogy elindul a cél felé. Jobb lesz, ha lefoglalja magát, mára mindenképp. Tenyerét simítja mellkasára, a heg fölé, amely alatt érzi zavarának, érzéseinek gócpontját: mintha csak ugyan ott lenne, vadul kalimpál, a sötétben pedig apró fény pislákol, megmelengeti, még ha hamis is. Nem érti. El kéne engednie, és közben… Még ennyi idő után is?

//

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Kettő műanyag edény pihen kezeiben, amelynek teteje még kissé párás, hiszen melegen tette el az adagokat. Egy gyöngyöző húsleves mindig jó, főleg a hővősebb napokon, igaz, most kénytelen volt összetenni a levesbetéttel, így a cérnametélt, a csirke, a sárgarépa lágy táncot lejt a műanyag rejtekében, miközben előre lépked. Alatta egy jó adag rakott krumpli, úgy néz ki, majd zöldség napot tart, bár a bele tett kolbászkarikák azért elárulják, nem lett vegetáriánus vénségére. Oldalán a táska, a boltba megy majd innen, kicsit kikopott minden, hogy a Hold után csak a szükséges utakat járta meg, pihent és javítgatta azokat, amiket kapott. Tegnap, ma viszont már bőven volt mindenre ereje, előtte is, viszont egy a meglepi ebéd ma sikerült. Sosem tud kicsiben gondolkodni, elvégre lakótársa elől sem zárja el az ételt, kidobni meg semmit sem szokott, főleg, ha előbb megvendégel mindenkit, akit ismer. Így esett az, hogy ha az iskolában nem lelte, és máshol sem, a könyvesbolt felé tart. Elfoglalt talán, nem is fog zavarni, ha így van, leadja a kis csomagot, majd később beszélnek alapon. Elnyomja a cigarettát a közeli kukában, majd helyébe rágót vesz be, mintha ezzel el tudná tüntetni, hogy a „leszokom, igen, le” alkut megint sikerült elhalasztania. Ez legyen a legnagyobb bűne.
Az ajtóhoz érve nyit be, ezt a helyet szereti, mindent szeret, ami könyv, pontosan jó elfoglaltság, mikor ágyban fekszik, vagy semmihez sincs kedve.
- Hahóóó – köszönt vidáman, ahogy belép és becsukódik az ajtó. Hall valamiféle motozást, de mióta tudja, hogy néhány könyv tud hangos lenni, nem csodálkozik semmin és nem képzeleg semmit. - Remélem éhes vagy, mert hoztam neked valamit – indul el mégis a hang felé, majd odaérve már látja is, hogy nem ismerős alak ücsörög ott. Megtorpan, láthatóan megzavarja az, hogy nem számolt azzal, hogy nem az fogadja, akinek a levesét szánta. - Hű. Ne haragudj, nem láttalak az ajtóból – köhint egy aprót. - Nem tudod esetleg, merre van Seth?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

Nem gondolta volna, hogy ez a forgatókönyv sikerül, azonban ismét megtanult rögtönözni, így aztán nem fog dadogni, mint valami bolond. Csak egy kicsit, annyi pedig belefér mindenki életében. Igazából nem illik csak úgy bemenni bárhova, ekkora slunggal és hanggal, ahova mások is betérhetnek és még vásárolni is szeretnének, ő pedig itt libeg a kis edényeivel, mintha teljesen természetes lenne. Noha megvan a veszélye az ételnek a könyvek birodalmában, szerencsére igencsak jól zárnak azok a tetők és megilletődöttsége sem remegteti meg annyira kezeit, így biztosan tartja azokat. Kíváncsi de nem tolakodó tekintettel vizslatja a másikat, mégsem találja meg a választ arra, hogy ha valami ismerős is neki, miért. Felesleges, hiszen az elmúlt időszakban találkozott és elfelejtett megannyi arcot, amelyről nem tehet, agya akkor nagyon furán működött. Most is, de a sötét módon való forgatag nem segített semmiben, most pedig magának kell.
- Ó – közben persze választ is kap a kérdésére, amit kiejtett a száján. Lehet előbb az udvarias köröket kellett volna futnia, ezen van még mit csiszolni. Bár úgy néz ki, hogy nem a körök kihagyása akasztotta meg a másikat. Kicsit toporog egy helyben, majd megingatja a fejét. - Arra is voltam, de akkor ezek szerint elkerültük egymást. Nofene – láthatóan mutatja, hogy ott is tudja, hol keresse, jól tudja a járást. Noha nem csinál titkot abból, hogy mutatkozik vele vagy éppen milyen viszonyban vannak, csak éppen ő most épp az ismeretlen az egyenletben, még ha ezt nem is tudja jelenleg.
- Hát végül is, ha addig nem ér ide, szólhatsz neki, hogy Belián kereste. Bár a kaja addig kihűl – pillant le a kezében a dobozra. - Jaj, amúgy igen… Helvey Belián – nyújtja felé szabad kezét, hát akkor már legalább ezt jó időben ejtse meg. Bár az étellel nem tudja mit kezdjen, mert itt csak úgy nem hagyná és csomagfutárnak sem használná. - Ne haragudj, hogy rád törtem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Fő utcza → Őszike néni könyvesboltja

- Ez az én szerencsém – amely talán nincs is, mert nagyon ritka, ha kaparóst vásárol és akkor is örül, ha csak a szelvény összegét nyeri vissza. Sosem vonzotta az a világ, főleg nem úgy, hogy mióta az az ominózus éjszaka lement, azóta a világ egyik legszerencsétlenebbjének vallja magát. Erre csak tetézett sok minden és mégis, ellensúlyozta az élete pozitív történései. Nem is kesereg, szórakozott megjegyzése sem komoly, elvégre fura is lenne mindig belebotlani valakibe, mindenhol. Volt rá példa egy időben, de azokra inkább nem is gondol. Most főleg nem, feje tele van mindennel, főleg az ebéd illatával vagy éppen a vele szemben lévő másik fizimiskájával. Nem érzi fenyegetőnek, még ha nem is vigyorognak egymásra telibe, elvégre miért tennék, mikor most látták egymást először.
- Jaj, tudom, tudom. Egy intés, nekem meg marad a mikró. Bár azt mondják olyankor már nem ugyanaz – eleve a melegített étel nem, aztán ki tudja mit ad még hozzá a mágia. El tudja képzelni, hogy míg az ő világában a mikrohullámok ellen szónokolnak, hogy káros, halált okoz meg minden baromság, valaki felvetette ugyanezt a manákra. Vagy bármi másra. Egy gyors kézfogást ejtett meg inkább minden vad tévképzet helyett, majd amikor meghallja a nevet, az ő fejében is felvillan az a bizonyos égő. Szinte alig mozdul ajka, de némán ismétli a nevét, amelyből könnyi kirakni, kiféle az alak. Elengedi a kezét és biccent egy aprót.
- Te lennél a testvére, gondolom – ugyan sosem mentek bele mélyen, elvégre nem akart kellemetlen emlékeket vagy épp a szomorú hiányt feltépni, de hallott annyit, amiből tudja, hogy Seth-nek akad egy fivére. A tekintete kissé borzongatja, mintha bele akarna látni és lakótársa után pont tudja, hogy ilyen is létezik, így valami vidám dologra gondol, vagy arra, hogy el kéne mosogatnia. Minden képtelenségre.
- Jó, csak nem úgy, mintha hazamenne és telepakolva kajával – nevetgél egy sort. Itt inkább a módjára akart utalni. - Semmi bajom az ácsorgással – lépi át azt, hogy a zavara megint ennyire szembeötlő, majd lepillant az edényekre, hogy aztán vissza a másikra. - Vagy megeheted te is, ha éhes vagy. És akkor ki se hűl és mindenki jól jár.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Ez nem is a madárról szól. Jó, róla is, mert azért na, mindig vannak őrült dolgai, amiken röhögni lehet, bár nem mindegy, hogy csak ő nevet, vagy mindenki más (esetleg rajta kívül mindenki más). Arról nem tehet, hogy ennyire ellenpólusok – míg ő jóval kevesebb hisztit és dühöt hordoz és ha cipeli, máshogy adja ki, addig Denis idegei kevésbé rugalmasabbak. Most ha mindig úgy gondolkodna, mi az, amitől lakótársa nem kap agyfaszt és megteheti, eléggé körülményes lenne bármi. Meg lehetetlen és nem is akar ilyet. Ennyi szabadságot kapjon már, az meg, hogy mik lesznek a következmények, majd később eldönti és túléli. Most Denis döntött, egyszerűen helyezi félre a madarat, mintha mindenben csak az ő szava lenne szent. Komolyan, mintha azzal lenne fenyegetve, hogy az ágyában tárolja majd, esetlegesen fölé aggatja, hogy éjjel, amikor megébred, szembenézhessen vele, tökre megértené a kifakadását. Így? Nemigen, és hamar fel is adja. Nem vitatkozik többet, csak elengedi a dolgot, odaszúr valamit és ennyi. Lenne. Lett volna.
- Sokkal szebb vagyok, mint a tököd – dörmögi, mert nem fordul felé, nincs kedve a morogva fintorokkal szembenézni, azonban ahelyett a madár kerül oda. Kicsit meglepve pislog felé, majd le a műanyagra, amit átöleli, hogy ne ejtse el. Meglepte a húzás, mert már elfogadta, hogy vele nem lehet vitázni, erre tessék, magát meghazudtolva most mégis jöhet Ferenc. Nem érti Denist, sokszor nem, de nem is kell.
- Lehet még élvezném is – vág vissza, hátha kicsit megakasztja ezzel úgy, mint őt ezzel a húzással. Nem tervezett most eltévedni, sem soha, ezek olyan dolgok, amiket előre lehet tudni, várni, hogy na, majd ez lesz nyolc és tíz között. Persze. Lepillant a madárra, majd lép előre a sorral. Elbambul kicsit, a kezéből ismét kikerül a zsákmánya, erre azonban már nem mordul fel. Egyszeriben, egy sóhajjal ereszti le a kezeit, bár tény, a lendületéből veszített, az orra már kevésbé lóg. Az tény, innen  már menni kell, mára elég volt. Még a tárcát sem tudja elővenni, fizetnek helyette és figyeli a hátát a másiknak, amely már kifelé tart.
- Várj már meg – lódul utána, a kosarat a helyére lökve sétál ki az épületből. A fényre és a friss levegőre sóhajt fel, majd mielőtt bármit mondana, rágyújt szintén, miközben megáll Denis mellett.
- Ó, hogy milyen gondjaid vannak – pillant le, mintha már keresné a lankadás nyomait. - Ne Ferencre fogd az impotenciád, kérlek. De figyelj, ha megtörténne, iszonyat jó a kézügyességem, engesztelésül megoldjuk hamar – kacsint rá, mintha komolyan gondolná, hogy majd mikor kiront káromkodva, akkor majd ez megtörténik. Már csak az hiányozna. - Ööö mindegy. Valami ami közel? Vagy otthon és akkor nem fenyeget a veszély, hogy hoppanálás után lehánylak? - tényleg mindegy, egyelőre ő is csak a füstöt fújja.