Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bizonyára megvan az oka annak, amiért többszörösen futott a helyzetbe, majd mászott ki és fog is, mint jelenleg. Ahogy figyeli, egyre jobban tér vissza belé az élet és ez, feszült, ugrásra kész idegeit lassan ereszti el és sodorja más felé. Bólintva hallgatja, hogy se meleg, se újabb hideghullám nem szükséges a lábáztatáshoz, bár gyorsabban tűnne el a haragos szín, hogy ne is legyen rá szükség. De a valóság már csak ilyen, jeges, fájdalmas és fojtogató. Mindegyiket ismeri, noha a fagy még sosem marta fel teljesen bőrét és lelkét, lényegtelen licitálni kinek jobb és rosszabb.
- Igen. A többi helyen könnyen megtalálnának – már ha bárki tenni akarna ilyet. Motoszkál benne a gondolat, vajon bárki keresné, indulna arra, amerre ő, ha olyan helyre ment volna, amiről mindig magyarázott? Nem javít a helyzetén egy ilyen gondolat sem, kerüli és tesz-vesz, olvas, hogy elkerüljék, illetve a hideg birodalmába száműzi magát. Hogy valaha visszatér-e vagy hasonló helyre megy? Talán. Talán neki mindig lesz egy pont az élete adott szakaszában, amikor eltűnik egy időre, vagy végleg. Sokat foglalkoztatja az, hogy feladja bogolyfalvi életét és máshol boldogul, fájóan többször jutott eszébe, mint kellene. Vannak, akik várják vissza, de jó kérdés, a fájdalom, az, amivel oda-odaláncolja magát, akkor is elmúlik vajon?
- Hááát… valami olyasmi. Járok edzésre meg… néha akadnak balesetek. Inkább előre látásnak hívnám – von vállat egy suta mosollyal, amiről süt, hogy füllent, mint valami gyerek. Nem tud jól és nem is szeret hazudni, azonban most inkább kihagyott dolgokat. A mosoly eltűnik az arcáról, ahogy a férfiről maga elé mered. Bárcsak balhé lenne, annak mindig akad megoldása, újabb fejezete. Lágyan rázza meg a fejét, miközben az ujján lévő apró sebed piszkálja.
- Felejteni és elengedni jöttem – böki ki a dolgot, most teljesen igazat szólva. Eddig annyi mindennel takarta azt, hogy miért van itt, most szúr be igazán. A hó látványa, a csend, a kényelmes zug, minden, csak a valóság nem. - És feladni az álmaimat – fejezi be végül, mielőtt belesüpped. Visszafordul felé, mintha semmit sem mondott volna és figyel, mint eddig. Arca kissé komor, a témához illő, ahogy végül megismer egy darabot a másik világából.
- Katonatársak voltatok? - érdeklődik halkan. - Talán segít neki, idővel. Sajnálom, ami történt. Biztosan nem kellemes emlék. Remélem, hogy Billy megleli a békét végül a világban – nem akarja bolygatni, de meg is érti. Nem könnyű. - Én is terápiára készülök, csak előtte el akartam jönni kicsit. De most már tanácstalan vagyok – sóhajt egyet. - Csinálok levest inkább – áll fel, hisz addig sem beszél. Csak temet és temet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hiba volt belekezdeni a szavakba, kiadni akár egy darabot is abból, ami benne kavarod. El kellene játszani a laza valakit, aki csak kiruccant, pihen és ennyi, ezzel szemben, mintha muszáj lenne, úgy tárja ki a valóságot. Valahol ostoba, valahol pedig úgy érzi, ennyi őszinteséget talán nem is a férfi, hanem saját maga érdemel meg. És nem, akkor sem kellett volna ennyire. Szemeit süti le, szeretne visszamenni a kis falai mögé, amely mögül bármit játszhat és bármit kiálthat. Bele nem is akar abba gondolni, hogy ezek után miképp látja a másik: egy bolondnak, gyengének, szánalmasnak? Olyannak, aki képtelen csak úgy előre lépni és folyton csak magát kínozza. Egyszer jó, máskor nem, nem számít, mert a vége mindig ugyanaz. Itt köt ki és ott, hogy tépkedi magából kifelé az érzéseket, azt várva, mikor fogynak el.
- Mert egy része lehetetlen, a másik részét darabokra törték. Keresek kisebbeket, kellemesebbeket – von végül vállat, mintha ez egyszerű lenne, amin könnyen tovább is kell lépni. Mert a magamfajtának nem jár a boldog vég. - idézi fel gondolatban azt, amit már rég ismétel újra és újra. Ismét játszik, megemberelve magát, visszacsusszanva a határ mögé, amelyből csak egy srácot látnak a hóban. Miért akarja ennyi kikiáltani neki azt, mi bántja? Talán az, hogy a másik a halállal táncolt, felhatalmazná arra, hogy ilyet tegyen? Nem. Nyelvére harap, hallja, hogy valamit dünnyög, de nem érti és nem kérdez rá. Csak kifutna a súlyos levegőjűvé vált szobából, hogy lenyelje a gombócot a torkában. Csak pár perc, hogy összekapja magát, hogy megint csak figyeljen és őrizzen.
- Igen? - torpan meg nevét hallva, majd vonásait rendezve fordul hátra. - Persze, máris – lép oldalra, ismét a táska mélyére, ahol kikeresi a tiszták közül. Sötétzöld, puha, elég nagy, mikor lemossa magáról az átalakulás mocskát és eltűnik benne. Felállva lép oda és teszi mellé, majd tűnik el, de leves helyett csak teát önt magának és a tűzbe bámul. Csak pár perc.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Bárcsak tudna hinni abban, hogy valóban nem létezik lehetetlen. De nem tud, már nem és egyelőre nem is akar. Aprót szusszanva hallgatja, nem száll vitába, eszébe sincs ilyesmit tenni, mert valahol mégis igaza lehet. Akkor pontosít: jelenleg, számára igenis létezik. Hogy később mi lesz? Jó kérdés. Nem jósolgat előre.
- Úgy néz ki a szerencsém, hogy mégis belefutottam – enged meg magának egy apró, halovány mosolyt, semmi többet. Nem enged magának több szót, csak kisétál, hogy a forró italt tartalmazó bögrét ujjai közé vehesse. A kabáthoz sétál, meg a többi ruhához, amelyek még mindig súlyosak és nedvesek, kell még nekik idő ahhoz, hogy újra használhatók lehessenek. Neki vajon mennyi kell? Egyik része soha többé nem akar senkit szeretni, a másik fele fulladozik és vár valakire, aki mellette lehet. Ez talán nem a gondolatokról szól, hanem egy csatáról, amit önmagával vív és amelynek mindegy mi lesz a vége, ő csak egyet akar: csendet.
Hallja a mocorgást bentről, nem zavar közbe. Ahogy a tea fogy, úgy érzi magát hasztalannak és tehetetlennek ismét. Az apró, konyhának is alig csúfolható zugba költözik, kipakolja végre azokat, amiket szerzett és nekilát a levesnek. Mintha mi sem történt volna, mintha nem bukott volna ki belőle a keserű fél.
- Van étvágyad? - kellene még valami, egyelőre azonban vár, fogalma sincs, mennyire érzi magát jobban. Visszasomfordálva pillant arra, ahogy saját lábán sétál a rögtönzött vendége.
- Örülök, hogy jobban vagy. A lábujjaid is? - fájhat, ha így áll rá. - Nyugodtan szólj, ha kell valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Csak pár nap, ezzel nyugtatta magát, minekután elfelejtett kuncsorogni azért, hogy maradhasson. Végül eljöttek érte, de csak azzal a feltétellel volt hajlandó jönni, hogy visszaviszik, amint vége. Majd ott lábadozik, tökéletes lesz. Nem otthon szállt meg, elbújt a világ elől. Mintha senki se keresné, sokan nem, azok közül, akiket fontosnak érez, de ezek szerint, fordítva mégsem az. Ezen is dolgozni fog, szép lassan, csak nem ma, nincs agya hozzá. Azt eszi a szokásos feszültség és minden nyavalya, elég azokkal foglalkoznia.
Vagy azzal, mi a francot keres idekint. Rágyújtani indult ki, aztán azt vette észre, hogy a lábai előre viszik, lép és már másik helyen van. Úgy néz ki, erre van igénye, hát nem akadékoskodik. Ráérősen halad, ilyenkor ki akarna látni bárkit is, nem aggódik. Majd nap közben zárkózik el, mintha itt sem lenne, nem ezen a világon. Jobb lesz így, könnyebb. Jobbra kanyarodik és halad tovább, egyre könnyebb. Itt lenni még nem, de mindennek eljön az ideje. Mondjuk az a nem mindegy, amikor majd nevet, akkor azt egy gumifalu szobában fogja tenni vagy egy kényelmes fotelben.
Elnyom egy ásítást és kihasználva a hajnali terepet, a temetőn vág át. Van az egésznek egy hátborzongató érzete, olyan, amely kifacsarja az emberből az utolsó kellemes melegséget és csendre kényszeríti. Itt-ott ég pár mécses, ahogy halad a sorok között, kiérve az "útra", amely kivezeti innen. Ekkor pislog rá két gombszem. Majdnem felordít, hogy kísértet, aztán ahogy előrébb lép, tökéletesen lát rá és...
- Beszarás, egy plüsskutya - mert az, puha, aranyos, ezer ilyet látott a neten és hát na. Elfogadná, de egy éves keresetébe kerülne vélhetően, így, marad az, hogy most közelebb lépve hajol le. - Lerágod a kezem, ha megsimogatlak? - nyúl ki az aranyos kispofa felé. Soha jobb társaságot ilyenkor.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nem hisz istenekben, bálványokban, abban valahogy mégis, hogy oka mindig van annak, ami történik. Akkor is, ha az fáj, ha örül, ha bármi. A hóviharral azonosulni tud, hirtelen csap le, zavaros, nem látni tisztán, miközben csapdába ejt és nem ereszt. Fagyos ölelése, vad szelének csapkodása, mintha csak elméje illúziója vetülne ki a világra. Gyerekként látott utolsónak ilyet, akkor örült, mert tudta, másnap nincs iskola és kint bohóckodhat egész nap, míg el nem kékül a szája. Most nem örül, szimplán elfogadja és beleül, a fala közé rejtve magát, egy idegennel, akinek csak a nevét tudja. Kizárta a világot, neki lassan mindenki idegen, főleg, ha félelme beigazolódik, és türelme azoknak lejár, akik még mellette vannak. Egyre kevesebben. Nem vágyik tömegre, de nem szeretne még többeket elveszíteni, de fog. Érzi. Ha hazatér valamikor, szembe kell ezzel is néznie, de legfőképp, önmagával. A düh, a szomorúság és az indulatok, vihart hoznak. Kérdés, mit rombol le annak érdekében, hogy végre megbékéljen. Talán a hóban van a válasz.
A levessel bajlódik, de gondolatai nem ott járnak. Lehunyt szemei előtt arcok táncolnak, akiknek „láttán” összeszorul a szíve. Egy részük hiányzik neki, a másikat felejtené, de valamiért még mindig képtelen. Az újra felhangzó szavakra nyitja ki szemeit és pillant a másik felé. Járkál, sétál, jobban van és most csak ez a lényeg. Mindig is volt egy „tyúkanyó” effektus az életében, gondoskodni, etetni, szeretni, most is jelen van, csak óvatosabb, lágyabb. Ezt is fél kimutatni, fél már mindentől, fél szeretni. A kérdésre csendben pillant vissza a levesre, majd sóhajt. Hogy túléltem. akarná mondani, de lenyeli a szavakat.
- Hogy hittem és bíztam valamiben és valakiben. Amiért ide kerültem és még most is van részem, amely hisz – fogalma sincs, mi a legrosszabb. - És a legrosszabb, amit most teszek. Menekülök, mindenki elől – fejezi be végül. Nem érdekli, de a tény, mi miatt történt minden és még mindig nem állt teljesen talpra, épp elég. Nem élhet ebben tovább. Nem hihet többé.
- Neked? - kérdez vissza, mintha muszáj lenne, vagy talán csak az illem. Nem tudja már. Ahogy lelke apránként lebomlott, úgy nem ismeri azt, mik a határok és mire képes. Megint. És nem tudja, mit akar visszakapni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Nem egy vadállat, meg kell hagyni. Mindenki imádja az aranyos dolgokat, ez alól még az sem kivétel, aki éppen keresi a helyét a világban és önmagában. A kiskutya az kiskutya és jelenleg az állatok társaságát jobban veszi és viseli, mint az emberkét. Pont eléri a kis fejét, a puha bundát, finoman bele is simogat, mikor megérkezik a kicsit sem nyugodt gazda. Elhúzza a kezét, ahogy felkapja és a hóna alá pakolja, mint valami táskát. Belián meg ott áll, félig guggol inkább és néz rájuk értelmes fejjel, hogy miafsz komolyan. Mondjuk amilyen lazán öltözött, valahol megérti, hogy miért sietős.
- A mamuszodba fog, ezek után – egyenesedik ki, majd elengedi a dolgot. Senki sem boldog a hajnali sétától, főleg, ha a négylábú rá is játszik és azért sem siet. Ó, nem, olyankor a legkedvesebb arcukkal húzzák az időt. Egy jó haverjának annak idején volt kutyája, párszor vitte le és ugyan így morgott neki, miközben az a dolga helyett csak szimatolt és élvezte a sétát, neki meg dolga lett volna ezerrel. Már épp köszönne vagy köszönne el, ki hogy nézi, mikor kicsúszik a száján a mondat. Szemöldöke libben magasabbra, szája nyúlik egy apró fintorra. Vagy úgy.
- Nyugodtan mondd ki, vérfarkas – mert most talán épp nem az a gond, hogy férfiak felé is érdeklődik, de egy-két szülő már ezt is nehezményezte. Aztán felvilágosította, hogy akárhova viszi, mindenhol lesznek melegek, sőt, talán rosszabbak is, ő meg pont nem az a fajta, aki a gyerekek előtt csap másokat az asztalra vagy csapják őt, így ha lehet, nézzék már azt, mit csinál az iskolában és ne azon kívül. Erre most jön ez. - És megnyugodhatsz. Nem gerjedek kutyákra, sehogy sem és megenni se szoktam őket – vágja oda, már csak azért is. Most főképp paprikás a kedve, nem tudja befogni és nem is akarja. A srác persze rögtön vált és máris másképp szól. Nemes egyszerűen vágja karjait keresztbe mellkasa előtt és „te kit nézel hülyének” pillantással figyeli, majd csak szusszan.
- Külföldön voltam, az a helyes válasz – javítja ki, mielőtt azt hiszi róla, nekrofil is. - Erre meg rövidebb a szállásig, a többi meg nem érdekes. Ez a kutyasétáltatós szetted? Cuki – pillant végig rajta, immáron vigyorral kísérve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hazudhatott volna bármit, hisz nem ismeri, nem tudja, nem kell elhinnie. Nem tartozik semmivel. Mégis valóságosabbat mond, annál, amik még felbukkannak benne. Hogy tétovázott, hezitált, amikor akkor éjjel Sonja-t megtámadták és későn lépett közbe. Vagy ami rosszabb: közbe akart lépni, vért akart érezni és végül meg akarta ölni azt az idegen farkast, mert arra emlékeztette, aki ezt tette vele. Aki miatt ebben a tetves, mágikus világban kénytelen lenni és ami miatt teljesen megváltozott. Hogy hagyta magában meghalni többször azt az életvidám valakit, aki csak élni akart. Azt nem bánja, hogy szerelmes bír lenni, hogy az lehet férfi vagy nő, hogy sírni tud, mégis, nem érzi még most sem annak, aki a tükörből néz rá. Talán meghasadt az elméje. De nem mondhatja ki. Ölni akart. Mégis, mintha a másik mindent látna. Zavarba jön a néma tekintettől, elfordítja sajátját és egy, fene tudja merre álló tincsét rendezi oldalra. Talán látja? Hallja?
Felszisszen. Nem a mozdulatra, hanem a hirtelen csendet elvágó szavakra. Ekkor néz csak vissza rá, kezét leeresztve. Szükség. Ez ugrik fel benne, az életösztön, ami bizonyára erre sarkallta és ami miatt meg kellett tennie. Harcolt, mintha rémlene neki a bajtárs szó és így értelmet nyer. A földi poklok sokszínűek, kinek egy üres szoba, kinek egy lángoló, harsogó csatatér. És ez a férfi a kutyákat sajnálja jobban. Valahol megérti, mert kevés ritka, tiszta lény van több náluk. Nem ítél, tekintetében nincs undor, vagy harag.
- Talán sokan mások sem éreznének értük semmit - utal az emberekre, szavai után elhagyva a beálló csendet. - Mert részben miattuk kellett megtenned azt, amit a legrosszabbnak nevezel. Megértem, miért érzel így - nem, fel nem foghatja, mert soha, a közelében sem volt annak a helynek és helyzetnek. De átérzi, amennyire tudja. - Bántani akartam egyszer valakit, nagyon. Ösztönből és meg is tettem. De jobban akartam - kezd bele végül, ujjait tördelve, kihagyva részleteket, a karmokat, fogakat, a vért. - Aztán egy időben magamat bántottam. Hogy fájjon - emeli fel jobb öklét, ahol haloványan ott vannak az apróbb hegek. - Hogy ködös és mámoros legyen, hogy elmúljon. Gyenge vagyok ehhez a világhoz. Hol... hol jártál, ahol ez a pokol várt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Szerencsére neki ilyen gondja nincs a macskával, még olyan ajándékot sem kapott, amit a mini-eb fog küldeni a srácnak, ha nem hagyja még kint kószálni egy ideig. Egeret, gyíkot bezzeg kap, döglöttet, jót tesz az a világnak és persze a srác finom, apró rasszizmusa. Holtra nem érdekli, most akkor ő meg mondja azt, hogy mocskosmágus? Fehér gyerek? Ugyan.
- Mintha szitokszó lenne – vonja fel a szemöldökét, mert nemigen érti a reakcióját, úgy… nagyon nem. Az emberek furák, neki pedig ma biztos nincs türelme egy percig sem fejtegetni, hogy a barna üstök mi a francot takar. Ameddig nem köpi le a srác, addig felőle minden mindegy, maximum elküldi a búsba, hogy menjen mást fikázni. Vannak bőven.
- Nyilván a torkomra megy és átharapja. Én kérek elnézést – minden bizonnyal előbb fulladna az apró kutya bundájába vagy nyálába, mint veszíteni egy „harcot”. Ha találkozik is kóbor kutyákkal a másik formájában, azok maximum ugatni mernek majd elszaladnak és sose látja őket. Igen, megvan annak az alaknak az előnye, nemigen barátkozik vele akkor senki. Mostanság meg normál formájában nem akar barátkozni, de az emberek beszélnek vele és keresik is, vagy megtalálják, így kora hajnalban és kérdéseket kap. Hah. Milyen kis kíváncsi valaki, mondjuk, ha a pletykákkal tisztában van, akkor a beszélőkéje és a fülei bizonyára jók.
- Mit nem? - ejt egy félvigyort, mint amiben pontosan annyi van elrejtve, hogy mindenfélét bele lehessen képzelni, ami nem történt. Hogy mit csinált? Azt az ő orrára nem köti, nemigen vágja a srácot és ma nincs is kedve lelkizni. - Mit beszélnek már az emberek megint? Nincs jobb dolguk? - morog csak, mert pont ezért is utál itt élni, mindenki a szájára veszi, ha van valami. Egy nagy városban eltűnik a sok között, senkit sem érdekel, maximum akkor, ha nagy dolgot tesz, meztelenül énekel a téren és ilyenek, de amúgy? A kutyát sem. Pontosan ezért ment el, mert a fák meg a természet nem nézi, mit művel.
- Kiengesztelni. Ahhhaa. Hát mivel itt élek és fogok is, azt hiszem a válasz, igen – sokáig. Lehetne filozofálni, mit jelent az. - Minek és mivel akarsz te engesztelni? - olyan lehetetlen képzelgés ez, mint ami pózt végül bevág. Nos, ahogy a másik röhög, úgy ejt meg egy nevetést maga is, mert tény, ebből így most a legjobbat hozta ki, bár a divathoz sosem fog érteni. Ő csak hordja, ami van.
- Imádom. Alig várom, hogy ledobd és belebújjak – bólogat, hogy ez komoly. Nem, nem az. - Mondod te, én meg tökre elvagyok, még melegem is van. Mondjuk, sehol sem vagyok – pillant le a farmer, bakancs, meg a téli kabát dologra. Meg is vonja a vállát. - Hát, nem velem fogsz divat-tippeket cserélni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Boglyas tér

Valamit mondana, de nem tudja kiejteni, nem jön hang. Ismerős helyzet, a szavak néha eltévednek és nem találnak a szabadba, vagy pont az fogja őket vissza, aki küzd velük. Helyzetfüggő. Nem faggatja mégsem, még ha kíváncsisága fel is ébredt, ő azt fogja vissza. Sok itt a kérdőjel, majd elválik, hogy melyekre kap választ is.
- Tehát kemény vagy, értem – és mégsem? Mivel nem esik le neki a nyilvánvaló, az alkohol adta bátorságnak gondolja és könyveli el. Egy ideig mindenki bír mindent, a kérdés az, mi marad utána. Egy jéghideg fürdő állítólag még jó is, emlékszik, hányan mentek télen a Balatonhoz csobbanni, mindegyiket lehülyézte, miközben a kabát alatt vacogott. Azóta változott, a hideget jobban tűri, mégsem ugrana.
- Nem, hát hogyan? - eleve az a dolog lényege, hogy sose találkozott semmivel, aztán hirtelen mindennel. Sárkányok, elemi mágusok, szellemek és megannyi dolog, köztük pedig saját lénye, ami egy nehezen emészthető kategória volt és még most se a legjobb. Már mondhatná, hogy semmin sem lepődik meg, felőle jöhet a csupakabra, a medvedisznóember, akármi, mert a mágia mindenre rácáfol, amiben felnőtt. Mesék, mi? Ha ez egy mese, akkor rohadt szar és szeretne mást kérni.
- De hát mondom hogy ne… ó… óóóó – torpan meg. Azért sellőzik ennyire, mert oda tart? Vagy mert…? Nagy szemeivel bámul rá, majd, minden kellemes illemet mellőzve, le a lábaira. Mert vannak lábai. A sellőknek uszonya. Na most gondolható, micsoda matek megy a fejében. - Én akkor most… most ezt nem értem. Sellőhöz mész, ugye? Azért kell a víz? - ez a leglogikusabb. Mert ő még mindig egy mugli fejben, ha valamit nem adnak a szájába emészteni, nem fog rájönni könnyen. De hát király is. Ó, ez az este megint…
- Elha… - kérdezné, de el is harapja, mert hamarabb kicsusszan a válasz. Elvették tőle és azért volt ennyire óvatos, mert ellenfélnek nézte. Vagy valami olyasmi. Elhúzza a száját. - Sajnálom. Semmi esélye, hogy visszakapd? - részegen biztos nem, de ezzel az egésszel most nagyon össze lett kavarva. - Vagy hát fogalmam sincs hogy megy ez. Össze vagyok most zavarodva a sellők és királyok között, nézd el nekem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Oda és vissza. Messze érzi magát tőle, el nem múló álomnak és emlékképnek, hogy aztán ismét valóságossá legyen. Újra és újra, mintha a szalag végtelen lenne, hiába vágta át Mihail, az csak egy fejezet volt, egy képkocka, most viszont másképp ugyan, de pörög. Úgy néz ki, egyikük sem tudja úgy elengedni a másikat, mint ahogy annak lennie kellene. Hiába a szavak, a fájdalom, ami benne van, mint az epe, marja a torkát, hogy létezik, megtörtént, átlépve kicsit mégis elhiszi, hogy sose történt meg. És közben a jelenben van, a valóságban, ahol tudja, mi is a helyzet. Szeretne önző lenni és akaratos, hogy visszakapja, hogy sose engedje el, de nem teheti, nem lehet. Más utakon járnak, másra vágynak, még ha abba beletartozik, hogy közben még egymás társaságára is. Ahogy megcsókolja, újra fellobban benne az önzőség, ahogy erősebben markol a felső anyagába, majd ujjai szinte azonnal el is ernyednek. Nem kérhet többet annál, amit kap és ha még most nem is, fel kell készülnie, hogy egyszer végleg elillan, eltűnik az életéből. Kérdés, hogy akarja-e. Hisz most is jött, mindig válaszol, nem engedi el és nem lép tovább, még ha közben éli is az életét. Furcsa ez és közben annyira jellemző rá; a végletekig kitart. Szüksége van erre valahol és közben mégis, elveszik.
Mindent. Beleborzongva szusszan egyet a szavaira és lágy mosollyal csóválja meg a fejét. Mindent nem akar, el sem bírná, mégis, el fogja fogadni, bármi is az. Beszélni kellene erről? Bármiről? Nem tudja eldönteni, beleül a helyzetbe és csendben figyeli, ahogy kezét megfogva lehet csókot rá. Ajkai nyomának helyén szinte bizsereg a bőre. Már hiányolta.
- Ugyan, miért érdemelném meg – értetlenkedik egy sort elindulva, mert semmit sem tett. Azért senki sem érdemel egy ilyen helyet és pillanatot csak úgy, mert létezik. Ha egymáséi lennének, akkor indokolt lenne, így még mindig tele van kérdéssel. Remény? Valahol talán, talán összetörik az egész után megint. Most mégis mosolyog és aprót nevetve bólint.
- Az – nem feltétlen, de ennyit szépíthet. - Tökre egyszerű, amúgy. Benne van a nevében, hogy mit csinálj: semmit. Semmi olyat ami kötelesség, munka, bármi, csak pihenés és élvezet. Amire vágysz – magyaráz, mintha annyira hozzáértő lenne. Körbepillant, hagyja megülni a város csendjét körülöttük, miközben megint rácsodálkozik a világra. Annyi mindent nem látott még… és annyi mindent szeretne. - Kezdetnek mit szólnál egy forró fürdőhöz? - billenti felé kissé a fejét, majd tekintete halad előre a hotel irányába. Csillogó íriszei árulják el, hogy valójában ő nagyon is sokat tenne, de egyelőre csak csodálkzik a világra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Csak győzze kivárni. Mondjuk nem nehéz, mert addig nem is mozdul, jobb ha nem, mert akkor lehet olyan lesz, amit nem kellemesen emleget bárki. Főleg nem ő. azonban csak az inger kerülgeti, erősnek nevezett gyomra pedig irigyli a talajtól azt, amit már megevett. Nem mintha ezen múlna, kettővel ezelőtt, mikor vizsgálatra vitték, kipakolt mindent, szóval sosem tudja, hogy akkor most megszokta, vagy nem, csak makacskodik.
- Köszi – nyögi rekedten, majd egy utolsó nagy nyeléssel rendezi magát. Kiegyenesedik, arcába lassan szín költözik és úgy néz ki, életbe marad. Olyannyira, hogy percek múltán már mellette lépked, mintha mi sem történt volna. Sőt, olyannyira, hogy amikor el is árulja, hova hozta, hangosan felkacag. Ez már valami! Az ő világa, a trash, az élete azon része, amikor semmi baja nem volt. Mennyi alja vásáron jártak és hisztiztek ki műanyag játékokat a haverjaival. Már el is felejtette szinte, hogy ezek léteznek, erre tessék, kapott egy utat ajándékba.
- Telekgerendás. Ilyen létezik? Basszus – még mindig hahotázik kicsit, látványosan tűnt el az a szomorú, sötét villanás lényéből, tekintetéből, ami mostanság jellemzi őt. Nem, nem tűnik el végleg, ahhoz idő kell és mégis, most boldog, örül, elfelejt mindent. Nem jók ezek az alkalmak, mert utána jön rá mindig, hogy amúgy minden egy határ szar, viszont ha nincsenek ezek a pillanatok, nos… mindenki sejti, hol lenne. Az alatt a föld alatt, amit tapos, mert épp körbefordul. Hallja, hogy a színpad és a dodzsem teljesen már zenét játszik és igen, ez a kavalvád visszalöki az időben. Szinte már olyan sértetten pillant a másik felé, mintha anyjára tenné, aki nem hajlandó megvenni a hatvanötödik műanyag, villogós pisztolyt.
- Hé! Tökre bírom a hintát, ha meg hányok, nem ciki. Más is teszi. És már elég magas is vagyok hozzá – mert hát, van abból gyerek is, nem messze tőle, de abba meg már nem engedik beleülni. Végül mégse a hinta felé indul meg, annyi az inger, hogy el is felejti kicsit.
- Aha, rémlik. Mondjuk nem minden, mert kicsit besöröztem, de nem gondoltam komolyan, hogy ennyire fontos és megragad benned – pillant felé. Mondjuk az őrült ötleteknek pont ez a lényege. Hirtelen, spontán és… ilyen. - Tényleg ideje volt már egy ilyen vurslinak. Köszönöm szépen – hajol oda és nemes egyszerűen csókolja arcon. - Ezért meghívlak egy túlárazott sörre és sült kolbászra. Vaaagy hot-dog, vagy lángos. Tessék, még választhatsz is. Bár mondjuk… káposztásat illene enni – ennyi. Nem neki, Aleksz-nek kell menekülnie, mert bizony, felpörgött és nem áll le mostanság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Halkan nevet fel a válaszon, majd fogadja is el ennyiben hagyva. Mert ugye, ennyi erővel bárki lehetne itt vele, mégsem az történt. Megszokta már, hogy nem mindenre van vagy kap egyenes választ, vagy egyszerűen nem érti meg, csak elengedi. Legyen így, gondol úgy rá, hogy különleges személy most, akinek ez a jutalma. Biztosan lennének olyanok, akik meg tudnák fojtani azért, hogy cserélhessenek, de még mindig nem hencegő, beképzelt fajta, aki később majd a tömegbe kiáltja a mostani pillanatokat. Ez  kettejüké, bármi is legyen a jövőben, ahogy a múlt szép pillanatait sem tudja már elvenni senki. Hogy beéri-e emlékekkel? Jó kérdés, de a válasz egyszerű.
- Csinálni pedig még könnyebb lesz, majd csak figyeld meg – mint valami jó oktató, úgy bólogat, innentől elkönyvelve a sikert és azt, hogy semmi sem tesz ennek keresztbe. Pedig talán itt sem kellene lennie, hogy teljesen kikapcsoljon és semmi se vegye el a csendes, pihenésre szánt pillanatokat. Nem érez szorító érzést, sem azt, hogy ez rossz. Az nem hazugság volt korábban, hogy egy része mindig is szeretettel fordul majd felé, ahogy most is, de a kín, a fájdalom? El fog maradni, el fogja fogadni a helyzetet és a világot úgy, ahogy van. Ettől még érezni fogja az űrt, érzi most is és a magány se lesz idegen. Csak meg kell tanulni elfogadni. Apró lépesek, neki így megy.
- Reméltem, hogy nem ellenkezel – enged a húzásnak, majd ismét a hotelre esik a figyelme, ahova végül odaérnek. Nyakát tekergeti, ahogy minden centimétert megvizsgál felületesen. Aprót szusszan, ahogy a fogadóbizottság ér oda és tőle szokatlan mód hallgataggá válik. Ez nem az ő világa. Csillog és pompás, a saját lénye pedig kicsi és szürke, elveszik benne és fel se fogja talán. Mihail éke enne az egésznek, miközben mellette létezve a padlót fixírozza. Hogyan is gondolhatta, hogy egyszer a kettejük világa örökre eggyé válik?
A szobába érve engedi el a másikat és lépdel befelé. Kabátja cipzárával matatva néz körbe, majd bújik ki belőle és a székre hajtja. Kényelmesnek tűnik, de még nem engedett fel annyira, hogy bejárja, felfedezze, az ágyra vesse magát, hogy mennyire kényelmes. Elmerengett pillanatából szakítja ki Mihail, ahogy elé áll. Arca máris vidámabb vonásokat ölt, miközben finoman futtatja végig a tekintetét rajta, majd emeli vissza arcára.
- Rendben van – szórakozott villanás csillan szemeiben, ahogy a gombjait bontogatják kifelé. Lágyan cirógat a karjára, miközben hümmögve „gondolkodik” a kérdésen. – Azt én is nagyon élvezném. Ha már benne ülnék is késő lenne – ujjai feljebb haladnak, mellkasán futnak végig, majd indul lefelé, kedveskedve simítva végig az utat. A nadrág övénél áll meg, és ha már ilyen kedvesen segít neki, viszonozva azt, az övcsatot bontja ki, majd a gombot és a sliccet, de a mozdulat megáll.
- Akkor nem kéne lemenni az emberek közé? Ahhoz nincs humorom – mert honnan tudja ő, mit rejt a szoba, ideje sem volt felfedezni. A válaszra várva addig, a hasfalát cirógatja. – De úgyis most te gyakorlod a semmittevést, így te választasz – vigyorodik el kissé, miközben hagyja végül a földre esni az inget, majd tér vissza oda, ahol eddig játszadozott.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ülj egy székkel arrébb. Nem, itt már egy új tanári kell.
Adott egy békés, unalmas nap, dolgozatokkal, jegyzetekkel és minden csodálatos tanári feladattal. Lakótársa később érkezett, Belián gondolatban addig pedig már hatszor megbánta, hogy ma nem jelentett beteget, mert szeme előtt összemosódott már minden, a szemüveget pedig nem hozta be. Pech. Eszébe ötlött egy pillanatra, hogy bedobja, egyenek inkább csirkét, mert az mindennél fontosabb - mármint az evés, amikor berobbant Cath. Fejét felemelve készült köszönni, kis vidáman, ahogy szokott, de torkára fagyott a szó.
- Mi a szar...? - mormogta maga elé és teljesen abban a hitben van, hogy ez itt egy április elsejei poén. De nem. A köszönés végül valami nyüsszenéssé válik, miközben szeme sarkából pillant csak lakótársa felé. - Öröm volt téged megismerni, emléked szívemben él majd és hasonlók - gondolja szépen, erősen, hogy olvassa ki, ha akarja, mert amilyen vehemenciával esik neki Cath, ezek után már a parcellán illik gondolkodni. Pedig neki gondja a nővel nincs és nem is akadt, de most komolyan retteg tőle. Kábé úgy, ahogy a férjének kellene. Kihordja más szívrohamát, ilyen lehetséges?
- Micsoda szép napunk van - billen Sankó felé, aki mellé becuccolta magát. Ez a helyzet nagyon fura, nagyon kellemetlen, Denis pedig úgy húzza azt az ideget, mintha muszáj lenne. A fejét csóválja, de nem, nem szól bele, ehhez semmi köze.
- Eleve az anyóst szokás házisárkánynak nevezni - mormogja ezt is Sándornak, de érzi, még így is hangos volt. A műsor persze nem csillapodik, sőt, egyre rosszabb. Nyel egyet, pótcselekvésként a bögréjéért nyúl, hogy igyon a már kihűlt kávéból, pechjére akkor dobja be Denis az orgazmust. Félrenyelve prüszköl egyet a tenyerébe, majd köhécselve dobja be a törülközőt. Ez a pali kész. Zavarában előre nyúl, miután nadrágjába törli a kezét és felkap egy random könyvet - pontosabban Hella egyik kötetét -, meg sem nézve a címet, kinyitja, lesüllyed a székben és elbújik a borító mögé. Ő nincs itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Végre! Kockásra ülte a fenekét, mire ideért - a végén persze segítséggel -, de itt van. Csak ő és a hátizsákja. Nem is kell több. Leadta a pakkot, az utolsó kijavított dolgozatot is és máris átváltott szünet üzemmódra. Persze, még volt egy kis idő a kicsikkel, azonban ott már jóval felszabadultabban viselkedik. Mindenhol. Mégis, van benne valami, egy mély csend, egy tisztes táv, amit a világtól tart és mindenkitől. Mégsem látni a szomorúságot, a depressziót, semmi hasonlót, csak őt. Végre, csak őt. Reménykedik, hogy amint végre kialussza és kipiheni magát, van, amit vissza tud csinálni, megjavítani. Attól még, hogy nem mondja, érzi a magányt és vágyakozik, csak… Amint belép az aulába, elzárja magában mindezt.
Kora estére kerül csak elő, ahogy bepakolt, rögtön le is dőlt, beállítva az ébresztőt, hogy a vacsorát semmiképp se hagyja ki. Kipihent óvodás képével ült neki és használta ki a svédasztalos-vacsora fogalmát gusztustalanul – nem, illedelmesen evett és még kést, villát is használt –, visszaélve a szakácsok munkára fordított idejével. Hát na, ki van fizetve vagy mi. Programja viszont már csak már holnap lesz, így a kora este csendjében húz kabátot és indul felfedezni a környéket, ameddig engedi a határ. Kilépve gyújt rá, majd ül le a kinti padok egyikére, hogy az eget kémlelje, vagy épp a megzizzenő kijelzőt, mert Hay felé üzent, hogy ideért és minden nagyon szép, küldött képeket is, így van mit kibeszélni, meg persze a lány felől is. Ha okosabb, elhozta volna, most azonban már mindegy. Biccent pár, szintén bagózni kiülő tagnak, nem szól senki hozzá és ez így van jól. Most nem nézik kicsoda, micsoda heg fut rajta, mennyit sírt, mikor kezdett el ismét mosolyogni, csak egy a vendégek közül, semmi több. Kinyújtja a lábait, hallgatja a jobb oldala felől odahallatszó idegen nyelvű szavakat és azon kesereg, hogy a bárban mit ihat, mert az alkoholról igen finoman letiltotta az orvosa. Majd valami koktélt, esernyővel, hogy a feeling meglegyen. Ez legyen a legnagyobb baja itt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Déli szárny → Átrium → Tanári szoba

Ez egyre rosszabb. Komolyan nem hitte, hogy ez lehetséges, mégis, már-már komikus valahol. Nem akar hangosan nevetni, mert félő, hogy az eddigi nagyszerű viszonya Cath-el igen hamar átcsapna kellemetlenbe, vagy úgy esetleg ő is a halállistára kerül, de nem tud nem somolyogni azon, hogy ezt Denis hogyan kezeli. Igazából, nem is kellett volna kérdésként szerepeltetnie a nejét, azonban ha ezt mondja neki, akkor meg onnan kap egy nagy „sallert”. Rohadt nehéz a demarkációs vonalon ülni és úgy tenni, mint aki nem is létezik jelenleg. Persze, ez nem ilyen egyszerű, eleve, mert mások is vannak körülötte és látják is, a szellemesdi nem működik. Fejét fordítja Gábriel felé és nem tud nem bólogatni, hogy ha már válasz, abból lehetne jobb is. De nincs. Gyönyörű. A kérdésre hümmög párat.
- Eddig nem tudtam róla, azonban lehet nincs kizárva, hogy új hobbi után nézett és így növeli az adrenalint – van, aki hegyet mászik, van, aki kiakasztja a feleségét. A hegyet választaná, akkor is, ha lenne felesége, mert onnan egyszerűbb leugrani és csendben meghalni, mint ez a műsor most.
El is lenne a könyvéve, amit szerez, amikor Denis kicsit kiszakad és felé intézi a szavait. Nagy szemekkel mered felé, mondhatni, van benne most annyi „illem”, hogy zavarba jön és mintha még pirulást is produkálna, belül azonban röhög. Hogyne.
- Pedig azt hittem rég túl vagyunk az illemen. Rendben, majd a kedvencedet főzöm és meztelenül várlak, mint péntekenként – pillázik is egy sort, talán valahol tényleg van benne zavar, de Denisről van szó, ez a „fenyegetés” felér egy fogatlan kutya harapásával, hiszen még mindig nem rendelkezik női paraméterekkel. Kivigyorogja magát, kacsint is egyet a szavai végeztével, majd Cath felé pillant, hogy ne is vegye komolyan, sőt, soha. Ezzel az irammal térne vissza a könyv felé, aminek a felét nem érti, de olyan lelkesen olvassa, öröm nézni. Azonban a mondatokra, amik repkednek, sértések címén, olyan alacsonyan repkednek, hogy nem tud koncentrálni. Sóhajt egyet, forgatja a könyvet, mintha képes magazin lenne, majd feladja. Arca egyszerűen semleges és nem is akar belemerülni ebbe annyira.
- Kicsit eltértünk a sárkányoktól, úgy hiszem – jegyzi meg, hangosan, mert az még mindig érdekesebb volt, mint ami most megy. De tuti ő van rosszul összerakva. Azonban Hellát, senki se kell félteni, ütik azt a bizonyos vasat, mintha muszáj lenne. Hol erre, hol arra forgatja a fejét, csak pislog, hogy már ott tartanak, hogy két másik ember „esik egymásnak” verbálisan.
- Szerintem semmi értelme a személyeskedésnek, bár addig sem hal meg senki. Biztos erre van szükségünk, nem egy jó erős kávéra? - meg vélhetően koporsóra, iszapra a hölgyeknek és kenyérre, mert az kell a népnek. A cirkusz már megvan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő