|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Aiden
Szokásom odamenni idegenekhez ez tény, de most lépteim nem olyan irányba visznek. Mosolya megtéveszt, hát az idegeneknek józan állapotban, normális ember nem küld ilyent. Ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy ő is megismer. Hát kell ennél több? Nem. Gondolataim messze járnak, az se tűnik fel, hogy az egyik libát úgy lököm el magam elől, hogy az nyakon önti a másikat. Pedig, ha észrevenném. Megállnék egyet nevetni, s csak azután mennék előre tovább. Így viszont kimaradok a buli ezen szakaszából, hallom, hogy hátam mögött szidnak, de úgy döntök, hogy nem fogok ezzel törődni. Aki nem ismer, nem váltott még velem egyetlen egy szót se, az ne ítéljen már meg, mert rühellem az ilyent. Nem direkt toltam odébb a lányt, hát mit tehetek én arról, hogy ő éppen köztem és Aiden között állt? Semmit, vessen magára vagy adjon le pár kilót, hogy elférjenek mellette. Visszakanyarodva a rellonoshoz. Szép kis társaság veszi körül, kedvem lenne mindet végigölelgetni és elbeszélgetni velük, de ugyebár az én figyelmem csakis egy alfa hímre irányulhat, aki láthatóan úgy fogadja érkezésem, mintha a világvége jött volna el. Na szép. Sírva azért nem fakadok, halkan nevetek egyet a saját szerencsétlenségemen, majd lenyúlom a hozzám legközelebb eső emberke poharát és megiszom a sörét. – Kösz – az üres poharat visszanyújtom, s barnáimat Aidenre táncoltatom. – Aiden? Hűűű, ultragáz – szemöldököm felszalad, egy kisebb lépést teszek hátra, jobban végigmérem. – Azt hiszem összekevertelek valakivel – ó nem. Tudom én, hogy kicsoda, pontosan emlékszem rá, meg arra is, hogy mennyit kellett segíteni neki. De jó fej csaj lévén nem fogom ezt felhozni, hátha az egójáról akkorát zuhanna, hogy a végén nekem kellene őt felmosni. – Kriszta vagyok, egyébként – megfogom a kezét, mélyen a szemébe nézek, még mosolyt is küldök neki. – Nem mintha meg tudnád jegyezni – vetem oda félvállról, majd kiállok a kör közepéről, és a korlátnak támaszkodom én is. - Bocs a nyakba borulásért, máskor nem fordul elő - még akkor se, ha véletlenül ő is felismer. Komolyan mondom a női hiúságomat megsértette, legalább a nagy loboncom beugorhatott volna neki, hát mindenki erről képes csak beazonosítani. - De ha már így alakult, iszunk valamit? - látom, hogy ő igen, de az enyém elfogyott. Na meg nem szeretném megint lenyúlni valaki másét, nem vagyok biztos abban, hogy értékelné a kis társaság.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Viharban született, az életvitel mestere, előkészítős gyermekek védelmezője, sárkányok atyja,
Ramholczék Kirillje
Egyre több időt töltök az ispotályban, szerencsére nem betegként, engem valahogy elkerülnek a balesetek és a járványok, szerencsés csillagzat alatt születtem ebből a szempontból. Sokszor jövök be, segítek, ha úgy van. Persze mindezt nem hivatalosan, hanem jótékonysági alapon tudom csak megtenni. A helyzet az, hogy fél lábbal kint vagyok a családi cégből és végre elkezdhettem azzal foglalkozni, ami érdekel. Egyik napom apuka csatlósaként telik el, a másik pedig itt, figyelve a betegekre. Azt hiszem ez lesz a tökéletes egyensúly számomra, mindkét énem jól érzi így magát, most már vissza is vettem a lázadási szintet. A fáradtság jelei még nem mutatkoznak rajtam, ám ezt elkerülendő, úgy határozok kell egy életmentő kávé, meg egy kis nyugalom. Nyakamat nyújtogatva érkezem meg a helyiségbe, mely meglepetésemre nem üres. Egy ismerős, fáradt arccal találom szemben magamat. - Szebb napot - nézek rá egy mosoly kíséretében, majd neki állok elkészíteni magamnak egy erős kávét, édesítővel és kevés tejjel. - Nehéz délelőtt? - fordulok felé érdeklődve. Tudom, hogy a kérdés felesleges, mert a válasz egyértelmű. Ez a járvány vagy akármi, ami elért mindenkit, elég sok munkát ad mára. Pedig aztán én nem is dolgozom itt, csak besegítek. El tudom képzelni mennyit szív az, akinek ez a munkahelye.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Mi az, hogy kicsi? Ha már így hívsz, tedd rendesen...
– Ugyan, elég láthatatlan módban tudok közlekedni – legalábbis az ispotályban igyekszem, nem hozni a harsány és életvidám énemet. Azt hiszem, én ezzel mutatom ki leginkább az együttérzésem? Vagy valami ilyesmi. – Jól tolod, de talán lassan apadnak – elhúzom a számat. Nem bízok én a csodákban, de azért megnyugtatásképpen ez talán még jól is jöhet. Hátamat a pultnak döntöm, kortyolok egy nagyobbat a kávéból és mélyen magamba szívom a kintről beáramló friss levegőt. – Kriszta vagyok – nem nyújtom felé a kezemet, csak egy mosolyt mellékelek mellé. – Viszont az a helyzet, hogy én se tudom a neved. Láttalak már eleget, de valahogy a kiléted még mindig rejtély – én is bocsánatkérően pislogok felé. Mivel nem dolgozom itt hivatalosan, így csak azoknak a nevét tudom, akik a segítségemet kérték, vagy véletlenül parancsot osztottak ki nekem. – Egész nap vagy? - érdeklődve tekintek felé. A helyzet az, hogy nem szeretek némaságba burkolózva ücsörögni, főleg, ha van társaságom. De természetesen, ha ő még pihenne egy kicsit, akkor elfoglalom magamat egy napilappal.
|
|
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Nem szeretem az őszt. Reggel fázom, délután meg neki kell vetkőzni és a kezemben cipelni mindent. Ma már az ébredéskor tudtam, hogy nem lesz ez egy jó nap, egy fúria hozzám képest kis angyal lehetett. Amibe lehetett belekötöttem, amit lehetett elrontottam, akit lehetett megsértettem. Igaz lett a mondás, 'bal lábbal ébredt'. Még az apámat is elküldtem melegebb éghajlatra, bár azt hiszem ez manapság nem olyan meglepő, az lett volna a csoda, ha vele legalább normálisan el tudok társalogni. Ennek a csuda hangulatnak köszönhetően, úgy határoztam, hogy ma még előbb el kell lépnem a munkából, mint szoktam. Gondoltam legalább sétálok egyet, kiélvezem a napsugarak gyógyító hatását. Talán még kávét és valami pékárút is veszek magamhoz, így lesz lehetőségem lecsillapodni. De hát, amit én eltervezek az... S csatt. Nem figyeltem, körbe se néztem, s mi lett belőle? Egy taxi olyan szépen sodor el, ahogy az a filmekben lenni szokott. Annyi szerencsém van, hogy valamit érezhetett a sofőr, mert nem jött olyan gyorsan. De az ütközés elkerülhetetlen volt, s én csak kiterülve fekszem a földön, a kabátomat pedig úgy szorongatom, mintha az életem múlna rajta.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Legalább kényelmes lenne. Pihe puha, mint az ágyikóm, amelybe ha belesüpped a hátsóm, úgy ölel körül, mintha egész nap engem várt volna. De nem, ez kemény és hideg, poros és büdös. Ráadásul valaki mozgat, mintha egy bábu lennék. Nekem pedig minden egyes mozdulat fáj és ezt nyüszögve, adom tudtára a jóakarómnak. Aki láthatóan egész jól megtanulta azt, hogy miképpen kell ilyenkor cselekedni. Ha majd feltápászkodom meg is tapsolom érte, mert a stabil oldalfekvést nagyon jól prezentálja. - Az élet - lassan mozdulok, nem kívánok ebben a helyzetben fetrengeni, hiszen nem érzem, hogy bajom lenne. Ha meg mégis, akkor majd otthon rendbe teszem magamat. - Ha továbbra is így hajolsz fölém, még azt hiszem, hogy valamit szeretnél - egy apró mosolyt erőltetek az arcomra. Igen, én az a fajta vagyok, akin akár az úthenger is átmehet, még utána is viccelődni fog. A hőslovag teret ad, akkor lassan felülök és hatalmas szemekkel pislogok rá. - Köszönöm - ez a nap úgy látszik még tartogatott meglepetéseket. - Megleszek, menj csak tovább - majdnem hozzáteszem, hogy úgy ahogy a többi nép tette. De inkább lenyelem ezt a gondolatot, hiszen éppen hálálkodnom kellene, mert ő legalább idelépett.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Legalább nem fapofa, mekkora szerencsém van. Micsoda cudar világ lenne, ha nem értené a poént. - Legalább egy kávéra hívj meg előtte - mosolyom ott marad, a kávét komolyan gondolom. Mit meg nem adnék érte, talán a fejem se sajognak ennyire. - Ahh köszi - engedem neki, hogy segítsen, mert hát nem vagyok olyan nő, aki elnyomja a férfiak lovagias vonásait. Maximum nem tudok mit kezdeni velük, bár ebben a helyzetben egyértelmű a dolog. Kezemet odateszem, ahol a legjobban fáj, s szemeim is arról árulkodnak, amit szavaival intéz nekem. Tényleg vérzik. Elhúzom a számat, majd kezemet visszateszem a sebre és úgy pillogok az ismeretlenre. - Megvagyok, nem olyan nagy gáz ez - ha használhatnám a pálcát, akkor még kisebb ügy lenne. Hmm, lehet el kellene kezdenem pánikolni, hogy normálisabbnak tűnjek? Előre nyújtom a kezemet, meg is tapogatom a fejét, hogy érezze a törődést, meg lássa azt is, hogy még mindig tudok poénkodni. Lábaimat is megmozgatom, behajlítom, kinyújtom és forgatom, de nem érzek semmit. - Azt hiszem egyben van mindenem - ha tört volna, akkor nem így állnának a végtagjaim. Cudarabb látványt nyújtanék, mint a vérző fej és szénaboglya hajkorona. - Kórház? Ugyan, megoldom otthon - csak jussak addig el, anélkül, hogy ismét elcsapnak. Ennek érdekében, ha hagyja, lassan fel is kelek, s magamhoz veszem a táskámat, meg a kabátot. Ruhámat pár mozdulattal tisztítgatom és kisimítom, majd jobb híján a sálamat kezdem a fejemhez szorítani. - Egyből hazakísérnél mi? Hát ez szép - halkan kuncogok. - Megleszek, ne aggódj - nézek rá immár komolyan. Nagy lány vagyok, volt már és lesz is még ennél nagyobb bajom.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
– Persze, gondoltam tök menő lenne kamikázénak lenni – mosolyogva nézek rá. – Nem volt repülő, így meg kellett oldanom egy taxival – megvonom a vállaimat, miközben beszélek. Hogy én mennyi hülyeséget vagyok képes összehordani, hihetetlen. – Menő volt nem? – érdeklődve nézek rá. Nem kell komolyan venni, csak hülyéskedek. Tudom én, hogy ebben semmi figyelemreméltó nem volt. – Örülök, hogy jól vagy. Nem érezném jól magam, ha hirtelen bajod lenne azért, mert vérzik a fejem – elhúzom a számat. Van, aki bizony nem bírja a vörösfolt látványát, teljesen megértem, én ezt. Szerencsére én magam, nem tartozom ezek közé az emberek közé, hát milyen gyógyító lennék, ha elájulnék a látványtól? – Lennél a sál helyében, mi? – vigyorgok. Nem sajnálom, majd Lénának jó lesz, úgyis mindig lenyúlja a holmijaimat. Aztán kegyese halált ad nekik, a fogai által. De hát én nem tudok ezért haragudni rá. – Van merszed? – elkerekedett szemekkel nézek rá, majd ismét kuncogok. Bár ezt jobb lenne, ha nem tenném, mert fáj, nem is kicsit. – Az előbb ütöttek el és még én csináljak kávét? – megcsóválom a fejemet. – Jöhetsz, de a kávét te oldod meg – ebből nem adok le. Nem fogok én kávét főzni, hát az én fejem vérzik, nem az övé. – De, ha meg szeretnéd ezt úszni.. Hazának van egy pékség, elég vacak kávé, de süti meg valami kaja is van – ha már nem enged a dologból, hát akkor legyen értelme elkísérnie. Otthon maximum sajt van, meg talán pár szalámi, esetleg kutya kaja, viszont ezen kívül. Semmi érdemleges.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
Nincs rosszul, ez még jó is lehet. Legalább nem fogunk, felváltva összepottyanni itt az utcán. Az milyen kellemetlen lenne, meg vicces. Szerintem hirtelen nem is tudnám eldönteni, hogy sírjak-e vagy nevessek. Kissé meglepődve érzékelem, hogy belém karol. Ezt az arcomról is könnyen le lehet olvasni, s ha véletlenül onnan nem tudná, nem vagyok rest csendben maradni sem. – Kíséret nélkül már nem is tudsz haladni? Ennyire vén vagy? – nyilván nem mondom azt, hogy ’hé, engedj már el, ne vagyok szarul’. Drávecz Krisztina a nehezebb utat választja, s a maga módján igyekszik az ember tudtára adni, hogy eressze már el. – Nem gondolod, hogy vérző fejjel beülök valahova ugye? – érdeklődve pillantok rá. Tény, hogy én lazán kezelem a szitut, s láthatóan ő is bírja a dolgot, de azért lehet, hogy nem kellene így tetszelegni mások előtt. Na, meg akkor mi lenne az amúgy is leáldozóban lévő imidzsemmel? – Elindulunk, szépen szerzünk kávét, meg harapnivalót és tovább megyünk. Én pedig megígérem, hogy ezen idő alatt maximum kétszer fogok összeesni – legalábbis megpróbálok. Mert hiába mutatom azt, hogy minden rendben, ez csak terelés. A saját gondolataimat igyekszem más felé terelni, azért, hogy ne kezdjek el pánikolni vagy összeesni. – Az első dolog, hogy fognunk kell egy taxit, merthogy én nem fogok így vezetni az biztos. Vagy… – nagy szemekkel nézek rá. – Van jogsid? – ha nagyon muszáj átpasszolom neki a lehetőséget. Autó van, gyalogolni pedig nem fogok Budanekeresdig, ennyire nem koppant nagyot a fejem. – Ha nincs az se baj, de akkor viszont telefonálnom kell párat – legvégső megoldás Bálint. A nagy és erős bátyó, kinek fejét elcsavarta egy némber. Annyi maradt benne, hogyha hívom, legalább felveszi és igyekszik segíteni. Tőle mondjuk kérhetnék egy autót, meg nyilván egy alapos fejmosást is. De jó lesz ez. – Ja izé, Kriszta – a nevét meghallva már tudom, hogy a vezetéknevemet meg se próbáljam elmagyarázni. Veszett ügy, amibe beletört már a késem, nem is egyszer.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Demyan
A járda, majd az úttest, végül ki tudja.
nov. 15.
- Vénnek? Ha te annak, akkor én is - talán pár évvel idősebb. De nem hiszem, hogy ez eget rengető különbség lenne közöttünk. – Amikor már baromira szédülök, akkor szerintem tök mindegy – elmosolyodom, majd mélyen magamba szívok egy nagyobb levegő adagot. – Mást nem, bele omlok a karodba – ahh, amilyen szerencsés vagyok, még azt is elvéteném. Az lenne ám csak a parádé, kétszer padlót fogni egy nap alatt… – Remek ötlet, de beülni, nem fogok – annál azért jobban pánikolok a dologtól, még ha ez nem is látszik. Lassú léptekkel elindulok, hálás vagyok azért, hogy megértette, nem kell kísérgetni. Nem vagyok öregasszony, sem részeg, boldogulok én a támaszték nélkül is, csak nem annyira sebesen, mint szoktam. – Gyógyító.. – nyelek egy nagyobbat, elhúzom a számat, majd gyorsan javítok. - Mármint ilyen ápolószerű vagyok papíron – igen, csak papíron. Nem dolgozok ebben a formában, s nincs is nagy valószínűsége annak, hogy valaha ez lesz a munkám. – Elég ciki lenne, ha rosszul lennék a vértől, vagy ilyesmitől – elmosolyodom. Láttam ennél szörnyűbbet, történt is már velem rosszabb. Kellett már bemennem a kórházba, hogy a bátyámat tegyem össze, s szerintem lesz is még ilyen. Meg amúgy sem vagyok egy hisztérikus nőszemély. – Amúgy is kávéért és ennivalóért igyekeztem, szar egy nap ez a mai – megvonom a vállaimat. Itt nem az adrenalin a fontos, a kávé mindenek felett, még akkor is, ha a kórházban fekszem és éppen vénásan kötik be. – Ahh remek, akkor el tudod az én kicsi kocsimat is vezetni – lazán odaadom neki a kulcsot. Ha soha nem látom majd többet a kocsimat, az sem érdekel. Majd veszek egy újat, elvégre Drávecz uraság ivadéka vagyok, sosem nélkülöztem. A szövegelés közepette, megérkezünk a kávéshophoz és én gondolkodás nélkül válaszolok a kérdésére. – Lattet kérek, laktózmentes tejből és édesítőszerrel – a cukort már régen elhagytam, a laktóz pedig úgy döntött, hogy akárhányszor elcsábulok, becsap és megszívat. Így tőle is könnyesbúcsút vettem. - Siettem? Nem sietek, ez a megszokott tempóm. Vagyis nem ez, amit most látsz. Hanem, ami még a tornagyakorlat bemutatása előtt volt – elnevetem magamat, majd mielőtt lehetősége lenne fizetni, megelőzőm. – Nem hagyhatom, hogy te fizess – apró, ám őszinte magyarázat. Nem sétált tovább és még mindig nem tágít, nem vagyok olyan nő, aki hálátlan. Egyelőre ezzel a kávéval és pékáruval igyekszem ezt meghálálni. – Mond csak, melyik országból származol? – ilyen névvel nem lehet magyar. Mi ez már, hogy mostanság a legtöbb ember, akivel összefutok külföldi? Valamiféle invázió van és nekem elfelejtettek szólni erről?
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ervin  Pécs - Advent
Imádom ezt az időszakot. Nem azért, mert a szeretet ünnepe közeleg, abban már régen nem hiszek. Hanem az utcákat körüllengő hangulat és illatok miatt. Forralt bor, gofri, kürtös kalács és egyéb finomságok sokasága, melyek a cukorszintet jól megdobják, nekem pedig pont erre van most szükségem. A novemberben történt randevú óta, mely egy taxi szélvédőjével esett meg, kissé jobban visszafogom magamat. Több időt töltök Pécsen, mint előtte. Szabadságoltam magamat, de nem azért, hogy az egyetemen sündörögjek és az odajárók ritmusát próbáljam felvenni. A családtól távol van lehetőségem kissé értékelni azt, hogy merre tartok, s mit is akarok. Persze emellett van, akire képes vagyok időt fordítani. A férfiak egyik mintapéldánya éppen itt sétálgat mellettem, s emeli az este színvonalát. Az igazság az, hogy unom már az egyedül töltött időt, s szembe köptem magamat ismét. Annak ellenére kerestem meg Ervint, hogy már ezerszer megígértem magamnak, hogy többször nem szabad. Bírom őt, pedig annak idején a bárban nem így indult, s ha megpróbálok visszaemlékezni az akkori beszélgetésünkre, tisztán rémlik, hogy valami olyasmiről volt szó, hogy egyszer. Aztán lett belőle még egy, meg megint, aztán főzés, filmezés, mintha barátok lennék. De én nekem nem szoktak fiú barátaim lenni. Abból soha nem lett semmi jó. – Tessék, állítólag jó – fordulok felé az árustól, akitől szereztem egy kis melengetésre szolgáló italt. Még csak éppen beköszöntött a tél, de az esték már úgy lehűlnek, hogy bizony csak akkor lehet elviselni őket, ha melegen felöltözünk és iszunk. Hát ebben a forgatagban mindkettőre lesz lehetőség, s még a végén valami ostoba ajándékot is képes leszek megvenni az unokahugiknak és öcsiknek. Pedig mennyire ellene vagyok az ilyeneknek.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Ervin Pécs - Advent
– Ahh, ezt nem lehet elégszer hallani – nevetve nézek rá, mikor meghallom a megjegyzését. Szeretem, ha dicsérnek, megcirógatja a hiúságomat ilyenkor, s buta lennék, ha ellenkeznék. Nem sok mindenkitől viselem el a bókokat, ő tőle is csak azért, mert tudom, hogy a komolyság faktor ilyenkor nem a maximumot lobogtatja. Szórakozik, én élvezem, kölcsönösen megteszem, amikor a szükség így kívánja. S ennyi. Jók vagyunk abban, hogy magasztaljuk a másikat, s feltornázzuk az önbecsülést, ha éppen lankadóban lenne. – Fú, féltem, hogy azt mondod, szerezhetnénk mi is egy gyereket – elnevetem magamat. Az, hogy sok időt lógunk együtt, azzal is jár, hogy már nagyjából képben vagyunk azzal, ki kicsoda. Mármint a másik ismerősei közül, Miklósnak még csak a nevét hallottam, látni nem láttam, de sikeresen összetettem, hogy náluk érkezik lassan új lakó. – Kürtöskalács jól hangzik, a hamburgert meg.. Majd lopok a tiedből, ha közösködsz velem, de egy egészet biztosan nem tudok eltüntetni – este van, nem rég ettem. Meg a házi burgerekkel mindig úgy voltam, hogy túl nagyok és az sem mellékes, hogy nem lehet őket gusztusosan enni. Én pedig kényes vagyok még ilyenkor is arra, hogy milyen az összkép rólam. Hát a fenébe is, az előbb mondta azt, hogy Istennő vagyok.. Az pedig ne legyen már maszatos. – Na gyere, te nagy gyerek – belé karolok, s neki iramodok. Bár tömegiszonyos vagyok, most még nem bukkan fel a pánik. Egész elviselhető a kavalkád, nincsenek se sokan, se kevesen. S remélem ez így is marad, vagy Ervin kénytelen lesz a hátán hazacipelni.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Az elveszett.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Hadilábon állok a téllel. Hideg van, nagyon fel kell öltözni, s ettől nem érzem magam annyira szabadnak, mint a nyári ruhácskáimban. Régen szerettem a telet, főleg, amikor hó volt, bár azt kifejezetten nehezményeztem, mikor belevágtak egy nagyobb halomba. Tudtam érte olyan igazi, nőiesnek nem nevezhető hisztit vágni. Szerencsére most már senki nem mer ilyet megpróbálni. Körülbelül fél órája élvezem a csodálatos Adventi vásár hangulatát, sokad magammal, ismét Pécsen. Lassan már több időt töltök itt, mint Pesten. Ha körbe nézek a társaságon csupa olyan fiatalt látok, aki csak azért lépett ki ide ma, hogy egy kicsit maga mögött hagyjon valamit. Vizsgákat, csalódást, szerelmet, odaégett vacsorát és családot. Ó igen. Én vagyok az, aki a családot, hiszen semmi kedvem nem volt az Adams family társaságát élvezni, ahol én számítok fekete báránynak. – Szerzek valami ennivalót – szólok oda az egyik csajnak, aki nem hiszem, hogy értette mit próbálok közölni, mert éppen akkor hahotáztak fel körülöttünk a többiek. A hangulat legalább jó, s ha még isznak pár kört, akkor még jobb is lehet. Nekem előtte viszont szükségem van valamire, ami nem túl zsíros, nem túl nehéz, meleg és finom, hogy szívja az a kevés alkoholt, amit beviszek a szervezetembe. A kürtöskalács éppen jó lesz ehhez, így be is állok az odavárakozók sorába, a forrócsokit tartalmazó, poharamat szorongatva.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Az elveszett.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Fújogatom a poharat, hogy tartalmából tudjak egy nagyobbat kortyolni, s eltüntessem az egészet. Néha visszapillantok a társaságra, akik szerencsére még nem döntöttek úgy, hogy hátra hagynak. Bár, ha véletlenül ez megesne, akkor sem lennék kétségbeesve. A sor viszonylag gyorsan halad, már csak ketten vannak előttem, amikor.. Kellemes borzongás járja át a testemet. A hangot ezer közül is felismerném. - Mi a? – köhögök a felszálló gőznek köszönhetően. Majd nagyra nyílt szemekkel pislogok fel rá. – Na hát, Mr. Francia – nem tudom kimondani a vezetéknevét, így azzal meg sem próbálkozom, de egy mosolyt megeresztek. – Hasonlót neked is – mi ez? Kissé mintha zavarban lennék, pedig még csak két szót mondott nekem. – Köszönöm – a már kiürült poharat összegyűröm és kidobom, majd átveszem tőle, amit felém nyújt. – Rég láttalak.. – sóhajtok egy kisebbet, nem is tudom már, hogy mikor volt.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Az elveszett.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Elnevetem magam, mikor a vezetéknevemmel próbálkozik. Még mindig szörnyen ejti ki, mégis oly kedvesen cseng. A fene vinné el. Szemeim összeszűkülnek, mikor felvilágosít arról, hogy neki mi a neve. – Komolyan? – nézek rá értetlenkedve. – Nem rémlik ilyen név – megrázom a fejemet. Ha játszani kíván, én aztán benne vagyok, de szerintem ezt már eddig is bőven bizonyítottam neki. – Krisztina, de szólítson csak Krisztának – nyújtom felé kecses kacsómat, s mellé egy mosolyt is csatolok. Aztán szemeimet végre leveszem róla, s felmérem a kínálatot. Nem vagyok az a típus, aki a kürtös kalácsban a merészeket választja, így maradok a megszokottnál. – Vaníliás – válaszolok a kérdésre, s már emelem is magamhoz a pénztárcát. – S remélem azt nem gondoltad komolyan – fejemmel az ö tárcája felé bökök. Ebből nem vagyok hajlandó engedni, most sem. – Hogy vagy kedves professzorok gyöngye? – kérdezem tőle, őszinte érdeklődéssel, miután végre a kezemben tudhatom a kalácsot, s elléphetünk a bódétól. Válla fölött nézek a társaságra, nem úgy tűnik, mintha hiányolnának, így teljes nyugalomban szánok a franciára néhány percet. Vagy akár többet is, ha nem hajt el.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Megrázom a fejemet, miközben sóhajtok egyet. Nem tudok beletörődni ebbe, szóval biztos lehet benne, hogy valahogy ezt még honorálom. Elteszem hát a tárcát, bár ez számomra még mindig terhes dolog. – Köszönöm ismét – már megint. Az elmúlt percekben annyit köszöngetek neki, hogy már kezd egy kissé nevetségesség válni a dolog, legalábbis számomra biztosan. Letelepszem az asztalhoz, amit kinézett, majd figyelmesen hallgatom, míg a kérdését fel nem teszi. Nem is tudom mit kéne elárulni, szóval egy kicsit töprengek. – Hmm, röviden tömören? – török egy kisebb darabot az ételből, majd el is tűntetem. – Elütöttek, felmondtam, lézengek, megvagyok – azt hiszem ez így egyben minden. Nincs eltitkolt gyerek, se férj meg feleség. Ha jobban belegondolok, egészen unalmasak voltak a napjaim, azt az egy-kettőt leszámítva. – Lejöttem pár ismerőssel, mert nem volt kedvem Pesten lenni a családdal – teszem még hozzá magyarázatként. Jobban nem fejtem ki, mert szerintem már elégszer említettem, hogy mennyire nem jövök ki velük. – Mik az ünnepi terveid? – klisés kérdés, de hát zavaromban, hirtelen nem is tudom, miről kellene cseverészni. A szépen süt a nap és milyen szép kék az ég, az most eléggé furcsán venné ki magát.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Én várok, mint mindig. Csak tudnám, hogy mire is? Arra, hogy leessen neki, vagy arra, hogy esetleg elrohanjon, keressen egy autóst és megverje? Nem tudom, de várok és mosolygok, őszintén, nyugodtan. Aztán kérdését hallva, elkomorodok, visszaemlékezek, szinte érzem, hogy mennyire fájt. – Pesten. November közepén és senki? – szépen sorban az összesre válaszolok, s mindezt halál nyugodtan. Fejemet kissé oldalra billentem, vizslatom őt és a reakcióját és egy picit elmosolyodok. – Élek, nyugalom, de nem kell sajnálnod, nem te ütöttél el – számhoz emelem a poharat, megfújom, majd kortyolok egy kisebbet. Nem volt olyan nagy gond, hiába volt szépe a repülésem. – Hát, nem repesett. Most egy darabig nem vagyok családtagnak tekintve – elhúzom a számat, majd, hogy enyhítsem bánatomat, török egy nagyobbat az ételből és be is tömöm gyorsan. Legalább addig sem én fecsegek. – De megleszek, majd csak találok valamit – ha neki állok keresni, akkor biztosan. De egyelőre nem jutottam el addig a szintig, hogy munka után kutassak. Majd talán januártól. – Jajj, csak ne dolgozz, annál minden jobb – összeráncolom a homlokomat. Én sem vagyok egy nagy Karácsony fan, de a munka ilyenkor szóba se jöhet. – Nem az, szerintem egész sokan fognak még így tenni. Bár lehet nem a mekit ajánlanám, inkább valami éttermi kaját – én is erre a sorsra jutok? Igen valószínű, de ezt inkább nem mondom, jobb magamban tartani. Ja és mellé kérlek nézd meg a Reszkessetek betörőket! - nevetve nézek rá. Kihagyhatatlan, bár én már évek óta hanyagolom a dolgot, de emlékszem, hogy kisebb koromban el nem tudtak volna ráncigálni a tv elől, amikor az ment.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Felsóhajtok. Érzem, hogy ebből semmi jó nem lesz. Nézem őt, minden reakcióját figyelem, a mimikája, a hanglejtése, a mozzanatai..most először érzem úgy mellette, mintha bajban lennék. – Jamie! Nyugi – elhúzom én is a számat, miközben összébb húzom magam. Minden egyes szavánál úgy érzem, hogy egyre kisebb leszek. Mintha apám kapott volna el, egy csínytevés után. – Az a bor a fejedbe szállt – jegyzem meg, megemelkedett hanggal. – Nem fogok bemenni az ispotályba, ez te is nagyon jól tudod – tekintetemet nem választom el az övétől. Kizárok mindent, ami körülöttünk zajlik, s csak rá koncentrálok. – Egy hónapja volt, nem gondolod, ha valami hatalmas nagy baj lenne, akkor nem itt ücsörögnék veled szemben? – felvonom az egyik szemöldökömet. Nem akarom ezt magyarázni neki, jól vagyok, nincsen baj. Csak feltűnt volna, ha valami nem oké. – Nem megyek be az ispotályba – közlöm ismét vele a nyilvánvalót. – Amúgy is, ha ápolósdit akarsz játszani azt mondjad, ne az ispotályt hozd fel – bevágok egy vigyort, csak érti, hát nem? Értenie kell, meg túllépni az egészen. Innen engem csak a hátán visz az ispotályba, máshova meg megyek magamtól is.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Ez így nem lesz jó. Ő sem enged, s én sem. Mit két makacs öszvér, aki a saját feje után rohan. Nézem őt, eltöprengek azon, hogy megadom magamat, aztán ráeszmélek, hogy bolond lennék így tenni. Most szabadultam meg valakitől, aki az életem minden egyes percét irányítani kívánta, hát nem fogom hagyni, hogy az uraság kicsit is emlékeztethessen rá. – Jamie, semmi kedvem veszekedni veled – halkabbra veszem a dolgot, mint eddigi szavaim. Elég, ha ő hallja, nem kívánok nagyobb felhajtást köríteni magunknak. Kiiszom a maradék bort, a kalácsot becsomagolom, s feltápászkodok. – Na idefigyelj! Nem mondom, hogy rózsaszínködöt építettél körém, de azért szerintem nem éreztük magunkat annyira szarul.. Aztán egyszer csak eltűnsz. Koptattak már le máskor is, de akkor legalább közölték, hogy mi a fene van és nem várták el, hogy következő találkozáson, 'parancsra' ugorjak – rácsapok én is az asztalra, hát álljon már meg a menet. Nem az apám, nem családtagom, s azt hiszem jelenleg barátnak sem nevezném, mégis teszi itt nekem az alfa hímet. Nehogy már. Örülök, hogy van közöttünk némi távolság, mert lehet, hogy ahogy kezeimmel hadonászok szövegelés közben, megütöttem volna, véletlenül. Nem tudom, hogy ez mióta gyűlt bennem, de most csak kiszaladt. – És még csak a viccet se érted, istenem – meg tudnám fojtani. – Nem hiszem el – eltűrőm az arcomba szökő tincseket, aztán csak pislogok rá. Ez az egész nevetséges, ennek se eleje se vége nem lesz. Értetlenkedve megrázom a fejemet, máris távolinak tűnik az öröm, amit éreztem, mikor a hangját meghallottam.
|
|
|
|
|
Drávecz Krisztina
INAKTÍV
#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
|
Jamie Leroux.
Pécs. Adventi vásár.
12.16. késő délután
Jól van Kriszta, ügyes gyerek vagy te. Olyan tipikus nő, aki behoz minden ostobaságot, ami hirtelen eszébe jut, csak azért, hogy ő legyen a hangosabb és ő beszéljen többet. Az asztalon körmeim halkan dobolnak, kell valami pótcselekvés, míg hallgatom. Nem úgy tűnik, mint aki ezt könnyen elengedné, szóval felteszem azt a kérdést, amit ismételten tudom, hogy meg fogok még bánni. – Mit akarsz? Jobb lesz, ha lát valaki? – bár nem hiszem, hogy ennyi idővel utána, bármi lényeges kiderülne, de ha ezzel túlléphetünk a dolgon. – Elmegyek akkor holnap, ha attól megnyugszol – most biztosan nem fogok elindulni. Azért jöttem, hogy jól érezzem magamat, kikapcsoljak, nem az ispotály falai között kívánom ezt elérni. – Majd küldök selfiet a dokival, hogy elhidd – teszem még hozzá ezt is. Én mosolygok, mert ez nevetséges. Az egész, ami kerekedett belőle. Mennyivel jobb lett volna a hülye, családi életet taglalni, abban legalább egyetértünk. – Hagyjuk, lényegtelen, nem is érdekel az egész – tényleg nem. Nem sírtam a sarokban, nem tömtem magamat jégkrémmel, elvoltam. Valami mélyről jövő szarság volt ez, amit a lendület kihozott belőlem, de tova is szállt, ahogy az nálam lenni szokott. - Lehet jobb lesz, ha most visszamegyek - menekülés az megy. Innen pedig már csak ez az egy út van, mert azt hiszem a dolog kezd a kínosnak nevezendő szituk közé haladni. Én meg igazán nem bírom az ilyesmit.
|
|
|
|
|
