36. tanév, tanulmányi szünet
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Drávecz Krisztina összes RPG hozzászólása (98 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Le
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 2. 23:15 Ugrás a poszthoz

Mina

Zúg a fejem, hányingerem van és víz után epedek. Nem merek megmozdulni, mert azt se tudom, ki fekszik mellettem. Kellemetlen a helyzet, de az igazság az, hogy elég sokszor megesett már velem a történet. Mostanában pedig egyre többször. Eljöttem bulizni, egy darabig loholtam Bálint és sleppje után, de aztán elmentek Hannahval, én meg valahogy úgy éreztem, most nincsen kedvem a modell lány árnyékában lenni. Mert, hát sajnos megesik, hogy nem vagyok éppen sziporkázó kedvemben és lazán elnyom.  Mondjuk, szeretem is visszaadni neki. A lényeg az, hogy belekeveredtem egy társaságba, szerencsére egyik se törődött azzal, hogy ki vagyok, csak élvezték a zenét és az italt, meg még ki tudja mit. Mert, hogy azt hiszem volt ott más is, hiszen olyan képszakadást kaptam, amelyet a tv csatornák is megirigyelnének.
Az első mozdulat megtörténik, de nem tőlem. Félve pillantok a mellettem felülő irányába, amit látok, az mindent felülmúl. A megszokott kidolgozott test és rövid haj kombináció helyett, igencsak női vonásokkal szembesülök. Só nincs róla, nem vagyok én prűd és volt már dolgom eddig is a saját nememmel, de mégiscsak meglepődöm a látványon. Egy halk nyöszörgéssel adom a tudtára, hogy ébredezem, s szépen lassan pilláim is tágabbra nyílnak. – Nem lehetne, hogy még egy kicsit visszadőlsz? – én képtelen vagyok megmozdulni, kidobni pedig nem fogom, hiszen még abban sem vagyok száz százalékig biztos, hogy az én sátramban tanyázunk. Kezemet kinyújtom felé és, ha ő elfogadja, akkor lassan visszahúzom, majd egy mosolyt erőltetve az arcomra nézek rá. – Hagyd el, soha nem fogjuk összetenni – maximum, ha készültek képek, vagy voltak tanuk.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 3. 08:14 Ugrás a poszthoz

Mina

Felesleges törni az agyunkat, amelyet így ébredés után pár pillanattal esélyünk sincsen összetenni. Én egyben biztos vagyok, nagyon fáj a fejem és hullafáradtnak érzem magamat. Egy darabig nézem a hasonló állapotokat produkáló lányt, majd kinyújtóztatom a végtagjaimat. A takaró ettől a mozdulattól lecsúszik lábamról és ekkor veszem észre, hogy az alsó, ami rajtam van, az bizony nem az enyém. De több pillanatnyi vizslatás után arra is rájövök, hogy tuti nem a mellettem lévő barnáé, mert ez bizony egy elég férfias ruhadarab. Hát akkor viszont valaki még hiányzik a kirakósból.
– Én meg Kriszta és hiányzik a bugyim – kéznyújtás, ölelkezés és puszi helyett csak egy nevetéssel közlöm a nevemet, majd a tényt, amelyet megállapítottam. Én valahogy nem tudok és nem is akarok feszengeni, mert bizony akkor könnyedén kínos szituba keveredhetünk.
– Nem fekszik a te oldaladon, a földön valaki? – kérdésem tán értelmetlen, s biztosan viccesen nézhet ki, ahogyan éppen hajolgatok lefelé és keresem az alsó gazdáját, de na. Drága volt az a bugyi, amit lenyúlt és érzéseim szerint neki nem is állhat annyira jól, mint nekem.

Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. július 3. 08:15
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 3. 19:06 Ugrás a poszthoz

Levente
Aquaréna


- Azt hiszem én inkább lelépcsőzöm - szorongatom Levi kezét mint egy kis gyerek a szüleiét. Ahogy egyre kisebb a sor és vészesen csillogtatja előttem a jövőt, hogy bizony itt le kell csúszni, én viszont minden pillanattal egyre jobban parázom. Lehet inni kellett volna, vagy beszedni pár nyugtatót és akkor sokkal lazább lenne a helyzet. - Kérlek, bármit megteszek neked, csak ne kényszeríts be oda - mutogatok a fekete lyukba, amelynek ki tudja hol a vége. Alulról jó mókának tűnt, aztán ahogy jöttük felfelé, ráébredtem, hogy a bátorságomat reggel otthon felejtettem. A kisebb csúszdákkal, meg a hullámmedencével nyilván nem volt gond. De hát ezt itt, hiába nem egy óriás, mégiscsak baljós sejtelemmel néz rám. Imádom az extrém helyzeteket, viszont ez a szabadesés dolog még nekem is sok. Hogy egy kicsit húzzam az időt és felkészítsem magamat, elénk engedek néhány fiatal suhancot és szörnyülködve veszem tudomásul, hogy ezek a kis szarzsákok milyen könnyedén indulnak meg. Kezdem cikinek érezni magam.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 3. 19:50 Ugrás a poszthoz

Levente
Aquaréna


Egész fer ajánlat. Bár megnézném, hogyan tuszkol ő bármit is, khm. De, visszaevezve a történethez, szóval még a lábaim is remegnek. Tényleg be vagyok tojva, amit még magam sem hiszek el. Egyre jobban szorongatom a kezét, csüngök rajta, mint egy szerelmes tini aztán az egyik mondatára, enyhülni látszik beszariságom. Engedek a szorításon és nagyokat pislogva, komoly arccal nézek rá.
- De hát nekem nincs is.. vagyis otthon van, de abban határozottan nincs vér - ártatlanul pislogok felé. Nem szeretném ezt túl magyarázni. Egyszerűen magas volt a labda, amit le kellett csapni. Az pedig, hogy komolyan beszéltem-e, hát biztos, hogy az én titkom marad.
Egy ideig húzom a számat, aztán ráébredek, hogy ja, mi nem is a szabadesés sorában ácsorgunk, hanem szépen kettecskén is lecsusszanhatunk. Hát így már mindjárt már, de azért ha már eddig kérettem magamat, egy kicsit még lányoskodom. Nézem őt, ahogy várakozóan pillant rám, s már éppen tenném bele magamtól a lábacskáimat, amikor ő megfog és csak úgy belepakol. - Hééé - nevetek, miközben gyengén egyszer vállba ütöm. Hát, ha már ki lehet használni az alkalmat, én biztosan nem mondok ellent. Szeretem, ha cipelik a hátsómat, meg nem is vagyok olyan nehéz, hogy egy Levi fajta ne bírna el. Na, de ülök elől, türelmesen kivárom, míg neki indulunk, aztán visítok egészen leig, mint egy újévi kismalac. A vízbe hatalmas puffanással érkezem, mert hát persze vagyok olyan szerencsétlen, hogy kiessek a matracból még ideje korán. Nagyokat hápogva érkezem fel a vízre, hajamat hátra dobom és tekintetemmel egyből Levi után kutatok. - Háhh, mégegyszeeeeer -  megjött a bátorság, a végén még ki se tud innen szedni.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. július 3. 23:20
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 3. 21:42 Ugrás a poszthoz

Mina

Hát nekem is muszáj nevetnem. Az egész szituáció egy komikum, amelyet talán még merészebb álmaimban sem képzeltem el. Bár az nagyon érdekelne, hogy miképpen került rám egy a boxer és miért éppen rajtam van, miért nem rajta? Mert, hogy nem egyedül voltam ebben a buliban az ezerszázalék. Vannak ám képek, néhány itt-ott bevillan, de nem elegek a teljes puzzlehoz.
– Jó van, azért plusz testrészem nincsen – bekukkantok, hátha még ezzel is megvicceltek, de hála az égnek ez nem történt meg. Figyelmem máris újdonsült ismerősömre irányul, aki éppen a csipkefehérneműmet lengeti. – Ahh, pedig reménykedtem, hogy ebben futkorászik kint valaki – lemondóan sóhajtok egyet, majd elveszem és leteszem magam mellé. Ekkor morgásra és mocorgásra leszek figyelmes, s bizony én is sikeresen felfedezem hogy rajtunk kívül még van itt valaki. Nem is egy, hanem rögtön több. Hát ez sokkal durvábbra sikeredett, mint remélni mertem volna. Tekintetemmel rögtön azt keresem, vajon melyik férfihoz tartozhat az alsó, de nem igazán vagyok kisegítve. – Micsoda neveletlen barmok, legalább alsót húztak volna magukra.. – tűntetésképpen rájuk dobom a takarónak használt plédemet. Na nem mintha annyira rondák lennének, de valahogy most nincsen kedvem ilyesfajta látványhoz.
– Szerintem megtartom ezt a gatyót, nekem biztos jobban áll, mint ezek közül bármelyiknek – lassan feltápászkodom és még körbe s forgok benne, hogy megmutassam magam Minának. Tudom én, hogy kínos a szitu, de nincsen kedvem ezzel foglalkozni.
- Szerezni kéne kávét.. - nem működöm nélküle, még akkor sem, ha sikerül átlendülnöm a holtpontot. Szerintem, ha egyszer véletlenül kórházba kerülök, akkor majd kibulizom, hogy az infúziómban az legyen.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 9. 13:28 Ugrás a poszthoz

Mina

- Lehet rá kéne adni valamelyikre, mielőtt ellépünk – bár sajnálnám a ruhadarabot, de megérné az élményért. Töprengve nézem a srácokat, aztán egy fintorral az arcomon inkább lebeszélem magamat erről a tervről. Ahhoz rengeteg ital kellene, hogy én most valamelyikre ráráncigáljak bármit, bár a fejükön biztosan jól mutatna. – Ahh, jó lesz így is – jobb is, mint az én holmim pazarlása. Még lehet nevetséges és egyben megbotránkoztató a sztori. Mi biztos élvezni fogjuk, ők már kevésbé, merthogy megszerzem a többi ruhaneműt is és eldugom jó helyre, hogy véletlenül se találhassák meg őket. Elégedetten nézek Mina felé, remélem nem tartja annyira gyerekesnek a dolgot, inkább édes bosszúnak, mint én.
– Hmm tudod mit? – elkezdek az egyik táskában kutatni. Pólómat egy fürdőruha felsőre cserélem, a nadrág köré meg tekerek egy majdnem átlátszó kendőt. Hajamat megborzolom, hogy az amúgy is rakoncátlan tincsek még jobban szétálljanak. – Így még akár tényleg be is jöhet – elvigyorodom. Jó lesz ez így, mindenféle őrült ember mászkál különböző szettekben az ilyen helyeken, szóval nem én leszek az egyetlen, akin valami nevetséges ruha kombináció van. – Majd ha valamelyik megszól érte, megmondom neki, hogy éppen azt keresem, aki legjobban beleillik ebbe a nadrágba – elnevetem magamat, bár próbálom komoly arccal előadni a tervet, de hát esélytelen.
– Na akkor uccu neki, szerezzünk valamit, amiért nem kell fizetnünk – bár nem tudom, hogy ilyentájt bepalizható-e valaki, de majd kiderül. Mást nem előkotrom a pénzemet és én állom, de a tegnapi estéből kiindulva erre egyáltalán nem lesz szükség. Előre engedem magam előtt, csak azért hogy megnézzem, s tisztázzam magamban, hogy nem lőttem mellé vele tegnap este. Bár tényleg fogalmam sincsen miképpen alakultak a dolgok, de határozottan jobb, hogy mellette ébredtem, mint a négy srác egyike mellett. – Nekem ennivaló szinten valami nagyon könnyű kell, mert a nehézzel bajok lesznek – tudom mi kell ilyenkor. Egy nagy adag kávé vagy tej és mellé kifli vagy pogácsa. Tudom, hogy ezek nem könnyűek, de a gyros, lángos, hamburger és egyéb ilyen gyors kajákhoz viszonyítva lényegesen könnyedebbek. – Gyere, menjünk erre – ha engedi, megfogom a kezét és könnyeden lépkedve elindulok balra, mert arra már tudom, hogy mi van.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. július 9. 15:11
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 19. 22:24 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party



Leugrottunk egyet lazítani, mivel holnap kivételesen nem kell beállítani korán az apám irodájába, így megengedhetem magamnak. A fesztivál szezon közepette, sajnos én nem élhetem a gondtalan egyetemisták és tinik életét – lévén az már nem is vagyok -, szóval most egy kissé vissza kellett vennem. Így a társaságomat is alaposan jól megválasztva a kulturáltabb példányokkal jöttem el mulatni, máskülönben már valamelyik sarokban adnám el a helységet, talán még az asztalon is táncolnék a hamisan éneklő fiatalok által szolgáltatott zenére. De mivel ez az állapot elmaradt, így a pultnál vagyok kénytelen ücsörögni és hallgatni a hatalmas sztorikat, melyek nem másról, mint szerelemről, családról és munkáról szólnak. Nekem ez nagyon unalmas, így kihúzok a társaságból, nem tudom, hogy ezt vette-e észre a srác, vagy azt, hogy már hosszú percek óta figyelem tevékenységét, mindenesetre valamelyik csak bejött. Egy fél percig csak nézem őt, az arcán játszó mimikát próbálom megfejteni, miközben ő leteszi a poharat én csak a provokálás végett is megérintem a kezét, ahogy érte nyúlok.
- Óóó, köszönöm – egy mosolyt villantok a pult mögött álló felé, amely hamar el is illan az ital láttán. Megnézem jobbról, meglesem balról, még felülről is belekukkantok, hogy jobban szemügyre vegyem. Aztán szemeimet visszatáncoltatom a srácra és összeráncolt homlokkal tekintek rá. – Mi a trükk benne? – hogy az italban vagy abban, hogy idetolta elém, mint a ház ajándékát, döntse el ő. Megfogom inni, ha kapok valamelyikre némi magyarázatot.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 21. 10:06 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party



Kissé megzavarodva nézem a mosolyt, melyet érintésem váltott ki belőle. Látom benne a csibészt és a gyermeki ént is, amelyet nem vártam. Állíthatnám, hogy lehengerel, de ez még nem az, több kell némi bájos mosolynál. Inkább megnyerő, még ha az ötéves unokaöcsém is jut róla eszembe, akkor is az, legalábbis a mellettem ücsörgőknek biztosan. Az egyik majdnem mellé ül a széknek, ahogyan nézi a srácot, hát ez fenomenális produkcióvá válhat még, ha tovább figyelem.
- Hát, akkor mi a te asztalod? A bájos pofi és egy fogsort villantós mosoly? – halk kuncogásba kezdek. Nem feltételeztem tudatmódosítószert az italban egészen addig, míg meg nem említette. Most már még gyanúsabb a dolog, s szemeim kis kínai üzemmódban összeszűkülnek, így vizslatom tovább az italt és a benne lévő arany színnek a hívogató táncát.
– Hmm, egyszer élünk – megvonom a vállamat. Nem tudom eldönteni, hogy a különböző alkoholok említése vagy éppen a beszédstílus és a mellé társuló szép pofi győzött-e meg, de valami biztosan, hiszen elkezdem pusztítani az italt. Arcomra némely kortynál fintor ül ki, hisz a torkomat marja az alkohol és kifejezetten nem az én ízlésemnek tetszelegnek. De aztán jön a gyümölcsös is, mely enyhíti undorom, ez pedig meg kell hagyni nem is olyan rossz ötlet.
Fejemet közben arra fordítom, ahova a pultos figyelme irányul. Éppen ahhoz a két lánykához érkezett, amelyeket már említettem. Kedvem lenne meglökni egy kicsikét, az egyiket, hogy ’Hé ne nyáladdz már annyira, mert tök gáz vagy!” helyette, azonban inkább csak külső szemlélőként veszek részt a műsorban és poharamat szorongatva, egész testemmel fordulok arra, hogy mindent lássak. Egyelőre. Cuki viháncolás, szempilla rebegtetés, egy kis ajak csücsörítés, minden van itt, kérem szépen, a srác örülhet, hiszen a női praktikák széles tárházát sorakoztatja fel elé a két lány. Már csak az hiányzik, hogy mellkasukat megvillantva közöljék vele, hogy akkor fizethet. Komolyan kezdem sajnálni,bár megjegyzem nem tűnik egy elveszett báránynak, de azért úgy döntök, a magam módján kimentem. Az ital maradékát lehúzom, feltornászom magamat a pultra, aztán át a másik oldalára. Látom ám én, hogy a másik pultos tátogva mutogat felém, hogy kapjanak már el, de ezzel sem igazán törődök. Elindulok csini pofi felé, a lányokra vetek egy szánakozó pillantást, majd két kezem közé fogom a srác arcát és nyomok az ajkaira egy olyan csókot, amelytől még én is elszégyellném magam, ha kívülről kéne néznem.
– A műsorért nem számítunk fel felárat, de a két italt fizessétek csak ki – elválok a sráctól és a két lányka felé fordulok, hogy hűvösen közöljem velük a szomorú tényt, miszerint ma hiába is vágyakoztak az ingyen körre, az nem mindenkinek jár.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 22. 12:37 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party



Az ital elfogy, az arcomon mimikája pedig érzelmek sokaságát tárja azok felé, akik éppen véletlenül rám pillantanak. Hogy ízlett-e az ital egyelőre nem tudom megmondani. Még várok az utóízre, meg arra, hogy visszatérjen hozzám az ember és a kérdőívet elém vágva megbizonyosodjon arról, hogy mi a véleménye a vendégeknek az újításról. Bár tudom, hogy ez nem így megy, de azért maga a szituáció biztosan vicces pillanatokat hozna.
Unott fejjel nézem a produkciót, s bár biztos vagyok benne, hogy a srác hiúságát simogatja legalább egy picikét az, amit lát, engem az egész csak elszomorít. Ezért is kerülök oda mellé és hívom táncba a nyelvét, amelyet meglepetésemre még viszonoz is. Testemmel szorosan hozzásimulok, legfőképpen azért, hogy tartást adjon, mert hiába indítottam el én a dolgot, bizony még az én lábaim is elgyengülnek. A csuda vigye el, jól csinálja és én erre nem voltam eléggé felkészülve.
Tekintetemet le s fel jártatom a két lányon, méregetem őket, mint egy kiéhezett vad a prédáját, Közben jobb kezemmel végigsimítok a srác arcán, mintha tényleg azon gondolkoznék, hogy vajon melyikük lenne a jobb választás. – A bögyösebb jöhetne – adom meg végül a kegyelemdöfést egy mosoly kíséretében. Kíváncsi lennék, hogyan mennem tovább ez a játszma, ha tényleg belemegy a lányka, de sajnos ezt ma sem tudom meg. Az italuk gyorsan elfogy és a pénz is hamar előkerül, én pedig ellépek a pultosok gyöngyétől és nevetve széttárom a karjaimat.
– Van az, az állapot, amikor igen – vállam fölött hátra pillantok, még mindig nem tetszik másoknak, hogy a pult ezen oldalára kerültem, így feladom a dolgot és visszamászok a korábbi helyemre. – Fájdalmas volt nézni, amit művelnek –lassan helyezkedek vissza a székre. – Tudom, hogy te megszoktad és biztosan még élvezted is, de na – nem tudom befejezni a mondatot, mert talán nincs is jó vége.  Meg az olyan rosszul hangzana, hogy ki akartam sajátítani legalább egy kis időre a figyelmét, hiszen nincsen ilyesmire jogom.
- Szóval az ital, amit elém toltál... - kell valami más téma, bár nem érzem magam kellemetlenül a helyzet miatt, mégis úgy érzem szükséges egy kis mentés. - Azt hiszem nem is volt olyan rossz, bár ha kapnék még egyet, könnyebb lenne a döntés - angyalian mosolyogva nézek rá. Kifizetem én, ezen nem múlik, tényleg csak a helyes válasz érdekében döntenék magamba még egyet.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. július 22. 12:47
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. július 31. 17:56 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party



Hmm, mind a ketten? Szóval a drága így szereti? Elismerően hümmögök párat, nekem ugyan nincsen ellenemre, el tudok lenni én bárkivel, ha éppen olyanom van. Vigyorogva nézem a két lánykát, akiknek a mi szórakozásunk nem tetszik annyira. S nem is szánok árjuk több időt, hiszen különös mód azt kell érzékelnem, hogy ez az idegen, nem hogy eltolna magától, de még ő is élvezkedik. Mosolyogva nézek rá, nyomok az arcára még egy puszit éppen a szája sarkába, amelyet akárminek is vehet. Én egy kimondatlan ígéretnek szánom, amelyben meglengetem a folytatás lehetőségét ennek a kis játéknak. Élvezném, nagyon is.
- Lehet nem tetszettem nekik eléggé, mert nagyon úgy tűnt, hogy csak veled bevállalták volna – nem tör le a dolog, nekem csak jót tettek azzal, hogy lekoccoltak, mert így nem kellett őket szép szavakkal leépíteni. Popsimat kicsit megmozgatom, hogy tökéletesen el tudjak helyezkedni a széken, közben figyelmesen hallgatom a szövegét. Teljesen olyan, mintha valami betanult szöveget nyomna itt nekem, ezt én meg nem szeretem. Tény, hogy a mosolya lehengerlő, de azért tudom én is, hogy nem emiatt fizetik. Azoknál a libáknál talán ezzel befutott volna, de nálam többet kell villantania.
– Ne aggódj. Olyan értékelést, véleményt és elemzést fogsz kapni, hogy azt kívánod majd, hogy bárcsak ne elém tetted volna le azt a poharat – hogy miről kapja majd azt nem mondom meg. Nem éppen az italra gondolok, mást sokkal inkább szeretnék megvitatni vele, ez csak egy jó lehetőség volt arra, hogy a figyelmét még tovább fenntartsam. Néha nekem is be kell vetni egy-egy ilyen női praktikát.
– Melyik sztorit szeretnéd hallani? – kicsit előre dőlök, mintha egy olyan sztorit akarnék eladni neki, melyet mások nem hallhatnak meg. – Az egyiknek már a közepe környékén azt fogod kívánni, hogy bárcsak elcipeltél volna oda - egy ajtó felé mutatok, amely mögött fogalmam sincsen mi rejtőzik. – A másiknak csak a végén jutunk el erre a pontra – vigyorogva adom elő a dolgot. Nem az italnak köszönhetően vagyok felbátorodva, én szeretek a pillanatnak élni, s meg kell hagyni, hogy ott a pult mögötti az nagyon is bejött. A srác pedig nem úgy viselkedett, mintha nehezére esett volna, hogy a karjaiban tartson és finom érintésekkel próbáljon elvarázsolni. Megjegyzem bejött, felpezsdült tőle a vérem és szívesen feszegetem a határt, hogy meddig szeretne elmenni. Kifejezetten élvezem a cicázását, pedig legtöbbször szeretek a lényegre térni.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. július 31. 17:57
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 3. 11:42 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party



Nem olvadok a kezébe azért, mert egy bókszerűséget ejt meg. Kedves, meg cuki, de ennél azért több kell, ahhoz, hogy a tényleg olyan helyzetbe kerüljünk amerre haladunk. Azt hiszem szerencsém van, hiszen pont azt az embert fogtam ki, aki nem kezdett el hápogni azért, mert kapott egy csókot, mennyire gáz lett volna a helyzet.
– Kinőttem már abból, hogy így nyilvánuljak meg – bár van az italnak annyi mennyisége, miután lealacsonyodok erre a tini szlengre és ugrálva, vigyorgok, miközben szupcsinak és mencsinek titulálom magamat. Hála az égnek, ma nem vagyok ezen a szinten, nem ittam annyit, mivel gondoltam épeszű társalgásra fogok vetemedni azokkal, akikkel érkeztem. De hát már azt se tudom merre kóricálnak, meg hát a család, gyerek, párkapcsolat és monogámia téma nem az én asztalom, még akkor sem, ha az sulykolják belém, hogy ideje lenne. Hagyjuk már.
– Lehet egyben kéne kivenned jó pár tíz percet… – vigyorogva nyúlok az italért, melynek színe még mindig nem győzött meg. Bár tudom, már mit hoz, mégis ugyanazzal a kétkedéssel indulok neki, mint elsőre. Szürcsölök egy nagyobbat, arcomon az érzelmek széles tárháza lejt piszkos táncot. Valószínű úgy festhetek, mint aki éppen strokeot fog kapni, kellemetlen. Éppen ezért próbálok egy mosolyt villantani, a közelebb került pultosnak, hát nehogy már véletlen egy ital miatt elijesszem itt.
- Szóóval a rövid sztori.. – kihúzom magamat, közben az italban található gyümölcsöt igyekszem kihalászni a pohárból. – Zárdába vonulok holnap és szeretném kiélni az utolsó estémet – halál komolysággal állok neki, de a végére elnevetem magamat. Én, mint apáca? A legszörnyűbb rémálmok egyike, bár megérné csak azért, hogy lássam apám arcát, hogy éppen elveszíti az egyik pincsikutyáját. – Komolyra fordítva a dolgot, nem vagyok lekötve, szeretek élni, van egy noteszem, amiben húzom a strigulákat és nem villantok azért, hogy egy korsó sört dobj ide – beszédem közben végig fogva tartom a tekintetét, enyémbe egy kis ravaszság csillan meg. Nem hazudok, eddig sem viselkedtem egy visszafogott lányként, ezután se állok neki. – Ja és nem fogok sipákolva visszajárogatni ide, hogy az őrületbe kergesselek… Bár azt nem ígérem, hogy nem jövök még, mert jó a hely – elmosolyodom. Többször is voltam már itt, de nem szoktam nagy figyelmet fordítani arra, hogy ki van a pult mögött. Főleg azért, mert nem sokszor járok a környékén, ez is most egy kivételes eset, amit az elején még bántam, de most már azt hiszem, egyre jobban élvezem. – A hosszú sztori meg abból áll, hogy próbálok kiugrani a család által felállított morálokból és ezért lázadok, gyanútlan helyes pultos fiúkra vetem ki a hálómat, hogy találjak valami szórakozást – nevetve mondom a sztorit, ami nem igaz, nem csak a pultosok az áldozataim. Szerencsére felelőtlenül belemehetek az ilyen dolgokba, bár ezt nem kötöm senki orrára sem, elég ha csak én tudom, hogy nem lehetnek következményei az ilyen afféroknak.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 13. 23:51 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party




– Hát ez nagyon jól hangzik – miért ne hangzana? Igaz nem terveztem, hogy addig maradjak, de ezt egy lehetséges ígéretnek veszem, ami pedig igencsak jó mókának ígérkezik. Ostoba lennék kihagyni ezt az ajánlatot. – Máris kibírom, ha nem veszel ki egyben több tízest – csábos mosolyt villantok felé, aztán eltűntetem azt a fránya italt, ha már annak köszönhetően keveredtem eme remek társaságba. Arcomra újfent fintor ül ki, sőt még ki is borsódzik a bőröm, azt hiszem ez a nedű, nem lesz az én kedvencem.
– Figyelj, én nem tudom mi ez a keserű ebben az italban, de az nem való oda – a poharat finoman helyezem vissza a pultra, ajkaimat lenyalogatom, hogy még az utolsó cseppeket is bejuttassam a szervezetembe. – Amúgy nem rossz, íz kavalkádnak tudnám mondani, a végén lévő keserűségre keresnék valami megoldást – keresek megfelelő szavakat, ez csak a felvezetés. Megígértem, hogy normális elemzést fog kapni, így be is fogom tartani a szavamat, nem kell azt hinnie, hogy nem vagyok szavahihető.
– Hát, ha te is így élsz, akkor ez Isten akarata volt… Látod, mégiscsak van valami ebben az apáca és zárda dologban – nevetve ejtem ki a szavakat a számon. Valami mégis csak van itt, ha ennyire egy hullámon van az életünk jelen pillanatban. Bár én nem igazán hiszek az ilyenekben, de nem vetem meg az olyan népeket, akik igen.
– Jobb is, ha nem tudja megmondani az ember, szerintem – elmosolyodom. Nem mintha érdekelne, hogy kivel volt vagy kivel nem. Ez nem az én ügyem, nekem nem kell róla beszámolni, ha képes velük együtt dolgozni, akkor pedig emelem kalapomat, én ezt nem biztos, hogy tudnám.
– Áhh, csak nem tennél ilyent, nem foszthatsz meg másoktól - komolyan nézek rá, még akkor is, ha tudom, hogy ő ezt poénnak szánta. – Na meg magadtól sem veheted el az újabb élményt – a viszontlátás öröme lehet akár még pozitív is, bár ugye én nem várok és nem is ígérek semmit.
- Hmm innen? Várjál.. – előkotrom a telefonomat és úgy teszek, mintha veszettül keresgélni kezdenék. – A lányokat is számoljuk? – angyalin mosolyogva pillantok fel rá. Csak kérdés, mindegy, hogy mit felel rá, nem akartam ezzel megijeszteni, vagy kiábrándítani. – Ja és csak ez a hely játszik? – ismét felé nézek, mintha tényleg számolgatnám az embereket, pedig közben csak a pofim minőségét ellenőrizem a kamerában. Na hát, nő vagyok és nincs kedvem kimenni a mosdóba ilyesmi miatt, így hát cselhez folyamodva kell megoldanom ezt az egyszerű mutatványt. – Hmm, hmm, – leteszem a telefont, a kijelzőjén egy gyermekkel vagyok látható, amint éppen elefántnak vagyunk beöltözve. Nem rejtem el, mert büszke vagyok rá, nem az enyém mégis aképpen szeretem, s megmutatja a világnak, hogy mennyire bolond is tudok lenni néha, ha éppen arról van szó. – A helyzet az, hogy szerintem még eggyel se.. Nem vagyok én ám olyan lány.. annyira.. – fogsorvillantós mosolyomat vetem be nála. Amúgy is olyan lány vagyok, hogy ami a szívemen az a számon, de így hogy már ittam is még inkább. Tényleg nem volt még pultos, ez pedig csak azért lehet, mert nem szoktam a pultnál várakozni, de ezt azt hiszem már részleteztem.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 28. 22:02 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party




Két óra.. Mennyi minden belefér abba az időbe, a fantázia világom már életre is kelt, teljesen máshová visz, egy pillanatra el is veszek benne. – Talán nem lesz kevés.. – incselkedve nézem őt. Az elején még töprengtem azon, hogy vajon csak játszik-e és tesztel, meddig megyek, de most már, ha kényszerítenem kell, akkor sem fogom hagyni, hogy meghátráljon. Ó.. túlságosan is felkeltette az érdeklődésemet, a galád. Ködös vágyaim tengeréből egy idegen érkezése ébreszt fel. Nem csak fejemmel, hanem testemmel is felé fordulok, s mivel jó kedvem van még egy mosolyt is küldök felé. Különös egy szerzet, de nem tűnik annyira félelmetesnek. Látom az elhomályosult tekintetét, de mivel szavakat nem intéz hozzám, így teljesen hidegen hagy, hogy a továbbiakban mit művel. Nem vagyok egy félős alkat, s reménykedem abban is, hogyha véletlenül megindulna felém, akkor lesz, aki megvéd.
– Szegény ember, még ha iszik, se tud? Tudod, mint az Agymenőkben az indiai – erősen gondolkozom a tag nevén, de nem jut eszembe. Azt se tudom, hogy Ervin képben van-e azzal, hogy miről fecsegek, ha nem akkor majd legyintünk egyet a dologra, hiszen úgysem olyan fontos.
Kérdőn pillantok rá, először nem értem, hogy mit szeretne, de amikor meglátom az ujját, már minden világos. Megemelem a hátsómat, előre dőlök, szinte belemászom megint az arcába, s még mielőtt neki állnék, elidőzöm egy keveset a tekintetében. Aztán megint az elém nyújtott testrészre nézek, kicsit megdöntöm a fejemet és elhessegetem a mocskos gondolataimat.
– Öhm – ott az ujja előttem, én pedig nem vagyok a szégyenlős kislány, szóval bekapom és kicsit játszom is vele, mert hát miért is hagynám ezt ki. De persze még azelőtt elhúzom a számat, mielőtt még kínossá válna a szitu, bár én egyáltalán nem annak szánom.. –Igen, ez az, bár így az ujjadon…hmm – alsó ajkamat kicsit beharapom, szemeimben furcsa csillogás lejt táncot. Legszívesebben újra átmásznék a pult másik oldalára, de nem biztos, hogy megállnék egyetlen egy csóknál. Az már édes kevés lesz. Előre dőlésem közepette oldalra pillantok a férfira, akinek nem tudom, hogy a produkció vagy a fenekem tetszik-e, de egy pislogással legalább életjelet ad. Amíg nem indul meg felém, addig nem érdekel, hogy mennyire bámul, figyelmemet úgyis más irányába kell fordítanom.
- Ha tudtam volna, hogy valakinek ennyire megmozgatja a fantáziáját, magammal hozom - kajánul vigyorogva dőlök vissza a helyemre, s popsimat leteszem a székre. Vannak ám otthon ilyen beöltözős ruhák, bár abban nem vagyok biztos, hogy apáca szerkó is található a szekrény mélyén. De ezen ne múljon, ha szeretne egy ilyen showt, akár még össze is hozok neki, úgy egy fél órán belül.
– Óóóó, tényleg kíváncsi vagy? Semmi fújjolás, meg fintorgás és ilyenek? - meglepődve nézek rá. Hát ilyesmire nem számítottam, a végén még tényleg elő kell vennem azt a listát és elkezdeni összehasonlítgatni az övével. – Milyen vicces lenne a tiéden és az enyémen ugyanazokat a neveket megtalálni – egy másik helyen és időben ez még tényleg érdekelne is. Mert hát ugye vannak olyanok, akik jönnek a szöveggel, hogy ők aztán ilyet soha.. Aztán mégis.
- Hmm.. Ha azt mondanám, hogy az enyém az lendítené vagy visszavetné azt, ahova tartunk? – érdeklődve nézek rá. Nem mintha a válasza bármit is változtatna az enyémet, csupán kíváncsi vagyok. – Nem az enyém, de úgy szeretem, mintha az lenne – hangom a mondat végére kissé halkabbá válik. Az oka az, hogy én tudom, hogy sajtom soha nem lesz, de hát ezt mégsem kötheti az ember mindenkinek az orrára. Vetek még egy utolsó pillantást a képre , aztán visszacsúsztatom a telefont a zsebembe, s figyelmemet újra a szépfiúnak szentelem.
- Mennyi is van még a zárásig? – nem mintha sietnék, csak hát, na.. Olyan szép ígéret lebeg a szemem előtt, hogy mielőbb szeretnék hozzájutni.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 28. 23:40
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 28. 23:28 Ugrás a poszthoz

Professzorok gyöngye
Pécsen andalogva



Bevárom, eszemben sincs menekülni előle, hiszen azért érkeztem, hogy kicsit többet megtudjak róla. Mellette lépdelve a magam 168 centijével törpének érzem magam, ennek ellenére áldom azt a gondolatot, mely reggel azt suttogta, nehogy magassarkút vegyél fel. Mert hát azért a gyatra járda, meg a macskakő nem lennének a haverjai a topánoknak.
- Hát, sajnos ez nem egy büfétantárgy. Le kell csücsülni mellé és benyalni - nem tudom, hogy érti e, mit szeretnék ezzel a szóval kifejezni. Ha nem, hát akkor készségesen elmagyarázom majd neki, addig is legalább jártathatom a számat, hiszen csak nem bírok leállni. Sok álmatlan éjszakára emlékszem, volt hogy úgy estem be vizsgázni, hogy előtte éjszaka jó, ha sikerült fél órát aludni. Vizsgára készülés téren rettenetes voltam a végére.. Volt, hogy az esélytelenek nyugalmával érkeztem, sőt olyan is, hogy bár végigvártam a sort, inkább be se mentem.
- A hangod semmi jót sem ígér - egy pillanatra megtorpanok és bizonytalanul a karjáért nyúlok. Finoman megszorítom, ezzel szeretném magam felé fordítani őt, bár nem tudom, hogy mennyi esélyem van rá. - Tényleg nem ő tehet róla, ne rajta verd le. Bármit kitalálhatsz, de én bűnhődjek, ne ő - kérlelő pillantásokkal nézek rá. Hogy hol a magabiztosságom? Valahol egy béka feneke alá bújt el, s várja, hogy Jamie megvillantsa megnyerő mosolyát, s visszatérhessen. Karját végül elengedem, s zavaromban eltűrök pár rakoncátlan tincset, ami a szélnek köszönhetően szemembe került. Közben remélem, hogy a francia tényleg kitalál valamit, ami engem érint. Szegény Bianka nem érdemli meg, hogy miattam szívjon.
- Hmm, hát egy ilyen beharangozó után, mindenképpen meg kell kóstolnom - elmosolyodom. Olyan őszinte reakciót látok tőle, ami manapság ritka, legalábbis az én életemben. Jó egy kicsit "igazinak" lenni, sajnos nem sokszor adatik meg.
- Jól kiismered már magadat itt? - érdeklődve nézek rá, miközben haladunk. Az én memóriám rémes, főleg, ha a-ból kell eljutni b-be. Még egy ismerős helyen is képes vagyok úgy eltévedni, hogy soha nem jutok vissza oda, ahonnan indultam. - Pécs vagy Pest nyert meg jobban? - mielőtt még megérkezünk bevetem ezt is, tényleg érdekel a válasza, főleg ha még véletlenül meg is magyarázza. Nem tehetek róla, ilyen kis kíváncsi és cserfes vagyok, talán majd egyszer elnövöm.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 28. 23:30
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 29. 10:27 Ugrás a poszthoz

Professzorok gyöngye
Pécsen andalogva



Nagy szemeket meresztve nézek rá. Elesett kis őzgidának érzem magamat, míg szavait tovább nem folytatja.  Amúgy sem erős szorításom gyengül, lassan el is eresztem, közben egy mélyről jövő sóhajt préselek ki ajkaim között. - És engem? - szelíd mosoly ül ki az arcomra. Mindig csak Bianka, no de mi van velem? Nem tudom elképzelni, hogy ennyire egyszerű és sima lenne. Mindig van valami, csak olyan lassan bukik ki az emberekből, hogy abba majdnem bele is őszülök néha.
- Én az első évemben folyton eltévedtem, volt hogy már apró jeleket hagytam a házakon, hogy tudjam merre kell menni - szégyen vagy sem, sajnos az én fejemben az útvonalak olyan kúszák, hogy csoda számba megy, amikor nem tévedek el. - Pesten mondjuk, szerintem az is eltéved, aki odaszületett - somolyogva pillanatok rá. Most, hogy a városon belül átköltöztem a túloldalra én csak GPS segítségével közlekedek, még az ismert útvonalakon is. - Merre laksz Pesten?- nem kell aggódnia, ott nem fogok megjelenni, az már tényleg zaklatás lenne.
- Szóval, akkor Pest a jobb? - abból, amit mondott én ezt veszem le. Hiszen magamból kiindulva, én ott érzem jobban magam, ahol több a hozzám hasonló.
A lépések lassulásából arra merek következtetni, hogy megérkeztünk. Mikor én idejártam ez a hely még nem így nézett ki. Kicsit meglepődve méregetem a kirakatot, majd úgy az egész elképzelést. - Azt hiszem mikor legutoljára jártam itt ez egy romkocsma volt... Milyen gyorsan változnak itt a helyek - azt nem teszem hozzá, hogy nézd már azon a helyen fogtam az egyik lány haját, amikor hányt, mert azt hiszem ez nem éppen a legjobb téma lenne, főleg evés előtt. - Na ide nekem azt a híres steak burgonyát - vigyorogva es tenyereim összecsapva indulok meg befelé.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 29. 10:28
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 29. 14:03 Ugrás a poszthoz

Professzorok gyöngye
Pécsi ebéd



Hát akkor ez marad a levegőben, talán nem fogok megbolondulni, míg arra várok, hogy eldöntse mivel „jutalmaz”. Sőt, apácának se fogok bevonulni, megígérem.
– Ahh, nem rossz – arra nem igen járok, így bőven megúszta a látogatást, szerencséje van. – Budanekeresd, most már végre egyedül – jobb ez így. Kellett a különválás, kell a saját életem, bár az elején elveszett voltam, de most már azt hiszem sikerült összekaparnom magamat.
– Áhh, öreg vagyok én már ahhoz.. De az egyetem alatt, szerintem kicsit túltoltam a dolgot - elhúzom a számat. Nem kell erre büszkének lenni, de szégyellni sem érdemes. Azok az évek erről szólnak, mellette pedig képes voltam tanulni is. Szerintem ez így kerek egész lett.
Már nyitnám a számat egy köszönés erejéig, amikor egy idegen kezet érzek az enyémet. Meglepődve sorolok vissza és nagy szemeket meresztve nézek a férfira. Először eszembe jut, hogy idegen hely lévén ő kíván elsőként belépni, de aztán tekintetemmel követem kezének irányát és lassan mindent megértek.  - Óóó, oké – elragadó kinézet, csábító asztalok. Bár megfordul a fejemben, hogy a hintaágy biztosan jó buli lehet, de aztán hamar el is vetem a dolgot, mert ismerem magamat. Ha én oda beülök, soha az életben nem imádkoznak ki belőle és bizony az evésnek is annyi. Így maradok a süppedős foteleknél és annál az asztalnál, amelyiknek a kilátása a legjobb. Hihetetlen mennyivel másabb ez a hely, most már sokkal kulturáltabb és modernebb, megnyert magának.
– Majd mást nem tűzokádó sárkánnyá változom – vigyorogva nézek rá. A picit csípőssel elvileg nincsen gondom, de hát az ábrázata és a mozdulatai semmi jót nem ígérnek. Talán ez lesz a büntetésem? Így kell vezekelnem azért, mert olyan galádul megpróbáltam viccelni vele? Csak nem.
– Egyébként köszönöm – majdnem hozzáteszem, hogy elég nagylány vagyok már ahhoz, hogy vegyek magamnak ebédet, de aztán magamban tartom. Pedig én nem szoktam nagyon engedni, hogy bárki meghívjon. Valahogy képtelen vagyok elviselni, ha nem oldhatom meg magamnak.
Fejemet jobbra-balra döntögetve, méregetem az ennivalót, majd kissé félve pillantok fel a szemben ülőre. Nem tudom eldönteni, hogy jóra számítsak-e vagy a pokoltüzére, annyira megfejthetetlen, úgy tűnik, kénytelen leszek beleugrani ebbe a dologba. – Jó étvágyat – mélyen levegőt veszek, első falatom egy burgonya darab lesz, mert abban több bizodalmam van egyelőre, mint a hamburgerben.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 29. 14:07
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 29. 17:54 Ugrás a poszthoz

Professzorok gyöngye
Pécsi ebéd



Ízlelgetem, nyelvemmel forgatom a számban, bekapok egy újabb falatot és arra jutok, hogy ez bizony nem rossz. Sőt, kifejezetten ízlik, még azt is meg merem kockáztatni, hogy Pécsen biztosan nem ettem ennél jobbat. Mosolyogva nézek fel a férfira, nem tudom letörölni, szóval remélem, lassacskán megszokja. Bár lehet, hogy a feketeleves, ami következik, hamar eltorzítja majd arcom mimikáját. Felemelem a hamburgert és egy kisebbet harapok belőle. Arcomra különös mimika ül ki, fintorgok, közben küzdök, hogy ez ne látszódjon, teli szájjal viszont nem akarok vigyorogni, így azt hiszem, ismét sikerült egy strokeosra hasonlítanom. Gyorsan rágcsálok, majd egy nagyobbat nyelek, azonban nem kapkodok levegőért és tüzet se okádok. – Ez baromi jó – vigyorogva nézek Jamiere. Felszabadulok egy pillanat alatt, a görcsösségem és a gyanakvásom eltűnik, s már nem is értem, hogy miért feltételeztem rosszat a franciáról.
– Háááát, igazából nem sokat változtam azóta – elhúzom a számat, mert ez a szörnyű igazság, bizony eléggé szánalmasnak is gondolható. – De azt hiszem pont az voltam, akit a legtöbben utáltak. Pedig én igyekszem kedves lenni, de néha sok vagyok – boncolgatni nem fogom a dolgot. Gyakran túlzásokba esem és ilyenkor le se lehet lőni. Ez pedig nem mindenkinek jön be. – Meg néhányan nem szerették azt, hogy használtam az eszemet. Tudod, vannak, akik magolnak és magyarázni nem tudnak.. Hát én magyarázni azt tudok, de magolni.. Viszont ugye van olyan tanár, aki arra kíváncsi, hogy érted is-e, amit mondasz, vagy csak benyaltad – egyszerű mese ez. Tanulási szokásaimat már korábban említettem, így arra nem térek ki jobban. Ha arra volt szükség leültem mellé és beseggeltem, ha pedig érteni kellett, akkor arra mentem rá. Ez olyan egyszerű. – A gyakorlat az én terepem, vagyis az volt – újból elhúzom a számat, majd inkább a nemes hallgatást választom és harapok egyet a hamburgerembe.
– Mi érdekel? – érdeklődve nézek rá. Bármit kérdez, szívesen válaszolok neki, elvégre nem azért vagyunk itt, hogy némaságba burkolózva, tömjük magunkat.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 29. 17:55
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 29. 22:31 Ugrás a poszthoz

Ervin
Let's make a party




Nem csak itt, kecsegtető, elgondolkodtató és vágykeltő ajánlat. Záróra gyere olyan gyorsan, amennyire csak lehetséges, mert én bizony ezt már nem bírom sokáig.
– Igen, igen ő az, vagy valami ilyesmi. De jó vagy – küldök felé egy puszit örömömben. Apróságokkal is lehet nekem boldogságot szerezni, ez pont ilyen. Mert ezer százalék, hogyha ezt most nem mondja meg, akkor ezen kattogtam volna egy darabig. Az meg kinek lett volna jó? – Szép kis cél – mosolyogva vetek még egy pillantást az említett úriemberre, aztán a továbbiakban én már nem kívánok sokat foglalkozni vele. Van jobb dolgom, méghozzá egy elég jó.
Csak pár pillanatig játszadozom, de az olyan hatással van rám, hogyha nem könyökölnék a pulton, biztosan lefolynék a székről. Végignézem, az összes rezdülését jól megjegyzem. Állati, amit kivált belőle ez a kis játék, teljesen elvesztem tőle az eszemet, s ha most nem lenne itt más…
– Szerintem neked éppen ez tetszik most – kacéran mosolyogok rá. Lássuk be, ha póló felhúzós, nyáladzó tiniként jöttem volna, akkor szerintem most nem lennénk ebben a helyzetben.
Ujjaimat megmozgatom, így köszönök a főnöknek, akit látásból már van szerencsém ismerni. Nem zavartatom magam, pironkodni sem állok neki. Úgy gondolom, hogy látott ő már ennél meredekebb produkciókat is, szóval nem hiszem, hogy kivetnivalója lenne ellenem. Ja és mellesleg én legalább nem az italért csináltam, hiszen még fizettem is, azért amit én magam kértem, a csuda vigye el.
Míg társalognak, rendezem soraimat. Az ember jöhetett volna előbb, mert éppen egy olyan valaminek a kezdetét zavarta meg, amibe hosszas cicázgatás után, sodródtunk bele. Nagyon remélem, hogy ez nem fogja Ervint visszavetni, mert nagyon is kár lenne érte. Mikor a főnök távozik, ugyanazzal a kézmozdulattal köszönök el tőle, s nézem, ahogy férfiasan kirázza magát a klubból. Végül szemeim visszatérnek Ervinhez és nevetve hallgatom őt végig.
– Nem járna jól.. Túl sokszor tűnnék el, s lehet, vinném magammal egy régebbi alkalmazottját is – sőt biztosan, nem is egyszer. De szerencsére ilyennel nem kell törődni. Ha apám véletlenül csődbe megy, akkor majd keresek valami olyan állást, amit szeretek is. Hát, ha már egyetemi végzettségem van, csak felvesznek valami gyors kajáldába, nem?
– Komolyan mondom, elkezdek csak ezért vezetni egy listát – mosolyom nem tűnik el. Nincsenek feljegyezve a nevek, szerintem van, akiért nem is tudom. Erre pedig nem vagyok igazán büszke. Volt sajnos olyan időszak, amikor túlzásokba estem, manapság maximum a szám nagy, de cselekedés szintjén, nem vagyok a toppon. – Nem tudom, van aki ránézni se bír azokra, akik csak említés szintjén felhozzák ezt – megvonom a vállaimat, nem lényeg. Örülök, hogy ez nem hátráltat egyikünket se.
– Ahh, de cuki vagy. Hihetetlen. Komolyan nem néztem volna ki ezt belőled, ahogy beszélsz, hűű. Ide neked egy gyereket, de gyorsan – persze csak viccelek. Meg az is lehet, hogy már van neki, ezt nem tudom. Viszont azt teljesen komolyan gondolom, hogy cuki ahogy beszél. Jó hallgatni, manapság az ilyen férfi eléggé ritkaság számba megy.
– Sok – tíz perc jelenesetben rengetem, de majd talán gyorsan lefolyik a homokóra és jöhet az, ami már egy ideje itt lebeg. Milyen szívás lenne, ha éppen most ütne be valamelyik pia és kidőlnék. Isteni sugallat volt az, hogy kevés menjen e és ne is keverjem. Ó majd egy imádban, megköszönöm.
– Nem biztos, hogy túlélné – suttogom vissza szavaimat, majd megszüntetem azt a kevés távolságot is és egy apró csókot lehelek az ajkaira. – Vaaagy, ha jó bőr, akkor marasztaljuk – a majdnem meghitt pillanatból szélvész gyorsasággal váltok, s elbolondozom, ahogy mindig. Fel is pattanok a székből, körbeforgok egyszer, hogy szememet végigjártassam a kiürült helyen, majd újra visszafordulok a pult felé. Tekintetemmel elkapom az övét, közben lassan haladok egyre közelebb. Kezeimmel megtámaszkodok a pulton, szemeim még mindig nem szakítom el, mélyen a tüdőmbe szívok egy nagyobb levegő adagot, majd lassan adagolva engedem ki. Megveszek. Még jó, hogy ez a pult kettőnk között van, különben már ráugrottam volna.
Jobbom mutatóujját lassan végigtáncoltatom a pulton, majd újra mindkét tenyeremmel megtámaszkodom, hogy felnyomjam magamat, s lábaimat szépen átvessem az akadályon. Most azonban nem mászok le mellé. Leülök, lábaimat azon az oldalon lógatom le, ahol ő áll. Még mindig nézem. Egyetlen egy pillanatra sem szakadtam el a tekintetétől, teljesen rabul ejtett, vagy esetleg én őt? Nem tudom. Viszont egyelőre több lépést nem teszek, most ő jön. Bele akarok sétálni a csapdájába és elveszni, meglátni azt, hogy ő hogyan csinálja, hogy éri ezt el.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 29. 23:04
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. augusztus 31. 16:54 Ugrás a poszthoz

Jamie Leroux
Pécsi ebéd



– Elmész ám a jó… – nem fejezem be, csak kinyújtom rá a nyelvemet. Tudom, hogy sok vagyok. Harsány, pörgős és a fenekemen sem bírok megülni. Tudom, hogy vissza kellene venni, s már olyan sokszor megfogadtam ezt magamnak, de egyszerűen képtelen vagyok rá. Nem bírom a szöszmötölést, a lassúságot, az ismerkedési fázisokat. Azonnal bele a közepébe, mindennek, még ha utána meg is bánom. De hát éppen ez a lényege nem?
– Miért szerinted én milyen ember vagyok? – érdeklődve nézek rá. Magamat tudom jellemezni, másoktól már hallottam, no de az ő véleménye még érdekel is, s talán majd adok is rá. Bár ez még nem igazán eldöntött.
– Van kettő is. Én vagyok a legkisebb és a legkomolytalanabb – nevetve emeltem az italomat a számhoz, melyből egy nagyobb mennyiséget el is tüntettem. - A nővéremnek van saját családja, a bátyám meg belehabarodott egy szingli anyukába, szóval azt hiszem már ő is családos – az jobban megráz, hogy Bálint is belekerült ebbe a körforgásba. Pedig én naiv azt hittem, hogy majd ő lesz az, aki kiment. Erre jött ez az Auróra és mindent elront, gyűlölöm.
– Neked van testvéred? Család? – nem szeretnék csak én mesélni. Bár tény, hogy szeretem hallatni a hangom, de Jamievel tudatni kéne, hogy engem is érdekelnek dolgok vele kapcsolatban, csak én nem vagyok az, aki a jó kérdéseket szokta feltenni.
Hátamat a szék háttámlájának döntöm. Az étel felét sikerült csak elfogyasztanom, gondolhattam volna, hogy ez így egyben nagy falat lesz, no sebaj. A hamburger eltűnt, bár már a végével rendesen küzdeni kellett, de csak azért, hogy ne tűnjek pazarlónak, eltüntettem. Fejemet kicsit megemelem, lehunyom a szemeimet, s a nap felé fordulok, nem sok időre, nem vagyok tuskó. Csak egy kis süttetés, majd barnáimat Jamiere táncoltatom. Arcának vonásait fürkészem, kis rezdüléseit tanulmányozom, majd a testtartását. Markáns legény ez a francia, meg kell hagyni és most, hogy szemben ül velem, legalább nem kell kitörnöm a nyakamat, mikor az arcát akarom megfigyelni. Szerencsés helyzet.
- Eszünk majd egy fagyit? - majd. Órámra pillantok, van még időnk és ki szeretném használni, amúgy is arról volt szó, hogy "rapid randink" nem csak az evésre fog korlátozódni.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. augusztus 31. 19:37
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 2. 19:09 Ugrás a poszthoz

Ervin
Don't be so shy
- zárás -



Cinkos vigyorral az arcomon nézem őt. Én sem bánnám, sőt mi több, biztosan élvezetes lenne úgy a munka, de hát ezek csak ábrándok és egy képzeletbeli játék. Nem hiszem, hogy valaha be fog következni, bár a hecc kedvéért az őrült elmém lehet, hogy még bejátssza ezt.
– Mi lenne, ha segítenék és hamarabb készen lennél? – tisztességes és fer ajánlat, még mulathatunk is közben és legalább nem mondják majd azt neki, hogy nem végezte el a munkát. Hogy ajánlatom komolyságát is bebizonyítsam, odanyúlok a rongyért, amivel törölgeti a pultot és a segítségére sietek.
– Nem gondoltam, hogy valaha, valakivel majd versenybe kell szállnom.. Főleg nem egy ilyen casanovával – mosolyogva magyarázom, hogy listám miért nincsen. Amúgy is, ki tudná bizonyítani, hogy tényleg igaz-e, ami rajta szerepel. Sok ember képes annak érdekében hazudni, hogy jobb színben tetszelegjen. Bár ez nekem nem stílusom, de azért jobb, ha nincsen írásos bizonyíték arról, hogy miket műveltem. Mindenkinek jobb ez így.
– Nem tűnsz egy hülye gyereknek – határozottan nem. Jó kiállású, veszi a hülye humoromat, nem kertel, főnyereménynek tűnik, s biztosan az is lesz egyszer valaki számára. Majd a mi kis közös ügyünk után, talán megsúgom ezt neki, de most inkább elvetem. Kár lenne egy ilyen témával kizökkenteni magunkat.
Tekintete megbabonáz, csábítóan hívogat. Ha akarnék, se tudnék szabadulni. A rongyot ledobom távolabb a pultra, lehet később még hasznát vesszük, főleg akkor, ha eddigi munkánk véletlenül kárba vész. Mert én nem garantálom, hogy ami következik, az finom és nőies énemet fogja megmutatni neki. Hosszú volt számomra ez a huzavona, bár felettébb élvezetes, teljesen elszédített. Közelségének köszönhetően újra megcsap az illata, melyet mélyen letüdőzök, miközben fejemet egy pillanatra a vállába fúrom, mielőtt kérdésére válaszolnék.
– Persze az egyik Csábító, a másik meg Dög – nevetve nézek rá. Annyira magas volt ez a labda, hogy bármennyire is próbálok komoly lenni, nem megy. Tetszik ez a fesztelen csevegés, hogy semmiféle következménye nem lehet annak, ami itt most történik.
Csókjai nyomán bőröm libabőrös lesz, s egy vágyakkal teli sóhaj szakad ki belőlem. A bohókás, az őrült és az energia túltengéses nőci lassacskán elillanni látszik. Helyére pedig letelepszik a komoly, a vágyakozó, a szerető, aki semmit nem vár el és semmit nem ígér.
Lábaim óvatosan kezdtek a csípője köré fonódni, finom lökéssel közelebb kényszerítem magamhoz. Kezeimmel finoman megcirógatom az arcát, majd egy újabb csókot lopok tőle. Ám ez most nem olyan elhamarkodott. Hosszasan élvezem ajkainak ízét, s játékosságot csempészve az érzéki pillanatba, gyengéden megharapom alsó ajkát. Jobb kezem ujjai, végigtáncoltatom arcán, egészen a hajáig, melybe beletúrok a csók alatt. Balommal pedig a mellkasán támaszkodom meg. Erre a pillanatra vártam azóta, hogy elkergettem a két kislányt, ezért biztos lehet benne, hogy nem eresztem olyan könnyedén.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 14. 19:57
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 4. 20:13 Ugrás a poszthoz

Jamie Leroux
Pécsi ebéd



Hallgatom a jellemzését. Néha tátott szájjal nézek rá, van, hogy elmosolyodom, de még hümmögni is képes vagyok. Igazából nem tudok vitába szállni, minden igaz abból, amit elmondott.
– Egész jó vagy ebben – nem mondom, hogy kiismert. De a két találkából jól összeválogatta azokat a jellemzőket, amiket a legtöbben mondanának rám. Az utolsó mondat pedig telibe talál. El is szontyolodom kicsit, mert annyira igaz és annyi bánatot ébreszt bennem, hogy talán most először nem vagyok képes mosolyt csalni az arcomra. Pedig eddig aztán nem volt ezzel gond. Alapból is jókedvű lányka vagyok, ha pedig még a társaságom is remek, akkor nincsen miért szomorkodnom.
– Nem hiszem, hogy lenne a világon olyan elvetemült, aki ilyen indíttatásból, letelepedne mellettem – megvontam a vállaimat. Azt hiszem, pont azért vagyok ilyen. Nincs olyan bátor jelentkező, aki megpróbálná azt a bizonyos megzabolázást. Sose tudom eldönteni, hogy én ezt bánom-e vagy sem. Majd talán, ha véletlenül eljön, levesz a lábamról, értékeli azt, amilyen vagyok, akkor már tudok nyilatkozni erről.
Italomat apránként elszürcsölve hallgatom a családi sztorit. Érdekes személyiséget fest le elém, bár nem kell bemutatni. A munkamániás, célirányos, törtető és visszautasítást nem tűrő családtag az van nálunk is. Sajnos nem is egy, pont azt sajnálják, hogy én nem lettem ilyen, de hát nem akartam fap**a lenni. Ez van. – Jobban jártál, hogy kiszakadtál a hagyományokból – legalábbis szerintem. Bár ezt már túltárgyaltuk, azért megerősítésképpen jó lesz még ez a mondat. Bár a családi dologgal nem efelől érdeklődtem volna, de nem vájok bele mélyebben. Tökéletesen megfelel, még többet is kaptam, mint amire számítottam.
Turkálom az ételt, néha még letuszkolok egy-egy falatot, de már nem esik annyira jól, mint az elején. Lopva pillantok az ő tányérjára, ami persze már lassan kiürül, fenébe. Hogy miattam ne kelljen maradni, hátradőlök, a tányért úgy forgatom, hogy jelezzem vele, befejeztem. Ennyi. Ha még egy falatnak neki esek, akkor azzal csak rosszat teszek, mindenkinek.
– Nem, köszönöm. Látod, még ebből is maradt – összehúzom kicsit magamat. Nem szeretek pazarolni, főleg akkor nem, ha más fizet. De hát nőből vagyok, kevéssel is beérem, ez pedig nagy adag volt, túl méretes egy ilyen törékeny lánykának, mint én vagyok. Tekintetemmel végigkövetem a mozdulatait, kissé meglepődök azon, mikor lop tőlem egy darabot, játékosan rá is csapok a mancsára, majd nevetve tolom közelebb a tányért, hogy jelezzem, ha szeretné többet is vihet. Aztán ő eltűnik, én magamra maradok a hülye gondolataimnak kavalkádjával, s arra jutok, hogy kellemes ez a kis időtöltés vele. Még akkor is, ha az eredeti ötlet maximum a vizsgáig és egy kávéig nyúlt el. Ez így sokkal jobb, s órám mutatójának állását látva, még van kis időm, hogy élvezzem. Legalább egyszer.
Mire visszaér, én már az asztal mellett ácsorgok, mindenemet összerendezve. Rakoncátlan tincseimet napszemüvegem feltolásával fékezem meg, így legalább nem csak homályosan látom a professzor urat. Messziről is jól néz ki, megnyerő stílusa van, érdekes arcvonása, s bizony a mosolya láthatóan képes elvarázsolni a nőket. Hát csak arra a kettőre kell nézni, akiket illedelmesen kienged. Behalok.
- Akkor most én viszlek el téged valahova – mosolyogva nézek rá. Nem kell félni, nem egy sötét sikátorba megyünk, hogy meggyilkoljam. Ja, de. Az eleje igaz, a mondat másik része meg nyilván nem. Egy eldugott kis cukrászda a cél, ahol a fagyi szerintem a legfinomabb, reményeim szerint neki is bejön majd.
– Kösz, hogy megmutattad ezt a helyet, kellemes csalódás volt – nem szeretem a csendet, de hát ezt mér eddig is bizonyítottam. A köszönömöt pedig nem tudom elégszer elmondani, tényleg marha jól esett, hogy nem két lábbal penderített kifelé az irodából. Pedig lazán megtehette volna.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 4. 20:18
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 4. 21:53 Ugrás a poszthoz

Jamie Leroux
Pécsi ebéd
- zárás -



Próbálom palástolni, amennyire csak lehetséges, de úgy tűnik, hogy ez a képességem mellette, nem annyira hatásos, mint mások közelségében. Hamar felfedezi, hogy kicsit lejjebb került a hangulatmérőm. Már látom magam előtt, hogy inkább gondol egyet, keres valami indokot és az első utcán lefordul, mintsem, hogy tovább sétálgasson mellettem. Majdnem fel is veszem a fapofát és a megértem én arcot, mikor megérzem kezét a vállamon, majd a karomon. Ajkaim szétnyílnak, belém fojtja ezzel a szót, pedig hát az tényleg nehéz. Meglepődve pillantok rá, barnáim félénken keresnek és kutatnak a tekintetében. Várakozom, hogy mi lesz, s közben magamban megállapítom, hogy mennyire jól esik ez. Mintha értelmet nyert volna ennyivel, a délelőtti várakozás. Közelségének köszönhetően orromba beleivódik férfias illata, egy pillanatra még szemeimet is behunyom, hogy jó mélyen elraktározzam a kedves momentumot. Mosolyának köszönhetően, arcomra egy mosolyra hasonlító ív ül ki. A felgyülemlett köd, úgy tűnik lassacskán tovaszáll.
– Ugyan, semmi baj – a mosoly nagyobb és teljesen őszinte. Tény, hogy a gondolataim messzebbre vándoroltak, de nem szeretném, hogy az eddig jó hangulatot, egy kis semmiség meggyilkolná. Eléggé tönkreteszi a mindennapjaimat így is, most nem szabad hagynom neki. - Nem. Sokkal jobb, hogy kimondtad. Szeretem az őszinteséget és nem tudom feltűnt-e, de nekem, ami a szívemen az általában a számon is – kerültem én már nagy bajba emiatt, ezért is igyekszem kontrollálni magamat, bár van, hogy néha nem sikerül.
Annyira figyelek a mellettem haladó férfira, hogy majdnem sikerül rossz irányba terelgetnem. Szerencsére még időben kapok észbe és jó irányba fordulunk, én meg neki állhatok azon töprengeni, hogy miképpen tudnám őt úgy leírni, hogy az ne legyen túl klisés.
– Nehéz ám ez – megköszörülöm a torkomat. Neki sikerült úgy leírnia, amellyel nem tudtam vitába szállni, ezzel nehéz lesz versenyezni. – Bátor vagy, olyan példát hoztál nekem, ami miatt felnézek rád, pedig nem is ismerlek – egy pillanatra elkapom róla a tekintetemet, s besorolok elé, nehogy a szembe jövő négy fős társaság magukkal vigyen. – Jó humorral vagy megáldva és szerintem elég laza is vagy, hiszen nem mindenki osztaná meg a sörét egy idegennel – mosolyogva lépek vissza mellé, talán az iméntinél egy kissé közelebb, majdnem sikerül az arcába másznom. – A munka iránti alázatod már abból látszik, ahogy beszélsz róla és közben még a szemeid is csillognak. Szóval azt hiszem eléggé elhivatott vagy – maradtam volna én is annál, hogy csak szépen szavakban. Az mennyivel megkönnyítette volna mindkettőnk dolgát. – Jajj a legfontosabb majdnem kimaradt. Az akcentusod. Az egyszerre tesz téged cukivá és lehengerlővé, de komolyan – mosolyom vigyorrá válik és megvonom a vállaimat, amolyan ’azt hiszem, röviden ennyit tudok mondani és remélem, te beéred vele’ stílusban. Nem érzem kellemetlenül magam amiatt, hogy ezt így lazán odavetettem neki. Eddig se idegeskedtem, ezután se fogok. S azt hiszem ebben még segítségemre is lehet az, hogy éppen megérkeztünk.
Lelassítok, a bejárat előtt hirtelen megtorpanok, aminek köszönhetően sikeresen ütközöm a franciának. – Hupsz – ártatlanul nézek rá. Tudom, hogy ez filmekbe illő és lerágott csont, de kivételesen nem direkt kevertem így a lapokat. Rendezem ruhámat, meg egy nagy levegővétel kíséretében magamat is, majd barnáimat ismét az ő szemeibe táncoltatom. – Most előre közlöm, én hívtalak, én fizetek – mutatóujjammal hadonászok is, csak, hogy megértse, mennyire komolyan gondolom. S, ha lejátszottuk ezt a menetet, kezét megragadva, húzom befelé a fagyi Kánaánba.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 17. 11:03
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 7. 20:31 Ugrás a poszthoz

Damien
Gödöllő, valami red & black club
ne kérdezd milyen.



Új hónap, újra eljött az a nap, amikor a fiatalabb –hozzám képest még ők is idősek- munkatársakkal megtartjuk azt az estét, mikor magasról teszünk arra, hogy másnap jelenésünk van. Én csak azért veszek ezeken részt, mert imádom látni Drávecz papa vöröslő fejét, mikor látja, hogy ez a részleg mennyire hasznavehetetlen.
A mostani mulatságra még tettem is egy lapáttal, előhozakodtam azzal, hogy hagyjuk el a fővárost és menjünk valahova, ahol még nem kötöttünk ki. Futólag találkoztam egy plakáttal, hogy Gödöllőn van valami Red & Black Club, ahová estére éppen egy fergeteges újra nyitást terveznek. Mondjuk, az ilyenekben én éppenséggel annyira nem hiszek, ha valamit újra nyitnak, az sokszor lesz bukás, de a célunknak bőségesen megfelel.
Vagyunk vagy nyolcan, meg sem számoltam igazán, csak az tűnt fel, hogy a kisbusz egyre csak telni kezd. S sorra ellövik azt a poént, hogy sok jó ember kis helyen is. Hát, hogyne. Csak ne lenne állott pia szag és ne akarna a gyomrom egész úton kifordulni önmagából. Szerencsére este tíz körül megérkezünk, a társaságnak több, mint fele, elérte a mindenen mosolygós szakaszt, szóval ha a hely, gyér, ők még akkor is jól érzik majd magukat.
Magamra büszke lehetek, bár én vagyok most is a felbujtó, mégis én viselkedem a legtisztességesebben. Az más kérdés, hogy alapjáraton sok az energiám, körülbelül mindig vigyorgok, mint valami félbolond és szesz nélkül is képes vagyok órákon át beszélni minden hülyeségről. Sokszor hitték rólam, hogy már be vagyok csiccsentve, aztán egy kortyot se toltam le akkor még a torkomon. Imádom az ilyen helyzeteket.
Mire én beérek, három négy hölgyike eltűnik egy férfiakkal teli asztalnál, a pasasok pedig a pulthoz lépdelnek. Tarkómat kissé esetlenül vakarom meg, töprengek azon, hogy melyik társasághoz csatlakozzak. Hogy őszinte legyek semmi kedvem idegen pasasoknak vigyorogni, annak reményében, hogy fizetnek valamit és arra sem vágyom igazán, hogy a pultnál álló férfiakat hallgassam, ahogy szidják a kolleginákat. Így kerülök a két szék közé. Bár lépést teszek beljebb, s a mellettem elhaladó csinos liba tálcájáról, leemelek két pohárral a promóciós italból. Az egyiket sebesen el is tüntetem, másikat pedig kezemben szorongatom és jártatom a tekintetemet körbe-körbe. Mindeközben elmélyedek azon gondolatok sokaságában, hogy lehet ideje lenne ebből felnőni és meghagyni az elveszett macskás nőciknek és pocakos uraságoknak az ilyen reménytelen hódító utakat.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 7. 20:34
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 8. 18:04 Ugrás a poszthoz

Damien
Gödöllő, valami red & black club



Valahogy nincs meg az érzés. Nem tudom olyan lazán és féktelenül elengedni magamat, mint ahogy azt kellene. Pedig abszolút meg lenne rá az okom, hiszen egész héten szívató ágon voltam. Az apám megtette, amit csak lehetett, hajnalra berendelt, késő estig nyüstölt, s mikor hazaértem még akkor is a feladatokat osztotta. Így büntet. Hétről hétre talál ki különböző módszereket, amelyekkel megalázhat és a földbe tiporhat. Most már tényleg ideje lesz annak, hogy lépjek, fogjam, amit csak lehet, aztán pápá.
Ezen gondolataimnak hála teljesen máshol járok, így nem csoda, hogy amikor meghallok egy kellemes férfihangot, egy kissé összerezzenek. Fejemet lassan fordítom felé, mogyoróbarna színű szemeimmel végigmérem, hogy biztosan megbizonyosodjak róla, tényleg hozzám beszél-e. Na meg, így legalább van esélyem már az elején jól megnézni, s emiatt cseppet sem érzem magam kellemetlenül.
– Azt hiszem, ahhoz, hogy őket kibírjam, ez még lehet kevés is lesz – nem illik mutogatni, így fejemmel bökök a kollégák felé. Ó igen, siralmas a tény, de bizony én azokkal érkeztem, akik éppen eladni akarják az egész helyet a sikongatásukkal és alpári viselkedésükkel.
– Hello, Kriszta vagyok – nyújtom felé jobbomat. – Alkoholista.. – halál komolyan adom elő a dolgot, de az arcomon látszik, hogy csupán csak viccelek.
– Honnan jöttél? – érdeklődve pislogok rá, s még mielőtt válaszolhatna, gyorsan magyarázatot is adok kérdésem eredetének – Az akcentusod – mosolygok rá szelíden. Nincsenek jó érzékeim, de azért még képes vagyok arra, hogy egy ilyent megfigyeljek.
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 10. 19:42 Ugrás a poszthoz

Damien
Gödöllő



Talán nem kéne itt lenni, el kellene tüntetnem az italomat, aztán angolosan távozni és elfelejteni a helyet. Bár akkor meg sajnálnám, hogy kihagytam az új ismeretség reménysugarát. Barnáimmal sűrűn pislogva nézek az uraságra. Első ránézésre nem tűnik egy gyilkos típusnak, ez nekem meg pont elég ahhoz, hogy közvetlen legyek vele.
– Még, ha hátsó szándékod is lenne, szerintem akkor se lennék képes visszautasítani. De nehogy félreérts – nem azért, mert örülnék annak, ha ilyesmi miatt érkezett volna éppen hozzám. Az ok olyan egyszerű, ha végignézek a termen mindenhol kiéhezett, kétségbeesett, nálam korosabb embereket látok, akik egy kissé megrémítenek. Oké, vannak fiatalok is, de ők pedig éppen az a kategóriát ütik meg, ami már nekem is sok kissé. A mellettem állóra pedig egyik se tűnik igaznak, nem úgy fest, mint akit éppen a viháncoló tinik, vagy pumaként vadászó nőcik kötnének le.
– Hmm, Damien – próbálom úgy ejteni, ahogyan ő, közben pedig nem szégyellve magamat, jól végigmérem. Nem rossz kombináció, jó név, jó kiállás és még a kézfogása is határozott. Ilyen férfiak kezdenek kihalni manapság, jó a név mellékes, viszont a másik kettő.. határozottan szükséges lenne.
– Ááá tényleg, te vagy a harmadik sor bal széléről, aki gyakran alszik – vigyorogva rázom meg a kezét. Rossz ember nem lehet, hiszen vette az én idióta poénomat, még a végén úgy fogom érezni, hogy az estém nem is lesz egy fájdalmas tragédia.
- Na hát, lassan ideje lesz megtanulnom a nyelveteket – számhoz emelem a furcsaszínben pompázó italt, majd egy nagyobbat kortyolok. Nem állítom, hogy francia ismerőseim száma olyan hű, de hatalmas lenne. Viszont pát héten belül megduplázódott, nem is rossz.
- A szomorú igazság az, hogy pár nappal ezelőtt én voltam az egésznek a felbujtója – elhúzom egy kissé a számat, s még egy pillantást vetek a munkatársak felé. – Aztán mára valahogy elhagyott a lendület, de mivel én találtam ki, eléggé szégyenletes lett volna, ha nem jövök el – olyan ember vagyok, aki szereti megtartani, amit ígér. Pont ennek köszönhetően estem a mai estének a csapdájába, biztos tettem valami olyat a napokban, amiért megérdemlem. – Ráadásul egy autóval érkeztünk, szóval a távozásom is tőlük függ, dupla szívás – mosolyogva nézek vissza újdonsült ismerősöm szemeibe.
- Szóóval, milyen italt is említettél? - fordulok a pult irányába, s ha ő is elindul, akkor már lépdelek is felé. Helyet nem foglalok, nem vágyom most arra, hogy ismét kifogjak valami ostoba embert, aki elkezdi lökni nekem a sódert. Úgy helyezkedek, hogy Damien odaférjen mellém, s figyelmemet csak neki szentelem. Még a kollégáim idióta bekiabálásaira sem rezdül meg az arcom, inkább úgy teszem, mintha meg se hallanám a "Hű, micsoda fogás", "Adj neki", "Szép volt Kriszta" és ezekhez hasonló mondatokat. Komolyan ég az arcom, nem is kicsit.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 10. 20:02
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 10. 22:27 Ugrás a poszthoz

Damien
Gödöllő



Ő is néz én is nézem, hát ez az este tényleg még jó is lesz. Majdnem körbe is forgok, hogy tényleg mindent láthasson, de aztán időben észhez kapok. Hát mégsem kéne.. Nem akarok én hasonlítani az elveszett és kiéhezett macákra, jobb lesz nekem ebben a jó gyerek szerepben.
– Hát, mert egyre többen vagytok itt az országban, meg én is sokat vagyok felétek – olyan egyszerű a magyarázat. Azt mellékesen sem említem meg, hogy a professzorok gyöngyében is egy franciát ismerhettem meg. Mivel az, hogy egy országból jöttek, nem feltétlen vonzza magával azt, hogy ismerik egymást… Pedig, ha buta liba lennék, tuti bedobnám neki azt, hogy „jajj pont múltkor ismertem meg egy másik franciát, tuti te is ismered vagy a rokonod”, s mellé bugyután még vigyorognék is, csak hogy tutira elég ostoba legyek.
- Ugyan, nem okoznék senkinek se ilyen kellemetlenséget –félszegen elmosolyodok. Tényleg jólesik egy ilyen ajánlat, de hát annyira még nem vagyok kétségbeesve, hogy valakit olyan kínos helyzetbe sodorjak, mint, amibe én keveredtem.
Hmm választhatok, egyszerre tölt el emiatt egy kicsit csalódottság és szabadság is. Örültem volna, ha bevet valami franciás illemet, meg nagyzolást és dönt sorom felett, de az hogy megkaptam a saját jogomat a választáshoz, jobban megörvendeztet. Szemeimet meresztem, az arcom szinte ég a kínnak köszönhetően, szinte azt is érzem, hogy lassan megnyílik alattam a talaj. Meglepődtem pislogtam rá, mikor eltűrte hajamat, egy kisebb lépéssel hátráltam is. Nem szabad, megígértem magamnak valamit a mai estével kapcsolatban és tartani is fogom hozzá magam.
– Azt hiszem egy vodka sprite lesz – az mindig a barátom, bár néha alattomos, s lehet nem jó ötlet összekeverni azzal, amit az imént letoltam a torkomon, de már olyan mindegy. Ennél gázabb talán nem lehet a helyzet. – Próbálkozom, de, ha még egyet idekiabálnak, szerintem látni fogod a közveszélyes énemet – az őrültet, aki elkapja azt, akit kell és lesz ne mulass. Képes vagyok ilyenre is, főleg akkor, ha olyan ostobaságokkal traktálnak, mint amiket hallok a hátam mögött.
– Nyaralni vagy? – terelésnek jó lesz ez. Igyekszem kizárni minden mást, s mivel az ital is megérkezik elég hamar, így szememmel már körbe-körbe pásztázok, abban reménykedve, hogy egy távolabb eső, szabad helyet kiszúrok. Ha még hangtompító is van rajta, még jobb lesz.
Pár pillanatnyi keresgélés után találok egy megfelelőnek látszó asztalt, italomat a kezembe veszem és nagy szemekkel nézek Damienre. – Leülünk? Odáig csak nem óbégatnak el – fejemmel bökök a kiszemelt hely irányába, s ha beleegyezik, gondolkodás nélkül kapok a keze után és húzom arra. Csak azért kapaszkodok belé, hogy nehogy véletlenül esélye legyen meglépni vagy elveszni, hát micsoda előzékeny tudok én lenni, ha kell.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 11. 06:49
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 10. 22:56 Ugrás a poszthoz

Aiden



Hát, csak nem elkezdődött a muglik egyetemi időszaka? Ó, de bizony. Szerencsétleneknek az iskolapadban görnyedve, kell hallgatni az okos professzorokat, s harcba kell szállniuk azzal, hogy ébren maradjanak. Hogy miért kedvelem pár éve én ezt az időszakot? Mert ilyenkor napközben is lehet bulizni, na nem mintha nyáron nem lenne erre lehetőség, de ez így más. Sokkal, hmm, nem is találom meg erre a legmegfelelőbb szót.
A lényeg az, hogy ilyenkor azok is Budapesten tartózkodnak, akik nyáron nem és mindig tartanak visszatértünk bulit, meg milyen jó az új albérlet, stb.. Hát most éppen egy ilyenen veszek részt, az egyik ismerősömnek köszönhetően. Minden remek, jó a zene, nem kicsi a ház, nem vagyunk annyira sokan, hogy hering party legyen, italok se rosszak és még kaja is van, ami dicséretes. Egyetlen egy a bökkenő, senkit se ismerek, még látásból se. S ez általában nem zavar, de most valahogy elég kellemetlenül érint, komolyan még öregnek is érzem magam. Így nincs mit tenni, mint tengődni. Szerezni valami italt, talán egy kis nasit és körbenézni, hátha véletlenül csak egyetlen egy ember akad a kócerájban, akivel már köszöntük valaha egymásnak. Tényleg nem vágyom többre, de szerencsére kapok. Kifelé pislogva meglátok valakit, akit nem neveznék jó ismerősnek, mert nem sokat tudunk egymásról, de határozottan tudom ki. Így hát megörülök, s a kezemből minden letéve, sebes léptekkel haladok kifelé, majd vetődök.
– Héééé, sziaa – és kezeim már a nyaka köré fonódnak, állam pedig a vállán támasztom meg. Hogy érdekel-e a többi srác reakciója? Ha egy kortyot se iszom, akkor sem. Legalább egy percig el sem engedem, én kifejezetten örülök annak, hogy itt van. Azonban az ő reakciója nem igazán erről árulkodik. Mintha ölelése elég suta lenne, s ahogy elhajolok és arcát kezdem vizslatni, azon sem éppen azt a reakciót látom, mint amire számítottam. Karjaimat lassan leeresztem, felveszek egy olyan alaptesthelyzetet, majd elhúzom a szám szélét. – Hmm, ahogy látom, ez elég kínos – szám szélét kicsit megrágcsálom, míg körbenézek, majd barnáimmal visszavándorlok Aiden tekintetébe.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 14. 19:10
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 18. 19:14 Ugrás a poszthoz

Aiden



Szokásom odamenni idegenekhez ez tény, de most lépteim nem olyan irányba visznek. Mosolya megtéveszt, hát az idegeneknek józan állapotban, normális ember nem küld ilyent. Ezer százalékig biztos vagyok abban, hogy ő is megismer. Hát kell ennél több? Nem.
Gondolataim messze járnak, az se tűnik fel, hogy az egyik libát úgy lököm el magam elől, hogy az nyakon önti a másikat. Pedig, ha észrevenném. Megállnék egyet nevetni, s csak azután mennék előre tovább. Így viszont kimaradok a buli ezen szakaszából, hallom, hogy hátam mögött szidnak, de úgy döntök, hogy nem fogok ezzel törődni. Aki nem ismer, nem váltott még velem egyetlen egy szót se, az ne ítéljen már meg, mert rühellem az ilyent. Nem direkt toltam odébb a lányt, hát mit tehetek én arról, hogy ő éppen köztem és Aiden között állt? Semmit, vessen magára vagy adjon le pár kilót, hogy elférjenek mellette.
Visszakanyarodva a rellonoshoz. Szép kis társaság veszi körül, kedvem lenne mindet végigölelgetni és elbeszélgetni velük, de ugyebár az én figyelmem csakis egy alfa hímre irányulhat, aki láthatóan úgy fogadja érkezésem, mintha a világvége jött volna el. Na szép. Sírva azért nem fakadok, halkan nevetek egyet a saját szerencsétlenségemen, majd lenyúlom a hozzám legközelebb eső emberke poharát és megiszom a sörét. – Kösz – az üres poharat visszanyújtom, s barnáimat Aidenre táncoltatom.   – Aiden? Hűűű, ultragáz – szemöldököm felszalad, egy kisebb lépést teszek hátra, jobban végigmérem. – Azt hiszem összekevertelek valakivel – ó nem. Tudom én, hogy kicsoda, pontosan emlékszem rá, meg arra is, hogy mennyit kellett segíteni neki. De jó fej csaj lévén nem fogom ezt felhozni, hátha az egójáról akkorát zuhanna, hogy a végén nekem kellene őt felmosni. – Kriszta vagyok, egyébként – megfogom a kezét, mélyen a szemébe nézek, még mosolyt is küldök neki. – Nem mintha meg tudnád jegyezni – vetem oda félvállról, majd kiállok a kör közepéről, és a korlátnak támaszkodom én is.
- Bocs a nyakba borulásért, máskor nem fordul elő - még akkor se, ha véletlenül ő is felismer. Komolyan mondom a női hiúságomat megsértette, legalább a nagy loboncom beugorhatott volna neki, hát mindenki erről képes csak beazonosítani.
- De ha már így alakult, iszunk valamit? - látom, hogy ő igen, de az enyém elfogyott. Na meg nem szeretném megint lenyúlni valaki másét, nem vagyok biztos abban, hogy értékelné a kis társaság.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 18. 19:15
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 19. 17:03 Ugrás a poszthoz

Viharban született, az életvitel mestere, előkészítős gyermekek védelmezője, sárkányok atyja,
Ramholczék Kirillje



Egyre több időt töltök az ispotályban, szerencsére nem betegként, engem valahogy elkerülnek a balesetek és a járványok, szerencsés csillagzat alatt születtem ebből a szempontból.
Sokszor jövök be, segítek, ha úgy van. Persze mindezt nem hivatalosan, hanem jótékonysági alapon tudom csak megtenni. A helyzet az, hogy fél lábbal kint vagyok a családi cégből és végre elkezdhettem azzal foglalkozni, ami érdekel.
Egyik napom apuka csatlósaként telik el, a másik pedig itt, figyelve a betegekre. Azt hiszem ez lesz a tökéletes egyensúly számomra, mindkét énem jól érzi így magát, most már vissza is vettem a lázadási szintet.
A fáradtság jelei még nem mutatkoznak rajtam, ám ezt elkerülendő, úgy határozok kell egy életmentő kávé, meg egy kis nyugalom. Nyakamat nyújtogatva érkezem meg a helyiségbe, mely meglepetésemre nem üres. Egy ismerős, fáradt arccal találom szemben magamat. - Szebb napot - nézek rá egy mosoly kíséretében, majd neki állok elkészíteni magamnak egy erős kávét, édesítővel és kevés tejjel. - Nehéz délelőtt? - fordulok felé érdeklődve. Tudom, hogy a kérdés felesleges, mert a válasz egyértelmű. Ez a járvány vagy akármi, ami elért mindenkit, elég sok munkát ad mára. Pedig aztán én nem is dolgozom itt, csak besegítek. El tudom képzelni mennyit szív az, akinek ez a munkahelye.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 19. 17:06
Drávecz Krisztina
INAKTÍV


#Ervinné
RPG hsz: 127
Összes hsz: 419
Írta: 2017. szeptember 20. 18:32 Ugrás a poszthoz

Mi az, hogy kicsi? Ha már így hívsz, tedd rendesen...



– Ugyan, elég láthatatlan módban tudok közlekedni – legalábbis az ispotályban igyekszem, nem hozni a harsány és életvidám énemet. Azt hiszem, én ezzel mutatom ki leginkább az együttérzésem? Vagy valami ilyesmi.
– Jól tolod, de talán lassan apadnak – elhúzom a számat. Nem bízok én a csodákban, de azért megnyugtatásképpen ez talán még jól is jöhet. Hátamat a pultnak döntöm, kortyolok egy nagyobbat a kávéból és mélyen magamba szívom a kintről beáramló friss levegőt.
– Kriszta vagyok – nem nyújtom felé a kezemet, csak egy mosolyt mellékelek mellé. – Viszont az a helyzet, hogy én se tudom a neved. Láttalak már eleget, de valahogy a kiléted még mindig rejtély – én is bocsánatkérően pislogok felé. Mivel nem dolgozom itt hivatalosan, így csak azoknak a nevét tudom, akik a segítségemet kérték, vagy véletlenül parancsot osztottak ki nekem.
– Egész nap vagy? - érdeklődve tekintek felé. A helyzet az, hogy nem szeretek némaságba burkolózva ücsörögni, főleg, ha van társaságom. De természetesen, ha ő még pihenne egy kicsit, akkor elfoglalom magamat egy napilappal.
Utoljára módosította:Drávecz Krisztina, 2017. szeptember 20. 18:33
Bagolykő Mágustanoda Fórum - Drávecz Krisztina összes RPG hozzászólása (98 darab)

Oldalak: [1] 2 3 4 » Fel