RuhaLucából csak úgy dőlnek a szavak, de úgy szó szerint. Lehet. hogy figyelnie kell magára, különben felborul a száján keresztül. Nem éppen az a lány, akit csak úgy ott lehet hagyni két szóval, nem semmi a Törpiri. Viszont ez nálam nagyon pozitív benyomást kelt, hamar rápörgök az adrenalinszintjére, és már majdhogynem kézen fogva ugrabugrálunk a kajálda felé. Persze csak képletesen, hiszen alig ismerjük egymást. Azt nem teszem hozzá, hogy két szót sem váltottunk, mert hát na, be sem áll a szánk, és félő, hogy vigyorba fog belefagyni majd. Lehet, hogy az általa említett meccsen láttam őt, halvány segédfogalmam sincs erről, de legalább kiderült, hogy honnan ismerős.
Egészen sok mindent elárul magáról, de a legviccesebb, hogy terelő volt az iskolában. Annyira sajnálom, hogy nem láthattam őt játszani, megnéztem volna, hogy ez a mosolygós lány milyen fejjel küldi a gurkókat az ellenfél után. Még azt is el tudom képzelni hozzá, hogy utólag elnézést kért ezek miatt, hát ez nagyon aranyos történet. Fogóként biztosan jobban megállja a helyét, mert nem mondom, hogy nem izmos, de azért egy nagydarab terelő felkapja és vele terel ütő helyett…
- Micsoda szerencsém van, hogy pont most vagy evésszabadnapos! – lelkesedem be vele együtt én is, fenntartva a kétkedés jogát. Nem mintha sok közöm lenne ahhoz, hogy mikor és mennyit eszik, szerintem pont jó húsban van, és megfelelően izmos. De ezt, mint laikus mondom, nem éppen tudom azt, hogy mennyi kalóriát kell fogyasztani és a többi. Mindenesetre Luca így van egybe, ahogy most, és szerintem sosem volt ez másképpen.
Felnevetek a buksisimizésre és a vakargatásra.
- Nem tudom, melyikünket néznék nagyobb hülyének érte, de azt kell mondanom, hogy nem igazán zavarna, annyira poén lenne – tovább nevetek vele. Ezek után, ha felnyúl a fülemhez, azt hiszem, hogy valódi kis őrülttel van dolgom, de legalább jó értelemben lévőből, amit én nagyon élvezek. Az emberek magukba fordulók, ez a törpe szépség pedig egy igazi jókedvgránát, ami hangosat és nagyot tud robbanni.
- Ebben egyet tudunk érteni – nevetek és végül kinyitom neki az ajtót. A lábai is szépek, meg nagyot esnénk, az is biztos. De végre bejutottunk és mindenki boldog lehet. Legalábbis mi ketten, és jelenleg ez számít. Lehuppanunk egy helyre, Luca pedig érdeklődésemre máris sorolni kezdi a helyi specialitásokat, még be is osztályozza őket fejben.
- Ejha – szinte fel sem fogom, mit mondd, mert majdnem minden finom, vagy isteni jelzőt kap. Azért összeszedem magam, meg megszámolom fejben, hogy mennyi pénzem van, nem mintha nem tudnám knútra pontosan, de a biztonság kedvéért utánagondolok, hátha több. Nos, gyorsan kikeresek egy levest, egy húst és egy palacsintát. Hmm, lehet, hogy valamiket el fogok csomagoltatni, hogy holnapra is maradjon, ha annyira jó és nagy adag.
- Pffff. Akkor lesz egy húsleves, egy olyan milánói ugróborda ázott csíkkal, meg akkor 5 vegyes palacsinta, na meg némi innivaló. Mire vágysz? – kérdezem tőle és magam elé ejtem az étlapot. Megveszek most bármit, mert azért a pénzem ugyan nem sok, de van nálam elég. Majd koplalok pár napot, és visszaállunk a normál szintre. Ez most igazán megéri.
- A menhelyet ingyen csinálod? Nem kell valaki, aki kisegít egy kis apróért? Bevallom, jól jönne egy kis mellékes, és állatokkal szívesen foglalkozom – főleg, ha pénzt hoz. Nem vagyok oda annyira az állatokért, de semmi bajom nincs velük. Még az is lehet, hogy megkedvelek egyet-kettőt.
mindenki szerelmezik 
