Nem sokra mentem az iménti kijelentéssel, de azt hiszem, ez várható volt, elvégre mégiscsak Majáról beszélünk. Neki muszáj mindent a csöpp lelkére venni és ameddig helyre nem jön - az ő közreműködésével -, addig bizony ott is tartja a dolgot. Azért most már igyekezett kicsit jobb fejet vágni a dolgokhoz, gondolom részben miattam. Az a mosoly azért jót tett a kis érzékeny lelkivilágomnak.
- Most kóstoljalak meg? De mi van, ha nem vagy finom? - kérdeztem elhúzva a számat, a régebben oly sokszor használt alpakka-arcot vágva. Volt már, hogy nem volt finom, mert hát, a testápoló nem jó, fújfúj, azóta csak ritkán vettem rá magam, hogy megrágcsáljam.
Szóval inkább csak hagytam, hogy hozzám bújjon, lassan simogatva a pociját, hogy kicsit jobban érezze magát, ha már egyszer ennyire szenved szerencsétlenem.
- Az fontos, arra mindenképpen szükség van - nyomtam apró puszit a nyakába, halvány mosollyal az arcomon, ellenállva a késztetésnek, hogy hozzátegyem, lehet, hogy legközelebb együtt szurkolhatunk. Nem kellett még több stresszfaktor és biztos voltam benne, hogy ez olyasmi, amit ő nem igazán értene meg. Jobb a békesség és az, ha nem szólok semmit. Sokkal könnyebb így mindenkinek.
- Majd igyekszem észben tartani, jó? - kérdeztem megcirógatva az arcát. Nem ígérgettem meg, elvégre van, amikor egyszerűen nem jut eszembe, vagy csak nem tudom felfogni, hogy ő tényleg engem akar. Szívás, nem? Már az a része, hogy néha ennyire elbizonytalanodom. Volt időközben elaludt, erre a mozgás hiánya és a halk hortyogás szolgáltattak egyértelmű bizonyítékot. Maja közelebb hajolt, az ajkai pedig megtalálták az enyéimet. Szóval kissé közelebb hajoltam hozzá és viszonoztam a csókot, a kezem továbbra is a hasán nyugtatva. Szegény kicsilány.
- Fel a fejjel, jó? Tudod, hogy nem szeretem, ha szomorú vagy... - sóhajtottam, majd Voltot odébb pakoltam az ölemből és finoman a hölgyet pakoltam a helyére. Jobb lesz az úgy.

Feldob egy ilyen egészen élvezetesnek hangzó programalternatívát, aztán közli velem, hogy lekéstem róla. Ez olyan, mintha az utazási iroda egy last-minute utat ajánlana, kifizetném és kiderült volna, hogy tegnapra szólt a repülőjegyem, amit most vettem. Szomorú, egészen kétségbeejtő, szóval csak figyeltem, ahogy a kezeit az asztal alá süllyeszti.
- Egyszer nem figyelek és már posztolsz is? Annyira nehéz eset vagy, hercegnő, tudod? - forgattam a szemeim egy apró sóhajjal öblítve le, de igazából egy ideje nem zavartattam magam az ilyesmiken. Túl sok paparazzi-fotó keringett már a világhálón rólam, ahhoz, hogy ezt a lelkemre vegyem komolyabban.  Inkább azt figyeltem, ahogy Maja megszabadult a maradék mogyorókrémtől, ami árulkodó jelként még a kezét tarkította.
- Á nem, te soha nem tudod, mire gondolok, mert jó lány vagy... - nevettem el magamat. Persze, korábban ez még teljesen igaz is volt rá, de mostanság már egészen hamar leesett neki, hogy mikor és miről tépem a kicsi számat. Vagy éppen miről nem. Azzal el is tüntette az utolsó kicsi darabot a palacsintájából, mintha legalábbis napok óta nem evett volna. Én se ettem lassan, de nekem még mindig volt. Bár ehhez hozzá tartozik, hogy én közben ajándékot szereztem meg mondtam a magamét. Tehát azt hiszem, mondhatjuk, hogy egálban vagyunk.
Meglepő módon nem esett neki azonnal a doboznak, hanem megvárta, míg én is végzek, aztán jött, olyan kis ragacsosan, de édesen és megcsókolt. Én persze viszonoztam, kissé elmosolyodva, de a kezem távol tartottam tőle, mert szintén úsztam a csokis truttyban.
- Nem, magamnak vettem. Persze, hogy kinyithatod, te zizi - forgattam a szemeim kissé, majd én is felkeltem, hogy leöblítsem magam.

Végül meggondolta magát és csak megrázta a kicsi buksiját, hogy neki bizony nem kell a csócsálás. Pedig, alapvetően meglehetősen szórakoztató volt, szóval kicsit lebiggyesztettem az ajkamat is, hogy hát, igen, ez felettébb szomorú döntés a részéről.
- Szóval akkor te vagy a desszert? De akkor most kezdem az étkezést, és muszáj lesz még ennem, mert éhes leszek tőled. Ez jó ötlet? Vagy te most mi vagy? - préseltem össze az ajkaim tanácstalanul, majd a levegőt ízlelgettem pár pillanatig. Végül csak rántottam egyet a vállamon, mert nem akartam most összerágni Ms. Czettnert. Bár lehet, hogy tényleg jót tett volna a kis zizinek. Szóval mélyet sóhajtottam, mielőtt még közelebb hajolva végignyaltam volna a nyakát, hogy aztán elnevessem magamat. - Még mindig borzalmas a testápolód.
Az iménti kozmetikum ipari cikket ejtve a témák közül, inkább hagytam, hogy hozzám bújjon. Ő szóban jelezte, hogy támogat, én pedig jó voltam magamhoz képest és simiztem a fájós pociját. Az utóbbi kijelentésében nem is különösebben kételkedtem, simán elképzeltem, hogy ugrál még kint a pálya mellett öt év múlva is. Elvégre, akkor még simán a pályán lehetek, van olyan a csapatban, aki már most idősebb. Lehet, hogy még negyven évesen is játszani fogok a Lukácsháza sc-ben.
Végül az ölembe húztam a kisasszonyt és átkarolva a hajába fúrtam az arcom egy pár pillanatra. Igen, a samponnak maradnia kellett, ezt anno megszavaztuk és én azóta tartom is magam hozzá, még mindig imádtam. Közben kaptam egy mosolyt, meg egy puszit, mire én is halványan elmosolyodtam.
- Látod, nem szaladtatok, rendesen el is szontyolodtam. Deeeee niiincs baj, mert most már jobb a helyzet, az előbbi mosoly igazinak tűnt... Szóval asszem rendeződik a szitu - nyomtam pár apró puszit a vállára, majd megcirógattam az arcát finoman. - Nagyon szeretlek ám, te zizi.

Halihó off *-*

Az egészséges mennyiségű dráma mindig belefér a keretbe, csak van, hogy az ember túllő ezen a kereten. Na, nem én, én csak mindig egy kicsit tovább fokozom, az nem ugyanaz.
- Alighanem. De szerintem már észrevetted, mennyire rajongok a kihívásokért - kuncogtam fel halkan, majd a hajamba túrtam lazán. Mostanság már nem csináltam olyan gyakran, de akkor is nagyon jól esett, hiába akarnám ezt tagadni. Amolyan megszokás volt, beidegződés, semmint spontán mozdulatsor. Most például a nutella eltakarítása váltotta ki belőlem, nincs mese, ez a nő nem alkalmazható közösségben.
- Persze, persze, Csipkerózsika, legfeljebb álmodban! - nevettem tovább, mert egy ilyen fenyegetést hogy is vesz komolyan az ember? Szóval egy pillanatra beharaptam az ajkam belülről és igyekeztem nem mosolyogni, de aztán rásandítottam a szemem sarkából. Nem megy, nem tudtam visszatartani. - Hát jó... de utána legalább le is nyalod?
Végül is sikerült, bár nem igényeltem tisztítást, de megkaptam. Szóval utána kis nyugisan elbattyogtam a csaphoz, hogy megmossam az arcomat, meg a kezemet is. Mert ugye vége az étkezésnek, akkor már így illik a dolog.
Az asztalhoz visszacsücsülve sok dologra számítottam, de arra nem, hogy majd kitör a pánik, amiért nekem nincs ajándék. Én már tizenöt éve nem kaptam semmit, így nem mondhatnám, hogy különösebben földhöz vágott volna az eset. De végül csak felemeltem a karjaim megadóan, jelezve, hogy én aztán nem fogok ezen vitába szállni vele.
- Jó, majd még visszatérünk erre. Most bontsd! - böktem az állammal a doboz felé. Ő pedig másodpercekkel később már módszeresen tépte le a csomagolást, nekem pedig a szemem sem rebbent. Amúgy is csak fölös máz az a papír.
- Tetszik? - érdeklődtem enyhén felvont szemöldökkel pillantva a hölgyeményre.

Abszurdumnak tűnt, hogy felfaljam Voltot. Egyrészt, mert nem egy görög drámában élünk, ahol a családi vacsora nem egészen egyértelmű. Másrészt meg most gondoljunk csak bele, mennyire szőrös és harapós és nyűgös egy vacsora lenne az....
- Nem akarlak bántani, te nagyon okos... a saját gyerekünk pedig tappancsos, de attól még nem degradálódik vacsora sorba! - ráztam meg a fejemet rosszalló pillantással, mielőtt megint a számban éreztem volna azt a bizonyos enyhén vegyszeres, levendulás ízt. Fúj? Igen, elég fúj. De már megérte, mert felhangzott az a bizonyos nevetés. Miért is voltam itt, ha nem ezért? Már, ha azt nem vesszük, hogy ez az én lakásom, természetesen, de ez egy apró részletkérdés.
Mindig akadnak az ember életében kisebb bökenők és azt hiszem, hogy mi boldogok lehetünk, ha csak egy-egy edzőtábor, meg havi pár nap az, ami miatt stresszfaktor van a kapcsolatunkban.
- Na várjunk, ez azt jelenti, hogy az úriember már tegnap óta nem volt hajlandó megfürödni? - mutattam a színes kölyökre meglehetősen felháborodott pillantással. Ő erre oldalra biccentette a fejét, még az egyik füle is lekonyult. Szerintem már tudja, mit jelent a fürödni szó. Ez megmagyarázná, miért rohan a lakás legtávolabbi pontjába, mikor ilyesmi kerül szóba.
Közben ugye Maját áthelyeztem kicsit, ő meg rövid fészkalódás után döntötte a fejét a vállamnak. Finoman átkaroltam a derekát és a hátát cirógattam csendesen, mielőtt a kérdésre elmosolyodtam volna ismét. Persze, ostobaság volt ilyesmi után érdeklődni. Leginkább nehezen tudtam bármi másra gondolni, ha szabadidőm akadt.
- Nem. Jó, hogy mondod! Most megkérted a kezemet? - kérdeztem már-már szégyellős mosollyal az arcomon, a jobb kezem felemelve és nézegetve a nemlétező gyűrűmet. Vagyishogy, ez nem teljesen igaz, volt gyűrűm, csak még nem hordtam. Egy hétnyi távolságra volt tőlem.

- Lehetséges. Ki tudja... - vontam egyet a vállamon halvány mosollyal. Bár van egy olyan érzésem, hogy ha nem szeretném ennyire a kihívásokat, akkor is az életem része lenne. Persze, ez megint a mi lett volna, ha határa, azt pedig egyáltalán nem éri meg feszegetni. A mogyorókrém téma viszont kicsúszott a kezeim közül és már késő is volt utána kapni, el kellett engednem, ha nem akarok végérvényesen belegubancolódni.
- Édes egy ötlet, nekem nagyon tetszik - közöltem szórakozott vigyorral, kissé ismét elkalandozva fejben. Majától annyira idegennek hatott volna ez a megszólalás pár hónappal korábban. Erre tessék!
A lemosakodás feltétlenül szükségessé vált, a hidegvíz egy kicsit a gondolataimat is lenyugtatta, nem kellett azon kattognom, hogyan is tovább. Egyértelmű volt: Maja visszasasszézott a lobogó barna hajtengerrel az asztalhoz és rituálisan meggyilkolta a csomagolópapír-tengerem. A várt örömöt láttam visszatükröződni a pofijáról, így már megérte a dolog, nem volt drága sem és sok keresést sem igényelt. A kérdő pillantást egy hasonlóval viszonoztam, majd a térdem felhúzva karoltam azt át.
- Mi értelme lenne, ha nem olyat veszek? Persze, hogy az. És persze... ha szeretnéd. - Nem állt szándékomban ellentmondani neki, ha egyszer próbálni akar, szóval csak figyelemmel kísértem, ahogyan összekapkodta a tányérokat, aztán felkaptam a közeledő, nem is olyan kicsi, szőrös, fehér kölköt. A kondizás, ha másra nem is, arra biztosan jó, hogy akármilyen kutyát ölben tudok vinni. Maja karjai körém fonódtak, ahogyan hátulról átkarolt, én meg kis vigyorral sandítottam át a vállam fölött. Volt a lábait a vállamra pakolva dugta hátra a fejét, hogy szemügyre vegye, mi történik.
- Azt majd még megálmodom, most fessük ki a kuszit! - tudtam le ennyivel a mondanivalóm és amennyiben elengedett, a nappali felé indultam a remekmű alapjával az ölemben.  - Hozol törcsit?

halihó *-*

Asszony, ne bántsd az offot, csúnya dolog!

megölted? :|

de csak miattam nem halt meg  

Persze, voltak dolgok, amikben kimondatlanul is megegyeztünk, legalábbis én azt hittem. Aztán úgy tűnik, hogy annyira mégsem, ez pedig elég szomorú. Már. ha én bántom a gyereket, akkor ki lesz az, aki majd megvédi?  
- Még szerencse, hogy tudod. - ingattam a fejemet kissé elégedetlenül. Na, nem azért, mert baj van Majával, csak így, a hónap elején elég hülyeségeket tud összehordani, még akaratlanul is. Ő meg közben csak nyünnyögött tovább csendesen, mintha mi sem történt volna.
Aztán nagyjából felvázolta nekem, hogy miért is nem sikerült a kis szőrösnek a kádban kikötnie. Érthető volt, mert ahogy egyre nagyobb lett, nyúltak a lábai és egyre gyorsabban tudott futni.
- Igazából nem baj, néha még nekem is komoly kihívást jelent, szóval nem lep meg a dolog. Nem is zavar, csak nem hiszem, hogy jó neki, ha sokáig színes marad... - húztam el a szám, miközben a hajamba túrtam. Vannak az életnek kemény pillanatai és a színes szőrmók az pont ilyen.
Azért én örültem, hogy itt van, még akkor is, ha ilyen kis használhatatlan, mert hónap eleje van. Mert ugye mi mással is lehetne az ilyesmit magyarázni, ha nem ezzel?
A hatalmas boci szemek láttán arra jutottam, hogy egy kis időre komolyabban vette a kézkéréses megjegyzésemet, mint amennyire komolynak szántam azt, ez pedig nem annyira vicces. Szed sztori. Nem ellenkeztem, hogy az ujjait az enyéim közé fűzze, helyette inkább az ajkaimhoz húztam és nyomtam rá egy puszit, mielőtt az ajkai az enyémet súrolták.
- De nincs rossz hétvégém, hagyd már el, asszony! Itt vagy, persze, szar időszakod van, de attól még én örülök neked... - az elején kissé élesebb hangnemet ütöttem meg, mint ahogyan azt terveztem, pedig isten lássa lelkem, nem akartam bántani szerencsétlent! De azért a végére azért ellágyult a hangom és csak az övének döntöttem kicsit az arcom, miközben a haját piszkáltam.
- Hozzak neked fagyit...? - kérdeztem halkan, amolyan utolsó mentsvárként.

Itt vagyok! Jött az értesítés iiiiigen?

Allan Colton Fisher - 2017.07.04. 20:11


Lolka, de felelősségteljes valaki xD
Maja amúgy is nagykorú, nem baj?

Te is, Annie
#kewy #otp #akarom

Már tényleg elérkezett az a pont, ahonnan ezt a témát nem akartam tovább húzni, mert akkor borul az "azt csinálunk, amit szeretnél" nevezetű terv. Azt meg asszem nem pont ma kéne elhanyagolni. Legalábbis, ha más lelkes rendezőket megkérdeznék, biztosan más merülne fel a fejükben lehetséges programként, mint amit én éppen elnyomni kényszerültem.
- Pedig látod, nagyon úgy tűnik... persze csak akkor, mikor velem vagy, hogy segíts - közöltem enyhén pimasz mosollyal az arcomon. Korábban talán valami még valami kissé arcpirítóbb választ adtam volna, de az utóbbi egy évben mondhatjuk, hogy megtanultam bizonyos szintig moderálni magam. Legalábbis az esetek nagy részében.
Imádtam, ahogyan megnyúzta a kis dobozt, az arcán tisztán látszott, mennyire lelkes a kibontását illetően. Egy olyan nő, mint amilyenekkel korábban kezdtem, sokkal inkább a tartalmat várta volna. Hogy vajon megkapja-e azt a gyémánt nyakláncot, amit a kívánságlistára rakott az amazonon, "finoman" hintelve, mit is vegyek neki a szülinapjára. Általában csalódást okoztam ilyen téren, de csak, hogy éreztessem, nem birtokolnak. Maja ebben más volt és részben ezért is szerettem annyira. Mert nem kapni akart, ha pedig mégis így történt, őszinte volt a felcsillanó izgalom a barna kiskutya szemekben.
- Tudja. És mit szólnál mondjuk egy új pizsihez? Együtt kiválasztjuk, én meg megveszem és odaleszek, milyen jól áll - adtam végül elő a világmegváltó tervemet féloldalas mosollyal.
Maja összeszedte a dolgokat, amik kellhetnek, én meg a fiúcskát, törökülésbe ülve a kanapén és a szőrmók fülét vakargatva kicsit. Már egészen ellazult, lomhán csóvált kicsit, de ezen kívül csak félálomban nyugtatta a fejét a combomon.
- Neeeeem, nem, neeeem, nem jó ötlet. Még csak ne is gondolj arra a szóra! Hátha megérzi - kuncogtam fel halkan, miközben kivettem a kezéből a tubust és egy egyszerű mozdulattal kibontottam. Csak ezek után nyújtottam vissza neki. - Még a végén magadat is kidekoráltad volna... Nem, mintha nem férne bele...

Igazából ahogy figyeltem a színes babát, csak sokadjára merült fel a fejemben, hogy amúgy nem biztos, hogy ez egészen jót tesz neki. Biztosan nem káros, de  egy idő után le kéne mosni a kicsi bundáját. Ha annyira színes akar lenni, azt majd eldönti ő maga és megkéri a kozmetikus nénit, hogy színezze át. Meg amúgy is Lewlew... varázslat, tudod.
- Szerintem nem lesz baja tőle, de azért lassan nem ártana tőle megszabadítani. Majd ha mást nem, lemosom kint a slaggal, azt úgysem utálja annyira... - sóhajtottam fel, miközben vizualizáltam magam előtt a jelenetet. Azt biztos, hogy nem fogom megúszni színek nélkül, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy nem oldja meg az összekenésemet valami retardált módon. Ha mást nem, majd odaszáguld hozzám és megszeretget.  
A helyzet úgy tűnt, hogy lassan kialakul egy holtpont, ahol Maja egészen boldognak tűnt, legalábbis az a bizonyos mosoly ezt sugallta.
- De szívem, ne izgulj ilyenen, én pont így szeretlek. Még akkor is, ha néha egy egészen kicsit nehezen is boldogulok az érzelmivilágoddal - húztam el a számat, de aztán a fanyalgás helyett inkább puszikat nyomtam a homlokára.
A nagy szeretgetést követően felajánlottam, hogy ha szeretné, én hozok neki fagyit, de azt mondta, hogy nem szabad, így lemondóan sóhajtottam és inkább csak öleltem helyette. Nem könnyíti meg a dolgomat, de cserébe legalább a tökéletes nő a számomra.
- Azért ha meggondolod magad, Kochanie, csak szólj...  - simogattam meg finoman a haját, kicsit közelebb húzva. Majd csak minden a helyére zökken. A magam kilenc hónapját napról napra rakom össze, minden hónap elején.

Jó reggelt *bevonul a bögre kávéjával*

Nincs egészen három napja, hogy hazajöttem az edzőtáborból és már vissza is tértem az iskolába. Nem linkelhettem sokáig, elvégre kötött a szerződés, meg a szavam, úgy összességében nem terveztem, hogy majd ismét új elfoglaltság után nézek. A hétvégére már megvoltak a tervek, ha minden igaz, majd Tihanyba megyünk, hogy ne maradjunk otthon túl sokáig.
Most azonban csak rántottam egyet a pulcsim szélén, meggyorsítva kissé a lépteimet a folyosón, mielőtt a reptan terembe léptem volna. Az ajtót szélesre tárva hagytam, hogy azok, akik esetleg úgy döntenek, hogy megtisztelnek a jelenlétükkel, beszállingózhassanak. Én letettem a seggem a tanári asztalhoz és a táskámból szedtem elő pár dolgozatot, amit még nem javítottam ki. Írtak benne elég orbitális hülyeségeket, tehát egy-kettőre reflex-szerűen került rá a troll minősítése. A többi viszont egész jól sikerült.
Amikor végre mindenki megérkezett, szép kényelmesen feltápászkodtam és egy pálcaintéssel kiosztottam a leosztályozott műveket. Vetettem egy kérdő pillantást Maja felé, hogy vajon most is színez-e, de aztán csak összefontam a karjaimat a mellkasomon.
- Szép jó napot, hölgyek-urak! Mindenki befejezte a zizgést? Helyes. Akkor ma ismét a nemzetek csapatairól fogunk beszélni - a hangom meglehetősen tiszta volt és határozott, a lépteim pedig az ajtóhoz vezettek, hogy becsukjam azt.

iiigen, én kicsit eltolt idő-beosztással élek  

De aludtam *-* 7 órát

tudom *-*

Ez is egy olyan infó volt, amit gyorsan elraktároztam a kicsi buksim egyik szegletébe, hasznos címszó alatt. Néha úgy tűnhet, mintha nem figyelnék, pedig ilyenkor is legtöbbször a koncentrációm kényszerít rá, hogy elraktározzam az infót, még akkor is, ha az teljesen fölösleges. Ez leginkább csak Maja esetében szokott bekapcsolni, vagy a csapatnál.
A doboz tartalma igazából lényegtelen lett volna, mivel a kiscsillagról beszéltünk, ha egy döglött bogár van benne is örült volna neki, értéktől függetlenül. Szerettem nézni, ahogyan boncolja a papírokat, ezért is volt szomorú, hogy a szülinapi maratonról is lemaradtam, mert ő a gyengélkedőn volt, én meg itthon vakargattam Volt fülét, hogy semmi baj, kicsi fülesbagoly.
- Igen, csini pizsire gondoltam. Abból úgysincs túl sok. Ééééés igen, úgy gondoltam, hogy együtt kéne menni. - gondoltam bele, hogy körülbelül három  ilyenje van, mindegyik különböző ünnepnapokhoz volt köthető utólag. Még nyomtam egy puszit a nyakába, mielőtt lelépett volna, aztán csak igyekeztem Voltot nyugtatni, azaz, hogy megelőzni a lebukást. Mert ugye valaki nem szereti, ha fürdeni kell, ha pedig ugrál, ez olyasmi lesz, amit nem lehet megúszni. Igazán szomorú. Szóval tovább vakargattam a füle tövét, míg Maja a bundát turkálta egy kicsit.
- Igen, mindenképpen, csak diszkréten, mert különben megint rohanhatok - ráztam meg a fejemet rosszallóan. Volt amúgy is egyre nagyobb, gyorsabb és okosabb. Nem mintha ez baj lett volna, mert úgyis hamarosan ismét edzőtábor, de azért van egy határ, amit nem kéne feszegetni.
- Engem is összefesthetsz, de kezdjük Volttal, rajta jobban látszik - bólogattam meggyőzötten, miközben betájoltam, hogy körülbelül hol is kéne legyen az a villám.

Csak a 9300. szálért jöttem.

mennél haza, mi? :|

egyértelműen :| csendháborításért

már beszéltem az ügyvéddel  

hát igen

én tudom xD

ÉN IS

mert a lányok cukibbak :ccccccc és nem pisilnek arcon