nyugi, nem spoilerezek. én minden résznek örülök XD

Meglátjuk. Ezt a szót nagyon jól ismeri, hiszen otthon is ezt kapta a legtöbb dologra, ötletre, amit felvetett. Nem rossz kifejezés amúgy, tökéletes, de nem akkor, amikor épp valamit nagyon biztosra vesz, és nagyon szeretné, hogy végbe menjen. Azonban itt nem akadékoskodik, hiszen nem az ő meccse lesz, nem ő reppen fel a talajról a sípszóra, hanem Rebi, és most inkább csak lelkesítő szerepe van. Állítólag, ha valamit eltökél magában az ember, akkor az hasonlóan is alakul, vagy ha nem, marad az, hogy megpróbált mindent, és legközelebb jobb lesz.
- Az biztos. Csak arra kell gondolni, hogy minden oké, és kész. Vagy a gonoszabbik, hogy lesznek olyanok, akik sokkal ügyetlenebbek. – nem szokása amúgy szapulni azt, aki valamiben kezdő, és mondjuk ő maga jobban ért hozzá. Ez csak egy egyszerű szójáték, inkább az a fajta, aki segít, de mivel még nemigen találta meg azt az oldalát, amiben kiteljesedhetne, így nem oszt semmit, maximum tanácsot, és jókedvet. Az is néha sokat számít.
- Apa akkora körülbelül, mint én egy fejjel. De van egy unokatestvérem, akinek olyan hosszú lábai vannak.. Na vele sem lehetne futóversenyt szervezni, gyalog leelőz. – igaz, ő a ritkán látott rokon, rég látta, lehet, gyermeki emlékei kicsit túlóznak, de az igaz, hogy hosszú, és magasabb, mint a családja nagyja. - Szerintem egy lánynál nem baj, ha alacsony. Szerintem aranyos. – mondja ő. Aki nála jelenleg sokkal kisebb, az még óvodás, vagy előkészítős, akikkel persze.. nem lenne szerencsés ilyesmit játszani. Csak azért vicces a felállás, még így is.
- A gazdagok igen, amikor nem tilos, és nincs befagyva a víz. De annak születni kell, ez tény. Vagy a külföldön, tenger közelében élők. Nekik sokkalta könnyebb mindez. – nem egy hajós történetet olvasott már, vagy hallgatott embereket, akik ha itthon is, de sokat tették mind a tavon, mind valamelyik folyón. Még ha unalmas is a történet, új – kivéve, ha százszor meséli el egy ember ugyanazt -, érdekesnek számít, és történelemnek. De a jelen most itt játszódik, és nem hiszi, hogy a lány hajózási történeteket fog mesélni. Na meg, nem is az érdekli jelenleg.
- Aaa, akkor jó házba kerültem! Mondjuk, ha mégis találkozni fogok morcos emberrel, egye fene. – áll fel közben, mivel válla már kipihent, és érzi, hogy elbírja a célig. Ha nem, majd megoldja. Két válla van, szerencsére.
- Mehetünk amúgy. Megvagyok! – veszi is fel a nemrég említett zsákot, és amint a lány is kész, elindul ismét előre, a cél felé.
Kitartásának köszönhetően el is érik a célt, elcsacsognak közben, mindent elővéve, amit csak lehet. A fiúcska el is fárad a végén, amikor elbúcsúzik, és elköszön, már csak annyira van ereje, hogy felmérje a szobát, majd a leghamarabb az ágyba dőlhessen, egy megérdemelt alvásra.

//köszi a játékot! ^^//

nem akarok spammelni a pajtikeresőben, de egy rellonosra szükségem lenne!

Hát, úgy néz ki, jó iskolába érkezett. Ki tudja, ha valamelyik elit helyre teszik be, lenne része ennyi mindenben. Nem akar megszólni senkit, biztos nagyon szuper iskola lenne, de sokszor szerepelt a könyvekben úgy, hogy egy patent hely, mindennek megvan a maga rendje, és módja. Nem hiszi, hogy ugyanekkora szabadság lenne, mint itt, és ugyanennyire felszabadult emberek, akik szeretnek kalandozni, és mókázni. No meg, ha egy sima, varázstalan iskola lenne az otthona, akkor meg fele annyi sem. De örül, hogy itt lehet, még ha kiderül út közben, hogy ügyetlen sok mindenben.
- Ez teljesen igaz! Mert már eleve ott van az, ha látsz valami izgalmas dolgot, jó kitárgyalni. Sajnos, ha magamban beszélnék végig, még dilisnek néznének, és kikerülnének, mint a kutyapiszkot. Szóóóval.. sokkal jobb, ha valaki van mellettem, és még nem is akar elküldeni melegebb éghajlatra. – mert hát az is fontos, ugyebár, hogy a másik fél ne kapjon agyzsábát, ha megszólal. Szerencsére, nem fogott ki eddig senkit olyat, noha nem is akadt dolga annyi emberrel. Biztos lesz majd olyan alkalmi társa, akit a véletlen hoz majd mellé, hogy nem osztja a lelkesedését, akármennyire is próbálkozik. De akkor sem fog elkeseredni, még ha nem is akar majd az agyára menni, csupán megpróbálja fenntartani az alap szintet. Sosem volt az a típus, aki nagyon rámenős.
A kuckóban már teljes a nyugalom, és a béke. Nem akad itt annyi, és még nagyobb látnivaló, de számára érdekes. Egy zug, amit megjegyezhet, és beülhet akkor is, amikor amúgy tényleg egyedül marad, és nem beszélhet senkihez. Majd hoz könyveket, nasit, amit csak tud, mikor épp arra lesz kedve. Nem tudja még előre a menetet, nem is akar előre tudni semmit, a jóslástan neki sosem volt egy kedvenc dolog, és nem is lenne jó benne. Tervezni tervez, de a legtöbbször hagyja, hogy a dolgot csak úgy menjenek maguktól, ő pedig követi.
- Vésetek? – kapja fel a fejét, és már kutatja is őket. Amint megpillant egyet, majd megint, közelebb kucorodik a műremekekhez, végigtapogatva apró ujjaival, mintha kíváncsi lenne, mennyire mélyen vágták a fába. Eléggé. Van itt mindenféle, de totál olyanok, amiket a kinti göcsörtös fákba is bele lehetne vésni, és amik amúgy minden ilyen helyen előfordulhatnak.
- Emléket akartak állítani. Ha egyszer visszajönnek, tuti meglesik. Mint sok városban a lakatok a hidakon. És inkább pingálnék valamit ide a falra, de nem vagyok valami szépen rajzoló alkat. – nem is gondol nagy mintára, csak aprókra, amiket lapra is tudna alkotni. Odabent nem érez késztetést a fal rongálására, de ez egy bunki, és azokat mindig ki kell csinosítani, no meg, ez nincs annyira szem előtt. Senki se tudná, ki csinálta, talán csak maga a lány sejthetné ezek után. De inkább vissza is fordul hozzá, és a babzsákba süpped.
- Én tuti annak használnám. Jó, nem olyan vészesen komoly dologra, de pár emberrel össze lehet itt ülni. Nektek volt otthon faházatok? – érdeklődik, miközben fészkelődik kicsit, hogy ne tűnjön el teljesen a kényelemben. Hát, bánja, hogy nem hozott valami rágnivalót, amit kitehet, hogy beszélgetés közben elfogyasszák. Na mindegy.

sziasztok népek

leveeeees *örvendezik a vacsorájának*

persze *tolja elé*

hát ez finom volt *-*

Antoinette Myra Blackburn - 2016.05.19. 19:11


egyszer vettem csípőset. de az olyan rossz volt azóta nem csípek

Antoinette Myra Blackburn - 2016.05.19. 20:48


ha van egy kis nátha, arra nagyon jó

mert a leves.. az leves!

Megvakarássza a feje búbját, mintha valami nagy dolgot kellene végiggondolnia, azonban ez csak egy tett volt, teljesen ártalmatlan. Ha már magában nemigen társalog, maximum akkor, ha nagyon egyedül van, egy-két kósza fejbúb vakarás, tincstekergetés belefér. Ezt legalább senki nem nézi fura szemmel, legalább is, eddig nem látott ilyesmire jelet. Azt persze nem tudhatja, hogy kinek szúr szemet még ez is. Sokszínűek az emberek, és néha olyan furcsa dolgokon tudnak kiakadna, vagy épp viszolyogni tőle, hogy ha nem látná, hallaná, azt hinné, nem is létezik.  A nagynénje még a jobbik eset. Ő mindig megigazgatja a pólót, inget, bármi is van rajta, hogy nehogy rendezetlenül mutasson rajta, kilógjon a mellény, vagy épp a pulóver alól. Az már kérdés, hogy 10 perc múlva már visszaáll abba, ahol volt, de ez megszokott. Már nem is ellenkezik ellene, ha nagyobb lesz, akkor talán felhagy vele. De addig is..
 - Igen, néha a tanagyagnál sem árt. Főleg, ha cifra szavak vannak benne. – ami az ő esetében bőven akad, ha akarja, ha nem. Azonban akad olyan is, hogy hangosan kimondva jegyzi meg azt, ami épp a fontossági sorrend elején van, legyen az vásárolnivaló, találkahely, időpont. Jobb, mint valami notesz.
- Azonban, ha túl sokat motyognék menet közben, lehet én lennék hamar a falu bolondja. Mondjuk nem zavarna, de inkább nem leszek még, majd csak százévesen. – bólogat inkább magának, mintsem a világnak. Sok olyan dolog van, amit nagyon későbbre szervez. Nem is megy bele inkább, tovább folytatja a fal tanulmányozását. Megpróbálja összeszámolni, mennyien hagytak nyomot már itt, de sok apró, amit nem lát jól, és nem tudja, egy, vagy épp két különálló mű, így inkább felhagy vele. Épp elég a megfejtés.
- Pár év múlva ez nem bunker lesz, mert elfarigcsálják a falakat. – nevet fel – És akkor majd biztos kerül pár fába szívecske, de szerintem az még mindig jobb, mintha kivágnák őket. A városokban így is alig van, itt jó, mert van egy egész erdőnyi. Csak kár, hogy veszélyes.- egyszer mindenképp beljebb akar merészkedni, mint az első két sornyi fa távolsága, de addig még kicsit erősödnie kell. Tisztában van vele, hogy most életveszély lenne, sőt, lehet, ott is hagyná a fogát, és nem azért, mert eltévedne. Sokan szeretnek hencegni, és nagyot mutatni, de tuti biztos benne, hogy ha valami előcsoszogna a sötétből, hangosabban sikítana bárkinél. Ha pedig nem fél, akkor bolond.
- Az is egy jó móka! Nálunk állt egy ilyen pici sátor a szobában. Kicsit meg volt bűvölve, és kényelmesen elfértünk benne mindannyian, aludhattunk is benne. Én majd egy évig laktam benne, mire rájöttem, hogy az ágyam is kényelmes, és nem akar megenni semmi. – a gyermeki fantázia gyönyörei. Még manapság is szívesen alszik sátrakban, kint, bent, neki mindegy. Valamiért.. megvan a hangulata. Az, hogy most mágiamentes, vagy épp kicsit felturbózott, nem számít.
- Van testvéred? – kérdez közbe, mert nem veheti mindenkinél készpénznek, hogy van, és nincs egyedül, ahogy ő sem. És ha már így itt tartanak, beugrott neki.

én most értem végleg haza

hát kakukk

ennek örömére megeszem a levesem XD

azt már megettem, de adok másikat

cirkés, finom, occó *és már hozza is*

az, az. alkuképes hát

Elgondolkodva hallgatja, miképp mozog ez a dolog a valóságban. Mert azt tudja, hogy nálunk, embereknél hogy megy, de ott is előfordulhat olyan, amikor valami különleges nevet akarnak bejegyeztetni. Azt hallotta, hogy nem mindent engednek, ami jó is, hiszen a cifra nevek nem épp komolyságra utalnak, főleg, ha mondjuk állásinterjún kell bemutatkozni. Nem lenne egy jó ómen, ha azzal nyit a leendő főnök, hogy az ember arcába röhög, mert épp Kukának nevezik, vagy rosszabbnak. Mindegy is. Szerencsére a macsekoknál beleférnek ezek a mókás nevek, sőt, valamikor még dicséret is jár a kreativitásért, hogy meglelte az illető a nevet.
- Ühüüüüm. És itt is van olyan? Vagy itt nem foglalkoznak macskanevekkel? – érdeklődik, és kevés esélyt is lát arra. Maximum olyasvalaki, akinek ez valami hobbija, talán lehet, hogy a házi kedvencek neveit felírják, és összesítik. Ez is túl fura lenne, tekintve, mennyien vannak itt, és sok irányba menne a sorozat. Mindegy is. Már nem tudja visszaszívni azt, amit kimondott.
- De amúgy értem a logikát. Jópofa akkor, mármint, hogy gondolnak az állatokra is. Sok helyen családtag, és a családtagoknak van névnapjuk. Itt, ebben az országban, valahol tudtommal nincs, sok helyen. Lehet, én kinézek csak valami napot, nem hiszem, hogy a faluban találnék cica-névnaptárat. – ha mégis, az lesz a csoda. Biztos vannak furcsa, és teljesen hétköznapi dolgok is az üzletekben, egyszer majd meg is nézi a kínálatot. Addig is viszont marad a jelenben, és koncentrál. Lufi jól alszik, már kezdi felvenni a tipikus, alvó cica pózt, kicsit kitekerve, kényelmesen. Nem is zargatja, mozdulatlanul ül, nem is akar nagyon fészkelődni sem, nehogy ezzel is megzavarja. Addig sem kell rohanni utána, ugyebár.
- Biztosan reagálna egy pattogó szőrcsomóra. Másképp nem úgy, hogy elmegy onnan. – mondja, miközben figyeli, ahogy a láb felkerül az asztalra. Anyja az ilyet sosem díjazta, de nincs itt, ő pedig még mindig egy helyben marad inkább, meg hát, nem is biztos, hogy kényelmes lenne, tekintve, hogy a lábai rövidek, és a legtöbbször csak kényelmetlenül lóg, és belesajdulnak a tagjai, így, ezt kihagyja, de nem is teszi szóvá.
- De utána meg simán letagadják, hogy ők ugyan nem tettek ilyet, hova gondolok. Volt egyszer egy ilyesmi. A srác később úgy mesélte el mindenkinek kb, hogy ő kitartott, meg végig ott volt, holott az első alkalommal meglépett. – persze, nem mószerolta be végül, kicsi volt nagyon, de nem is erősítette meg. Sosem érti, mire jó ez, ha elfutott, elfutott, inkább bevállalja azt, ami igaz.
- Három is, és a nővéreim. – jó lenne őket látni, de majd szünetben, addig meg még sok kaland, vagy épp kicsit unalmas nap vár rá, amit majd elmesélhet otthon. A cirkuszra már csak bólogat, hiszen érhető, hogy ő sem a legjobb dolognak tartja, inkább nem is húzza tovább, mert elromlik a kedv, és akkor annyi.
- Szerintem a héten megírom nekik. Nagyon nem is akarom halogatni a dolgot, az sem jó. Sem beállítani csak úgy. Amúgy is régen írtam, mi van velem. – majd holnap megejti az utat, miután lekörmöli a levelet. Minél hamarabb, annál jobb, ez tény.

Hát, nem tévedett nagyot, sőt, beletrafált, mondhatni válaszolt saját magának, mintha csak hangosan feltett volna egy kérdést, miközben kényelmesen ücsörög. Sejtette, de jobb a dolgokat olyasvalakitől hallani, aki némileg jobban képben van a dolgokkal, azáltal, hogy régebb óta van már itt. A lányon meg látszik, hogy nem elsőéves – vagy ha igen, akkor nem tudja annak nézni -, de tény, hogy ebben nem akadékoskodik. Sok másban sem szokott, de előfordul.
- Kár, pedig vicces lenne. Sok-sok bagolynév, macska, kutya, béka, kígyó, és még ami van. Mondjuk.. vannak a kastélyban kutyák? Mármint.. így valakinél? – ráncolja a homlokát, mert hát nemigen látott egy csahost sem, mióta megérkezett. És nem az, hogy idebent, a falak között, hanem odakint, az udvaron sem, pedig hely akad bőven egy sétára. Vagy akár egy egész maratonra. Ha valakinek van ekkora udvara, akkor kutyafarmot is nyithat, és még akkor is elférnek mellette bőven. Lehet azonban, hogy nemigen hoznak ide nagyobb testű állatot, azért napközben, tanórák alatt nehezebb „eltárolni”, mint Lufit, aki egy nagyobb pulcsi zsebébe simán belefér még.
- Egyiptomban meg istenként tisztelték őket! Csináltak múmiacicákat is. – nos, ilyen az, ha valami érdekli, és beleolvas. A mitológiák órára pedig csak jól jönnek. Sajnos ezt nem osztályozza senki, de tudja, hogy eljön az a nap, amikor majd nagyon jól fog jönni neki. Reméli.
- Lufi sem harapna nagyot. Mondjuk még annyira nem is tud. Az ujjamat szokta rágcsálni, de nem vészes. Na majd egyszer, ha úgy adódik, bemutatjuk őket egymásnak. Persze, ha neked is jó. – ha szelíd az állat, márpedig úgy értette, hogy az, nem lesz baj. Ha pedig nem kedveli majd a macsekot, megsimizi saját maga, elvégre régen volt már sikló az ujjai között, és az sem olyan, amilyen a lány kedvence.
- Egypárszor még látni fogunk olyat. Itt majd futhatnak a prefektusok elől, mert nem akarnak büntetőmunkát. – ő sem, igyekszik elkerülni, de ha egyszer úgy adódik, akkor bevállalja, és ha viszont elfut előle, azt is. Maximum arra lesz büszke, hogy sikerült meglógnia. De ez a jövő zenéje.
– Az is szép nagy család akkor. Szerintem jó, ha van testvér, még akkor is, amikor épp kitolnak velem, vagy haragszom rájuk. Olvasnivalót meg bőven adok nekik. Ők meg majd viszonozzák. Ahogy ismerem őket, kapok egy listát arról, hogy hova dugjam be az orrom, meg remélem a szupertitkos helyeket is elárulják egyszer. – nem aggódik, ha mégsem, felderíti, amennyit megtalál, és majd elhenceg vele. A kérdésre azonban kicsit homlokráncolva néz előre. No igen, a nagy kérdés, amit otthon is megkap a rokonoktól, ott meg még nem, de majd pár év múlva. De jelenleg sok minden forog a fejében, dönteni képtelen lenne, ha most itt állna előtte egy papír, amit ki kellene töltenie.
- Még nagyon nem tudom. Az ereklyekutató jól hangzik, vagy auror. De inkább az első.. Néha a kviddics-en is forog az agyam de áhh. Majd előtte feldobok egy érmét, és lesz ami lesz. Neked jobban megy a tervezgetés, mint nekem?

hát csak egy kicsit késett

nekem minden tejfogam kijött, volt amit lenyeltem, volt amit kiköptem rosszfiúsan XD

amúgy ha már kaja, épp most sül a sonkás-sajtos háromszögem, remélem normális lesz o_o

majd felszelem neked, hogy könnyebben egyed

Adrian Ivanorovics Black - 2016.05.22. 11:00


 :D oké. majd a lakodalmas menüt is

amúgy jó puha a tészta, kész lett *-*

nem a legszebb, abszolút kezdő vagyok a sütögetésben, de:

az, még ha csúnyácska is vékonyra nyújtottam a tésztát, de ezt most próbáltam ki, a kövire jobb lesz

Fazekas Lily - 2016.05.22. 11:39


az sosem leszek

igen, nagyon. megettem a végét, amit kóstolónak raktam bele, és nyamm. *q*

már ketten vagytok, ez bigámia  

*pislog, miközben elviszik* hú o.o

Máris kényelmesebben érzi magát, hogy nem csak az ő nagy furcsasága az, ha hangosan olvas. Jó, mikor kicsi volt, akkor sokszor tette, mert otthon figyelték, vagy épp az órákon, de itt nem hiszi, hogy akad még valaki, akinek szokása. Azonban, ameddig nem zavar senkit, így tesz. Mondjuk általában keres egy helyet, ahol egyedül lehet a hangjával.
- Auditit? Sosem hallottam ezt a szót. Viszont néha tényleg jobb nekem hangosan. – persze, még így sem a legjobb. Neki tök jól jönne egy varázslat, amely minden fura kiejtésű szót felolvasna neki, hogy hallja, és megérthesse. Ha pedig létezik, jó lenne megtanulni. El is bambul kicsit, kutatva, olvasott-e már valami hasonlóról valaha, így kicsit késve ér el a célig a kérdés. Összeszedve gondolatait, pár pillanatig némán mered a zacskóra, hogy mégis mi akar az lenni, majd végül olyan hangosan esik le neki, hogy tutira hallják még otthon is. Hű.
- Dunakavics. De rég ettem ilyet.. Mondjuk nem is sok helyen látom már a polcokon, vagy csak nagyon rossz helyen járok. Elfogadom, köszönöm. – húz arcára mosolyt, és már vesz is belőle pár szemet, és egyet már a szájába is töm, hogy ízlelhesse. Nem is nagyon emlékszik az ízére, arra viszont igen, hogy nem rossz. Követi is hamar a második, harmadik szem is, így bólogat a tanácsra.
- Nem szólják meg amúgy sokan, szerencsére. Mintha… elfogadott lenne. Mondjuk, elsőéves vagyok, nem nagyobb. Később lesz gond, de nem szoktam kötekedni, ahol ez felmerülhetne. Ha meg valaki csúfol, nem hallottam eddig meg. – vonja meg kissé a vállát, hogy süket általában az ilyesmire. Az, hogy ez most jó, vagy nem éppen az, mindenki máshogy ítéli meg. Neki kényelmes. Bekapja inkább az utolsó szemeket, és kiélvezve az ízeket, dől vissza, és nyel végül. Bárcsak csettintéssel tudna ideteremteni még több rágnivalót.
- Biztos van a fán valami, ami miatt nagy viharban se dől ki. Elég masszív, és nyáron nagy viharok vannak. Megélhetett párat. – ami a városban nem akkora durranás, az itt, fákkal övezve sokkal veszélyesebb. Nem elég a szél, ott a villám is, meg az eső, ami alámoshatja a gyökereket. Látott már pár fát ilyenek után, és a hátsó udvarban is elesett az öreg lombos pár éve.
- Sosem díjazzák a pakolást. És tök jó, hogy ti is annyian vagytok, mind mi! Csak nálunk én vagyok egyedül fiú, és kicsit nehezebb bunkerozni. Vagyis már nem szoktunk, de régen is az volt. Én nem babáztam, ők igen. A sátorozás volt a kevés között az, amit mindannyian szerettünk. Ez a jó amúgy, hogy mindenki más. Én örültem neki, több hely, meg játék maradt nekem. – neveti el magát, na nem mintha irigy lett volna valaha is. A közös hangot meglelni mindig is nehéz volt, de tanult, és megoldotta mindig. Manapság pedig már mindenki megy a maga útján, visszagondolni pedig jó mindenre. Szerencsés volt, hogy nem egy zűrösebb helyre született.

innen meg boldog 4:52-öt (jaj de korán, tudom :< )