Kelemen Farkas
És igen! Végre valahára újra itt, az iskolában! Nagyon örülök ennek, mert szeretek itt lenni. Persze, ez nem azt jelenti, hogy csakis csak örülni tudok. Itt van Kara Zoltán is. És a kviddics is egy kicsit ijesztő lesz. Nem annyira ismerem az új játékvezetőt, de hallani már hallottam róla. Állítólag egy igazi profi.
Vidáman ugrálok a folyosón, mikor meglátok egy tök ismeretlen felnőttet. Lelassítok, így csak sétálok. Valljuk be nyugodtan, Luffy és Minni nincsen itt, így nem tudják az illetőt megijeszteni. Kár, de szerintem így is elkerülhetetlen a pletyka, ha meglát a Bibircsókos banya. Á, hogy mennyire utálom a pletykákat. És hogy miért is elkerülhetetlen? Mert mezítláb vagyok, festékes a hajam, a pólóm és festékszagot árasztok. Bár lehet, hogy mára már hozzászoktak. Lassacskán odaérek az úrhoz. Természetesen mint mindig, most is mosolygok. Hiába, van, ami soha sem változik. Mint mondjuk a mosolygás, ami mindig lesz, ha rajtam múlik. Ha valakinek nem tetszik, meg lehet mondani nekem.
- Jó napot kívánok! Tüszőfűi Lilith vagyok, magát hogy hívják? És maga tanár, vagy milyen posztot tölt be a suliban? - Kérdezem meg egy vigyorral a képemen. Az én arckifejezéseim sohasem műk, egytől-egyig valós érzelmet fejeznek ki. Vagy hozzászokik az ember, hogy nálam nem léteznek bizonyos dolgok, vagy elszökik. Ez egy amolyan megszoksz vagy megszöksz nálam. Mert én vagyok én. Eszembe jut egy dolog, de előtte inkább megkérdezem
- megölelhetem magát?
