Kelemen FarkasNéhány órával a tanévnyitó előttHátralép az úr, körül is néz, de nem tudom, hogy mi célból. Elszontyolodok egy pillanatra, lenézek, majd újra mosolyogva ránézek. Még mindig van időm átöltözni, főleg, hogy itt van a hátamon a hátizsákom, ami nem festékes. Megforgatom szemeimet, igen értem a testbeszédedet, bárki is vagy.
- Kedves uram, mielőtt kérdezne, maga is felelne a másik két kérdéseimre? Ki maga és miért van itt? - Kérdezem meg, miközben keresztbe teszem a karjaimat. A következő kérdésére csak sóhajtok egyet. Nem, nem vagyok tisztában. Persze, hogy tudom!
- Miért, maga azt hiszi, hogy így szándékozok megjelenni? Mert akkor téved. Tudja, a táskámban van váltásruha, uram. És higgye el, hamar meg fog szokni, sőt, lehet, hogy vissza fogja sírni azt az időt, amikor máshol volt - teszem hozzá egy mosoly kíséretében. Hiába, nem hagyhattam ki. Egyszer már szörnyülködött és ledöbbent miattam. Megvan, hogy mit fogok csinálni ebben a tanévben. Őrülten elvigyorodok, majd rendezem a vonásaimat. De azért a gonoszan felcsillanó szemem sok mindent elárulhatott neki így is szerintem. Mert ez az év szuper lesz. Összedörzsölöm a tenyereimet miközben rámosolygok.
- Tudja, uram. Sokszor vagyok festékes, amiatt mert a kutyám előszeretettel dönti el a festékes állványt - legyen erre is felkészülve, ha már itt van az úr, véleményem szerint. Remélhetőleg nem lesz semmilyen nagyobb változás az iskolarendszerében. Nem akarom, hogy az legyen, nagyon nem. Persze, ezt nem én döntöm el, de akkor is.
