Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Katherine D. Averay

Ideje volna belátnia, hogy teljesen mindegy hol van, saját maga elől sehol sem talál menedéket; legyen szó négy kopár falról, és az egyszerű ágyáról, ahol álmatlanul feküdne, vagy a stégről, nyílt vízről, és csillagos égről, ami alatt egyedül áll. A függőség árkon-bokron át utat vág magának, korlátozzuk azt bármilyen erős akarattal is. Konstantin a gallyról a távolba emeli fáradt szemeit, onnan pedig az égre kúsznak világai. Csalódott, szomorú, és valódi vesztesnek érzi magát. Tudja jól, hogy rajta kívül mindenki kapva kapott volna az alkalmon, hogy csak egyetlenegyszer is megcsókolhassa azt a szelíd-veszélyes nőt, és ugyan ő nem élt a kínálkozó lehetőséggel, most mégsem nyertesként tekint magára. Helyes út, helyes gondolatok, ezekből egyszerre nem teheti mindkettőt magáévá. És ami azt illeti, már biztos abban, hogy rosszul döntött.
A lépteket bár nem hallja, az illata megelőzi Katherine-t. Oldalra pillant, és a bájos mosolyra ő is félrehúzza ajkait.
- Te jársz a fejemben - feleli egyszerű őszinteséggel. Ereje sincs arra, hogy palástolni igyekezzen komorságát, de értelme sem sok volna hazugságnak. Végigpillant a nő öltözékén, vállaira omló haján, aztán felsóhajt, és tovább meglazítja még mindig szorító nyakkendőjét.
- Elfutottam, mert így tartottam helyénvalónak - magyarázza tegnap esti megfutamodását. Nem társaságának beszél, hanem a csillagos égnek, hiszen mert a világító planétának sokkal könnyebb elmondania a mellkasát nyomasztó érzéseit. - De, ha visszamehetnénk az időben, ... biztosan másként döntenék.
Szavait követőn elhallgat. Mindig is nehéz volt ilyesfajta dolgokról beszélnie, és most, majd harmincévesen sem lett könnyebb. Azt mondják gyakorlat teszi a mestert, de ő érzésekből nem szerzett rutint. Szívverése már azelőtt felgyorsul, hogy megszólalhatna, elég csak elmerengenie azon, amit mondani készül.
- Meg kell kérdeznem... képes vagy egyáltalán érezni? - kérdezi, hirtelen fordulva az árny felé. Mindenekelőtt, ezt pontosan tudnia kell. Megcsillanó tekintettel várja a választ, ami talán ijesztően fog rá hatni, de amíg nem tudja az igazat, addig csak sötétben tapogatózhat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Katherine D. Averay

Éppen erről van szó. Tudja, hogy mindenki lecsapott volna Katherine ajkaira, és pirkadatig nem engedték volna a szenvedély szorításból. Pontosan emiatt viselkedik furcsábban a megszokottnál, mozdulatai szétszórtnak, esetlennek hatnak, hiszen kétségek között vergődik. Ő is ugyanúgy vágyik, mint minden más, normális férfitársa, azzal az apró különbséggel, hogy racionális gondolkodása fejlettebb az átlagénál. A büszkesége pedig már attól dühöng, hogy csak eljátszik néhány forróbb képzettel.
Válaszolni szeretne a nő megértő, és őt igazoló szavaira, de akárhányszor is szóra nyitja száját, csak a hideg levegőt képes belélegezni rajta. Maga elé bámul, úgy érzi, hogy azzal, amit tegnap elszalasztott, egészen távolra sodorta magától Katherine-t. A köztük működő kémiát, legalábbis, amit ő érezni vélt, és azt a finom, sodró bizsergést ezekben a pillanatokban keresve sem találja. Oldalra pillant, a várakozás közben tudattalanul is visszafojtja magába az éltető oxigént. Végtelennek érzi azt a néhány percet, míg várja, hogy a vámpír megválaszolja mindent eldöntő kérdését. Az időzés alatt saját butaságára gondol; érzelmeket várni egy halottól, mégis mekkora ostobaság ez?
- Érzel? - az első döbbent pillanatot a kibuggyanó, ugyancsak meglepett kérdése követi. Nem hajlandó elhinni, ez értelemszerűen képtelenség. Hallgat, és figyelemmel követi a másik néhány hozzá fűzött mondatát. - Ez lehetetlen.
Egész testével fordul a nőhöz, kétkedő tekintete annak íriszeit kutatja. Az ő arcáról nem sok olvasható le, de szíve ütemtelen dübörgését még emberi fül is tisztán hallhatja.
- Akkor mondd meg őszintén, céllal jöttél be az irodámba? - kérdezi, hangja ösztönszerűen felveszi a neki megbocsátható hivatalos élt. Ha csalódnia kell, csalódjon mihamarabb. A szemben álló arcát fürkészi, saját vonásai megkeményednek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Katherine D. Averay

Félreértés. Konstantin nem a halottat látja az előle távolodó Katherine-ben. Ha így volna, akkor egészen másként történt volna a tegnap reggel, vagy az azt követő zavarba ejtő késő este. Ha a lány alakjára pillant, akkor egy őt határtalanul vonzó nőt lát, akihez szívesen ér, és akiért saját, egyelőre dobogó szíve minden kérés nélkül ütemet vált.
- Kérlek - lebiggyeszti ajkait, és szemeit is lesüti, mintegy megadása jeléül. - Nem úgy értettem. A tény fizikai képtelenségére gondoltam, a lelked megszűnésére. Ne haragudj.
Hogy miért áll még mindig hadilábon a női nem képviselőivel, arról tényleg fogalma sincs. A könnyelmű testiség nem kenyere, de még a tiszavirág életű éjszakai kapcsolataival is könnyebben boldogul, mint mikor elhatározza, hogy megért egy női lelket. Talán, mert olyankor nem szeret beszélni. Abban a helyzetben nem fontosak a szavak, nemes egyszerűséggel nincs jelentőségük. Nappal viszont, bármit tehet, így is-úgy is beszélgetnie kell. És be kell vallani, hogy van olyan, akivel még a nappal is jólesik. A távolabb lépő után fordul, és tehetetlenül megrázza fejét. Félreértesz.
- Nem gondoltam, hogy az előnyösebb pozícióért csábítanál el - mondja kis mosollyal a neki hátat fordító nőhöz lépve. Karnyújtásnyira áll meg a csinos alak mögött, és jobb híján a barna tincsekhez beszél. Biztos benne, hogy Katherine-t megsértette, és ettől ő is elszomorodik. Utálja, ha ilyen helyzetbe kerül, mert aligha képes belőle idejében kikecmeregni. Nem ért a női lélekhez, sem sérülékeny szívükhöz.
- Én csak nem értelek - vallja be a nyilvánvalót, és közvetlen közel merészkedik a sértődött vámpírhoz. Kezei annak csípőjére csúsznak, álla bal nyakszirtjén pihen meg. Borostája szúrós lehet, ha a nő hideg bőrét éri, a kabát szegélyén felül. - Nem tudom, a szememnek, Angliának, vagy a szívemnek, a tegnapnak higgyek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Katherine D. Averay

Kerülni akarja a tipikus emberi reakciókat, mert nem kíván egy lenni az emberi társadalomból. Pedig az, és ezt átlépni sem tudja. Régen nem érdekelte volna, hogy mit gondol Katherine, vagy más fajtabelije róla, adott válaszairól, vagy csak úgy, legyen szó bármiről. Akkoriban az volt fontos, hogy minél hamarabb, és ügyesebben nyomra jusson és elkapja a keresett személyt. Következő szavaival sem lesz előrébb, sőt, találóbb azzal a kifejezéssel élni, hogy szorgalmasan vágja maga alatt a fát. Először érzésekkel, majd fizikai képtelenséggel, végül a lélek kérdéseivel bántja meg a másikat. A probléma abban rejlik, hogy ötlete sincs, miként érje el Katherine bocsánatát.
- Hallanom kellett tőled, hogy nem csak egy eszköz, minisztériumi csatorna voltam - feleli gyorsan, hogy Katherine-nek még csak ideje se legyen túlgondolni a beszélgetés e szálát. - És ígérem, nem kérdőjelezem meg többször a benned élő emberi lényt.
Többet nem tehet, ennél nem létezik több szó, mellyel egyszerre kifejezhetné megbánását, és elfogadását is. Nincs több kétely - a nő emberi mivoltjával kapcsolatosan. A bizalom ettől függetlenül még mindig ingatag lábakon áll, és valószínűleg még sokáig bizonytalan is marad. Pont mint kettejük meghatározhatatlan kapcsolata.
- Ehhez kétség sem fér - bólint bele a nő nyakába, és kissé tompán hagyja elcsendesedni magukat. Most így jó. Amikor megérzi a hideg ujjak érintését sajátjain, úgy hiszi, Katherine megenyhült irányába, és jelenleg ennél többre tényleg nem vágyik. Aztán felemeli fejét, éppen annyira eltávolodik, hogy kezeivel gyengéden magával szembe fordítsa a szépséges szörnyeteget.
- A szemembe mondd, úgy talán elhiszem - mosolyodik el, gondolatával csupán annyira célozván, hogy ne a semmibe beszéljenek, inkább egymásnak, egymás szemébe. - Nem érdekel, hogy másokkal mit teszel. De...
Nem fejezi be mondandóját, mert nem tudja milyen reakcióra számítson. Félőn süti le tekintetét, majd emeli Katherine íriszeibe őket. Kezei a formás derékon pihennek, olykor-olykor finoman megszorítva a másikat.
- De engem tarts tiszteletben - fejezi be végül előbb félbehagyott mondatát. - Mint ahogyan én tiszteletben tartalak téged.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Katherine D. Averay

Ebben a boldog percben nem gondol magukon kívül senki másra. Élvezi a rájuk telepedő csendet, és az őket, akár egy óvó szülő, aki gyermeke érdekében megtenne bármit, most az ő védelmükre besötétedő eget. A kései órákban, a kastélytól félreeső stég szélén, egymás karjába bújva csak kevesek láthatják meg őket. Konstantinnak pedig éppen most, az új munkahely kötelezettségein belül, bírói képzése kezdetén nem jönne jól a - valós alapú - pletyka, miszerint vérszívóval tölti idejét, ráadásul javarészt igencsak félreérthető közelséget ápolnak. Nem lett volna szabad megszólalnia a nőnek. Konstantin ujjai megfeszülnek, amit ha még nem is érezne meg Katherine hideg keze, akkor is hallaná a férfi megilletődő szívét. Elnyíló száját először összezárja, majd csak azután felel, hogy a vámpírt lassacskán maga felé tudja fordítani. Ha eddig nem számított a szemkontaktus, most minden bizonnyal nagy jelentőséggel fog bírni.
- Franciaországban egy iskolába jártunk - kezdi meg mondandóját, végig a nő szemeibe kapaszkodva. - Én végzős voltam, mikor ő elsős. Tetszett nekem, de volt barátja..., aztán néhány év múlva pár házambelivel visszamentem az ő bankettjére, és az este folyamán összegabalyodtunk. De úgy tudom, még akkor is volt barátja, úgyhogy nem tudtam be neki nagy jelentőséget, és szerintem ő sem. Ittunk, és amúgy is, a végzős bálok különleges hatással vannak az emberekre. De soha többé nem kerültünk testi...
Elhallgat, mert csak akkor veszi észre, hogy száját hazugság hagyja el. A szilveszter éjszakáról el is feledkezett, amikor pedig szintén Renée-vel sodorta össze az élet. Egy kósza percre a nő fehér kabátjára pillant, majd miután végiggondolja az említett éjjel emlékképeit, újult erővel fog neki a magyarázatadásnak.
- Tévedtem. A mostani szilvesztert is együtt töltöttük. A visszaszámlálás után megcsókoltam.
Nincs mit tagadnia, elvégre felnőtt ember, és attól eltekintve, hogy már rég meg kellett volna házasodnia, az elvártnak megfelelően éli életét. Általában. Szabálykövető, ám határfeszegető, olyan, mint apja. Akinek pedig tudvalevő, hogy világéletében romokban hevert a házassága.
- Te követtél engem? - vigyorodik el a közéjük ékelődő csendet megszakítván. Elégedettség járja át mellkasát, ajkaival együtt kékjei is buja mosolyra élednek. - Elengedően körbejártam a Célestine-témát, vagy szeretnél még tudni valamit?
Már nem ideges, kezei újfent elfoglalják kedvenc helyüket, és ahogy Katherine karjai is megmozdulnak, Konstantin már tudja, hogy ezzel mindketten vesztettek.
- Ccccs - csitítja a saját magát feleslegesen izgató nőt, fejét közben lassan megrázza. - Már nincs szükség bizonygatásra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Katherine D. Averay

A kezdeti megilletődés után szívesen mesél a kíváncsiskodó nőszemélynek, hiszen nincs mit eltitkolnia előle. Amit angliai utolsó, és a tegnapi első találkozójuk közötti intervallumban tett, vagy érzett, mostanra bizonyára már nem számít. Természetesen élt, kihasználta a felkínálkozó lehetőségek egy részét, de még ezzel együtt is biztos abban, hogy sokkal kevésbé falta az életet, mint azt Katherine tette. Nem ereszti a másik tekintetét, óvatosan kerül hozzá egyre közelebb, s mikor már azt hiszi, hogy a pillanat megfelelő, a vámpír ismét előrukkol egy meglepő kérdéssel. Szíve félreüt, de ezt nem Renée-nek, sokkal inkább a furcsa kérdésnek tudja be.
- Nem volt alkalmam beleszeretni - feleli, teljes őszinteséggel adózva a kérdezőnek. - Mint említettem, végig kapcsolatban élt. Most meg, ha lehetne is valami - amit kétlek -, az én életembe nem fér bele. Mert ha egyesek éppen nem a hivatali íróasztalomon fonják keresztbe a hosszú lábukat, akkor valóban nagyon sokat dolgozom.
Komolyan beszél, de a megfelelő részeknél neveletlen huncutsággal szalad vigyor arcára.
- Egyébként nagyon kedvelem, bűbájos teremtés. És a vérontást elkerülendő, már most mondom, hogy ha neki bántódása esik, tudom kit kell keresnem.
Szavait nem gondolja komolyan, inkább csipkelődik társaságával, kezd teljes egészében feloldódni. Elveszti bizonytalanságát, alábbhagy bizalmatlansága is, és egyedül a mostanra koncentrál. Hogy mi lesz holnap, rejtély, de ez a perc számára igazán tökéletesnek tűnik.
- Aha, mindent értek - nyögi ki, s hangosan felröhög Katherine sunyi kis mosolyán, és túljátszott előadásmódján. Hosszasan nevet, vidámságának hangja csak akkor hagy alább, mikor a nő újra megszólal, s ő is úgy érzi, hogy a témából egyelőre elég lesz. A Magyar Mágiaügyi Minisztérium Nemzetközi Máguskapcsolatok főmunkatársa egy pillanatig tétlenül nézi a másik szempárját, orcáit, orrát, s közben határozottan közelebb húzza magához a törékeny testet. Ha megtehetné, akkor a világ végéig húzná a percet, de mivel kettejük közül csak a nő fogja megérni a világ utolsó napját, úgy dönt nem vár tovább. Így is többet vártak, mint ami bárkitől is megkövetelhető lenne. Jobbja felcsúszik a kabát szélén, egészen a kifogástalan arcbőrig, hátra a nő tarkójáig. Mozdulatai alatt le sem veszi szemét a másikról, végig figyelemmel követi annak rezdüléseit. Szabad keze Katherine hátsó domborulatára vándorol, hogy egy pillanat múlva már fékezhetetlenül csókolja is hívogató ajkait. A csók alatt gyomra és szíve mintha ugyanazon helyre ugrana, ereiben ki tudja miféle hormonok vívnak csatát. Szemei lehunyva, kezei piszkosul szorítják a nőt, fejéből minden gondolata odavész.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Katherine D. Averay

A provokáció eddig is kifejezetten tetszett neki, de az irodában nem volt helye a megfelelő reakciónak. Az a szoba ugyanis szent és sérthetetlen, bár arra nem merne megesküdni, hogy ebben a pillanatban, ilyen szívdobogás mellett sem lépné meg, amit férfinak ilyen helyzetben kötelessége meglépni.
- Mit meg nem adnék azért, hogy most a hivatalban legyünk - susogja vissza nevetősen, s képzeletben a kinti hideg helyett máris a hivatal fűtött szobájában járnak. Látja maga előtt a vámpírt, pontosan ugyanabban a szoknyában, az asztal ugyanazon szegletében, de ahelyett, hogy elküldi - mint ahogyan akkor tette-, egészen más okból kifolyólag ragadja meg a vékony karokat. Felsóhajt, és vigyorogva néz le a nő ajkaira. Annak következő megszólalására még jobb kedvre derül, immáron fejét is megrázza, és bohón néz a barna tincsek gazdájára. Katherine, Katherine. A férfi egyébként teljesen biztos abban, hogy ha kedélyes társaságának megfelelő indoka lenne, akkor gondolkodás nélkül végezne Renée-vel, de piszkos gondolatának inkább nem ad hangot. Ki tudja, mi számít nála megfelelő indoknak.
- Ez csupán szóbeli figyelmeztetés volt, amíg nem kapsz hivatalos behívót a pecsétemmel ellátva, addig nincs mitől tartanod - vált munkahelyi hangnemre, de arcáról nem olvad le az odaköltöző mosoly. Mostani vidámsága néhány órával ezelőtt még hihetetlennek tűnt, a mohó vágyak csókban való kifejezése pedig teljesen elképzelhetetlen volt. Most mégis megvalósul mindkettő; Katherine nem szab gátat az érzések kifejezésének, mi több, ő is ugyanúgy, mint a férfi, átengedi magát a percnek. Amint ajkaik elválnak egymástól, Konstantin még egy elégedett pillanatig lehunyva tartja szemeit, majd a nő huncut kis hangjára megrázza fejét.
- Életem során mindig, mindent átgondoltam. Rajtad kívül - vigyora már-már füléig ér, egy cseppnyi megbánás sincs hangjában, hozzon a holnap akárhány nehézséget is.
- De ha már itt tartunk, te gondolkoztál valaha is, vagy mondjuk a napokban rajtam? - kérdezi, kíváncsiságát nem rejti véka alá. Aztán belecsíp Katherine hátsójába, és előre örülve annak, amit kapni fog, elneveti magát. Igazi tindézser-öröm ez, a hétköznapok gondjain túllátva, a férfi csak a jelen nagyszerűségével foglalkozik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

Amint delet üt az óra, tömbösíti az asztalán nagy összevisszaságban álló iratokat, különböző méretű és formájú papírfecniket, és dátum szerint listázza a legfontosabb küldeményeket, melyeket aztán kollégája asztalára tesz le, hogy a férfi mielőtt belevág a nagy családi hétvégéjébe, még szaladjon el a bagolyházba, és értesítsen ki minden címzettet. Ma ugyanis ő nem marad bent délutánra, bár hétvégén ha lehet, még a nyüzsgő hétköznapoknál is jobban kedveli azt a másoknak leírhatatlan légkört. Letörli a karcos asztallapot, még egyszer be les minden fiókjába, és csak akkor hagyja el irodáját, amikor mind részlegét, mind saját magát - úgymint nyakkendő, ing, mellény, zakó - tökéletesen rendben találja.
Tudniillik, kora délután szüleivel találkozik Budapest egy előkelő vendéglőjében, amely édesapja régi nagy kedvence. A recepció falára akasztott tükörben még rápillant visszanéző képmására, és egy, a saját magának küldött biztató mosoly után kilép a hivatalból, hogy néhány perc múlva már Budapest egyik legnépszerűbb utcája melletti sikátorában találja magát. A hoppanálás még jó néhány év után is megviseli, hiába a sok gyakorlás, és a megfelelő óvintézkedések, a megérkezés utáni pillanatokat egyszerűen  képtelen megszokni. Émelygő gyomrára tapasztott kézzel siet a Fatál nevezetű vendéglőbe, hogy a kirakatüvegben még egyszer megigazítsa nyakát szorító kendőjét, és csak azután lépjen be a csilingelő ajtón. Édesanyját azonnal észreveszi, és a nővel szemben ülő férfiben is hamar rácsodálkozhat kopaszodó öregére. Kölni illatú, frissen borotvált arcán végigsimít, ahogy megközelíti idősödő szüleit; anyját arcon csókolja, míg apjával tisztelettudón kezet ráz. A férfi bár megpocakosodott, és hajlottabb, mint egykoron volt, még így is tükrözi régi valóját. Konstantin tisztelettudón, szerény csöndbe burkolózva foglal helyet közöttük, de kedélyessége már az előétel közben haragra gyullad. Apjával szinte minden találkozásukat elrontják a politikával, és az abból fakadó eltérő nézetükkel, nem kímélve így a mellettük türelmesen várakozó asszonnyal. A főétel alatt a férfiú munkahelyére terelődik a szó, végül, a desszertet fogyasztva szóba kerül családi állapota is. Édesanyja félti, hogy ugyanolyan sorsra jut, mint ők, apja viszont egyenesen tiltja a korai házasságot. Ráérsz még, mondja minduntalan. Ezután a szülőpár heves vitája következik, amely alatt Aliz, a húszas évei végét taposó Konstantin anyja, éveket öregszik.
- Köszönöm az ebédet, és utólag még egyszer hálás vagyok a gramofonért is - mondja búcsúzásul az öltönyös férfi, és homlokáról letörölve néhány apró izzadtságcseppet, kilép a hűvös utcára. Végre. Hogy merre indul, fogalma sincs, csak felveszi a tömeg tempóját, az út alatt hol cipője orrát, hol az üzletek fényeit nézve.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

A szülőkkel való találkozások során nemcsak édesanyja, de ő is éveket öregszik - legalábbis így érzi, noha mindez kívülről csupán fáradt kék tekintetében és néhány órára elmélyedő apró ráncaiban nyilvánul meg. De belül már jóval a megbeszélt ebéd előtt szorong, és tart attól, ami az ételek váltakozása alatt történni szűk családja körében. Az egy dolog, hogy szülei soha nem ápoltak egymással normális viszonyt, hogy mindent megadtak neki azonkívül, amire valójában szüksége lett volna, de hogy húsz évvel később sem képesek kibírni egy közös órát, az bizonyára kívül esik a normálison. Értékeket képviselnek, mégsem hordoznak magukban semmit. Kolos szülei előtt nem tudja levetkezni régi önmagát, a rossz útra tévedt kamaszt, a később otthonkerülővé serdülő varázslótanoncot. Mugli, a politikai életben jártas anyja és apja olykor még a mai napig is érthetetlenséggel fordul felé, mintha várnának valamire, amit talán még ők maguk sem tudnak. Az évek múlásával már igazán megbékélhettek és elfogadhatták volna a megváltoztathatatlant.
Miután elköszön az étteremben maradó, hosszú kávéjukat kortyolgató szüleitől, és kilép a napos, bár az étterem benti melegéhez képest igen hűvös utcára, belélegezvén az éltető oxigént, gyorsan felfrissül. Már éppen elindul, hogy felvegye a tempót a pesti elit tömegével, amikor finom ütközés éri jobb vállát, és ő megtorpanva az érintés, s az azt követőn felhangzó bocsánatkérés irányába fordul.
- Nem tesz semmit - mormogja vissza nyúzottan, majd egészen véletlenül a fiatal hölgy lábánál fekvő irattartóra esik pillantása. - Kisasszony, ez nem az öné?
Visszalép egyet, s gyorsan lehajol a színes tartóért, hogy átnyújtsa azt a barnaságnak, nehogy még idő előtt elkeveredjen a szombatonként általánosan megszokott kora délutáni forgatagban. Talán a komolyabb ütközést elkerülendő szökkenésnél eshetett ki a lány zsebéből, talán nem is az övé, nem lehet tudni, de fő a biztonság. Na meg az udvariasság.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kávássy A. HenriettaBudapest, Váci utca. 2015. január 17. Szombat

Az irattartó átnyújtása után illedelmesen biccent egyet, majd egy halovány, délibábnak is betudható búcsúmosoly után csatlakozik a soha le nem lassító tömeghez, hogy folytassa céltalan útját a Váci utcában. Néhány lépés után azonban minden különösebb indok nélkül megtorpan, és ráncokba futó homlokkal visszafordul. Először nem mozdul, csak nézi az esetlennek tűnő fiatal nőt, akinek szája állásán bár látszik, hogy mondana valamit, torkát mégsem hagyja el egyetlen halk hangocska sem. Értetlenül figyeli a kővé dermedt alakot, végül saját figyelmességétől megilletődve tesz néhány óvatos lépést felé. A bevásárlás nyomait látja annak kezeiben lógni, és némi szomorúságot is felfedez arcán, így első pillanatban szerelmi csalódás okán elkövetett hatalmas pénzköltésre gondol.
- Gondterheltnek tűnik - jegyzi meg zavartan, s kísérletet tesz arra, hogy felvegye a másikkal a szemkontaktust. Egyáltalán nem tudja, hogy ilyenkor mit kell mondani, de azt sem érti, hogy miért nem hagyta azonnal magára a csüggedt fiatalt. Ezidáig nem jellemezte őt az idegenekkel való törődés, de még csak az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatta soha. Most viszont - talán a családi ebéd miatt - megbocsáthatatlan véteknek érezné, ha magára hagyná a vele szemben álló, védtelennek tűnő leányt. - Esetleg eltévedt, vagy vár valakit?
Lelkiismereti kérdést csinálni egy véletlen ütközésből, na ez az, amire képtelenség reális választ találni. Konstantin szövetnadrágja zsebeibe csúsztatja fázós ujjait, és köhint is néhányat. Bár szépen süt a Nap, ahol árnyék van, ott a hideg gyorsan bebújik a férfi zakója és vékony inge alá. A hűvöstől egészen kipirult orcákkal figyeli a lányt, s magában eldönti, hogy ha nem kap rendes választ, gondolkodás nélkül elfordul tőle, és Budapestet maga mögött hagyván visszahoppanál a faluba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Az egész délelőtt munkával telt; hivatalos papírok intézésével, azok rendszerezésével, központba küldésével, és archiválásával töltötte ideje nagy részét. Konstantin egy szabad percet sem hagyott magának, így a szokásos két kávé, és a kapkodva elfogyasztott ebéd is kimaradt. Már délután négy óra is elmúlik, mikor végez az asztalán szerteszét heverő irat egységesítésével, és a fáradtságtól égő-szúró szemeit lehunyja néhány percre. Kollégája mára szabadnapot vett ki valami ócska - de, mint mondta nagyon fontos - családi elfoglaltságra hivatkozva, amit bár a főnökök sem mindig hisznek el, amíg tudják, elfogadják az alkalmazottak kérését. Ilyesmivel persze ő sosem élt.
Megdörzsöli szemhéját, és egy sóhaj kíséretében hátradől székében. Fejét a támlára engedi, lábával meglöki magát, hogy a forgószék az ablak irányába kanyarodjon. Kint már sötétedik, ami tél lévén természetes jelenség, azonban ő először meglepődik, hiszen a munka forgatagában rá sem eszmélt az idő múlására. Aztán feláll, lassú mozdulatokkal kinyújtóztatja tagjait, majd az ablaktól ellépve megkerüli asztalát, és a szüleitől kapott gramofonhoz sétál. Ingujjával itt-ott letörli róla a port, lomhán kifényesíti karcos külsejét, de ahelyett, hogy kikapcsolás gyanánt végül zenét hallgatna rajta, csak tikkadtan ráereszkedik asztala szélére. Egyik lábával támasztja magát, másik szabadon lóg, és minden gondolat nélkül, tompán hallgatja zúgó-sípoló fülét. Jólesne neki egy hosszú fekete, vagy csak egy tormás csirkehúsos szendvics.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Sarkával az asztal hátán dobol, és addig lógatja fejét, míg sípoló füle teljes egészében el nem némul. Sűrűn előfordul vele, hogy a nap végére feje zúgni kezd, rosszabb esetben pedig migrénes fájdalom gyötri halántékát, ami alól csak néhány óra alvás után kap feloldozást. Hallja a folyosóról beszűrődő hangokat, de mivel nem beszélt meg senkivel találkozót, és ilyentájt már a kollégák is inkább hazafelé igyekszenek, mintsem vele konzultáljanak, nem vár társaságot. A léptek finom zaja azonban ajtaja előtt hal el, és néhány ügyetlen kopogtatást követően a bejárat is feltárul. Összehúzott szemekkel fókuszál a jövevényre, de amint felismeri benne Lénát, minden vonása kisimul. Fáradt, de vidám mosolyra húzza száját, és egy biccentés után felegyenesedik asztaláról, ami hirtelen fellélegzésében élesen meg is roppan.
- Csak papírokat ne - mondja nyűgösen az egész napos hajtásra célozva, közben már csak megszokásból is igazít meglazultnak vélt nyakkendőjén. Közelebb megy a felpakolt nőhöz, és segítőkészen átveszi tőle az életmentő italokat. Kimerültsége ellenére játékosan felsóhajt, és flörtszerű, neveletlen pimaszsággal invitálja beljebb kolléganőjét. - Hogy mindig tudod, mire vágyom, kész csoda vagy. Na menj, foglalj helyet.
Fejével az asztala előtt álló szék felé int, és követve az érkezőt, ő is leül sajátjára. Az egyik forró feketét átcsúsztatja a lekarimásodott arcú nő elé, a másikba pedig nyomban belekortyol. Pazar. Hálás tekintettel pillant fel a nőre, akiről viszont lerí a gondterheltség.
- Ennyire nem lehet sok munkád - csóválja fejét, míg műanyagpoharával kényelmesen hátradől rozoga székében. Igaz, nem ismerik egymást túl régóta, azonban hamar megtalálták a közös hangot, így a hivatalnok nem is fárasztja magát mellébeszéléssel. - Beszéljünk róla?
Ritkán hallani tőle ehhez hasonló kérdéseket, ugyanis egyáltalán nem jellemző rá mások lelkének bolygatása, vagy a problémáikkal való mély együttérzés, ám munkatársainak családi életét, múltját és számos gondját akkor is megismeri, ha nem akarja. A napi nyolc óra összezártság és közös munka másra sem jó, csakhogy végül egymás pszichológusaivá váljanak. Vagy többé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Szükségtelen indokokat keresni, vagy különböző ürügyekre hivatkozni azért, mert egy rosszabb időszakunkban támaszt keresünk valakinél. Néha egy idegen is sokat tud segíteni, nemhogy egy barát. Mégis mindig hamissággal áltatjuk magunkat, talán mert sokkal nehezebb kimondani a tényeket, és egyszerűen szembenézni azok súlyával. Ugyanis, ha kimondjuk őket, akkor azok valósággá válnak, és akkor felrémlik a kérdés: most hogyan tovább?
Konstantin értő tekintettel pillant fel a helyet foglaló nőre, aki zavarát hajának hosszával leplezi, és aligha képes első ízben elmondani ittlétének igazi magyarázatát. A férfi a nő kávét tartó ujjaira süti le szemét, hiszen bár csak az év vége óta dolgozik itt, a szaftos, és olykor rosszindulatú pletykák hamar eljutnak az ő asztaláig is. Sejti, hogy mi bántja a szemben ülőt, és valamennyire már ismeri is a férfiakhoz fűződő viszonyát, amit mivel semmiképpen sem kíván tovább mélyíteni, így először csendben vár. Viszont amint Léna végre bevallja az igazat, ő előredől, finoman leteszi poharát, és megvonva vállait, halvány mosolyt küld felé.
- Jó, hogy jöttél - mondja. - Végeztem mára, és éppen nincs jobb dolgom annál, minthogy veled ücsörögjek.
Tényleg nem ült volna vissza további mappákat kinyitni, helyette a falu egyik étkezdéjében ebédelne, úgyhogy, ha Léna néhány perccel később kopogtat, akkor rendezett asztalán kívül semmit nem talált volna az irodában. Milyen szerencse, hogy megfájdult a feje!
- Hát az előfordul - nevet fel, de egyáltalán nem kárörvendő, sokkal inkább megértő, mi több, együtt érző jelleggel. - Ami nem hoz jót az életünkbe, azt hátra kell hagyni, anyám mindig ezt mondja. De nézz rá, még mindig együtt van apámmal, aki szerintem egész életében máshol kereste a boldogságot.
Az igazat nem tudja, hiszen édesanyja még most is védi apját, az öreg meg nem hajlandó beszélni a nőiről, akik pedig köztudomású, hogy voltak. Konstantin szájához emeli a feketét, s csak miután visszateszi poharát a fára, azután fűzi tovább gondolatait.
- Azt viszont tudom, hogy ahol eljátsszák a bizalmat, ott... - elharapja mondatát, mert nem akar igehirdető lelkipásztor lenni, és nem is hiszi, hogy bármi újat mondana ezzel a nyúzott külsejű nőnek. Mindezt úgyis jobban tudja Léna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

A faluban ugyan sokak szemében láthat szánakozást a nő, és észreveheti a szembejövők nyűgös sajnálkozását is, ám ebben az irodában csak megértő, ámde sohasem ítélkező tekintettel találkozhat. A kávéjába temetkező férfi kékjeiben mélység csillan, és bár sohasem járt ugyanabban a cipőben, mint amelybe kolléganője kényszerül, pontosan tudja milyen vágyakozni egy foglalt nő után. Számára erről szólt az egyetem. Vágyott, és közben szíve legtöbb óhaját kiélte a kínálkozó lehetőségekben, ugyanis akit akart, az mindvégig kapcsolatban élt. Habár a nő boldogságában soha nem volt biztos, ő nem akart az a bizonyos harmadik lenni. Aztán egy végzős bálon mégis azzá vált. Az ilyesmire hiába is keresünk, nincs mentség. Léna hangja húzza vissza az iroda kávéillatú valóságába, ahol maga sem egészen tudja, vajon tényleg zavarba akarja-e hozni a nőt, vagy csupán együttérzése és elkalandozott gondolatai váltják ki belőle ezeket a szavakat?
- Ha nem tudnám, hogy mi történt veled, még valóban zavarba akarnálak hozni - szája széle vigyorba szalad, a mimikára orcáin is nyomban megjelenik két kis gödröcske. Igazán nem illik egy megtört szívű nőt keringőre szólítani, és talán tényleg nem is áll szándékában, mégis, hamar kellemes légkör alakul ki közöttük a délután csendjében. Máskülönben pedig egyszerűen vétek volna nem csempészni némi örömet a napba. Az öröm nagyjából addig tart, míg a nő újfent meg nem szólal, és kijelentésével vissza nem térnek a fő témához: megcsalás. Konstantin arcáról lehervad a mosoly, majd, csakhogy időt nyerjen magának, komótosan megvakargatja állát, aztán belekortyol még mindig forró feketéjébe, s végül egy apró cuppantás kíséretében elszánja magát.
- Hát, hmm - sóhajtja. Első ízben eddig jut, de Léna kétségbeesett tekintetét látva újra megpróbálkozik a válaszadással. - Az okosok az ösztönre fogják, de én csak elhatározásban, állhatatosságban és hűségben hiszek. Szerintem ez döntés kérdése, azaz eldöntöm, hogy téged szeretlek, hogy veled szeretnék lenni, és kitartok melletted akkor is, ha alkalmam is adódik mással időzni. Viszont vannak, akiket egy kapcsolat megköt, gátolva érzik magukat, aztán megpattannak. Nem tudom.
Beszéd közben ujjaival a műanyag poháron dobol, lányos zavarában többször lesve az asztal hibáit, mint vendége arcát. Legszívesebben megkérdezné tőle, hogy egyáltalán minek keres még bármiféle indokot, miért hisz bárkiben is, de feléri ésszel, hogy mind közül ez volna a legrosszabb, amit most tehet. Félve pillant a nőre, de szája szegletébe beférkőzik egy halovány, ám annál bizalmasabb mosoly.
- Figyelj, ha van kedved hozzá, akkor... szívesen elviszlek vacsorázni - veti fel remek ötletét, már csak azért is, hogy az őt fürkésző bociszemekbe némi élet költözzön. - Van lent egy kiváló vendéglő, és még kiskosztümöt sem kell húznod.
Úgy mondja ezt, mintha a megengedő megjelenés plusz pont lenne az éttermeknek, de a hivatalnoki munkakör után valóban, igazi felüdülést jelent egyszerű emberként utcára lépni.
- De ha más programod van, vagy jobban éreznéd magad egy tál fagylalttal, megértem - kérdő tekintettel mered kolléganőjére, jobbjával közben poharába kapaszkodik. Valahol mélyen attól tart, hogy hamarosan kemény elutasításban lesz része, valahol pedig attól, hogy nem. Na, ilyenkor legyen okos az ember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

A szerelmi - és egyéb érzelmi kérdések elfojtása, azok lelkükbe való visszasajtolása bizonyára kivétel nélkül minden hivatalnokot sújthat, amit egy boltban, vagy egy iskolában dolgozó igazán őszintén talán meg sem érthet. Ő viszont tudja, hogy a kétség, mely Léna arcvonásaiba és meleg barna tekintetébe költözött, a belső vívódás mellékterméke. Jóleső mosollyal viszonozza a nő fokozatosan oldódó hangulatát, és a férfiak érthetetlenségére nevetősen vonja meg vállait.
- Nem csak ti nem értetek minket - mondja kedvesen, asztala szélére támasztott alkarral. - Nem tudom például azt sem, hogy a nőknek miért kell mást mondaniuk, mint amit egyébként gondolnak? Nem volna egyszerűbb kimondani azt, amit valóban szeretnének? Vagy az úgy túl egyszerű volna?
Szemei ide-oda járnak, hol Lénát fürkészik, hol az iroda minden szegletén nyugszanak meg néhány pillanatra. Sokáig próbálkozott a nők gondolkodásának megértésével, leginkább férfiúi korában szánt időt és energiát a másik nemre, de mint nőtlensége is mutatja, nem járt érdembeli sikerrel.
- Én maradok a máguskapcsolatoknál... - mosolygós, finom ráncokba szaladó szemekkel pillant a szemben ülő kolléganőre, és kijelentésére el is neveti magát. Ami nem megy, azt kár erőltetni. Bár ő is vágyik valamiféle elköteleződésre, és egy otthonra, ami több jelenlegi agglegénylakásánál, amibe életet csempész egy őt szerető nő, és ahova éppen ezért öröm hazajárni. A szívét összeszorító gondolatra megcsóválja fejét, majd az utolsó korty kávéját is felhörpintve hátradől székében, és megpördíti magát annak forgó lábain.
- Nehéz, mert a problémát tudod abban látom gyökerezni, hogy... - lábával megállítja székét, és Léna tekintetét keresve, előredől, s visszatámaszkodik asztalára. - ...mást akarunk. A nő a férfit, a férfi pedig a nőt.
Komolyan mondja, mégis mosolyog közben, hiszen szavai mögött mélység rejlik, a gondolat súlyára gerincén végigfut a hideg. Ezt a bölcsességet is édesanyjától hallotta, akit bármikor is kérdezett apja hűtlenségi kapcsolatairól, az asszony mindig elnézően védelmezte a férfit. Ez pedig végtelenül bosszantotta a hivatalnokot kamaszkorában. Kegyetlenségnek, és megbocsáthatatlannak tartotta. De hát az élet igazságtalan, nincs min csodálkozni.
- Ne visszakozz, megértem - feleli, alighogy Léna befejezi elutasításának magyarázatát. Számíthatott volna erre, hiszen pontosan tudta, hogy a világos hajú nőnek éppen most ment gallyra egy kapcsolata. Hevesebben verő szívét nyugtatni igyekszik, lesütött szemeit az asztalon hagyja nyugodni. Aztán Léna újból megszólal, mire ő felkapja kéklő tekintetét, és meglepetten pillant rá.
- Szívesen bevásárolok - jelenti ki gyorsan, és baljával kihúzza asztalának legfelső fiókját. Papírt, tintát és pennát vesz ki belőle, hogy le tudja írni, mire van szüksége a szakácsnőnek. - Csak mondd mi kell, megveszem. Hányra menjek?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Almásy Léna

Nemcsak a nők bizonytalanok, hanem a férfiak is, a különbség abban áll, hogy míg a nő pajzsként használhatja bizonytalanságát, addig a férfi elő sem hozakodhat vele, hiszen ha megtenné, akkor nem felelne meg a társadalmi normáknak. Konstantinra általában nem jellemző a határozatlanság, sem a kétely, ugyanakkor ez azt is bizonyossá teszi, hogy még nem volt számottevő élettársi kapcsolata. Kétszer próbálta a kimondottan komolynak induló partnerkapcsolatot, másodjára össze is költözött a nővel, de hamar rádöbbent arra, hogy a már felnőtt nők és vágyaik nem hozhatók közös nevezőre szeretett munkájával. Ő pedig mindkétszer - mint minden logikusan gondolkodó hivatalnok tette volna -, a főosztályt választotta.
- Papírmunka mindig lesz - játékosan vigyorog Lénára, aztán az asztalra dőlve, halkabban folytatja. - Senki sem tudja hogyan lesz tovább. Majd az élet alakítja. Bízd rá.
A bölcsességek délutánja ez, közhelynek számító gondolatok prédikálása, mely egyébként egyáltalán nem jellemzi a férfit, sőt. Kifejezetten kerüli a kollégák magánéletét, a szomszédok problémáit, és a világ zűrjeit. Nem szeret belefolyni mások döntéshelyzeteibe, de most amellett, hogy könnyedén szót ért Lénával, még jól is érzi magát. Nem tartja sem kínosnak, sem kerülendőnek a légkört.
- Mi ez a tipikus átlátok rajtad vigyor? - visszakérdez, szemöldökei megemelkednek zavart nevetése alatt. - Ha azt hiszed, hogy a túlóra után még beugrok a pubba hajnalig szórakozni, akkor el kell keserítselek.
Noha tagadhatatlan, hogy mióta Bogolyfalván dolgozik, azóta társasági élete is pozitív irányba változott, és a munka mellett időt szakít a múltjából felbukkanó nőkre is, de még mindig heti hat nap túlórát vállal, és még vasárnap is beugrik olykor, csakhogy ellenőrizze: minden rendben van, a kirendeltség szilárd talapzaton áll. Mindezt persze családos emberként már nem tehetné meg, bizonyára reggel hat óra helyett csak nyolcra érne be, és nem is este tízig görnyedne székében. De ez jövő zenéje.
- Túl leszel rajta - válaszolja a barna tekintetbe. Hangjában meggyőződés cseng, hiszen tudja, hogy semmi sem tart örökké. - Addig meg... az ajtóm nyitva áll előtted. Ha szeretnéd, minden nap elmondhatod mi fáj.
Egy barát nem is tehet ennél többet, minthogy biztosítja a másikat arról, itt van. Konstantin nem tervez sehova menni, és akkor is ugyanolyan intenzitással képes a precíz munkára, ha a másik székben ott gubbaszt Léna.
- Lecsó? - tűnődve böki ki az első eszébe jutó étel nevét, majd széttárt karokkal fordul vissza kolléganőjéhez. - Melyik fagylalt a kedvenced?
Olyan nincs, hogy bánatos nő ne kapjon édességet, ha meg még főz is, akkor egy egész doboznyi jár neki. Kellemes estének néznek elébe. Elmosolyodik a közelgő közös vacsora gondolatára, de ha az auror belenézne fejébe, nem találna benne semmiféle bűnös foszlányt. Egyelőre legalábbis.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jared S. Nightingale

Hűvös hajnal köszönt rájuk, amint a férfi magára kapkodja összes földön heverő ruhaneműjét. A tegnapi, borszagú pólója eszébe juttat néhány jelenetet, nadrágja övének fémes, csattanó hangjára bevillan egy-egy zavarba ejtő foszlány. Vöröslő arccal lép ki a nő erdei házának ajtaján, hogy ha lehet, a világon túl, a lehető legmesszebb kerüljön a társadalomtól, saját magától, gondolataitól, és lassacskán feltáruló emlékképeitől. Léptei vezetik, vakon sétál, lelki szemei előtt újra és újra lejátszva az elmúlt napot. Az egész napos papírmunka, a pergamenek karcos hangja, a penna finom sercegése, az iroda illata, a minisztériumi baglyok szárnyának csapkodása, majd a kávé, és Léna. Aztán a készülődés percei ugranak kék tükrei elé, hogy a pörgő képek végül egy tusoló forró vízsugara alatt állapodjanak meg. Gerince mentén végigfut a hideg, egy pillanatra le is hunyja égő szemeit. Zsibongó feje azonban nem nyugszik, egyre csak elő-előbukkannak az életében résztvevő női arcok, tincsek, illatok. Lehelete meglátszik a hidegben, de gyorsan fel is oszlik, ahogy minden lépésénél áttör rajta a férfi. Siet, maga sem tudja hová, csak megy, szinte rohan, hogy az egyre sűrűsödő képek mellé szegődő éles hangokat képessé váljon kiszorítani agyából. De bárhogy is szedi lábait, a küzdelem sikertelen marad, már nem ura elméjének, mintha csak valaki más hívná elő az őt gyötrő forró momentumokat. A lába alatt megroppanó fahasábra felkapja, majd megrázza zajos fejét, és egy mély levegővétel után a rámeredő, ijedtnek tűnő fiúra néz. Tekintete fáradt, vörös, hollófekete haja szerteszét áll, mintha csak összes égbekapaszkodó tincse mesélni akarna aktív éjszakájáról. Ruhájának étel- s borszaga van, ő pedig vitathatatlanul másnapos. Zavart, összehúzott szemöldökkel fürkészi a diákot, majd, hogy megszakítsa a közéjük beékelődő csendet, tarkóját vakargatva szólal meg.
- Nem valami fontos órán volna a helyed? - kérdezi, s ekkor a női tekintetek mellé beférkőzik a hivatal épületének képe is. A francba. - Hány óra van?
Olyan nincs, hogy ő elkéssen, az pedig bizonyosan nem lehet jó jel, hogy egy kastélylakó éppen a tó vizénél lófrál tanóra helyett. Hangja bosszúsan hat, de ez nem az ismeretlennek szól, csak éppen élete első kihagyott munkanapját gyászolja. A szeretett munkahely! Szégyenteljesen lesüti tekintetét, majd egy apró sóhaj után kikerüli a srácot, s végigsétál a deszkák mentén, hogy pont mint mikor néhány hete, a Katherine-nel való utolsó találkozásakor tette, most is megbámulhassa a víz koszos tükrét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jared S. Nightingale

Lyukasóra. Hát persze, azonnal gondolhatta volna, hogy ez lesz a fiatalúr válasza. Hiszen tökéletes kitérő lehet, mely igazságának ő aztán biztos nem fog utánanézni - főleg nem ilyen állapotban -, és ha csak egy pimasz kis hazugság is az egész, neki akkor is el kell fogadnia. Tiszta alibi. Másnaposságának köszönhetően hosszasan elmélkedik a diák feleletén, jobbjával közben a nyitva hagyott dzsekijén benyúl, s émelygő hasát simogatja. Régen engedte már magán ilyen mértékben eluralkodni az ital hatását, hogy szemeit még a reggeli világosság is zavarja, és a hangok már-már szúrják dobhártyáját. Kilenc óra lesz tíz perc múlva. Fájón húzza fel fél szemöldökét, kifejezetten rosszul érinti a tudat, hogy egy órája hivatalosan is késésben van. Émelygő gyomrával sétál ki a stég szélére, és óvatosan leguggolva, megcsóválja fejét. Hiába, így nem mehet be, s bármennyire is utálja, a fennmaradó huszonhat szabadnapja egyikét bizony be kell áldoznia erre a délelőttre. A fenébe is. A fiatal srácról el is feledkezik néhány percre, mikor az megszólalván olyat mer mondani, amit először Konstantin el sem hisz.
- Hogy mondtad? - egészen lassan fordítja hátra fejét, hogy a diákra egy kérdő pillantást küldjön. Merész kijelentés egy olyan korú férfiútól, mint a rámeredő szőke, akinek tojáshéjas hátsója még néhány évig gyanúsan pelyhedzeni fog. - Szóval te jártál a fejemben. Vicces.
Saját kínjában végül felnevet, s nagyot nyög, ahogy zsibbadó lábain lassú mozdulatokkal kiegyenesedik, hogy teljes testével visszatudjon fordulni a fiatal gondolatcsempészhez. Tele van velük Bogolyfalva. Egyszerűen le kéne szedni a fejét, elvenni az összes emlékét, vagy csak talpas pohárrá varázsolni, hogy többé - de legalábbis ezen a napon - meg se tudjon szólalni. Nyomora csendjében mereng el néhány lehetőségen, közben végig a fiú tekintetét fürkészi. Már éppen megszólalna, mikor az úrfi újfent bátorkodik megszólalni. Nagyon-nagyon mulatságos, hogy éppen egy kamasz veszi elő őt, méghozzá pont ezen a reggelen. Röhögve csóválja meg fejét, szemeit nevetése alatt le is hunyja, s üres fejjel hahotázik a borzalmas helyzeten. Rendkívül kínos, mégis elragadó, hogy valaki ennyire ostoba legyen, és csevegni kezdjen egy már érett férfi magánéletéről.
- Melyik tetszett annyira, hm? - kérdezi vigyorgósan, olykor-olykor felnyögve fájós gyomra miatt. Végül úgy dönt, nem bántja a diákot, elvégre ő is volt fiatal, csinált dolgokat, köztük néhány nagyon rosszat is, így hát semmi joga büntetni az emléktolvajt. Mély levegőt vesz, ezzel is nyugtatva émelygő testét, majd érdeklődve visszapillant a srácra. - Mennyit láttál?
Nem elhanyagolható a kérdés, hiszen útja során Konstantin igen pikírt gondolatoknak is teret engedett. Azok nagy része pedig pont annyira intim, és bizalmas, hogy arról a megfelelő személyeken kívül ne akarjon tudni senki más. Főleg ne tizenéves fiúk. Még a hideg is átfut a hivatalnok karján.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jared S. Nightingale

Pálca? Pálca. Az imént szegeztek neki egy - egyébként szépen megmunkált - pálcát, ami vagy annyira megszokottá vált számára, hogy egy ilyen nehéz reggelen még csak észre sem veszi jelenlétének súlyosságát, vagy éppenséggel annyira elfoglalta a fejét eltömítő pucér képek sorozata, hogy egy rászegezett pálca mellett könnyedén képes elhaladni. Méghozzá szó szerint. Inkább egy halálos átok, mint egyszerre ennyi nő az ember agyában, nem így van? De. Pislog néhányat lányos zavarában, majd tehetetlen lelki vergődésében hangosan felröhög. Hát ez egyre jobb lesz. Jobbját a srácra emeli, mutatóujjával annak mellkasára céloz, és kiegyenesedve, egyre intenzívebben röhög. Ez az idióta választ ad költői kérdésére. Képes, és megismétli, csakhogy még röhejesebb legyen helyzetük. Konstantin egy pillanatra lefagy, nevetése elhal, és ijedté torzuló tekintettel les körbe a stégen. A közeli fákat figyeli, megpördül tengelye körül, és a víztükrön át, a messzeségbe mered. Csak most az egyszer ne legyen itt Katherine! Ugyanis ez halál ciki. Még neki is. Visszafordul az idegen sráchoz, és ahogy ránéz, ismét nevetésben tör ki. Vállai és mellkasa rázkódik, ujjaival kicsorduló könnyét törli le.
- Igen, már mindent értek - mondja, miután nevetése teljesen kimúlt. - Nem elég, hogy végignézted életem összes intim együttlétét, még engem hozol ki érte felelősnek. Aurornak készülsz, mi?
Fáj az igazság, főként, ha ilyen hosszúra nyúlik, és pont egy kamasz vágja az ember képébe. A hivatalnok összes rosszulléttől szenvedő porcikáján igyekszik erőt venni, hintázó gyomrán túl, még mindig zsibongó fejétől is eltekinteni, hogy amennyi önmagába vetett hite és eleganciája maradt, azzal a fiú fölé kerekedjen. Feszesen kihúzza magát, mely mozdulatra háta hangosan kiroppan, s a roppanás hangja nyomban eszébe is juttat egy újabb éjszakában ragadt emlékmorzsát, minek hatására ismételt nyögés hagyja el kiszáradt ajkait. Mindig tudtam, hogy nincs Isten. Dzsekijét összébb húzza, és néhány fokot megdőlve, figyelmeztető jelleggel felemeli mutatóujját.
- Ne nézd a hozzám tartozó nőket, a véleményedet pedig végképp tartsd meg magadnak - morogja, arról ügyesen megfeledkezve, hogy ez a szerencsétlen diák éppen neki ad választ. Ugyan. Tudni kell csendben maradni. - Többet. Mindjárt hányni fogok.
És valóban. Öklendezni kezd, tovább nem képes nyugtatni a gyomrában életre kelő hurrikánt. Tudni, hogy amit idejövet saját maga látott és érzett, azt egy csenevész kölyök is átélte, nos éppen elég bizarr ahhoz, hogy az ember alól kiszaladjon a talaj. Éppen csak arra van ideje, hogy elforduljon a sráctól, és lehajolván a tóba engedje a borból megmaradt vöröslő színt. Aztán visszaegyenesedik, zsebéből elővesz néhány zsebkendőt, és amennyire tudja, rendbe szedi magát. Ennél nem létezik lejjebb. Nincs más megoldás, most már komolyan el kell gondolkodnia a fiú talpas pohárrá változtatásán.
- Izé - csuklik egyet, majd a diákhoz fordul, udvariasan kezet nyújt. Igen, egy hányás mindenkit összehoz. - Osztrovszky Konstantin vagyok, és a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Bogolyfalvi Kirendeltségén, mint Nemzetközi Máguskapcsolatok főmunkatárs dolgozom. Ha már az intim szokásaim ismered, egy név sem árt.
Önhitten tartja a szemkontaktust a másikkal, hiszen pontosan tudja, a legfontosabb, hogy minden helyzetet uralni tudjunk. Ez pedig helyzet a javából.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Jared S. Nightingale

Jelen körülmények között igazán nem várható el a hivatalnoktól, hogy teljes egészében megértsen, felfogjon vagy épp hogy csak ne reagáljon túl apróságokat. Zúgolódó fejének már az is éppen elég súlyos vétek, hogy a szemben álló szőke törpe, engedélye nélkül is képes belemászni bizonyos szegmenseibe, ahová még ő is csak nagy ritkán, egy pohárka erős mellett mer ellátogatni. Mint mondja, jobb azt a szekrényt lakat alatt tartani, mert ha egyszer kinyílik, soha nem tereli vissza sötétjébe a mumust.
- Ne is - hagyja jóvá a fiú válaszát, és saját gondolataival egyetértve bólint néhányat. - Én auror lettem, de az iskola végére úgy kifogyott belőlem a lendület, hogy a bizonyítványom nem szívesen mutatnám meg. A fenét se érdeklik kötelező havi börtönórák, meg fogyatékos, elkényeztetett, gazdag szülők ivadékainak kergetése, na nem, engem aztán nem.
Azzal nem törődik, hogy a diákot egyáltalán foglalkoztatja-e egy másnapos, pocsékul festő minisztériumi dolgozó múltja. Mesél, mintha csillogó szemekkel kérdezték volna. Tekintete a messzeségbe mered, egész valóján látszik, hogy emlékeiben utazik. Ritkán fordul elő vele efféle, általában senkivel nem beszél életéről. Arról például, hogy a mesterképzés után hová tűnt, s mit csinált három hónapon át, egyetlen ember sincs, ki rajta kívül bármit is tudna. És ez így jól is van. Elmosolyodva pillant a fiúra, aztán ő is megvonja vállait. Okos, szemfüles kis alakkal van dolga, akibe szorult annyi szufla, s ostoba merészség, hogy ne féljen bárki előtt kiállni saját igazáért. Tiszteletreméltó tulajdonság. Bár már nem lát rá sok esélyt, de ha mégis születne egy fia, hasonlónak képzelné, mint ezt a gondolatcsempészt maga előtt. Halkan hümmög, érzi a vesztét, és a felajánlást sem tudja már elfogadni. Gyomrában ugyanis nincs már semmi, amit le kellene kötni.
- Kössünk alkut - ajánlja már tiszta kézzel, Jared könnyű, de igen hasznos varázslatára köszönésképp csupán biccentve egyet. - Elfelejted ezt a kis incidenst, mindent amit látni véltél, én meg eltekintek attól, hogy behívassalak egy hosszú, gyötrelmesen izzasztó elbeszélgetésre.
Komolyan, egyre tisztább fejjel néz le a Nightingale fiúra, lassan visszanyeri általános tartását, ezzel együtt pedig hangjában is megjelenik a hivatalos él. Jó gyerek áll szemben vele, aki nem állhat bírói pályájának útjába. Meg egyébként is, ők ketten még hasznosak is lehetnek egymásnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

A gramofonja előtt áll, régi mugli zenét hallgat, és lehunyt szemekkel merül el a susogó dalszövegben. Kollégája, mint általában minden héten egyszer, úgy most is családi okokra hivatkozva vett ki fizetés nélküli szabadságot, s így ő rá, mint általában ilyenkor mindig, dupla annyi munka hárul. Igaz, hogy péntek délelőtt már sokkal felszabadultabbak az emberek - még a hivatali dolgozók is -, de ő a hét utolsó napján is pontosan ugyanolyan figyelmet fordít a keze ügyébe kerülő papíroknak, mint bármelyik másik nap. Véget ér a dal, ő pedig végleg elhalkítja rézeszközét. Felemeli a Lénától kapott kávéját, és belekortyol a már langyossá hűlő feketébe. Elmosolyodik a gondolataiba úszó nő képzetére, majd megvakargatja tarkóját, és az ablakhoz sétál. Kint még mindig hó fedi a járdát, és az út menti növényzet is fehér magányában néz vissza rá. Az iroda csendjét néhány kopogtatás töri meg, mire válla fölött az ajtóra néz, és elmotyog valami alig hallható választ. Már megszokta, hogy hiába mond bármit, avagy éppenséggel semmit, a kint álló így is, úgy is lenyomja a kilincset, és percekkel később már az övével szembeni székben ül, hogy megossza vele örömét-bánatát. Most sincs ez másként, csak éppen az érkező váratlan. A nő, és az ezentúl bizonyosan minduntalan velejáró lény azonnal kibillenti péntek délelőtti rutinjából, mire először csak annyit képes reagálni, hogy az ablakpárkánytól elfordul, és az elé lépő Renée-re összpontosít.
- Úgy, hogy ő is itt van? - sokatmondó pillantást küld a babakocsi felé, s közben zavarodottan megrázza a fejét. - Ez egy hivatal, ... mi több, ez a Mágiaügyi Minisztérium Bogolyfalvai Kirendeltsége! Nem tudom, hogy tiltja-e a házirend kiskorúak, védtelenek, vagy tudom is én kicsodák itt tartózkodását.
Természetesen nincs ilyen szabály vagy törvény, de Konstantin nem titkoltan kényelmetlenül érzi magát az új, megváltozott Renée és az alvó lény társaságában. Mélyet sóhajt, aztán reménytelenül legyint egy aprót.
- Amíg a kocsiban marad, legyen, maradjon - motyogja, és arra a bizonyos, íróasztala előtt álló székre mutat. - Foglalj helyet, és beszélgessünk. Szerintem is van valami, amit elfelejtettél elmondani nekem.
Ismét a lény kocsijára pillant, hirtelen nem is tudja milyen hangerővel beszéljen, hogy ne hallja meg a benne fekvő kiskölyök. Aztán felkönyököl karcos asztalára, és belekapaszkodik kávéjába.
- Hallgatlak - bólint, és a szemben ülő nő kék tekintetébe fúrja sajátjait. Úgy látszik, ez a péntek sem a munka miatt lesz hosszú.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

Nem a rosszindulat beszél belőle, hanem a sértettség és értetlenség katyvasza, ami az előző hetekre tekintettel bizony magyarázatért kiált. Méghozzá hihető, logikus és pontos indoklásért, lehetőleg hosszas elbeszéléssel összekötve. Csakhogy halmozzuk az élvezeteket.
Magyarázkodni persze senki sem szeret, főleg nem egy származását tekintve bizonytalan babakocsilakóról, és fogantatásának zavaros - vagy egészen zavartalan - körülményeiről. Utóbbi talán annyira nem is érdekli az asztalához ülő férfit, de az irodájába négy keréken beguruló eredmény már annál inkább. Ha nem az a férfi, akit a nő házának küszöbén látott, akkor lehetséges, hogy a mestertanonc-képzésen összeszedett másik, aki miatt egyébként sem volt Renée-nél esélye soha. A gondolatra undorodó grimaszba szaladnak vonásai, orra és ajkai összetöpörödnek, szemöldökei között apró ráncok jelennek meg. Még a hideg is kirázza, hogy annak az egyednek a gyerekét kell vendégül látnia ezen a szép péntek délelőttön.
- Tééényleg? Nem felejtetted el? - cinikusan kérdez vissza, majd a beszélgetésben beálló szünet után ismét megszólaló nő szavaira elnyíló ajkakkal emelkedik fel székéből, és már-már egészen áthajolva asztalán, a jobbjában behorpadó műanyagpohár felett támaszkodik meg a fán. - Célestine, mégis mikor kellett volna megkérdeznem, hogy szültél-e mostanában? Vagy nem is tudom..., hogy időközben férjhez mentél-e?
Más esetben hangosan hahotázna, ha egy kollégája ebédszünetben mesélné a történetet, még viccesnek is találná. A jelen helyzetben viszont szája hol vigyorra görbül, hol pedig az idegtől ráng. Kimeredt szemekkel pillog Renée-re, hangját - amint észreveszi magát - a lényre való tekintettel lehalkítja, hogy aztán újból azon kapja magát, hogy emelt hangszínen kommunikál a nővel.
- Éttien, az öcséd - ismétli el jól érthetően, s közben visszaereszkedik székébe. Ujjaival a behorpadt kávés poharat igyekszik helyrehozni. Agytekervényei komótosan dolgoznak a műanyaggal történő kísérletezése során. - Az öcséd neveli a gyereked. Nem értem. Na és hol az apja? Nem mentél hozzá?
Ösztönösen pillant le a nő gyűrűsujjára, majd tekintetét visszaemeli annak arcára. Renée férjhez ment, gyereket szült, és el is vált volna néhány év alatt? Ez régen nem jellemezte volna őt. Közben sikeresen visszapattintja a pohár falát, mire büszke, elégedett mosolyba szalad szája széle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

Szórakozottan figyeli a nőt, aki hol rá, hol a mellette álló babakocsiba pillantgat. Rá ugyan nem, de az alvó lényre mosolyog, amely mimikája alatt arcán egészen más ráncok mélyülnek el, mint mikor másra szaladnak ívbe ajkai. Ahogy Renée a gyerekre pillant, az egészen zavarba hozza Konstantint, aki nemhogy nem érzett még efféle földöntúli boldogságot, de már a gondolattól is összeugrik gyomra. Eddig soha nem képzelte el a szőkét anyaként, hiszen miért is tette volna? Soha, még csak szóba sem került közöttük a jövő, vagy az azzal kapcsolatban szőtt tervek, s remények. Ő soha nem akart gyereket, mert minél inkább nőtt, annál jobban hasonlított édesapjára. Minél érettebben gondolkodott, annál inkább vágyott a hivatali munkakörbe, a minisztérium forgatagába, és annál inkább tudta, hogy ő nem teheti meg ugyanazt a saját fiával, mint amit vele tett meg az apja. Bár a taníttatását szüleinek köszönheti, gyermekkori emlékeit csakis édesanyjához, na meg apjának szeretőihez tudja kötni. A jobbjában szorongatott pohárról Renée félszeg arcára emeli pillantását.
- Sajnálom, hogy nem maradtam ott fogni a gyereket, míg te összeborulsz azzal a fickóval - mondja hangosan, szabad tenyerét elutasító jelleggel emeli a nőre. Az a szituáció mindenkinek félreérthető lett volna, és úgy gondolja, hogy ő még valóban intelligensen és kulturáltan intézte a távozást. - Rendben, most már tudom, hogy a testvéred volt, de mondd azt, hogy fordított helyzetben, te nem így reagáltál volna! A hiszti, és egyéb női eszköztártól most tekintsünk el.
Kissé megdöntött fejjel, beszélő szemekkel felel a nőnek. Hangja türelmessé válik, kávéját sem szorítják már úgy ujjai. Kezdi megszokni a babakocsi látványát, amit nem is volt olyan nehéz összekapcsolni Renée-vel. Hümmög néhányat, és hátradől nyikorgó székében.
- Pierre az apja? - kérdezi a gyereket fürkésző nőtől, és az ő tekintete is a kocsira esik. - Lelépett, mikor megtudta?
A gondolatra feszültté válik, Célestine akkori barátjára ha lehet, most még jobban haragszik. Nem volt köze hozzá, így akkoriban sem mondta a tanárnőnek készülő lánynak, hogy ki nem állhatja párját, most azonban órákig tudná taglalni a kapcsolatukban rejtőzött hibákat. Természetesen nem teszi, meg sem szólal, hiszen közös reggelijük óta tudja, hogy egészségesebb csendben maradnia, mint vegytiszta véleményét átgondolatlanul megosztania a másikkal. Ennél már csak az volna rosszabb, ha kiderülne, hogy nem is Pierre a donor, de a nő egyáltalán nem is sejti, hogy ki lehet. Ott valami egészen biztosan megszakadna a hivatalnokban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Renée Blanche

Természetesen aggódik a nőért, és belső nyugtalansága kiül arcára is. Megnyalja ajkait, majd míg Renée beszél, be is szívja azokat. Minden erejével azon van, hogy megértse a másik bonyolult helyzetét; a gyerekdolgot, az öccsét, a közöttük olykor igen zavaros és feszült viszonyt, mégis ott bujkál benne a gyanú, hogy attól még, hogy a nő pont hozzá fordult, még nem akarja megosztani vele a probléma körülményeit. Így pedig ő hogyan segítsen? Munkaköri sajátosság, hogy kérdez, előfordul, hogy ugyanazt a kérdést többször is, árnyalatnyi különbséggel teszi fel, és ha gyanúja támad, egy tapodtat sem mozdul. Akkor sem, ha ez a szemben ülőnek, és néha neki is kényelmetlen. Mindennek a végére akar járni, minden adódó körülményről tudni szeretne, mielőtt bármilyen lépést is tenne az ügyben. Mint más ügyfél esetében, úgy most sem vág Célestine szavaiba, figyelmesen végighallgatja és csak miután teljesen elhalkul, akkor mintegy összegzésképpen fejti ki gondolatait.
- A gyerek Pierre-től van, de nem merted neki elmondani, mert féltél, hogy nem akarja majd. Megszakítottad vele a kapcsolatot, megszültél, Éttien segítségét kérted, végül eljöttél otthonról, hogy rendbe jöjj lelkileg.
Miután az apakérdésre Renée nem válaszolt, a férfi egyértelműnek veszi, hogy beletrafált a névbe, és bár egészen csalódott, hogy a szőke pont annak a fogyatékosnak szült gyereket, érzéseit egy pillanatra sem mutatja. Elvégre nem rá tartozik, és még véletlenül sem szeretne ítélkezőnek tűnni. Merthogy egy pillanatra sem fordul meg fejében, hogy egyébként jó véleménye megváltozzon Célestine-ről.
- És mihez kezdesz most? - kérdezi előredőlve, az asztalán fekvő mappa betört sarkait simítgatva. - Én miben tudok segíteni?
Ha a tanárnő látogatásával csak annyit szeretett volna elérni, hogy a vasárnap délelőtti félreértést tisztázza, akkor minden bizonnyal végeztek, hiszen a hivatalnok elfogadottnak tekinti a magyarázatot. Ha viszont Renée segítségre szorul, akkor még csak most jön a java, ő pedig - ha nem is mondta el elégszer -, mindenben mellette áll, amiben egy jó barát csak tud.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Katherine D. Averay

Mint már a medencénél is mondta, szívesen meghívja majd a fiatal nőt egy pohárka erősre, még akkor is, ha születésnapja már aligha jelent bármit is - legalábbis megváltozott énjének, a felszínnek. Mindentől függetlenül, a huszonkettő egy ünnepelni való szám, amit akkor sem tölthet egyedül, ha valahol tudja, hogy még több száz, esetleg ezer ilyen alkalma lesz vigadni. A férfi gondolatai az örökkévalóság körül forognak; saját halandóságán, veszendőségén elmélkedik. Hol lesz ő már akkor, mikor Katherine betölti a kétszázat? Talán majd iszik egy felest az ő emlékére. Vagy nem. Megeshet, hogy egy pillanatra sem fog emlékezni, amit együtt töltöttek, legyen az rossz vagy igazán kellemes emlék. Önkéntelenül is félrehúzza a hidegtől kiszáradt száját, és mielőtt benyitna a párás ajtajú csárdába, még megigazítja nyakkendőjét. Csupán néhány perce hagyta el a kirendeltséget, és bár hazarohanhatott volna átöltözni, neki megfelel az öltöny is. Ugyan a nyakát szorító kendő nem a kedvence, nélküle mit sem érne eleganciája.
- Két dupla whisky-t, és egy üveg kólát kérek - könyököl fel jobbjával a pultra, miután a helyiség legtávolabbik asztalánál megpillantja az ünnepeltet. - A cechet majd csak távozáskor egyenlítem ki.
Míg a pultos elővesz két poharat, és kinyitja az üdítősüveget, ő a piros kabát irányába néz, majd az elé tett tálcát megfogva biccent a pult másik oldalán álló férfinak, és ellökve magát a fától, odaballag a rá váró nőhöz. Leteszi az ezüsttálcát, majd leengedi vállairól a nehéz szövetkabátot is. A közeli fogasra akasztja azt, végül helyet foglal Katherine-nel szemben, és kellemes mosollyal pillant fel rá.
- Régóta vársz? - kérdezi megköszörülve torkát, s közben a nyakát irritáló kendőt igazgatja. Fehér ingén szürke mellény van, ingujja alól régi óra tűnik ki. - Volt egy kis túlórám, azért jöttem csak most. Hogy telt a napod?
Míg beszél, az átlátszó itallal megtöltött poharakat elosztja, a kólát a nő elé tolja, majd saját szélesszájú poharát koccintásra tartva szólal meg.
- Isten éltessen! - köszönti Katherine-t, közben végig keresi az óceánszín szempárt. - Már, ha fogalmazhatok így.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Katherine D. Averay

Képtelen eldönteni, hogy azért ilyen kacér és csábító a szemben ülő nő tekintete, mert vámpír, vagy halandóként is pontosan így nézne rá? Vajon lényi állapotából fakad az a furcsa határozottság, magabiztosság és megkísértő erő, vagy ugyanez sugározna belőle akkor is, ha emberként, lüktető vérrel néznének farkasszemet? Katherine viselkedése valószínűleg ösztönös, bizonyára tisztában van saját valóságával, és az emberi gyarlósággal is, de ezzel szerencsére más is hasonlóan van.
Konstantin megcsóválja fejét, de jókedvét nem rejti véka alá, az széles vigyorban lát napvilágot, s az ünnepelt szavaira még fel is nevet. Nem, esze ágában sem volt kiöltözni a halott kisasszony képzeletbeli születésnapjára, főként, hogy mindennap öltönybe kényszerül, így jobban kedveli a lazább viseletet. Ha idejében végzett volna, most pólóban, farmerben és bőrdzsekiben ülne itt, de... talán majd legközelebb.
- Ezerszer láttál már így - mondja az üdítősüveget vizslatva. - Vagy talán már nem rémlik?
Jobb szemöldökét kérdőn emeli meg, fejét kissé megdönti, s úgy figyeli a születésnapost. Nem szándékosan tér ki, egyszerűen a vámpír minden szava mögött csapdalehetőséget sejt. Érdekes kapcsolat az övéké, hiszen gyaníthatóan soha nem fognak egymásban megbízni, mégis jól érzik magukat együtt.
- Akkor ne is hívjalak, nem jössz el velem nyáron süttetni magunkat a parton? - kérdezi vigyorogva, teljesen komolytalanul. Ritka alkalmak egyike, hogy olyasmit mondjon, amiről pontosan tudja, hogy nem fog bekövetkezni. - Pedig nekem már nagyon elegem van a télből. Utálom ezt az időjárást, jöhetne már a jó idő.
Egyelőre vár a barátnőre kitérő kérdés megválaszolásával; egyrészt mert azt sem tudja, hogy rendelkezik-e olyannal, másrészt pedig fel-feltörő bizalmatlansága nem engedi válaszadásra.
- Mozgalmas nap volt, rengeteg papírmunkával természetesen - feleli, s nem bírva tovább türelemmel, erőszakosan enged nyakkendője szorításán. Bőre a kendő anyagának érintésére viszket és kivörösödött. - Léna emberiül érzi magát. Randevúzgatunk egy ideje.
Maga sem tudja mi van közöttük. A nőkkel soha sem értette meg magát túl jól, de igaz, ami igaz: Lénának már virágot is küldött, sőt mi több, üdvözlőkártyát, és fagylaltot vett, ő pedig bögrét kapott. Gondolataiból a koccintásra emelt poharak csilingelő hangja ébreszti fel, s egy jó kedélyű vigyor mellett kortyol saját italából.
- Én sem hiszek Istenben - mondja egy cuppantás követően, poharát az asztalra téve le. - De akárhogy nézzük, te már találkoztál a pokollal. Vér... no igen. Emlékszel még arra, akinek a legfinomabb volt a vére?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Katherine D. Averay

Felnevet a beteljesíthetetlen hasonlaton, és ujjbegyével az asztalon álló pohár száján kezd körözni. Érdekes, hogy Katherine pont ezzel a példával hozakodott elő, minden esetre kedélyesen elmosolyodik, s közben végig a pohárban lötykölődő alkoholt figyeli.
- És mi másért adnád még oda az életed? - kérdezi felpillantva, néhány másodpercen át állva a nő tekintetét, majd ismét poharára sütve kékjeit. Tényleg érdekli, hogy a véren és a hideg, nyirkos időn kívül mi lehet még fontos a másiknak. Hallgatása alatt saját életem adnám érte-listáján mereng, de hamar rá kell döbbennie arra, hogy ha most kifogná a három kívánságot teljesítő aranyhalat, nem tudná mit kérjen. Még több munkát? Feleséget gyerekekkel? Szimplán boldogságot a mindennapokban? Valószínűleg nem. Állna a tóparton szótlanul, és úgy engedné vissza a halat, mintha mi sem történt volna. Ujja megtorpan a pohár sima száján, és értetlenül néz fel Katherine-re.
- Mit tudsz? - kérdezi összehúzott szemöldökkel, de a látszat ellenére sejti a választ. - Még mindig követsz?
Újabb kérdését már csak mellékesen teszi fel, hiszen ha így is van, ő abból semmit sem érzékel.
- Nem csak tulajdonképpen kedves - fűzi tovább gondolatmenetét, ráadásul tényleg kezd értetlenné válni. Katherine összevissza beszél, mintha kódnyelvet használna, amit csak nőtársai érthetnek meg. Félti Lénát, noha tudja, hogy a szemben ülő mostanra elfogadta, és - ha minden igaz - nem bántaná őt. Csak hát, sose lehet tudni.
- Mondj egyet - provokálja a huszonkét évest, mert ő maga semmit sem gondol rosszabbnak annál, amivé az Averay lány vált. Figyelmesen, kissé összehúzott szemekkel nézi a másikat, karjait mellkasa előtt fűzi össze, s kényelmesen hátradől a széken.
- A legrosszabbra emlékszel, a legszebbre meg nem? Kiábrándító lehet. Na és a nők, vagy a férfiak vérét szereted jobban?
Hangjában némi szigorúság cseng, amit úgy húz magára, mint egy védelmező ruhát, azzal a különbséggel, hogy erről nem tud. Kérdez, hogy ne őt állítsák válaszadás elé, és mindent megjegyez, hogy a megfelelő alkalommal felhasználhassa. Letagadná, hogy így van, de ezt a tulajdonságát levetkőzni nem tudja. Mondaná, hogy nem él vissza az információval, de adódhat olyan helyzet, amiben az érdek megkívánná tőle. Szúrós szemekkel figyeli a nőt, de amint észreveszi magát, hangján és tekintetén is változtat. Olyankor sokkal lágyabban kezd beszélni, és szemei is barátságosabbá válnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Katherine D. Averay

Az életétől tehát pont egy személyért válna meg, ha egyáltalán volna még olyanja. Konstantin csendesen figyeli a nő lesütött szemeit, a poharában megfogyatkozó italát, és elhalkuló hangja sem kerüli el figyelmét. Egyelőre azonban nem szólal meg, hagyja, hogy beálljon közéjük néhány másodpercnyi szótlanság, és Katherine elmerenghessen saját világában. Ő maga nem tudja, kiről van szó, talán egy jó barát, vagy annál több, nagy szerelem az, akit visszavár, de az biztos, hogy pozitívan csalódott most a nőben. Valamiért azt várta, hogy tárgyért óhajtozzon, vagy egy saját szigetért, isten se tudja miért, de nem gondolta, hogy pont egy élő, illetve mára már halott személy lesz szíve legnagyobb kívánsága. Mindig ez történik; ő valamit elgondol, amire aztán Katherine könnyedén rácáfol. Az irodájában, a szökőkútnál, de a stégen sem bízott benne, pedig nem adott rá okot. Mielőtt megszólalna, szájához emeli poharát, és az utolsó korty kivételével kiissza belőle a whisky-t.
- Még leányéletedben, vagy már vámpírként veszítetted el? - teszi fel következő kérdését, mint valami kihallgatótiszt, akinek kényelmes körülmények között kell információt gyűjtenie a szemben ülő, most törékenynek tűnő lényről. Arcvonásai kemények, az együttérzés, ami egyébként szívében dobog, nem látszik. Megtanulta már leplezni, és ha tekintete mégis elárulná egy pillanatban, az újabb pislantással azt is kiűzi onnan.
Szóval madarak. Badarság volt azt feltételeznie, hogy még mindig jelent valamit Katherine számára, ami miatt a nyomában járna, de ilyen az emberi lélek. A felvont szemöldök ívét nézi, aztán a vigyorra csúszik tekintete. Ugyan, mire számított mégis? A csend alatt, ami ismét rájuk telepszik, Konstantin hol a kólásüvegre, hol az asztalra mered, és csak mikor az ünnepelt szólásra nyitja ajkait, néz fel rá.
- Éppen ezt mondtam, Katherine. A vámpírélet hordozza magával a poklot. Egyedül maradsz, hacsak... nem teremtesz magadnak társat. Olyat mondj, ami nem köthető ehhez az állapothoz - határozottan beszél, pont úgy, mint mikor parancsot kap rá. Viszont amit most, vagy mióta Bogolyfalván vannak mond el neki a nő, azzal sem visszaélni nem akar, sem lelki terrorban tartani a másikat. Nem tud elképzelni olyan esetet, amiben megzsarolná Katherine-t, kivételt képez ez alól az, ha az ő érdekében kellene megtennie. - Mindig lesznek olyanok, akikhez kötődhetsz, és soha nem kell egyedül lenned, ha nem szeretnél. Szerintem hozzá fogsz szokni a veszteségekhez is, ugyanúgy, mint bármi máshoz az életben.
Megnyugtatásul mondja, egyik kezéből a másikba lökve át a poharat. Kerüli a nő tekintetét, csak ha beszél, akkor néz rá.
- Honnan tudod előre, hogy az lesz a legszebb? - régen kérdezett már ennyit, akár egy iskolás, aki mindent tudni akar. Aztán, mielőtt partnere megszólalhatna, kiissza sajátjából az utolsó kortyot, és átnyúlva az asztal fölött Katherine poharáért, feláll és a pulthoz sétál, hogy kérjen még két dupla kört.
- Na most mondd - teszi a vámpír elé a mámort hozó nedűt, miközben kényelmesen elhelyezkedik már felmelegedett székén.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Mátra Máguscsárda

Katherine D. Averay

Látja, hogy partnere a gondolataival küzd, hovatovább, talán még az érzelmeivel is, éppen ezért nem szólal meg. Rendezze csak el magában, neki ahhoz addig semmi köze, míg Katherine nem árul el róla többet. Először azt gondolja, hogy a titkos személyről ma este nem tud meg mást, de kérdésére végül sokkal részletesebb választ kap, mint amit egyébként várt.
- Értem - bólint egy lassút, és a hosszú szempillák árnyékában lakó óceánszemeket fürkészi. Ki nem mondott kérdésekre keres bennük választ, titkokra, olyasmikre, amiket senki sem tudhat, csak mi magunk. Hosszan tartja a szemkontaktust, szavak nélkül állja a nő tekintetét. Miért hiszi mindig, hogy ez a vámpír nem több annál, ami: gyilkos? Felnőtt beszélgetéseket folytatnak, komoly dolgokról vitáznak, sokat elárul magáról neki a fiatal nő, mégsem hisz egyetlen szavának sem. Legalábbis tudatban nem.
- Van a kastélyban egy női szobor, amiről az a hír járja, hogy teljesíti a lehetetlen is - mondja némi szünet után, egyfajta kapaszkodó gyanánt. Ő járt ott, de nem győzte meg a látvány, sem a fiatal festőpalánta, akit ott talált. - Egy unalmas pillanatodban felkeresheted. Vesztenivalód nincs.
Soha nem volt jó tanácsadásban, és most se telik tőle több, de amit mond legalább nemcsak a levegőbe szól, hanem őszinte, és lehetőségként szolgálhat.
- Dehogy pécézett ki - mosolyodik el a fülledt melegben, nyakkendője még így, lazább állapotban is szorítja nyakát. Ujját beleakasztja a görcsbe, és húz rajta egy kicsit. - Ilyesmiről szó sincs. Ezt neked tudnod kéne.
Sokatmondó vigyorral pillant Katherine-re, akiben ezekben a pillanatokban egyszerre látja a kislányt, a huszonkét éves fiatal nőt és a komoly, koraérett felnőtt nőt is. Sokáig nézi, szeretne neki valami biztatót mondani, de nem tud. Ez már csak ilyen, megy minden a rendjén, és ennyi. Ennyi? Előtte már alig, a vámpír előtt viszont mennyi lehetőség áll még! Bár kimondani soha, magában megállapítja, hogy egy kis időre cserélne vele. Vámpírrá válna, hogy megtapasztalja azt az ijesztő másállapotot. Élne a végtelennel, és leülne az újra emberbőrben élő Katherine-nel egy pohárka italra. Szép fordulat volna ez.
- Nem tudhatom - vonja meg a vállát. - Egyszer voltam szerelmes, akkor is plátói volt a dolog. Tuti a sors pécézett ki!
Nevetve húzza fel szemöldökét, majd visszabök lábával. Szegényes egy magánéletet tudhat magának, hogy még a szerelmet sem tudja körbeírni. Ez igen, a taps ide is jöhet.
- És mit gondolsz, ha meglátod azt az embert, akinek a legfinomabb lesz a vére, azt azonnal tudni fogod, vagy már csak azután, hogy belekóstoltál?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Almásy LénaFebruár 16. Budapest, Váci utca.
   
Majd harmincévesen is ugyanolyan nehezére esik hoppanálni, mint mikor éppen tanulta, vagy az első években kisebb-nagyobb nehézségek árán hasznosította megszerzett tudását. Imbolyogva igazítja meg öltönymellénye felett elmozdult sötét nyakkendőjét, míg kiér az étterem mögötti zsákutcából. Csak néhány szemetes konténer, és üres doboz fekszik ott. Elvétve előfordul egy-két autó is, és van, hogy új plakátot ragasztanak a hirdetőtáblára, azonban a Váci utcán nincs ennél elhagyatottabb, s ezáltal jobb hely arra, hogy megérkezzen a szokásos, már-már kötelező, havonta megrendezésre kerülő családi ebédre. Már az étterem ablakában megpillantja szüleit, akikről távolról lerí, hogy szóváltásba keveredtek, és anyja, mint mindig, úgy most is alulmaradni látszik makacs apjával szemben.
Dünnyögve nyitja ki az ajtót, zakóját a hozzásiető pincérnek adja át, majd a zongora mellett helyet foglaló idős párhoz sétál. Anyját arcon csókolja, apjával tiszteletteljesen kezet ráz, és mihelyst elhelyezkedik díszes asztaluknál, nyomban értesül is a vita tárgyáról: vajon elrontott házaséletük miatt nem alapított még családot egy szem gyermekük?
Konstantin - csakúgy, mint minden találkozójuk alkalmával - hidegfejjel, meglehetős türelemmel igyekszik levenni anyja válláról ezt a terhet, nyugodtan érvel szeretett munkája, és nőtlen élete mellett, ám bármikor erre terelődik a szó, Aliz elnézést kér, és még azelőtt kisiet a mosdóba, hogy fia befejezhetné megkezdett mondatát. Az asztalnál maradó férfiak eztán az étlapba bújva ütköztetik a muglivilág politikai hanyatlásáról szóló képzeteiket, s mikor visszatér körükbe a megnyugvást nem találó asszony, az összes kényes téma kerülésével, kizárólag bulvár - és sajtóhírek felreppentésével fogyasztják el ebédjüket. A desszert alatt mindannyian csendesebbek, asztaluknál csupán az ezüst evőeszközök hangja hallatszik, végül apja nehézkes köhögés után hátradől székén, és imára kulcsolt ujjakkal jelzi; befejezettnek ítéli találkozójukat.
- Köszönöm az ebédet! Vigyázzatok magatokra, ne veszekedjetek annyit, azt a csekkfüzetet pedig tedd el, mert nem szorulok rá - utasítja el anyagi támogatást ajánló szüleit, majd egy rövid ölelésbe zárja édesanyját, a kézfogás alatt pedig hallgatagon megszorítja apja vállát. Nincs jól mostanság az öreg, tudja és egyre inkább látja is rajta. Szüleit hátrahagyva, az ajtóban álló fogadópincértől visszakapott öltönyzakóját magára kanyarítva lép ki a hűvösbe, és körbepillantva az utcán, egy közeli antikvitáson akad meg a szeme. Zsebébe süllyeszti fázós kezeit, és a zsibongó tömegen át elindul a régiségek felé.