Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Piactér

Podmaniczky kisasszony
Szerdán, egy zsúfolt, zsibongó piaci reggelen

Úgy tervezte, hogy ma történjék bármi, ő akkor is bemegy dolgozni, akár Fleur-rel, akár nélküle, hacsak pár órára is, de benéz, ellenőrzi az asztalát, vált néhány szót a régen látott kollégákkal, és bentről küldi ki a hivatalos baglyokat. Úgy tervezte, egészen hajnal ötig, mikor is a kislány fordult egy lendületeset az ágyban, és pici kezével arcon csapta legigazabb álmát alvó apját.
Konstantin szemei rémülten pattantak ki, egyenletes horkolása egy utolsó, félbeszakadó dörmögéssel maradt abba, és készen arra, hogy végezzen betörővel, varázslénnyel, rossz álommal, vagy bármi más létezővel-nem létezővel, tágra nyíló szemekkel fordult a mellette lepedőbe csavarodott kislányhoz.
- Mi baj van? Rosszat álmodtál? - kérdezte rekedtes hangján, miközben szemeiből kitörölte a felnőtt fantazmagória utolsó felrémlő pillanatát is. Aztán nyújtózkodni kezdett, de mikor Fleur kimondta a korai keltés velős indokát, mozdulata a levegőben dermedt félbe. - Hogy mit akarsz? Most? Milyen dinnyét? Hány óra van?
Oldalra, az ágy mellett álló éjjeliszekrényre pillantott, hogy az óra világító számlapja elárulja neki: mindenhez túl korán van, még a munkához is, de a gyerekhez meg pláne.

A piac forgatagában jobbnak látja felemelni a kicsit, és karjára ültetve haladni a hangosan kiabáló, erőszakos kofák között. Reggel hat óra van, de a piacon már most alig lehet férni. Idősödő boszorkányok egymást fellökve dúródnak előre, és a feleségüket váró varázslók az út közepén vitatkoznak politikáról, hogy a munkába igyekvő férfi még véletlenül se férhessen oda a gyümölcsöshöz. Fleur a sebtében rosszul megkötött nyakkendőjével játszik, és nagyokat kuncog apja bosszankodásain.
Konstantin fáradt szemeit napszemüveg takarja, mögüle nézelődik görögdinnyék után, amiket egyelőre sehol sem lát. Vállán hátizsák lóg, amiből a kislány plüss unikornisa kandikál ki. Anélkül természetesen egy tapodtat sem mozdulhatnak. Egy lépést sem, sehova.
- Szereted a sárgadinnyét is? Nem? Hát persze, hogy nem - lemondóan, egészen halkan beszél, és az idegeneket ügyesen kerülgetve figyeli az árusokat. Valaki csak árul már görögdinnyét!
Idegesen forgolódik, és nagy sokára, messziről szúr ki egy férfit, akinek portékái között ott virít a kislány úgy áhított vágya. A tömegen át sietősen indul el felé, fejük fölött közben elröppen néhány doxi, mire Fleur felsikkant, majd Konstantin nyakkendőjét rángatva kuncogni kezd.
- Meg...foj...tasz - hápogja a lánykának, s mutatóujjával lazít a túl szorosra húzott anyagon. - Hát vigyázz már jobban apádra!
Széles mosollyal csíp bele a karján üldögélő hasába, majd a telepakolt padhoz érve megkopogtat pár szimpatikusnak tűnő dinnyét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Utoljára öt évvel ezelőtt járt bálban, akkor a haverok és a pótolhatatlan közös emlékek csalogatták vissza franciaországi anyaiskolájába, és persze, szó se róla, azzal is tisztában volt, hogy Célestine végzős, táncolni fog, amit nem hagyhat ki, látnia kell. Annyi éven át figyelte őt, dörömbölt az ajtaján, de hiába, az végig zárva maradt előtte. Az utolsó este azonban másként alakult, igazán gyümölcsöző volt, és ő végre learathatta a jól megérdemelt babérokat. Igaz, akkor még nem tudta, hogy mit, hogy kit köszönhet még annak az estének, de ma már hálás érte. Végtére is, még egy gyereke nem lesz, és ha nincs Célestine, és nincsenek a bódultságért felelős italok, akkor soha nem tudja meg, milyen csoda is valójában egy gyermek. Hogy milyen csodálatos Fleur.
Bőven munkaidő után, Jared-től egy hirtelen kézfogással válva el siet a falu nyáresti, kellemesen meleg utcáin. Ma jelenése van, egy újabb fontos pillanat érkezett el az életében, egy újabb bál, amit nem hagyhat ki. Bár ebből az estéből akkor sem születhet új élet, ha túl izgatóvá, s vele együtt túl hosszúra nyúlik, a távolban felsejlő kastély világító ablakaira pillantva ereit így is kábult izgalom tölti el.
Nem tudja, hogy mire számítson, hogy mi lesz ezután; Katherine elballag, ki tudja hova akar menni, mik a tervei, hogy azokban helyet kap-e egyáltalán ő?
A folyosók fiataloktól zsongnak. Most érzi csak igazán, éppen köztük haladva, hogy nem ide való, és talán amellé a lány mellé sem illik, akit úgy akar.
- Elnézést - komor hangon tör utat az ajtóba tömörülő, hamarosan kezdődő táncukra készülő bohém párok között, s fejét közben már ide-oda fordítgatva, élénk tekintettel keresi Katherine-t. A többiek egyáltalán nem érdeklik, egyik csinosan öltözött lányt sem nézi meg, nem törődik semmivel, még azzal sem, hogy őt esetleg kinézik innen.
Aztán megpillantja a fal mellett álló, fehér ruhás éjlényt. Akaratlanul is megtorpan, ajkait mély lélegzet után kapva szívja be, fejét félrebiccenti. Annyi mindent szeretett volna mondani, hivatali óráiban, és az út során is ezernyi gondolat meg kérdés keringett a fejében, de most, meglátva a lányt, minden odalett.
- Kint van a combod - elegánsan, a viszontlátás jóleső mosolyával köszönti a barnaságot, jobbjával - a nyilvánosság előtt először - ér derekához. Érintése még ruhán keresztül is áramos, tenyere, ujjbegyei zsibbadnak. - Ne haragudj, hogy késtem. Minden rendben? Izgulsz? Káprázatos vagy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Idegesen pillant körbe, majd, ahogy Katherine keze vállára csúszik, és hűvös bőre nyakához ér, tekintete azonnal visszatalál arcához, őt néző, mosolygó szemeihez. A nő ajkai apró, biztató csókot lehelnek borostás fizimiskájára, és ő egy pillanat töredéke alatt dönt úgy, hogy nem vesz tudomást a körülöttük lévő fiatalokról, hogy nem rontja el a lány megismételhetetlen végzős bálját olyan felszínes és kicsinyes dolgokkal, amikkel még minden bizonnyal találkozni fognak közös életük során. Már ha egymás mellett döntenek, egymást választják, és őszintén megválaszolják azokat a kérdéseket, amelyeket a ma este még tartogat számukra.
- Kis túlóra - mondja mellékesen, és a nőt derekánál húzva magához közelebb, sajátjaként, az övéként csókolja meg. Szemeit lehunyja, keze Katherine meztelen combjára siklik. Elég egyetlen érintés, hogy olyan hatalmas erők kezdjenek benne munkálni, amik ellen már most tudja, képtelen sokáig kitartani. Ujjai megremegnek, szíve hatalmasat dobban. Gondolataiban válaszért könyörgő kérdőjelek, közeli, s távoli jövő egyszerre van jelen.
Aztán felhúzza a kezét, és elválik a végzős lány ajkaitól. Kinyitott szemei soha nem látott izgalomról, boldogságról, félelemről, megannyi érzés keverékéről üzennek.
- Az utolsó táncot nem egy másik ballagóval szeretnéd ellejteni? - kérdezi meglepetten, és a színpad felé pillant. Na, erre nem számított. Tanult néhány táncfajtát, még évekkel ezelőtt, mikor a saját ballagókeringőjére készült, de koránt sem biztos abban, hogy szeretne felmenni oda, és belerondítani a begyakorolt képbe. - És ha utána, idelent, mint egy elballagott, felnőtt nőt kérnélek fel az első táncra?
Szája szegletében sejtelmes mosoly játszik, szemöldökei kérdőn szaladnak fel. Keze egy percre sem engedi el a fehérbe öltözöttet, hol takaratlan karját simogatja, hol hátán szánkáznak ujjai. Furcsán, szokatlanul ellentétesen érzi magát, mintha egyszerre lenne zavarban, és állna magabiztosan Katherine oldalán. Közben pedig kiirthatatlanul, minden létező zsigerében érzi, hogy jó helyen van, pontosan ott, ahol lennie kell. Az érzései felett értetlenül pillant a tömegbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Olyan számára ez az este, a végzős bál, mint egy mérföldkő, egy vízválasztó, ami súlyos erejével meghatározza élete további alakulását, az ezt követő összes többi napját. Az utolsó tánc még az iskola kötelékében tartja az éjlényt, az első viszont már feloldozza minden addigi kötelessége alól. A férfi ott már mint egy szabad, végzett diákot ölelheti magához Katherine-t, s úgy táncolhat vele, hogy többé nem nehezedik rá az a mindig fojtogató, láthatatlan nehezék, ami minduntalan azt sulykolta belé, hogy ez helytelen. A lelkiismerete felszabadulhat, a gátlásai, akár a széttört bilincs, végleg lehullhatnak róla.
- Az első, és minden azt követő - mosolya mögött komoly szándék tornyosul, amit nem biztos, hogy bárki felismerne, viszont Konstantin tudja, hogy a zakójába kapaszkodó nő észreveszi. Érzi és érti.
A nő kérdésére elválasztja szürkés szemeit a tömegtől, és visszafordulva hozzá, mély, csendben faggatózó szempárjával találja szemben magát. Elmosolyodik. Tekintete a barnaság vállára, fedetlen kebleire esik, keze egy kósza mozdulattal simít végig alkarján. Közelebb húzódik hozzá, átöleli vállait, állát óvatosan hajába engedi.
- Senki másért nem jöttem volna ide - suttogja, hangja ilyen halkan csak nehéz morgásnak hathat. Érti a kérdés mögött megbúvó szándékot, érzi annak beláthatatlan mélységét, de úriemberhez méltón éppen csak arra válaszol, amire az elsődlegesen irányult. Szavait azonban úgy válogatja meg, hogy abból Katherine ugyanúgy mindent érteni véljen, pontosan úgy, ahogyan ő az előbb.
- És mondd, amit a vízesésnél kértem tőled, hogy érzed, képes leszel betartani? Megtudod ígérni, hogy soha többé nem tűnsz el az életemből? - keze megszorítja az ölelt vállat, szája megremeg. Még nem meri elengedni a nőt, mert fél annak őszinteségétől, az esetleges válasz jelentőségétől. Nagyot nyel, s közben izgatott, apró levegőket vesz a samponillatú fonott fürtökből. Szemeit lehunyja egy pillanatra, majd felsóhajtva elengedi a lányt, és éppen annyira távolodik tőle, hogy belenézhessen az óceánokba.
Ott vannak most, ahol a part szakad.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Tudja, hogy egyszer el kell engednie Katherine-t, és talán pont ezért nem engedte mostanáig közel magához. Elutasító volt, megközelíthetetlen, olykor fellengzős és lekezelő. Kibúvókat keresett, más utakon indult el, csak hogy ne kelljen még csak találkoznia sem a lánnyal. Saját maga előtt is leplezte a testében életre kapó vágyakat, az esetleges érzésekről pedig egyáltalán nem vett tudomást. Nem gondolt rájuk, nem törődött velük, így azok nem is léteztek. Ó, dehogynem.
Könnyebb volt elmenekülni előlük; a lány és a hozzáfűződő mindenség elől, és élni tovább a hétköznapokat. Munka, túlóra, kapcsolatok, melyekben igazságot, biztonságot, lehetőséget keresett. Ott kutatott, ahol nem találhatott mást, csak pillanatnyi örömet.
Hogy egyszer el kell engednie Katherine-t, az nem kérdés. Sokkal inkább válasz egy soha fel nem tett kérdésre. Még most sem meri feltenni magának, mikor a nő, ha nem is pont így, de kimondta: melletted maradok, amíg te azt nem kéred tőlem, hogy menjek el. Nem tudja mikor jön majd el az a végső idő, mikor már túl idős lesz egy ilyen fiatal test mellé. Még a gondolatra is végigfut hátán a hideg, és egy pillanatra újra előbukkan mellkasában a feszült kétely. Talán nem szabad belefogni, talán ez mindig helytelen marad, bárhogy lépjen is a bábukkal, végül akkor is sakk-mattot kap.
- Akkor gyere hozzám feleségül - úgy szökik ki ajkain a rendkívüli kijelentés, a hangsúlyozatlan kérdés, mintha csak az időjárásról társalogna, vagy éppen csak egy mindennapi, lényegtelen dologról volna szó. De elég rápillantani az arcára, elég csak egyszer belenézni választól rettegő szemeibe, vagy elfehéredett szájáról olvasni. Bőréből kifut a vér, hangja egészen elhal. Soha nem akart feleségül kérni senkit. Soha nem akart oltár elé vinni senkit. Soha nem akarta megosztani magát mással. Soha nem akart család lenni. Most már azonban soha többé, egyetlen napig sem akar Katherine nélkül létezni. Tekintetét képtelen elválasztani a nőétől, bár legszívesebben lesütné őket, és csapot-papot itt hagyva, hazáig futna. Gyáván elmenekülne, mint egy megoldhatatlan probléma elől, de végtagjai olyannyira megmerevedtek, lábai egyszeriben földbe gyökereztek, hogy nemhogy futni, megmozdulni sem bír. Fehérré váló szája elnyílik, mellkasában ütemtelenül, dübörögve lüktet szíve.
- Ha majd egyszer... már nem akarsz velem lenni, szabadon távozhatsz. Tudom, hogy vannak határok, amiket nem léphetünk át, de... - összevissza, gondolkodás nélkül beszél, hol balra, hol jobbra pislogva a semmibe. Fejét gondterhelten csóválja, ezt nem így akarta, ezt nem akarta, ez rosszul jött ki...
Aztán visszapillant az előtte álló nőre, és többé nem hibaként tekint előző szavaira. Akarja Katherine-t, akarja ezt, így akarja. Oltár elé vinni, önmagát megosztani, családként élni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Hogy ott áll színes ruhában
Hogy én ő vagyok, ő meg én...


Látja a nő tekintetébe költöző pillanatnyi rémületet, a benne megcsillanó aggodalmat, s akárha tükörbe nézne, úgy figyel most rá. Az ő szemei által a sajátjaival néz farkasszemet. Szürkéi ide-oda kapkodnak az óceánszín szempár egyik-másik tagja között, miközben mellkasából, mint fogvatartott próbál kitörni a félelem. Karjai finoman reszketnek, nyakán lüktetve türemkedik ki az ütőér.
Szájából a kimondott szavak idegenül csengnek, de Katherine-t figyelve mégis valami egészen békés, eddig ismeretlen melegség lengi azokat körbe. Jelenléte megnyugtatja, és hamar meghitté varázsolja a közeget. A férfi olyan természetességgel beszél, mintha már régóta tervezte volna a lánykérést, mintha az egészet éppen ezen az estén, a végzősök bálján akarta volna véghez vinni. Csak az összeszedettség, a letérdelés, a tökéletesen felkomponált kérdés, és az előre megvásárolt gyűrű hiányzik.
A testét elöntő feszültség, és az egyre csak növekvő nyugtalanság teret nyer, már csak egyedül a válaszra tud gondolni. Ki tudja, ha Katherine szája végül nem húzódik széles, boldogságtól ragyogó mosolyra, talán tényleg megfordul, és meg sem áll a hivatalig. Élete legbiztosabb támaszpontjáig. De Katherine elmosolyodik. Konstantin a nő csodaszép ajkaira pillant, szája vigyorba szalad.
- Ahmnyra - kezd bele, de szavát nem érteni, hiszen az éjlény elzárja az érces hang útját. Konstantin elhallgat, s mozdulatlanná dermedve, végig Katherine hangokat formáló ajkainak mozgását követve figyel minden egyes kimondott szavára. Aztán, mint akit érzelmi villámcsapás ért, teste összes sejtje, a létező összes porcikája egyszerre lélegzik fel. Fülig érő szájjal puszilja meg a nő, szájára tapasztott ujját, majd magához húzva őt, már mint menyasszonyát csókolja meg.
- Nem kötelezlek semmire - ígéri, és életében most először öleli át Katherine-t úgy, hogy nem tart az elvesztésétől. Nem tart attól, hogy holnap, és az elkövetkezendő hetek során nem látja majd. Mert tudja, hogy mától minden nap látni fogja. Szorosan vonja karjai óvó biztonságába a törékenynek tűnő testet, és csak akkor engedi el, mikor észreveszi, hogy a végzősök az est fénypontjára, utolsó táncukra készülnek.
- Menned kellene - elereszti derekát, és meghatott, suta mosollyal, most már mindig itt leszek mozdulattal szorítja meg ujjait. - Innen figyellek. Aztán... mi is eljárjuk az első táncunkat.
Bár nincs ideje elmondani neki, mert mennie kell, ha nem akarja lekésni a főszerepet, de a falhoz hátrálva, csípőjét megkönnyebbülve nekivetve, csak arra tud gondolni, hogy válaszával az Averay lány milyen boldoggá is tette őt. Magában, arcára fagyott, néma mosolyával nézi a távolodót, s közben önkéntelenül is megdörzsöli jobb gyűrűsujját. Szíve lenyugvóra tér, testét hirtelen pehelykönnyűnek érzi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Előzmény
 

Egy kétes mozdulattal simít végig frissen borotvált állán, majd egy mély sóhaj kíséretében az oldalán álló, ismét felöltözött nőre pillant. A szülői lakás míves ajtaja előtt várakoznak, de a férfi egyelőre még nem kopogtatott be. Ha eddig nem is volt, hát most különösen ideges, de koránt sem azért, amit Katherine hisz. Biztos benne, hogy a vámpírt sem származása, sem fiatalsága okán nem fogják elítélni, elég csak belegondolni abba, hogy szülei között is súlyos korkülönbség húz szakadékot. Sokkal inkább tart attól, hogy az idősödő házaspár felé hogyan fordul majd? A felszíni kedvesség alatt mennyi minden halmozódhatott fel a hosszú évek ritka találkozói során, amiért lassan kezdetét veheti a törlesztés.
Konstantin az oroszlánfejű kopogtatóhoz nyúl, háromszor leüti, majd Katherine mellé lépve, átöleli derekát. Ujjai dobolnak a előbb még a lányról lefelé csúszó anyagon, s egy pillanatra felrémlik előtte a zárt ajtó mögötti órácska. Arca kipirul a hirtelen odatóduló vértől, s egy, a gondolatairól mindent eláruló pillantást küld a volt diáknak.
- Szervusztok! Fáradjatok be - tárul fel néhány perccel később az ajtó, és tűnik ki mögüle egy egykor gyönyörű, mára már megöregedett nő őszbe borult feje. Hajában már csak néhol táncol egy-egy szőke szál, szoros kontya egyébként teljesen fehér.
- Anya - hangzik Konstantin mély, rekedtes hangja, s megköszörülve torkát, maga elé tessékeli Katherine-t, és a tágas folyosóra érve, a becsukódó ajtó mögött lehajol édesanyjához, hogy átfogva karját, üdvözlő csókot adjon arcára. - Hogy vagy? Apa?
Az asszony szelíd mosollyal néz a nála jóval magasabb gyermekére, de mielőtt válaszolna neki, kék színű pillantása az életükbe lépő első nőre esik. Szája megremeg, keze nyomban szívére tapad.
- Gyuri, hagyd a bort, gyere ide - szól hátra az étkező irányába, mire egy Konstantinéra ijesztően hasonlító hang méltatlankodva visszakiált: Jóvanmá', jövökmá'. Aliz tekintete újra Katherine arcára esik, amitől lassan már a hivatalnok is kellemetlenül érzi magát. Köhint egyet, és a vámpír hátát simogató kezét annak vállára teszi. - Elnézésed kérem, csak tudod Koloskám mindig azt mondta, hogy ne is várjam, nem fog megnősülni, és én már nem mertem bíz...
- Tudjuk, anyukám, tudjuk. Hagyd bemutatkozni - jelenik meg az öregedő asszony mellett egy még öregebb férfi, aki bár valaha olyan magas lehetett, mint most fia, mostanra elvesztett jó néhány centit, ráadásul az irodai munka hatására még görnyedt is. Az öltönyviseletről azonban - mint ahogyan Aliz sem szeretett kosztümjeiről - még otthon sem mond le.
- Khm... anya, apa - torkában dobogó szívvel kezd bele Konstantin. A rendhagyó bemutatás szokatlanul jó érzéssel tölti el. Míg beszél, szája szegletébe költözik egy jól látható, boldog mosoly. - Ő itt Katherine, a menyasszonyom. Katherine, édesanyám Aliz és édesapám György.
Az idős férfi hol a vámpírra, hol fiára pillant, egyelőre szavak nélkül méregeti a lakásába lépő párt. Az asszony viszont le sem veszi tekintetét leendő menyéről, szemébe lassan könnyek gyűlnek. Az anyai szív.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

A falnak támaszkodva, bódult figyelemmel követi Katherine-t, miként a színpadhoz siet és lágyan megérinti táncpartnerét. Bár a lány még társai közül is visszapillant rá, és az arcára költöző édes kis mosoly is neki szól, még nem szívesen engedi át másnak, főként nem egy korabeli, és a tizenéves lányok körében biztosan sármosnak számító suhancnak. Az éjlény mozdulatai tökéletesek, akárha nem is betanult koreográfia lenne, hanem egyszerűen a belső, végeláthatatlan ösztön vezérelné.
Az állán sercegő borostával játszadozik, s lustán pislogva figyeli a meghatott végzősöket. Ahogy a körbe-körbe forgó ruhaszegélyeket nézi, eszébe jut saját utolsó tánca is, na meg az egészet végigzokogó partnernője, akit hiába nyugtatgatott, hiába vágott buta képet vagy grimaszolt a legváratlanabb helyzetekben, az a világért nem hagyta abba a sírást. A könnyei záporoztak, amitől az akkor huszas évei elején járó fiatalember rendkívül kényelmetlenül érezte magát, és akit a haverok emiatt később, a banketten végig azzal cukkoltak, hogy olyan rosszul táncol, hogy még szerencsétlen Abrial is elsírta magát tőle. A ma már kellemes emlékre elmosolyodik, aztán felpillant az éppen meghajló végzősökre, és felveszi a szemkontaktust a meginduló tömegben felé tartó, immáron szabad nővel.
Könnyű, sietős mozdulattal távolodik el a faltól, s kiegyenesedvén közelebb lép az emberek között hozzá lavírozó vámpírhoz. Szája szegletében mosoly bujkál, azonban mikor Katherine megtorpan, az elhalványul, s a másikat fürkésző tekintete azonmód komorrá válik. Talán máris megbánta?
Dermedten figyel, szürkéskék szemeit egy pillanatra sem veszi le Róla. Baj van? Kérdésemmel rosszat tettem volna? Talán túl korai, túl emberi volt. Talán nem is akarja. Lehet, hogy engem sem akar.
Annyira fél a nő övéit kutató íriszeitől, hogy az a lehetőség fel sem merül benne, hogy esetleg Katherine is pontosan ugyanarra gondol, amire ő is. Hogy ő is hasonlóan rémült és riadt. A vámpír tőle szokatlan bátortalansággal, egészen gyámoltalan léptekkel közeledik, mire a férfi is megindul, hogy jobbját felé nyújtsa, és a minden kétséget feloszlató kérdésre már felszabadult mosollyal feleljen.
- De még mennyire - mondja, és büszke tartással vezeti kedvesét a parkettre. Ott megállva elegánsan felé fordul, és a belé költöző kábult boldogságon át pillant le rá. Katherine hozzábújik, és ő eltekintve a szabályos keringőformától, meghitt lassúzásba kezd. Keze a vékony derékra csúszik, arcát a barnaság fejére hajtja.
- És hogyan tovább? Végeztél az iskolával, szabad vagy - enyhe izgalommal veti fel az újabb aggasztó kérdéskört. Izmai bár megfeszülnek, mozdulatai lágyak maradnak. - Külföld? Anglia? Mit szeretnél csinálni? Mik a terveid?
A mellettük egymásba bújt diákokat nézi, s közben arra gondol, hogy végtére is, mindegy milyen válaszokat kap. Ha kell, felhagy hivatalnoki állásával, ha kell elköltözik a világ végére. Mindegy, mert semmi nem függ tőlük. Semmi nem köti Bogolyfalvához. Nincs itt mása, csak egy ürességtől kongó háza, ahová esténként túlórázni és aludni tér haza. Nincs itt semmi pótolhatatlan. Egyedül csak Katherine.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Léptei megtörik a halovány fénnyel megvilágított folyosó néma, hűvös csendjét. Megtermett, magas alakja hosszú, ovális árnyékot vet a régi kövekre, ahogy sietősen halad magyarországi székhelye felé. Cipősarka ütemesen kopog. Tudja, hogy elkésett, de nemcsak emiatt ideges. Késésének oka, az öltönyzakója belső zsebében pihenő aprócska, fekete bársonydoboz jobban feszélyezi.
A tegnap este útjára engedett bagolyban pontban nyolc órára hívta be segédjét, most pedig, ahogy kapkodva órájára pillant, kétségkívül maga is láthatja, éppen elmúlt háromnegyed kilenc. Hiába, el kellett mennie az ékszerészhez. Felmorranva ejti vissza órát viselő karját teste mellé, és bosszúsan, magából tompa, fojtogató feszültséget árasztva nyomja le irodája kilincsét.
- Szép jó napot, Nightingale úr - kedélyes hangon köszön, de csupán a tőle már természetessé váló tiszteletadás okán pillant a fiúra. Aztán Váradi asztala felé fordítja fejét, de a férfi mint az elmúlt napokban, úgy ma sincs a helyén. Érthetetlen, elharapott angol szavakat morogva sétál saját helyéhez, s megpakolt asztala mögött helyet foglalva zsebébe nyúl, hogy késésének egyetlen, velős okát újra megnézhesse.
Hosszú percekig forgatja ujjai között a zárt dobozt, többször is végigsimít bársonyfelületén, de egyelőre nem nyitja ki. Úgy mustrálja az életében beálló hatalmas változás jelképét, hogy talán még Jared jelenlétéről is megfeledkezik néhány percre.
Katherine-re gondol, arra, hogy tényleg elveszi, és hogy akárhányszor is elmereng a bálon kimondott, hirtelen döntéséről, akkor is biztos benne. Valóban ezt akarja. A lányt önző módon egyedül magának, nevével felcímkézni, ujjára gyűrűt húzni, hogy többé senki ne érhessen hozzá rajta kívül. Mert az övé. A lelki szemei előtt felrémlő riasztó képre, miként egy másik férfi udvarol az ő kedvesének, a leendő nejének, vonásai megkeményednek, száját összepréselve harapja be. Nem. Soha többé, még csak úgy sem nézhetnek rá.
Néhai, olykor-olykor felrebbenő félelmei is, melyek a bizonyos, sorsfordító kérdése óta legtöbbször az irodában lettek úrrá rajta, csak arra sarkallták, hogy minél előbb vásárolja meg a gyűrűt. Tompa kattanással nyílik ki kezében a doboz, és ő farkasszemet néz a benne csillogó ékszerrel.
- Jared - a fiú előtt még ismeretlen, a mellkasában növekvő rémülettől elhaló hangon szólítja meg őt. - Másfél hónap múlva megnősülök. Beszédet kell írnom.
Az asztalán fekvő papírhalmok fölött pillant segédje átható, kék tekintetébe. Kétségtelen, rettenetesen be van tojva attól, ami rá vár, és bár a törvényszegőket gond nélkül börtönbe juttatja, és részt vesz lelket facsaró tárgyalásokon, abban korántsem biztos, hogy mindenki előtt képes lesz elmondani Katherine-nek valójában mit is érez iránta, s aztán feltud vágni egy tízemeletes esküvői tortát. Hogy képes kiállni az anyakönyveztető elé és ott, a szülei és a többi vendég előtt igent tud mondani.
- Emlékszel, mikor a tárgyalásom után az áldozathozásról beszélgettünk? Kíváncsi voltál, mi vitt rá arra, hogy falazzak neki. Nem értetted, hogy miért helyeztem a saját életem elé. Hm, rémlik valami? - kérdezi, míg felidézi maga előtt a vonaton zötykölődő fiú arcát. Szája szegletében mosoly bujkál, hiszen már mindenre tudja a választ. Aztán feláll, és a másik, fikusz melletti asztalához sétál, hogy letegye elé a kinyitott, fekete bársonydobozt. Ő a falapon támaszkodik meg, leplezetlen türelmetlenséggel fürkészve Jared arcát. Vajon jól választott?  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Lassú, parkettszéli táncukkal nem tűnnek ki a tömegből. Noha vannak párok, akik elegáns keringővel szelik át a táncteret, a legtöbben mégis egymásba bújva, ölelkezve lépegetnek ide-oda. Pont, ahogyan ők. Itt és most nem mint a vámpírlány és a koros hivatalnok vannak jelen, hanem mint két egyszerű ember, egy szokványos jegyespár, akik a parkett szélének biztonságában bújnak egymáshoz.
Konstantin bódult, testét hirtelen elevenséggel eltöltő boldogságában felsóhajt és egy pillanatra megszorítja Katherine derekát. Szemeit lehunyja, arcát továbbra is a barna loknikon pihenteti. Csendes figyelemmel hallgatja őt, szavaira aprót bólint, csak hogy jelezze: nemcsak, hogy érti azokat, de egyet is ért velük.
- Kedvelem az itteni hivatalt, bár hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányzik a londoni pezsgés - vallja be őszintén, a szavakat éppen csak annyira hangosan ejtve ki, hogy Katherine-nen kívül senki más ne hallja őket. - Nem említettem még, mert vártam a megfelelő alkalmat, de azt hiszem... - jókedvűn felnevet, majd már egy széles mosollyal fűzi tovább gondolatát. - ...ma este borítottam minden létező programtervem. A lényeg, hogy még idén elkezdem a bírói továbbképzést. Megkaptam a levelet, letelt a próbaidő, már nem figyelnek.
Könnyedén beszél, még vállát is megvonja, de az éjlény így is tudhatja, mennyit jelent ez neki.
A minisztérium várva várt levele a napokban érkezett meg, mely szerint a férfi immáron szabadon, a különösen éles szemű, hivatali személyeket segítő külsősök nélkül dolgozhat tovább. Az enyhe büntetés miatt - amit még Katherine törvényen is átgázoló védelmezéséért, s az ezzel járó hivatalos szervek félrevezetéséért kapott - egy időre le kellett mondania az áhított bírói pályáról, de ennek ezennel vége.
Ahogy a lány, úgy ő is felemeli a fejét, és meghallgatva a lehetőséget, arcán megjelenik valamiféle tőle szokatlan, különös derű. Nemcsak vonásai, de tekintete is él.
- Majd egyszer igen. Ha kinőttük a falut, és máshová vágyunk - feleli, s közben végigsimít a fiatal nő hófehér arcbőrén. Fürkésző szemekkel figyeli, és csak arra tud gondolni, hogy mindent, ami tőle telik, és amit csak saját erejéből tud, szeretne megadni neki. Hogy ne akadály vagy gátló tényező legyen, hogy ne a problémát jelentse, hanem a megoldást mindenre. - Legutóbb, mikor visszavittem Fleur-t, Célestine azt mondta, van rá esély, hogy ide költözzenek. Akkor nem mennék. Míg Fleur kicsi, biztosan nem. Azután ki tudja? Elutazhatunk bárhová. Bejárhatjuk a világot, vagy letelepedhetünk Izlandon. Nem számít hol vagyunk.
Átható, végtelenül őszinte - s ezáltal kiváltképp sebezhető - tekintettel beszél a nőhöz. Már nem tart attól, hogy szó nélkül eltűnik, hogy becsapja vagy elhagyja. Bízik benne, és ha másért nem is, hát ezért megérte közös múltjuk pár nehéz éve.
- Akkor hozzám költözöl? - megdobbanó szívvel kérdezi, mellkasában ugyanazzal a növekvő aggodalommal, mint amit előző nagy kérdésekor is érzett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Előzmény
 

Évek óta nem járt szülei budai lakásában, de a folyosót belengő, jól ismert illat már az első percben elhinti benne az otthonlét kellemes, el nem feledhető érzetét.
Édesanyja vékony könnyfátyol mögül figyelő tekintete végig Katherine-t mustrálja, úgy tűnik, a frissen végzett nő gyorsan belopta magát idősödő, érzékeny szívébe. A férfi lágy, aggódó mosollyal néz édesanyjára, majd mikor kedvese megszólal, felé fordulva hallgatja őt. Katherine magabiztos nő látszatát kelti, mely mögött udvariasság, s aranyvérűekre jellemző elegancia bujkál.
- Megzavarni? Így is alig látjuk a gyereket - förmed rájuk apja, és egy ideges legyintéssel hagyja ott őket, hogy minden további nélkül az étkező felé ballagjon. Konstantin egy szorongó, feszélyezett pillantást küld az öreg után, majd Katherine vállát megszorítva rámosolyog. Csupán tekintetével, szavak nélkül üzeni, hogy semmi baj, az apja ilyen, nem kell vele foglalkozni. Anyja a maga, jól nevelt csendjében csóválja meg fejét, majd mintha mi sem történt volna, a ború eltűnik arcáról, s helyét örömteli kedélyesség veszi át.
- Soha nem zavartok. Örülnénk, ha többször látogatnátok el hozzánk - szólal meg az asszony, és ahogy férje után indul, futólag végigsimít leendő menye karján. - Gyertek, a vacsora tálalva. Katherine, nem tudom... szereted a húsételeket? Kolos nem volt bőbeszédű ezzel kapcsolatosan.
Gondterhelt pillantást küld fia felé, majd eltűnik az étkező boltíve alatt.
- Apámmal ne törődj - súgja Konstantin a nő fülébe, és derekán pihentetett kézzel vezeti végig az egyszerű, mugli fényképekkel tarkított falú folyosón.
A tágas ebédlőben drága fabútorok kaptak helyet, a tálalószekrények patyolat tiszták, rajtuk további fényképek díszelegnek. Középen a szülők esküvői fényképe áll, mellette a csecsemőkorú Konstantin néz nagy szemekkel, másik oldalán a régi családi autót vezető apuka, ölében a vigyorgó kisfiúval mutogat a szélvédő irányába. György az asztalfőn ül, Aliz rögtön mellette foglalt helyet. Vele szemben csillog a két plusz teríték.
- Foglalj helyet - mondja a hivatalnok Katherine-nek, s az óceánszínekbe pillantva, egy félmosollyal húzza ki neki a nehéz széket. Mikor leül, segít betolni a bútort, majd ő is elhelyezkedik mellette, a saját helyén. - Mi újság a minisztériumban?
Konstantin természetesen apjának intézi kérdését, hátha kedvenc témái egyikével oldja hangulatát, de az idősödő férfi morcogva rázza meg fejét. Kezében a merőkanállal pillant fiára, tekintete aztán a mellette ülő, rózsaszín ruhás barnán állapodik meg.
- Vámpír, mi? - dünnyögi, miközben belemeríti a kanalat a forró, gőzölgő húslevesbe. - Na és lakmároztál már a fiamból is? Vagy az unokánkból? Mit szól ehhez Renée, hm, fiam?
- Gyuri! - csattan férjére az egyébként higgadt asszony. Tekintete egy pillanatra villámokat szór. - Nem kell válaszolnod, drágám. Inkább meséljetek, hogyan ismerkedtetek meg?
Biztató mosolyával pillant Katherine-re, majd fiára néz. Úgy tűnik, férjéről ettől a perctől kezdve nem fog tudomást venni - legalábbis a ma este folyamán.
- Biztos megcsapolta - motyogja az orra alatt az öreg, és már szürcsöli is teletányér levesét.
- Apa, kérlek... - fejcsóválva sóhajtja Konstantin, és egy kósza pillantást küld kedvese felé. Jobbja annak csupasz combján pihen, baljával a merőkanálért nyúl. - Nos, a megismerkedésünk... hát az egy igen hosszú történet. Talán inkább együnk.
Nem tudja nevessen-e vagy inkább sírjon, mert bár tisztában van azzal, hogy édesanyja jót akar, kérdésével - és bizonyára az ezt követőkkel is - csak adja apja alá a lovat. Néhányszor, mintegy itt vagyok mozdulattal megszorítja Katherine combját, majd elengedi lábát, és kézbe fogja kanalát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Vámpírokkal harcolok, elbírok apáddal is.
Fél szemöldöke önkéntelenül is feljebb kúszik a halk hangú válaszra, és szája is összepréselődik a benne lappangó aggályokra, hiszen szemmel láthatóan nem a legjobb hangulatában kapták el az öreget, azonban szemernyi kétsége sincs afelől, hogy Katherine elbír vele. Döcögve, dacosan, vagy sértett ridegséggel, nem tudja, de abban biztos, hogy após és meny remek szócsatákat fognak még vívni egymással az ebédlőasztal körül.
- Egyszerű ember vagyok, aki nem szokott vámpírokkal étkezni, aki félti a családját, aki... - György elharapja ingerült mondandóját, amint az éjlény ajkait elhagyja az a bizonyos gondolat, miszerint szereti őt. Konstantin leplezni sem próbálja meglepett tekintetét, mellyel a kedvesre pillant. Néma mozdulatlanságában mosolyodik el, keze a nő combján dermed meg. Az asztal körül megfagy a levegő, a férfi édesanyja egészen megilletődve figyeli a vele szemben összeszokottan ülő különös párt.
Katherine még soha nem mondta el neki, és bár még ő sem hozakodott elő valóban létező érzéseivel, valahol mindig is tudta, hogy ez így van - kimondva, kimondatlanul. Érezte és érzi most is. Hallani viszont egészen más, mint tudni vélni. Elmosolyodik, balja fekete hajába túr, hogy pótcselekvésként megigazgasson pár szerteálló tincset.
- Ezek szerint találkoztál már Fleur-rel - szólalt meg Aliz, aki a széktámlának dőlve, a merőkanálért még egyszer sem nyúlva ül, és figyeli az otthonába érkező gyerekeket. Békés mosolya mintha örökre vonásaiba költözött volna, tekintete bizakodón csillog. - Megértjük és idővel mindketten elfogadjuk az állapotod. Vannak dolgok, amiknek nem szabad számítaniuk két, egymást szerető ember között. Mit innál szívesebben? Fehér vagy vörösbort?
Habár az asszony beszél, Konstantin mintha meg sem hallaná szavait. Lágy, átható tekintetét képtelen elválasztani az őt fürkésző óceánszínektől. Az imént kézbe vett kanala a tányér szélére ejtve csilingel.
- Fleur bizonyára azt is tudja, hogy én mit érzek irántad - válaszát egyenesen a nő tekintetébe mondja, és bár a szó még nem csúszik ki ajkai között, már nem sok híja van.
- Nem sokat tudunk vámpírokról és a többi varázslényről - fűzi tovább gondolatát Aliz, és felállva áthajol az asztal felett, hogy szedjen néhány merőkanálnyi levest menyének. - Öregek vagyunk mi már a mostanában divatos könyvekhez, és a mi világunkban az ilyesmi nem hétköznapi téma. Visszafordítható a mostani léted? Vállalhattok gyermeket? Nem baj, ha nem, csak... örülnénk, ha mesélnétek arról, mire számítsunk - visszaülve fejezi be mondandóját az asszony, reszkető kezeivel elegáns kosztümjét igazgatva.
- Nem - adja meg a kurta választ Konstantin, mély hangjából kérdés nélküli természetesség hallatszik ki. - De felesleges Fleur miatt aggódnotok, remélem hallod te is, apa. És... csak, hogy tisztázzuk, Katherine még engem sem csapolt meg.
Egy huncut, amúgy benne lennék pillantást küld a mellette ülő nőnek, aztán azóta is duzzogó apjához fordul.
- Szeretnétek eljönni az esküvőre? - kérdezi tőle, de ha igenlő választ is kap, abban egyáltalán nem biztos, hogy ő maga szeretné ott látni őket. Nehéz eset.
- Hogyne. Nászajándék gyanánt viszünk pár szűz lányt vagy holtat - motyogja a férfi, mire felesége újfent felcsattan, és megfenyegeti azzal, hogy ha így folytatja, Isten bizony nem kap második fogást. - Jóvan má', na. Mit szeretnétek? Lakást, autót? Kivele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Roppant nagy jelentősége van ennek az estének, ami már kora délelőtt idegessé, folyton feszengővé tette. Az irodában dekoncentrált, a munkájában esetlenül figyelmetlen volt, és hiába ült mellette Jared, jelenléte mit sem segített rajta. Unottan ropogtatta nyakát, fütyülgetve dobolt az asztal lapján, és óránként lejárt a hivatal büféjébe, hogy kávézzon egyet.
Napközben többször, a lehető legváratlanabb helyzetekben nyúlt zakója belső zsebébe, és vette elő az apró bársonydobozt, hogy kinyitva azt, újra és újra farkasszemet nézzen a benne ezüstösen csillogó ékszerrel. Segédje szerint megfelelő darab, de miután ő is pont ugyanannyit ért az eljegyzési gyűrűkhöz, mint ő, így bár ad szavára, most szemernyit sem nyugtatta meg.
Hallgatagon sétál a szalamantoni tópart kikövezett, keskeny útján, és a mellette haladó nőre pillantgat. Furcsamód ma nemcsak ő, de Katherine is feszült volt, és most is úgy viselkedik, mintha tudtán kívül megbántotta volna valamivel. Konstantin lustán megvakarja orrnyergét, majd farmerja zsebébe csúsztatja kezeit, és oldalán a vámpírral, a kivilágított vendéglő felé veszi az irányt.
- Úgy hallottam, itt a legjobb a marhasült - óvatosan töri meg a hosszúra nyúlt csendet. Hangja rekedtesen szól az órák óta tartó szótlanságtól, de igyekszik úgy tenni, mintha nem lenne tisztában azzal, hogy érezhetően baj van. Az időjárás kellemes, a sárgás fények gyönyörűek, a vendéglő mint kívülről, úgy belülről is hangulatos. Nem is választhatott volna ennél tökéletesebb estét arra, hogy annak módja és rendje szerint is megkérje a barna loknis nő kezét.
- Osztrovszky névre foglaltam - tárja ki az ajtót Katherine előtt, és a hozzájuk siető pincérnek morózusan bemutatkozva, már követhetik is őt a helyiség terasz részére. A legszebb, legdrágább helyre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Miért hoztál ide?
Katherine hangja vészjósló, testbeszéde egyszerre mesél dühről, sértettségről és valamiféle dermesztő hűvösségről. A férfi egy ideig a dacos nőben, majd a Balaton fodrozódó vízében gyönyörködik, és csak akkor fordul vissza hozzá, mikor átgondolja a kérdést és kész válasszal tud szolgálni. Lassan mozdul, tekintete sejteti, hogy nem egészen érti miért szegezett neki ilyen klasszikus, női sértettségből fakadó kérdést.
- Hogy ne otthon vacsorázzunk? - szavait ostobán egy halvány, csipkelődő mosoly kíséri. Nem tudja még, hogy miféle haraggal áll szemben. Előredől, kezét átnyújtja az asztalon, és tenyerével befedi a vékonyka, összekulcsolt ujjakat. - Nem hozhatom el a menyasszonyomat csak úgy egy ilyen helyre?
Mosolya rövid időre kiszélesedik, majd oldalra döntött fejjel, aggódó tekintettel kezdi figyelni a kedvest. Nem tudja, hogy mi lehet a baj, hogy mit és hol rontott el, miközben ennek az estének egyszerűen csak tökéletesnek kellene lennie. Hiszen megkéri a kezét!
- Mi bánt? - kérdezi, gondolatban mindent feladva, s kezét visszahúzva rákönyököl az asztal lapjára. Szíve idegesen dobog, vonásai megkeményednek. Szürkés színű fényei ide-oda járnak az óceánszín szemek között, ahogy minden erejével igyekszik felvenni a szemkontaktust. Vastag szája most egyetlen vonallá préselődik, és a zsebében rejtőző bársonydoboz egyre lejjebb kerül a meg kell tennem listán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A név hallatán hátradől, hirtelen izzadni kezdő tenyereit mozdulatlan combjaira engedi. Száját beszívva, meredten figyeli az asztal túlvégén ülő nőt, annak úgy szeretett tekintetét, mely most csalódottsággal vegyes haraggal néz vissza rá. A benne lábra kapó gondolatra, miszerint most, egyetlen pillanat alatt mindennek vége lehet, nagyot nyel, gerince mentén végigfut a hideg. Teste libabőrössé válik, karjain megemelkednek a nyári napsütéstől kiszőkült szőrszálak. Nemcsak Katherine, de ő is csalódott. Szemben ül vele az egyetlen nő, akit többet bántott, mint szeretett, és akinek azok után soha többé, semmivel sem akart fájdalmat okozni. És tessék.
Torkában máris érzi a lenyelhetetlen, maró gombócot, ami mindig összerántja újra és újra levegőért kapó ajkait. Megkeményedett vonásai felett, lesütött szemekkel hallgatja a közéjük fészket rakó feszült csendet, és annak ellenére sem képes megszólalni, hogy tudja, az éjlény válaszra várva nézi őt. Fél, hogy bármit is mondjon, elveszíti az éppen csak magának tudott nőt, akiről a hetekben végérvényesen kiderült, hogy pótolhatatlan. Számára örökérvényű.
Beharapott alsó ajakkal pillant fel, engedi riadt tekintetét az őt vizslató szempárba. Foga húsába mélyed.
- Amikor elmentél - kiszáradt szájjal, elhaló hangon felel. Társként tiszteli a szemben ülő felet, de most nem néz a szemébe. Az asztal közepén helyet kapó só- és borstartónak beszél, szavai közben megáll, nagyot nyel. Az egyre csak növekvő, torkát összeszorító, maró gombóc fájdalmasan tapad gégéjére, s úgy tűnik, egy pillanatra sem kívánja megkönnyíteni a férfi dolgát. A szégyenérzet és bűntudat táplálja, és hiába keres, egy dolog sincs, ami távozásra bírhatná. - Egyszer sem mondtam ki, de már tudom, végig bennem volt a félsz, hogy nem jössz vissza. Tartottam attól, hogy nem látlak soha többé. Nem mutattam persze, én nem az a fajta vagyok, aki munkaidőben sír a szívébe férkőző nő után. Még magammal sem voltam hajlandó leülni, egyáltalán tisztázni, hogy mit is érzek irántad. Tagadtam, lehetőségeket kerestem...
Fejét olykor megcsóválva nyílik meg Katherine előtt. Ha lenne más választása sem leplezné a múltban benne dolgozó érzelmeket, melyek végső soron a Madagaszkár partjain történtek rejtett okait is szolgáltatták. A sótartóról a nő tekintetére vezeti saját, őszinte szempárját, lásson benne bármit is; haragot, düht, bánatot. Jobbját felteszi az asztal lapjára, és a hozzájuk siető pincért várakozásra bírva előrehajol, hogy hangját visszafogva szólaljon meg újra.
- Hiba volt, de hidd el, soha többé nem fordul elő - mondja, szürke fényei rettegő nyíltsággal fürkészik Katherine vonásait. Mellkasa idegesen jár fel-le, lábai meg-megreszketnek. - Hozzám tartozol. És nagyon sajnálom, hogy ennyi időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy ezt belássam. Szeretlek. Mindig is szerettelek, ez... mindig így volt.
Hát kimondta. Határozott szavaival saját magát is meglepve csendesedik el, s dől vissza a súlyától megreccsenő széktámlának. Igen, hibázott, de nem élhetett úgy, hogy minden percben a néha-néha feltűnő Katherine-t várta. És ezt neki is tudnia kell. Kérdő, s egyben türelmesen várakozó tekintettel pillant fel a szemben ülő, csodálatosan szép nőre. Jobbja egy fogpiszkálóval játszik, mellettük hangulatos, narancsfényű lámpások égnek. A Balaton felől hűsítő szél érkezik, és ő csak arra tud gondolni, hogy el akarja venni ezt a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Mozdulatlanul figyeli a nemcsak, hogy komoly, de sajnos túlzottan komornak is ható gondolatairól számot adó nőt. Míg hallgatja őt, felelevenedik előtte a tengerparti hiba; Szira arca és az akkori gondtalan súlytalanság, amihez ösztönszerűen menekült. Katherine elhallgat, de ő még mindig nem szólal meg. Szavak helyett némán tartja a szemkontaktust, engedi, hogy a csalódott szemek szabadon olvashassanak szürkés fényeiből. Sajnálja, hogy így történt, hogy eljutottak addig a pontig, mikor ő úgy érezte, ezt kell tennie, de nem fog még egyszer bocsánatot kérni.
Tekintetét egy pillanatra a sótartóra süti, nagyot nyel, majd égő, összeszűkült torkát megköszörüli, és felnézve, egyenesen visszanéz az őt fogva tartó mély óceánokba.
- Eltudnál úgy menni, hogy nem szólsz? - kérdezi arcára költöző borús vonásokkal, kiegyenesedett, távolságtartó testtartást felvéve. Szemöldöke megremeg, de nem néz másfelé. Ha egy nap Katherine szó nélkül elmenne, ő akkor is hazavárná, de ha aztán csak hónapok, netalántán évek múlva térne vissza, már soha többé nem engedné közel magához. Akkor a nő csupán egy mélységesen csalódott, és valószínűleg megtört férfit találna a házban, aki képtelen volna őt tovább szeretni. A gondolatra szája széle is megrebben, s alsó ajkát egy pillanatra beharapva fordul el a Balaton halkan hullámzó vize felé.
- Ha a válasz igen, akkor ne gyere hozzám - morogja a partnak, majd ingerült sóhajtással a széktámlának dől, és zsebébe nyúlva egy fekete bársonydobozt húz elő. Azt egy feldúlt, vehemens mozdulattal csapja az asztalra, és haragosan áttolva a nő térfelére, annak szemeibe nézve nyitja ki. - Azért hoztalak ide, hogy hagyományos módon is megkérjem a kezed. Nem másért, nem csak úgy, de... bocsáss meg, kimegyek a mosdóba.
Ingerülten rúgja ki maga alól a széket, és jobbjával finom borostás arcán végigsimítva hagyja hátra Katherine-t, hogy a kis vendéglő mellékhelyiségébe térve farkasszemet nézhessen saját tükörképével. Ez rohadt jó...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

A hideg vizet megnyitva hajol a csap fölé, mikor már nem tud tovább szembenézni méregtől eltorzult arcával. Az elmúlt napokban azt gondolta, hogy Katherine-nel a lehető legjobb úton haladnak a boldog egybekelés felé, most meg mintha megint ugyanott tartanának, mint hónapokkal ezelőtt: pont ott, ahol a part szakad. Ahol semmi sem biztos, ahol minden törékeny. Most úgy tűnik hiába töltött hosszú, zavaros órákat a gyűrű és a hozzá illő doboz kiválasztásával, és időzött a lánykéréshez megfelelő szavak kigondolásával. Hiába keresgélt lázasan, bújta régi költők nagystílű köteteit, vagy beszélt kollégáival bizonyos félelmeiről és a nagy estével kapcsolatban érzett aggodalmairól. Még gyakornokát is leültette, hogy megmutassa neki a gyűrűt, holott Jared még csak egy kölyök!
Kezét az erősen folyó víz alá dugva próbál úrrá lenni egyre csak háborgó szíve felett. Nem tudja mi lesz most, hogy menyasszonya végül miként dönt, egyáltalán bízik-e benne annyira, hogy valóban hozzámenjen feleségül. Szabad kezével fájó nyakába kapaszkodik, és egy pillanatra még szemeit is lehunyja.
Az ajtó halkan nyílik ki, nem úgy, mint ahogyan egy férfi nyitná, a mozdulat annál sokkal törékenyebb és finomabb. Katherine illata gyorsan férkőzik a hivatalnok orrába, mire felnéz, és a tükörből kezdi figyelni megenyhült, lesütött szemű kedvesét.
- Csak annyi kell, hogy bízz bennem - feleli lehajtott fejjel, tenyerével betakarva a derekát ölelő kézfejeket. Aztán megfordul, és visszaveszi a lánynak adott apró dobozt. - Tudom, hogy nem mennél el szó nélkül. De neked is tudnod, idebent kell érezned, hogy ha el is mész, nekem akkor sem lesz más.
Beszéd közben mutatóujját jelképesen az éjlény melléhez érinti, majd arcéléhez nyúl, és ujjbegyeit finoman végighúzza arccsontján. Tekintete a kéken ragyogó szemek között ingázik, száján halvány mosoly tűnik fel.
- Menjünk ki a partra - suttogja mély orgánumú, rekedtes hangján, s visszafordulva a kagylóhoz egy mozdulattal zárja el a még mindig folyó csapot. - Hazafelé majd veszünk vacsorát.
Nemcsak az étvágya ment el, de már kedve sincs visszaülni rossz hangulatú asztalukhoz. Az hiába volt az étterem legdrágább és egyben legromantikusabb részén, a férfinak már nem lenne kényelmes azon a helyen folytatni közös életük első, és talán az egyik legmeghatározóbb estéjét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Hogy más férfinak mit jelent az eljegyzés, arról fogalma sincs, de hogy számára addig soha nem tapasztalt biztonságot és egy ideje már vágyott oltalmat nyújt, azt a lánykérést követő összes pillanatban érezte, és érzi most is, ahogy lepillant a szemeit lesütő nőre. Ujjaival a keskeny áll alá nyúl, és egy gyengéd mozdulattal felemeli, hogy ha a barna loknis is úgy szeretné, belenézhessen tekintetébe. Amíg viszont szemeik össze nem találkoznak, nem szólal meg, csupán somolyogva fürkészi a bájos, fiatal arcot.
- Megmondtam a bálon, hogy engem nem tart itt semmi - halkan, de annál határozottabban feleli a reménykedő szempárba, majd már az étteremből kifelé, a vékony ujjakkal egybefonódva folytatja. - Eljöttem Londonból, és láss csodát, rögtön az első munkanapomon megjelentél. Ha ez nem isteni jel, akkor semmi sem az. Addig maradunk Bogolyfalván, míg szeretnél, és ha úgy adódik, hogy mennünk kell, hát helló világ...  
A nőébe kulcsolódó keze előre-hátra ring az esti séta közben. A mellettük fodrozódó víz hangján kívül csak az övékét hallani, a part azon szakasza egyébként teljesen üres. Sem szerelmes párokat, sem arra futókat nem látni. A késői idő még kellemesen, andalgósan meleg.
- Hűha! - sóhajt fel, és kiszélesedő vigyorral fordul Katherine felé, hogy következő kérdését már nehezen elfojtott nevetéssel tegye fel. - És volt nagy hiszti?
Elképzelése sincs arról, valójában milyen is lehet egy menyasszonyi ruhapróba, de a gondolat, hogy a mellette sétáló nő belebújt néhány - bizonyára - gyönyörű és ízléses darabba, hangulatát máris oldottabbá, az estét pedig sokkal intimebbé teszi. Még szívverése is felgyorsul, és a vacsorameghívás valódi célja is újra felrémlik előtte. Percnyi elmélkedését a kedves borús kérdése szakítja félbe.
- Nem téged utál, hanem azt, ami vagy - válaszolja őszintén, a rámeredő komoly tekintetbe pillantva. - Fél tőled. Ugyanígy reagált akkor is, mikor megjelent a varázserőm. Pszichológushoz járatott, holott kutyabajom sem volt. Majd megszokja, ne is törődj vele, hiszen anyám imád.
Biztató, boldog mosolyt küld Katherine felé, és közelebb húzva őt magához szabadon engedi kezét, s karját lazán átveti vállain. Léptei alig észrevehetően lassulnak, míg végül megáll, és tétován szembefordul az éjlénnyel. Széles vigyora finom mosollyá szelídül, légzése azonban túlságosan is gyorsan élénkül. Lefelé, a nő ruhájára pislog, majd mint aki meggondolta magát megköszörüli torkát, és idétlen nevetésbe kezd. Ha-ha. Ha-ha-ha. Ha-ha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Nevetése közben szemei környékén elmélyülnek az apró, vékony vonalú ráncok, melyek már húszasévei derekán bőrébe égtek, s melyeknek egyetlen céljuk, hogy a testének napról napra való, emberi mértékkel is gyorsnak számító öregedését ekképp is érzékeltessék - meghazudtolhatatlan tükörképével, kollégákkal, fel- és lemenőkkel, és ha kell, az egész világgal is. Konstantin íves fogai előbukkannak hosszúra nyújtott mosolya alatt, majd mielőtt megszólalna, színpadiasan megköszörüli torkát, és arcának tettetett komolyságot kölcsönöz.
- Mindenképpen igyekezni fogok még időben, lehetőleg halálom előtt rád szólni, hogy eszedbe ne jusson a következőnek menyasszonyi ruhába bújni... - szája sarkában ugyan ott üldögél egy halvány, réveteg mosoly, ő maga mégis elkomorodik. A gondolat, hogy Katherine életében ő mindössze egyetlen fejezet lehet, vasmarokkal mar bele a szívébe. Ajkait egy alig hallható sóhaj hagyja el, majd lemosolyog a barna fürtökkel keretezett gyönyörű arcra; a fekete pillák alatt szendergő szemekbe, a hívogató, vastag ajkakra. Mosolyog, mert egy percre sem szeretné elrontani az estét. Az éjlény vállain pihenő keze annak puha arcát érinti, ujjaival játékosan végigsimít orrán, majd elfordul tőle, és az előttük végeláthatatlanul folytatódó macskakövekre pillant.
- Tisztában vagyok azzal mi vagy - jelenti ki, az éjszaka csendjét megtörő hangjából csak éppen kihallani az élt. Hogy is ne tudná? Minden szabad percét megoldáskereséssel tölti, a lehetőségeket veszi sorba, de akármelyik úton is induljon el, a gondolatok mindig egyfelé vezetnek: változás. Fleur pirospozsgás, ránevető arca és Célestine ösztönös, anyai kifakadása jelenik meg ilyenkor előtte, és pontosan tudja: hiábavaló minden próbálkozása. - Minden épeszű ember félne tőled - folytatja, beszéd közben a nő felé, oldalra pillant. - Semmiféle elvárást nem fektethetsz apám elé, mert csalódni fogsz. Hidd el, már nem egyszer tapasztaltam.
A hivatalnok már réges-régen feladta a próbálkozást, hogy megfeleljen édesapjának, akinek mondhatott és akiért tehetett bármit, neki mindig az a fránya, eltolt gyerek maradt, aki képes volt örökölni az őrült anyós furcsaságait.
- Hé, én így nevetek! - mordul fel aztán, de arcán pimaszság árnya suhan át. Ha-ha. Ha-ha-ha. - Ha nem tetszik, még most szólj...
Továbbra is nevetve beszél, azonban a következő pillanatok az összes kikívánkozni vágyó hangot torkára fojtják. Katherine érintése nyomán bőre égni kezd. Mosolya helyét tétovaság veszi át, vonásaiba sutaság költözik. Szapora szívdobogással figyeli a ruháitól megváló nőt, s távolodását csillogó szempárral követi. Tarkóját idegesen vakarja meg, aztán zavart vigyorral nyúl öve után.
- Danielle... - anyaszült meztelenül, minden porcikájában dideregve sétál be a hideg vízbe, és úszik a nő felé. Szája elszíneződik, teste libabőrözik. - ...ha most megfázok, egy hétig ágyba hordhatod a teát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Mágusfalvak és városok → Mágusfalvak

Minisztérium, bíróságról szövögetett vágyálmok, a tűz körül ülő, kezüket dörzsölgető fontos, tehetős emberek. Napjai összefoglaláshoz elegendő egy mondat.
Egész életében körülvette a munka, pirkadattól alkonyatig dolgozott, mellette tanult, fejlesztette magát, és az előtte már százak által kitaposott úton járva egyetlen célként lebegett lelki szemei előtt a kép: egy napon bíró lesz, ő lesz a hatalom egyik csúcsa, az ítélőszék feje. A parancsteljesítő tisztből, és a papírhalmok tetején görnyedő emberből lesz valaki, akinek a nevét aranytáblára gravírozzák, és a kalickába zárt bűnösök azt, az ő nevét olvassák majd utoljára, mielőtt haláluk kegyes napjáig  - döntése szerint - börtönbe nem vetik őket. De hol a járatlan út? Nem a hivatalban, és nem a bírói székben. Az itt van, ezen a helyen, ebben a pillanatban.
A Balaton hideg vize minden léptével jobban lepi el libabőröző testét. Ahogy az őt váró, csillogó szemű éjlény felé sétál, ujjai a vízfelszínt szántják, tekintete egy pillanatra sem engedi szabadon Katherine hívogató fényeit. Bár még beszél, hozzászól, nevén nevezi a nőt, de szíve már amiatt üt félre, amit hetek óta mondani készül neki. Ez sokkal nehezebb, mint amire számított, és talán mert soha, senkit nem akart ennyire közel tudni magához, rettenetesen fél. Nem a választól, és az esetleges elutasítástól tart, hiszen egy igent már kapott. Olyasmitől fél, amit még magának sem mer beismerni. Kimondani meg végképp nem. Hiába megtermett, sokat látott férfi és próbálkozó apa, a lánykérés - és az azzal együtt járó fogadalom, változás, örökre szóló összetartozás megrémíti. Fél, hogy a rámosolygó nő még túl fiatal, túl bolond, és ha újra igent mond is, hamar meggondolja magát. Ujjai között a gyűrűvel úszik a nő után. Ereiben már csak az elkövetezők felrémlő gondolatára is megiramodik a vér, s azzal együtt légzése is szaporábbá válik.
- Lassíts - kéri halkan a huncutul hátráló, játszani akaró vámpírt. - Gyere közelebb.
Hangja az izgalom hatására akár még komornak is hallható. Arca gondterhelt, száját többször beharapja. Baljával Katherine után nyúl, és ha elkapja a kezét, egy könnyed mozdulattal közelebb húzza magához. Felsóhajt, félrepillant, aztán zavartan nevetve néz vissza a lányra. Ez élete legnehezebb perce, az első eset, amikor nincsenek szavak arra, amit mondani készül.
- Te vagy életem szerelme - kezdi, hangja reszket, Katherine-hez érő keze forrón remeg. - Minden, ami vagyok, és minden, amim van, a tiéd. Ha egy emberöltőn át, akkor addig, ha tovább, hát tovább. Szeretlek az első pillanattól - nagyot nyel, s elhallgatva, rezzenő ajkakkal pillant le a fodrozódó vízfelszínre. - Szeretném, ha feleségül jönnél hozzám, és bár nem így terveztem ezt az estét, és most sem ereszkedtem térdre, nem tudok tovább várni. Leszel egy halandó férfi felesége?
Utolsó szavait már egészen közel, sajátjait a nő tekintetébe fúrva ejti ki. A jobbjában tartott gyűrűt beszéd közben a víz fölé emeli, és a Holdfényben meg-megcsillanó ezüstékszert végig meztelen testük között tartja. Ha a nő újra igent felel, gyűrűs ujjára egy lassú, ügyes mozdulattal felhúzza eljegyzésük jelképét, és felszabadult vőlegényként csókolja meg.
 

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Jobbjában narancssárga kosár lóg, míg baljával újra és újra végigsimítja állát, észrevétlen játszva sercegő borostájával. Elmélázva nézegeti az előtte tornyosuló megannyi csempét, járólapot és követ. Feje lassan mozdul, fáradt szemei egyik mintáról ugranak a másikra. Bár határozott elképzeléssel érkezett, most, hogy a kézzelfogható választék előtt áll, egészen elveszettnek érzi magát.
Drágábbat vagy olcsóbbat válasszon? Matt legyen, hideg hatású vagy fényes? Egyáltalán, mi különbség van a krapp és alizarin között?
Hümmögve lép egyet jobbra, tekintete ráesik egy egyszerű, fényes fekete burkolólapra, ami az oxid nevet kapta. Nagy levegőt vesz, majd lassan, fejcsóválva fújja ki. Fogalma sincs mit akar.
Magával hozhatta volna Jaredet, és talán még a Neviczky lány is elkísérte volna a gyors előremenetel érdekében, de hiába is lennének itt, a fiú éppen azzal a faarccal bámulná a színkavalkádot, mint ő teszi, a lány meg sértetten tenné-venné magát mellette, amire nincs szüksége. Váradi a családjával van, Katherine otthon, ő meg hunyorogva sétál a burkolólapok melletti betonplaccon fel és alá, hátha kiszúrja a megfelelőt.
Aztán megáll, sóhajtva körbenéz, de senki sincs ott, aki megtudná mondani, melyik lenne ideális még fel sem épült helyiségeibe. Megvakarja arcát, majd fekete tincsei között végigszántva elindul a fa járólapok felé.
Agglegénylakása kezdi kinőni magát, és bár sohasem gondolta, hogy egyszer bővítésbe kell fognia, otthona lassan átjáróházzá alakul, amit így, ebben a formában nem szívesen viselne el huzamosabb ideig. Nem mellesleg pedig szeretne egy kis szobát is, ahol kislánya lehet, mikor hétvégente nála van.
Hm, milyen nagy is már a kis boszorkány! Őt kellett volna magával hoznia, gond nélkül megmondta volna neki miből milyen színűt vegyenek. Elmosolyodva nyújtja ki karját, tenyerét egy szép, cseresznyefa anyagon húzza végig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A faanyagú burkolólapok nézegetése közben csapja meg fülét az oly ismerős hang, amit hosszú évek múlva is azonnal hozzápárosítana az Almásy lány arcához. Kérdő tekintettel fordul a kocsiját toló nő után, és kezét elválasztva a puha érintésű cseresznyefától, fejét kissé megbillentve gondolkodik el hozzáintézett szavain.
- Miért, milyen színű a szemem? - kérdezi egyszerre Lénától és saját magától is. Nem szokott reggelente a tükör előtt éppen szemszínével törődni, noha nagyjából betudja lőni a kék és szürke közé, a nők valószínűleg több árnyalatot ismernek, mint ő. Arról nem is beszélve, hogy létezik vásárló, aki az alapján választ csempét, hogy az megy-e a bőre, haja vagy szeme színéhez?
Tényleg nem egyedül kellett volna idejönnie, és úgy tűnik, Jared sem felelt volna meg a célnak. A Neviczky lány, az kellett volna ide!
Homlokráncolva követi a nő pillantását, és a lila csempét elnézve, megbiccentett feje tovább dől. A látványtól és ténytől, hogy az erdőlakó szerint az a csempe passzolna a szeméhez, azonnal elszörnyed. Fintorogva néz vissza a nőre. - Tudom, hogy utálsz, de azért mégis... pont lila?!
A mutatott csempéhez sétál, ujjbegyével megérinti, majd megrázza a fejét. Ez még viccnek is rossz.
- Felújítasz? - dörmögve kérdezi aztán, lassan haladva el Léna mellett, egyenesen a földszínű járólapokat célozva meg. Azt sem tudja mivel kezdje, hogy fürdőszobába illő darabokat vagy folyosóra illőket nézzen? Azt sem tudja, hány helyiséggel fog terebélyesedni a háza. Egy, kettő..., három? Hasát vakargatva néz vissza a nőre, mire megvillanó fogakkal vigyorodik el. Pont lila?!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Hangulattal együtt változó szemszín. Ha volna más sürgető dolga, ezen most egy percig sem gondolkodna el, de mivel teljes tehetetlenségében áll százféle - és fajta burkolólap között, hagyja magát eltűnődni a nő szavain. Mindig másmilyen. Nem, dehogy másmilyen. Hogy lenne már mindig másmilyen? Az lehetetlen. Egyszerűen kék vagy szürke. Egyik vagy másik. Ellenkezve rázza meg a fejét, és egy utolsó pillantást szentelve a lila mintacsempének, tovább sétál.
- Az a fekete tényleg jó - mondja megadón, és visszalépve hozzá, ő is végighúzza ujjbegyét annak karcos anyagán. - A lakberendezőm meg soha az életben nem leszel, Hello Kitty és Én kicsi pónim? Nem, ennyire nem utálhatsz.
Vigyorra húzódó ajkakkal beszél, de egyszer sem néz Lénára. Jobbnak és furcsamód természetesebbnek érzi kerülni a pillantását és a kellemetlen témákat. Ugyan már nem érzi kínosnak a vele való találkozást, közelgő esküvőjét még véletlenül sem említi meg, nehogy végül savanyú szájízzel kelljen elköszönniük. Bár már valóban pontot tett közös múltjuk végére, a nő váratlanul felcsendülő hangjára tenyerei önkéntelenül is zsibbadni kezdtek.
- De Fleur imádná - felnevetve egészíti ki gondolatát, aztán kosarát lengetve elindul a kocsiját toló nő után. A meglepő hírre aztán újfent megáll, értetlen tekintetét rávezeti a barna arcára. Ha az nem néz vissza rá, kíváncsi szemeit akkor is rajta tartja. - Elmész?
Nem kérdez rá miértekre, mert anélkül is sejti a választ, ha pedig vélt sejtelmeiről beszélnének, véletlen találkozásuk bizonyosan veszekedésbe torkollana.
- Én... mi... Katherine meg én..., hát a bál után hozzám költözött, és Fleur is sűrűn jár, a nevelt lányom is betéved néhanapján... kezdünk szűkösen lenni. Építkezünk.
Az utolsó szót már alig érteni, ugyanis a helyet egyszeriben betölti a rádióban üvöltő zene. Konstantin a tarkóját vakargatva fordul meg tengelye körül, majd nevetősen, felvont szemöldökkel pillant vissza az aurorra.
- Nagy sláger lehet, idejövet a buszon is ez szólt - mondja még, mintegy utolsó esélyeként. Hátha kikerülik a kényes témát. Hátha.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A gondolatok százszámra kavarognak fejében, ahogy a vendégház mellett álló régi, faragott padon ül, s kezében egy üveg jó, erdélyi sörrel a híres Gyilkos tó szokatlanul nyugodt víztükrét figyeli.
Most szélcsend van.
A pad támlája élesen roppan meg, mikor hátradől. Az üveget szájához emeli, a keserű sör gyorsan csúszik le torkán. Hát megnősült.
- Katherine - szól hátra, nem túl hangos hangját a túlpart felé sodorja a víz. - Ide tudnál jönni?
Szabad ujjai a nyakát fojtogató elegáns kendőt lazítják, az esküvőn viselt öltönyzakója még mindig rajta van.
A víztükör megmozdul, ugráló halak hangjait erősítik fel a körülöttük meghúzódó hegyek.
Soha nem gondolt bele, milyen lesz majd a nászútja, hiszen azt sem hitte, hogy egyáltalán megadatik neki. Körbenézvén viszont, kezében egy hűvös itallal, oldalán a nővel, aki addig szunnyadó érzéseit felébresztette, őt pedig olyan - másnak talán magától értetődő - lépésekre ösztönözte, melyekről mindig csak hallott, tökéletesnek érzi.
Az üveget a pad sérült karfájára állítja, majd feláll és közelebb lép a tóhoz. Szürke tekintete a sötétségbe réved, kiszűrhetetlen gondolatai között néhány fontos, a jövőt mindenestül megváltoztató foszlány tűnik ki. Most, hogy Katherine a nevét viseli, több kérdés merül fel köztük, mint valaha. Hogy bár a törvény és néhány aláírt, s az állam nevében lepecsételt papír eggyé tette, a vér még nem köti össze őket.
Karjait mellkasa előtt fűzi össze, száját beharapja. Lelki szemei előtt felrémlik lánya képe, meg Célestine aggodalmaskodó szempárja is. A vére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Katherine lépteinek finom hangjára egy törékeny pillanatig még az ütő is megáll benne; szíve kihagy egy dobbanást, majd felfokozva, sebesen kezdi verni mellét. Belepislog a tóra telepedő sötétségbe, s lélegzetvisszafojtva várja közeledő kedvesét. A bent tartott levegőt csak akkor engedi ki, mikor a vékony, hófehér karok átfogják derekát, és az úgy vágyott hang megszólítja. Felsóhajt. Ujjai ráfonódnak a még mindig menyasszonynak tűnő éjlény csuklóira, feje lebillen, s tekintete az újasszony ujjait figyeli.
A kérdésre elmosolyodik, ajkai mögül előbukkannak túlságosan is emberi szemfogai. Fejét csendesen megingatja, majd óvatos mozdulatokkal, egészen lassan megfordul, hogy végre őket fürkésző tekintetek nélkül nézhessen szembe feleségével. Tekintete belefúródik az őt néző kék szempárba, jobbja Katherine arcához emelkedik. Kissé megdöntött fejjel simít végig a hűvös arcon, hüvelykujjával érintve a vastag ajkak szélét.
A nyugalom, amit a hegyek és a közeli tó áraszt magából, már nagyon hiányzott a férfinak. Noha még soha nem járt Erdélyben, mellkasát átjárja az otthon kellemes, anyai érzete.
Fejét lehajtva a hófehér, gyönyörű ruhát nézi, s egy lágy, már-már félő mozdulattal hozzá is ér az anyaghoz. Úgy áll a nő előtt, akár egy kezdő fiatalember, vagy mint egy kisfiú, aki bár mindennél jobban vágyik a kezében tartott játékra, nem tudja mit tegyen vele. Ujjai fel-le szánkáznak a ruhán, míg végül, nagy sokára meg nem állapodnak deréktájékon. Aztán a megfontoltságát egyre inkább elveszítő tekintet visszatalál az óceánszínekhez, és úgy tűnik, lassan az oly régóta kikívánkozó gondolatok is feltörnek a férfi torkán.
- Azon gondolkodtam, hogy... - lepillant a menyasszonyi ruha mellrészére, láthatóan keresi a megfelelő szavakat. - ...itt vagyunk a semmi közepén. Senkit nem tudnék bántani. Ha... egyek lennénk.
Nem jellemző rá, hogy ne találja meg rögvest azokat a kifejezéseket, melyekre az adott pillanatban szüksége van. Mindig tudja mit mondjon, tudja, hogy kivel hogyan kell beszélnie, ha célt akar érni. Most viszont a vágyak keverednek a józan ésszel, a szíve a fejével tipródik.
- Befejezhetnénk, amit elkezdtünk - mondja tekintetét visszavezetve Katherine szemeihez. Számára nem is kérdés, hogy a lánykérés, az esküvő csak az élet kezdete volt. Számára egyértelmű, hogy ez befejezésért kiált. Jobbja a kedves keze után nyúl, először finoman ér hozzá, később erősebben szorítja meg. Szürke fényeiben biztosság, érzelmeiben örök érvényű bizonyosság ül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Olybá tűnik, hogy fésületlen szavai megrémítik az előtte az élet legtisztább színében, makulátlan fehérben álló nőt. Pedig komolyan beszél. Fejét oldalra dönti, keze a hátráló nő után nyúl. Még mindig fogja ujjait, nem engedi, hogy bizonyos távolságon kívül kerüljön. Miért is engedné? Már hozzá tartozik, nem mehet el.
- Miért, a te fejedben még soha nem fordult meg a gondolat? - kérdezi halkan, hangja mégis sokkal erélyesebben szól, mint eddig. Nem vádló, de ha felesége nemleges választ ad, minden bizonnyal összeszorul majd szíve. Neki ugyanis egy ideje csak ezen jár az agya, kattog, lehetőségeket vesz sorra, kiutat keres saját édes kis, virágkoszorúkkal kirakott poklukból. Pillantása talán fenyegető, mozdulatai határozottabbak. Követi a nőt, utána lép, és vállánál fogja meg, hogy eszébe se jusson tovább távolodni.
Most, mint férj, mint férfi újra érezteti a feleségével, a nővel szembeni fölényességét, és egy pillanatra még magának sem engedi meg, hogy beférkőzhessen elméjébe a tudat: Katherine mérhetetlenül erősebb nála, és ez csak egyetlen esetben változhat.
Szüksége van arra, hogy ha csak néhány percig, vagy egy-egy órán át, de érezze, hogy döntésének súlya, annak ereje van, hogy a szeretett nő felett áll, hogy lehet önző, lehet erőszakos, akaratos, döntésképes. Éreznie kell, hogy Katherine számára ő jelenti a férfit, és mint férj, valóban ereje van. Ha megvédeni nem is tudja, valamicske még neki is jutott.
- Csak beszélgetni szeretnék - feleli némi angol akcentussal, ami esetében csak a legritkább esetben bújik elő. Tagadhatatlanul ideges, feszült, szíve hevesebben ver, mint első együttlétük során. - Ne mondd, hogy így akartad. Hogy ezzel, így legyen vége.
Korántsem a kapcsolatuk befejezéséről beszél, sokkal inkább a kezdetről, ami náluk furcsa ellentétekbe bocsátkozik. Egy szabad élet vége, egy kötöttségektől hangos kezdete, benne ez mégis fordítva él; neki most kezdődik a szabadság, és az eddigi volt mindennél kötöttebb. Házasságuk célt adott, valamit, ami egy más, új és igen, ismeretlen élet kapuit nyithatja meg. Szavait elkövetkezendő halálára érti, hogy míg felesége üde marad és mindig gyönyörű, ő szépen lassan elrothad mellette. Belesüllyed az öregségbe, és ezzel, így lesz vége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Még érte sem. Önmaga visszafogására, fújtatva pislog néhányat, tekintetét nyomban elválasztja felesége vágyébresztő szempárjától. Feszültsége egyre nagyobb testet ölt, az már nemcsak mellkasát nyomja, de torkába is beköltözött; hatalmas, maró gombócként csitítja el őt, hogy ha akarna, se tudjon megszólalni. Mert semmi értelme, tudja jól.
Alig egy napja még szerelméről vallott a rokonok, közeli barátok és a fogadott anyakönyvvezető előtt, szavakba öntötte a lehetetlent, és miután Katherine, ő is igennel felelt. A jóra, a rosszra, az egészségre, a betegségre, a békére, a harcokra, boldogságra és szomorúságra. Ígéretet tett hűségről, kitartásról, elfogadásról. Megértésről.
Elfordított arcán a vonások haragban tobzódnak, bordái alatt fékezhetetlen indulatot érez, holott pontosan tudja, hogy ennek a hétnek nem erről kellene szólnia. Nem ronthatja ezt el, főleg nem a rajta elhatalmasodó önzőséggel. Hiába lebeg előtte saját vagy egy szem gyermeke élete, úgy tűnik, ezekben a pillanatokban könnyedén eldobná mindkettőt. Többé nem fontos munka, sem a minisztérium, mert míg nekik él, a drága percek telnek, és még azelőtt elfogynak, hogy elég időt tölthetett volna nejével. Hogyan is választhatna a normális és a vágyott élet között?
- Azt kéred tőlem, hogy ennyivel, ilyen egyszerűen fogadjam el esendőségemet?! - kiabál, érdes-mély hangja betölti az éjszakát. Nem néz Katherine-re, talán nem is bírná elviselni menyasszonyi ruhába bújt, kontyos kedvesének törékeny látványát. Ennek nem így kellett volna történnie. Szeretkezniük kellene, nem vitatkozni. Sajnos még maga előtt sem tagadhatja le, hogy az ő hibája. Ő kezdte, és egyelőre nem is akarja abbahagyni. Változni akar, változást, lehetőséget, szerelmet, örökkévalóságot. Katherine-t akarja, és ezért még nászútjuk első hűvös éjszakáját is képes feláldozni. Elengedi a nő vállait, arrébb, a ház irányába lép, és néhány pillanatnyi csend után félig-meddig visszafordul. - Tíz év. Tizenöt. Negyvenöt éves leszek. Akkor már késő lesz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Csak azt teszi. Minduntalan ingázik a realitás talaja és saját, elérhetetlennek tűnő magaslatokban figyelő vágyai között. Pillantását feleségére emeli, akinek dühéről egyedül jéghideggé hűlő hangja árulkodik. Fleur említésére összerándul a gyomra, a kérdésekre nemcsak, hogy nem tud, nem is akar válaszolni.
- Valaha te is ugyanolyan ember voltál, mint én - szűri a fogai között, remélve, hogy Katherine megérti a szavak mögött rejtőző érzéseket. Hogy észreveszi a férfi emberi mivoltjából eredendő esendőségét, erős érzelmi kötelékeit és azt az ostobaságot, amivel múltját egy tollvonással végezné ki. Tekintetét az őket ölelő sötétségbe vezeti, és a ház irányába sétál. Mozdulatai tétovák, minden rezdülésében benne van a vágy, hogy visszaforduljon és elfelejtve ezt a néhány percet, onnan folytassák az éjszakát, ahol abbahagyták: az Igen után.
- Keressek mást? - felvont szemöldökei alatt vonásai is megkeményednek, arcán értetlen, gunyoros grimasz jelenik meg. - Ha nem téged szeretnélek, soha még csak meg sem fordult volna a fejemben ez a marhaság.
Rohadt jó. Elneveti magát, de hangjából hiányzik az őszinte öröm, az a boldogság, amivel máskor nevetni szokott, ha Katherine közelében van. Gyorsan szedi a levegőt, igyekszik elengedni a testében áramló feszültséget. Bántja, hogy úgy látszik, csak őt foglalkoztatja ilyen mélységekben a kettejük közt tátongó szakadék. Tesz még néhány lépést a tölgyfa bejárat felé, gondolataiban tisztán hallja, újra meg újra visszaismétli felesége szavait, cinikus nevetését.
- Senki nem gondol áldozatnak. Bőven kinőttünk már a kamaszkorból - mondja még, háttal a tóparton álló nőnek. - A lányom is felfog nőni, és ha pár év múlva úgy dönt, hogy legyek bármilyen, ő akkor is látni akar, hidd el, végső esetben megoldja úgy, hogy az anyja ne tudjon róla. De erről szó sincs. Igazad van.
Célestine-t akkor sem hagyhatná ki döntéséből, ha akarná, de sokkal jobban tiszteli őt annál, mintsem kész tényekkel állítson elé. Felelősséggel tartozik irántuk, mint ahogy munkája és a körülötte élők iránt is. Száját összeszorítja a felismerés, hogy feleségének igaza van. Bár a hely alkalmas, az idő nem.
- Sajnálom, hogy elrontottam az első estét - nyakkendőjével babrálva fordul vissza, dühös tekintete úgy változik egyre bűnbánóbbá, ahogy végigvezeti azt a hófehér ruhán. - Majd helyrehozom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Játszótér

A kora délután is erősen tűző Nap alatt sétálnak a hivatal épületétől induló félreeső utcácskán. A mai napon sem a munka, sem a házkörüli teendők nem számítanak, egyedül a várva várt játszótér foglalkoztatja apát és lányát. Fleur a biztonság kedvéért még előző este is emlékeztette apját arra, hogy ma a dolgozó helyett játszizni kell menniük, és előtte nutellás palacsintát akar enni, meg vámpírozni is akar, meg piacra menni és dinnyét venni. Meg unikornist is akar, mer' az anyu még mindig nem engedi. Milyen jó, hogy vannak dolgok, amiről Célestine-nek nem feltétlen kell tudnia...
A legutóbb még sokkal apróbbnak tűnő kéz most vidáman szorítja a férfi két ujját, pici, tornacipőbe bújtatott lábai a lehulló, elsárgult leveleket rugdossák.
- Fleur, megmostad az arcod palacsintázás után? - kérdezi a kis szőkét, mikor az vigyorogva felpillant rá. Ühüm. Hát persze, pont úgy, ahogy kérte. - Az egész arcod nutellás, nem baj?
Már hogy a viharba lenne baj? Ugyan, csak minden járókelő látja, hogy igen, a kislány az apjával van, és szerencse, hogy az anya ennek nem lehet szemtanúja. Konstantin megállítja gyermekét, és leguggolva mellé ugyanazzal az utált technikával, mint egykor édesanyja is tette ővele, saját megnyálazott ujjával törli le a csokit a kicsi kipirosodott orcáiról, meg vigyorra álló szájáról.
- Menjünk mááár! - sipítja Fleur, és hevesen rángatja a kezét fogva tartó kezet. - Csúszdázni szeretnék.
A férfi még egy pillanatig gyönyörködik a szőke fürtös kislányban, majd feláll, és hóna alá csapott újságját megigazítva tovább folytatják útjukat. Unikornisokról és erdei futóférgekről beszélgetnek, és valamilyen úton-módon Jared macskája is szóba kerül, aki Fleur szerint olyan, de olyan nagy, hogy még egy olyan nagy ciculi nincs is még egy a világon!
- Hidd el, apa, hidd el! Nincs még egy olyan kövér ciculi! - bólogat a kicsi, majd a játszótér látképének feltűnésével hirtelen elhallgat, vastag szája elnyílik, szemei kikerekednek. Kis keze elernyed, többé nem szorítja apja ujjait, lábai izgatottan járnak. Konstantin szelíd mosollyal engedi el a pici tenyeret, és az egyik, csúszdához közeli padhoz sétál. A vállán lógó, rózsaszín, fehér pettyes táskát maga mellé teszi, s miután elhelyezkedik, szétnyitja minisztériumi lapját is. Összehúzott tekintettel lapozza fel a politikai rovatokat, és egy gyors Fleur-ellenőrzés után beleveti magát a gringottsi hasábokba.
- Azért majd ne állj fejre - motyogja az örömtől visítva csúszdázó szöszkének, de már rég nem aggódik érte különösebben. A csúszdázást egyébként sem tartja életveszélyes játéknak. Nem úgy, mint a hintát. Na, a hinta mellett nem olvasna ilyen nyugodtan.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

- Azért, mert a kisasszony megtisztel jelenlétével, öltözetet is biztosítok számára -

Talán már senki előtt sem titok, hogy a bogolyfalvi hivatal legérdekesebb vezető-gyakornok párosa az övék. Eszterről messziről lerí, hogy ki nem állhatja a mugliszármazásúakat, elég csak egyszer végignézni, amint magassarkú cipellőiben, karján drága táskájával betipeg a hivatalba, és már azelőtt - és azután is - kezet most, hogy belépne Az Osztrovszky-Váradi irodába. Konstantin nem egyszer könyökölt fel ablaka párkányára, hogy láthassa aranyvérű gyakornokát fellépcsőzni a hivatal bejáratáig. Olyankor olyan hangosan röhögött, hogy volt, Váradi is csatlakozott hozzá, aki meg-megjegyezte: csinoska ez a bakfis. Ingyen sem kéne - felelte erre az ablakhoz tapadó férfi, s még azelőtt kinevetgélte magát, hogy az elnök asszony cipősarkainak vészesen csilingelő hangjai felcsendültek a folyosókon.
- Hogy van ma a kedvenc boszorkányom? Fasírtban vagyunk még? - kérdez vissza majd' elröhögve magát, de mély, rekedtes hangját csak tompán, az asztal alól hallani. Ő ugyanis asztala mögött térdel, és eperlekvárral összekent fehér ingével babrál. Széke valahol a tujája mellett pörög. - Kezdetnek kérem, locsolja meg azt a szerencsétlen növényt. Aztán pedig...
Az íróasztala alatt, plüssunikornisával játszó lánya hóna alá nyúl, és karjára ültetve, vele egyenesedik ki. Fleur homlokától álláig lekváros, a szája körüli csokimaradványok  lelkesen integetnek Eszternek. Szőke fürtjein epertől ragadó kenyérmorzsák csüngnek.
A kislány rötyögve dobja plüssét az érkező hölgy irányába, míg Konstantin saját szabad tenyerére pillant. Csupa dzsem. Fáradt sóhajt hallat, aztán fejét csóválva int gyakornokának.
- Jöjjön ide - szól, ezzel adva magyarázatot kézmozdulatának. A Neviczky lány ma minden bizonnyal egy igen különleges feladatot fog kapni. - Fogja meg. Nem volt időm visszavinni az anyjához, úgyhogy ma itt lesz velünk. Fleurnek hívják. Fleur, ez a néni itt Eszter.
- Eftej - mondja vidáman a kicsi, örömében többször összecsapja apró - és minden centiméteren lekváros - kezecskéit.
- Én most elmegyek megmosakszok és rendbe hozom az öltözékem, aztán leszaladok a földszintre, hozok néhány üres mappát, meg ellenőrzöm a postát - mondja már az ajtónál, a kilincs után nyúlva. - Addig fogalmazzon meg egy levelet a lányom anyjának, feltétlen írja meg neki, hogy a gyerek él és virul, és most velem van az irodában. Na, majd jövök.
Azzal már csukódik is mögötte az ajtó. Ajkai széles, már-már cinkos mosolyba szaladnak. Eszter arcán a döbbenet valami frenetikus volt, kár, hogy Váradi lemaradt róla.