Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

A tűzhely melletti konyhapulton könyököl, és egy zöldalmával küzdve figyeli az abból az ablakból pont jól kivehető nővérét. A lány odakint, a kertben ücsörög és a napról napra terebélyesedő pocakjával beszélget. Édesanyjuk az ebédet készíti, közben az emeleti szobájában gubbasztó Nellivel vitatkozik valami Noel számára felfoghatatlan női dologról.
- Olyan szomorúnak tűnik – almadarabbal a szájában jegyzi meg, de úgy tűnik az ebédlőasztalnál tanuló legkisebb húgán kívül ezt senki sem hallja meg. Boróka bátyjára pillant, majd otthagyva a bájitaltan kisokost feláll, és a fiú mellé könyököl, hogy az ablakban álló virágosládán túl ő is figyelni kezdje várandós nővérüket.
- Úgy szeretném, ha boldog lenne! – suttogja a lányka, fejét testvére vállára döntve. Noel szíve összeszorul húga szavaira, homlokán összefut néhány mélyülő ránc, míg kiszáradt torkát nyelésre kényszeríti. Igen, ő is nagyon szeretné, ha nem kellene így látnia Sárát, és mást is nagyon, nagyon szeretne, csak ha eleget tenne vágyainak, akkor élete végéig az Azkabanban rohadhatna. Annyit meg nem ér az a szerencsétlen, eszetlen flótás. Semmit nem ér az ilyen ember.
- Én is, cuki – szólal meg kisvártatva, és baljával átkarolja Boróka törékeny kis vállait. Szája mosolyra húzódik, és bár próbál minél őszintébbnek tűnni, egész lényéből árad a kétely. Hiszen ő sem tudja mi lesz Sárával, mégis, nagytestvérként az a dolga, hogy húgának lefesse a lehető legszebb jövőképet. - De tudod, hogy az lesz. Nagyszerű tervei vannak, apáék meg mindenben segítenek neki. Meg egyébként is, van egy hihetetlenül okos, kedves és gyönyörű húga, és most nem Nellire gondolok..., minden adott a boldogságához. Ne szomorkodj, jó?
- Ühüm - bólogat a kész nővé érő legkisebb Ombozi, majd megölelve bátyját visszatér a bájitaltan házijához.
Noel tekintete végigköveti Bori útját, majd visszafordul az ablakhoz, és újabbat harapva az almába kiengedi a mellkasát feszítő fáradt sóhajt. A feszültségtől jár a lába, ujjai a márványpulton dobolnak.
- Kimentem - szólal meg néhány csendes perc után, és a bejárati ajtó felé menet egy bátorító mosolyt küld húgának, majd a kukába dobja az időközben megbarnult csutkát.
A tavaszvégi meleg szellő azonnal megsimítja meztelen karját. A Nap az égbolt közepén ragyog, a madarak a birtokot ölelő erdő fáin csivitelnek, a virágport gyűjtő méhek hangosan zsongnak. Noel óvatosan húzza be maga mögött az ajtót, mozdulatával némi reményt fűzve ahhoz, hogy sem a kert végében dolgozó apja, sem a babájával időző nővére nem hallja meg közeledtét. Nos, a remény hal meg utoljára.
- Sikerült felkelni? Jöhetsz segíteni! - mordul fel apja, és noha pillantását nem látja, a mestertanonc eltudja képzelni, milyen hangulatban van az őszülő férfi.
- Anya küldött Sárához! - kiáltja vissza, gond nélkül füllentve öregének. Most, hogy a jelenléte már nővérének is egyértelmű, gyorsít léptein és elhaladva mellette meghúzza egy szőke tincsét. Aztán bevágódik a vele szembeni székbe, és megvizslatva kerekedő pocakját, széles vigyorral köszön. - Na csókolom, hölgyeim. Vagy apró uram, bocsánat. Mi újság, hogy vagyunk ma?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Hunyorog a szemébe tűző Nap miatt, és a rövid történet során egyre csak összébb szaladó szemöldökökkel hallgatja nővérét. Nem titok, számára már az is kész téboly, hogy a szösszencs pocakjában egy aprócska élet fejlődik, karokkal és lábakkal és dobogó pici szívvel, mindezt úgy, hogy anyukája mindent érez, s vele együtt él át. Azt már inkább meg sem próbálja elképzelni, hogy milyen lehet, ha az ember hasában valaki csuklik. Még belegondolni is rémisztő. Mit rémisztő, valóságos horror!
Ami azt illeti, tegnap este meg is kérdezte édesanyjukat, hogy ő, miután négy alkalommal is volt szerencséje átélni, mihez tudná hasonlítani ezt a egész terhességdolgot, és az asszony azt felelte, hogy olyan, mintha halacskák úszkálnának odabent. Baró. Inkább ne tette volna.
- Áh - mondja, s bólint hozzá válasz gyanánt, majd a kerekedő pocakra pillantva, homlokán halvány ráncokkal teszi fel talán butának ható kérdését. - Honnan tudtad, hogy csuklik?
Ez mondjuk valószínűleg más, fiatal, babavárás előtt álló nőnek is megfordulna a fejében, így annyira nem lehet ciki kimondva sem. Meg amúgy is, családban vannak.
Az üvegcse felmutatására Noel tekintetében - leplezni kívánt - aggodalom csillan, úgy fixírozza testvérét és a kezében tartott fiolát. Összezárt ajkakkal figyeli minden lélegzetvételét és szavát. Már most rossz érzése van.
Főleg az utóbbi hónapokban nemcsak, hogy kíváncsi, de rendkívül figyelmes is Sárival, éppen ezért hangjának halksága és a benne megbúvó komolyság megrémiszti. Jobbjával megvakarja torkát, majd combjaira könyökölve előredől, hogy apjuk még véletlenül se hallhasson meg semmit. Nem mintha rájuk figyelne, de így intimebbnek érzi beszélgetésüket.
- Nem - feleli ugyancsak halkan, fejét gyorsan megrázva. Abban most már egészen biztos, hogy bármi is legyen az üvegben, az nem jelenthet semmi jót. - Mi az?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

Nővére mosolya, ha csak néhány múló pillanatra is, de feledteti vele a mellkasát nyomó, egyre csak növekvő aggodalmát és csak, mint gyermekkorában, most is további szavak és mozzanatok nélkül nyugtatja őt meg. Ilyenkor minden más szükségtelen. Sára mosolya egymaga elég ahhoz, hogy csalfán elringassa, míg úgy szeretett hangja puhán arcához ér. Olyan, mint a selyem.
Sohasem mondta még ki, és talán soha nem is fogja, de számára a lány hangja a világ legvédelmezőbb hatalma. Nem hangoztatja, de az ismerősi körben tudvalevő, hogy Ő az egyik legmeghatározóbb nő az életében, aki még akkor is képes a tökéletes élet látszatát kelteni, még vele is elhitetni, hogy minden rendben van, mikor ő maga valahol útközben elesett és megrepedt a szíve. Holott Noel pontosan tudja, hogy mindez csak délibáb. Szemfényvesztés. Mégis hisz neki.
- Hát arról az egész ház tud, ha én csuklani kezdek - feleli magától értetődően, szája szegletében apró vigyorral, hiszen nem egyszer szóltak már rá, hogy azonnal fejezze be, mert menten megőrülnek tőle. És nem csak otthon, de a Rellon hálókörletben is előfordult már, hogy a szomszédos szobából átordítottak. Ellágyuló szívvel fűzi tovább szavait. - Már teljesen összenőttetek.
Tekintetét elválasztja Sárától, s apja felé pillantva dörzsölgetni kezdi tenyereit. Hihetetlen, hogy a szüleik hamarosan már sokkal többek lesznek egyszerű szülőknél. Nagyszülőkké válnak, nagymamává és nagypapává, ami egyszeriben mindent meg fog változtatni.
Ő pedig nagybácsi lesz, amit ha jól csinál, a kicsi minden titkának tudójává válhat.
A gondolatra elmosolyodik, pillantása apja hátáról nővére kezére esik. Az előhalászott üvegcse megcsillan a napfényben, és egy mozdulat után a ráragasztott címke is jól láthatóvá válik. Noel hunyorogva dől előre, arcáról könnyedén leolvasható az őszinte döbbenet. Ajkainak boldog íve szertefoszlik, vonásai megkeményednek, bőre hamuszínűre sápad.
- Hé - suttogja komoly hangon, és a székről azonnal felemelkedve testvére elé térdel. Kezeit annak lábaira teszi, és fejét oldalra billentve, alulról néz fel az övéhez hasonló zöld szemekbe. - Ezt csak a félelem mondatja veled, Saci.
Noel szíve visszafoghatatlanul ver, tenyerei meg-megszorítják nővére combjait, mintha arra kérnék, hogy térjen észhez.
- Nem teheted meg - jelenti ki, és bár valójában vajmi kevés köze van ahhoz, hogy Sára hogyan dönt, főleg tudván amit tud, a szívében érzi, hogy most van itt az idő arra, hogy határozottan kiálljon a véleménye mellett. Mert tudja, hogy most az egyszer ő gondolkodik, s érez helyesen.
- Szereted őt - olyan halkan beszél, hogy testvére talán nem is hallja. Azt viszont érezheti, ahogy hüvelykujjával letörli az arcán végiggördülő könnycseppeket. - Ezt már nem irthatod ki magadból semmivel.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → A fővároson kívül

- Dehogyis - feleli halkan, fejét épphogy megcsóválva. Látja Sára pocakját védelmező mozdulatait, amik teljesen ellágyítják szívét. Hangjába ezelőtt soha nem hallhatott bársonyosság költözik, szemei nővére fátyolos tekintetét keresik. Hogy a kicsinek jobb lenne nélküle? - Dehogy. Hát még tőlem is félted őt.
Hangja tovább halkul, a megerősítés már csak suttogva, de annál nagyobb bizonyossággal hangzik el. Tenyerét még mindig Sári arcán tartja, hagyja neki, hogy belebújjon meleg érintésébe, és ha tud, általa megnyugodjon kicsit. Ezekkel a kérdésekkel küszködni szörnyű lehet, marcangoló, belülről emésztő érzés, ami - így, hogy felszínre került - átragad a fűben térdelő Noelre is.
- Neki te vagy a világ - felerősödő hangon fűzi még hozzá előző szavaihoz, és bár a szemeiben aggodalom, féltés és némi szomorúság ül, szája szegletében halvány kis mosoly jelenik meg. Nem sok, de bátorító.
- Meg akarsz tanulni együtt élni a hiányával? - kérdezi pillanatnyi habozás után, nem törődve testvére remegő ajkaival, és figyelmen kívül hagyva saját érzéseit is. Mert ezzel a dologgal kapcsolatban vannak, méghozzá jócskán. - Ez a kérdés.
Ő tudja a választ, és azt is, hogy Sára is. Nem tudja elképzelni, hogy a kicsi ne szülessen meg, még annak ellenére sem, hogy még azt sem látja maga előtt, mi lesz, ha már közöttük lesz. Akárhogy is, apa ide, apa oda, ez a gyerek Ombozi lesz.
Sokáig tartja a szemkontaktust; szemeiből kiolvasható minden gondolata, vonásai viszont rezzenéstelenek. Aztán mély levegőt vesz, és azt hosszan kifújva elenged magából minden rossz érzést és nővérét egyetlen, arcbőrét simító érintéssel magához húzza. Lassú, lágy mozdulatokkal öleli át még most is törékeny hátát, jobbjával végigsimít szőke haján. Csss, sss.
- Már most csodálatos anyuka vagy - őszintén suttogja a nő fülébe, hátát mindvégig simogatva.
Ilyen ez, ha a testvérednek fáj, neked is kénytelen megszakadni a szíved. Nem számít, hogy egyébként mennyire vagy erős. Ha nevet, vele nevetsz, ha pedig sír, és neked van egy kis sütnivalód, vele sírsz, ha nincs, nos, akkor börtönbe mész. Egyszerű a képlet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Izabella érkeztééig Rubya kisasszonyt és Rothman urat érintve
Megjelenés

- Nem akarok mást - feleli a bejárati csarnokban szembefordulva ragyogó kedvesével, és egy utolsó csók után, némi hezitálással ugyan, de átnyújtja az addig sajátjában pihenő törékeny kezet Haroldnak. - Aztán vigyázz rá!
Annak ellenére, hogy a fiú Annelie testvére és csak a nagyteremig viszi, Noelben gyorsan felébred az egész nap altatgatott csendes szörnyeteg, valami egészen apró, de annál kellemetlenebb érzés; hiányérzet és dac keveréke, amiért nem az ő oldalán táncolja el Annelie a végzősök táncát.
Őrlő gondolatainak azonban nem ad hangot, hátra sem pillantva indul el a Rellon irányába, hogy egy kis pihenő után belebújjon a legmegfelelőbb öltönybe. Az tőle szokatlan módon egyszerű, letisztult darab, amiben viselője egyszerre érezheti magát elegánsnak és sportosnak. Úgy tűnik, az Ombozi fiú valóban kezd felnőni.
A pompába öltöztetett termen aztán körbehordozza elégedettségtől fénylő tekintetét, szemüvegén meg-megcsillannak a fények. Kezeit nadrágzsebébe csúsztatva sétál beljebb, de egyelőre igyekszik mindentől távol maradni, és csak a nagyterem legszéléről figyelni.
És hoppá! - elismerő szájtartással dönti oldalra fejét, amint megpillantja a mélyvörös ruhában tündöklő Tanárnőt, oldalán egy látásból már ismert férfival. Ha jól tudja, az aurorként tevékenykedik, az viszont már nem rémlik neki, hogy Balatonnál találkozhattak-e?
- Tanárnő! - lassú léptekkel közelíti meg a párost, arcán széles vigyor ül. Meg sem próbálja titkolni, mennyire odáig van a nőért - természetesen csak az udvariassági kereteken belül. - Imádom a mai dresszét! Gyönyörűen fest - őszinte bókját halvány biccentés és sejtető pillantás kíséri, majd a férfihoz fordul, biccentése mélyebbre csúszik. - Uram, Önnek csak gratulálni tudok partneréhez. Hogy vannak ma este?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

A szobájába csak két üveg vörösért ugrottak be, amit csendben a hátizsákjába rejtve csempésztek ki a kastélyból. Az üvegek persze minden lépésnél összekoccantak, a domboldalon pedig, ahogy jócskán lefelé húzta őket a gravitáció, jó, hogy nem törtek össze és áztatták el a zsákot és tartalmát.
- Viccelsz? Ha nem mész magadtól, én foglak belelökni - vigyorog rá Kamillára, míg beéri és mellészegődve átkarolja a vállát. Kisvártatva aztán közelebb hajol hozzá, és mintha már ittak volna, csibészesen a fülébe suttog. - Rettegj!
Valójában viszont így, hogy háztársnője hangjából élesen kihallatszódott a vízbeeséstől való félelem, szinte kizárt, hogy belelökné. Bor ide vagy oda.
- Az orrodig se látsz el - engedi maga elé a szőkét, és a stég első lépcsője előtt megállva figyeli ahogy forog. - Mondjuk, ha így folytatod, szerintem megoldod egymagad is a vízbepottyanást.
Farmerzsebeibe csúsztatott kezekkel, halkan kuncogva fordul ő is közbe. Az üvegek csörömpölnek a vállát húzó táskában. Vaksötétség, csak a kastély távoli ablakain szűrődik ki némi fény. A bogarak, tücskök és ki tudja miféle állatok ilyen-olyan hangjai mindenhol körbeveszi őket.
- Mi újság apáddal? Tényleg együtt van Ninával, vagy az csak pletyka? - kérdezi, s megnyikordul alatta a régi fadeszkákból kirakott stég. Végigsétál rajta, útközben megfogja Kamilla kezét, hogy még véletlenül se forduljon bele a hideg vízbe, majd az út végén elengedi őt, leemeli válláról a zsákot, és leguggolva egy stabil deszkára pakolja az üvegeket, melléjük dobva a cukrokat és megkezdett csokoládékat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

És Kamillánál a pont. Egy nő mellett csakugyan sohasem tudni semmit, főleg nem pontosan és főként nem azt, hogy éppenséggel hányadán állnak. A férfi ajkait benedvesítve csóválja meg fejét, majd mint aki az imént csúnya vereséget szenvedett el hajtja meg azt a lány előtt.
- Jogos - mondja végül, hangjából kihallható, hogy vigyorog. Kamilla talán már azt is sejti, hogy Noel szája most épp féloldalas mosolyra húzódik, szemei körül pedig jó néhány nevetőránc mélyül el. Tudhatja, hiszen jól ismerik egymást, gesztusaik, szavajárásuk már régen beleivódott a másikba.
- Oké - védekezően emeli mellkasa elé feltartott kezeit, s úgy dönt, hogy további károgás helyett inkább befogja. Okos fiú.
- Tényleg? - kérdezi már a deszkasor legvégén ülve, legújabb őzbőrcipőjének fűzőjét bontogatva, közben Kamillára pillantva. Tekintetében meglepettség csillan. - Valamiért azt gondoltam, hogy rosszul érint a dolog.
Köhint párat, míg maga mellé teszi makulátlanul tiszta (és méregdrága) lábbelijeit, majd miután beléjük gyűri a titokzoknikat, térdig felhajtogatja nadrágja szárát, s Kamillához hasonlóan ő is lelógatja lábait a stégről - csakhogy az övéi már lábszárközépig beleérnek a vízbe.
- Fú, jó hideg - húzza el a száját, a libabőr nyomban végigfut a testén. - Szóval... ja. Mindig eszembe jutottál, mikor az Edictumot átfutva találkoztam apád nevével.
Nem mond többet, szavak helyett pálcájáért és a két üveg borért nyúl. Rutinos, már-már ösztönszerű mozdulatokkal húzza ki belőlük a dugót, és nem fáradva poharak keresésével - amik valószínűleg nincsenek is - nyújtja át az egyiket Kamillának.
- Mire igyunk? A lelkizős stégen üldögélős esténkre? - kérdezi, és saját üvegét koccintásra emeli. - Ne, ne! Tudod mire? Hogy pont úgy rúgtam be az ajtódat, mint az a férfi abban a mugli filmben!
Lelkesedéstől csillogó szemmel magyaráz, és bár komoly esély van arra, hogy Kamilla nem tudja, melyik filmről, férfiról és jelenetről van szó, ő épp úgy beszél róla, mintha ez mindenki számára magától értetődő volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Farkas Kamilla

Felnevet, száját elhagyja valamiféle tévedhetetlen pfff hang is. Kamilla még véletlenül sem sorolható az alacsony lányok közé, és az is könnyen megeshet, hogy nő még néhány centimétert. Ő viszont, ha ennél alacsonyabb lenne, már a kis- vagy középnövésű fiúkhoz tartozna, akiket a magasabb lányok ha mezítláb éppen nem is, magassarkúban azonban hipp-hopp lehagynak.
- Képzeld már el, hogy néznék ki, ha akkora lennék, mint te? - már a gondolattól megrémül, fejét hátraveti, testét egy pillanat alatt kirázza a hideg. - Múltkor vártam valamelyik órára, persze egyetlen ismerős se volt aznap, és azt hallgattam, hogy két csaj az áhított férfimagasságról beszélget. Az egyik arról panaszkodott a másiknak, hogy azért nem talál magának pasit, mert a magasak mind foglaltak, az alacsonyabbakkal meg nem áll le, mert rosszul érzi magát, ha azonos magasak vagy ő kicsit nagyobb a barátjelöltnél. Kamilla... - hátravetett fejét a lány felé fordítja. - ...én nem tudtam, hogy nektek ennyi bajotok van. Komolyan. Meg hogy nekünk ennyi mindenben, sokszor totál pitiáner dolgokban is meg kell felelnünk. Ez... annyira... áh.
Noel arcára az őszinte tragédia-érzet minden árnyalata egyszerre ül ki. Látszik a vonásaiban, hogy ez -  a nők - számára a dráma, mint irodalmi fogalom netovábbja, amivel képtelen bármit is kezdeni. Valószínűleg sem ereje, sem elegendő agysejtje nincs ahhoz, hogy megértse a másik nemet.
- Tudom - mondja aztán, és fél kézzel megemelve magát közelebb huppan a szőkéhez. - Hé, ccccs.
Fejét előredöntve hajol be Kamilla elé, hogy baljával a kicsorduló könnyek irányába nyúljon.
- A testvérekről már lemaradtál, legalábbis... az igaziakról, akikkel együtt nő fel az ember - halkan beszél, szabad kezével a lány mögött támaszkodik. - De a valódi családról még nem. Persze, sokat kell dolgoznotok rajta, neked is nyitnod kell Balázs felé..., ez az egész neki is piszok sz*r lehet. Ezer százalék, hogy éjjelente marcangolja a lelkiismeret meg a tudat, hogy elba**ta. Gondolj bele, kapott egy félig-meddig már felnőtt, kész nőt, akivel baromi nehéz mit kezdenie.
A borosüvegek összekoccannak, de Noel már nem az ajtókat tokostul berúgó színészekkel törődik. Leragadt az apa-lánya témánál, és mint aki évtizedes szakértelemmel bír a témában, Kamillát szóhoz jutni sem hagyva beszél, magyaráz és anekdotázik.
- A nagybátyám, Zsiga bácsi is hasonló cipőben jár, mint apád, ő nemrég tudta meg, hogy van egy lánya, Rebeka, aki a Rellonba jár, biztos ismered - kezd bele a történetbe, beszéd közben többször szájához emeli az üveget. - Vagy hát fene se tudja, hogy tudta-e, de a lényeg, hogy közel egy évükbe telt, míg mostanra kezd kialakulni közöttük valami szorosabb, normálisnak nevezhető kapcsolat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyuszifül

Sokára ért vissza a rellonba - sok kéretlen gondolaton kellett átrágnia magát. Tudta, hogy Kamillát már nem fogja ott találni, a szíve legmélyén mégis bízott benne, hogy amint átlépi szobája küszöbét, megérzi az ismerős, szeretett illatot. Annak viszont csak a leghalványabb, hamarosan végleg elillanó emléke várta az úgy hagyott, gyűrött párnahuzaton.
Túl őszinte volt.
A feszültség egyre csak gyűlt idegesen fel, s alá járó mellkasában. Visszajátszotta a történteket, de hiába, az egyetlen gondolat, ami újra és újra utat tört magának, az volt, hogy Kamilla túlságosan is érzékeny. Ő meg túlságosan is őszinte. Vagy egészen egyszerűen: Kamilla nő, ő meg férfi. Ajkai résén nehéz, mély sóhaj szökött ki.
Ahogy távolodott a kastélytól, a szél úgy vált egyre szigorúbbá. Noel összébb húzta magán fekete dzsekijét, majd lépteit megszaporázva irányt váltott; többé nem a falu, hanem a stég irányába sietett. Noha biztos volt benne, hogy Kamilla a rellonból egyenesen hazament, néhány méter után az is eszébe jutott, hogy a háztársnő most talán nem édesapja kérdéseire vágyik, sőt, ha a férfi kérdezősködni kezd, ő inkább menekülőre fogja.
- Félreértettél - szólal meg később, mikor már baljával felhúzott térdeit ölelve ott ül Kamilla mellett, s másik kezével a lány arcát takaró fürtökkel babrál. - Az előbb, a szobámban.
Halkan beszél, már-már dörmög, megcsillanó zöldes tekintetét közben le sem veszi a másikról. Ujjai végül megállnak, karját visszahúzza, s a csendes, mozdulatlan tó felé fordul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyuszifül

Futólag rápillant Mayára, utána viszont máris a felülő, s éppen hozzábújni készülő lányra szegezi tekintetét. Habár szereti a kutyákat, most direkt nem foglalkozik vele. Nemhogy a kezét nem nyújtja felé, de még csak rá sem néz, ezzel is jelezve neki, hogy itt és most ő a hierarchia csúcsa, és ezekben a pillanatokban arra van szüksége, hogy a gazdival tudjon beszélgetni. Ugyanis van mit tisztázniuk; fogalmak, amikkel az emberek többsége elhamarkodottan dobálózik, sémák-sablonok, amiket ráhúznak kapcsolatokra, szavak, amiknek nagyobb a súlyuk, mint azt sokszor gondolnák.
- Az a kérdés, hogy te haragszol-e rám? - kérdezi halk, ám erélyes hangon, míg karját kitárva engedi, hogy törékeny háztársnője közel fészkelhesse magát hozzá. Haragudhatna, s könnyen meglehet, hogy haragszik is. Azért, amilyen és azért, amilyen bizonyosan nem lesz soha. - Nem vagyunk rosszban, nem is értem, miért gondolod. Persze - bólint - nehéz velem, tudom.
Érzi és sejti is, hogy Kamilla fél a rájuk leselkedő jövőtől, amit egyikük sem tud megjósolni, mégis, mindketten tartanak a közelgő veszteségtől. Ha ennek közöttük egy nap vége, ha többé nem csókolják meg egymást és nem összebújva alszanak el, akkor a barátságuknak is annyi?
Nem, semmiképpen sem. Ez... nem történhet meg. Ahhoz túlságosan is fontosak egymásnak.
- Nem megyek sehova - feleli rekedten, és fejét oldalra fordítva lepillant a lány szemeibe. - De... a maradás, az ittlét sem garancia semmire, ezt te is tudod.
A kérdés pedig, hogy ők valójában mik, mijei is egymásnak, továbbra is kimondatlanul ül közöttük a hűvös levegőben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Nyuszifül

Csendes türelemmel várja Kamilla válaszát. Mikor pedig megkapja azt, ösztönösen, ám mozdulatlanságba burkolózva hitetlenkedik. Nem hisz neki, nem hiszi el, hogy nem haragszik rá, hiszen ismeri a női természetet. Legalábbis úgy gondolja. A női lélek törékeny, sérülékeny, ő pedig még nem elég érett ahhoz, hogy vigyázni tudjon rá.
Talán majd később, néhány év múlva, vagy ha meg/felismeri a kezét fogó lányban a nőt, akiben már az első pillanattól biztos, akit mindennél jobban akar - hogy hozzá tartozzon. Egyelőre azonban - bár azt hiszi - még nem nőtt be a feje lágya, hiába tölti lassan a huszonkettőt.
- Kamilla - behajlított mutatóujjával a lány álla alá nyúl, kissé megemeli, hogy tekintetük találkozzon. - Próbáld meg egyszerűen csak élvezni a pillanatot. Élni, nevetni, szeretni, és ha kell, akkor haragudj szívből, dühöngj hangosan, toporzékolj, csapkodj... most pedig csókolj vissza, jó?
Ezidáig ügyesen elfojtott vigyora most utat tör magának, ajkai kiszélesednek, s ahogy közelebb dől háztársnőjéhez, fogai egy pillanatra megcsillannak a holdfényben. Hangja elhal, ujjai Kamilla álláról puha arcára siklanak, és bár kapcsolatuk jellegét igen nehéz lenne meghatározni, az biztos, hogy Noel úgy csókolja meg Kamillát, hogy a lány ebben a pillanatban a világ legszebb, legkívánatosabb, legfontosabb nőjének érezze magát. Mert az is.
- Ccccsss - pisszegi le aztán, mielőtt még végeláthatatlan hisztibe kezdene. - Nem vagy olyan. Nem szeretem az olyan lányokat.
Jobbjával nyugtatólag megsimogatja a lány fejét, ujjai újra meg újra végigszántanak az imádott szőkés fürtökön.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad


Míg balja nadrágzsebének mélyén pihen, addig jobbjában pezsgőspoharat tart, s azzal kering a hatalmas, gyönyörűen kivilágított körteremben. Akármerre néz, mindenhol ablakot lát; azok plafontól padlóig érnek, és szinte mindegyik feldíszített, ragyogó erkélyt rejt maga mögött. A besötétedett, fekete égen megannyi csillag figyeli, hogy odabent, az idei évi sárkánytani kongresszuson hány nevesebbnél nevesebb kutató és tanár lép a katedrára.
Noel belekortyol a drága, ízletes italba, majd udvariasan nevetni kezd az aktuális előadó egyébként igen gyenge viccén. Ő, Nádasdy, aki jegyzetei között keresgél, és lámpalázasan köhécsel, végigkísérte a mestertanonc egész gyakorlati idejét, amit itt, a romániai rezervátumban töltött, és eltagadhatatlan, hogy a fiatalember nagyon sokat köszönhet a középkorú, kopaszodó férfinak.
Arcán szolid mosollyal pillant el oldalra, és bár nyomban vissza is fordul, a piros ruha, ami ezalatt az egyetlen pillanat alatt a látószögébe került, nem hagyja nyugodni. Fejét kérdés nélkül fordítja ismét balra, mire az arcán pislákoló mosoly azonnal kiszélesedik.
- Mi ez az ősz hajszál itt, hm? Csak nem öregszünk, kedves Nádja? - dörmögi előrébb hajolva a nő fülébe, miután korántsem feltűnően mögé lopakodott, s igencsak gyerekesen meghúzta egy vékonyabb fürtjét, hogy a piros ruhás, hihetetlenül vonzó exeridonos úgy érezze, mintha épp kitépett volna egy oda nem illő, ősz szálat. - Jó látni, hogy a rénszarvasos pizsamádon kívül van más is, amit néhanapján felvehetsz.
Halkan beszél, egészen közel a barnasághoz, de még csak véletlenül sem rá, hanem a pulpitus felé nézelődik. Nem akar tiszteletlen lenni kedvenc tanárával, és noha megpróbálja, az egyre csak mélyülő vigyort képtelen elfojtani. Aztán féloldalasan, leplezetlen huncutsággal lepillant a nőre.
- Helló - köszön kissé megkésve, és hangjába szemtelen élt csempészve folytatja. Homlokát kérdése közben ráncolja, mintha erősen gondolkodna. - Bocsáss meg a kérdésért, de... téged ki hívott? Látványelemnek jöttél, vagy...? Őszintén bevallom, elképzelésem sincs, mi másért jöhettél volna.
Borostás arcán továbbra is ott ül a vigyor. Nagyon széles, nagyon pofátlan. Valószínűleg pontosan tudatában van annak, hogy ez az elegáns, piros ruhás nő nem fogja megütni egy ilyen rendezvényen. Ha meg mégis... nos talán az sem jelentene számára nagy problémát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

A feje meg sem mozdul, nem pillant oldalra, csakis maga elé, a szónoki emelvény felé néz, de azt azért komoly badarság volna állítani, hogy nem is figyel Nádjára. Sőt. Az igazság az, hogy mióta kiszúrta őt a piros ruhájában és a megjelenésével ellentétes, kissé határozatlan, nagyon is ártatlan vonásaival, egyedül csak rá képes koncentrálni. És habár látja, hogy Nádasdyt egy külföldi, talán francia agg követi a pulpituson, a felcsendülő szavai már nem jutnak el hozzá. Szeme sarkából, és fülének minden apró kis porcikájával is Nádjára figyel; szavaira, mozdulataira,  somolygására, vörösre festett ajkainak el-elhúzódó szegletére. Nádja úgy vonzza, mint még soha senki, és az, hogy otthon várja valaki, ezen mit sem változtat. Nádja egyetlen pillantása elég ahhoz, hogy forrni kezdjen a vére, és képtelen legyen uralkodni önmagán.
Pedig muszáj lesz.
A pizsamás válaszra csak egészen halkan, és csak egészen rövid ideig kuncog, amiből éppen annyi látható, hogy az álla megremeg kiszélesedett ajkai alatt. Majd csücsöríteni kezd, hogy gátat szabjon illetlen viselkedésének. Végtére is, ő a későbbiek során még itt, ezekkel a nagy szakértelemmel bíró kutatókkal és professzorokkal szeretne együtt dolgozni!
Azután, Nádja csípős válaszára felé pillant, de csak pimasz tekintetével üzen. Száját észrevétlen harapja be, zöldes szemei a nőét keresik.
- Felesleges keresgélned - feleli, ahogy követi a nő tömegben kutakodó kék szempárját. - Nem találsz senkit. Egyedül jöttem.
Hazudjon? Ne? Mit mondjon? Letagadja Kamillát? Ne? Egyáltalán, ő most kapcsolatban van? Nem? Szereti a háztársnőjét? Ha igen, hogyan? A lány nemrég bemutatta az apjának. Ez... bonyolult. Kétségtelen.
Érzi, hogy a fejében cikázó gondolatoknak időt kell nyernie, hogy amennyi csak tud, válaszra leljen. Egyetlen dologban biztos: Kamilla nem érdemli meg, hogy bántsa. Esze ágában sincs, nem, az volna az utolsó, amit szeretne. Az viszont, hogy az exeridonosba éppen itt botlik bele, olyan, mintha valaki előre elrendelte volna.
Belekortyol az italába, tekintete közben végigsiklik a meghívottakon. Mit csináljon? Legyen önmaga? Hiszen a mellette álló piros ruhás nő már nő. Felnőtt, megvan a magához való esze. Ha úgy veszi, utolsó kérdésével épp az imént kérte fel keringőre.
Végül Nádjához fordul.
- Van kedved csatlakozni hozzám ma este? Persze, csak ha neked sincs partnered - az alkalomhoz, s azzal együtt Nádjához méltó, komoly szándékú íriszekkel pillant rá, még poharát is az övéhez emeli, hogy ha a válasz igen, koccinthassanak. Közben azért ő is keresgélni kezd a tömegen, hátha megpillant valami jól öltözött, fess úriembert, akiről már messziről lerí, hogy Nádjával érkezett.
Mekkora arcon csapás lenne az, nem igaz, Noel? Rosszul esne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

A levegőt elnehezítő, azt egyszerre fülledté és sűrűvé tevő mozdulatlan feszültség észrevétlen lengi körül őket. Kéretlenül kúszik be a mestertanonc zakóujja alá, és bizsergeti végig makulátlan, hófehér ing takarta felsőtestét. Az ébredező libabőr végigszalad gerince mentén, mikor résnyire nyitott ajkai levegő után kapnak, s zöldjei egyetlen kósza pillantásra összeérnek Nádja kékjeivel. Noha még nem vallotta be magának, imádja ezt a szégyellős, mégis mindig kihívást rejtegető szempárt. És habár ő szeretné tartani a szemkontaktust, a nő még azelőtt visszafordul poharához, hogy ezt tudtára adhatná. Persze, könnyen lehet, hogy tudja ő enélkül is. Noel rajta ragadó, vizslató szemei árulkodóak, hiába, ha akarná sem tudná levenni őket Nádjáról. Talán csak a piros ruha, talán a külföldi kongresszus, a kivilágított terem vagy a pezsgő az oka, de minduntalan emlékeztetnie kell magát arra, hogy a pulpitus nem balra, sokkal inkább előre lett felállítva. Elfordul, csillogó tekintetét az előadóra vezeti, s egy rápillantó idegen számára akár még úgy is tűnhet, hogy visszafogott mosolya a francia tudósnak szól.
Aztán újfent balra pillant, és újfent kérdez. Nádja azonban nem válaszol azonnal, habozik, s eddig lesütött szemeivel most egy, a bejárati ajtóban, kisebb társaságban álló férfira pillant. A mestertanonc követi a kék szempár útját, és amint meglátja a másikat, gyomra összeugrik, szíve felhevül, ereiben fokozódni kezd az adrenalin.
- Áh, értem - feleli halkan, és noha mellkasát meghatározhatatlan csalódottság feszíti, amennyire az lehetséges, nem mutatja ki. Bár zöldjeiben kissé megfakult az eddigi csillogás, ugyanazzal a pimasz mosolyával fordul Nádjához, mint az est folyamán bármikor tette. Poharát hozzákoccintja a nőéhez, majd kiissza belőle a maradékot, hogy az egy perccel később mellettük elsuhanó pincér tálcáján lévő újabbra cserélje. Közben jobbra fordul, vet egy mosolytalan, komor pillantást a másik férfira - akit egyáltalán nem hibáztat azért, mert tekintete újra meg újra visszatéved Nádjára -, hogy tudja: jobb, ha észnél marad, és más vadat szemel ki magának, mert ehhez a nőhöz itt, ő mellette, ma biztosan nem lesz köze. És ha rajta múlik, máskor sem.
- Pardon! - a döbbenettől elnyíló szájjal fordul a belekaroló exeridonoshoz. Megkeményedő vonásai elárulják, hogy nem akar hinni a fülének, és biztos abban, hogy az imént rosszul hallott. Csakhogy Nádja szemtelen kis vigyora éppen az ellenkezőjéről tanúskodik; nagyon is jól hallott. - Hú, de kikapsz még ezért...
Az ő ajkai is hasonló mosolyra húzódnak, ám mielőtt még befejezhetné gondolatát, a teremben elégedett taps hangzik fel. Noel az emelvény felé pillant, ahol most a rendezvény feje, a rezervátum igazgatója kér szót. Őt személyesen is jól ismeri, hiszen egy évvel ezelőtt tőle kapott engedélyt az egyéni terepgyakorlatának megkezdésére, és azután is többször beszélgettek, még mielőtt idekerült volna. Többek között a fiatalember pyromágiájáról is, és annak sárkányok és más veszélyes lények közötti hasznosságáról. Azután pedig, hogy öt hónapig itt élt, minden nap volt alkalma összefutni a férfival.
- Őt tartják az idei Ezüst Merlin-díj egyik nagy esélyesének - kissé oldalra dőlve suttogja oda Nádjának, hátha sikerül olyat mondania, amit nem tud. A mestertanonc személy szerint a támogatók táborát erősíti, hiszen nemcsak hatalmas példaképnek, de jó embernek is tartja a sárkánygyógyító férfit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

Hogy tessék? Mi van?! Mi az, hogy kölyök? Noel éppen csak egy árnyalattal indulatosabban fordul a szemtelen nő felé, mint azt a heccelő megszólítás önmagában megkívánná. Valószínűleg még a vaknak is nyilvánvaló lehet, hogy számára ez egy különösen érzékeny pont, amire rövid időn belül már másodjára tapint rá az exeridonos - tehetséges a kisasszony, kétségtelen. Érzékeny pont, főleg, hogy egy ideje - épp azóta az éjszaka óta, hogy bekísérte a kanapéjára - már másként néz Nádjára. Erről persze még nem tud, csak a belső, csontjaira tapadó inakat és izmokat marcangoló feszültséget érzi, ami a szokottnál jóval ingerültebbé és nyughatatlanabbá teszi. Mintha nem találná a helyét. Nem találja, hiszen csak most kezdi kapiskálni, hogy egészen mostanáig rossz helyen kereste.
- Nem vagyok kisfiú, Nádja - jegyzi meg válaszul, a hangjából kihallható éllel finom nyomatékot adva kijelentésének. A kék szempárba ivódó tekintet egy múló pillanatra villámokat szór, de mire a nőt megrémíthetnék, addigra azok bele is simulnak a zöld fényekbe. Noel ajkai kiszélesednek, homlokáról eltűnnek hirtelen jött mérgének jelei. Elmosódnak, akárha soha nem is léteztek volna. A szempár ismét puhává, ismét élénkké, ismét csillogóvá válik, amit le sem tud venni a karjába karoló nőről. - Ne... - elhaló hangon nyögi aztán, Leonie neve hallatán, s tettetett félelemmel, látványos, nagy mozdulatokkal pillant körbe a termen. Hangját visszafogva, majdhogynem suttogva folytatja. - Azt ne mondd, hogy ő is itt van!
Mikor ugyanis legutóbb találkozott a bongyorkával, a lány nem volt rest rámászni, és nyálas puszikkal kimutatni iránta érzett, múlhatatlan szeretetét - mindezt a kastély zsibongó előcsarnokában, ebédidőben, természetesen.
- Ühm - hümmögi egy halvány mosoly kíséretében, s közben az emelvényen álló, tehetséges szónokot fürkészi, issza annak minden szavát. Látványos büszkeséggel figyeli a közeli rezervátum igazgatóját, szíve nagyot dobban, mikor a férfi ajkait kedvenc sárkányának neve hagyja el: Daria.
- Ismét tévedsz – elégedett mosolyával fordul Nádjához, és mielőtt még válaszolni kezdene, oldalán a nővel az egyik kivilágított erkély felé indul. Kitárja előtte az ajtót, előreengedi, majd be is húzza maguk mögött az ajtót, ezzel odabent hagyva az előadók mágikusan felerősített hangját.
A csend élesen telepedik rájuk.
Noel a korláthoz sétál, rákönyököl, kezei között tartja a félig még teli pezsgős poharat. Kíváncsi tekintetét a tóról a nőre emeli, szája szeglete megremeg.
- Nemrég itt töltöttem öt hónapot szakmai gyakorlaton – szólal meg néhány pillanattal később. – Azalatt az idő alatt az itt lévők többségével volt szerencsém találkozni. Tamássy úrral, a rezervátum igazgatójával pedig szorosabb kapcsolatot is kialakítani.
Kis szünetet tart, visszafordul a táj felé, a kéz meleg poharat kiszáradt ajkaihoz emeli.
- Szóval tévedsz, se pia, se nők - jegyzi meg végül, de csak következő szavai mellett pillant Nádjára. - Bár... hazudnék, ha azt mondanám, hogy rossz a pezsgő, vagy a társaságod.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

Azzal, hogy tudatos jövőképével láthatóan meglepi a nőt, érdekes, de egyáltalán nem foglalkozik. Noha előbb még kifejezetten rosszul esett neki, hogy a másik szemében talán nem más, csak egy mindent akaró kamasz, pillantásából - habár várható lehetne - most mégsem süt gőgös elégedettség, vagy arrogáns pökhendiség. Tekintete csendben találkozik Nádja elismerő íriszeivel, majd mosolytalan, komoly vonású arcát az előttük elterülő mozdulatlan erdő felé fordítja. Poharát ajkához emeli, kortyol, és csak azután, hosszú másodpercek múltán néz ismét a mellette álló nőre. Nádja idilli látványt nyújt. Nem giccses, nem túl sok, egyszerűen csak szép.
- Azt hiszem soha nem voltam olyan boldog, mint itt - feleli végül a költői kérdésre, de a szavak kiejtése közben elszorul a szíve. Hiába mondja az igazat, kényelmetlenül érzi magát, egész lényét uralni kezdi valami bizarr kettősség. Boldog, de... lelkiismeret furdalása van. Hiszen jó pár boldog éve volt Annelie mellett, amit eszében sincs letagadni, de az, amit a sárkányok és a rezervátum iránt érez, összehasonlíthatatlanul több annál. Mert ez jelent mindent. Felülmúlhatatlannak tűnik. Mintha azelőtt vakon élte volna az életét, mintha képtelen lett volna érzékelni; tapintani, szagolni, ízlelni, látni... csak mióta legelőször betette a lábát a rezervátumba, azóta érzi, hogy él.
Mennyire jól gondolta álmatlan éjszakáin, hogy nem szabad vissza mennie Magyarországra. A zsigereiben érezte. Igaza is lett, kár volt.
- Hoppá - meglepve pillant fel Nádjára, vonásaiba és szája szegletébe visszaköltözik a felhőtlen jókedv. - Azt hittem, rólad csak pletykálják, hogy okos vagy, közben meg... tudod, más módszerekkel törsz a csúcsra. Már szakmai szempontból, természetesen.
Mosolya kihívó vigyorrá erősödik. Ravaszul csillanó szemeit le sem veszi a várhatóan pirulni kezdő orcácskákról. Imádja cukkolni Nádját, és imádja figyelni   olykor kislányos, máskor mindenáron visszavágni akaró reakcióit. Közben olyan tiszta és ártatlan. Fenséges.
- Nem azért, hogy megbántsalak, de szerintem a testvéreid már nem a szórakoztató kategóriába esnek... - bocsánatkérő mosollyal pillant az exeridonosra, de nem bírja ki, mikor Leonie ismét az eszébe jut, csakhamar elneveti magát. - Ne haragudj - orrnyergét masszírozva fordul el, és lehunyt szemekkel próbál úrrá lenni az újra meg újra rátörő nevetéshullámon. Azután kortyol, és az eget kezdi bámulni.
- Zavarna, ha Nádjának hívnálak? - kérdezi kis idő elteltével, szinte a semmiből térve vissza a nő nevére. Nem tudta, hogy a keresztneve Nadine, és bár tetszik neki, ha szabad, mégis inkább Nádjának szólítaná. Mert az az övé. És valószínűleg az övé is marad.
A végére csak kiderül, hogy valóban nem más, mint egy mindent akaró, önző, bűnös fiatalember.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Nagyterem

Kornél

A házak asztalai előtt, éppen csak belépve a nagyterem ajtaján áll meg, és pillant el a navinések irányába. Tekintete végigsuhan néhány ismeretlen és mintha láttam volna már valahol arcon, majd egy különösen csinos pofi hívogatása ellenére a mellette csámcsogó, már jól ismert, torzonborz fejen állapodik meg. Szája derűs mosolyra húzódik, de mielőtt még elindulna Kornél felé, gyorsan leemeli orráról fekete, vastag keretes szemüvegét, a márkajelzéssel ellátott szárait összehajtja, és egy óvatos mozdulattal farmerkabátja belső zsebébe rejti. Noha már egy ideje kénytelen szemüveget hordani, erről ezidáig elfelejtett szólni az ötödéves srácnak. Már nem azért, mert azt gondolja, hogy cikizni fogja emiatt, csak... hát de, talán mégis.
Míg sietős léptekkel elindul, meglapogatja párszor kabátja mellkasrészét, megigazítja a farmeranyag alól kikandikáló inggallérját, végigsimít pulóvere hosszán, aztán világosodó tincsei közé túr, és ide-oda simogatva azokat próbál kikezdhetetlen összképet elérni.
- Csá - huppan le végül drága barátja mellé úgy, hogy teljes testével felé forduljon, és mindenféle kertelés meg felesleges cicomázás nélkül kezd bele az interjúztatásba. - Hallod, milyen érzés itt lenni, távol a mugli környezettől? Gatya, fain, vagy tudom is én... megrázó?
Őszinte érdeklődést erőltet zöldjeibe, amiket le sem vesz a másikról, még ajkait is összepréseli, nehogy ásítani kezdjen véletlen, vagy elröhögje magát, hiszen ez nagy jelentőséggel bíró dolog - még akkor is, ha a látszat nem ezt mutatja. Mondhatná, hogy sejti: nem, nem Kornél a legjobb alany erre a tesztre, de minek, úgyis mindenki tudja. Csakhogy nem ismer senki mást, aki olyan profi szinten lenne jártas a varázstalanok furcsaságaiban, meg egyébként is, elég ideje ismerik már egymást, megérett a kapcsolatuk némi komolyságra, érzelemre meg... efféle értelmetlen kérdésekre.
Előredőlve - Kornél aurájának határmezsgyéjét rég átlépve - mered a másik arcába, pislog néhányat, közben feltűnés nélkül előhúz a zsebéből egy gyűrött, dohos pergament meg tollat tintával. Aztán sunyiban lepillant rá, majd nagyra kerekített szemeit visszaemeli az alanyra.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Nádja
Nagyvárad

Nádja elkerekedő szemei és vörösbe boruló arca először megmosolyogtatja; oldalra húzódó ajkai között előbukkannak fogai, borostás orcáin pedig megjelennek az úgy utált gödröcskék is. Tessék, ilyen az, mikor őszintén, mindenféle sallang vagy kötelezettség nélkül mosolyog. Egyszerűen, önmagaként.
A nő zavart válaszát meghallva viszont az ő arcára is odafagy a jó kedélyű gesztus. Pislogás nélkül, összeszaladó szemöldökökkel mered rá. Tekintetében értetlenség és kezdődő riadalom fedezhető fel, hiszen hirtelen nem tudja eldönteni, hogy Nádja csak nem értette előző, humorosnak szánt csipkelődését, vagy direkt játssza el a kis naivát, hogy aztán ajkai gonosz, győzelemittas vigyorban végződjenek.
- Nem, nem - lehervadó mosollyal rázza a fejét, és a korláttól eltávolodva tesz egy tétova lépést a vörös ruhás nő felé. - Félreértesz. Én csak arra céloztam, hogy... - váratlan csend ékelődik szavai közé, s megtorpanva a kimondásra váró szóra gondol. A szíve nagyot dobban, talán mert a fejében visszhangzó gondolat most valódi jelentőséggel bír. Kiszáradó alsó ajkát megnedvesítve pillant fel a nőre. - Gyönyörű vagy. Megtehetnéd. Ha ilyen alkalmazottam lenne, mint te...
Nem fejezi be, szavak helyett sokatmondóan vonja meg vállait. Szemeit az előttük elterülő tájra süti, száját elhagyja egy félhangos sóhaj. Egészen kényelmetlenül kezdi érezni magát, amiért ilyen tisztán kinyilatkoztatta a nővel kapcsolatos, koránt sem publikus véleményét. Ismét szembefordul a hatalmas, erdélyi farengeteggel, és pezsgőspoharát kezei között tartva rákönyököl a korlátra.
- Nem tudom, pletykálnak-e rólad ilyesmit - mondja, rekedt hangját a hűvös szél messzire sodorja. - Nem érdekelnek az ilyesmik. Kis emberek nagy szavai... nevetséges.
Futólag oldalra pillant, zöldjei találkoznak Nádja kékjeivel, majd az ajtó felé sandít és beleegyezően bólint. Poharát a szájához emeli, kiissza belőle az utolsó kortyot, utána vet még egy pillantást a fák felé, és ellökve magát a korláttól, csendben az ajtóhoz sétál.
- Otthon lenne kedved beülni valahová? - kérdezi már a nő előtt kitárt ajtónak támasztva vállát, tekintetével újra meg újra bejárva Nádja arcvonásait. Kérdése hirtelen, mégsem nevezhető átgondolatlannak. Ujjai megreszketnek a kilincsen, de ezt szerencsére nem láthatja az exeridonos, hiszen a testével tökéletes takarást biztosít. A szíve dübörög a hófehér ing alatt; tart az elutasítástól, azonban abban is biztos, hogy örökké bánná, ha nem kérdezett volna rá. Akkor ugyanis ez sem volna más, mint egy elszalasztott lehetőség, talán élete legfontosabb, legigazibb lehetősége.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kelemen Farkas

Célmeghatározás, céltudatosság, célirányosság - szól a fáma. Egész egyszerű szabálynak tűnik, amit nem lehet olyan nehéz betartani. Holló úr már az első hoppanálás órán beléjük verte, majd ezt hallgatták hosszú heteken keresztül, egészen a vizsga napjáig. Noelnek ráadásul a legtöbb társával ellentétben soha nem okozott gondot az egyik pontról való hirtelen eltűnés, és egy pillanattal később valahol máshol megjelenés. Mindig ment, mint a karikacsapás. Egy héttel ezelőtt a vizsgát kiváló eredménnyel teljesítette.
Az, hogy most valami mégsem úgy történik, mint eddig, nagyon hamar nyilvánvalóvá válik a semmiben forgó-hánytorgó mestertanoncnak. Elég csak élesen nyilalló combjára pillantania, amibe egy jókora sárkányfog szúródott, és amit most a fájdalomtól reszkető kezeivel szorongat.
Eltorzult, szenvedő arccal ordít, miközben célirányt vesztve, irgalmatlan sebességgel kezd zuhanni. Nem tudja hol van, hogy mióta forog, egyáltalán, hogy még a Nap vagy már a csillagok vannak az égen. Egyedül csak csuromvér nadrágját látja, és a fájdalomtól elharapott nyelvéből csöpögő vér ízét érzi. Aztán újabb,  egészen másfajta fájdalom hasít belé, és bal kezét hiányzó veséjének tájékára, az oldalához kapva, félelmetes ordítással csapódik bele a betonba.
Nyekken, vért nyel, prüszkölve nyög, majd a combjába kapaszkodva, egész testében remegve, fájón fordul a baljára. Úgy érzi, menten kimúlik, a feje lüktet, szédül, a halántékán vércsík szánt végig. Tarkója, ahogy végleg leteszi, halkan koppan a betonon, a szemeit ki sem bírja nyitni.
- Nhe... esh... phánikhba... nhe... nhe - szörcsögve motyogja, akai résén az elharapott nyelvéből származó vért bugyborékolja ki. Holló tanár úr homályosan derengő alakját látja maga előtt, és igyekszik a tanácsaira gondolni, hiszen abban már minden kétséget kizáróan biztos: éppen most amputoportált.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Nemrég hagyta el a közeli ispotályt, azzal a feltétellel, hogy továbbra is nyugodt életet fog élni, és betartja azt a néhány szabályt, amit az ötvenes éveiben járó gyógyító kiszabott rá. Nincs tüzeskedés, nincs hoppanálás, nincs illegális üzletelgetés. A megengedett stresszfaktor nulla.
Helyettük azonban minden gond nélkül élvezheti a következőket: ágynyugalom, friss levegő és oltári menő nagypapa-mód. Séta a faluban, olvasás a klubhelyiség egyik foteljában meg segítséggel való fürdés. Egész életében erre vágyott!
Kissé megrogyva, botjára támaszkodva áll meg a cukrászda kirakata előtt, még mindig sajgó lába szemlehunyásra készteti. A fogai összekoccannak az éles, be-benyilalló fájdalomra.
Azt hitte, hogy ehhez néhány nap leforgása alatt hozzá lehet szokni, és egy idő után fel sem fog majd tűnni, mikor a mérgezett fog helye lüktetni kezd. Csakhamar rá kellett azonban jönnie, hogy hatalmasat tévedett. A feje tompán, migrénszerűen fáj, de azzal nem törődik, az a kisebb, kevésbé rossz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Hallja a mellette gyorsan elhaladó lépteket. Hallja a megtorpanást is. Mégis, csak az ismerős női hangra nyitja ki szemeit, hogy a kirakat visszatükröződő üvegében pillantsa meg először Minát.
- Én, én... szia - köszön félhangos, éppen csak meggyötört hangon, míg a lány felé fordul, és botja segítségével közelebb biceg hozzá. - Ünnepi bevásárlás? Mondanám, hogy segítek, de - néma magyarázatként pillant le sánta lábára, és megvont vállakkal, féloldalas mosolyával folytatja. - ...asszem csak a terhedre lennék. Hogy vagy?
Idejét sem tudja, mikor látta utoljára a volt levitást, de most - ha nincs is a legjobb formájában -, nagyon örül a váratlan találkozásnak. Persze, az igazat megvallva, Mina soha nem tud rosszkor felbukkanni, mindig örömöt csempész a rellonos mestertanonc életébe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Mindentértően bólogat, még ajkait is lebiggyeszti kissé, ahogy az egyetemista lányt nézi.
- Nekem is haza kellene mennem, de így nem akarok - feleli, és szegény anyjára gondol, aki ha így meglátná, egész biztos, hogy azon nyomban szörnyet halna. - Az otthoniak nem tudják, mi történt. Sőt, gyakorlatilag egy-két emberen kívül senki sem. Nem híresztelem, hogy még hoppanálni sem tudok rendesen.
Kínjában elneveti magát, majd botja nyelére pillantva változtat annak fogásán. Hosszútávon igen kényelmetlen kiegészítő, nyomja a csuklóját, az alkarját, és mindenét, amihez csak hozzáér.
- Hmm - összepréselt szájjal emeli vissza fáradtnak ható tekintetét Minabellára, majd biccent egyet, és fejével a cukrászda ajtaja felé bök. - Ha nem sietsz, szívesen meghívlak egy kávéra. Beszélgethetnénk.
A lány kérdésére ismét nevetni kezd, hangja viszont már sokkal őszintébben és vidámabban cseng. Ott a pont, de nem. Háborús hős... bárcsak.
- Gyere, bent elmesélem - szabad kezével Mina válla után nyúl, hogy ha szökni is próbál, ne engedje el. Bicegve indul el az ajtó felé, szavait úgy fűzi tovább. - A meghívást pedig köszönöm, de talán nem a legjobb ötlet így találkoznom a szüleiddel. Apádnak nem kéne erről tudnia.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Egy pillanatra megdermeszti a gondolat, hogy Mina talán belelát a fejébe, hiszen épp az imént mondta ki azt, amire ő maga is gondolt. Furcsa.
- Nem, és gyanítom apám még meg is verne, ha így esnék haza - halvány mosollyal egészíti ki a lány szavait, majd kissé értetlenül megcsóválja a fejét. - Dehogyis. A kávéfogyasztás nem látszik meg az emberen, vagy hát nemt'om.
Őszintén, még soha az életben nem gondolkodott el ezen, de aranyosnak tartja Minabella rémült hangját.
- Na, pont ezért foglalkozna inkább velem - neveti el magát, és miután rábólint a helyválasztásra, a helyiség egyik legbelsőbb asztalához sétálnak. Ott kiegyenesedik, és testsúlyát az ép lábára helyezve a falnak támasztja botját, majd egy még ügyetlennek tűnő, de már ügyesnek számító mozdulattal levágódik a székre, szemben a volt levitás kisasszonnyal. Tényleg, még nem is gratulált neki!
- Az utóbbi időben durván összefolytak az események, így lemaradtam a ballagásodról, de gratulálok - kiszélesedő mosollyal, az asztal fölé görnyedve, összefont ujjai fölött figyeli Minát. - Mit tanulsz az egyetemen?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Zöldes tekintete elidőzik Mina arcán; fontolgat, latolgat, elfogadja-e a lány meghívását, vagy inkább ne, valóban szívesen látnák-e, vagy csak zavarná a családi ünnepet. Végül cuppant egyet, és mély levegőt véve széttárja a karjait.
- Rendben van, elmegyek, úgyis régen láttam már édesanyád - oldalra billenő fejjel válaszol, és így is hallgatja tovább a ballagás részleteit. Zója zokogástörténetének hallatán vonásai ellágyulnak, szája együttérző mosolyra húzódik. - Ez természetes. Nagyon büszke rád, és lehet is. Gyönyörű, értelmes felnőtt nő lett belőled, és valljuk be, a nevelésedben nem sok segítsége volt.
Noel legnagyobb vágya - a sárkányok közelségén kívül - a saját család és gyerekek, már nagyon régen erősen dominál benne, de pontosan azért nincs még megvalósítva, amiért Minának csonka családban kellett felnőnie. A sárkányok egyébként sem ígérnek az embernek hosszú életet, úgy meg aztán tényleg felesleges nősülni és apai örömök elé nézni.
Elrévedezését a pincér érkezése zavarja meg, mire hátradől, és egy fekete tea rendelése után visszafordul Minához.
- Izgi... - mondja összehúzott szemöldökei alatt, sűrűn pislogva. Nem, még csak leplezni sem akarja, hogy számára a lány most épp kínaiul halandzsázik. Vagy ő maradi, vagy... igen, valószínűleg ő ragadt meg a középkorban, a bestiái között.
Minabella vizslató szemeire és kérdésére önkéntelenül is felvonja szemöldökeit, s vigyorra nyíló ajkai közül előbukkannak fogai is.
- Volt egy kiskocsmai üzlet - kezd bele visszafojtott hangon, rákönyökölve az asztal lapjára. - Egy számomra nagyon értékes sárkány fogához jutottam hozzá, csak épp a volt tulaj, mint később kiderült, a pénz ellenében sem kívánt megszabadulni tőle. Én meg... némi huzavona után hoppanálni akartam.
A pincérfiú ismét feltűnik, mire Noel elcsöndesül, és csak azután folytatja tovább, hogy ismét kettesben maradnak.
- A figyelmes úr erre belevágott a combomba egy másik, mérgezettnek bizonyuló fogat, én meg megzavarodva amputoportáltam valahova Pest környékére - homlokráncolva emlékszik vissza a történtekre. - Egy auror kutyája talált rám, mázlim volt. A nyelvemet elharaptam, a fél vesémet meg még az út során elhagytam. De jól vagyok, a börtönt is megúsztam.
Szája szegletében kisfiús huncutság ül, és bár tudja, hogy ebből komolyabb baja is származhatott volna, imádja az egészet. Különleges, adrenalindús élmény volt, amit nem cserélne el semmire sem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Minabella
Április 15. délelőtt

Még, hogy a férfiak a perverz disznók! Nyilvánvalóan. Elnyíló ajkakkal pillant Minára, hiszen először el sem jut az agyáig, melyik szófordulata akasztotta meg a frissen szingli leányzót.
- Ne csináld ezt velem - süti le szemeit az asztalra, és száját megnyalva, fejét ingatva kezd vigyorogni. - Most hogy nézzek Zója szemébe? Hjaj, Minabellám.
Tovább ingatja fejét, majd vesz egy jól látható, mély levegőt, és míg partnere mesélni, ő az időközben megérkező teáját kezdi kavargatni.
- És Amerikában mit tanultál volna? - összébb húzott szemekkel kérdezi, őszintén érdekli a válasz. - Úgy érzem, nem is a tanulás érdekel, inkább a kitörés vágya. Ilyesmit érzek én is.
Egyedül sárkányok közelében érzi magát szabadnak, olyankor színes a világ. Különben minden fakó és szürke. Ez, az itteni élet nem élet. Számára nem. Itt nem más, mint egy magányos, sorvadó test, ami minden pillanatban a családjához vágyik vissza.
- Sose tudni hol bukkansz bele az igaziba - vonja meg vállait, miközben a szemben ülőt bámulja. A szemeiben csodálat bujkál, amiért Mina mindennek ellenére még mindig olyan pozitív, sugárzó személy tudott maradni. Széles vigyorral folytatja. - Zója biztos kiakad, ha fél év múlva bejelented neki, hogy bye, egyetem, hello, nagymama!
A megrovó és aggódó tekintetre futólag elszégyelli magát, és gyorsan bólogatva igyekszik megnyugtatni a lányt.
- Persze, tudom, tudom - mondja neki, és látszik is rajta, hogy tudja. Tudatában van a veszélynek. Ő egyszerűen ilyen hülye. - Nem vagyok boldog. Itt nem jó. Alig várom, hogy végezzek, és itt hagyjam ezt a koszfészket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kamilla
Sötétedéskor

Ritkán jár le a kviddicspályára, mint ahogy a birtok ezen részét is kerüli. Nem köti semmilyen negatív érzelem a helyhez, egyszerűen csak nincs dolga erre. Legutóbb, mikor itt járt, még bottal sántikált le Kamilla meccsére; előtte volt az a bizonyos heves vitájuk, amit már azután, a későbbiek során sem tudtak megoldani. Illetve, megtudták volna, ha mindketten akarják.
Noel a pálya közepén ül, háta mögött pihenő kezein támaszkodik, kinyújtott lábait lassú ritmusra mozgatja. Fejét hátradönti, úgy nézi a sötétedő eget. Közben egy régi, jól ismert dallamot dúdol, amit gyerekkorában még Sárától hallott. Bár nem mondja, de nem telik el úgy nap, hogy nővére ne jutna eszébe. Ő az egyik legfontosabb nő és ember az életében, ami talán már soha nem változik meg.
Caligula a lábánál kuporodott össze. Úgy tesz, mint aki alszik, de gazdája pontosan tudja, hogy még így, álmában is őt figyeli. Ha megmozdulna, az állat azonnal kinyitná a szemét, és felemelt fejjel, kíváncsian meredne rá, vajon mi lesz a következő lépése?
Lazarus is vele van, a karjai között szlalomozik. Élvezi, hogy a férfi időt szakít rá, ami valljuk be, ezidáig igen ritkán fordult elő. Annak idején Annelie vigyázott rá, később Kamillával töltötte ideje nagy részét, így most Noel jelenléte az újdonság erejével hat rá és Caligulára is. Érdekes, az utóbbi varázslény jobban megérti gazdáját, a gondolkodását és érzelmeit, ő engedékenyebb és elfogadóbb. Lazarus sértődékeny, akit minden alkalommal újra meg újra ki kell engesztelni. Igazi sárkány a kis dög.
Noel tűnődve pillant a lábainál heverő állatra, majd sóhajt egyet és testsúlyát baljára helyezve megsimogatja Lazarus cinkos kis fejét.
- Fene a jó dolgodat - mormogja neki, míg ujjai áttérnek a sárkány hűvös nyakára, és azt kezdik vakargatni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kamilla
Sötétedéskor

Hallja a közeledő lépteket, de egészen addig nem törődik velük, míg azok el nem halnak mellette. Az ismét megtelepedő csendben felpillant az érkezőkre, szemeit összeszűkíti egy pillanatra, majd száját félrehúzva megrázza a fejét. Nyomatékosításképpen vállait is megvonja, aztán visszafordul állataihoz, és egy kósza pillanatig szótlanul mered Caligulára.
- Nem bírom elviselni, hogy utálsz - szólal meg végül, de nem pillant fel Kamillára. Hiába is tagadná, hiszen a lány láthatta rajta, hogy rosszul esett neki az a fajta rideg elutasítás, amiben pár napja a pubban része volt. Az utóbbi időben több, mint eleget gondolkodott azon, hogy vajon kár volt-e kockára tenniük barátságukat, de kérdésére nem talál épkézláb választ. Ha ezzel elveszítette Kamillát, akkor igen, hogyne, de ha nem...
Bárhogy is legyen, ő nem bán semmit. Egyetlen pillanatot, érintést, mosolyt, hangos szót sem.
- Tudom, hogy már semmi nem lesz ugyanolyan - csendül fel újra a férfi rekedt hangja, és torkát köszörülve Kamilla felé les. - Nem tudom, lehetünk-e még barátok. Talán inkább nem, mint igen. De...
Zöldjei lassan átvándorolnak a csillagosodó ég felé, ajkai között ott ragad egy kimondatlan, elhaló gondolat.
- Nem tudom - fejezi be végül halkan. Annelie-vel közel négy évet volt együtt, a szakításuk mégis mindenre pontot tett. Se nem találkoznak, se nem beszélnek egymással. Mintha soha nem is jelentettek volna egymásnak semmit. Mintha soha nem is léteztek volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Az ajtó kilincsét finoman engedi el, miután azt halkan behajtja maga után. A kinti fülledt idő után jól esik neki az iroda hűvöse. Mintha egy egészen más világba toppant volna - amelynek hangulatát csak fokozza a férfi jelenléte. Bár az utóbbi időben csak nagyon ritkán találkoztak, Noel szíve mindig nagyot dobban, ha meglátja őt.
Ez már ilyen, valószínűleg így is marad. A férfi - némi költői túlzással - ott volt a fiatalember életének minden fontosabb állomásán, legyen az jó vagy rossz. És hát... legtöbbször rossz volt.
A rellonos visszafogott mosollyal lép az íróasztalhoz, és ül le az időrágta, itt-ott már kikopott székre.
- Warren úr - tisztelettel szólítja meg a másikat, és a szék karfájára könyökölve, kissé előredől ültében. Nem tudja, hogy valaha engedélyt kapott-e arra, hogy tegezze a defenzort, de valójában teljesen mindegy is; úgy sem tudná. Számára a magázódás nem távolságot, hanem rangot jelent, egyfajta sajátos elismerést, amit nem lehet sem kérni, sem kikövetelni. Ezt csak ő adhatja, önszántából. - Rég láttuk egymást. Hogy van?
Igaz, kéréssel érkezett, de ha már itt van, és Warrennek van egy kevés ideje rá, szívesen beszélget is vele.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Második emelet → Defenzori szoba

Dwayne Warren

Ugyan nem kérdezett rá, mégis hallott olyan dolgokat Minától, amik több mint biztosan nem tartoznak rá. A defenzor esküvőjén csámcsogó pletykák az iskolai folyósokat is ellepték mostanra, de ami őt illeti, a sugdolózások az egyik fülén be, a másikon ki - rendeltetésszerűen. Számára Mina mindkét szülője tabu, csakúgy, mintha a sajátjairól lenne szó.
A férfi válaszára szemeit, mintegy tisztelete jeléül lesüti egy pillanatra, és csak akkor néz fel ismét, mikor Dwayne rákérdez a sárkányokra.
- Ezen a nyáron is alkalmaznak Romániában - mosolyodik el, majd szemöldökeit összevonva, ismét szóra nyitja hirtelen kiszáradó száját. Akkor azonban, mikor belenéz a szemben ülő szemeibe, a torkára fagy a kikívánkozó kérdés. Pedig nincs mitől tartania.
Mégis... Dwayne egyetlen lányáról van szó. Ez nehezebb, mint a rezervátumi munka. Arcához kap, gyorsan megvakargatja halántékát, majd hallhatóan nagy levegőt vesz és ujjait szorosan a karfára fonja.
- Szeretném magammal vinni Minát - mondja határozottan, végig tartva a szemkontaktust. Legszívesebben magyarázkodni kezdene, elmondaná, hogy a lány mennyire vágyik a kalandra, mennyit beszélgettek sárkányokról, és hogy megígérte neki, amint alkalma nyílik rá, elviszi magával. De nem teszi. Úgy érzi, a rövid, tömör és mindenekelőtt egyszerű kéréssel ez esetben többre megy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastélyt körülvevő vidék → Kviddicspálya

Kamilla
Sötétedéskor

A torkát keserűség és újra meg újra lenyelt düh marja. Nem az a szinte elviselhetetlen, égető fajta, ami az első fázisban szokott; nem a heves, indulatos, megzabolázhatatlan méreg, hanem a már lenyugodott, a másik nézőpontját, fájdalmát és kijelentéseit elfogadott, ámbár még magában hordozó csendes szörnyeteg. Ami még ott mocorog a felszín alatt, de hidegvérrel képesek lehetünk uralkodni fölötte. Higgadtan, megfontoltan.
Csakhogy Noelt feszíti a harag, amit maga sem tudja, ki iránt érez. Dühíti Kamilla minden kiejtett szava, dühíti Kamilla hanglejtése, a stílusa és mindene. MERT Ő MEGPRÓBÁLT JÓ LENNI. Udvarias, megértő, tisztelettudó. ÉS CSERÉBE MIT KAPOTT?! Felhánytorgatott múltat, mára már elfeledett, lezárt emlékek, begyógyult sebek megpiszkálását.
- Vicces, mennyire... hogy én teljesen félreértettelek - közli, miután Kamilla végleg elhallgat. A hangja feszült ugyan, de a gesztusain nem érezni semmit. Persze, a lány ismeri, tudhatja, hogy Noel bőre alatt már forrong a tűz és a tüdejében fekete, mérgező füst telepszik. - Azt gondoltam, sokkal fontosabb vagyok neked ennél. De hát tévedni emberi dolog, nem? – horkantva, már-már gőgösen nevet fel, majd a nyakába mászó szalamandrájához nyúl, hogy idegtől megreszkető ujjával végigsimítson a fején. Így, egyetlen érintésével üzen neki, hogy jobb, ha elmegy. – Minek kell felhozni Anneliet, ha? Szerintem senki nem kérte, hogy olyan legyél, mint ő! És hé! Persze, hogy itt van Nadine is...
Egy pillanat alatt tornázza magát álló helyzetbe, miközben tenyereit összedörzsöli, hogy bőréről leperegjen a sár. Merev testtartással, felkorbácsolt, mocskos gondolatokkal lép közelebb Kamillához, és fölé magasodva, a fejét csóvával keresi a szavakat.
- Én tiszteltelek! - förmed rá háztársnőjére. Hogy megérdemli-e? Nem, koránt sem. De ez Noel. - Nem csaltalak meg, hűséges voltam hozzád, még azután is, hogy tudtam, mi van Nadine-nal. Felfogod ezt, Kamilla?! Nem akartalak elhagyni soha, még azután sem, hogy beleszerettem valaki másba...
Csillogó szemeit le sem veszi a másikról, ajkait beszívva, mérgesen kutatja Kamilla szempárját.
Hát tessék, ez itt az igazság, kérem. Noel Kamillát választotta, őt akarta maga mellett tudni mindig, erre...
...csak egy újabb kudarc, egy ismételt veszteség, amivel alig tud megbirkózni.