Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Boglyas tér → Bogolyfalvi Hivatal és Művelődési Ház → Bogolyfalva Hivatala

Többek között ezért gyűlölte a tanítást. Az egy dolog volt számára, hogy oktatnia kellett a diákokat, és át kellett volna adnia nekik a tudásának legjavát, az viszont egy másik, hogy tisztes polgárként kellett viselkednie, és ilyen nyomozásokban részt vennie - ha csak szakértőként is. Belegondolva viszont, ki mást kértek volna fel erre? Kétségkívül ő tudott a legtöbbet a vámpírokról és a támadásaikról, harapásaikról, hiszen úgy, ahogy ő is közéjük tartozott. Alaposan meg is lepte, hogy nem gyanúsítottként fordultak először hozzá; ha ő akart volna kinyomozni egy gyilkosságot, minden bizonnyal azoknál kezdi, akik a falu közvetlen közelében élnek, és képesek megharapni valakit - vámpírfogakkal. Ebbe a kategóriába pedig rajta kívül beletartozott még két diáklány, akik hiába tűntek ártalmatlannak, akár tehették ők is. A vámpírok természete nagyon is ösztönös, nem azt teszik, amit józan eszükkel szeretnének, hanem, amit az ösztöneik diktálnak nekik.
Kénytelen-kellet tehát besétált a minisztériumi kirendeltségre. Az még hagyján, hogy idehívták őt szakértőnek, és egy ideig biztosan élvezheti a minisztérium vendégszeretetét, az viszont már kissé nagy kérés, hogy az egészet tartsa titokban. Nem azon volt a hangsúly, hogy szándékában állt volna elmondani valakinek, csupán az egész szervezkedés az emberek háta mögött igazságtalan volt. Az ő falujukban történt az eset, miért is ne tudhatnának róla? Legalább lehetséges, hogy kissé odafigyelnének az esetleges veszélyekre. A diákokra is jó hatással lenne a dolog - bejárnának az órájára, és lehetséges, hogy nem csak úgy tennének, mint akik figyelnek, hanem valóban fel is fognák a szavai értelmét.
Ellenérzésekkel indult el a kastélyból fekete kabátját felvéve, megvédve magát a késő őszi hidegtől. Konkrétumokat nem tudott, csupán, hogy történt egy gyilkosság a faluban, és, hogy vámpírokra gyanakodnak. Nem kedvelte a hivatalnokokat, vagy akár a hozzáállásukat sem, ezért is éri felüdülésként, amikor az őt fogadó auror közli, hogy át kell menniük az ispotályba - az ok azonban nem túl fényes. Újabb eset, újabb halott. És megint a vámpírharapásnyom.
Sóhajtva veszi fel ismét fekete kabátját, és indul el az ispotály felé, ahová a testet vitték. Az egész furcsán abszurdnak tűnik, hiszen az első áldozatot is fényes nappal, a hazafelé igyekvő emberek között ölték meg. A vámpírok általában előrelátóbbak, és jobban megtervezik a vadászatukat, és szinte soha nem ilyen felelőtlenek - kivétel talán újszülött vámpírok esetében. Ők viszont nem elégednének meg egy-egy emberrel, vérfürdőt rendeznének a nyílt utcán. Nem mond azonban semmit az őt kísérőnek, kétségeit megtartja magának, és nem bocsátkozik előzetes feltevésekbe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A bizonyos éjszaka óta a kapcsolatukat leginkább úgy lehetne jellemezni, hogy kissé távolságtartóbbá vált. A közös munkájuknak nem származott belőle semmilyen kára, de szigorúan nem beszéltek róla, hogy mi is történt pontosan, valamint a hozzá kapcsolódó dolgokat sem hozták szóba. Az életjeleinek megfigyeléséről nem mondott le, azonban nagyobb távolságokat hagyott, inkább csak távolról tanulmányozta. A seb már az enyhe zavarban töltött másnap reggelre elhalványodott, az átlagos látással rendelkező emberek számára láthatatlanná vált, ő azonban még mindig pontosan látta a körvonalát, a fogainak a nyomait, és mindez emlékeztette a szintre, ahová, ha lehet, soha többé nem akart lecsúszni.
Nem rekedtek meg a történteknél, a napok pedig mentek tovább, és így, majdnem egy hét elteltével, már teljes mértékben visszatértek a megszokott rutinhoz, ami a tanár-tanársegéd kapcsolatukkal az elmúlt hónapban általánossá vált. Beszélgetéseik hangnemét még mindig többségében a gúny és az irónia jellemezte ki, egy két különösebb pillantáson kívül nem történt semmi változás közöttük. És számára ez volt a lényeg, így is éppen eléggé érzékenyen érintette az esetenként megjelenő félelem a lány pillantásában, amiről tisztában volt vele, hogy miért van ott. Az élet azonban nem állt meg itt, bármennyire is sajnálta, voltak kötelességei is, mint például a tanítás. Szabadidejében teljes mértékben a kutatására koncentrált, sok időt töltött lent a faluban, a megbeszélései során, tehát szinte egy perce sem volt arra, hogy a történteken rágja magát. Elhatározta, hogy többet ez nem fog előfordulni, és sziklaszilárdan tartotta is magát hozzá.
Egy sötétkék farmert, és szürke inget viselve indult el az alagsori lakrészétől a könyvtárba. Szüksége volt néhány könyvre, amik nem számítottak túlontúl ritkának, így esélyt látott rá, hogy az iskolai könyvtárban is megtalálja őket, nem úgy, mint a különösen ritka köteteket, amelyeknek megkaparintásához akár ezer kilométereket is kellett utazni. Belépve a terembe Matildát nem látta a helyén, elindult hát a hátsó részleg felé, ahol az olyan ritkán használt könyveket tárolták, amikre neki most éppen szüksége volt. A céljától csak a túlontúl ismerős navinés meglátása téríti el. Megtorpan, néhány pillanatig gondolkodik rajta, hogy továbbmenjen, mintha fel sem tűnt volna neki, hogy Zoé itt van, de aztán egy megadó sóhajjal lép oda a polchoz, és emeli le neki a könyvet, amiért éppen nyújtózkodik.
- Remélem a vámpírológiát tanulmányozod ennyire lelkesen - jegyzi meg gúnyosan, ahogy néhány lépést hátrál, és karjait keresztbe fonva nekidől az asztal szélének. A könyvtár meglehetősen kihalt, egy-két túlontúl odaadó tanuló bújja csak a könyveket, szerencséjükre ők sem a hátsó részben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Nem akarja meghallani a lány felől érkező gondolatokat, igyekszik felemelni a falat a fejébe, ami kizárja a mások fejéből érkező hangokat. Ennek a képességnek vannak előnyei, ugyanakkor néha a hátrányok kerülnek előtérbe, mint például most is. Anélkül is tudja, hogy mire gondol a lány, hogy belemászna a fejébe, hiszen neki is éppen ugyanúgy akörül forog a tudata. Az este nyilvánvalóan Zoéban is nagy nyomott hagyott, hiába igyekezte nem mutatni. A külvilág számára azonban ragaszkodtak a szigorú tanár-diák, azaz inkább tanár-tanársegéd kapcsolathoz. Felszínesen nem is volt több, azonban az éjszaka eseményei mégsem számítottak elhanyagolható tényezőnek. Olyannak sem, amit egykönnyen elfelejt az ember, vagy éppen a félvámpír. És bármennyire is felejteni akart volna, lépten-nyomon a navinés prefektusba botlott, még a könyvtár ennyire elhagyatott részlegében is, egy viszonylag késői órán. Hallja az apró zavart a szívdobogásának, amit csupán egy kissé gúnyos félmosollyal a saját hatásának tulajdonít, de még ha ezt nem is hallaná, a sikítást minden bizonnyal igen. Még talán az Eridon toronyban is hallották.
- Mondjuk sikíthatnék, mint te? - kérdez vissza gúnyosan, miközben birtokba veszi a helyét az asztalnak támaszkodva. Nem szereti felhívni magára a figyelmet, hogyha valaki számára észrevétlenül tud mozogni, az már előnyt jelent a taktikai lépésekben. Hiába nem volt most szükség helyzet, bevallotta magának, hogy valamilyen szinten élvezte a szívbajt hozni a lányra. Ez még az ártalmatlanabb fajta félelemhez tartozott, nem pedig ahhoz, amit soha többé nem akart látni az arcán. A könyvet minden erőlködés nélkül odaadja neki, nem érdekli, hogy milyen is az olvasmány. Hiába lenne neki is jobb dolga, ki nem hagyna egy alkalmat, amikor zavarhatja a lányt valamiben. Például a "tanulásban". A pukedlizésre csak vág egy pofát, nem kezdi el ecsetelni neki, hogy a mozdulat mennyire hibás volt. Bár ő már nem abban a korban született, amikor az ilyenfajta mozdulatok divatosnak számított, azért néhány dolgot megtanult. Ha pedig már valaki csinált valami, akkor azt csinálja rendesen.
- Ha a tanárod egy felfuvalkodott hólyag lenne, nem tanulnád a tárgyát. - Arcán egy grimasz ül, ahogy keresztbe font karokkal néz le rá a székre.  - De minden esetre biztosan élvezni fogod a házi dolgozatot. - A gúny kedvéért egy vigyorral rákacsint. Tudja, hogy ezzel idegesíti, és zavarja Zoét, de jelenleg éppen ez a lényeg számára. Az újabb vámpírkrónikák pedig várhatnak, sejtette, hogy nem tervezi elvinni őket senki sehová.
- Hogyhogy nem a barátoddal készülsz? - felvonja a szemöldökét, a "barát" szót különösen lekezelő hangnemben mondja. Bár személyesen nem ismerte a férfit, és semmi problémája sem akadt vele, jól esett számára ezzel idegesíteni a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

Anélkül is érzi a feszültséget a helyzetben, hogy rápillantana Zoé arcára. Az idegszálai, érzékei mind a lányra éleződnek ki, teljesen és tökéletesen tisztában van vele, hogy jelenleg mennyire nem kívánatos a társasága. A könyvtárba egyébként sem barátkozni járnak az emberek. Még magának sem vallotta be, de valahol mélyen tudta, hogy most is csak azért van itt, hogy ne csak a már megszokott körülmények között töltsenek együtt időt. Szüksége volt rá, hogy lássa, hogyan viselkedik a közelébe a lány, ha nem a megszokott irodában, vagy tanteremben találkoznak, és végzik a dolgukat, hanem a helyszín sokkal semlegesebb. Nem volt megtervezve ez a találkozó, de örült, hogy így alakult, bár figyelve a reakcióját, Zoé ezt nem mondhatta el magáról.
Szándékosan nem viselkedett vele az "eset" után máshogy, vagyis elnézőbben, csak távolról figyelte az életjeleit, és, hogy mit tesz éppen. A vámpírológiához kapcsolódó elvárásai azonban nem csökkentek, alapból is tisztában volt vele, hogy a lány nem a tantárgy iránti megszállottsága miatt jelentkezett tanársegédnek, így nem tervezte, hogy megkönnyíti a dolgát, és megadja neki az örömöt, hogy esetleg kevesebbet követel tőle. Az egy dolog volt, hogy az órákra nem járt be, ettől függetlenül a házi dolgozatokat és teszteket neki is ugyanúgy meg kellett írnia. Valahol remélte, hogy előbb-utóbb lemond a pozíciójáról, és minimalizálja az esélyét még egy olyan éjszakának, mint a múltkori, azonban a prefektus sziklaszilárdan kitartott, és maradt gúnyolódni és ironizálni vele. Nyilván valamilyen szinten élvezte a társaságát, vagy csupán nem akart ő lenni a gyengébb fél, és idő előtt feladni a versenyt - számára egyre ment.
A válaszra a gúnyos félmosoly egy pillanat alatt eltűnik az arcáról, teste megmerevedik, testtartása is feszültebbé válik. Ajkait egy vékony csíkká préseli össze, szemöldökét gondterhelten összevonja, és néhány ránc is megjelenik a homlokán. Talán eltúlozta a gúnyolódást, azonban ezt határozottan övön alulinak érezte, még Zoétól is. A gúnyolódásuk megszokott volt, azonban egy adott határvonalat sosem lépett át egyikük sem. Okkal.
- Azon is elgondolkozhatnál, hogy mennyire nem ajánlatos provokálni egy vámpírt. - Mert rossz vége lesz... Bár közelébe nem volt érzelmei elszabadulásához és a visszatéréshez az ösztönlény állapothoz, ismerte magát és a fajtáját annyira, hogy tudja, náluk sosem lehet semmiben biztos az ember. Egyik pillanatban még minden rendben, békés mindenki, a következőben meg már észre sem veszik, és alig, vagy egyáltalán nem élnek. Nem kerül a vámpíroknak nagy fáradtságba végezni bárkivel, és egyes személyek előszeretettel teszik meg.
- Csak egy kérdés volt - jegyzi meg halkan. A könyv általi ütésre meg szem rezzen, egy villámgyors mozdulattal fogja meg a kötetet, hogy a belé ütközés után ne landoljon a földön, majd az asztalra helyezi és megadóan felemeli a kezeit. Nem gondolta, hogy szavai ilyen hatást váltanak majd ki a lányból, felettébb érdekes volt számára így látni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

A meghitt légkör, a viszonylagos magány, és közeliség, mind annak az éjszakának az érzéseit keltik benne. Nem akarja ezt érezni, küzd ellenük. Arcán semmi érzelem nem látszódik, a gúny is eltűnőben van, ahogy az asztalhoz biztos távolságba sétál, karjait kissé talán védekezőn fonja keresztbe maga előtt. Nem a kártól fél, amit a lány tehet benne, az nem érdekli különösebben, egyszerűen csak az emlékeket igyekszik elkerülni, amelyek hála az átlagon feletti látásának és memóriájának egyáltalán nem halványultak el az elmúlt hét során. Sőt, csak erősebben, intenzívebben éltek benne, főként most, hogy ismét ennyire közel került hozzá. A tanteremben az elmúlt találkozásaik alkalmával, mikor is szigorúan ragaszkodtak a tanár-tanársegéd viszonyhoz, igyekezték megtartani a három lépés távolságot, hogy még véletlenül se kerüljenek egymás személyes terébe. Ő viszont azzal a megfontolatlan döntésével, hogy az orra elől emelte le a könyvet, testközelbe került hozzá, ami nem jelentett feltétlenül jót. Nem volt éhes, a benne élő szörnyeteg egyelőre szunnyadt, azonban a lelkiismeretére hirtelen ránehezedett minden, aminek az átgondolását, vagy megbeszélését eddig kerülni akarta a bizonyos éjszaka óta.
A hirtelen beállt csöndben még a vastag könyvespolcok fájában élősködő szú kapargálását is hallani lehet szinte, egyikük sem érzi magát kényelmesen a kialakult helyzetben. Kerüli a pillantását, néz mindenhová a sötét éjszakát mutató ablaktól a még mindig kihalt és üres folyosókra a könyvek alatt roskadozó polcok között. Fájt neki, nagyon is, hiába nem mondja ki szavakkal, de teljesen biztos benne, hogy ezt Zoé jól tudja; másképp nem lépte volna át a láthatatlan határt az elegendő és a túl sok és bántó gúny között.
- Én nem úgy veszem észre. - Pillantása szigorú, végül Zoén állapodik meg, testhelyzetén még mindig nem változtatva. A vámpírok provokálása a legostobább ötlet, és bár tény, hogy éles helyzetben ez még a lánynak sem jutott eszébe, vele szemben sem mindig tanácsos. Mint például most. Ha ugyanaz az éhség uralkodna felette, mint a bizonyos éjszakán, a navinés már egészen biztosan nincs itt. Vagy legalábbis nem így, hanem a múltkorihoz hasonló állapotban.
- Miért lennék féltékeny? Nincs rá okom - ráncolja a homlokát, mint aki nem érti, mire próbál célozni a lány, holott tudja pontosan. Furcsa, tisztában van vele, hogy Zoé szavai mögött van valami realitás, de a féltékenység, mint érzelem eddigi élete során elkerülte, most is így van. Nem érzi fenyegetve magát, és nem hiszi, hogy egyáltalán joga lenne hozzá, hiszen papíron semmi több nincs közöttük a tanár-tanársegéd kapcsolatnál.
- Igen, mehetek. - Szavai ellenére nem mozdul el a helyéről, áll a lány mellett az asztalnak dőlve, és kék íriszeit a prefektus barnáiba fúrja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Első emelet → Könyvtár

- Igaz - bólint, összepréselve ajkait. Zoénak igaza volt, nem tartozott teljes mértékben a vérszívók közé, mégis hajlamos volt magát velük rokonítani a kikerülhetetlen szükségletei miatt. Az emberek pedig egyébként is általában minden lényt, akiknek az életben maradásukhoz emberi vérre volt szükségük, vámpírnak neveztek, nem igazán számított, hogy neki az élőhalotti mellett van egy nagyon is emberi része. Az évek során az emberek zöme vérszívónak nevezte őt, rászokott tehát ő is a megnevezésre. Neki aztán teljesen mindegy volt, hogy ott van-e a fajmegnevezése előtt a "fél"-szócska, túlságosan sokat nem változtatott a jelentésen. Szörnyeteg volt, és szörnyű dolgokra volt képes az emberfeletti képességeinek birtokában. Na meg nagyrészt nélkülük is. Nem sokat használt közülük, mikor például ölt, vagy, mikor a múltkor Zoé kárára csillapította az éhségét. Azóta is bánta, a lány pedig ezzel - szerinte - teljesen tisztában volt, éppen ezért nem hagyott ki egyetlen lehetőséget sem, hogy a szemére vesse. Nem mutatta ki a dologgal kapcsolatban az érzelmeit - ahogyan semmi mással kapcsolatban sem -, de valahol mélyen megérintette.
- Örülök, hogy te is beismered, hogy a barátod nem fenyegetés számomra. - Így volt, nem kételkedett benne. A féltékenység pedig nem volt az ő stílusa. Néhány éjszakával ezelőtt ivott Zoé véréből, és a lány az éjszakát az ő lakrészében töltötte, ami a hallottak alapján már sokkal több, mint amit Vécseyvel csinált. Miért aggódott volna tehát a dolog miatt? Látja rajta a kényszert, hogy vissza akar vágni, de nem tud mivel, ennek hatására egy féloldalas mosoly kúszik arcára. Elégedett magával.
Érdeklődőn figyeli, ahogy Zoé megmozdul, és helyzetet változtat, de nem szól semmit. Mikor azonban a csupasz nyaka feltárul előtte, az előbbi apró mosoly teljesen eltűnik az arcáról, pillantása rideggé válik, ahogy - az emberek számára láthatatlan - seb körvonalait nézi. Miatta van ott a sok fognyom, ezzel tisztában van, ahogyan a navinés is. Ez azért még az ő szemében is övön alulinak hat, biztos benne, hogy Zoé tudja, milyen hatással lesz rá a fogai nyomának látványa.
Hirtelen mozdul közelebb a lányhoz, nem is akarja az emberi sebesség látszatát kelteni. Lép egy lépést felé, hogy közvetlenül előtte álljon meg, majd egy újabb gyors mozdulattal jéghideg ujjait Zoé nyakához emeli, és finoman végigsimít a harapásnyomon. Igazából semmilyen célja nincs a mozdulattal, viszony reméli, hogy saját taktikáját alkalmazhatja a lány ellen, és a hirtelen jött közelségtől majd ő fog elmenekülni.