Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → OFF csevegő

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Régen nem tette már ki a lábát a kastélyból csupán a szórakozás kedvéért. Éppen elég régen ahhoz, hogy így az őszi időjárás megérkeztével rávegye magát, hogy fogja Zoét és a "változatosság gyönyörködtet"-elvet felhasználva rávegye egy falusi kirándulásra. Persze, az ex-navinés nála határozottabban többször mozdult ki az iskola falai közül, már csak a bolt miatt is, de neki ez a cselekedet valahogy a nyári hónapokban kimaradt. Nem szerette azt a néhány hónapot, az ő ízlésének túlontúl meleg volt kint, és ez arra ösztönözte a diákokat, meg a falulakókat, hogy tömeges tobzódásba kezdjenek. Ő pedig a tömeget sosem kedvelte, legtöbbször igyekezte elkerülni. Így maradt a B-terv, és egyedül akkor hagyta el az alagsori lakrészét, mikor a szükségletei erre késztették - ezt is igyekezett többnyire titokban tartani, hogy ne kelljen magát szembetalálnia egy bizonyos mélybarna szempár ítélő pillantásával.
Mert mostanában akármennyire is hajlandó volt a határaikat feszegetni, tudta, hogy nem vihetik túlzásba. Akarta, hazudna, ha ezt tagadná... Hiszen ki ne akarta volna a friss, életerőadó vért, ami ráadásul közvetlenül az egyetlen embertől jön, akit huzamosabb időn keresztül is képes megtűrni a közelében? Ezerszer jobb, kényelmesebb, egyszerűbb és magától értetődőbb volt Zoé véréből inni, mint eljárni a kastélyból a sötét éjszakák leple alatt, és vadászni, holmi random idegen véréből élni. De volt egy határ, amit egyszerűen nem léphetett túl anélkül, hogy tartósabban bántaná Zoét, és azt a határvonalat ő szentként tisztelte. Még akkor is, ha a legidősebb Czettner rengetegszer hadakozott ellene.
Ki kellett szakadniuk onnan, az egész patthelyzetből, amibe már éppen elég régen belekerültek. Mindkettőjüknek szüksége volt egy kis környezetváltozásra, erre a célra pedig éppen eléggé tökéletesen megfelelt a falu. Egy egyszerű sötét farmert, és világosszürke inget visel, semmi különlegeset, éppen eleget ahhoz, hogy beolvadjon a tömegbe - már amennyire ez itt lehetséges. Az úriember még mindig él benne, úgyhogy miután az ajtót kinyitva előreengedi Zoét, a székét is kihúzza, ahogy a helyiség egyik hátsó asztalához sétálnak, és csak utána foglal ő is helyet.
- Mit iszol? - kérdezi egy apró félmosollyal a vele szembenülőtől, ahogy a pincér feléjük közelít. Nem volt kifejezetten az az étterembe járós ember - azaz félvámpír -, de azért sejtette, hogyha vért rendelne, nem olyan lelkesen szolgálnák ki, így saját magának csupán egy scotch-ot kér, és Zoé választására várva visszafordítja rá a tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Bár magának sem szívesen vallaná be, egészen jól esett, hogy végre nem az iskola megszokott, monoton kőfalai között múlatták az időt. Persze, annak is megvolt a maga oka, hiszen még mindig Zoé tanárának számított, és ezt néhányan még mindig nem nézték jó szemmel - főleg a mások életébe belemászó, az igazságot elferdítő szipirtyók. Így igyekeztek a kapcsolatukat zárt ajtók mögött tartani, nem okozni nagy feltűnést, és csak olyankor mozdulni ki, mikor biztosak voltak benne, hogy senki szemét nem szúrják. Nem, nem tartották titokban, nem titkoltak semmit. Erre mutat az is, hogy nem is annyira régen meglátogatták együtt Zoé családját. Egyszerűen csak nem dörgölték mások arcába a tényt, hogy együtt vannak - bár ez akkor is így történt volna, ha nem egy tanár-diák kapcsolatról van szó, hiszen egyikük sem volt az a felvágós típus. Néha azonban nekik is kellett a változatosság, és éppen ezért mozdultak végre ki a hűvös alagsorból.
Bólint a pincér felé, ahogy Zoé is leadja a rendelést, és az asztalon lévő étlap felé nyúl, hogy a lány felé tolja. Ő maga nem tervezett itt semmit sem fogyasztani. Nem azért, mert nem lenne rá képes - félvámpírként az emberi étel legalább olyan elemi összetevő volt a számára, mint a vér -, egyszerűen csak most másra vágyott. Olyan valamire, amihez ez nem a megfelelő helynek tűnt. Maradt tehát a whiskeynél, hiszen az alkohol köztudottan elnyomja a vámpíréhséget - legalábbis egy kis időre. Sokan ezt tévhitnek gondolták, ő azonban tapasztalatból tudott volna róla beszélni, hogy nagyon is így van.
- De a hatása jó. - Pillant Zoéra egy nyomatékosító pillantással. Tudja, hogy az alkoholtartalmú, erős ital nem tartozott a lány kedvencei közé, csupán egyetlen egyszer tudta ráerőszakolni, akkor is a szélsőséges helyzet miatt. Ő azonban szerette - vagyis fogalmazzunk úgy, hogy már régen megszokta az ízét. Olyan volt neki, mint az egyszerű halandóknak a víz, vagyis talán még fontosabb. Ha nem akarta, hogy a vérengző fenevad előtörjön belőle, ezzel visszatarthatta. Bár most még talán nem volt annyira durva a helyzet, hogy a visszatartó hatásra szüksége legyen.
- Igen, és? Végre nem köthetnek belénk - von vállat. Mindig úgy gondolta, hogy mikor végez az iskolával, Zoé itt marad a faluban, és dolgozni kezd a szakmájában, vagy esetleg együtt elköltöznek innen valahová, hiszen ő sem nagyon ragaszkodott a tanításhoz. A szomorú hangnem azonban arra készteti, hogy összeráncolja a homlokát és kérdőn pillantson a lányra, nem igazán értve, hogy mit akar mondani.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

- Rám más hatással van, mint rád, te is tudod. - Mondhatná, hogy azért, mert félvámpír, azonban valószínűleg nem ez az egyetlen oka a dolognak. Alapból a férfiak hajlamosabbak szeretni a whiskeyt, míg a nők a gyengébb, nőiesebb italoknál maradnak, és lehet, hogy ez érezteti a hatását az itallal kapcsolatban most is. Ő már emberként is kedvelte, bár akkor még meglehetősen korlátozott mennyiségben lehetett kapni, nem úgy, mint most. Mára már sokkal egyszerűbbé vált a hozzájutás, főleg a kastélyban, ahol a manók kérés nélkül töltik meg újra és újra a szobájában található kristályüveget, ami kár tagadni, de egy hét alatt általában kiürül. Soha senki sem mondta neki, hogy fogja vissza az ivászatot, hiszen nem olyan rá a hatása, mint az emberekre. Ő nem igazán képes lerészegedni, a sárga földig inni magát, így nem is okoz problémát a fogyasztása. Nem úgy, mint a navinésnek, akinek egyetlen egy pohár is elég volt - ami akkor nagyon is jól jött.
- Akkor miről van szó? - kérdezi arcán még mindig a kérdő pillantással. Kezd belezavarodni a dologba, ötlete sincs, hogy hová fognak kilyukadni. Ez is egy azon pillanatok közül, amikor eldobná legszívesebben a modorát, és kikutatná Zoé gondolatai közül, hogy mi is jár a fejében. Sosem szerette a meglepetés erejét, jobban kedvelte, hogyha tisztában van mások következő lépésével. Ez pedig különösen igaz volt Zoéra, aki az egyetlen lélegző embernek számított, akit megtűrt a társaságában huzamosabb ideig - több éve, hogyha utánaszámolnak.
- Miért ne tudnám? Eddig sem voltál kifejezetten a tanársegédem. - Vagy talán csak a legelején az egésznek, amíg nem volt közöttük semmi. Vagy legalábbis semmi kimondott. Persze, Zoé utána is többet tanult a vámpírokról, mint a többi diák, de a közöttük lévő viszony nem korlátozódott a tanár-tanársegéd kapcsolatra. Sokkal több volt annál, és így maga a tanársegédi tisztség nagyon is a háttérbe szorult. Persze, így fennáll majd a probléma, hogy új tanársegéd után kell majd néznie, de ez csak a jövő zenéje.
- Miről van szó valójában? - Sürgeti, ez tény. Sosem szerette, ha megvárakoztatták, eltitkoltak előle valamit, főleg nem, hogyha egy ilyen komoly - vagy legalábbis komolynak tűnő - témáról volt szó.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Mivel gyorsabban gyógyult az átlag emberenél és nem is nagyon voltak rá kihatással az egészségkárosító dolgok, neki nem kellett rá odafigyelnie, hogy mennyit iszik. Egyébként is bőven voltak veszélyesebb dolgok az életében, és, hogyha egyszer majd odajut, hogy meg kell halnia valamitől, fogadni mert volna rá, hogy az nem a májkárosodás lesz, hanem sokkal inkább mondjuk valamilyen erőszakos természetű dolog. Mondjuk egy vámpír bosszúja, vagy egyebek.
A kérdő, és kissé talán rideg pillantását még mindig nem fordítja el Zoé szemeiről, ott próbál a témára utaló nyomok után kutakodni. Réges-régen megfogadta, hogy tiszteletben tartja Zoé privát szféráját és nem mászik bele a gondolataiba. Valahogy nem tűnt fairnek, még akkor sem, ha egy kis gondolatolvasással nagyon is sok bosszúságtól meg tudta volna kímélni saját magát - és talán néhány veszekedéstől mindkettőjüket. Most sem kellett volna sok mindent csinálnia... a lány talán észre sem vette volna, hogyha csupán néhány másodperc erejéig belepillant a fejébe, esetleg kiolvassa, hogy mire is gondol, mi a célja, mit tervez tenni. Nem került volna számára sok energiába, és már tudná is, hogy mi az a nagyon komoly téma, amit meg kell beszélniük. De nem. Megígérte magának és Zoénak is, hogy nem fogja megtenni. Attól még, hogy félvámpír, nem pedig egy normális ember, megegyeztek abban, hogy megpróbálják a kapcsolatukat normálisan kezelni. A normalitásba pedig a gondolatolvasás még egy minimális szinten sem fér bele.
Ahogy a kérdés kicsúszik Zoé száján, néhány pillanatig, talán percekig is csak megmerevedve nézi még mindig az arcát, jeleket keresve. Hogy elengedné-e? Nem. Teljességgel kizárt. Van az a mondás, hogy, ha szeretsz valamit, engedd el, és, ha visszajön, akkor a tiéd, ha nem, akkor sosem volt a tiéd. Mindig úgy értelmezte ezt a gondolatot, mint a lehető legnagyobb hülyeséget, amit ember mondhat. Ha szeretsz valamit, vagy esetünkben, valakit, ne engedd el. Miért tennéd?  A whiskey-s poharáért nyúl, és egy húzásra önti le a torkán az égető italt, csak utána nyitja szólásra a száját.
- Nem - válaszolja nemes egyszerűséggel mélyen Zoé szemeibe nézve, majd egy száraz nevetés után egy keserű félmosollyal folytatja. - Túl önző vagyok hozzá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Az apró mosolynak az elfojtása nem kerüli el a figyelmét, de kellően komolynak érzi a témát ahhoz, hogy ne tegye szóvá. Nem érti, hogy mi ennek az egésznek a lényege. Bár tény, hogy ő sosem volt olyan verbális az érzésivel kapcsolatban, mint Zoé, bízott benne, hogy a lány tudja, mit is érez iránta és mennyire fontos neki. Hiszen hogy ne lenne fontos? Ő az egyetlen - és tényleg az egyetlen - ember azóta, hogy a rokonsága kihalt, és a barátai is eltűntek többé-kevésbé a Föld felszínéről, akit tényleg közel engedett magához. Akivel tényleg sok időt töltött, akivel most már több, mint két éve tölti a mindennapjainak nagyobb hányadát. És, amit felépítettek, amit kitaláltak, az egész jól működik úgy, ahogy van, miért is változtatna ezen? Bár nem túl gyakran járnak ilyen dolgok a fejében, így hirtelen biztos benne, hogy nem lenne képes Zoét elengedni. Nem így, nem bármi ok nélkül. Nem úgy, hogy teljesen tisztában van vele, hogy a lány szereti őt, valamint a saját érzései sem akadályok. Nem úgy, hogy tudja, hogy semmi akadály nincs közöttük - a nyilvánvalón kívül, aminek az áthidalását eléggé jól megoldották a múltban is.
- Nem - állítja sziklaszilárd bizonyossággal. Ha komolyan odáig fajulna a helyzet - ami nem valószínű, hogy valaha is megtörténik -, akkor sem hagyná, hogy Zoé menjen. Inkább, mikor végképp kilátástalannak gondolja a kettőjük kapcsolatát, fogná magát, és egyik éjszaka minden szó nélkül ott hagyná a navinést az ágyában, ahová annyira jól beillik. Nem tartja magát képesnek a búcsúzásra, éppen elégben volt része, mikor eltemetett a környezetében szinte mindenkit, aki valaha fontos volt számára. Nem kellett több búcsúzás.
- Ezt most komolyan kérdezed? - Pillant rá immár egy sokkal őszintébb mosollyal az arcán. A pincér járkálása elkerüli a figyelmét, de az újonnan teli poharat ujjai közé véve lötykölni kezdi benne az aranyló italt, a pillantását a folyadékra fordítva. Félvámpír volt, megáldva éles, emberfeletti érzékekkel, és teljesen biztos volt benne, hogy vissza tudná tartani Zoét, hogyha akarná. Még nagyon meg sem kellene erőltetnie magát, hiszen mellőle nem igazán lehet elszökni.
- Honnan jött ez az egész? - kérdezi, ahogy a pillantását az ujjai között tartott kristálypohárról visszafordítja Zoé mélybarna szemeibe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Nem stílusa tippelgetni. Sosem akarta kitalálni, hogy a másik mit akar, találgatózni, puhatolózni a sötétségben. Inkább kiolvasta az illető fejéből a választ a kérdéseire, vagy megvárta, amíg saját szándékából elmondja - bár utóbbi ritkábban fordult elő -, de nem találgatott. Nem akart mellélőni, teljesen mást elképzelni és másra számítani, így ez volt a megoldás. A legtöbb esetbe egészen türelmesen várakozott, hiszen ideje az volt bőven, ha mása nem is. Most azonban, annak ellenére, hogy még alig fél órája ültek az étteremben, kezdett türelmetlen lenni Zoéval szemben. Tudni akarta, hogy mire megy ki az egész. Válaszolgatott a kissé abszurdumnak tűnő kérdéseire, eddig tűrte, hogy a navinés kihozza a helyzetből, amit ki akart hozni - és ami előtte egyelőre még titok volt. De most elégnek tűnt, tudni akarta, hogy mi is ennek az egésznek a lényege.
Még mindig, arckifejezésén nem változtatva, vagyis szemöldökét enyhén felhúzva, szemeiben kérdő pillantással várja Zoé válaszát. Nem a körítésre kíváncsi, elhiszi, hogy tényleg érdekelte a dolog, de akkor sem így adta volna elő, ha csak erről van szó. Lennie kellett tehát valami másnak a háttérben, és ez az, ami őt legjobban érdekelte. Tanult emberként - tanárként, ha úgy tetszik -, mindig a tudást hajszolta, és nem tett jót a lelkének, hogyha információt, ráadásul értékeset tartottak vissza tőle. Az pedig különösen nem tetszett neki, hogy ezt Zoé tette.
- Csak, hogy tudd, zavar, hogy kétségbe vonod az elkötelezettségemet irántad - jegyzi meg egy félmosollyal az arcán, ami azonban nem marad ott sokáig. Bár a lány más szélesen vigyorog, ő még nem tudja ilyen gyorsan elengedni a komoly témát. Főleg azért, mert az igazi válaszra még mindig várni kell, bár nem is tudja, hogy Zoé ki akarja-e egyáltalán fejteni az okait. A pregamenre pillantva aztán egy csapásra megszállja a nyugalom.
- Tudja kisasszony, örülni fogok neki, hogy már nem lesz a tanítványom. Csapnivaló egy diák volt - ereszt meg Zoé felé egy vigyort, ami részben a megszólításának is szól. Tény, sosem volt közöttük formális a viszony és ez így volt jól. Nem változtatna rajta semmit, még akkor sem, ha megtehetné. Ennek az egésznek így kellett megtörténnie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

A választ hallván csupán egy kérdő és kissé talán rideg pillantást vet Zoéra, ahogy ott ül vele szemben, szélesen vigyorogva, mint a gyerek, aki éppen kapott egy új játékot az anyjától. Nem érti. Fogalma sincs róla, hogy, ha ennyire bizonyoson állítja, hogy tudja, hogy mit érez iránta, mégis mire volt jó az elmúlt órának a nem kevés idegtépő pillanata. Próbálja megfejteni, próbál rájönni, kitalálni, hogy mi is járhat mégis Zoé - és tőle elvonatkoztatva, általánosan a nők - fejében, de egyszerűen még több, mint hetven évnyi tapasztalattal a háta mögött sincs a leghalványabb fogalma sem róla.
- Akkor mégis mire ment ki ez az egész?! - Egyszerűen nem érti, hogy mire volt jó a drámai hangulat, miért kellett úgy tennie Zoénak, mintha távozni akarna, mikor a valóságban semmi ilyenről sincs szó. Szimplán csak tanárként fog továbbra a kastélyban maradni, nem pedig diákként. Persze, más lesz, hozzá kell majd szokniuk ehhez az új helyzethez is, de lesznek előnyei. Például most már nyilvánosan is folytathatják akár a kapcsolatukat - nem mintha bármelyikük is a folyosókon mászkálva akarna bevonni másokat a magánéletükbe.
- Valóban? Valamiért a gyakorlati "órákon" nem így éreztem. - Mosolyog rá egy kicsit gúnyos, nagyon önelégült félmosollyal az arcán. Sosem volt titok előtte, hogy Zoé nem szerette a tantárgyát, még annak ellenére sem, hogy tanársegéd volt. Arra a pozícióra is csak azért jelentkezett anno, hogy őt idegesítse - és láthatja mindenki, hogy ennek ellenére is hova jutottak el. Ez is egy olyan dolog, egy olyan esemény volt az életükben, amit nem irányíthattak. Valami olyan, aminek egyszerűen csak meg kellett történnie és egyiküknek sem volt beleszólásuk. Nem is akartak beleszólni, egyikük sem. Sodródtak az árral az elmúlt két évben, ugyanúgy, ahogyan most is teszik.
- Így viszont úgy tűnik, hogy új tanársegéd után kell majd néznem. Bár fogadni mernék rá, hogy szinte bárki lelkesebben csinálná, mint te - mondja kicsit elgondolkozva, felidézve Zoé tanársegédi hozzájárulását a tantárgy tanításához - bár a vizsgák javításán kívül nem túl sok jut az eszébe. Nem teszi hozzá, de úgy gondolja, hogy az a bizonyos hozzájárulás megvolt, csupán nem az életüknek azon a színterén, ahol kellett volna lennie. Inkább egy sokkal privátabb környezetben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

Kétségek és gondolatok. Két olyan dolog, amit ennyi leélt idő után már nem is tudna levetkőzni magáról. Sokáig élt bezárkózva, híján a külvilággal való bármilyen nemű kapcsolatnak, és ekkor bezárkózott a gondolatai közé olyan mélyen, hogy most is nehezen tud szabadulni tőlük. Mérlegel, elgondolkozik minden egyes cselekedetének kimeneteléről, majd magában teljesen biztosan döntést hoz, amit utána eszébe sincs visszavonni. A kételkedés szintén lételemévé vált, sok mindent kérdőjelezett már meg az elmúlt néhány évtized alatt, és kérdőjelez meg most is. Enélkül talán nem is ő lenne, legalábbis nem tudná magát elképzelni szabadnak és felelőtlennek. Nem, ahhoz túl idős, hogy fittyet hányjon a következményekre. Talán, ha az élete máshogy alakult volna, talán, hogyha akkor nincs az a támadás... Minden csak talán.
- A fejemben történő dolgokat nem tudom befolyásolni. - Persze pontosan tudta, hogy Zoé mire is gondol, az elméje rejtekének melyik részében elrejtett dolgokra - nem kellett gondolatolvasónak lennie, hogy tudja. Már csak tiszteletből sem szívesen hallgat bele a gondolataiba a lánynak, még szerencse, hogy ismeri már annyira, hogy nem is kell.
Egy önmagával teljesen elégedett félmosollyal néz a piruló Zoéra, miközben hátradől a széken. Zavarban van, már megint. Hazudott volna, ha azt állítja, hogy nem szerette, hogy milyen hatással volt rá. Amikor az ember elpirult, az arcában lévő erek kitágultak egy kicsit, és így még több vöröslő folyadék színezte a bőrt. Ez pedig egyet jelentett a még intenzívebb illattal, ami jelenleg nem jelentett gondot neki. Nem volt éhes, a héten néhány napja már gondoskodott a táplálék utánpótlásáról.
- Hanyagoljuk ezt a tanársegéd témát - vágja rá, bár nagyon nem akaródzik neki. Zoé az övé volt, és nem kellett holmi mitugrász kölyök, hogy ott ugráljon körülötte non-stop. Alapjáraton sem szerette, hogyha más emberekkel volt tartósan - talán ez alól kivételt képezett a család. Belegondolva pedig neki sem volt szüksége rá, hogy valami jött-ment diák idegesítse.
- Eddig is az alagsorban lakták szinte, nem tudom, hogy miért csinálnál belőle ügyet - von vállat. Annak ellenére, hogy hivatalosan nem éltek együtt, Zoé tényleg minden idejét nála töltötte. Számára evidensnek tűnt, hogy ez ezentúl sem fog megváltozni, maximum mindenki tudni fog róla.
Nem is maradnak sokáig az étteremben. Sosem kedvelte a kíváncsian rájuk szegeződő szemeket, és ez még mindig így van. Miután elfogyott a tea, egyszerű mozdulattal áll fel, és húzza magával Zoét is, hogy visszainduljanak a kastélyba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egyenletes tempóban haladt a metrókijárat felé, egy pillanatra sem nézve oldalra vagy a háta mögé. Így is tisztában volt vele, hogy követik. Hallotta lépteik tempós koppanását a koszos párizsi aluljáró kőpadlóján, szinte érezte fagyos pillantásaikat a tarkóján. Az őket körülvevő tömeg sem tudta figyelmét megzavarni, minden gondolatát kéretlen társasága kötötte le. Bár előre nézett, nem is látott igazán semmit, nem volt szüksége rá. Szinte már megszokásból egyensúlyozott az emberek egyvelegében, fikarcnyit sem figyelve oda rájuk. Most még arra sem volt ideje, hogy legalább magában kifejezze negatív véleményét erről az egész zsúfoltságról, ami ebben az istenverte városban uralkodott állandó jelleggel.
Pedig nagyon is utálta. Gyűlölt itt lenni, utálta a helyet, az embereket, még a gasztronómiát is. A szűk utcák, a zsúfolt tömegközlekedés, az általánosan uralkodó kosz és büdös... Mind-mind csak rátesznek a Párizzsal szembeni ellenérzéseire. Sosem értette, hogy miért hívná ezt a lepratelepet bárki is a szerelem fővárosának... A muglikat hibbáztatta érte.
Az elmúlt években több időt töltött varázstalan emberek társaságában, mint valaha is szeretett volna. Nem jókedvéből tette, puszta kényszerből, ami arra késztette és készteti még most is, hogy ne csak megtűrje Les Non-Magiques-kat - francia kifejezéssel élve -, hanem egyenesen beolvadjon közéjük. Ezért vállalt kétes munkákat, ezért élt egy öregasszony alagsorában, és ezért használta a szerinte legundorítóbb közlekedési módot: a metrót.
De ez is kevés volt. Gerbert bábjai így is megtalálták... megint. Egyre inkább úgy tűnt, hogy minden óvintézkedés, amit megtett, kevésnek bizonyult. Hozzá volt szokva, hogy néhány havonta költöznie kell, így tudatallattijában már éppen azt tervezgette, hogy mi is legyen a következő úticél. Bármi, ami nem francia.
Elérve a felszínt gondolkodás nélkül követte a tömeget. Éjszaka volt, így szinte biztosnak érezte, hogy - átlagon feletti látásuk ellenére - nem fogják tudni követni, ha a szaga összekeveredik az egyszerű muglikéval. Egy néhány fős társaságot szorosan követve lépett be utánuk egy apró kocsma ajtaján. Legtöbbször, ha inni támadt kedve, a varázslók részére megnyitott francia utcarészre látogatott, most azonban úgy tűnt, ezzel kell beérnie. Percekig áll az ajtóban, érzékszervei kiélesedve az őt követő vámpírokra fókuszáltak. Csak akkor lélegzett fel, mikor semmi jelét nem érezte ellenségeinek.
A nyugalom azonban nem tartott sokáig. Olyan illatot érzett, amit már hosszú évek óta nem, mégsem felejtette el. Ismét megmerevedett, és bár nem látta, tudta, hogy itt van valahol. Itt kell lennie. Most már minden figyelmét az apró és koszos kocsmára fordítva foglalt helyet az egyik félreeső sarokban álló asztalnál.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Valójában nem telt el több néhány évnél, mégis egy örökkévalóságnak tűnik a számára. Mintha egy másik élet lett volna, máshol, más emberekkel körülvéve, más körülmények között. Egy jobb élet, valami, amit sosem értékelt egészen addig, amíg el nem vették tőle. Azok voltak életének legnyugalmasabb hónapjai-évei, bár akkor kínszenvedésnek érezte az unalmas tanórákat, a diákokat, magát az iskolát. Egyetlen fénypontja volt az egésznek, a nő, aki most itt állt, aki mellett egy szempillantás alatt ott teremhetne, és elfeledve az elmúlt hat évet ismét a karjaiban tarthatná. A gondolatra fanyar mosoly kúszik az arcára. Az nem a valóság, csupán fantázia. Egy kósza gondolat, amibe akármennyire is szeretne belekapaszkodni, ahhoz túl sok mindent látott, túl sokat élt meg, hogy egy pillanatra is elhiggye. Ahhoz túlontúl realista, mindig is az volt, és ebben a kvalitásában szemernyit sem változott az eltelt időben.
Az egyik elhaladó pincértől whiskey-t rendelt jéggel, majd sötét pillantásával az aprócska kocsmában lüktető tömeget kezdte el figyelni. Érezte a vérének illatát, haloványan még a parfümjét is, viszont egyelőre nem látta. Legszívesebben körberohant volna a helyiségben, nem fogva vissza vámpírsebességét, azonban most ez nem tűnt bölcs döntésnek, mégiscsak üldözték. Biztos volt benne, hogy Gerbert emberei a környéket pásztázzák utána kutatva, és fülüket hegyezik a szokatlan hangokra, mint például egy rakat mugli ijedt kiáltása.
A pincér - annak ellenére, hogy a kocsmában nincs asztali kiszolgálás - az asztalkára helyezi le italát, valószínűleg érezve, hogy ennek a vendégnek nem javasolt nemet mondani. Általában gyűlölte, hogy már csak egy-egy pillantása is komoly riadalmat váltott ki az egyszerű halandókból, ilyen esetekben mégis kapóra jött.
Mikor pillantásuk összefonódik az embertömeg felett, ajkai kissé elnyílnak, mintha mondani akarna valamit a lánynak a zajos termen át, aztán hirtelen vékony vonallá préseli össze őket. Poharát emeli Zoé irányába, ezzel tesztelve, hogy egyáltalán hogy állnak most egymással. Élhetett akármennyit a Földön, ennyi idő sem volt elég hozzá, hogy biztosan meg tudja tippelni, hogyan reagál majd erre a találkozásra a másik fél. Egyelőre még a saját reakciójában sem volt sziklaszilárdan biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Összefonódott tekintetük nem foglalja le minden figyelmét, így tökéletesen tanúja az éppen kiszolgált francia szitkozódásának, valamint a pult mögött álló - első pillantásra undorító - férfi viselkedésének is. Testtartása egy pillanat alatt ismét feszült lesz, ujjai szorosan összezárulnak a whiskey-s pohara körül, épphogy csak nem roppantja össze azt. Mikor a férfi belerúg a rekeszbe, ő már ugrásra készen áll, hogy egy pillanat alatt ott teremjen, ha szükség mutatkozna a beavatkozására - fenébe a muglivédelmi törvényekkel. Éppen eléggé ismeri a férfihez hasonló, lecsúszott és erőszakos varázstalan embereket hozzá, hogy ne is forduljon meg a fejében a védelmükre figyelni.
Szinte már reflexszerűen áll fel, mikor nem csak látja, hanem érzi, hogy a lány felé indul.  Nem kerüli el a figyelmét, hogy a dühös férfi - minden bizonnyal a főnök - sietve követi, és ő is egyre közelebb ér hozzá. Alapjáraton nem érdekelné, ha egy mugli célba veszi őt, éppen eléggé hozzá van már szokva, hogy kövessék, belekössenek, vagy megtámadják. De most nem erről van szó, nem az ő személye ellen irányul az egész akció, hanem Zoé ellen, amely éppen elegendő hozzá, hogy előtérbe lépjen a benne lakozó ösztönlény. A vámpírok védik a területeiket, vigyáznak arra, ami az övék, és ez egy olyan ragadozói tulajdonság, amit a félvámpírok - vagy mai divatos kifejezéssel élve, damfírok - is örököltek teljesvérű társaiktól.
Mikor a lány odaér hozzá, ennyi év után ismét kartávolságnyira állva tőle, egy hosszúra nyúlt pillanatig csak némán kutatja az övébe mélyedő íriszeket. Ajkai alig láthatóan elnyílnak, ugyanakkor fogalma sincs róla, hogy mit mondhatna - egyáltalán mivel tenne jót? Aztán, mikor a főnök megragadja Zoé felkarját, még végig sem gondolja, hogy mit csinál, csak hagyja, hogy a benne lakozó lény átvegye az irányítást. Nem méltatja egy szóra sem, hogy a férfi valahonnan nyilvánvalóan felismeri őt - bár pillantása egy másodpercre követi az övét a pult mögé -, inkább egy határozott és erős mozdulattal megragadja az idegen csuklóját, ezzel kényszerítve őt a lány elengedésére. Az átlagember számára minden feltűnés mentesen ügyeskedi be magát kettőjük közé úgy, hogy Zoé teljesen a háta mögé kerüljön, majd közelebb hajolva a férfi füléhez, ügyelve rá, hogy senki se hallja őket, válogatott ígéreteket tesz neki franciául, arra való tekintettel, hogy mi lesz, ha még egyszer valaha egyáltalán megérinti a lányt. Mondandója nyomatékosításaként még egyszer megszorítja a férfi alkarját úgy, hogy a csont beleroppan. Csak azután fordul vissza Zoé felé, mikor már biztos benne, hogy a férfi elsunnyogott, vissza a pult felé.
- Ennél undorítóbb főnököt nem találtál? - vonja fel a szemöldökét, miközbe tarkóján beletúr az amúgy is kócos hajába, majd ugyanazzal a mozdulattal végigsimít szakállán, ami már-már kezd túl nagy lenni. Pillantása hirtelen a pult irányába suhan, végighallgatva, hogy a férfi éppen mit csinál, majd az ajtó felé fordul. - Éppen most hívja ránk a rendődöket, és én nem szeretném megvárni, hogy ideérjenek - közli tárgyilagosan, de egyelőre nem indul semerre. Zoé nélkül nem, eszébe sem jutna elszalasztani ezt a lehetőséget ennyi év után. Valószínűleg amúgy sem tudna most csak egyszerűen hátat fordítani és kisétálni innen, mint ahogy megtette annyi évvel ezelőtt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ebben a napban már sok minden meglepte. Nem várta volna, hogy Gerbert emberei éppen ma akadnak a nyomára, mikor nem keltett maga körül nagy visszhangot semmivel. Arra sem számított, hogy olyen könnyedén le tudja majd rázni a vámpírokat, mint egy csapatnyi ittas mugli követésével. Arra végképp semmilyen körülmények között nem gondolt volna, hogy ennyi év után éppen ma, éppen itt, ennek a koszos nagyvárosnak italszagtól és emberbűztől düledező, eldugott kocsmájában látja majd viszont Őt. Ezt akár a nap, a hét, de akár az év meglepetésének is ki lehetett volna nevezni. Sok meglepetés érte ma, de a rájuk irányuló figyelem elkerülése végett hozzá intézett tiltó szó, valamint a percekkel később érkező beleegyezés sem tartozik közéjük.
Várta, hogy ez lesz a reakció, és bár a lehetőséget megadta az ellenkezésre, több, mint valószínű, hogy nem fogadott volna el nemleges választ a ki sem mondott kérdésére, hogy vele tart-e a lány. Lehet, hogy évek teltek el, de biztos volt benne, hogy még mindig hatással van Zoéra, még mindig nem fog ellenkezni, különösen nem úgy, hogy ennyi kimondatlan dolog van közöttük - vagy lehet, hogy csak volt, hiszen már hosszú-hosszú évek teltek el azóta, hogy bármi közük is lett volna egymáshoz. Mégis, arcára egy meglehetősen elégedett kifejezés ül, miközben szótlanul lép ki a kocsma ajtaján a boszorkányt követve.
Rutinszerű lépésekkel indul a mugli nő rozoga házának irányába, és bár rá sem néz, érzékszervei a társasága felé irányulnak, így figyelve, hogy követi-e. Így, hogy hirtelen minden lecsendesedett körülöttük, tudja, hogy előbb-utóbb meg kell törni a közöttük uralkodó csendet, mégsem tudja rávenni magát, hogy elrontsa a pillanatot. Egyelőre nem. Most sokkal szívesebben szívja újra magába a lány illatát, és szeme sarkából oda-oda pillantva próbálja felfedezni az elmúlt évek alatt történt változásokat rajta. Legszívesebben félre tenné minden önuralmát, minden önmegtartóztatását, és végigsimítana a szeme alatti karikákon, végigfuttatná ujjait a sima hajtincsei között és ismét magához húzná, jó ideig pedig el sem engedné. De ez nem egy romantikus vígjáték, ő pedig túl realista hozzá, hogy egy pillanatra is higgyen benne, hogy közeledése azon nyomban pozitív válaszra találna. Mégiscsak hat év telt el, hat elmondhatatlanul hosszú év.
- Utálom Párizst - morogja inkább csak magának, mikor elhaladnak egy csapatnyi fiatal mugli mellett, akik hangosan vihognak, és nyilvánvalóan nem teljesen józanok. Legalább húsz percnyi sétára van a ház, amit az elmúlt hetekben-hónapokban otthonának nevezett, és tekintve, hogy Gerbert bábjai valahol itt ólálkodhatnak még a közelben, határozott léptekkel és feszes tempóban halad, folyamatosan ellenőrizve, hogy a lány mellette van-e még.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Azt állítani, hogy meglepte a válasz, hazugság lenne. Igazából valahol számított rá, az ellenségeskedésre, a távolságtartásra - valószínűleg meg is érdemelte. Mégsem várta, hogy ennyire elevenjébe talál majd a nyílt gyűlölködés. Ajkait vékony vonallá préselve csupán bólint egyet először, és néhány lépés erejéig felhagy az oly' rég látott arcvonások fürkészésével. Szemeit előre szegezi, próbálva minden bokorban, kereszteződésben felfedezni az ott leselkedő gonoszt, mert abban a helyzetben legalább tudná, hogy mit kell csinálnia. Menekülés, kitérés, ellentámadás. Már-már a mantrájává vált ez a három lépés az évek során. És bár gyakorlatban egyik pont sem volt annyira könnyen megvalósítható, vagy kellemes, most szívesebben foglalatoskodott volna bármelyikkel, minthogy a hirtelen feszültté váló csendben haladjon úticéljuk felé.
- Tudod, nem kötelező velem jönnöd - jegyezte meg félvállról, még mindig nem nézve a lány irányába. Éppen elég volt a heves szívverését hallania, és bár abból nyilvánvalóvá vált számára, hogy hazudott, mégis nehezére esett elfogadnia a lány szavainak ellenkezőjét. Sokkal egyértelműbbnek tűnt, hogy hirtelen távozása, majd a hat évnyi csend után utálatot kap, mint bármi más egyebet.
Szándékosan nem válaszol az úticéljukra vonatkozó kérdésre, egyrészt már régen megtanulta, hogy bizalmas információt a nyílt utcán botorság megosztani - még akkor is, ha azt magyarul, egy franciák számára ismeretlen nyelven teszi -, másrészt pedig akármennyire is nehezére esik, lehetőséget akar adni a távozásra. Csak azért, mert ismét összesodorta őket az élet, nem kell követnie őt sehová. Még akkor sem, ha egyikük sem vágyik másra.
- Balra - irányítja szűkszavúan egy kis sikátor felé, már ha továbbra is vele akar tartani. Ez az utolsó része már a "haza" vezető útnak, és minél előbb szeretne eltűnni a koszos és nyirkos utcákról, ezáltal pedig kikerülni az ellenség közvetlen közeléből.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az utálat egy érdekes dolog. Sokan azt mondják, hogy jó, mert csak egy hajszál választja el a szeretettől. Mások azt mondják, hogy rossz, mert éppen az ellenkezője. Ő mindig is inkább az utóbbi interpretáció elfogadása felé hajlott. Ez tűnt valósnak inkább ebben a helyzetben is, hiszen nagyon is tisztában volt vele, hogy hogyan vetett véget mindennek annyi évvel ezelőtt. Őt is eléggé megviselte, aki valahol fel volt a hirtelen távozás gondolatára készülve, számított rá mindvégig, hogy egyszer majd el kell jönnie az iskolából - nemhogy a lányt, akinek fogalma sem volt semmiről, mert nem tartotta fontosnak, hogy megossza vele túlontúl hosszú életének minden sötét foltját.
- Elfogadnám, ha igen - válaszolja, bár még továbbra sem néz Zoéra. Nem hazudott, valóban teljes mértékben megértené, ha utálná őt. Nem esne jól neki, és nem biztos, hogy úriember módjára tudná elviselni, de megértené, hogy miért. Lehet jobb lenne, mint ez a feszült várakozás, hogy mikor fognak belőlük kitörni az elmúlt évek elfojtott érzései, vágyai. Könnyebben tudná kezelni az utálatot, mindig is jó volt benne, hogy elviselje, mikor az emberek másnak látták őt, kiutálták, ítélkeztek felette. Az érzelmek kifejezése viszont sosem tartozott az erősségei közé.
Nem kerüli el a figyelmét, hogy Zoé fázik, viszont a sikátor végére érve most ahelyett, hogy levenné és átadná vastag bőrkabátját, inkább felgyorsítja lépteit. Nincs idő most ilyen udvariassági megmozdulásokra.
- Mindjárt ott vagyunk. - És valóban, a következő sarkon befordulva már eléjük is tárul a régi korok emlékét őrző, ötemeletes párizsi sorház. Ezen a késői órán már egyik ablakból sem szűrődik ki világosság, csak a szomszédban álló templomot megvilágító reflektorok fénye ér el a házig. Nem tétovázik, gyors léptekkel már a társasház bejáratánál is van, belépés után pedig az előtérből lefelé vezető lépcső irányába vezet útja. A rögtönzött lakás ajtaját aztán kinyitva félreáll, utat engedve a lánynak.
- Csak utánad. - A pincelakás, ahogyan maga a ház is meglehetősen lelakott, bár ezen a környékén Párizsnak nem is számíthat az ember másra. Bentre szinte semmilyen fény sem szűrődik le az utcáról, a villanyt felkapcsolva pedig egy meglehetősen szegényes berendezésű szoba-konyha-nappali tárul a szemeik elé. A bútorok nagy része régi, a helyiség közepén egy kopottas bőrkanapé áll, az egyik sarokban egy fakeretes franciaágy, míg vele szemben a gyatra felszereltségű konyha, ami mellől a fürdőszoba nyílik. A személyes tárgyak hiánya szinte már szembetűnő, semmi sem található a lakásban, amit ő hozott néhány whiskey-s üvegen és bájitalos fiolán kívül. Neki mégis elég ennyi. Amúgy sem érezné magát sehol sem otthon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Fanyar mosoly kúszik ajkai közé az átmeneti otthona jellemzésére. Kellemesnek semmiképpen sem nevezné az apró lyukat, sokkal inkább funkcionálisnak, vagy tűrhetőnek. Már évek óta ilyen helyeken él életvitelszerűen, így hozzá szokott, hogy minden otthonosságot, minden luxust nélkülöznek. Nem is vágyik már másra lakáskeresésnél, csupán egy lehetőleg félreeső helyre, ahol nem hívja fel magára a figyelmet, és nem zavarja senki. Tekintve, hogy egy szinttel a föld alatt helyezkednek el, az ablakok nem nyithatók, és a ház központi fűtése a legalsó szinthez, vagyis az alagsorhoz van igazítva, bent kellemesen meleg uralkodik, éles kontrasztban a kint tomboló széllel és hideggel. Legalább ennyi haszna van, hogy egy ilyen kis eldugott lyukban lakik - nem mintha neki annyira nagy szüksége lenne a melegre, de ránézésre a lánynak van.
Megszabadulva bőrkabátjától, amit hanyag mozdulattal a helyiség egyetlen foteljének karfájra dob, egy szál fekete V-nyakú, rövidujjú pólójában lép a konyhapulton várakozó alkoholos üveghez, majd kérdezés nélkül tölt mindkettőjüknek egy-egy pohárral. Bár túl nagy hatása továbbra sincs rá az alkoholnak, úgy érzi, a lánynak nagyobb szüksége van rá, akármennyire is tartózkodik az ivástól általában.
- Túlélek - válaszolja a kérdésre egy vállvonás kíséretében. Tényleg nem is nagyon csinált mást. Nem igyekezett beilleszkedni, nem szerzett barátokat, kerülte a muglikat és varázslókat egyaránt, és menekült a vámpírok elől. Nem tartozott igazán sehová, bár ez nem ment újdonság számba az életében. Mindig is egyfajta átmenet volt csak, ez az eltelt néhány évben sem változott. Igaz keresett munkát - muglik között -, de arra is csak az késztette, hogy hátha így jobban meg tudja húzni magát, és nem tűnik fel a vérszívóknak, hogy éppen Párizsban tölti az idejét. - De úgy érzem hamarosan költöznöm kell - teszi még hozzá minden érezelemtől mentes hangon.
Pillantását végigfuttatja az oly' ismerős sebhelyen, és ismét feltör benne a kényszer, hogy megérintse. Ugyanakkor szinte biztos, hogy egy egyszerű érintéssel nem telne be, birtokolni akárná őt megint, ugyanúgy, mint régen. Azt akarja, hogy ő töltse ki a lány minden gondolatát, hogy vágyjon rá, éhezze minden érintését.
- És te? Kétlem, hogy rajzolni jöttél ilyen messzire - jegyzi meg kétkedve, visszairányítva gondolatait a beszélgetésre. Felé nyújtja az italt, majd hátat fordítva helyet foglal a fotelben. Így van közöttük távolság jócskán, amit bár minden vágya áthidalni, minden pillanatban érzi a helyiségben uralkodó feszültséget, így jobbnak látja legalább néhány méterrel messzebb ülni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

- Most éppen ezt az estét - tér ki a válasz elől, hangjában némi gúny csendül, de szája körül apró mosoly játszik. Sosem gondolt bele, hogy mennyire hiányzott ez a sok kérdés. Általában gyűlölte, ha bárki faggatta, ha akárki tőle akart válaszokat kapni. Idegesítette a sok kérdés, nem szerette, hogy a válaszadással fegyvert ad a kezükbe a támadásra. Ez alól csak Ő volt kivétel, az Ő kérdéseit a legtöbbször azonnal, minden gát nélkül megválaszolta, és az esetek többségében őszinte is volt.
Az igazat megvallva ő maga sem tudta, hogy mit akar túlélni. Már-már beleivódott az egész lényébe a túlélési ösztön - nyilván ennek egy részét a benne lakó lénynek is köszönhette -, és egynéhány évtizede már nem is kérdezi magától, hogy mi a cél, hogy miért küzd. Csak azt tudja, hogy túl akar élni, hátha ezután jobb lesz, hátha adódik egy olyan viszonylag nyugott békeidőszak, amikor nem találja meg senki, mint például amilyenek az évek voltak, amiket Magyarországon töltött.
- Nem sok keresnivalóm van Párizsban - bólint. Mindig is csak egy állomásnak szánta ezt a menekülési útvonalán, sosem tervezett néhány hónapnál többet itt tölteni. Minél kevesebb, annál jobb, hiszen ennél kevés ellenszenvesebb városban élt ezidáig. Így pedig, hogy Gerbert emberei megtalálták, már végképp semmi oka rá, hogy itt maradjon. Azaz majdnem semmi - javítja ki magát, pillantását végigfuttatva a kanapén helyezkedő nőn.
Érzi az apró rázást, mikor bőrük egy szempillantásnyi időre egymáshoz ér, és bár biztos benne, hogy egy egyszerű halandónak ez már fájdalmas, az ő számára éppen csak egy apró szúnyogcsímésnak tűnik. Arra viszont éppen elég, hogy a benne uralkodó vágyat még jobban erősítse, így minden önuralmára szüksége van. Most kezdi csak bánni, hogy már legalább egy hét telt el, mióta utoljára táplálkozott, a vágy egyre inkább erősíti a vérszomját, és, ha ez még nem is látható rajta kívülről, biztos benne, hogy csak idő kérdése. Zoé elől ezt sosem tudta eltitkolni.
- Menekültél... mitől? Véget vetni... minek? - nem tetszett neki, hogy a lány csak utal egyes dolgokra, és bár már ennyi is elég volt hozzá, hogy feltételezéseket tegyen, jobban szerette volna az ő szájából hallani. Szemöldöke így is majdnem összeér, ahogyan homlokát ráncolja, és a benne uralkodó éhség és vágy csillapítására inkább kortyol egyet italából, élvezve, hogy az végigégeti a torkát.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Ez is csak egy város. Egy nagyon-nagyon utálatos város a maga nagy népsűrűségével, ellenszenves embereivel, koszával és szagaival. Mégis, valahol ennek a városnak köszönheti, hogy most itt ülnek, és kerülgetve a forró kását beszélgetnek... vagy olyasmi. Tudja, hogy mindkettőjüknek - főleg a lánynak - lenne mondandójuk bőven, mégsem rontják el a hangulatot idő előtt. A feszültség, vagyis inkább a távolság közöttük mégis érezhető, és bár az apró félmosolyok kissé talán oldják a hangulatot, nem elegek hozzá, hogy elfelejtsék hol vannak, és hogy kerültek ide, ehhez a ponthoz, ahol egymástól megtartva a tisztes két-három méter távolságot úgy ülnek, mint két vadidegen.
- Talán Angliába megyek tovább. - teszi még hozzá, ezzel tudatva a későbbi úticélját. Mindig is szerette Nagy-Britanniát a maga búskomor időjárásával, kevés napsütésével, az emberekkel, akik tudták, hogy mikor kell a saját dolgukkal törődni. Nemzetiségileg - bár túl sok országban élt már - amúgy is angol, apja ott született valamikor az 1900-as évek elején, és ő maga is egészen sokat időzött ott a huszadik század vége felé. Anglia nagyon is csábítónak tűnt, Franciaország tökéletes ellentétének.
A lányra függeszti tekintetét, és magához képest türelmesen várja, hogy megmagyarázza korábbi szavait. Tudni akarja, hogy mi minden történt vele az elmúlt években, akármennyire is magát hibáztatná minden miatt. Így is magát hibáztatja, nem elég naiv hozzá, hogy feltételezze, hirtelen távozásával nem okozott semmilyen gondot, bosszúságot, fájdalmat neki. Aztán, a nem várt szavakra, vallomásra csak még inkább összehúzza a szemöldökét, és egész testében megmerevedik. Erre azért nem számított, sosem olyannak ismerte őt, mint akinek szuicid gondolatok járnak a fejében. Aztán jött a gyomorszorító érzés, mert nem volt ott. Ki tudja éppen melyik országot járta menedék után kutatva, hol próbálta éppen elfelejteni a múltját, akit ott hagyott szó nélkül egy kis magyarországi iskolában.
Frusztráltan futtatja végig kezét arcán, végighúzva azt homlokától lefelé, végigsimítva szakállán, így próbálva rávenni saját magát, hogy ne essen neki a lánynak. Mert legszívesebben egy pillanat alatt ott teremne mellette és megrázva megpróbálna valamilyen értelmet juttatni belé. Ezt hogy gondolhatta?! Tényleg ennyire rossz lett volna a helyzet? Valóban nem volt más kiút? Néhány percnek el kell telnie, mire ráébred, nincs joga ítélkezni, hiszen ezt az egészet több, mint valószínű, hogy ő indította el. Ki más? Így aztán inkább nem mond semmit.
- Aki elől mindig is - válaszolja még mindig túlságosan sokkos állapotban hozzá, hogy megint megpróbáljon kitérni a válaszadás elől. - Vámpírok - teszi még hozzá egyszavas magyarázatként, bár biztos benne, hogy Zoé így is kitalálta volna. Annyira nincs nehéz dolga.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Az apró gondolat, amit bár a lány nem mond ki hangosan, becsúszik agyába akaratlan-akaratlanul is, verbálisan azonban nem reagál rá, csak megvillan a szeme. Nem vihetné magával őt, akárhová is megy. Nem lenne fair, nem férne rá a lelkiismeretére - amibe nagyon is sok, ennél szörnyűbb dolog könnyedén belefér -, hogy még egyszer megnehezítse az életét. Éppen elég, hogy egyszer megtette, és bár próbálta az évek során elfelejteni, most nem kerülheti már el a szembesülést a következményekkel. A tetteinek nagyon is van utóhatása, akármennyire is szeretné az ellenkezőjét gondolni. Éppen ezért gondolt szinte egész életében csak magára, és senki másra, nem akarta, hogy akárki az ő élete miatt szenvedjen. Elég gondot okozott az neki egyedül.
- Akkor mégis ki miatt? - mordul fel szkeptikusan. Ki más lehetne az oka a tortúrának, amin a lány végigment mióta elváltak egymástól? Tisztában van vele, hogy ami közöttük volt, nem egy mindennapi dolog, így erősen kétli, hogy utána még valaki képes volt ugyanannyira összetörni a szívét. Már csak a gondolatra is, hogy más férfi ért hozzá úgy, ahogyan ő, ökölbe szorul a keze és alig tudja lecsillapítani magában a birtoklási vágyat.
Éber és ideges pillantással figyeli, ahogy felkel a jobb napokat látott kanapéról, és felé indul. Nagyon is akarja, hogy közel legyen hozzá, mégsem bízik magában. Ahogy mozdulatai felkavarják a lakás levegőjét, még intenzívebben érzi az egyedi és csábító mézillatát, ami ismét csak ráerősít az éhségére. Szeme kissé elsötétül, viszont egy pillanat múlva már ismét világoskék színében pompázik. Nem fordítja felé a fejét, így is éppen elég, hogy immáron itt ül a foteljének karfáján, kartávolságra. Még kevesebb energiát venne igénybe, hogy egyszerűen csak magához rántsa, és megpróbálja bepótolni az elmúlt hat évet. Túl erős a késztetés, éppen ezért kiüríti poharát, és az ülőalkalmatosság mellett álló kisasztalra helyezi, pillantását pedig az apró alagsori lakás félhomályban lévő sarkába szegezi. Nem mintha látna maga előtt bármit is, minden gondolatát Zoé foglalja le. Az illata, a vére, a testéből áradó, halandók számára nem is érzékelhető hivogató meleg.
- Ne áltasd magad... - horkan fel gúnyosan. - Még így is egy jó ötven évvel öregebb vagyok nálad. - Annak ellenére, hogy nem látszik rajta, már egyre közelebb kerül a nyolcvanhoz. Egyszerű ember már a halálát tervezgetné, ő pedig itt ül, egy huszonéves testében. Akármennyire is egykorúnak néznek ki, az ő évei mögött sokkal több van, mint a lányéi mögött.
- A kocsmában a férfi felismert - jegyzi meg, előhozakodva az este egy pontjával, amit nem tudott hová tenni. Nem kérdez, ugyanakkor érezhető a hangjából, hogy magyarázatot vár a lánytól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kifejezéstelen arccal hallgatja végig a lány meséjét, amire talán sokkal inkább illik a tragédia szó. Testtartása merev, szemét továbbra is előre szegezi. Nem akar sehogyan sem reagálni. Nincs szükség rá, hogy a lány lássa rajta, milyen intenzív érzések töltik el a szavai hallatán, ahogyan arra se, hogy még Zoé mentse fel a viselkedése okozta bűnök alól. Ponthogy neki kéne a legjobban utálnia őt, nem pedig arról győzködnie, hogy nem tehet semmiről. Ki más lenne a hibás, ha nem ő, aki egy többéves kapcsolatot egy szempillantás alatt a kukába dobott és hátra sem nézve otthagyta az embert, aki talán egész életében a legfontosabb volt számára? Igaz, kényszerből tette, de akkor is... Távozásakor úgy gondolta, jobbat tesz mindkettőjüknek, ha nem magyaráz meg semmit, ha kihagyva a lehetőséget az érzelmes búcsúra egyszerűen csak eltűnik. Elképzelése szerint ez egy tiszta lezárása lett volna annak, ami közöttük volt, és bár ő maga sem tudta csak úgy elfelejteni azokat az éveket, mindig azzal nyugtatta magát, hogy a lánynak jobb így. Soha még csak bele sem gondolt az ellenkezőjébe. Most pedig, a külön töltött évek alatt történteket hallgatva mardossa a bűntudat. Tudni akarta, hogy mi is történt, most viszont már inkább elfelejtené. Belegondolni, hogy Zoénak miket kellett kiállnia egyedül, nélküle, ugyanakkor miatta rosszabb érzés volt, szinte mindennél. Abba pedig bele sem mert gondolni, hogy mi az, amit nem osztott meg vele a lány.
- Néhány napba így is beletelik majd, hogy megtaláljanak - próbálta megnyugtatni a lányt. Bár valóban nem volt jó ötlet otthagyni azt a rajzot, nem adott neki sok lehetőséget rá, hogy higgadtan végiggondolja a tennivalókat. A mugli rendőrök viszont szerencsére nem szoktak priorizálni olyan pitiáner ügyeket, mint egy kocsmai összetűzés - különösen akkor nem, ha az egyik fél már ott sincs, mire kiérkeznek. Mire rájönnek, hogy ki is ő, már régen országhatáron túl lesz, így nem is nagyon izgatja magát emiatt.
Az viszont, hogy a lány megörökítette őt, éppen az egyik olyan pillanatot, amikor előtört belőle a birtoklási vágy, sokkal inkább érdekli. Tisztán emlékezett arra az estére, minden pillanatára. Tekintete ismét elsötétedett, ezúttal azonban nagyobb részt a vágy miatt.
- Nem! - löki el magától hevesen a lány felé nyújtott csuklóját, majd felpattanva a fotelből egy pillanat alatt több méternyi távolságra találja magát tőle. Akármennyire is éhes volt, akármennyire is vágyott a vérre, az Ő vérére, ez nem egy olyan helyzet volt, mikor megengedhette magának, hogy egyáltalán eljátsszon az önként adott vér gondolatával. Nem így, különösen nem azután, hogy kissé élesedett a kép arról, hogy mi történt a lánnyal a távozása után. Teljesen megőrült?! Mindezek után mégis hogy ajánlhatná fel magát? Egyáltalán miért tenné?
Rá sem pillant, inkább hátat fordítva az étkezőasztalra támaszkodik és szemeit összeszorítva igyekszik úrrá lenni a vérszomján, ezek után nem leplezve olyan jól érzéseit. Izmai megfeszülnek, ahogy próbálja visszaszorítani a benne rejlő lényt, aki kapva kapna az alkalmon, hogy újra megízlelhesse a lányt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Hirtelen a lehetőség, hogy ismét itt hagyjon csapot-papot és egyszerűen csak továbbálljon közel sem annyira vonzó számára, mint néhány órával ezelőtt. Nem a város miatt, azt egy szempillantás alatt maga mögött hagyná... Ez a néhány óra, amit - ha nagyrészt feszültségben is - a lány társaságában töltött, tökéletesen rávilágított, hogy mi az, ami ennyire hiányzott neki az elmúlt évek alatt. Előtte sosem volt neki nehéz az emberek elfelejtése, nem is került annyira közel senkihez, hogy ez gondot okozzon neki. Magyarország után azonban valami megváltozott, és bár igyekezett nem megnevezni, hogy ki is hiányzik neki, nem rágondolni, hogy vajon mi lehet vele, minden gondolata, minden cselekedete mögött ott állt Ő.
- Addigra nem leszek itt - jelenti ki a nagyon is nyilvánvalót. Tudja, hogy Zoé is erre gondol, és bár maga a menekülés ténye nem izgatja, az már sokkal inkább, hogy vele mi lesz.
Talán nem kellett volna ma találkozniuk, talán jobb lett volna mindkettőjüknek, ha a már lezárt múltat nem bolygatják meg. Ugyanakkor ránézve a lányra, ismét érezve az illatát, hallva szívdobbanásait... Hirtelen úgy érezte, hogy megint él, mintha az eltelt hat év csak vegetálás lett volna.
- Ez nem így működik. - Szinte már morgásként szalad ki a száján. Nem lehet, nem teheti meg, hogy megint elfogadja a felkínált csuklót, mintha mi sem történt volna azóta, hogy utoljára ivott a lányból. Akármennyire is akarja, akármennyire is akarják mindketten - mert abban egy pillanatig sem kételkedik, hogy Zoé is vágyik rá, más okokból -, és akármennyire vágyik rá a benne élő lény is, próbál gátat szabni neki, hogy előbújjon. Egyébként is, bár a csukló is tökéletesen megfelelő a táplálkozásra, sosem szerette ezt a módját a vérszívásnak. Annyira személytelen volt, annyira idegen tőlük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Egy sötét pillantást vet rá, mikor a szavai hatására felé fordul. Gyűlöli, hogy bárkinek is hagyta, hogy ennyire kiismerje. Hogy szavak nélkül is meg tudja állapítani, mi jár a fejében, holott kettejük közül nem neki vannak gondolatolvasói képességei. Utálja azt is, hogy pont a fején találta a szöget - megint.
Mikor a lány nyaka fedetlenné válik, meg kell markolnia a régi ébenfa asztal szélét, hogy ezzel fizikailag próbálja magát visszatartani a közeledéstől. Száján állatias morgás csúszik ki. Nem, nem és nem. Nem veheti csak olyan könnyedén vérét, mint régen tette. Talán már akkor sem kellett volna, akkor minden bizonnyal mindkettőjüket megkímélte volna megannyi bosszúságtól és gondtól. Ha akkor, az iskolában jobban odafigyel a szükségleteire és időben elmegy táplálkozni, nem kellett volna a tanársegédét lehívnia az irodájába, ezzel kényszerítve a vére felajánlására. Akkor talán nem lennének most itt, ugyanebben a helyzetben.
Pedig a mostani éhsége szinte semmi ahhoz képest. Most másra vágyik, nem pusztán a lány vérére. Most birtokolni akarja, magáénak tudni, el nem engedni. Ismerni akarja minden egyes gondolatát, tervét, gondját-baját, és ki akarja őket törölni a fejéből, hogy ne maradjon más, csak ő. Csak rá koncentráljon, csak körülötte forogjanak a gondolatai. Az érintései, szavai körül, az egymás iránti vágy körül.
Mikor az irányába indul Zoé, a pillantása már egészen sötét, minden egyes mozdulatát figyelemmel kíséri, és próbálja megtenni a tőle telhetőt a lány intenzív illatának kiszűrésére. Aztán, mikor megérinti az ajkát, elpattan benne valami. Olyan, mintha egy képzeletbeli gát szakadna át, a sebességére fikarcnyit sem figyelve helyezi kezeit a lány karcsú derekára, majd egy egyszerű mozdulattal fordítja meg őket, beszorítva Zoét a teste és a faasztal közé. Bár testük nem ér össze, csupán néhány centiméter választja el őket, és így is tökéletesen érez mindent. A szívdobbanásokat, a meleget, még talán a bőre simaságát is.
- Fejezd be! Ne akarj ennyire meghalni ma... - Szavai ismét morgásként törnek elő-már-már egészen állatiasan, pillantását pedig a lány nyakán lüktető érre fordítja. Egyelőre azonban nem tesz többet, akármennyire is nehezére esik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Kissé megijesztette, hogy milyen reakciókat váltott ki belőle egy ennyire apró érintés. Persze, mindig is tisztában volt vele, hogy az olyan helyzetekben, amikor képbe kerül a vágy - legyen az vérszomj, vagy valami egészen más -, hajlamosabb az állatias énje kézbe venni az irányítást, egyszerűen félretolva az emberit. Ilyenkor, bár tudatában volt minden egyes cselekedetének, nehezére esett észérvekre hallgatni, és szinte sosem tudta meggyőzni magát, hogy valamit miért ne csináljon. Különösen, ha az a valami ennyire jó érzéssel tölti el. Miután megragadja a lány derekát, és tenyere találkozik az annyira ismerős testtel, már kezdi elveszíteni a kontrollt. Zoé ugyanolyan makacs, mint régen volt, és mikor a fejébe vesz valamit, nem nyugszik, ameddig az úgy nem lesz. Mikor meghallja az apró nyögést, figyelmeztetően villan a szeme; még egy ilyen, és végképp nem lesz megállás.
- Ezzel soha még csak ne is viccelj! - szól rá keményen. Az élet nem játék, a halandók sokszor fel sem fogták, hogy mennyire nem. És bár tudja, hogy a lány tisztában van vele, hogy ki ő és mi ő, ahogyan az erejével is, már régen rájött, hogy nem veszi azt komolyan. Pedig tényleg nem lenne több egy egyszerű mozdulatnál, talán néhány másodperc kellene hozzá, és a szíve megszűnne dobogni, és valóban vége lenne az életének.
Hirtelen dönt a következő lépéséről, egyik kezével beletúr a lány selymes hajába, és minden gyengédségtől mentesen rántja oldalra a fejét, ezzel ismét felfedve a nyakát. Közel hajol hozzá, lehelete az oly' hivogató bőrt csiklandozza, egyelőre azonban még kordában tudja magát tartani, habár nem kicsi lélekjelenlétre van szüksége hozzá. Egyik pillanatban még a barna szemekben próbál valamilyen választ keresni az ezernyi kimondatlan kérdésére, majd a következőben ajkait a lány ütőere fölé helyezi, ahelyett viszont, hogy átharapná a vékony bőrt, hosszan megcsókolja. Alsótestét már-már öszönösen mozdítja közelebb, és mikor már egy hajszál sem férne kettőjük közé, egy apró nyögés szalad ki a száján.
- Sok évvel ezelőtt megadtam a lehetőséget, hogy elsétálj... Most is megteheted - suttogja a nyakába, mielőtt nyelvét finoman végighúzza az édes bőrön. Szinte érzi a lány vérének mézízét anélkül is, hogy valóban megízlelné. Tisztában van vele, hogy nem sokáig tudja már tartóztatni a benne élő ragadozót, főleg nem így, nem ennyire közel a vágya tárgyához.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Külföldi helyszínek → Európa

Lenyeli a válaszát, és inkább igyekszik nem gondolni bele, hogy mit is állít a lány. Nem tervezte megölni, soha még csak kárt sem akart tenni benne - de hát ezt bestia lévén végül csak nem tudta elkerülni. Szemei előtt feltűnik Zoé holtteste, és meg kell ráznia a fejét, hogy elűzze a képet. Soha nem akarja úgy látni.
Bár valahol sejtette, hogy az este nem fog eltelni anélkül, hogy testük egymásnak feszüljön, inkább igyekezett egészen idáig ellökni a lányt. Úgy vélte, jobb neki, ha nem bonyolódnak ismét egymásba, ha úgy hagyják a múltat, ahogy van. Aztán a Sorsnak - és Zoénak - más tervei voltak - bár nagy valószínűséggel ő sem lett volna képes csak úgy hátat fordítani és elsétálni még egyszer.
Az ismerős kéz érintésére érzi az elektromosságot, de csak apró csiklandozásként hat rá. Ismeri az erejét, tudja, hogy akár apró fájdalmat is tudna okozni, de azért közel sem úgy hat rá az áram, mint közönséges halandókra. Zoé részletekben kinyögött szavára aztán egy pillanatra megmerevedik. Nem hazudott, most még - bár fájdalmas lenne - el tudná őt engedni. Hagyná futni, és visszafogná a benne rejlő ragadozót, akinek az ösztönei azt súgnák, hogy kövesse őt. A prédát.
Amilyen hirtelen mozdulattal hozzáért az előbb, most ugyanolyan vehemesen löki el magát a lánytól. Nem szereti, ha hazugnak nevezik, és biztos akar lenni benne, hogy tudja, tényleg elmehet. Nem akarja, hogy felelőtlenül döntsön, nem akarja, hogy csak azért visszatérjenek a régi rutinjukhoz, mert véletlen összefutottak, és nem akarja, hogy kényszernek tűnjön az egész. A benne élő vadállatnak ez nyilván nem tetszik, de most az emberi része a domináns. A halandó része, a férfi pedig nem a vért akarja, hanem teljesen másra vágyik.
Fursztrált nyögés kíséretében túr bele idegesen a hajába, mielőtt sötét pillantását ismét Zoéra szegezi, karjait pedig keresztbe fonja mellkasa előtt, ezzel is próbálva kontrollálni magát.
- Elmehetsz. - És elfelejtheted ezt az egész estét - ha akarod - fejezi be magában a mondatot. Az már más kérdés, hogy sok énjéből csak a józan ember akarja, hogy elmenjen. A többi része - a bestia, a férfi - még csak bele sem mer gondolni, hogy mi lenne, ha valóban elmenne. Nem a vér miatt - a vér pótolható. Sokkal több van emögött annál.