Már ha akarná sem tudná ellökni magától. Ahhoz túl erős a vágy, a birtoklóösztön. Eddig lett volna lehetőségük annyiban hagyni a kettőjük dolgát, a múltat, a kapcsolatukat, most azonban erre már minden esély elveszett. Nem tudná, de nem is akarja, hogy néhány milliméternél távolabb kerüljön tőle a lány, és minden erejével azon igyekszik, hogy testüknek a lehető legnagyobb felülete összeérjen. Először még beéri vele, hogy az ujai bekúsznak Zoé felsője alá, megmarkolva az ismerős bőrt és minden bizonnyal nyomokat hagyva, amik még napok múltán is láthatók lesznek, de nem érdekli. Meg akarja jelölni, rajta akarja hagyni a nyomát. Azt akarja, hogy mikor tükörbe néz, lássa, eszébe jusson ez az este, és ő töltse ki minden gondolatát. Aztán a - talán kissé könnyelmű - kijelentés után egy állatias nyögés, már-már morgás szalad ki a száján, és egy gyakorlott mozdulattal szabadítja meg a lányt a felső ruházatától.
Ajkai ismét megtalálják a száját, mélyen csókolja meg, hevesen, ugyanakkor újra felfedezve az ismerős terep minden szegletét. Egyik keze lecsúszik a combjára, és még egyelőre a nadrágon keresztül kezdi el simogatni, míg a másik a mellén köt ki, miután megfosztja a melltartójától is. Nem foglalatoskodik az udvariaskodással, eddig is éppen eleget húzta az időt. Őt akarja, minden porcikáját, a testét, a vérét, mindenét.
Elégedettséggel tölti el a lány reakciója, ahogy úgy simul hozzá, mintha valóban egymásnak teremtették őket, ahogyan teljesen átadja neki az irányítást megint. Bízik benne, és bár ezt a jelenlegi helyzetben nagyon is díjazza, valahol a józan énje sikongva fogja a fejét. Ez volt az egyik első dolog, amit ismertségük kezdetén megtiltott a lánynak. Sose bízz bennem! Elvégre ő, nem csak ő volt, ott lakozott benne a vámpír is, a maga elrettentő erejével és ösztöneivel. És most is csak arra várt, hogy alkalma legyen előbújni.
Végigcsókolja egészen a szájától az állán keresztül a nyakáig, és ajkai ismét az ütőerén állapodnak meg. Csípőjét még közelebb tolja hozzá, az érzéstől pedig kiszalad száján egy nyögés. Nem tudja eldönteni, hogy először melyik éhségét csillapítsa: a vérszomjat, vagy a nyers vágyat.

A józanság szikrája is elveszett belőle a pillanatban, ahogy csupasz felsőtestük egymáshoz ért. Amennyire az volt a célja, hogy cselekedeteivel kiverjen a lány fejéből minden más gondolatot, és ne létezzen más számára rajta kívül, kissé visszaütött az elképzelés, ugyanis most ő is éppen így érzett. Megszűnt létezni a külvilág, nem számított, hogy ebben a nyomorult városban, ebben a lepusztult alagsori lakrészben vannak, hogy üldözik őt, hogy viszonyuk közel sem felhőtlen. Nem érdekelte semmi, csak az, hogy minél közelebb tudja magához a lányt, az egyetlen embert, akit el tudott viselni maga mellett, aki akármennyire is próbálta tagadni, még mindig túlságosan is közel állt a szívéhez.
Kapkodó érintések, vágyakozó nyögések, sóhajok, az érzelmek hevessége, a lány megrészegítő illata, heves szívverés, ismerős érintések, amik csak még inkább felkovácsolták a vágyat mindkettőjük részéről. Pillantása már-már teljesen elsötétült, elemi erővel tört rá a kielégülés iránti vágy, és a mézízű vér után való éhezés. Tudta, hogy elvehetné, amit akar akár azonnal, tisztában volt vele, hogy a lánynak még csak eszében sem lenne ellenkezni. Tiszta gondolatai nem lévén, tudatalatti mazochizmusnak tulajdonította az állatias vágyainak visszafogását, és bár minden jel arra utalt, hogy vér fog folyni még az este folyamán, először érezni akart, kiélvezni a pillanatot, kifinomult érzékeivel újra és újra felfedezni az ismerős testnek minden szegletét és hosszúra nyújtani az egész aktust, egészen addig, amíg olyan pillanatban nem éri harapásával a lányt, mikor azt fájdalmas helyett már-már kellemesnek éli meg.
Lehetséges volt, tudta. Mégiscsak erre épült az egész szadista-mazochista, domináns-szubmisszív szexuális kultúra. Összetársítani a gyönyört a fájdalommal, ezáltal teljesen máshogy megélni az egészet. Vámpírok évezredek óta csinálták már, hiszen milyen más helyzetben lehetne ennél egyszerűbb táplálkozni? A vér és a szex hasonló érzéseket vált ki egy vérszívóból, és a szenvedély magával vonja a halandó félt is olyannyira, hogy az nem törődött a fájdalommal, csak a pozitívumokat tapasztalta. Ezért is romanticizálták ennyire az éjszaka lényeit a lányregényekben, holott kevés romantikus dolog volt bennük valójában.
Engedelmeskedik a már-már parancs számba menő kérésnek, és néhány másodperccel később ott állnak egymás előtt anyaszült meztelenül. Ráérősen futtatja végig a pillantását a régen oly' jól ismert női testen, notálva a változásokat, amiknek szóvátételével most nem rontja el a pillanatot. Kezei egy pillanatra sem hagyják el Zoét, ismerősen futtatja végig őket azokon a helyeket, amiknek sosem tudott ellenállni, majd minden finomkodás nélkül megint megcsókolja, és ezzel egy időben derekánál fogva magához húzza, ezzel megszüntet minden távolságot testük között. Száján mély nyögés szalad ki, ami sokkal inkább állati, mint emberi, ahogy ritmusos mozgásba kezd.

Nem kell hozzá sok idő, hogy felvegyék a ritmust, hogy visszacsöppenjenek a régi éjszakáikba, mikor még semmi sem volt ennyire bonyolult. Valahol olyan, mintha nem telt volna el hat év, utanúgy tudják mindketten, hogy hol kell megérinteni a másikat ahhoz, hogy az elveszítse az eszét, hogy mikor kell lassítani a tempón a pillanat elhúzása érdekében, vagy éppen, hogy mikor van itt az ideje a beteljesedés eszeveszett hajszolásának.
Éjszaka lévén az érzékei még élesebbek, mint általában, teljesen tudatában van vele, hogy csak a zihálásuk zavarja meg a csendet, a bőrük felszínén gyöngyöző izzadtságcseppekkel, a nyaka köré fonódó karokkal, és azzal, hogy még ennyi év után is úgy illenek össze, mint ahogy senki mással. Ahogy eggyé válnak, kissé úgy érzi, mintha az elveszett része került volna vissza hozzá, ha csak átmenetileg is, de olyan mintha évek óta először nem hiányozna semmi.
Egy ideig hagyja, hogy a lány megérintse, majd könnyed mozdulattal lefejti a nyakáról a kezeket, és hátradöntve őt az asztalon pozíciót változtat, mialatt egy pillanatra sem válik el tőle. Karjait erőfölényének köszönhetően minden nehézség nélkül szegezi a fa felületnek, teljesen átvéve az irányítást, ami bár eddig is az ő kezében volt, azért hagyott némi mozgásteret. Most, a beteljesülés határán állva még inkább gyorsít erőteljes mozdulatain, eltalálva éppen a legérzékenyebb pontokat, tekintetét pedig mélyen a barna szemekbe fúrja addig a néhány pillanatig, ameddig mindketten el nem érnek a csúcsra.
Érzi, hogy a lány teste megfeszül alatta, és neki sem kell több, ahogyan a vámpír énjének sem, hogy egy pillanattal később már a nyaki ütőérbe mélyessze fogait, és régi ismerősként részegüljön meg ismét a véréből, amely a gyönyör második hullámaként szolgál számára.