Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kialvatlanság a nappal együtt ébred föl és erősödik benne, most, hogy az ágy szélén ül, szíve szerint elfeküdne és biztos, hogy nyomban elnyomná a zaklatott, fárasztó álom. Éjjel nem tűnt fel neki, hisz hozzászokott már az éjszakázáshoz, a várakozás, a stressz és a kilencvenöt Forintos automatás kávé éberen tartotta az agyát és mozgásban a testét. Most egyszerre elszakad az ékszíj, a homlokára egy ólmos súly nehezedik, a fények erősödnek, a hangok és illatok tompulnak körülötte. A tenyere élével megdörzsöli a homlokát, a haját kirázza a szeméből, visszanéz a nőre.
Jegyezd meg ezt a két arcot, mert innentől bármit is csinálsz, a sorsodon hordod őket, mint egy tetoválást. Ha bajuk lesz, az neked fáj, ha meghalnak, velük halsz. Ha utálod is a gondolatát, ha nem, ez már veled marad.
Lassan mozdul meg, sután simít végig a nő vállán, majd óvatosan fonja köré a karjait. Cigaretta, föld és kórházillatú ruháit durvának és piszkosnak érzi, mintha felsérthetnék vagy megfertőzhetnék a nő bőrét. Egy ölelés, eltávolodva egy biztató, könnyed, figyelmetlen érintés az arcélén.
Dwayne, menj haza.
   -  Vigyázz magadra, rendben? - szólal meg rekedten - Minának szólok reggel, ha meg van valami, hívj.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A szendvicse szalvétáját összegyűri, először a rossz berögződés szerint a fűbe dobná, végül azonban a kabátja zsebébe nyomkodja a kulcsai, telefonja és mindenféle kacat mellé. Az életéből felszívódó nőkkel együtt, akik korábban odaadóan gondoskodtak róla nem csak a minden nap tiszta, vasalt és összehajtogatott ruháknak, hanem a napi többszöri főtt ételnek is kénytelen olt búcsút mondani és visszatérni a félkész, legfeljebb melegítést igénylő, pocsék fogásokhoz. Az étkezésének változatosságát immáron ismét csak az jelenti, melyik budapesti kerületből rendeli meg - ennél pedig valószínűleg még Adam táplálkozása is színesebb.
Szeszélyes április, ahogy mondani szokás. Ahogy a Nap egyre hosszabb árnyékokat fest a fűbe, majd lebukik a hegyek közt, úgy lesz percek leforgása alatt hideg, barátságtalan és szeled az idő. Ő összébb húzza magát, az égbolt rózsaszínes- sötétlila színeit figyeli, amire fényes sávokat karcolnak az elhaladó repülők, mintha üstökösök vagy lángoló rakéták lennének.
Csöndet szeretne. Ténferegni, aludni, nem gondolkodni, nem beszélni senkivel... ám a lába mégis ide hozta, a kopott fa verandára, ahol hosszú ideje várakozik, mint egy hűséges németjuhász. Ez idő alatt a keze többször nyúlt gyújtó és cigaretta után, hogy elűzze még a számára is érezhető, éles kórház- szagot, a jódot, fertőtlenítőt, klórt és tejport, ami súlyos auraként lengi körbe.
Az ajtó nyekeregve kinyílik mögötte, ő a válla fölött hátranéz, nem szól, nem mozdul, hagyja, hogy a férfi leüljön nem messze tőle a lépcsőre. A könyökével a térdein támaszkodik, összeszorítja a szemét néhány pillanatra, majd ismét kinyitja, a hátán borzongás fut végig, hirtelen pedig szívesen ráförmedne, egyenesen rátámadna, hogy szedje össze a végtagjait ebből a flegmázásból.
Cseppet feszült ma.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Érzi, ahogy a nő teste szinte pillanatok alatt átáztatja a pulóverét a falu széli tó hideg, állott és békaszagú vizével, őt pedig elfogja a borzingás. Részben a nedvesség, részben pedig pusztán annak az okán, hogy a nyakában csimpaszkodnak. Komoly mentális erőbefektetés szükséges hozzá, hogy ne taszítsa el magától, vissza a vízbe, ahová a nő való, helyette csak az izmai feszülnek meg, ahogy pedig Pearl elhátrál tőle, egy indokolatlan eltolással még rásegít a mozdulatra. Csak, hogy nyilvánvalóvá tegye az álláspontját.
Ezek után ösztönösen sem kap utána, hogy tompítsa az összekócolódott hajú, átázott ruhájú hölgyemény esését, tétlenül nézi végig, ahogy a fényképezőgép nyakpántja a bokája köré kulcsolódik, Pearl pedig a stég deszkáig megrengető lendülettel esik a szebbik felére. A szemöldöke feljebb szalad a haja alatt, a kezeit visszaereszti maga mellé, a tekintete pedig a nőről először a fényképezőgépre... majd a szétszóródott, vízcseppek- áztatta fényképekre.
   -  Hhhmmm...?
A szája összeszűkül, mielőtt a nő bármit tehetne - ha akarna -, lehajol a fotók egyikéért, felkapja onnan, felegyenesedve a fény felé emeli. A papíron átsütő napfény a saját alakja körvonalainak inverz képét szűri át, ő hosszú, nagyon, de nagyon hosszú másodpercekig egyáltalán nem mozdul. A kép meglibben a két ujja közt, a szeme fókuszt vált, vissza a nőre.
   -  Mit akarsz te tőlem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Arrébb kapja a kezét, amikor a nő a fénykép után nyúl, nem veszi le a szemét a papírról, hitetlenkedve bámul rá, mintha még sosem látott volna hasonlót. Megnedvesíti az alsó ajkát, hosszasan kifújja a levegőt, amikor legközelebb megszólal, a hangja rekedtes és mély, a kezét, melyben a fényképet tartja, visszaereszti az oldala mellé, de látszólag esze ágában sincs visszaadni.
   -  Szóval Pearl Wildheart könyvkiadó - lassan ismétli meg a szavakat, melyek furcsa hangsúlyt kapnak a maga erős amerikai kiejtésű hangját, mintha a nő mondatának groteszk paródiája lenne - ha még egyszer itt kattintgatsz rólam letépem az ujjaidat és a gépeddel együtt beszórom a tóba halcsalinak.
Hogy szavainak plusz nyomatékot adjon, a tenyerébe gyűri a képet, majd egy könnyed lendítéssel pottyantja a vízbe, megfodrozva annak zavartalan, csillogó tükrét. A nő valójában nem szegett meg írott, komoly szabályokat, egyetlen hibáját azonban, hogy történetesen őt fényképezte le, nem teheti semmissé. Az idők során minden aurorban kialakul a megfelelő paranoia, az ételüket szagolgatni és bizalmatlanul méregetni kezdik, mindig benéznek a hátsó ülésre indulás előtt és igen, azonnal elkapják az arcuk, ha a vaku villanását látják. Ezért vannak életben.
   -  Na vége a műsornak, oszolhatsz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

A papírfecnik szomorúan úszkálnak a tó felszínén hullámzó tükörképe mellett, ő azonban már a nőt nézi. Átázott, reszket, szinte már szánni való, mint egy kukába dobott kölyökkutya, ám ez benne egész másfajta érzéseket generál. Nem túl... tisztességes és egyáltalán nem helyénvaló érzéseket, amiket a lehető legmélyebben, de nyomban lakat alá rejt magában.
Megforgatja a szemét, mormog valamit, lehajol, először olybá tűnik, a szétszóródott fényképek összeszedésében segít, ahogy egy úriemberhez illik, ám végeredményben a kabátja után nyúl. Meglökdösi, amíg a zsebét szabaddá teszi, hogy előhúzhassa belőle a kopottas, jócskán polírozásra szoruló eperfa vesszőt, azzal egyenesedik föl, miközben a nő csak beszél, csak beszél, csak...
   -  Hallgass már el egy kicsit.
Nem érdekli. Egy kicsit sem. Hogy hol dolgozik, hogy milyen kiadónak a kicsodája, de ha azt jelentené be, hogy körözött fekete mágus, akkor is csak flegmán megrántaná a vállát vagy elhajtaná a francba. Ezek a némberek rengeteget beszélnek, ami fárassza ő, leszívja az erejét és tompa zsongást indukál az agytörzse táján, ettől pedig feszült és türelmetlen lesz. Zója is mindig csak mondja, mondja, Nina is, Léna is...
A bal kezét tenyérrel fölfelé maga elé tartja, a pálcával apró mozdulatot ír le, mire csöppnyi, narancssárga láng jelenik meg a kezében, mintha öngyújtóval idézte volna. A bőrt nem égeti, mégis meleg, olyan ez, mint valami... varázslat.
   -  Megfagysz és megdöglesz. Nesze, vedd el.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Szusszan egyet, lassan és szenvedőn, hagyja, hogy a karjai elgyengüljenek, ő pedig elfeküdjön az egyelőre még hűvös, de legalább száraz, zöldellő fűben. Rövid időre belenéz a Napba, majd összeszorítja a szemét, fintorog és hunyorog, miközben a másodpercek telnek és telnek Nina kérdését követően. Hiába keresné bárki a tekintetét, az, ha a szeme nyitva is van, valahol az égen jár, ahol a madarak repkedik céltalan köreiket.
   -  Tök jól vagyok. Tényleg. Meg mindenki jól van, sz'al... tök jó az egész. Franc se gondolta volna, hogy valaha apa leszek, aztán nesze nekem, máris duplán. Az élet szép.
A hanghordozása flegma és erőltetetten közönyös, maga mellett tartott öklével lassan, ütemesen püföli a pázsitot, minimális erőt beleadva a műveletbe. "Hogy van Zója és a gyerek?" A kérdés számtalanszor elhangzott a napokban, az ő hogyléte felől azonban, végtére is érthető okokból, senki sem érdeklődött. A gyermekek születéséből az apákat a társadalom kategorikusan kivonja, semmi közük hozzá, húzódjanak meg a sarokban, lehetőleg adják a pénzt és a masszív támogatást, de másra alkalmatlanok. Tény, ezzel a feladattal a világon semmi baja sincs... de mégis, pusztán Nina érdeklődése elég hozzá, hogy tisztítson kissé összezavarodott, borús hangulatán.
   -  Átugorhatnál valamikor mondjuk. Két hétig nem melózok, de halálra unom magam. Ha elenged a lovagod, elugorhatunk valahová.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A szélvédőn szaporán doboló esőn keresztül az utcai lámpák narancssárga fénye elmaszatoltan vetül az öreg Volvo utasterébe. A műanyag műszerfalon a rádobott telefon gombjának ledje pár másodpercenként villan egyet, ám a bejövő üzenet nem érdekli a gazdáját annyira, hogy előre hajoljon érte. Külső Csepelen csönd és egyfajta nyári melankólia ül, melyt lassan áztat a július végi, éjszakai eső.
A férfi megvakarja a tarkóját, röviden benn tartja a levegőt, majd szusszan egyet. Az autó plüss kárpitú ülése másfél óta múltán kezd kényelmetlenné válni, a levegő fülledtté, a társaság pedig... szörnyen, rettentően kínossá. A bezártságba fojtott szótlan várakozásnál mindössze egy rosszabb van: érezni a nő jelenlétét a jobbján, hallani a légzését és a mozdulatait, a szeme sarkából figyelni az arcának változatlan kifejezését. A jobb keze ujjai ökölbe feszülnek majd elernyednek, a balja lehullik a kormányról, ahol eddig nyugtatta, hogy a zsebében kezdjen kotorászni. Márpedig a kommandó sötétszürke egyenruháján zsebből akad egy pár.
   -  Bocs, ha zavar.
Ennyit mormog a maga rekedtes hangján, egy doboz cigarettát dob maga mellé az ülésre, pár centiméterre letekeri az ablakot, ahol így még nem esik be a monoton, hűvös eső. Kérdésre nem várva gyújt rá, két kézzel őrizve a lángot, hamarosan annak helyén pedig csak a cigaretta vége parázslik.
Már csak két óra.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egykedvűen ízleli a füstöt, a cigarettát a hüvelyk- és mutatóujja közt tartva, afféle falusi paraszt módjára, amilyen különben ő maga. A mozdulat azonban közel sem olyan kielégítő, mint amennyire azt várta és egyáltalán nem segít fojtogató nyomottságán, amit a bezártság és a dörömbölő eső okoz. Az ajtó kilincsére könyököl, fölpillant a maszatos szélvédőre, majd kisvártatva vissza a nőre.
   -  Nem. Túl szép vagy megdögleni.
A szál egyenletesen billeg a szájában, miközben rekedten beszél, csak a mondandója végén veszi ki onnan, hogy a résnyire lehúzott ablakon kívülre hamuzzon. Bármennyire furcsa vagy bizarr, nőt sosem kínál meg magától, ha pedig kéri egy egyenes kifogással hárítja el a feladatot. A dohányzó nő látványa kiábrándítja és valahol mélyen... elborzasztja őt. Persze, nyilván nem kéne érdekelnie, mi az, ami Léna szájából kifelé lóg, hiszen... de mégis.  
Megköszörüli a torkát, ismét a nőre pillant, épp csak futólag. A szabad kezét az ölébe ejti, majd ismét vissza a kilincsre, híven a kényszeres szokásához folytatja az abbahagyhatatlan, kínos mocorgást. ha dolgoznia kell, a vére hajtja őt: cselekednie kell, mozogni, vadászni.
Bármit, ami jobban leköti a figyelmét, mint a komoran hallgató nő passzivitása.
   -  Errm... lelakkoztad a teraszt végül?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Az augusztusi alkonyat forró és párás, napnyugtával mintha egyáltalán nem csillapodna a levegő vibrálása, ami este kilencig a négy hűvös fal közt tartotta. Most minden csöndes és mozdulatlan - talán még az erdő tücskei is túl tikkadtak hozzá, hogy ciripeljenek, inkább élvezik a gyógyító, óvó sötétséget.
A léptei tompák a fűben, a mozgása csöndes, mint általában, ez azonban jelenleg elsősorban a késői időpontnak köszönhető. Sean az esetek legnagyobb részében így vagy úgy zajongani kezd, ha kézbe veszi őt, nyávog, gügyög, sír és nyáladzik, a maga visszatetsző és mégis annyira természetes módján. Most csöndben van, csak laposakat pislogva néz a semmibe, apró kezeivel a férfi pólóját markolja, ami ösztönös mozdulat, mint egy kölyökmacskáé. Az, hogy az apja cipelgeti vagy legalább is hozzá ér és foglalkozik vele, merően új élmény számára, amit nemigen tud hová tenni még. Ahogy a férfi sem. De ennek nyilvánvalóan meg kellett történnie.
És annak is, amire most készül.
Nyolc hónap leforgása alatt a legjobb barátjával egyszer sem merült fel a Sean-nel találkozás témája. Persze Dwayne ha tehette, szűk szavúan beszámolt a gyereke fejlődéséről, már amennyire arról egy hozzá hasonló férfi bármit is tudhat, ám egyszer, de egyetlen egyszer sem mutatta be Adamnek. Nyilván megvan az oka. Nyilván a férfi is felismerte ezt és emiatt nem firtatta az elmaradt találkozást. Nyilván...
A gyermek feje nyűgösen a férfi vállára bukik, míg ő felsétál a viktoriánus ház már ismerős, annyiszor látogatott lépcsőjén. Röviden időzik az ajtóban, épp csak egy szusszanásnyit, mielőtt fél kézzel bekopogna, ám erre szüksége van.
Még mindig, évek távlatában sem hunyt ki belőle a vámpírral szembeni félelem. Most először azonban nem elsősorban önmaga miatt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A pólóján át érzi a gyermek szívének szapora dobogását, a teste meleg, akár egy kismadáré. Az érzés még mindig szokatlan számára, amitől érezhetően feszült lesz, mint mindig, ha számára idegen helyzetbe kényszerítik.
A több, mint fél év alatt ez az első alkalom, hogy egyedül hagyja el a házat vele. Eddig, mivel a gondozásából minimálisan vette ki a részét, Zja a találkozásaik legnagyobb részében jelen volt, közterületre pedig egyáltalán nem lépett a fiával, sem annak anyjával, sem nélküle. Egy átlagos felfogású apa biztos boldog-boldogtalannak dicsekedne a gyermekével, babakocsiban tologatná a játszótérre, a munkahelyére hurcolná, hiszen megérdemli, az övé... ám ezekből az apákból hiányzik az érzés, ami benne elemi erővel munkálkodik és ami első sorban felülírni látszik minden mást, amit a fiával szemben érez.
Még mindig szégyelli a történteket.
Épp csak lepillant a gyermekre, mikor az ajtó halk nyekergéssel kitárul előtte. Kifejezéstelen arccal emeli fel a fejét és néz a férfi szemébe, némán váltva a szavakat, amiket egyiküknek sem kell kimondaniuk. Elhoztam ide, mert szerettem volna, hogy lásd.
Megbízok benned annyira, hogy a házadba hozzam a fiam.
Szótlanul figyeli, ahogy a férfi a gyermekhez szól. Sean mindössze a fejét fordítja a férfi felé, egyik öklét a nyáladzó, majdnem teljesen fogatlan szájába tömködve, a fiatalok mindent értő tisztaságával bámul az ősöreg szemekbe.
   -  Nem akarlak zavarni, csak...
A hangja rekedt, végül teljesen elhal. Sután kerüli meg a férfit és lép be mellette a házba, majd sétál tovább a nappali felé.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Nyomban megtorpan az ajtóban, a szeme megrebben a vérrel telt tartály és a kikészített pohár láttán. Azonban közel sem azért, amiért Adam eredetileg sejtette. A gyomrát és az idegeit még mindig felkavarja nem pusztán a látvány, de a gondolat is, ahogy Adam egy idegen ember adományozott vérét iszogatja, majd hosszú perceken át leledzik a táplálkozás élvezetének semmijében. Számtalan alkalommal végignézte már és legalább annyiszor sápadt el tőle, július negyedikén pedig, mikor ő maga már egyáltalán nem volt szomjas, egy hazafias gesztussal a szőnyegre is hányt. Mondjuk... az se az első eset volt közöttük.
Összeszorítja a száját, majd továbbpillant a szobában. A küszöbön áll, míg a férfi előre siet és összeszedi a holmiját, aztán lép beljebb, épp csak egy mordulással reagál a szavaira. A gyermek nedves csámcsogásfélét hallat, ahogy az ökle elfogyasztásán ügyködik, mérsékelt érdeklődéssel nézelődik a szobában, úgy tűnik, teljes nyugalomban. A nyugalom pedig jó. A gyerekek megérzik a bajt, az ártó szándékot, a vérszívók közelségét és azt, ha bántani akarják őket. Adam azonban nem akarja.
A fia biztonságban érzi magát. Biztonságban van.
Lassan leül a kanapéra, hátradől az ezer és egy éves, kopottas szöveten. Sean haja az állához ér. Nem tudja megfogalmazni, miért ideges, ám biztos, hogy nem attól tart, hogy Adam a szemfogát vagy belé, vagy a fiába mélyeszti. A véleménye az, ami ijesztő. És meglepően fontos számára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

A sós zsák súlya könnyedén terheli a mellkasát, így, hogy hátradől a kanapén, az egyik karját leveheti a gyermek hátáról, csak a másikat hagyja rajta ösztönös védelmező mozdulatként. Oldalra billenti a fejét, a szemközti, öreg tévé fekete képernyőjébe bámulva nézi a tükörképüket, hallgatja a semmit az alatt a pár perc alatt, míg Adam diszkréten elvonulva elvégzi azt, amit  muszáj. Emiatt meglehetősen hálás neki.
Akkor mozdul meg legközelebb, mikor a vámpír a maga csöndes, nyugodt lépteivel visszaballag a szobába, majd leül mellé. A gyermekkel egyszerre fordítja a tekintetét felé, ám Sean ezzel együtt ökölbe szorított kezét is kinyújtja, mintha a hosszú, fekete hajszálakat próbálná elkapni ebből a lehetetlen távolságból.
   -  Kössz. Megvagyok - válaszol könnyedén - De ennek a krokodilnak itt a szájába adhatnál valami távirányítót vagy nem t'om, jönnek a fogai oszt' összenyálaz mindent.
Eddigi gyér szülői tapasztalatai alapján arra következtet, a "jönnek a fogai" egyfajta egyezményes jolly joker a gyereknevelésben. Ordít? Jön a foga. Hány? Jön a foga. Hisztis idióta? Jön a foga. Bár ő maga nem tudja, ez a kifejezés mit takar és miért számít olyan misztikusnak egy gyermeknél, de úgy fest, a növekvő fogak a kölyök hároméves koráig mindenre magyarázattal szolgálnak majd.
   -  Szóval... - lassan kezd hozzá, egy mély levegővétellel - Hát itt van. Gondoltam.. nem t'om, hátha érdekel. Vagy ilyenek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Rég nem rökönyödik meg Adam villámgyors közlekedésén, legfeljebb ittasan találja bosszantónak, amikor még a gondolatába is beleszédül. Most azonban mérhetetlenül hálás azért, hogy a vámpír rövidre fogja a távollétét, ezzel együtt nem hagyja huzamosabb ideig magára a gyerekkel. Mondhatni... jobb a békesség alapon eddig szinte sosem volt kettesben a fiával, ennek az újdonságától pedig nyomban kiveri a víz. Csak... legyen mellette valaki, akinek gond nélkül átpasszolhatja, ha netalán sírni, hányni vagy rugdosódni kezd. Azokat nem bírja.
Persze nem is kell bírnia. Az apának semmi dolga sincs az effélékkel.
A gyerek egy éhező lelkesedésével veti magát a koszos csavarhúzóra, először a szájába veszi, majd a levegőben kezdi himbálni, azzal a határtalan lelkesedéssel, amivel csak a korosztálya rendelkezik. Babaillatú nyála lassacskán átáztatja azt a világoskék pulóverfélét, amiben otthon az anyja öltöztette, akár egy kifogyhatatlan miniszökőkút, egy nyálvízesés, egy...
Dwayne arca alig észrevehetően megrándul. Megfordítja a gyereket, hogy felültesse az ölében, az erős kezek olybá tűnnek, bármikor össze tudnák roppantani a gyenge bordákat, ha szeretnék.
   -  Hát eddig én se nagyon voltam a közelében. De most már egész emberformája van, nem? - először a keze megmozdul, hogy elkapja a fia kinyúló jobbját, mielőtt a hajszálakra markol, végül mégse teszi. A fehér öklök elemi erővel záródnak a vámpír tincseire, míg a másik kéz ügyetlenül csapkodja a levegőt a csavarhúzóval.
   -  Eddig semmit se csinált. Csak evett meg feküdt meg ordított meg ilyenek. De már a nevére is hallgat. Meg csinál dolgokat. Nem hasznos dolgokat... de azér' ez is valami.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A szolgálati egyenruhája kikényszerített néhány csodálkozó, inkább kellemetlenkedő tekintetet, amikor beléptek az egyébként kulturált állapotú kocsmába. Mostanában sem ideje, sem pedig gusztusa nincs az efféle helyekhez, ha unatkozik vagy megbocsáthatatlanul részegre akarja inni magát, akkor egy hozzá közelebbi késdobálóba tér be. Akkor persze fokozottan kénytelen hátrahagyni az aurorokra jellemző, sötétszürke dzsekit, hogy elkerülje a teli üvegekkel való tarkótáji ütéseket... ám egy ilyen helyen bőven elég, ha maga mögé gyűri a széken.
Belekortyol a habját vesztett európai sörbe, aminek az ízét továbbra sem szereti, de a teste hozzászokott már, így nem száll rögtön a fejébe. Pontosabban nem szabad, hogy a fejébe szálljon, emlékezteti magát újra és újra, a tekintetét a lányról visszaköveti az asztal lapjára.
Nina tiltott terület.
   -  Dolgozok mint egy barom. Semmi sincs.
Semmi, tehát minden. Kissé elhúzza a száját, miközben kimondja ezt, a szemét továbbra is a sör felszínén tartva. Tudna mit mesélni... a gyerekéről, a munkájáról, arról a háborúról, ami benne dúl, a kék hajúról, és... mindenről és semmiről, ami manapság foglalkoztatja. A feszültség, a görcs kiül a testtartásába is, ez azonban már annyira hozzá tartozik, mint az egyenruhája.
   -  Veled?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

   -  Ja... tök helyes.
Az arcán nagyon halvány, mégis valamiféle mosolyféle rendeződik az abszurd jelenet fölött. Itt ül a vámpír por- és időillatú kanapéján, a fia félelem nélkül csimpaszkodik a férfi hajába, ő pedig támassza ezt a törékeny testet, amiben mérete ellenére annyi életerő és aktivitás szorult, ami benne sosem volt meg. A gyerekek ilyenek.
Végezetül a keze mégis a vékonyka csuklóra fonódik, szelíd, szinte féltő erőszakkal fejti le az ujjakat a fekete hajszálak tömegéről és húzza vissza a gyereket magához. A csavarhúzó először a kanapén, majd a padlón koppan, ő azonban nem hajol utána. Az izmai, a testtartása szavak nélkül is árulkodnak a belső feszültségéről, ahogy a vállát felhúzza, vagy ahogy kerüli a vámpír átható tekintetét.
Többször az ajkába harap, el-elkapja a gyerek kezét, amikor az ismét, egyre erőszakosabban Adam tincsei után kap.
   -  Pedig azt akartam, hogy meghaljon.
Bizarr könnyedséggel ejti ki a szavakat, azonban Adam előtt teljesen felesleges megjátszania magát. Ahogy átlépte a küszöböt tudja, hogy a férfi érzi rajta a nyomást és azt, hogy a látogatásának nem csak a fia bemutatása az egyetlen oka. Beszélnie kellett valakivel, hogy könnyítsen a lelkén.
   -  Arra gondoltam az elején, hogy ha kárt teszek Zójában, akkor simán nem születik meg. Ha megütöttem volna, megoldódott volna az egész. Adhattam is volna neki valamit, amitől simán elvetél - erőltetett nyugalommal, egyszínű hangon beszél, a gyerek szőkés barna haját nézi, az apró tenyér a sajátjába hullik, feladva a kapálózást - Az első napokban is rohadt gyenge volt. Ott feküdt, mint egy zsák, én simán... csak annyi kellett volna, hogy, tudod, csak egy kicsit...
Összeszorítja a száját, kissé megvonja a vállát. Nem kell kimondania ahhoz, hogy Adam tudja, mi járt a fejében akkor, amikor az üres folyosón egyedül állt a fia fölött, felvértezve az eszközökkel és az erővel ahhoz, hogy véget vessen neki.
Nem valószínű, hogy megtette volna. De gondolt rá.
   -  Sz*r ember vagyok emiatt?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Valaminek, igen, kell lennie valaminek, erre Nina szinte azonnal rá  is tapint, mi több, ököllel nyomul a közepébe. Dwayne lassan billegteti a sört a párás pohárban, egy szusszanással a bal könyökét a lakkozott asztalra támasztja. Körülöttük sekélyes zsibongás, beszélgetések zaja, poharak csörgése, péntek esti kocsmai alapzaj. Mégis hallani véli a saját légzésének ritmusát.
Csak felhorkan, egy újabb kortyot ledönt a sörből, majd még egyet, kurtán megrántja a vállát, végül enged a néma erőszaknak és a pohárról visszanéz a lány szemébe. A szemek lenyomata az agyába ég, mint egy billog, a szemkontaktust tartani fáj, természetellenesnek hagy. Közel sem amiatt, hogy tudja, Nina egyetlen gesztussal az íriszén át a lelke legmélyére láthat, kiszolgáltatottá és sebezhetővé téve őt.
Oka van annak, hogy a tessék-lássék szakításuk óta, ha teheti, kerüli, mint a tüzet.
   -  Ezt nehezen kajálom be.
Hirtelen válaszol, leengedve a vállát korábbi, görcsös tartásából. A pohara üresen koppan az asztalon, ő ekkor szakítja el a pillantását Nináról, hogy a pult felé pillantson.
   -  Néhány hónapja még nem unatkoztál. Se a melódban... se máshol.
Velem nem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A tekintetével megkeresi a pincérnőt, aki percekkel korábban kiszolgálta őket, csak egy intéssel jelzi neki a következő kör eljöttét. Erről már nem is kérdezi a lányt. Eddigi ismeretségük különböző, heves szintjein bőven volt alkalma megtapasztalni Nina alkoholtűrő képességét és azt, hogy ha arra kerül a sor, egy férfi harciasságával iszik bárkit az asztal alá, különösképp őt.
A rendelést leadva tekint vissza a lányra, hagyja, hogy a szavai egy ideig köztük lebegjenek az asztal fölött, könnyedén, mint egy sóhaj. Tényleg minden megváltozott az ő életében is, melyekről akarattal próbál nem tudomást venni. Egy fiú apja lett, akit szeretnie kell, mégsem tud, egy lányé, aki pofátlanul gyűlöli emiatt. Sose akart szülő lenni. Senki se kérdezte, egyetlen zsigere sem kívánta... most mégis kénytelen itt ülni a langyos moslékban, amit az életének nevez.
Emiatt dühös. Csalódott, magányos, rettegő és kiszolgáltatott, ezek mindegyike pedig méregként kering benne. Kevés ahhoz, hogy ezeket az érzéseket tisztán megtapasztalja, hát még ahhoz, hogy Ninának beszámoljon róla... tehát inkább marad a semminél.
Halkan szusszan egyet, végül megszakítja a Ninával felvett farkasszemet.
   - Bocs. Csak tudod... - legyint egy aprót - Én se vagyok boldog. Reméltem te igen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Egy elmormogott köszönéssel hálálja meg a pincérnő szolgálatait, ő is azonnal a pohara után nyúl, egyelőre azonban csak az ujjait fonja a páracseppekkel borított pohár köré. Az Ég akarata és az isteni gondviselés jele, hogy nem ivott bele, pillanatokkal később ugyanis szinte biztos, hogy belefulladt volna.
Nina mindig túl sokat tud. A szemét nyomban elfordítja róla, ami ösztönös reakció nála, a karja izmai ismét megfeszülnek, fölvéve megszokott, zárkózott testtartását és arckifejezését.
Nem teljesen hülye. Tudja, hogy mit pletykálnak a háta mögött és azt is, hogy amellett, hogy a Kék Hajúhoz kötődő viszonya részéről aszexuális és ártatlan, vékony jég válassza el tőle, hogy ne legyen az. Egy ehhez hasonló affér, ez a parányi férfias botlás bizonyára a munkájába kerülne és mindenbe, amit ebben a nyavalyás országban felépített. Nem tagadja: a kiscsaj meglehetősen vonzó. Testileg. Fehér, törékeny és tökéletes, mint a porcelán, amolyan szaténpárnák közé való, csillogó játékszer... érzelmileg azonban sekélyes és alulfejlett, egy női testbe szorult, rettegő gyermek.
A szeme hosszú másodperceken át időzik ismét Ninán. Hazudhatna, felháborodhatna még a feltételezésen is, elküldhetné a búbánatos, savanyú fenébe... ám a viszonyuk megengedi, hogy ehelyett flegmán megforgassa a szemét.
   -  Nincs nekem időm felnevelni egy csajt... de nem is láttam már napok óta. Asszem ő is rájött, hogy nem az a földre szállt angyal vagyok, akit keres.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Nina reakciója olyan, amire számított és amilyet elvárt tőle: nagyot néz, különösebben azonban nem kezd el rugózni a részleteken. Azokon a részleteken, amik legfeljebb a fejekben léteztek, fizikailag azonban egyáltalán nem kerültek megvalósításra. Ha rákérdeznek letagadja, de még állkapcsot is tör érte, önmagának és Ninának azonban felesleges hazudnia: megfordult a fejében ez-az, akkor, amikor éjszakába nyúlóan tanította a lányt a patrónusidézésre, az pedig akarata ellenére így nyitottá vált előtte, akár egy könyv. Látta a gyengeségeit, mint fizikai, mint mentális szinten, könnyű préda volt, talán nem is visszakozott volna, ha a férfi hozzá ér. Ha pedig visszakozna, lett volna elég ereje leállítani őt? Kizárt. Az efféle vérszagra nincs olyan ragadozó férfi, akiben nem ébredne fel a vadászösztön, legalább valahol az agya legmélyén, színes elképzelések formájában.
Ezeket azonban ő, mindkettejük és mindenki legnagyobb szerencséjére elméleti szinten tartotta. Inkább elköszönt a lánytól, a gondolatait pedig hazavitte magával.
   -  Nem t'om, mit hitt. Most vesztette el az apját. Kiszolgáltatott és egyedül van. Ilyenkor a kiscsajok gondolnak mindenfélét. De megnyugodhatsz...
Felemeli a poharát, ám mielőtt beleinna, visszateszi az asztalra.
   -  Nem nyúltam hozzá. Sehogy se. Sz'al Zójának se kell tudnia semmiről. És senkinek se...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Részéről már három mondattal ezelőtt befejezettnek tekintette a témát, ám valami miatt fontosnak tartotta többször nyomatékosítani: a szóbeszéddel ellentétben Cián gyermeteg vonzalmának semmilyen felnőttes következménye nem lett. Ám most, hogy ezt mindenki számára tisztázta, már nyugodtabban emeli fel a poharát és dönti le a sör melegedő, ízetlen maradékát. Érzi, hogy a teste egyre jobban átmelegszik a pulóvere alatt, így ügyetlen mozdulatokkal, fél kézzel szétcipzározza azt; alatta a dzsekivel és pulóverrel megegyező színű pólót visel, szintén a Minisztérium jelvényével.
Csak megrántja a vállát: ja, tök sz*r elveszteni egy szülőt. Bár a Warrenek habitusuknál fogva potyognak, mint a legyek és legtöbbjükkel egy eltévedt sörösüveg vagy vadászsörét végez, abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindkét szülője ép és sértetlen. Akármilyen iramban szívják egymás és a kölykeik vérét, úgy tűnik, mindkettő örökké fog élni.
Mormog valamit, ami egyfajta "köszönöm" is lehet, jelezvén, mennyire hálás, amiért Nina nem teregeti ki a szennyesét az egész iskola előtt. Persze a lány tisztában lehet vele, hogy a kezek, amik most a sörös poharat tartják, ugyanilyen kényelmesen fonódhatnak a vékony torokra, ha mégis így tesz...
Töprengve szorítja össze a száját. Előbb felnéz a lányra, majd vissza a pohárra... végül ismét Nina szemébe néz, teljesen nyíltan és őszintén.
   -  Mert elmentél. Tőlem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Annak ellenére, hogy a pulóvere alatt egyre jobban átmelegszik, érzi, hogy a végtagjai elhűlnek, amint kimondja az egyszerű, kivételesen pedig teljesen egyenes és őszinte válaszát. Az arcszíne épp csak keveset halványodik, ám mindezek ellenére a testtartásába kiül az a mérhetetlen feszélyezettség és feszültség, ami a kényes témák kapcsán hatalmába keríti. A kocsma zaján, a beszélgetések és a valahonnan szűrődő zenén át is hallja a szívverése ütemét, ami épp csak kicsit, de markánsabbá válik.
Két másodperc, talán eddig képes állni a lány tekintetét. A haja a szemébe hull, ahogy zavartan lepillant. Semmi pozitívra vagy biztatóra sem számít a lányról, Nina hónapokkal ezelőtt tisztán kijelölte a kapcsolatuk határvonalait, egyszerre pedig ostobának és gyerekesnek érzi magát a szavai miatt.
A szája belső felét rágcsálva húzza maga elé az újabb poharát, ám nem iszik bele.
   -  Tényleg bocs, én csak... tök mindegy. Nem akartam felhozni, csak...
A szavai hadarók és össze-összefolynak, zavartan beleiszik a sörbe, egyetlen húzásra eltüntetve a háromnegyedét.
   -  Csak már elegem van mindenkinek a szarkavarásából. Veled jól voltam, ennyi. Csak azt akartam, hogy tudd.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Kimondta, kibökte annak az egy ezred részét, ami a lelkére nehezedett, ám már ennyitől könnyebbnek érzi a súlyt. Túl sok mocsok telepedik rajta, túl sok kimondatlan érzés és gondolat, amivel egy magafajta ember képtelen megbirkózni. Nem ebbe szocializálódott. Felnőve kategorikusan elmenekült minden elől, ami bonyolult érzéseket kíván, ezt pedig könnyen meg is tehette... mostanra azonban sem tere, sem ideje sincs megszökni. Bármennyire igyekezett, most itt van, Ninával, Zójával, Ciánnal, Lénával, ez túl sok, túl gyors, túl komplikált...
Az Ég óvjon meg a nőktől minket.
   -  Mi van...?
Őszintén meghökkenve dől hátra, a szemöldöke felszökik kusza haja alatt. Egy szavát, még annyit sem éri a lánynak, ám a hangulatában beálló változást nyomban megérzi, olyan, akár egy fájó villámcsapás. A gyomra táján jeges vízként kezd el hömpölyögni a riadalom, melyet Nina szavainak váratlansága generált.
   -  Próbálkozás? Mi? Várjá' már...
Felemelve a hangját szól utána, érzi, ahogy több tekintet is felé fordul, a szomszédos asztaloknál vádlón összesúgnak, ő pedig dermedten figyeli a lány mozdulatait.
A lengőajtó visszabillen a lány mögött, beengedve a kinti, párás levegőt. Ő kapkodó mozdulatokkal rángatja elő a tárcáját, szól valamennyi papírpénzt számolatlanul az asztalra, az egyenruhája dzsekijét a kezébe fogva csörtet az ajtóhoz, felrántva azt kilép az utcára.
A mély pocsolyák visszatükrözik az utcai lámpák fényét, a levegőben eső szaga terjeng. A teste végigborzong, zaklatottan nyel egyet, a bakancsa vízben csattan, ahogy továbbsiet a járdán.
   -  Héééé! Mi bajod van, mi?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A kocsma melege után bántóan hűvösnek tűnik az alig tizenhat fokos, késő esti levegő. Mégsem ez az, ami miatt végigborzong a gerince mentén és azonnal megáll, ahogy Nina megfordul, mintha láthatatlan falba ütközött volna. A távolság alig pár méter közöttük, ez azonban szögesdrót, acélkerítés, demarkációs határvonal - neki pedig esze ágába sincs közelebb lépni.
Dwayne masszív felépítésű ember, szívós, akár egy terrier. Ennek ellenére azonban, részben a neveltetése, részben a Ninával való viszonya következtében nyomban visszavonulót fúj, ahogy a lány felemeli a hangját. Bár jelenleg inkább értetlen, mint riadt... majd pedig ahogy Nina tovább ecseteli becsmérlő szavait, a düh kezd parázslani benne.
   -  Oh woa- hoa, na állj le szépen és gondold végig, amit mondasz, Dandelion!
Felemeli a tenyerét a lány felé, az arca elveszti addigi, szürke és mélabús kifejezését, helyette egyre jobban elsötétül. Bármennyire is furcsa és helytelen, a düh az első érzelem, ami őszintén és valódin csillog a szemében.
   -  És te jól szórakoztál, kedves nem-vagyok-még-túl-Daviden-de-azért-veled-vagyok? Még hogy én szórakoztam veled, na ne röhögtess már, önámító, hazug majom...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Adam Kensington háza

Óvatosan bólint, hagyja, hogy a fia kihúzza a kezét az övéből és a csavarhúzó után nyúljon, olyan átszellemült lelkesedéssel, mintha az emberiséget megváltó ereklyére fonhatná rá rövidke virsliujjait. Jó nem vagy tőle - pontosan ez az, amire szüksége. Az igazságra, köntörfalazás, mégis előítéletek nélkül tálalva. A férfinek teljesen fölösleges lenne bizonygatnia számára, hogy a gondolatok, a majdnem megvalósított, komoly tettek ellenére ő tiszta és jó ember, hisz mindketten tudják, hogy nincs így. A saját vér elleni erőszak súlyos és megbocsáthatatlan bűn, a káini örökségre még gondolni is természetellenes dolog... mégis az emberi gyengeség része.
   -  Nem... tudom. Nem tudom.
Lassan, szenvedve mormogja a szavakat, hosszú pillanatok hallgatását követően. Az arca legilimencia nélkül is nyitott könyvvé teszi a lelkét és a gondolatokat, amik felmerülnek benne. Rekedtes hangja elül a súlyos drapériák közt, ő lesüti a szemét, épp csak megrezzen a vállára nehezedő kéz könnyed érintésére, ám nem húzódik el.
Nem tenne kárt benne, ez nyilvánvaló. Akkor sem tette és most, hogy a kezében tartja a fiát, nem a ragadozóösztönök ébrednek fel, hogy összeroppantsák a bordákat, hanem a védelmezők. Ám valahol mélyen... nem véletlen, hogy hónapokon át, ha tehette, nem maradt kettesben a gyermekkel. Tisztában van a saját határaival és a lobbanékonyságával, tudja, mennyire labilis, ha egyszer elveszti a fejét.
   -  Sokkal könnyebb lenne nélküle. De nem t'om... hiányozna, ha nem lenne.  Olyan kis... majom.  - felpillant a férfire - Ez mekkora hülyeség?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A lány hangja keményen visszhangzik a kihalt utcán, idegen mágusok lakásaiba száll be a nyitott ablakokon, olyan nappalikban kering, amiknek ezt a beszélgetést nem kellene hallaniuk. A perifériás látása befogja az alacsonyabb emeleteken libbenő függönyök mozgását, normális esetben ennyi elég lenne ahhoz, hogy csöndre intse a lányt, ha kell, erőszakot használva.
Ám ahhoz ő is eleget ivott, hogy már ne érdekelje, ki hallja a veszekedést és ki nem. Túl fáradt, ingerült és sérülékeny hozzá, hogy a kétes hírnevével foglalkozzon és túllásson azon a vörös ködön, ami lassacskán leereszkedik előtte.
Az izmai láthatóan megfeszülnek. Az ujjait ökölbe szorítja, majd ismét elernyeszti, egyetlen fél lépést tesz a lány felé. Az arca színe világos kásaszínről a düh sötét bíborjába vált.
   -   Ne merj a gyerekeimmel jönni, mert összetöröm az arcodat...
Nem kifejezetten emeli fel a hangját, teljesen fölösleges is lenne megpróbálni túlrikácsolnia a lányt. Elfúló, reszkető hangon veti oda mindössze a szavakat Nina mondatai közben, a figyelmeztetés azonban inkább magának szól, mint a lánynak.
Igen, Nina pontosan ott üti, ahol a legjobban fáj. Felhúzza a vállát, összeszorított szájjal behunyja a szemét, talán lehiggadni próbál, talán valami egészen mást... ám a lány utolsó szavainál elszakad egy húr.
Egy húr, amit senkinek se kellett volna túlfeszítenie.
Egy visszhangzó csattanás, ennyi az egész, villanásnyi fájdalom a tenyerén. Majdhogynem teljes erejéből vágja arcon a lányt, aki ettől minimum megtántorodik, ha nem esik azonnal a mocskos járdára.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

A csattanás nem sokáig visszhangzik az utcán - azonban a fejekben annál tovább.
Az utca pedig csöndes lesz.
   -  Ne...
Az eseményeket nagyon lassan fogja fel, mintha az izmai abbahagyták volna az információ közlését az agyával és a teste többi részével. A lágy bukdácsolva hátralép, a cipője csattog a pocsolyában, a tenyere bőre ég, a karja valahol a levegőben marad egy ideig, megfagyva a hirtelen riadalomban. A szeme először a saját kezére siklik, majd azonnal tovább a lányra, a szája elnyílik, kékesszürke íriszeiben pedig olyan érzelem tükröződik az utcai lámpák fényénél, ami utoljára nagyon, nagyon rég. Tiszta pánik.
   -  Ne, én... én nem is, Nina, én sajnálom...
A düh kiveszik a hangjából, az riadt és elhaló lesz, mintha őt vágták volna gyomorszájon. Zsibbadó végtagokkal lép nyomban közelebb, ám csak egy lépést, aztán ismét megtorpan. Ha egész Pest megyében él vámpír, valószínűleg pedig könnyű szerrel meghallja a pulzusa szapora ütemét.
Ő még soha. Nőt még soha. Véletlenül se. Egyszer se.
Pont nem őt.
   -  Bocsáss meg, nem akartam, kérlek...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Budapest és környéke

Csak mondj már valamit, mintha ezen rimánkodna a lány könnyektől csillogó tekintetét keresve. Bármit, csak mondj az isten verjen meg, hogy tudjam, hogy jól vagy! Bár ismeri a testi erejét és tudja, hogy ebbe az ütésbe a töredékét sem vitte bele, ám Nina törékeny és különben is... nő. Még egy bizonytalan lépést tesz felé, a kezeit zsibbadtan maga mellett tartva...
A nő mozdulata váratlan, ellenben gyors és pontos, akár maga a Halál. Tanítani se lehetne jobban az ütést, amit mérnöki alapossággal mér az orrára és amitől az egész világ egy pillanatra tejfehér masszává válik előtte. Felnyögve hátrál el, összeszorított szemmel kap az arcához, a jobbját az orrára szorítja, a balját sután maga elé tartja, hogy védekezzen az esetleges ütések elől. Visszatámadni azonban még ösztöni szinten is képtelen, túlságosan zsibbadt hozzá.
Az ujjai közt vér szökik elő, folyik végig az állán és csöppen a pulóverére. A fémes íz végigcsorog a torkán, amitől émelyegni kezd, csengő fülén át távolról vihogást hall, talán egy ablak, talán a kocsma ajtaja felől.
   -  Bodzsáss meg... Deb' agardab...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Mesélő
Timike | Varázsbűn- üldözési főosztály | recepció

A türkizkék töltőtollat a fogai közé fogva olvassa át még egyszer a gyűrött szélű nyomtatványt, fél lépést előrébb araszol a recepció előtt kígyózó, türelmetlen sorban. Az előtte álló nagydarab, csípően izzadtságszagú, atlétatrikós férfi a lakkozott pultra könyököl, úgy adja elő a mondandóját az ügyintéző boszorkánynak, mögötte halk beszélgetés, köhécselés vegyül az előtér zsivajába. A magas plafonról fényes csillárok lógnak, azok világítják meg az emeletet, a fal mellett fotelek, székek és asztalok sorakoznak, a recepciós pult mellett fa válaszfal egyetlen kétszárnyú, üveges ajtóval. Ennél közelebb az ember többnyire bilincsben kerül a Parancsnoksághoz, ami azon túl terpeszkedik.
Az előtte álló férfi odébb sétál, ő ismét egy lépést tesz előre. A pult mögött függő, jókora jelvény visszaköszön az aurori egyenruhájának mellrészén, illetve a nyomtatvány tetején is, amit a recepción átnyúlva az ott ülő lányka elé csúsztatja.
   -  Nem t'om, hova kell menni ezzel.
Halkan beszél, ám afféle nemtörődöm, bicskanyitogatóan flegma hangsúllyal. Mintha csak a mosdót keresné, vagy az egyik mágikus írógép meghibásodását jelentené le a kávészünetében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

A pultra könyököl, érzi, hogy az egyenruhája több kíváncsi, vagy épp kétkedő tekintetet vonz a csarnokban, mint általában bárhol, ahová kénytelen betenni a lábát. A sétáló törvény, a mágustársadalom ökle és védelmező karja, az árvák megmentője - ennek kéne lennie és ezeket kellene szimbolizálnia a jelvénynek, az egyenruhának, ennek az átkozott emeletnek. Mindez szép és nagyon megnyugtató... mindössze akkora hazugság, mint ez a drága, díszes épület. Nincs olyan auror a környezetében, aki így vagy úgy ne ártaná bele magát az alvilág különböző bugyraiba. Vagy üzletszerűen utazik valamiben, vagy egyszerűen a stresszre kénytelen beszedni valamit, vagy mindkettőt. Az egész úgy rohad, ahogy van.
   -  Inkább maradok asszem.
Kiegyenesedik, hátrapillant a válla fölött, futólag kap el tekinteteket, amik gyorsan tovább s fordulnak róla. A helyzet felszínét megkapargatva furcsa, hogy ennyire higgadt, mintha nem is érdekelné, ami körülötte történik. A valóság azonban... hogy több szendvicset is elfogyasztott indulás előtt, hogy elérje ezt a kellő, nirvána közeli állapotot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bagolykőtől távol → Magyarországi helyszínek → Magyar Mágiaügyi Minisztérium

Az ujjaival párszor megkocogtatja a lakkozott felületet majd ellöki magát tőle, türelmetlenül sétál odébb. Az üvegajtó kinyílik, a titkárság aktatologató díszpintyeinek egy serege vágódik ki rajta kávészünetet tartva, anélkül sétálnak el mellette, hogy akár egyetlen pillantásra méltatnák a téblábolását. Ha nem lenne rajta az egyenruhája, szinte biztos benne, hogy senki sem ismerné fel a hivatalban - a közvetlen munkatársain kívül senkivel sem beszél, nem pletykál a vizes ballon mellett, nem jár munkaidőn túli rendezvényekre, úgy alapvetően, totálisan és menthetetlenül lesz*rja, ami a parancsnokság dolgozóival történik. A neve mindezek ellenére néha napján akaratlanul is felmerül a köztudatban egy-egy súlyosabb fegyelmi eljárás vagy teakonyhai pofozkodás nyomán, ennél többet azonban senki sem foglalkozik vele se.
A nevét hallva közelebb lép, az orra alatt elmormol valami köszönöm- félét, ahogy a papírt visszaveszi a kezébe, még egy fél pillantásra méltatja a sorban téblábolókat, hamarosan pedig átlép az üvegezett ajtón.
A kinti zaj egyszerre megszűnik a mágikus szigetelésnek köszönhetően, a főosztály monoton mormogása, sercegése, kattogása és köhécselése váltja fel azt. Jobbról keskeny, sötétkék padlószőnyeggel borított folyosó nyílik a megannyi munkaterülettel felszabdalt előtérből, azon indul tovább, lehajtott fejjel, legfeljebb fel- felpillantva az ajtók számozására.
Hülyeség lenne azt feltételezni, most jár itt először. Hacsak nem önszántából. Jeszenszky afféle... visszatérő jelenség az életében.
Az ajtó előtt megköszörüli a torkát, töprengés és erőgyűjtés nélkül emeli fel az öklét, hogy párszor ráüssön a fára. Lesz ami lesz.