Dragomán M. Aurél

Percek óta üldöz egy fiút. Nem hibbant még meg, ha távolabbról tekintjük, a kezében fogott néhány papíros és apró, sebes léptei arra engednek következtetni, hogy valamit az illető elhagyhatott, amit Brèagha lélekszakadva próbál ifjú tulajdonosának visszaszolgáltatni. Annál szomorúbb nincs is, ha az iskolai tömegben elhagyod az órai jegyezteidet és amikor pedig kellene, akkor nincs meg.  Nemesünk úgy látja, a barna hajú egyenes utat jár ehhez és szeretné megelőzni ezt a sokszor semmibe vett katasztrófát. Valószínűleg a másik talán nem is sejti, hogy pont őt követik, a hölgyünk ugyanis nem szól utána. Elnyomja őt a többi diák. De aztán végre kiérnek és egészen valamiféle rétig meg se állnak. Nem szokott kint ücsörögni, a nő törzs helye újabban az Espresso Patronum, mivel a történtek után képtelen otthon ücsörögni. Nagyon élénknek maradtak meg benne a múltkori konferencia bál emlékei... Elkalandozna, amikor feltámad a lágy szellő és néhány papír ismét az útjára kell. Kirántja kontyba fogott hajából pálcáját, így tincsei művészi zuhatagként omlanak vállaira. Csuklójával finoman int, így az összes szökevény egy újabb kupacba rendeződnek a levegőbe, amit pálcát tartó kezének pár szabad ujjával gyorsan közrefog, és finoman másik kezébe veszi, ahol eddig három lapot tartogat. Miközben ezt csinálja, tekintete óhatatlanul átsiklik a lapok fejlécein, és leszűri, hogy valamilyen kutatás vagy esszé részét képző oldalakat fog éppen, de nem olvassa tovább őket. Odasétál a padhoz, ahová végre leül akit keresett és drámaian felsóhajt.
- Bocsánat. Az iskolában szerintem kilöktek a kezedből pár papírt, és útjára kelt kettő. Körülbelül öt oldalt sikerült megmentenem. Remélem a többit nem hagytad el - mosolyog barátságosan. Ó igen. Valószínűleg Dávid örökké a sznob nemest fogja látni benne és most először nem érdekli. Már megcáfolta abban, hogy Merlinnek hála tanulja, hogyan tegezzen másokat anélkül, hogy ő maga abban a minutumban zavarba jönne.
- Mit tanulsz éppen? - kérdezi kíváncsian, felé nyújtva a papírhalmazt. Így talán kevésbé fog illetlennek tűnni, amiért fél percig a másik munkásságát nézte, ha az övé egyáltalán. A szellő tovább dolgozik, nem is bánja. A friss levegő jót fog tenni. A szürke falak között meg lehet sülni.

Dragomán M. Aurél

Arca meglepődötté válik. Ajkai enyhén szétnyílnak és elpirul. Aztán barátságosan elmosolyodik, kezeit háta mögé kulcsolva. Ez igazából neki semmiség, hisz logikailag beszélve a fiú nem igazán szorult segítségre. Brèagha biztos benne, hogy előbb-utóbb feltűntek volna neki a hiányzó lapok, csak így nem kell aggódnia miattuk.
- Á, vagy úgy - kissé elkomorodik. Látja, hogy az ismeretlen nagyon kutat a papírjai között. Szerelem. Micsoda keserű szó.
- De, nagyon szívesen - bólint, továbbra is az eridonos előtt állva. Kezet nyújt neki - Én Brèagha Beth Gillins vagyok. A Beth-tel bőven megelégszem. Elsős MT szakon tanulok a Navinében.
Aurél szemszögéből a jobb oldalt üres a pad. Odasétál és fehér ruháját finoman lesimítva helyet foglal, lábait automatikusan szorosan összezárva. A szíve korholja azért, amiért látszólag mindenféle megfontolás nélkül belement az interjúba, viszont kíváncsisága minden negatív érzésénél erősebb és jelenleg mindent felülír benne. Még nem heverte ki azt a rosszul sikerült bált Dávidékkal, de itt lenne az alkalom, hogy tesztelje magát, hogy egyáltalán a szerelem amit ő annak gondolt, tényleg az-e.

Dragomán M. Aurél

Bólint Auráélnak arra a kijelentésre, hogy eléggé elkerülik egymást. Aztán fejét rázza.
- Nem, én Bogolyfalván élek, eléggé a szélén - mosolyodik el. Az egyetlen büszkesége ebben az országban az épület, amire rátette a kezét. Tágas és igazán szép fekete színű. Hatalmas kertjében jut hely a lovának is - Te még a kastélyban laksz?
Abból indul ki, hogy ismer már olyan diákokat, akik merészebbek voltak és viszonylag korán léptek a kastély falain kívülre. Ő biztosan kihasználta volna, hogy ingyen lakhat valahol, mert hiába saját tulajdon, a közműveket ugyanúgy fizetni kell.
Meghallgatja a fiút, aki elő is áll azzal az üres oldallal. Nagyot nyel, megköszörüli torkát. Automatikusan térdére mered. Mit mondhatna, hogy segítsen ennek a fiúnak?
- Szerintem tortúra - válaszolja gyengén, tekintetét kényszeredetten visszaemelve a másikra - Sosem éreztem magam még annyira fáradtnak, mint amikor a szerelmet hajkurásztam.
Jobb ha Aurél felkészül, mert lnem biztos, hogy tudja, kérdésével milyen csapot nyitott ki.
-  Szeretnék szeretve lenni. Nem arról van szó… De épp az életem egy olyan szakaszában járok, amikor a szívem örülne olyan ember társaságának, aki nem szimplán a barátom. Hanem valaki aki megölel, aki ezekben a szürkének tűnő csendes pillanatokban van velem. Akivel ha sokat is kell kompromitálódni, működőképes marad a kapcsolat. Most hosszúnak tűnő két év után visszaléptem egy kapcsolatba, ami korábban megszakadt a párom által, de… Nem alakultak jól a dolgok. Csak mindketten sebződtünk. Az meg szerintem nem olyan konstruktív, mint amilyen cukormázas imádnivaló érzésnek lefesteni tudják egyesek a szerelmet. Érted?

Dragomán M. Aurél

- A másik végén, de az erkélyem pont a tóra néz. Igazán gyönyörű, pláne napkeltekor és napnyugtakor - ecseteli lelkesen Aurélnak. Ezután elgondolkodó kifejezést vesz fel, lábát kényelmesen átveti a másikon, térdére könyököl és álla alá teszi egyik kezét. Volt-e már ott?
- Budanekeresd - ismétli meg halkan - Igen, jártam, de nem a kertvárosi részen, csak a szélén. Hallottam, hogy ott is van jó kávézó, elmentem kipróbálni. Zöld Bagoly a neve, ha érdekel. Ti ismertek esetleg valami jó helyet a családoddal ahová mindig szívesen mentek, vagy csak elmész hozzájuk és együtt töltötök időt otthon?
Nemrég még az életére törtek, otthon bújkált, majd rájött, hogy ott sincs biztonságban. Mióta Balázs nála járt a biztonsági kamerák miatt, az a furcsa elkövető nem tért vissza, viszont a főcseléd is kámforrá vált. Három éjjelen keresztül maradt fent, ezen rágódott, a negyediknél viszont az egyik ijfabb szolgálója altatót kevert a teájába, hogy végre pihenjen és a tagok, a séfet is beleértve, váltott őrségben álltak szobája előtt. Mindezt onnan tudja, hogy később elmesélték neki, ő pedig, nos... ahogy illik, kiakadt, de nem okolja őket. Brèagha szétcsúszott. Még csak arra se figyel oda, mi hagyja el a száját.
- Igazán érdekes gondolatmenet - ugyanolyan zavart mosoly ül ki arcára, mint amikor a szolgálói bűnbánó kisgyerekként körbeállták őt, felfedve az igazságot, a dolgot amit érte tettek. Szerinte helyesen cselekdtek a vallomással, nem kéne tovább növelni a gyanúját, hogy esetleg a szolgálói közül próbálta valaki megölni, vagy legalábbis egy zs-kategóriás horrorfilmbe illően megfélemlíteni. Úgyhogy a fiú próbálkozását jó néven veszi, de most nem tud nevetni, ahhoz túlságosan friss a seb, amiről megnyílik éppen. Ő véleményt akart, a nő megadja, aztán persze fülig pirul a másik szavát hallva. Ó, hogy a fenyőbe... Túlgondolja, mint mindig.
- Áh, bocsánat - szabadkozik azonnal, lesütve tekintetét. Egy csomóban szépen nő a fű, még árvácskát is lát megbújni a hatalmas zöld rengetegben - Öhm, persze, fogadjunk. Mármint ne-nem...
Arcát kezébe temeti. Legszívesebben elrejtőzne a világ elől. Aztán nagy levegőt vesz és kifújja magát.
- Szóval a jeleket kutatod. Értem. Azt hiszem, hogy talán... amikor fixen nézed azt a valakit, annyira, hogy a szemed kiesik, ugyanis egyszerűen nem tudod levenni a tekinteted róla, azt mondanám az első jelnek.

Dragomán M. Aurél

Hevesen bólogat. Úgy tűnhet, hogy az eltökélt arccal, amit vág,magában jegyzeteli Aurél szavait.
- Érdekes - motyogja és normál hangerőre vált - A Zöld Bagoly az egyetlen, ahová jártam ezek közül. Olcsóbb, mint a Sánta Unikornis, vagy mint egy Platán és nagyon jó sütiket árul. Híres a Rákóczi túrosuk.
A felszínes csevej kell neki. Alapból mondjuk nem, de megtanult fenntartani egy alapot és igazából most azért érzi hatalmas szükségét, mert rajta elindulva tud a fiúhoz igazodni, magában is tisztázni, hogy a másik mit akar hallani és kissé szájhúzva mesélni kezd.
- Aha, persze - bólogatok - Úgy érzed a mellkasodban, mintha forróság öntene el mindig, amikor meglátod, és a szíved is gyorsabban ver. Aztán megkörnyékezi a másikat valamelyikőtök, mindegy hogy fiú a lányt, vagy fordítva. Együtt töltötök némi időt a suliban, a faluban, esetleg átmentek a másikhoz és ez állandó szokásotokká válik, még valamelyikőtök úgy nem érzi, hogy mindez a találka túlmegy a sima barátságon. Onnantól jön a döntő kérdés, hogy maradtok barátok, vagy továbbléptek-e egy magasabb fokozatra.
Tudja mit akar hallani a fiú. Ő elmondja, nagyjából hogyan élte meg a szerelmet, de kihallani a boldogan és magával ragadó módon változó hangfrekvenciákból is egy kimondhatatlan szomorúságot.
- Nem - felvonja szemöldökét, ledermedve igazgatja ruháját, de magát is meglepi, mivel nem veszi le szemét a barna hajúról. Halkan válaszol, hitetlenkedve fejét csóválja - Csak kétszer. És te?

Dragomán M. Aurél

Elégedetten bólint. Szerinte jó vendéget talál a Zöld Bagoly számára, őszintén megkedvel a srácot hozzá, hogy bedobja és a helyet is. Sokszor rossz kedvvel ment oda és jó érzéssel hagyta ott. Míg az ifjú úr felkaristolja a nevet, a lába előtt elterülő füves tájat nézi, majd anélkül, hogy fejét a fiú felé fordítaná, szeme sarkából méregeti őt. Rájött, hogy nem adok egyenes választ.
Voltaképp nem szándékosan teszi, inkább egy belenevelet dolgot próbál levedleni több-kevesebb sikerrel. Olyan régén kérték ki az őszinte véleményét valamiben, hogy ő is csak akkor jön rá erre, amikor már késő. A szavak elhagyták ajkait.
- Hogy micsoda? - kapja oda tekintetét. Miket hall! Hormonok! Felhorkan a kifejezésre és ajkába harap, hogy ne nevessen fel, de kicsúszik és zavarában odateszi kezét, eltakarva fogait. Senki se nézegesse már, hogy épp nevet valami olyasmin, ami amúgy tök természetes, mert hát... Beszélgőpartnere fiúból van, de szerinte nincs mit szégyelnie benne.
- Remélem nem azért mondod ezt, mert szégyellnéd. A te korodban egész természetes folyamatról van szó.
Érzi magán azért, hogy kezd elfáradni. Ennek hangot adva hatalmasat nyújtózik, majd kezeit finom mozdulatokkal ölébe teszi és egymásra teszi kézfejeit. Lábait keresztbe teszi egymáson, utóbbit viszont inkább az Edictum említésére. A frász kerülgeti tőle.
- Igen, elfelejtettem mondani, hogy szeretném, ha az adataimat zártkörűen kezeled, de akkor nem lesz ezzel gond - bólint és egy mosolyt is megejt. Ha van még kérdés, megválaszolja, de inkább már csak bambul maga elé. Csend vetül közéjük. Csak a lombok susogását hallani. Mélyet szimpatva az ég felé tekint, majd egyszer csak megszólal.
- Köszönöm az interjút - furcsán megkönnyebbültnek tűnik - Szeretnéd, hogy visszakísérjelek a kastélyba, vagy most nem oda mész?
Ő szeretne még könyvtárba menni, olvasgatni, kikapcsolódni kicsit mielőtt tanulna, aztán kidől otthon, mint egy darab fa.