Dragomán M. Aurél

Percek óta üldöz egy fiút. Nem hibbant még meg, ha távolabbról tekintjük, a kezében fogott néhány papíros és apró, sebes léptei arra engednek következtetni, hogy valamit az illető elhagyhatott, amit Brèagha lélekszakadva próbál ifjú tulajdonosának visszaszolgáltatni. Annál szomorúbb nincs is, ha az iskolai tömegben elhagyod az órai jegyezteidet és amikor pedig kellene, akkor nincs meg.  Nemesünk úgy látja, a barna hajú egyenes utat jár ehhez és szeretné megelőzni ezt a sokszor semmibe vett katasztrófát. Valószínűleg a másik talán nem is sejti, hogy pont őt követik, a hölgyünk ugyanis nem szól utána. Elnyomja őt a többi diák. De aztán végre kiérnek és egészen valamiféle rétig meg se állnak. Nem szokott kint ücsörögni, a nő törzs helye újabban az Espresso Patronum, mivel a történtek után képtelen otthon ücsörögni. Nagyon élénknek maradtak meg benne a múltkori konferencia bál emlékei... Elkalandozna, amikor feltámad a lágy szellő és néhány papír ismét az útjára kell. Kirántja kontyba fogott hajából pálcáját, így tincsei művészi zuhatagként omlanak vállaira. Csuklójával finoman int, így az összes szökevény egy újabb kupacba rendeződnek a levegőbe, amit pálcát tartó kezének pár szabad ujjával gyorsan közrefog, és finoman másik kezébe veszi, ahol eddig három lapot tartogat. Miközben ezt csinálja, tekintete óhatatlanul átsiklik a lapok fejlécein, és leszűri, hogy valamilyen kutatás vagy esszé részét képző oldalakat fog éppen, de nem olvassa tovább őket. Odasétál a padhoz, ahová végre leül akit keresett és drámaian felsóhajt.
- Bocsánat. Az iskolában szerintem kilöktek a kezedből pár papírt, és útjára kelt kettő. Körülbelül öt oldalt sikerült megmentenem. Remélem a többit nem hagytad el - mosolyog barátságosan. Ó igen. Valószínűleg Dávid örökké a sznob nemest fogja látni benne és most először nem érdekli. Már megcáfolta abban, hogy Merlinnek hála tanulja, hogyan tegezzen másokat anélkül, hogy ő maga abban a minutumban zavarba jönne.
- Mit tanulsz éppen? - kérdezi kíváncsian, felé nyújtva a papírhalmazt. Így talán kevésbé fog illetlennek tűnni, amiért fél percig a másik munkásságát nézte, ha az övé egyáltalán. A szellő tovább dolgozik, nem is bánja. A friss levegő jót fog tenni. A szürke falak között meg lehet sülni.

Dragomán M. Aurél

Arca meglepődötté válik. Ajkai enyhén szétnyílnak és elpirul. Aztán barátságosan elmosolyodik, kezeit háta mögé kulcsolva. Ez igazából neki semmiség, hisz logikailag beszélve a fiú nem igazán szorult segítségre. Brèagha biztos benne, hogy előbb-utóbb feltűntek volna neki a hiányzó lapok, csak így nem kell aggódnia miattuk.
- Á, vagy úgy - kissé elkomorodik. Látja, hogy az ismeretlen nagyon kutat a papírjai között. Szerelem. Micsoda keserű szó.
- De, nagyon szívesen - bólint, továbbra is az eridonos előtt állva. Kezet nyújt neki - Én Brèagha Beth Gillins vagyok. A Beth-tel bőven megelégszem. Elsős MT szakon tanulok a Navinében.
Aurél szemszögéből a jobb oldalt üres a pad. Odasétál és fehér ruháját finoman lesimítva helyet foglal, lábait automatikusan szorosan összezárva. A szíve korholja azért, amiért látszólag mindenféle megfontolás nélkül belement az interjúba, viszont kíváncsisága minden negatív érzésénél erősebb és jelenleg mindent felülír benne. Még nem heverte ki azt a rosszul sikerült bált Dávidékkal, de itt lenne az alkalom, hogy tesztelje magát, hogy egyáltalán a szerelem amit ő annak gondolt, tényleg az-e.