Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

Nem nagyon beszélünk, legalábbis én nem erőltetem különösebben meg magam, míg a klubhelyiségből a konyhába érünk Theony-val. A sötét, csendes folyosókon sétálva egyébként sem szívesen ébreszteném fel a halkan szuszogó portréalakokat. Ha valamit még jobban gyűlölök, mint az élőlényekkel való társalgás, az a holtak sápítozásának hallgatása.
A konyhában aztán persze lerohannak a házimanók. Ilyenkor a többségük nekik is alszik, csak néhány munkamániás kis eszelős van ébren, az ilyen éjszakai baglyok kedvéért, mint mi, és csak annyit kell mondanom, kávé, és már szaladnak is teljesíteni a kérést.
Ledobom magam az egyik asztalhoz, és megvárom, míg a másik is helyet foglal.
- Nem direkt vagyok egyébként mindig ilyen - próbálkozom meg valamiféle bocsánatkéréssel, épp csak kínosan kerülve, hogy valóban kimondjam azt, hogy sajnálom. - Néha csak a megszokás beszél belőlem. Szóval.. annyira nem is nézel ki szarul.
Tálcán, kiskanállal, cukros és tejszínes edénnyel érkezik a kávénk, egy kis tányérkán még kekszet is kapunk mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=875824#post875824][b]Sadie Sallow - 2024.03.31. 16:05[/b][/url]

Nem nagyon beszélünk, legalábbis én nem erőltetem különösebben meg magam, míg a klubhelyiségből a konyhába érünk Theony-val. A sötét, csendes folyosókon sétálva egyébként sem szívesen ébreszteném fel a halkan szuszogó portréalakokat. Ha valamit még jobban gyűlölök, mint az élőlényekkel való társalgás, az a holtak sápítozásának hallgatása.
A konyhában aztán persze lerohannak a házimanók. Ilyenkor a többségük nekik is alszik, csak néhány munkamániás kis eszelős van ébren, az ilyen éjszakai baglyok kedvéért, mint mi, és csak annyit kell mondanom, kávé, és már szaladnak is teljesíteni a kérést.
Ledobom magam az egyik asztalhoz, és megvárom, míg a másik is helyet foglal.
- Nem direkt vagyok egyébként mindig ilyen - próbálkozom meg valamiféle bocsánatkéréssel, épp csak kínosan kerülve, hogy valóban kimondjam azt, hogy sajnálom. - Néha csak a megszokás beszél belőlem. Szóval.. annyira nem is nézel ki szarul.
Tálcán, kiskanállal, cukros és tejszínes edénnyel érkezik a kávénk, egy kis tányérkán még kekszet is kapunk mellé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876695#post876695][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.09. 21:41[/b][/url]

A kastély folyosói, ahogy kell, üresen tátonganak az éjszakában, ahogy csendes léptekkel a konyha felé vesszük az irányt Sallowval. A helyiség meleg fénybe borul, mikor belépünk, s a pár túlórázó házimanó azonnal lesi is a kívánságainkat. Saide már ki is adja nekik az utasítást, mire ketten el is szaladnak, a manótrió harmadik tagja azonban vet rám egy ferde kis pillantást, szinte már kérdőn, mire én csak finoman megcsóválom a fejem.
Mikor leülök, már meg is hallom Sadie hangját magam mellől, s mondandójára talán kissé meglepve emelem fel rá a tekintetem, végül pedig csak egy halvány, fáradt mosoly jelenik meg arcomon; az a fajta, ami elárulhatja a lánynak is, hogy ezt a beszélgetést sem fogom világgá harsogni.
- Lehet, hogy csak aznapos inferus vagyok - utalok a klubhelyiségben elhangzottakra, kicsit talán lazítva a helyzet komolyságán. - Kösz, Sallow.
Még mielőtt folytathatnám azonban, a manók odahozzák elénk a tálcát - a saját bögrémbe egy szem kockacukrot ejtek, majd kis gondolkodás után még egyet, hogy kevergetni kezdhessem.
- Jól áll, mikor ilyen vagy, mint most - nyilvánítom még ki. - Én sem akartam bunkó lenni. Ne haragudj... de ezek a vizsgák... néha már nekem is sok, bármilyen hihetetlen. - Még azért egy saját magamon szórakozó, ironikus mosolyt megengedek magamnak, hogy Sadie tudja: ez még véletlenül sem komolyanvehető.
Végül beleiszok a kávéba. Nem olyan jó, mint a kedvencem, "a szokásos", amit az az itt dolgozó manó néma párbeszéddel ajánlott fel: a cikóriakávé... de megteszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876805#post876805][b]Sadie Sallow - 2024.04.12. 20:59[/b][/url]

Lehet a fáradság teszi, de egész egyszerűen nincs energiám a viszálykodásra, és ezzel magyarázható, hogy itt kötünk ki a sráccal, és nem a gyengélkedőn mondjuk. De jobban belegondolva, ez a fáradság talán nem is fizikai, vagy nem csupán az. Csak nehogy túlságosan összemelegedjünk, és kiöntsem a szívem neki minderről. Már így is vészesen közel kerültem egy bocsánatkéréshez.
- Nincs túl sok inferus ismerősöm, de közülük te nézel ki a legjobban - mondom hasonlóan ernyedt mosollyal, csak későn realizálva, hogy ez már egyeseknél egyenesen flörtölésnek számít.
El is rettenek néhány pillanatra magamtól, és gyorsan a kezembe veszem a kávém, hogy beleszaglásszak, miközben gyors pillantást vetek Theony felé. Remélhetőleg simán elengedte a füle mellett a megjegyzést, vagy úgy vette, csak húzom az agyát. Végül is, ez történt, csak félreérthető voltam. Vagy csak én képzelem bele? Nem, ez csak a fáradság lesz.
Csakhogy az ő szavai is szokatlanul él nélküliek, és velem ellentétben attól sem retten vissza, hogy bocsánatot kérjen. Pedig nem is gondolom, hogy lenne miért. És valamiért nem tetszik, hogy omladoznak a falak közöttünk, jó okkal húztam fel ezeket magam köré.
- Milyen vagyok most? - teszem le a csészét, és egy keksszel a kezemben hátradőlök. - Kérlek, ne mondd, hogy kedves!
Eleve a vizsgák okozta stresszelése okán vagyunk itt, szóval nem lep meg, hogy úgy érzi, sok. Csak azt nem hiszem el továbbra sem, hogy ez a VAV ekkora para volna.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876822#post876822][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.13. 11:05[/b][/url]

Megjegyzésére egy nevetésszerű szusszanást hallatok, de még el is vigyorodok.
- Ja, kösz, ez kedves tőled. Tudom. - Válaszolom némi iróniával a hangomban, ám érezhetően jól szórakozom. Hiszen tudom, hogy ez már ismét az a fajta csipkelődés volt Sallowtól, amit megszokhatott körülötte mindenki, de annál ő is fáradtabb, hogy komolyan elő tudja adni, s most különben is érezhetően csak viccel. - Még a végén elbízom magam, Sadie. - Mondom hasonlóan komolyanvehetetlenül.
Én is belekortyolok a kávémba, majd még egy kis tejszínt teszek bele, így pedig már megelégszem a végeredménnyel. Ahogy az órára pillantok, látom, hogy a mutatók szürreálisan kései órákat mutatnak, de már biztos is vagyok benne, hogy ma éjszaka egyáltalán nem fogok aludni; inkább kibírom holnap estig, hátha akkor visszaáll valamelyest a rutin.
A lány kérdése talán meglep némiképp, ám az azt követő felcsattanás ismét nevetésre késztet.
- Nem, nem mondanám, hogy kedves, ne aggódj. Azért odáig hosszú az út. - Vonom fel a fél szemöldököm kissé. - Kevésbé vagy... fanyar. Vagy... rosszindulatú... vagy... defenzív. - Próbálom megtalálni a jó szót. - Ez pedig előnyödre válik, ha engem kérdezel - magyarázom neki apró gesztusokat téve a kezemmel. Ha normál körülmények közt beszélgetnénk, talán lenne valamiféle kioktatás vagy értékítélet a tónusomban, ám most nem ez a helyzet. Elég egyszerű a helyzet: kérdezett, én pedig válaszolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876918#post876918][b]Sadie Sallow - 2024.04.14. 14:37[/b][/url]

Viaskodnom kell a saját arcizmaimmal, mert az még rendben van, hogy nem öljük egymást, de azt azért nem hagyhatom, hogy azt higgye, jól is szórakozom a társaságában. Mert még a végén tényleg elbízná magát. És nem is igazán ettől félek, hanem attól, hogy vevő lennék rá. Azok a falak érezhetően remegnek, repedeznek.
A kávénkat kortyolgatjuk, és közben a felém intézett szavait próbálom kibogozni, pedig lehet jobb lenne nem piszkálni, hanem ott hagyni összegubancolódva. Mégis arra késztet valami, hogy rákérdezzek.
- Pedig nem kérdeztem - mondom halkan, félig a kávémba, és sikerül is a nyakamba öntenem belőle egy keveset.
Szitkozódom egy sort, és mire leteszem a csészét, szerencsésen megállva, hogy elhajítsam, már ott is áll mellettem az egyik manó egy törlőkendővel.
- Nem hiszem, hogy az előnyömre válna - mondom aztán, miközben szárazra törölgetem magam. - Tudod mit? Te végül is tudod, mi történt velem. De azt is tudod, hogy egyik akkori barátom sem áll szóba velem azóta se? Sem a testvéreim, a szüleim?
Újabb kekszért nyúlok, és úgy harapom ketté, mintha arra is haragudnék, amiért negligál.
- Sokkal inkább az előnyömre válik, ha eleve nincs senki, aki elhagyhatna - mondom halkan az egyik szekrényt fixírozva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877040#post877040][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.16. 20:12[/b][/url]

Sadie nem kérdezte, legalábbis ő ezt állítja - nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondja-e, vagy csak viccel, hiszen konkrétan rákérdezett három másodperccel ezelőtt, hogy milyen most... de valószínűleg e döntésképtelenségemért is csak a fáradtság a felelős.
Váratlan monológja alatt mosolyom egyre inkább szelídülni kezd, míg végül annyira elhalványul, hogy csupán egy gyenge árnyék marad meg belőle, szinte már csak arcom izommemóriájában. Egy pár pillanat erejéig csend áll be közöttünk, ahogy a házi tejszínes kávé ismét megkavarodik kiskanalam nyomán; csak a halk koccanás hallatszik, ahogy a fém a csészealjat simítja.
- Értem, amit mondasz - bólintok végül egy aprót, ismét lassú körútra indítva a mokkáskanalat. - Nem voltak azok a barátaid, Sadie. Nekem sem azok, annak ellenére sem, hogy levelezek egynéhánnyal. - Talán az álomszerű állapotnak köszönhető, hogy arcomon megjelenik valamiféle fintor. Undornak azért nem mondanám, ahhoz nem elég erős - de visszatetszés mindenképp, és egyértelműen a volt háztársaimnak szól. Igazából... majdnem mindenkinek, akit csak ismerek.
- Tényleg rohadtul nem igazságos - folytatom. - De tagadhatatlan, hogy mégis jobban áll, mikor ilyen vagy. Mindannyiunknak jobban állna, ha nem kellene mindig megjátszanunk magunkat, azt hiszem.
Egyszeriben azt érzem, hogy örülnék, ha valamiféle kocsmában vagy fogadóban lennénk, és a kávé rumos lenne, de mindegy... jó lesz így is. Beleiszok.
- És egyébként ki tudja, lehet, hogy előnyödre is válna. Csak mindenkit kartávolságra kell tartani magadtól, akkor nem lehet olyan nagy baj. - Egészítem még ki a korábbiakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877117#post877117][b]Sadie Sallow - 2024.04.17. 20:03[/b][/url]

Úgy látom, nem veszi észre szerencsétlenkedésem, vagy ha mégis, tapintatosságból úgy tesz, mintha nem tenné. De persze az se kizárt, hogy olyannyira le van lassulva, hogy nem jutott még el a tudatáig, hogy én épp kávét törölgetek magamról a ruhám alá nyúlva. Akárhogy is, jó, hogy nem teszi szóvá, mert eléggé belerondítana keserű előadásomba, ha közberötyögne.
Úgy látom, elgondolkodtatom, és ez bizony azt a felismerést hozza el bennem, hogy valóban túlságosan sokat mondtam. Megnyíltam, és bár nem most először adom ki magamból ezeket, most van először olyan közönségem, aki úgy tűnik, megérti.
- Persze, tudom, bajban ismerszik meg az igaz barát - forgatom meg szemeim, és még vagy másik három közhelyet mellétűzhetnék, de nem teszem. Ahogy azt sem teszem hozzá, hogy cseppet sem érzem jobban magam attól, hogy nem elvesztettem a barátaimat, hanem hogy valójában soha nem is voltak.
Viszont a srác ábrázatára kiülő visszatetszés valamelyest megmosolyogtat.
- Szóval mennyi energiát fektetsz abba, hogy te legyél? - kérdezem, miközben pálcám után kezdek matatni. - Milyen vagy, ha senki sem figyel?
Nem tudom, mit is felelhetnék szavaira, ezért inkább rá terelem a beszélgetést, már csak azért is, hogy azt a bizonyos kartávolságot valóban fenntartsam. Elvégre ő maga mondta, hogy előnyömre válna, és a mindenkibe beletartozik, nos, mindenki.
Összefogom össze-vissza álló, kissé ápolatlan hajam, párszor megtekerem és egy gombócba összeszedve rögzítem egy ügyes kis varázslattal a fejem tetején. Most már ez sem idegesít tovább, az meg, hogy szarul nézek ki, nem számít, hiszen a manók úgyis rusnyábbak, Theony meg... előtte most sikerült elengednem magam. Ami... jó?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877170#post877170][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.18. 19:54[/b][/url]

Nem, Sadie bénázása nem vált ki belőlem kifejezett érzelmi reakciót, mert valahogy... így tűnik most fairnek. Ő szekálni kezdett, én egyszerűen nem mondtam erre semmit... ő pedig békénhagyott. Ez azt jelenti, hogy jelen kimondatlan egyezség szerint most úgy nagyjából azért békénhagyjuk egymást. Legalábbis inkább vagyunk teljesen komolytalanok, ha egymás csesztetéséről van szó. Abba pedig nem fér bele, hogy cikizzem, mert halál fáradtan kilötykölte a kávéját. Nem otthon van, megteheti.
- Ja, hát persze - sóhajtok a bölcsességére, s ezzel nyújtózkodok is egyet, hogy úrrá legyek némiképp a fáradtságon. - Madarat tolláról, meg minden. - Folytatom a közhelyek sorát, de többet nem mondok. Én is csak annyit tudok arról, hogy vele mi történt akkor a Roxfortban, ami a pletykákból hozzám eljutott. Lehet, hogy a fele sem volt igaz; és ebben az esetben, el kell ismernem, hogy egy kicsit megsajnáltam. De biztos csak a kései óra teszi... hiszen mind tudjuk, milyen a családja.
A következő kérdésére azonban az undorodó arckifejezésből hirtelen, ám nem természetellenesen váltok át vigyorra, hogy végül nevetni kezdjek. Fejemet oldalra fordítom, s ezzel a vigyorral pillantok rá, ám tekintetemben inkább valami keserű, mégis játékos csillan. És valami, már-már zavaró komolyság is.
- Én? Én nem vagyok semmilyen, ha valaki nem figyel, Sadie. - Nyilvánítom ki, majd felhörpintem a maradék kávét az apró porceláncsészéből. - A társaság a lételemem.
Az egyik manó megközelít minket, hogy azonnal arrébbvigye a kiürült csészét, s arról érdeklődjön, szükségem van-e még valamire, mire én csak rámosolygok, s egy forró csokoládét kérek tőle, illetve az elnézését, hogy még mindig ébren tartjuk. Ám ő nem úgy tűnik, mint aki bánja a dolgot.
Eközben pedig Sadie is felköti a haját, egy kontyba gyűri, és azt hiszem, ezzel a stílussal még sose láttam.
- Te ilyen vagy, mikor senki sem figyel? - Kérdem végül, pillantásomból el nem tűnő, halvány komolysággal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877314#post877314][b]Sadie Sallow - 2024.04.21. 14:52[/b][/url]

Na persze, Theodore Ebony, mint a társaság közepe, minden figyelem és csodálat tárgya. Nevetnem kell, és most már kezd aggasztani, mennyire normálisan és nem rosszul, megkockáztatom, jól érzem magam a társaságában. Még a végén megneszelik a manók és elterjesztik, hogy barátok vagyunk.
Mégis, valahogy hiába hat teljesen komolyan vehetetlenül amit mond, elgondolkoztat és miközben rendezni próbálom arcizmaimat, tekintetemmel az arcát fürkészem. Ha nem lennék ilyen kurva fáradt, biztos észre is venném, mi nem stimmel, de most egyszerűen képtelen vagyok rá.
- Szóval ezt is megtudtuk. Nem inferus vagy, hanem mumus. - Elvégre senki se tudja, hogy néz ki, ha nem néznek épp rá egyre, akár semmilyen is lehet, épp, ahogy Theony jellemezte most önmagát.
Szerencsére én is számhoz emelem a csészémet, mielőtt még olyan meggondolatlanság csúszna ki rajta, mint mondjuk, hogy "ezek szerint félek a magas, jóképű srácoktól". Ugyan viccnek szánnám, de persze magamból csinálnék csak bolondot.
Hajam elpakolását követően bágyadtan bólintok egyet, és széttárom a karom.
- Csak akkor, ha senkinek tekinted magad. Hiszen épp figyelsz, nem? - Úgy hangzom, mint valami levitás, meg is borzongok kissé. - Azt hiszem, a tettetés egyik sarkalatos pontja, hogy jól nézzek ki. De te már úgyis tudod, hogy gyönyörű vagyok, szóval kicsit felfüggeszthetem.
Baromira humoromnál vagyok, ha fáradt vagyok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877390#post877390][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.22. 09:56[/b][/url]

A komolyabb, kissé keserű megszólalásomra adott replikája után eltelik két másodperc, mígnem nevetésben török ki.
- Most lelepleztél - nevetek fejemet csóválva. - Mindenki legnagyobb szociális fóbiája, Julias Ebony, szolgálatodra.
A bögre forrócsoki elém kerül aztán, amit egy mosoly kíséretében köszönök meg a manónak, hogy aztán kissé hideg ujjaim köré kulcsoljam. Jól esik a melegség, és nem számítottam rá, hogy ma valami ilyet halványan belülről is érezni fogok, még ha fel nem is fogom teljesen a fáradtság ködén át.
Ismét pár másodperces szünetet kell azonban tartanom, hogy Sadie következő szavai kellőképp lecsapódhassanak és a megfelelő értelmezési szintre rendszerezhesse őket az agyam.
- Hé, hé, lassíts egy kicsit, mert olyan magasröptű vagy, mint egy benyomott pixi - igyekszem lelassítani kicsit a lány filozofikus gondolatmenetét, mert hirtelen elég gyors ütemben haladt az intellektuális párbeszédben így hajnali fél négykor.
Ismét hangosan nevetnem kell azonban Sadien. Hangosan és jóízűen, őszintén. Merlinre, még a végén kiderül, hogy félreismertem Sallowt? Pontosabban nem is ismertem: anyám elmondta, mit kell tudni róla és a családjáról, és láttam, hogy viselkedik a mardekáros bandájában. Ez pedig épp elég volt nekem ahhoz, hogy berakjam abba a bizonyos skatulyába, s bár még mindig ott helyezkedik el a fejemben, mert abból a fiókból nem olyan könnyű kimászni, azért az biztos, hogy bizonyos elképzeléseimet megkérdőjelezte.
Az az igazság, hogy ha teljes mértékben ébren lennék, lehet, hogy flörtölésnek is venném Sallow viselkedését, de így? Elrepül a fülem mellett, ha van ilyen felhang. Szimplán viccel, és jó benne.
- Megígérem, hogy a sírba viszem magammal ezt a képet rólad - támogatom meg szavait, biztosítva róla, hogy titkos hajviselete biztonságban lesz velem. - Az elmepajzsom legerősebb része védi majd. - Utalok az okklumenciámra, hiszen a lány is pontosan tisztábban van vele, hogy tanulom.
- Egyébként meg nincs semmi baj a hajaddal - teszem azért hozzá, csak a rend kedvéért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877489#post877489][b]Sadie Sallow - 2024.04.24. 18:59[/b][/url]

Hiába kezd aggasztóvá válni, mennyire jól kijövünk épp egymással, ahelyett, hogy behúznám a kéziféket, és szó nélkül faképnél hagynám, együtt nevetünk egymáson és magunkon. Vajon annak idején, a Roxfortban miért nem sikerült ez sose? Én kerültem őt, ő nem közeledett felém - most mégis itt vagyunk.
- A hideg is kirázott - erősítem meg, próbálva komoly fejet vágni, ám testbeszédem és mimikám tökéletesen cserben hagy, de nem számít, hiszen már annak ellenére is tudja, hogy viccelek, hogy azt jeleznem kéne.
Persze meglehet, hogy túlbecsülöm a képességeit, de az se kizárt, hogy csak azért értetlenkedik, hogy elsüthesse nagyon is találó metaforáját.
- Na, kikérem magamnak! Nem is vagyok pixi.
Van, amit tagadni kell, mást pedig szuggerálni, és olyan jóízűen nevet szavaimon, hogy azt már majdnem sértésnek is venném, ha a poénáradat nem folytatódna. Tisztában vagyok a tulajdonságaimmal, úgy hiszem nincs torzulva az énképem sem pozitív, sem negatív irányban túlságosan. Nem fognak sosem bálkirálynőnek választani, nem nyerek szépségversenyeket, de a csúnya jelzőtől több tucat sárkányszárny fesztávolságban vagyok. Mármint egyébként, nem most.
- Azt ajánlom is, Ebony - somolygok rá. - Ha meglátom egy publikus merengőben kavarogni ezt - kőrözök egyet arcom előtt -, tudni fogom, hogy te voltál.
Nem biztos, hogy ötleteket kellene adnom neki, miként járathat le, de ez most már veszett seprű nyele.
- Még az okklumenciáddal sem tudnád elrejteni, mekkorát kamuztál most - nevetem el magam újból, "bókjára" célozva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877585#post877585][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.27. 09:24[/b][/url]

Hiába érzem már, mi ennek a beszélgetésnek a dinamikája, mégis ismét nevetést csal elő belőlem Sallow, mikor azt mondja, kirázta a hideg. Furcsa ugyanis, hiszen ismerem őt, legalábbis ismerem valamilyennek, és normál esetben nem számíthattam volna sok jóra egy ilyen kommentár után. Mégis, most csak viccel vele, egyértelművé téve, hogy nem osztozik ezen a véleményen senkivel, pedig van, aki szerint tényleg így van. És ez most váratlan módon igencsak jól esik. Még akkor is, ha Sallowról van szó, valaki olyanról, akivel sosem voltam jóban. Nem ez a fontos ugyanis: hanem az, hogy ismer. És láthatóan ennek ellenére sem gondolja úgy, hogy borzalmas velem egy légtérben lenni.
- Tény, hogy kevésbé vagy kék - egyezek bele egy megengedő bólintással, hiszen ez végülis tagadhatatlan.
A lány azonban nem fejezi itt be, tovább nevettet engem, ami azt eredményezi, hogy a forrócsokit is le kell tennem az asztalra annak érdekében, hogy véletlen se lötyköljek ki belőle. Fáradt, kissé sápadt arcom szinte már bele volt gémberedve abba a kifejezéstelenségbe, mely rajta ült az elmúlt időszakban, s a röhögés már szabályosan fáj, még úgy is, hogy azért nem gurulok a padlón; de tagadhatatlan, hogy mennyire jól esik.
- Az első dolgom lesz, hogy átadjam a kollektív tudatnak a kontyodat - mondom neki, arcom pedig egy komolyanvehetetlen rosszmájú fintort vesz fel. - Sokat fog nekem ezért még fizetni a Modern Boszorkány. - Emlegetem fel annak a magazinnak a nevét, melyet anyám csak azért járat, hogy a kolléganőivel lépést tudjon tartani, s egyébként rendkívül unottan szokta olvasni.
Ismét felnevetek, kezeimet kissé széttárom afféle értetlen gesztusként, hiszen komoly vádak érnek a lány részéről, melyek természetesen abszolút alaptalanok.
- Látod, ez a vád is annyira légbőlkapott, ne is tagadd a pixi-léted - csóválom a fejem nevetve. - És egyébként meg: bármit elrejtek vele. - Védem meg az okklumenciámat még mindig a nevetés határán, a kiskanállal megkavarva az előttem pihenő forrócsokit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877648#post877648][b]Sadie Sallow - 2024.04.28. 10:31[/b][/url]

Ezúttal csakugyan találó kifejezés a "nem rajtad nevetek, hanem veled", mert valóban szórakozást lelünk a civódásban, és nem csupán gúnyolódunk a másikon - amihez már hozzá vagyok szokva. Ez viszont új, és nevetéstől elszokott arcomon is érzem, hogy rendhagyó eset a mai.
Széttárom kezeim, és szemem is megforgatom, ajkaim pedig összepréselődnek azt üzenve, hogy naugye. Abba már bele sem kezdek, hogy milyen megalázó volna kéknek lenni, de még mindig jobb, mint pirosnak. Ami azonban még kínosabb lenne, ha tényleg közszemlére kerülne jelen külsőm, és hiába viccelődünk, remélem tudja Theony, hogy az életével játszik.
- Mi van, talán pénzszűkében vagy, Ebony? - veszem fel vele a versenyt a undok grimaszolásban. - Adjak kölcsön?
Több, mint valószínű, hogy kettőnk közül én vagyok az, aki kevésbé van eleresztve, lévén, hogy a családi támogatás megszűnt létezni a Sallowéktól. Persze nagybátyám adna, ha kérnék, de nem az ő felelőssége vagyok. Igazából már senkié sem.
Nem értek a legilimenciához, hogy teszt alá vethessem képességét, de van, amihez egyszerűen nem kell a másik fejébe látnom, hogy tudjam, nem igaz. Persze van némi önkritika is a dologban, ami egyáltalán nem jellemző rám, vagy az, hogy ne tökéletesnek állítsam be magam mások előtt, de köztünk valahol leomlott egy fal, ami ezt a látszatot fenntartotta. Nem kell tovább tettetnem, hogy minden porcikámra büszke vagyok.
- Bármit? Tudod ez most úgy hangzott, mintha elhallgatnál előlem valamit - hajolok közelebb hozzá, fáradt pillantásomat vetem arcára. - Vagy mindenki elől? Van valami nagy titkod talán?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=878273#post878273][b]Theodore Julias Ebony - 2024.05.09. 20:37[/b][/url]

Úgy nevetek fel kérdésére, hogy bár én nem fogom fel, lehet, hogy az mások számára már-már sértő lenne. Olyan magától értetődő számomra, hogy ez az eshetőség egy viccnél sosem fog közelebb kerülni hozzám, hogy az már szinte az ízléstelenség határait súrolhatná mások előtt. Sadie előtt valószínűleg legalább ezen nem kell aggódnom.
- Nem, nem, köszi, megleszek ezzel - mutatok a halántékomra, utalva a most bezsebelt emlékre a kontyáról, melyet el fogok adni. - De igazán kedves tőled az önzetlenséged. - Vigyorgok még, eljátszva, mintha azt feltételezném, sosem kérne a kölcsönért semmit cserébe.
Végre eljön az az idő is, hogy belekóstolhatok a forrócsokiba, amiben nem kell csalódnom. Még talán egy aprót sóhajtok is, jól esik ugyanis a meleg ital ilyen későn és fáradtan.
Sallow kérdése azonban hamar felráz a beült nyugalmamból. Meglepően sokan jutnak arra a következtetésre, mint most ő, s erre az okklumencia puszta ténye készteti őket. Őszintén szólva nem számítottam rá, mikor elkezdtem tanulni, hogy ilyesmi lesz az eredmény - de az biztos, hogy a lány most csak viccel, bizalmaskodó közeledésére pedig illene nevetéssel válaszolni. Nevetek is: ám ez már korántsem olyan vidám vagy önfeledt, mint korábban, inkább csak valami keserűbb és kissé kényszeredett. Fáradt.
- Hát persze, tele vagyok velük - sóhajtom, s a fejem is megcsóválom, érzékeltetve a kérdés abszurditását. Igyekszek valami mosolyt eszkábálni az arcomra. - Kiváltképp praktikus és a legkevésbé sem feltűnő okklumenciát tanulni ezzel a rengeteg titkommal.
Remélem, hogy Sallow csak betudja a fáradtságnak a hangulatváltozásom; felhörpintem a maradék forrócsokit is.
- Késő... vagyis inkább korán van. Menjünk vissza? - Pillantok fel Sadiere, s hamarosan már úton is vagyunk a Rellon klubhelyisége felé, hogy aztán ki-ki a maga hálókörlete felé induljon. És bár Sadie utolsó kérdése alaposan pofonvágott, talán egy kicsit nyugodtabban hajtom álomra a fejem, mikor majdnem elnevetem magam a másnapos inferuson, amikor eszembejut.