Lopva közelíted meg a földszint ezen környékét, hiszen a Tanárok nem szeretik, ha zargatják a manókat munka közben. Mikor eléred az ajtót, megkönnyebbülsz, hogy senkivel sem futottál össze, és hogy a portrék sem szóltak rád. Belököd az ajtót, majd belépve a szemed elé tárul egy hatalmas helyiség. Olyan, mintha valami karácsonyi műhely lenne, már csak a télapó hiányzik, és a játékok. Bizony, az ételek fantasztikus gyárába kerültél, ahol vagy ezer manó sürög-forog, mindegyik valami tálcát visz, vagy tányért pakol, esetleg a tűzhelynél áll, talán mosogat. Körülnézel a bámulatos helyiségben, melyben szembe veled a mágikus hűtőszekrényt találod. Igen ám, csakhogy mielőtt elérnéd vágyaid tárgyát, még át kell verekedned magad egy hatalmas asztalon, csakhogy az apróságok rengetegéről már ne is beszéljünk, akik jöttödre azonnal felfigyelnek, s kezüket-lábukat törve rohannak teljesíteni a kívánságodat.
Kicsit hátrahőkölsz a nagy buzgóságban, ennél talán még egy tanárral, is jobban jártál volna. Az előtted álló asztalhoz vezetnek, leültetnek, és minden szavadat lesik. A helyiség jól világított, s egy lengőajtó van jobb oldaladon, ahonnan finom illatok, s újabb manók tömegei törnek elő. Mire kimondanád, mire fáj a fogad, már eléd hordtak mindenféle finomságot, így csak választanod kell. Balra találsz egy hatalmas szekrényt, melyben mindenféle evőeszköz található, továbbá poharak és tányérok. A kredenc fából készült, s színét az eredeti mahagóninak meghagyták.
A falak fehérre vannak festve, hiszen a lecsapódott pára miatt, mely a főzés következtében belengi a termet, sűrűn kell a pálcáért, vagy a hengerekért nyúlni s újrameszelni. Balra a sarokban található egy ajtó, amely titokzatosságával, és egyedüliségével hívogatóan kacsint rád. Leugrassz a székről, s elindulsz felé. Az ajtógombot elfordítva egy még az előzőnél is nagyobb helyiséget látsz, amelyben ezerféle kis kamrácska tűnik fel. Egy manó áll középen, mint valami felügyelőtiszt, s apró karjaival körös-körül integet, jelezve, hogy melyikbe mit tegyenek. A kis mágikus fém dobozkák szállítják az ételt a Nagyterembe a diákoknak.
Visszakanyarodsz, s észreveszel egy eddig nem látott ajtót. Remekül elrejtették a kíváncsi tekintetek elől, annyi szent. A folyosóról belépve nem láthattad, hiszen a kredencnek ezen oldalán található. Odalopakodsz, most nem igen figyelnek rád, s benyitva egy kamrát találsz, ahol bizony elég sokféle dolog található, csak kívánnod kell! Azonban a manók ezen helyet féltve őrzik, rájuk lett parancsolva, így gyorsan ki is tessékelnek onnan, mielőtt megragadhatnál valamit is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876695#post876695][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.09. 21:41[/b][/url]

A kastély folyosói, ahogy kell, üresen tátonganak az éjszakában, ahogy csendes léptekkel a konyha felé vesszük az irányt Sallowval. A helyiség meleg fénybe borul, mikor belépünk, s a pár túlórázó házimanó azonnal lesi is a kívánságainkat. Saide már ki is adja nekik az utasítást, mire ketten el is szaladnak, a manótrió harmadik tagja azonban vet rám egy ferde kis pillantást, szinte már kérdőn, mire én csak finoman megcsóválom a fejem.
Mikor leülök, már meg is hallom Sadie hangját magam mellől, s mondandójára talán kissé meglepve emelem fel rá a tekintetem, végül pedig csak egy halvány, fáradt mosoly jelenik meg arcomon; az a fajta, ami elárulhatja a lánynak is, hogy ezt a beszélgetést sem fogom világgá harsogni.
- Lehet, hogy csak aznapos inferus vagyok - utalok a klubhelyiségben elhangzottakra, kicsit talán lazítva a helyzet komolyságán. - Kösz, Sallow.
Még mielőtt folytathatnám azonban, a manók odahozzák elénk a tálcát - a saját bögrémbe egy szem kockacukrot ejtek, majd kis gondolkodás után még egyet, hogy kevergetni kezdhessem.
- Jól áll, mikor ilyen vagy, mint most - nyilvánítom még ki. - Én sem akartam bunkó lenni. Ne haragudj... de ezek a vizsgák... néha már nekem is sok, bármilyen hihetetlen. - Még azért egy saját magamon szórakozó, ironikus mosolyt megengedek magamnak, hogy Sadie tudja: ez még véletlenül sem komolyanvehető.
Végül beleiszok a kávéba. Nem olyan jó, mint a kedvencem, "a szokásos", amit az az itt dolgozó manó néma párbeszéddel ajánlott fel: a cikóriakávé... de megteszi.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=876822#post876822][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.13. 11:05[/b][/url]

Megjegyzésére egy nevetésszerű szusszanást hallatok, de még el is vigyorodok.
- Ja, kösz, ez kedves tőled. Tudom. - Válaszolom némi iróniával a hangomban, ám érezhetően jól szórakozom. Hiszen tudom, hogy ez már ismét az a fajta csipkelődés volt Sallowtól, amit megszokhatott körülötte mindenki, de annál ő is fáradtabb, hogy komolyan elő tudja adni, s most különben is érezhetően csak viccel. - Még a végén elbízom magam, Sadie. - Mondom hasonlóan komolyanvehetetlenül.
Én is belekortyolok a kávémba, majd még egy kis tejszínt teszek bele, így pedig már megelégszem a végeredménnyel. Ahogy az órára pillantok, látom, hogy a mutatók szürreálisan kései órákat mutatnak, de már biztos is vagyok benne, hogy ma éjszaka egyáltalán nem fogok aludni; inkább kibírom holnap estig, hátha akkor visszaáll valamelyest a rutin.
A lány kérdése talán meglep némiképp, ám az azt követő felcsattanás ismét nevetésre késztet.
- Nem, nem mondanám, hogy kedves, ne aggódj. Azért odáig hosszú az út. - Vonom fel a fél szemöldököm kissé. - Kevésbé vagy... fanyar. Vagy... rosszindulatú... vagy... defenzív. - Próbálom megtalálni a jó szót. - Ez pedig előnyödre válik, ha engem kérdezel - magyarázom neki apró gesztusokat téve a kezemmel. Ha normál körülmények közt beszélgetnénk, talán lenne valamiféle kioktatás vagy értékítélet a tónusomban, ám most nem ez a helyzet. Elég egyszerű a helyzet: kérdezett, én pedig válaszolok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877040#post877040][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.16. 20:12[/b][/url]

Sadie nem kérdezte, legalábbis ő ezt állítja - nem tudom eldönteni, hogy komolyan mondja-e, vagy csak viccel, hiszen konkrétan rákérdezett három másodperccel ezelőtt, hogy milyen most... de valószínűleg e döntésképtelenségemért is csak a fáradtság a felelős.
Váratlan monológja alatt mosolyom egyre inkább szelídülni kezd, míg végül annyira elhalványul, hogy csupán egy gyenge árnyék marad meg belőle, szinte már csak arcom izommemóriájában. Egy pár pillanat erejéig csend áll be közöttünk, ahogy a házi tejszínes kávé ismét megkavarodik kiskanalam nyomán; csak a halk koccanás hallatszik, ahogy a fém a csészealjat simítja.
- Értem, amit mondasz - bólintok végül egy aprót, ismét lassú körútra indítva a mokkáskanalat. - Nem voltak azok a barátaid, Sadie. Nekem sem azok, annak ellenére sem, hogy levelezek egynéhánnyal. - Talán az álomszerű állapotnak köszönhető, hogy arcomon megjelenik valamiféle fintor. Undornak azért nem mondanám, ahhoz nem elég erős - de visszatetszés mindenképp, és egyértelműen a volt háztársaimnak szól. Igazából... majdnem mindenkinek, akit csak ismerek.
- Tényleg rohadtul nem igazságos - folytatom. - De tagadhatatlan, hogy mégis jobban áll, mikor ilyen vagy. Mindannyiunknak jobban állna, ha nem kellene mindig megjátszanunk magunkat, azt hiszem.
Egyszeriben azt érzem, hogy örülnék, ha valamiféle kocsmában vagy fogadóban lennénk, és a kávé rumos lenne, de mindegy... jó lesz így is. Beleiszok.
- És egyébként ki tudja, lehet, hogy előnyödre is válna. Csak mindenkit kartávolságra kell tartani magadtól, akkor nem lehet olyan nagy baj. - Egészítem még ki a korábbiakat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877170#post877170][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.18. 19:54[/b][/url]

Nem, Sadie bénázása nem vált ki belőlem kifejezett érzelmi reakciót, mert valahogy... így tűnik most fairnek. Ő szekálni kezdett, én egyszerűen nem mondtam erre semmit... ő pedig békénhagyott. Ez azt jelenti, hogy jelen kimondatlan egyezség szerint most úgy nagyjából azért békénhagyjuk egymást. Legalábbis inkább vagyunk teljesen komolytalanok, ha egymás csesztetéséről van szó. Abba pedig nem fér bele, hogy cikizzem, mert halál fáradtan kilötykölte a kávéját. Nem otthon van, megteheti.
- Ja, hát persze - sóhajtok a bölcsességére, s ezzel nyújtózkodok is egyet, hogy úrrá legyek némiképp a fáradtságon. - Madarat tolláról, meg minden. - Folytatom a közhelyek sorát, de többet nem mondok. Én is csak annyit tudok arról, hogy vele mi történt akkor a Roxfortban, ami a pletykákból hozzám eljutott. Lehet, hogy a fele sem volt igaz; és ebben az esetben, el kell ismernem, hogy egy kicsit megsajnáltam. De biztos csak a kései óra teszi... hiszen mind tudjuk, milyen a családja.
A következő kérdésére azonban az undorodó arckifejezésből hirtelen, ám nem természetellenesen váltok át vigyorra, hogy végül nevetni kezdjek. Fejemet oldalra fordítom, s ezzel a vigyorral pillantok rá, ám tekintetemben inkább valami keserű, mégis játékos csillan. És valami, már-már zavaró komolyság is.
- Én? Én nem vagyok semmilyen, ha valaki nem figyel, Sadie. - Nyilvánítom ki, majd felhörpintem a maradék kávét az apró porceláncsészéből. - A társaság a lételemem.
Az egyik manó megközelít minket, hogy azonnal arrébbvigye a kiürült csészét, s arról érdeklődjön, szükségem van-e még valamire, mire én csak rámosolygok, s egy forró csokoládét kérek tőle, illetve az elnézését, hogy még mindig ébren tartjuk. Ám ő nem úgy tűnik, mint aki bánja a dolgot.
Eközben pedig Sadie is felköti a haját, egy kontyba gyűri, és azt hiszem, ezzel a stílussal még sose láttam.
- Te ilyen vagy, mikor senki sem figyel? - Kérdem végül, pillantásomból el nem tűnő, halvány komolysággal.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877390#post877390][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.22. 09:56[/b][/url]

A komolyabb, kissé keserű megszólalásomra adott replikája után eltelik két másodperc, mígnem nevetésben török ki.
- Most lelepleztél - nevetek fejemet csóválva. - Mindenki legnagyobb szociális fóbiája, Julias Ebony, szolgálatodra.
A bögre forrócsoki elém kerül aztán, amit egy mosoly kíséretében köszönök meg a manónak, hogy aztán kissé hideg ujjaim köré kulcsoljam. Jól esik a melegség, és nem számítottam rá, hogy ma valami ilyet halványan belülről is érezni fogok, még ha fel nem is fogom teljesen a fáradtság ködén át.
Ismét pár másodperces szünetet kell azonban tartanom, hogy Sadie következő szavai kellőképp lecsapódhassanak és a megfelelő értelmezési szintre rendszerezhesse őket az agyam.
- Hé, hé, lassíts egy kicsit, mert olyan magasröptű vagy, mint egy benyomott pixi - igyekszem lelassítani kicsit a lány filozofikus gondolatmenetét, mert hirtelen elég gyors ütemben haladt az intellektuális párbeszédben így hajnali fél négykor.
Ismét hangosan nevetnem kell azonban Sadien. Hangosan és jóízűen, őszintén. Merlinre, még a végén kiderül, hogy félreismertem Sallowt? Pontosabban nem is ismertem: anyám elmondta, mit kell tudni róla és a családjáról, és láttam, hogy viselkedik a mardekáros bandájában. Ez pedig épp elég volt nekem ahhoz, hogy berakjam abba a bizonyos skatulyába, s bár még mindig ott helyezkedik el a fejemben, mert abból a fiókból nem olyan könnyű kimászni, azért az biztos, hogy bizonyos elképzeléseimet megkérdőjelezte.
Az az igazság, hogy ha teljes mértékben ébren lennék, lehet, hogy flörtölésnek is venném Sallow viselkedését, de így? Elrepül a fülem mellett, ha van ilyen felhang. Szimplán viccel, és jó benne.
- Megígérem, hogy a sírba viszem magammal ezt a képet rólad - támogatom meg szavait, biztosítva róla, hogy titkos hajviselete biztonságban lesz velem. - Az elmepajzsom legerősebb része védi majd. - Utalok az okklumenciámra, hiszen a lány is pontosan tisztábban van vele, hogy tanulom.
- Egyébként meg nincs semmi baj a hajaddal - teszem azért hozzá, csak a rend kedvéért.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=877585#post877585][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.27. 09:24[/b][/url]

Hiába érzem már, mi ennek a beszélgetésnek a dinamikája, mégis ismét nevetést csal elő belőlem Sallow, mikor azt mondja, kirázta a hideg. Furcsa ugyanis, hiszen ismerem őt, legalábbis ismerem valamilyennek, és normál esetben nem számíthattam volna sok jóra egy ilyen kommentár után. Mégis, most csak viccel vele, egyértelművé téve, hogy nem osztozik ezen a véleményen senkivel, pedig van, aki szerint tényleg így van. És ez most váratlan módon igencsak jól esik. Még akkor is, ha Sallowról van szó, valaki olyanról, akivel sosem voltam jóban. Nem ez a fontos ugyanis: hanem az, hogy ismer. És láthatóan ennek ellenére sem gondolja úgy, hogy borzalmas velem egy légtérben lenni.
- Tény, hogy kevésbé vagy kék - egyezek bele egy megengedő bólintással, hiszen ez végülis tagadhatatlan.
A lány azonban nem fejezi itt be, tovább nevettet engem, ami azt eredményezi, hogy a forrócsokit is le kell tennem az asztalra annak érdekében, hogy véletlen se lötyköljek ki belőle. Fáradt, kissé sápadt arcom szinte már bele volt gémberedve abba a kifejezéstelenségbe, mely rajta ült az elmúlt időszakban, s a röhögés már szabályosan fáj, még úgy is, hogy azért nem gurulok a padlón; de tagadhatatlan, hogy mennyire jól esik.
- Az első dolgom lesz, hogy átadjam a kollektív tudatnak a kontyodat - mondom neki, arcom pedig egy komolyanvehetetlen rosszmájú fintort vesz fel. - Sokat fog nekem ezért még fizetni a Modern Boszorkány. - Emlegetem fel annak a magazinnak a nevét, melyet anyám csak azért járat, hogy a kolléganőivel lépést tudjon tartani, s egyébként rendkívül unottan szokta olvasni.
Ismét felnevetek, kezeimet kissé széttárom afféle értetlen gesztusként, hiszen komoly vádak érnek a lány részéről, melyek természetesen abszolút alaptalanok.
- Látod, ez a vád is annyira légbőlkapott, ne is tagadd a pixi-léted - csóválom a fejem nevetve. - És egyébként meg: bármit elrejtek vele. - Védem meg az okklumenciámat még mindig a nevetés határán, a kiskanállal megkavarva az előttem pihenő forrócsokit.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=425&post=878273#post878273][b]Theodore Julias Ebony - 2024.05.09. 20:37[/b][/url]

Úgy nevetek fel kérdésére, hogy bár én nem fogom fel, lehet, hogy az mások számára már-már sértő lenne. Olyan magától értetődő számomra, hogy ez az eshetőség egy viccnél sosem fog közelebb kerülni hozzám, hogy az már szinte az ízléstelenség határait súrolhatná mások előtt. Sadie előtt valószínűleg legalább ezen nem kell aggódnom.
- Nem, nem, köszi, megleszek ezzel - mutatok a halántékomra, utalva a most bezsebelt emlékre a kontyáról, melyet el fogok adni. - De igazán kedves tőled az önzetlenséged. - Vigyorgok még, eljátszva, mintha azt feltételezném, sosem kérne a kölcsönért semmit cserébe.
Végre eljön az az idő is, hogy belekóstolhatok a forrócsokiba, amiben nem kell csalódnom. Még talán egy aprót sóhajtok is, jól esik ugyanis a meleg ital ilyen későn és fáradtan.
Sallow kérdése azonban hamar felráz a beült nyugalmamból. Meglepően sokan jutnak arra a következtetésre, mint most ő, s erre az okklumencia puszta ténye készteti őket. Őszintén szólva nem számítottam rá, mikor elkezdtem tanulni, hogy ilyesmi lesz az eredmény - de az biztos, hogy a lány most csak viccel, bizalmaskodó közeledésére pedig illene nevetéssel válaszolni. Nevetek is: ám ez már korántsem olyan vidám vagy önfeledt, mint korábban, inkább csak valami keserűbb és kissé kényszeredett. Fáradt.
- Hát persze, tele vagyok velük - sóhajtom, s a fejem is megcsóválom, érzékeltetve a kérdés abszurditását. Igyekszek valami mosolyt eszkábálni az arcomra. - Kiváltképp praktikus és a legkevésbé sem feltűnő okklumenciát tanulni ezzel a rengeteg titkommal.
Remélem, hogy Sallow csak betudja a fáradtságnak a hangulatváltozásom; felhörpintem a maradék forrócsokit is.
- Késő... vagyis inkább korán van. Menjünk vissza? - Pillantok fel Sadiere, s hamarosan már úton is vagyunk a Rellon klubhelyisége felé, hogy aztán ki-ki a maga hálókörlete felé induljon. És bár Sadie utolsó kérdése alaposan pofonvágott, talán egy kicsit nyugodtabban hajtom álomra a fejem, mikor majdnem elnevetem magam a másnapos inferuson, amikor eszembejut.