38. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor

Ki Online?
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa
Oldalak: [1] Le | Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 15:51 | Link
Katherine D. Averay


Hosszú, és a tegnaphoz képest végtelenül unalmas munkanapot hagyott ma maga mögött. Hiába vitte be a szüleitől ajándékba kapott gramofont, és rendezte el íróasztala szélén, egyáltalán nem volt kedve bekapcsolni, sem táncra perdülni. Helyette papírokat tömbösített, munkatársakkal csevegett, és tökéletesen ugyanaz a figura volt, mint két nappal előtte. Komoly volt, bólogatott, intézkedett, tette a dolgát. Gondolatai viszont a hivatali falakon túl jártak, minek következtében nem egyszer elírta a behívók tárgyszövegét, és többször is rossz pecsétet használt, hogy aztán rossz címzettnek küldjön szolgálati baglyot. A munkáját mindig szeretettel és jól végezte, minden kéziratáról lerítt maximalizmusa és figyelmessége. Ma azonban pocsék munkaerőnek bizonyult, amit reményei szerint egyedül kollégája, Váradi Sándor vett csak észre. Estére még az egyébként vállalt túlórát is visszamondta, és zűrös gondolataival gyorsan hagyta el a hivatal régi épületét.
Szövetkabátját szorosan összehúzza öltönyén, és sietős léptekkel igyekszik a kastély legszabadabb helye felé. Most nem mehet haza, mert a négy fal csak még inkább beszorítaná, ahonnan végül úgy is csak menekülni kényszerülne. Cikázó elmével töri a havat, nem foglalkozik szembejövőkkel, sem szabályszegő diákokkal. Nincs kapacitása rájuk, egyáltalán nem is érdekli, hogy ki miben sántikál. Saját dolgával sem jut dűlőre, nemhogy még másokéval törődjön. Bár már régen lement a Nap, és az égen minden csillag ragyog, úgy érzi, mintha kora reggel volna. A stég fadeszkái megreccsennek léptei súlya alatt. Egyenesen a korhadt faszeletek vezette út legvégére sétál, ahol árnyas tükörképét látni véli maga mellett. Jobbjával nyakkendőjéért nyúl, hogy kissé kilazítsa, majd lehajtva fejét, a víz felszínén úszó gallyakat kezdi követni.
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 16:02 | Link
Kon



Egy fán ültem és a lábaimmal harangoztam.
A legutóbbi találkozásunk óta szinte folyamatosan követtem a férfit. Na, nem azért mert megszállott lennék, egyszerűen csak meg akartam érteni, miért teszi, amit tesz. Amikor aznap este befejeztem a levél olvasását azonnal utána mentem. Nem szóltam, nem közelítettem, csak figyeltem. Kezdtem tartani tőle, hogy túlzottan rákattanok a dologra. Hogy miért féltem? Ha valakit folyamatosan követek, ha rajta jár az agyam, előbb-utóbb igazán vámpírhoz méltóan viselkedhetek, márpedig erre semmiféle lehetőség sincsen.  Nem akartam bántani.
Ezért érkeztem ma, olyan öt óra körül a stéghez, hogy aztán egész este ne tegyek semmit, csak bámuljam a fákat és a vizet. Össze voltam zavarodva. Nem szabadott volna ennyire rögeszmésnek lennem, tudtam, persze.
Hirtelen mozgásra figyeltem fel. Nyilván az lehetett az oka a figyelmetlenségemnek, hogy egyszerűen csak kikapcsoltam az agyamat. A szívverése élesen hasított a fülembe, de ennek ellenére igyekeztem óvatosan mozogni. Nem voltam benne biztos, hogy találkozni szeretnék vele. Követtem a tekintetemmel, ahogyan a stégen végigsétált, majd lemerészkedtem. Felesleges lett volna bujkálni. Én sohasem menekültem.
Halkan, vámpírkönnyedséggel lépdeltem mellé és megtámaszkodtam mellette a korláton, úgy hogy éppen az ellenkező irányba nézzek, mint ő.
-Bánt valami? –tudakoltam halkan, de nem fordultam felé. –Ismerem az embereket, szóval kérlek, ne is próbáld tagadni. Megvannak az eszközeim! –villantottam meg egy gyors, bájos mosolyt.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 16:32 | Link
Katherine D. Averay


Ideje volna belátnia, hogy teljesen mindegy hol van, saját maga elől sehol sem talál menedéket; legyen szó négy kopár falról, és az egyszerű ágyáról, ahol álmatlanul feküdne, vagy a stégről, nyílt vízről, és csillagos égről, ami alatt egyedül áll. A függőség árkon-bokron át utat vág magának, korlátozzuk azt bármilyen erős akarattal is. Konstantin a gallyról a távolba emeli fáradt szemeit, onnan pedig az égre kúsznak világai. Csalódott, szomorú, és valódi vesztesnek érzi magát. Tudja jól, hogy rajta kívül mindenki kapva kapott volna az alkalmon, hogy csak egyetlenegyszer is megcsókolhassa azt a szelíd-veszélyes nőt, és ugyan ő nem élt a kínálkozó lehetőséggel, most mégsem nyertesként tekint magára. Helyes út, helyes gondolatok, ezekből egyszerre nem teheti mindkettőt magáévá. És ami azt illeti, már biztos abban, hogy rosszul döntött.
A lépteket bár nem hallja, az illata megelőzi Katherine-t. Oldalra pillant, és a bájos mosolyra ő is félrehúzza ajkait.
- Te jársz a fejemben - feleli egyszerű őszinteséggel. Ereje sincs arra, hogy palástolni igyekezzen komorságát, de értelme sem sok volna hazugságnak. Végigpillant a nő öltözékén, vállaira omló haján, aztán felsóhajt, és tovább meglazítja még mindig szorító nyakkendőjét.
- Elfutottam, mert így tartottam helyénvalónak - magyarázza tegnap esti megfutamodását. Nem társaságának beszél, hanem a csillagos égnek, hiszen mert a világító planétának sokkal könnyebb elmondania a mellkasát nyomasztó érzéseit. - De, ha visszamehetnénk az időben, ... biztosan másként döntenék.
Szavait követőn elhallgat. Mindig is nehéz volt ilyesfajta dolgokról beszélnie, és most, majd harmincévesen sem lett könnyebb. Azt mondják gyakorlat teszi a mestert, de ő érzésekből nem szerzett rutint. Szívverése már azelőtt felgyorsul, hogy megszólalhatna, elég csak elmerengenie azon, amit mondani készül.
- Meg kell kérdeznem... képes vagy egyáltalán érezni? - kérdezi, hirtelen fordulva az árny felé. Mindenekelőtt, ezt pontosan tudnia kell. Megcsillanó tekintettel várja a választ, ami talán ijesztően fog rá hatni, de amíg nem tudja az igazat, addig csak sötétben tapogatózhat.
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 16:46 | Link
Kon


Ha köthettem volna fogadást erre a fordulatra, akkor most egészen biztosan hatalmas pénzt kaszáltam volna. Nem csodálkoztam azon, hogy én jártam a fejében, ahogyan azon sem, hogy éreztem a hangjában; fogalma sincsen róla, mit is kellene most tennie. Nem hibáztathattam érte, elvégre én magam épp ugyanígy bolyongtam másfél évvel ezelőtt és bár ez megriasztott, akkor nem voltam elég bátor és feladtam. Feladtam, még mielőtt rájöhettem volna, hogy kivel is állok szemben valójában. Akkor tudtam, hogy neki szüksége van rám… aztán elment. A szó minden értelmében.
Elgondolkoztam rajta, hogy bocsánatot kérek a történtekért. Rosszul éreztem magamat amiatt, ami közöttünk történt, mert úgy láttam, neki ezzel csak gondot okoztam. Hallgattam. Én is sajnáltam, hogy elfutott, csakhogy itt álltunk most és a múltat sohasem lehetett meg nem történtté tenni.
-Nem hibáztatlak semmiért. –biztosítottam, a szemem sarkából rápillantva. –Azt hiszem, nem sokan lettek volna képesek arra, hogy ezt a lépést megtegyék.
Nem azért mondtam, amit mondtam, mert saját magamat akartam fényezni. Egyszerűen csak őszinte voltam. Láttam férfiakat, akik képesek bármilyen mélyre süllyedni azért, hogy egy nő kegyeibe férkőzzenek. Undorító és szánalmas. Legalábbis én magam mindig így éreztem. Engem sohasem a csinos pofi vett le a lábamról.
Úgy éreztem, mintha gyomorszájon vágtak volna, amikor nekem szegezte a kérdést. Át kellett gondolnom, hogy mit is válaszoljak, minden szót jól megfontoltam, mielőtt kiejtettem volna őket a számon.
-Igen, képes vagyok. –bólintottam aprót. –Mindent éppen ugyanúgy érzek, ahogyan emberként, csak éppen könnyebben túllépek az embereken. Muszáj, nincsen más választásom, elvégre mindenki meghal körülöttem, nekem pedig túl kell élnem valahogy.
Megrohantak az emlékek és egy pillanatra le kellett csuknom a szememet, hogy összeszedhessem magamat. Nem akartam, hogy Kon összetörtnek és emberinek lásson. Pedig most az voltam. A lehető legemberibb és legesendőbb.
-Persze, szoktam tettetni érzelmeket, de csak akkor, ha konkrét célom van vele. Mint mikor előled menekültem. -pillogtam rá egy féloldalas görbülettel.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 17:45 | Link
Katherine D. Averay


Éppen erről van szó. Tudja, hogy mindenki lecsapott volna Katherine ajkaira, és pirkadatig nem engedték volna a szenvedély szorításból. Pontosan emiatt viselkedik furcsábban a megszokottnál, mozdulatai szétszórtnak, esetlennek hatnak, hiszen kétségek között vergődik. Ő is ugyanúgy vágyik, mint minden más, normális férfitársa, azzal az apró különbséggel, hogy racionális gondolkodása fejlettebb az átlagénál. A büszkesége pedig már attól dühöng, hogy csak eljátszik néhány forróbb képzettel.
Válaszolni szeretne a nő megértő, és őt igazoló szavaira, de akárhányszor is szóra nyitja száját, csak a hideg levegőt képes belélegezni rajta. Maga elé bámul, úgy érzi, hogy azzal, amit tegnap elszalasztott, egészen távolra sodorta magától Katherine-t. A köztük működő kémiát, legalábbis, amit ő érezni vélt, és azt a finom, sodró bizsergést ezekben a pillanatokban keresve sem találja. Oldalra pillant, a várakozás közben tudattalanul is visszafojtja magába az éltető oxigént. Végtelennek érzi azt a néhány percet, míg várja, hogy a vámpír megválaszolja mindent eldöntő kérdését. Az időzés alatt saját butaságára gondol; érzelmeket várni egy halottól, mégis mekkora ostobaság ez?
- Érzel? - az első döbbent pillanatot a kibuggyanó, ugyancsak meglepett kérdése követi. Nem hajlandó elhinni, ez értelemszerűen képtelenség. Hallgat, és figyelemmel követi a másik néhány hozzá fűzött mondatát. - Ez lehetetlen.
Egész testével fordul a nőhöz, kétkedő tekintete annak íriszeit kutatja. Az ő arcáról nem sok olvasható le, de szíve ütemtelen dübörgését még emberi fül is tisztán hallhatja.
- Akkor mondd meg őszintén, céllal jöttél be az irodámba? - kérdezi, hangja ösztönszerűen felveszi a neki megbocsátható hivatalos élt. Ha csalódnia kell, csalódjon mihamarabb. A szemben álló arcát fürkészi, saját vonásai megkeményednek.
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 18:04 | Link
Kon


Láttam az arcán miközben beszélek, hogy ugyanazok a gondolatok és érzelmek peregnek le benne, amik bennem is. Tudom, hogy nem sokan szaladtak még el előlem, sőt voltak, akik szinte már könyörögtek, csak hogy velem lehessenek. Talán ezért élveztem annyira Angliát. Ott nem vettek semmibe, nem úgy, mint azelőtt itt. Ez lehetett a lökés, hogy egy kicsit összeszedhessem magamat és nem mellesleg megbánjam azt, amit annak idején Notharttal műveltem.
A kérdés elég érzékenyen érint, ahogyan a feltételezés is, hogy nem lehetnek érzelmeim. Felsóhajtottam és hátráltam egy lépést, hogy megnövelhessem kettőnk között a távot. Most először adtam jelét, hogy valóban menekülni szeretnék. Csak egy röpke pillanatra éreztem így, aztán robbantam.
-Mert halott vagyok? –szisszentem fel. –Nem tehetek róla, hogy átváltoztattak, ahogyan arról sem, hogy így kell élnem évszázadokig. De mondok neked valamit! –megvillant a tekintetem és valódi megbántottság sugárzott belőle. –Igenis lehetnek érzelmeim. Azt nem tudta kiirtani belőlem az a rohadék!
Természetesen a csodálatos, nyomdafestéket nem tűrő szó alatt az én jóságos és minden tekintetben feledhetetlen átváltoztatómat, ezzel együtt mesteremet, Ezrát értettem. Bár gyűlöltem és a pokol legmélyebb bugyraiba kívántam, amiért még előle is menekülhettem Angliában, be kellett látnom, hogy talán ő volt az egyetlen, aki nem úgy nézett rám, mint egy halottra, hanem komolyan beszélt nekem a vámpírságról, mindennel, ami ezzel jár és segített, hogy talpra állhassak. Bár ne ragaszkodott volna ennyire hozzám!
-Igen, konkrét céllal! –csattantam hirtelen hitetlenkedve. –Szerettem volna, ha segítesz. Csak téged ismerlek és tudtam, hogy számíthatok rád. De nem azért tettem, amit tettem, hogy magam mellé állítsalak. Nem akartalak elcsábítani, csak hogy előnyösebb helyzetbe kerüljek. Ha ezt hiszed rólam, akkor egyáltalán nem tudod, ki vagyok!
Hátat fordítottam neki, összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és mélyeket sóhajtottam, nehogy valami ostobaságot műveljek. El sem akartam hinni, hogy Kon azt hitte, csak játszom vele és még mindig nem tudott komolyan venni.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 18:41 | Link
Katherine D. Averay


Félreértés. Konstantin nem a halottat látja az előle távolodó Katherine-ben. Ha így volna, akkor egészen másként történt volna a tegnap reggel, vagy az azt követő zavarba ejtő késő este. Ha a lány alakjára pillant, akkor egy őt határtalanul vonzó nőt lát, akihez szívesen ér, és akiért saját, egyelőre dobogó szíve minden kérés nélkül ütemet vált.
- Kérlek - lebiggyeszti ajkait, és szemeit is lesüti, mintegy megadása jeléül. - Nem úgy értettem. A tény fizikai képtelenségére gondoltam, a lelked megszűnésére. Ne haragudj.
Hogy miért áll még mindig hadilábon a női nem képviselőivel, arról tényleg fogalma sincs. A könnyelmű testiség nem kenyere, de még a tiszavirág életű éjszakai kapcsolataival is könnyebben boldogul, mint mikor elhatározza, hogy megért egy női lelket. Talán, mert olyankor nem szeret beszélni. Abban a helyzetben nem fontosak a szavak, nemes egyszerűséggel nincs jelentőségük. Nappal viszont, bármit tehet, így is-úgy is beszélgetnie kell. És be kell vallani, hogy van olyan, akivel még a nappal is jólesik. A távolabb lépő után fordul, és tehetetlenül megrázza fejét. Félreértesz.
- Nem gondoltam, hogy az előnyösebb pozícióért csábítanál el - mondja kis mosollyal a neki hátat fordító nőhöz lépve. Karnyújtásnyira áll meg a csinos alak mögött, és jobb híján a barna tincsekhez beszél. Biztos benne, hogy Katherine-t megsértette, és ettől ő is elszomorodik. Utálja, ha ilyen helyzetbe kerül, mert aligha képes belőle idejében kikecmeregni. Nem ért a női lélekhez, sem sérülékeny szívükhöz.
- Én csak nem értelek - vallja be a nyilvánvalót, és közvetlen közel merészkedik a sértődött vámpírhoz. Kezei annak csípőjére csúsznak, álla bal nyakszirtjén pihen meg. Borostája szúrós lehet, ha a nő hideg bőrét éri, a kabát szegélyén felül. - Nem tudom, a szememnek, Angliának, vagy a szívemnek, a tegnapnak higgyek?
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 18:57 | Link
Kon


Rengetegszer kellett már meghallgatnom ehhez hasonló beszélgetéseket. Amikor valakinek feltűnik, hogy mis is vagyok, azonnal az érzelmeimről kezd faggatni. Tapintatlannak és durvának érzem, mert bár kívülről úgy tűnhet, halott vagyok, a valóságnak ehhez messze nincsen köze. Igen, hideg a bőröm, igen, nem ver a szívem és igen, vért iszom. Mégsem nevezném magamat két lábon járó hullának.
-Van lelkem. –szűrtemm a fogaim közül.
Ezt a beszélgetési stílust még Serentől lestem el. Gyakran előfordult, hogy nem sok kedve volt velem cseverészni –mily’ meglepő– és ennek hangot is adott. Általában ezt a stílust akkor kapta elő, amikor valamit nem úgy tettem, ahogyan ő azt elvárta volna. Mint az öngyilkos kiruccanásom Norvégiába…
Visszazuhantam a valóságba, amikor is Kon közli, hogy ő tulajdonképpen nem hitte, hogy egy előnyös megoldás érdekében adom elő a kis magánszámomat. Értetlenül bámultam magam elé és tökéletesen összezavarodott voltam. Nem tudtam hová tenni ennek a beszélgetésnek a jelentőségét, de próbáltam óvatosan kihámozni a lényeget.
-Akkor hogy kérdezhetted meg? –érdeklődtem cseppet sem kedvesen és továbbra sem voltam hajlandó felé fordulni.
A következő pillanatban megéreztem kezeit a csípőmön és mozdulatlanná dermedtem. Egyáltalán, álmomban sem jutott volna eszembe, hogy megérint. Éreztem lélegzetvételét az arcom mellett és belesimultam az ölelésébe.  Lehunytam a szemeimet, úgy válaszoltam.
-Talán egy kicsit mindkettőnek. –adtam meg magamat. –Vannak férfiak, akikre azért van szükségem, hogy mentsem a bőrömet és nem állíthatom, hogy soha senkivel nem fogom ezt megtenni többé. De veled nem ezt tettem. –mutattam rá. –Talán szörnyű, amit művelek, de vámpír vagyok! Szükségem van védelemre és vérre. Így megszerezhetem. –kezeim a kezére csúsztak és halkan folytattam. –Tőled nem akarok ilyesmit.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 19:47 | Link
Katherine D. Averay


Kerülni akarja a tipikus emberi reakciókat, mert nem kíván egy lenni az emberi társadalomból. Pedig az, és ezt átlépni sem tudja. Régen nem érdekelte volna, hogy mit gondol Katherine, vagy más fajtabelije róla, adott válaszairól, vagy csak úgy, legyen szó bármiről. Akkoriban az volt fontos, hogy minél hamarabb, és ügyesebben nyomra jusson és elkapja a keresett személyt. Következő szavaival sem lesz előrébb, sőt, találóbb azzal a kifejezéssel élni, hogy szorgalmasan vágja maga alatt a fát. Először érzésekkel, majd fizikai képtelenséggel, végül a lélek kérdéseivel bántja meg a másikat. A probléma abban rejlik, hogy ötlete sincs, miként érje el Katherine bocsánatát.
- Hallanom kellett tőled, hogy nem csak egy eszköz, minisztériumi csatorna voltam - feleli gyorsan, hogy Katherine-nek még csak ideje se legyen túlgondolni a beszélgetés e szálát. - És ígérem, nem kérdőjelezem meg többször a benned élő emberi lényt.
Többet nem tehet, ennél nem létezik több szó, mellyel egyszerre kifejezhetné megbánását, és elfogadását is. Nincs több kétely - a nő emberi mivoltjával kapcsolatosan. A bizalom ettől függetlenül még mindig ingatag lábakon áll, és valószínűleg még sokáig bizonytalan is marad. Pont mint kettejük meghatározhatatlan kapcsolata.
- Ehhez kétség sem fér - bólint bele a nő nyakába, és kissé tompán hagyja elcsendesedni magukat. Most így jó. Amikor megérzi a hideg ujjak érintését sajátjain, úgy hiszi, Katherine megenyhült irányába, és jelenleg ennél többre tényleg nem vágyik. Aztán felemeli fejét, éppen annyira eltávolodik, hogy kezeivel gyengéden magával szembe fordítsa a szépséges szörnyeteget.
- A szemembe mondd, úgy talán elhiszem - mosolyodik el, gondolatával csupán annyira célozván, hogy ne a semmibe beszéljenek, inkább egymásnak, egymás szemébe. - Nem érdekel, hogy másokkal mit teszel. De...
Nem fejezi be mondandóját, mert nem tudja milyen reakcióra számítson. Félőn süti le tekintetét, majd emeli Katherine íriszeibe őket. Kezei a formás derékon pihennek, olykor-olykor finoman megszorítva a másikat.
- De engem tarts tiszteletben - fejezi be végül előbb félbehagyott mondatát. - Mint ahogyan én tiszteletben tartalak téged.
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 21:22 | Link
Kon


Sok minden megfordult egyszerre a fejemben és abban a pillanatban nagyon örültem neki, hogy vámpír vagyok, mert tény, hogy a nők képesek egyszerre több dologra is koncentrálni, de mindez vámpír testbe bújtatva sokkal hasznosabbnak és tökéletesebbnek bizonyult.
Lehunyt szemmel hallgattam a reakcióját és egy halvány mosoly kúszott az arcomra és örültem, hogy nem láthatta. Nem mintha rejtegetni akartam volna előle bármit is, egyszerűen csak én sem tudtam, mennyire bízhatok meg benne. Láttam a nővel. És most rajtam volt a sor, hogy kérdezzek.
-Én nem verlek át. –jelentettem ki. –De ha már itt tartunk… Renée?
Meglepő módon csak meggondolatlanul előbújt belőlem a féltékeny kislány. Nem mintha okom és alapom lett volna arra, hogy féltékenykedjek, elvégre közöttünk nem volt semmi, nem igaz? Épp ő maga mondta, hogy én lelketlen vagyok. Nem érdekelt. Abban a pillanatban semmi sem érdekelt, csak a választ vártam. Feszülten, szinte mozdulatlanul.
Lassan fordultam felé és nagyon komolyan néztem a szemébe.
-Miért nekem kell bizonyítanom? –vontam fel a szemöldökömet, majd felsóhajtottam és íriszeimet az övéibe fúrtam. –Nem használlak ki, Konstantin! –adtam meg magamat egy pillanatnyi habozás után.
Akartam, hogy tudja. Tudnia kellett, ez így volt helyes. Kezeim a vállára csúsztak és belé kapaszkodtam, mintha legalábbis az életem múlt volna rajta. Csakhogy végig ott motoszkált a fejemben a nő, akivel volt szerencsém látni őt. Amennyit tudtam róla, akár az aktuális szeretője is lehetett. Tanár volt a kastélyban, így aztán akkor sem tudtam volna elkerülni a vele való találkozást, ha mindenképpen szándékomban áll.
Mielőtt elhagytam a kastélyt volt szerencsém látni, bár már nem emlékszem rá, hogy hol és mikor, minden esetre megnéztem magamnak. Biztos, ami biztos alapon. Nem, nem terveztem vérfürdőt rendezni, de azért csak illene felmérnem a lehetőségeimet, nem igaz? A véremben van… vagy lesz.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 22:01 | Link
Katherine D. Averay


Ebben a boldog percben nem gondol magukon kívül senki másra. Élvezi a rájuk telepedő csendet, és az őket, akár egy óvó szülő, aki gyermeke érdekében megtenne bármit, most az ő védelmükre besötétedő eget. A kései órákban, a kastélytól félreeső stég szélén, egymás karjába bújva csak kevesek láthatják meg őket. Konstantinnak pedig éppen most, az új munkahely kötelezettségein belül, bírói képzése kezdetén nem jönne jól a - valós alapú - pletyka, miszerint vérszívóval tölti idejét, ráadásul javarészt igencsak félreérthető közelséget ápolnak. Nem lett volna szabad megszólalnia a nőnek. Konstantin ujjai megfeszülnek, amit ha még nem is érezne meg Katherine hideg keze, akkor is hallaná a férfi megilletődő szívét. Elnyíló száját először összezárja, majd csak azután felel, hogy a vámpírt lassacskán maga felé tudja fordítani. Ha eddig nem számított a szemkontaktus, most minden bizonnyal nagy jelentőséggel fog bírni.
- Franciaországban egy iskolába jártunk - kezdi meg mondandóját, végig a nő szemeibe kapaszkodva. - Én végzős voltam, mikor ő elsős. Tetszett nekem, de volt barátja..., aztán néhány év múlva pár házambelivel visszamentem az ő bankettjére, és az este folyamán összegabalyodtunk. De úgy tudom, még akkor is volt barátja, úgyhogy nem tudtam be neki nagy jelentőséget, és szerintem ő sem. Ittunk, és amúgy is, a végzős bálok különleges hatással vannak az emberekre. De soha többé nem kerültünk testi...
Elhallgat, mert csak akkor veszi észre, hogy száját hazugság hagyja el. A szilveszter éjszakáról el is feledkezett, amikor pedig szintén Renée-vel sodorta össze az élet. Egy kósza percre a nő fehér kabátjára pillant, majd miután végiggondolja az említett éjjel emlékképeit, újult erővel fog neki a magyarázatadásnak.
- Tévedtem. A mostani szilvesztert is együtt töltöttük. A visszaszámlálás után megcsókoltam.
Nincs mit tagadnia, elvégre felnőtt ember, és attól eltekintve, hogy már rég meg kellett volna házasodnia, az elvártnak megfelelően éli életét. Általában. Szabálykövető, ám határfeszegető, olyan, mint apja. Akinek pedig tudvalevő, hogy világéletében romokban hevert a házassága.
- Te követtél engem? - vigyorodik el a közéjük ékelődő csendet megszakítván. Elégedettség járja át mellkasát, ajkaival együtt kékjei is buja mosolyra élednek. - Elengedően körbejártam a Célestine-témát, vagy szeretnél még tudni valamit?
Már nem ideges, kezei újfent elfoglalják kedvenc helyüket, és ahogy Katherine karjai is megmozdulnak, Konstantin már tudja, hogy ezzel mindketten vesztettek.
- Ccccs - csitítja a saját magát feleslegesen izgató nőt, fejét közben lassan megrázza. - Már nincs szükség bizonygatásra.
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 22:13 | Link
Kon


Hallgattam a kis történetet és nem tudtam, hogy bevegye-e a gyomrom és higgyek-e neki, vagy továbbra is kissé bizonytalanul álljak a helyzetünkhöz. A szeméből próbáltam olvasni és bár hallottam, ahogy lélegzete és szívverése megugrik, mikor felhoztam a nőt, nem próbáltam meg idő közben leállítani.
Még akkor sem, amikor ráébredt, hogy tulajdonképpen nem mondja el nekem a teljes igazságot. Kijavította saját magát és innentől kezdve tudtam, hogy nem hazudik. Tudtam, hogy tényleg éppen annyit jelentett neki a nő, amennyit ő elmondott és ráébredtem, hogy tulajdonképpen nem is érdekel. Vámpír lennék, egy gyönyörű és  halhatatlan lény, nem mellesleg pedig olyan közegben nőttem fel, ahol szinte mindenkit kiképeztek a profi gyilkosságra… miért is kellett volna aggódnom? Ott volt David, az apám és Keith. Egy szóval minden egyben voltam.
-Szereted? –billentettem kissé félre a fejemet.
Fogalmam sem volt, miért tettem fel ezt a kérdést, de egyszerűen úgy éreztem, hogy muszáj hallanom ahhoz a választ, hogy tovább léphessek. Hogy bízhassak benne és elhihessem minden egyes szavát. El akartam hinni a szavait, szükségem volt rá. Nem hazudtam a hivatali szobában, csak akkor még nem gondoltam bele, miről is beszélek.
-Én… -elakadt a szavam és egy sunyi mosoly költözött az arcomra. –Nem követtelek, csak… csak figyelemmel kísértem az eseményeket. Amúgy meg nő vagyok! Jogom van hozzá, hogy mindenféle indok nélkül tegyek dolgokat.
Blöfföltem, de hát ki lett volna olyan bátor, vagy éppen ostoba, hogy közölje, ő bizony követte a férfit és szerette volna megtudni mit is csinál. Ugyan már, ezt senki sem mondta volna ki!
-Nem, ennyi elég lesz… azt hiszem.
A szavak értelmüket vesztették. Hallgattam és egy apró mosoly kúszott az arcomra, miközben az illendőnél jóval kisebb távolságra álltam Kontól. Racionálisan kellett volna felmérnem a helyzetet, elvégre vámpír vagyok, évezredekig elélek és semmi szükségem sem lett volna szívproblémákra. Mégsem menekültem. Kivártam.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 22:50 | Link
Katherine D. Averay


A kezdeti megilletődés után szívesen mesél a kíváncsiskodó nőszemélynek, hiszen nincs mit eltitkolnia előle. Amit angliai utolsó, és a tegnapi első találkozójuk közötti intervallumban tett, vagy érzett, mostanra bizonyára már nem számít. Természetesen élt, kihasználta a felkínálkozó lehetőségek egy részét, de még ezzel együtt is biztos abban, hogy sokkal kevésbé falta az életet, mint azt Katherine tette. Nem ereszti a másik tekintetét, óvatosan kerül hozzá egyre közelebb, s mikor már azt hiszi, hogy a pillanat megfelelő, a vámpír ismét előrukkol egy meglepő kérdéssel. Szíve félreüt, de ezt nem Renée-nek, sokkal inkább a furcsa kérdésnek tudja be.
- Nem volt alkalmam beleszeretni - feleli, teljes őszinteséggel adózva a kérdezőnek. - Mint említettem, végig kapcsolatban élt. Most meg, ha lehetne is valami - amit kétlek -, az én életembe nem fér bele. Mert ha egyesek éppen nem a hivatali íróasztalomon fonják keresztbe a hosszú lábukat, akkor valóban nagyon sokat dolgozom.
Komolyan beszél, de a megfelelő részeknél neveletlen huncutsággal szalad vigyor arcára.
- Egyébként nagyon kedvelem, bűbájos teremtés. És a vérontást elkerülendő, már most mondom, hogy ha neki bántódása esik, tudom kit kell keresnem.
Szavait nem gondolja komolyan, inkább csipkelődik társaságával, kezd teljes egészében feloldódni. Elveszti bizonytalanságát, alábbhagy bizalmatlansága is, és egyedül a mostanra koncentrál. Hogy mi lesz holnap, rejtély, de ez a perc számára igazán tökéletesnek tűnik.
- Aha, mindent értek - nyögi ki, s hangosan felröhög Katherine sunyi kis mosolyán, és túljátszott előadásmódján. Hosszasan nevet, vidámságának hangja csak akkor hagy alább, mikor a nő újra megszólal, s ő is úgy érzi, hogy a témából egyelőre elég lesz. A Magyar Mágiaügyi Minisztérium Nemzetközi Máguskapcsolatok főmunkatársa egy pillanatig tétlenül nézi a másik szempárját, orcáit, orrát, s közben határozottan közelebb húzza magához a törékeny testet. Ha megtehetné, akkor a világ végéig húzná a percet, de mivel kettejük közül csak a nő fogja megérni a világ utolsó napját, úgy dönt nem vár tovább. Így is többet vártak, mint ami bárkitől is megkövetelhető lenne. Jobbja felcsúszik a kabát szélén, egészen a kifogástalan arcbőrig, hátra a nő tarkójáig. Mozdulatai alatt le sem veszi szemét a másikról, végig figyelemmel követi annak rezdüléseit. Szabad keze Katherine hátsó domborulatára vándorol, hogy egy pillanat múlva már fékezhetetlenül csókolja is hívogató ajkait. A csók alatt gyomra és szíve mintha ugyanazon helyre ugrana, ereiben ki tudja miféle hormonok vívnak csatát. Szemei lehunyva, kezei piszkosul szorítják a nőt, fejéből minden gondolata odavész.
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Katherine Danielle Averay
INAKTÍV



offline
RPG hsz: 127
Összes hsz: 179
Írta: 2015. január 13. 22:57 | Link
Kon


Megnyugtató volt hallani, ahogyan kimondta, hogy tulajdonképpen semmi komoly sem volt soha közte és Renée között. Na, nem mintha éppen én felróhattam volna neki, tekintve az életmódomat. Két kezemen nem tudtam volna összeszámolni, hány férfivel keveredtem közelebbi kapcsolatba, kezdve Yartól, Daviden és Kornélon át, egészen Serenig, akivel azt hiszem már az az aprócska csók is közelségnek mondható. Azóta egészen jó kislány voltam. Csak addig mentem el, ameddig feltétlenül szükséges volt céljaim szempontjából és inkább vártam, hogy utánam fussanak, mint azt, hogy megérintsenek. Nem viseltem túl jól a testi közelséget.
-Valld be, hogy tetszenek a hosszú lábaim az íróasztalodon! –szólítottam fel vigyorogva.
Provokáltam. Ismét. Ez volt az a hely és az idő, ahová nem gondoltam volna, hogy valaha is eljutunk és eszem ágában sem volt éppen a provokációra gondolni, egészen addig, amíg ő bele nem fogott. Elvégre ez provokálásnak számít, nem igaz?
Halványan elmosolyodtam, de cseppet a lelkemre vettem a szavakat. Nem is értettem, miért éppen én lehetnék az egyetlen, aki meg akarja ölni a nőt. Na, persze, eszem ágában sem volt, egy pillanatig sem, csak éppen eljátszadoztam a gondolattal, hogy mi lenne, ha ismét Konnal találnám.
-Felháborítónak tartom ezt az alaptalan vádat. –jelentettem ki és egészen komolyan sikerült előadnom magamat.
Nem kellett többé megszólalnunk. Csak figyeltem őt és vártam, hogy lépjen. Nem azért, mert annyira félszeg lettem volna, épp csak meg akartam adni neki az esélyt, hogy ő hozhassa meg az egyik legfontosabb döntést. Belékapaszkodtam és karjaim a nyaka köré fonódtak, ahogy megéreztem ajkát az ajkamon. Fogalmam sem volt róla, mi ütött belém, de nem is érdekelt. Most jó volt így és nem számított, hogy mi lesz holnap. Csak megéltem a pillanatot.
Én vetettem véget a csóknak, mikor is óvatosan elhúztam a fejemet, de a távolságot nem növeltem meg kettőnk között. Elgondolkozva, apró mosollyal a szám sarkában néztem fel rá.
-Remélem, ezt alaposan átgondoltad! –kuncogtam.
Hozzászólásai ebben a témában
Osztrovszky K. Konstantin
INAKTÍV


Koncsi | Csinszkáé
offline
RPG hsz: 259
Összes hsz: 510
Írta: 2015. január 13. 23:22 | Link
Katherine D. Averay


A provokáció eddig is kifejezetten tetszett neki, de az irodában nem volt helye a megfelelő reakciónak. Az a szoba ugyanis szent és sérthetetlen, bár arra nem merne megesküdni, hogy ebben a pillanatban, ilyen szívdobogás mellett sem lépné meg, amit férfinak ilyen helyzetben kötelessége meglépni.
- Mit meg nem adnék azért, hogy most a hivatalban legyünk - susogja vissza nevetősen, s képzeletben a kinti hideg helyett máris a hivatal fűtött szobájában járnak. Látja maga előtt a vámpírt, pontosan ugyanabban a szoknyában, az asztal ugyanazon szegletében, de ahelyett, hogy elküldi - mint ahogyan akkor tette-, egészen más okból kifolyólag ragadja meg a vékony karokat. Felsóhajt, és vigyorogva néz le a nő ajkaira. Annak következő megszólalására még jobb kedvre derül, immáron fejét is megrázza, és bohón néz a barna tincsek gazdájára. Katherine, Katherine. A férfi egyébként teljesen biztos abban, hogy ha kedélyes társaságának megfelelő indoka lenne, akkor gondolkodás nélkül végezne Renée-vel, de piszkos gondolatának inkább nem ad hangot. Ki tudja, mi számít nála megfelelő indoknak.
- Ez csupán szóbeli figyelmeztetés volt, amíg nem kapsz hivatalos behívót a pecsétemmel ellátva, addig nincs mitől tartanod - vált munkahelyi hangnemre, de arcáról nem olvad le az odaköltöző mosoly. Mostani vidámsága néhány órával ezelőtt még hihetetlennek tűnt, a mohó vágyak csókban való kifejezése pedig teljesen elképzelhetetlen volt. Most mégis megvalósul mindkettő; Katherine nem szab gátat az érzések kifejezésének, mi több, ő is ugyanúgy, mint a férfi, átengedi magát a percnek. Amint ajkaik elválnak egymástól, Konstantin még egy elégedett pillanatig lehunyva tartja szemeit, majd a nő huncut kis hangjára megrázza fejét.
- Életem során mindig, mindent átgondoltam. Rajtad kívül - vigyora már-már füléig ér, egy cseppnyi megbánás sincs hangjában, hozzon a holnap akárhány nehézséget is.
- De ha már itt tartunk, te gondolkoztál valaha is, vagy mondjuk a napokban rajtam? - kérdezi, kíváncsiságát nem rejti véka alá. Aztán belecsíp Katherine hátsójába, és előre örülve annak, amit kapni fog, elneveti magát. Igazi tindézser-öröm ez, a hétköznapok gondjain túllátva, a férfi csak a jelen nagyszerűségével foglalkozik.
Hozzászólásai ebben a témában


♥
Oldalak: [1] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda Fórum→Bogolyfalva→A falu határa