Minden valamire való tónak van stégje, még akkor is, ha csak picike. Így hát, a falubéli tónak is van egy. A faépítmény első látásra talán veszélyesnek tűnhet, de masszívan állja a sarat már évek óta. Jó idő esetén ki lehet rá ülni, lehet rajta napozni, vagy be lehet ugrálni a vízbe. Vannak olyanok is, akik a szenvedélyüknek hódolva hosszú órákat ülnek csöndben rajta, egy pecabot fölött. A lényeg, hogy mindenki kihasználja, 8 évestől a 80 évesig. Mindezek mellett a stég remek találkahely, gyakran látni szerelmeseket édesen elbeszélgetni rajta.

Czettner L. Zora munkája

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452433#post452433][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 15:51[/b][/url]

Katherine D. Averay

Hosszú, és a tegnaphoz képest végtelenül unalmas munkanapot hagyott ma maga mögött. Hiába vitte be a szüleitől ajándékba kapott gramofont, és rendezte el íróasztala szélén, egyáltalán nem volt kedve bekapcsolni, sem táncra perdülni. Helyette papírokat tömbösített, munkatársakkal csevegett, és tökéletesen ugyanaz a figura volt, mint két nappal előtte. Komoly volt, bólogatott, intézkedett, tette a dolgát. Gondolatai viszont a hivatali falakon túl jártak, minek következtében nem egyszer elírta a behívók tárgyszövegét, és többször is rossz pecsétet használt, hogy aztán rossz címzettnek küldjön szolgálati baglyot. A munkáját mindig szeretettel és jól végezte, minden kéziratáról lerítt maximalizmusa és figyelmessége. Ma azonban pocsék munkaerőnek bizonyult, amit reményei szerint egyedül kollégája, Váradi Sándor vett csak észre. Estére még az egyébként vállalt túlórát is visszamondta, és zűrös gondolataival gyorsan hagyta el a hivatal régi épületét.
Szövetkabátját szorosan összehúzza öltönyén, és sietős léptekkel igyekszik a kastély legszabadabb helye felé. Most nem mehet haza, mert a négy fal csak még inkább beszorítaná, ahonnan végül úgy is csak menekülni kényszerülne. Cikázó elmével töri a havat, nem foglalkozik szembejövőkkel, sem szabályszegő diákokkal. Nincs kapacitása rájuk, egyáltalán nem is érdekli, hogy ki miben sántikál. Saját dolgával sem jut dűlőre, nemhogy még másokéval törődjön. Bár már régen lement a Nap, és az égen minden csillag ragyog, úgy érzi, mintha kora reggel volna. A stég fadeszkái megreccsennek léptei súlya alatt. Egyenesen a korhadt faszeletek vezette út legvégére sétál, ahol árnyas tükörképét látni véli maga mellett. Jobbjával nyakkendőjéért nyúl, hogy kissé kilazítsa, majd lehajtva fejét, a víz felszínén úszó gallyakat kezdi követni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452443#post452443][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 16:32[/b][/url]

Katherine D. Averay

Ideje volna belátnia, hogy teljesen mindegy hol van, saját maga elől sehol sem talál menedéket; legyen szó négy kopár falról, és az egyszerű ágyáról, ahol álmatlanul feküdne, vagy a stégről, nyílt vízről, és csillagos égről, ami alatt egyedül áll. A függőség árkon-bokron át utat vág magának, korlátozzuk azt bármilyen erős akarattal is. Konstantin a gallyról a távolba emeli fáradt szemeit, onnan pedig az égre kúsznak világai. Csalódott, szomorú, és valódi vesztesnek érzi magát. Tudja jól, hogy rajta kívül mindenki kapva kapott volna az alkalmon, hogy csak egyetlenegyszer is megcsókolhassa azt a szelíd-veszélyes nőt, és ugyan ő nem élt a kínálkozó lehetőséggel, most mégsem nyertesként tekint magára. Helyes út, helyes gondolatok, ezekből egyszerre nem teheti mindkettőt magáévá. És ami azt illeti, már biztos abban, hogy rosszul döntött.
A lépteket bár nem hallja, az illata megelőzi Katherine-t. Oldalra pillant, és a bájos mosolyra ő is félrehúzza ajkait.
- Te jársz a fejemben - feleli egyszerű őszinteséggel. Ereje sincs arra, hogy palástolni igyekezzen komorságát, de értelme sem sok volna hazugságnak. Végigpillant a nő öltözékén, vállaira omló haján, aztán felsóhajt, és tovább meglazítja még mindig szorító nyakkendőjét.
- Elfutottam, mert így tartottam helyénvalónak - magyarázza tegnap esti megfutamodását. Nem társaságának beszél, hanem a csillagos égnek, hiszen mert a világító planétának sokkal könnyebb elmondania a mellkasát nyomasztó érzéseit. - De, ha visszamehetnénk az időben, ... biztosan másként döntenék.
Szavait követőn elhallgat. Mindig is nehéz volt ilyesfajta dolgokról beszélnie, és most, majd harmincévesen sem lett könnyebb. Azt mondják gyakorlat teszi a mestert, de ő érzésekből nem szerzett rutint. Szívverése már azelőtt felgyorsul, hogy megszólalhatna, elég csak elmerengenie azon, amit mondani készül.
- Meg kell kérdeznem... képes vagy egyáltalán érezni? - kérdezi, hirtelen fordulva az árny felé. Mindenekelőtt, ezt pontosan tudnia kell. Megcsillanó tekintettel várja a választ, ami talán ijesztően fog rá hatni, de amíg nem tudja az igazat, addig csak sötétben tapogatózhat.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452453#post452453][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 17:45[/b][/url]

Katherine D. Averay

Éppen erről van szó. Tudja, hogy mindenki lecsapott volna Katherine ajkaira, és pirkadatig nem engedték volna a szenvedély szorításból. Pontosan emiatt viselkedik furcsábban a megszokottnál, mozdulatai szétszórtnak, esetlennek hatnak, hiszen kétségek között vergődik. Ő is ugyanúgy vágyik, mint minden más, normális férfitársa, azzal az apró különbséggel, hogy racionális gondolkodása fejlettebb az átlagénál. A büszkesége pedig már attól dühöng, hogy csak eljátszik néhány forróbb képzettel.
Válaszolni szeretne a nő megértő, és őt igazoló szavaira, de akárhányszor is szóra nyitja száját, csak a hideg levegőt képes belélegezni rajta. Maga elé bámul, úgy érzi, hogy azzal, amit tegnap elszalasztott, egészen távolra sodorta magától Katherine-t. A köztük működő kémiát, legalábbis, amit ő érezni vélt, és azt a finom, sodró bizsergést ezekben a pillanatokban keresve sem találja. Oldalra pillant, a várakozás közben tudattalanul is visszafojtja magába az éltető oxigént. Végtelennek érzi azt a néhány percet, míg várja, hogy a vámpír megválaszolja mindent eldöntő kérdését. Az időzés alatt saját butaságára gondol; érzelmeket várni egy halottól, mégis mekkora ostobaság ez?
- Érzel? - az első döbbent pillanatot a kibuggyanó, ugyancsak meglepett kérdése követi. Nem hajlandó elhinni, ez értelemszerűen képtelenség. Hallgat, és figyelemmel követi a másik néhány hozzá fűzött mondatát. - Ez lehetetlen.
Egész testével fordul a nőhöz, kétkedő tekintete annak íriszeit kutatja. Az ő arcáról nem sok olvasható le, de szíve ütemtelen dübörgését még emberi fül is tisztán hallhatja.
- Akkor mondd meg őszintén, céllal jöttél be az irodámba? - kérdezi, hangja ösztönszerűen felveszi a neki megbocsátható hivatalos élt. Ha csalódnia kell, csalódjon mihamarabb. A szemben álló arcát fürkészi, saját vonásai megkeményednek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452465#post452465][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 18:41[/b][/url]

Katherine D. Averay

Félreértés. Konstantin nem a halottat látja az előle távolodó Katherine-ben. Ha így volna, akkor egészen másként történt volna a tegnap reggel, vagy az azt követő zavarba ejtő késő este. Ha a lány alakjára pillant, akkor egy őt határtalanul vonzó nőt lát, akihez szívesen ér, és akiért saját, egyelőre dobogó szíve minden kérés nélkül ütemet vált.
- Kérlek - lebiggyeszti ajkait, és szemeit is lesüti, mintegy megadása jeléül. - Nem úgy értettem. A tény fizikai képtelenségére gondoltam, a lelked megszűnésére. Ne haragudj.
Hogy miért áll még mindig hadilábon a női nem képviselőivel, arról tényleg fogalma sincs. A könnyelmű testiség nem kenyere, de még a tiszavirág életű éjszakai kapcsolataival is könnyebben boldogul, mint mikor elhatározza, hogy megért egy női lelket. Talán, mert olyankor nem szeret beszélni. Abban a helyzetben nem fontosak a szavak, nemes egyszerűséggel nincs jelentőségük. Nappal viszont, bármit tehet, így is-úgy is beszélgetnie kell. És be kell vallani, hogy van olyan, akivel még a nappal is jólesik. A távolabb lépő után fordul, és tehetetlenül megrázza fejét. Félreértesz.
- Nem gondoltam, hogy az előnyösebb pozícióért csábítanál el - mondja kis mosollyal a neki hátat fordító nőhöz lépve. Karnyújtásnyira áll meg a csinos alak mögött, és jobb híján a barna tincsekhez beszél. Biztos benne, hogy Katherine-t megsértette, és ettől ő is elszomorodik. Utálja, ha ilyen helyzetbe kerül, mert aligha képes belőle idejében kikecmeregni. Nem ért a női lélekhez, sem sérülékeny szívükhöz.
- Én csak nem értelek - vallja be a nyilvánvalót, és közvetlen közel merészkedik a sértődött vámpírhoz. Kezei annak csípőjére csúsznak, álla bal nyakszirtjén pihen meg. Borostája szúrós lehet, ha a nő hideg bőrét éri, a kabát szegélyén felül. - Nem tudom, a szememnek, Angliának, vagy a szívemnek, a tegnapnak higgyek?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452487#post452487][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 19:47[/b][/url]

Katherine D. Averay

Kerülni akarja a tipikus emberi reakciókat, mert nem kíván egy lenni az emberi társadalomból. Pedig az, és ezt átlépni sem tudja. Régen nem érdekelte volna, hogy mit gondol Katherine, vagy más fajtabelije róla, adott válaszairól, vagy csak úgy, legyen szó bármiről. Akkoriban az volt fontos, hogy minél hamarabb, és ügyesebben nyomra jusson és elkapja a keresett személyt. Következő szavaival sem lesz előrébb, sőt, találóbb azzal a kifejezéssel élni, hogy szorgalmasan vágja maga alatt a fát. Először érzésekkel, majd fizikai képtelenséggel, végül a lélek kérdéseivel bántja meg a másikat. A probléma abban rejlik, hogy ötlete sincs, miként érje el Katherine bocsánatát.
- Hallanom kellett tőled, hogy nem csak egy eszköz, minisztériumi csatorna voltam - feleli gyorsan, hogy Katherine-nek még csak ideje se legyen túlgondolni a beszélgetés e szálát. - És ígérem, nem kérdőjelezem meg többször a benned élő emberi lényt.
Többet nem tehet, ennél nem létezik több szó, mellyel egyszerre kifejezhetné megbánását, és elfogadását is. Nincs több kétely - a nő emberi mivoltjával kapcsolatosan. A bizalom ettől függetlenül még mindig ingatag lábakon áll, és valószínűleg még sokáig bizonytalan is marad. Pont mint kettejük meghatározhatatlan kapcsolata.
- Ehhez kétség sem fér - bólint bele a nő nyakába, és kissé tompán hagyja elcsendesedni magukat. Most így jó. Amikor megérzi a hideg ujjak érintését sajátjain, úgy hiszi, Katherine megenyhült irányába, és jelenleg ennél többre tényleg nem vágyik. Aztán felemeli fejét, éppen annyira eltávolodik, hogy kezeivel gyengéden magával szembe fordítsa a szépséges szörnyeteget.
- A szemembe mondd, úgy talán elhiszem - mosolyodik el, gondolatával csupán annyira célozván, hogy ne a semmibe beszéljenek, inkább egymásnak, egymás szemébe. - Nem érdekel, hogy másokkal mit teszel. De...
Nem fejezi be mondandóját, mert nem tudja milyen reakcióra számítson. Félőn süti le tekintetét, majd emeli Katherine íriszeibe őket. Kezei a formás derékon pihennek, olykor-olykor finoman megszorítva a másikat.
- De engem tarts tiszteletben - fejezi be végül előbb félbehagyott mondatát. - Mint ahogyan én tiszteletben tartalak téged.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452550#post452550][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 22:01[/b][/url]

Katherine D. Averay

Ebben a boldog percben nem gondol magukon kívül senki másra. Élvezi a rájuk telepedő csendet, és az őket, akár egy óvó szülő, aki gyermeke érdekében megtenne bármit, most az ő védelmükre besötétedő eget. A kései órákban, a kastélytól félreeső stég szélén, egymás karjába bújva csak kevesek láthatják meg őket. Konstantinnak pedig éppen most, az új munkahely kötelezettségein belül, bírói képzése kezdetén nem jönne jól a - valós alapú - pletyka, miszerint vérszívóval tölti idejét, ráadásul javarészt igencsak félreérthető közelséget ápolnak. Nem lett volna szabad megszólalnia a nőnek. Konstantin ujjai megfeszülnek, amit ha még nem is érezne meg Katherine hideg keze, akkor is hallaná a férfi megilletődő szívét. Elnyíló száját először összezárja, majd csak azután felel, hogy a vámpírt lassacskán maga felé tudja fordítani. Ha eddig nem számított a szemkontaktus, most minden bizonnyal nagy jelentőséggel fog bírni.
- Franciaországban egy iskolába jártunk - kezdi meg mondandóját, végig a nő szemeibe kapaszkodva. - Én végzős voltam, mikor ő elsős. Tetszett nekem, de volt barátja..., aztán néhány év múlva pár házambelivel visszamentem az ő bankettjére, és az este folyamán összegabalyodtunk. De úgy tudom, még akkor is volt barátja, úgyhogy nem tudtam be neki nagy jelentőséget, és szerintem ő sem. Ittunk, és amúgy is, a végzős bálok különleges hatással vannak az emberekre. De soha többé nem kerültünk testi...
Elhallgat, mert csak akkor veszi észre, hogy száját hazugság hagyja el. A szilveszter éjszakáról el is feledkezett, amikor pedig szintén Renée-vel sodorta össze az élet. Egy kósza percre a nő fehér kabátjára pillant, majd miután végiggondolja az említett éjjel emlékképeit, újult erővel fog neki a magyarázatadásnak.
- Tévedtem. A mostani szilvesztert is együtt töltöttük. A visszaszámlálás után megcsókoltam.
Nincs mit tagadnia, elvégre felnőtt ember, és attól eltekintve, hogy már rég meg kellett volna házasodnia, az elvártnak megfelelően éli életét. Általában. Szabálykövető, ám határfeszegető, olyan, mint apja. Akinek pedig tudvalevő, hogy világéletében romokban hevert a házassága.
- Te követtél engem? - vigyorodik el a közéjük ékelődő csendet megszakítván. Elégedettség járja át mellkasát, ajkaival együtt kékjei is buja mosolyra élednek. - Elengedően körbejártam a Célestine-témát, vagy szeretnél még tudni valamit?
Már nem ideges, kezei újfent elfoglalják kedvenc helyüket, és ahogy Katherine karjai is megmozdulnak, Konstantin már tudja, hogy ezzel mindketten vesztettek.
- Ccccs - csitítja a saját magát feleslegesen izgató nőt, fejét közben lassan megrázza. - Már nincs szükség bizonygatásra.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452604#post452604][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 22:50[/b][/url]

Katherine D. Averay

A kezdeti megilletődés után szívesen mesél a kíváncsiskodó nőszemélynek, hiszen nincs mit eltitkolnia előle. Amit angliai utolsó, és a tegnapi első találkozójuk közötti intervallumban tett, vagy érzett, mostanra bizonyára már nem számít. Természetesen élt, kihasználta a felkínálkozó lehetőségek egy részét, de még ezzel együtt is biztos abban, hogy sokkal kevésbé falta az életet, mint azt Katherine tette. Nem ereszti a másik tekintetét, óvatosan kerül hozzá egyre közelebb, s mikor már azt hiszi, hogy a pillanat megfelelő, a vámpír ismét előrukkol egy meglepő kérdéssel. Szíve félreüt, de ezt nem Renée-nek, sokkal inkább a furcsa kérdésnek tudja be.
- Nem volt alkalmam beleszeretni - feleli, teljes őszinteséggel adózva a kérdezőnek. - Mint említettem, végig kapcsolatban élt. Most meg, ha lehetne is valami - amit kétlek -, az én életembe nem fér bele. Mert ha egyesek éppen nem a hivatali íróasztalomon fonják keresztbe a hosszú lábukat, akkor valóban nagyon sokat dolgozom.
Komolyan beszél, de a megfelelő részeknél neveletlen huncutsággal szalad vigyor arcára.
- Egyébként nagyon kedvelem, bűbájos teremtés. És a vérontást elkerülendő, már most mondom, hogy ha neki bántódása esik, tudom kit kell keresnem.
Szavait nem gondolja komolyan, inkább csipkelődik társaságával, kezd teljes egészében feloldódni. Elveszti bizonytalanságát, alábbhagy bizalmatlansága is, és egyedül a mostanra koncentrál. Hogy mi lesz holnap, rejtély, de ez a perc számára igazán tökéletesnek tűnik.
- Aha, mindent értek - nyögi ki, s hangosan felröhög Katherine sunyi kis mosolyán, és túljátszott előadásmódján. Hosszasan nevet, vidámságának hangja csak akkor hagy alább, mikor a nő újra megszólal, s ő is úgy érzi, hogy a témából egyelőre elég lesz. A Magyar Mágiaügyi Minisztérium Nemzetközi Máguskapcsolatok főmunkatársa egy pillanatig tétlenül nézi a másik szempárját, orcáit, orrát, s közben határozottan közelebb húzza magához a törékeny testet. Ha megtehetné, akkor a világ végéig húzná a percet, de mivel kettejük közül csak a nő fogja megérni a világ utolsó napját, úgy dönt nem vár tovább. Így is többet vártak, mint ami bárkitől is megkövetelhető lenne. Jobbja felcsúszik a kabát szélén, egészen a kifogástalan arcbőrig, hátra a nő tarkójáig. Mozdulatai alatt le sem veszi szemét a másikról, végig figyelemmel követi annak rezdüléseit. Szabad keze Katherine hátsó domborulatára vándorol, hogy egy pillanat múlva már fékezhetetlenül csókolja is hívogató ajkait. A csók alatt gyomra és szíve mintha ugyanazon helyre ugrana, ereiben ki tudja miféle hormonok vívnak csatát. Szemei lehunyva, kezei piszkosul szorítják a nőt, fejéből minden gondolata odavész.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=452614#post452614][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.13. 23:22[/b][/url]

Katherine D. Averay

A provokáció eddig is kifejezetten tetszett neki, de az irodában nem volt helye a megfelelő reakciónak. Az a szoba ugyanis szent és sérthetetlen, bár arra nem merne megesküdni, hogy ebben a pillanatban, ilyen szívdobogás mellett sem lépné meg, amit férfinak ilyen helyzetben kötelessége meglépni.
- Mit meg nem adnék azért, hogy most a hivatalban legyünk - susogja vissza nevetősen, s képzeletben a kinti hideg helyett máris a hivatal fűtött szobájában járnak. Látja maga előtt a vámpírt, pontosan ugyanabban a szoknyában, az asztal ugyanazon szegletében, de ahelyett, hogy elküldi - mint ahogyan akkor tette-, egészen más okból kifolyólag ragadja meg a vékony karokat. Felsóhajt, és vigyorogva néz le a nő ajkaira. Annak következő megszólalására még jobb kedvre derül, immáron fejét is megrázza, és bohón néz a barna tincsek gazdájára. Katherine, Katherine. A férfi egyébként teljesen biztos abban, hogy ha kedélyes társaságának megfelelő indoka lenne, akkor gondolkodás nélkül végezne Renée-vel, de piszkos gondolatának inkább nem ad hangot. Ki tudja, mi számít nála megfelelő indoknak.
- Ez csupán szóbeli figyelmeztetés volt, amíg nem kapsz hivatalos behívót a pecsétemmel ellátva, addig nincs mitől tartanod - vált munkahelyi hangnemre, de arcáról nem olvad le az odaköltöző mosoly. Mostani vidámsága néhány órával ezelőtt még hihetetlennek tűnt, a mohó vágyak csókban való kifejezése pedig teljesen elképzelhetetlen volt. Most mégis megvalósul mindkettő; Katherine nem szab gátat az érzések kifejezésének, mi több, ő is ugyanúgy, mint a férfi, átengedi magát a percnek. Amint ajkaik elválnak egymástól, Konstantin még egy elégedett pillanatig lehunyva tartja szemeit, majd a nő huncut kis hangjára megrázza fejét.
- Életem során mindig, mindent átgondoltam. Rajtad kívül - vigyora már-már füléig ér, egy cseppnyi megbánás sincs hangjában, hozzon a holnap akárhány nehézséget is.
- De ha már itt tartunk, te gondolkoztál valaha is, vagy mondjuk a napokban rajtam? - kérdezi, kíváncsiságát nem rejti véka alá. Aztán belecsíp Katherine hátsójába, és előre örülve annak, amit kapni fog, elneveti magát. Igazi tindézser-öröm ez, a hétköznapok gondjain túllátva, a férfi csak a jelen nagyszerűségével foglalkozik.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=456995#post456995][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.24. 21:40[/b][/url]

Jared S. Nightingale

Hűvös hajnal köszönt rájuk, amint a férfi magára kapkodja összes földön heverő ruhaneműjét. A tegnapi, borszagú pólója eszébe juttat néhány jelenetet, nadrágja övének fémes, csattanó hangjára bevillan egy-egy zavarba ejtő foszlány. Vöröslő arccal lép ki a nő erdei házának ajtaján, hogy ha lehet, a világon túl, a lehető legmesszebb kerüljön a társadalomtól, saját magától, gondolataitól, és lassacskán feltáruló emlékképeitől. Léptei vezetik, vakon sétál, lelki szemei előtt újra és újra lejátszva az elmúlt napot. Az egész napos papírmunka, a pergamenek karcos hangja, a penna finom sercegése, az iroda illata, a minisztériumi baglyok szárnyának csapkodása, majd a kávé, és Léna. Aztán a készülődés percei ugranak kék tükrei elé, hogy a pörgő képek végül egy tusoló forró vízsugara alatt állapodjanak meg. Gerince mentén végigfut a hideg, egy pillanatra le is hunyja égő szemeit. Zsibongó feje azonban nem nyugszik, egyre csak elő-előbukkannak az életében résztvevő női arcok, tincsek, illatok. Lehelete meglátszik a hidegben, de gyorsan fel is oszlik, ahogy minden lépésénél áttör rajta a férfi. Siet, maga sem tudja hová, csak megy, szinte rohan, hogy az egyre sűrűsödő képek mellé szegődő éles hangokat képessé váljon kiszorítani agyából. De bárhogy is szedi lábait, a küzdelem sikertelen marad, már nem ura elméjének, mintha csak valaki más hívná elő az őt gyötrő forró momentumokat. A lába alatt megroppanó fahasábra felkapja, majd megrázza zajos fejét, és egy mély levegővétel után a rámeredő, ijedtnek tűnő fiúra néz. Tekintete fáradt, vörös, hollófekete haja szerteszét áll, mintha csak összes égbekapaszkodó tincse mesélni akarna aktív éjszakájáról. Ruhájának étel- s borszaga van, ő pedig vitathatatlanul másnapos. Zavart, összehúzott szemöldökkel fürkészi a diákot, majd, hogy megszakítsa a közéjük beékelődő csendet, tarkóját vakargatva szólal meg.
- Nem valami fontos órán volna a helyed? - kérdezi, s ekkor a női tekintetek mellé beférkőzik a hivatal épületének képe is. A francba. - Hány óra van?
Olyan nincs, hogy ő elkéssen, az pedig bizonyosan nem lehet jó jel, hogy egy kastélylakó éppen a tó vizénél lófrál tanóra helyett. Hangja bosszúsan hat, de ez nem az ismeretlennek szól, csak éppen élete első kihagyott munkanapját gyászolja. A szeretett munkahely! Szégyenteljesen lesüti tekintetét, majd egy apró sóhaj után kikerüli a srácot, s végigsétál a deszkák mentén, hogy pont mint mikor néhány hete, a Katherine-nel való utolsó találkozásakor tette, most is megbámulhassa a víz koszos tükrét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=457073#post457073][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.24. 23:17[/b][/url]

Jared S. Nightingale

Lyukasóra. Hát persze, azonnal gondolhatta volna, hogy ez lesz a fiatalúr válasza. Hiszen tökéletes kitérő lehet, mely igazságának ő aztán biztos nem fog utánanézni - főleg nem ilyen állapotban -, és ha csak egy pimasz kis hazugság is az egész, neki akkor is el kell fogadnia. Tiszta alibi. Másnaposságának köszönhetően hosszasan elmélkedik a diák feleletén, jobbjával közben a nyitva hagyott dzsekijén benyúl, s émelygő hasát simogatja. Régen engedte már magán ilyen mértékben eluralkodni az ital hatását, hogy szemeit még a reggeli világosság is zavarja, és a hangok már-már szúrják dobhártyáját. Kilenc óra lesz tíz perc múlva. Fájón húzza fel fél szemöldökét, kifejezetten rosszul érinti a tudat, hogy egy órája hivatalosan is késésben van. Émelygő gyomrával sétál ki a stég szélére, és óvatosan leguggolva, megcsóválja fejét. Hiába, így nem mehet be, s bármennyire is utálja, a fennmaradó huszonhat szabadnapja egyikét bizony be kell áldoznia erre a délelőttre. A fenébe is. A fiatal srácról el is feledkezik néhány percre, mikor az megszólalván olyat mer mondani, amit először Konstantin el sem hisz.
- Hogy mondtad? - egészen lassan fordítja hátra fejét, hogy a diákra egy kérdő pillantást küldjön. Merész kijelentés egy olyan korú férfiútól, mint a rámeredő szőke, akinek tojáshéjas hátsója még néhány évig gyanúsan pelyhedzeni fog. - Szóval te jártál a fejemben. Vicces.
Saját kínjában végül felnevet, s nagyot nyög, ahogy zsibbadó lábain lassú mozdulatokkal kiegyenesedik, hogy teljes testével visszatudjon fordulni a fiatal gondolatcsempészhez. Tele van velük Bogolyfalva. Egyszerűen le kéne szedni a fejét, elvenni az összes emlékét, vagy csak talpas pohárrá varázsolni, hogy többé - de legalábbis ezen a napon - meg se tudjon szólalni. Nyomora csendjében mereng el néhány lehetőségen, közben végig a fiú tekintetét fürkészi. Már éppen megszólalna, mikor az úrfi újfent bátorkodik megszólalni. Nagyon-nagyon mulatságos, hogy éppen egy kamasz veszi elő őt, méghozzá pont ezen a reggelen. Röhögve csóválja meg fejét, szemeit nevetése alatt le is hunyja, s üres fejjel hahotázik a borzalmas helyzeten. Rendkívül kínos, mégis elragadó, hogy valaki ennyire ostoba legyen, és csevegni kezdjen egy már érett férfi magánéletéről.
- Melyik tetszett annyira, hm? - kérdezi vigyorgósan, olykor-olykor felnyögve fájós gyomra miatt. Végül úgy dönt, nem bántja a diákot, elvégre ő is volt fiatal, csinált dolgokat, köztük néhány nagyon rosszat is, így hát semmi joga büntetni az emléktolvajt. Mély levegőt vesz, ezzel is nyugtatva émelygő testét, majd érdeklődve visszapillant a srácra. - Mennyit láttál?
Nem elhanyagolható a kérdés, hiszen útja során Konstantin igen pikírt gondolatoknak is teret engedett. Azok nagy része pedig pont annyira intim, és bizalmas, hogy arról a megfelelő személyeken kívül ne akarjon tudni senki más. Főleg ne tizenéves fiúk. Még a hideg is átfut a hivatalnok karján.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=457160#post457160][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.25. 00:28[/b][/url]

Jared S. Nightingale

Pálca? Pálca. Az imént szegeztek neki egy - egyébként szépen megmunkált - pálcát, ami vagy annyira megszokottá vált számára, hogy egy ilyen nehéz reggelen még csak észre sem veszi jelenlétének súlyosságát, vagy éppenséggel annyira elfoglalta a fejét eltömítő pucér képek sorozata, hogy egy rászegezett pálca mellett könnyedén képes elhaladni. Méghozzá szó szerint. Inkább egy halálos átok, mint egyszerre ennyi nő az ember agyában, nem így van? De. Pislog néhányat lányos zavarában, majd tehetetlen lelki vergődésében hangosan felröhög. Hát ez egyre jobb lesz. Jobbját a srácra emeli, mutatóujjával annak mellkasára céloz, és kiegyenesedve, egyre intenzívebben röhög. Ez az idióta választ ad költői kérdésére. Képes, és megismétli, csakhogy még röhejesebb legyen helyzetük. Konstantin egy pillanatra lefagy, nevetése elhal, és ijedté torzuló tekintettel les körbe a stégen. A közeli fákat figyeli, megpördül tengelye körül, és a víztükrön át, a messzeségbe mered. Csak most az egyszer ne legyen itt Katherine! Ugyanis ez halál ciki. Még neki is. Visszafordul az idegen sráchoz, és ahogy ránéz, ismét nevetésben tör ki. Vállai és mellkasa rázkódik, ujjaival kicsorduló könnyét törli le.
- Igen, már mindent értek - mondja, miután nevetése teljesen kimúlt. - Nem elég, hogy végignézted életem összes intim együttlétét, még engem hozol ki érte felelősnek. Aurornak készülsz, mi?
Fáj az igazság, főként, ha ilyen hosszúra nyúlik, és pont egy kamasz vágja az ember képébe. A hivatalnok összes rosszulléttől szenvedő porcikáján igyekszik erőt venni, hintázó gyomrán túl, még mindig zsibongó fejétől is eltekinteni, hogy amennyi önmagába vetett hite és eleganciája maradt, azzal a fiú fölé kerekedjen. Feszesen kihúzza magát, mely mozdulatra háta hangosan kiroppan, s a roppanás hangja nyomban eszébe is juttat egy újabb éjszakában ragadt emlékmorzsát, minek hatására ismételt nyögés hagyja el kiszáradt ajkait. Mindig tudtam, hogy nincs Isten. Dzsekijét összébb húzza, és néhány fokot megdőlve, figyelmeztető jelleggel felemeli mutatóujját.
- Ne nézd a hozzám tartozó nőket, a véleményedet pedig végképp tartsd meg magadnak - morogja, arról ügyesen megfeledkezve, hogy ez a szerencsétlen diák éppen neki ad választ. Ugyan. Tudni kell csendben maradni. - Többet. Mindjárt hányni fogok.
És valóban. Öklendezni kezd, tovább nem képes nyugtatni a gyomrában életre kelő hurrikánt. Tudni, hogy amit idejövet saját maga látott és érzett, azt egy csenevész kölyök is átélte, nos éppen elég bizarr ahhoz, hogy az ember alól kiszaladjon a talaj. Éppen csak arra van ideje, hogy elforduljon a sráctól, és lehajolván a tóba engedje a borból megmaradt vöröslő színt. Aztán visszaegyenesedik, zsebéből elővesz néhány zsebkendőt, és amennyire tudja, rendbe szedi magát. Ennél nem létezik lejjebb. Nincs más megoldás, most már komolyan el kell gondolkodnia a fiú talpas pohárrá változtatásán.
- Izé - csuklik egyet, majd a diákhoz fordul, udvariasan kezet nyújt. Igen, egy hányás mindenkit összehoz. - Osztrovszky Konstantin vagyok, és a Magyar Mágiaügyi Minisztérium Bogolyfalvi Kirendeltségén, mint Nemzetközi Máguskapcsolatok főmunkatárs dolgozom. Ha már az intim szokásaim ismered, egy név sem árt.
Önhitten tartja a szemkontaktust a másikkal, hiszen pontosan tudja, a legfontosabb, hogy minden helyzetet uralni tudjunk. Ez pedig helyzet a javából.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=1096&post=457275#post457275][b]Osztrovszky K. Konstantin - 2015.01.25. 11:47[/b][/url]

Jared S. Nightingale

Jelen körülmények között igazán nem várható el a hivatalnoktól, hogy teljes egészében megértsen, felfogjon vagy épp hogy csak ne reagáljon túl apróságokat. Zúgolódó fejének már az is éppen elég súlyos vétek, hogy a szemben álló szőke törpe, engedélye nélkül is képes belemászni bizonyos szegmenseibe, ahová még ő is csak nagy ritkán, egy pohárka erős mellett mer ellátogatni. Mint mondja, jobb azt a szekrényt lakat alatt tartani, mert ha egyszer kinyílik, soha nem tereli vissza sötétjébe a mumust.
- Ne is - hagyja jóvá a fiú válaszát, és saját gondolataival egyetértve bólint néhányat. - Én auror lettem, de az iskola végére úgy kifogyott belőlem a lendület, hogy a bizonyítványom nem szívesen mutatnám meg. A fenét se érdeklik kötelező havi börtönórák, meg fogyatékos, elkényeztetett, gazdag szülők ivadékainak kergetése, na nem, engem aztán nem.
Azzal nem törődik, hogy a diákot egyáltalán foglalkoztatja-e egy másnapos, pocsékul festő minisztériumi dolgozó múltja. Mesél, mintha csillogó szemekkel kérdezték volna. Tekintete a messzeségbe mered, egész valóján látszik, hogy emlékeiben utazik. Ritkán fordul elő vele efféle, általában senkivel nem beszél életéről. Arról például, hogy a mesterképzés után hová tűnt, s mit csinált három hónapon át, egyetlen ember sincs, ki rajta kívül bármit is tudna. És ez így jól is van. Elmosolyodva pillant a fiúra, aztán ő is megvonja vállait. Okos, szemfüles kis alakkal van dolga, akibe szorult annyi szufla, s ostoba merészség, hogy ne féljen bárki előtt kiállni saját igazáért. Tiszteletreméltó tulajdonság. Bár már nem lát rá sok esélyt, de ha mégis születne egy fia, hasonlónak képzelné, mint ezt a gondolatcsempészt maga előtt. Halkan hümmög, érzi a vesztét, és a felajánlást sem tudja már elfogadni. Gyomrában ugyanis nincs már semmi, amit le kellene kötni.
- Kössünk alkut - ajánlja már tiszta kézzel, Jared könnyű, de igen hasznos varázslatára köszönésképp csupán biccentve egyet. - Elfelejted ezt a kis incidenst, mindent amit látni véltél, én meg eltekintek attól, hogy behívassalak egy hosszú, gyötrelmesen izzasztó elbeszélgetésre.
Komolyan, egyre tisztább fejjel néz le a Nightingale fiúra, lassan visszanyeri általános tartását, ezzel együtt pedig hangjában is megjelenik a hivatalos él. Jó gyerek áll szemben vele, aki nem állhat bírói pályájának útjába. Meg egyébként is, ők ketten még hasznosak is lehetnek egymásnak.