Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nevetgélek egy sort Csaba ocsmány viccén, ami az igazat megvallva egyáltalán nem is humoros. Inkább hánynék tőle, meg az embertől is, aki kitalálta. Azonban, ha nem tartom azt a nagy lepcses számat, nem csak Pierre, de Csaba is faképnél fog hagyni, azt pedig nem szeretném. A vacsora lassan a végéhez közeledik, a diákok többsége pakolja a holmijait, hogy lassan visszatérjenek hálókörletük komfortos közegébe. A körém gyúlt kis csoport, valamint jómagam is eme tevékenység űzésére készülünk éppen. Komótos lépteink valamint hangos hahotázásunk visszhangzik az üres folyosókon. Pierre egyre közelebb araszol hozzám, ugyan tartja még a szemkontaktust Csabával, ám már érezni rajta, hogy teljesen máshol jár az esze. Nekem mondjuk nem jön be, de úgy is unatkozom, nincs hát mit tenni. Aztán bumm, mintha a Nagy fater odafenn meghallotta volna elszalasztott gondolatfoszlányomat, abban a pillanatban hogy képzeletbeli nyelvemről legördül a monotonitást jellemző szó, felbukkan egy nagyon is ismerős arc. Először hunyorgok egy sort, majd mikor a gatya a képembe kerül, kikristályozódik a tegnap éjszaka, valamint a házsártos banya szavai, melyekkel magamra hagyott. Ijedten kapok alsó felemhez, majd hümmögve konstatálom, hogy ismét elszalasztottam a reggeli rutinom azon részét, mikor alsónemű kerül hófehér popómra. Arra a hátsó félre, melyet pár nappal ezelőtt még annak a srácnak a kezei gyúrtak, ki most a Gonosz királynő szavai szerint az Ispotályban fetreng épp valami nemi betegséggel küszködve.
- Szerezd meg hát mind! – Emelem öklömet a levegőbe, ám tekintetemben továbbra is a nemtörődömség lángja ég. Kurvára leszarom, mi fog történni vele vagy ezzel a nővel a továbbiakban. Mindkettőtől csak egy röpke kalandot kértem és nem többet. Ha a srác kidől, és talán sosem fogom látni… Hát így kell lennie. Igaz bírtam benne hogy az orránál fogva tudtam vezetni és a teljesítménye sem volt rossz, de egyszer mindennek mennie kell.
- Azt javaslom, szerezz be egy UV- lámpát. Van még bőven abból, ahonnan ez jött – azzal rázom meg a nő orra előtt gatyámat. Nem mondom, hogyha letenném a földre, ottmaradna, de már igazán közel áll ahhoz, hogy saját életre kelljen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egy pillanatra akár el is gondolkodhatnék azon, hogy ez túlzás volt, de hát nem szoktam. Ha dühös vagyok, és tudom, hogy ki miatt, akkor abszolút nem nézem az illetőt, ezért is van, hogy sokszor még a tulajdon családom is kap a szeretet csomagomból.
- Ohh... el lett baszva a napod? Jujjci... az enyém is - teátrálisan kapok a szívemhez, majd tényleg csak a dühös ábrázatomat láthatja.
- Egyrészt mondtam, hogy úgy tűnj el, mintha ott se lettél volna, másrészt, hintet is adtam, hogy legalább a redvát takarítsd el magad után, amit te ott hagytál. A házam nem egy kibaszott Motel, és én rohadtul nem vagyok a bejárónőd, szóval örülj neki, hogy nem egyből a loboncod téptem, és húztalak végig a folyosón, hogy illusztráljam,hogy működik a felmosó - mert bizonyára azon a szinten nincs, hogy ezeket az apróságokat, megoldja bűbájjal, de hát... ez nem is az én problémám.
- És kösd csak még az ebet, aztán el is ráncigállak, hogy te magad nyald fel, UV lámpa nélkül. Nem tudom, mi jár a fejedben, de megosztok veled egy aprócska tényt - ezzel ha tetszik neki ha nem, jól beletaposok a privát szférájába, hogy a fülébe suttogjak.
- Nem az ügyeletes cimbid vagyok, és ha még egyszer ilyesmihez lesz szerencsém, levet csavarok belőle - nem részletezem, hisz nagyon jól tudja, miről beszélek.
- Bár - azzal növelem a távolságot, és lassan mérem végig... nagyon lassan.
- Ahogy elnézem, csak egy-két cseppet....

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Annál sokkal régebb óta - biccentek, de nem teszek hozzá egyebet. Sőt, arra se reagálok, amit a fejemhez vág. Gondolja csak ezt, mert az nekem tök jó, így nem kell magyarázkodni, hogy teljesen pancser tudok lenni, ha pasikról van szó, meg amúgy is kit érdekelnek. Igen, a nőket is leszarom, mielőtt még téves feltételezés alakulna itt ki.
Na de mikor olyasmit tesz, amit még soha senki nem mert, bennem nagyon felmegy a pumpa, de tényleg.
Egy fél pillanat, míg a kezem hozzáér, aztán úgy kapom el, mintha legalább tűzhöz nyúltam volna, a másodikban meg, szabad kezemmel akkorát húzok be neki, hogy összeteheti a két kezét, ha nem törik el az orra. Mondjuk a vér elkezd folyni, de ez most baromira nem érdekel.
- Ki az Isten faszának képzeled magad, ha? Mégis mi a franc bajod van neked? Miért nem fogod fel, hogy valakit már a puszta létezésed is irritál, és ahelyett, hogy egy cseppet is vonzódna hozzád, fefordul a gyomra tőled, ha? - kiabálok? Ja, meglehet, de azt is leszarom, meg azt is, ha épp neki fáj, nem hagyok neki időt, folyamatosan lökök rajta egyet-egyet, majd mikor észreveszem, hogy kibillen az egyensúlyából, a hajánál fogva kapom el, hogy el ne essen nekem, nem akarok én miatta büntit.
- MEG... NE... LÁSSALAK... MÉGEGYSZER, mert komolyanmondomhogyaszartiskiátkozombelőled - igen, ezt egy szuszra közlöm vele, majd elengedem, és elsétálok onnan, mielőtt még egy tanárt is odavonzanánk a közelünkbe. Nagyon ajánlom neki, hogy meg is értse a hallottakat, bár amennyi esze van, nem adok erre sok esélyt. Hülye gyerek.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Megvallom őszintén, nem nagyon voltam éhes ma egész nap, viszont mivel otthon nincs senki, így persze én sem lehetek otthon, mert mi van, ha beüt a krach, aztán mire visszaérnek, jól meghalok. Rendben, ez így nincs kimondva, de ez a lényeg. Mivel Will itt van fent, és ügyel, Cath gyerekfelvigyáz, Jason pedig a barátnőjével van, ja és Denis meg elvan, mint a befőtt Walesben. Szóval se "anyám", se "apám", úgyhogy maradhattam fent a kastélyban.
És éhes vagyok. A plafont nézem hosszan, figyelem, ahogy a fák árnyékot vetnek, ahogy a szél játszik velük, egyik pillanatban még csak lengedeznek, a következőben már orkán erejűvé dagad a szél, és félő, hogy kidől a fa. Ez azonban nem segít azon, hogy éhes vagyok.
Talán az lett volna a legegyszerűbb, ha a Navinén belül maradok, de nekünk Brightmore-oknak nem szokásunk az egyszerű és könnyű utat járni, mindig kell valami csavar, valami nehezítés, hogy aztán rájöjjünk, hogy mennyire jó is harcolni a kilátástalanságban. Komolyan, egyre inkább érzem Denist a testvéremnek, és egyre inkább értem meg, hogy miért csinálja, amit csinál, még akkor is, ha egy nagyon nagy hülyének gondolom emiatt.
A hatalmas kardigánba csavarva magam lépegetek a gyér fénnyel megvilágított, éjszakai folyosókon, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy takarodó után mászkálni ezeken a szakaszokon, amíg el nem érek a konyháig. Már csak néhány manó van itt, akik közül egy oda is szalad hozzám.
- Nagyon éhes vagyok.
Mondom zavartan, mire felcsillannak a szemei, és az asztalhoz terel, hogy csak üljek le, ők hoznak mindent. A várakozás közben nézelődök, és a gyomrom kordul, amint az első finom illatok megérkeznek. Mindent meg tudnék most enni. Egy hét étvágytalanság után pedig mindent is meg fogok enni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Egy újabb nyugodt kis éjszakai bóklászás a kastélyban. Máskor annyira szoktam neki örülni, de most már alig várom, hogy eljussak végre az ágyamig. Hiába, nem sikerült még kipihennem azt az ominózus egész éjjel ébrenfekvést, amiben a minap részem volt. És még emellé bejött ugye a munka is, szóval már nagyon várom a hétvégét, amikor végre kipih…ó nem, dolgozom. Hát, pech. Akkor majd valamikor kipihenem magam. A lényeg, hogy most nagyon szeretnék már végezni mára az őrjárattal.
Lassan, csoszogó léptekkel haladok előre a kastélyban a rám bízott útvonalon, néha felkuncogok magamon. Már tényleg annyira a józan eszem határán vagyok, hogy simán képes vagyok röhögni azon, hogy úgy festek, mint egy zombi. Egy elmeháborodott zombi. Uniformisban, ami körülbelül úgy fest rajtam, mintha csak hirtelen magamra dobtam volna, nem foglalkozva a nyakkendővel, vagy hasonlókkal. És ez bizony így is van. Azon se lennék meglepve, ha a lábamon papucs lenne. Lehet, hogy az is van. Istenem, de fáradt vagyok.
Legalább eddig nem találkoztam senkivel se, még a többi prefivel sem. Tiszta szerencse, nekik is, meg nekem is. Nem hiszem, hogy képes lennék normális társalgásra jelenleg. De, már csak egy helyre kell benéznem: a konyhába. Belököm a vállammal az ajtót és bekukkantok, készen arra, hogy forduljak is vissza. Ám szokatlanul nagy odabenn a sürgölődés. Nem szokott ilyenkor ez lenni már, általában csak csendesen befejezik a másnapi dolgok előkészítését a manók és nyugovóra térnek. Nem pedig főznek. Mert most bizony főznek. Felsóhajtva lépek hát beljebb, mire páran felnéznek és ellépnek az asztaltól, így észreveszem, hogy mi is, vagyis ki is ennek nagy sürgés-forgás oka.
- Szia Annie! – köszönök rá a lányra mialatt az asztalhoz sétálok és nekitámaszkodom. Felismerem, persze hogy, sokszor szoktam látni, egymásra is köszönünk és megy mindenki tovább a maga dolgára. A gyomra felől érkező hangok alapján ez nem egy kis laza éjszakai nassolás. – Te aztán jó éhes lehetsz!
Fejemmel a sok finom falat felé biccentek, majd pár pillanatnyi töprengés után leülök vele szemben. Az addig rendben van, hogy kihágáson kaptam és nyilván meg kell büntetnem. De azért szívtelen nem vagyok, nem fogom elrángatni a kaja elől. A hozzám odasiető manóra pillantva csak megrázom a fejemet, ne is kérdezze, hogy kérek-e valamit. Párnát, takarót. Csupán ezeket, de azzal nem tudnak szolgálni.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Gondolom azok, akik általában itt vannak, értik a takarodó fogalmát. Pontosabban én is értem, csak valahogy elfelejtem. Otthon, ha éhes vagyok, kimegyek a szobámból, le a konyhába, és eszek. Itt viszont vannak szabályok, amiket esküszöm, hogy akaratomon kívül rúgok fel. Tényleg. Semmi szándékosság nincs a történetben, csak valahogy így sikerül.
Most is, mikor Laura, Thomas Laurája belép rájövök, hogy megint áthágtam egy szabályt. Tiszta rendbontó leszek itt a végén, és bár ez engem szórakoztat, tudom, hogy nem igazán helyes. Nem kellene szabályt áthágnom, és nem is szabályosan csinálom.
- Szia Laura!
Köszönök vissza mosolyogva, és azon tűnődöm, hogy talán nem kellene megemlítenem, hogy kilógtam, és amúgy meg kellene büntetnie. Lehet, hogy csak beszélgetünk egy jót, megismerjük egymást, elvégre Thomas mind a kettőnknek nagyon fontos, aztán eszek közben, ő is eszik, és elsétálunk aludni. Túl szép lenne tudom, és Jason mindig azt mondja, hogy "Csiperke, minden rosszban van valami jó." Igaza is van, mert ha most megbüntet, akkor is beszélgetünk és eszek. Végre éhes vagyok, ez a kedvenc részem.
- Igen, nagyon. Sajnos mindenki elutazott, így leadtak a kastélyba megőrzésre.
Mondjuk lehet, hogy szerencsésebb lett volna, ha Willéknél vagyok, vagy bármi, mert így most egyre inkább azt érzem, hogy lesz ennek még büntetés a végén, és eléggé azon kattog az agyam, hogy a Thomastól kapott büntit se csináltam meg, sőt, hogy nem is emlékszem arra, milyen bünti volt.
- Biztos, hogy nem vagy éhes? Egy csomó ételt hoztak nekem, szívesen adok.
Ajánlom fel, mert tényleg rengeteg, de az igazság az, hogy a rengeteg kaját én simán meg is tudom enni. Borzalmas vagyok, tudom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Vannak olyanok, akik élvezik azt élvezik a prefektusságban, hogy mászkálnak rendbontókra vadászva és azokat jól megbüntetik. Nos, az éjszakai mászkálást én is élvezem, azt hogy úgy látják, hogy példamutatóan viselkedem – szerintem ugyan nem, de engem nem kérdezett anno senki se erről – hát azt is. Na de a büntetés kiszabást már nem igazán. Sőt, én annak örülök ha nem találok senkit se a rám bízott helyeken. Most pechem van. És igen, így gondolom, hogy nekem van pechem, nem pedig szegény Annienek, aki csak enni szeretne. Gondolom én, végül is mi másért lenne a konyhában.
Visszamosolygok rá, bár egy kicsit furcsán hat ez nekem most. Nem kellene itt lennie, és ezt vagy nem tudja, vagy nem foglalkozik vele. Vagy nem tudom, tényleg nem tudom mire vélni azt, hogy rám mosolyog. Mindegy, majd kiderül, ha rátérek a kevésbé kellemes részére a dolognak. Terveim szerint ezt meg is tenném, rögtön azután, hogy válaszol a kijelentésemre, ám a szavai meghökkentenek.
- Megőrzésre? Hogyhogy? Nem lehetsz otthon egyedül? – árasztom el kérdésekkel majd bocsánatkérővé válik az arckifejezésem. Semmi közöm hozzá igazából, nem is értem, miért kérdezgetek én ennyit. De ha már mindenképpen kérdezni akarok, akkor meg miért ezeket? – Öhm, ez hogy függ össze azzal hogy úgy meg van terítve előtted, mintha hetek óta nem ettél volna?
Megrázom a fejemet, amikor felajánlja a sok ételt. Te jó ég, dehogy tudnék én ilyenkor enni! Jó, ez nem igaz mert tudnék, nyilván. Sőt, szoktam is tudni enni ilyenkor. Filmezés, vagy olvasás közbe vagy valami. De nem úgy, hogy hamarosan már az ágyamba leszek, és főleg nem valamiféle menüsort. Valami kis sima, egyszerűt, például ropit azt már inkább. Vagy popcornt, gumicukrot, pizzát, uh, kezdek rosszul lenni a kaja gondolatától is.
- Igazából pont mielőtt bejöttem volna fogyott el az utolsó falat a nagy zacskónyi mogyorós csókból, úgyhogy tele vagyok. Viszont … inni azt tudnék. Te kérsz esetleg valamit? – oké, ez lehet hogy fura, hiszen meg kellene büntetnem, ehelyett arról érdeklődöm, hogy nem szomjas-e esetleg. Szép kis prefektus vagyok, tudom. Az egyik manó már száguld is felém egy sárgadinnyés limonádéval, míg egy másik Annie válaszára vár. Belekortyolok az italomba, majd intek egyet a rengeteg étel felé, hogy csak rajta, lásson hozzá nyugodtan. Ráérek, ráérünk.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Vannak pletykák, amik úgy terjednek, mintha muszáj volna, ilyenek a lopott csókok, az ölelések, vagy egy-egy pillanatnál tovább tartó pillantás a másik fél felé. Aztán vannak azok a pletykák, amik tévesek, mint például, hogy megharapott egy vámpír, de nem végzett alapos munkát, ezért ilyen fehér és hideg a bőröm, meg tűnök el időről-időre, mégis érzem, hogy Laura őszintén érdeklődik, és nem azért kérdez, mert izgatja ez a badarság, mert valljuk be, ez az. Ha valóban így lenne, akkor nem itt lennék, hanem egy csomó kutató között, akik nem értenék a jelenséget, aki én lettem.
- Beteg vagyok, és a gyógyszerek miatt nem mindig van étvágyam. Néha úgy kell magamba erőszakolni az ételt, máskor meg falási rohamaim vannak. Ez eléggé kellemetlen, de ilyenkor mindig inkább eszek, mert lehet, hogy reggel már megint nem kell semmi.
És ha már itt vannak az ételek is, akkor el is kezdek enni, méghozzá egy darab rántott sajtot magában. Mindig ez az első, amihez hozzányúlok, ha evésről van szó, a sajt az én nagy szenvedélyem. Komolyan, szerintem engem el lehet adni, ha sajtról van szó. A hangom bájos, csevegő, nem szeretnék aggodalmat kelteni Laurában, sem senkiben igazából, mert pontosan emlékszem arra, hogy milyen volt az, amikor Thomasnak elmondtam, és azt nem szeretném, ha más is megtapasztalná, vagy én újra. Nem akarok riadalmat kelteni, felesleges volna, de ha már megkérdezte, természetesen őszintén válaszolok, nem szeretem az olyat, amikor valaki legyint és azt mondja: "Mindegy, hagyjuk".
- Nem ittam még sárgadinnyés limonádét, szóval én is azt.
Felelem lelkesen, és eszembe se jutott, hogy nem csak enni, de inni is kellene, igazán szerencsés vagyok, hogy Laura itt van. Elmosolyodva, pillantok fel rá, és lenyelve a falatot szólalok meg újra, mert nem kell félteni, azért eszek. Legalább teli hassal kapjak büntetőmunkát.
- Nagyon örülök, hogy Thomas ilyen kedves emberrel kezdett járni, mint te.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

És pontosan ezek azok, amiket igyekszem meg sem hallani, nemhogy elhinni. A pletykák. Benne voltam már párban, hallottam elég vad dolgokat, a festmények hihetetlen dolgokat képesek kitalálni. Szóval a lényeg, hogy én ezekről ám nem tudok semmit sem. De ha tudnék sem nagyon foglalkoztatna a dolog. Amíg Annie nem mondaná, hogy félvámpír, hát én biztos nem tartanám annak.
- Oh, nem lehet egyszerű akkor. És mennyi ideig tart egy-egy ilyen koplalási időszak? Vagyis most mióta nem ettél már? – nem kezdem el a szokásos, sablonos szövegeket, hogy jaj de sajnálom meg hasonlók. Eleve nem úgy tűnik, hogy őt nagyon maga alá gyűrné a dolog, teljesen normálisan mondja ezt, szóval szerintem csak jó, ha én se aggályoskodom nagyon. Tapintatlan sem szeretnék lenni, hogy arról kérdezgessem mi baja van, ami miatt ilyen pocsék bogyókat kell szednie. Nem tartozik rám amúgy sem. Nem aggódom, viszont együttérző vagyok. Ha szeretné majd elmondja.
- Neeem? Nagyon fog ízleni szerintem. Az epres is klassz, de a sárgadinnyés! Az valami mennyei – kezdek el lelkendezni, majd egy bocsánatkérő mosolyt villantok rá. Hadartam, ilyenkor mindig hadarok. Annak meg határozottan örülök, hogy sikerült felhívni a lány figyelmét is a folyadékbevitelre, fontos ám. Bele is kortyolok az üdítőmbe, majd annyira megdöbbenek, hogy kis híján félre is nyelem az egészet. Csodálkozva meredek a lányra, mialatt kicsit félrebillentem a fejemet és a poharamban jégkockák jelennek meg. Erre meg mégis mit mondjak?
- Ö, kedves tőled, hogy ezt mondod – válaszolom végül. Örülök, hogy örül neki, meg minden, csak éppen magamról nem vagyok túl nagy véleménnyel. És zavarba hoz ezzel a kijelentéssel, hiszen nem is ismerem őt igazából. Thomas van jóban a lánnyal, ő ismeri … miért nekem mondja hát? – Én is örülök annak, hogy ti ilyen jóban vagytok.
Mosolyodom el finoman, bár kicsit félek tőle, hogy ez furán hangozhat. Pedig tényleg örülök ám, és nem olyan értelemben, hogy fú hát örülök, hogy ti csak barátok vagytok. Mármint nyilván annak is, jaj ez egyre kuszább. Még zavarosabb lenne minden, ha a lány tudná, hogy én féltékenységi rohamot kaptam miatta. De a lényeg a lényeg, hogy nagyon klassz dolog egy Thomas barátjának lenni. Ebben szerintem teljesen egyetértünk a rendbontó majszolgatóval.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Szemeimet erősen dörzsölve mászok le a Levita tornyából, vállamon már a jól megszokott és szinte ikonikussá vált vászontáskával, melyben ott lapul az elengedhetetlen vázlatfüzetem, mely' a kapcsolódási pontot szolgáltatja számomra a világhoz. A nyuszis mamuszom minden egyes kanyarban hangosan nyikorog a kastély kőpadlóján, ahogy folyosóról folyosóra rovom a köröket. Egyesek talán túl femininnek gondolnának egy tizenhat éves fiúhoz képest, azonban szerintem semmi rossz sincs abban, ha az ember egy kicsit szereti a rózsaszínt, meg a cuki dolgokat. Ahonnan jöttem, ott sem voltak engedékenyek azzal kapcsolatban, ha egy kicsit jobban hasonlítottál az ellenkező nemre, de mintha egy icipicit mégis elnézőbbek lettek volna. Lehet csak azért, mert Fukuoka amúgy is egy minden kultúrával megfűszerezett város, ahol ha az ember színes hajjal vagy pirszingekkel megy végig az utcán, akkor az az emberek tömeges áramlásától úgy sem fog látszani, hisz elveszik, akárcsak hangya a ködben. Ugye jól mondtam? Nem értem még én ezekhez a magyar szólás és közmondásokhoz.
Épp jókor érkezek meg a Konyhába, ugyanis ahogy befordulok az ajtón, a hasam hangos korgásba kezd. Jómagam ugyan a hangot magát nem hallom, azonban az ekkor bekövetkező gyomorfájdalmat azon nyomban érezni kezdem. Csak ügyetlenül megvakarom a fejem, majd jó gyerekhez méltóan meghajolok a rellonos leányka előtt. Leveszem a szatyrot a vállamról, majd bőszen turkálni kezdek benne, mígnem kezeim közé akad a füzetem, amit rögtön elő is kapok, hogy aztán gyors kézmozdulatokkal lefirkáljam azt a néhány szót, ami az agyamba ötlött.
- Mi csinálni ma? - Mutatom fel a papírhalmazt, de már rakom is le, hogy a lány válla felül ki tudja kukucskálni és megleshessem a már előkészített terepet.    

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Odaállok a lány háta mögé, majd kikukucskálok válla felett, hogy lássam, mi is készül éppen. Nem esik nehezemre, pedig ázsiai genetikám miatt elég alacsony növésű vagyok, azonban a lány még nálam is pöttömebb. Nem tudom megállni, hogy ne mosolyogjam el magam ezen a tényen. Ha sok önbizalommal rendelkező egyén lennék, akkor talán még a buksiját is megsimogatnám, de sajnos vagy nem, az élet ezzel sem áldott meg. Így csak állok, alsó ajkamat beszívva, pilláimmal sűrűn pislogva és várom a következő utasításokat. Kicsit igaz hátrébb lépek, hogy ne legyek a másik személyes terében, mikor az megfordul, hogy ismét hozzám beszéljen. Bizonyára kellemes hangja lehet, legalább is én így képzelem el. Nem ismerem még a sztereotípiákat, hogy csak úgy elítéljek valakit, amiért valamelyik ház tagja. Számomra egyenlő mindenki. Az pedig, hogy Carly egyáltalán nem sieti el, amit mond, már épp elég imponáló tényező számomra, hogy kedveljem a másikat. Nagyon megkönnyebbíti a helyzetemet, mert így szépen és komótosan olvashatom le a szavakat az ajkairól, miközben kapok arra is elegendő időt, hogy az agyamban értelmezni tudjam a magyar nyelv szépségeit.
- Az lenni micsoda? - Döntöm oldalra a fejemet, kezemben bőszen szorongatva a jegyzet és vázlatfüzetemet. Sok minden beszivárgott már Japánba, amik amúgy az európai kultúra részét képezik, de erről a "Milánói" nevezetű étekről még sosem hallottam. Na jó, hallani lehet sikerült róla, de kóstolni ezer százalék, hogy nem volt még lehetőségem. Imádom a külföldi ízeket, szóval biztos vagyok benne, hogy ez is ízleni fog. Egyik kedvencem például a hamburger, ami szinte minden hétvégén a menün volt, annyira imádta a család. Vajon azt is csinálunk majd? Jaj, alig bírok magammal, nagyon izgatott vagyok! Végre egyedül - oké, még mindig egy másik diákkal, de már szülő nélkül - főzök!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

- Ez csak pár napos, egy hete nem nagyon jön a vágy az evésre.
Mivel a pajzsmirigyem szinte már nem is működik, így nem nézek ki úgy, mint azok, akik ugyanezzel a betegséggel küzdenek, és ezért nagyon hálás vagyok, mert nagyon kellemetlen lenne mindig magyarázkodni, és ha mindig úgy néznének rám, mint valakire, aki bármelyik pillanatban meghalhat. Normális emberi külsőm van, és ez az egyik olyan dolog, amiért nagyon hálás vagyok. A hideg, nyirkos végtagjaim ehhez képest már szinte semmik. Tényleg, én már teljesen hozzájuk szoktam, és imádom, amikor például Denis vagy Jason felmelegítik őket.
- A legdurvább egy hónapig tartott. Akkor már tényleg úgy erőszakolták le a kaját a torkomon, meg én is azon voltam, hogy csak egy kicsit egyek, már az is jobb, mint a semmi. Aztán jött egy éjszaka, amikor annyira éhes lettem, hogy mindent kiettem a hűtőből.
Az nagyon kellemetlen volt, emlékszem, hogy már itt történt. Norina jött ki reggel, és én ott aludtam az asztalnál, Mia feje a combomon, és közben nyalogatta le a szaftot az ujjaimról. Mindent megettem, és még csak észre se vettem. Amikor felkeltem, akkor pedig nagyon éhes voltam. Örültem, hogy véget ért.
- Elhiszem, nagyon szeretem a sárgadinnyét.
Pillantok rá lelkesen, csillogó szemekkel. Mondjuk én mindent nagyon szeretek, szóval nem hiszem, hogy ezzel olyan nagy probléma lenne. Jó, a tökfőzelék kizárva, de a rántott tök minden mennyiségben.
- Én is. Nagyon szeretem Thomas-t, olyan nagyon szép a lelke, hogy ilyennel szerintem még nem is találkoztam életemben. Reméltem, hogy egy nap lesz egy kedves barátnője.
Engem annyira nem zavar a dolog, hogy ilyenekről beszélgessek, a Payne családban is elég sok mindent meghallgattam már, szóval nem hiszem, hogy ez zavarbaejtő téma lenne, na igen, az ilyeneket meg kellene tanulnom.
- Hmmm... ez tényleg nagyon finom!
Elégedetten kortyolok még egyet, mielőtt letenném, és visszatérnék az evéshez. Mert hát ez itt rengeteg kaja.
- Nem zavar, hogy bentlakós vagy? Furcsa lehet ilyen sokáig távol lenni a családodtól.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Felhúzom a szemöldököm a szavait hallva. Egy hete? De hát az rengeteg! Az nem pár nap! Te jó ég, egy hónap?
- Jézusom, az nagyon durva! Egy hónapig? És nem lehetne valamiféle másmilyen gyógyszerre váltani? Aminek nincs ennyire brutális mellékhatása? – kérdezek vissza teljesen elhűlve, de amint végigmondom már tudom, hogy butaságot kérdeztem. Nyilván végigpróbáltak már mindent és ez lehetett a legkisebb rossz. – Mióta kell szedned gyógyszereket?
Egy újabb kérdést teszek fel csendesen, majd szinte rögtön tovább is lépek a következő témára, jelezve, hogy nyugodtan ignorálhatja a kérdést ha nem szeretne felelni. A kaja meg teljesen jónak tűnő téma.
- A kedvenc nyári gyümölcsöm – árulom el neki mosolyogva. Nem vagyok nagyon válogatós szerintem, így hirtelen nem is nagyon jut eszembe olyan, amit nem szeretek. A borscs na azt nem, az tuti. Meg a tejes teát sem. És tudom, hogy van még más is, de így tele pocakkal nem megy a gondolkodás.
- Igen, ő nagyon különleges ember. Úgy voltam vele mindig is, hogy örültem annak ha boldog, és reméltem, remélem hogy bárhova is sodorja az élet, mindig az lesz. Álmomban sem mertem volna gondolni, hogy ő majd pont velem szeretne együtt lenni – elpirulok a monológom után, nem szoktam én csak így csacsogni ilyenekről. Ettől függetlenül persze minden szavam igaz. Mindenesetre lehet, hogy nem kellett volna így rázúdítani ezeket a lányra. - Bocsánat.
Nagyokat kortyolok inkább az innivalómból és figyelem, ahogy a lány módszeresen pusztítja el a finom falatokat. Nem vagyok éhes egyáltalán, de olyan jóízűen eszik, hogy elgondolkozom azon becsatlakozzam-e. Bár nem lenne jó ötlet.
- Öhm, de, zavar. És nem furcsa – felelem szűkszavúan a meglepődés miatt. Nem gond egyáltalán, hogy ilyet kérdez, csak nem számítottam hasonlóra. Könnyed kis csevejre gondoltam, nem pedig egy olyan témára, ami minden csak nem könnyed, az én esetemben legalábbis. Sóhajtok egy nagyot, majd rövidítve elmagyarázom neki a helyzetet.
- Nem igazán állunk közel egymáshoz a szüleimmel. Ha tehettem haza se mentem a szünetekben például. Ők most épp egy költözés küszöbén vannak, én azonban nem megyek velük. Már nagykorú vagyok, szóval keresek magamnak saját helyet a faluban. A bentlakás nem annyira rossz egyébként, bár a saját szoba után osztozkodni a birodalmadon mással … na az nem egyszerű – miközben beszélek ide-oda pörgetem a kezemben a poharat, hiába nem igazán tudok nyugton lenni. A gond viszont az, hogy ez az egész bentlakásosdi felvet egy kérdést bennem, amit még csak megpendíteni sem akartam egy jó darabig. Félrebillentem hát a fejemet és kedves ámde szigorú arccal nézek Anniere. Legalábbis remélem hogy szigorúan, még az is lehet, hogy totál mókásan festek.
- Te sosem akartál bennlakásos lenni? És, az nem rossz, hogy majd még vissza kell bandukolnod a faluba? Ilyen késő éjszaka …

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hirtelen egyetlen válasz jut eszembe erre a kérdésre, mégpedig az, hogy: "ez bonyolult", viszont nem szeretem, ha ezt mondják az emberek, én sem nagyon használom, ezért is szorítom össze picit jobban az ajkaimat, és az elsőre csak megrázom aprót a fejem, mert tényleg nem lenne egyszerű elmagyarázni azt, hogy mi minden van ezzel a dologgal.
- Születésem óta. Egy kicsit kusza a dolog, mert először nem hitték, hogy megérem a hajnalt, aztán a másnapot, aztán a hetet, hónapot, évet, és most itt vagyok, mint végzős diák. Elég nagy adag küzdőszellemet kaptam.
Könnyedén beszélek erről, hiszen ez a múlt, elmúlt, és most a jelen van. Néha vannak rossz napjaim, tudom, de amióta találkoztam vele, a gyönyörűséggel, ott a csónakháznál, azóta már a rossz napjaim is jók, mert egyszerűen tudom, hogy az út végén ő vár majd, hogy ő a végzetem, ő teljesíti be a sorsom, és megnyugodtam. Vele rendben lesz ez a dolog, azt hiszem.
Tudom, mások irtóznak a halál gondolatától, de én olyan sokszor néztem már szembe vele, hogy egyszerűen nem érzek semmit, amikor felmerül hogy akár meg is halhatok, sőt, a találkozás óta, teljes a nyugalom. Félek bevallani, de hiányzik az az érzés, amit akkor és ott átéltem. Ez persze jobb, ha titok marad, ahogy a környezetemet ismerem, ők nem értenének meg úgy, ahogy ő.
- Nekem is nagyon tetszik az íze, nem is értem, hogy miért nem kóstoltam eddig.
Az viszont biztos, hogy jövő nyáron rengeteget fogok enni, mert ez nagyon finom. Szeretem a finom ízeket, így jól bele is vésem az elmémbe, hogy majd mondanom kell az otthoniaknak, hogy sűrűbben szeretnék ilyet enni. Nagyon rendesek velem, bármit kérek, megkóstolhatom, kipróbálhatom, és már nem hiszem, hogy a betegségem miatt. Kicsit azt hiszem, átalakultak az otthoni szerepek, és olyan vagyok ott, mint egy testvér, mindenki vigyáz rám. Én pedig ezt imádom, hogy egy ilyen nagy család tagja lehetek.
- Miért kérsz bocsánatot?
Amíg mesél, addig akaratlanul is mosolyra húzódik a szám, annyira kedves, és olyan szépen beszél Thomasról, hogy nem értem, miért kér bocsánatot, hiszen látszik rajta, hogy minden szava igaz, hogy tényleg így érez, és tudom, ilyenkor mindenki azt mondja, hogy legyenek együtt sokáig vagy örökre, de ez nagyon nagy nyomás, így csak magamban kívánom. Jelenleg nem nagyon hiszem, hogy ők ketten bármin is össze tudnának veszni annyira, hogy különváljanak egymástól, szerintem ők igazán összeillenek, jobban, mint mások, bárki akiket ismerek.
- Fizetik nekem is a kollégiumot, de jobb így, mert ha rosszul vagyok, akkor van olyan ember a közelemben, aki tud segíteni. Esténként pedig el tudok menni Jasonnel kutyát sétáltatni, meg bármikor ehetek sütit a cukrászdában, és bármikor találkozhatok a testvéremmel. Ő már egyetemista, így nem jöhet be a suliba, és nem szeretnék hónapokig nélküle lenni. Mindig értem jön valaki, ha sokáig maradok, vagy mindig van valaki, akivel hazamehetek, csak ilyenkor nem, amikor nincs otthon senki.
Ez ritka, de megesik, szóval itt is biztonságban vagyok, meg ha jól tudom, most Will van a gyengélkedőn, de már nem csak magántanuló vagyok, most már bejárok iskolába, így nem kötelező a gyengélkedő hátsó ágyán aludnom.
- A faluban van pár társasház, biztos vannak kiadó szobák is. Én ott kezdeném a keresgélést, mert azok elég jók, de mégis olcsók lehetnek, és ott tuti, hogy saját szobád lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Izgatottság bugyog fel belsőmben, ahogy a lány vállán áttekintve lebámulok az asztalra helyezett hozzávalókra. Kezeim izzadni kezdenek, ahogy eljut agyamig a tudat, hogy én bizony itt főzni fogok, méghozzá egyedül.  Jól lehet van társaságom, így teljesen nem vagyok magányos, mégis a lány szavaiból kiszűrve, valamit majd a procedúra során egyedül kell majd elvégeznem. Odahaza sokat ügyködtem a konyhába, hisz sokszor akadt olyan, hogy édesanyám késő estig dolgozott, nekem pedig ennem kellett valamit. Persze ilyenkor csak bedugtam a rizsfőzőt aztán csináltam egy kis onigirit, szóval semmi komoly dolgot nem készítettem, ha sütés-főzésről beszélünk. Pláne nem fogtam még hozzá soha ehhez a makaróninak elnevezett étekhez. Csendben pislogok, ahogy ügyelek arra, hogy minden szót leolvassak majd azokat a fejemben értelmezni is tudjam. Bár úgy látszik nagyon izgatott a kis kalandunk miatt, ezt onnan gondolom, hogy legnagyobb balszerencsémre hadarni kezd a lány. Egy ideig sikerül leolvasnom a szavakat ajkairól, de a darált hús után minden egy maszlaggá válik.
Így hát nem tudván, hogy mi legyen a következő lépésem, csak mosolygok a másikra, mikor is az végre befejezi előző monológját, majd ismét felém fordul s ezúttal sokkal nyugodtabb tónusban tárja elém leendő feladataimat.
- Csinálni tészta – jutok végül a konklúzióra, amit egy hatalmas mosollyal írok le a füzetembe ismét. Ha így folytatom, nagyon gyorsan be fog telni a kicsike, az biztos. Fogom, és elejtem a kis füzetet három számmal nagyobb pulóverem zsebébe, majd a tészta keresésére indulok. Nem telik belé sok, mire meg is találom a kis zacskós köretnek valót, aztán pedig csak állok és egyik kezemben a metéltel, teljesen összezavarodottan. Carly azt mondta, hogy főzzem meg, de vajon hogyan? Ehhez kellene még edény és víz is, nem? Így hát leteszem a zacskót, majd újabb beszerző körutam alkalmával összegyűjtöm a még hiányzó dolgokat. Végül felteszem a vizet, majd újfent a lány felé fordulok, hogy elüssem azt az időt, ameddig a víz felforr.
- Te szeretni milánói? Lenni finom? – gondoltam elüthetnénk az időt valamivel, ameddig a  elkészül aminek kell, szóval előkapom ismét a kis kommunikációs szerkezetemet, majd írni kezdek belé, hogy aztán felmutassam a lánynak, miközben abban reménykedek, hogy el tudja olvasni az írásomat.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Tökéletesen jól elfogadnám azt a választ is, sőt a szájösszeszorítás is már egy reakció a számomra, innentől kezdve én már vissza is vonulok a témától, fel sem hoznám többet meg semmi. Viszont úgy tűnik Annienek csupán némi gondolkodási időre van szüksége és válaszol.
Figyelmesen hallgatom, ám nem tudom leplezni az átsuhanó meglepődést az arcomon. Fogalmam sem volt erről, de hát ugye mégis honnan is lehetett volna? Nem sajnálkozom, ilyesminek jelét sem adom, pedig nem lehetett egyszerű neki. Tudni, hogy ki tudja meddig élhet – oké, ez mondjuk mindenkire igaz - , tudni hogy az orvosok szerint már rég nem lenne köztünk. Ami viszont látszik rajtam nagyon az az elismerés. Hogy mindezeket tudva sem adta meg magát a betegségnek, nem törődött bele, hanem küzd és harcol. És él.
- Hát, csak folytasd tovább az orvosok véleményének megcáfolását. Mondjuk úgy 90-100 éves korodig, mert hát … - torpanok meg egy kicsit majd végül úgy döntök, hogy kimondom azt, ami az eszembe jutott. Csak őszintén, nem számít, hogy nem ismerem úgy igazán. Legfeljebb majd kínosan pislogunk a másikra és gyorsan témát váltunk. - … szóval fantasztikus vagy.
Amit amúgy is megteszünk, a finomabbnál finomabb gyümölcsökre terelve a szót. Iszom is tovább a limonádémat, jóízűen hümmögve minden korty után.
- Tényleg? Még soha nem ettél sárgadinnyét? Na, hát akkor majd jövőre ezt orvosoljuk – bólogatok határozottan. Így is finom, de úgy, hát valami isteni. A kérdéseim inkább csak a meglepődés miatt csúsznak ki a számon, hiszen igazából nincsen abban semmi sem, ha az ember nem kóstolta végig a világ összes gyümölcsét, zöldségét, ételét. Sőt, általában nem teszik ugyebár.
- Hát, mert nem hiszem hogy azt szeretnéd hallgatni, ahogy fülig szerelmes kamaszlány módjára áradozom róla meg ilyesmi – mondom egy picit lesütve a szememet. Meg mert picit furcsa Thomasról beszélgetni a lánnyal. A lánnyal, akire féltékeny voltam. Nem sokáig tartott a dolog, csupán éveknek tűnő hosszú percekig és letisztáztuk anno, és azóta se jött elő, egyszer se éreztem magam furcsán vagy kellemetlenül ha Annie neve felmerült. Ám picit mindig is szégyelltem magam ezért a butaságért. Sőt, jelenleg is ezt teszem.
Érthetőek az okok, ami miatt nem a suliban lakik, bár teljesen átérezni nem tudom. Mindig egyedül voltam, még amikor otthon laktam apuékkal, akkor is. És azt gondolná az ember, hogy most, hogy elkerültem onnan boldog vagyok, hogy végre körbevesznek emberek, velem egykorúak, hozzám hasonlóak. És mégsem teljesen. Örülök, de a nap végén visszavonulni a kis saját helyedre, hát az fantasztikus. Talán ha nem az lenne, hogy osztozni kell a szobákon, akkor nem is akarnék elköltözni a kastélyból. De nem így van.
- Jó lehet, hogy ilyen sokan törődnek veled, meg hogy mindig van valaki, akire tudsz számítani – válaszolom végül őszintén. Tényleg az lehet, szerencsés a lány. És pontosan ez az, ami a fejemben van ha meghallom azt a szót, hogy család. Ennek így kell lennie, így kell működnie.  És nagyon jó, hogy az övé ilyen támogató. – Ó, akkor lehet hogy majd néha összefutunk a faluban. De amúgy inkább lakást szeretnék. Tudod, nem csak egy szobát, hanem rendesen mindent, konyhát, fürdőt. Nem lenne újdonság magamról gondoskodni teljesen. És tuti, hogy nem botlok bele senkibe, amint éppen befoglalja a tűzhelyet előlem meg ilyenek. Na meg a sárkányleopárdom sem éppen egyszerű eset – finoman fogalmazva. Nehezen fogad el új embereket körülöttem, árgus szemmel figyel mindenkit, aki szerinte közel merészkedik hozzám. Úgyhogy, jobb a békesség. És bármennyire is ódzkodok attól, hogy felhozzam a dolgot, de sajnos kénytelen leszek.
- Annie, azt ugye tudod, hogy nem lenne szabad ilyenkor itt lenned? – kérdezek rá szomorkásan. Nem akarom megbüntetni, de szó nélkül sem engedhetem el. Amíg kitalálom, hogy mi is legyen addig is megtudakolom, hogy egyáltalán tisztában van-e azzal, hogy szabályt szeg.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Valóban nem jutok szóhoz attól, amit mond, és csak pillogok rá, mint akire sóbálvány átkot küldtek rá, és nem tudom, hogy mit is mondhatnék, mert ennyire szépet nekem még nem mondtak. Jó, ez így ebben a formában nem igaz, mert volt, aki mondott, Denis is, Jason is, Will is, Cath is, csak ez most így Laurától nagyon, sőt elképesztően jól esik.
Az a helyzet, hogy amióta tudom, hogy ő Thomas barátnője, van bennem egy kis megfelelési kényszer az irányába, hiszen a legjobb barátommal egy nagyon szoros köteléket épít ki szépen lassan, én pedig nem akarok se az elefánt lenni, se az, aki miatt elhanyagoltnak érzi magát, vagy akinek a társaságában nem szívesen van. Már nem ismeretlen számomra ez a terep, hiszen én eleve egy családhoz költöztem, ahol házas emberek voltak, ráadásul Norina a második babáját várta. Aztán ott vannak a bátyámék, akiknek gyakorlatilag a kapcsolatuk jó részét, mint szereplő követtem végig. Szóval tudom, hogy működik ez, és most tényleg csak a tudásomra és a külsősként megélt tapasztalataimra tudok hagyatkozni, hiszen én magam nem hiszem, hogy ezt valaha igazán át fogom élni. Nem azért, mert ne lenne kivel, hanem mert saját magamnak állítok gátat. Nem akarok teher lenni még egy ember nyakán, így is néha soknak érzem magam.
- Köszönöm.
Végül csak ennyit tudtam kimondani, csendesen, de nagyon széles mosollyal, és csillogó szemekkel, elpirulva. Látszik rajtam, hogy hálás vagyok neki, amiért ezt mondta. Nem vagyok túl jó a megköszönésben, mindig szörnyen zavarban vagyok, amikor ilyeneket kapok. Pedig a randim után már igazán nem kellene zavarban lennem.
- Nem, soha. Tényleg nem tudom, hogy miért, mert isteni, és szerintem ezt más is szeretné.
Teljes a döbbenetem, mert nagyon finom és biztos vagyok benne, hogy mint gyümölcs, magában is megállja a helyét, lédús és isteni. Szóval nagyon fogom győzködni az otthoniakat, hogy vegyünk, amint szezonja kezdődik. Jól el is raktározom az elmémbe, hogy ne felejtsem el majd mondani, hogy szeretnék majd nyáron enni.
- Szeretem a kamaszos szerelmes történeteket. Az az igazság, hogy meséket írok a szabadidőmben meg fülbevalókat készítek. Csinálok majd neked is!
Lelkesen összedörzsölöm a tenyerem, mert ha valamiben jó vagyok, akkor azok a fülbevalók. Nagyon szeretem őket csinálni, órákat el tudok szöszölni azzal, hogy kitaláljam, annak, akinek csinálom, mi áll jól. Az új hobbim pedig a karkötők, de ott még csak részeredményeim vannak, Denisnek és Jasonnek csináltam egyet-egyet, meg Willnek csinálok most. De még gyakorolnom kell sokat, hogy azt merjem mondani, másnak is csinálnék.
- Na szóval, meséket szoktam írni, és azok is tele van szerelmes történetekkel, szeretem őket.
Persze most még csak a fióknak írok, de azt mondták, hogy meg kéne próbálni a kiadatásukat. Annyira nem hiszek még magamban, hogy ez lelkesítsen, szóval még ellenkezek eléggé rendesen a dolog ellen. A múltkor össze is vesztünk, amikor azt mondtam, hogy ha meghalok, akkor azt csinálnak, amit akarnak. ez persze nem igazán nyerte el a tetszésüket, ami valahogy jogos. De akkor is, jogom van eldönteni, hogy vagyok-e szerintem olyan szinten, hogy azt más is olvashatja, vagy sem.
- Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltem ki.
Tényleg nem. Emlékszem, amikor ideértem, elmentem az első emberhez, akiről tudtam, hogy tudna segíteni, hiszen a patikában dolgozott, de elkergetett, és aurorokat akart hívni rám, én pedig csak bolyongtam, és valahogy pont egy olyan ház előtt fáradtam el, ahol a falu doktora lakik. Mi ez, ha nem csoda? Ilyen véletlenek csak úgy nem történnek. Akkor még dolgom volt, és azt hiszem, még most is van valami dolgom, mert bármennyire is készen álltam arra, hogy a halál elragadjon, végül nem vitt magával. Pedig felkészültem rá, tényleg, nem ellenkeztem, nem könyörögtem, és mégis, eljött a hajnal majd el is múlt, nap nap után következett, és most nem tudom, hogy miért, de még mindig itt vagyok. Még nem végeztem a földön.
- Ez nagyon izgalmasan hangzik! Én elképzelni sem tudom, hogy milyen lehet egyedül élni. Nagyon felnőttes. Vezetni egy háztartást, befizetni a számlákat, meg mindent magad csinálni. Nagyon bátor vagy, hogy erre vállalkoztál, nagyon remélem, hogy megtalálod azt a helyet, ami megfelelő lesz erre a kalandra.
Egyedül élni! Nem semmi! Én biztos, hogy nem tudnék ennyire bátor lenni. Ő meg, ahogy látom, el is határozott már mindent. Most tudom, hogy vannak eladó meg bérelhető házak is a faluban, megírta az Edictum is, szóval szerintem sikerrel fog járni. A kérdése után felpillantok rá bűnbánó mosollyal, és aprót bólintok is, mint egy rossz gyerek.
- Igen, tudom. Thomas is megbüntetett a múltkor.
Csak én még nem teljesítettem, de lehet ezt ki kellene hagynom a nagy dicsekvésből, így inkább jól be is fogom a lepénylesőmet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Nézem ahogy a gőz pörgettyűként száll fel a vízben rotyogó tésztából. Ujjaimat az üst fölé tartom és játszadozni kezdek a levegőtömeggel. Kis köröket járok le, néha mintha csak egy bűbájt próbálnék ki pörgetem meg őket a leglehetetlenebb pozícióban, ám a pára melegsége és nedvessége miatt ujjbegyeim hamar úgy kezdenek el kinézni, mintha már egy órája vízben áztatnám őket, így hamar abbahagyom. Azért elraktározom a látványt a fejemben, hisz kifejezetten szép látvány volt ahogy végtagjaimat beborította a gőz. Elég megnyerő munkásosztálynak való gőzgép plakát lenne belőle, az biztos. Bár nálam talán csak egy újabb felvetődő festmény ötlet lesz, ki tudja. Zsebre dugom mancsaimat, majd visszafordulok a lányhoz. Igen, megint elkalandoztam, de nálam megesik az ilyen. Anya szerint a kreativitás tehet róla, hogy az miatt képes vagyok olyan dolgokat is észrevenni, ami másoknak totál természetes avagy egyáltalán nem mozgatja meg a fantáziájukat. Azonban nekem minden olyan, mintha most látnám először. Hálás vagyok azért, hogy legalább ha hallani nem is, de látni látok valamennyit, így próbálok annyi mindent befogadni, amennyit csak tudok. Hátha egyszer már nem lesz rá alkalmam. Ki tudja, az élet nagyon kiszámíthatatlan. Most itt főzök Carly-val, de lehet, hogy a következő pillanatban belebeg ide egy sárkány vagy kitör a zombiapokalipszis. Ezért nagyon fontos, hogy mindent figyeljünk meg, amíg tehetjük. Bár most eléggé ellent mondom a szavaimnak, hisz Carly-ra már egy ideje nem figyelek. Látom, hogy mozognak ajkai, de a szavak valahogy nem formálódnak mondattá az agyamban. Olyan lehet ez, mint mikor valaki csak a zajt hallja, de a valódi beszédet nem.
- Ano... - írom le az "izét" japánul, de gyorsan kapcsolok, hogy rossz nyelv, így már firkantom is át, hogy rendezetlen magyarságommal újabb fázis íródjon be a füzetembe - Szeretni főzni. Főzni sok. Segíteni anyukának. Én lenni sokat egyedül, lenni muszáj főzni - úgy koncentrálok a szavakra, hogy ujjbegyeim elfehérednek a ceruza fogásától, nyelvem pedig minden egyes kanyarított betűnél ki-kikandikál ajkaim közül. Valóban, sokat főztem otthon, s még ha nem is lett a legjobb, anya mindig örült annak, hogy valamilyen meleg étel várta amint hazaért a hosszú és fárasztó műszakjából. Sosem fogom elfelejteni azt a kedves mosolyt, ami ilyenkor arcára kiült. Sajnálom, hogy csak Budanekeresden találtunk megfizethető lakást, így ezt - a bentlakásosság miatt - a szokásomat már csak szünetekben kamatoztathatom újra.  

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

éjjeli őrjárat

Minden bizonnyal eléggé szokatlan, hogy ilyeneket mondok egy lánynak, akit tulajdonképpen nem is ismerek. A festményeknek biztos meg lenne a magyarázatuk rá, például, hogy mivel a barátom egyik kedves ismerőse, ezért én is igyekszek jó viszonyt ápolni vele, mert … hát fogalmam sincs miért. Hiszen csak azért mert ők ketten jóban vannak, nekünk még nem kötelező. Persze az az ideális, ha nem fúj senki senkire, hanem béke és nyugalom van és nem szakad ki tudja hányfelé Thomas. De engem nem ez mozgat. Kedves vagyok Annievel, mert … hát saját maga miatt. Az, hogy jóban vannak Thomasszal az tök jó dolog, nem szeretném, ha ez megváltozna, főleg nem miattam. Igen, tudom, féltékeny voltam a lányra, de az csak egy pillanatnyi butaság volt, teljesen alaptalan, ezt már akkor is éreztem és tudtam, hogy túlreagáltam a dolgot. Összenőve amúgy sem vagyunk a fiúval, meg amúgy is, Thomas mindenkire tud megfelelő mennyiségű időt szánni. Nem hinném, hogy bármelyik ismerőse elhanyagoltnak érezné magát.
Egy aprót biccentek csak jelezve, hogy hallottam ahogy megköszöni, és főleg azért, mert látom, hogy ő sincs oda az ilyen kedves szavakért. Vagyis nem tudja hova tenni őket, zavarba jön tőlük. Ismerős, mintha magamat látnám.
- Miből csinálsz fülbevalót? – kérdezek vissza rögtön érdeklődve. A szerelmes sztorikra nem igazán tudok reagálni, olvastam én is párat, de mindig csak elszomorodtam tőlük. Meg amúgy is, a harmadik után az ember már keni vágja a koreográfiát úgymond. Mint a katasztrófafilmekét is. – És el is lehet olvasni ezeket a meséidet? – lehetséges, hogy Annie más szemszögből, más megvilágosításból írja őket, érdekes lehetne bepillantást nyerni az ő világába. Már ha nem hozom nagyon zavarba megint azzal, hogy kifejezem, hogy elolvasnám szívesen az irományait. Imádok olvasni, még jó hogy elolvasnám.
Hümmögök csupán egyet, hiszen ha ő nem tudja mivel érdemelte ki, és zavarba jön attól, ha én pozitív véleményt alkotok – márpedig zavarba jönne most is - , akkor inkább jobb meg sem szólalni. Mellesleg a véletlenek azok, amikben egyáltalán nem hiszek. Minden valamilyen okkal történik, pont akkor, pont úgy. Nem próbálom meg kibogozni, hogy ugyan miért, nem is tudnám szerintem, és csak a fejem fájdulna meg. Na meg, hol van nekem arra időm, hogy ezeken agyaljak?!
- Nem újdonság ezeket csinálni, fogalmazzunk így. Annyi, hogy a pénzt nem én kerestem meg rá eddig, a többi az viszont stimmelt. Nem nagy bátorság hát megint ugyanezt csinálni. De amúgy meg, nem leszek egyedül. A mindenlében kanál macsekom is jön velem, mellette pedig nem lehet unatkozni – árulom el neki vigyorogva. Nem tartom magam bátornak emiatt, és igen, elhatároztam. Megszoktam már, hogy egyedül oldok meg mindent, így sajnos sokszor van az, hogy ha van egy probléma akkor én azonnal elkezdek megoldást keresgélni rá, ahelyett, hogy például az első pillanattól kezdve megosszam az egészet valakivel, amivel lekerülne pár kövecske a vállamról.
Most viszont csak nem akar enyhülni az a súly, főleg, ahogy kiderül, hogy Annie tisztában van azzal, hogy szabályt szeg. Sóhajtok egy nagyot, aztán picit elkerekedik a szemem, ahogy eljut a tudatomig, hogy büntit is kapott, méghozzá Thomastól.
- Ne haragudj, de … én is meg foglak – prefektusok gyöngye vagyok, bocsánatot kérek azért, mert büntetőmunkára fogom a lányt. Ez a dolgom! És mégis én érzem magam vacakul azért, mert megteszem. Még mielőtt azonban még tovább növelném a lelkiismeret furdalásomat eszembe jut egy egész jónak tűnő megoldás. – Hm, arra gondoltam, hogy nem kéne szegény manókra hagyni az elmosogatást, így is dolgoznak éppen eleget. Szóval ha belaktál teljesen, és kifújtad magad, akkor besegíthetnél nekik, varázslat nélkül. Itt maradok veled, segítek ööö edényt szárítani – kérdőn nézek a lányra, ugyanis bármilyen hihetetlen, de tényleg érdekel, hogy megfelel-e ez neki. És vajon leesik-e neki, hogy bár megbüntetem, de tulajdonképpen segítek is neki és együtt csináljuk?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha