Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Most már ő is szemöldökét ráncolva sétál a szőke lány mellett. Szeme sarkából néha vet rá egy pillantást, de egyelőre többre nem méltatja. Ennél többet ő maga sem tud tenni; háromszor is bocsánatot kért, de Ramóna egyre inkább egy gömbhalra emlékeztet. Közben könyveit még mindig erősen szorítja magához Ővörössége. Amikor a másik lány újra felveszi magára ezt az értékelhetetlen stílust, Bíboranna ráemeli zöld íriszét, majd szólásra nyitná a száját, de inkább hallgat. Okos enged, a többit tudjuk. Furcsa, hogy egy Eridonos ennyire kitartóan haragszik, és ilyen módon tölti ki a dühét a másikon, de mint tudjuk, Bíboranna egyelőre a házak jellemzőire hagyatkozik, hiszen nem sok mindent tud a Bagolykőről. Eridon, a barátkozó. Levita, a művészlélek. Rellon, a magabiztos törtető. És a Navine, a jóindulat és a nyugodtság. Az utóbbiból már egyre kevesebb található az unikornis leányban.
- Figyelj, bocsánatot kértem. – kezd bele halkan. – Most elkísérlek a gyengélkedőre, és meg sem fordult a fejemben, hogy nővérkéset játsszak. – folytatja, miközben séta közben a lány irányába fordítja felsőtestét. – Sajnálom, hogy így alakult, de lépjünk túl rajta. – javasolja tekintetét a szőke lány szemeibe fúrva. Van benne egy minimális düh a stílus miatt, de természetesen reménykedően, kedvesen teszi mindezt. Nem az ő kenyere az udvariatlanság.
- Felagund érdekes egy tanár, nem igaz? – kérdi most már mosolyogva.
Nem szeretne tovább céltábla lenni, ezért most szükséges a csevej a betegszobáig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kezd enyhülni a tekintete, és azt a minimális dühöt is kezdi teljesen elfelejteni. Nem tudja sokáig tartani ezt a formát, és inkább ő is azon kezd el gondolkodni, hogy mégis mit lehetett ezen elrontani. Igaza van abban Ramónának, hogy nem kellene elsősökre, kezdőkre bízni a bájitalkotyvasztást, de meg voltak adva a hozzávalók, összetevők, ott voltak az asztalon. Biztosan valami mást rontott el, de mégis mi lehetett az. Az Eridonos lány javaslata elfogadható; soha többet nem fognak erről beszélgetni, noha annyit még érdemes beszélni róla, hogy mégis hogyan jutottak el a big bangig. Nagyot sóhajt, majd bólogatni kezd a Juhász leány szavaira.
- Olyan létezik, hogy rossz sorrendben pakoltam bele a hozzávalókat? Elvégre, minden összetevő ott volt előttem. Máshoz szerintem nem nyúltam. Ez eredményezhette a robbanást? – próbálja félhangosan felidézni, hogy hol is bukhatott el a történet. Mindig is jó volt a memóriája, de most valahogyan nem tudja megmondani, hogy mi is történt pontosan. Nem szokott ilyen stresszhelyzetbe kerülni, általában nyugodt a közeg ahol van. Ez, amióta itt van az iskolában egyre többször fordul elő. Talán kavintont kellene szednie erre a pár évre, amíg be nem fejezi tanulmányait. Vagy megszokja, és erősödik, idomul az itteni történésekhez. Az lenne a legjobb, de ki tudja, hogyan fog fejlődni a leányzó személyisége.
- Azt hiszem, hogy többet kellene tanulnom. – jegyzi meg száját elhúzva.
A következő kanyar után már kezdi elveszíteni a fonalat.
- Ez a kastély egy labirintus. Hogyan tudod megjegyezni, hogy mi, merre?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Ramónának a haragja továbbra is fennállt, de most már nem a padtársa irányába, ez a düh leginkább annak szólt, hogy eddig minden második alkalommal jóformán a gyengélkedőn kötött ki valamilyen rárobbanó, ráfröccsenő bájital miatt, és már kezdett ebből nagyon elege lenni.
A felvetés, hogy talán felcserélték a sorrendet, nagyon is szöget ütött a leányzó fejébe.
– Ó, hogy az a… ez eddig eszembe se jutott. De, meglehet. Legközelebb jobban odafigyelünk rá – állt meg egy pillanatra, csak azért, hogy a homlokára csaphasson.
 – Legközelebb jobban odafigyelünk, nem szeretnék hosszútávra kibérelni egy ágyat a gyenguszon – legyintett. A navinés vöri megállapítására csak hümmögött egy sort, jelezve, hogy hallotta, bár úgy különösebben nem érdekelte, ő ugyan nem fog magolni, legfeljebb Csillagászatra meg Asztrológiára, azokat a tárgyakat szerette. Esetleg még LLG-re tanul, az állatok is nagyon kedvencei voltak.
 – Az első pár napban hidd el, én is jó párszor eltévedtem. Egyszer emiatt takaríthattam a bagolyházat, ne akard tesztelni, rohadt büdös. Szegény baglyok… - felelte a tájékozódási képességére vonatkozó kérdésre. – Figyelj, ez tök természetes, hogy nem ismeri ki magát az ember azonnal idegen helyeken. Majd belejössz, megszokás kérdése az egész.
Persze, könnyen volt ő, aki nem stresszelt, ritka esetnek minősült, ha valamivel ő komolyan foglalkozott, és kitartott mellette, amilyen nehezen koncentrált.
 – Ha az égési sebeimet lekezeltettem, vigaszdíj gyanánt bevethetjük magunkat a konyhába egy kis finomságért. Mit szólsz hozzá?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Egy pár perc erejéig még gondolkodik, hogy mégis mit ronthattak el a bájitalon, de Ramóna is talán egyetért abban, hogy a sorrenddel lehetett valami problematika. Elgondolkodóan harap ajkaiba, már kevésbé olyan zavartan, mint ahogyan azt eddig tette, azonban még mindig látszik rajta, hogy nem tette túl magát ilyen hamar a történteken. A mugli általános iskolájában is tett hasonlókat, noha utána nem is nagyon engedték a kémia szertár közelébe. Nem csoda. Egyik tanítója sem szerette volna, ha a szerencsétlen kislány még több mindent elront a tanintézetben. Milyen más volt minden még hetekkel ezelőtt. Erre most egy olyan világba csöppent, amiről eddig álmodni sem mert. Ha pedig mégis olvasott ilyen meg olyan mágusokról, úgy gondolta, hogy ez a világ egyszerű és mesebeli. Az utóbbi még mindig érvényben van, azonban az, hogy egyszerű lenne egyre távolabb esik a lány racionalitásának fájától.
- Sokszor kerültél már a gyengélkedőre? – kérdezi a nyilvánvalót.
Hála az égnek, ő maga csupán galibát okoz, de mindig valami olyan nagy mázlival, hogy neki valahogyan soha nem esik baja. Inkább másokban okoz kárt, ami talán még kellemetlenebb, hiszen így csak a morgást kapja és a megvető pillantásokat. Talán kinövi majd egyszer… vagy nem. Ahogyan sétálnak a hosszabbnál hosszabb folyosókon, figyeli a mellettük elhaladó diákokat is. Közben persze figyel Ramóna minden egyes szavára, hümmög és bólogat, hogy látszódjon, a figyelme nem lankad. Egyszerűen mindenre kell figyelnie. Olyannak kell lennie, mint egy őznek a vadonban. Soha nem lehet tudni, honnan támad rá egy nagyobb, feljebb álló ragadozó.
- Szeretném azt hinni, hogy hamarosan belerázódok. – mosolyog lágyan.
A tájékozódási képességei igencsak a béka feneke alatt vannak, de egy új helyen ne is nagyon várjon mást. Még ha egy kisebb kastélyról beszélnénk is nehéz lenne eljutni egyik pontból a másikba, de a Bagolykő egy igazi labirintus. Egyforma folyosók. Sok hasonló kép. Ami a legzavaróbb, hogy vannak olyan festménylakók, akik átjárnak szomszédolni egy másikhoz, így ugyanaz az arc köszön vissza a következő megszólalásig hasonló folyosón is.
Az étel gondolatára szélesen elmosolyodik, és színpadiasan bólint egyet.
- Szuper ötlet. Hazudnék, ha azt mondanám, nem vagyok éhes. Mindig az vagyok.
Ami igaz, az igaz. Ritka alkalom, ha Annácska azt mondja, hogy nem kér semmit sem enni. És az étkezés mindig jó arra, hogy kicsit többet tudjon meg a másikról. Ramóna is kezd nyugodni – legalábbis úgy néz ki -, ezért a vörös lány most már lerázhatja a nagy követ kicsit szívéről.
- Á, szóval ez lenne a gyengélkedő. – néz a hatalmas ajtóra. Megérkeztek. Besétálnak az ajtón, így csupán néhány, Anna számára ismeretlen diák marad a folyosón. Már alig várja, hogy vége legyen ennek a procedúrának, és végre bekapjanak egy-két falatot a nagyteremben vagy a kissé eldugott konyhán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Kicsit idegesen toporgott a csarnokban, hiszen még sosem csinált ilyet. Tudta jól, hogy új tanuló érkezett, önmagát meghazudtolva pedig jelentkezett, hogy közbevezesse a navinés csikót. Gondolatban próbálta felkészíteni magát, hogy hogyan is kellene kezdenie, de tudta jól, hogy amit eltervez, úgysem fog összejönni.
A tekintetét egy pillanatra a mellette álló igazi unikornisra vezette, mert Charle mindig megnyugtatta. Ha képes felnevelni egy ilyen csöppséget, csak nem jelenthet neki gondot, hogy bemutassa a rendszert egy új nebulónak!
Bátorságát összegyűjtve ismét a bejárati ajtóra nézett. Nem túl sokan járkáltak a csarnokban, ezt a szerencséjének tudta be. Könnyű volt kitalálni, melyik fiú az, akire várt.
Lágy mosolyt varázsolt magára, közben odalépett az új nebulóhoz.
- Szia, én Kornai Viktória vagyok, az egyik itteni prefektus - mutatkozott be. Egész könnyen ment neki, büszke lett magára.
- Te pedig Hoffman Áron, igaz?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Ez csak természetes, hogy Lili is a többiekkel battyog a konyha irányába. Tetszik neki ez a nap. Hiába a kialvatlanság, izgalmas, hogy végre nem az van, hogy felkel, megreggelizik, töm egy-két sütit a zsebébe, aztán irány a tanulás. Hamarabb kelt - mivel nem is aludt igazán -, így a többi korán kelő diákkal tud sütni valami reggelifélét. Mosolyogva konstatálja, hogy minden a legnagyobb rendben lesz, pedig azt sem tudja még mindig, hogyan megy ez a varázslósdi. Lora úgy magasodik a többiek fölé, mint egy igazi kellemes megjelenésű diktátor. Ha létezne ilyen, akkor biztos ő lenne az, akinek szobrot állítanak, s azt le sem döntik soha. Erős jellem. Ez kifejezetten izgatja Lili fantáziáját.
- Pálcát? Ez... - háborodik fel, de nem fejezi be a mondatot, mivel Lora a tekintetével belefojtja a szót a pálcáért kiáltó diáktársukba. Erre Liliróza csupán elégedetten biccent, és karba tett kézzel ácsorog tovább, miközben figyeli a többi új kis manót. Olajat melegíteni sem tudnak, a hagyma már kettő gyereket is megsiratott, s arról már ne is beszéljünk, hogy egy kenyeret nem tudnak megpirítani.
- Engedj oda - mondja egyik háztársának, akinek vet egy pillantást a jelvényére, majd ő maga a vállára dobja talárját, és folytatja a hagyma feldarabolását. Nem mondhatom, hogy ő nem könnyezik, de nincsen egy szava sem. Néha szipog egyet-kettőt. De neki a hagyma alapkövetelmény a rántotta alá. Aztán hangosan felnevet, amikor megint szerencsétlenkedik az egyik korabeli lány.
- Nem kérdéses, hogy egyszer kövér gyerekeink lesznek - kacag fel, ahogyan Lorára tekint. Eléggé tehetséges kis szakácsoknak bizonyulnak. Ez nem sok mindenkiről mondható el a konyhában. - Hogyan tovább? Hagyma jöhet neked is? - törli le a könnyeit, miközben újdonsült barátjára emeli tekintetét.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Hangosan felnevet a gyerekekről szóló csevejtől. Még ők maguk is gyerekek, de mégis ilyen dolog fordul meg a fejükben, ami a mai világban egy szuper dolog. Mindenki csak kutyát akar harminc évesen, hiszen fél a felelősségvállalástól. Inkább csak összeköltözik a választottal, elvégre csakugyan „Minek esküvő? Nem kell, az csak egy papír”. Furcsán gondolkodnak az emberek, de ezt talán majd máskor feszegetjük, most nem ezért vannak a leányok a konyhában. A diákcsapat egy része igen komolyan összeszedte magát, azonban néhányan még bénáznak. Azok így járnak. Igazából, a nagyobb rész tudja csinálni a kiadott feladatot, aki meg nem... hát, az nem erre hivatott. Ilyen is van.
- Tisztában vagyok a dologgal - hahotázik még egyet, majd odaadja a tál hagymát Lorának. Közben nyúl is egy serpenyőért, aminek az aljára olívaolajat csepegtet, majd amikor látja, hogy melegszik az alávaló, rádobálja a hagymát. Egy jó konyhás néni mozdulattal kever rajta, leütögeti a szélén a fakanálon maradt hagymát, és újra Lorára emeli zöldeskék szemeit.
- De jó, hogy nem a nővéremmel főzök - kuncog újfent. Meglepő, ennyit nem szokott. Ha Fontaine nem tudná, hogy miért is ez, akkor Lili tovább kezdi magyarázni. - Nem eszik tojást a lelkem. Sem húst. Nem iszik tejet. Olyan, mint egy vörös nyuszi - informálja a Navinés lányt. Imádja Annát, de ez a szélsőséges étrend teljesen kikészíti a húgot.
- Még egy kis tojás... és készen vagyunk - mondja, inkább csak úgy, magának, és rá is üt néhány csirketojást. Éppen akkor tekint fel Lorára, amikor a kötényét porolja. Végignézi a mozdulatot és a társaira is vet egy pillantást.
- Milyen órád lesz ma délelőtt? - kérdi, bízva abban, hogy lesz közös.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Konyha

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Alighogy a napokban hallotta Fisher nevét, pont vele osztották be mára járőrözni. Innen indulnak, a folyosóról kezdve úgy tudják bejárni a szintet, hogy aztán ne kelljen kerülőúton lépcsőt keresni. Úgy is Warrentől érkezik vissza, fel kellett venni a jegyzőkönyvbe a bálon történteket, aztán majd a minisztérium dönt felőle, hogy mi lesz a végén. Emiatt mondjuk kétli, hogy kivennék az iskolából, elvégre mégsem ő kezdeményezett.
Legalább nem volt olyan iszonyú unalmas, mint ahogyan elképzelte, hogy lesz. Körülötte mindenki arról beszélgetett korábban, hogy ezek az események olyan unalmasak, sosem történik semmi, csak esznek, beszélgetnek, táncolnak meg valami kis szerelmi dráma néha lezajlik négyszemközt. Kitörölheti mások magánéletével, ha attól ő még halálra unja magát. Utólag belegondolva már nem is annyira dühös Endrére, csak ott, úgy abban a szituációban öntötte el teljesen az agyát a szar. Általában így van ez - annyi kötődést nem érez az emberekhez, hogy tényleg, mélyről jövően gyűlöljön valakit, de amikor ott egy konkrét helyzet, rögtön felmegy a vérnyomása. Puszta szeszélyből.
Derekával egy ablakpárkánynak támaszkodik, egyik könyökével rajta támaszkodik, magas, nyúlánk alkata miatt tartása enyhén görnyedt. Egy mágikusan megbűvölt, vászonyszütyőbe pöcköli a hamut. Valamelyik nap találta az antikvitásban, olyan szemtelenül olcsó volt ahhoz képest, hogy milyen praktikus, rögtön megvette. Egy nem túl bonyolult, de okos varázslat miatt ahelyett, hogy az anyaga miatt lángra kapna, elnyeli a hamut. Ha valaki kirázná, nem találna benne semmit; attól sem kell félnie, hogy a zsebében kiborul.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Megint Hugrásnak érzem magam az elmúlt pár napban, már úgy értve, hogy mindent leszarok, és csak létezek bele a világba. Egészen kényelmes így, csak lenni, nem törődök a következményekkel. Igazából kicsit unatkozom is, de mindegy is. Majd elfoglalom magam valamivel.
Most például a járőrözéssel - a Harsogón kezdünk a nem-paranoid sráccal, Dante, vagy ki. Hallottam, hogy volt valami párbaj - pont lemaradtam róla, sajna, pedig végre lett volna valami izgalmas ebben a kastélyban -, és úgy tudom, ő is benne volt, szóval nem zavartatom magam, ami a dohányzást illeti. Rágyújtok, így megyek fel a Rellonból az üres folyosókon a séta kezdőpontja felé, hogy füstölök. Nem mintha amúgy nem lenne jobb dolgom is a járőrözésnél, de mindig lenne, szóval semmi baj. Holnap már dolgozok, legalább lesz valami izgalmas.
Ahogy leérek, meglátom a srácot, ő is épp cigizik, szóval csak intek neki, fejjel - ez ilyen köszönés-forma akar nálam lenni. Az is vicc amúgy, hogy a Roxfortban elég két prefektus házanként, itt meg rögtön négy kell, és akkor sem az éltanulókat választják, hanem például engem, aki teljességgel alkalmatlan vagyok erre, de asszem' Dante sem lehet másmilyen, ha dohányzik járőrözés közben.
- Mehetünk? - Már szinte elszoktam a magyartól, de most mégis megerőltetem magam, és ezen a nyelven szólalok meg. - Vagy még elszívjuk?
A hordozható hamusom lusta vagyok elővenni, szóval inkább Dante zsákjához lépek közelebb, és ha megengedi, belepöccintem az elégett cigarettamartalékot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Az iskolai példamutatás lexikonba illő példányai mindketten. Nem mintha ez újkeletű lenne, mint azt hallotta, a rellon nem igazán tanulmányi átlag vagy felelősségteljes személyiség alapján válogatja meg a jelvényes diákjait. Mondjuk legalább, ha velük futnak össze a bátor alsóbbéves diákok, akik éjnek évadján kóricálnak, nagyobb hajlandósággal kullognak vissza a hálókörleteikbe.
- Még ráérünk, ezzel már inkább nem indulnék el. - A háromnegyed részt elszívott szálat mutatja fel a másik felé jelzésértékűen, aztán mikor Colton becsatlakozik mellé, egy egyszerű mozdulattal, kézfejének külső élével tolja arrébb a hamutálat, hogy a másik is hozzáférjen.
- Legfeljebb, ha van erre valaki, kap egy kis egérutat. Nincs sok kedvem büntetéseket osztani. - Nem is szokott, egyébiránt, legalábbis amikor egyedül járőrözik, akkor a szerencsések megússzák a szankciókat. Ha párban, akkor többnyire a másik prefektustól függ, de Dante nem vesz részt tevékenyen a büntetésben. Valahogy nem okoz semmiféle mentális és önértékelési kielégülést az, hogy megbüntesse a random diáktársait olyanokért, amelyeket ő is ugyanúgy megcsinálna. Vagy meg is tesz. Elég csak a kezében parázsló szálra pillantani, és ott a legjobb példa erre.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Megcsináltam az összes leckémet, tulajdonképpen nem volt túl sok dolgom. Szerencsére jól is aludtam az éjjel, úgyhogy most kialvatlannak sem mondhattam magamat, ami igazán ritkán volt elmondható részemről mostanság.
Prefektusként megígértem az Eridonosoknak, hogy fogadni fogom az új tanulójukat, hiszen mindig is szívesen besegítetettem másoknak, amikor nagyon elfoglaltak voltak.
Szép, nyári időnk volt, nem volt túl meleg, de túl hideg sem, valahogy pont jó volt a hőmérséket. Ezt az időt szerettem a legjobban, úgyhogy ehhez az időjáráshoz öltöztem fel: egy farmer halásznadrág és egy rózsaszín top volt rajtam fekete balerina cipővel, a hajamat pedig lófarokba fogtam.
Nagyon vártam már az év végét, sokat tanultam, hogy jól sikerüljenek majd a vizsgáim, de ennek ellenére még mindig úgy éreztem, hogy nem tettem meg mindent a teljes siker érdekében. Mindig is maximalista voltam magammal szemben, ezért általánosságba véve a lehető legjobb eredményre törekedtem. Mindig is a szívemen viseltem az újoncok sorsát, így reméltem, hogy Andrej is jól fogja majd magát érezni a kastély falai között. Belegondoltam, hogy jövőre már ötödikes leszek, de tisztában voltam vele, hogy a jövőben tanárként fogok itt dolgozni, ha minden jól fog menni, valamint segíteni fogom azokat, akik hasonló dolgokon mentek keresztül, mint én. Nem tudtam, hogy Timi velem fog-e tartani vagy sem, de reméltem a legjobbakat, az pedig már tényleg az ő döntése volt, hogy mit fog kezdeni a jövőjével és azzal a tényezővel, hogy már sose térek haza.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az átiratkozási procedúra a végéhez ért, és amúgy meglepően könnyedén ment. A szüleim beszéltek mindkét iskola vezetőségével, majd elolvastak és aláírtak néhány papírt. Nem jelentett gondot sem az átlagom, sem a magatartásom. Maradt a fárasztó összecsomagolás, és a még nehezebb búcsú. A bátyámtól, a barátaimtól és mindenkitől. Már amennyi időt erre kaptam... Talán jobb is, hogy nem magyarázkodtam túl sokat, hiszen nem akartam leégni a sok gazdag svájci előtt. A Mátrában örökre búcsút inthetek a síléceknek, na meg a tájat is unalmasabbnak mondanám az Alpokhoz képest, de talán majd itt is megtalálom a helyem valahogy.
Elsőnek máris furcsának találtam, hogy itt házakba osztanak be. Persze tudom, hogy az iskolák többsége ezt a módszert alkalmazza, a miénk volt az a bizonyos kivétel. Végül az Eridonba kerültem. Remélem jól találták el, a ház történetének még utána kell olvasnom.

Egy ideális nyári napon fut be a vonatom. Sportcipő, rövidnadrág és egy fehér póló van rajtam, hogy a lehető legkényelmesebben utazhassak. Minden egyéb cuccomat a tértágítóval ellátott bőröndöm rejti, amit magam előtt lebegtetek a pálcám segítségével. Hülye leszek felgyömöszölni az emelkedőn. Féloldalasan a vállamra kapok még egy hátizsákot is, amibe a kajámon kívül a legfontosabb iratok kerültek. Ezek egyikében szerepel például, hogy a gyakorlatot követve fogad majd egy prefektus, aki eligazít a kastélyban. Ez már tetszik, hogy nem hagyják az újoncokat egyedül bolyongani az iskolában.
A hatalmas kapun belépve egy csarnokba jutok. Kifejezéstelen arccal pillantok körbe, egyelőre teljesen idegennek érezve magam a hatalmas épületben, ezt azonban már átéltem egyszer korábban, úgyhogy most is abban bízok, hogy előbb-utóbb elmúlik. Szinte rögtön félrehúzódom az egyik falhoz, hogy ne akadályozzam az átmenő forgalmat, bár rajtam és egy lányon kívül - aki valószínűleg rám vár - nem sok embert látok. Rivaldafényre amúgy sincs szükségem, nem hiányzik, hogy napokig rólam pletykáljanak a klubhelyiségekben.
Rettentően izgulok, még ha nem is látszik rajtam. Ránézek az ujjamra húzott gyűrűre, ami ha minden igaz segíteni fog megértetni magam a többiekkel. Itt már nem hiszem, hogy sok horvát akadna engem kivéve. Egy nagy levegővétel után összeszedem magam és odalépek a diákhoz.
- Szia! Azt hiszem engem vársz.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Inkább bele sem gondoltam, hogy mi lesz, ha Timi visszautasítja majd az ajánlatomat, pedig legbelül arra is készültem, hogy sajnos simán megtörténhet majd ez az eshetőség is. Igazából nehezemre esett beszélnem vele erről, hiszen tudtam, hogy nem biztos, hogy egyezni fog a véleményünk, de reménykedtem benne, hogy mégiscsak velem tart. Persze élveztem a függetlenséget, de mégis hiányzott a véleménye, a jelenléte a mindennapokban, hiszen nagyon jól kijöttünk egymással, és sokszor kikértem a véleményét különböző dolgokkal kapcsolatban. Felkészültem rá, hogy esetleg nemet mond a kérésemre, de jobban örültem volna, ha mégis igent mond. Az álmaimmal már így is eleget harcoltam, emiatt pedig sokszor kialvatlanul keltem fel, pedig mindent bevetettem, amit a tanárom segítségül adott... Nagyon zavart, hogy nem igazán tudtam kontrollálni az álmaimat, de sajnos ez ellen nem volt mit tennem, pedig sokat gyakoroltam, hogy sikerüljön túllendítenem magam a zavaró álmokon. Sokszor kialvatlanul keltem fel, mivel nem sikerült túltennem magam a rémálmaimon, ennek pedig valóban meg lett a böjtje, mert rátette a bélyegét az egész napomra. Mostanság sokat tettem azért, hogy irányítani tudjam az álmaimat, ez pedig egy részt sikerült, más részt pedig sajnos nem tudtam túltenni magam rajtuk teljesen, így felkelés után mindig maradt bennem egy kis tüske ezáltal. Ma reggel szerencsém volt, mert ki tudtam magam aludni teljesen, úgyhogy újult erővel tudtam fogadni a legújabb diákot a suliban.
- Szia! Igen, téged várlak! Hogy utaztál? Felkészültél, hogy bemutassam a kastélyt, vagy kísérjelek egyenesen az Eridonba? - kérdeztem tőle készségesen, hiszen nem tudtam, hogy mennyire pihente ki magát az utazás alatt... sokan azt szerették volna  a tapasztalataim alapján, ha rögtön a saját helyiségükbe kísérem őket, de voltak olyanok, akik a kastély többi szegletére is kíváncsiak voltak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Az előbbi mondatom tulajdonképpen elmehetett volna egy nagyon béna csajozós szövegnek is, de szerencsére a megfelelő embernek lett címezve. Valósággal meglep, hogy mennyire készségesen válaszol. Nagyon elhivatott prefektus lehet. Zavarba is jövök, hogy vajon mit hallhatott rólam. Különleges vagyok? Felsőbb utasítás, hogy így kell velem viselkedni? Vagy csak egyszerűen mindenkivel ilyen kedves? Fogalmam sincs. Nem is nagyon van időm a fejtegetésekhez.
- Egész jól, köszönöm. A vonaton szerencsére nem volt annyira meleg - válaszolok mosolyogva. - Nem szeretnék sokáig a terhedre lenni, szóval ahogy gondolod. Jó lenne szétnézni valamennyire.
Tényleg nem tudom, hogy mihez kezdjek igazából. Szívesen igénybe venném az idegenvezetést, de lehet persze, hogy a felénél elfáradnék. Az is biztos, hogy egy nap alatt nem fogok tudni mindent bejárni, pláne nem megjegyezni. Az ő idejét se szeretném rabolni, ha esetleg lenne jobb dolga. Biztos számtalanszor igazított már útba új diákokat, hiszen a magatartása gyakorlatiasságot is tükröz. Közben nagyon örülök, hogy működik a fordítógyűrű. Egészen különös érzés ezt használva beszélni valakivel. Eddig általában angolul próbáltam meg külföldiekkel ismerkedni. Rengeteg kérdésem van hozzá, szívesen mesélnék neki dolgokat, de mivel valószínűleg puszta formaiságból kérdezi amit kérdez, nem nagyon ragozom túl a dolgot.
- Ugye nem vártál régóta? - kérdezem aggódva, hiszen hiába siettem, nem lehet kellemes egy csarnokban ácsorogni. Igazából útközben egy picit a faluban is meg-megálltam a látványosabb kirakatok előtt, ezért fogalmam sincs, hogy mennyi idő telt el a vonat érkezése és a jelen között.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Úgy láttam, hogy a fiút nem igazán viselte meg az utazás. Igaz, azért egy kicsit fáradtnak nézett ki, de a hosszú út ellenére egész jó formában volt. Engem mindig kiszipolyoztak a hosszabb jellegű utak, nem bírtam sokáig egy helyben ülni és mindig nagyon vártam, hogy minél hamarabb odaérjek a célállomásra.
- Az már pozitívum, ha figyeltek arra, hogy ne legyen túlságosan meleg. Egész jól viselted az utat úgy látom. Én sajnos nem bírom a hosszabb távú, monoton utazást, még az alvás sem megy útközben.
Elgondolkodtam, hogy melyik helyiséget lenne érdemes megmutatnom az Eridonon kívül, amelyik nagy fontossággal bír. Arra jutottam, hogy ha már így helyben vagyunk, akkor először is tájékoztatom őt a földszinten lévő másik két helyiségről.
- Itt a földszinten található ezen a helyen kívül a Harsogó portrék folyosója, illetve a konyha. Az előbbit igazi harsány, pletykára éhes portrék lakják, szóval ne ott beszéld meg majd azokat a témákat, amik nagyobb fokú diszkréciót követelnek. Itt sajnos villámsebességgel terjed a pletyka, gyorsan kiderül minden, szóval nem árt vigyázni - tettem hozzá, hiszen jó, ha tisztában az itteni dolgokkal.
- A konyha az egyik kedvenc helyszínem. A manók finomakat főznek-sütnek, de akár főzöcskézni is lehet ott, ha van hozzá kedve az embernek. Szóval jó az itteni koszt - jelentettem ki határozottan.
- Egyébként nem vártam sokáig, csak pár perce vagyok itt - feleltem megnyugtatásul. Mindig is jobban szerettem a megbeszélt találkozó időpontjánál előbb ott lenni a helyszínen, de most csak épphogy egy picivel előtte értem oda, hiszen tudtam, hogy a vonat általában nagyon pontos és kicsi volt a valószínűsége, hogy előbb ide érjen.
- Az első emeleten található a Bibircsókos banya folyosója, a Nagyterem és a Könyvtár. A másodikon pedig pár irodán kívül a Gyengélkedő az, ami fontosabb lehet, bár remélem, hogy nem fogsz odakerülni Én már jártam ott kviddicsmeccs után - fűztem hozzá csendesen. A Társalgó általában túlzsúfolt, csomóan lógnak ott, de időnként azért talál magának az ember helyet. Az Akváriumot pedig egyenesen imádom. Majd megtudod, hogy miért, ha ellátogatsz oda - tettem hozzá mosolyogva.
- Hoztál magaddal valamilyen kedvencet is? Nekem egy macskám van, de nincs vele gond, jó fej és szinte átalussza az egész napot - mondtam neki vidáman, majd eszembe jutott, hogy bizony majd meg is kell őt etetnem, bár mostanság kevesebb étvágya volt a nagy melegtől, mint úgy általánosságban lenni szokott. Amikor a szobámban hagytam, ezerrel húzta a lóbőrt, mi mást is csinált volna szokásához híven...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

Nem tudok tükörbe nézni, így fogalmam sincs hogyan festek. A biztonság kedvéért beletúrok a hajamba, megpróbálva eligazgatni azokat a kósza hajszálakat, amelyek hajlamosak a leglágyabb fuvallatra is az égnek állni. Az érkezés izgalmában nem nagyon jutott eszembe magammal foglalkozni, még a táskát is a hátamon felejtettem, kénytelen vagyok csak most ráhelyezni a bőröndömre. A pálcám is visszacsúsztatom addig a zsebembe, amíg nem indulunk el valamilyen irányba. Máris mérföldekkel kényelmesebb így beszélgetnem a prefektuslánnyal.
- Rosszul vagy talán közben? - vonom fel a szemöldököm kijelentése hallatán, sokakat elkap ugye a hányinger, amire különféle gyógyszereket kell szedniük, szerencsére én sose tartoztam közéjük. - Nem nagyon volt időm unatkozni mostanában - tettem hozzá egy halk sóhajjal.
Amilyen hirtelen közölték a szüleim, hogy alig egy hónappal a vizsgaidőszak előtt át kell iratkozzak a Bagolykőbe, szinte egyáltalán nem maradt időm a normális távozásra. Megijesztett a sok papírmunka, a búcsúzkodás, a csomagolás. Aztán ez egy teljesen idegen ország, még sosem jártam erre, csak a töriórán tanultunk a két állam korábbi szoros kapcsolatáról. Meg hallottam a Balatonról, de oda most sem vágyom, hiszen nekem ott az Adria. Az utazás alatt amennyire csak tudtam, bámészkodtam az ablakon, így hamar el is telt az út, a fáradtság pedig szinte biztos vagyok benne, hogy később fog kijönni rajtam, az első éjszaka után, amin valószínűleg alig fogok tudni aludni.
Kíváncsian hallgatom végig a lányt, próbálva magam előtt elképzelni a termeket, amiket talán hamarosan élőben is láthatok. Ez az Akvárium nagyon sejtelmesen hangzik, csupán a pletykákkal kapcsolatos tanácsa keserít el egy kicsit. Azt hiszem nem árt majd különösen óvatosnak lennem.
- Eddig világos. Milyennek mondanád a közösséget? Nagyon nagy a házak közötti klikkesedés, illetve versenyzés? Nem is néztem volna ki belőled, hogy kviddicsezel, váó! Milyen poszton? Jó vagy benne?
Mindig meglep, hogy milyen bátrak egyes lányok, hogy ezt a veszélyes sportot választják. Hát meg is van az eredménye, ha a gyengélkedőn köt ki. Még jó, hogy nem esett valami nagyobb baja szegénynek.
- Őőő, nem, senkit. Van egy kutyám, de őt otthon hagytam. Nem hinném, hogy jó lenne neki itt. Egyedül a baglyom fog párszor megfordulni a levelezések végett. Biztos aranyos macskád lehet, és a jelek szerint alig van vele gond. Az én kutyám szinte állandóan igényelné a törődést, nagyon okos egyébként.
Őszintén sajnálom, hogy nem lehetek vele. Viszont a kastély tényleg nem neki való, túlságosan ismeretlen környezet lenne számára. Már az utaztatása se lenne egyszerű. Jó kezekben van otthon apáéknál.
- Egyébként régóta vagy prefektus? - vágok közbe egy újfajta kérdéssel, ami a jelvényére pillantva jut eszembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem, csak a monotonitás nem nekem való. Egy ideig elvagyok azzal, hogy bámulom a tájat, de nem igazán köt le és alig várom, hogy megérkezzek... aludni nem tudok mozgó járművön, és úgy egyébként sem találom fel magam, szóval nem nekem való - válaszoltam neki... talán egyszerűbb lett volna azt mondanom, hogy rosszul vagyok utazás közben, de nem lenne értelme füllentem neki, meg amúgy sem vagyok az a típus. Ha kell bármit elmagyarázok, legyen az akár egy körülményes dolog vagy egy hosszabb körülírást igénylő téma.
- Hogyhogy? - kaptam fel a fejem a fiú válaszára, amikor közölte, hogy nem igazán volt ideje unatkozni mostanában.
- Én se igazán unatkoztam mostanság... sokat tanulok, mert közeledik az év vége, úgyhogy el vagyok kissé havazva - tettem hozzá. Azt nem kötöttem az orrára, hogy az álmaim sem hagynak aludni, mert egyrészt most találkoztam vele először, másrészt egyelőre csak nagyon kevesen tudtak erről. Tudtam, hogy nem szorítkozhatom az altatókra, hogy kikerüljem a rossz alvást, ezért próbáltam gyakorolni, amit a tanárom adott útmutatóul, hogy minél előbb átlendüljek ezen a problémán.
- Örülsz, hogy ebbe az iskolába kerültél? - kérdeztem tőle érdeklődve, mert láttam rajta, hogy nagyon elgondolkodik. Persze nem akartam kényes témába nyúlni, ezért gyorsan hozzátettem:
- Persze, csak ha szeretnél erre válaszolni, nem muszáj.
Ezután a közösségre terelődött a téma, avagy a társas kapcsolatokra. Természetesnek vettem, hogy erre is rákérdez a fiú, mivel én is kíváncsi lettem volna a helyében.
- A társaság olyan, mint bárhol máshol... általánosságban véve elmondható, hogy egész jó. Klikkesedés mindenhol van, de szerencsére eléggé befogadóak az Eridon házban az emberek. Egyfajta versengés mindig is volt a házak között, ez már csak így marad. Mindenki szeretné megnyerni a házversenyt, tavaly mi voltunk a nyerők - válaszoltam neki büszkén. A kviddics kapcsán eszembe jutott, hogy eleinte mennyire tartottam ettől a sportágtól, aztán egész jól belejöttem, még magam sem gondoltam volna, hogy ennyire megtetszik majd.
- Egész jól megy a kviddics, nemrég kezdtem el komolyabban foglalkozni vele. Hajtó vagyok, de van még mit tanulnom. Tényleg, te hogy állsz a kviddicshez? - kérdeztem tőle mosolyogva. Érdekelt, hogy mennyire hozza lázba ezt a fajta sportág, szívesen játszana-e vagy inkább nyugodtabb típus, akinek első a biztonság. Tudtam, hogy nem mindenkinek volt való ez a sport, elsőre még magamról sem hittem el, hogy ennyire bele fogok lendülni, mert mindig is tartottam tőle. Saját magamnak is meglepetést okoztam ezzel, hogy belekezdtem és ennyire megkedveltem.
- Milyen fajta kutyád van? - kérdeztem tőle, majd belegondoltam, hogy bizony, ha  a kutyus nagy figyelmet igényel, ami nyilvánvaló volt, akkor valóban jobban tette, hogy nem hozta magával. Persze gondoltam, hogy hiányozni fog neki, de rendes volt tőle, hogy nem magára gondolt ez ügyben, hanem a négylábú barátja igényeit helyezte előtérbe.
- Nem olyan nagyon rég, de szeretem csinálni. Egyrészt leköt és szívesen segítek ezzel a többieknek, másrészt örülök, hogy megtiszteltek azzal, hogy beválasztottak a csapatba - feleltem a fiúnak jókedvűen. Ez a poszt úgy éreztem, hogy pont nekem való volt, ráadásul az elmúlt évben az év prefektusa címet is sikerült elnyernem, de ezzel nem akartam felvágni, mert nem voltam az a típus, valamint még én magam is meglepődtem azon, hogy megkaptam ezt a címet, ami igazán jól esett.
- Van már valamilyen terved a jövőre nézve? - érdeklődtem, hiszen sok olyan embert ismertem, akik már egészen korán tisztában voltak azzal, hogy mivel szeretnének foglalatoskodni a jövőben, de persze sokan voltak olyanok is, akik még nem tudták, hogy mi lesz a hivatásuk. Nekem már volt egyfajta elképzelésem erről, de még volt egy-két olyan dolog, amiben nem voltam egészen biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Áh, értem. Legalább innen nem utazunk haza olyan gyakran. Akkor meg ki lehet bírni azt a pár órát... már ha nem származol messziről.
Én még egész szerencsésnek vagyok mondható közlekedés szempontjából. Csak beérek a budanekeresdi vonatállomásra, ahonnan néhány perc sétával megközelíthető egy nyilvános Hoppanálási Pont. Azzal villámgyorsan hazajutok, hiszen egy varázslófaluban lakom a tengernél. Mugli technikával persze jóval több időbe telne, de talán még úgy is el tudnám viselni néhányszor.
Felelőtlenség elejtenem azt a félmondatot, csak szívok miatta. Semmi kedvem panaszkodásba kezdeni előtte, részletezve az otthoni helyzetet. Inkább csak morgok magamban egy sort, próbálva leplezni zavarodottságom. Legszívesebben odamennék egy tanárhoz, hogy a felejtés átokkal tegye könnyebbé mindennapjaimat.
- Csak mindig történik valami. Olyan is, aminek nem kéne - mosolyodom el sejtelmesen. - Ne is mondd, az iskolaváltás nem a legjobbkor jött. Remélem sikerül teljesíteni az itteni vizsgákat... Neked szoktak menni? Van valami tanácsod a vizsgaidőszakra?
Nem akarok majd évet ismételni, úgyhogy össze kell szednem magam a következő hetekben.
- Még nem tudom, az idő majd eldönti. Az eddigiek alapján nem rossz hely.
Furcsa kérdés tőle, de elnézem neki. Tényleg azt gondolom, amit mondok. Mehettem volna messzebbre, de valahogy megnyugtatással tölt el a családom és a barátaim viszonylagos közelsége. Azt leszámítva, hogy a bátyám néhány évet Franciaországban tölt el egy mesterképzőben. Jut eszembe, remélem valami bagolyházról is szó esik majd rövidesen, jó lenne minél előbb küldeni egy levelet a sikeres megérkezésemről.
A közösséggel kapcsolatos kérdésemre adott válasza kimerítő. Nagyjából megegyezik az előzetes elképzeléseimmel. Szóval viszonylag könnyű ismerkedni más házak diákjaival is, én pedig nem kerültem nagyon zárkózott házba, hiszen az nem illene a személyiségemhez. Igazából úgyis kitapasztalom majd, hogy milyenek az emberek. Mindenkinek más lehet a benyomása a közösségről, főleg egy ilyen nagy helyen, ahol sok diák van huzamosabb ideig összezárva.
- Izgalmas sport, nagyon szeretem. Pár éve családostul kimentünk a világkupára, de nem hiszem, hogy valaha is játékos leszek. Nem lennék szerintem olyan béna, csak inkább más érdekel elsősorban.
Ott volt nekem évekig a vízilabda és az úszás. Szerintem a kviddics sokkal több tiszteletet érdemel, aki elkezdi, az nagyon komolyan rá van kényszerítve arra, hogy lemenjen az edzésekre és foglalkozzon magával. Én meg ezt már túlzásnak tartom, és lesérülni se szeretnék.
- Border Collie - osztom meg vele az infót. Viszonylag népszerű kutyafajtának számít, biztos ismeri.
- Tök jó. Gondolom nagy felelősség azért... Remélem nem lesz dolgom veletek, mert nem szeretnék büntetőmunkát kapni - vigyorodom el. - Hát, jó kérdés. Ezen még gondolkodnom kell, mert csomó minden érdekel, de tényleg. Főleg a bűbájok, gyógynövények és a bájitalok, szóval ebből szerintem még bármi lehet. Van időm - válaszolok nevetve, közben pedig a prefektuslányra várva elindulok felfelé a lépcsőkön.
- Na és te már tudod? Mennyi is van még vissza neked?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Harsogó portrék folyosója

Nem így terveztem az estémet, arra számítottam, hogy unalmas járőrözés veszi kezdetét, majd reggel hulla fáradtan esek be az ágyba. Ehelyett az öcsém szaladt utánam, nem törődve, hogy esetlen más, nála magasabban álló személy is lehetek, akinek normális esetben muszáj lenne megbüntetnie, de ki vagyok én, hogy ezt most megtegyem? Lépni sem tudok, a mondandójára, cselekedetére, ezt szó szerint, illetve átvitten is kell érteni. Megható, ahogy szorosan ölel engem, miközben sír, hisz nem sokszor szokott ilyet tenni. Bennem is ugyanezek az érzelmek kavarognak, ebben a pár napban, olyanok vagyunk, mint a vihar, a tornádó: felkavartak, bántottak, mégis veszélyesek, akik bármelyik pillanatban robbanhatnak. Erőt veszek magamon, megfordulok, és a testvérem szemébe nézek. Őszintén beszélek hozzá, bár a sajátos, Ricsi stílusomat nem hagyom el. Mind a kettőnk számára szívszorító volt az elmúlt idő, ő a titkolózás miatt készült ki, míg én aggódtam miatta. Mindenre gondoltam, már olyan jártak az agyamban, hogy változások mennek végbe a srácban, srácon, körülötte, amit nem akar észrevenni, vagy nem tartja fontosnak, nekem elmondani. Minden pillanatban megszakadt a szívem, csak nem mutattam ki teljesen felé, a kérdéseimet leszámítva, és ez lett a vége. Mind a ketten hibáztunk, de megbeszéltük, itt sírunk egymás vállán, mint az óvódások, de a pillanat fontosabb, mások gondolatainál. A többi ember ezt nem értheti, amíg nem éltek át hasonlót. Majdnem elvesztettem a testvéremet, és méltán mondhatom, mind a kettőnkben megtört valami. Ezentúl, jobban fogok Zalánra figyelni, segítem ott, ahol tudom, ezért ajánlom fel a Veronikával szembeni lehetőséget. A lánynak is egyszerűbb, ha mind a ketten ott vagyunk, bár mindenképp támogatni fogjuk a lányt.
- Mindig melletted állok, nekem szólhatsz, ha bármi van – mondom még mindig komolyan. Ezen az estén, már nem is biztos, hogy el fogom tudni engedni magam. Nem csak a komolyságot jelenti ez, hanem, ha például egy prefektus erre járna, és beszólni, amiért nem büntetem meg az öcsémet. De ez most nem fontos, legalábbis most nem. Megmosolyogtat a válasza, nem csalódtam az öcsémben, ilyesmi választ vártam. Szegény Matildának biztos sokáig kellett keltegetni a levitást, amilyen lusta bármi megeshet, mondjuk, amíg nem árulja el az alvást, eléggé félreértem az egészet. Mármint, az öcsém ennyit tanulna? Neeem, az kizárt, ilyen tekintetben is hasonlít rám, mind a ketten kerüljük a sok tanulást, készülést. Erre nem válaszolok, mindent leolvashat az arcomról, ha szeretne.
Hallgatózom kicsit, ezért nem kezdek bele újabb beszélgetésbe. Pár pillanattal később tudatosul bennem, nem vagyunk egyedül, bármennyire is örülnék ennek. Ha másik prefi az illető, így jártunk, majd kitalálok valamit, mégis legjobban Zalán barátnőjének örülnék a legjobban, ő egyikőnket sem büntetné meg, és megúsznánk a dolgot. A kérésem süket fülekre talál, azonban a jó hír, hogy nem egy hozzám hasonló rangú személy áll előttem, hanem ebből a tekintetből kisebb. Végignézek a srácon, hallottam is már róla, bár a nevével mindig bajban vagyok, kell egy perc mire eszembe jut. Köszön, mire mi is hasonlóképpen teszünk, bár nem tetszik a másik levitás reakciója. Eltűnt a jókedve, megint feszült, amit előlem nem tud, elrejteni. Ismerem, mint a tenyeremet, együtt nőttünk fel, ne vicceljünk már. Figyelem mind a kettejüket, értetetlen fejet is vágok, mi a franc folyik itt? A barátságukról tudok, de ők is balhéztak, vagy mi van? Inkább csendben maradok, próbálok lehiggadni, és nem felkapni a vizet. Ez az egyik negatív tulajdonságom, hamar elvesztem a fejemet, és az ilyen helyzeteket nehezen bírom. Rossz előérzetem van, fingom sincs mi válthatja ki, mégsem hagy nyugodni. A fejem lüktetni kezd, a testemet ólomsúlyúnak érzem. Itt baj lesz pillanatokon belül, mindazonáltal az öcsémet fogom támogatni bármi is lesz. Bemutat minket egymásnak, megint bólintok egyet, hisz igaza van, névről – inkább arcról -, ismerjük egymást. Mesélt egy két dolgot, talán buliztam is a sráccal együtt, viszont erre nem emlékszem, ami több dologból is adódhat. Kapkodom a pillantásomat közöttük, egyre feszültebb a légkőr, amit képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni. Utálom ezt. Utálom ezt az egészet, ezt a negatív hangulatot, ami körülleng minket. soha nem szerettem a konfliktust, ha lehetett elkerültem, vagy én voltam a békítő fél, de ez most lehetetlen, ha össze lennének veszve, már rég nem itt tartanánk. Most már nem értek semmit. Nem akarok róla tudomást szerezni, ezért nyújtom a kezemet a srác felé, kézfogás gyanánt. Mielőtt még elfogadhatná, Zalán folytatja a beszédet, most hozzám fordul, és nem veszi le rólam a tekintetét. Én elfelejtem visszahúzni a karomat, érzem, ez most fontos lesz. Figyelek rá, minden egyes szavát iszom, ha lehet ezt mondani, és ledöbbenek. Tudja, ki az igazi apja. Erre vajon Áron, vagyis az apánk, vagyis az én apám rájött már? Egyáltalán azt tudja, hogy nem tőle van Zalán. Rengeteg kérdés kavarog bennem, ami kihat a testemre is, a fejem még jobban lüktet, legszívesebben odakapnám a kezemet, de nem lehet, képtelen vagyok megmozdulni. Ezek a szavak, olyan képtelenségek számomra, ledöbben, ahogy meghallom őket, kővé válok. Amit most mondott, az nem minden, ezután jön a hidegzuhany. Az előttem álló rellonos, akit Tanizawa Daisukénak hívnak, az a másik bátyja. Látom a kezét, azonban ezzel párhuzamosan hízom vissza, és eresztem magam mellé. Nézek rá, végigmérem, tetőtől talpig megfigyelem, hogy ki a másik személy, akit szintén testvérének fog nevezni. Nem, ezt lehetetlenség számomra elfogadni, ez a srác nem lehet az idősebb testvére. Nem veheti el tőlem Zalánt, eddig egyetlen férfitestvére volt, és ennek így kell maradnia. Gyűlölöm a gondolatot, őt is úgy fogja szólítani, ahogy engem, bátyjaként még egy srácot lehet értelmezni, nem csak Lepsényi Richárdot, bárki félreértheti innentől fogva. Nem akarom elismerni, de a gyűlölet mellett a félelem is bennem van, bármikor fordulhat a dolog, jobban megértik egymást, onnantól nem lesz szüksége rám. Neki fogja elmondani a problémáit, tőle kér tanácsot, mert én a „elviccelem” a komoly helyzeteket, pedig erről szó sincs. Tudok olyan lenni, mint ők, nem vagyok kevesebb. Sok gondolat kavarog a fejemben, tízből kilenc mind negatív, ugyanis pozitívak nem jutnak eszembe. lehet csak számomra ilyen rossz a helyzet, talán Zalánnak jó, ha lesz még egy testvére, csak én ezt nem akarom elfogadni, nem adom senkinek, nem akarom, hogy a szeretete megosztódjon egy másik srác felé. Én vagyok az egyetlen testvére!
Arcom lefehéredik, a fal, illetve egy hulla is megirigyelhetné a színét, kapkodom a tekintetem köztük, Daisukére leginkább összehúzott, bizalom nélküli szemekkel figyelek, de sajnos az öcsémre sem vagyok képes mosolyogva nézni. Ez túl nagy sokk volt számomra, pedig konkrétan nem érint engem, inkább átvitten. Lépek egyet hátra, még nagyobb távolságra kerülve a japántól, tartva a biztos távolságot. Zalán miatt nem lépek le rögtön, ha ő nem lenne, már rég elrohantam volna, de, ha valamit még közölni fognak, biztos nem érem meg itt a holnapot.
- Értem – nyögöm ki a választ, talán értetetlen ez az egy szó is, azonban ennél többet, ha akarnék se tudnék kipréselni. A szívem hevesebben dobog, még egy lépést hátrálok. Az elkövetkező napokban hagyjanak békén, mindenki, eltűnök az emberek közeléből, még édesanyánknak sem fogok szólni hova megyek. Nem gondolok a következményekre, hogy aggódni fognak értem, szükségem lesz a magányra, távol mindenkitől. Ha most cáfolom meg az előbb tett ígéretemet, akkor sajnálom Zalán, nem így szerettem volna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → A kastély - Nyugati szárny → Földszint → Bejárati csarnok

- Nem is tudom... úgy érzem, hogy inkább itt érzem otthon magam, ebben a világban - válaszoltam a fiúnak, mert mostanság tényleg vegyes érzéseim voltak a két univerzumot illetően. Restelltem, de valahogy egyáltalán nem vágytam arra a helyre, amelyet idáig az otthonomnak hittem. Egyedül Timi hiányzott, de azt sem tudhattam, hogy hogyan fogja fogadni a döntésemet, illetve, hogy egyáltalán velem fog-e tartani vagy sem. Örültem volna, ha pozitívan fogadja az elhatározásomat, az pedig még jobban feldobott volna, ha ide is költözik Bogolyfalvára, de tudtam, hogy erre nincs sok ráhatásom, hiszen egyedül tőle függ, hogy miként dönt majd. Nem akartam semmit sem erőltetni, de reménykedtem a legjobbakban...
- Igen, ez ismerős - feleltem neki sejtelmesen, hiszen az én életemben is elég sok minden történt, aminek nem kellett volna... a képességem kapcsán is így éreztem először, de később sikerült jobban elfogadnom. Eleinte ijesztő volt, de ahogy telt az idő, rájöttem, hogy ezáltal segíthetek másokon is, ezért sem szerettem volna semmissé tenni az egészet... na nem mintha meg tudtam volna azt csinálni. Reménykedtem benne, hogy egyre jobban fogom majd tudni kezelni ezt a fura helyzetet és minden erőmmel azon voltam, hogy fejlesszem magam, a végső célom pedig az volt, hogy képes legyen kontrollálni ezt az egészet.
- Rossz embertől kérdezed - válaszoltam széles mosollyal az arcomon, amikor a vizsgákra terelődött a téma.
- Mondhatni igazi stréber vagyok, bár talán nem is ez a legjobb szó erre... szóval maximalista vagyok. Tavaly iskolaelső és évfolyamelső lettem.
~ Remélem ez nem tűnt hencegésnek, mert egyáltalán nem annak szántam. ~
- Ha kitartóan és elszántan tanulsz, akkor simán menni fog minden vizsga. Amely tárgyak esetleg nehezebben mennek, azoknál szívesen segít az adott tanár általában, de korrepetálásokon is részt lehet venni, esetleg segítséget kérhetsz egy olyan diáktársadtól, aki keni-vágja a témát. Ha gondolod szívesen segítek, ha gondod akad valamelyik tantárggyal - ajánlottam fel a segítségemet, hiszen én már tanultam azokat a tárgyakat, amelyeket jelenleg a fiú tanul, illetve vizsgáztam is már belőlük. Nagyjából tisztában voltam vele, hogy mire lehet számítani, az időmből pedig kitelt, egyébként is szívesen segíttettem másoknak.
- Persze, majd megtapasztalod, hogy milyen is igazából. Remélem a továbbiakban is tetszeni fog. Eleinte nagyon idegenkedtem a helytől, aztán végül sikerült beilleszkednem és megszoknom azt a sok új, furcsa dolgot, amelyekkel még nem találkoztam azelőtt, ugyanis a mugli világban más a felállás - most talán kicsit többet is beszéltem a kelleténél, de időnként megeredt a nyelvem, ez ellen semmit se tehettem.
- Jut eszembe, ha gondolod küldhetsz is egy levelet a családodnak arról, hogy épen és egyben megérkeztél. A Bagolyházban lehetőséged van elküldeni nekik ezt az infót. Igazi bagoly szag van benn, kicsit túlzsúfolt helyiség a sok madár miatt, de rövid időre ki lehet bírni a benn létet. Az Északi Szárnyon belül az Északi Toronyban található, el sem lehet téveszteni.
~ Majdnem elfelejtettem ezt a fontos infót, még jó, hogy az eszembe jutott, mert nem árt, ha tudja. ~
- Mi jót szoktál csinálni szabadidődben, ha nem titok? - kérdeztem tőle, mert kíváncsivá tett a válasza, miszerint sokkal jobban érdekli más a kviddicsnél. Ez azért nem volt meglepő számomra, mert nem mindenki részesítette előnyben azt a sportágat, és minden embert más elfoglaltság kötött le. Ez így volt szép és jó, hiszen, ha mindenkit ugyanaz érdekelt volna vagy ugyanazért rajongott volna, akkor rettentően unalmas lett volna a világ.
- Ismerem azt a kutyafajtát, nagyon szép, igazi intelligens pásztorkutya. Nekem egy sima házi macskám van, vörös színű, amolyan Garfieldos tulajdonságokkal megspékelve - mondtam neki jókedvűen. Tényleg olyan volt így belegondolva, mint a híres vörös macska, aki egész nap evett és aludt.
- Hogy jön ki a cicákkal? - tettem fel a kérdésemet, miután beugrott, hogy a képregényben Garfield előszeretettel ugratta Ubult, de mindent összevetve azért jól megvoltak. Azon is elkezdtem agyalni, hogy Ubul vajon milyen fajta kutya lehetett, de nem jutottam dűlőre, így megszakítottam ezt a gondolatmenetet, meg különben sem akartam udvariatlannak látszani a fiú előtt azzal, hogy hosszú időre elbambulok.
- Remélem nem egy kemény büntetőmunka során találkozunk legközelebb - válaszoltam vigyorogva, majd hozzátettem:
- Igen, egyébként valóban rendkívül felelősségteljes poszt, de én szeretem csinálni.
- Ó, ha ennyi minden érdekel, akkor lesz miből választanod a jövődre vonatkozóan. Persze addig még bőven van időd eldönteni, hogy mi leszel később - feleltem immár komolyabb hangnemben. Úgy láttam, hogy a srác nyitott és érdeklődő, tökéletesen beleillik az Eridon házba, legalábbis így elsőre ez jött le róla. Miközben beszélgettünk, elindultam szép lassan, egyenesen utána, a felfelé vezető lépcső irányába.
- Én negyedikes vagyok... egyelőre még nem tudom pontosan, hogy mit is szeretnék csinálni. Az biztos, hogy tanítani szeretnék valamit itt az iskolában - válaszoltam neki magabiztosan. Az álmaimmal kapcsolatos jövőbeli terveimet egyelőre nem árultam el neki, mert ahhoz több idő kellett, hogy bárkinek is megnyíljak ezzel a témával kapcsolatban. Egyelőre a legjobb barátnőmet és Sheela-t avattam be jobban ebbe a dologba, ők viszont nagyon jól tudták, hogy mennyi gyötrelmet, nehézséget okozott ez számomra, illetve azt is, hogy segített megerősödni, jobb emberré válni és igazi "harcossá" válni, tehát sok pozitívumot hordozott magában, általa sikerült önmagamat is jobban megismernem.