Allan Colton Fisher
INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
|
Weiler Dante
- járőrözés -Bólintok a válaszára, majd bele is szívok a cigimbe. Én nem sietek sehova, úgyis itt kell rohadnunk a folyosó falai között x ideig, szóval végtére is, mi a francért rohanjunk? Amúgy sem a rellonos prefektusok a leghíresebbek arról, hogy betartják a szabályokat, vagy hogy annyi büntetést osztogatnak. Oké, az egyetlen kivétel az iskola történetében szerintem Ethan volt.
Milyen nosztalgikus. Eszembe jut Ethan a Harsogó portrék folyosóján. Heh.
- Király - adom válaszul arra, hogy ezzel a szállal már ne induljunk el. Kissé vontatott, lassú reakció, mint ahogy általában várható tőlem. Nem aggódom túl a dolgokat ugyanis.
- Kinek van? - kérdezek vissza. Nem, nekem sincs kedvem elsős dohányzó diákoknak büntetést adni, bár az ilyenektől az a legjobb, ha az ember elkobozza a cigit, aztán el is szívja még aznap este. Elég kifizetődő alku. Mindegy, szóval nekem speciel nincs kedvem foglalkozni kis k*csögökkel, akik azt hiszik, olyan menő éjszaka mászkálni a folyosón.
- Te figyelj... hallottam valami párbajról a bálon. Az te voltál? - Nem vagyok különösebben pletykás, csak érdekel, hogy tényleg így volt-e. Végre valami felrázta a kastély unalmas életét (nem véletlen, hogy relatíve elég keveset tartózkodok itt), és ha már így van, nem árt tudni róla, ki közveszélyes, és kinek nem szabad a közelébe menni. Na, nem hiszem, hogy Dante lett volna a felbujtó, akkor már rég nem lenne prefektus... talán.
A cigarettám pedig lassan elfogy, egykedvűen szívok bele még két slukkot, mielőtt beledobnám Dante zsákjába.
|
|
|
|
|
Weiler Dante
Független varázsló, Animágus, Bogolyfalvi lakos
RPG hsz: 213
Összes hsz: 844
|
Allan Colton Fisher- este -- Vannak prefektusok, akiknek van. - Valamelyik héten pont olyannal volt beosztva, aki nagyon is lelkesen találta ki az aznap este két fogásnak, mit másoljanak le ötvenszer. Tök értelmetlen szerinte. Egy tanár még csak-csak tudná valahogy ellenőrizni, hogy nem egyszerűen egy bűbájjal lett megoldva, de neki speciel nincs rá módszere pillanatnyilag. Úgy meg mi értelme? Senkinek sem büntetés, abból meg, hogy egyszeri büntetésként csinál valami jelentéktelenséget, nem fogja hosszú távon megjegyezni és átérezni a szabályokat.
- Jah. Az. Hátbatámadtak.. aztán visszaadtam. - Nem mintha annyira felháborítaná a hátbatámadás ténye. Praktikus módszer úgy indítani az első varázslatot, hogy a másik nem lát rá, kár hogy Endre elrontotta a meglepetés erejét az ordibálásával. Dwayne tarkóncsapása elég dicstelen volt azért, nem túl elegáns vagy epikus, de Dante részéről megvan anélkül is, hogy az iskola valami fenegyerekként gondoljon rá.
A "visszaadni" elég gyenge megfogalmazás, kifejezetten elszaladt vele a ló, nem is akkor, amikor átkozni kellett, bár nem maradt adós azzal sem. Inkább addigra nem volt már önkontrollja, mire a fizikai harcra került a sor. Dante pedig nem harcképzett ember, aki tudja, hogyan üssön átgondoltan és jól célzottan. Hogy ártson is, de pont ne törjön csontot. Ez leginkább Endre szemszögéből nagy szerencsétlenség.
- De ha van egy kis esze, békén hagy mostantól.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
Széplaki AlízIsmerős érzés, körülbelül ugyanígy voltam odaát. Elég hamar hozzászoktam ahhoz a fantasztikus közeghez. Most sem akarok túl sokáig rágódni az átjövetelemen, mert tudom magamról, hogy alapvetően jól alkalmazkodom új élethelyzetekhez. Ha a továbbiakban is hasonló benyomások érnek, akkor rövid idő alatt még akár meg is szerethetem ezt a kastélyt, bár hogy jobb lesz-e, mint az előző, arra még kíváncsi leszek.
Ráadásul nagy csillagocskát érdemel tőlem a suli, amiért egy ilyen kedves prefektust küldtek. Mennyivel könnyebb így, egy diáktársamtól hallani a tudnivalókat... Akárki akármit mond, egy korban hozzám közelebb állónak sokkal bátrabban teszek fel kérdéseket, mint mondjuk egy felnőttnek. A kapun való belépéskor egy kissé féltem, hogy valami szigorú banyát rángatnak elő a tanári karból, vagy egy goromba portásféleségből fog állni a fogadóbizottságom. Helyette teljesen baráti a hozzáállásuk. Fura kimondani, de mintha tényleg törődnének velem, még ha a vörös szőnyeg el is maradt, de az amúgy se kéne. Lesz elég olyan szín az Eridonban. Szóval nem csak egy idekeveredett idegen valaki vagyok, hanem igenis tudják, hogy jövök, és mindent megtesznek azért, hogy ne elveszettül kóvályogjak a folyosókon. És nincs olyan érzésem, hogy ez valamiféle csali, vagy cukormáz lenne, hogy az elején megjátsszák magukat, majd aztán nyakon öntenek azzal a bizonyos feketelevessel. Az alagsor bizonyára nem rejteget rabszolgamunkára kényszerített srácokat, akiket az itteni vezetőség ostorral csapkodva motivál a jobb teljesítményre. Még mit nem... Ott is egy ház körlete kapott helyet, ha jól tudom, de nem büntetésből. Tényleg menő lehet.
- Azta, gratulálok! - jön ki a számon a meglepettségtől. Akkor nem akárkivel van dolgom! Most már tudom, hogy kitől kérjek jegyzetet, ha elakadnék valamiben. Még fel is ajánlja, hogy szívesen segít a későbbiekben. Remélem nem lesz rá szükség.
- Okés, akkor majd felírom a neved. De nem számítok egyébként olyan rossz tanulónak.
Persze félek egy csomó tárgytól, amik majd a következő tanévekben jönnek be. Biztos van követelmény rendesen... Aztán inkább arra leszek majd kíváncsi, hogy itt jó fejek-e a tanárok, mennyi házit adnak, hogyan osztályoznak, és hogy tényleg ugyanazt tanuljuk-e, mint akármelyik másik európai suliban.
- Jaa, hogy mugli környezetből származol? Akkor biztos nagyon izgalmas lehet ez a fajta világ. Mi volt számodra a legfurcsább benne? - faggatom igazi aranyvérű módjára. Annyira szuper, amikor valaki előtt egyszer csak megnyílik ez a dimenzió, amibe én gyakorlatilag beleszülettem. Néha azt kívánom, hogy bárcsak nekem is megadatott volna, hogy csodaszerűen döbbenjek rá a létezésére. Na de persze így is király. Egyedül attól kellett rettegnem, hogy esetleg kvibli leszek, de erre elég kevés esély volt, sőt, a felmenőim kifejezetten erős varázserővel rendelkeztek, amiből én is örököltem.
- Lepakolok a szobámban, aztán utána az lesz az egyik első dolgom. Északi szárny, torony - ismétlem el mantraszerűen a bagolyház helyét, hogy megjegyezzem. - Suli mellett nincs valami sok szabadidőm. Tanulok, kirándulok, szoktam néha gitározni is, de most nem hoztam magammal egyelőre. Aztán amihez kedvem van. Olvasás, egy kis sport, mikor mi. Ja, és amúgy merre is lesz akkor az Eridon?
A fontosabb eseményeket kivéve nem igazán szoktam eltervezni, hogy mit fogok csinálni. Ha jön valami hirtelen ötletem, akkor igyekszem megvalósítani, ennyi.
- Hú, nagyon változó. Hol fél tőlük, hol barátkozni próbál... Általában közbeavatkozom, mert nem szeretném, ha összekapnának. Szerencsére nincs sok macska a közelben, de amúgy velük, meg a többi állattal is jól kijövök személy szerint.
Kissé megnyugtat, hogy még van időm. Amúgy is tudom, de jó hallani. Valami azért azt súgja, hogy rohadt gyorsan elrepül majd ez a pár év... És kár, hogy döntenem kell majd. Lehet, hogy a szüleimhez hasonlóan valami botanikusnak kellene állnom, de az túl nyugis meló, nekik is ott a vendéglátás mellé, amiben pöröghetnek. Inkább egy megszállottnak, de mégis hobbi szinten űző valakinek gondolnám magam, ha növényekről és bájitalokról van szó. Előbb-utóbb kell majd az adrenalin is.
- Sok sikert a terveidhez, szerintem eddig jók az esélyeid. Ilyen jegyekkel, na meg a jelvénnyel... Biztos szívesen látnak majd, miután végeztél. Csak tanárként is maradj ilyen természet, ne játszd a szigorút, azt nem csípik, tudod - nevetek. - Még azt akartam egyébként kérdezni, hogy vannak-e szakkörök, vagy valamiféle klubok az órák mellett?
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Andrej- Köszi! Szólj tényleg nyugodtan, ha elakadnál valamiben - válaszoltam a fiúnak mosolyogva, hiszen annak idején én is szívesen vettem a segítséget olyantól, aki már magasabb szinten tanulta az adott tárgyat és nem volt ellenére a korrepetálás.
- Nem is azért mondtam, mert én se számítok rossz tanulónak, de időnként azért elkel a segítség.
Úgy voltam vele, hogy ha nehezebb feladatot kaptam, akkor először magamtól próbáltam rájönni a megoldásra, aztán ha akkor se ment, akkor igénybe vettem mások segítségét.
- Hogy mi volt számomra a legfurcsább? - kérdeztem vissza, majd eltűnődtem kicsit, aztán mikor végiggondoltam az egészet, megválaszoltam a kérdését.
- Úgy minden... az itteni a lények, a varázslat, a suli szellemei, a tantárgyak... hatalmas élmény volt számomra megtapasztalni ezt a világot. Sokkal érdekesebb, mint az otthoni. Annyira megszerettem ezt az univerzumot, hogy egyáltalán nem vágyódom haza, itt érzem otthon magam. Szóval itt maradok mindenképp.
Nem tudtam, hogy Timi ezt mennyire fogja díjazni. Nem beszéltem a fiúnak az árvaházról, a szüleimről, akik lemondtak rólam, illetve arról sem, hogy mennyi megpróbáltatáson mentem keresztül, mire idáig jutottam. Most találkoztam vele először, így nem nyíltam meg neki, de jó indulatúnak tűnt, valamiért szívesen megosztottam volna vele ezeket az "élményeket", de egyelőre ódzkodtam ettől, mert már sokszor pofára estem, de érdekes módon nem éreztem azt, hogy elítélne emiatt, de egyelőre úgy voltam vele, hogy talán majd máskor, ha esetleg jobban megismerem majd.... akkor megosztom majd vele a történetemet. Már ha érdekelni fogja...
- Mi a véleményed a mugli világról, a mugli dolgokról? - kérdeztem rá érdeklődve, mert kíváncsi voltam, hogy hogyan vélekedik erről a témáról.
- Ó, gitározol? Az klassz. Én verseket írok, olvasok, kirándulok, sportolok. Mit sportolsz? - tettem fel neki egy újabb kérdést.
- Az Eridon a Nyugati szárnyban van, az első emeleti folyosón található a bejárata. Egy fiatal hölgy portréja található ott, akinek ha elmondod a kapott jelszót, azonnal beenged - feleltem útmutatóul a srácnak.
- Jól van, megjegyzem, hogy szereted a macskákat - válaszoltam neki nevetve, amikor a kedvencekre terelődött a téma. Én is szerettem minden állatot, a bogaraktól, pókoktól, békáktól sem féltem.
- Persze, az maradok. Nem felejtem el, hogy honnan jöttem - mondtam a fiúnak határozott hangsúllyal. Tudtam, hogyha a későbbiek során esetleg bekerülök a tanári karba, akkor sem fog elszállni velem a ló és megmaradok olyannak, mint amilyen most vagyok. Igaz még csiszolnom kellett magamon, mert elég szeszélyes természetem volt, szerettem kiadni a dühömet és az örömömet egyaránt, de így fogadtam el magam.
- Van sokféle szakkör, illetve a tanárok és a diákok szívesen korrepetálnak egyaránt. A suliban plakátokon vannak felragasztva ezek a hirdetések, hogy járj ilyen-olyan szakkörre, csatlakozz ehhez-ahhoz a klubhoz, valamint az is, hogy ki milyen korrepetálást vállal. Többféle klub is van: Aranyvérű boszorkány klub: ez egy elit aranyvérű klub, ahová a muglikat megvető emberkék járnak, akkor ott van Huszthy Attila jövendőmondó tanoncképzéses klubja, van rajzos klub... sőt, ha csatlakozol a DÖK-höz, akkor kitalálhatsz velük közösen különféle iskolai programokat, rendezvényeket, felpezsdítheted az itteni diákéletet - válaszoltam Andrej kérdésére. Kíváncsi voltam, hogy vajon melyik klubhoz fog csatlakozni esetlegesen, az elsőt kizártam, mert nem tűnt mugli gyűlölőnek, de még volt ezen kívül jó pár választási lehetősége.
|
|
|
|
|
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV
Szeplő by Eric Wright®
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
|
 tikkasztó hőség | kinézet | > ♫ egy kis muzsika ♫ <
Ha valaki – esetleg – járt már a Nap közelében, vagy akár a Földgolyó magjánál, akkor biztosan ismeri ezt a meleget. Azonban, lássuk be, nem sokan látogatták ezeket a helyeket az emberiség történetében. Noha mégis így képzelnénk el az ottani időjárást. Elmondhatatlanul meleg van, a levegő alig-alig akarja felemelni hátsóját kényelmes karosszékéből, hogy meginduljon, és egy kis reményt adjon a kastély lakóinak. Így történik az is, hogy Bíboranna a szokásosnál vékonyabban öltözve jelenik meg a Navine tornyából lefelé vezető lépcsősoron. Lenge, tört fehérszín ruhát visel, azonban lábán egy barna tornacipővel rontja el az összképet. Vállát nem húzza most táska, csupán mazochista módon úgy döntött, hogy elindul sétálni; lesz, ami lesz alapon. Nem tolonganak a diákok a folyosón, úgy érzi a leány, hogy már csak ezért érdemes volt kimozdulni kényelmes szobájából, amit valamilyen lehűtő bűbájjal megspékelt az egyik felsőbb éves fiú neki, amiért valamelyik nap nem köpte be, hogy takarodó után lépett be a Navine klubhelyiségbe.
Gondolatai mindenfelé cikáznak, amikor is eléri a bejárati csarnokot. Szemei homályban úsznak, mintha nem is ezen a világon lenne. Csukott szemmel tesz meg néhány lépést, miközben dudorászva, karjait teste mellett kitárja, s mélyeket szippant a levegőbe. Kicsit „kastélyszag” van, de ehhez már hozzászokott, és az otthon illatával párosítja leginkább. Ahogyan lassan, szinte táncmozdulatszerűen lép néhányat, a hirdetőtáblával szemben találja magát. Talán az égiek is így akarták, hiszen eléggé le van maradva az iskolai dolgaival. A zöld szemek elvarázsoltan kezdik felfalni az információkat a tábláról, majd hirtelen egy érdekes tárgyon csillan meg a napfény.
- Hát te meg? – intézi szavait a gyíkszemnek tűnő valami felé.
Elindítja ujjait, de furcsa érzése támad. Körbenéz, majd folytatja a műveletet.
|
|
|
|
|
Melissa Von
INAKTÍV
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
|
Sárkányszem kaland
Petheő-Gönczy BíborannaVettek egy utolsó pillantást a szemre, aztán sarkon fordulok és elindulok a lépcső felé. Azt hiszem vissza megyek a klubterembe egyelőre, esetleg teszek egy kitérőt és felmegyek, hogy az egyik teraszról figyeljem a kibontakozó vihart. Bár egyelőre még csak kicsit besötétedett az ég, szóval még eltartana egy ideig... A gondolataimból léptek zaja ráz fel, unottan pillantok a hang irányába, fel sem merül bennem, hogy esetleg kapcsolatba hoznak a bűbájos kaviccsal. A szemem egy ismerős vörös hajkoronám állapodik meg, elfintorodom. Merlinre, mért pont ő? Mielőtt észrevehetne megfordulok és a faliújság melletti félig nyitott ajtó mögé bújok. Semmi kedvem ehhez a csajhoz, csak menjen szépen tovább...vagy inkább ismerkedjen össze a szemmel. Gúnyos mosollyal lesek ki a búvóhelyemről, biztos felfog tűnni neki. Már csak az a kérdés meg nézi-e közelebbről. Élvezném, ha végig nézhetném a kavics első áldozatának reakcióját. Türelmetlenül nézem ahogy egyre közeledik, majd a felfedezést. Mégis kibeszél egy kőhöz? Ahj, fog már meg... Erre mintha csak meghallotta volna a gondolatom megáll a szem felé nyújtott keze. Magamban káromkodom egy sort és beljebb lépek, így semmit nem láttok, de ő sem lát engem. Elszámolok tízig mielőtt újra kinézek. Remélem közben nem maradok le a változás pillanatairól, kár lenne érte. Nos, úgy tűnik szerencsém van, amikor újra ránézek épp megfogja. Ahogy várható volt a kíváncsiság erősebb volt az óvatosságnál. Megfogta. Győztes, kissé önelégült mosollyal nézem a csajt. Vajon melyik testrésze fog megváltozni?
|
|
|
|
|
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV
Szeplő by Eric Wright®
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
|
tikkasztó hőség | kinézet | > ♫ egy kis muzsika ♫ <
Hogy ki beszél kövekhez? Az, akinek még nem ölte meg a világ a lelkét. Aki még gyermekként gyermek is szeretne maradni. Ily’ módon el is mosolyodik, ahogyan a Nap újra meg-megcsillan ezen a csodálatos tárgyon. Miért is tartana tőle? Ez csak egy tárgy, ami nem bánthatja. Egy nagyon veszélyesen bizsergető dolog, de egyszerűen ismét a kíváncsiság győz. Észre sem veszi a „játék” másik résztvevőjét, aki nem is olyan messze bújik meg a Navinéstől. Teljesen elvarázsolja ez az egész helyzet. Úgy néz ki, mint amikor egy vadember találkozik egy totálisan hétköznapi mugli tárggyal. Így is van, hiszen a mugli leány egy olyan varázstárggyal kerül szembe, amihez eddig még sosem volt szerencséje. Fejét egyik, majd a másikra oldalra dönti, ahogyan ujjbegyei már majdnem elérik a szemet, s valaki hirtelen megkopogtatja a vállát. A varázs megszakad egy pillanatra, s az egyik kedves Levitás lánnyal, Zelmával találja szemben magát. A mindig kedves szfinxlány érdeklődni kezd Bíbor hogyléte felől, aki most nem annyira őszintén, inkább kifejezetten erőltetetten mosolyog a kék irányába, hiszen egyáltalán nincsen most ehhez kedve. Nagyon kíváncsi a mögötte lévő tárgyra. Próbál pipiskedni, hogy eltakarja a másik elől. „Mi van mögötted?”, hallatszik a kérdés a fekete hajú Levitás szájából, mire Bíbor irigysége kitörik a vörös ajkakból.
- Semmi közöd hozzá – közli, miközben fejét gőgösen megrázza.
Szemében már most látszik a megbánás, de ez a kedvesen közelítő Levitást mit sem érdekli. Annus most nagy bunkó volt, ezért helyben is hagyják egy „Tőled azért többet vártam” mondattal. Majd egyszer elmagyarázza Zelmának, hogy mi volt most a happening, de most erre nem ér rá. Zöld szemeivel hunyorítva várja meg, amíg a másik eltűnik, aztán hirtelen megfordul. Az egész annyira drámai, kezei remegni kezdenek, érzi, hogy nem kellene, de végül hosszú ujjait a kő köré fonja. Hideg tapintása van. Mint egy valódi drágakőnek. Finoman kidolgozott remekmű. Meg kellene mutatnia valamelyik tanárának. Mosolyogva emeli a drágaszágot lélektükrei elé, amikor is hirtelen nagyon furcsán kezdi érezni magát. Megszédül, s látja, ahogyan minden elhomályosodik körülötte. Nekidől a falnak, majd fájdalmasan felkiált, amikor érzi, hogy valami nagyon csúnyán fülébe kapott. Legalábbis ezt hitte. Ahogyan füléhez nyúl, egy elefánt hallószervét találja sajátja helyén. Halálfélelem ül ki az arcára, miközben még egy közeli ablakhoz sem tud elmenni, hogy megnézze benne magát. Az igazat megvallva, azt sem tudja elképzelni, hogyan tudná méretes fülét elcipelni odáig. Rendesen húzni kezdi hosszú kis nyakát. Ilyen nincsen.
- Hahó – nyögi alig hallhatóan. – Valaki segítsen.
Közben még mindig ujjai ölelésében pihen az átkozott varázstárgy.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
Széplaki AlízAzért véletlenül se szeretnék majd visszaélni a lány jóindulatával. Tényleg nem akarok a terhére lenni, ahogy hallom bőven akad neki jobb dolga is annál, hogy engem korrepetáljon. Inkább azért is szögeztem le az előbb, hogy valószínűleg nem jutok el odáig, hogy hozzá rohanjak tanulásügyileg. Nagyon remélem.
- Ez nem meglepő - mosolyom elégedettséget sugall, szinte pontosan erre a válaszra számítottam. Nem nagyon találkoztam még olyan mugliszületésű varázslóval, aki az ellenkezőjét mondta volna. Szimplán látványosabb, sokoldalúbb és izgalmasabb a mágia világa, még ha a másik oldal mellett olyan komoly fogalmak szólnak, mint az internet, robotika, klónozás, meg minden egyéb, amit tudományos magazinokban olvastam.
- Nincs velük bajom egyáltalán... Amennyire tudtam, megismertem azt a világot is. Van e-mail címem például, képzeld - árulom el neki büszkén, legalább olyan hangsúllyal, mint ahogy az újgazdagok dicsekednek a medencés házaikkal.
- Verseket írsz? Ejha! Publikusak? - pillantok rá kíváncsian. Párszor, amikor nagyon unatkoztam, én is ragadtam már papírt, pennát, hogy akkor én leszek az új Mazsuranics, ha nem Kamov reinkarnációja, de aztán még az utóbbit se tudtam sajnos felülmúlni, így mindegyik irományom összegyűrve végezte a kukában. Vagy csak nemes egyszerűséggel felgyújtottam őket, ezzel is gyakorolva a varázslást. Ha viszont a prefektuslány egyszer mégis megmutatná az irományait, én szívesen olvasnám anélkül, hogy leszólnám, vagy túlkritizálnám.
- Hát, igazából futni szoktam, meg erősítéseket végezni. Nem tudom, ez mennyire számít sportnak, szerintem az. Ja, amúgy tök jó, hogy a tanulás mellett ennyi mindenre jut időd.
Mert basszus, tényleg, még kviddicsezik is, és mellette iskolaelső volt... Hát nagyon kevés ilyen embert ismerek, aki ennyire úgymond multifunkcionális. Duplán megéri felírni a nevét!
Az Eridon körletére már nagyon kíváncsi vagyok. Remélem otthonosan fogom érezni magam, hiszen elég sok évet készülök ott lehúzni. Egy pillanatra összerezzenek. A kapott jelszó. Hm... Biztos abban a levélben volt a többi tudnivalóval.
- Akkor a jelszó nagyon titkos dolognak számít? Van azért, hogy átszöknek egyik házból a másikba? Mármint te tudod például a mi jelszavunkat? Mert...izé. Csak van valami módszer, hogy bekukkantson az ember ide-oda - vigyorodom el, majd kacsintok egyet a lányra. Remélem érti, hogy mit akarok tudni épp. Biztos ismer egy-két jól bevált trükköt. Nagyon menő dolog lehet illetékteleneknek belopakodnia más körletekbe... Amíg nem a tanári vagy az igazgatói szobáról van szó, addig szerintem belefér. Meg a lányszobákat se piszkálnám, nem kukkolni jöttem a suliba, ennyire azért tiszteletben tartom a gyengébbik nem privátszféráját.
Határozott, készséges, kedves, beszédes. Mi mást kívánhatnék még egy tájékoztatás alkalmával? Maximális az elégedettségem!
- Ezt jó hallani. Egyelőre nem tudom, hogy mit választok majd, már ha választok egyáltalán, de mindenképpen elgondolkodom a dolgon. Csak először beilleszkedek, megszokom az új helyet, és talán a következő tanévtől belevágok valamibe. Az amúgy meglep, hogy az aranyvérűeket hagyják ilyenekben klikkesedni.
Személy szerint nem vetem meg a muglikat, de ez már lejöhetett neki. Persze aranyvérűként van egyfajta öntudat bennem, és emiatt toleránsabb is vagyok a többi, esetleg radikálisabb aranyvérűvel szemben, na meg inkább azt vallom, hogy teljesen összekeverni a mugli és a varázsvilágot nagyon nem lenne jó ötlet, és mindig vigyázni kell, hogy milyen családokat vonunk be a mi világba, de évszázadok óta képesek vagyunk fennmaradni, szerintem jó ez a jelenlegi egyensúly. Erről azonban most nem szeretnék elmélkedni vele, mert hát valljuk be, elég fura indítás lenne.
- Nos, én azt hiszem elindulnék lepakolni, azt hiszem így már nem fogok eltévedni. Ha te is erre jössz, akkor még kísérhetsz egy darabig, de tényleg nagyon-nagyon köszönöm, hogy elmondtad a legfontosabb infókat. Aztán majd biztos találkozunk még a közeljövőben - intek a pálcámmal a cuccaim felé, hogy azok újból a levegőbe emelkedve kövessenek engem a körletem irányába. Hát, sok szerencsét nekem az itteni pályafutásomhoz...
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Andrej- Ó, az igen! - válaszoltam elismerően a fiúnak. Díjaztam benne, hogy a mugli világ iránt is érdeklődést tanúsított és nem olyan volt, mint a legtöbb aranyvérű, akik lenézték a muglikat és sokkal felsőbbrendűnek tartották magukat náluk.
- Nos, igen, írok... nem vagyok velük megelégedve, de megmutathatom majd egy-két "remekművemet", legalább jót derülsz rajtuk - feleltem neki sejtelmesen. Nem kevés verset írtam már, Majácska szerintem nagyon jók voltak az irományaim, de nekem nem igazán nyerték el a tetszésemet, volt még mit fejlődnöm ezen a téren is.
- Az klassz. Én futni szoktam és aerobikozni. Táncolni is szeretek, de csak hobbi szinten, ebben amatőr vagyok - válaszoltam Andrej-nak mosolyogva. Elég sok időm jutott a tanulás mellett más egyéb dolgokra, ez nem is tudom, minek volt köszönhető. Talán a sok feles energiámnak...
- Fogd be a füled, mert prefektusként nem mondhatnék ilyet, de több lehetőség is van más házakba való bejutásra. Van, ahova be tudod szöktetni valaki, van ahol simán ki tudod találni a jelszót, illetve léteznek titkos járatok is. De ne rosszalkodj! - feleltem neki nevetve. Én ugyan nem mondtam semmit...
- Bizony, hagyják őket is kibontakozni bizonyos keretek között, amíg ez mást nem sért közvetlenül - válaszoltam a srácnak fintorogva. Ez a klikk nem igazán volt az ínyemre, egyáltalán nem tartottam korrektnek, hogy engedik ezt az iskolában. Persze tudtam, hogy szigorú szabályok vonatkoztak rájuk, de mégiscsak felháborító volt számomra, hogy egy ilyen megkülönböztető jellegű csoportot hivatalosan is engedélyezzenek, de hát nem én hoztam ezeket a szabályokat, így nem volt mit tenni ellenük.
- Rendben, nekem még van egy kis dolgom a Társalgóban. Akkor tudod már, hogy merre kell menni. Ha szükséged van segítségre, csak szólj bármikor! Szia! - köszöntem el a fiútól, majd megindultam a dolgomra az említett helyiség irányába.
|
|
|
|
|
Melissa Von
INAKTÍV
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
|
Sárkányszem kaland
Petheő-Gönczy BíborannaMintha az univerzum nem akarná, hogy ő legyen az áldozat... Mégis milyen szerencsés, pont most jár erre egy ismerőse. Végén lemaradok a furcsa sárga "növekedéséről". Igazán kár lenne, szívesen megnéztem volna egy kis extrával, ha már a kevesebbet nem értékeli. Így oldalról néz látszik, valaki visszaadta neki a szeretett pöttyeit. Mintha, olyan nagy dolog lett volna nélkülük létezni. Amíg én a legutóbbi találkozásunkon gondolkodom, majd az az okozta negatív érzelmeimen gondolkozom. A navinés elzavarja a másik lányt, fél fülel hallgatom a beszélgetésüket, de nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy elzavarja. Hisz pont olyan mogorva, mint velem volt. Bár emiatt felmerül bennem a kérdés, mégis milyen sárga ő? A házáról nem ilyeneket hallani...hm...furcsa. Kitudja, a végén még kiderül, érdemes figyelni rá. Elgondolkozva nézem a párost, aztán az egyedül marad vöröskét. Meglepő, hogy ennyire akarja ezt a buta követ, hisz nem tud róla semmit, csak egy szép kavics a külső szemlélő számára. Akkor mégis miért? Ahogy egyre közelebb jut hozzá bennem is nő az izgatottság, vajon mi változik majd rajta? Ironikus lenne, ha az arca és azzal együtt a szeplő, de ezt kétlem. Valószínűleg kisebb rész fog változni. Mondjuk a keze vagy az orra, azt hiszem mindegy is. Akármelyik lesz én jót nevetek majd rajta. Ekkor mintha csak megérezte volna a befejezett gondolatot végre kézbe veszi. Kíváncsian előrébb lépek. Nos? Hol a változás? Enyhe türelmetlenséggel figyelem a csajt. Eleinte nem történik semmi, aztán megváltozik az arckifejezése. A kétségbeeséséből rájövök, hogy már dolgozik a varázslat, csak a külső jelek váratnak magukra. Öntudatlanul teszek egy újabb lépést előre, így már csak minimálisan vagyok takarásban. Bárki megláthatná a leskelődésem, de nem jön senki egyelőre. Viszont egy hatalmas dördülés után elkezd szakadni az eső, ez elég ahhoz, hogy ijedten összerezzenjek és egy kis időre elfordítsam a tekintem a sárgáról az ablakra. Ömlik a víz, végre, már nem bírtam volna ezt az időt. Egy-két másodpernyi időjárással való ismerkedés után visszafordítom a fejem. Elkezd változni, kezdetben csigatempóban, aztán egyre gyorsabban. Egy perc múlva pedig megáll a növekedésben. Gúnyos mosollyal nézem ahogy a füléhez kap, pont, mint egy elefánt. Úgy tűnik tényleg hatásos a kő, már megérte elhelyezni. Kíváncsi vagyok a többi, hogy fog teljesíteni. Pár napon belül úgy is kiderül. A gyengécske segítség kérésre végig nézek rajta. Késő bánat, legközelebb nem fogdos ismeretlen köveket. Elnyomok magamban egy nevetést, igazán komikusan fest, de nem akarom lebuktatni magam. Az igazán megnehezítené a napomat.
|
|
|
|
|
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV
Szeplő by Eric Wright®
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
|
tikkasztó hőség | kinézet | és képzeljétek oda az elefántfüleket ᕳ•⍘•ᕲ
A szín, ami a közönség szeme előtt játszódni látszik, nem egy kellemes, szívet melengető látvány; Bíboranna, fiatal hősnőm fájdalmasan tekereg a földön, miközben füle úgy néz ki, hogy nem akar megállni a növésben. Szemeit összeszorítja fájdalmában, majd egy dallam és egy jelenet halad át szenvedő agyán. Egy színdarab. Egy musical, hogy pontosabban fogalmazzak. Jekyll és Hyde? Does it ring a bell? A rész, amikor a szerencsétlen doktor kipróbálja magát a szérumot, majd átváltozása közben – hogy Mr. Hyde váljon belőle – borzasztó fájdalmakon megy keresztül. Így érzi magát Annus is. Féreg módjára tekereg a jéghideg márványpadlón, miközben próbálja megérinteni szabad kezével a hatalmas hallószervet, de amint a közelébe ér testrészének, eluralkodik rajta a mérhetetlen hányinger. Mitől lehet ez? A gondolatra abbahagyja a szemhéjak összeszorítását, és zöld szemeit az alig látható mennyezetre emeli.
- A kő – suttogja magában.
Mivel kiskorában nem voltak barátai – igaz, most sem tolonganak -, ezért sokszor kellett magának beszélnie. Ezt a szokását a mai napig tartja. Ami másoknak leginkább csak a fejében születik meg egy gondolat formájában, azt Bíboranna általában kimondja. Halkan, de kimondja, és így lesz belőle a motyogós, furcsa Navinés lány. No, de térjünk vissza a felismeréshez; a kő mindennek az okozója. Erőtlenül el próbálja dobni a csarnok közepe felé, de csak egy pár centimétert csúszik mellette a kövezeten. Fájdalmasan sóhajt egyet, majd megkísérli fejének megmozdítását, felemelését, azonban a nehéz „Dumbo” fül nem engedi neki. Biztosan valaki jó kis tréfának gondolta, hogy kiteszi ezt a követ, aztán egy gyanútlan arra járó megtalálja, és… és ez lesz belőle. De az is lehet, hogy csupán összeesküvés-elmélet az egész. És valahogyan itt termett egy másik univerzumból vagy a fene sem tudja, hogy’. Ebben a varázsvilágban már bármit el tud képzelni a vörös leányzó. Fájdalma lassan múlni kezd, így újra megpróbál felegyenesedni a fal mellett. Kisebb-nagyobb sikerrel el is végzi a műveletet, majd mélyet sóhajt, és egy hatalmas könnycsepp gördül végig szeplős arcán. Nem sír, csupán megkönnyezi a helyzetet, mert ez aztán már tényleg hihetetlen, hogy mindig ő az, akivel ilyeneknek történnie kell. Feje – természetesen, vagyis inkább természetellenesen – jobb oldala felé dől, ahogyan lehúzza fülének súlya.
- Ne tolongjatok – mondja hangosabban, majd meghallja a mennydörgést.
Csak ezt ne. Lehűl az idő, aztán kimerészkednek a diákok, ő pedig meg sem tud mozdulni, csupán ül a fal mellett, akár egy hajléktalan. Biztosan kapna egy pár fityinget, ha kitenne egy kalapot maga elé, és egy kartonra írt szöveggel kéregetne: „Az elefántfülű lány”. Egy újabb könnycsepp rohan végig a pofin, szipog egyet, s ahogyan próbál lelki erőt venni magán, megrázza fejét. Végigpásztázza a csarnokot, majd egy alakra lesz figyelmes az egyik árnyékosabb helyen. Nem tudja kivenni, hogy ki az. Sőt, már abban sem biztos, hogy valóban ott van az a valaki.
- Hahó. Akárki is vagy. Segíts, kérlek – szól, de nem bízik a segítségben.
|
|
|
|
|
Melissa Von
INAKTÍV
RPG hsz: 116
Összes hsz: 992
|
Sárkányszem kaland
Petheő-Gönczy Bíboranna MusicHm...vajon mindenkire így hat a kő? A furcsa féregmozgás szerű fetrengést nézve elmerengek a bűvös kavicson. Arról nem érdeklődtem milyen érzés az átváltozás, csak az érdekelt mit tud, majd miután megtudtam, hogy növesztő varázslattal van ellátva fogtam és elhelyeztem. Eredetileg úgy terveztem, mire valaki megtalálja én messze leszek, a pletykákból úgy is megtudtam volna mindent. Erre most premierplánban nézhetem az első áldozatot, egy olyan lány személyében, akit nem kedvelek, összességében elég kedvezőek a fejlemények. Elégedett mosollyal szemlélem a mocorgását, a hatalmas fülek valószínűleg addig kínozzák hordozójukat amíg el nem múlnak, de őszintén szólva lehetett volna rosszabb is. Esetleg a fogai nőnek meg vagy a lábfeje és még van rengeteg sokkal kegyetlenebb verzió, azaz mondhatni kegyesen megúszta. Miközben én elmélkedem ő összeszedi magát némiképp, ellöki magától a szemet. Gúnyosan megingatom a fejem, csak egy újabb áldozatnak kínálta fel. Bár ahogy jönnek vacsorázni a diákok valószínűleg sokat fog még mozogni, a padló nem a legjobb hely neki. Elgondolkozva nézem a követ, talán, ha vissza lebegtetném az eredeti helyére... Ez persze csak azután történhet meg, miután a csaj elment és kétlem, hogy a többiek előtt elsétálva. Nos, nincs mit tenni a kő magára van utalva, majd kiderül mi lesz vele. Arról hallani fogok, ha valaki találkozik vele. Apró elégedett mosollyal nézek ki az ablakon, egyre közelebb a vihar kitörésének időpontja. Ennek hatására hűl a levegő, talán előbb kezdenek el szállingózni az emberek. Ezzel pedig megnőne a kavics esélye a préda szedésre. Mondhatni már a szemem előtt lebeg a következő szalagcím, Meglepő kövek az iskolában! eddig még nem hallottam szemekről szóló pletykát, de ami késik, nem múlik. Egy-két nap és szerintem születni fognak érdekes elméletek. Annyira elmerülök a gondolataimban, hogy elhagyom a biztos takarást nyújtó ajtót, az egyik árnyékosabb részről figyelem a vöröskét. Ennek meg is van a hatása észre vesz. A gyengécske segítség kérésre elfintorodom, csak ez hiányzott. Egy pillanatig mérlegelek, végül kíváncsi arccal elindulok felé. -Mi az? Két-három lépés távolságban megállok, színpadiasan eltátom a szán. -Vaó. Többet nem mondok csak nézem a csajt és lassan elmosolyodom. Közelről nézve még viccesebb a látvány. Ő pedig ezzel fog sétálgatni most, eltakarom a kezemmel a szám, hogy ne nevessek fel. Ezután egy ideig nem lesz szürke kisegér, aki beolvad.
|
|
|
|
|
Petheő-Gönczy Bíboranna
INAKTÍV
Szeplő by Eric Wright®
RPG hsz: 70
Összes hsz: 226
|
végre egy kis eső | kinézet | „miért ilyen nagyok a füleid, nagymama?”
A fájdalom múlni látszik. Biztosan azért volt ennyire erős ez a kellemetlen érzés, mert vegyült a félelemmel, ami mindig dob egy kicsit a gyenge érzelmeken is. Nagyot sóhajt, majd még egy könnycseppet hullat, miközben léptek zajára lesz figyelmes. Kicsit csoszogásnak hat, hiszen mintha hallása is megerősödött volna. Á, ezt már biztosan csak beképzeli magának. Bolhából elefántot. Bolhafülből elefántfület. Ha emiatt a „tragédia” miatt nem ragad rá valami borzalmas gúnynév, akkor semmi miatt nem fog. Zöld szemeit elforgatja a léptek hangjának irányába. Fejét nem tudja teljesen elfordítani, hiszen annyira húzza szerencsétlen kis nyakát, hogy inkább meg sem próbálkozik az újabb mozdulattal. Így kíváncsian, várakozóan mozgatja szemgolyóit. Egészen addig, amíg egy szőke lány alakját nem véli felfedezni a nem is olyan messzi távolban. Mintha egész idő alatt itt várakozott volna – legalábbis ilyen érzése támad Annusnak. S amikor meglátja, hogy kivel is áll… ül szemben, egészen biztos lesz abban, hogy a Rosszindulatúság hercegnője szándékosan nézte a szenvedést. A kétségbeesett tekintet utálattá alakul. Nem is tudta, hogy képes erre az érzésre is. Emberből van ő is, vagy mi a csuda; ő is ismerheti ezt a borzalmas emóciót. Fintorra húzza a száját, majd megcsóválja rókaszín koponyáját. - Sejthettem volna – nem is mond semmi többet. Nem csupán ajkait húzza össze, szemei is hunyorító álláspontba kerülnek. Figyeli, ahogyan a másik alig bírja visszatartani a röhögő görcsét. Hogy ennyire tapintatlan legyen valaki… ez egyszerűen felfoghatatlan. Nem akar tovább itt maradni. Ha ő is így, akkor Annus is bizony úgy. Ezt majd jelentenie kellene valaki felé. Ez a lány nem normális. Nagyot nyög, ahogyan jobb kezével megpróbál a falnak támaszkodva felegyenesedni. Az első kísérlet igen szerencsétlenül sikeredik, így visszahuppan a földre, azonban mielőtt még Melissa megszólalhatna, újra megkísérli a dolgot, és végre feláll. Igaz, ami igaz; még szerencsétlenebbül néz ki, mint előtte, hiszen feje oldalra döntve, s az óriási fül csak lóg a levegőben, mint az érni hagyott csülök a kamrában. Még egyszer végignéz a kárörvendő Rellonoson, amire utálatosan megcsóválja a fejét. - Szerintem nézesd meg magad – motyogja. – Pszichopata vagy.Azzal vet még egy pillantást a Von lányra, majd nagyon lassan hátat fordít neki. Léptei lassúak és egyre inkább érzi nyakában, hogy megterhelő lesz fél-elefánt kölyökként léteznie, ezért úgy dönt, hogy az lesz a legjobb, ha meglátogatja a gyengélkedőt. Nem is fog kijönni onnan, amíg ez a valami el nem múlik. Ha egyáltalán tudnak vele mit kezdeni. Megfordul a fejében, hogy magával kellene vinni a varázstárgyat, de ő aztán hozzá nem nyúl még egyszer. Talán egy bottal vagy zsebkendővel vagy… mindegy, hagyjuk. Nem kellene kísértenie a sorsot. Amúgy is, valamelyik kezével a fület is fognia kell, különben az lehúzza a márványpadlóig. Még egy megvető pillantást intéz Melissa felé. Végül köszönésre sem méltatja az álnok Rellonost, és eltűnik a folyosón.
|
|
|
|
|
Allan Colton Fisher
INAKTÍV
pultosfiú | ColeciCa
RPG hsz: 307
Összes hsz: 621
|
Weiler Dante- Ja. Hülyék - nyilvánítom ki semleges arccal. Én is járőröztem már olyannal, aki oda meg vissza volt attól, hogy fontosnak érezte magát, miközben ez csak egy jelvény. Persze, jól mutat, ha odaírják valami hivatalos papírra, hogy prefektus. Ezen kívül nem sok funkciója van számomra.
Felpillantok rá, amikor válaszol, enyhén felvonom a szemöldököm. Eltelik így pár másodperc, mire egy apró félmosoly árnyéka költözik a szám szegletébe, egy apró, nevetős szusszanást hallatok.
- Vissza, mi? - kérdezek vissza, nem mondanám, hogy udvariasságból, csak hogy valamivel elüssem az időt. Nem vonom kétségbe a szavai igazságtartalmát, elvégre nem keresem a balhét direkt, sosem voltam olyan - kivéve, ha a graffitikről van szó, ugye -, mert nem számít. De ettől nem félek kevésbé Dantétól. Ez mondjuk mindig is nagy hibám volt - általában csak akkor félek, amikor már rég mindegy.
Bólintok a később szavakra, hát igen.
- Nem rúgták ki? Az ilyen ügyek általában érdeklik az igazgatóságot - mondom, ahogy beleejtem a cigarettát a zsákba. - Mondjuk amennyi nyomorék jár ide, lehet ez a legkisebb gondjuk. - Igen, rendkívül jó véleménnyel vagyok az iskola diákjairól. De hát tény és való, hogy elég sok nálunk a problémás eset - például én is -; hatezer LGBT-kölyök, vérfarkasok, vámpírok, vakok és siketek, Mihael, elszabadult elemi mágusok és illuzionisták, ok nélkül legilimentáló diákok és tanárok hada, testképzavarosok és árvák, illetve ezek kombinációi. Senki sem tagadhatja, hogy ez az iskola mára kisegítőiskolává vált.
Amint Dante elszívta, lépek egyet, elindulva a végtelenül unalmas és hasztalan sétánkra, amiről majd papírokat kell írnunk. Komolyan, ügyeljen ezekre a kölykökre az, aki kitalálta, hogy kell. Ha fel akarják robbantani a kastélyt, úgyis felrobbantják, hogy mi a folyosón rohangászunk.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
AndrejNos, mondhatni, hogy ez egyáltalán nem volt az én napom, ugyanis eléggé magam alatt voltam, ami csupán egy szimpla levélnek volt köszönhető. Bekövetkezett az, amitől a legjobban tartottam, szóval amitől a leginkább féltem és amit a leginkább vártam, ugyanis 17 év után feltűnt a vér szerinti anyám. Nem igazán értettem, hogy hogyan történhetett ez meg velem. Először arra gondoltam, hogy valaki viccelődik, de erre vajmi kevés esélyt láttam... úgy éreztem, hogy az eddig felépített életemben hirtelen megtört valami. Nem gondoltam volna, hogy ennyi év után hallani fogok valamit a szüleim felől... ráadásul a levélben jóanyám azt írta, hogy szerelemből születtem... aztán az apját okolta azért, amiért nem nevelhetett fel. Úgy éreztem, hogy hirtelen semmi értelme nincs az életemnek, hiába küzdöttem mindenért, hiába próbáltam túllépni a múltamon, hiszen újra kísért az egész... olyan volt minden, mint egy rossz rémálom, amelyből sosem ébredhetek fel. Még pszichológushoz is elmentem, hogy túltegyem magam a dolgon, kezdtem elfogadni, hogy a szüleim egyáltalán nem kíváncsiak rám és ezért kellett abba a fránya árvaházba felnőnöm, erre megjelenik édesanyám a levelével... nem is tudtam hirtelen mire gondoljak... legszívesebben levetettem volna magam egy szikla széléről, mert akkor véget ért volna minden kín... de ahhoz túl gyáva voltam. Nem értettem, hogy miért tartotta anyámat sarokban az apja, hogy miért nem tudott kiállni magáért, hogy miért szakította meg a kapcsolatot a szerelmével, az apámmal, miért nem ellenállt vagy szökött meg... túl sok volt a kérdés... Majával sajnos nem volt lehetőségem találkozni, mert épp nem tartózkodott a közelben, nem is tudtam, hogy hirtelen kihez fordulhatnék a kételyeimmel. Valamiért Andrej ötlött be, nem is értettem, hogy miért, hiszen még alig ismertem... talán azért, mert rám bízott egy féltve őrzött tárgyat, vagy talán azért, mert komolyan érdekelte, hogy mi van velem, nem is tudom... igazából nem volt sok olyan barátom, akiket igazinak nevezhettem volna vagy akikben igazán megbízhattam volna, ugyanis a sima haverok, ismerősök nem ebbe a kategóriába tartoztak. Nagyon el voltam kenődve, úgy éreztem, hogy muszáj valakivel megbeszélnem ezt a dolgot, úgyhogy rögtön küldtem egy baglyot Andrej-nek, hogy megbeszélhessem vele a dolgokat. Nem tudtam, hogy hogyan fogja fogadni ezt az egészet, csak annyit írtam neki a levélben, hogy fontos dologról van szó, úgyhogy reméltem, hogy el fog jönni. Már negyed órával korábban odaértem a megbeszélt helyszínre, egy bordó top és egy sötét farmernadrág volt rajtam, amelyhez fekete balerina cipőt húztam, a hajamat pedig kiengedve hagytam. Igazából rögtön felkaptam magamra, amit a szekrényemben találtam, gondolkodás nélkül csaptam be magam mögött a szobám ajtaját. Nagyon zaklatott állapotban voltam, de nem tarthattam magamban a dolgokat, mert akkor tuti, hogy megbolondultam volna. A konyhába érve rögtön odajöttek hozzám a manók, hogy mit óhajtok enni. Mivel egy falat kaja sem csúszott volna le a torkomon, ezért csak egy kólát kértem. Azt kortyolgatva vártam a fiút, miközben idegesen nézelődtem az ajtó irányába, hogy mikor jön már meg Andrej - ha egyáltalán eljön.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
Apáéktól megkaptam a heti élménybeszámolót. A hidegfront miatt ugyan idő előtt távoztak a turisták, de összességében sikeresen zártuk a szezont. Ez főleg azért jó, mert a szüleim legalább nem fognak annyit aggódni a galleonok miatt, lassan vissza tudják fizetni a kölcsönt, na meg a tanulmányaink miatt sem kell idegeskedniük. Még erősen napbarnított bőrrel tértem vissza a kastélyba, egy tartalmas nyári szünet után. Arra azonban nem számítottam, hogy rögtön az első napokban kapok egy baglyot Alíztól. Először azt hittem, hogy a bátyám üzent, így viszont elképzelni sem tudtam, hogy miért kereshetett fel már az első napokban. Talán a karkötő végre megtette a hatását? Elég sok ideje nála van már, úgyhogy szerintem elképzelhető. Otthon is hiányolták a karomról, és valóban furcsa volt úgy mozogni, hogy nincs rajtam. De hát úgy gondolom, hogy ennyit megér a jövőm, és még mindig jobb, mint előre pénzt adni valakinek.
Jó, és egyben furcsa is újra itt lenni a kastélyban. Elhatároztam, hogy jövőre mindenképpen össze kell spórolnom egy külföldi vakációra. A nyelvtanulásba is érdemes lenne belehúzni, főleg amíg még nem tanulunk annyira keményen. És ami azt illeti, ezt az országot is be kellene járnom valamennyire. A szobámban még lenne mit hova pakolnom, a tanév végén inkább elraktam mindent a bőröndöm mélyére, hiszen a bűbájok segítségével nem akkora teher hazavinni őket. Most viszont pakolhatok mindent vissza a helyére, a rendezgetéssel meg már meggyűlik a bajom, hisz idén jóval több személyes holmit hoztam magammal a tavalyinál. Ez lesz az első teljes tanévem a Bagolykőben. Egyelőre várom, hogy a többiek is megérkezzenek, főleg Adrián. Még mindig nagy mázlinak tartom, hogy szobatársak lettünk, de a többiek is jófejek.
A kissé meggyűrt levéllel a kezemben rohanok le a konyhába, ahová a találkozót írta. Nagyon izgulok, hogy mégis mi lehet a felkeresés oka. Ugye nem valami velem kapcsolatos rossz fog bekövetkezni? És miért a konyhában találkozunk? Talán így van esélye megmenteni. Vagy mi van, ha vele történt baj? Újabb bájitalra van szüksége? Aztán persze lehet, hogy csak félreértettem a szavait, és ez az egész nem lesz több egy egyszerű beszélgetésnél. Ezernyi kérdés kavarog a fejemben, ahogy erősen dobogó szívvel futok be a helyiségbe. Látom rajta, hogy valami komoly baj lehet. Napok óta nem aludhatott, valamin tuti őrlődik. De árulja már el végre, hogy mi ez az egész!
- Szia Alíz! Siettem, ahogy tudtam. Remélem nem várattalak meg - huppanok le egy székre, intve a manóknak, hogy egyelőre nem kérnék semmit. Ha izgulok, akkor általában egy falat sem megy le a torkomon, úgyhogy érthető, hogy nem merek enni.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
AndrejNagyon meglepődtem, amikor megláttam Andrej-t az ajtóban. Ráadásul sikerült szegényt teljesen felzaklatni, mert látszott rajta, hogy nagyon izgul, hogy miről is lehet szó... nagyon elszégyelltem magam emiatt, nem akartam ennyire nagy feszültséget okozni neki, de tényleg muszáj volt kiadnom magamból a dolgokat.
- Szia! Nem várattál meg - mondtam neki zaklatottan, miközben alig vártam, hogy eltűnjön végre az a manó, aki étellel kínálta a fiút.
- Bocs, nem akartam rádijeszteni, tulajdonképpen rólam van szó - próbáltam megnyugtatni a fiút, már amennyire tudtam. Nem igazán voltam jelenleg a nyugalom mintaképe, de próbáltam saját magamat is csillapítani, ami nem igazán sikerült...
- Ne haragudj, de muszáj valakivel beszélnem, és úgy gondoltam, hogy számíthatok rád ez ügyben - mondtam neki őszintén, bár reméltem, hogy nem rémisztettem meg őt ezzel a kijelentésemmel.
- Megőrülök, ha nem adhatom ki magamból - próbáltam vele megérteni azt, amiről még fogalma sem volt. Egyrészt nagyon sajnáltam, hogy meg kell hallgatnia a kínjaimat, másrészt magamat is sajnáltam volna, ha nem tudtam volna senkinek sem beszámolni a fejleményekről, mert tuti, hogy rossz vége lett volna az egésznek, ahogyan magamat ismertem.
- Szóval még nem beszéltem neked arról, hogy árvaházban nőttem fel, a szüleim ott hagytak az intézmény ajtaja előtt, a nevelőnők adtak nekem nevet. Még egy rohadt cetlit se voltak képesek ott hagyni velem, úgyhogy semmit sem tudtam a szüleimről. Az egész intézményt utáltam, nem voltak igazán jó tapasztalatim ott, kész kínszenvedés volt az egész: zord légkör, szívató emberek stb... aztán örökbe fogadott az egyik nevelőnő, Timi, aki most a mostohaanyám. Épp kezdtem feldolgozni a múltat, amikor is egy levelet kaptam anyámtól... azt írta, hogy szerelemből születtem, az apám kvilbi és az anyám apja ezért annyira megharagudott, hogy nem vállalhatott fel anyám... aztán apám halála után a nyomomra akadt... - hadartam el neki a lényeget.
- Tudod, nem értem, hogy miért 17 év után akadt a nyomomra, előtte miért nem volt képes szembenézni az apjával vagy titokban megkeresni... és miért pont most történik ez az egész? Igenis szégyellheti magát, amiért magamra hagyott, hogy lehet valaki ennyire gyenge akaratú ember? És most látni akar, ennyi idő után... komolyan mondom, megőrülök... - mondtam neki panaszos hangon... még sose éreztem magam ennyire egyedül és szerencsétlennek, mint most. Legszívesebben elsüllyedtem volna a székben, amin ültem, annyira kellemetlen volt számomra az egész szituáció. Nem sok múlott rajta, hogy elszakadjon a cérna és elsírjam magam, de nem akartam a fiút ennél még cikibb helyzetbe hozni.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
Mintha nem gondolta volna, hogy tényleg eljövök. Pedig sejthetné, hogy nem az a fajta fiú vagyok, aki elutasítana egy ilyen kérést. Pláne, ha egy prefektustól jön, akivel ugye nem érdemes szórakozni, de ez most a legkevesebb. A kezdettől fogva volt bennem egy érzés, hogy ezúttal egy komoly dologról lehet szó. Azt viszont nem tudtam, hogy hogyan jövök én a képbe. Még mindig a látomás a legerősebb gyanúm. Egyedül az adna bármiféle értelmes magyarázatot arra, hogy miért áll most előttem olyan meglepetten és frusztráltan Alíz, amivel engem is arra késztet, hogy mindenfajta mosolyt eltüntessek az arcomról, s inkább sápadtan hallgassam végre, hogy mit is szeretne mondani.
Valamelyest megnyugtat a hangja. Veszek egy mélyebb levegőt, mintha akarnék még valamit mondani, pedig inkább csak megkönnyebbült vagyok, hogy időben sikerült megérkeznem. Az is hamar világossá válik, hogy nem rólam, hanem róla lesz szó. Ez még mindig lehet a képességével kapcsolatos fejlemény. Vagy a múltkori bájital mellékhatása. Milyen közös vonatkozásunk van még? Más nem hiszem, hogy akadna... Nem tudom leplezni meglepettségem. Különös érzés fog el, hasonlít egy kicsit ahhoz, mint amikor megnyugszik az ember, s egyúttal egy kis boldogság is szökik belé. Halványan elpirulok szavaira. Rám? Nagyon jó érzés, hogy valaki megbízik bennem, és a segítségemet kéri. Ugyan nem én vagyok a kastély legérzékenyebb és legtapasztaltabb tanulója, de remélhetőleg fogok tudni neki segíteni. Ha más nem, nagyokat bólogatok a szavaira, és akkor én leszek az ő első számú lelki szemetesládája.
Idegességemben a konyhapultra helyezem a tenyerem, ujjaimmal pedig dobolni kezdek a felületen. Annyira furdal már a kíváncsiság a sztorival kapcsolatban, hogy le se veszem a szemem a lányról, még nyelni is elfelejtek. Kizárok minden gondolatot, és próbálom teljesen beleélni magam a helyzetébe, így nagyon személyesnek tűnik minden, amit elmond. Sokszor nehéz visszafognom magam, hogy ne hatódjak meg, párszor még így is libabőrös leszek. Ugyanakkor tény, hogy elég gyorsan zúdítja rám a múltját. Ez mondjuk nem feltétlenül hátrány, hiszen nem lehet egyszerű hatásosan összefoglalni az élettörténetét, és ahogy érzékelem, egész jól besűrítette a lényeget. Egyértelmű és világos. Vagyis nem, tele van logikátlan helyzetekkel. Számomra legalábbis elképzelhetetlen, hogy ez a valóság. Árvaház, mostohaanya. Összeállt a kép, a mostani és az előző beszélgetésekből. Milyen anya az ilyen? Miért nem kereste fel korábban? Legalább annyira tanácstalan vagyok, mint ő. De hát mit is mondhatnék neki? Hiszen az én szüleim teljesen okésak, de ha erről kezdek el mesélni, csak még inkább elszomoríthatom.
- Ez... elég durva - nyikkanok meg döbbenten, egy hosszabb szünet után. Egy ideig fojtogató csendben hallgattam, most itt az ideje kibukni a gondolatoknak. - Basszus, nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nagyon rossz lehet, fú - rázom meg a fejem az értetlenségtől. - Köszönöm, hogy elmondod, és szerintem is irtó nehéz lehet, de talán mégiscsak érdemes lenne találkoznod az igazi anyáddal. Gondolj bele, mennyire nem tudod lezárni magadban ezeket a dolgokat, és ha elhalasztod ezt a lehetőséget, akkor később örökké furdalni fog a kíváncsiság. Ő már valószínűleg soha nem lesz olyan ember, akire az anyádként tekinthetsz, de talán többet megtudhatsz a családodról, ha beszélsz vele. Talán túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy az apád élete alatt lépjen. Ez neki is legalább annyira fájhat, mint neked.
Kissé kellemetlenül érzem magam, hogy ennyire belefolyok. Nem szeretném konkrétan megmondani, hogy mit csináljon, de részemről így cselekednék. És hát azért az anyját se védeném feltétlenül. Jaj...
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Andrej- Nézd, sajnálom, hogy rád zúdítottam ezt az egészet, nem akartam így kitörni - hüppögtem a fiúnak, miközben megint eltörött nálam a mécses. Sajnos nem tudtam megállni, hogy ne bőgjem el magam, csak úgy záporoztak a könnyeim. Előkotortam a maradék zsebkendőimet a zsebemből, aztán pár percig csak ültem ott némán a könnyeimet itatva.
- Sikerült másodszor is elbőgni magam előtted, bocs... nem így akartam ezt az egészet - tettem hozzá, miközben elmázoltam az arcomon a könnyeimet és a fekete szemceruzának köszönhetően kezdtem úgy kinézni mint egy nagy, bús pandamaci, aki épp most szökött meg az Óriáspanda Rezervátumból.
- Na, ennyit arról, hogy vízálló - céloztam a szemceruzára, amit eredetileg vízállónak hirdettek, de kiderült róla, hogy csak a reklámban az. Ha most egy lánnyal beszélgettem volna, akkor tutira mondtam volna neki, hogy ne vegyen ilyen szemcerkát, de mivel nem ez volt a szitu így inkább magamban tartottam eme lényegtelen gondolatokat.
- Tényleg nem tudok átlépni a múlton... vagyis már majdnem sikerült, talán egy hajszál választott el tőle, erre itt ez a levél - fűztem hozzá, miután felitattam a könnyeimet az arcomról és valamelyest sikerült megnyugodnom.
- Igen, ez igaz, de szerinted nem tesz rosszat nekem, ha találkozom vele? Mármint nem tépi fel még jobban a sebeket? Bár, ha nem találkozunk, akkor meg lehet, hogy valóban őrlődni fogok amiatt, hogy mi lett volna ha... azt sem tudom, hogy megmondjam-e egyáltalán Timinek, hogy írt az anyám - osztottam meg a gondolataimat a fiúval.
- Tudod elég sok bennem a tüske... nagyon rossz volt az árvaházban. Igazi pokol volt számomra. Nem csoda, hogy ennyire elcsépelt lettem, de mióta itt vagyok úgy érzem, hogy egy új lehetőséget kaptam az élettől, messze a múltamtól, a mugli világtól... - magyaráztam Andrej-nak, bár nem tudom, hogy mennyire volt képes átérezni ezt, mert amit elmesélt, abból az jött le, hogy neki rendezettek a családi körülményei. Nagyon szerencsés volt emiatt, én is örültem volna, ha normális körülmények között nőhetek fel, szerető környezetben, bár az utóbbit Timi megteremtette nekem, amikor befogadott, de az a tüskét, amely ott élt bennem, a mai napig nem sikerült kiirtanom magamból.
- Ha igazán szeretett volna és érdekelte volna a sorsom, akkor talán előbb lépett volna - tettem hozzá élcesen, mert emiatt nagyon haragudtam az anyámra.
- Na, és az apám? Ő miért nem keresett soha? Még anyámat se kereste ezek szerint, pedig állítólag nagy volt a szerelem köztük - mondtam neki komoran, miközben egy újabb kortyot ittam a kólámból. Nem is tudom, hogy miért kértem kólát, nem is kívántam igazán, talán egyfajta pótcselekvésként ittam belőle.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
- Jaj, ugyan! Érthető, hogy ki vagy borulva - vágom rá tiltakozásul a bocsánatkérésre, majd nyugodt hangon folytatom. - Semmi baj. Jobb, ha kiadod magadból.
Legalább elfárad és jól fog tudni aludni. Tapasztalat. Szerencsére nehezemre esik felidézni a legutóbbi alkalmat, amikor végig kellett zokognom egy éjszakát, de volt már, hogy tocsogott a könnycseppekben a kispárnám. Hát, igen, még a fiúk is tudnak sírni, főleg ha olyan váratlan dolog éri őket, amit eddig elképzelni se mertek. Merlinnek hála azonban egyre jobban kezelem az ilyesmit.
Azt viszont nem, ha sírnak előttem. Nagyon rossz látni, ahogy Alíz másodjára is elérzékenyül. A padlóra meredt tekintettel várom meg, amíg egy kicsit összeszedi magát, nem szeretném, ha a leggyengébb pillanataiban úgy érezné, mintha bámulnám. Igencsak zavarba tudok jönni mások sírásától, olykor még az is megesik, hogy elnevetem magam kínomban, ami nagyon ciki, mert az emberek teljesen félreértik és udvariatlanságnak titulálják. Jelenleg se tudom, hogy mi lenne jó megoldás. Menjek oda, öleljem meg, vagy kotorjak elő neki egy csomag zsebkendőt a zsebemből? Nem, azt már megint előbb oldja meg, mint én... Egyszerűen nem vagyok jó a vigasztalásokban.
Egy kissé azért elmosolyodom, amikor a szemceruzára terelődik a szó. Ez legalábbis már annak a jele, hogy túljutott azon a bizonyos mélyponton. A fiúknak sokkal egyszerűbb dolga van. Bármikor sírhatunk, nálunk nem visszatartó erő a smink. És annyiból azért jó volt, hogy kiderült, mégsem vízálló.
- Nem tudsz átlépni a múltadon, de megtanulhatsz együtt élni vele. Ehhez azonban az kell, hogy végleg elvarródjanak a szálak. De persze nem akarok okoskodni - vonom meg a vállaimat, majd egy üvegpohárért nyúlok, és amíg Alíz válaszát hallgatom, töltök magamnak ásványvizet.
- Erősnek kell majd lenned, de menni fog! - bátorítom mosolyogva. - Hagyj magatoknak időt, és ne engedd hirtelen túl közel magadhoz.
Egyre jobban megértem, hogy mit miért mondott az előző találkozásaink alkalmával. Végtelenül sajnálom, hogy így alakultak anno a dolgai, de sajnos tehetetlennek érzem magam.
- Gondolj arra, hogy mostanra minden jobbra fordult, és talán ez a levél is a folyamat része. Ha szólsz Timinek, akkor ő is segíthet feldolgozni a történteket, ha viszont mégsem engedné, titokban bármikor találkozhatsz vele a tudta nélkül, hiszen az anyád boszorkány, nem? És lehet, hogy mindent meg fog magyarázni.
Felállok a széktől és lassan sétálgatni kezdek a helyiségben, a gondolkodás mellékhatásaként. Még magam is meglepődök, hogy milyen jó ötleteim támadnak.
- Apád... talán haragudott rád amiatt, mert anyád apja bekavart. Nem lehet könnyű kviblinek lenni, aztán rajtad vezette le. De vele már nem beszélhetünk. És.. azért szerintem sokkal jobb, hogy megtudtad az igazságot - jelentem ki határozottan.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Andrej- Köszi a megértést - mondtam neki hüppögve, miközben végre nagyjából sikerült teljesen megnyugodnom.
- Tudod nem gondoltam volna, hogy egyszer eljön ez a pillanat, de érdekes módon valahogy mégis számítottam rá legbelül - tettem hozzá, miközben a padlót bámultam.
- Igen, tényleg egyszerűbb lenne az életem, ha elvarródnának azok a bizonyos szálak... hát nem vagyok egy egyszerű eset - fűztem hozzá az ajkamat beharapva. Andrej most megismerhette az igazi arcomat is, illetve azt az énemet, amikor nem az erős oldalamat mutattam. Egyáltalán nem bántam ezt, hiszen a barátaimnak ismernie kellett minden tulajdonságomat, reakciómat, enélkül senkivel sem létesíthettem volna őszinte kapcsolatot... sosem voltam az érdekkapcsolatok híve, attól egyenesen kirázott a hideg. Mindig is az egyenes kapcsolatokra építettem, a barátaimat is ennek megfelelően válogattam meg, ezért is volt kevés igaz barátom. Ám ezt egyáltalán nem bántam, mert úgy voltam vele, hogy inkább legyen kevesebb igaz kapcsolatom, mint sok felületes. A fiút még nem ismertem annyira, de amennyire megismertem úgy gondoltam, hogy ő is bekerülhet a barátaim körébe, mert idáig rendes, korrekt embernek gondoltam, de persze azért még kellett egy kis idő, hogy ténylegesen kiismerjem. Persze azt is elfogadtam, ha mégsem akar jobban megismerni és inkább tovább áll, hiszen tudtam magamról, hogy nehéz eset vagyok, akit nem mindenki tud tolerálni és elviselni.
- Persze, igazad van... erősnek kell lennem. Lehet, hogy megbeszélek vele egy találkát. Végül is veszítenivalóm nincs. De talán többet megtudhatok tőle a családomról, a múltamról. Talán itt az ideje szembenéznem a múltammal, saját magammal - jelentettem ki a fiúnak határozottan, közben pedig újra ránéztem, és kezeimmel a poharamat forgattam az asztalon.
- Liliomfay Heléna az anyám neve, idáig ennyit tudok róla... de kíváncsi lennék a családom történetére.
Na igen, idáig egyáltalán nem tudtam semmit sem a származásomról, de arra gondoltam, hogy az apja keze van a dologban, hogy egy cetlit se tettek mellém, amikor az árvaház ajtaja elé raktak, nehogy bármi is kiderüljön a családomról. Legalábbis a levél alapján azt szűrtem le, hogy az apám rendezte úgy, hogy árvaházba kerüljek... ha valóban ez volt az igazság.
- És mi van, ha anyám hazudik? Ha ezzel a mesével próbálja megnyugtatni a lelkiismeretét vagy így hárítaná másra azt, amit tett? Honnan fogom tudni azt, hogy igazat mond vagy hazudik? - tettem fel a kérdést a fiúnak, bár sok értelme nem volt, mert ő ugyan honnan is tudhatná, hogy mennyire igaz az a sztori, amit anyám előadott a levelében...
- Azt hiszem jobb lesz, ha ebből kihagyom most Timit. Nem akarom feleslegesen ilyen gondokkal terhelni - jelentettem ki határozottan, majd megint ittam egy kortyot a kólámból.
- Lehet, hogy igazat mondasz... azért kíváncsi lennék, hogy apám szemszögéből milyen a történet... érted. Hogy ő mit érezne, mik a gondolatai stb. Biztosan gyűlöl, azért nem is keresett fel.
Reméltem, hogy nem utált, de benne volt a pakliban, hogy megharagudott rám, amiért anyám apja bekavart a szerelmi életükbe... de azt sem zártam ki, hogy teljesen másról volt szó.
|
|
|
|
|
Andrej Scotti
INAKTÍV
palánta
RPG hsz: 117
Összes hsz: 273
|
Meg tudom érteni. Ez egy tényleg nagyon bonyolult történés most az életében, amire nem árt, ha kellően felkészül, még mielőtt meghozná a végleges döntést. Engem is nagyon érdekelne, hogy kik a valódi szüleim, ha nem ismerném őket. És gondolom úgy van vele, hogy bármennyire is haragszik, hiába hallhatott, illetve feltételezhetett róla csak rosszakat, azért mégiscsak azt kívánja, hogy találkozzanak egyszer. A lelke mélyén mindig is ott lehetett ez benne, ahogy végül utalt rá.
Rám számíthat. Szívesen mellette állok ebben a nehéz helyzetben, ha igényli. Gondolom minél több ismerősével meg szeretné vitatni ezt a témát, hogy megnyugodjon belül, meg hogy a végén jól tudjon dönteni. Nem szeretnék visszaélni a bizalmával, ezért természetesen senkinek nem adom tovább az elmondottakat, illetve továbbra is azt próbálom vele éreztetni, hogy egyáltalán nem volt ciki a részéről az érzéseinek nyílt felvállalása. Jobb is, ha kimutatja ilyenkor ezeket, nem pedig elnyomja magában, mert akkor talán ő se tudná, hogy pontosan hogyan esik ez neki.
- Ez a beszéd! - bátorítom tovább, majd elmosolyodom. - Lehet, hogy híresek voltatok. Nekem a magyar családnevek sajnos nem sokat mondanak. Meg persze az is lehet, hogy a képességedről is többet megtudhatnál, nem?
Gondoljunk csak bele... Az ilyen fajta adottságoknak nyoma kell legyen a családfán. Szerintem nagy könnyebbség lehetne számára, ha tudná, hogy a felmenői hogyan bontakoztatták ki tehetségüket, illetve mire mentek vele később. Az én családomban is előfordult már, hogy valaki különleges képességgel rendelkezett, bár ebből egyelőre úgy tűnik, nem örököltem semmit, de talán majd az utódok, vagy ha ők sem, akkor oldalágon bukkan fel a mutáció.
- Hallgass a megérzéseidre. Vajon miért csak most keresett fel? Lehet, hogy akar valamit? - húzom el a szám, kissé megijedve. Alíznak valószínűleg nincs felhalmozott vagyona, bár... - Az ugye kizárt, hogy apád részéről örököltél volna?
Megborzongok a gondolattól, hogy esetleg a hirtelen felbukkanó anya hátterében remélt anyagi javak húzódnak. Remélem hamar el tudjuk vetni ezt az ötletet.
- Végül is, felnőtt vagy már - vonogatom meg a vállam, elmosolyodva Alíz önállóságán és talpraesettségén. - Gyűlöl, vagy féltékeny volt, már mindegy. De talán anyád meg tudja adni apád élő rokonainak elérhetőségét. Ott is elkezdhetsz kutakodni, és több mindent megtudhatsz. Vagy felbérelsz egy családfakutatót. A Liliomfayból már el lehet indulni.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
AndrejZárás- Igen, igazad lehet... úgy érzem, hogy válaszolnom kell erre a levélre, mert nem akarok egy örökös "mi lett volna ha" teóriában élni.... - válaszoltam a fiúnak. Jól esett, hogy kibeszélhettem vele a dolgot és hogy megbízhattam benne, most nagyon nagy szükségem volt a támogatásra.
- Ó, zseni vagy! - válaszoltam neki szájtátva, mikor felhozta, hogy talán a képességeimről is többet megtudhatok ezáltal.
- Nagyon érdekelne, hogy mit tud erről anyám! Talán végre felvilágosodhatnék ezzel kapcsolatban - tettem hozzá lelkesen. Úgy éreztem, hogy most rendesen dolgozik bennem az adrenalin és annyira furdalt a kíváncsiság, hogy már alig vártam, hogy megírjam a levelet anyámnak, azonban Andrej következő kijelentése letaglózott.
- Gondolod? Igen, benne van a pakliban... sajnos nagyon gyanús, hogy nem keresett idáig... talán azt gondolja, hogy valamiképp hasznot húzhat belőlem azzal, ha most megjelenik az életemben - mondtam neki szomorkásan. Nem volt semmiféle vagyonom, arról sem értesültem, hogy apám után kapnék valamit, de lehet, hogy ezzel jóanyám nem volt tisztában.
- Tudod nekem aztán pláne nincs semmim... de nem kizárt, hogy ezt anyám nem tudja - feleltem neki komoly arccal, magam elé nézve.
- De már csak azért is felkeresném, hogy többet megtudjak magamról és a képességeimről. Aztán majd a többi elválik.... csak kiderül, ha csak haszonszerzésből keresett fel - fejtettem ki az álláspontomat ezzel kapcsolatban.
- Igen, a családfakutató sem rossz ötlet - válaszoltam neki elgondolkodva. Viszont az az érzés, hogy találkozzam anyámmal erősebb volt mindennél. Úgy határoztam, hogy mindenképp találkozni akarok vele, mert akkor talán lezárhatom a múltam egy részét és persze ez nem azt jelenti, hogy megbocsátom neki azt, hogy magamra hagyott akkoriban.
- Köszönöm, sokat segítettél! - pattantam fel a helyemről egy hálás mosolyt hintve a fiú felé, majd a szobámba rohantam, hogy megfogalmazzak egy válaszlevelet anyámnak a találkozás részleteiről.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Cesare Alfonso BelmonteKinézet | Kora délután | Vizsgák utánNem ettem valami sokat, sőt, mondhatni egész nap csak csipegettem valamit, nem igazán volt étvágyam. Délutánra egy kicsit megéheztem, szóval elhatároztam, hogy elmegyek a konyhába és készíttetek a manókkal valami eleséget. Megint furcsa álmom volt az éjjel, de próbáltam elhessegetni az egészet és nem ezen agyalni. Minden vágyam az volt, hogy kikapcsoljak kicsit és csak úgy legyek, ne gondolva semmire. Legalábbis semmi olyanra, ami az álmaimhoz, a látomásaimhoz fűződik. Kellemes kora őszi idő volt, nagyon élveztem, hogy végre nincs dög meleg. Pont jó volt a hőmérséklet, mert se melegem nem volt, se nem fáztam. Ennek megfelelően öltöztem fel és indultam el a konyha irányába. Úgy látszott, hogy csak én voltam éhes, mert rajtam és a manókon kívül senki sem tartózkodott a konyhában. Francia salátát rendeltem a manóktól hússal, azzal egy darabig jól fogok lakni. A kis lények gyorsan végezték a dolgukat, ugyanis hamarosan ott termett az asztalomon az étel.
Rögtön nekiestem, nagyon finom volt, közben kértem még a manóktól egy pohár kólát. Még mindig furcsának tűntek nekem ezek a lények, kicsi a Télapó segédeire hasonlítottak, akiket idáig mesekönyvben láttam gyerekkoromban. Nagyon elégedett voltam az itteni koszttal, sokkal finomabb volt mint az otthoni. Na, nem mintha Timi rosszul főzött volna, de azért itt sokkal ízletesebb volt minden étel. Miután elfogyasztottam a rendelésemet, kényelemesen ücsörögtem a kényelmes székben az italomat kortyolgatva. Jól esett a csend és az is, hogy végre nem a látomásaim körül keringtek a gondolataim. Nagyon idilli helyzet volt ez, ritkán adatott meg, hogy kikapcsolódhattam és kizárólag az adott pillanatnak élhettem.
|
|
|
|
|
Cesare Alfonso Belmonte
INAKTÍV
RPG hsz: 22
Összes hsz: 770
|
Mivel tökéletesen átaludta az ebédet és az után következő bármilyen étkezést, ezért felkerekedett. Kimerészkedett a pincéből, ahol végre úgy érzi megtalálta a helyét. Anélkül, hogy Liv látná minden lépését és a fejére koppintana. Igaz nem éppen egy közösségi ember lett a Rellonban, mégis határozottan jobban érezte magát ott. Végre nem küszködött azzal az érzéssel, hogy nem oda való. Nem mintha lelkileg összetört volna ettől a dologtól, csupán kissé zavarta. Az ahogyan nélküle döntött Liv és még nem is szégyellte, hogy minden befolyását latba vetette értem. Na mindegy, eltelt, túlélte és már csak jó dolgok következnek, legalábbis reméli. Szabály szerűen mintha a konyha felé vágtatna. Éhes, hiszen nem ébredt fel. Viszont hiába ment volna a Nagyterembe, ott aztán semmi ehetőt nem talált volna. Csupán diákokat akik még mindig a könyveket bújják. Az pedig nem neki való, ő köszöni szépen meg van azzal elégedve amit produkált. Még egyetlen egy vizsgája van hátra és törheti azon a fejét, hogy mit akar kezdeni az életével. Valószínűleg marad még tanulni, hátha viszi valamire. Elvégre nem volt annyira rossz a kastély falai között. Rengeteg a szép lány és egyre több érkezik, így unatkozni se fog a sok óra között. Kikerül három házimanót ahogy valami tálat egyensúlyoznak. Egek, ezek nem tudnak segíteni egymásnak? Na nem mintha benne annyira túltengene a segítőkészség. Így tovább megy, befelé az ajtón. Azon gondolkodik, hogy kérjen valamit a manóktól vagy inkább saját maga álljon neki. Addig gondolkodik, hogy beér a konyhába és feltűnik szeme előtt Alíz, a sárga prefektus. Szemének mindig kedves volt a szőke lány a maga gyönyörű zöld szemeivel, amivel ha rájuk pillantok azonnal zsebre vágta az olaszt. Imádja vékony testalkatát és az izmokat amiket úgy tudja a kviddicsnek köszönhet a lány. Közben reméli, hogy ebből a kis közjátékból sokat nem vett észre a szőkeség. - Alízka, szia! Mi járatban erre? -Bukkan fel a lány háta mögött, lazán átölelve. Azt gondolja, hogy ennyi idő után már megteheti, hiszen együtt voltak prefektusok, egy csapatban játszottak, sőt még háztársak is voltak amíg az ifjabb Belmonte át nem jelentkezett a zöldekhez. Azért reménykedik abban, hogy nem fogja felszedni a pofont, a verést és a többit, amit kaphat egy ölelésért. - Van kedved segíteni főzni valamit? -Érdeklődik a legszélesebb mosolyát elővéve, mert jól jönne neki a segítség, ám ha mégse, valahogy csak elboldogul. Ellép a lánytól, megindul a szekrények felé. Egyelőre még gondolkodik azon, hogy mit is készítsen. Előbb megvárja Alízka válaszát, majd eldönti mennyire bonyolult dologba is vágjon bele.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Cesare Alfonso BelmonteKinézet | Kora délután | Vizsgák utánMiközben totál el voltam gondolkozva és élveztem a magányt, a semmittevést, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy valaki átölelt. Nagyon ideges lettem és már készültem arra, hogy beverjek egyet az illetőnek, de amikor megfordultam megláttam, hogy a régi prefi társam az, aki mögöttem állt. Szerencsére nem lódult meg a kezem reakcióképesen, így mind a ketten jól jártunk. Én azért, mert nem kellett magyarázkodnom, a srác pedig azért, mert megúszott egy nagy taslit.
- Szia, Cézi! Épp ettem. Most fejeztem be - köszöntöttem a fiút, alias Mr. Casanova-t, akinek egy egész női rajongótábora volt. Ő volt az a srác, aki a jóképűségének köszönhetően megszámlálhatatlan női szívet tört már össze és aki élvezte a változatosságot, a kötöttség nélküli kapcsolatokat. Egyáltalán nem ítéltem el emiatt, mert tudtam, hogy ilyen emberek is vannak, neki a hódítás volt a lételeme, ez pedig így volt rendjén. Elfogadtam azt, hogy minden ember más volt más igényekkel és érdeklődési körrel. Sajnáltam, hogy a fiú házat váltott, mert kiváló prefektus volt és jól kijöttünk, de tiszteletben tartottam a döntését, hiszen tudtam róla azt, hogy nem érezte magát otthonosan a Navine-ben.
- Főzni? Persze! Mire gondoltál? Spagetti, rakott krumpli, töltött káposzta, lecsó vagy sült hús zöldségkörettel? - kérdeztem tőle felvillanyozódva. Szerettem másoknak segíteni, Timivel pedig sokat főztünk együtt. Igazából magamnak is meg tudtam volna csinálni a kaját, de jelen pillanatban élveztem, hogy a manók kiszolgálnak. Tele hassal pedig semmi kivetésem nem volt a főzéshez, úgy gondoltam, hogyha elkészül az étel, akkor egy kóstolót vagy egy kis adagot én is szívesen eszem majd belőle.
|
|
|
|
|
Cesare Alfonso Belmonte
INAKTÍV
RPG hsz: 22
Összes hsz: 770
|
Úgy látszik imái meghallgatásra kerültek az égieknél és nem szedett fel sem egy pofont, sem egy taslit az ölelésért. Igazán kegyesek voltak hozzá ott fent, majd valamikor hálás lesz ezért. Egyébként újra végig járatja a lányon szemeit, felméri a kínálatot és megállapítja magában, hogy egyre szebb és jobb a szőkeség. Persze ezt nem meri hangosan is bevállalni, mert a végén hamar elúszna az előbb megszerzett kegyesség az égiek részéről. Annyira nem szeret kockáztatni, legalábbis ebben. - Aha, megraktad a hasadat. A végén fel kell gurítsalak a lépcsőn, megígérem vállalom a megtisztelő feladatot. -Kerekítette Alíz evését viccesre. Úgy gondolja, hogy a lány nem fog megsértődni, ezért merte elsütni ezt az apró kis poént. Amúgy tényleg vállalná a megtisztelő feladatot, már ha a lány rámerné bízni az életét. Néha az a gondolat ütötte fel magát a fejében, hogy nem töltött elég időt a lánnyal amíg lehetősége volt rá. Hisz prefektusok voltak, járőrözhettek volna együtt, járhattak volna akár még az elsősök után is. Viszont még előtte van a lehetőség, hogy változtasson rajta. Elvégre főzni fognak, ami nem 5 perc alatt jön össze. - A töltött káposzta nem jön be annyira. Mit szólsz a spagettihez? Ahhoz el tudom készíteni anya szószát. És utána mondjuk készíthetnénk pudingot, tejszínhabbal. -Örül annak, hogy Alízka vevő a dologra, így legalább nem kell egyedül lennie majd ennie. Őszintén nem tudja a lány, hogy is van ezzel a dologgal, bár az elég jó kezdés, hogy segít. Jelentkezett kuktának majd főkóstolónak, végül mosogatónak, talán. A manóknak elég, hogy meghallják a spagetti és a főzés szót, így már kezdik is előpakolni az egyik pultra a sárgarépát, vöröshagymát, darált húst, zellert. Még egy serpenyőt is kapnak, amihez olívaolaj társul. Ebből aztán megtudják oldani amit akarnak. Illetve idővel a többi hozzávaló is előkerül, hanem Cesare utánuk ered és felfedezi a konyha szekrényeiben mi is lakozik. Cesareban felülkerekedik a vére és már áll is neki, a tűzhelyhez siet ahol közepes lángon kissé felhevíti az olajat, belerakja a darált húst, sóval és borssal fűszerezi illetve hozzá ad egy kevés vizes, majd pirítani kezdi. - El is felejtettem kérdezni, ugye nem vagy vegetáriánus? -Hirtelen még erre sem gondolt, annyira szerette volna végre érezni a hazai ízeket. Közben azért sűrűn a lányra pillant, hogy mit is válaszol. És fejben már a következő lépésre készül, mert az a darált hús nem pirul olyan sokáig. Elvégre nem odakozmálni szeretné az olasz, azzal nagyot nem alakítana Alízka előtt.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Cesare Alfonso BelmonteKinézet | Kora délután | Vizsgák után- Ó, köszi. Bár nem is tudom, képes lennél-e felgurítani, miután degeszre ettem magam - viccelődtem a fiúval. Azért azt díjaztam, hogy férfi létére főzött és házias volt, mert kevés olyan srácot ismertem, aki ennyire házias volt mint ő. Persze ezt a gondolatot nem osztottam meg vele, nehogy még tovább dagadjon az önbecsülése. Csak azért sem...
- Spagetti! Imádom! Ez az egyik kedvenc ételem! - mondtam neki nagy mosollyal az arcomon. Imádtam az olasz konyhát, úgyhogy a pizzát is szerettem, a tésztafélékért pedig egyenes odavoltam, na meg a tengeri herkentyűkért is.
- Remek ötlet. Milyen puding? Én szeretem a csokisat és a vaníliásat is - válaszoltam a fiúnak, közben pedig észrevételeztem, hogy a manók extra gyorsan kihozták a hozzávalókat a spagettihez, de Cézi még hozott belőlük abból, amelyek lemaradtak.
- Pirítok hagymát olajon addig - fűztem hozzá, mert ugye a darált hús alá kellett hagyma is. Nagyon hatékonyak voltunk ketten, mert amíg én a hagymát pirítottam, addig elkészült a darált hús alapja is. A hagymavágást sosem szerettem, mert mindig könnyek szöktek a szemembe, miközben aprítottam, az illatát viszont imádtam. Miután apró darabokra vágtam a hagymát, elővettem a zsebkendőmet a zsebemből, közben pedig figyeltem, ahogyan a fiú főzőcskézik. Nagyon gyakorlott volt, látszott rajta, hogy nem először csinálja.
- Nem vagyok vegetáriánus. Igazi húsevő vagyok - válaszoltam neki jókedvűen. Isteni finom illatok terjengtek a konyhában, jó móka volt ez a közös főzés.
- Na, és mi van veled mostanság? Ritkábban hallok rólad, amióta átkerülték a sárkányfészekbe - fűztem hozzá, miközben a hagymát pirítottam a másik tűzlángon.
Biztos voltam benne, hogy már onnan is sok szívet meghódított, nem volt neki nehéz a csajozás, hiszen a jóképűségének és a határozottságának köszönhetően nagyon népszerű volt a nők között. Velem mindig is rendes volt, amíg egy házba jártunk, de ezt a közvetlen arcát még nem ismertem igazán. Örültem, hogy nem játszotta meg magát előttem és önmagát adta.
- Na, és mik a jövőbeli terveid? - kérdeztem tőle érdeklődő tekintettel, közben pedig elővettem egy paradicsom konzervet, hogy tökéletes legyen az olasz étek.
|
|
|
|
|
Cesare Alfonso Belmonte
INAKTÍV
RPG hsz: 22
Összes hsz: 770
|
Szélesen elmosolyodik ahogy megtudja a lányka kedvenc étele a spagetti. Viszont felfedezi azt az információt is, hogy ez az egyik. Vagyis neki több van, a lelkesedéséből ítélve pedig él és hal az olasz konyháért. Mekkora szerencséje van, hogy Cézivel hozta össze a sors. Elvégre ő olasz, jó na, félig és még a főzés sem áll annyira távol tőle, mint Makó Jeruzsálemtől. Vajon tisztában van azzal Alíz, hogy megfogta az Isten lábát? Természetesen képletesen szólva, hisz az Istent még senki sem fogdosta. Bár ki tudja, a mai világban bármi történhet, egyik napról a másikra. - Természetesen csokoládé puding, mást nem szeretek. -Jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon, miközben azért tudja, hogy Alíznak sincs ellenére az a csokoládés puding. Nagyon nem kedveli az extrém ízeket a pudingok terén, mert tudja mennyi minden felesleges, ártalmas dolog kerül bele. Hiszen elég gyakran segédkezik szüleinek az étteremben, sokszor kap kéretlen tanácsot a főszakácstól. Mégis azok a kéretlen tanácsok formálják legjobban a főzésre hajlandó énét. Például a főszakács szoktatta le a különféle pudingokról, mert elmondta mennyi felesleges színezék anyag, tartósítószer és egészségre ártalmas dolgok leledzenek benne. Számára az egészsége többet ér, mint holmi lopott csoda percek egy finom puding társaságában. - Egy földre szállt angyal vagy, mennyire fájt mikor leestél a mennyből? -Dobja be ezt a már ezer éve használt csajozós szöveget amiért Alíz feltalálja magát a konyhába és úgy gondolja segít neki, a hagyma pirításával. Igazából arra gondolt, hogy ezzel az alkalommal megmutatja a lánynak milyen is az igazi olasz spagetti amiben nincs hagyma. Viszont neki fogott, amivel semmi baj nincs. Kissé átírja az olasz srác a terveit és annál jobbat esznek majd. Hiszen semmi perc alatt át tudja írni a receptet, tud már annyit. És kivételesen nem az egója szólt belőle. A darált hús megpirult, közben figyelni kezdte ahogy Alíz legyőzi a hagymát. Megoldotta ügyesen, túlélte. Nem bírja ki nevetés nélkül ahogy a zsebkendőért nyúl a lány. A mugli módszereken kívül másképp is meglehet oldani azt a fránya hagymavágást. Vagy talán nem is akarta. Jobb neki, hogy Cesare könnyezni látja. A végén még meg kell vigasztalnia. Haha, majd az evés után lehet szó róla. Most a hasa az első. - Tudod, a pálcádat használva kevesebb könnyel oldod meg. -Reméli a lány nem fogja fel kéretlen tanácsként, ő egyszerűen segíteni akar neki. Közben óriási mosolyt kap a lányka amiért nem vegetáriánus, így a lehetőségek tárháza végtelen. De azért ehetnek majd együtt salátát, az se annyira rossz. Félre teszi a megpirított darált hús, várja hozzá a hagymát ami Alíz keze alatt készülődik. Egyelőre még semmi se füstöl, nem érez égett szagot sem, így a lány nem éppen egy csődtömeg a konyhában. Előveszi a pálcáját, a sárgarépa és a zeller felé suhint amik megszabadulnak a héjuktól, egy másik suhintással pedig fel is vannak vágva. Ebből a szempontból imád varázsló lenni, mert csak suhintások és már meg is vannak a dolgok. Még egy utolsó suhintással berakja őket a darált hús mellé. Magához hívja a rozmaringot, babérlevelet, ők is belekerülnek a húshoz fűszerezés gyanánt. - Bébicsősz vagyok, mindig elérhető. A nővéremnek ikrei születtek, fiúk. És hát, a lányok körül rajonganak, így nem unatkozom annyira. Veled a banánkák között mi a szituáció? -Érdeklődik nem csupán udvariasságból, hanem azért, mert tényleg kíváncsi a lányra. Újra vissza szegődik a tűzhely mellé, kevergetni kezdi a zöldségeket a hússal együtt lassú lángon. Hagy nekik időt arra, hogy összeérjenek, megmutatva az igazi ízüket. Kíváncsi rá, hogy a végén mit fog szólni az összeállításhoz Alíz. Nem nagyon hiszi, hogy volt dolga ilyen ízkombinációval. Azért néha átpillant, mert a legvégén majd ügyesen belefogják pakolni a hagymát is, ha nem kozmálódik oda. - Tovább tanulni, egyelőre még nem tudom milyen irányba. Neked? Akarsz tanulni még? -Hűha, Alíz nem is annyira kezdő a konyhába, gyakorlott mozdulattal teszi bele a hagyma mellé a paradicsom konzervet. Hirtelen annyira el is bambul, hogy elfelejt egyet kavarni, amit aztán gyors kapkodással megold. Mindjárt a végén vannak ennek, nem most kéne tönkre tenni ezt a fejedelmi ételt amit még az édesanyjától tanult. Általában ezt szokta kérni mikor nagy ritkán hazadugja az orrát. Adriana is szereti, így az egész család kedvére tud tenni a kedves édesanya.
|
|
|
|
|
Széplaki Alíz
INAKTÍV
° Jövendőmondó | Miss Tragikomédia | Blondie °
RPG hsz: 615
Összes hsz: 2341
|
Cesare Alfonso BelmonteKinézet | Kora délután | Vizsgák utánLáttam Cézin, hogy nagyon tetszik neki, hogy az egyik kedvenc ételem a spagetti. Hát még ha tudná, hogy mennyire szeretem az olasz konyhát!
- Az finom. Szeretem. Ahhoz is van valami házi recepted? - kérdeztem tőle mosolyogva, miközben a hagymát dinszteltem.
- Ó, ne gyere nekem ezzel a régi csajozós dumával. Ezzel csak rombolod a szépen felépített imidzsedet - böktem oda oldalról a derekamat az övéhez viccesen. Én is tudtam, hogy ezt ő maga sem gondolta komolyan, de biztosan nem bírta kihagyni ezt a beszólást.
- Látom van egy egész fegyvertárad a női szívek meghódítására - válaszoltam neki vigyorogva. Hát igen, Cézi tényleg egy igazi Casanova volt a szememben. Azért kíváncsi voltam, hogy mit rejt a felszín alatt az igazi énje, bár nekem idáig egész szépen megnyílt, amit nagyon díjaztam.
- Tudom... de még mindig mugli fejjel szeretek főzni... legalábbis én úgy élvezem a főzést. Tudod, megküzdeni minden egyes alapanyaggal - válaszoltam a fiúnak nevetve. Tisztában voltam vele, hogy némi varázslat segítségével sokkal könnyebb dolgom lett volna, de még ennyi idő után is inkább mugli fejjel gondolkodtam és valahogy így maradtak meg bennem a dolgok. Cézinek viszont nagyon jól állt a varázslás. Kellemes látványt nyújtott, ahogyan az alapanyagok csak úgy odarepültek hozzá és tették a dolgukat a fiú utasítására.
- Wow, ilyen jól tudsz bánni a gyerekekkel? Ezt nem is gondoltam volna... nagyon univerzális vagy - válaszoltam elmélázva. Amellett, hogy igazi szívtipró, még a gyerekek nyelvén is jól ért... kezdtem úgy érezni, hogy nem is ismerem igazán a fiú igazi énjét. Még mindig tudott meglepetést okozni olyan dolgokkal, amikre nem is számítottam.
- Én továbbra is jól érzem magam a Naviban. Nagyon rendes mindenki. Igaz, most lesz vezetőségváltás, kíváncsi leszek, hogy ki fogja vezetni a házat - feleltem a fiúnak, miközben levettem a hagymát a tűzről, hogy összekeverhessük az alapanyagokkal.
- Te aztán tényleg spontán egy ember vagy! Igaz, még én sem tudom, mit akarok igazából. Annyi már biztos, hogy Futurológia szakon szeretnék majd tovább tanulni mesterképzésben. Később pedig szeretnék segíteni a látomásaimmal a többi emberen, valamint tanító akarok lenni. Csak még azt nem tudom, hogy milyen tárgyat fogok tanítani. Ráadásul eldöntöttem, hogy Bogolyfalván szeretnék élni egy szép kis házikóban. Nem szeretnék visszatérni a mugli világba - avattam be a srácot a jövőbeli terveimbe.
Láttam, hogy a fiú hirtelenjében megdöbben a főzési képességeimet, amelyet egy széles mosollyal nyugtáztam, aztán vártam, hogy mi lesz a következő lépés, miben segítsek neki, hiszen már a hagyma dinszteléssel is készen voltam.
|
|
|
|
|
