Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy asztalnál az ablak mellett késő-késő délután | #ohnononoGIF



Már ahogy odanézek, furcsa valami. Meg nem mondanám, mi. Az idős varázsló nyilván elfelejtett valamit, ezért állította meg még a lányt. Igen, nagyon böngészi a menüt. De... várjunk csak... Mi van Lauval? A profilját látom csak, de ahogy néz, az egész tartása... Mi baj van? Rögtön összeszökik szemöldököm és közvetlenül ezután ráébredek: a férfi fogja őt. Fogja a karját. Szerencsére mindez durva gyorsan végigfut bennem és már pattanok is fel helyemről, sietve szedve lépteimet feléjük, meglepően hamar odaérve ahhoz képest, milyen messze voltam.
- Uram, engedje el őt, kérem - közlöm azonnal, amint elég közel vagyok és kezem a nagypapa ráncos, hűs kezére teszem, ami barátnőm alkarjába kapaszkodik. Szavaim nem vádlóak, nem dühösek. Nyugodtak, komolyak és kérőek, ahogyan tekintetem is. A bácsi felkapja rám pillantását, rögtön visszaveszi kezét és Lau arcára néz, melyen csak most látja meg a... hát azt, hogy baj van. Ijedelemnek nem igazán nevezhető. Ez túl mély ijedelem ahhoz, hogy kiüljön rá. Inkább ledermedés.
- Bocsánat, én nem... - szabadkozik, lekapott szemüvegét morzsolgatva.
- Nincsen semmi baj - rázom meg a fejem, finoman elmosolyodva, biztosítva afelől, hogy nem tehet róla. Hiszen nem tudhatta. Az egész kis asztaltársaság nagy szemekkel, ki értetlenül, ki sajnálva pislog ránk, főleg barátnőmre, akinek megsimogatom a vállát és tekintét keresem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

A kellemetlenségek sora akkor indult, mikor elvállalta a gazdasági igazgató posztot. Azt mondták, jó lesz, azt mondták, nem bánja meg. Most azonban, nem kevéssé kimerülten, éhesen és rohanva, amikor hátrébb lép, hogy megszemlélje a teljes menüt, valaki egyszerűen nekimegy. Ez alapvetően semmi problémát nem okoz, hiszen elnézést kérnek, majd minden folyik tovább a megszokott medrében, csak hogyha a képletbe belehelyezünk egy forró kávét, akkor hirtelen minden felborul.
Jules, szokásától eltérően nem ripakodik rá a felszolgáló lányra, ellenben stílusa és flegmán odavakkantott szavai kellően hatásosak ahhoz, hogy az újonc szemei könnybe lábadjanak. A nő szíve szerint megrázná az alkalmazottat, hogy ugyan térjen már magához és ahelyett, hogy itt bőg, talán oldja meg a kialakult helyzetet. Mielőtt azonban szóra nyithatná száját, egy férfi jelenik meg, míg beosztottja úgy suhan el a tett színhelyéről, mintha sohasem járt volna ott. Bocsánatot kérni meg majd én fogok holnap. Az elhangzó kérdésre felhorkant és keresztbe fonja karjait maga előtt, láthatóan a balhé még csak most kezdődik.
- Igen, jó lenne a kisasszony számára egy szemüveg, mivel nyilvánvalóan az orráig sem lát - hozzáteszem, Jules kivételesen tényleg ártatlan. A hátralépést senki se úgy képzelje el, hogy beállt az út közepére, tulajdonképpen a háta mögött még egy komplett hip-hop csoport is ki tudna bontakozni, ha igazán akarna. Miközben előhalássza pálcáját és bosszúsan eltünteti a foltot, egyre jobban megy fel benne a pumpa. - Ami pedig a kedves hölgy kiszolgálását illeti, illenék megtanulnia elnézést kérni. Higgye el, jobban jár, ha Ön segédkezik neki ebben, mintha én - negédes, ámde gúnyos mosolya egyenesen Bánki velejéig hatolhat, ha nem kellően immúnis a női nem támadó és lekezelő modorára. Merthogy Morticia ennél kedvesebb már nem lesz, az biztos.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Mellkasom szaporán emelkedik és süllyed, még is olyan, mintha nem kapnék levegőt. Szédülni kezdek, és elhomályosodik minden. Semmit nem látok, csak az egyre jobban zakatoló szívverésemet érzékelem, és tudom, hogy ez most pánik a javából. Ez most olyan, hogy ha nem enged el akkor el fogok ájulni az oxigénhiánytól, és attól hogy nem talál jobb utat az agyam. Csak így tud megvédeni ettől az állapottól.
Fogalmam sincs, hogy mi zajlik körülöttem, monoton zúgást hallok, amitől borzasztóan fáj a fülem és mindenem. Egyetlen dolgot érzékelek csak: a veszélyt. Hogy még mindig határozottan és erősen tartanak, hogy nincs lehetőségem menekülni. Kihagy párszor a légzésem, de már észre sem veszem az égető oxigénhiányt. Olyannak tűnhetek, mintha nem is tudom, sóbálványátkot szórtak volna rám. Csak éppen nem stimmel a dolog, mert nem vagyok teljesen mozdulatlan. Szemhéjam meg-megrebben néha, és hamarosan az ájulás küszöbén reszketni is fogok. De akkor már késő. Jézusom, már most késő.
Se nem látom, se nem hallom a megmentőmet, sőt azt sem, hogy lekerül rólam a kéz, ami fogva tartott. Semmiféle változás nem észlelhető rajtam, leszámítva, hogy mostanra már falfehér vagyok. Az egyre inkább engem körülölelő semmibe egy új érzés érkezik. Ismét hozzám érnek, de ez nem ront a helyzeten. Ez nem rossz. Egyáltalán. Ismerem ezt az érintést. Minden porcikám tudja, hogy Thomas az, de képtelen vagyok megmozdulni vagy akár úgy egyáltalán látni bármit is. Csupán annyira futja tőlem, hogy megrebben a szemhéjam, sípolva kapok levegő után, majd hirtelen túl gyorsan, túl kapkodva próbálom megtelíteni a tüdőmet. Már ez is valami, ez is haladás.
~ Ne engedj el, ne menj el! ~

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Eszem ágában sincsen sehova sem menni.
Feldúl az, ahogyan látom őt, viszont ilyenkor képtelen vagyok magammal foglalkozni. Rá figyelek egyedül, semmi és senki másra. Olyannak tetszik, mint aki akármelyik pillanatban összeeshet. Nyugtatóan simogatom őt, ám tekintetét hiába kutatom, nem akad össze az enyémmel. Alig van eszméleténél.
- Gyere - kérem lágyan és vonom őt magammal. Nem messze, éppen csak a családdal szomszédos, üres asztalhoz. Utánunk is pislognak kicsit, aggódón.
Lenyomom a székre és odahúzom közel a másikat magamnak. Leülök, térdem combjai közt, jobbom kezét fogja meg, balom arcára simítom. Vajon... hoznom kéne neki valamit? De nem akarom itt hagyni. Szerencsére a fiatal kolléganője észreveszi, hogy valami nem stimmel és odalép érdeklődni, mi a helyzet és tud-e segíteni.
- Rosszul lett kicsit. Tudnál neki hozni egy pohár vizet esetleg? - kérem meg rá, ő pedig már el is illan érte, közben kitérve a vendégekhez is, nyugtatva őket mind Lau állapota felől, mind pedig megígéri, mindjárt intézi a rendelésüket, ám ők kérik, hogy először törődjön nyugodtan a másik pincérhölggyel, ők nem sietnek sehova. Visszakapom tekintetem barátnőmre és simogatom tovább, szelíden mosolyogva rá. - Minden rendben - susogom neki közben.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Igyekszem a simogatásra koncentrálni, egyrészt amiatt, mert biztonságot sugall teljes mértékben. Hogy már nem vagyok veszélyben. Másrészt pedig amiatt, mert ez egy szabályosnak tűnő ritmus. Tehát pont olyan, ami nekem jelenleg nem megy. Erre figyelek hát, már amennyire tudok figyelni, hátha sikerül a szervezetemnek alkalmazkodni hozzá. A légzésemnek, vagy a szívverésemnek, mindegy. Valamelyik tegye meg.
Mintha víz alól jönne a hang, aminek az értelmét nem fogom fel, ám azt már igen, hogy mozdulnom kell. Követem, anélkül, hogy felfognám hogy mi is történik. Csak megyek, ahova irányít, leülök, amikor azt a jelzést kapja a testem. A helyváltoztatástól viszont szédülni kezdek, így lassan lecsukódik a szemem. Végre, egy kis megnyugvás, már borzasztóan fájt, hogy kikerekedett szemmel meredtem a semmibe. Egy pillanatra megrezzenek, amikor hozzám ér, megkönnyebbülésemben. Kezd lassan megtelni a világ hangokkal, illatokkal. Nyilván látni is több mindent látnék már, de egyelőre csukva tartom még a szememet.
Valaki jön, valaki mond valamit, Thomas is mond valamit, nekem pedig mozdul a balom, amit a kezében tart, ujjaim felülről átfogják a csuklóját, erősen szorítva azt. Finoman megmozgatom a hüvelykujjamat, amíg meg nem érzem rendesen a pulzusát. Szaggatottan szívom be a levegőt, majd a továbbiakban mélyeket lélegzek, egyfajta ütemhez igazodva, aminek ritmusát az ő szívverése határozza meg. Ha képes lennék számolni, akkor azt is meg tudnám mondani, hogy meddig tart a belégzés és meddig a kilégzés.  Ahogy erre figyelek szépen fokozatosan kezd visszatérni a szín belém, csökken a szúró fájdalom, tisztul ki a köd.
~ Tudom ~ akarnám mondani, de hiába is próbálkoznék vele. Kinyitom a szememet, tekintetem még zavaros, ám a lényeget azt tisztán látom. Őt. Csak nézek a barnáiba, és próbálok minél előbb megnyugodni. Még nem fogom fel, hogy talán a fél pizzériázó most azt lesi, hogy ez meg mégis mi volt. Még csak Ő van, Ő aki gondoskodik arról, hogy ne omoljon össze a világ körülöttem, hogy ne szippantson be a semmi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Nézelődnek felénk jópáran, ám ahogy látják, hogy leültünk és hogy én gondoskodom a pincérlányról, egyre ritkulnak az erre tekintéseik. Figyelem barátnőm falfehér arcát, ahogy lehunyt szemmel üldögél. Odakapom kicsit pillantásomat csuklómra nyomódó ujjaira, aztán elmosolyodom, mikor ügyesen lélegezni kezd. Szinte csinálom vele én is, bár én csak orromon át és visszafogottabban, nem tudva róla, hogy saját szívverésemet követem rajta keresztül. Saját szívverém, aminek különben baromi fura most az üteme, de ez most mellékes.
Jobban elmosolyodom, mikor kinyitja szemét. Látom rajta, hogy kábult még. Nem baj, idő kell ehhez. Addig maradok így vele, ameddig csak szkséges. Érkezik közben vissza a másik felszolgáló. Odaadja a vizet, megköszönöm neki, méregeti picit Laut, aztán már ott sincs. Törődik a vendégekkel.
- Igyál kicsit - engedem el őt, hogy egyik kezemmel a poharat a fogjam, a másikkal pedig a szívószálat a szájához illesszem. Mikor bekapta, felszabadult jobbommal karjára simítok, aztán mikor megvan a pár korttyal, félreteszem az innivalót az asztalra, visszafordulva ismét hozzá, kezeimbe fogva kezeit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Az a baromi fura ütem az enyémhez képest teljesen normális, követendő. De csillapodik szépen lassan az enyém is, vagy legalábbis nem hagy már ki annyira. Hamarosan a szememet is ki tudom nyitni, bár beletelik némi időbe mire eljut a tudatomig például a mosolya. Ez is alátámasztja a szavait, minden rendben van.
Oké, még sincs rendben, elenged. Miért enged el? Átsuhan a tekintetemen a kétségbeesés, elvétem a légzés ütemét is, és olyan sebességgel nyúlok az övé után, mint valami csiga. Ami hátrafelé halad, pedig előre akar. Szóval mire akár feltűnhetne, hogy én amúgy a keze után kapok ám, már kerül is a szívószál a számhoz. Ezzel egy időben jön a felismerés, hogy mit mondott. Igyak. Oh, oké, akkor ezért engedett el, jól van.
Okoz némi nehézséget, mire ráveszem a zsibbadt agyamat a műveletre, de hamarosan már aprókat kortyolok. Biztos, ami biztos alapon. Nem is bánom különösebben, hogy eltűnik a látóteremből a pohár, sőt, tulajdonképpen örülök is, hiszen így a kezei az enyémekre kerülnek. Aprót rándul a szám sarka, mosolyra szeretne húzódni, de fárasztó ez a mozdulat. Márpedig azt a kevés kis energiát, amit eddig sikerült összekaparnom nem erre szeretném elhasználni.
- Köszönöm – lehellem alig hallhatóan. Nem csupán a vizet, mindent. Hogy felbukkant a semmiből – nekem legalábbis úgy tűnt -, hogy valahogy megszüntette a pánikot kiváltó okot, hogy itt van és gondoskodik rólam, hogy segít megnyugodni. Valahogy a kollegákkal is elrendezhette a dolgot, hiszen most már kezd bevillanni, hogy járt erre a kolleganőm, a víz is nyilván tőle van. És ahogy lassan visszaáll minden a normálisba, már eszembe jut több kellemetlen dolog. A vendég például, biztos a frász törte ki, hogy a munkahelyem kellős közepén sikerült pánikrohamot kapnom. Amit már nagyon régen nem tettem, el tudtam kerülni. És legfőképpen az, hogy Thomasnak ezt úgy végig kellett néznie. Szomorkásan, sajnálkozón nézek hát rá, majd picit lehorgasztom a fejemet egy nagy sóhaj kíséretében.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Pillangó-varázs Étterem és Teaház

új tanév első hétvégéjén |o

Ezzel nem egészen értek egyet, de nem szállok vitába. Mármint azzal, hogy JG ne lenne valaki kedvenc tanára. A többihez nem igazán tudok hozzászólni, elvégre nem veszek részt sem korrepetálásban, sem fakultációban semmiből sem, így tényleg, fogalmam sincs, hogy csinál-e ilyeneket. De mint a mellékelt ábra mutatja, egyáltalán nem ez alapján választom ki, hogy melyik tanerőt avatom be az ilyen dolgokba.
Bele is gondolok, mind a szóbéli, mind pedig a testbeszédéből áradó bíztatás miatt.  Bár lényegesen egyszerűbb kizárni pár opciót, semmint azon agyalni, hogy mi az ami tényleg nekem való lenne.
- Pedig milyen jól hangzik, elég nyugis szakma lehet – vigyorodok el a példán. Virágterapeuta, ez nagyon klassz. Nem hiszem, hogy létezne ilyen, hacsak nem a terromágiát nem nevezzük annak. Ők vannak szorosabb kapcsolatban a növényekkel. És tessék, már megint az elemi mágiánál tartok. Töprengővé válnak a vonásaim, ahogy ráeszmélek, hogy folyton visszakanyarodnak ide a gondolataim, de egyelőre félrerakom őket. Kortyolgatok inkább tovább a teámból, ami hamarosan el is fog fogyni. Kár, pedig ízlett.
Ó, jól van, nem baj, hogy letámadtam ezzel a témával. Ennek örülök, főleg mivel nekem segített, még ha látszólag semmivel sem lettem okosabb. Csöndesen iszogatok tovább, ám közben figyelem a tanárnőmet, ahogy töprengővé válik, majd mintha gondterhelt lenne. Azt nem hiszem, hogy valamiféle halaszthatatlanul fontos dolgot szabotáltam volna, hiszen akkor mondta, volna, hogy nem ér rá. Most sokkal inkább tűnik olyannak, mint aki ki akarta szellőztetni a fejét. Azonban nem érzem helyesnek efelől érdeklődni. Mégha tudnám is finoman tenni, akkor sem. Éppen befejezem a teámat, és teszem vissza a poharat, amikor olyan hirtelen mozdul meg, hogy először megrázom a fejemet egy picit, próbálva kikerülni a gondolataimból.  Receptet? Milyen receptet?
- Öö, azt hiszem nee… ó, de, igen, nekem! – felelem útközben hangsúlyt változtatva, ahogy eszembe jut a dolog. Jaj hát dehogynem! Igaz, hogy csak körülírni tudtam azt az almás morzsás sütit, amibe belül vannak az almadarabkák és valamiféle forró vaníliaszósszal van az egész leöntve, de amint megemlítettem az angol nevét, már képbe is került a tanerő, és rögtön meg is nyugtatott, hogy egyrészt tudja miről beszélek, másrészt pedig dehogynem tudja nekem megadni a receptjét.
Most persze megint nagyon örülök, hiszen nagyon kíváncsi vagyok arra a finomságra, már egy jóideje. Hamarosan össze is szedelődzködünk, kifizetem az italainkat, és elhagyjuk a teázót, hogy a nyakunkba szedjük a falut. A kedves kis házikó előtt én megállok, nem szeretnék zavarni igazából, úgyhogy inkább kint várom meg, amíg visszatér Jang a pergamennel, amit hálásan megköszönök neki. Meg a kellemes teázást is, és további szép napot kívánva indulok visszafelé az utcán.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Ott tartom a szívószálat, poharat nála, amíg nem kortyol szépen párat. Érzem, hogy ezt sem fogja tudni gyorsan megtenni, de nem is kell. Végül csak meglesz, ennyi elég is most, a víz félre kerül. Jobban érzem magam tőle én is, hogy foghatom őt ismét.
Hálájára még jobban elmosolyodom, hüvelykujjammal megsimogatva kezét, és nem teszek egyebet, mint itt vagyok vele. Nézegetem őt. Nem bámulón vagy kutatón. Simán csak pislogok rá, ahogy szoktam. Kérdőn húzódnak aztán össze a szemöldökeim, amikor úgy elkomorul és lesüti szemét. Pedig úgy tűnt, kezd magához találni. Kezd jobban lenni. Már sápadnak sem olyan sápadt.
Nem akarom faggatni, kérdezgetni. Azt szeretném, hogy a saját tempójában helyre rázódhasson. Aki elesett, sem kell rögtön felrángatni a földről. Hagyni kell neki feldolgozni, hogy lent van és úgy álljon talpra, ahogy ő szeretne. Legalábbis szerintem. Én azt szeretem, ha így segítenek nekem és eddig mindig, ha én eképpen segítettem, úgy vettem észre, jót teszek.
Igen, láttam, mi történt vele. Azonban egyelőre ezt valahol mélyen lent tartom magamban. Akármilyen különös, nem láttam még pánikrohamát eddig. Csak tudtam, hogyan viszonyul az érintésekhez általában. Hogy mi történik vele. Elmondta nekem, én pedig hittem neki. Nem kellett tanúság hozzá, hogy tényként kezeljem. Ám még nem éltem át soha ezelőtt. Ennyire markánsan biztos nem. Ennek nyilván az is az oka, hogy mikor együtt vagyunk, máshogy viszonyulnak az emberek hozzánk. Nem ér hozzánk feltétlenül olyan, aki egyébként tenné, mert látja, hogy tartozol valakihez, legyen az kedves, barát, családtag. Szóval mindössze véletlen kis koccanások voltak, amiknél jelen voltam, és ezek ilyen erős, látható pánikot nem hoztak magukkal. Ezúttal viszont tanúja voltam. Még ha ezt tényleg el is nyomom egyelőre, így pedig még csak sejtésem sincs róla, mi aggasztja most.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Jól esik a kedveskedő simogatása, a figyelme, a jelenléte. Hogy pontosan ugyanúgy viselkedik, mint egyébként. Nem aggódóan néz vagy kétségbeesetten, vagy tanácstalanul, hanem úgy, mint mindig. Normálisan. Minden rendben van, itt van velem. Csak ... itt van velem és ez pontosan az, amire szükségem van.
Az elkomorulásom tökéletesen jól kifejezi azt a tényt, hogy kezdek jobban lenni. Hiszen legalább valami reakció már megfigyelhető rajtam. Tudom, hogy szeretné tudni miért vágok ilyen arcot, de egyelőre még a légzésemre koncentrálok, és próbálom összeszedni az erőmet. Már el is felejtettem, hogy mennyire kimerítő egy ilyen pánikroham. Már nagyon régen nem éltem át hasonlót. Rossz érzés az volt, szédülés meg ilyesmi, de akkor tudtam tenni ellene. Igaz, akkor nem is fogtak, csupán hozzám értek. És akkor nem ért ennyire váratlanul. Ismét mélyeket lélegzek, de már nem pánikszerűen. Jobban vagyok.
- Nem figyeltem. Nem figyeltem – mondom ki végül a fejemet csóválva. A hangom tökéletesen illik a sajnálkozó arckifejezésemhez. Figyelnem kellett volna, mindig figyelek. Mindig. Kivéve, amikor vele vagyok ugye, de akkor nem is kell. Akkor esélytelen, hogy megtörténjen hasonló. De most ugyan itt volt, mégsem vele voltam ugyebár. Meg amúgy sem azért nem figyeltem, mert tudtam, hogy itt van. Fogalmam sincs, hogy miért nem figyeltem.
– Észre… észre kellett volna vennem a mozdulatot. Tudnom kellett volna kezelni és nem ledermedni – suttogom alig hallhatóan. Azt hittem, hogy már haladok, hogy javul a helyzet, hogy talán már nem is fordulhatnak elő már ennyire erős rohamok. És most tessék, kiderül, hogy tévedtem. És mindezt végig kellett néznie neki is. – Sajnálom.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #imherewithyouGIF


Mondani fog valamit szerintem. Úgy tűnik nagyon. Jól van, én megvárom. Néha arcát nézegetem, máskor kezeinket és van olyan is, hogy körbepillantok kicsit, és mikor tekintetem találkozik egy-egy kollégájáéval vagy éppen a szomszédos asztalnál ülőkével, bíztatóan rájuk mosolygok.
Nem figyelt? Mire nem figyelt? Próbálom összerakni, viszont nem akarok sejtelmekre támaszkodni. Szerencsére mondja is tovább és világossá válik nagyjából. Viszont rögvest fejrázásra is késztet.
- Nem. Ugyan. Nem tehetsz róla - simít fel jobbom karjára. - Nem vehetsz mindig mindent észre. Nem lehetsz mindig résen - próbálom megértetni vele, hogy már csak az hiányzik neki, hogy még magát okolja. - Ne emészd ezen magad! - mosolygok rá, tovább rázva a fejem.
- Ez... ez ritka, nem? Mármint, hogy... hogy nem veszed észre - feltételezem, csakis abból, amit most elmond, meg ahogy ostorozza magát. Ha mindig ez lenne, nem tenné ennyire, gondolom. - Dehát előfordul. Néha előfordul. Ez megesik. De... semmi baj - vonok vállat, próbálva valahogy elvenni a dolog súlyát a számára. Remélem, az ő számára! Nem pedig a magaméra. Remélem, nem azért terelem afelé, hogy semmiségként kezelje, mert én azt szeretném, ha semmiség lenne! Ha túl lehetne lendülni rajta. Ugye nem ezért csinálom? Ugye az ő helyzetét akarom könnyíteni, nem a magamét? Persze, hogy azért. Persze, hogy szeretném, ha jól lenne. Ha nem törnének rá ilyenek. Ha nem kéne ilyesmit átélnie. Hiszen a legjobbat kívánom neki és csakis azt. Viszont... ettől függetlenül talán azért is szeretném eljelentékteleníteni, hogy nekem se kelljen törődni ezzel. Lehetséges ez? Nyelek egyet és lágy vonásaimba halovány feszültség költözik, ahogy a vész már szerencsésen múlik, és én ráérek kicsit magamra is figyelni. Jobb lenne, ha nem érnék rá.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Jól látja, próbálkozom legalábbis mondani valamit. Próbálkozom újra normális lenni. Mondanám, hogy próbálom elfelejteni, de ez már kicsit nehéz. Vagyis maga az eseményt azt könnyebb, a rossz érzést azzal kapcsolatban, hogy meg kellett volna előznöm, na ezt nehéz kiűzni a fejemből.
Azt mondja nem tehetek róla. Megrázom a fejemet én is, hiszen csak én tehetek róla. Ez az egész csak miattam van. Mert nem tudom kezelni ezeket a helyzeteket, mert képtelen vagyok kiszakadni ebből az egészből, hogy bántani akarnak, hogy bántani fognak és én tehetetlen vagyok. Holott már hónapok óta ezen dolgozom a dokival, hogy nem vagyok az. Hogy igen is, hogy tudok tenni ellene, hogy növeljük az önbizalmamat, hogy legyen valamiféle forgatókönyvem az ilyen helyzetekre. És működött, mindaddig, amíg ilyen erőteljes, éles helyzetbe nem kerültem.
- Ritka – válaszolom szűkszavúan. Az, azonban az lenne a lényeg, hogy ne is kelljen ennyire figyelnem. Elveszem az egyik kezemet az övéből, hogy remegve ugyan, de a pohár után nyúljak. Örülnöm kéne, hogy már ez is megy. Gyorsabban nyerem vissza az uralmat magam felett, mint szoktam. De ez az érzés várat magára, egyelőre csalódott vagyok. Iszom pár kortyot a vízből mielőtt elmondom neki, hogy miért is ekkora nagy baj ez most, végig a poharat figyelve. – Azt hittem, vagyis azt reméltem, hogy jobban haladok. Hogy ilyen helyzetbe is tudok tenni valamit. A könnyebb szituációkba tudok. Azt hittem … de tévedtem.
Elhallgatok megrázva a fejemet. Nem, hagyjuk inkább. Most inkább csak tovább lépnék, majd rágódom ezen máskor, amikor nem a fél munkahelyem engem les. Majd ha egyedül leszek, mert nem szeretném tovább ezzel sokkolni a barátomat. Éppen elég rossz az, hogy végig kellett néznie ugyebár.
- Majd … majd megbeszéljük Rileyval, kitalálunk valamit, hogy mi a probléma, hogy így most miért nem ment. Majd … majd csak jobb lesz. Mindenesetre sajnálom, hogy tanúja voltál egy ilyennek. De, legalább nem ájultam el – próbálom valahogy pozitív irányba terelni a gondolataimat, hogy ne aggódjon vagy ilyesmi. Fel nem fogom adni, mert van haladás, csak lassabb, mint hittem volna. És tényleg hasznos lesz majd mindaz, ami most történt. De ettől függetlenül akkor is azt kívánom, hogy bár ne történt volna. És azt is nagyon remélem, hogy soha de soha többet nem kell így látnia Thomasnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

egy szép vasárnapon| o

Nem, nem értettem őt félre. Viszont kicsit más szemszögből is megvizsgálom a dolgot, ami nem is biztos, hogy igaz lesz rájuk nézve. Mint mondtam, általánosságban nyilatkoztam, nyilatkozom. Nem ismerem a fiút, semmit nem tudok róla, így nem fogok konkrét következtetéseket levonni.
Felszalad a szemöldököm az indoklását hallva. Nem igazán érdekel, hogy egykorúak vagyunk-e vagy sem. Az sem érdekel, hogy egy évfolyamban járunk. Amin igazából kicsit meghökkenek az az, hogy szép pár vagyunk. Ezt most mégis hogy érti? Meg azt, hogy összeillő? Mi alapján? Sajnos nekem a szép meg összeillő párról így hirtelen az ugrik be, hogy jól mutatunk együtt, tehát külsőségekről van szó. Vagy ha nem is arról, hát akkor is édes-keveset tud csak rólunk. Ahogy rólam is. Abban amúgy igaza van, hogy remekül kiegészítjük egymást, meg abban is, amúgy hogy összeillünk. Csak Dana ugyebár a jéghegy csúcsát látja csupán. Nem tudom, fura nekem ilyeneket mondani egy párra, én szerintem soha nem fogom azt hangoztatni hogy két emberke milyen jól összeillik. Mert hát mit tudok én? Lehet hogy látszólag tényleg ők a tökéletes pár, amúgy meg úgy teszik tönkre egymást hogy csak na.
- Szerintem nem ismerem – vonok vállat végül, reagálva az első dologra, ami eszembe jut az elhangzottakból. Majd érdeklődve hallgatom azt a bizonyos nagy találkozást. Nem mondom, szép kis sztori, igazából illik is Danához, ő aztán nem az a szokványos, unatkozós fajta. Mindazonáltal nagyon megdöbbenek. Mi az, hogy csak úgy megcsókolja? Vadidegen, akkor látja először a lányt és fogja magát és megcsókolja? Ez … így nem helyes.
- Hogyhogy csak úgy megcsókolt? – térek gyorsan vissza erre, miközben igyekszem arra gondolni, hogy talán Dana adott olyan jelzést, vagy nem is tudom, szóba került a dolog, vagy véletlen szájrapuszi volt, vagy akármi. És nem csak úgy macsón megcsókolja engedély vagy beleegyezés, vagy valamiféle ismeretség nélkül a lányt. Az nyilván való, hogy tetszik neki a fiú, különben biztos, hogy jól leteremti, vagy felpofozza, nem pedig ott marad még beszélgetni és hagyja hogy megint megcsókolja. – Te hívtad őt randira? – érkezik a következő kérdésem. Most már teljes kifejezéstelenség költözik az arcomra. Én már nem is tudom, hogy mit szóljak ehhez az egészhez. Furcsa, nagyon furcsa. Azt pedig nagyon nem illik megkérdezni, hogy ’mond te véletlenül nem ittál valami szerelmi bájitalt?’. Úgy pláne nem, hogy Dana milyen boldognak, vidámnak tűnik. Helyes srác, lehengerlő stílussal. Ehgen, erre már rájöttem. Én részemről veszélyesnek is tartom így látatlanban. De ezt nem kötöm a lány orrára.
- A csónakázás az klassz lehetett. És van már valami tervben, hogy hova mentek legközelebb vagy mit csináltok? Miket szeret csinálni? – Dana mondd, hogy többet tudsz róla annál, hogy jól néz ki és olyan dumája van hogy totál levesz a lábadról! Mondd, hogy csak rémeket látok!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Észrevételeztem, hogy Lau kissé meglepődött a szép pár hallatán. Pedig nem csupán külsőségekre gondoltam, hanem arra, hogy nagyon összeillenek. Már egy jó ideje együtt voltak, szóval biztos voltam benne, hogy minden téren remekül kijönnek- Mármint egymással, még a nehézségek ellenére is.
- Ezen nem csodálkozom, szerintem sokan nem ismerik - feleltem a barátnőmnek titokzatos mosollyal.
- Hát, mert gondolom jól esett neki. Meg nem az az anyámasszony katonája típus. Nekem is jól esett, nem tagadom - feleltem Laurának nagy beleéléssel. Igazából nem kért semmilyen engedélyt hozzá, de ezzel semmi baj nem volt.
- Egyébként iszonyat jól csókol - meséltem neki nagy beleéléssel.
- Bizony, én hívtam randira, mert szerettem volna még vele találkozni, és féltem attól, hogy sosem látom újra - néztem Laura szemébe álmodozva.
- Persze, ha nem akart volna, akkor nem jött volna el - tettem hozzá határozott hangnemben, hiszen nem csak rajtam múlt az egész szituáció.
- Nos, nem tudom, hogy hol lesz a következő randi meg hogy milyen lesz, majd alakul magától az egész. Bízom benne, hogy minden úgy alakul, ahogy lennie kell - válaszoltam meg Laura kérdését. Egyébként a lány nagyon rátapintott a lényegre, hiszen minden képlékeny volt, nem tudtam, hogy mi vár ránk a közeljövőben, azt sem, hogy hogyan fog alakulni a kapcsolatunk. Ennek ellenére pozitív maradtam, és bíztam benne, hogy minden a legjobbak szerint alakul majd. Egyelőre azonban nem tudhattam semmit sem, mindez ugyanis a jövő zenéje volt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Meglepett, hogy ennyire nyugodtan állt hozzá, hogy egy idegen pasas zargatja. Lehet én már odabasztam volna kettőt magamnak, de ugye ez egy cukrászda, meg egy falu. Mindenki szeretet, béke meg bárányfelhők körében él. Általában.
- Ja, ezt ismerem, rengeteg helyen éltem, jártam kiküldetésen és itthon a katonasággal, az aurorokkal is. Laktam a híd alatt is, tök nagy bulik ezek, de ez nem olyan lényeges - legyintettem is, mert nem azért jöttem, hogy elmeséljem mi meg mennyire nagy szám. Egész el is nevettem magam azért ezen a besűrítésen. Az alapján amiket mesélt olyan nagyviláginak tűnt, az jó. Nehéz azokkal, akik így se erre, se arra. Értitek, mit kezdjek valami olyannal, mint akik a nejemnek próbáltak korábban udvarolni.
- A nejem animágus, egy kutya az alakja, úgy találkoztam vele először, vicces sztori, szeretem ezt, ünnepekkor van az évfordulónk is - bólogattam magam elé, aztán megláttam Hattiet meg a kék loboncát és kértem tőle egy fehércsokiból készült forrócsokit. Egész rákívántam itt ülve az isler mellé. - Dávid? -  a kérdésemkor az a kis vidámság elpárolgott, a mosolyom inkább döbbenet vette át. Megköszörülve a torkom végül csak igyekeztem átlépni ezen. Zavart lettem azt hiszem, éreztem a verejtéket a tarkómon és a homlokomon, meg is dörzsöltem a halántékom, majd megrázva a fejem éreztem a zsibbadást, ami régebben a csengés jöttét adta. Sosem volt csengés, te fasz. Aztán az az ugatás szerű hang mozgatott ki, egyből rá is néztem értetlenül.
- Ez mi volt? - teljesen elvonta volna a figyelmem ha nincs előttünk a papír és nem erősít meg.
- Nem volt? Nem beszéltek már? Nekem nem volt szerencsém még megismerni őt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

Előző héten rendesen eltette magát, így ezen a hétfőn már igyekezett újra felelős felnőttként viselkedni. Reggel elvitte a lányokat az előkészítőbe, utána a kaszinóban járőrözött leginkább, csak kétszer ült le a black jack asztalhoz osztani. Ahogy végeztek a lányai a sulival, haza vitte őket, majd visszament még egy kicsit a kaszinóba. Megvárta a hat órát, csak akkor tette le a lantot. Ahelyett, hogy egyenesen hazament volna, kivételesen nem a pubba, de még csak nem is a csárdába tért be.
A terve szerint kivételesen nem rohan, hanem leül a cukrászdában, elfogyasztja Hattie egyik kreálmányát és még haza is fog vinni párat, hogy örüljenek a gyerekek. Meg a húga. Legfőképpen a húga.
Így hát kikérte a tripla csokis csodát, helyet foglalt egy ablak melletti asztalnál, és... elővett egy újságot. Halál nyugodtan kezdte el böngészni a sport részleget, hátha talál valahová felvételt, vagy hasonló. Nem nézelődött, kivételesen nem számított arra, hogy bármilyen ismerőssel találkozna.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Innen már nincs menekvés, a nő az övé mindenestül, s hogy ez mennyire így van, annak tekintete árulja el. Ahogy a hűvös tenyér tarkójára simul, kellemes bizsergés fut végig gerincén, ezúttal azonban vélamágia nélkül mosolyodik el. Így, hogy kint megbűvölte, semmi szüksége arra, hogy meg is vadítsa, neki csak az kellett, hogy Ophelia megadja magát. Ez megtörtént.
- Szemtelen vagy, de ez tetszik - olyan közel hajol a nő ajkához, hogy már szinte érezheti, ahogy Ilián formálja a szavakat. Mégsem csókolja meg, nem tesz semmi illetlen dolgot, már persze azon kívül, hogy testük egymásnak feszül, miközben a mosdó hideg csempéjének nyomja a vékony alakot. De tudna vele mit tenni! Mégis, ahogy a gyönyörű szempárba néz, nem érzi helyénvalónak. Az lenne igazán jó, ha a nő úgy kérlelné, hogy nem áll bűvöletében, ez azonban nem valószínű, hogy egyhamar bekövetkezik. Éljen tán vissza a helyzettel? Jobbja a csípőtől indulva kúszik fel a fal és a lapockák közé, hogy aztán ugyanilyen kínzóan lassan csússzon vissza, ezúttal azonban a derékra.
A könyörgés persze őt is elgyengíti, hiszen megkaphatja a nőt, akire tulajdonképpen vágyik. Ahelyett, hogy ajkukat összeérintené, borostája végigsiklik a puha arcon, míg lassanként el nem ér a hosszú, kecses nyakhoz. Oda lehel egy apró csókot, majd finoman bele is harap egy morranás kíséretében, ennél többet viszont nem tesz. Enyhe pír jelenik meg ott, ahol fogai közé szorította az érzékeny részt, de más tanúbizonysága nem akad találkozásuknak.
- Fogsz te még kérlelni vélamágia nélkül is - olyan közel van egymáshoz arcuk, hogy egy papírlapot sem tudnának közéjük csúsztatni, ekkor viszont ellöki magát a nőtől. Beletúr hajába és mindennemű köszönés vagy búcsúzkodás nélkül kilép a mosdó ajtón, hogy elhagyja a Falatozót. Nem kell a balhé, megtalálni pedig úgysem fogja ez a szőke démon - hacsak Ilián nem akarja.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Bogoly Burger

Az egész játéka a férfinak annyira abszurd, és annyira nem tudom mire vélni. Ha csak az egója miatt kell ez az egész, akkor gratulálok, megtörtént, semmit nem tudok tenni az ellen a vonzalom ellen, amit kiváltott belőlem. Mert kiváltotta, és jelenleg semmi másra nem vágyom, csak hogy érezhessem illatát, megtapasztaljam csókjának ízét, és ha lehet, akkor soha, de soha ne engedjen el. Ne szakadjon vége a pillanatnak, hanem ragadjunk benne örökre, mert az, hogy megérzem tarkóján állni az apró szőröket az nem véletlen. És ha én nem kapom meg, amit akarok, akkor bizony ő sem. A különbség maximum annyi, hogy én annyira vágyom arra, hogy megkaphassam, szinte már megijedek saját magamtól, és nem akarom elhinni az egészet. Hangjára lehunyom a szememet, és a hideg végig fut egész testemen, ami nem a hideg csempe érintésének köszönhető.
Lehelete csiklandozza ajkaimat, de nem csókol meg. Merlinre, pedig minden porcikám beleremeg abba, hogy hozzám érjem, hogy megízlelhessem ajkait, amik nemrég az én krumplimat fogyasztották olyan nagy bőszen. Megérzem érintését oldalamon, majd hátamon és sűrű pislogások közepette hagyja el ajkaimat egy nyögés, fejemet pedig hátravetem, amikor borostája végig simíti arcomat, de nem csókol meg, egyszerűen nyakszirtemet kezdi el csókolni. Ujjaim a férfi tincsei közé vándorolnak, jobb lábam kissé elemelkedik a földtől, végül az apró, de túl nagy jelentőséggel bíró harapás után Ilián eltávolodik és ismét ajkaim közé beszél.
- Talán - suttogom ajkai közé, majd pilláimat lehunyva hajolok közelebb a férfihoz, de a következő pillanatban már egyedül vagyok a mosdóban. Értetlen tekintetemet járatom körbe a helyiségen, majd hajam és sminkem rendbetétele után lépek ki a mosdóból, hogy elhagyjam az éttermet teljesen értetlen. Miért én fogom ki a vélát? Miért? Csak még egyszer találkozzunk. Csak még egyszer...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Czukorvarázs Cukrászda

A nap végén nem is vágyom másra, mint egy hatalamas adag édes kísértésre, ami elcsábít és feltölt endorfinnal. Nagyon, de nagyon, de nagyon ki vagyok merülve ezügyben. Minden órám leadtam, minden feladatomat elláttam és még Lexet is sikerült belevágnom a kádba. Igen, meg lehetne oldani ezt "fájdalom mentesen" is, ha nem épp a kedvenc, fissen felvetett ágyneműmre fekszik rá olyan sutykosan, hogy elmondani nem tudom. Valamit valamiért életem! Szóval megfürdettem. Most pedig itt vagyok a cukrászda kirakata előtt és mustrálom a kínálatot. Határozottan ki merem jelenteni, hogy fogalmam sincs mit is ennék szívesen. Így belépve és a pulthoz érve két süteményt rendelek. Egy áfonyás sajttorta szeletet és egy répatortát. A süteményekre várva félre húzódom egy kicsit és bámászkodom a pultban lévő számtalan édes és sós csemegét csodálva. Olyan szép egyik-másik mint egy igazi műalkottás. A hely zsizseg a halk beszélgetésektől, és levegője szinte nehéz a portékák illatától. Ráadásul már ide is felkerült néhány karácsonyi dekor. Furcsa szokás ez mostanság. Még december sincs de már minden az ünnepek hangulatát idézi. Nem félnek, hogy mire valóban meg kellene élni az ünnepeket már az emberek megcsömörlenek a sok girlandtól és a fények fránya tömkelegétől? Úgy látszik, hogy nem, mert mindenütt ezt látom amerre csak járok. A magam részéről nem igazán tartom a karácsonyt. Anya halála óta nem volt már olyan mint régen. Apát is csak a veszteségünkre emlékeztette és talán emiatt mostanság nem is tartottuk már meg magunk közt sem otthon. Talán ha lesz családom újra értelmet nyer a szeretet ünnepe számomra. Addig pedig eltűnődve, csendesen figyelem a díszbe öltöző világot, ahogyan most is teszem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Bólogatva hallgatom csak őt és figyelem reszketeg mozdulatait. Amit mond, arról beugrik, amikor megvertek, és hogy én is azt hittem, hogy megpróbálhatom kivédeni. Hiszen edzésen minden olyan jól ment. De éles helyzetben simán kicsúszik az ember lába alól a talaj. Viszont ezt nem kezdem most ecsetelgetni barátnőmnek, hiszen most ez nem rólam szól. Nem az én élményeimről, az én fejlődésemről, hanem az övéről.
- Az lesz - értek egyet reményeivel. Jobb lesz. Biztos vagyok benne, hogy egyre jobb lesz. Szemöldökösszevonva rázom meg aztán a fejem, hogy ne butáskodjon már. Semmi baj nincs vele, hogy tanúja voltam. Nem zavar. Mármint... nem úgy nem zavar, hogy nem gond, hogy Launak rossz. Vagy hogy rám ne lenne hatással. Csak... szóval nem baj. Ami inkább baj, az az, hogy alig érzek bármit ezzel kapcsolatban. Ez dúlt fel. A saját ürességem. Meg az, hogy megijedtem, mi történik. Nem az, hogy... a lányt sajnáltam. Istenem, ez borzalmasan hangzik. Hogy lehetek ilyen? Neki is állok kicsit kerülni barátnőm tekintetét, azt hiszem. Komolyan nem azért érzem kiakadva magam, mert ő szenved? Azért kéne kiakadva lennem. Csak éppen nem tudom mihez kötni ezt. Képes voltam azonnal reagálni és talán a leghelyesebben cselekedni, ám mindebben semmi érzelem nem volt. Mert nem tudom megfogni ezt. Nem tudom, mit él át, és még ha találnék is valamit a saját élményeim közt, amivel közelebb hozhatom magamhoz -márpedig bőven vannak olyan leblokkolásaim, amikkel ez testvér lehetne-, az sem biztosíték, hogy kevésbé lennék üres. Van, amit azonnal mélyen megélek, akár kell, akár nem, és van, amire alig rezdülök, bármilyen kemény és fontos ügy. Hogy miért is vagyok ilyen? Arról elég sok szakírás készült már és Riley is simán megfelelné. Én viszont csak rém furán érzem magam és nem tudom, milyen képet vágjak hozzá, hogy ennyihez értek, hogy ülök itt vele, a kezét fogva, miközben ő olyan törődőn, gondosan, együttérzőn nyugtat meg mindig, akármilyen felfoghatatlan nyomorom van éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Lehet, hogy jobb lenne pedig ha felhozná a gyengélkedős dolgot. Hogy pontosan ugyanezen ment át, mármint az a része ugyanaz, hogy benne is megvolt akkor ez az érzés. Hogy úgy érezte kudarcot vallott, hogy nem tanult semmit. Ha felhozná akkor lehet, hogy nem érezném úgy, hogy nem akarok erről beszélgetni sem, nem akarom hogy … nem érezném annyira pocsékul magam amiatt, hogy látott ennyire szétcsúszni. És még mindig úgy lát, hiszen mit csinálok? Itt ülök, mint egy nagy rakás szerencsétlenség, aki képtelen normálisan megfogni a poharat. És neki ezt most itt végig kell néznie. És én ezt nem szeretném, nem szeretném, hogy rosszul érezze magát vagy aggódjon vagy akármi. Sem pedig azt, hogy megforduljon a fejében, hogy vajon vele szemben is előjön-e valaha ilyesmi. Bár úgy tűnik, hogy rendben van. Nem akad ki a dolgon. Talán nem érinti annyira vacakul, hiszen tudja hogy ilyen vagyok, vannak pánikrohamaim, nagyon ritkán de vannak. És tudja, hogy ővele nincs, hogy ő meg tud nyugtatni.
Elgondolkodva figyelem őt, mert valami furcsaság van ezzel kapcsolatban. Honnan is lehetett azt tudni, hogy ő meg tud nyugtatni? Soha nem volt még ilyen, soha. Én sem tudtam, hogy nem reagálok-e vacakul az ő közelségére a nagy pánik közepette. Reménykedtem benne, és sejtettem, de biztos nem lehetettem benne. Nem hiszem, hogy ő biztosabban tudta volna. Meg ha már itt tartunk, nem is nagyon látom rajta az aggodalmat, riadalmat. A sokkhatás miatt lehet? Vagy ennyire arra figyel, hogy engem vigasztaljon?
- Te rendben vagy? A bácsi nem akadt ki? – az első kérdésem után rögtön hozzá is teszek még egyet majd körbenézek a pizzériában. A vendégek, akikre emlékszem, már szinte mind elmentek, újak jöttek a helyükre. Nekem pedig bevillan, hogy még dolgoznom kellene. Megkeresem a tekintetemmel a kolleganőmet, biccentek neki, hogy megyek. Egy pillanat és felkelek innen valahogy, akárhogy. Lényegtelen, nagyon nem hiányzik, hogy kirúgjanak. De ő szinte azonnal közelebb jön és megnyugtat, sőt mi több kioktat, hogy ne szórakozzak már, nehogy visszaálljak dolgozni erre a kis időre. Nyugodtan térjek magamhoz, majd ő megoldja, vegyem úgy, hogy én mára végeztem. Elrebegek egy köszönömöt, hiszen mi mást tehetnék, majd lesütöm a szememet, és a kötényemmel kezdek el babrálni, hogy valahogy kibújjak belőle.
Zavar ez a helyzet, nagyon. Az is hogy helyettem kell dolgoznia szegény lánynak, az is, hogy úgy kell összekanalaznia engem a barátomnak, és az is, hogy ilyen szűkszavú, hogy alig látni rajta valami érzelmet. Rajtam látszódnak. A frusztációtól elkezdve a szomorúságon át minden kivehető, még ha csak egy pillanatig is. De rajta … semmi. És rádöbbenek, hogy ezért nem akartam volna, hogy így lásson … mert félek attól, hogy éli ő ezt meg. Félek attól, hogy később vágja képen az egésznek a súlya, amikor nem leszek ott, hogy megbeszéljük.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Nem érzem magam rosszul és nem aggódom. Látom, hogy azért már kezd jobban lenni, kezd megnyugodni. Tény viszont, hogy átsuhant az agyamon mielőtt hozzáértem volna, hogy vajon megtehetem-e. Hogy nem tetézem-e a bajt. Ám ösztönösen jött. Talán előbb mozdultam már, mint hogy nekiláttam volna parázni ezen. Nem tudom, nem emlékszem. A lényeg, hogy megfordult bennem. Ám eloszlott, amint éreztem, hogy jót teszek vele. Hogy rám nem úgy reagál.
- Nem, nem akadt ki. Csak nem értette, mi történik. Meg persze, gondolom, azt hitte, valami rosszat tett, de megnyugtattam, hogy nem - magyarázom neki, igazából hosszabban, mint egyébként történt. Dehát ott és akkor a tekintetek és mozdulatok beszéltek főleg. Elmosolyodom picit, alátámasztva a részletezésem és vígasztalóan simogatom tovább barátnőm kezét. A velem kapcsolatos kérdésére direkt nem felelek. Ám tartok tőle, hogy mindjárt kell, ezért nyelek egy nagyot, ám szerencsére érkezik közben a másik pincérlány. Felpislogok rá, aztán lesütött szemmel hagyom őket beszélgetni. Kezeimet is hátrébb húzom a lánytól. Nem távolodom el, csak nem simogatom tovább. Fura így, ha közben társaságunk van. Meg már úgy érzem, a nehezén túl van és nem történik szörnyűség, ha elenegedem kicsit.
Mikor elmegy, barátnőmre mosolygok. Viszont ő ezt nem látja. Ruhájával babrál.
- Amikor... amikor megvertek, az egyik legrosszabb az volt, hogy tökre nem tudtam alkalmazni azt, amit az edzéseken tanultam. Pedig annyira klasszul ment mindig és azt hittem, talán valamennyire menni fog ilyen helyzetben is, de... dehát nem. Utána rájöttem, hogy... ez nem így működik. Más gyakorolni és más, ha váratlanul történik valami. Ahhoz sokkal többet kell gyakorolni, hogy reflexszerű legyen - állok neki mégis ecsetelni, amit az imént magamban tartottam. Mert rájöttem közben, jól szokott esni neki, ha saját példával közelítem meg. Talán nem érzi magát tőle olyan egyedül. Békés, csöndes hangon tárom elé mindezt, lágy vonásokkal. Megtörtnek, meghökkentnek továbbra sem tűnök.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

Julianne

Bánki Barnabás nem is lenne önmaga, ha értené, hogy az előtte álló nő, minek hápog, mint egy kacsa. Hát egyetlen egy mozdulatába telt csupán az, hogy eltűntesse magáról a kávét, akkor meg mi értelme van itt játszani a nagysasszonyt? Mire megszólalna a nő tovább folytatja, Bánki meg csak vág egy pofát, hogy ezzel kifigurázza a kedves vendéget.
- Köszönjük észrevételeit, majd elbeszélgetünk a kolléganővel - válaszol eléggé monoton hangon, mintha csak egy begyakorolt szöveget tolna valami gép. - Elnézést kérünk a kellemetlenségért, természetesen a fogyasztását a pizzázó állja, sőt had adjunk egy ajándék italt is a mai nap legkedvesebb vendégének - ironizál egyértelműen, ez látszik gesztusaiból is.
- Természetesen a legrégebbi felszolgálónk fogja önnek hozni, akibe már jó ideje beleverték, hogy ne törődjön a primadonnákkal - mosolyodik el gúnyosan, majd a pult mögé lép, hogy saját maga kezdje el elkészíteni a nő által kért italt. Bánki nem önmaga, bár ezzel nyilván egy ismeretlen aligha lehetne tisztában. Nem szereti a kioktató és tenyérbe mászó stílussal megáldott embereket, így most kénytelen elővenni rosszabbik énjét. Ritkaság az ilyen, bár nagyon úgy tűnik, hogy ez a hely igencsak kihozza belőle.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Bólintok egyet, amikor beszámol arról, ami nekem teljesen kimaradt. Jól van, örülök, hogy a vendég nem ijedt meg, vagy nem rendezett jelenetet vagy ilyesmi. Hihetetlen, hogy mennyire kitörlődött a fejemből, onnantól, hogy elmondták mit szeretnének, egészen addig, hogy Thomas pulzusát keresem. Ekkor már kezdett kitisztulni minden. Úgyhogy most igyekszem valahogy pótolni azokat a fehér üres részeket, méghozzá úgy, hogy nem kérem meg, hogy mesélje el pontosan mi történt. Ne írja le nekem részletesen.
- Jól tetted – felelem, majd picit töprengek mielőtt alig láthatóan elmosolyodom. Bevillan ugyanis, hogy miért nem reagáltam rosszul az érintésére. – Tudtam, hogy te vagy. Amikor hozzám értél, tudtam. Fogalmam sem volt, hogy mi történik, de ezt az egyet tudtam.
A kezét figyelem, ahogy simítja az enyémet, tovább csillapítva, nyugtatva engem. Nem érzem már úgy, hogy ezen múlik, hogy teljesen helyrezökkenjek, de rendkívül jól esik. Az már kevésbé, amikor a kolleganőm megjelenésekor elenged, de nem lepődöm meg. Nagyon ritkán érünk egymáshoz, ha nyilvános helyen vagyunk. Valószínűleg ezért is nem ölelt meg és tartott a karjaiban, hogy úgy nyugtasson meg. Mindenesetre a késztetést azt le kell küzdenem, hogy ne kapjak utána, így sokkal bizonytalanabb vagyok. De próbálom magam a megszokott dolgokkal elterelni ezektől a gondolatoktól is, meg az összes többitől. Nem túl sok sikerrel.
- Nem is jutott eszedbe semmi sem belőle? Ki-kielemeztétek Liam bácsival utólag? – kérdezek vissza halkan hosszas hallgatás után. Kezem az ölembe ejtve, a kötény megkötőjét gyűrögetem, szemem lesütve. Akkor, a gyengélkedőn, vagy utána már nem is tudom bevillant, hogy emiatt is pocsékul érezheti magát. Igazam is volt, jól sejtettem. És azzal, hogy most ezt felhozza valóban jobb, mert nem rólam meg az én esetemről van szó konkrétan. Hanem egy hasonló esettel, ami nyilván nem teljesen ugyanaz. De a lényeg stimmel. Arra, hogy többet kell gyakorolni egy kissé elhúzom a számat, majd sóhajtok egyet. Ez … nem ilyen egyszerű.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #oramiGIF


Mosolyom jelentékenyebbé lesz, ahogy elmondja, tudta, hogy én érek hozzá. Ezek szerint nem is látott akkor? Bár így visszagondolva, tényleg nem úgy festett, mint aki bármit felfogna. Meg hát nem véletlenül kérdezi, mi történt. Most fogom fel lassan, tényleg mennyire nem volt magánál.
- De. Megpróbáltam, csak egyáltalán nem sikerült - felelem a védekezési technikámat illetően, elhúzva kicsit a számat. - Nem. Nem beszéltünk róla, mert... mindegy - vonom össze a szemöldököm és sütöm le a szemem. Megrázom a fejem. Hagyjuk. Nem beszéltünk róla, ennyi. Nem tudok erről többet mondani. Mármint tényleg nem tudok, mert nincs mit, jobban meg nem akarok ezen elgondolkozni. Egyszerűen folytattuk az edzéseket. Bácsikám többször hangsúlyozta, hogy nem muszáj, hogy kihagyhatunk párat, de én szerettem volna.
Nem tudhatom, mik járnak a barátnőm fejében most, ahogy ő sem, az enyémben mik. Látom, hogy feszült még, hogy még mindig csak rendeződik, így nem is kérdezek rá egy-egy arcrándulására, rezdülésére. Nem akarom faggatni. Békén akarom hagyni. Nyugodtan figyelem, aztán szusszanva nézek körbe. A kérdéséről, hogy én hogy vagyok, már el is felejtkeztem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Lassan emelem rá a pillantásomat. Megpróbálta, ő megpróbálta. Egyszerre örülök annak, hogy ővele így volt, és érzem magam még vacakabbul, mert én meg se kíséreltem felidézni a tanultakat. Egy szempillantás alatt történt minden. Én így érzékeltem legalábbis. Az viszont ahogy elhárítja a második kérdésem végül háttérbe szorítja ezeket a gondolatokat. Miért, miért nem beszéltek róla? Egyáltalán nem is beszéltek a dologról, csak egyszerűen továbbléptek? Ezek azok a kérdések, amiket nem fogok feltenni. Most biztos, hogy nem, hiszen látom, hogy nem akar erről beszélni, sem pedig erre gondolni.
- Ez a gyakorlás meg éles helyzet dolog … ez bonyolult. Mi pusztán beszélgetésekkel próbálunk valamit kitalálni, ami működhet. Nincs igazából olyan, hogy gyakorlás. Csak éles helyzetek vannak, amikor vannak. Amiket utána kielemzünk, részletesen. És átvesszük, hogy min kell változtatni esetleg, mi lehetett a gond – magyarázom el neki egy szuszra. Ez nem egy harcművészet, ahol begyakorlod a mozdulatokat egy valakivel. Itt nincs más valaki. Itt én vagyok, meg a fejem. Tudom, hogy ő a saját tapasztalatait mondja csak el, és párhuzam vonásról szó sincs, viszont talán ennyire részletesen még nem mondtam el, hogy pontosan mi zajlik. Ó persze, meséltem én a dal dologról, meg hogy grounding-olunk meg ilyenek. De hogy egy-egy ilyen eset után mi történik azt nem. Hiszen, nem is volt még ilyen eset. Úgyhogy most elmeséltem, ha már így feljött ez a dolog.  – A gond csupán az, hogy én nem … nem fogom tudni elmondani, hogy mi történt. Azt hogy mit éreztem igen, de ezen kívül semmit. Hogy meddig tartott vagy ilyesmi. Semmit.
Kibújok nagy nehezen a kötényemből, végre csak sikerül eljutni idáig, és gondosan összehajtogatom. Szimpla időhúzás ez a részemről, semmi más. Valamiért hezitálok, pedig majdnem folytattam a gondolatmenetet, most pedig azon töprengek, hogy egyáltalán tegyem-e. De miért is? Megkérdezem és majd ő eldönti.
- Esetleg nem jönnél velem a következő terápiára, hogy segíts beszámolni erről? Már ha nem túl megterhelő, meg felkavaró felidézni magadban a történteket - reménykedve nézem őt a kérdő hangsúlyú befejezés után. Nem felelt, hogy ő hogy van, hogy ő mit élt át. Nekem feltűnt, emiatt hezitáltam a kérdés előtt. Talán kapok valamiféle választ erre is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #noproblemGIF


Oké, hát de én nem is ezért mondtam. Mégse kellett volna mondanom? Mégse hasonlít ez a kettő annyira? Vagy nem azért mondta? Különben érdekes ez, hogy itt nincs gyakorlat. Lehetne pedig szerintem. Simán el tudom képzelni. Dehát én nem vagyok szakember. Lehet, tiszta hülyeség.
- Mondjuk úgyis az a legfontosabb, nem? Mármint, hogy mit éreztél - vonom meg egy kicsit egyik vállam. Nem nyeglén, csak idomulva kérdésem könnyedségéhez. Különben válaszolnia se kell rá. Egyszerűen bedobtam ezt a feltételezést. Ám belegondolva talán tényleg idétlenség. Hiszen fontos a környezet, fontos tudni, mi az, amit főleg rosszul vesz vagy amit épp jobban. - Vagy hát... jó, nem csak az - javítom ki magam, viszont nem folytatom, mert úgy érzem, csak jártatom itt a szám és se eleje, se vége. Nem kell ennyit beszélni.
- De... akkor nem tudsz ilyenkor semmiről? - érdeklődöm meg viszont ezt, homlokráncolva. Tök kiesik neki, ami történik körülütte? Mintha elájulna?
- Hm. Hát... elmehetek, ha nem zavarok - felelek elmerengő vontatottan.
- Dehogy, egyáltalán - rázom a fejem mosolyogva. Nem megterhelő. Simán, semmi gond. Derűs kis kifejezésem halványulni kezd aztán és körbepillantok az étteremben, megfeszülő nyakkal. Leesett, mit mondtam. Leesett, hogy visszatértünk a kérdésre, csak nem vettem észre és óvatlanul feleltem rá. Persze, őszintén. Hiszen máshogy nem tudok. Remek. Inkább nézelődöm még kicsit.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Lehet, hogy nem sikerült eléggé érzékeltetnem, hogy csupán elmeséltem neki, hogy ez hogy is zajlik? Végül is ezeket a kis eseteket tekinthetjük gyakorlásnak, minden egyes fizikai érintkezést annak vehetünk. És egészen eddig nem is volt ekkora gubanc. Viszont nem szabad nagyon erőltetni a dolgot, mert csak ronthatunk vele az egészen. Emiatt nincs kifejezett gyakorlat.
- Az nagyon fontos igen, de érdemes minél jobban felidézni az egészet, hogy min siklott el a dolog. Félreértelmezett mimika, vagy hangsúly, vagy akármi. Sok mindenből tevődik össze, de igen, a legfontosabb, hogy bennem mi zajlik le és hogy miért – bólintok egyet miközben beszélek. Nem rossz feltételezés, és magától rájön amúgy is a válaszra, csupán megerősítem benne, hogy jó a logika, jól látja a helyzetet. A kérdésétől viszont elkomorulok, hiszen ez eléggé aggaszt és zavar.
- A könnyebb eseteknél tudok mindenről, csak mintha valami homályos üvegen át látnék és víz alól hallanék mindent, de rendesen érzékelek. Illetve vannak úgymond lépcsői a pánikrohamnak. Emiatt lehetne visszafordítani, hogy érzem hogy nem oké, és teszek valamit, hogy ne romoljon a helyzet. Ami most volt, az túl gyorsan zajlott, és nem volt időm leállítani, egy pillanat alatt sodródtam el az ájulás közeli állapotba. Ezért nem tudtam semmiről. Talán … talán azért, mert nem láttam a mozdulatot. És mert fenntartotta. Nem tudom – tippelgetni tudok csak, de majd Riley úgy is elmondja, hogy mi lehetett a gubanc. De talán érthető volt, amit elmondtam.
Szuper, eljön velem. Igaz, hogy nem túl boldogan ment bele, ami szerintem teljesen rendben is van, hiszen mégis csak megterh … ó, hogy nem az. Nem az? Oké, akkor nem kavarta fel nagyon az eset. Ez … egész … jó? Vagy mégse? Mi játszódott le benne? Miért kerüli a tekintetem? Mi a fene folyik itt?
- Jó, hogy nem készültél ki ettől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

LAU
egy random asztalnál késő-késő délután | #whatareliefGIF


Figyelmesen hallgatom, hogy is van ez, hogyan éli meg az ilyen eseteket. Olyan ismerős ez az egész. Nem pontosan az, ami vele történik, csak ez, hogy nem emlékszik. Honnan olyan ism... ó. Zsombi. Hát persze. Barátom emlékezetkiesései, amikről mostmár tudjuk, hogy olyankor a másik része vette át az uralmat. Azonban én jó ideig abban éltem, hogy kiesnek neki dolgok. Ő is. Dehát ez tök más, mint ami Lauval van. El is odázom magamban és visszatérek hozzánk.
- Igen? - kapom rá vissza a fejem, tekintetem.
- Nem baj? - kérdezgetem tovább, reménykedve. Kész, kitör belőlem.
- Azt hittem, hogy ez baj, mármint... azért ki kéne legyek akadva, nem? Vagy nem kell? Vagy rosszul kéne éreznem magam - tárom szét a kezeimet, miközben megered a nyelvem. Egyszerűen kiszakad belőlem, ami az elmúlt, hosszú percekben feszített. Mindez a lány kis mondatától, amit pedig ő egyáltalán nem is arra szánt, ami ténylegesen van velem. Hiszen nem tudja, mi van velem, bennem. Vagyis eddig nem tudta. De most szépen ráengedem.
- De nem érzem. Akkor nem baj, ha nem érzem? Megijedtem kicsit, persze, viszont... aztán minden rendben lett lassan - húzom fel vállaimat. - Jó, e-e-eléggé megijedtem, de... - dadogok, a dadogás ütemére fennakadó szemhéjjal, ahogy belém nyilall az az első benyomás. Ahogy hirtelen a lány teljesen más volt, mint ahogy valaha is láttam. Ahogy kiszökött az élet az arcából, a testéből. Ösztönösen mozdultam felé, teremtem ott nála. A lénye odavolt és egy kéz markolta a karját.
Megrándulok, fejem előre tolom, mint egy öklendező macska. Szám elé vonom öklöm, kitágult orrlyukaimon gyorsan szívok be egy adag, csöndes levegőt.
- Bocsánat - nyögöm csak szinte, felpattanok és elviharzok a mosdóba, az egyszemélyes kis helyiségek egyikébe. Van szabad szerencsére. Lendületesen magamra csukom és elreteszelem az ajtót.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → Vendéglátó negyed → Félszemű Kukorica Pizzéria

műszak végén, hétköznap kora este | o
 

Na, hát ez nekem nem jut az eszembe, hogy Zsombinál is ilyesmik lehetnek, ilyen kimaradások. De hé, nálam nem is szoktak lenni! Mármint nagyon ritkán fordult elő, hogy odáig fajuljon a helyzet, amiben inkább úgy dönt az agyam, hogy nem bír és nem is akar megbirkózni ezzel az egésszel. Hogy inkább lekapcsol és elájulok. Vagy mit tudom én, hogy működik ez pontosan, én így tudom elképzelni az esetemben. Na mindegy.
Hirtelen rám pillant és szinte reménykedve kérdez. Mintha … na várjunk. Ő egész eddig azon töprengett, hogy nem kellene-e kiakadnia? Nagyon úgy tűnik. Kicsit meghökkenve nézek rá, ahogy eláraszt kérdésekkel, kételyekkel. Érzelmek, végre érzelmek! És elég sok minden zajlott le benne, amit eddig elfojtott. Várok egy picit, amíg tart egy kis szünetet, hogy reagálni tudjak az elhangzottakra. Félbe nem szakítom, adja csak ki szépen magából.
- Hát, nem igazán segített volna ha te is pánikolsz, és totál kiakadsz az egésztől. Szóval egyáltalán nem baj. Gondolom azért hatással volt rád valahogy, csak … csak nem így – az meg aztán pláne szép lett volna, ha ő is rosszul érezte volna magát. Jesszusom, dehogy kellett volna úgy éreznie magát. De ha már itt tartunk … - Ez amúgy is hülyeség. Mármint az, hogyan kéne reagálnod meg érezned. Mi az hogy kéne meg kell? Te te vagy, úgy reagálsz és úgy érzel ahogy te, és nem úgy ahogy mások.
Megcsóválom a fejemet, egyrészt emiatt is, másrészt meg mert közbe már mondja tovább a dolgokat. Nem baj, dehogy baj. Nem várom el, hogy aggódjon, hogy itt pátyolgasson vagy totál kiakadjon és hőbölögjön ezen az egészen, vagy rosszul legyen, szóval semmiféle ilyesmit. Az se baj, ha nem tudja átérezni hogy én mit éltem át, hogy nem érti hogy mi játszódik le bennem. Elmondom amennyire tudom, és itt van mellettem. Mindig itt van mellettem. Ennyi, ennyi elég. Csak ... ne zárja teljesen magába ezeket, ne zárjon ki.
- Nem baj, sose baj hogy úgy érzel ahogy. Tényleg? – mosolygok rá megnyugtatóan, majd rögtön érkezik is a meglepődött kérdésem. Eléggé megijedt? Hát, ez eddig totál nem jött le. Hiszen tényleg, annyira hamar ott termett. Vagy lehet, hogy nekem tűnt csak hamarnak? Megzakkanhatott az időérzékem is.  Majd teljesen megakad a mondókájában nekem pedig hervad is le a mosoly az arcomról. Ez a dadogás sosem jelent jót, főleg nem ilyen arckifejezéssel. Oké, ez egyre rosszabb lesz ilyennek még nem láttam.
- Jól … - kezdenék bele a teljesen értelmetlen kérdésbe, hogy jól érzi-e magát. Nem, nyilvánvalóan nem. Olyannyira nem, hogy fel is pattan és elrohan a kétbetűs hely felé.  Már rég becsukódott mögötte az ajtó, amikor rájövök, hogy mi történik. Rosszul lett. Tekintetem le sem veszem az ajtóról, miközben bele-belekortyolgatok a vizembe, és az asztalon dobolva várok.