Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Amióta Sándorral azon a különös estén szóba került, azóta foglalkoztatta hősnőnket a Helvey fiú. Félreértés ne essék, érdeklődése nem pletyka hajhász, sokkal inkább együttérzéséből és lojalitásából fakad. A fiú mugli létére lett vérfarkas és ezt hasábjain épp az a lap hozta nyilvánosságra, terelve ezzel rá a köz nem mindig jóindulatú figyelmét, amiben ő is publikál. Úgy döntött megírja az igazságot. Ezért megkereste egy bagolyban a nevezettet és interjút kért tőle. Ám nem a szokványos üljünk be valahová fajtában egyeztek meg, hanem valamiféle csendes, szabadban lévő piknikfélében. Ezért hősnőnk sütött egy kis gyömbéres és kakaós kekszet, meg némi túrós pogácsát, valamint betett táskájába egy ternosznyi gyümölcsteát és két bögrét majd ezekkel és kedvenc toll-jegyzettömb szettjével felszerelkezve indult el a tavacskához. Haját lófarokba fogta, kényelmes farmert és egy olyan pólót vett fel amin egyik kedvenc mugli együttesének albumborítója díszeleg. Lányát megint a nagyszülők lízingelik, amit Imola nagyon élvez, mert ilyenkor mindig elmennek valahová a környékre kirándulni, vagy mesél neki a nagypapája és hasonló izgalmas dolgok történnek vele. Elektra tehát eltökélten de nyugodt lélekkel vetheti bele magát következő cikkének témájába. - Szia! - köszönti a békésen heverésző srácot, akit már annyiszor látott a róla talált pár képen, hogy ezer közül is felismerné. Egy pillanatig sem zavartatva magát leül mellé a pokrócra. - Hoztam egy kis hadtápot, mert ez hosszú menet lesz - mondja mosolyogva miközben előszedi az általa készített finomságokat és magához veszi a tollát meg a kis mindenes jegyzettömbjét. - A cikkem témája, ahogy írtam is neked, a beilleszkedés lesz - kezd bele rögtön - Nehéz lehet varázstalanként itt élni és még nehezebb vérfarkasként tenni mindezt - mondja és ugyan hangjából nem, de tekintetéből látszik, hogy szívből együtt érez Beliánnal - Sokan ellened fordultak vagy kiközösítettek amióta kiderült, hogy vérfarkas vagy? - kérdezi nem éppen finomkodva. Nem látja értelmét álszenteskedve lágyítani a makacs tényeket. Hiába a kezelés, azért egy vérfarkast még manapság sem övez dicsfény, ha napvilágra kerül az állapota.Az emberekbe ivódott félelmeket nagyon nehéz feloldani és ez az ami gátat vet a köztük levő összhangnak. Ezen szeretne hősnőnk cikkeivel változtatni. Egy kicsivel jobbá tenni a világot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Lecsapott az Elektra hurrikán és későn jut eszébe, hogy igazából be sem mutatkozott, már névleg csak kezet ráztak. Megesik vele, ha elkapja a riporteri hév, hogy pár dolog lemarad. Viszont ahogy látja ez a fiút nem sértette meg és rögtön tudta ki is érkezett hozzá, így kihagyja az utólagos nevesítést. Az élelem mennyiségén ő maga is derül egy jót. Éhen már biztosan nem fognak halni, jelenti ki magában. Ezután bele is csap a lecsóba. Kérdéseire pedig nagy figyelemmel hallgatja a választ és szorgosan jegyzetel. Írásképe nem igazán szép, sőt konkrétan rondának mondható. Hullámzó és szaggatott, a betűi bár cirkalmasak mégis ziláltnak tűnnek. Sosem tudott szebben, még ha megerőltette magát akkor sem, és ennek az valószínűleg az oka, hogy gondolatainak sebességét keze nem tudja igazán lekövetni. Ennek ellenére azért jól boldogul. - Inkább vedd úgy, hogy csak beszélgetünk - mondja kedves mosollyal, mellyel biztatni kívánja a fiút és egyben oldani is a benne lévő esetleges feszültséget. - Amikor meghallják a szót "vérfarkas kór", sokan azonnal egy vérengző fenevadra gondolnak, aki a teliholdat vonyítja. Ma már a kezelésnek hála ez nem ilyen brutális. De milyen is valójában? - néz kíváncsiságtól csillogó szemekkel a srácra, mert őszintén érdekli mit él át olyankor, amikor a hold teljesen kikerekedik és benne tetőfokára hág állapotának ereje - Milyen érzés? Mesélnél róla, hogy eloszlassuk az emberekben lévő kétségeket és tévhiteket ezzel kapcsolatban?- tollat tartó bal keze a jegyzettömb felett áll a levegőben, hogy azonnal írhasson, ahogy a fiú megszólal. Jobbjával pedig egy süteményért nyúl, hogy ezzel is éreztesse a barátságosabb hangulatot. - A következő kérdés ami sokakban felmerülhet, hogy hogyan változtatja meg a mindennapjaidat az állapotod? - folytatja, és direkt használja az állapot szót mondatában. Ugyanis úgy gondolja, hogy bár a kór gyógyíthatatlan a tudomány jelen állása szerint, mégsem szabad úgy tekinteni a benne szenvedőkre, mint halálos betegekre és főleg nem mint szörnyekre. Az már csak saját lojalitásának eredménye, hogy ő maga sosem tartozott az ilyen emberektől tartók népes táborába. Természetesen, félreértés ne essék a józan ész is jócskán munkál benne velük kapcsolatban, de nem retteg paranoiás félelemmel sem a vérfarkasoktól sem a vámpíroktól, akik egyik tagjával hasonló beszélgetést szervez éppen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Néha kellenek a teljesen szabad napok, amiket a családjával tölt az ember. Hősnőnk is egy ilyet tart ma legfőbb tervei szerint. Reggeli után lányával átmentek a szüleihez, ahol kicsit beszélgettek mindenféléről majd kitalálták, hogy akkor kiránduljanak egyet. De hová mehetnének ezen a korőszi, kicsit hűvöskés napon? A csónakházat és a tó környékét választották. Imolának amúgy is kell a friss levegő, ahogy Elektra sem bánja ha üldögélhet egy kicsit és nézheti a fodrozódó víz tükrén meg-megcsillanva táncoló napfényt. Egy jókora méretű, vastag pokróc, néhány szendvics, két termosznyi meleg tea, egy bűvös frizbi és Imola egyik plüss jószágának kíséretében indultak neki a nagy közös kalandnak. A kislány hol anyja, hol nagyszülei kezét fogva sétált, diktálva az iramot. Út közben néha megálltak és felszedték a hullani kezdő gesztenyék első darabjait, meg pár szép, vörösbe vagy épp aranyba öltözött levelet, amikből egy ráérős délutánon majd dekorációt fognak együtt készíteni. Elektra haját feje tetején kontyba fogta. Bőrdzsekit, alatta pulóvert, farmert, bokacsizmát és nyakában sálat visel. Lányát is rétegesen öltöztette fel, hogy ha melege támadna tudjon kicsit lejjebb vetkőzni. megérkezve a csónakházhoz egy pár percig csak nézelődtek. - Ti csak telepedjetek le valahová, én meg addig megnézem tudunk-e még esetleg csónakázni egyet! - szólalt meg hősnőnk és már el is indult az épület felé. Eleget gondolkozott mostanában ezért most elméje üres vászonként feszül fel koponyájának belső felére. Figyelme sem olyan feszült és éles mint amikor teendője akad, vagy dolgozik. Ezért is történhet meg az, hogy elhalad a lány előtt, aki pokrócba burkolózva üldögél egy hintaszékben, majd megáll és egy pillanatig csak nézi a tavat. Egy mély és hosszú lélegzetvételnyi időt szentel gondjainak, majd a tüdejében lévő levegővel együtt kifújja őket és hagyja elszállni a légáramlással. Már épp menne tovább, amikor rádöbben ki előtt robogott el az imént. Vissza kettő padlógáz felkiáltással fordul meg azonnal. A firkász az a szabadnapján is az  marad. - Szia Odett! - köszön kedves mosollyal a lányra és úgy áll meg, hogy kicsit árnyékot vessen rá saját alakjával. - Hogy vagy, mi újság? - tudakolja a rá jellemző nyíltsággal, mert őszintén érdekli első rádióbeli riportalanya. Kíváncsi mi történt vele mióta beszélgettek az "Elektra felel"-ben. Azóta nem látta, de persze a kis vakondjait néha elengedte, hogy túrják fel az esetlegesen róla keringő dolgokat. Azonban a pletykákra ő sosem ad sokat. Azoknak a szavára viszont annál többet, akikről szólnak.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Örömmel látja, hogy a fiatal lány alkot éppen. Az interjúra való felkészüléskor meghallgatott tőle néhány dalt és bár nem az ő stílusa azért nyert belőlük némi rálátást az ifjú művésznő munkásságára. Sokan szeretik a zenéjét és látnak bele általa a lelkébe. Felvetődik a kérdés akkor is ennyire szeretnék, ha tudnák milyen állapottal kell együtt élnie nap mint nap? Elektrában azonnal felpezsdül a riporter vér és már azt forgatja a fejében, hogyan vehetné rá, hogy egy kellemes nyugodt helyen erről beszélgessenek. - Igen egy kicsit kijöttünk a szabadba - mondja és elpillant a családja felé akik nem messze vertek tábort és épp pakolják kifelé az inni és ennivalót. - Nem vagy valami jó színben - kezdi szokásához híven kissé talán túl nyersen - Ennyire megvisel az átváltozás előtti időszak? - kérdezi továbbra sem finomkodva. Szavai mögött azonban egyértelműen érezhető az empátia. Lojális az ilyen különleges helyzetben lévőkkel, azokkal akik emiatt bármiféle hátrányt szenvednek, vagy épp titkolózniuk kell a táradalom nagy része előtt. - Ne aggódj, már akkor tudtam, amikor elhívtalak a műsoromba - emeli fel balját egy pillanatnyi védekezés erejéig - Nem lehet egyszerű összeegyeztetned a karrieredet és az igazi önvalódat - mondja kissé elgondolkodva. Eszébe jut, hogy a vele szemben ülő olyan egy kicsit, mint a Zöld Íjász, aki nappal gazdag és sikeres üzletemben éjjel pedig csuklyás íjász jótevő. Na persze itt az analógia azért jócskán sántít, de a kettős élet azért egybevág. Már épp folytatná hősnőnk a beszélgetést amikor odalép hozzájuk a kislánya. - Szia! De szép a hajad! Olyan, mint azoknak a tündéreknek, akikről anya szokott mesélni - a kicsi lányka nem csak hősnőnk átható tekintetű szemét, de szókimondó jellemét is örökölte. Elektra nevetve hajol le hozzá, puszit ad arcára és csak ezután szólal meg, mondanivalóját főleg csemetéjéhez intézve - Kicsim, ő itt Odett, aki ugyan nem tündér de olyan szépen énekel, akár egy angyal - itt felmosolyog a fiatal lányra - Odett, ő pedig a kislányom Imola - a bemutatás közben a nevezett csemete jólneveltségéről bizonyságot téve a kezét nyújtja - A legtöbben Momónak szoktak hívni és már majdnem négy éves vagyok - teszi azért hozzá a gyerkőc és bájos mosolyt küld a magában akkor is tündérnek elkönyvelt felnőtt felé. Eszes kislány tele jósággal és ártatlansággal, ami korának kiváltsága. Hősnőnk arra neveli, hogy legyen kedves de őszinte. Mindig mondjon igazat és ne féljen megvédeni a sajátját. Ugyan korához képest kicsit kisebbre nőtt és vékonyabb termetű, talán a bájital kezelés utóhatása miatt, ám annál érdeklődőbb és elméje akár a szivacs úgy töltekezik az információkkal, amiket azután remekül használ fel és emellett megérzi az emberek igazi természetét, ami Elektra szerint szintén olyan "képesség" mely csak a gyermekek sajátja. Általában visszahúzódó, de aki szimpatikus neki, tehát jó embernek érzi, azzal barátságos és közlékeny.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

- Ott még nem tartasz, de majd szólok - próbálja a maga csipkelődő stílusával oldani a feszültséget. Nem rosszindulatból mondta meg a lánynak az igazat. Úgy sejti kevesen teszik meg azt és nem csak vele, hanem úgy általánosságban. Manapság a dolgok finomítása jött divatba, de hősnőnk sosem igazán volt trendkövető. Nem ezt látta otthon sem, annak ellenére, hogy anyja például talárokat tervezett és kivitelezett. - Sok mindent hallani mostanság, és abban minden bizonnyal ott van az igazság is valahol - jegyzi meg a támadással kapcsolatban. Megbízható forrása szerint ez valóban megtörtént az eset, de nem kíván rá jobban kitérni. Magánemberként együtt érez a lánnyal és felnéz annak megmentőjére, de riporterként kissé furcsának találja, hogy a vérfarkasok úgy gyűjtik mostanában az ifjú és néha igen régi máguscsaládok gyermekeit, mint mások a  virágokat a mezőn. Nem akar konspirációs teóriákat gyártani ezért igyekszik majd a dologról a lehető legtöbbet és legbiztosabbat megtudni, de jelenleg több más cikken is dolgozik egyszerre. - Ezen szeretnék változtatni, hogy ne ítéljenek meg sem téged, sem a hozzád hasonló állapotban lévőket olyan tévhitek és félelmek alapján, ami övezi a vérfarkasokat. Segítenél nekem ebben? - kérdezi miután végighallhatta a fiatal művész keserű kifakadását az őket ért hátrányos megkülönböztetésről. Már épp kezdene valóban ráfókuszálni erre a beszédtémára, amikor is kicsi lánya besétál és leveszi a lábáról Odettet. Még szaktudását sem kell elővennie, mert anélkül is tisztán látja ahogy a nevezett arca felragyog a gyermeki mosoly és őszinte kedvesség láttán. Imola pedig bőven méri ezt számára. Elektra csendesen figyelve hagyja a lányokat beszélgetni. Azt szeretné, ha Imola úgy nőne fel, hogy egyenlő bánásmódban részesít mindenkit. Ne az alapján ítéljen, hogy valaki vérfarkas-e, hanem aszerint, hogy milyen ember. Az előkészítő említésére elhúzza azonban száját. - Anya azt mondja még nem kell oda járnom - válaszol a kislány a neki feltett kérdésre nemes egyszerűséggel és a maga ártatlan módján, de válaszát anyja azért kicsit kiegészíti - Jövőre fogja csak elkezdeni - mondja és lenéz kislányára. Büszke rá és szereti, de tudja még nincs felkészülve arra, hogy közösségbe menjen. Amikor a kislány megszületett mondhatni tökéletes volt. Szépséges és bár kicsike de életerős. Azonban ahogy teltek a hetek egyre furcsábban kezdett viselkedni. Nehezen és keveset evett, a bőre szürkéllett vagy épp kipirult az erőlködéstől. Alig múlt két és fél hónapos amikor szirénázó SÜVEG kocsival vitték be a Fővárosi Ispotályba, ahol megállapították, hogy a szíve nem fejlődött ki rendesen. Elektra lelke abban a pillanatban tört darabokra. Ha nincsenek mellette a szülei valószínűleg összecsuklott volna, mint egy marionett bábu. Apja kapta el és ültette le a váróban. Ezután hosszú órákig nem jött senki. Hősnőnk pedig néhány könnycsepp hullatása után összeszedte maradék józan eszét, ítélőképességét és döntést hozott. Erős lesz, Imoláért. Hitt a gyógyítók szaktudásában és abban, hogy nem ok nélkül jött gyermeke erre a világra. Érte kellett kitartania minden áron. Végül a kicsi életét nem csak, hogy megmentették, de szerencsére meg is tudták gyógyítani. Ettől függetlenül hősnőnk azóta is egy kicsit jobban óvta. Azonban annak ellenére, hogy nem nevelt belé betegségtudatot, furcsa mód Imola is, mintha tudta volna min ment keresztül, kímélte magát. Ez a hozzáállása pedig mind a mai napig megmaradt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, ahogyan a neki írandó dallal kapcsolatban nyilatkozott. - Altatót szeretnék, mert nem szoktam táncolni - mondja mintha ez magától értetődő lenne - Megtanítod majd anyának, hogy el tudja énekelni nekem? - kérdezi a kislány bizakodva és nem látja, hogy Elektra erre a mondatra közben majdnem elneveti magát, de idejében rendezi azért vonásait. A legtöbbet húszas éveiben énekelt, azt is karaoke bárokban és ott ugyebár nem éppen ilyesmik vannak. A 80'-as 90'-es évek rock balladái, na az már az ő stílusa. Imola ez alatt karnyújtásnyira csökkenti a közte és újdonsült barátnője közt a távolságot. Míg a választ várja megbűvölve nézi Odett leomló csodás hajkoronáját, ami elkápráztatja. Az anyukája sötét haját is nagyon szereti, különösen az illatát, amikor felveszi magához és ő a vállára hajolva arcát beletemetheti, de ez egészen más és új és csodás.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Pont úgy beszél mint Magneto. Erre az egy mondatos konklúzióra jut hőnőnk türelemmel és közbevágás nélkül végighallgatva a fiatal lányt, akiből jelen pillanatban süt a megkeseredettség. Lehet, hogy Elektra túlságosan is hisz az emberek igazságérzetében és empátiájában, bár ez ellen a maga éles nyelvű módján hangosan tiltakozna, de ha mindenki úgy állna hozzá ehhez a kérdéskörhöz mint a vele szemben ülő, akkor akár itt helyben el is vághatná Odett torkát mert vérfarkas lett belőle. A békés együttélés kulcsa a megértés és az elfogadás. Honnan tudhatná bárki milyen vérfarkasnak lenni, ha arról csak a bulvár pletykáit olvassa? Abban igazat adott viszont a lánynak és annál a mondatnál egyetértően bólintott is, hogy egyesek hülyeségéért, hogy nem szedik a bájitalt, ne azok fizessenek olykor hatalmas árakat, akik betartják a kezelés szabályait. Való igaz, hogy minden baj forrása az ilyen felelőtlen hozzáállásban keresendő. De idióták minden fajban vannak és miattuk elítélni a többieket pontosan ugyanakkora marhaság lenne. Hiába próbálja oroszlán mivolta felszínre tör és nem tudja megállni szó nélkül Odett cikkével kapcsolatos kijelentéseit - Ha tüntetni akarnék kimennék a pride-ra vagy kiállnék a főtérre és sonorust bűvölve magamra torkom szakadtából üvöltenék - jegyzi meg csípős éllel hangjában, majd kissé lágyabb de még mindig igen markáns hangtónussal folytatja mondandója közlését - Ez a cikk nem ilyen jellegű lesz - mert megírja, akár segít neki benne a fiatal művész, akár nem -  Az a célom, hogy minél több ilyen állapottal élő személy szemén át mutassam be, persze akár nevük eltitkolásával is ezt a helyzetet. Mert minden eset más, és ezt pontosan tudom - mondja és tekintetében a másik láthatja, hogy nem a levegőbe beszél. Nem szokása. Annyi előzetes kutatást végzett amennyit csak tudott a témával kapcsolatban - Ha mégis meggondolnád magad, tudod hol találsz - zárja rövidre a beszélgetés ezen szakaszát. Gyermeke váratlan érkezése pedig egy egészen új fejezetet nyit és a hangulatot is átformálja. - Anya finomakat szokott főzni - reagál az ebéd említésére büszke mosollyal a kislány - Tegnap csinált kakaós csigát, az a kedvencem - meséli és szinte felragyog a szeme az édes sütemény említésére, ami persze nem épp ebéd volt, de ezt a kis tévedést Elektra nem teszi szóvá, csak jót mosolyog magában. Az azonban szöget üt a fejébe, hogy miért ezt emelte ki Odett az előkészítővel kapcsolatban. Úgy emlékszik nem olyan a családi háttere, hogy nem kapott volna gyermekként rendes ételt. Minden esetre ezt az érdekes dolgot megjegyzi magának és alkalomadtán lehet rákérdez majd. Közben az Imolának írandó dalról folyik tovább a csevegés. - Először nekem kell meghallgatnom? - ismétli el Odett szavait kérdéssé formálva az értelmileg koránál fejlettebb kislány és amikor megérti mit is jelent ez, akkor széles mosoly terül szét arcán - Jóóó! - mondja kicsit hangosabban és úgy érzi ez a tündér csak neki adott most valamit és ez boldoggá teszi - Köszönöm Odie! - lép oda a lányhoz és puszit ad az arcára, majd visszahelyezkedik az előbbi karnyújtásnyi távolságba. Elektra mosolya sokatmondó. Ez a kis jelenet is bizonyítja, hogy nem olyan romlott és kegyetlen a világ, mint amilyennek az imént a velük szemben ülő lány lefestette. Amíg vannak tiszta lelkű gyermekek és elfogadásra és megértésre képes felnőttek, addig mindig lesz remény is arra, hogy a fajok egymással egyszer békében és egymást segítve éljenek. Hősnőnk már épp megszólalna amikor Odett megelőzi. - Egy újságíró nem sok embernek a szíve csücske. Nincs új a nap alatt és ehhez nekem még telihold idején átváltoznom sem kell - válaszol a beletörődés nyugalmának mosolyával szája szegletében. Sokaknak ők a vörös posztó és vannak olyanok, akiknek a firkászok az első számú közellenségek. Az emberi gyarlóság nem válogat sem fajban, sem származásban és mint látjuk hivatásban sem sajnos. Ugyanúgy kezelik a hozzá hasonló igazságvadászokat, mint a pletykákat terjesztő bulvárbékákat. De ő mindig azon van, hogy ez is megváltozzon egyszer.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nagy figyelemmel hallgatja a fiatalember száját elhagy szavaket és jegyzetel amilyen gyorsan csak tud. Amit nem képes tollával lekövetni, azt igyekszik, még ha nem is szó szerint de megjegyezni. Nagyon sok és nagyon fontos részletet ismert meg általa már most, amiért háláját méltón ki fogja majd fejezni. Elgondolkozik és tolla végét rágcsálja pár pillanatig mielőtt megszólalna. - Farkasbőrben az erő veled van, nem? - csúszik ki száján a furcsának tűnő konklúzió - Úgy értem, hogy amikor átváltozol a világ egy egészen más arcát mutatja és te jobban össze tudsz kapcsolódni vele, igaz? - fejti ki egy kicsit gondolatmenetét. Bár beszélgetőtársa mugli nem biztos, hogy ismeri a háborúzó csillagok történetét, de neki most ez ugrott be arról amit tőle hallott. - Mindent másként látsz, hallasz és érzékelsz. A tudatod a helyén van, mégsem vagy ugyanaz. Nem vagyok animágus, de szerintem igazad van és az is hasonló lehet - tűnődik egy kicsit, majd beleharap a kekszbe amit eddig maga mellett tartott. Egészen jól sikerült, a benne lévő csokidaraboktól lágy és selymes textúra vegyül a ropogós, darabos morzsák közé. Az apró falat után gyorsan átfutja amit leírt és megakad a szeme egy fontos részleten. - Sajnos az általad említett támadásos eset okán ítélnek el minden hozzád hasonlót indokolatlanul. Ezért adja magát a kérdés: Mi a véleményed azokról, akik nem szedik a bájitalt és ezzel veszélybe sodornak másokat, magukat és úgy általában az egész vérfarkas közösséget? - kérdezi és ismét csőre tölti tollát jegyzettömbje egy újabb tiszta lapja felett. Kíváncsi a fiú véleményére. Az ő szemén át látni egészen más ezt a helyzetet. Azt reméli, hogy az ilyen hiteles források beszámolói talán segítenek a laikusoknak megérteni és elfogadni, hogy ők is ugyanolyan emberek, akik épp ezért nem vonhatók egy kalap alá csak előítéletek alapján. Minden fajban vannak felelőtlen egyedek. Ettől még az adott faj nem tekinthető egyöntetűen romlottnak. Hősnőnk ezen véleményét sziklaszilárdan tartja és bárhol hajlandó kiállni érte. A készülő cikke is emellett protestál majd akarata szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Megérti a lányt és ezért sem erőlteti tovább a kelleténél az interjú ötletét. A magokat már elvetette és csak idő kérdése, hogy azok kihajtsanak. A vele szemben ülő fiatal lány minden szava komoly gondolatokról tanúskodik, amik meghazudtolva korát igen fejlett igazságérzetet és bölcsességet adnak neki. Elektra kicsit saját magát véli hallani vehemens megnyilatkozásában. Tüzet érez benne, ami feszíti belülről és ezt hallotta a dalaiban, azok szövegében. - Mindenki más eszközzel harcol a céljaiért. De ha senki sem tesz semmit, akkor semmi sem fog történni. Pont mint az őrület definíciójában - fonja karba kezeit mellkasa előtt - Mindig ugyanazt teszed újra és úrra, de más eredményt vársz a végén - magyarázza sötét tónusú, komoly hangon - A fogadtatás mindig kétesélyes, ezt te is nagyon jól tudod. Valaki vagy szereti a zenéd, vagy nem, de te mégis énekelsz, nem? - hangzik az igazából költőinek szánt kérdés, főleg mert közben érkezik is egy Odettől. - Még az elején tartok, de egy nyilatkozóm már van - feleli jó riporterhez méltón a személy kilétét nem felfedve. A diszkréció fontos szabálya az újságírásnak, főleg ha valaki hiteles akar maradni. Ha elcsicseregné a forrásait azzal a neki adott bizalmat tiporná sárba. Hová lenne a Fekete Kanári, ha papagájként viselkedne? Ezért őrzi ő jobban a titkokat, mint bárki más a környezetében. Furcsa mód azonban hamar rá is jön azokra. Ezt apjától örökölte. Nem tudott úgy csínyt elkövetni, hogy arra a férfi rá ne jött volna. Érzéke volt és van hozzá és ezt szerencsére továbbadta neki, amiért Elektra hálás. Imola már nem annyira, de a kislány nem is akkora széltoló, mint anyukája volt egykor. A nevezett apróság érkezése megenyhíti a szíveket és az egymásnak feszülő hangulatokat. - Mást is tud ám anya sütni - jegyzi meg a csodatévő csemete és felmosolyog Elektrára, aki viszonozza gesztusát - Egyszer gyere el és csinál neked is valami finomat - hangzik el az invitálás a kislány szájából, amit hősnőnk kiegészít - Szívesen látunk, csak szólj előtte - mondja miközben magához öleli a cserfes gyerkőcöt. Ezután a zenére terelődik a szó és nagy lesz az öröm, ami egy puszival lesz kifejezve. Imola dalt fog kapni, amit ő hallhat először és hősnőnknek is meg fogja Odett tanítani. Elektra erre azért titkon befizet, mert bár nem kappan, azért a karaoke bárokon kívül nem igazán szokta megcsillogtatni hangi adottságait. Kivételt képez ez alól a cikkírás. Olyankor mindig szól valamilyen a témához illő zene és ő bizony be is kapcsolódik olykor pár strófára azokba. A szomszédok legnagyobb örömére természetesen. Erről persze megint ő jut eszébe. Elmosolyodik és egy pillanatra le is hunyja szemét, hogy maga elé idézze két méteres gavallérjának alakját és azt a kettesben, kutatással töltött estét. Mindig ha Sándorra gondol a lelke elmosolyodik és ajkára is kivetül az amit érez. Szerencséjére ezt a mostani esetet sem Imola sem Odett nem láthatják, mert lefoglalja őket a beszélgetés. Elektra pedig azt nem veszi észre emiatt, ahogyan a tehetséges fiatal művész reagál a lánykától kapott puszira. Elektra igen jó megfigyelő, feltéve hogy látja a célszemély arcát. Jelen helyzetben nem látta és mire gondolataiból visszatér a jelenbe már egészen másra terelődik a szó közöttük és megváltoznak beszélgetőtársának vonásai. Meghallva kire is utalt valójában Odett, hősnőnk azonnal lenéz Imolára és mintha mi sem történt volna szólal meg. - Kicsim megmondanád a nagyiéknak, hogy sajnos most nem fogunk tudni csónakázni? - kérdezi, de szavaiból egyértelműen az hallatszik, hogy szeretné a felvetett témát a kislány jelenléte nélkül megbeszélni és elküldi őt egy jó és valós indokkal. - Persze - bólint a kicsi lány - Szia Odie, még találkozunk! - integet mosolyogva frissen szerzett barátnőjének és már sétál is a nagyszüleihez. Miután már a gyermek biztosan nem hallja kezd reflektálni az elhangzottakra. - Igazán kedves és intelligens - kezdi és látszik rajta őszintén beszél - Sajnálom, hogy elsőre nem voltam teljesen őszinte hozzá, de ahogy neki is elmondtam, csak azt akartam, hogy egyszerű embernek és ne csak egy újságírónak tekintsen - folytatja és tartja magát ahhoz a verzióhoz, melyből kihagyta azt a tényt, hogy első szándékból Daróczyról akart többet megtudni, kihasználva jövendőbelijének nyíltságát. Már bánja. Akkor bánta, amikor a nő kedvességével szembesült. A francba, hát még az esküvői ruháját is megmutatta neki! Egy pár percre tényleg úgy érezte vele magát, mintha barátnők lennének. Majdnem ő is előszedte a sajátjáról őrzött képet...Nem fog magyarázkodni a vele szemben ülőnek. A tényeket közölte, de a bocsánatkérését Elizabetnek tartja félretéve elméjének egy hátsó polcán várva, hogy valahogy a sors újra egymás útjába vezesse kettejüket.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Elgondolkodva csóválja meg a fejét. A fiatal művész bármilyen bölcs is legyen mégsem érti az ő indokait. Elbeszélnek egymás mellett. Ugyanaz az a cél, mégis teljesen más az ösvény amin megközelítik. Hősnőnket ez mindig elképeszti. Az emberi gondolkodás ilyetén sokszínűsége vagy épp szűklátókörűsége. De nincs ezzel semmi baj. Megérti és elfogadja. Azonban az utolsó mondatrészt nem tudja szó nélkül hagyni. - A halált senki sem kerülheti el, nekem elhiheted - mondja keserű éllel hangjában - Ha nem így volna akkor nem lenne a fővárosi temetőben a volt férjem és a kisfiam - teszi hozzá egy kicsit halkabban a megszokottnál - Szóval nyugi dalos pacsirta, megértelek és nem foglak zaklatni, hogy nyilatkozz. Tudom, hogy ti vérfarkasok is ugyanolyan esendő emberek vagytok mint mi és ezen se kór se kor nem változtat. A titkod nálam biztonságban van - mondja, majd rámosolyog a lányra biztatásként. Ezután kislánya Imola toppan közéjük és köti le egy ideig mindkettejük figyelmét. Csemetéje távozása után folytatják a komoly beszélgetést, egy a vérfarkas léthez hasonlóan kényes témával. Hősnőnk tekintetével még követi gyermekét, ahogy az visszasétál a maga apró lépteivel a nagyszüleihez. Legyen bár testben kissé fejletlen is gyermeke, a szíve és az esze bőven kárpótolja ezért a hiányosságáért. A gyógyítók szerint  nagyjából utol fogja majd érni fizikailag a kortársait. Ám addig is míg ez megtörténik Elektra és szülei segítik ha szükségét látják. Szerencsére a kicsi lány legalább olyan öntudatos, mint az anyukája, de ehhez heves természet helyett apja nyugalma és óvatossága párosul már most. Így nem kell aggódniuk. Vigyáz magára. Ezért hősnőnk figyelmét ismét Odettre fordíthatja egészen. - Műsorom van a rádióban és írok az Edictumban. Ha azt vesszük már rég a tönkön állok - nevet jóízűen, de gondolatait azért némi cinizmus színezi - A hangom és a nevem olyan, mint Batman jele Gotham felett - él egy rá jellemzően a muglik vizuális popkultúrájából vett hasonlattal - Ha bemegyek valahová és megszólalok felismernek. Ha leírom a nevem, vagy kimondom, depláne - meséli tapasztalatait vállát megvonva, hiszen a fiatal énekesnőnél senki sem tudhatja jobban milyen is ez a dolog. Mondhatni egy cipőben járnak csak a fazon és a méret más. Nincs kétsége afelől, hogy a vele szemben ülő megérti.  Nem kertelne akkor sem, ha nem így volna, csak talán valamivel jobban kivesézné a szituációt - Megesik, hogy ha első nekifutásból nem jönnek rá, hogy ki vagyok, akkor a második keresztnevemen mutatkozom be, ahogy tettem ezt Elizabet esetében - arckifejezése és tekintete őszinteséget sugároz, ami jórészt hiteles is, mivel valóban megesik, hogy Imeldaként utal magára. Más kérdés, hogy szökő évente egyszer. - Nézd, megbántam a hülyeségemet, de bocsánatot tőle fogok kérni és nem tőled. Emberek vagyunk, hibázunk. Ennyi - zárja le a témát a maga részéről. Vannak olyan ügyek, amik csak két emberre tartoznak és ezt hősnőnk épp ilyennek tartja. Nem fogja ecsetelni, hogy milyen cefetül érezte magát amikor lelepleződött, ahogy azt sem, hogy utána napokig rágta magát belül, hogy időt adjon-e maguknak, vagy forró fejével kérjen azonnal találkozót a leendő polgármesternétől. Végül nem tette meg persze. Baromság lett volna. Belátta ezt majd lehegesztette a hátsófelét és inkább a családjával törődött vagy azt csinálta amihez a legjobban ért: oknyomozott. - Tudják, hogy újságírás mániás vagyok - reagál Odett aggódó kérdésére és féloldalas mosolyra húzza ajkát, ahogy némi mögöttes tartalmat vél felfedezni - Úgyhogy nem kell a púder. Ha azt szeretnéd, hogy eltűnjek csak mond meg - kacag fel végül vidáman. Munka közben szeret olyan helyen lenni, ahol nem feltétlen látják szívesen. Viszont most teljesen magánemberként áll itt a kikötői kalyibánál, így bármikor távozhat. Családjával azért jöttek, hogy kikapcsolódjanak és csónakázzanak, de mivel ez nem fog menni hamarosan úgyis hazaindulnak. Megtehetné persze, hogy egy bűbájjal csónakot varázsol egy lehullott falevélből, vagy elköt egyet a gondosan leponyvázottak közül és azzal mennek pár kört. Mindkettőt megfontolás tárgyává tenné, ha egyedül volna vagy esetleg Sándorral lennének itt és felbuzogna benne a bizonyítási vágy, de Imolát és a szüleit nem rángatja bele ilyen partizánakciókba. Inkább kitalál majd valami más elfoglaltságot, ha hazaértek. Lehet közösen sütnek például kakaós csigát, ha már gyermeke emlegette.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hallgatja a fiút és rendíthetetlenül jegyzetel úgy, hogy közben nem vág a szavába csak fejmozdulataival jelzi egyetértését vagy épp annak hiányát. Hagyja beszélni és igyekszik minden kiejtett szavát a kimondás eredeti formájában felvezetni jegyzettömbjébe, hogy majd amikor a cikk összehegesztésére kerít sort, bőven legyen miből mazsoláznia és idéznie. Nem mindent fog persze beletenni, ebben biztos, hiszen számtalan dologról beszélgetnek. Meg fogja szerkeszteni a feljegyzett szöveget, hogy az egyszerre legyen tájékoztató jellegű információ közlés és egy fiatalember szubjektív, valós tapasztalatain alapuló, és mindenek felett őszinte beszámolója állapotáról. Erre fog törekedni és arra, hogy amit kiragad az illeszkedjen a cikk struktúrájába, annak szerves részét képezze. - Szerinted miként lehetne elejét venni, hogy egyesek ilyen vérengző, eszüket vesztett vadakká váljanak? - kérdezi, miután a fiú befejezte mondandóját - Nincs tökéletes megoldás, ezt persze tudjuk, de mégis mivel lenne érdemes próbálkozni? - folytatja majd vesz ő is egy süteményt és örömmel állapítja meg, hogy jól sikerült. Mondjuk ez pont olyan, amit elég nehéz elrontani, bár neki azért néha sikerül. Az életben minden ilyen. Néha kajla lesz a krémes, de ha az íze mennyei a kis defektje már a kutyát sem érdekli. Csak szív legyen benne. - Bár Yoda mester megmondta, hogy "Tedd, vagy ne tedd, de sohase próbáld!" - mosolyog beszélgetőtársára majd egy harapással tünteti el süteménye maradékát. Ezután az eddigi jegyzeteket visszaolvassa gyorsan és közben formálódnak benne a további kérdések. - Úgy tudom veled is elbeszélgetett a kastély vizsgálatával megbízott minisztériumi szakember. Milyen érzéseid voltak ezzel kapcsolatban, és azóta a minisztérium felkeresett-e valamilyen okból? - érdeklődik szándékosan hivatalos megfogalmazásban. Nem említi, hogy Sándor tőle kért segítséget, hogy együtt próbálják megmenteni állását, mert ő hősies módon nem mószerolta be a fiút jelentésében, melyet róla írt. Nem volna korrekt részéről sem mint riporter, sem mint magánember, ha elárulná forrását. Ez is egy szabály. Sose fedd fel a forrást. Ha Sándor és Belián jóban maradtak, márpedig ezt feltételezi a férfi szavaiból és viselkedéséből kiindulva, akkor neki magának kell ezt elmesélnie Beliánnak, ha akarja. Hősnőnknek nincs ehhez joga és az azon az estén történtek után igyekszik minél kevesebb szállal kötődni Szigethy Sándorhoz. Túl eleven még az emléke. - Ez talán keményen fog hangozni, de ha választhatnál, lennél újra az, aki a kórral való megfertőződésed előtt voltál? - érdeklődik miközben tollát ajka széléhez emeli. Tűnődve néz maga elé pár pillanatig. A válaszra őszintén kíváncsi. Azt látja ugyanis, hogy valószínűleg kitartó és komoly belső munka árán, de Belián mára elfogadta állapotát. Aminek örül és elismeréssel adózik így kimondatlanul. De vajon meg tudta-e benne találni a jó dolgokat? Anyja mindig azt mondta Elektrának, amikor valami miatt padlón volt, hogy minden helyzetből meg kell próbálni kihozni a legjobbat. Hősnőnk ezt azzal egészítette ki az idők folyamán, hogy előbb meg kell látni a jót is a rosszban és a többi csak ezután jöhet. Ennek fényében az ami most van a fiatalember számára már tényleg a legjobb, tehát az igazi önelfogadás, vagy inkább beletörődés csupán? Erre fog fény derülni válaszából kolumnistánk reményei szerint.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mindent megpróbált a lehető legkörültekintőbben előkészíteni, a lehető legkevesebb hibalehetőséget hagyva. Kislányát a nagyszülőkhöz vitte, mondván dolgoznia kell. Senki nem gyanakodhat semmire, hiszen mindig ezzel az indokkal hagyja ott náluk a lányát. Most egy percig tovább ölelte búcsúkor, ennyivel tett többet. Másodjára próbál ma éjjel szerezni az új szerből, a Tündérporból. Elsőre nem sikerült, ám Elektra nem az a fajta, aki feladná amit eltervezett. Most sokkal jobban átgondolt és megtervezett mindent. Régi kapcsolatai révén szerzett hajszálakat két művészetis sráctól, akik még csak nem is emlékeztetnek az ő küllemére nyomokban sem és direkt ellenkező nemű alanyokat választott. Legutóbb nőként vallott kudarcot. Ezért döntött most másként. Úgy intézte, hogy senki se lássa ahogy elhagyta otthonát. A lámpát nyitva hagyta a nappaliban. Nem ez az első és nem is ez lesz az utolsó eset, hogy világít egész éjszakán át és a halvány derengése kilátszik az ablakon. Az odúban lévő levél tartalmát megjegyezte. Nehéz is lett volna elfelednie, hiszen a hang amin hallotta elméjébe égette. "Holnap éjfél után tizenkét perccel a csónakház mögött. Valami vörös legyen rajtad. Aki késik az nem kap, aki árulkodik meghal." Ez volt az instrukció, melytől gerincén jeges, bizsergető érintés futott végig, mert Imolára gondolt és Marcellre és a szüleire. Nem hagyhatja árván kislányát és vesztheti el a férfi akinek barátságát épp, hogy csak visszakapta és a szülei is összeomlanának. Bár gondolt volna erre korábban! Szidta magát pár pillanatig. Rájött azonban, hogy mentsége az lehet, hogy neki esze ágában sincs elárulni, hogy hogyan és miképp jutott a szerhez. Egyszerűen idejön, megveszi és ennyi. Az pedig, hogy a vevő mit kezd a megvásárolt termékkel az már az eladóra nem tartozik a fizetés és a "pénztártól való távozás után" elvben. Ebben bízik. Ennyi erővel meg is oszthatja mondjuk a haverjaival, ha abból indulunk ki ahogyan kinéz. Ennek ellenére tartani fogja magát elvéhez, miszerint: Soha ne add ki a forrást! Örökbecsű aranyszabály, amit ő mindig követ. Túl sok veszteni valója van, ezt nem felejtheti. Épp emiatt óvatosabb most sokkal és körültekintőbb is egyben. Mindent saját erejéből derített ki így Zlatan sem számíthat tőle többre mint amiben megegyeztek. Egy adagra az asztalán. Aztán azzal azt kezd amit akar az ő neve pedig soha sehol nem fog felmerülni. Ha egyáltalán sikerül szereznie belőle sem fog azonnal odarohanni vele a kirendeltségre. Ráadásul úgy van vele, hogy Zlatanék is nyugodtan csináljanak valamit. Próba ez, tudja jól. Hiszen ők is simán hozzá tudnának jutni egy adaghoz akár egy beépült auror révén, akár egy razzia során. Ennek ellenére hősnőnk nem veszi félvállról ezt az oldalát sem az ügynek. A férfi hellyel közzel bízott benne, biztosított számára egy nagyobb adag erős és jó minőségű százfűlé főzetet és ő ezért megpróbálja a legjobb képességei szerint teljesíteni a feladatot. Ha ismét elbukna is egyenes gerinccel és szégyenérzet nélkül fog odamenni hozzá, annak tudatában, hogy ő minden tőle telhetőt megtett. Éjfél múlt öt perccel. Fején vörös sapka mely lenszőke, kócos fürtjeit leszorítja arcának oldalához. A százfűlé főzet amit kapott erős. Ezt nem csak a Zlatan állította. Elektra letesztelte. Egyetlen kis korttyal majd két órán át viselte anyja alakját. Így most, amikor a kapott üveg kétharmadát megitta bízhat abban, hogy egész éjszakán át marad ennek a suhancnak a bőrében. Ennek ellenére a maradék egyharmadot is készenlétbe helyezte ott ahol átváltozott. Bár gyomra olyan szűk, hogy egy rizsszem sem férne el benne igyekszik megnyugodni. Férfipalántás lazasággal pakolja egymás elé hosszú lábait, és közeledik a megbeszélt találkahely felé nyurga alakjában. Ideje, hogy gondolatait is rendezze, nincs helye félelemnek. Ha ne adja az ég egy legilimentorral hozná össze a sors sem lepleződhet le inkognitója. Ilyenkor jön jól, hogy járt legili és okklumencia órákra annak idején. Auror szeretett volna lenni így ez nem is csoda. Nem sokáig tanulta őket, mert az álmok változnak, ahogy mindig mondja. De ahhoz elég ideig, hogy pár alap dolog megmaradjon. Ki kell ürítenie elméjét és olyan dolgokra gondolni amik ennek a kölyöknek a fejében járhatnak. Mik is? Csajok, bulik, röpdeszka, utcai művészet és a cucc iránti vágy meg a tilosban járás izgalma. Mély levegőket szív be orrán, hogy cimpái is kitágulnak belé, majd fókuszál. Az anyag, a graffitik és a barátnője meg az izgalom. Milyen sirály lesz betépve megkefélnie a kis szőkét. Új szint lesz barátom! Új szint! Gondolja és béka széles vigyorra húzódik húsos ajka. Pulóverének kenguruzsebében egy csipesszel megfogva pénz lapul és a pálcája, melyre ujjait azért rázárja. Tizenkét perccel múlt éjfél. Megérkezett és most már csak vár. Hórihorgas alakja belevész az éjszakába.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nézi a lányt. Nem soká, csupán néhány pillanatig, ahogy elgondolkozva ül a székben, ölében készülő új dalainak vázlataival. Hősnőnk merengve függeszti tekintetét a vízen táncoló őszi napsugár csillámaira. Döntsön bárhogy is a fiatal művész-vérfarkas, hogy ad-e interjút neki, vagy sem, ő tiszteli mindazért aki és amit tesz. Fiatal kora ellenére a sors nem kímélte őt sem, s Odett ennek ellenére mégis önzetlenül tud adni és nem is másból mint önmagából. Lányának ígért dala erre a bizonyíték. Az ilyen erős embereket Elektra mindig is nagyra tartotta. A kór biztosan porig sújtotta, mégis fel tudott állni és tehetsége révén képes teremteni. Az élet csodája maga a teremtés. Hősnőnk hiszi, hogy nem csupán az anyaság egy nő egyetlen kiteljesedéshez vezető útja, melyben a benne rejlő teremtő erőt megélheti. Bár szerencsésnek mondhatja magát mert számára kétszer is megadatott az érzés, hogy szíve alatt egy új élet növekszik, ám az egyiket korán elragadta a halál és másik élete is egy sóhajon múlt. Épp ezért véli úgy, hogy nem csak ez az egy mód van és ez is csak a végzet jóakarata által lett megannyi fájdalom árán végül osztályrésze, s ha nem lehetett volna gyermeke is élnie kellett volna tovább. Mindenkinek megvan a maga keresztje, aminek súlyát csak egyedül ő bírja vállára venni. Valójában nem számít, hogy vérfarkas kór, vagy a családja elvesztése legyen az, amivel szembe kell néznie. Mert a lényeg az, hogy miként él tovább mindezek után. Úgy gondolja, hogy Odettnek saját zenéje a fogódzó és a mentsvár, ám nem csak saját maga, de minden rajongója számára az és ez az, amiben ő egész és teljes lehet. Legszívesebben ezt el is mondaná neki, és azt, hogy örül, hogy hivatásának hála egy olyan emberrel találkozott, aki ilyen bátor, ám nem teszi. A lány lehet rossz néven venné és ő is csak lelke legmélyén képes ilyen mély érzésekre. Inkább csak rámosolyog észrevétlenül, hogy azután ismét a víztükröt fürkéssze mindaddig míg az ifjú művész meg nem szólal ismét. - A legbefolyásosabb - hagyja ezzel helyben a lány megállapítását. Az emberek tömegként képesek csodákra és rombolásra, s minderre egyszerre és a másodperc töredéke alatt. Rajtuk áll vagy bukik ki a kedves, ki a népszerű vagy épp kire köpköd mindenki. Ilyen hatalom birtokosának a felelőssége is hatalmas, ám erről feledkeznek meg a legkönnyebben. Vezeti végig gondolatát Elektra majd szóba kerül Elizabet ügye, amiről Odett mint rokon szerzett tudomást és így bennfentes információival gyújt némi reményzsarátnokot. - Nem hittem, hogy meg akarnál sérteni, hiszen ha akartad volna már rég meg is teszed. Nem olyannak ismertelek meg, mint aki ezen vacillálna - szögezi le fejét rázva hősnőnk, mondhatni szomorúan - Valóban megtehetném, de nem fogom. Akkor ott a kávézóban megígértem Elizabetnek, hogy az én nevem alatt, arról ami elhangzott köztünk soha nem fog látni nyomtatásban semmit és én állom a szavam. Mindig - mondja és valóban nem áll szándékában ígéretét megszegni. Nem őt bántották meg, ő volt az aki most a vétket elkövette. Nincs oka rá tehát, hogy bosszút álljon, főleg nem  ilyen alávaló módon. Családja elvesztésének kálváriáját követően megfogadta, hogy szavainak erejét attól fogva mindig a nagyobb jó ügyének támogatására használja. Nem tudna tükörbe nézni ha szavának nem állna. - Minden elismerésem a horgolási tudományodhoz - mosolyodik el most először valóban vidáman - A konyhában otthon vagyok, de az ilyen kézimunkák...Ajjaj...Inkább meg sem próbálom, mert szerintem az maga lenne az armageddon - neveti el magát, mert eszébe jut első és egyetlen próbálkozása a kötéssel. Az hagyján, hogy nem tudta kivitelezni, de még majdnem meg is fojtotta magát a pamuttal és a fél szeme is veszélyben forgott. Hogy hogyan csinálta? Azt maga sem tudja, ne is kérdezze senki. Nos azóta inkább az anyjára hagyja az ilyesmit, aki csodás pulóvereket köt és varrni is remekül tud ősöreg gépén, Fricin. Feléjük pillant és látja, hogy elkezdtek falatozni. - Nem zavarja, de jobb mégis ha megyek. Esznek és abból nem szeretek kimaradni - mondja hasát megdörzsölve. Szeret enni és a családjával ezt tenni a legjobb dolgok egyike. Ráadásul hagyni szeretné alkotni Odettet, hiszen abban zavarta meg azzal, hogy ráköszönt. Teremtsen csak és leljen önmagára dalaiban. Így egy kedves elköszönés és ismételt vendégségbe hívás után Elektra visszasétál szeretteihez, akikkel a finom falatok elfogyasztását és némi játékot követően elindulnak haza, hogy otthon pihenhessenek tovább.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hősnőnk nem ért egyet a fiatalemberrel. A maga részéről hisz abban, hogy mindenkinek meg kell adni az esélyt a változásra és mindenkit megéri megpróbálni megmenteni. Mondhatni hőskomplexusa van, ám ennek ellenére tiszteletben tartja Belián vélekedését. Ezért nem kezd vitázni, hiszen most a fiú szavai számítanak. - Talán úgy lehetne, mint ahogyan az AIDS betegeket vagy az alkoholistákat kezelik. Anonim gyűlésekkel, ingyen ispotályi rendelésekkel és a bájitalok könnyebben hozzáférhetővé tételével valóban javíthatnának a helyzeten - állapítja meg egy kicsit elgondolkozva, inkább magához beszélve, így ezeket a szavakat le sem jegyzeteli. Filmes utalása célt ér, hiszen a fiatalember meglepetten konstatálja, hogy Elektra ismeri a Csillagok háborúját. Az újságírónő egy pillanatra kilép hivatalos mivoltából és elmosolyodik. - A magam részéről inkább a Star Trek: Voyager híve vagyok, de láttam, azt hiszem legalább kétszer a Star Wars összes részét a tavaly kijött Skywalker korával bezárólag - mondja olyan egyszerűen, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga és megvonja vállát. Kevesen tudják róla, hogy nagy mugli zene, sorozat és mozikedvelő. Azt pedig még kevesebben, hogy rajong Clark Kentért, vagyis Superman, a szintén mugli képregényhős emberi alteregójáért. Egy aki ismeri titkát azt ígérte meg is tartja. Ezután a Sándorral és a minisztériummal kapcsolatos kérdéseire kap szép sorjában választ. - Még ha, mi? - akad meg az írásban hősnőnk és kíváncsian felnéz a papírról a fiú arcára. Valamit el akar mondani, mégis titkolni igyekszik. Látszik a szemében és az arcán. Apró jelei vannak, de Elektra ezeket jól ismeri. Nem akarja faggatni, nem is fogja tovább nyüstölni, ha azt mondja nem akar róla beszélni. Mivel azonban belekezdett, de elharapta a mondatot egy próbát tesz. Ugyanis amit kimond az ember azt jó eséllyel nem akarja magában tartani. Ezt tanítják meg az elsők között a beszédelemzőknek. A vokálisan manifesztálódó gondolat mindig szándékot feltételez. Sokan ezt freudi elszólásnak becézik, és valóban magához a személyhez igen sok köze van a fogalomnak amit megneveznek általa. Minden esetre hősnőnk kíváncsian várja mit is kottyantott el majdnem Belián. Ezt követően a legnehezebb kérdésre beszélgetésük során Elektra olyan választ kap, amilyet feltételezett és szíve mélyén talán remélt. A fiatalember az önelfogadás útján jár és valódi belső erőről tesz szavain keresztül tanúbizonyságot, amiért hőnőnk felnéz rá és tiszteli. - Azt hiszem, már csak annyit szeretnék megtudni, hogy mit üzennél azoknak akik esetleg most tartanak még az elején ennek a folyamatnak? Mivel biztatnád őket vagy mire hívnád fel a figyelmüket? - teszi fel az utolsónak szánt kérdést. Ez is legalább olyan fontos mint az eddigiek voltak, ha nem fontosabb egy hajszállal. Elegendő anyagot gyűjtött, hogy akarata szerint az igazságot mesélje el a vérfarkas kórról egy vérfarkas szemén át nézve az állapotot. Viszont szívesen maradna kapcsolatban a fiúval több okból kifolyólag. Az egyik az, hogy saját módján vigyázhasson rá és Sándor mellett legyen még valaki, akire támaszkodhat, ha szükségét érzi. A másik pedig, inkább civil dolog, de aki ismeri a Star Warst és hasonlókat az rossz ember nem lehet, így legalább végre ő is tudna úgy beszélni valakivel a filmekről, hogy nem úgy néznek rá, mint Dana Scully Fox Mulderre, amikor az az Ufókkal kapcsolatos teóriáit sorolja. Ilyen ízléssel a varázsvilágban élni igazából kihívás. Egy szó, mint száz, néha ráférne egy műkedvelő beszélgetőtárs.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Gyomra összerándul a háta mögül érkező hangra. Erős izgalom bizsereg végig gerince mentén, ami a félelemmel határos. Tenyere is izzad, mint egy nagyra nőtt kamasznak. Hiszen most az is a külleme és gondolatai alapján. Zavart vigyorra húzza száját a sötét derengésben, ahogy meglát egy kapucnis alakot. - Köszi haver, nekem is bejövős - mondja még talán a mutálás nyomait magán viselő, de már férfiasodó tenorján és úgy vakarja meg a fejét, hogy a vörös sapka kicsit megemelkedjen, majd visszahúzódjon fejére a mozdulattól. Hiába egyértelmű az áthallás ő úgy tesz, mintha nem esett volna le neki a tantusz. Alakja bambának fest és épp ezért választotta pont őt, mert olyan akár egy két dimenziós egyszerű lélek. Lenszőke fürtjei a fülét fedik, háta laza tartása ellenére minden izma feszül, de ez még mindig tűnhet az első alkalom okozta stressznek. Először vesz drogot életében, mert ki akarja próbálni. Azt mesélték neki, hogy "oltári buli" meg, hogy olyan "mintha elszállna minden gondja". Ez speciel most még a valóságban is kecsegtető számára. Gondolataiban továbbra is csak annyi visszhangzik, hogy be van gyulladva, de akarja is a cuccot, mert a kis szőke már nem elégedett vele és ő ezzel akarja színesíteni a szexet. - Mi a menet? - kérdezi miközben zsebéből lassan előhúzza a kezét és benne a pénzcsipeszt, majd egyik lábáról másikra helyezi át súlyát. Így érezheti magát egy apáca a ribancok között. Nem tudja mit kell tenni, lilája sincs, hogy megy a dolog de, hogy szopás az egész az fix. A haverok ezt nem mondták. Ciki a szitu, legalábbis a srác így érezné magát és ez azért kicsit frusztrálja. Vagányabb csávó ő ennél és nagyobb volt a mellénye, amikor elindult. De hősnőnk nem akar túl magabiztosnak látszani, mert az azonnal feltűnne viszont egy halom szánalom sem lesz, mert az is legalább ugyanannyira szemet szúrhat. A helyzet jellegéhez illő legtermészetesebb és felvett alakjához passzoló reakciókra törekszik. Segítségére van tudása, felelősségérzete, hogy erre koncentrálni is tudjon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Összerezzen a veszélyes tónusú szavakra és ijedt, de arcszerkezetéből adódóan bamba képpel mered a kapucnisra, akiből az ég egy adta világon semmit sem lát, de a hangját azt jól hallja. Lehet nem ez az ember az, akire várt és pechére belefutott egy kóbor, részeg srácba, aki most azt hiszi, hogy ajánlatot akar neki tenni. A szentségit, hát nem akar ő balhét! Dehogy akar! Alkalmi pippantást meg pláne nem. Csak egy zacskó port szeretne és aztán meg elhúzni innen. A haverok nem mondták, hogy ez ilyen para téma. Meg kellene nyugtatnia valahogy az idegent, legyen bárki, gondolja mielőtt húsos száját ki merné nyitni. - Merlinre, haver...nyugi - emeli fel védekezőn lapát kezeit és hangja kissé megremeg a benne vibráló aggodalomtól. Az lenne csak a szép ha leátkoznák itt a puszta közepén. Na az csúcs lenne. Talán addig csak nem fajulna mondjuk a dolog, de ott az esélye és az éppen elég. - Nem nézlek én semminek, oké? - emeli meg a kezét, hogy a másik a derengésben is láthassa, mert egyébként neki sem látszanak a vonásai tisztán, hiszen az éj sötétségébe sok dolog belevész. Azzal visszateszi a zsebébe a pénztárcát. Pálcáját érzi ujjai hegyével, ez kicsit megnyugtatja, de ha most ő is előrántja, na akkor annak csúnya vége lehet. Ezért akarja elkerülni, hogy neki ártsanak, és ő maga sem akar még véletlenül sem ártani, ha nem muszáj. Három jó oka minimum van rá, hogy miért. Nem kell a balhé. Tényleg nem. Mert ha kitör, akkor az akár még a forrást is elijesztheti. Na az is szép lenne. Több szinten bukovári tud lenni a sztori, ha nem kapja össze magát agyban. - Látod, el is tettem... - mondja még mindig próbálva nyugtatni a vele szemben állót, miközben egy lépést hátrál. Ha csak egy részeg, talán ez elég lesz neki, hogy lehiggadjon. Ő pontos volt, tényleg, a fenébe, hát lehet, hogy csak megszopatták? Nem jön senki, ő meg tartozott az Ördögnek ezzel a kurva úttal? Méltatlankodik magában a fiú legvalószínűbb szavajárásával. Kockáztatott és most kezd kissé elbizonytalanodni, hogy megér-e ennyit ez a por. Kell ez neki ilyen áron? Kell. Ha már eljött megpróbálja megszerezni. Nem mehet oda a szőkéhez és a haverokhoz, hogy ekkora seggfej volt, hogy nem tudott hozzájutni. Mekkora égés lenne. Használja ezt a félkamaszos analógiát a valódi helyzet leképezésére.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Meghökken és kicsit össze is vonja egy vonal szemöldökét értetlenségében. Szó szerint köpni nyelni sem tud, de fülel és felfogja a hallottakat, csak hirtelen furcsállja. Most mi van? Ennyire részeg a srác? Fut át rajta a kérdés, ahogy a sötétbe vesző idegen szavai elhangzanak. Nem tud azonnal megszólalni, ez illik is bamba képéhez. Amúgy sem beszélne rögvest havercsótányként a másikkal, mert nem is tudná mit mondjon. - Oké - nyögi ki végül nagy nehezen. Csak beetetés volt az előbbi brutálkodás és ijesztő kirohanás. Jön rá pár másodperccel lassabban, mint illene, bár ezt tudjuk be a félelmének, ami azóta óvatosságra készteti, hogy először meghallotta a fenyegetést a levélben. A sötét alak sapkájára tett megjegyzése biggyesztette fel az i-re a pontot. Ideges "lányos" zavarában emberünknek nem esett le a dolog. Ennyi történt. Ez a legtökéletesebb magyarázat, ami jórészt igaz is, ha onnan nézzük a dolgot, hogy tényleg beparázott ettől az egész helyzettől, de istenesen. Hát erre számított? Nem. Ez váratlan volt neki és hát ez meg is látszik rajta. Most sem nyugszik meg attól, hogy úgy fest zöld utat kapott és porhoz juthat. Koránt sem. Sőt. Még erősebb ösztön munkál benne a helyzet balhémentes lebonyolítására. Gondolataiban is csak az játszik körmérkőzést, hogy nyugodjon meg és ne majrézzon már annyira, azzal, hogy ha követi az utasításokat nem lesz se baj, se balhé. Ezért hát elhatározását tartva továbbra is engedelmesen viselkedik és az a két dimenziós srác marad, aki mindeddig volt. Na jól van, akkor tegyünk úgy, ahogyan mondja és minden okés lesz. Koncentrál erre az egy gondolatra. - Jó jó, persze - mondja tenorján csendben, ezzel jelezve levágta a szitut és megint csak bólogat. Mindent úgy fog tenni, ahogyan a forrás mondja. Hosszú lábait pakolja egymás elé és beslattyog a csónakház épülete mögé. - Tessék - suttogja és olyan óvatosan, siklik át a pénz megremegő kezéből az idegenébe, ahogyan csak lehetséges. Nincs neki ebben gyakorlata. Lehet most fogják lecsapni vagy öten és veszik el a delláját. Ez is átfut az agyán. Aztán mihez kezd? Merlinre! Legközelebb inkább lehúz egy üveg piát kefélés előtt. De most már itt van és átadta a lóvét, szóval bármi lesz is, így járt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mamlasz mód pillant le kettejük közé, ahogy a csuklyás idegen úgy csinál, mintha kezet akarna fogni vele. Aztán megérzi a kis fiolát a tenyerében, amire rá is zárja ujjait, nehogy basszus leejtse itt a nagy haverkodásban. Húsos ajkára a felismerés halvány mosolya húzódik közben. Meglesz az a vad éjszaka és nem fog lebőgni se a szőke, se a haverok előtt. Mégse akkora balfasz mint hitte. Ezekkel a gondolatokkal csúsztatja közben zsebébe az üvegcsét - Ja..ja hát persze - feleli és bólogat is hozzá párat, hogy vágja ő a témát, mint séf a répát és naná, hogy nem itt akarja szétcsapni magát, hát nem idióta ő, csak újonc a terepen. Hülye lenne itt meginni, hát haza se jutna baszki. A haverok mesélték, hogy amilyen gyengusnak tűnik, azért olyan ütős is tud lenni a cucc, ha nem okosba tolja az ember az adagolását. Márpedig a látszat ellenére nem ennyire sík ő azért. A szőke sem véletlen rajta lovagol és nem a Barnin, pedig az egy izomcsóka. Mindegy megvan amiért jött. Kicsit tétovázik, hogy akkor most mit is kéne mondani vagy tenni, aztán jön hála az égnek a felsőbb utasítás. - Oké, köszi - bólogat megint, hogy megértette a feladatát meg azt is, hogy mi a dolga, ha még szeretne a portékából. Nem igazán tudja el kellene-e köszönnie, minden esetre azért őt nem tahó parasztnak nevelték szóval csak elbúcsúzik - No akkor én lépek is, csőváz haver! - mondja halkan, külleméhez és a helyzethez illő félszegséggel biccentve, mert hát csak nem olyan nagy spanok az idegennel, majd lapát tenyerét is kicsit megemelve veszi az irányt az út felé, mely előtte áll. Hosszú lábait normál, laza tempóban pakolja egymás elé, hiszen nem siet. Nem kell futnia senki és semmi elől, de persze nem is kóricál össze-vissza. Egyenesen elhagyja a csónakház környékét és aztán elhoppanál a Művészetiig. Mivel eleve onnan is érkezett a találkozóra és bár elég tejfölös bajszú képe van, akit választott bizony betöltötte azt a kort, amikor már szabadon megteheti, hogy mágikus módon helyet változtasson. Kapcsolatai révén itt tölti az éjszakát egy jelen pillanatban lakatlan, de berendezett szobában a művésznegyedben, ahol a zárt ajtók mögött is tartja még magát suhancos gondolataihoz. Kora hajnalban elfogyasztja a maradék százfűlé főzet pár kortyát, amit itt rejtett el egy adag váltásruha mellett, majd ebben a második alakjában távozik. Ezzel a új és egészen más küllemével tér vissza Bogolyfalvára, hogy ott az Espressoban megigyon egy teát várva a szer múlásának jeleit. Alibi gyanánt használja ezt a fiút, hogy a másikról azt hihessék el sem hagyta a Művészeti környékét. Ezután kisétál a kávézóból az a mögött lévő elhagyatott sikátorhoz és néhány perc múltán, pár ruhabűvölő ige elmondását követően, immár saját küllemében tér vissza, hogy megigyon egy nagyon korai kávét, ahogy néha szokott, s álljon minden gyanú felett. A fekete arany elfogyasztása után indul csak haza otthonába, ahol a kincset érő kis fiolát a most még romos, de csak neki engedelmeskedő zárral ellátott, toronyszobájának mélyén álló, egyik antik bútorának fiókjába teszi. Ellesz az ott most egy darabig.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Annyi minden történt az elmúlt hetekben. Kezdve a késsel az ajtóban, mely egyértelmű jele volt annak, hogy körültekintése és óvatossága ellenére minden bizonnyal rájött a díler, hogy nem egy langaléta fiatal felnőtt vett tőle anyagot. A bökő és a fiola azóta is toronyszobájában, lezárt zacskóba rejtve várnak a Zlatannak való átadásra. Talán találnak rajtuk használható ujjlenyomatot, vagy DNS maradványt. Minden esetre Imolára sokkal jobban vigyáz és szüleit is erre kérte, akik indoklás nélkül cselekednek mind a mai napig aszerint. Azután ott van az a hihetetlen érzelmi hullámvasút, tele gyötrelemmel és gyönyörrel, melyen Marcellel mentek keresztül. Amennyiben ez nem volna elég, hát tizenkilencre lapot húzva, még kedvese volt felesége, Otília is megjelent és szembesítette hősnőnket a ténnyel, miszerint nem érdemli meg a férfit. Bárkinek a fele is sok volna a teljes összeomláshoz. Elektra csak most érzi azt, hogy: Elég! Úgy döntött, hogy elmenekül pár órára a valóság elől. Kijött hát ide a stéghez, mely csendes, békés és ilyenkor elég elhagyatott ahhoz, hogy magányába burkolózva - akárha puha takaró volna - gondolkodhasson. Rendet akar tenni lelkében. Leállítja motorját, s nyergén átvetve lábát egy mozdulattal kitámasztja. Elővesz egy pokrócot a két oldalt lévő táskák egyikéből és lesétál a rozoga, de biztonságos fából ácsolt építmény legvégére. Megáll egy pillanatra, megcsodálja a látványt, ahogy az alkony fényei narancsvörös hidat vernek a tó két partja közé. Mélyet sóhajt, kilélegezve az első adag feszültséget, mely jó ideje nehezedik már mellkasára. Leteríti a plédet, majd elhelyezkedik rajta. Térdeit felhúzza, karjaival átkulcsolva őket, fejét lehajtja rájuk. Pilláit sötét szemeire zárja, s hagyja, hogy elméjében életre keljenek a bennük cikázó, zilált képzetfoszlányok. Színek, formák, zajok öltenek testet, s válnak elevenné körülötte. Átél mindent újra, kezdve attól a pillanattól, hogy megérkezett Imolával a lila falú, türkiz ajtós házba. Hosszú percek telnek el, mire elér ez a furcsa film a tragédiák első hullámához. Fájdalmas sóhajjal hagyja ekkor könnyeit hősnőnk kicsordulni. Ritkán tesz ilyet. Nem jellemző rá, hogy sírjon, hiszen a sós cseppek meg semmit sem oldanak. Azonban itt egyedül van. Nem láthatja senki. Nem kell hát szégyellnie - csupán maga előtt - gyengeségét. Apró, áttetsző gyöngyök hullanak kézfejére és most, kivételesen hagyja. Átadja magát a zokogás egyszerre felszabadító és kínzó örömének. -Könnyebb lesz vajon ezután? - kérdezi magától kétkedőn, mert az egyetlen, aki ezt megválaszolhatja, csak ő maga - Mond, hogy igen, még ha hazug is minden szavad - biztatja belső hangja. Ennyi önáltatás talán még belefér, nem igaz? Lassan telnek a percek. A nap már épp csak kitűnik a horizont felett. Az ég színe észrevétlen liláskékké válik. A levegő is egyre hűl, hősnőnk mégsem ettől reszket. Más rázza egész lényét szüntelen. Előbb mélybe kell zuhannia, hogy felemelkedhessen. Így lesz. Idő kérdése és összeszedi magát. Helyretesz mindet. Otília szavait, Marcell hangját, Sándor arcát, Zlatan stílusát, Elizabet haragját. Mindent. Haza már úgy indul majd innen, - emelt fővel - hogy ismét sziklaszilárd és bizakodó lélekben. Ezt reméli. Hiszen az nem lehet, hogy épp ott bukjon el, ahol konstellációja szerint erőben kellene legyen. Neki más a végzete. Határozottnak, magabiztosnak és mindenek felett Boldognak kell lennie.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Magába merülve észre sem vette a közeledő léptek zaját. Túlságosan lekötötték gondolatai. Elmerengett oly' sok mindenen, s végül eljátszotta a legveszélyesebb játékot, melynek neve: Mi lett volna ha? Ha Zoli és Peti nem halnak meg? Ha ő vész oda a tűzben? Ha nem akart volna ismét munkába állni? Ha mindezt nem Bogolyfalván akarta volna megtenni? Ha nem hívta volna meg az Ellenőrt a műsorába? Ha nem futottak volna össze Marcellel a piac közepén? Ha nem fogadta volna el Zlatan próbáját? Ha azonnal elmondta volna az igazat Elizabetnek? Ha ki tudott volna sétálni a házból, amikor Otília megjelent? Hogyan szövődtek volna történetének szálai? Megannyi kérdés, melyre egyetlen válasz adható: Nem számít már. Minden úgy lett, ahogy elrendeltetett. Elektra üresnek ható, fénytelen tekintetét a tó tükrén játszó halvány hullámokra függeszti, miközben még midig, de már jóval csendesebben hullatja könnyeit. Ekkor hallja meg a hangot, melyet ezer közül is felismerne. Nem számított rá, hogy épp ilyenkor jár bárki erre, s főleg Sándor megjelenése érte váratlanul. Szembesült saját gyengeségével az elmúlt időkben épp eleget. Fel szeretett volna töltődni erővel, hogy Imolához és Marcellhez úgy térjen haza, hogy mosolya őszinte, lelke tiszta és rendezett. Most mégis a sors ismét áthúzta számításait? Mivel érdemelte ki ezt az újabb éles metszést? Mert most ezt érzi. Fájdalom mar belé. Mintha mellkasát - szegycsontja mentén - egy Sectum Sempra hasítaná fel, hogy azután szívét kitépjék, s egy tollpihével szemben helyezzék az Igazság mérlegére, akár az egyiptomi mitológiában. Megítéltetett, s talán ezért kap sorra mélyebbnél-mélyebb sebeket? Mit tegyen, hogyan viselkedjen? Nem akar fájdalmat okozni a férfinek. Azt már nem! Nem teheti meg Sándorral, hogy az ő belső drámája miatta legyen megint szomorú. A játszótéren is bevált módszert alkalmazza hát, s cselekszik immár aszerint. Gyorsan letörli baljával könnyeit, szép ívű ajkának szegletét mosolyra húzza. Így néz fel a két méteres gavallérra. - Persze, csak egy homokviharnyi por ment a szemembe - szólal meg rekedtes bársonyossággal, mentve a menthetőt. Arca és ajka egyként fakó, ám orra és lélektükrei vörösek. Egyértelműen elárulják, hogy mindeddig hosszú ideje sírt. Tudja, hogy nem lesz képes becsapni az okos és őt már elég jól ismerő, időközben tanárrá avanzsált Ellenőrt, ezért inkább igyekszik lefoglalni - Mi járatban erre, amerre a madár se jár? - hagyja el ajkát a kérdés, mellyel magáról a figyelmet próbálja meg elvonni. A csípős hideg hamar el fogja tüntetni bánatos belső mozimaratonjának nyomát. A sötét, beszédes szemekben is lassan felgyúl a kíváncsi csillogás halvány szikrája, a test remegése észrevétlen szűnni kezd, a görcsös testtartás is fellazul. Önuralom a helyén. Vidámság betöltése folyamatban. Hiszen Sándor ilyennek kedvelte meg, s ő nem okozhat neki csalódást.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mélyzöld szemében éppúgy látja, hogy nem hisz neki, mint arcán. Apró örömcsepp, hogy a férfi nem változott meg. Vonásait az előtt az elfuserált este előtt sem tudta elrejteni előle, amikor még barátszerűségei voltak egymásnak, ahogy most sem. Azonban nem kérdezi sírásának okát. Jól esik a csend, mely rájuk borul, éppúgy mint a közelgő este. Hórihorgas árnyéka hősnőnkre vetül, még ha csak képletesen is, de valahogy az Óriás mindig eltakarja előle a fényt. Vásárolni volt, mutatja immár a holmikat. Elektra csak biccent halvány mosollyal. Biztosan a szépséges nő főz neki, ő pedig a hozzávalókat cipeli. Lovagias cselekedet, amit ki is néz Sándorból. Ezután váratlan fordulat gyanánt a nevezett, helyet kér mellette. - Nyugodtan, gyere csak - igazgatja el a felgyűrődött, melegítőbűbájjal megigézett szövetet, hogy mindkettejük alá bőven jusson annak anyagából. Távol ül le tőle, épp a takaró szélére helyezkedik. Elektra erre összepréseli ajkait. - Tart tőlem? Fél talán? - fut át elméjén a sötét gondolat, s lehorgasztott fejét halványan megrázza, de nem szól semmit. Csípős riposztja elmarad, pedig mondhatná, hogy nem harap. Kár a szóért. Minden rajta állt vagy bukott. - Köszönöm - veszi át hálás pillantással az üveget, ügyelve rá, hogy ujjai még véletlenül se érjenek Sándor kezéhez. A stég egyik, fémmel veretezett oszlopán bontja fel, - rutinos mozdulattal - majd a férfi üvegéhez koccintja amennyiben az megemeli felé sajátját. Ezután vesz csak le egy apró kortyot a keserédes italból. Minden olyan csendes. Lassan a tavat ölelő lámpák is felfénylenek, sárgás derengésükbe ölelve a tájat. - Tudom - dönti lágyan fejét oldalra és mosolyog kicsit vidámabban, s egyben sokatmondón. Riporter, ráadásul be kénytelen járni a tanodába, ahol mindent hall az ember, azt is amit soha sem akarna. Ott találkozott Julianne-el is, még az előtt a bizonyos játszótéri búcsú előtt. Nem érhetett volna a nyomába soha. Be kellett látnia. Hiszen a nő szép, fiatal, okos, kedves, gyermektelen. Mind olyan erények, melyeknek Elektra híján, de minimum szűkében van, az értelmet kivéve talán. Mindegy is már a történtek távlatából. Ami volt elmúlt. - Remélem az új otthonodban már ki tudod rendesen nyújtani azokat a létra hosszú lábaidat - jegyzi meg csipetnyi kedves iróniával, hiszen ott, ahová elhívta, csak szinte behajtogatni tudta langaléta termetét. Az a melange, amit akkor készített, volt a legkedvesebb gesztus amit sok éve kapott. Emlékszik rá, hogy Sándor másnapos volt, s még ingét is félregombolta. Aztán elég volt csak rámosolyognia, hogy rávezesse a dologra. Régi szép idők. - Tanár lettél. Ezt is tudom. Szereted? - kérdezi, a tőle megszokott szemtelen, féloldalas mosollyal, mert egyrészt valóban érdekli, másrészt nem szeretne felülni a nosztalgia vagonban, mellyel még a végén a toronyszobájáig vonatozna. Feltépni az alig beforrt hegeket nagyon fájdalmas volna. Eleve az sem épp szerencsés, hogy egyáltalán találkoztak, főleg mert hősnőnk rapszodikus lélekállapotban van, amióta Marcell ex neje még jobban felnyitotta szemét, mint amennyire tisztán már eddig is látta önmagát és helyzetét. A sors, mint könyörtelen bábmester irányította mindannyiukat. Így talán jogosan gondolhatja hősnőnk, hogy nem érdemelte meg Zoltánt és Petit, s ők emiatt meghaltak. Nem érdemelte meg Sándort, de legalább más mellett boldog lett, s most nem érdemli Marcit sem, bár ő azzal biztatja, hogy igen. Egekre, annyira próbál neki hinni, de aztán mindig jön egy újabb negatív visszacsatolás. Átok ülne rajta? Meglehet.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kellemes érzés jókedélyűen mosolyogni látni. Melegséggel tölti el, hiába hűs a lég, s a sör is olyan akár a jég. Ebből szép kis torokgyulladása lehet, ezért óvatos duhaj módjára kortyolja apránként, pedig szíve szerint nagyot húzna belőle. Lágy, de elégedett biccentéssel konstatálja, hogy a férfi végre hozzá illően tágas laktérre tett szert. Számmisztikát oktat. Tudta ezt is Elektra jól, de ahogy szokta, most is így veszi rá a nem épp szószátyár férfit a beszédre. Bevált formula ez már kettejük között, s marad is mindig. - Legalább megszereted a gyerekeket, mert ők biztosan meg fognak téged - szúr oda a mondat elejével maga módján, de hangjában semmi bántó nincsen, ahogy pillantásában sem, mely időről időre találkozik az őt fürkésző zöldszín szempárral. Talán jó volna, ha tudná mi jár ilyenkor az Ellenőr - mert neki az marad - fejében. Vagy nem. Nem tud olvasni tekintetében, sem vonásaiban. Fél, ha megpróbálná csak újfent tévútra lépne. Ezért inkább visszafordul, az immár tinta kékké vált víztükör felé. Újabb pici kortyot elfogyasztva a sörből. Rájuk borul tehát ismét a csend. Az a lelket nyugtató, puha fajta, amiért Elektra ma ide érkezett, s amit egymagában valamiért mégsem érzett. Némaságukat Sándor kérdése töri meg, melyre hősnőnk hirtelen nem tud mint mondani. Hezitál. - Ne gondolkozz! Csak mond az igazat! - hallja meg fejében belső hangjának biztatását. Sosem hazudott a férfinak. Legutóbb is csak Imola jelenléte okán finomított szavainak folyamán. Azonban most csak ők vannak itt, kettesben. - Nem úgy, ahogy szerettem volna, de jobban, mint megérdemlem - kezd bele helyzete felvázolásába, ám időben leállítja magát, még mielőtt kimondana bármit is abból a megannyi keserűségből, amit az imént még kisírni igyekezett - De ne aggódj értem! - mosolyodik el halvány vidámsággal - Volt már ennél rosszabb is, és azt is túléltem - biztatja jószerével inkább saját magát. A nehezén végül is már tényleg túl van, hiszen nem rohant el, ahogyan a bálról. Nem menekült el, ahogyan megpillantotta a fölé magasodó, két méteres gavallért. Lehet persze, hogy épp ez volt a rossz döntés, ám lassan be kell látnia, ha elfut, akkor csak még nagyobb csapások érik. Így inkább most is arra törekszik, hogy megkeresse ebben a bizarr helyzetben a boldogságra okot adó részeket. Rájuk is talál igen könnyen. Itt ülnek a férfival, aki akárhogyan is próbálja tagadni, hiányzott az életéből. Ráadásul sört iszogatnak és beszélgetnek, majdnem úgy mint régen. Lehet a whisky ugyan jobban átmelegítené, de ilyen apróságon nem múlik semmi. Nem kérdez mégsem vissza. Önzőség talán, de fájna hallania, hogy a mellette ülő milyen elégedett és fülig szerelmes. Elektra is az persze. Elméletileg. A gyakorlatban inkább tűnik úgy, hogy amikor végre kicsit egyenesbe jönnének Marcellel, akkor vagy ő ijed meg és vesznek össze. Vagy betoppan a rókaképű, rafinált ex asszony és egy mondattal porig alázza, amihez neki az összes kikarikírozott riposztja sem volt elég. Bárcsak megmentené végre valaki...saját magától.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Kevés mondat hangzik el kettejük között, mégsem bánja. Kell néha a hallgatás. Szüksége van olykor neki is arra, hogy ne beszéljen. Talán túl sokat tette az elmúlt időkben. Nem valószínű, hogy itt üldögélnének most, ha be tudta volna fogni a száját abban a néhány ominózus esetben, amikor rellonos vérmérsékletét a körülmények előhozták. Bánja-e őket? Nem mindet. Ha megtehetné, inkább csendben maradna? Mindenképpen. Sándor mellett lenni egyszerre félelmetes, fájdalmas és természetes. Valószínű ő is így lehet ezzel. Nem egymaga tette, amit tett. Okot a másik szolgáltatott számára, még ha nem is akarattal. Elektra hibája, hogy tudomást vett arról, amiről nem kellett volna. Egyedül csak magát hibáztatja. - Érdemes talán az elsőre nem olyan eszesnek tűnőkkel is foglalkozni. Lehet ők jobban meghálálják - reflektál elgondolkozva. Valamiért úgy gondolja, senkiről sem szabad idejekorán lemondani, sem megítélni. Ékes példa erre a Gyöngyhalász esete. A hontalan férfi értékes ember, akit érdemes volt megvédenie - Sosem tudhatod kiben mi rejlik, míg nem figyelsz rá igazán - néz Sándorra és mosolya elmondja ezt rá éppúgy érti, mint a szóban forgó diákokra. Ha ott a stúdióban nem fürkészi és jön rá, hogy kedvességgel és azzal nyithatja meg maga és a hallgatók felé, ha kérdezni hagyja, akkor...talán sosem fordult volna hozzá, s kérte volna a segítségét. Elektra számára az, hogy próbálhatta megmenteni az állását, többet jelentett, mint ezer szál virág. Bízott benne, rá támaszkodott. - Lesz-e ez így még valaha? - merül fel benne a kérdés, ahogy tekintetét összefonja a langaléta tanerővel - Vajon akkor is megtetted volna, ha tudod mi történik a nap végén? - hallja belső hangját, de próbálja elhallgattatni a narrálást. Jobb nem is merengeni ilyeneken. Egyszerűen csak örülnie kell annak, ami adatik az itt és mostban. Színlelni, hogy tényleg erős, míg ez valóban be nem következik. Mert be fog, biztosan. Gondolatainak útvesztőjéből Sándor vezeti vissza a jelenbe. Mielőtt felelne, kortyol egyet a sörből, hogy megnedvesítse kiszáradt torkát, majd tekintetét maga elé veti és a térdét fixírozza. - Így van. Mint megérdemlem - bólint megerősítésként, hogy a férfi jól értette. Jobbján támaszkodik, míg baljában az üveget tartja maga alá húzott lábára téve - Nem tudom - vallja be őszintén, s viselkedésének tónusa  komorabbá válik - Annyi minden történt mostanában, ami miatt úgy érzem nem vagyok méltó szinte semmire és senkire...Sem Rád...- csúszik ki száján az, amit szándéka szerint titkolni vágyott. Rádiós  rutinja azonban most hasznára válik. Gyorsan folytatja, s hangja szinte alig bicsaklik meg - ...Sem bizonyos emberek bizalmára és Marcellra sem - fejezi be a felsorolást. Elhunyt szeretteit nem is említi. Ahogyan nem tesz különbséget az elhangzottak közt annak tekintetében sem, hogy milyen fájdalmat okozott számára elutasításuk, haragjuk vagy épp a benne generálódott félelem és veszteség. Nem mer a férfira nézni. Fél látni milyen arcvonások suhannak arcára vagy épp érzelmek tükröződnek zöldszín szemeiben. Ezért testben mozdulatlanná válik. Ajkáról viszont lágy neszű sóhaj szakad fel és száll fehér párfelhőként tova a tó felett.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Sándor
zene

Igaza van a férfinak, mint általában. Ritkán szól, de amit mond annak mindig veleje van. Nem megoldás. Néha futni kell. Néha rohanni kell. Menekülni amilyen messze csak tud az ember. Ha nem bírja már tovább, ha úgy érzi maga alá próbálja temetni az Élet nevű hullám, akkor inalni kell, ahogyan a lába bírja. Hősnőnk is ezt éli át, akár egy villámcsapást, ahogyan Sándor keze vállára simít, megremeg. Ezt nem teheti. Nem teheti magával, nem teheti Marcellel és nem teheti Sándorral sem, bár úgy hiszi a férfi már hagyta, hogy vele jó dolgok történjenek. Tapasztalatával kíván Elektrának segíteni. Méltányolja, becsüli, örökké szeretni fogja, de most, ha nem távozik azonnal, akkor ismét olyan hibát követ el, melyet már nem csak két, de négy ember szenved meg, de pokolian. Bárcsak ott a poros toronyszobában, hagyta volna a mellette ülő, hogy kiderüljön a teljes igazság kettejükről. Akkor talán nem maradt volna hiányérzete, s nem sóvárogna még most is, tudatalattija legmélyén a befejezés iránt. Azonban mindketten döntöttek, s most már nincs apelláta. Visszakozásnak helye többé nem lehet. Akkor még talán kevesebb fájdalomba telt volna, hogy őt  válassza. Nem így tett és ezt Elektra el is fogadta, sőt saját magára vállalta a bűnös szerepét. Csak ne kelljen ezek után látnia, ne kelljen mellette újra azt éreznie, hogy a csend is boldog megnyugvás. Mert fáj! Keserédes kínnal mardossa, ami okán bűntudata mind jobban erősödik. Nem céda, aki elveszi ami a másé. Önző és irigy, de sosem ostoba. - Ez csak tapasztalatból merített jó tanács, tudom - fordul hát a férfi felé ajkára erőltetett keserű mosollyal - Ígérem megfontolom, de most mennem kell - áll fel, majd miután Sándor is így tesz hóna alá gyűri a pokrócot - Köszönöm a sört! Vigyázz magadra... - búcsúzik, miközben lábujjhegyre emelkedve ajkát a férfi arcához érinti. Ösztönös mozdulat ez, melyet nem tud megállni. Ennyi kínt még el képes viselni. Azután sarkon fordul, hogy motorjához siethessen. Mondhatni rohan, olyan hosszúra nyújtja lépteit, amennyire csak lehet. Kapkodva elteszi a takarót, átveti lábát a gépen, majd ráfog a kormányra. Úgy szorítja, hogy ujjai elfehérednek belé, s ismét könnyezni kezd. Beindítja vasparipáját, miközben egy másodpercre lehorgasztja fejét. Mély sóhajjal emeli fel ismét, hogy elnézzen még egyszer, utoljára Sándor felé, s azután kilőjön a késő délután csöndjébe egy jókora benzinfröccsel. - Tér és idő kell. Mindentől és mindenkitől távol. Csak Imola és én, épp úgy mint régen! - születik meg elméjében az ötlet, mely hamar döntéssé válik. Ezért szülei felé veszi az irányt, - egy éles és veszélyes hajtűkanyarral - akiktől elhozza Imolát. Annyit mond csupán nekik, hogy sajnálja, de idén valószínű, hogy a karácsonyt sem töltik együtt. Illetve még azt, hogy ha bárki keresné náluk, annak csak annyit mondjanak, munka ügyben sürgősen el kellett utaznia. Még Marcellnek se többet. Minden cikkét leadta, az idei évre időben, s azt az egy műsorát, ami még hátra lenne, majd az a kedves kollégája pótolja, aki eltüntette a felvett tartalmait. Ez a minimum attól a lókötőtől. Azután már úgyis szabadságon lett volna egyébként is, így nincs miért aggódnia. Hazaérve összepakolja mindkettejük pár heti holmiját, gépén lefoglal egy olcsó, de barátságos szállást, az ország határán messze túl, majd gyermekével és csomagjaikkal együtt elindultak a legközelebbi hophálózati központba, hogy onnan úticéljukig meg se álljanak. Mivel ilyenkor, alapvetően korán sötétedik, nincs még túl késő. Kora este érkeznek meg, s az éjszaka már a barátságos kis hotelben éri őket. Elektrának levegőváltozásra van szüksége és arra, hogy ne kelljen senkivel kommunikálnia azok közül, akik miatt ennyire elvesztette önmagát. Imolát viszont mindenképp el szerette volna hozni. A gyerkőc az egyetlen ebben a percben, szülein kívül, akit szeretni képes. Viszont Róbert és Iza könnyebben tud vigyázni egymásra, ha nem foglalja le figyelmüket unokájuk. Hősnőnk így egyszerre óvhatta meg őket és csemetéjét, akivel ráadásul mostanában nagyon kevés időt töltött. Legalább most lesz módjuk rá, hogy pótolják. Elszöktek tehát, csak ők így ketten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Arcán a zsíros, erős illatú krémmel ázott, nyakig elmerülve a bájitallal kevert kádnyi vízben. Mindennapi rituáléja lett a gyógyfürdőzés, hogy hegei hamarosan, remélhetőleg teljesen eltűnjenek. A kezelés, ahogyan azt a főzetek készítője is megmondta, nem épp fájdalommentes, de a javulás már kezd láthatóvá válni. Hősnőnk, bár még mindig úgy érzi, hogy a másnapos Yoda is jobban fest nála, mégsem adja fel. Nem szokása. Semmit sem hagy félbe, amiben csak egy szikrányi reményt is lát valami jobbra. Halk zene tölti be a vizes helyiséget míg Elektra felkészül a rá váró napra. Kicsivel több, mint két hét telt el azóta, hogy Farkasházy Rudolfnál járt. Annak is lassan egy hete már, hogy Hege házából elviharzott, magára hagyva Zsófiát. Nyomozását azóta nem folytatta, bár dühe kissé csitult. Okkal hagyta abba. Sikert vagy komolyabb áttörés nem érne el úgysem vele. Megrekedne. Falakba ütközne. Kudarc jönne kudarc után. Nincs rá szüksége. Teóriái vannak csupán. Valódi bizonyítéka viszont egy sem és már valószínűleg mindent megtudtak szövetségesével, amit lehet. Innentől már nem rajtuk áll a helyzet kimenetele. Megtettek mindent, ami tőlük tellett, talan többet is annál. Hősnőnk hitét bár el egészen nem vesztette, mégis kihunyt lendülete. Meglehet új nézőpontból kellene szemlélnie a történteket. Ehhez viszont az kell, hogy pihentesse az egészet. Mindezek mellet továbbra is adni igyekszik a látszatra. Becsülete megmaradt, annak dacára, amit Farkasházy tett vele. A világ számára Hegedüsh Marcell halott. Ennek így kell lennie. Tehát hetente kilátogat a temetőbe. Virágot igéz a márványlappal fedett hantra, majd mesél az üres sírnak. Bárhol is van a férfi a városban, talán meghallja. Elviszi hangját a szél és a képzelet. Kell valami amitől Elektra megtépázott lelke békére lelhet. Ennek a másik szokásnak épp ma van a napja. Így a fürdőzés végeztével felöltözik és elindul a falu határán túlra. Motorja nyergéből távolabb száll le, s érnek betont bakancsba bújtatott lábai. Hajának egy részét, két oldalról felfonta, míg a többi szabadon kelt még az imént táncra a menetszéllel, s omlik le most már lassan a derekáig. Ahogy közelebb ér egy alakot pillant meg a sír előtt. Megtorpan. Figyeli és akaratlanul is elemzi küllemét. Nem ismeri Hege barátait. A temetésen sem lehetett ott mindenki. Talán egy közülük? Ki tudja. Az alak a fejét rázza és nem moccan. Testtartása azt a látszatot kelti, hogy nem csak egy kopjafa turista, aki grasszálás közben olvasgatja a neveket. - Én sem szeretem a temetőket - sétál az idegen mögé nesztelenül Elektra, s szólal meg jellegzetes, bársonyos hangján. Nem az a célja, hogy megijessze az ismeretlent, csupán így szeretné jelezni neki, hogy nincs egyedül. Nem látja az arcát, csak kék pulóverét, farmerját és rőt üstökét. Spotcipője nem illik egészen az összképbe, de manapság a divat szabályai mit sem számítanak. A riporternőn is csak egy fekete póló és egy szintén fekete blézer van nadrágja és csizmája felett, minden rendszert mellőzve. Fejére pedig, amikor elhagyja otthonát, még mindig kendőt terít, melyet arca elé húzva tart, hogy a már halványuló sebhelyeket szükség esetén, így most is, eltakarhassa a kíváncsi tekintetek elől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Fakókék, bánatos szemek. Karcos bariton és teljesen ismeretlen arcvonások. Ezek azok, melyeket lát és hall, ahogy a férfi felveszi vele a kommunikáció fonalát. Szavaira hősnőnk beleegyezően bólogat párat. Igaza van. A temetőt senki sem szereti. Valószínűleg még azok sem, akiknek nem szegélyezi életútját annyi fejfa, mint amennyi neki jutott. Ezután csend borul rájuk. Az alak nem szól, csak áll mellette. Egyként nézik az arannyal rótt márványt. Mivel nincs egyedül így nem ül le a hanttal szemben álló padra. Nem húzza maga alá egyik lábát, ahogyan szokta és nem kezd el beszélni. Szótlan maradna szándéka szerint, majd távozna, ám a szokatlan tónusú, mély férfihang megtöri közmegegyezéses hallgatásuk pecsétjét. - Nekem is furcsa még kissé, hogy viselnem kell, ha jót akarok másoknak - fordítja vissza az ismeretlen felé arcát Elektra - Leveszem, csak ígérje meg, hogy nem kell gödröt ásnom magának, mert sokkot kap a látványtól - ível halvány mosolyra szép ívű ajka, majd óvatos mozdulattal hátra húzza fején a szövetet, s haját átemelve rajta, sállá alakítja a kendőt. Immár semmi sem takarja a vékony, halványuló, de még mindig tisztán látszó, arcát behálózó hegeket. Sötét szemeivel a kékeket fürkészi. Az undor vagy a rosszullét jeleit keresve bennük. Tudja jól, hogy nem szép látvány. Nem szeretné a frászt hozni a mellette állóra, sem elborzasztani. Ismét csak álldogálnak szótlanul. Utálja a kínos csöndet és ez kezd azzá válni. Szerencsére a férfi ismét megmenti és beszélni kezd. Neve hallatán hősnőnk szíve kihagy egy ütemet, ami kisvártatva egy erős dobbanással hozza be lemaradását. Tudja most már, hogy kivel áll szemben. - Rothstein Elektra - nyújt kezet, s tekintete szomorúan fénylik, ahogy a  "házvezető-helyettesi pozíció" kifejezés elhangzik. - Előttem vagy, mint saját utódod?  - kérdezi magában keserűen, ahogy szemeit le sem véve a férfi arcáról szólal meg ismét - Nem lesz könnyű dolga. Sokan szerették, bár azt mondják mindenki pótolható - beszél fejét a sír felé fordítva. - Ismerte? - kérdezi olyan lágyan, mintha kérdésében ott volna saját válasza. Úgy lehet téved, de azt gondolja, hogy ő ismerte. Már nem biztos benne. Karsára néz megint, hogy azután, míg válaszára vár, pálcájának intésével, hűséges szerelme jeleként, egyetlen szál fehér rózsát igézzen Hege sírjára. Gerincén borzongás fut végig. Egy pillanatra érezni véli a Kedves közelségét. Hátra is pillant válla fölött, s már nem csak a vörös hajú férfit látja. Vonásaiban szinte semmi ismerőset nem talál, mégis megint fájón kezd kalapálni a szíve. Ilyet csak az Ő közelében csinált. Őrültség? Talán. Mégis igaz volna? A szíve érzi, tudja az igazat mindenek felett? Elárulja majd? Meglehet. Hiba volt ide jönnie. Utálja a temetőket. Egyre jobban.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Tekintetével követi a felemelkedő kezet. Arca rezzenéstelen, ám sötét szemei mélyén ott az elemző fény. Kiértékeli a mozdulatot és elhelyezi abban a képben, melyből a tökéletes bizonyosság eléréséhez már csak apró darab hiányoznak. A kérdés meglepi kissé. A drágalátos barátja nem számolt be neki teste és arca állapotáról? Szép kis szövetség az, amiben nincs információ áramlás. Sebaj. Megteszi azt, amit Rudolf kihagyott. A maga nyers és élesnyelvű módján. - Annyira erősen akartam valamit, hogy kissé túllőtem a célon érte - feleli és ahogy beszél hangja vibrál a ki nem mondott szavaktól. Mindez elkerülhető lett volna, ha nem hagyja kétségek közt gyötrődni őket. Ha megbízik bennük és tudatja, legalább azt, hogy nem esett baja és nem lett öngyilkos. Zsófia talán nem érti mit tettek velük Rudolf. Neki meglehet ez csak egy taktikai hadmozdulat sorozatnak tűnhetett. Annak ellenére milyen árat fizetett érte, meg mégis egy izgalmas játékként élet. Ezt mondta legutoljára legalábbis. Talán eszébe sem jutott, hogy ez minden csak nem játék. Rudolf taktikázásába majdnem odavesztek mindketten. Felfedte volna kártyáit a férfi, vagy hagyta volna, hogy tovább folytassák? Úgy lehet ha őt, vagy Zsófiát tették volna gyep alá, észbe kapott volna. Elektra nem akarta kivárni azt a pillanatot. Inkább kiszállt az egészből és felhagyott a kémjátszmával. Ezt kellett tennie, hogy mindkettejüket megvédje. A nő a szövetségese. Vigyáz rá, még akkor is, ha számára ez nem így tűnt. Közben a férfi letagadja, hogy ismerné saját magát. Hősnőnk lélektükrei szomorúan csillannak meg a szavak hallatán, melyeket mond ezután. - Bizonyára helyt fog állni. Aki idegenként kijön elődje sírjához, s ekkora részvétet mutat, annak minden bizonnyal jó lelke van - mondja halvány mosollyal majd gondolatban hozzáteszi - Meg ugye színésznek sem utlosó - belső hangja keserű lemondással visszhagozza parttapanul sodródó érzéseit. Nézi a rőt üstököt, a más esetben szimpatikusnak ható fizimiskát, a beszédes kék szemeket, s egyszerűen nem képes felfogni, hogy miért teszi ezt velük a vele szemben álló "Karsa". Tekintete megrebben. Ittléte során most először nem tudja elrejteni fájdalmát a férfi elől, olyan váratlanul mar belé kérdése nyomán. - Igen - bukik ki belőle az őszinte válasz - Míg élt, az voltam. Most, hogy elment, már mit számít, szeretem-e vagy sem? Hiszen elmondani úgyis csak a sírjának tudnám, ha így is volna, nem igaz? - kérdez vissza és a Kedves láthatja rajta, hogy tudja. Tudja, hogy kicsoda. Összeállt a kép, még ha a miértek homályba is vesznek egyelőre. Ez a kérdés tette teljessé a hézagos feltételezést. Hősnőnk szíve ismét kihagy és pótol néhány ütemet. Baljával nyugtatni kénytelen mellkasa kalitkájában verdeső életmadarát. Úgy várta ezt a percet, hogy bizonysságra leljen, mégis félelem járja át egész lényét. Egy szóra egy érintésre vár, hogy a Hege jelenléte igazsággá legyen.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Mivégre folytassa ezt a színjátékot? Karsa közel hajol hozzá egész testében megremeg. Szavait valódi hangján hallja. Fülei becsapják, szemei elárulják, hisz könnyek gyűlnek bennük. Elfordítja fejét és a sírra nézve igyekszik megnyugodni. Ujjai pálcájára feszülnek. Szíve szerint előbb egy hatalmas pofont adna a férfinak, hogy arca hajához hasonlatossá váljon, majd úgy csókolná meg, hogy azt, míg valóban el nem távozik az élők sorából, ne felejtse. Ehelyett hűvös és visszafogott hangon szólal meg, legyőzve tajtékzó természetét. - Számítana. Mindennél többet. Ha biztos lehetnék benne, hogy ez nem csak egy újabb színjáték - finoman közelebb hajol, szép ívű ajkai lágyan mozognak, s szavai bársonypuhák, ahogy formálja őket jellegzetes hangján - Fogalmam sincs róla, hogy ki maga. Lehet az, akiért bármit megtennék, de az is, aki úgy irányítgat bennünket, akár egy játékos a sakkfigurákat - pillant sötét szemeiben ádáz fénnyel oldalvást a férfira, majd folytatja - Mondjon bármit, míg be nem bizonyítja, hogy az Egyetlen, addig számomra nem lesz más csupán egy idegen - elhúzódik a férfitól, akiben valóban kétkedik most már ténylegesen. Miféle ok lehet az, ami arra sarkallja, hogy megtagadja önmagát? Mitől akarja jobban megvédeni, mint attól, hogy férje és fia halála után azét az emberét is átélje, akibe szerelmes? Tudván, hogy majdnem követte szeretteit az első alkalommal. Nincs az a nyomós indok, ahogy fogalmazott, mely erre igazi okot adhat. Hiszen Hege tudja jól milyen elszánt és hatékony. Félelmet nem ismerő, mégis elővigyázatos jellem. Ahogyan azt is, hogy mennyi mindent kockára mer tenni az Igazságért. Érte. Elfelejtette volna talán a közös múltjukat? Meglehet. Mégsem most fogja emlékeztetni erre. Nem volna értelme. Így amint mondandója végéhez ért, úgy dönt elindul motorja felé és lányával tölti napjait. Magára hagyja ezt az embert, mert akit ő ismert Hegeként, ez az alak nem lehet. Megrázza fejét, mert úgy érzi szíve vezette félre. Belső hangján majd útközben megfeddi érte. Annyira akarta, hogy igaz legyen, hogy valószínűleg nem látott tisztán, s aki álalakban előtte állt, az nem más volt mint, Rudolf.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Most csend kell és béke. Egy hely, ahol a múlt és a jelen összeér, mint tó vizével az alkony fénye. Ahol lelke, akár egy régvolt estén a Nap, megpihenhet. Elhagyta otthonát. Sétálni indult. Átgondolni mindent, ami eddig történt. Ez a célja. Mérlegre tenni szívét, s akárha ítéltetne bírák előtt, tollpihével mérni össze súlyát. Megérte? Ennyi szenvedés, ennyi bánat, ennyi hazugság? Meglehet a választ sohasem leli. Bakancsos lábai viszik előre. Nem figyel csak belső hangja suttog, s narrálja a lelki szemei előtt sorjázó képeket. Nála van Hege házának kulcsa és titkát Zsófia már tudja. Nem ez volt a terve. Miért kellett szövetségesének olyan erőszakosnak lennie? Nem! Nem hárítja rá a felelősséget. Egy itt, aki gyenge volt az ő maga. Neki kellett volna elvéhez hűnek maradnia. Késő. Elbukott. Megint. Ezen jár agya szűntelen, ahogy lendületes léptekkel fordul rá a stég rozoga fájára. Léptei alatt alig reccsennek a gerendák, mégis felkapja fejét. Időben. Éppen. Szép ívű ajka elnyílik, melyre azonnal rászorítja balját, még mielőtt felkiáltana. Tekintete felrohan egy széles háton, megállapodva egy nagyon is jellegzetes üstökön. Pontosabban az ő Két méteres gavallérjáén, akinek alakját ezer közül is felismerné. A férfi mögött torpan meg tehát, de megszólalni képtelen. Úgy rohanják meg az emlékek, hogy majdnem összerogy, azonban tartja magát. Ereje teljében van, így hamar ocsúdik. Nem számított rá épp itt és ilyenkor. Lassan engedi le szájáról kezét. - Szép ez az este... - ejti ki lágy bársonyossággal a szavakat. Szíve szerint közelebb menne, de egyelőre távolságot tart. Nem tudván mennyit hallott róla az ő Ellenőre, nem kockáztat. Szíve nagyot dobban. Régen látta. Bármi is történt, még mindig fontos számára a hallgatag férfi.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Mosolyára átjárja valamiféle észrevétlen megnyugvás. Állandóság a folytonos változások közepette. Ez volt számára mindig a férfi, aki most is eltakarja előle a Napot. Árnyékot vet rá ebben a koraesti félhomályban is, melyben szinte elvész. Zöld szemei, a hangsúly, ahogyan nevét kiejti és az a rá jellemző szelíd óvatosság, amivel állapota felől érdeklődik, egészen átformálja a pillanatot. Hősnőnk sötét szemei megtelnek aranyló ragyogással, mint régen. Már csupán az a kérdés, mit tegyen? Szíve szerint dönt esze helyett. Szabad akaratából választja az igazság útját. Hajkoronáját a lágy fuvallat meglebbenti, petrolzöld kabátjában eddig nem fázott, most mégis reszketni kezd. Lényegtelen intermezzo csupán, hiszen minden figyelmét a rég látott férfire összpontosítja. Nem fog hazudni neki. Képtelen volna ezekbe a lélektükrökbe úgy belepillantani, hogy nem az igazat mondja. Tudja mélyen, legbelül jól, hogy azonnal átlátna rajta, akár az üvegen. Mert Sándor nem a szavait figyelné. Egyszerűen csak megértené a jeleit, ahogyan anno, amikor karamellás melange-ot készített, s elég volt egy pillantást váltaniuk, hogy helyre gombolja ingét. - Megmondom, ha megkínálsz - biccent fejével a sörösüveg felé, melyet a másik szorongat, s közben ajkát a rá jellemző ravasz félmosolyra húzza. - Fenébe már! Ne nézz rám ilyen rémülten! - nevet fel és beharapja alsó ajkát, hogy azután egy lépéssel közelebb sétáljon és felnézzen egyenesen a férfi szemeibe - Szigethy, hát képes vagy itt állni és hagyni, hogy szomjazzak? - beszél úgy, ahogyan annak idején, amikor még sűrűbben látták egymást. Ezzel együtt fel is fedte magát a vele szemben álló előtt, aki ha szemfüles, észre veheti azt a ragyogást és könnyed üdeséget, ami mindig ott bujkált hősnőnk tekintetében és hangjában, amikor vele beszélt. Tehát mindenre emlékszik.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Stég

Átveszi a sörösüveget és csak mosolyog. Annyira hiányzott neki a férfi  jó értelemben vett ügyetlenkedése és tétovasága, hogy képes hinni benne, hogy az élet mégsem olyan kegyetlen. Megérdemli még a jót, a szeretetet és az örömöt, melyből mostanság szükséget szenved. Lazán szemtelen mozdulattal hajol le oldalra, hogy a stég vasalatának segítségével, egyetlen határozott ütéssel szabadítsa meg palackját a kupaktól. - Most már igen - kortyol bele az italba - Egyértelműen - folytatja miután az első adagot lenyelte. Sejtelmes mosolyával, tudja jól, hogy Sándor nem igazán tud mit kezdeni. Ezért inkább szóra nyitja szép ívű ajkát, megnyugtatás gyanánt. - Neked nem ismerős ez a helyzet? Mert én emlékszem, hogy ittunk mi már itt, ugyanígy együtt - emeli fel fejét, hogy kifürkéssze beszéd közben a férfi vonásait. Két korty közt olvasni igyekszik tekintetéből, s arcának rezdüléseiből. Ugyanis tökéletesen tisztában van vele, hogy a csevegés nem épp Sándor terepe. Elméletileg. - Azt is tudom - billenti oldalra fejét - Hogy kérdezni szeretsz válaszolgatás helyett. Szóval húzz egy szürke öltönyt, hajtogasd be magad a mikrofon elé, persze csak képletesen és kérdezz...Bármit - incselkedik a férfival szokásához híven, hogy kizökkentse végre abból a hitetlenkedő döbbenetből, amiben épp tobzódik. Hősnőnk közben, míg Sándor reakciójára vár, addig már tervet hegeszt fejben. Azon töpreng szűntelen, miként tartsa meg titkát, s maradjon mégis a végletekig őszinte Két méteres gavallérjával.