32. tanév, szorgalmi időszak
Légy üdvözölve, kedves Látogató!
HírekFórumRegisztrációAz Iskoláról
Fórum Navigátor
Hírek:

Kérünk mindenkit, hogy ellenőrizzétek a drive-ban beadott multikarakterek esetén a hozzáférési beállításokat! Akiét nem tudjuk megnyitni vagy elolvasni, azét automatikusan elutasítjuk!
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa

Oldalak: « 1 2 ... 6 ... 14 15 [16] Le | Téma száljai | Témaleírás
Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 751
Írta: 2021. június 9. 07:36 | Link



Fakókék, bánatos szemek. Karcos bariton és teljesen ismeretlen arcvonások. Ezek azok, melyeket lát és hall, ahogy a férfi felveszi vele a kommunikáció fonalát. Szavaira hősnőnk beleegyezően bólogat párat. Igaza van. A temetőt senki sem szereti. Valószínűleg még azok sem, akiknek nem szegélyezi életútját annyi fejfa, mint amennyi neki jutott. Ezután csend borul rájuk. Az alak nem szól, csak áll mellette. Egyként nézik az arannyal rótt márványt. Mivel nincs egyedül így nem ül le a hanttal szemben álló padra. Nem húzza maga alá egyik lábát, ahogyan szokta és nem kezd el beszélni. Szótlan maradna szándéka szerint, majd távozna, ám a szokatlan tónusú, mély férfihang megtöri közmegegyezéses hallgatásuk pecsétjét. - Nekem is furcsa még kissé, hogy viselnem kell, ha jót akarok másoknak - fordítja vissza az ismeretlen felé arcát Elektra - Leveszem, csak ígérje meg, hogy nem kell gödröt ásnom magának, mert sokkot kap a látványtól - ível halvány mosolyra szép ívű ajka, majd óvatos mozdulattal hátra húzza fején a szövetet, s haját átemelve rajta, sállá alakítja a kendőt. Immár semmi sem takarja a vékony, halványuló, de még mindig tisztán látszó, arcát behálózó hegeket. Sötét szemeivel a kékeket fürkészi. Az undor vagy a rosszullét jeleit keresve bennük. Tudja jól, hogy nem szép látvány. Nem szeretné a frászt hozni a mellette állóra, sem elborzasztani. Ismét csak álldogálnak szótlanul. Utálja a kínos csöndet és ez kezd azzá válni. Szerencsére a férfi ismét megmenti és beszélni kezd. Neve hallatán hősnőnk szíve kihagy egy ütemet, ami kisvártatva egy erős dobbanással hozza be lemaradását. Tudja most már, hogy kivel áll szemben. - Rothstein Elektra - nyújt kezet, s tekintete szomorúan fénylik, ahogy a  "házvezető-helyettesi pozíció" kifejezés elhangzik. - Előttem vagy, mint saját utódod?  - kérdezi magában keserűen, ahogy szemeit le sem véve a férfi arcáról szólal meg ismét - Nem lesz könnyű dolga. Sokan szerették, bár azt mondják mindenki pótolható - beszél fejét a sír felé fordítva. - Ismerte? - kérdezi olyan lágyan, mintha kérdésében ott volna saját válasza. Úgy lehet téved, de azt gondolja, hogy ő ismerte. Már nem biztos benne. Karsára néz megint, hogy azután, míg válaszára vár, pálcájának intésével, hűséges szerelme jeleként, egyetlen szál fehér rózsát igézzen Hege sírjára. Gerincén borzongás fut végig. Egy pillanatra érezni véli a Kedves közelségét. Hátra is pillant válla fölött, s már nem csak a vörös hajú férfit látja. Vonásaiban szinte semmi ismerőset nem talál, mégis megint fájón kezd kalapálni a szíve. Ilyet csak az Ő közelében csinált. Őrültség? Talán. Mégis igaz volna? A szíve érzi, tudja az igazat mindenek felett? Elárulja majd? Meglehet. Hiba volt ide jönnie. Utálja a temetőket. Egyre jobban.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Hegedüsh Marcell
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 228
Írta: 2021. június 10. 08:34 | Link

Elektra
× Petrovics Karsa × mai kinézet ×

Ahogyan Elektra mellett ácsorgok érzem, ahogyan izgatottságom egy tinédzserfiú izgalmával kezd vetekedni. Szívem kalimpál, tenyerem izzadni kezd és még a szavam is elakad. Világos szemeim csak a „Hegedüsh Marcell Vilmos” feliratot figyelik, miközben szívem ritmikátlan dobolása zeng koponyámban. Szótlan nézzük ezt egyként egy jó ideig. Nem tudom, hogy mit mondhatnék Karsa-bőrben, de valami megmagyarázhatatlan nyugodtság kezd megtelepedni a hirtelen jött feszültség után. Hiszen itt van Ő. Itt áll mellettem, és most már vehetek egy felszabadult, mély lélegzetet, hiszen látom, hogy jól van. Mármint… a helyzethez képest. Rudolf merengője ugyan adott egy kis irányvonalat, hogy miben is ügyködik a két szívemnek kedves nő, ám nem ástam bele magam mélyebben. Megzavart valami és… abbahagytam. Így csupán annyit tudok, hogy nem adták/adják fel, hogy felkutassanak. Farkasházy azt javasolta, hogy gyorsan járjak az ügy végére vagy fedjem fel magam Elektra és Zsófi előtt, mert nagyon… nagyon-nagyon elszántan keresnek engem. Tanácstalan vagyok. Nem akarom veszélybe sodorni őket, de olybá tűnik, hogy ezt ők elintézik maguknak. És ezt sem hagyhatom. A hang felé fordítom idősödő, ám annál megnyugtatóbb ábrázatomat. Bal, halvány vörösszín szemöldököm a magasba reppen. Felsőtestemmel felé fordulok. Ha jót akar másoknak… ez mégis mit… jelent. Tagolódik a mondat fejemben, miközben figyelem, ahogyan a kendő távozik Elektra arcáról, és feltárja előttem hegeit. Eddig sem tetszelegtem a szószátyár szerepben, azonban most érzem, hogy jelentősen csökken a szókincsem a látványtól. Nincsen rajta undor vagy rosszullét. Csupán a mély döbbenet és egy olyasfajta aggodalom, amit ismeretlen arcán nem láthat az ember. Fejemet kezdem csóválni és a sokktól megindítom kezeimet arcának irányába, ám még mielőtt hozzáérnék tudatosul bennem mit akartam tenni. Így visszahúzom az idősödéssel járó szeplőkkel teli kézfejemet. Fejemet lehajtom.
Ne haragudjon – csóválom meg vörös üstökömet. Nem akartam ilyen módon reagálni, de ez még mindig jobb, mintha „ismeretlenként” magamhoz ölelném és becsókolnám az összes sebhelyet, ami arcát borítja. Lassan tekintek vissza a nőre, szememben még mindig mélyreható aggodalom ül. – Megkérdezhetem, hogy mi történt? – maximum egy nemleges választ kapok, de… végig kellett volna néznem a merengőt. Ugyan rémlik belőle, hogy Rudolf mindenféle gyógykenőcsöt ad neki, de valahogy teljesen kimaradt, hogy ezekre miért is volt szükség. Ez a kétarcúság már a memóriámra is rá fog menni. Néha nem tudom, hogy Hege vagy Karsa vagyok, ezért leginkább az utóbbiként viselkedek, amikor tehetem. Tudom… csak óvatosan.
A neve hallatára lágy mosoly szánt végig megterhelt vonásaim között.
Nagyon örülök, Elektra – a neve kiejtésére hatalmasat dobban a szívem. A fehérszín rózsára sandítok kék szemeimet összehúzva. A kérdés után bambán figyelem a szimbolikus jelentéssel bíró virágot, és összeszorult szívvel fordulok vissza a nő felé. – Nem – búgom kettőnk közé halkan. – Nem ismertem, csakMerlinre, de furcsa ez az egész!Részvétemet szerettem volna kifejezni. Elvégre az ő munkásságát viszem tovább – fúrom sokatmondón kékjeimet a csodás fekete szempárba. Nem tudom nem megállni, de… ne kérdezd meg, Hegedüsh. Ne döfjél mindkettőtök szívébe. Fogd vissza magad!Ön? A kedvese?te egy idióta vagy, Marcell.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


× FIGYELEM! Olvasd el a Bemutatkozásomat ×

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 751
Írta: 2021. június 10. 12:29 | Link


Tekintetével követi a felemelkedő kezet. Arca rezzenéstelen, ám sötét szemei mélyén ott az elemző fény. Kiértékeli a mozdulatot és elhelyezi abban a képben, melyből a tökéletes bizonyosság eléréséhez már csak apró darab hiányoznak. A kérdés meglepi kissé. A drágalátos barátja nem számolt be neki teste és arca állapotáról? Szép kis szövetség az, amiben nincs információ áramlás. Sebaj. Megteszi azt, amit Rudolf kihagyott. A maga nyers és élesnyelvű módján. - Annyira erősen akartam valamit, hogy kissé túllőtem a célon érte - feleli és ahogy beszél hangja vibrál a ki nem mondott szavaktól. Mindez elkerülhető lett volna, ha nem hagyja kétségek közt gyötrődni őket. Ha megbízik bennük és tudatja, legalább azt, hogy nem esett baja és nem lett öngyilkos. Zsófia talán nem érti mit tettek velük Rudolf. Neki meglehet ez csak egy taktikai hadmozdulat sorozatnak tűnhetett. Annak ellenére milyen árat fizetett érte, meg mégis egy izgalmas játékként élet. Ezt mondta legutoljára legalábbis. Talán eszébe sem jutott, hogy ez minden csak nem játék. Rudolf taktikázásába majdnem odavesztek mindketten. Felfedte volna kártyáit a férfi, vagy hagyta volna, hogy tovább folytassák? Úgy lehet ha őt, vagy Zsófiát tették volna gyep alá, észbe kapott volna. Elektra nem akarta kivárni azt a pillanatot. Inkább kiszállt az egészből és felhagyott a kémjátszmával. Ezt kellett tennie, hogy mindkettejüket megvédje. A nő a szövetségese. Vigyáz rá, még akkor is, ha számára ez nem így tűnt. Közben a férfi letagadja, hogy ismerné saját magát. Hősnőnk lélektükrei szomorúan csillannak meg a szavak hallatán, melyeket mond ezután. - Bizonyára helyt fog állni. Aki idegenként kijön elődje sírjához, s ekkora részvétet mutat, annak minden bizonnyal jó lelke van - mondja halvány mosollyal majd gondolatban hozzáteszi - Meg ugye színésznek sem utlosó - belső hangja keserű lemondással visszhagozza parttapanul sodródó érzéseit. Nézi a rőt üstököt, a más esetben szimpatikusnak ható fizimiskát, a beszédes kék szemeket, s egyszerűen nem képes felfogni, hogy miért teszi ezt velük a vele szemben álló "Karsa". Tekintete megrebben. Ittléte során most először nem tudja elrejteni fájdalmát a férfi elől, olyan váratlanul mar belé kérdése nyomán. - Igen - bukik ki belőle az őszinte válasz - Míg élt, az voltam. Most, hogy elment, már mit számít, szeretem-e vagy sem? Hiszen elmondani úgyis csak a sírjának tudnám, ha így is volna, nem igaz? - kérdez vissza és a Kedves láthatja rajta, hogy tudja. Tudja, hogy kicsoda. Összeállt a kép, még ha a miértek homályba is vesznek egyelőre. Ez a kérdés tette teljessé a hézagos feltételezést. Hősnőnk szíve ismét kihagy és pótol néhány ütemet. Baljával nyugtatni kénytelen mellkasa kalitkájában verdeső életmadarát. Úgy várta ezt a percet, hogy bizonysságra leljen, mégis félelem járja át egész lényét. Egy szóra egy érintésre vár, hogy a Hege jelenléte igazsággá legyen.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


Hegedüsh Marcell
Házvezető-helyettes Eridon, Bogolyfalvi lakos


the Son of Anarchy
offline
RPG hsz: 198
Összes hsz: 228
Írta: 2021. június 10. 12:49 | Link

Elektra
× Petrovics Karsa × mai kinézet ×

A színészkedés – mint olyan – nem feltétlen áll tőlem távol; amikor a megszokott karaktert kell hoznom, persze. Most ez kényszerhelyzet és éppen egy olyan emberrel szemben állok, aki minden, csak nem közömbös számomra. Nagyon veszélyes játékot űzök, ezzel nem tudok vitatkozni, de mindennek eljön a maga ideje, és akkor minden kártyát kiterítek az asztalra. Nem kellett volna idejönnöm. Nem kellett volna szóba elegyednem Elektrával. Veszélybe fogom sodorni őt és az egész akciót, amit már igazán nem kellene elbaltázni, ha egy mód van rá. Édes Elektrám… tekintetem mélyen fúrom sötét, örvénylő tekintetébe. Annyira erősen akart valamit. Túllőtt a célon. Mit akarhatott? Az igazságot. Mi mást, te marha? Tudhattam volna, hogy ez sem hagyja őt nyugton. Akkor már nem ő lenne. Ilyen fejlett igazságérzettel évezredenként egyszer találkozhat az ember. A gondolatra nagyot nyelek. Arcomra semlegességet próbálok varázsolni, azonban úgy érzem, hogy már késő. Elragadtak az érzelmeim, és jelenleg mindkét kezemet idegesen szorítom ökölbe magam mellett, hogy parancsolni tudjak magamnak. Tenyereim közé fognám arcát, hogy megcsókoljam, de… nem tehetem. Borzasztó ötlet volt ez. Mégsem engedem a szomorkásan csillogó lélektükröket.
Csendesen figyelem őt. Nem szólok. Ő sem szól. A szél feltámad és próbálna tündérmesébe illően egymáshoz sodorni bennünket, de csak állunk és felismerünk. Alig láthatóan kezdek bólogatni, mintha azt akarnám mondani, hogy „tudom, hogy tudod”. Sajnálom. Bizonyára ezt is tudja, de nem szólok. Ennek kell történnie, hogy később mindenki biztonságban legyen. Nem várom el, hogy megértsék. Nem várom el, hogy utána a karjaimba omoljanak, hogy mennyire vártak már engem. Az sem érdekel, ha soha többé nem szólnak hozzám, de biztonságban akarom tudni őket. Arcunk elkomorodik. Kék szemeim ide-oda cikáznak a nő sötétjei között. „Igen”, hallom a választ, amire fájdalmas, mosolyszerű grimasz suhan át egy másodperc töredéke alatt jóságos vonásaim között. Akkurátusan engedek ujjaim szorításán és teszek egy lépést a nő felé. Letekintek mellkasán pihenő kezére, majd oldalra döntött fejjel és kissé szűkített szemekkel hajolok közelebb, dörmögő karcossággal hangomban.
Csak ez számít – halkabban intézem felé szavaimat. Lassan egyenesedek fel ismét, miközben kezeimet zsebembe dugom. Hátrálva teszek két lépést, hogy újfent tisztes távolságban találkozzon két szempárunk. – És az mennyire számít, hogy soha nem titkolnék el semmit, csak akkor, ha nyomós indokom van rá? – még mindig nem mondjuk ki, pedig már tudjuk. Szégyen, nem szégyen; sokszor tartok Elektra reakcióitól. És ez ezekben a pillanatokban sincsen másképpen. Nem tudja, nem tudhatja az egész történetet, ezért nem kergetek álmokat azzal kapcsolatban, hogy nem kapom meg a magamét tőle. Ha ad rá esélyt, akkor talán megérthetjük, hogy mi is történt az elmúlt időszakban. Igaza volt Rudolfnak; ez kell, hogy ne történjen több baj.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában


× FIGYELEM! Olvasd el a Bemutatkozásomat ×

Rothstein Elektra
Bogolyfalvi lakos, Edictum szerkesztő


Kolumnista - Igazságvadász
offline
RPG hsz: 465
Összes hsz: 751
Írta: 2021. június 10. 14:06 | Link


Mivégre folytassa ezt a színjátékot? Karsa közel hajol hozzá egész testében megremeg. Szavait valódi hangján hallja. Fülei becsapják, szemei elárulják, hisz könnyek gyűlnek bennük. Elfordítja fejét és a sírra nézve igyekszik megnyugodni. Ujjai pálcájára feszülnek. Szíve szerint előbb egy hatalmas pofont adna a férfinak, hogy arca hajához hasonlatossá váljon, majd úgy csókolná meg, hogy azt, míg valóban el nem távozik az élők sorából, ne felejtse. Ehelyett hűvös és visszafogott hangon szólal meg, legyőzve tajtékzó természetét. - Számítana. Mindennél többet. Ha biztos lehetnék benne, hogy ez nem csak egy újabb színjáték - finoman közelebb hajol, szép ívű ajkai lágyan mozognak, s szavai bársonypuhák, ahogy formálja őket jellegzetes hangján - Fogalmam sincs róla, hogy ki maga. Lehet az, akiért bármit megtennék, de az is, aki úgy irányítgat bennünket, akár egy játékos a sakkfigurákat - pillant sötét szemeiben ádáz fénnyel oldalvást a férfira, majd folytatja - Mondjon bármit, míg be nem bizonyítja, hogy az Egyetlen, addig számomra nem lesz más csupán egy idegen - elhúzódik a férfitól, akiben valóban kétkedik most már ténylegesen. Miféle ok lehet az, ami arra sarkallja, hogy megtagadja önmagát? Mitől akarja jobban megvédeni, mint attól, hogy férje és fia halála után azét az emberét is átélje, akibe szerelmes? Tudván, hogy majdnem követte szeretteit az első alkalommal. Nincs az a nyomós indok, ahogy fogalmazott, mely erre igazi okot adhat. Hiszen Hege tudja jól milyen elszánt és hatékony. Félelmet nem ismerő, mégis elővigyázatos jellem. Ahogyan azt is, hogy mennyi mindent kockára mer tenni az Igazságért. Érte. Elfelejtette volna talán a közös múltjukat? Meglehet. Mégsem most fogja emlékeztetni erre. Nem volna értelme. Így amint mondandója végéhez ért, úgy dönt elindul motorja felé és lányával tölti napjait. Magára hagyja ezt az embert, mert akit ő ismert Hegeként, ez az alak nem lehet. Megrázza fejét, mert úgy érzi szíve vezette félre. Belső hangján majd útközben megfeddi érte. Annyira akarta, hogy igaz legyen, hogy valószínűleg nem látott tisztán, s aki álalakban előtte állt, az nem más volt mint, Rudolf.
Szál megtekintése
Hozzászólásai ebben a témában



Oldalak: « 1 2 ... 6 ... 14 15 [16] Fel | Téma száljai
Bagolykő Mágustanoda FórumBogolyfalvaA falu határa