Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Laura
Én

Csak picit vállat vonok a kijelentésére, hiszen igaza van, és ezt ő is tudja. Hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy olyan dolgok rosszul mennek amiket tanulni kell, viszont az hogy most az elemem irányítása nem megy valahogy árulásnak tűnik. Úgy érzem, mintha elvesztettem volna a lábam alól a talajt, hiszen amíg eddig pontosan tudtam mit (vagy mit nem) várhatok el a víztől, most hirtelen remélni kezdtem - egyszerre túl sokat. Hozzá vagyok szokva a gyakorláshoz, a kudarcokhoz, mégis, valamiért amikor elképzeltem mire lehetek így képes, sokkal egyszerűbbnek tűnt a dolog mint ténylegesen megtanulni elérni elemem fölött az irányítást.
Nem megyek bele túlságosan a részletekbe, ám kitérek minden (szerintem) lényeges elemére a történteknek. A mosolyt csak halványan viszonzom, de a szememig ér, tekintetem pedig lassan siklik Laura arcáról vissza a vízre. Egyszerre szeretnék ugrani egy bombát a legmélyebb tengerbe, és gondolok aggodalmasan is arra a pillanatra, amikor tényleg, önszántamból próbálom majd ki a búvárkodást. De hát hol van az még, ha megmoccantani sem bírom a vizet, ne akarjak beleveszni, nem igaz?
- Öhm, Maxie, a kisbéka, tudod - pillantok fel rá, miközben megpróbálok visszaemlékezni, hogy említettem vagy mutattam-e már neki. Az arckifejezése alapján nem. - Van egy kis levelibékám Maxwell, egészen pontosan II. Vizenyős Maxwell, és az ebilenem, Iridis megnyalta, amitől szegény majdnem sokkot kapott.
Hümmögve bólogatok ahogy új lendülettel kezd el magyarázni.
- Köszi - motyogom ahogy megszárítja tenyerem, majd megkeresem tekintetét, és egy hosszú pillanatra fogva tartom. Talán bátorságot próbálok belőle gyűjteni? Nem tudom. Ezután egy mély sóhajjal fordítom fejem lefelé, számat beharapva igyekszem azt tenni amit javasolt.
Bámulom kinyújtott jobb tenyerem. Bizonytalankodva mit is kéne keresnem, tekintetem végifut a vonalakon, ráncokon, mélyedéseken. Ujjaimat picit megmozdítom, figyelem ahogy az izmok összehúzódnak bőröm alatt, dombocskák süllyednek be és mellettük újak keletkeznek. Mint egy térkép - merül fel bennem a hasonlat, talán kicsit még el is mosolyodok rajta. Nem siettetek semmit, lasan, óvatosan idézem fel magamban a nyirkos, vizes emléket, és mitha hegyről csorogna le a kis patak, ujjvégemről egy alig látható vízcsepp indul meg tenyerem közepe - a térképem leendő tavacskája - felé. Pislogok, még a lélegzetemet is visszatartom, hátha csak rosszul látok, és ez az egész nem is történik meg igazán. Azonban a cseppecske még mindig ott van, sőt, még egy áttetsző petty csatlakozik hozzá, majd még egy. Öt ujjamról öt kicsit cseppecske gyűlik össze és alkot középen egy borsónyi vízgömböcöt. Érzem ahogy a tarkómon felállnak a kis babahajszálaim, és a hátamon is végigszalad valami megmagyarázhatatlan, egyszerre ijesztő és boldog érzés.
Tenyerem megbillentem, a csepp lefolyik és a fűre cseppenve eltűnik szemem elől.
- Sikerült - bukik ki belőlem hitetlenkedve, majd pótlom az elmaradt lélegzetvételeket. Elkerekedett szemekkel pillantok fel Laurára, majd vissza a tenyeremre, és ismét próbálkozni kezdek, észre sem veszem mekkora vigyor ül ki az arcomra, csak a növekvő cseppet figyelem tenyerem közepén. Szabálytalan, remegős és azzal fenyeget hogy a legkisebb figyelmetlenségtől darabora szakad, de ott van. Ott van. - Ott van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bagolyban megüzentem Mihail-nak, hogy lenne-e kedve csónakázni egyet, hiszen a hétvégém egyébként is szabad volt. Persze ez csupán féligazság volt, mivel valamilyen fura oknál fogva elkezdett hiányozni a srác, nem tudtam kiverni a fejemből az első találkozásunkat, na meg persze az első csókot sem. Persze nem akartam magam csalóka álmokba ringatni, hiszen ő bárkit megkaphatott, akit csak akart, miért pont engem választott volna? Tudni illik mindenkinél volt jobb és szebb... annak is örültem, ha egyáltalán pozitív választ küld, meg ha valamiféle jó barátság alakulna ki közöttünk. De meg kellett hagyni, mély benyomást tett rám a puszta jelenléte is. Izgatottan vártam, hogy mit fog válaszolni, majd egy kis idő elteltével legnagyobb örömömre pozitív visszajelzést kaptam tőle. Majd kiugrottam a bőrömből a hír hallatán, szerencse, hogy csak Hápi volt éppen a szobában, mert más biztosan hülyének nézett volna, hogy ott ugrándozok örömömben egy helyben. Mikor eljött a jeles nap, végigkotortam a szekrényben a ruhákat, miután lefürödtem, hajat mostam, valahogy egyiket sem találtam alkalomnak illőnek. Hosszas, pár órás, keresés után ráakadtam az egyik kényelmesebb és csinosnak mondható ruhámra, amelyet örömmel aggasztottam magamra. Ezután begöndörítettem a hajamat, feltettem egy nem túl erős, ámde szolid sminket, aztán útnak indultam a csónakház felé. Én értem oda elsőnek, a tulajnak már megüzentük, hogy igénybe vennénk az egyik csónakját egy kis időre. Izgatottan vártam, hogy megérkezzen a fiú, úgy éreztem, hogy remek délutánnak nézünk elébe mi ketten.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Nem kezdem el ecsetelni a lánynak, hogy később olyan lesz ez, mint egy lélegzetvétel. Nem hiszem, hogy most nagyon javítana a kedélyállapotán, hogy tudja, hogy még milyen sok munka áll előtte. És addig mennyi kudarc fogja érni. Minél többet gyakorol annál könnyebb lesz, csupán rá kell éreznie.
- Amúgy nekem is sok időbe telt mire rászántam magam, hogy kipróbáljam a víz alatti légzést meg ilyeneket – súgom oda a lánynak, hogy tényleg nem sürgős neki semmi sem, amúgy is mindenki a saját tempójában halad. Én csak egyet tudok tenni, tanácsokkal ellátni, megosztani vele az én dolgaimat, amikből remélhetőleg okul, leszűr belőle dolgokat és a saját stílusára formázza.
- Klassz neve van, és nem csodálom, hogy a frász törte ki Iridistől – vigyorodok el a történet hallatán, majd összeráncolom a homlokomat egy kicsit. Ebilen, ebilen, ú ők nagyon menők valamiért, de miért is? – Nem ők azok, akiknek a tollával lehet színesen írni? Mintha az ebilen lenne az, vagy nem?
Töprengek még egy darabig, majd visszaterelődnek a gondolataim a mostani helyzethez, és előállok a megoldással. Remélem, hogy tényleg megoldás. Edith szugerálni kezd, én pedig derűs nyugalommal viszonzom a pillantását, amíg el nem vonja a tekintetét, és próbálkozni nem kezd. Mozdulatlanul figyelem hol a lány arcát, hol pedig a tenyerét. Még akkor sem mosolyodom el, amikor meglátom az első cseppet megjelenni, nehogy elvonjam ezzel a reakcióval a figyelmét. Egy cseppet követ még egy, majd egy pici vízlabdaccsá állnak össze, végül pedig a füvön köt ki.
- Bizony, nagyon szép volt – dícsérem meg szélesen mosolyogva a lányt. Maga a vízgömb is, meg az, ahogy csinálta az is. Újra próbálkozik, láthatóan feldobva a sikerélménytől. A forma nem tökéletes, de ugyan kit érdekel az most? A lényeg, hogy vizet idézett a semmiből.
- Ott bizony! Nagyon ügyes vagy! Viszont ne merítsd le magad, inkább hagyj szünetet két próbálkozás között, hogy fel tudj töltődni, nehogy gond legyen belőle – figyelmeztetem erre, hiszen én sajnos jártam már úgy, hogy nem figyeltem erre, annyira örültem a sikernek. Edith még egy ideig gyönyörködik a művében és persze vele együtt én is, majd ugyanarra a sorsra jut ez a kis labda is, mint az előző, a földre hull. Kezd lehűlni az idő amúgy is, szóval egy darabig még beszélgetünk a vízparton ülve, majd inkább arra a döntésre jutunk, hogy ideje visszatérni a meleg kastélyba. Útközben persze, hogy folytatjuk a vizes sztorizgatást teljesen feldobottan a sikerélménytől.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Tombol az ősz. Amit én személy szerint imádok, és mindig ezt az évszakot várom a legjobban, de az emberek arcát fürkészve, ahogy elhaladok mellettük, hogy megtaláljam a helyszínt, nem éppen ezt sugallja. Mindenki be van savanyodva, szomorkás és mélabús arccal mászkálnak fel s alá, pedig az idő egyáltalán nem őszies, inkább mondanám kora nyáriasnak. Rettenetes. Na igen, és a helyszín. Amikor a bagoly elkezdte verni az ablakomat, hogy márpedig ő igenis levele hozott és nyissam ki, egyszerűen figyelmen kívül akartam hagyni, valahogy jobban lekötött a könyv, ami éppen kezem ügyébe került. De kitartó volt, szinte esélyem sem volt ellene, így egy húsz perces ablak kopogtatás után kitártam azt, elvettem tőle a levelet, majd elrepülhetett isten hírével. Gondoltam én. Egyszerű volt a képlet; az én nevem állt rajta, így nyilván nekem címezték, de valamiért mégsem akaródzott kinyitnom. Szemeztem vele  majd' öt percig, amíg végül felbontottam, hogy azzal a lendülettel verdessék szemöldökeim az eget. A csónakházban Danával. Nem fogok hazudni, el kellett gondolkodnom ki a lány, aki cukin aláfirkantotta a levelet, de hamar eszembe ötlött. Aki bár próbált segíteni megtalálni a házvezetőmet, nem sok sikerrel, de végül megtaláltam én, úgyhogy jól sült el a dolog.
Egy egyszerű ott leszek került a levélre, amit visszaküldtem, a még mindig az ablakomban gubbasztó bagollyal, majd olvastam tovább. Pár perc után kaptam fel a fejemet, és olvastam újra a levelet, hogy végül felrángassak magamra egy nadrágot, egy egyszerű fehér pólót és elinduljak. Igen, soha nem a pontosságomról voltam híres, most sem hazudtolom meg magam, de nem baj. Majd hozzászokik, mert kénytelen lesz, ha a közelemben akarja tudni magát, ami meglepő, mert ez a levél inkább tűnt randi kérésnek - amin soha nem voltam még -, mint egy baráti összeröffenésnek.
A csónakház felbukkan a fák közül, komótos léptekkel, zsebre dugott kézzel baktatok a lány felé, aki igen meglepően kirittyentette magát. Ujjaim tincseim közé szaladnak, hogy hátrafésüljem azokat, majd megállok Dana előtt, hogy szemtelen mérjem végig.
- Csinos - biccentek egy aprót felé, halovány mosolyom, csak bajszom - nem mintha lenne - alatt látszik. - Mehet? - nyújtom felé jobb kezemet, tekintetem kérdőn emelem rá azzal a lankadhatatlan mosollyal.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Telt-múlt az idő, kicsit kezdtem aggódni, hogy talán mégsem fog eljönni a fiú. De idáig valahogy az rítt le róla számomra, hogy szavahihető. Pedig igazából nem is ismertem, hiszen egy találkozásunk volt idáig, amely oly közeli volt, mégis oly távolinak tűnt. Úgy gondoltam, hogy majd alakulnak a dolgok, idővel biztosan jobban megismerem, sose szerettem eltervezni semmit sem előre, erőltetni meg pláne nem. Arra vigyáztam, hogy most ne járjon el a szám gondolkodás nélkül, mert múltkor kicsit mélyebb témába ütöttem bele az orrom, ami nem igazán tetszett neki, hozzáteszem, nagyon is jogosan. Sajnos eléggé szertelen voltam, amihez sokszor pimaszság is társult, igyekeztem ezúttal óvatosabb lenni, nem akartam magamra haragítani. Egyébként is volt benne valami plusz, amit idáig nem igazán véltem másban felfedezni. Reméltem, hogy azt se veszi zokon, hogy időnként be nem áll a szám, de én már csak ilyen voltam, szerettem csacsogni. Ő meggondoltabbnak tűnt, és kevésbé beszédesnek, olyan jin-jang szerű egyensúly volt köztünk. Kicsit sétálgattam a helyszínen, amíg vártam rá, majd mielőtt még jobban bepánikolhattam volna, hirtelen megjelent. Óriásit dobbant a szívem, hatalmas mosolyt csaltam az arcomra, közben folyamatosan az zakatolt a fejemben, hogy "vigyázz kislány, ezt most ne szúrd el, ha lehet". Nagyon tetszett a megjelenése, szerintem minden ruhadarab remekül állt neki. Látszott rajta, hogy tudja mit akar és rendkívül határozott jellem, ez pedig iszonyúan imponált.
- Szia! - üdvözöltem vidáman, majd mikor közelebb lépett hozzám, és a tincseimet ujjaival hátrasimította, éreztem, hogy megint elönti arcomat a pirosság. Hú, de ciki, miért kell elpirulnom pont most? Egyáltalán nem szokásom pironkodni... ráadásul előttem megállva még végig is mért, hú hát mit meg nem adnék, ha most megnyílna a föld és magába szippantana. Általában én voltam a pimaszabb, kezdeményezőbb típus mindenkinél, de nála más volt a helyzet, nem értettem, hogy mivel tudta kiváltani belőlem ezt a természetellenes viselkedést. Jól eső érzéssel töltött el, mikor szája elhagyta a "csinos" szócskát irányomba, akaratlanul is egyre szélesebbre húzódott a szám.
- Köszi, te is... te... - mi a fene? Mi jött rám? Mióta nem tudok befejezni egy épkézláb mondatot?
- Te is csi.... vagyis... te is jól nézel ki - feleltem neki még mindig pironkodva, mikor végre befejeztem a mondandómat, amelyet majdnem sikeresen elrontottam. Közben megkérdezte, hogy mehetünk-e, ráadásul még a kezét is felém nyújtotta legnagyobb örömömre.
- Kalandra fel! - fogtam meg a kezét, majd elindultunk a csónak irányába. Nem kellett sokat gyalogolnunk, meg is láttam a járművünket, amely kissé távolabb helyezkedett el a többitől, a benne lévő evezőlapátok pedig azt jelezték, hogy ez bizony a miénk. Elengedtem Mihail kezét, majd megindultam feléje, és egy óvatos mozdulattal, a csónak két szélét fogva, helyet foglaltam az egyik végében.
- Végül kaptál külön szobát? - kérdeztem a srácot, megvárva, amíg ő is beszáll a járművünkbe, mert rettentően kíváncsi voltam, hogy végül sikerrel járt-t a házvezetőjénél a kérését illetően.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Sietősen kapkodtam össze a holmimat, s egy kisebb, vállra akasztható batyuba csempésztem be a vacsoraasztaltól elcsent pogácsákat és az almát, hisz ki tudja, hogy hány órás kaland vár ránk. Emlékszem, Lena azt mondta, hogy ez egy nagyon izgalmas hely, s addig győzködött, míg végül csak rátudott venni arra, hogy este látogassuk meg ezt a helyet. Pedig egyedül egész biztosan nem mentem volna el, s talán ha megemlítem a többieknek, ők is lebeszéltek volna erről az ötletről. Vagy talán Angienek és Benettnek tetszett volna egy ilyen kis éjszakai túra?
Mindegy volt már, nem volt időm arra, hogy őket is magunkkal rángassuk, így is fenn állt annak a lehetősége, hogy talán majd egy prefektus nyakon csíp, és akkor nekünk annyi. Még lett volna időm arra, hogy meggondoljam magamat, pakolás közben egy pillanatra meg is torpantam, s pillantásommal a kosarában szunnyadó Bolyhost kémleltem. Nyugodtan aludt, fogalma sem volt arról, hogy hová készülök. Lehet, hogy jobb lenne, ha maradnék? Igen, biztonságosabb lenne, és nyugodt lehetnék. De nem, nem hagyhattam magára Lenát, ha már elígérkeztem neki, akkor nem hagyhattam őt cserben. Így ha még meg is fordult a fejemben az, hogy ne induljak el, magamra kaptam a kapucnis esőkabátomat, megragadtam a pálcámat, s magamra akasztva a táskát, ügyesen surrantam ki a levitából, imitt-amott megbújva az oszlopok mögött, míg el nem értem a kijáratot, ahonnét már egyenes út vezetett a faluig.
Odakint hűvös volt, sötét is, s a baglyok huhogása törte meg a késő est csendjét. Kicsit borzongató volt ez a helyzet, hogy egyedül baktattam, meg is fordult a fejemben az, hogy miért is nem beszéltünk meg egy közelebbi találka helyet? S mi van akkor, ha ő nem jön el?
Mire ezek a gondolatok végig futottak az elmémben, addigra már elértem a temetőt, s átmásztam a nem túl magas kerítésen. Körbepillantva nem sok mindent láttam, csak a Hold fényében egy sziluettet.
- Hé Lena, te vagy az? - suttogtam, miközben erősen szorítottam a pálcámat, hogy ha netán nem ő lenne az, akkor legalább kéznél legyen. Nem, mintha képes lettem volna bárkinek is ártani. Vajon Lena megijedt tőlem?

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Ahogy közelebb értem, s megláttam a megforduló Lena arcát, nem bírtam ki egy kis halk nevetés nélkül. Szegény a Hold fényében még sápadtabbnak tűnt, s riadt vonások tarkították az arcát.
- Ne ijedezz, csak én vagyok. Nem akartalak cserben hagyni, bár bevallom, hogy gondolkodtam ezen, hogy jöjjek-e. Talán nem gondoltuk át ezt kellően, lehet hogy kellett volna hívnunk egy fiút is, nem? - utóbbi mintha csak költői kérdés lett volna, közben körbepillantottam, de sajnos nem volt túl bizalomgerjesztő a látvány. A temetőt eddig csak napfényben láttam, akkor nagyon békésnek és nyugodtnak tűnt, így viszont egészen ijesztő volt, s mintha furcsa neszek is megütötték volna a fülemet.
- Öh, hogy ebben? - a figyelésből aztán Lena térített vissza eredeti beszélgetésünkhöz, ami éppen az oldalamon lógó batyut érintette.
- Hoztam pogácsát, meg almát a vacsoráról, nem tudtam, hogy mennyi időt fogunk itt kóvályogni, én meg esténként meg szoktam éhezni. - Á, egy csöppet sem voltam túlságosan falánk, s az sem volt igaz, hogy szinte majdnem mindenkivel evés előtt, közben vagy után futottam össze.
- Mi volt ez? - közben ismét hallottam valami furcsa neszt, így riadtan kaptam oldalra a pillantásom, s mintha valami furcsa árnyat láttam volna a távolban. Pechemre azonban a sötétben nem láttam túl jól, s abban sem voltam biztos, hogy nem-e csak a szemem káprázott.
- A többiekkel vacsoránál beszélgettünk erről a helyről, és egy srác azt mondta, hogy itt az egyik kriptánál lehetnek még kincsek, amiket eddig senki sem talált meg. Talán megnézhetnénk azt a helyet, ha jól tudom, ott van az igazgatók sírja mellett - suttogtam egész halkan Lenának, majd újra körbepillantottam. Még a hideg is kirázott ettől a helytől, egyáltalán nem éreztem magamat biztonságban.
- Menjünk arra, amit mondtál, a régi tanárok sírjai felé. De csak óvatosan, nem örülnék, ha beleesnénk valami gödörbe, és itt kéne éjszakáznunk. - jegyeztem meg.
- Gyújtsunk fényt? - kérdeztem, miközben továbbra is erősen markoltam a pálcámat, s megindultam ,ha Lena is velem tartott. Ekkor persze, hogy hirtelen, mintha egy árny suhant volna el a közelünkben.
- Uhh azt a főnixtollas mindenit, ez meg mi volt? - riadtan ugrottam közelebb Lenához, s elkaptam a karját, mintha ő lenne a legutolsó mentsváram.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Dana zavarát még a vak is láthatja, én pedig nem vagyok rest ezen egy jót derülni, de nyilván csak magamban. Arcomról semmit nem lehet leolvasni, azonban nyilvánvaló, hogy élvezem a helyzetet. Hiszen elég egy szavam, egy érintésem és a lány legszívesebben felszívódna, esetleg elfutna a helyszínről, mert mennyire zavarban van. Az okát nem értem, mert semmi olyan dolog nem történt köztünk, ami ezt indokolná, de mindegy, egyszerűen, ha úgy tetszik, kiélvezem a helyzetet. Nem kis bátorság kellett ezen levél megírásához, mert, akár akarom, akár nem, nekem ez tényleg tűnt inkább randi felkérésnek, mintsem egy baráti összeröffenésnek, hiszen arra ott van egy kocsma, esetleg nyaljunk el egy fagyit. De a lemenő nap fényében csónakázni? Mi ez, ha nem randi? És ha ez nem elég, a lány hívott el engem, ami még meglepőbb.
Megemelkedett szemöldökkel várom, hogy végre kinyögje a mondatot, ami igen nagy küzdést igényel ezek szerint, és amikor sikerül neki, mosolyogva biccentek egyet felé, majd kezét megfogva vezetem le a lépcsőről, és indulok el a csónak felé vele együtt. Szemem sarkából veszem észre a mozgást, és a mosolyom még szélesebb lesz, ahogy felismerem az illetőt. Bocsánatkérően tekintek Danára, majd ellépte tőle, zsebre dugott kézzel állok meg Machay előtt. Lekezelünk, megilletődött tekintetére csak röhögök egyet, majd a hátam mögé bökve hüvelykujjammal magyarázom meg másodpercek alatt a helyzetet. Rögtön gonosz vigyor terül el arcán, és most rajtam a sor, hogy meglepődve nézzek rá, majd legyintve egyet felé közlöm, hogy majd találkozunk, és ezt úgy sem ússza meg, végül komótos léptekkel térek vissza Danához, aki már a csónakban ül. Beverekedem magam mellé, majd automatikusan megfogom az evezőket.
- Kaptam - biccentek felé egy aprót, ahogy elkezdek kimanőverezni a stégtől a tó közepe felé. Megéri a kondi, legalább most nem sülök fel, de akkor sem tudom mire vélni Ábel kárörvendő mosolyát. Ha ezt most elmondja Polonak, és téma leszek, akkor el sem megyek a gyűlésekre, hiába jár túl sok következménnyel. - Megfelel. Majd eljönni megnézni? - mosolyodom el a lány felé, tűkön ülve várva, hogy ismét meglássam azt az enyhe pírt az arcán, ami mindig feltűnik, amikor ilyet vagy ehhez hasonlót kérdezek. - Régi rellonosé volt, nekem nem lenni vele sok dolog - vonom meg vállamat, ahogy irányba állítom a csónakot, belőve egy messzebbi pontot, majd lassan kezdek el arrafelé evezni. A nap lemenőben van, a narancssárga napsugarak gyönyörűen vetülnek a tó vizére. Nos, akármennyire szarul is hangzik, férfiként is tudom értékelni a természet adta szépségeket, és meg is teszem. Mert miért ne? Csak Ábel baszódott bele, ebbe az igen szép és idilli képbe, aki vigyorogva bámulja még mindig, ahogy evezek a lánnyal, de középső ujjam felmutatásával és egy nagyon bájos mosollyal elérem azt, hogy végre a könyvébe bújva ismét - nyilván folyamatosan vigyorogva - végre elinduljon.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem gondoltam volna, hogy ennyire izgulós leszek ezen a találkán, hiszen egyszer már találkoztunk, és akkor egész normálisan kezeltem a helyzetet. Reméltem, hogy nem tűnt kifelé nagyon idiótaságnak, ahogyan viselkedtem, bár gyanítottam, hogy ez nem lehetett nem észrevenni. Sóhajtottam egy nagyon, úgy gondoltam, hogy ennél rosszabb már nem lehet az egész, ha tudtam volna, hogy túlizgulom a szitut, lehet meg sem születik az a levél. Pedig elég biztos voltam magamban, meg egyébként is szimpi volt a srác, szóval szerettem volna újra látni, de így utólag magamat ostoroztam, hogy nem tudtam kezelni a szitut. Igaz a legnagyobb veszítenivalóm az volt, hogy max sose akar már látni ez után a találka után Mihail, de igazából nem tudtam, mit gondol rólam, meg úgy az egész helyzetről, szóval azért nem akartam még temetni semmit sem. Legszívesebben odaálltam volna elé, és megmondtam volna neki, hogy én bizony úgy általában nem ilyen vagyok, és hogy nem tudom, mi ütött belém, de az még hülyébben vette volna ki magát, szóval inkább csendben maradtam. Miközben a csónak felé indultunk el, a fiú odament egy másik sráchoz egy kis idő erejéig, addig türelmesen vártam, majd folytattuk az utunkat. A csónakban helyet foglalva megtudtam, hogy sikerült külön szobát szereznie magának.
- Ez remek hír. Időnként én is örülnék egy külön szobának, bár jól kijövök a lakótársaimmal. Olyankor viszont jól jönne, ha időnként egyedül akarnék lenni vagy vendéget fogadok - csacsogtam neki mosolygós arccal. Néhány perc múlva eltávolodtunk a stégtől és a tó közepe felé tartottunk a csónakkal. Elég váratlanul ért az invitációja, hirtelen köpni-nyelni sem tudtam, a meglepődöttség pedig akaratomon kívül is kiült az arcomra. Ideje volt kicsit összeszednem magam, hiszen biztosan nem gondolta komolyan a kérdést, csupán illendőségből kérdezte, ha már előhoztam a témát, de lehet, hogy minden létező ismerősét meghívta már, aztán úgy volt vele, hogy akkor én se maradjak ki a buliból. Az is lehet, hogy házavató bulira gondolt, vagy így volt szokás nálunk. Biztos nem csak úgy hívott át, nyugtatgattam magam ezekkel a teóriákkal.
- Persze! Miért is ne? - vágtam rá gyorsan, majd megint éreztem, hogy elönti a pirosság az arcom. Gyorsan lehajtottam a fejemet, hagytam, hogy a hajam égő arcom elé hulljon, aztán elkezdtem a ladik alját tanulmányozni, mintha ez volna a legérdekesebb dolog, amit valaha láttam. Mikor éreztem, hogy végre kezdenek lecsillapodni a kedélyek, újra a fiúra emeltem tekintetemet.
- Áh, csak úgy tűnt, mintha láttam volna valami csillogó tárgyat, mintha valaki itt hagyott volna valamit, de tévedtem - próbáltam kimagyarázni magam a helyzetből.
- Ó, az klassz, ha nincs vele sok dolgod - bólogattam hevesen, végül is nagyon jól járt azzal a szobával. Én is vártam már, hogy idővel legyen egy saját kis lakrészem valahol, mint a nővéremnek, de tudtam, hogy ez a vágyam nem mostanság fog megvalósulni.
- Na, és sikerült beilleszkedned a Rellonba? Ott is vannak jó fej emberek, néhány barátom abból a házból való. Mondjuk ez úgy az összes házra elmondható, mindenhol vannak rendesebbek és kevésbé szimpatikus egyedek - állapítottam meg ezt az egyébként is egyértelmű dolgot.
- Milyen gyönyörű a naplemente! - néztem a csónakból ezt a természeti csodát. Gyönyörű látványt nyújtott, ahogyan a lenyugvóban lévő égitest narancssárga sugarai aranyszínűvé varázsolták a vizet. Annyira a hatása alatt álltam ennek csodaszép látványnak, hogy nem is érzékeltem, mi játszódott le körülöttem.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Az rendben van, hogy alapvető vonzalmat váltok ki emberekből, akár szeretném, akár nem, de amit Danával művelek akaratlan, az még nekem is furcsa. Ábel csak röhöghet a markában, amikor elmesélem neki, hogy valószínűleg meg volt életem első randija úgy, hogy azt sem tudom mi az igazából. De ha azt mondja nekem, leülünk és megtanít rá, akkor pofán röhögöm és elsétálok. Nem véletlen jut eszembe ilyen alternatíva, mert simán kinézem belőle, és amekkora barom, még rá is venne, hogy benne legyek. Bah, még bele gondolni is rossz. Mi lenne a terv? Beöltözik nőnek és elviszem vacsorázni? Mert ha ezt akarja, akkor futok vele az étteremig, csak lássam nőnek öltözve. Ember, mennyire király lenne! Na, oké, moderálom magam, mert az akaratlan mosolygás a semmiért lehet kicsit megrémítené Danát.
- Vendég? - emelkedik meg szemöldököm értetlen. Vendéget fogadni az iskolában? Mégis miért? Hiszen remek alvós lehetőség vannak a faluban is, mégis miért akarna valaki egy iskolai szobában aludni? - Nem érteni, de rendben. Te döntés - vonom meg vállamat értetlen, mert nemigen jutok dűlőre a dologgal, ámbár nem is nekem kell. Nem nézném ki Danából, hogy férfi vendégeket fogad, már csak abból kiindulva, hogy a csóktól mennyire elpirult, mennyire nem tudta hova tenni, és mennyire zavarba jött az egésztől. Nehezen hinném el, hogy olyan vendégre gondolt, ami nekem rögtön eszembe jutna, mint ivarérett hímnek. De kinek a pap, kinek a... Engedjük el, hiszen olyan ártatlan arca van, és olyan kis kedves, ahogy csacsog mindenről, csak hogy leplezze a zavarát. Meg kell zabálni.
- Örülni - mosolyodom el őszintén, nincs benne mágia, mert Danánál nincs rá szükségem. Valahogy neki elég a közelségem ahhoz, hogy össze-vissza beszéljen, hogy ne tudjon arról mégis hol van, pedig megesküszöm Merlinre, hogy nem használtam nála mágiát. Minimálisat sem, elég volt az alapvető vonzalom ahhoz, hogy ott kössünk ki, hogy minden mozdulatomat csodálattal bámulja, hogy minden szavamat issza, hogy minden pillantásomtól zavarba jön. Most sincs ez másképp, és már éppen megkérdezném, hogy talán rosszul van-e, vagy mi a probléma, mert meglepően sokáig nézi a csónak alját, amikor felpillant rám, és magyarázattal szolgál. Megkönnyebbült mosolyt villantok meg felé, mert annak csak örülni lehet, ha nem éppen lehányni készülnek a cipődet. Felüdülő érzés.
- Igen, elég klassz lenni - eltűnődve ízlelgetem a szót, mert bár olyan pozitív csengése van, mégsem tudom elképzelni mit jelenthez. Dana ajkait is vidáman hagyja el, közben mosolyog, így biztos pozitívat jelent, majd megkérdezem Ábelt, mert mostanában ahelyett, hogy a magyar tanáromat zargatnám, egyszerűen elkapom háztársamat és fárasztom, ameddig csak nem szégyellem. Ami nem szokott eljönni, de nem baj.
- Igen, sikerülni - vonom meg vállaimat, ahogy egy erősebbet húzok az evezőkkel, így már csak sodródunk, amíg el nem érünk a tó közepe tájékára. - Néhányan idegesíteni mondjuk, de nem lenni olyan rossz - teszem bele az evezőket a tartóba, közben pillantásomat le sem veszem Danáról. Szögezzük le, hogy ez egy csónak, így nem valami nagy, szóval ahogy közelebbről is megszemlélem Dana arcát, nyilvánvalóan szemet szúr, hogy egy leheletnyi smink is van rajta. Eléggé készült erre a találkozóra ezek szerint. - Valóban szép - bólintok egyet, de eszem ágában sincs levenni a szemem Danáról, akinek szemei is felcsillannak, ahogy a naplementét nézi, majd hajtincsein csillan meg a gyér napfény. Tekintetem végül elfordítom róla, ahogy kezemet a csónak széleinek támasztom, majd az égre emelem tekintetem, miközben lábaimat kinyújtom, különösen figyelve arra, hogy nehogy megrúgjam a lányt.
- Ez randi? - nem nézek a lányra, nincs szükségem rá, hogy lássam mennyire zavarba fog jönni, amint felfogja a kérdést. Elég nekem annyi, hogy hallhatom majd hangjának rezignáltságában. Bőven elég.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

A zavarom ellenére remekül éreztem magam Mihail társaságában. Úgy éreztem, hogy remekül kiegészítjük egymást, ráadásul még nem is volt lehetőségem megmutatni neki a zavarom miatt a magabiztosabb arcomat. Aranyos volt, mikor rákérdezett dolgokra, még élveztem is, hogy magyarázhatok neki.
- Igen, vendég. Nos, időnként szoktam látogatókat fogadni, de persze azért más lenne a helyzet, ha lenne saját lakásom. Az iskolában lakni nem buli, de majd egyszer eljön az én időm is. Tényleg szerencsés vagyok olyan téren, hogy jól kijövünk a szobatársaimmal, de időnként azért hiányzik egy kis privát szféra - válaszoltam neki ábrándozó tekintettel. Szerintem a legtöbb diák ezen a véleményen volt, mindenki örült volna egy saját kis lakrésznek, de az élet nem kívánságműsor. Úgy tűnt, hogy valóban örül a válaszomnak, legalábbis teljes mértékben ezt olvastam le az arcáról, ami rettentően jó érzéssel töltött el. Viszont ezek szerint talán tényleg komolyan gondolta a látogatás témát... mindenesetre úgyis ki fog derülni idővel, hiszen akkor csak jelzi valahogy, mikor keressem fel. Erre a legmerészebb álmaimban sem gondoltam, hogy tényleg áthív, de meg kellett hagyni, iszonyat jól esett ez a gesztus annak ellenére, hogy nem tudtam, van-e a dolognak valami háttértartalma.
- Mondd csak, melyik a kedvenc ételed, italod? - érdeklődtem meg tőle kíváncsian. Persze megvolt a magam oka, amiért feltettem neki ezt a kérdést. Közben belegondoltam, hogy még a mai napig nem tudom, mi a fenét akarok majd csinálni később, de azt már elhatároztam, hogy csakis olyan munkát vállalok majd el, amiben örömömet is lelem. Reméltem, hogy létezett ilyen, mert nem volt túl sok fogalmam arról, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésemre pontosan. Persze úgy voltam az egésszel, hogy ráérek majd ezen agyalni akkor, ha eljön az idő, addig felesleges foglalkoznom ezzel a témakörrel.
- Idegesítő egyének mindenhol vannak. A lényeg, hogy tudja kezelni a helyzetet az ember - néztem rá vidáman. Szerencsére általában le tudtam reagálni a történéseket, azzal pedig tökéletesen tisztában voltam, hogy egyes emberek szemében én voltam idegesítő. Tény, hogy időnként elszaladt velem a ló és sokszor feszegettem azokat a bizonyos határokat, de hát senki sem tökéletes. Gyönyörű volt a naplemente, egyenesen szemkápráztató, mindig is imádtam ezt a napszakot. Közben éreztem magamon Mihail fürkésző tekintetét, majd félénken feléje fordultam, mikor elfordította a fejét, aztán az eget kezdte el kémlelni. Hirtelen jött kérdése hallatára totál megnémultam, újra éreztem, hogy elönt az arcpír, sikerült totálisan zavarba hoznia. Nem számítottam rá, hogy nekem fogja szegezni ezt a kérdést, hirtelen nem is tudtam, mit reagáljak rá.
- Húh... - sóhajtottam egy nagyot. Villámcsapásként ért az egész dolog. Talán pont ezt kedveltem részben a fiúban, hogy nem köntörfalazott, ami érdekelte arra egyenesen rákérdezett. Nem akartam se magamnak se neki hazudni, hiszen én hívtam el erre a találkára, és nyilvánvalóan megvolt rá az okom is, hogy miért.
- Igen - válaszoltam neki kipirult arccal, az ajkaimat harapdálva. Ám ezúttal nem fordítottam el róla a tekintetemet, hanem kerestem a szemkontaktust. Úgy voltam vele, hogy ha nem érdeklem, akkor bármilyen nagy fájdalommal is jár, most legalább kiderül. Igaz, nagyon szomorú lennék így belegondolva, féltem is az elutasítástól, hiszen egyáltalán nem volt közömbös számomra. Ha pedig az ellenkezője bizonyosodna be, akkor én lennék a világ legboldogabb embere. Persze nem akartam túl sokat se képzelni az egészbe, de talán nekem is jobb az, hogy megtudhattam, hányadán is állunk. Arra is próbáltam felkészülni lelkiekben, hogy talán nem is veszi komolyan annyira a témát, mint én, de jelen pillanatban ez számomra lényegtelen volt, hiszen csupán a saját fejemmel tudtam gondolkodni. Hirtelen úgy éreztem, mintha megállt volna az idő, senki és semmi sem számított rajtunk kívül.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mosolyogva figyelem, ahogy Dana neki áll elmagyarázni a vendéget, és az igen csúnya gondolataim megcáfoltnak látszanak. Nagyon helyes, hiszen elképzelni sem tudtam volna róla azt, hogy esetleg úgy fogadna vendégeket, mint én anno. Nyilvánvalóan most nem, ez mégis egy iskola, na meg ennyire még én sem vagyok elvetemült, hogy tárva várjam a vendégeket, akik éppen meglátogatnak. Ez most elég szarul hangzik, tudom én, de komolyan csak két emberről beszélünk, úgyhogy... mindegy, most nem rólam van szó.
Szóval Dana teljes beleéléssel magyaráz, én pedig teljesen megértem. Tényleg jól jöhet az embernek egy kis magánszféra, amikor csak el akar tűnni a világ elől, az meg nem segít ebben sokat, ha rajtad kívül még öten vannak as szobában. Lehetnék velük bármennyire jóban valószínűleg előbb vagy utóbb egyszerűen kiküldeném őket, bezárnám az ajtót és élvezném az egyedüllétet, amíg meg nem unom azt, ami ugye már csak azért is necces, mert napokról is szó lehet. Szeretek egyedül lenni. Megnyugtat.
- Gránátalma - biccentek egyet határozottan felé, bármennyire is emelkedett meg szemöldököm a kérdésen. Váratlanul ért, és mondjuk egyáltalán nem témába illő, de ha már feltette csak válaszolok. - Ital? Öm... - zavartan vakargatom meg tarkómat. Pár másodpercig gondolkodom csak a kérdésén, mert nem kötötte ki, hogy alkoholosról beszélünk-e avagy sem. - Whisky. Csak az ír - sem a gránátalma, sem a whisky nem vicc. Valaki gyors éttermi kaját eszik, valaki fagyit, valaki faszom tudja mit, amikor szarul van, én meg gránátalmát. Amúgy sem engedhetem meg magamnak a gyors éttermi kajákat, hiszen folyamatosan a kifutón kell villognom, amit nem bánok, teljesen megbabonázom az embereket alapból is, de ha még ráteszek egy lapáttal, akkor esélyük sincs ellenem. És itt most nem a vélamágiára gondolok. Egyszerűen tetszik nekik, hogy nem beszélek, nincsenek felesleges kérdések, csevejek, alapból sem voltam soha ez a szószátyár típus, Dana meg imád beszélni, így nekem nem kell. Kell ennél több mára?
A helyzetkezeléssel soha nem volt gondom, csak bólintok egyet felé, értem én mire szeretne kilyukadni, de ha nagyon felbasszák az agyad, akkor sajnos nehéz normálisan kezelni egy helyzetet. Igen, mindegy. A kérdésem amúgy is telibe talál, nem szükséges Danára pillantanom ahhoz, hogy lássam mennyire zavarban van, hiszen még válaszolni sem tud. Fejemet lassan, óvatosan biccentem előre, amikor még pár perc elteltével is csak egy huh-t kaptam, de választ a kérdésre nem. Megemelkedett szemöldökkel fogadom a választ. Ja, ez egy randi. Remek kérem, remek. Mit kell csinálni egy randin? Óvatosan sandítok vállam felett a part felé, hogy hátha Ábel még ott van és röhög a markába, de nincs szerencsém. Oké, szóval randi. Elkapom Dana tekintetét, végül haloványan elmosolyodom, mert tudom miért randi. Mindenki tudja, talán csak ő nem.
- Szerinted miért hívni el engem randi? - ha már én tudom, tudni akarom, hogy ő legalább sejti-e az okát annak, amiért a közelemben akar lenni. Mert én tudom, valószínűleg az a faszfej Machay is tudja. De ő tudja-e? Mert, ha nem, akkor mit kellene tennem? Elmondani vagy csak annyiban hagyni, hogy elhiggye ezek tiszta érzelmek? Engem soha nem szerethet senki. Apám megmondta.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

- Nem hiszem, hogy meg tudnának ölni egy szellemet, de talán el tudnák ijeszteni, meg eltudnánk bújni a hátuk mögött, hogy nekünk ne essen bántódásunk, már az is valami - nevetgélve feleltem a kérdésére, bár azért ennyire nem voltam gonosz, és inkább csak viccnek szántam utóbbit, mint sem hogy tényleg valós veszélybe sodornám a fiúkat.
- Az biztos, mondjuk jobb lenne megenni, túl finom ahhoz, hogy csak úgy eldobjam - újra együtt nevettem Lenával, vele mindig történt valami jópofa dolog és igazán nagyokat tudtunk nevetni olyankor. Ez a helyzet azonban egy kicsit veszélyesnek tűnt, mert mégis csak sötét volt, ráadásul egy szellemjárta temetőben botorkáltunk kincsek után kutatva.
- Nem tudom Lena, bármi megtörténhet, de ha nem is lelünk rá minden kincsre, azért milyen klassz lenne találni mondjuk egy-két régi érmét, vagy esetleg egy gyűrűt, netán valami ősrégi könyvet - izgatottan soroltam, hogy mire is számítok, bár nem gondoltam át igazán ezt az egészet. Talán könyveket még sem rejtettek el ilyen helyeken, vagy mégis?
- Nem hoztam, de van varázspálcánk, azzal csak tudunk kezdeni valamit, nem?-Lehet, hogy elsősök voltunk, de azért csak ragadt rám valami, elég szorgosan gyakoroltam, meg azért a gyermekkoromból is volt néhány emlékem egy-két varázslattal kapcsolatban.
- De ha a pálca nem működne, akkor majd gallyakkal kapargatjuk a földet - tettem hozzá nevetve, majd amikor meggyújtotta a pálcáját, hogy elinduljunk, akkor ijedtem meg a távoli árnytól, s ezzel még Lenára is ráhoztam a frászt.
- Bocsi, csak olyan volt, mintha ott valami lett volna..de mindegy, biztosan csak rosszul látok, menjünk - egyetértően bólintottam, majd magam is világítani kezdtem a pálcámmal, hogy még nagyobb területet láthassunk be, ahogy előrébb haladunk.
Amerre mentünk, mindenfelé sírkövek álltak, voltak jobb állapotban lévőek és kopottak is. Aztán egyszer csak, furcsa mormogásra lettem figyelmes, s értetlenül kaptam jobbra balra a fejem. A hang egyre jobban felerősödött, mire kivettem egy férfi hangját. Abban a percben kapta el a karomat Lena, mire riadtan összenéztünk.  
- Te is hallottad ugye? Egy férfi hang volt, és azt mondja, hogy mennünk innen. Jobb lenne, ha mennénk, nem?- elkezdtem parázni, közben a pálcámmal körbevilágítottam, amikor az egyik sír mögött mintha egy férfi alak jelent volna meg.
- Merlin szakállára, te is látod?? - ijedten léptem Lena háta mögé, karját tovább szorítva, miközben figyeltem a velünk szemben lebegő férfi alakját.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Elméláztam rajta, hogy vajon milyen is lesz majd a saját kéróm, az biztos, hogy nagyobb terek lesznek benne sok-sok ablakkal és modern bútorokkal. Időnként eljátszottam a gondolattal, hogy hogyan rendezném be a leendő otthonomat, de ezek az elképzelések egyelőre csak álmok, tervek maradtak. Remekül kijöttem a szobatársaimmal, bár nagyon rosszul viselt, mikor Laura közölte, hogy kiköltözik. Persze örültem az örömének, meg egyébként is nagyon szép pár voltak Thomas-al, de hiányoztak az átbeszélgetett éjszakák, hogy mesélhessek neki a napjaimról, meg úgy az egész lénye. Tisztában voltam vele, hogy semmi sem tart örökké, de tudtam, hogy ez után is jó barátok maradunk. Közben megkaptam a választ a fiútól, hogy a gránátalma a kedvence, na meg a Whisky.  Sejtettem, hogy váratlanul fogja érni a kérdésem, ezen jót mosolyogtam magamban, majd elraktároztam az ezt a fontos infót az emlékezetemben.
- Rendben, megjegyzem - néztem rá széles mosolyt csalva az arcomra. Beszélgetésünk alatt egy újabb olyan kérdést szegezett nekem, amire végképp nem számítottam. Sikerült megint totál zavarba hoznia, próbáltam összeszedni a gondolataimat, hogy mit is válaszolhatnék neki. Azt hittem, hogy ezek után egyértelmű lesz neki, hogy miért hívtam meg randira. Nem igazán tudtam mire vélni a kérdést, reméltem nem a bolondját járatja velem és élezi a helyzetet, hogy ilyen keresztkérdéseket tesz fel én meg csak hebegek-habogok. Azért nem ilyennek ismertem meg, már amennyire ismertem. Mivel nem köntörfalazott, én is próbáltam hasonlóképp válaszolni neki erre a fura kérdésre.
- Még sose voltam randin, ez az első alkalom - kezdtem bele a mondandómba, hiszen ez volt az igazság. Idáig kimaradt valahogy ez az egész az életemből, ráadásul az első csókot is tőle kaptam, amely egyszerűen varázslatos volt.
- Azért hívtalak, hogy együtt legyünk, remekül érzem magam a társaságodban. Igaz, még nem ismerlek annyira, de szeretnélek jobban megismerni. Talán már magad is rájöttél arra, hogy nem vagy közömbös számomra - adtam ki magamból gondolataimat, majd kissé feszültnek éreztem magam. Talán mégse kellett volna kitárulkoznom neki ennyire, lehet, hogy azt mondja, hogy számára nem kölcsönösek az érzések, lehet, hogy nem is jövök be neki. Pedig még sose éreztem így senki iránt, az érzéseim pedig teljesen valódiak, ehhez semmi kétség sem fér. Nem csupán küllemre jön be, hanem a belső tulajdonságait tekintve is, de ha nem hagyja, hogy jobban megismerjem idővel vagy nem akar semmit, akkor így jártam, akármennyire szar érzés is. Hú, most elég furán érzem magam, legszívesebben a vízbe vetném magam és elúsznék jó messzire. Nem gondoltam, hogy sor fog kerülni arra, hogy elmondjam neki ezeket a dolgokat.
- Ha te nem így gondolod, megértem. Senkire sem szeretném ráerőltetni magam - tettem még hozzá egyenesen a szemébe nézve, majd elfordítottam tekintetemet, és újra elkezdtem bámulna a lemenő nap sugarait. Valahogy nyugtató hatással volt rám az egész és annyira káprázatos volt, ezt a pillanatot örökre bevéstem az emlékezetembe.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Bár nem tudom miért volt olyan fontos feltenni ezt a kérdést, de ha már feltette, nem vagyok rest válaszolni, ő meg mosolyogva jegyzi meg. Nos, ha neki ez ilyen fontos információ volt, akkor jegyezze, de én valahogy jobban szeretem fontos és hasznos dolgokkal megtölteni az agyamat, nem olyanokkal, mint kinek mi a kedvenc piája vagy kajája. Ezek ilyen fontosak lennének a magyaroknál? Mert nálunk ez otthon sem divat, nem hogy az országban. Anyám rögeszméje, hogyha megyünk valahova... vagyis most már; ha mennek valahova, akkor mindig kell vinni egy apróságot. Anyám süteményt szokott, de ez, mint tudnivaló, kinek mi a kedvence miből, olyan fontos lenne?
Ismét zavarba jön, én pedig az eget bámulom, de amikor ráemelem pillantásom, egy ismételt kérdés szakad fel belőlem, amitől szintén zavarba jön. Tudok olyat kérdezni vajon, amitől nem jönne zavarba? A válaszra egy szomorkás mosoly kerül fel ajkaimra, lábaimat visszahúzom mellőle, kissé előredőlve könyökölök rá térdeimre, és behunyt szemekkel várom, hogy befejezze. Egy cipőben járunk, mert elképzelésem sincs arról milyen egy randi, hogy s miként kellene csinálni, törődni a másikkal esetleg, vagy csak meghallgatni? Kérdezni, beszélgetni, elvétve egy-egy érintés? Azt randi nélkül is meg tudom tenni, nem?
Jól érzi magát a társaságomban, szeretne a közelemben lenni. A szomorkás mosoly szélesebb lesz, fejemet előre biccentem, miközben jobb kezem csúszik tarkómra. Apám szavai visszhangzanak a fejemben folyton folyvást. Engem nem lehet szeretni, mert mindenki szeret alapvetően. Nincs választásom, nem vágyhatok az igaz szerelemre, mert egy csettintésre megkaphatom. Mindenki szeret, mégsem szeret senki. Amikor először mondta, nem értettem, dühös voltam rá, amiért ilyeneket mondd, mert engem miért ne lehetne szeretni? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. De ahogy teltek az évek, ahogy megtapasztaltam, hogy mégsem vagyok ugyanolyan, a folyamatos csesztetések által, majd a mágia által, ami bennem lakozik... rájöttem, hogy igaza van. Minden szava igaz volt, és a mai napig is az. Engem nem lehet szeretni, hiszen mindenki megteszi, ha csak egy felületes szinten is. Kiben bízhatnék, amikor azt mondja jól érzi magát velem, nem vagyok közömbös a számára, amikor senkinek nem vagyok közömbös? Az emberek túl nagy százaléka elégszik meg a felületes érzelmekkel, honnan tudhatom, hogy Dana nem ezek közé tartozik? Nem számít, hogy a mágiámat mindennap figyelik, nem számít, hogy nem használom, nem számít, hogy nem élek vele vissza, mert egy alapszintű vonzalom mindenkitől van irányomba. Ez miért lenne más?
Elveszem tarkómról a kezemet, majd lehunyt szemeimet emelem a lányra, pár másodperc elteltével nyitom csak ki pilláimat. Nem tudom meddig fürkészhetem Danát, de a mosoly, amely ott bujkál szám szegletében nem lankad, és szemeimből sem olvasható ki semmi. Túlságosan bezárkóztam, és elhatárolódtam a szeretet érzésétől, hogy értelmezni tudjam az elhangzott szavakat, így csak mélyet sóhajtva fúrom tekintetem a lányéba.
- Véla lenni, Dana - sütöm le tekintetem egy pillanat erejéig. - Ezért szeretni közelemben lenni, ezért nem lenni... hogy is mondani? Közömbös? - összeráncolt szemöldökkel mondom ki a szót, majd vállat vonva folytatom. - Ezért nem lenni neked közömbös. Kedvelni engem, mert nincs más választás - és még csak vélamágiát sem használtam bassza meg! Ha itt nem is csesztetnek a másságom miatt, törhetek össze olyan kialakuló kapcsolatokat, amik még épphogy elkezdtek gyökeret verni, mert itt még bimbózásról sem beszélhetünk.
- Nem erőltetni magad rám - mosolyodom el felé szélesen. - Önszántamból jönni, nem? Jó szó? Önszántamból? - ismét ráncolom a szemöldökömet, mert a szavak jelentése és mondatba való beillesztése nem megy mindig, de talán nem is most van itt a helye a nyelvtan idejének. - Mindegy. Örülni, hogy elhívtál, de nem hinni, hogy te engem kedvelni igazából - az utolsó szót próbálom megnyomni annyira, hogy érzékelje, mire szeretnék kilyukadni, hogy nem lebeszélni akarom az érzésekről, amiket táplál, egyszerűen felszeretném nyitni a szemét, hogy lehet úgy érzi nem vagyok neki átlag, de ebben nem lehet biztos, mert nekem itt van a mindig átkom; vélaság. Óvatosan állok fel a csónakban, és amikor a nap felé fordítja arcát ülök le a másik oldalára, kissé előre dőlve nézem én is az erőtlen napsugarakat.
- Remélem nem haragudni rám - nem veszem el a tekintetem a napról, mert a színek, a fények, ahogy játszanak a vízen, egyszerűen megbabonázzák az embert, és amúgy sem szeretnék Danára nézni. Még ha nem is az előbb leírtak járnak a gondolataim között. Túl kellemetlen. Még szerencse, hogy nem egy hőlégballonon vagyunk, az még kellemetlenebb lenne.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Végül valamelyest megkönnyebbültem, hogy túl estünk ezen a kérdésen is, hiszen most már tudhatta, hányadán áll velem. Még egyáltalán nem volt tapasztalatom semmiféle romantikus dologban, így a randi se volt számomra ismert fogalom. Hát, ha valami ilyesmi, amit most csinálunk, az se rossz. Bár az egy kicsit más lehet, hiszen most konkrétumokról beszélünk egymással, pontosabban tisztázzuk a dolgokat, ebben pedig nem sok romantikus dolog van egyelőre. Miután elhangzott szájából a válasz, meglepődve tekintettem rá. Véla? Hú... Véla... figyelhettem volna jobban is az órákon. Kellett pár másodperc, mire tudatosult bennem, hogy mit is jelent, amit mondott. A vélák kivételes szépséggel rendelkeznek, ha pedig bedühödnek megmutatják csúf arcukat. Ráadásul azt is megmagyarázta, hogy miért érzek iránta eszeveszett vonzalmat. Erre kérdően felvontam szemöldököm. Mindig is hittem benne, hogy saját magam határozom meg, ki tetszik és ki nem, kinek érzem jól magam a társaságába, kinek nem.
- Véla? Hú... és? - kérdeztem tőle mosolyogva. Hát, biztosan nem ezt a reakciót várta tőlem. Mondjuk sose tartoztam az átlag közé, na meg a kiszámítható emberek közé sem, de ez számomra inkább előny volt mint hátrány. Legalábbis az én meglátásom szerint...
- A legtöbb ember nem mutatja meg a sötétebbik arcát másoknak, hanem titokban tartja és álnok módon árt azoknak, akiknek csak tud. Ez sokkal rosszabb tulajdonság - feleltem neki ujjaimmal csavargatva a hajamat. Felcsillant a szemem, mikor közölte, hogy végül ugye önszántából jött el, ám lehervasztotta mosolyomat, mikor azt mondta, hogy szerintem nem kedvelem őt igazából.
- Nézd, nem tudom, hogy működik ez az egész, de ha adnál nekünk egy kis időt, akkor kiderülne, hogy hogyan is alakulnának köztünk a dolgok. Egyébként tőlem lehetsz a dalai láma is, az sem érdekel, csupán arra vagyok kíváncsi, hogy érdekellek-e egyáltalán, részedről van-e valamilyen vonzalom irányomba - néztem rá komoly arccal.
- Mivel eljöttél, van bennem némi remény, hogy igen. De az a lényeg, hogy szeretném, ha adnál nekünk időt, és bebizonyíthatnám, hogy tényleg valósak az érzéseim. Ugyanis én igenis úgy hiszem, hogy igazak, emellett mély érzések és komolyak. Nem csupán vonzalom és áhítozás, annál ez jóval több - néztem rá újra reménykedő tekintettel. Hogy mit gondolt rólam ezek után, nem tudhatom, de úgy éreztem, így volt tiszta a lelkiismeretem, hogy elmondhattam neki azt, amit őszintén gondolok, amit szeretnék. Lehet, hogy szánalmasnak tűntem, de túlságosan megkedveltem őt ahhoz, hogy csak úgy elengedjem feladva a harcot.
- Visszakanyarodva az előző témára, igen, jó szó, hogy "önszántamból". Ennek pedig igazán örülök - mondtam neki, miközben újra visszatért arcomra a mosoly. Ha valamit is számítottam neki, úgy gondoltam, hogy ad esélyt nekünk, függetlenül attól, mit gondol, én mindenesetre boldog voltam mellette, és továbbra is azon az állásponton voltam, hogy igaz érzelmeket táplálok irányába. Közben csatlakozott hozzám, a naplemente látványa láthatóan őt is megbűvölte.
- Dehogy haragszom, szerintem korrekt dolog volt tőled, hogy elmondtad. Vagyis ez volt a helyes cselekedet. Egyébként használtál nálam véla mágiát? - kérdeztem tőle tovább bámulva a csodálatos égi jelenséget. Bárhogy is dönt Mihail, tiszteletben tartom azt. Talán egy kis idő kell neki, hogy tisztában legyen azzal, mit szeretne tőlem, ad-e nekem esélyt, vagy teljesen elzárkózik, és sosem áll velem szóba. Igaz, azt nagyon sajnálnám, de úgy érzem, hogy jelen pillanatban mindent megtettem, ami tőlem tellett, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet, a többi már rajta állt.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Látom arcára kiülni a megkönnyebbülést, még ha csak minimális mértékben is. Lehet másnak egyértelmű volt a randi felkérés, de számomra nem, így szerintem nem róható fel nekem, hogy teljesen mértékben nem tudok mit kezdeni a helyzettel. Mint egy elveszett faszfejnek a nagyvárosban pörögnek agyamban a dolgok, hogy ebből hogy mászhatnék ki? Egyáltalán ki akarok-e mászni belőle? Soha nem éreztem szerelmet, abban sem vagyok biztos, hogy a szeretetet magát tudom-e értelmezni, akár egy ember. Az én életemből ezek a dolgok kimaradtak, hiába tudom, hogy a szüleim szeretnek, hiszen az egy teljesen más szeretet, mint amit Dana hisz, hogy érez irántam.
Mindkét szemöldököm az eget verdesi, ahogy visszakérdez. Mi az, hogy és? Nem érti, hogy amit érez jelenleg az nem nekem szól, hanem annak, ami vagyok? Nem olyan tiszták az érzelmei, mint ahogy hiszi, bármennyire is szeretné, ha az lenne, de ez nem így működik, amikor egyetlen erőteljesebb mosolyommal eltudnám érni, hogy nekem adja a lelkét is. Folytatja, én pedig lemondóan megrázom a fejemet, mert valahogy úgy érzem feleslegesen koptatnám a számat tovább, amikor egyszerűen nem tudja vagy nem akarja - mert nem mindegy - megérteni mégis miről beszélek neki egy ideje. Vagyis próbálok beszélni neki, mert a magyar a még mindig nem az erősségem, és beszélni sem szeretek, ha eddig ez nem lett volna egyértelmű. Én amolyan csendes gyilkos féle vagyok. A legtöbb ember bánatára.
- Időt? - összeráncolt szemöldökkel bámulom cipőm orrát, majd vállat vonok. - Azom végül is lenni - ha ennyire beszeretné bizonyítani nekem az irántam érzett valós érzelmeit, akkor egy esélyt mindenképpen megérhet a dolog. Abban reménykedem csak, hogy nem vár tőlem hatalmas lépéseket. Azt a csókot is csak azért kapta, mert olyan kedvem volt, szeretek játszani, éppen ő járt arra, így ő szenvedte ezt el. Ha másnak adom azt a csókot, akkor is itt ülnék? Valószínűleg, de talán nem érzelmekről beszélgetnénk, hanem éppen a tó közepén tenném magamévá az illetőt.
- Én... - elharapom a mondatot, ismét az égre tekintek. Dana háta mögött támaszkodom meg balommal, jobbommal pedig a csónak szélét tartom, nehogy eldőljön. - Én nem tudom milyen lenni szeretet vagy szerelem, így nem is ígérni neked semmit - tetszik az őszintesége, kár lenne tagadni, azonban ez az egész olyan fordulatot is vehet, ami egyikünknek sem lenne éppen jó. Arra, hogy én is táplálok felé valamit, mert eljöttem, nem tudok válaszolni, egyszerűen megvonom a vállam. Soha nem tetszett senki igazán, aki igen, azt egy csettintéssel megkaptam, így azt sem tudom milyen az, amikor egy ember annyira tetszik, hogy az szinte már szerelemnek mondható.
- Ha te mondani, hogy több ez, mint a vélaságom, akkor megvárom mi lenni vége - biccentek egy aprót, de tekintetem még így is az eget pásztázza. Elmosolyodom, ahogy helyesel arra, hogy jókor használtam a szót, de több figyelmet ennek nem szentelek. Nem nyelvtanórát tartanak nekem éppen, hanem a mellettem ülő lány éppen bevallotta, hogy érez irántam valamit, és elhiszi, hogy nem a véla-létem miatt. Én is szeretném ezt hinni, komolyan, de kurva nehéz. - De elmondani előbb; nem lenni könnyű dolgod majd. Faszfej lenni, úgyhogy... - vonom meg vállaimat. Az őszinteség és a tisztalap a két védjegyem, most sem hazudtolom meg magam, főleg, ha már Dana is kifejtette nekem az érzéseit, ideje volt bevallanom, hogy amúgy egy paraszt vagyok, csak mindig jó időpontokban kap el. Ez változhat, és lehet akkor elhiszi majd nekem, hogy amit érez az felszínes vonzalom, és nem mélyebb. De ez még lehet a jövő zenéje.
- Nem - rázom meg a fejem óvatosan. - Szeretnéd, ha igen? - egy kaján vigyor terül el ajkaimon, talán egy hangyányi gonoszság is csillan tekintetemben három okból kifolyólag is; 1. biztos vagyok abban, hogy bőven az alatt a szint alatt maradok, amit a Minisztériumnak jelez a karkötő, 2. kurva vicces lenne Dana szemében is látni a vágytól túlfűtött csillogást, és 3. mint mondtam szeretek szórakozni. És igazából nem minősül vélamágia használatnak az szerintem, ha a másik fél kéri, bár ilyen még egyszer sem fordult elő. Mindegy.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Korábban álmaimban sem gondoltam volna arra, hogy majd egy csónakban "evezek" egy vélával, és őszintén megvallom neki az érzelmeimet. Szerintem erre senki sem gondolt volna a helyemben. Az emberek mindig csak általános dolgokkal voltak elfoglalva, sokszor az extrémebb szituációk lehetséges bekövetkeztét kapásból elhessegették, hogy ugyan, velük úgyse történhet semmi rendhagyó. Aztán mikor kiderült, hogy bizony bárkivel bármikor történhet valami lehetetlen szituáció, amire sosem számított, akkor vették észre, hogy a világ nem csupán fekete és fehér, hanem létezik átmenet is. Én sosem voltam magamhoz képest átlagos, mindig is szerettem, ha zajlott körülöttem az élet, mindig tettem róla, hogy történjen valami izgalmas, hiszen akkor éreztem azt, hogy igazán élek. Sose szerette előre tervezni, a jövőn aggodalmaskodni, mert az nem vezetett sehova. Inkább azon voltam mindig, hogy kiélvezzem a jelent, aztán majd alakulnak valahogyan a dolgok. A jelenlegi helyzethez is úgy álltam hozzá, hogyha Mihail ad egy esélyt kettőnknek, akkor úgyis majd alakul magától az egész, nem akartam előre semmit sem megtervezni, mert az csak elrontott volna mindent. A legszebb emlékek a spontán, tervezés nélküli pillanatokból tevődtek össze szerintem.
- Ennek nagyon örülök - húztam mosolyra a szám, mikor közölte, hogy ideje az van bőven, ezek szerint lehetséges, hogy pozitív választ kapok tőle. Megvallom, nagyon izgultam, hogy hogyan fog dönteni, hiszen most rajta állt, hogy elutasít-e vagy sem, az ő térfelén pattogott a labda. Azt nagyra becsültem benne, hogy őszinte volt hozzám, számomra ez volt az egyik legfontosabb tulajdonság.
- Rendben, nem is várok semmilyen ígéretet, hiszen majd meglátjuk, hogyan alakul a dolog kettőnk között - feleltem neki lágy hangon, majd feléje fordulva, elfésültem arcából egy kósza hajszálat, aztán tekintetemet csillogó szemekkel rá emeltem, hogy lássa, figyelem minden szavát.
- Örülök a döntésednek - válaszoltam vidáman, rettenetesen boldog voltam, hogy így határozott. Még ha nem is úgy alakulna a dolog, elmondhatjuk majd, hogy legalább megpróbáltunk, és nem motoszkál így a fejemben az a bizonyos "mi lett volna, ha..." szöveg. Ha pedig pozitív kicsengése lesz az egésznek, akkor meg pláne megérte adni neki egy esélyt. Persze tudtam, hogy nem lesz egyszerű az egész, de álltam elébe.
- Emiatt ne aggódj, értékelem, hogy őszinte vagy. Egyébként én sem vagyok egy egyszerű eset, nekem is vannak időnként dolgaim - néztem rá a hajamat babrálva.
- Ha megismered a másikat és eltöltesz vele xy időt, akkor megismered a jó és rossz oldalát is - tettem hozzá elmerengve, majd abbahagytam hajam piszkálását. Emellett arra gondoltam még, hogy az alaptulajdonságok, alaphangulat  mellett mindenkiből ki lehetett hozni az állatot meg a jó oldalát is az adott illetőnek. Mindenki hatással volt egymásra valamilyen szinten.
- Csak kíváncsiságból kérdeztem - néztem rá félénken, majd kissé elpirultam, mikor nekem szegezte a kérdést, hogy szeretném-e, ha használná. Bele se mertem gondolni, hogy mi lenne akkor,  ha él vele, bár akkor talán meg se történt volna ez az egész beszélgetés.
- Nem szeretném - közöltem vele komoly tekintettel, majd közelebb hajoltam hozzá és játékosan megharaptam a fülcimpáját, aztán visszahúzódzkodtam az eredeti pozíciómba, a csodás égi jelenség felé tekintve.
- Azt szeretném, ha nem használnád továbbra se, hogy felszínre jöjjenek a valódi érzelmek idővel mindkettőnk részéről, hogy igaz legyen az egész. Ezt főleg magamra értem. Akár érzel majd valamit irányomban, akár nem, a lényeg, hogy megismerj mindenféle pluszban hozzáadott véla mágia nélkül. Illetve fontos még, hogy a maguk medrében haladjanak a dolgok. Nem is ragozom ezt tovább, szerintem tudod, mire gondolok - közöltem vele egy apró mosoly kíséretében, majd a vállának dőltem, ráhajtva a fejemet, és tovább gyönyörködtem a naplemente látványában. Csodásan éreztem magam Mihail mellett, ráadásul annak is örültem, hogy megbeszélhettük végre a dolgokat. Hogy aztán miképp alakulnak a dolgok, az a jövő zenéje, nem is akartam ezen agyalni, inkább élveztem ezt a meghitt pillanatot.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem szeretem kimondani azt, hogy véla vagyok. Nem, hogy kimondani, de most úgy érzem, mintha bevallottam volna, mint valami mocskos titkot. Nos, sok embernek egyértelmű lehet mi vagyok, de a legtöbb még nem találkozott vélával, így tudok meglepetést okozni, mégis úgy érzem, azt, hogy véla vagyok bevallottam Danának, nem pedig elmondtam vagy egyszerűen kimondtam. Túl korrekt és őszinte ez az egész ahhoz, hogy egy ilyenen bukjon el. De ha el is bukik, akkor sincs semmi veszve, mert elég egy cukkancs mosoly, és onnan folytatjuk Danával, ahonnan én akarom.
Utálok ígérgetni, most sem fogom megtenni. Egyszerűen nincs értelme, már csak azért sem, mert amíg nem bizonyosodik be számomra, hogy Danának tényleges érzelmei vannak irányomba, addig nem áltatom magam olyanokkal, minthogy engem lehet szeretni. Igazán szeretni, olyan teljes szívből, mert ezt kötve hiszem, de tudom, hogy a lány addig fogja az ebet a karóhoz kötni, amíg be nem adom a derekamat, így ezt megelőzvén..., mert ugye, időm tényleg van, na meg nagyon vesztenivalóm sincs, hiszen nemrég ismertük meg egymást. Azon kívül, hogy szőke a haja, és kék a szeme, imád beszélni, nem sok derült ki Danáról, rólam meg még kevesebb és értelmesebb információ, és ameddig lehetséges ezt így is fog maradni. Legalábbis, ha rajtam múlik, mindenképpen.
- Nem, nem érteni - rázom meg a fejem mosolyogva, miközben tekintetem rá siklik. - Bunkó lenni Dana. Nagyon. És gonosz - mondanám neki, hogy kérdezze meg Machay-t, de ő sem mondhat többet, mint én. Na meg ki akar azzal villogni, hogy elégette a legnagyobb magyar címletet egy hajléktalan orra előtt, aztán röhögve, bűntudat nélkül ment el sörözni az akkor megismert másik szerencsétlennel? Mert tényleg bűntudat nélkül mentem el a kocsmába és ittam meg jókedvűen Ábellel párat, csak azért, hogy bekerüljek egy olyan klubba, amiről egy ideig még azt sem tudtam, hogy létezik. De valamiért felfigyeltek rám, én meg nem vagyok barom, hogy ezt ne használjam ki. Csak a feladat... az a kurva feladat.
- Nekem csak rossz oldalam lenni valószínűleg - nevetek fel halkan, miközben lehunyom szemeimet, és fejemet előre biccentem. Pár másodperc múlva nyitom csak ki pilláimat ismét, hogy felvegyem az előző pózt; Dana mögött és a csónak szélén támaszkodom meg, tekintetem az égnek emelem ismét. Túl furcsa úgy beszélgetni valakivel, hogy nincs a dologban minimális vélamágia sem, ráadásul olyan dolgokról, amik alapvetően engem elkerültek egész életemben. Vigasztal a tudat, hogy valahogyan és valamiért anyám és apám is egymásra találtak. Valahogyan.
- Észre sem vennéd, ha használni - vonom meg vállamat, amikor megérzem közelségét, majd puha ajkait fülcimpámon, végül távolodó leheletét. Megforgatom szemeimet, miközben oldalra sandítok rá, majd felnézek az égre. Kezdenek előjönni a csillagok. - Ne húzni ki gyufát, Dana - nem szakítom el tekintetem az égről, valószínűleg így is érzi a szavak élét, amelyet arra engednek következtetni, hogy bizony nem rajtam múlik az, hogy egy gyenge pillanatban ne rántsam az ölembe és tegyem magamévá, vélamágiával vagy anélkül, nem számít. Mert ahogy elnézem ő is akarná, de mindketten tudjuk, hogy erre egyelőre csak én vagyok felkészülve, mind testileg, mind lelkileg. Még hogy várjunk ki, amikor a fülemet harapdálja! Hogy lehet így kivárni bármit is?
- Óhohohóóóó - nézek rá vigyorogva. - Vélamágiával ismerni meg egy embert csak igazán - akkor semmi nem titok. Minden kérdésre készségesen válaszolnak, mindent megtesznek, minden lépésedet követik, figyelik, csókolgatják a lábnyomodat, bármerre is mész. - De ne aggódni, én nem használni senkinél sem... már - az utolsó szó szinte suttogva hagyja el ajkaimat. Az emlékek megrohamoznak, pár másodpercig csak meredten bámulok magam elé. Sajnos túl sok emlék van ezzel kapcsolatban. Hosszú film lesz ez.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Mihail megtisztelt azzal, hogy elmondta őszintén, mi is ő valójában, én pedig megtartottam magamnak ez a plusz információt róla, tőlem aztán senki sem fogja megtudni. Egyébként sem voltam az a pletykálkodó fajta, nem tudtam, mennyire publikus dolog ez, de gondoltam, hogy nyilván nem hirdeti úton-útfélen. Nálam jó helyen volt a titka, bár talán néhányan tudják, akik már összefutottak vélával, de szerintem a többség számára ezt a dolgot homály fedte. Örültem, hogy ilyen őszintén el tudtunk beszélgetni, hiszen ez volt az alapja minden kapcsolatnak, legyen szó szerelemről, barátságról. Még alig ismertem a fiút, de máris szimpatikus volt számomra ez a tulajdonsága. Idővel majd jobban megismerem, úgy gondoltam, a lényeg, hogy szép, lassan haladjak, nem akartam ajtóstul rontani a házba. Tisztában voltam vele, hogy nagy fába vágtam a fejszét, de mindig is szerettem a kihívásokat, ráadásul ő is benne volt a dologban, szóval ez még inkább imponált.
- Gonosz a világ is. Nem mellesleg nekem is vannak hibáim, és én se vagyok egy angyal - rántottam meg vállamat közömbösen, tudnék neki mesélni én is ezt-azt, de ennek nem itt és nem most volt az ideje. Az is tény, hogy mindenkihez máshogyan áll az ember, de persze előfordult az is, hogy olyasvalakin vezeti le a feszültséget az adott illető, aki nem szolgált rá. Az utóbbinak sokféle végkimenetele lehetett, veszekedés, békülés, esetleg örök harag és a többi.
- Hiszem, hogy van jó oldalad is. Az őszinteség például számomra pozitívum, nagyra értékelem. Még akkor is, ha időnként fájdalmas tud lenni. Inkább nézzen szembe vele az ember, mintsem hátba szúrják, ugyanis az sokkal jobban fáj - tekintettem a fiúra határozottan, hogy lássa, valóban komolyan gondoltam, amit mondtam. Minden szó, mely elhagyta imént ajkamat, igaz volt.
- Hmmm, értem - néztem rá nagy szemekkel, mikor közölte velem, hogy a véla mágia használatot úgysem venném észre, ha netán bevetné irányomba. Hát ez nem volt túl megnyugtató, de bíztam benne, hogy tiszteletben tartja a kérésemet a későbbiek folyamán is. Nekem nem kellett külön rásegítés ahhoz, hogy szeressek vele lenni, és mély, valódi érzéseket váltson ki belőlem, legalábbis én ezen az állásponton voltam.
- Eszem ágában sincs - feleltem neki kacéran rákacsintva. Nem mondom, hogy nem szívesen folytattam volna még ezt a "játékot" vele, de tudtam, hogy meg kell húznom azt a bizonyos határt, mert a hangsúlyából ítélve nem rajta múlott, hogy visszafogja magát. Nem akartam kihúzni azt a bizonyos gyufát nála, mert bármennyire is szerettem volna szorosabb testi kontaktusba kerülni, még nem készültem fel erre lelkileg, és szerettem volna, ha meg tudja őrizni a józan eszét.
- Nézd, kezdenek megjelenni a csillagok az égen. Nemsokára besötétedik, ez a kedvenc napszakom. Éjjeli bagoly típus vagyok. Éjszaka minden olyan nyugodt és csendes... gyönyörű a csillagok fénye, és az is bámulatos, ahogyan a Hold megvilágítja a sötét eget  - tekintettem az égre álmodozva. Eszembe jutottak az izgalmas éjszakai kijárások a kastélyból, a tiltott éjszakai fürdőzés, a kviddicsezés, a banyás portré elcsenése és postázása a világ másik végére, és még számos szórakoztató dolog.
Mihail kijelentésére bólintottam, mikor közölte, hogy senkinél sem használja már a véla mágiát. Láttam rajta, hogy elmerengett ezen a témán, hagytam, hogy végiggondolja, amit akar, nem szerettem volna megzavarni. Kérdéseket sem szegeztem neki ezzel kapcsolatban, mert nem szerettem volna kényelmetlen helyzetbe hozni. Egyszer már sikerült belenyúlnom egy kényesebb témakörbe, most akármilyen kíváncsiság is fogott el, megálljt parancsoltam magamnak, és végre előbb gondolkodtam, mint cselekedtem, ami valóban nem volt úgy általánosságban az erősségem. Felálltam a helyemről, majd a csónak oldalához tartottam óvatos léptekkel, fel ne boruljunk, aztán megkapaszkodtam a szélében. Így jobb rálátásom volt a vízre, a tájra... magamba szívtam a tiszta, friss levegőt, tekintetemet pedig végigfuttattam a távoli horizont narancsszínű fátylán. Egy ideig gyönyörködtem a látványban, majd megindultam visszafelé, hogy leülhessek, ám út közben annyira ingott a csónak, hogy elvesztettem az egyensúlyomat, és majdnem sikerült elesnem, ám az utolsó pillanatban megkapaszkodnom Mihail térdében.
- Ne haragudj, kibillentem az egyensúlyomból - néztem rá elpirulva,nagy boci szemeket meresztve rá. Eltartott egy pár másodpercig, mire lereagáltam a szitut, majd mikor összeszedtem magam, elkaptam a pillantásom a srácról, és lassan felállni készültem. Még szerencse, hogy ötven kiló alatt voltam kicsivel vasággyal együtt, és hogy nem döntöttem fel őt is.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nincs arról szó, hogy szégyellném, ami vagyok. Nem tehetek róla, így okom sincs szégyellni azt, amiről nem tehetek, egyszerű genetika az egész, mégsem szeretem elmondani az embereknek, hogy mi vagyok, ha esetleg maguktól még nem jöttek rá. Régebben sem mondtam el, de végül az RJ-ben minden megváltozott, mert ott mindenki tudta, hogy mi vagyok. Mindenki horda a karkötőt, senki nem akart a közelemben lenni, amíg le nem higgadok, és elfogadom, hogy nem minden a vélamágiám. Aztán, amikor ez bekövetkezett, asszem egy év után, egy srác volt az első, aki levette a kezéről a karkötőt. Onnantól szépen fokozatosan mindenki megtette, bár nyilván voltak olyanok, akiken végig rajta volt, amíg el nem hagytam az iskolát. Sikeresen megtanultam mindent, amit csak lehetett, a tanárok büszkék voltak rám, a diáktársaim már szerettek és nem féltek tőlem, mindezt egy srác miatt, aki elindította a lavinát. Soha nem lehetek neki elég hálás ez miatt.
- Még mindig nem érteni miről beszélek - legyintek egyet Dana felé. Nem koptatom feleslegesen a számat, mert nem éri meg, ez a téma meg számomra már elég lerágott csont. Nem fogom bizonygatni, hogy amiket én tettem vagy teszek, esetleg tenni fogok - mert releváns a jövő idő -, azok nem iskolai csínyekben merülnek ki, vagy egy iskola társunk, netalántán egy oktató megszívatásában. Az Elite izgalmassá tette az életem, megismertem Ábelt, akiben az első pillanattól fogva megbízok, mert bár bepróbálkozott a mágiával, de nevetséges volt, valószínűleg nem is próbálkozott erősen, és ott mindenki kiáll mindenkiért. Hozzájuk tartozom, ahogy ők hozzám. Mert végre tartozok valahova, és nem azért, mert véla vagyok, hiába jön jól nagyon sokszor, hanem egyszerűen azért, mert meglátták bennem a fantáziát. Az Elite az életem része lett, és semmi pénzért nem adom fel, még Dana kedvéért sem, főleg nem azért, hogy bizonygassam mekkora egy szar alak vagyok. Nem ér annyit. Ha szerinte nem vagyok az, ám legyen, de nem vállalok érte felelősséget, ha egyszer kiderül az ellenkezője. Mindegy, ez most egyáltalán nem fontos, hiszen biztos vagyok abban, hogy ki fog derülni. És akkor ki lesz mellettem? Az Elite.
- Őszinteség lenni mindig fájdalmas - vonom meg vállamat mosolyogva. - Ezért nem lenni nekem sok barát - ismét az Elite. És nagyon is rendben van a tiszta lappal kezdés, meg az őszinteség, komolyan büszke is vagyok rá, amiért hasznosítom az RJ-ből való kikerülésem óta, de azt senki nem mondta, hogy az emberek sírva is fakadnak az igazság hallatán. Pedig volt rá példa. Nem is egyszer. Rendben, lehet néha én fogalmazom meg nyersen a dolgokat, de akkor sem kell sírva fakadni, bassza meg! Mindig eszembe jut, hogy az emberek ilyen lélekkel, hogy élik túl a mindennapokat?
Hát ki a legcukibb srác a világon? Ugye, hogy én? Kabbe Machay! Dana illegeti itt magát nekem, elég érzékeny területekre szaladgálnak ajkai, én meg rezzenéstelen arccal tartom magam, és csak egy figyelmeztetés hagyja el számat. Nos, nyilvánvaló mindkettőnk számára, hogy nem rajtam múlik a dolog, és egy hangyafasznyi vélamágia elég lenne ahhoz, hogy Dana a kéjes nyögéseket csak nekem szánja, csak én halljam, ahogy a nevemet suttogja rekedtes, és vágytól fűtött hangján. Na ehhez képest? Ülök, mint egy jó diák, és tekintetemet az égre emelem. Valóban feltűnt már néhány csillag.
- Igen, én is szeretni éjszaka - mosolyodom el az ég felé. - Inkább éjszaka, mint nappal - ez nem betegség, hanem életérzés. A sötétben kiülni az ablakba és vajmi kevés fény mellett olvasni a kedvenc időtöltésem, és így, hogy már van saját szobám ezt bármikor meg is tehetem. Dana mozgolódására elveszem tekintetemet az égről, és felé pillantok. Felkel, mászkál, majd ahogy elindul visszafelé már előre látom mi fog történni, így mosolyogva fogom meg felkarját, mielőtt az ölembe borul, ami ugye nem lenne szép. Mármint neki nem. A térdemet markolászva kér tőlem bocsánatot, majd elkapja a fejét rólam. Mutatóujjammal nyúlok álla alá, hogy mielőtt feláll fordítsam magam felé a fejét, majd másik kezemmel terelem, hogy végre leüljön, mielőtt megint intim területekre szeretne esni. Mosolyom szélesedik, ahogy közelebb és közelebb hajolok hozzá, de az utolsó pillanatban megállok, ajkaitól mindössze pár milliméterre állok csak meg, mélyet sóhajtok.
- Ki kell mondani Dana, hogy akarni engem - suttogom ajkai közé, kissé eltávolodva tőle nyitom ki kékjeimet és kezdem el arcát fürkészni. Ameddig nem mondja ki, nem kap semmit, ez íratlan szabály. Sajnos ez van.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Minden képlékeny volt a jövőmet illetően, teljesen kiszámíthatatlan volt, hogy mi fog vele történni. Egyáltalán nem tartoztam azok közé, akik folyton a jövőjük miatt rágódtak vagy akik az álmaikból építkeztek, csakis azokra koncentráltak, és közben elfelejtettek "élni". Túl sok energiájukat vette el az, hogy mindent a vágyaikba fektettek, melyeket aztán képtelenek voltak megvalósítani bizonyos korlátok miatt. Én igazából nagyban tettem rá, hogy mi lesz a későbbiek folyamán, a jelen pillanatával foglalkoztam, annak a problémáit próbáltam megoldani, és annak az örömteli pillanatait éltem át teljességgel. Jelen helyzetben sem volt másképp, hiszen egyáltalán nem tudtam, mire számíthatok majd a fiútól. Amikor közölte velem, hogy még mindig nem tudom, mire számíthatok vele kapcsolatban, akkor realizálódott bennem, hogy próbál óvva inteni magától, és bármi is történjen, ő időben figyelmeztetett rá, milyen is valójában a saját megítélése szerint. Magamban elgondoltam, hogy biztosan lesznek majd olyan helyzetek, amikor totál ki fogok bukni rá valami miatt, vagy épp fordítva, de vajon lesz olyan erős kettőnk között a kötelék, hogy végül megbocsássunk egymásnak? Jelen pillanatban úgy gondoltam, hogy át tudjuk vészelni a megpróbáltatásokat, amikről még nem is tudtam persze, hiszen rendkívül bizakodó voltam irányában. Tisztában voltam azzal is, hogy mindenkinek van egy sötétebb oldala, még nekem is, ha pedig valaki tiszta érzéseket táplál a másik irányába, akkor a hibáival együtt fogadja el őt, persze kérdés, hogy a másik fél mennyit tesz bele az adott kapcsolatba. Na meg hogy mennyire fontos számára a másik... Egyelőre ebbe nem akartam belegondolni, hiszen most minden olyan jól alakult, egyszerűen csak élvezni akartam, hogy együtt lehetek azzal, akiről úgy gondoltam, fontos számomra.
- Értem én - néztem rá a legyintése után, majd közelebb húzódtam hozzá, lágyan megcirógattam az arcát, majd játékosan végighúztam hüvelykujjam az ajkán. Ezután egy gyors mozdulattal visszahajoltam eredeti pozíciómba.
- Állok elébe - vontam meg a vállam, majd tekintetemet újra az égre emeltem.
- Így van, az őszinteség fájdalmas dolog, viszont hasznos és pozitív. Nekem sincs sok igaz barátom, de akik azok, ők tudják, hogy kegyetlenül őszinte vagyok velük. Ők is ugyanilyenek. Hamis barátokra nincs szükségem - néztem újra Mihail-ra teljes elszántsággal, miközben ezek a szavak elhagyták ajkaim. Sose szívleltem a hazug embereket, legyen szó komoly vagy kegyes hazugságról, füllentésről, számomra az őszinteség volt az elsődleges dolog az életben, hiszen annyit ér egy ember, amennyit a szava. Aki nem tartozott bele ebbe a körbe, azt egyszerűen nem lehetett komolyan venni, nem volt megbízható, nem lehetett építeni rá.
- Akkor ebben egyezünk - helyeseltem vidáman, mikor az éjszaka szeretetére terelődött a beszélgetés. Klassz volt, hogy egy hullámhosszon voltunk ebben a témakörben. Idő közben pedig sikeresen bekövetkezett a kis balesetem, de szerencsére a srác nem volt rest, gyorsan lereagálta a dolgot, legnagyobb megkönnyebbülésemre nem is haragudott rám. Annál zavarba ejtőbb volt, ami utána történt. Éreztem, hogy megint elönt a pír, mikor mutatóujjával az állam alá nyúlt, hogy újból rá szegeződjön tekintetem, miközben szabályosan leültetett maga mellé. Amit pedig mondott, és amilyen közel volt hozzám... azt hittem megcsókol, de hirtelen visszakozott, majd szerette volna hallani, hogy akarom őt.
- Mikor utoljára találkoztunk, akkor még a tettek embere voltál, nem a szavaké - fúrtam szemeimet kékjeibe, majd a füléhez hajoltam, és belesuttogtam:
- Egy csók és más semmi...
Majd visszahajoltam, s egy sejtelmes mosoly kíséretében folytattam a mondandómat csicseregve.
- Legalábbis jelen helyzetben. Ahogy mondtam nemrég, számomra fontos, hogy a maguk medrében haladjanak a dolgok. Nem kell elsietni semmit - hajoltam újra közel hozzá, majd egy pillanatra gyengéden beleharaptam ajkaiba, s újra visszahúztam magam az eredeti pozíciómba.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Nem hogy a körülöttem lévő emberek, de még néha én sem tudom mire számíthatok reggel magamtól, amikor kinyílik a szemem. Soha nem tudom mikor lesz valakinek egy olyan mondata, esetleg megmozdulása, amitől eltorzult fejjel ordítozok, hogy elérjem megint azt; mindenki féljen vagy tartson tőlem. Mert sajnos azért, mert nem használom a vélamágiámat, még véla vagyok, ugyanolyan személyiségjegyekkel, mint a többiek, ugyanolyan faszságokkal, mint a többiek. Bár az én vélamágiám sokkal erősebb, mint a félvéláké, vagy negyedvéláké, mégis ugyanolyanok vagyunk, és ez sajnos azzal sem múlik el, hogyha nem használom, még csak minimálisan sem. Nem véletlen hangoztatom Danának, hogy nálam nem elég az, ha elviseli a bunkóságomat, mert sokkal rosszabb vagyok. Az emberek lelkének kitépése a napi hobbim, és nem tudom neki megígérni, hogy ő nem fog ebbe beletartozni. Mi lenne rá a garancia? Mi vagy ki akadályozna meg ebben?
- Hogyne - ráhagyom, mert felesleges erről beszélünk tovább. Ajkaimon megérezvén ujját, halványan elmosolyodom. Játszik az idegeimmel, amikor elmondtam neki, itt és most, semmi nem rajtam múlik, mert ugye... én nem is vagyok szégyellős, bárhol jó. A bárkivel az nem lenne igaz, de Danának nem mondnék nemet, amit ő is tud, figyelmeztettem is, de annak ellenére csinálja itt a feszültséget, pedig tudja. Persze, hogy tudja, hiszen elmondtam neki. A nőkkel csak a baj van, ez már biztos.
- Hamis barátok senkinek nem kelleni - vonom meg vállamat. Pedig ha tudná, hogy úgy hazudok, ha kell, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Nincsenek arcomon árulkodó jelek, nincsenek idegrángások, nincs semmi, ami lebuktathatna, hogy márpedig én hazudok. Ezt egyelőre nem kell megtudnia, nem is fontos, előbb vagy utóbb rájön, én meg utálok kiadni magamról mindent, így mi benne az élvezet?
Bólintok egyet a lány felé, de nemigen van időm rendesebben reagálni, mert ugye hirtelen esik nekem a lány, aki készségesen kapaszkodik meg a térdemben. Könnyedén leültetem magam mellé ismét, tekintetét el nem engedve, de amikor reagál rá, kitör belőlem a nevetés. Elveszem róla kezemet, eltakarom szememet, úgy nevetek tovább. Istenem, hogy lehet valaki ennyire ártatlan és tudatlan ilyen téren? Haláli a csaj, már csak ezért is megéri adni ennek egy esélyt, legalább beleviszem a jóba, és kitől tanulhatna a legjobban? Na ugye, mindenki egyöntetű választ ad erre. Szerintem is. Szóval nevetek, őszintén nevetek, szemeim eltakarva, majd párszor mély levegőt veszek, és hagyom, hogy Dana megharapja alsó ajkaimat.
- Nem - rázom meg a fejem mosolyogva, amikor eltávolodik tőlem, és visszaül. Óvatosan dőlök hátra, fejem alá beteszem jobb kezemet, majd az eget kezdem el fürkészni. - Majd megérteni egyszer mit jelenteni ez, de addig semmi nem történni köztünk - akár saját meder, akár nem, ez sajnos nem változik. Tőlem fejen is állhat, de akkor sem fog változni ebben semmi. Amíg nem mondja ki, addig ülünk egymás mellett, mint két jó diák, és bámuljuk a csillagos eget. Mert már csillagos, és gyönyörű. Látszik a tejút, egy csomó csillagkép is látható, mázli, hogy tiszta az ég. Fejemet felemelem, mosolyogva fürkészem Dana arcát, majd jobb kezemet kivéve fejem alól, miközben balom kerül alá, felé nyújtom jobbomat.
- Gyere - ha már nemet mondtam, legalább valamivel engeszteljem ki. Beszarás milyen aranyos vagyok, hát nem kincset érek? Dehogynem!

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Csónakház

Úgy éreztem, hogy kezd körülöttem beindulni az élet, ráadásul nem csak aktivitás terén, hanem szociálisan is. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom a fiúval a későbbiekben, de mindig is szerettem a kihívásokat. Úgy gondoltam, hogyha összetartozunk, akkor akármilyen nehézségek is adódhatnak, túllépünk rajtuk közösen, még akkor is, ha ez egy nehezebb időszakot takar majd, ha pedig külön utakat szánt nekünk a sors, az is ki fog derülni. Tulajdonképpen nem érdekelt, hogy mit művel másokkal, engem egyelőre csakis az foglalkoztatott, hogy velem hogy fog viselkedni. Előre vetítette a mondandójával, hogy nagy valószínűséggel meg fog bántani, de tudtam, hogy az élet nem egy habostorta, semmi sem olyan, mint a mesékben. Reméltem, hogy a megpróbáltatásokat, nehézségeket át tudjuk majd hidalni együtt, de mindez még a jövő zenéje volt, nem is akartam ezen agyalni. Tudtomra is adta, hogy lezárta ezt a témát, igaz még lett volna néhány kérdésem irányába, de jobbnak láttam, ha csendben maradok, és nem firtatom tovább a dolgot. Úgyis alakulnak majd valahogy a dolgok, idővel kiderül majd, mennyire passzolunk össze. Reakciójára én is elmosolyodtam, jól esett játszadozni vele, kicsit megérinteni.
- Így van. A hamis barátok az igaz ellenségek. De ismered a mondást... tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet. Van benne igazság - mondtam neki elgondolkodva, úgy hittem, hogy mindig van némi igazság azokban a közmondásokban, amelyek nem valótlan dolgokra építkeztek. Miután levegőztem egy kicsit és néztem a naplementét, majdnem sikeresen elvágódtam a földön, de az utolsó pillanatban sikerült megkapaszkodnom a fiú térdében. Utána eléggé pirulós helyzetbe hozott, ráadásul még mulattatta is a reakcióm. Olyan volt az egész szituáció, mint egy páros tánc, ahol a férfi vezette a nőt, itt ő diktálta a tempót, én pedig igyekeztem a nyomában maradni. Az igencsak imponált, hogy Mihail céltudatos volt, mert számomra fontos volt, hogy egy férfi legyen határozott, karakán, célratörő és eltökélt. Közben a srác hagyta, hogy beleharapjak alsó ajkaiba, mely egy újabb játék volt számomra, iszonyat élveztem ezt a szituációt. Tetszett benne, hogy lehet vele bolondozni is, húzni kicsit az agyát, remekül éreztem magam a társaságában. Emellett volt humorérzéke is, ami egy külön plusz pont volt számomra.
- Nem? - húztam fel a szemöldököm meglepetten, egyáltalán nem erre a reakcióra számítottam tőle.
- De miért? - kérdeztem tőle csalódott arccal lebiggyesztve a számat. Nem érettem, hogy miért ragaszkodott ahhoz, hogy kimondjam azt a bizonyos dolgot. Kicsit leblokkoltam, hirtelen nem tudtam, mi történik most, pedig szerettem volna választ kapni erre, hogy mégis tudjam az okot, miért várja el tőlem, hogy kimondjam, akarom őt. Így is nagy bátorság kellett hozzá, hogy elhívjam randizni, ráadásul őszintén meg tudtuk beszélni a dolgokat egymással, nem értettem, mit kell még bizonyítanom neki, ugyanis szerintem világosan közöltem vele, hogy igenis őszinték az érzelmeim az irányába. Ha pedig csupán szívatott ezzel, akkor jajj neki, megkapja tőlem a magáét... Közben megjelentek a csillagok az égen, amely gyönyörű szép látvány volt. Éreztem, ahogyan Mihail tekintete hirtelen rám siklott, majd jobb kezét felém nyújtotta, miután kényelmesen elhelyezkedett, hogy csatlakozzam hozzá. Rápillantottam somolyogva, majd egy gyors mozdulattal a mellkasára helyeztem fejemet, miközben átkarolt jobbjával. Fantasztikusan éreztem magam, teljes megelégedettséggel töltött el, hogy a fiú közelében lehetek, ráadásul a csillagok látványa is elképesztően gyönyörű volt.
- Ismered a csillagképeket? Az asztrológia az egyik kedvenc tárgyam, na meg az asztronómia. Nézd, ott a Nagy Medve csillagkép, melynek hét legfényesebb csillaga alkotja a Göncölszekeret. Szerintem lenyűgözőek a csillagok, az ábrák, melyek kiolvashatók belőlük. Csillagok nélkül mi sem léteznénk, hiszen azok hordozzák magukban az élet alapjait jelentő elemeket. Tulajdonképpen a csillagokból származunk. Minden és mindenki atomokból áll, még legtávolabbi csillag is - tekintettem az égre nagy csodálattal. Nem tudtam, hogy Mihail-nak mi az álláspontja ebben a témában, de nekem megvolt erről a saját véleményem. Az egész olyan volt, mint egy álom számomra, hogy ennyire közel lehetek ahhoz, aki jelen helyzetben mindennél fontosabb volt számomra a világon, másrészt, hogy egyáltalán eljutottunk idáig. Közelebb húzódtam hozzá, hasammal hozzásimultam az oldalához, térdemet pedig térdhajlatába illesztettem. Kezemmel nyakát cirógattam, majd elkezdtem azon tűnődni, hogy lehet túl messzire mentem, aztán hirtelen felpattan, és mindenféle szörnyűséget vet majd a szememre. Kicsit előrébb hajoltam, hogy lássam az arcát, szabad kezemmel pedig hajamat hátrasimítottam.

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Bogolyfalvi temető

Mindketten pontosan jól tudják, hogy a bók a kettejük aktusa, ami azonban tagadhatatlan tény és nem szimpátián alapszik, hogy lefeküdtek egy temetőben. Nem azt mondom, hogy nem volt bakancslistás a dolog, mert amúgy de és hát Ophelia... Na igen. Szóval ő csodálatos, most már bizonyítottan kívül-belül. Jaj, de suttyón és perverzen hangzott ez.
- Ezt most úgy mondod, mintha nem szoktad volna meg, hogy oltári nagy seggfej vagyok ezekben a dolgokban - mondandója végén felnevet, mert bármennyire is rosszul hangozzék, tényleg nem ért a kapcsolatokhoz. Azt tudja, hogy jó volt, ha nem kell megszólalnia, úgy kényeztet, mint más senki. De onnantól, hogy neki szavakkal kell hódítania, na megérkezik az apokalipszis. Mit mondhatnék, nincs tökéletes férfi - már persze Henriken kívül, ha adhatok némi kitekintést a jövőre nézve -, így az olasz sem az. Én úgy gondolom, hogy az ő bája éppen az esetlenségében rejlik, hogy amennyire tud kezdeményező és talpraesett lenni, annyira szétszórt és sükebóka is egyben. Hát ez a jelző kurva férfias volt.
- Pedig épp ki akartam hirdetni - megforgatja szemeit, noha a szőke ezt nem igen láthatja. Keze finoman siklik a puha bőrön, lágyan cirógatja a váll és a lapocka vonalát. - Mondjuk ezek után nem lenne az az ember, aki elhinné, hogy meleg vagyok - a vicc kedvéért úgy tesz, mintha számba venné a lehetőséget, hogy elárulja kettejüket. De nem, ezt sem magával, sem Ophelia-val nem tenné meg, ráadásul mit gondolna Emily? Még az álkapcsolat után azt találná mondani, hogy egy ilyen pernahajderrel nem kezd.
Nem igazán tudja, meddig beszélgetnek ruháikon fekve a sötét temetőben, de nem is érdekli. Csak arra eszmélnek, hogy lassan pirkad, nekik pedig ideje rohanni, mert még a végén lebuknak. Azt pedig egyikük sem akarhatja...

Bagolykő Mágustanoda Fórum → Bogolyfalva → A falu határa → Kis tavacska

Hangosan felnevetek a következtetésén, de csak legyintek egyet, mert ő is és én is tudjuk, hogy ez egyáltalán nem így van. Szép lenne, hogyha régóta a legjobb társaságot, amit kaphattam legyengézném, főleg, hogy egyáltalán nem lenne igaz a férfira. Kicsit szétszórt és szerencsétlen, mégsem gyenge, mert mindezek ellenére próbálkozik és teszi, amit tennie kell. Nem szégyell semmit, őszintén elmondja, hogy mielőtt eljött volna az állatok végtermékének szagában szaladgált fel s alá, és próbálta helyre hozni a házát. Ki mondd el ilyet bárkinek is?
A nevem máshogy hagyja el ajkait, mint ahogy eddig, mintha ízlelgetné, mintha mást akart volna mondani, mint amit eredetileg kimondott. Egy mosollyal köszönöm meg neki némán. Türelmesen várom meg, amíg egyszer kezemre, majd arcomra, végül ismét kezemre néz, végül elfogadja, hogy aztán el is engedje és ott hagyjon. Ez nem volt valami hosszú életű dolog, de mindenképpen mellette szól, hogy a számlát rendezte. Amint visszatér mellém, mindennemű természetességgel kulcsolom össze ujjainkat, mert bár nem ittam sokat, lépteim ebben a magassarkúban mégis olyan bizonytalannak érződnek. Talán becsiccsentettem egy kicsit.
Szóval, ha csak Barnabás nem húzza el kezét, kézen fogva lépünk ki a fulladt és nyomott pubból. A friss levegő szinte pofán csap, és rögtön kezd kitisztulni a kép előttem. Az égen milliónyi csillag villog, a Hold gyéren világít, de nem is baj, ez így pont tökéletes, legalább nem égeti ki a szemem. Barnabás kérdésére oldalra sandítok, és egy szende mosoly kíséretében válaszolok.
- Én tudom - kezdem el húzni magam után a férfit, ahogy megszaporázom lépteimet a falu széle felé. - Gyere - mosolyom kiszélesedik, ahogy egyre közelebb és közelebb érünk a helyszínhez, amíg végül meg nem látom a tó vízét haloványan csillanni a Hold fényében. - Megjöttünk - engedem el Barnabás kezét és indulok el határozott léptekkel a stég felé.
- Szeretek itt lenni - fordulok hátra a vállam felett, hogy a férfira nézhessek. - Nyugodt, csendes, és ilyen tájt soha nincs erre senki.