A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Lüktet.
Kezemmel végigsimítok elegáns dísztaláromon. Nagyot lélegzek. Magam körül nevetést hallok, így én is halkan nevetni kezdek. Fogalmam sincs, min.
Ahogy kinyitom a szemem, ismét szembetalálom magam szüleim kollégájával és jó barátjával. Ő még mindig nevet. Fogai hófehérek, pont, mint a szakálla, mely rendezetten keretezi arcát. Szemei mint a patkányé, feketék és kicsik, csak az alkalmat keresik, hogy valami kivetnivalót találjanak a mai állófogadásban. Körülöttünk hangzavar, ki sem tudom venni, miről beszélnek, de érzem a férfi mentolos leheletét, még ilyen távolról is.
Mindjárt elmúlik a lüktetés. El kell múlnia...
- Igen... igen, külföldön. Magyarországon - válaszolom, mert azt veszem ki, hogy jelenlegi tanulmányaimról kérdeznek. Kezem kissé ökölbe szorul. Mosolygok.
Tekintetem végigfuttatom a tömegen, ismerős arcot keresve. Nem tudok rájuk figyelni. Tudom, hogy kellene, de képtelen vagyok rá. Körülöttem csörrennek a poharak, valakik épp koccintanak mellettem. Egy éles, női nevetés hasít a fülembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869672#post869672][b]Theodore Julias Ebony - 2023.11.27. 00:07[/b][/url]

Lüktet.
Kezemmel végigsimítok elegáns dísztaláromon. Nagyot lélegzek. Magam körül nevetést hallok, így én is halkan nevetni kezdek. Fogalmam sincs, min.
Ahogy kinyitom a szemem, ismét szembetalálom magam szüleim kollégájával és jó barátjával. Ő még mindig nevet. Fogai hófehérek, pont, mint a szakálla, mely rendezetten keretezi arcát. Szemei mint a patkányé, feketék és kicsik, csak az alkalmat keresik, hogy valami kivetnivalót találjanak a mai állófogadásban. Körülöttünk hangzavar, ki sem tudom venni, miről beszélnek, de érzem a férfi mentolos leheletét, még ilyen távolról is.
Mindjárt elmúlik a lüktetés. El kell múlnia...
- Igen... igen, külföldön. Magyarországon - válaszolom, mert azt veszem ki, hogy jelenlegi tanulmányaimról kérdeznek. Kezem kissé ökölbe szorul. Mosolygok.
Tekintetem végigfuttatom a tömegen, ismerős arcot keresve. Nem tudok rájuk figyelni. Tudom, hogy kellene, de képtelen vagyok rá. Körülöttem csörrennek a poharak, valakik épp koccintanak mellettem. Egy éles, női nevetés hasít a fülembe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869983#post869983][b]Várffy Altea Katalin - 2023.12.18. 22:47[/b][/url]

Zizeg.
Ez nem az ő társasága, az anyja magas, trillázó kacaja kísérti, amint a helyiség peremén bújkálva lopakodik távolabb tőle. Mindig a testvéreit hozták el ilyen alkalmakra, hogy legyen mivel elkápráztatni a közönséget, a családja fényes jövőjét építeni a hátukon. De ez most más. Bemutatni hozták. Körbehordozni, mint egy eladásra váró portékát, mert külleme végre szülei eszébe juttatta korát. Dühös.A nyakában függő medállal játszik, s valahányszor fogai kivillannak mosolya mögül, elképzeli, hogy beleharap az övét érintő kézbe. Már nem is vesződik vele, hogy megpróbálja megjegyezni a neveket.
Újra a levegőbe hasít a nevetés, amit most indokolatlan hevességgel gyűlöl - otthon nem ilyen a mama, a hangsúlya, a nevetése sem. Sötéten pillant végig az összegyűltek tömegén, aztán megtorpan és egész testével visszafordul az ismerős alak felé. Lehetséges? Szeme ismét megtalálja a sziluettet és hirtelen elfelejti az iménti haragját, amikor tekintete találkozik Theoéval. Valahogy... a fiú mosolya ellenére az az érzése támad, valami nincs rendben. A vele szemben álló férfire pillant, féloldalasan elhúzva a száját, amint végigborsózik a hátán a felismerés. Elhatározásra jut, hirtelen kihúzza magát és felölti a legelragadóbb arcát, amint teljes lendülettel megindul felé.
- Theodore!- int neki, roppant udvariatlanul elvágva bármit, amit esetleg neki címzett volna a másik varázsló. Odafurakodik, s mintha csak most venné a patkányszeműt észre, bocsánatkérést rebeg, mert ó, igazán nem akarta félbeszakítani, nem egy frászt. - Már mindenütt kerestelek!- fordul aztán vissza a fiúhoz, karjára téve a kezét, játékos nehezteléssel csücsörítve kirúzsozott száját. - Miféle úriember, aki nem tartja magát az ígéretéhez? Okvetlenül velem kell jönnöd,- morcog rá, megnyitva egy menekülési útvonalat előtte, Theonak csak valamilyen kamu elfoglaltságot kell mondania és Kati azonnal bólogatva fogja alátámasztani az állítását. Minél hamarabb hagyják itt ezt a rémes alakot, annál jobb.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869988#post869988][b]Theodore Julias Ebony - 2023.12.19. 17:51[/b][/url]

Hatalmas szemek néznek vissza rám, amelyek csillanása ismerős, még a lüktető fájdalom függönyén is átüt. A felismerés azonban csak akkor ér el, mikor meglátom a lány alakját, mely kibontakozik a tömegből - elegáns ruhát visel, haja a vállára omlik.
Meg is szólít, lelkes integetése révén pontosan a fejem lüktetésének ütemére mozdul a keze. A férfi szavai elapadnak, ahogy Altea megszakítja a végeérhetetlen gondolatfolyamot; apró szemei még inkább összeszűkülnek, én pedig megérzem a lány érintését a karomon. Hozzám beszél, de fogalmam sincs, miről - rápillantok, ahogy igyekszem felfogni az értelmet a szavai mögött. Még az is lehet, hogy teljesen normálisnak tűnnék, ha a motorikus mosoly nem lenne pontosan olyan, mint azelőtt, hogy megpillantottam.
- Az ígéret...? - Motyogom, majd egy fájdalomhullámnak köszönhetően grimaszba fordul az arcom. - Ó, aha, hát persze... bocsáss meg, elfeledkeztem róla, túlságosan belemerültünk a beszélgetésbe... - Arcizmaim kissé elengednek, s egy apró sóhajt is megengedek magamnak, miközben kezem Alteáéra talál a karomon, hogy megkapaszkodjak benne. Ismét felöltöm a mosolyom.
- Azonnal megyünk is, tudom, hogy a barátod, akinek be akarsz mutatni, nem marad sokáig - hazudok szemrebbenés nélkül. Szorításom egyre csak erősödik a lány kezén. - Előbb persze engedd meg, hogy én bemutassalak drága szüleimnek. Everly Jeanine Ebony és Peter Edgar Ebony, Várffy Altea Katalin. - Teszek eleget a formalitásnak, ám a lány kezét még mindig nem engedem. - Magyarországon ismertem meg a tanulmányaim alatt, mindketten a Rellon prefektusai vagyunk... ő pedig Wilfred Hamilton, a szüleim jó barátja, varázslény felügyeleti főosztály.
Mire a monológ végére érek, lábaim már sokkal gyengébbek. Elmosódottan látom a szüleim mosolygó arcát, ahogy anyám kezet nyújt a lánynak. Nagyon örvendek, hangzik el több irányból. Ismét hallom a poharak éles csilingelését valahonnan a teremből, miközben lehunyom a szemem egy másodpercre.
- Akkor hát... csak utánad, hölgyem - mondom, az indokoltnál jóval kevésbé artikulálva. Tulajdonképpen nem igazán látom, merre indulunk el, de mikor már jópár lépést tettünk, némiképp közelebb hajolok hozzá. - Vigyél ki innen... el fogok ájulni... - súgom neki, mert érzem, hogy tudatom egyre tompább, s lábaim is remegnek. Az erő lassan el fogja hagyni a tagjaim, és ez nem következhet be idebent. Ujjaim egyre hidegebbek a lány kezén, ahogy lassan remegni kezdenek.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869996#post869996][b]Várffy Altea Katalin - 2023.12.19. 20:56[/b][/url]

A fiú tenyere hidegen nyirkos - ha Alti eddig úgy érezte, esetleg ostobaság beleártani magát, közelebbről látva a másik arcát elillan a kételye. Az ujjak szorítják, kicsit túl erősen is, de nem szisszen fel; próbál a szerepére koncentrálni, segítségkérésként tekintve arra, ahogy Theo megragadja.
- Megtiszteltetés, hogy megismerhetem önöket!-* csicsergi azon a hangon, amit kizárólag ilyen fogadásokra - és ritkább esetben tanároknak - tartogat, végszükség esetére. Meghajol, aztán udvarias, félénknek ható kurtasággal fog kezet, savanyúan arra gondolva, hogy apró termete most az egyszer előnyére válik. - Örvendek a szerencsének,- fordul a másik irányba, az úriember szeme helyett a szemöldökei közti pontot nézve. - Bocsánat, hogy elrabolom Theodoret, ígérem, visszakapják,- szégyen vagy sem, beveti az őzikeszemeket, amivel a papa szívét gyakran meg tudja lágyítani, a nagyapját pedig kenyérre kenni. Mindegy, csak mehessenek, mert ismeri a grimaszt, amit átsuhanni látott.
Amint a fiú megindul mellette, érzi a mozgásának bizonytalanságát - már épp kérdezne, amikor az lehajol és magától választ ad a fel sem tett kérdésre.
- Szorítsd ökölbe a kezed, feszítsd meg a karod,- súgja vissza, fogást váltva, hogy belekarolhasson Theoba és ne tűnjön furcsának a gesztus. Igyekszik mosolyogni, miközben kapkodva valami félreesőbb helyet keres, s tekintete megakad a télikert ajtaján. Magával húzza Theot az irányába, az egyre hidegebb ujjak aggasztják, de nem áll le vitatkozni, csak felpillant a fiúra. - Lassan, mélyen lélegezz, ha tudsz, csak még egy kicsit.- A hangsúlya már-már kérlelő, mert szeretne segíteni, ám nem meri előhúzni a pálcáját - bűbájokból sosem jeleskedett annyira, hogy feltűnésmentesen tudjon varázsolni. Ha a másik összecsuklik...  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870002#post870002][b]Theodore Julias Ebony - 2023.12.19. 22:54[/b][/url]

A mellettem felcsendülő hang szinte már idegen. Sosem hallottam még így beszélni Alteát... ez tényleg ő? Pánikreakciómnak és túlkombináló elmémnek azonban nincs ideje működésbe lépni, ahogy ismét elkap egy löketnyi fájdalom, kisöpörve minden kétséget az agyamból. Mikor végre kinyitom a szemem, már csak a lány hatalmas őzikeszemeivel találkozik a tekintetem. Pár pillanat késéssel fogom fel, hogy nekem is beszélnem kellene.
- Igen, elnézést a kellemetlenségért... biztos vagyok benne, hogy... lesz még alkalmunk szót váltani. - Bólintok egy aprót.
Hamarosan már úton vagyunk - nem is vagyok biztos benne, melyikünk tette meg az első lépést, és abban sem, hogy melyik pillanatot találtam alkalmasnak, hogy ingatag egyensúlyommal lehajoljak a lányhoz. Altea utasítását azonban automatikusan követem, s amennyire tudom, ökölbe szorítom a kezeim, mindkét karomat megfeszítve. Már csak egy kicsit kell kibírnom. Altea ki fog engem innen vezetni valahova, ahol már minden rendben lesz. És különben is, az is lehet, hogy nem is fogok... elájulni...
Nagy levegőket kezdek venni, s a számon fújom ki, hogy oxigénhez jusson a szervezetem. A látást, mint érzékszervet, rég feladtam; szemeim lehunytam, s hagyom, hogy a rellonos vakon vezessen.
Halványan érzékelem, hogy körülöttünk csendesedik a hangzavar. A kristálypoharak csörömpölése még mindig élesen cseng a fülemben, de már csak emlékként.
Ekkor azonban megérzem a hideget a bőrömön. Kinyitom a szemem; mintha már máshol lennénk, egy folyosót látok, melyről pár ajtó nyílik, nem tudom, hova. Még mindig hallom a zsivajt, de egyre tompábban és tompábban. Pedig csak botorkálunk.
- Altea - szólok a lánynak. Érzem a hűvöset az arcomon, ahogy megszédülök. - Nem láthatják meg - figyelmeztetem, ahogy kezem remegése már egyértelművé válik.
Tekintetem hamarosan kiüresedik, pupilláim kitágulnak, s lábaim elengednek, amint a másik lenyomná egy ajtó kilincsét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870054#post870054][b]Várffy Altea Katalin - 2023.12.21. 21:56[/b][/url]

Nincs ideje azon töprengeni, miért is segédkezik kérdezés nélkül - eredetileg nem gondolta, hogy ilyen komoly a helyzet, azután meg már nem maradt módja átértékelni az egészet. Mentségére szóljon, kicsit elfoglalt épp ahhoz, hogy mélységében elemezze a dolgokat, mert amikor már csak két lépésre van a télikerttől és kinyúl a kilincs felé, Theo végszavazik.
- Ó, hogy az a csigaszagú, plimpibaszó, szálkás faszú sellő tegye...- az már nem derül ki, mit és hova, mert az erőlködés miatt nem marad levegője a káromkodás folytatásához. Remek! Igazán pompás! Más se hiányzott - Theodore ájulása tetejébe - mint hogy úgy nézzenek ki, mintha csak sürgős smáolnivalójuk akadt volna. Mert az egyetlen módja, hogy a fiú ne verje szét valamijét estében, ami hirtelen eszébe jutott, az a törzse köré fonni a karjait és megpróbálni nekitámasztani a falnak. Kívülről ez persze olyan, mintha az úrfi éppen nagy hévvel betámadná, pedig csak néhány másodpercre leoltják nála a lámpát. Így is remegve küzd azért, hogy megtartsa, és nem esküszik meg, hogy a fallal való találkozás nyomán nem lesz egy púppal gazdagabb. Annyira kínos az így, a magassarkú, a másik súlya, ami túl nagy felületen nehezedik rá, az fiú arca az övéhez túl közel, na meg az, ahogy minden igyekezete ellenére érzi csúszni a ruháját.
- Theo!- sziszegi fojtott hangon, ha már megrázni nem tudja, - Theodore!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870057#post870057][b]Theodore Julias Ebony - 2023.12.21. 22:33[/b][/url]

Egy pillanatra minden elhallgat. Az őszi levegő hirtelen áramlik a tüdőmbe, azt azonban mintha rögtön ki is préselné belőlem egy erős csattanás. Érzem, ahogy tudatomba azonnal be is férkőzik a másik valóság, az igazi; nagyon közelről hallom meg a lány hangját, miközben a fák levelei is egymáshoz érnek a szélben. Látom a vért, s ahogy szemeim kinyílnak, Altea elmosódott alakját is. Hallom, ahogy a nevemet sziszegi, mely ijesztően elegyedik a képpel, mintha csak a játszótér végében megjelenő alak hívna a rellonos hangján egy másodperc erejéig... Theodore!
Egy löketnyi fájdalom a fejemben, s Altea hangja elég ahhoz, hogy kiszakítsanak; a fekete-fehér kép és a hideg levegő emléke marad előttem csupán a holtidőben, amikor még nem teljesen látom a valóságot, de tagjaimba már valamelyest visszatér az erő.
Látásom hirtelen élesedik ki, melyet követ az érintés érzése, Altea karjai körülöttem, és a fal a hátam mögött - megkapaszkodom a lányban.
- Basszameg - kapok levegőért, ahogy zavarodott agyam egy pillanatra még a dohos szoba szagát is megérzi, melyet a lány illata vált fel. - Altea... bocsánat...
Légzésem jóval szaporább, mint mikor elindultunk, érzem, hogy szívem mindjárt kiugrik a helyéről. Még mindig szédülök, kezeim pedig remegnek - súlypontom azonnal a falnak igyekszem támasztani, hogy legalább a lányt ne nyomjam össze, s szaporán igyekszem pislogni.
- Altea, ne haragudj - kérek ismét bocsánatot, de annyira még nem vagyok magamnál, hogy azonnal ki tudjak ötölni valamiféle magyarázatot; kezem viszont rögtön az orrom elé teszem, ahogy megérzem az első csepp vért alatta, bár reflexeim most nem az igaziak. Még mindig nagyon fázom.
Nem, ez így nem lesz jó... bár a világ még meg-megfordul körülöttem, a helyzetünk, hogy hol vagyunk, úgy nyilall a tudatomba, mint a fájdalom az imént a fejembe, így rögtön megpróbálom kihúzni magam, s rendezni tartásom annyira, hogy legalább minimalizáljam a károkat - valószínűleg nem sok sikerrel.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=871957#post871957][b]Várffy Altea Katalin - 2024.01.14. 22:17[/b][/url]

A dühe mögött megbújik némi pánik, s jobb eszköz híján a harag alá tuszkolja a zavarával együtt, mert mégse fagyhat le pont most! Akaratán kívül - mármint, egy egészen, egészen pici része el kell ismerje, hogy nem rossz közel lenni a sráchoz, de ez egy másik este merengései közé tartozik majd - túl sok mindent érzékel. Talán az adrenalin teszi, amitől még mindig a torkában dobog a szíve (mert nem mindennap omlik az ember karjaiba valaki a lehető legkevésbé romantikus módon), talán a bájitalfőzésben gyakori balesetek miatt belévert elsősegély-képzés, de végigfutja a listát fejben. A zavarodottság. Sápadás. Rövid eszméletvesztés. Fájdalomra utaló jelek. A nyirkos tenyér és az arca alatt vadul kalapáló szívritmus. Kiegészítve azzal, hogy a fiú szülei nem tudhatják meg, ez valami visszatérő és elég komoly dolognak tűnik.
Mi a pixipöcs van már a pasikkal, hogy mind inkább szétveri magát, semhogy gyógyítóhoz menne?!
Theodore eszmélni kezd, a beszéde koheres, ami nagy megkönnyebbülés - ugyanakkor kótyagos és a kezdődő orrvérzés sem jó jel. Kati ingerülten szusszan, mint egy magát felfújó sündisznó, amire ráültek.
- Szarul nézel ki,- közli mindenféle kertelés nélkül, nagyjából ezen a ponton fogyva ki a türelméből, mert egy meg két ne haragudj kevés lesz ide. Sokkal inkább hajlik arra, hogy ő is káromkodjon, de momentán ez túl nagy luxus lenne. Az aggodalom ráveszi, hogy félretegye a haragját - átmenetileg.
- Gyere!-* adja ki a parancsot, ellentmondást nem tűrő hangon, miközben megragadja a fiú ruháját a zakója takarásában, hogy valamennyi stabilitást adhasson. A másik kezével lenyomja a kilincset és maga után húzza Theot a télikertbe, a kelleténél kicsit nagyobb lendülettel csapva be maguk mögött az ajtót. Szerencséjükre - ezen az estén való találkozásuk óta először - az üvegház pont olyan puccos, mint a többi terem, úgyhogy kinyúlva ujja hegyével épp elér egy kerti széket, amit odaránthat, hogy megpróbálja ráültetni a srácot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=871977#post871977][b]Theodore Julias Ebony - 2024.01.15. 17:34[/b][/url]

Hiába húzom ki magam, kezem még mindig remeg, s a szédülés sem múlik könnyen. A légzésemre igyekszem koncentrálni, legalább az valamennyire lenyugodjon, ahogy próbálok ura lenni a helyzetnek.
A lány hangja mégis átüt a fogadásból hallatszódó zsivajon.
- Ja, tudom - szűröm a fogaim közt, és még bólintanék is, ha nem akarnék beleszédülni a gondolatba. - Rosszabbul néz ki... mint amilyen. - Igyekszem hazudni, de szemeim le vannak hunyva, hogy legalább ennyivel is több esélyem legyen valami hitelesre.
Hamarosan azonban meg is kapom az utasítást, aminek egy pillanatig sem jut eszembe ellentmondani; valamilyen módon most Alteára bíztam magam, talán azért is, mert én még nem tudok felülkerekedni a szituáción. És valljuk be, választásom sem sok van. Még mindig hidegek az ujjaim.
Követem a lányt, s ahogy számomra elképesztően hangos csattanással bezáródik mögöttünk az ajtó, végre elhal a zaj egy része, amit fájó fejem nagy megkönnyebbüléssel fogad. Mindezek mellett azonban érzem, hogy ahogy Kati súlypontja arrébb billen, az orrom még inkább vérezni kezd. A kezem még mindig odatartva nyitom ki végre a szemem. A helyiség mibenlétét fel sem fogva egy széket pillantok meg, amibe habozás nélkül huppanok bele.
- Ahh... utálom - motyogom, s ismét le kell hunynom a szemem. Hamar megtalálom az egyik selyemzsebkendőt a zsebemben, hogy azt az orrom alá nyomjam, ahogy kissé hátradöntöm a fejem.
- Nagyon köszönöm, Altea - sietek a tudtára adni, hogy éppen életet ment, ahogy még mindig igyekszem túllendülni a képen, mely sötét alakja egyetlen másodpercre ismét megelevenedik előttem, mint egy lidérc, hogy aztán szertefoszlódjon, ahogy ismét kinyitom a szemeim.
Egy télikertben vagyunk, mely félhomálya előnyömre válik migrén-szempontból. Az ablakból beszűrődő halvány fény csak annyiban segít, hogy lássam, hamar el fogom áztatni a zsebkendőt az orrom alatt.
- Ez mindjárt... el fog múlni. Remélem. - Igyekszem felülkerekedni a képpel járó félelmen, hogy lassan előkészítsem a magyarázkodást.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=872819#post872819][b]Várffy Altea Katalin - 2024.01.26. 23:03[/b][/url]

- Viccelődünk, viccelődünk?- sziszegi, a belé szorult szusz utolsó kortyaival, mert menet közben mégse rúghatja bokán Theot, főleg nem akkor, amikor épp rá támaszkodik súlya jókora részével. Bőven elég volt az iménti, köszöni, nem szeretne esetleg közte és a padló közt szorulni; egy estére egy nyilvános blama bőven elég. Így sem garantált, hogy nem fogják őket keresni, mert valaki azt hiszi, pásztorórára vonultak félre.
Amint sikerül a másikat leültetnie, egy - a fiú által nem látott - grimasszal méri fel a helyzetet, megrázva a fejét. Valami víztároló alkalmatosság után néz, mokebőr retiküljében turkálva, aztán meglát egy kannát. Odasiet, hogy megemelje, de az első pillanatban érzi, hogy ezt ő nem viszi sehova. Szóval marad a B terv, hogy keres valami nedszívót, aztán ha megnedvesítette, visszamegy...
- Hányni is akarsz?!- csattan fel, amint megfordul és meglátja. Odakopog tűsarkain és a köszönömre csak azért nem csapdossa meg Theot ("köszöngesd a púposhátú nénikédnek!"), mert már vérzik az orra. Pedig amilyen szaporán ver a szíve, kifejezetten jólesne levezetni. - Előre hajtsd a fejed és szorítsd az orrod!- utasítja a fiút, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy az ilyesmi nem illő - és nem is tanácsos, ha idősebb a másik. Kati azonban rambóbambi üzemmódban el szokta felejteni ezt, főleg, mikor arra koncentrál, hogy ne káromkodjon. Vagy legalább ne hangosan.
- Ajánlom is! Különben nehezen segítek a fájdalmon,- dohog, miközben egy bűbáj, egy zsebkendő és némi víz kombójával hideg borogatást nyom Theo tarkójára, hogy hozzájáruljon a vérzés elállásához.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=873998#post873998][b]Theodore Julias Ebony - 2024.02.24. 12:13[/b][/url]

- Nem - ellenkezek Altea szavaira. - Halál komoly. - Bár én tényleg szó szerint értem, ki tudja, hogy az állapotom nem megtévesztő-e annyira, hogy valóban szarkazmusnak tűnjön, amit mondok. Tényleg jól vagyok. Ezt igyekszem pedig a lány felé közvetíteni.
A szavaira meglepően engedelmesen csak előre döntöm a fejem s szorítom az orrom, ahogy kérte. Lélegzek, hogy felülkerekedjek ezen az állapoton, ám a hideg borogatásra még meg is ugrok, hiszen hirtelen ér a behatás.
- Köszi - mondom azért, s egy kis ideig csak lehunyt szemmel koncentrálok, hogy végre magamhoz térjek.
A gond csak az, hogy már egyértelműen jelét adtam a rellonosnak, hogy valamiféle titkolnivalóm van, legalábbis a szüleim elől. Ezt figyelembe véve kellene nekem valamiféle magyarázatot farigcsálnom, ami még épp elég hihető ahhoz, hogy ne érezze úgy, hogy tartozok neki az igazsággal, ha már segített. A fejem már csak a borogatás hatására is javul valamelyest, ám az igénybevétel valószínűleg nem fog neki segíteni.
- Néha egy kicsit rosszabbul vagyok, mint azt a szüleim gondolják. De semmi komoly, a gyógyítók tudnak róla. - Hozakodok elő végül a kész verzióval. - Esküszöm, hogy rosszabbul néz ki, mint amilyen. - Teszem még hozzá, s egy kissé meg is emelem a fejem, hogy felnézhessek Várffyra, aki hatalmas szemeivel vizslat éppen.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=874220#post874220][b]Várffy Altea Katalin - 2024.03.01. 18:34[/b][/url]

Mióta is? Már öt éve, hogy egyik javasasszonytól a másikig, medimágustól kezdve mindenféle vajákosokon, gyógyítókon át hurcolták. Majdnem két teljes évig tartott, hogy a szakemberek végre megtalálják nemcsak gyötrelmei okát, de valamennyi triggerét és orvosságát is. Ennyi időt töltött az ispotályok és rendelők közegében, szakirodalmakat bújva, főzeteket próbálgatva.
Persze mindezt nem köti az emberek orrára, nem VZR ő, hogy magán kívül másról se tudjon beszélni. Most azonban gomolyog benne ezeknek az élményeknek minden lenyomata, kesernyés, maró ízzel vegyülve az eddigi feszültségbe. Theo lehunyja a szemét, azt a benyomást keltve, hogy elbújik előle - Alti szemében egy négyéves, aki még nem érti, hogy csak mert ő nem látja a többieket, még nem vált láthatatlanná. Szavak helyett beszél a pulzusa, a nyirkos bőre, ahogy nyel, reakcióinak lassulása, sőt, az is, ahogyan erősködik, hogy nincs itt semmi látnivaló. De amiről nem tud - honnan is tudna? - az a lány szaglása, ami itt, zárt térben és ilyen közelségben roppant hasznos érzék. A friss vér fémes, másoknak émelyítő aromája és a kellemes parfüm jegyei alatt megbújik az izzadság fanyar, csípős rosszullét-szaga. Fejét enyhén oldalra billenti, védtelennek ható mozdulattal.
- Jó tudni, hogy a te esküjeidben nem szabad megbízni,- egy picit erősebben szorít rá a zsebkendőre a másik tarkóján, s az anyagból kikényszerített jéghideg cseppek lefolynak Theo nyakán, be az ing gallérja alá. Tág, őzszerű tekintete megállapodik a fiú arcán, furcsán távolinak, szenvtelennek érezve mindent. A másik vonásai szépek és teljesen idegenek, a megnyerő küllem üres héjjá vékonyodik a szemében.
- Szóval, meddig akarsz a szüleid előtt titkolózni? Az első komoly sérülésig vagy elég, ha a holttest azonosítására hívatják be őket?- érdeklődik továbbra is csevegős, édes hangon, ami alatt ott fortyog minden dühe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=876429#post876429][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.07. 11:54[/b][/url]

A lány szavai pofonként csattannak. Csend lesz, ahogy lassan közénk ül, amit mondott, tekintetem pedig egyből megváltozik; a látszatot eddig fenntartani igyekvő, művi arckifejezésemen repedések keletkeznek. Ajkaim elnyílnak, csak tátogni tudok, mert ez nem fair - közben pedig igenis igaza van Alteának, és nem kellett volna megesküdnöm arra, amit mondok. A borogatás hideg cseppjei lefolynak a gerincemen, ami arra késztet, hogy kissé kihúzzam magam.
Ez nem elég, mielőtt megszólalhatnék, a másik tovább üti a vasat. Szavai nyomán ismét bevillan egyetlen másodpercre az alak a sötét játszótéren és a furcsa érzés, mely vele párosul. Érzem, hogy újfent leizzadok kissé.
- Altea! - Szólok rá. A negédes hangja, mosolya mögött meghúzódó indulat szinte égeti a bőröm tekintete nyomán. Nem is tudok sokáig a szemébe nézni; elfordítom a fejem és lehunyom a szemeim. A lány egyre erősebben szorítja tarkómra a borogatást, a nyomás pedig gyakorlatilag fizikailag tapintható a télikertben. És nem javíthatom ki, nem szólhatok rá, mondhatom meg neki hogy megbízhat bennem, hiszen most mutattam meg neki, hogy ez nem így van. Tudja, hogy hazudok, és nincs értelme tagadni.
- Altea, nézd, nem vagyok őszinte, de jó okom van rá - nyögöm ki végül. - Sajnálom a hazudozást, de már lételemem, ha erről van szó. És igenis... megbízhatsz az esküjeimben, mostantól legalábbis. - Akaratlanul is meghúzódik a nyakam a borogatás alatt, hogy még erősebben simuljon a bőrömre. - Sajnálom, rendben?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=876530#post876530][b]Várffy Altea Katalin - 2024.04.07. 22:12[/b][/url]

Gyűlöli ezt a csöndet, ahogy lassan, kínlódóan verejték serken és megugrik a pulzus valamelyik nyaki érben, ujja alatt. Az arcot nézi, amint hirtelen nem tudja, milyen vonalakat öltsön magára, az elnyíló, hangtalan mozduló ajkakra. Még sosem látott erdei állatot megfagyni a közeledő autó lámpájának fényében, de bájitalfőző. Ismeri ezt a könyörgő pillantást.
A felcsattanó hangra egy pillanatig úgy fest, mintha mindjárt felugrana, finom remegés fut végig rajta. Összeszorítja a fogait, azonban a fiú meghunyászkodva elfordítja a fejét, így végül marad. Hallgatja a habogó, körkörös magyarázatot.
- Sajnálod?- visszhangozza, miközben elengedi Theo nyakát, hogy nemes egyszerűséggel elhúzza annak kezét az orra alól. Látnia kell, mennyire vérzik még, de sokkal jobbnak tűnik már. - Hiszen rengeteg lehetőséget hagysz! Elárulhatom a bizalmad,- túr a táskájába, egy apró fiolát keresve, aminek biztonsági viasszal záródik a teteje, - vagy közvetve hozzájárulhatok, hogy kockára tedd az épséged,- megremeg a hangja, ám közben lepiszkálja a pecsétet, aztán a kupakot az üvegcséről. Igazából lehetne ezt tetézni, de még nem döntötte el, hajlandó-e esetleg másoknak hazudni, hogy megvédje a titkot, bármi is legyen ennyire fontos.
- Mindegy. Fogd be és csak az orrodon vegyél levegőt. Két lélegzet, beszívod, elszámolsz ötig, kifújod.- Ha a fiú engedelmeskedik, az orra alá tartja a fiolát, aminek átható, bár nem kellemetlen szaga van. Ő is számol magában, mert a gyógyszer-túladagolás hiányzik most a legkevésbé. Egy része nem is érti, miért törődik azzal, hogy a másiknak fájdalmai vannak, talán csak ez volt az eredeti elhatározása és tartja magát hozzá, mert addig sem kell döntést hoznia. Aztán ujjával befogja az üveg száját, gondosan visszadugaszolja és behajítja a holmija közé. Legszívesebben leguggolna ls csak a karjaiba temetné az arcát, mert a sötétség megnyugtatja, de így csak sétálni kezd, a virágokat nézve. Kell négy-öt perc, hogy a szer hasson, addig megpróbál a levelek erezetére és az itteni illatokra figyelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=876658#post876658][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.09. 13:35[/b][/url]

Altea indulatos érintései még mindig váratlanul érnek - elrántja a kezem az orrom alól, s ehhez elengedi a nyakam, aminek a következtében a hűs borogatás elkezd lassan lejjebb csúszni a gallérom alá. Kár, fordul meg a fejemben egy múló pillanat erejéig, ahogy inkább ráfogok én a vizes zsebkendőre.
Az orrom pedig fedetlenné válik: legalább nem dől belőle a vér, csupán egy-két csepp árulkodik arról, hogy itt valaha volt bármi látnivaló, meg persze a kezem és a benne lévő vérvörös zsebkendő. De hiába kérek elnézést, s hiába őszinte is, amit mondok, a másik azonnal visszavág, miközben táskájában matat és egy kétes eredetű üvegcsét varázsol elő.
- Reméltem, hogy az első opció fel sem merül, Altea - pillantok fel rá most már én is némiképp indulatosan. - Nem így terveztem, elhiheted, és az egészségügyi állapotom még mindig nem közeledik az életveszély felé, akármennyire is képtelenül hangzik.
Egyelőre legalábbis biztosan nem.
"Fogd be", már megint utasít, én pedig lehunyom a szemem.
- Tudod, eddig valahogy sokkal kedvesebb voltál velem. - Motyogom az orrom alá, majd nagyokat lélegzek a fiolából. Ha Alteáról van szó, tudom, hogy megmérgezni nagy eséllyel nem szeretne... bár most, hogy ismét belegondolok, igazán megválogathatnám, miket mondok prefektustársamnak amíg az ő kegyeire vagyok utalva.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=876713#post876713][b]Várffy Altea Katalin - 2024.04.09. 23:06[/b][/url]

Az emberekhez sose volt annyi türelme, mint a bájitalaihoz. Ha egy főzet leköpte vagy besült, csak magát hibáztathatta, de az emberek értelmetlen titkolózása olyan, mint amikor a receptből vagy az összetevők listájából szándékosan kihagynak hozzávalókat. Akár egy allergiás reakció, valahányszor olyasmivel került érintkezésbe, amit el akart kerülni, fellángolt venne valami.
- Hmph.- Theodorenak az a szerencséje, hogy miközben Kati a páfrányokat vizslatja, pont arról győzködi saját magát, hogy Hollósi is életben maradt. Emellett a közelében eltöltött percek alatt sem érezte ki a szagából bármilyen rendszeresen vagy nagyobb mennyiségben szedett szer alapanyagát. Ez persze nem zárt ki mindent - sőt, a drogfüggőség egész jó magyarázat lehetett volna - de egy kicsit jobban hajlott arra, hogy elfogadja a fiú szavait.
Egészen addig, amíg annak a száján ki nem csusszant a következő mondat.
- Ó, bocsáss meg, legközelebb véletlenül sem próbálok meg segíteni, nehogy megsértselek. Nem is tudom, hogy merészeltem megakadályozni, hogy felnyald a padlót, vagy fájdalomcsillapítót adni,- szorítja kezét a mellkasára, mint akit mélységesen elborzasztanak saját tettei. Amint leengedi a karját, lassan átbillen hitetlenségbe. A szeme összeszűkült, de most ernyedten tágra nyílik. Örült, amikor meglátta. Azt akarta eredetileg megkérdezni, sikerült-e Ebonynak meggyőznie a szüleit, hogy visszatérhessen Bagolykőre. Táncolni akart vele, vagy legalább csak beszélgetni egy kicsit. Most már a saját naivitása is dühíti.
- Lenyűgöző, hogy feljogosultnak érzed magad a kedvességemre. De tudod mit? Nem kell elviselned.- Szikrát hány a szeme, aztán egyszerre felkapja a táskáját, megfordul és elindul az ajtó felé, még csak meg sem inogva a tűsarkain.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=876742#post876742][b]Theodore Julias Ebony - 2024.04.10. 12:03[/b][/url]

A lány hangneme őszintén megdöbbent. Fejem felé fordul, szemeim pedig nagyra nyílnak, ahogy csak hallgatom, s már aközben is széttárom a kezeim értetlenül és némiképp idegesen.
- Hálás vagyok a segítségedért! Hányszor is köszöntem meg és kértem elnézésedet az elmúlt húsz percben?! - Kérdem kissé indulatosan. - De akkor megint: sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam a rohamommal számodra és azt is, hogy nem voltam őszinte, és köszönöm, hogy segítesz, de nem tehetek róla, hogy ez megtörtént! Nem akartam, nem kértem!
Kissé még előrébb is dőlök, ahogy magyarázok a lánynak, de ő hamarosan úgy dönt, hogy véget is fog vetni ennek a kis intermezzonak itt a télikertben, és megint valami olyat vág a fejemhez, amire abszolút, de semmilyen formában nem számítok.
- Ne már, Altea! - Kapok utána, sőt, még fel is pattanok, de megszédülök: bele kell kapaszkodnom a székbe, ezzel pedig elszalasztom lehetőségem, hogy itt tartsam Várffyt. Utána pedig nem szaladhatok - nem, amíg úgy nézek ki, mint aki megpróbált betörni a Gringottsba.
Egy tíz-tizenöt perc múlva, Altea gyógyszerének köszönhetően már fejfájásmentesen lépek ki a télikert ajtaján. Hajam ismét rendezett, ingem és nadrágom makulátlan, mint ahogy arcomon sem látszik semmi, még a sápadtság sem nagyon; hihetetlen, mire nem képes egy kis mágia. A kezem enyhe remegését nem tudom elrejteni, de amint ismét csatlakozok a szüleimhez, már érzem, hogy lassan múlik.
Aznap este többször is próbálom kiszúrni Alteát a tömegben, remélve, hogy viszonozza szemkontaktusom, de minden próbálkozásom kudarcba fullad.

Oliver egészen hosszú utat tesz meg a nyári éjszakában, hogy aztán végül kikössön a Várffy-rezidenciánál. Csőrével türelmesen kopogtat az ablakon, hogy az ezüst oroszlánpecsétes levél a megfelelő kézbe kerülhessen. Ha Altea átveszi, úgy a bagoly fejével finoman a kezének törleszkedik, s kitartóan várakozik az ablakpárkányon, választ remélve.

Kedves Altea...

Elképesztően sajnálom a partin történteket. Tudom és érzem, hogy magyarázattal tartozom a viselkedésemért, így kérlek, adj esélyt rá, hogy ezt élő szóban, ne pedig levélben tegyem meg.
Ahogy te fogalmaztál, nem "érzem feljogosultnak magam" a kedvességedre. Nem szerettem volna bunkó lenni, de az voltam - feszült és feldúlt voltam, és finoman fogalmazva nem voltam épp a helyzet magaslatán. Ismét szeretném megköszönni a hozzáállásod és segítséged; nem akarom, hogy ezek üres szavaknak tűnjenek számodra, ugyanis a lehető legkomolyabban gondolom. Fogalmad sincs, mennyire sokat segítettél azokban a percekben.

Oliver várni fog egy válaszlevélre; kérlek, írd meg, hogy tudnánk-e találkozni, hogy mindezt meg tudjuk beszélni, és hogy elmondhassam az én nézőpontomat is a dolgokról.

Szép estét kívánok,
Theodore J. Ebony