A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869983#post869983][b]Várffy Altea Katalin - 2023.12.18. 22:47[/b][/url]

Zizeg.
Ez nem az ő társasága, az anyja magas, trillázó kacaja kísérti, amint a helyiség peremén bújkálva lopakodik távolabb tőle. Mindig a testvéreit hozták el ilyen alkalmakra, hogy legyen mivel elkápráztatni a közönséget, a családja fényes jövőjét építeni a hátukon. De ez most más. Bemutatni hozták. Körbehordozni, mint egy eladásra váró portékát, mert külleme végre szülei eszébe juttatta korát. Dühös.A nyakában függő medállal játszik, s valahányszor fogai kivillannak mosolya mögül, elképzeli, hogy beleharap az övét érintő kézbe. Már nem is vesződik vele, hogy megpróbálja megjegyezni a neveket.
Újra a levegőbe hasít a nevetés, amit most indokolatlan hevességgel gyűlöl - otthon nem ilyen a mama, a hangsúlya, a nevetése sem. Sötéten pillant végig az összegyűltek tömegén, aztán megtorpan és egész testével visszafordul az ismerős alak felé. Lehetséges? Szeme ismét megtalálja a sziluettet és hirtelen elfelejti az iménti haragját, amikor tekintete találkozik Theoéval. Valahogy... a fiú mosolya ellenére az az érzése támad, valami nincs rendben. A vele szemben álló férfire pillant, féloldalasan elhúzva a száját, amint végigborsózik a hátán a felismerés. Elhatározásra jut, hirtelen kihúzza magát és felölti a legelragadóbb arcát, amint teljes lendülettel megindul felé.
- Theodore!- int neki, roppant udvariatlanul elvágva bármit, amit esetleg neki címzett volna a másik varázsló. Odafurakodik, s mintha csak most venné a patkányszeműt észre, bocsánatkérést rebeg, mert ó, igazán nem akarta félbeszakítani, nem egy frászt. - Már mindenütt kerestelek!- fordul aztán vissza a fiúhoz, karjára téve a kezét, játékos nehezteléssel csücsörítve kirúzsozott száját. - Miféle úriember, aki nem tartja magát az ígéretéhez? Okvetlenül velem kell jönnöd,- morcog rá, megnyitva egy menekülési útvonalat előtte, Theonak csak valamilyen kamu elfoglaltságot kell mondania és Kati azonnal bólogatva fogja alátámasztani az állítását. Minél hamarabb hagyják itt ezt a rémes alakot, annál jobb.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=869996#post869996][b]Várffy Altea Katalin - 2023.12.19. 20:56[/b][/url]

A fiú tenyere hidegen nyirkos - ha Alti eddig úgy érezte, esetleg ostobaság beleártani magát, közelebbről látva a másik arcát elillan a kételye. Az ujjak szorítják, kicsit túl erősen is, de nem szisszen fel; próbál a szerepére koncentrálni, segítségkérésként tekintve arra, ahogy Theo megragadja.
- Megtiszteltetés, hogy megismerhetem önöket!-* csicsergi azon a hangon, amit kizárólag ilyen fogadásokra - és ritkább esetben tanároknak - tartogat, végszükség esetére. Meghajol, aztán udvarias, félénknek ható kurtasággal fog kezet, savanyúan arra gondolva, hogy apró termete most az egyszer előnyére válik. - Örvendek a szerencsének,- fordul a másik irányba, az úriember szeme helyett a szemöldökei közti pontot nézve. - Bocsánat, hogy elrabolom Theodoret, ígérem, visszakapják,- szégyen vagy sem, beveti az őzikeszemeket, amivel a papa szívét gyakran meg tudja lágyítani, a nagyapját pedig kenyérre kenni. Mindegy, csak mehessenek, mert ismeri a grimaszt, amit átsuhanni látott.
Amint a fiú megindul mellette, érzi a mozgásának bizonytalanságát - már épp kérdezne, amikor az lehajol és magától választ ad a fel sem tett kérdésre.
- Szorítsd ökölbe a kezed, feszítsd meg a karod,- súgja vissza, fogást váltva, hogy belekarolhasson Theoba és ne tűnjön furcsának a gesztus. Igyekszik mosolyogni, miközben kapkodva valami félreesőbb helyet keres, s tekintete megakad a télikert ajtaján. Magával húzza Theot az irányába, az egyre hidegebb ujjak aggasztják, de nem áll le vitatkozni, csak felpillant a fiúra. - Lassan, mélyen lélegezz, ha tudsz, csak még egy kicsit.- A hangsúlya már-már kérlelő, mert szeretne segíteni, ám nem meri előhúzni a pálcáját - bűbájokból sosem jeleskedett annyira, hogy feltűnésmentesen tudjon varázsolni. Ha a másik összecsuklik...  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=870054#post870054][b]Várffy Altea Katalin - 2023.12.21. 21:56[/b][/url]

Nincs ideje azon töprengeni, miért is segédkezik kérdezés nélkül - eredetileg nem gondolta, hogy ilyen komoly a helyzet, azután meg már nem maradt módja átértékelni az egészet. Mentségére szóljon, kicsit elfoglalt épp ahhoz, hogy mélységében elemezze a dolgokat, mert amikor már csak két lépésre van a télikerttől és kinyúl a kilincs felé, Theo végszavazik.
- Ó, hogy az a csigaszagú, plimpibaszó, szálkás faszú sellő tegye...- az már nem derül ki, mit és hova, mert az erőlködés miatt nem marad levegője a káromkodás folytatásához. Remek! Igazán pompás! Más se hiányzott - Theodore ájulása tetejébe - mint hogy úgy nézzenek ki, mintha csak sürgős smáolnivalójuk akadt volna. Mert az egyetlen módja, hogy a fiú ne verje szét valamijét estében, ami hirtelen eszébe jutott, az a törzse köré fonni a karjait és megpróbálni nekitámasztani a falnak. Kívülről ez persze olyan, mintha az úrfi éppen nagy hévvel betámadná, pedig csak néhány másodpercre leoltják nála a lámpát. Így is remegve küzd azért, hogy megtartsa, és nem esküszik meg, hogy a fallal való találkozás nyomán nem lesz egy púppal gazdagabb. Annyira kínos az így, a magassarkú, a másik súlya, ami túl nagy felületen nehezedik rá, az fiú arca az övéhez túl közel, na meg az, ahogy minden igyekezete ellenére érzi csúszni a ruháját.
- Theo!- sziszegi fojtott hangon, ha már megrázni nem tudja, - Theodore!

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=871957#post871957][b]Várffy Altea Katalin - 2024.01.14. 22:17[/b][/url]

A dühe mögött megbújik némi pánik, s jobb eszköz híján a harag alá tuszkolja a zavarával együtt, mert mégse fagyhat le pont most! Akaratán kívül - mármint, egy egészen, egészen pici része el kell ismerje, hogy nem rossz közel lenni a sráchoz, de ez egy másik este merengései közé tartozik majd - túl sok mindent érzékel. Talán az adrenalin teszi, amitől még mindig a torkában dobog a szíve (mert nem mindennap omlik az ember karjaiba valaki a lehető legkevésbé romantikus módon), talán a bájitalfőzésben gyakori balesetek miatt belévert elsősegély-képzés, de végigfutja a listát fejben. A zavarodottság. Sápadás. Rövid eszméletvesztés. Fájdalomra utaló jelek. A nyirkos tenyér és az arca alatt vadul kalapáló szívritmus. Kiegészítve azzal, hogy a fiú szülei nem tudhatják meg, ez valami visszatérő és elég komoly dolognak tűnik.
Mi a pixipöcs van már a pasikkal, hogy mind inkább szétveri magát, semhogy gyógyítóhoz menne?!
Theodore eszmélni kezd, a beszéde koheres, ami nagy megkönnyebbülés - ugyanakkor kótyagos és a kezdődő orrvérzés sem jó jel. Kati ingerülten szusszan, mint egy magát felfújó sündisznó, amire ráültek.
- Szarul nézel ki,- közli mindenféle kertelés nélkül, nagyjából ezen a ponton fogyva ki a türelméből, mert egy meg két ne haragudj kevés lesz ide. Sokkal inkább hajlik arra, hogy ő is káromkodjon, de momentán ez túl nagy luxus lenne. Az aggodalom ráveszi, hogy félretegye a haragját - átmenetileg.
- Gyere!-* adja ki a parancsot, ellentmondást nem tűrő hangon, miközben megragadja a fiú ruháját a zakója takarásában, hogy valamennyi stabilitást adhasson. A másik kezével lenyomja a kilincset és maga után húzza Theot a télikertbe, a kelleténél kicsit nagyobb lendülettel csapva be maguk mögött az ajtót. Szerencséjükre - ezen az estén való találkozásuk óta először - az üvegház pont olyan puccos, mint a többi terem, úgyhogy kinyúlva ujja hegyével épp elér egy kerti széket, amit odaránthat, hogy megpróbálja ráültetni a srácot.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=872819#post872819][b]Várffy Altea Katalin - 2024.01.26. 23:03[/b][/url]

- Viccelődünk, viccelődünk?- sziszegi, a belé szorult szusz utolsó kortyaival, mert menet közben mégse rúghatja bokán Theot, főleg nem akkor, amikor épp rá támaszkodik súlya jókora részével. Bőven elég volt az iménti, köszöni, nem szeretne esetleg közte és a padló közt szorulni; egy estére egy nyilvános blama bőven elég. Így sem garantált, hogy nem fogják őket keresni, mert valaki azt hiszi, pásztorórára vonultak félre.
Amint sikerül a másikat leültetnie, egy - a fiú által nem látott - grimasszal méri fel a helyzetet, megrázva a fejét. Valami víztároló alkalmatosság után néz, mokebőr retiküljében turkálva, aztán meglát egy kannát. Odasiet, hogy megemelje, de az első pillanatban érzi, hogy ezt ő nem viszi sehova. Szóval marad a B terv, hogy keres valami nedszívót, aztán ha megnedvesítette, visszamegy...
- Hányni is akarsz?!- csattan fel, amint megfordul és meglátja. Odakopog tűsarkain és a köszönömre csak azért nem csapdossa meg Theot ("köszöngesd a púposhátú nénikédnek!"), mert már vérzik az orra. Pedig amilyen szaporán ver a szíve, kifejezetten jólesne levezetni. - Előre hajtsd a fejed és szorítsd az orrod!- utasítja a fiút, teljesen figyelmen kívül hagyva, hogy az ilyesmi nem illő - és nem is tanácsos, ha idősebb a másik. Kati azonban rambóbambi üzemmódban el szokta felejteni ezt, főleg, mikor arra koncentrál, hogy ne káromkodjon. Vagy legalább ne hangosan.
- Ajánlom is! Különben nehezen segítek a fájdalmon,- dohog, miközben egy bűbáj, egy zsebkendő és némi víz kombójával hideg borogatást nyom Theo tarkójára, hogy hozzájáruljon a vérzés elállásához.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=874220#post874220][b]Várffy Altea Katalin - 2024.03.01. 18:34[/b][/url]

Mióta is? Már öt éve, hogy egyik javasasszonytól a másikig, medimágustól kezdve mindenféle vajákosokon, gyógyítókon át hurcolták. Majdnem két teljes évig tartott, hogy a szakemberek végre megtalálják nemcsak gyötrelmei okát, de valamennyi triggerét és orvosságát is. Ennyi időt töltött az ispotályok és rendelők közegében, szakirodalmakat bújva, főzeteket próbálgatva.
Persze mindezt nem köti az emberek orrára, nem VZR ő, hogy magán kívül másról se tudjon beszélni. Most azonban gomolyog benne ezeknek az élményeknek minden lenyomata, kesernyés, maró ízzel vegyülve az eddigi feszültségbe. Theo lehunyja a szemét, azt a benyomást keltve, hogy elbújik előle - Alti szemében egy négyéves, aki még nem érti, hogy csak mert ő nem látja a többieket, még nem vált láthatatlanná. Szavak helyett beszél a pulzusa, a nyirkos bőre, ahogy nyel, reakcióinak lassulása, sőt, az is, ahogyan erősködik, hogy nincs itt semmi látnivaló. De amiről nem tud - honnan is tudna? - az a lány szaglása, ami itt, zárt térben és ilyen közelségben roppant hasznos érzék. A friss vér fémes, másoknak émelyítő aromája és a kellemes parfüm jegyei alatt megbújik az izzadság fanyar, csípős rosszullét-szaga. Fejét enyhén oldalra billenti, védtelennek ható mozdulattal.
- Jó tudni, hogy a te esküjeidben nem szabad megbízni,- egy picit erősebben szorít rá a zsebkendőre a másik tarkóján, s az anyagból kikényszerített jéghideg cseppek lefolynak Theo nyakán, be az ing gallérja alá. Tág, őzszerű tekintete megállapodik a fiú arcán, furcsán távolinak, szenvtelennek érezve mindent. A másik vonásai szépek és teljesen idegenek, a megnyerő küllem üres héjjá vékonyodik a szemében.
- Szóval, meddig akarsz a szüleid előtt titkolózni? Az első komoly sérülésig vagy elég, ha a holttest azonosítására hívatják be őket?- érdeklődik továbbra is csevegős, édes hangon, ami alatt ott fortyog minden dühe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=876530#post876530][b]Várffy Altea Katalin - 2024.04.07. 22:12[/b][/url]

Gyűlöli ezt a csöndet, ahogy lassan, kínlódóan verejték serken és megugrik a pulzus valamelyik nyaki érben, ujja alatt. Az arcot nézi, amint hirtelen nem tudja, milyen vonalakat öltsön magára, az elnyíló, hangtalan mozduló ajkakra. Még sosem látott erdei állatot megfagyni a közeledő autó lámpájának fényében, de bájitalfőző. Ismeri ezt a könyörgő pillantást.
A felcsattanó hangra egy pillanatig úgy fest, mintha mindjárt felugrana, finom remegés fut végig rajta. Összeszorítja a fogait, azonban a fiú meghunyászkodva elfordítja a fejét, így végül marad. Hallgatja a habogó, körkörös magyarázatot.
- Sajnálod?- visszhangozza, miközben elengedi Theo nyakát, hogy nemes egyszerűséggel elhúzza annak kezét az orra alól. Látnia kell, mennyire vérzik még, de sokkal jobbnak tűnik már. - Hiszen rengeteg lehetőséget hagysz! Elárulhatom a bizalmad,- túr a táskájába, egy apró fiolát keresve, aminek biztonsági viasszal záródik a teteje, - vagy közvetve hozzájárulhatok, hogy kockára tedd az épséged,- megremeg a hangja, ám közben lepiszkálja a pecsétet, aztán a kupakot az üvegcséről. Igazából lehetne ezt tetézni, de még nem döntötte el, hajlandó-e esetleg másoknak hazudni, hogy megvédje a titkot, bármi is legyen ennyire fontos.
- Mindegy. Fogd be és csak az orrodon vegyél levegőt. Két lélegzet, beszívod, elszámolsz ötig, kifújod.- Ha a fiú engedelmeskedik, az orra alá tartja a fiolát, aminek átható, bár nem kellemetlen szaga van. Ő is számol magában, mert a gyógyszer-túladagolás hiányzik most a legkevésbé. Egy része nem is érti, miért törődik azzal, hogy a másiknak fájdalmai vannak, talán csak ez volt az eredeti elhatározása és tartja magát hozzá, mert addig sem kell döntést hoznia. Aztán ujjával befogja az üveg száját, gondosan visszadugaszolja és behajítja a holmija közé. Legszívesebben leguggolna ls csak a karjaiba temetné az arcát, mert a sötétség megnyugtatja, de így csak sétálni kezd, a virágokat nézve. Kell négy-öt perc, hogy a szer hasson, addig megpróbál a levelek erezetére és az itteni illatokra figyelni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=876713#post876713][b]Várffy Altea Katalin - 2024.04.09. 23:06[/b][/url]

Az emberekhez sose volt annyi türelme, mint a bájitalaihoz. Ha egy főzet leköpte vagy besült, csak magát hibáztathatta, de az emberek értelmetlen titkolózása olyan, mint amikor a receptből vagy az összetevők listájából szándékosan kihagynak hozzávalókat. Akár egy allergiás reakció, valahányszor olyasmivel került érintkezésbe, amit el akart kerülni, fellángolt venne valami.
- Hmph.- Theodorenak az a szerencséje, hogy miközben Kati a páfrányokat vizslatja, pont arról győzködi saját magát, hogy Hollósi is életben maradt. Emellett a közelében eltöltött percek alatt sem érezte ki a szagából bármilyen rendszeresen vagy nagyobb mennyiségben szedett szer alapanyagát. Ez persze nem zárt ki mindent - sőt, a drogfüggőség egész jó magyarázat lehetett volna - de egy kicsit jobban hajlott arra, hogy elfogadja a fiú szavait.
Egészen addig, amíg annak a száján ki nem csusszant a következő mondat.
- Ó, bocsáss meg, legközelebb véletlenül sem próbálok meg segíteni, nehogy megsértselek. Nem is tudom, hogy merészeltem megakadályozni, hogy felnyald a padlót, vagy fájdalomcsillapítót adni,- szorítja kezét a mellkasára, mint akit mélységesen elborzasztanak saját tettei. Amint leengedi a karját, lassan átbillen hitetlenségbe. A szeme összeszűkült, de most ernyedten tágra nyílik. Örült, amikor meglátta. Azt akarta eredetileg megkérdezni, sikerült-e Ebonynak meggyőznie a szüleit, hogy visszatérhessen Bagolykőre. Táncolni akart vele, vagy legalább csak beszélgetni egy kicsit. Most már a saját naivitása is dühíti.
- Lenyűgöző, hogy feljogosultnak érzed magad a kedvességemre. De tudod mit? Nem kell elviselned.- Szikrát hány a szeme, aztán egyszerre felkapja a táskáját, megfordul és elindul az ajtó felé, még csak meg sem inogva a tűsarkain.