A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.
|
|
|
Mirella - Hollandia Ez még az első alkalmunk, azóta kevésbé vagyok béna, köszönöm. Azt mondják, ha az ember nagyon akarja, akkor nincs annak akadálya, hogy meg is valósítsa a terveit. Én pedig nagyon akarom őt, Mirellát, így hát, mi sem természetesebb, mint, hogy mindent addig szervezek, amíg napokig nélkülözhetővé válok a családom számára, és most én jövök el hozzá. A minisztériumban megtettem a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy beléphessek az országba hivatalosan is, így most már csak annyi a dolgom, hogy kilépve megkeressem őt, de persze pont ilyenkor van a legnagyobb forgalom ezen a téren. Nem kellene elmozdulnom a megbeszélt helyről, mégis, valahogy előbb meg akarom találni, mint, hogy ő odaérne, így elindulok, ami persze azt eredményezheti, hogy elkerüljük majd egymást, csodás kezdet.
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856492#post856492][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:01[/b][/url] Mirella- NEM ÚGY! JÉZUSOM MIRELLA! Hát nem tudok nem felcsattanva válaszolni, miközben a kezeimmel hevesen gesztikulálok. Nem is értem, hogy honnan szedi, vagyis de, hiszen még én is tudtam, hogy nem normális az, amit mondok, de, hogy ő is erre a következtetésre gondolt, ennyire simán, az meglepett. - Én csak azon szoktam gondolkozni, hogy milyen emberek fognak leülni a családi asztalhoz. Hogy vagyunk mi heten, egy idő után mindenkinek lesz társa, nők és férfiak is, hogy milyenek lesznek, milyen lesz a hangulat. Hogy mennyire lesz nagy különbség a gyerekeink életkora között, hogy mikor kell majd gyerekasztalt kialakítani. Mindig nagy családunk volt, a főbb ünnepeken biztos, hogy összegyűlünk, és a múltkor együtt vacsoráztunk a kertben, elmerengtem, hogy milyen lesz egy tizenöt emberrel például. De nem úgy fantáziálok, úgy csak rólad, esküszöm.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:01
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856493#post856493][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:01[/b][/url] Márton
- Meg kell válogatnod a kommunikációs eszköztáradat, mert ha kint mondtad volna ezt, akkor körülbelül, már meglincseltek volna - rázza meg hitetlenkedve a fejét. Hát így lehet könnyedén elcsúszni egy-egy szón. A szomszédai soha nem hallottak kiabálást ebből a lakásból, de tegnap előre figyelmeztette őket, hogy lehetséges, hogy lesz, akkor ne ijedjenek meg, minden oké, ne hívják majd a hatóságokat, csak a magyar virtus jön elő majd két emberből. - Jó, jó, oké - nyugtázza végül az utolsó mondatot és iszik egy nagy pohárnyi vizet, mert ha már most alkohollal fojtja le a dolgokat, akkor estére ő sem tud majd feljönni a lépcsőkön. - Együnk.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:02
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856494#post856494][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:02[/b][/url] Mirella- Azt hittem, hogy ez egy elfogadó ország. Az utcán füveznek az emberek, nem? Minden, amit egy magyar kisfaluban felnőtt férfi ember a világról tud: Hollandiában lehet füvezni. Gratulálok magamnak, hogy ezt így közöltem is vele. - Rendben vagyunk? Vagy van még valami, amit szeretnél tisztázni? Kérdezem, ahogy helyet foglalok, és hümmögve pillantok fel rá. - Nem is öregeztelek le. Most jut eszembe. És az öcsém meg… nem akarok belegondolni, hogy egy öreg nővel van. Fúj.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:12
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856495#post856495][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:12[/b][/url] Márton
- Menjél le és próbáld ki - válaszol nevetve az utcán füvezésre. Legalább majd páholyból nézi az emberi reakciókat és integet majd, mikor elkapják őt. - Amúgy felháborító, hogy Hollandiáról csak ez a kép van a köztudatban - nevet még mindig. - Rendben - ezen a témán túl lehet lépni úgy véli. Aztán majd úgyis jön valami újabb szar, amibe valamelyikük biztosan beleköt. - Jó reggelt kívánok - forgatja meg szemeit az öreg témánál. Hát ő már kezdte elfelejteni és feldolgozni a tényt, erre megint itt van. Hihetetlen. - Thai lazacos rizstészta, pirított mogyoróval - teszi végül Márton elé az ételt, majd ő maga is helyet foglal.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856496#post856496][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:13[/b][/url] Mirella- Ezért jöttem, látod, nyitok a világra, megismerek mást is a mendemondákon túl. Vigyorodom el kedvesen, mert nem akarom se degradálni, se beskatulyázni az országot, amit szeret. Sőt. Tényleg szeretném egy kicsit a magaménak is tekinteni. - Túlzottan örülök, hogy itt lehetek. Olyan vagyok, mint kamaszkoromban az első… Rápillantok, és majd köhintve az ételre kúszik a tekintetem. - Csóknál. Nem annál, és ezt ő is tudja, meg én is, hiába próbálom bujkáló mosollyal leplezni. - Istennő vagy, csodás illata van. Látod, engem se szúrhatsz le a virág miatt, hiszen te isteni ételt főztél. Ajándékok.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:13
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856497#post856497][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:13[/b][/url] Márton
- Biztos jól elbénáztad - szúrja oda kuncogva. Legyen szó csókról vagy másról, Mirella úgy tudja elképzelni az egészet, hogy Bontovichék gyöngyszeme olyan kis bénácska fiú volt, hogy az eset után, anyukája szoknyája alá bújva sírt és nem mert napokig előjönni. Biztos nagyon cuki volt, kár, hogy valahogy elkerülték egymást. - Ez nem ajándék, ez gondoskodás - nem bírja megállni, hogy ne javítsa ki Mártont.ő nem vett semmit, nem készült ajándékkal. Főzni mindenképpen főzött volna, csak most nem egy főre készített ételt, hanem kettőre. Ez nem ajándék, ez szeretet, törődés.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:14
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856498#post856498][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:14[/b][/url] Mirella- Maradjunk annyiban, hogy túl lelkes voltam. Rekord sebesség, a lány is olyan gyorsan futott el. Nem mondhatja, hogy nem fejlődtem, legalább ő, ha meg is szökött, adott egy második esélyt. - Rendben. Próbálok nem hallhatóan sóhajtani, de végül olyan lesz, amire a temetőben is felkelnek. De nem bosszankodom, sőt, kuncogni kezdek. - Te ezt nagyon élvezed, ugye? Kötöszködhetsz velem, és te ezt vártad a leginkább, valld csak be! Hamiskás mosollyal, csillogó szemekkel pillantok rá. Jaj ez a nő, imádom!
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:17
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856499#post856499][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:17[/b][/url] Márton
- Jó étvágyat - rebegi dallamos hangon, majd Márton gyanusítgatását meghallva, nevetnie kell. - Ó persze, telefonon és üzenetben nem olyan élvezetes a véredet szívni, mint így szemtől szembe - nevet tovább, majd a villájára teker fel némi ételt és bekapja. - Tudod, szerintem minket ez hozott igazán közelebb egymáshoz - szólal meg újfent, miután lenyelte a falatot. - Mikor volt értelme hadakozni és vitázni, akkor sokkal nagyobb tűz volt bennünk, mint most - teljesen nyíltan és őszintén beszél. Megvan egymás iránt a szenvedély, ezt kétségtelen, de valahogy a kekeckedéseik, egymás kijavítása, a játszmák, mikor még csak a vágyódás volt, sokkal tüzesebbnek érezte a dolgot. - De ez biztos csak a távolság miatt gondolom így - még akkor is, ha napi szinten utazható lenne ez a dolog, messze vannak és számára ez jelenleg az egyik zavaró tényező.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:18
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856500#post856500][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:18[/b][/url] Mirella- Jó étvágyat. Mosolyodom el, és én is az ételre koncentrálok, amíg meg nem szólal. Akkor viszont őszinte megkönnyebbüléssel sóhajtok fel. - Annyira örülök, hogy így látod! Nem akartam mondani, mert nem akartam veszekedni, de sokkal jobban élveztem azt, amikor vitatkoztunk. Most remélem, hogy az első nap izgalma van csak, és rátalálunk önmagunkra. Nem azt mondom, hogy mindig veszekedjünk, de minket tényleg az a tűz tartott életben, most meg furcsán bénának érzem magam. - Sajnálom, de rettegek, hogy elveszítelek, az meg milyen már, hogy idejövök veszekedni?
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856501#post856501][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:19[/b][/url] Márton
- Látod, megint egyetértünk, ahelyett, hogy most kikeltél volna magadból - nevet ismét, mert úgy tűnik, hogy ez a mai már csak ilyen nap. Jól érzi magát, örül, hogy Márton képes volt szakítani rá időt, ugyanakkor furcsa számára ez az egész. Most kéne úgy éreznie, hogy minden értelmet nyert, hogy teljes a puzzle, mégsem érzi ezt, pedig nagyon vágyott arra, hogy végre egy helyen legyenek. - Akkor alszunk még rá egyet és csak holnaptól veszekedünk? - néz érdeklődve a másikra. Biztos, hogy a világon nincs még egy olyan páros, aki nem a kibékülés, az új lap napját, hanem a veszekedést egyeztetik. Ez egyszerre vicces és rémísztő is. Mert, ha mindketten úgy látják már most, hogy hiányzik a kellő tűz, akkor mi lesz később? Van-e értelme bárminek? Mirella ezen gondolatokkal, s kissé elkomorodó arccal folytatja tovább az evést.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:19
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856502#post856502][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:19[/b][/url] Mirella- Nem hiszem, hogy veszekedés nélkül kibírjuk a vacsoráig, csak most még próbálkozom úriemberként viselkedni. De nem, fog jönni valami apróság, az egyikünk elpattan, a másik meg ellenkezve kontráz, és újra ott leszünk, ahol korábban. - Nem akarom, hogy megbánd a döntésed velem kapcsolatban. Csak még nem oldódtam fel, még nem hiszem, hogy ez tényleg megtörténik, tényleg veled vagyok. Pedig tényleg vele vagyok, érzem, látom őt, és ezt imádom nagyon. De érzem magamon, hogy nem megy ez a helyzet, minden olyan idegen. Otthon, sőt, még náluk is, olyan biztonsággal mozogtam. - Azt hittem, hogy ideérek, és egymásnak esve szexelünk. Arra fel voltam készülve, erre nem.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:21
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856503#post856503][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:21[/b][/url] Márton
- Hmm - sóhajt egyet, majd feláll az asztaltól és a hűtőhöz lépdel, ahonnan kivesz egy üveget. A szekrényből vesz elő két kicsi poharat, majd visszasétál. Az egyiket leteszi Márton elé, tölt neki a kék színű italból, a másikba pedig magának, fele annyit, mert tudja már, hogy ennek milyen ütése van. - Idd meg! - utasítja lágyan, s poharát megemeli, Mártonéhoz koccintja, majd eltünteti a löttyöt. - Tudod ez olyan, mint az Asterix és Obelixben a lötty, amitől erőre kapnak. Majd mindjárt fasza gyereknek érzed magad, ne aggódj - neveti el magát, miközben visszaviszi a hűtőbe Fölnagy papa rettenetét. - Nem akarom, hogy rosszul érezd itt magad, tök feszült vagy, én meg tőled vagyok az. Szexeljünk? - teszi fel végül tök lazán a kérdést, mintha csak azt kérdezné, hogy kérsz még inni?
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:22
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856504#post856504][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:22[/b][/url] Mirella- Ez az ital mindenhol kísért. Tudom mi ez, ó de még mennyire, hogy tudom. Ez a Rettenet. Nem lehet máshogy hívni, és lehajtom, mert ő is megtette, nehogy már én ne tegyem meg. A hatása szinte azonnali. Megbánom mindent bűnömer, és közben elindít bennem valamit. - Igen, baromira szexelni akarok veled. A várost bármikor láthatom, de most nagyon benned lennék. Miközben beszélek, észre se veszem, hogy felkeltem, csak azt, hogy ott állok, szorosan hozzá simulva, pillanatok alatt a kezem már a melltartóját bontja ki, nem tétovázom. - Annyira kívánlak. Olyan sokszor gondolok rád. Akarlak.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:23
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856505#post856505][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:23[/b][/url] Márton
- Ó barátom, ezt még nem ismered - van belőle jócskán. Az öreg nagy mestere volt, meg is szedte magát pénzzel. Rengeteg ital van forgalomban, de ezek a sufni, dugi piák, amiket Mirella erőszeretettel oszt meg Mártonnal, ezek az igazán lóbaszó állapotot elhozó italok. Ha nem halsz bele abba, hogy megiszod, majd belehal az, aki esetleg kötekszik veled, bizonyított tény. - Na, de Márton, hogy milyen illetlenül beszélsz te velem! - húzza fel nevetve az orrát, majd meglepődve érzékeli, hogy a férfi már ott is van. A szőke simul az ölelő karokba, mélyen magába szívja a férfias illatot és élvezi a közelséget.- És mit szoktál csinálni, amikor rám gondolsz? -búgja halkan a férfi fülébe a kérdését, miközben Márton ingének gombjait egyesével gombolja ki, hogy megszabadítsa a férfit a ruhadarabtól. - Állatias szex vagy hosszan elnyújtott szerelmeskedés? - teszi fel kérdését érdeklődve.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:25
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856506#post856506][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:25[/b][/url] Mirella- Én is ettől féltem. Nagyapád sok embert ölt már meg? Mert ezek az italok, halálosak. Én szerintem macska vagyok. Egy életem elment az oltárnál, és legalább három már akkor, amikor az öreg valamelyik itala volt bennem. Most már négy, mert egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy érezzem, megindul a másik énem, az, amelyik nem érzi úgy, hogy a korlátok és az illem szükségesek. - Na vajon babám, mit szoktam csinálni? Emelem az égre a tekintetem, miközben a kezét oda vezetem, ahol már az elméleti eszmecserétől is merevedni kezdek, mégis mit csinálhatnék, ha rá gondolok, és heteken át nem látom. - Is, elsőre biztos, hogy nem leszek képes kedves lenni veled, de majd kárpótollak. Az biztos, hogy képtelen leszek rá. Ahogy ő is, úgy én is egyből vetkőztetni kezdem, vadul csókolva a száját, nem garantálva, hogy nem szökken tőle a vére. - Azt akarom, hogy meztelen légy, hogy ne viselj itthon semmit, hogy bárhol, bármikor, bárhányszor megkaphassalak.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:26
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856507#post856507][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:26[/b][/url] Márton
Beharapja alsó ajkát, mikor Márton kezét az ölére vezeti. Nos, ő jól nevelt nő, aki nem fekszik alá csak úgy mindenkinek. S mondhatnánk azt, hogy az illem úgy kívánja, hogy ezt most se tegye meg, hiszen alig fél órája vannak egymás közelében, a férfi veszettül hiányzott neki. Érinteni, csókolni, érezni akarja. - Hmm, ez ígéret vagy fenyegetés? - súgja halkan, majd ajkaival Márton bőrét érinti, miközben hozzásimul. Mindenre vágyik, mindent szeretne, amit jelent ez a mondat, ám a következő pillanatban, ez lassan elszáll és nevetés tör ki belőle. - Jajj drága Márton, olyan jól haladtál. Annyira elvesztem volna a dologban, de ez a szöveg.. - nem tudja abbahagyni a nevetést. - Honnan vetted ezt a szar szöveget? Valami filmből? Ha igen, akkor most rögtön látnom kell - oké, talán nem rögtön, de a lényegen mit sem változtat. Látnia kell és hallani és nevetni rajta, mert ez valami borzalom.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856508#post856508][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:28[/b][/url] MirellaNem érdekel semmi, csak az, hogy vele legyek, hogy őt érezzem. Tudom, hogy ennek az egésznek nem csak a testiségről kellene szólnia, de olyan ez, mint a drog, egyszer megkaptam őt, és mindig akarom. Most is csak az jár a fejemben, hogy a lakás egyetlen pontjára se tudná azt mondani, hogy ott nem akarom őt csúcsra juttatni, itt is, ott is, mindenhol is. Csak most az egyszer, csak ma, és ígérem, sokkal jobban tudok utána majd koncentrálni. És akkor… elneveti magát. - Ez…ez az, amire vágyom. Felelem végül elhűlve, mert ezt nem idéztem, csak kimondtam azt, amit gondolok, bókoltam neki, ő pedig kinevetett. Csak így, simán. Kinevetett. Érzem a csalódottságot, ahogy már nem fogom olyan erősen, és végül valóban el is engedem, hogy magam előtt összefonjam a karjaimat. - Szóval szar a dumám? Csak a testem kell, mi. Szexrabszolgának hívtál, azért húztad a szád a városnézésre.
|
|
|
|
Fölnagy Mirella Független boszorkány, Animágus
offline RPG hsz: 259 Összes hsz: 271
|
Írta: 2022. november 13. 10:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856509#post856509][b]Fölnagy Mirella - 2022.11.13. 10:28[/b][/url] Márton
- Hé - nyúl Márton felé, s ha az nem lép túl messzire, akkor kezével kezét éri, majd visszahúzza magához. - Nem tudom, hogy kit hozott elő belőled az ital, de elfelejtette, hogy én nem az a nő vagyok, aki meztelen jár-kel, hogy bármikor meghágható legyen - nyom egy csókot a férfi mellkasára, majd nyakára, s szabad kezével elkapja az állát, hogy kicsit rászorítson. - Te tiszta dinka vagy -nevet ismét, mert a szexrabszolga titulus lenne gyakorlatilag az egyik utolsó, amit ráaggatna a másikra. - Egyfelől nem én hívtalak, másfelől nem én hoztam fel a szexet, harmadrészt pedig addig járatod a szád, míg sarkon fordulok és itthagylak, ahelyett, hogy végre dugnánk -mert ha állatias, akkor nem fogja szerelmeskedésnek nevezni, még ha kissé alpárinak is hat a szó használata. A lényeg úgyis az, hogy vagy álljanak neki, vagy lépjenek túl a dolgon. Mártonon múlik.
|
|
|
|
Bontovich Márton Előkészítős igazgatóhelyettes, Bogolyfalvi lakos, Előkészítős tanár
Az elsőszülött offline RPG hsz: 405 Összes hsz: 408
|
Írta: 2022. november 13. 10:28
|
| Link
|
[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=856510#post856510][b]Bontovich Márton - 2022.11.13. 10:28[/b][/url] MirellaAzért nyilván olyan messzire nem megyek, hogy ne tudjon elérni, de azért a szemeimet meg merem forgatni. - Olyan szép vagy ruha nélkül, annyira imádom a tested. A vállaid vonala, a csípőd íve, a feneked. Ahogy beszélek, meg is simítom azokat a részeket, amiket kiemelek. Én tényleg nagyon szerelmes vagyok belé, a rózsaszín köd egyetlen pillanat alatt teljesen beteríti az egész agyamat, ahogy meglátom, és onnantól végem van. Nem egyszer éreztem, hogy majd kirobbanok, ahogy vele beszélek, és például megnyalja az ajkát közben. Bámulatos nő. Kinézetre, jellemre, mindenhogyan. - Férfi vagyok, nekem kell. Napjában többször. A végén már ott ül az a sunyi mosoly a szám sarkában, és én is elnevetem magam. - Csináljuk az én módszerem szerint. Lehajolva a vállamra kapom, mielőtt ellenkezni tudna, és jól megpaskolom a fenekét. Vezess asszony, mutasd, hol hághatlak meg!
|
|
|
|