A kontinensen zajló játékok színhelye - a kezdő hozzászólásban jelezzétek, melyik országban is jártok.

Ohridszki-birtok, Románia

Egyetlen napig bírta elviselni, hogy a nővére tekintete mindenhová követi, és bár nem tette fel kérdéseket, mindvégig azt érezte, hogy várja a válaszokat. Ő pedig nem igazán akart válaszolni egyikre sem. A második napon így már egész egyszerűen ide tért haza, társaságnak magával hozva Lucifert is. Adelina felől azóta sem hallott, hogy a Macskabagoly utca közepén arra kérte, menjen haza, mielőtt bántaná, az álmaiban azonban azóta is felbukkan meglehetősen gyakran. Nehezére esik eldönteni, hogy ezzel kapcsolatban hogyan is érez, talán leginkább megnyugtatja valahol mélyen, de ha őszinte, mégsem örül neki felhőtlenül. Ma éppen egy gyűrűvel a markában ébredt, amelyben a gömbölyded kő a holdat idézi a szürkés-fehéres árnyékokkal, és napsugarakra emlékezteti a foglalata. Arra már nem emlékszik, hogy álmában mi haszna volt, ha volt neki egyáltalán, de legalább szépnek szép. Meg egyedi, ilyen követ még nem látott. Már eltökélte egyébiránt, hogy beszél a gemmológussal, mert szeretne többet tudni a kövekről a varázstárgykészítéshez, ám ezt majd csak akkor tudja megbeszélni vele, ha hajlandóságot érez visszatérni Bogolyfalvára. Talán majd a jövő héten. Meglátja. Egyelőre csak a minisztériumot látogatja, mert a munkája meglehetősen érdekli, minél jobban beleássa magát a képességkorlátozás rejtelmeibe és lehetőségeibe. Most azonban, így sötétedés után - nemrég ébredt csak -, mivel nincs jobb dolga, a földszinten található konyhában telepedik le az asztalhoz, és egy lebegő, világító gömb - ezt is álmából hozta pár napja - lágy sárga fénye mellett vizslatja a gyűrűt tenyerén. Lucifert kiengedte, éppen ezért az ajtó nyitva, nem zavarja, hogy esetleg betéved pár rovar a fényre. Hiába a könyv előtte, nem bír rájönni, milyen kő lehet benne, a fémről legalább már rájött, hogy bronz. Meg kellene néznie, hova tűnt el Lucifer. Túlságosan is csendben van, ami sosem jelent jót se gyereknél, se kutyánál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854071#post854071][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.10. 12:53[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Egyetlen napig bírta elviselni, hogy a nővére tekintete mindenhová követi, és bár nem tette fel kérdéseket, mindvégig azt érezte, hogy várja a válaszokat. Ő pedig nem igazán akart válaszolni egyikre sem. A második napon így már egész egyszerűen ide tért haza, társaságnak magával hozva Lucifert is. Adelina felől azóta sem hallott, hogy a Macskabagoly utca közepén arra kérte, menjen haza, mielőtt bántaná, az álmaiban azonban azóta is felbukkan meglehetősen gyakran. Nehezére esik eldönteni, hogy ezzel kapcsolatban hogyan is érez, talán leginkább megnyugtatja valahol mélyen, de ha őszinte, mégsem örül neki felhőtlenül. Ma éppen egy gyűrűvel a markában ébredt, amelyben a gömbölyded kő a holdat idézi a szürkés-fehéres árnyékokkal, és napsugarakra emlékezteti a foglalata. Arra már nem emlékszik, hogy álmában mi haszna volt, ha volt neki egyáltalán, de legalább szépnek szép. Meg egyedi, ilyen követ még nem látott. Már eltökélte egyébiránt, hogy beszél a gemmológussal, mert szeretne többet tudni a kövekről a varázstárgykészítéshez, ám ezt majd csak akkor tudja megbeszélni vele, ha hajlandóságot érez visszatérni Bogolyfalvára. Talán majd a jövő héten. Meglátja. Egyelőre csak a minisztériumot látogatja, mert a munkája meglehetősen érdekli, minél jobban beleássa magát a képességkorlátozás rejtelmeibe és lehetőségeibe. Most azonban, így sötétedés után - nemrég ébredt csak -, mivel nincs jobb dolga, a földszinten található konyhában telepedik le az asztalhoz, és egy lebegő, világító gömb - ezt is álmából hozta pár napja - lágy sárga fénye mellett vizslatja a gyűrűt tenyerén. Lucifert kiengedte, éppen ezért az ajtó nyitva, nem zavarja, hogy esetleg betéved pár rovar a fényre. Hiába a könyv előtte, nem bír rájönni, milyen kő lehet benne, a fémről legalább már rájött, hogy bronz. Meg kellene néznie, hova tűnt el Lucifer. Túlságosan is csendben van, ami sosem jelent jót se gyereknél, se kutyánál.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854072#post854072][b]Văduva Adelina - 2022.10.10. 13:19[/b][/url]

Az elmúlt pár nap csigalassúsággal telt. Mindvégig Álmos szavai vertek visszhangot gondolataiban, ajkai akaratlan bizseregtek meg bármikor arra az aprócska csókra gondolt. Hatalmas hiba lenne engedni az egésznek - egy emberrel megkötött szerelem soha nem lehet kifizetődő. De nem tud mit tenni az ellen, hogy bár valóban csak pár nap telt el, hiányzik neki a férfi.
Ezért merészkedik Romániába. Bár kitérő, de megáll szülőföldjén, ami már egyáltalán nem hasonlít arra, mint mikor még itt élt. A sötétben mérte fel, mi minden változott, mikor utoljára járt itt - megközelítőleg cirka 148 éve - és be kell látnia, nem vágyik vissza ide, bármennyire kellemes és kellemetlen emlékek bombázzák meg elméjét.
Halvány mosollyal indul tovább, feltűnés mentesen ugrik le a vonat tetejéről, mint mikor először járt itt. A különbség mindössze annyi, hogy a férfi most nem várja az állomáson. Halkat szusszan, ahogy ösztöneire hallgatva közelíti meg a birtokot. A fák tökéletes menedéket nyújtanak neki, az egyik tetejéről vizslatja a sárgás fényben ülő alakot. Annyira elmereng gondolataiban, hogy először észre sem veszi a kutyát, ami árgus szemekkel figyeli a fa tetején. Tudja, hogy Álmos ilyen messziről nem hallhatja és láthatja meg, így sokkal óvatlanabbul mozgott, de egy kutyára nem számított. Biztos ő Lucifer. Fejét ismét felfelé mozdítja, egy ágat nyom lejjebb, hogy miközben a vastagabbra ül, így is tökéletesen lássa a másikat.
Nem normális a viselkedése. Távolról figyeli őt, miközben oda is mehetne. Felfedhetné, hogy itt van. Beszélgethetnének, elmondhatná, hogy sajnálja, amiért így reagált, és mennyire fél. Igen, fél. Fél az egésztől, hogy egyszer valóban bánthatja. Minden félelmét szavakba önthetné, de van egy olyan érzése, hogy ez nem tántorítaná el Álmost tőle. Sőt... valószínűleg bízik benne annyira, hogy biztosan tudja: soha nem lenne képes bántani. De ez valóban így van?

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854075#post854075][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.10. 13:41[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Veszélyes talajra tévedt, ezzel tisztában van, de amilyen lehetetlen teremtménye a természetnek amúgy is - már a szó szoros értelmében, hiszen még a minisztérium se igazán tud mit kezdeni azzal, amire képes -, miért ne lenne működőképes az is, ami másnak tényleg lehetetlen lenne. Merlin szakállára, képes áthozni az álmai egy részét, és többször sérült meg ott, mint a valóságban. Mellékesen most éppen szivárványszínű a bal oldala, mert azon az éjszakán, amit még Budanekeresden töltött, tulajdonképpen nem törődött azzal, hogy elkapják-e. Annál dühösebb volt magára, és mint kiderült, a dühét érzik a rémek, talán pont arra éheznek. Olyankor mindig megtalálják, és most nem vigyázott. Nem is igazán érdekelte az egész, csak azóta figyel ismét, hogy áthurcolkodott a birtokra. Még nézegeti kicsit a gyűrűt, de mivel Lucifer már gyanúsan hosszú ideje van csendben, inkább leteszi és kimegy az udvarra. Beletelik pár percbe is, mire szeme megszokja a benti fény után a kinti sötétséget, mert hiába füttyent, a kutya nem szalad hozzá, így kénytelennek bizonyul megkeresni. A hűvös időre való tekintettel visszamegy még a kabátjáért, bakancsaiba meg csak úgy belelép, hagyja lógni a fűzőket, nem köti be - és mivel szárközépig ér a bakancs, szerencsére annak sincs sok esélye, hogy rálépjen és orra essen benne -, és visszatér az udvarra.
- Lucifeeeer - kiált a kutya után, de csak egy vakkantás a válasz, pedig amúgy az agár meglehetősen jól nevelt példánya fajának. Végül felfedezi, közelebb a házhoz, mint gondolta volna, így hát tett egy nagyobb kört fölöslegesen, mielőtt megtalálta volna. A kutya kitartóan bámul az egyik fára, nem morog, inkább kíváncsi, mint gyanakvó, bár amúgy is egy eleve barátságos eb. Ha mókus lenne, már ugatná. Őket nem szereti. Így felnéz ő is, és alig hisz a szemének.
- Bejössz? - kérdezi lágy hangon köszönés helyett, közben két ujját a kutya nyakörvébe akasztva. - Ő Lucifer, és nem bánt. Úgy nézem, inkább kíváncsi rád.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854094#post854094][b]Văduva Adelina - 2022.10.11. 13:17[/b][/url]

Fejét kapja fel azonnal a kutyáról a hang irányába. Halott szíve dobban hatalmasat, és még a sötétben is tökéletesen látja Álmos sérüléseit. Bocsánatot kell kérnie, amiért mindezek után megkérte, hagyja ott. Mindazok után, hogy a férfi összeszedte a bátorságát és megtette - bár köztudott, hogy sokkal inkább a tettek embere, mintsem a szavaké. Mosolyt csal ajkaira az egész helyzet lényegében, amibe keveredtek. Itt van ő, egy 163 éves tinédzser, aki nem tud mit kezdeni az érzéseivel. Nem is biztos abban, hogy vannak. S ha vannak is: egy ember felé?
Mire észbe kap, már késő, hogy mozduljon és ne kelljen találkozniuk. Álmos neki intézi a szavait, ő pedig, mint egy durcás lány fordul el tőle. A kutya említésére sandít oda, majd vissza a másik irányba, míg latolgatja a lehetőségeit. Nem így tervezte. Csak meg akarta nézni, hogy van. Láthatóan nincs jól, és nem is tudja, hogy ezzel, ha az A terv megy, akkor mit tudna kezdeni anélkül, hogy kontaktba kellett volna kerülniük. Mármint van ötlete, csak az kicsit már túlontúl megsérti az emberi személyesteret, nem beszélve az emberi jogokról. Alsó ajkába harapva sandít vissza a férfire.
Légiesen érkezik a földre, meglapogatja hosszú ruháját a combjánál, majd pillant fel. Egyik kezét teszi háta mögé, míg másik keze mutatóujja kerül elő, ahogy előredőlve hajol le a kutyához félrebillentett fejjel és érinti orrának ujjpercét. Feje billen oldalasan, le sem veszi sötét tekintetét az előtte ülő agárról, akivel mintha némán kommunikálnának.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854098#post854098][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.11. 13:51[/b][/url]

Nem számított rá. Ugyan várta, de nem ide, vagy már nem is tudja igazán. Arra inkább számított, hogy esetleg Budanekeresden bukkan fel, talán összefut Zenkővel, még arra is, hogy megcsörren a telefonja, amit egyébként szívből utál, de a nővére iránt érzett tiszteletből nem némítja le - csak éppen odafönt hagyta az ágyán -, vagy... arra tényleg nem számított, hogy itt fog felbukkani, az egyik öreg tölgyfa ágain kuporogva. Ha belegondol, innen pont látni a házat, de mivel nem kapott választ a feltett kérdésre sem, ezúttal nem kúszik mosoly az arcára a gondolatra. Nem is igazán érti az egészet. Az ő fejében egyszerű, mert tudja, hogy tud alkalmazkodni, most sem megy az erdőbe, amikor a nő jelzi, hogy már éhes és vadászni fog, és nem kér többet, mint amennyit a másik adni szeretne, de lehet, hogy ez nem egyértelmű. Érzi, hogy beszélniük kellene, mégis hallgat. Ez a csend pedig most újra kellemetlen. Futólag húzza el a száját féloldalasan, fejét pedig közben lehajtja. Luciferre figyel. Legyen így, nem erőlteti, amit a másik nem szeretne, úgyhogy megsimogatja az agár fejét.
- Gyere - súgja neki kissé lehajolva, és már hátat fordítva indulna is vissza a házba, amikor a nő földet ér a fa alatt. Éppen csak a kutya nem mozdul. Némán ül és bámul bele a sötétbe, egyenesen a nőre. Mintha megbabonázta volna. Talán kicsit még őt is egyébként, elég komoly erőfeszítésébe telik, hogy ne tegye fel újra a kérdését, de Lillát is el tudta engedni. Abba se pusztult bele, csak majdnem. Egy kicsit. Leguggol a kutya mellé.
- Lucifer - szólítja a nevén. - Elég volt, gyere - igyekszik rábírni szép szóval, hogy mozduljon, és amint kiegyenesedik, finoman húzza meg a nyakörvet, hátha az is segít.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854102#post854102][b]Văduva Adelina - 2022.10.11. 14:34[/b][/url]

Magában mosolyog az ellenállásra, amit a kutya tanúsít a gazdájával szemben. Túl szemtelen és nem éppen illendő lenne, ha kimutatná mennyire szórakoztatja a helyzet. Csak akkor eszmél fel kissé, mikor Álmos leguggol a kutya mellé, így egy szintre kerülnek. Mindössze tekintete siklik egyetlen pillanatra rá, majd tér vissza az állathoz, aki még mindig nem veszi le róla tekintetét. Ezzel együtt ő sem tesz másképpen.
Feje most a másik oldalra biccen. Füle aprót mozdul egy messzebb lévő neszre, akaratlan nyalja meg elnyílt ajkai mögött szemfogát - az utolsó csepp a pohárban. Lassan egyenesedik fel, továbbra is érzi magán a kutya tekintetét, de az övé immár a férfire esik. Nem tudja mit mondhatna, mert a szavak, amik tényleg csak arra várnak, hogy kimondásra kerüljenek, valahogy most megakadnak a torkán, és még a gondolatai is üresek lesznek. Lesüti tekintetét, így végre, bátortalanul ugyan, de mellé lép, két ujjal fogja meg a kabátja ujját és indul el a ház felé, maga után húzva a férfit, mintha csak joga lenne hozzá - Álmos bármikor elhúzhatja a kezét, és bár két ujjal is igen nagy erőt képes kifejteni, főleg egy ember felé, de bármikor elhúzhatja a textilt tőle, ha úgy dönt, visszavonja a behívást.
Ha így sétálnak végig, a ház előtt engedi el és torpan is meg. Szótlan, kissé kikerekedett szemekkel néz le a lábára, amin lehullott fa- és tűlevelek, sár és kosz van. Így nem mehet be.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854107#post854107][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.11. 16:39[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Lucifer megmakacsolja magát, mint egy öszvér. Vagy éppen csak a nevéhez hűen engedetlen és fordul szembe a gazdájával, szerencsére csendes módon ellenkezve csupán a szép szóval hozzá intézett kéréssel. Ő menne, de a kutya marad ugyanott ülve és a nőre bámul. Fejét kissé oldalra biccenti, és csak akkor mozdul meg, amikor Álmos ujjait még mindig a nyakörvbe akasztva finoman meghúzza azt. Tényleg ideje menniük. Nem óhajt továbbra is ebben a csendben fulladozni, és nyilvánvalónak tűnik, hogy különösebben beszélni egyikük sem akar. Vagy csak a másik is pont annyira nem tudná, hogy mit is mondhatna, mint ő? Inkább dacosnak tűnt, de való igaz, nem ő a viselkedéselemzés tudora, és soha nem is lesz. Tévedhetett, meglehetősen könnyen. Mindenesetre meglepi, amikor a nő meg az ő kabátja ujjába akasztja az ujjait és elindul a ház felé. Nincs messze, alig pár méternyi a távolság, Lucifer pedig most magától is megindul, majd eltűnik a nyitva hagyott ajtó mögött odabent. Ő igyekszik lépést tartani Adelinával, és úgy érzi, mintha valahol az álmok és valóság határán történne mindez. Régen érezte már úgy, hogy nem tudja alszik-e vagy ébren van. Megpróbálja felidézni, milyen nap van és hányadika, de semmi nem változik ettől. Akkor mégiscsak ébren kell lennie. Az ajtónál megáll, nem lépi át a küszöböt még.
- Mit szeretnél? - kérdezi meg. Nem számonkérő, nem szemrehányó, csak azt szeretné tudni, bemegy-e a nő vagy sem. Hátát nekiveti az ajtófélfának átmenetileg, de nem állja el az utat a másik elől mégsem eközben, ha bemenne. Vajon a múltkori engedély most is érvényes? Felvette ugyan a vámpírológiát, bár nem képezi szerves részét sem az átoktörők, sem az ereklyekutatók tantervének mellékesen, ám még nem sokat tanult. Lehet el kellene kezdenie olvasni a kötelezőket ahelyett, hogy az álmait elemzi.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854118#post854118][b]Văduva Adelina - 2022.10.11. 22:48[/b][/url]

Soha nem fordult még elő, hogy éppen vele érezze kellemetlennek a kettejük közé beállt csendet. Olyankor csak a másik társaságát élvezik, míg valamelyiküknek eszébe nem jut egy halaszthatatlan kérdés vagy történet, amit sürgősen meg kell osztani a másikkal. De ez most más. Érezhetően. Ő is érzi bensőjében, hogy nem akarja ezt - nem akarja, hogy kellemetlen legyen, hogy megszakadjon a kettejük között rövid idő alatt kialakult mély kapocs, ami egymás mellett tartja őket. Hiányzik neki a férfi. A mosolya és a nevetése, ami igen ritka jelenség, de már nem tűnik lehetetlennek. Lényegében maga a közelsége. Ő maga.
Megszeppen, mikor Álmos is megáll az ajtóban, ő lábáról néz fel rá, amit meg is mozgat. A kérdés láthatóan lepi meg, azonban meglepően gyorsan mosolyodik el, ahogy aprót lép közelebb, így helyezkedik jobban elé.
- Melletted lenni - feleli végül egyszerűen, még vállait is megvonja mellé, mintha nem mondott volna nagy dolgot. Szerinte tényleg nem tette, hiszen ez az igazság. Szeretné, ha minden olyan lenne, mint azelőtt, de valahogy érzi, amíg nem mondja ki, addig erre semmi esély. És nem arra gondol, hogy Álmos cselekedett, inkább saját viselkedése az, ami elfogadhatatlan számára. - Sajnálom - lép még egy aprót közelebb. - Amiért úgy reagáltam és elküldtelek. Megleptél. Nem voltam felkészülve a közelségedre, nemhogy még az érzelmeidre... - mosolyodik el lesütött tekintettel. Lassan nyúl ki és fogja meg a másik kezét, ujjperceit érinti arcának, ha nem húzódik el. - Hiányzol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854120#post854120][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.11. 23:22[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Halvány mosoly jelenik meg a szája szegletében, miközben hátát még mindig az ajtófélfának dönti lazán. Lehunyja a szemét egy hosszú pillanatra, majd végre a nő szemébe néz.
- Csak azt szerettem volna tudni, hogy bejössz-e vagy sem. De ez a válasz kicsit jobban tetszik - mondja ki azt, ami éppen a fejében jár. Tényleg nem tudja már, hogy mire számított. A csendből kiindulva leginkább talán arra, hogy az a múltkori csók egyszeri volt, akár búcsú is. Maga sem tudja. Ennyire összezavarodva rég volt, mint most, napok óta, de lassan, minden szóval kicsit tisztább lesz a helyzet. Megemeli a kezét, így igazából félúton találkozik Adelina kezével, amikor ő lassan felé nyúl.
- Nincs mit sajnálnod. Nem tudtam, mit mondhatnék, vagy hogyan... nem a szavak az erősségem. Talán ha... másoktól kölcsönzöm, de nem akartam. A meglepetéseket viszont én sem szeretem különösebben, úgyhogy megértelek, azt hiszem - válaszolja. Haragudni tényleg magára haragudott csak utólag, éppen azért, amit most elmondott. Változtatni azonban azon, ami megtörtént, már egyikük sem tud. Szabad kezét inkább a nő derekára csúsztatja és magához húzza, majd ezúttal is a hajába nyom csókot.
- Te is nekem. Ígérem, hogy nem lesz több meglepetés - válaszolja. Még egy ideig el is ácsorogna itt, így, ha nem kúszna lassan a hűvös hegyi levegő már-már a bőre alá is. - Nincs túlságosan melegem. Nem akarsz inkább bejönni? Azt hiszem, lenne mit megbeszélnünk.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854123#post854123][b]Văduva Adelina - 2022.10.12. 11:32[/b][/url]

Értetlen pislog több másodpercig, mint az illendő lenne, a válasz hallatán. Lassan ér célt a szavak értelme, de mikor megtörténik, az egyértelmű. Ajkai ó-t formáznak, ő csak mered rá. Lehet kicsit elhamarkodottan válaszolt volna? De hát olyan egyértelműnek hangzott a kérdés... végül halkan nevet fel a saját butaságán. Megcsóválja a fejét. Már mindegy.
Lepillant kezeikre, somolyogva érinti arcának. Meleg. Csak felsandít, miközben beszél, majd pillant vissza a földre. - Szeretem a meglepetéseket - jelenti ki halkan. - Azt is szeretem, hogy kezdeményeztél, csak váratlanul ért - és nem is tudta kezelni, ami miatt még mindig szégyelli magát. Talán az örökkévalóságig fogja. Veszélyes játék lesz, ha ebbe képes lesz belemenni, és nem önmagára nézve. Fontos neki a férfi, és bármennyire nem szeretné, de az ösztöneinek nem mindig tud ellentmondani, ha az adott helyzet úgy alakul. A menekülés taktikája, ami több éven keresztül óvta és védte, most olyan lehetetlennek tűnik. Éppen komfortos lett a kisváros, amit lassan otthonának is mondhat, a benne lakók kedvessége és odaadása gyorsan a szívéhez növesztette az embereket, így az elhagyásának nem kellene opciónak lenni.
Kikerekedett szemekkel fogadja a hajába a csókot. Elmosolyodik, aprót lép közelebb, hogy a vállának döntse a homlokát. Fejét mozgatja kicsit ide-oda, majd pillant fel rá. - Én így... én így nem mehetek be - pillant le lábaira, amik körül és lépései nyomán is csak mocskot hagytak maguk után.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854125#post854125][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.12. 13:04[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Alsó ajkát beharapva próbálja visszafogni mosolyát a nő reakciója láttán, de nem jár sok sikerrel. Igazán elragadónak találja, ahogy zavarba jön, pedig végülis választ adott egy későbbre tartogatott kérdésre, ami végülis ugyanígy is hangozhatna. Milyen egyszerűen letudták ezt most, meg is könnyebbült. Jó tudni, hogy nem csak ő érez így.
- Nem pont ez lenne a meglepetések lényege, hogy váratlanul érnek? - teszi fel a költői kérdést, nem vár rá választ. - Én éppen ezt nem szeretem bennük, kizökkentenek. Szóval... azt mondtad, ne szabadkozzak, neked sem kellene - folytatja pillanatnyi csendet követően, majd átöleli a nőt magához húzva és csókot nyom a hajába. Szeretné, ha maradna. Fontos lett neki, nagyon is, és bármennyire nehezére is esik ezt szavakba önteni, talán az mégis kellőképpen elárulja, ahogyan Adelinához viszonyul. Követi a tekintetét a válasz hallatán, majd mosolyogva rázza meg a fejét.
- Takarítani is van jó kis bűbájom, ez ne aggasszon. Meg igazából... mire nincs? A bűbájokból élek - válaszolja. Hirtelen nem is tudja, beszéltek-e valaha arról, hogy a minisztériumban egészen pontosan mit is takar a munkája, vagy csak nagy általánosságban említette. Csak abban biztos, hogy azt mesélte, hogy szívesen kísérletezik. - A pálcám viszont a konyhaasztalon van, anélkül sajnos nem megyek sokra, szóval... így már jó lesz? - kérdezi, és pillanatokon belül az is kiderül, mire vonatkozik a kérdés, ugyanis fél kezét még mindig a nő derekára fonja, a másikat azonban kicsit lehajolva a térde alá csúsztatja és máris abszolút lovagias szőke herceg lesz itt belőle, éppen csak se nem szőke, se nem herceg, sokkal inkább úgy néz ki, mint aki elől sötétben inkább kitér az ember és átmegy az út másik oldalára.
 

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854126#post854126][b]Văduva Adelina - 2022.10.12. 15:27[/b][/url]

Szemeit forgatja meg a válaszra, elhúzott szájjal fordul el tőle - ismét, mint egy durcás gyermek. Végül csak megenyhül és mosolyogva simul jobban bele az ölelésbe, amit ki is élvez. Mindössze pár nap telt el, de szavakba nem tudja önteni mennyire különös volt a férfi nélkül tölteni az éjszakákat. Aprót bólint a kérésre, mert nem ígér semmit. A viselkedése, amit akkor tanúsított, elfogadhatatlan volt, így képtelen pozitív hatású választ adni. Még ő maga is megijedt. Valahol érzi, hogy Álmost nem érintette ennyire mélyen az eset, hiszen akkor is meglepően nyugodt volt - talán elfogadta volna a sorsát? -, ahogy most is. Ezért fejezi ki magát ismét tettekkel és nem szavakkal.
- Igazad van - süti le tekintetét. Mindig elfelejti, hogy mágusok közt tengeti a mindennapjait. Annak idején nem csak fajával kellett megbarátkoznia, hanem egy teljesen új világgal, amibe Hasan rángatta bele. Az emberek mágiával oldják meg a legtöbb felmerülő problémát, mint egy egyszerű takarítás is. Ugyanúgy időbe telt megszoknia ezt is, mint a vámpírságot, azonban ezzel a mai napig képes hadilábon állni. Feje billen oldalasan, és bár reflexei sugallják valahol mélyen, hogy ellépjen, ellentmondva nekik, mégsem teszi meg. Nevetve kulcsolja karjait Álmos nyaka köré végül.
- Így már jó - feleli halkan, sokkal nyugodtabb hangszínnel. Maga elé somolyogva, türelmesen várja, hogy oda vigye, ahova csak gondolja. Valamiféle nyugalommal vegyített izgatottság lesz úrrá rajta, ahogy a karjaiban időzik. Régen történt már, hogy valaki ennyire nőként kezelje. Igazából régen történt, hogy bárkinek hagyta volna, hogy így kezeljék. Minden gondolat ellenére nem tudja még mindig, hogy aggodalmát miképpen fejezze ki a férfi felé kettejükkel kapcsolatban. Ehhez lehetségesen több idő kellene.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854127#post854127][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.12. 17:11[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Időnként úgy érzi, mintha elvárás lenne, hogy ugyanúgy tegyen mint körülötte mindenki más. A többiek. A gond az, hogy ő mindig is a maga feje után ment, dacosan, mint a kosok, és nem igyekezett alkalmazkodni senki elvárásaihoz sem. Féloldalas mosollyal figyeli, hogyan húzza el durcásan a nő a száját, de nem tesz már semmilyen megjegyzést erre. Ami a mágiát illeti, neki viszont az a természetes, hiszen ezen a birtokon nőtt fel, ahol tulajdonképpen mindent átjár a mai napig is. Részben gyaníthatóan ő maga is ennek a teremtménye, hiszen az álmai nem mindennapiak, még csak természetesnek sem mondhatóak. Talán ezért is lepődik meg kissé, hogy a nőnek nem az, de hát tulajdonképpen erről soha nem is kérdezte, hogy azelőtt, hogy vámpírrá vált volna, boszorkány volt-e vagy csak egyszerű varázstalan halandó. Nem mondja, hogy majd megszokja, azt sem ígéri, hogy nem fogja használni, hiszen szereti a varázserejét, még ha nem is használja állandóan. Nem ígér olyat, amit nem tudna megtartani, és olyat sem, amiről nem tudni, érdemes-e, mert kérdés, mit hoz a holnap. Inkább ölbe veszi a nőt, aki nevetve kulcsolja nyaka köré a karjait, és ebben a pillanatban minden a lehető legtermészetesebbnek tűnik. A küszöböt átlépve megszabadul azért a bakancsaitól, a jól bevált módon a sarkára lépve igyekszik a lábbelit a földön tartani, amíg sikerül kilépni belőle, majd könyökével löki be az ajtót maga mögött. A konyhában még mindig az álombeli gömb ontja meleg sárga fényét az asztal fölött lebegve. Fent kényelmesebb, mint a konyhában található székek, dönti el, így végül egyenesen a lépcső fele indul, hogy felbaktasson a szobájáig, ahol Lucifer már az ágy mellett elterülve fekszik.
- Csak felhozom a pálcámat is, arra még szükségem lesz, egy perc - közli, letéve a vámpírt az ágyra. Sietősen baktat vissza a konyhába, a kabátját is a fogasra akasztja, ha már ott van, aztán a gyűrűt is a markába zárja, nem csak a pálcát. Visszatérve egy-kettőre eltünteti a levelek, fűszálak és sár keverékét, és az ágy végébe teszi a pálcát.
- Na így. Szeretem amúgy, hogy mindig mezítláb jársz. Néha kicsit irigylem is, nekem télen képtelenség - mondja ki aztán az első dolgot, ami eszébe jut, miközben ő maga is letelepszik az ágyra, jobb lábát maga alá húzva, a balt lelógatva az ágyról. Nem ez a legfontosabb megbeszélendő téma, de majd csak rátérnek arra is. Van idejük. Igaz, neki kicsit kevesebb, de egyelőre még van.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854161#post854161][b]Văduva Adelina - 2022.10.13. 16:16[/b][/url]

Ráérősen vezeti körbe tekintetét a már ismerős házban. Gond nélkül eltévedne ugyanúgy, félreértés ne essék, de így, Álmos karjaiban, mintha csak hazaért volna. Szemei megakadnak a lebegő gömbön, sötét tekintetében tükröződik vissza annak meleg fénye, ajkai nyílnak el. Csodálatos dolog a mágia, mégis képtelen elképzelni, hogy ő valaha képes lenne használni bármire. Még ha boszorkánynak is született volna.
Meglepve konstatálja, hogy nem a fényes konyhába viszi, hanem felfelé indulnak. Feje ismét előrefordul, csendben hagyja, hogy cipeljék, aminek gondolatára, minduntalan felfelé ível ajka szeglete.
Aprót biccent neki válaszként, erőteljesen koncentrál arra, hogy lábai véletlen se érjenek semmihez, amit összepiszkolhatnak, így a padló felett tartja pár centivel azokat, ahogy combjai két oldalán támaszkodik kezeivel. Kicsit meg is mozgatja őket: mire ismét feleszmél, tiszta minden, beleértve őt is. Izgatottan kezd el ficeregni ültében, törökülésbe helyezkedik. Pislog párat, és először lábaira, majd Álmosra néz.
- Így sokkal jobban érzem a természetet. Ezért nem szeretem a sok ruhát sem. Korlátoznak - vonja meg vállait. - Sokat segít, ha vadászni megyek. Halkabb vagyok, könnyebben fel tudom mérni a területem, és ha kell, megvédeni azt. Jobban tudok osonni - fejti ki minimálisan jobban a mindenki számára különös jelenséget. Ritkán adatik meg, hogy elmondhassa valakinek miért tesz úgy, ahogy, hiszen sokan csak betudják egy vámpír furcsaságának, amit elfogad. Nem kell mindent tudniuk róla, főleg, hogy akikkel eddig találkozott, csak az ő különlegessége a mezítláb mászkálás.
Végszóra mozgatja meg ujjait, hiszen végre kezdi magát úgy érezni, ahogy mindig is a férfi mellett. A kellemetlen csendet váltja fel ismét a kellemes beszélgetés, így ezzel bensőjében a görcs is kezd feloldódni. Meg fogják beszélni. Tudja. Nem lesz más választásuk, csak egy kis ideig szeretné még kihasználni, hogy felhőtlen minden.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854165#post854165][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.13. 17:26[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Az ágyon ülve már kezdi kicsit úgy érezni, mintha szép lassan mégiscsak elkezdene visszatérni a régi mederbe. Ahogy fejét kissé oldalra döntve hallgatja a nő válaszát, lassan mosoly kúszik az arcára. Ritka dolog, hogy ez a szemében is tükröződjön úgy igazán, őszintén, de a nő még ezt is könnyedén képes kihozni belőle, hiába hinné az ember, hogy szinte lehetetlen.
- Érdekes. Az osonás egyébként feltűnt,... mármint az, hogy jól megy. Sose hallom, honnan érkezel, ahányszor csak találkozunk - állapítja meg. Vele ellentétben bezzeg ő csörtet a bakancsában, meglehetősen sok zajt keltve maga körül, elijesztve mindent, ami él és mozog. Csak akkor nem teszi, ha kifejezetten barátkozni szeretne a területen élő állatokkal, mint például itt. Akad egy időnként erre tévedő őz, néhány vadnyúl meg egerek, és ha Lucifer nincs itt, a mókusokkal is egészen jóban van meg a környék madaraival is.
- Most is megleptél. Ha Lucifer nem vesz észre, nem hiszem, hogy én észrevettelek volna, de örülök, hogy itt vagy újra - mondja, és bár legszívesebben átölelné, most mégsem mozdul. Csak a kezét csúsztatja kicsit közelebb a nőhöz, aztán eszébe jut a másik tenyerében lapuló gyűrű.
- Nézd, ma ezzel ébredtem - mutatja meg végül, tenyerét kitárva a másik felé. - Nem jöttem rá még, hogy mit tud, ha tud bármit is. Tulajdonképpen még arra sem, hogy milyen kő van benne, csak abban vagyok biztos, hogy bronz - meséli. - Tegnapelőtt meg azt a gömböt sikerült áthoznom, ami lent a konyhában világított... és te is ott voltál az álmaimban - teszi végül hozzá némi hezitálást követően. Minden egyes álmába utat talált a nő az elmúlt napokban, és ő minden egyes álmából áthozott valamit. - Ne érts félre, nem ragaszkodom semmihez, és nem kérek többet, mint amit adni szeretnél. Csak... hiányoztál, ennyit akartam mondani.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854184#post854184][b]Văduva Adelina - 2022.10.14. 10:10[/b][/url]

- Valamikor már régen ott voltam, mikor te megérkeztél - mosolyodik el. Az elején nem egyszer, sem kétszer ért oda bőven előbb, mint a férfi, de csak hangtalan figyelte a távolból, hogy mit és hogyan tesz. Érdeklődött és kíváncsi volt, nem tagadja, de mindezek mellett mindig az óvatossága nyer. Felmérte a környezetét, majd szépen lassan Álmost is, ahogy mindenkivel teszi.
- Engem Lucifer lepett meg - pillant is le az említettre. - Nem volt a terveim között, hogy észreveszel. Csak akkor, ha én azt szeretném - vonja meg vállait. De nem így alakult. Talán hálásnak kellene lennie, amiért semmi nem úgy ment, ahogy szerette volna: ennél jobb nem lehet. Egymással szemben ülnek, beszélgetnek, a ház melege lassan öleli körbe hideg bőrét, és ugyanolyan érzésű szívét, ahogy Álmos meleg tekintete teszi.
Megbabonázva figyeli a gyűrűt. Lassan, óvatosan nyúl felé, tekintetét emeli Álmosra kérdőn, hogy megnézheti-e. Igenleges válasz esetén ugyanolyan körültekintően veszi el, mint ahogy a mozdulatsor megindult. Maga elé emelve fürkészi, miközben mesél róla, csak akkor engedi lejjebb, és pillant vissza rá, mikor kitér a gömbre. Halvány mosollyal bólogat, hiszen nem tud mást tenni: ugyanúgy aggódik érte, azonban a működését az egésznek még nem érti. Megszeppen.
- Ott voltam? - egyenesedik ki kicsit meglepetten. - Hogyan? És miért? - kíváncsian teszi fel a kérdéseket, nem számon kérően, valóban csak érdekli és nem érti. Valahol mégis örül annak, hogy részese lehet Álmos álmainak. A hirtelen magyarázkodástól áll meg ültében, az izgatott ficergés marad abba, feje biccen félre, majd nevet fel halkan. Visszanyújtja a gyűrűt, amit még mindig csak csodálni tud, mert gyönyörű, majd csúszik közelebb Álmoshoz. Ujjaikat kulcsolja össze, fejét hajtja a vállára, Lucifert figyeli.
- Kérek időt - leheli maga elé.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854208#post854208][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.14. 13:54[/b][/url]

- Áh… - állapítja meg tömören, hogy ez sok mindent megmagyaráz. Bár ettől függetlenül sem biztos benne, hogy egyébként feltűnne a nő, ha nem akarja úgy. Amilyen hihetetlenül gyorsan tud mozogni és amilyen hangtalan, nem szívesen lenne a prédája. Esélye sem lenne életben maradni. Lucifer viszont észrevette mellékesen, és most is őt bámulja a szőnyegen elterülve, de hát lényegében az agár is vadász, nem a vad. Ő az egyetlen itt, aki nem vadászatra lett alkotva, sokkal inkább alkotásra, az már csak részletkérdés, hogy éppen mit is alkot, bűbájt-e, tárgyakat vagy éppen álmokat.
- Mhm - dünnyögi tudomásul véve, hogy talán annyira mégsem akart találkozni a nő éppenséggel, szóval teljes mértékben elképzelhető, hogy ha nincs itt Lucifer, akkor most egyáltalán nem beszélgetnének. A mi lett volna ha köröket azonban nem igazán szokása végigfutni, mert tudja, hogy változtatni úgysem tud már semmin. Inkább megmutatja a gyűrűt, amikor eszébe jut végre, hogy azt is felhozta a pálcájával együtt. Oda is adja, nyugodtan meg lehet nézni. Most még nem fog köddé válni, eddig minden megmaradt hozzávetőlegesen egy évig.
- Nem tudom pontosan… - mondja, bár azt pontosan tudja, hogy ez hazugság. Ritkán találnak az álmaiba utat mások, de azok mindig olyan egyének, akik neki nagyon fontosak. Legalábbis a mintázat erre enged következtetni. Ha meg nem ők, akkor a rémek uralják az álmait, ám nem akarja a témát sem erőltetni, éppen most mondta, hogy nem kér többet, mint amit a másik adni szeretne. Majd megosztja, mi is az, ha már jónak látja. Ha meg nem, hát így is jó, azért tudatában van, hogy a lehetetlenet szeretné éppen lehetővé tenni. Na nem mintha nem sikerült volna más téren, de az nem jelenti, hogy most is fog. Le is rázza a gondolatot inkább. - Láttalak az erdőbe besétálni, ahogy eltűnsz a szemem elől, ma meg az erdő mélyén ültünk azon a kidőlt fatörzsön és hallgattuk az erdőt - válaszolja végül a hogyanra, megosztva pár részletet. Különös, hogy ezek közül egyik álomban sem bukkantak fel a szörnyek, pedig azon az egy éjszakán, amit Budanekeresden töltött az elmúlt napokban, csak ők voltak vele az álmában, el is kapták, bár részben azért is, mert ő hagyta. Nem törődött velük. Újra elmosolyodik, amikor a nő a vállára hajtja a fejét.
- Amennyit csak szeretnél - mondja nagylelkűen, hiába tudja, hogy részéről ilyet mondani nagy szó. Ő a halandó kettejük közül. Jó néhány percig hallgatásba burkolózik aztán, csak az érzésre figyel, ahogy a nő jelenléte kitölti mellette a teret. Nem érzi magát olyan egyedül, mint általában szokta, és már ez is kész csoda. Értékeli, még ha nem is hangoztatja.  
- Képzeld, azt hiszem, rájöttem, hogyan tudnám megalkotni a térképet, amit múltkor mutattam. Találtam szakirodalmat a térképészethez ideális varázslatokról, és van ötletem egy újra is, ha sikerül megalkotni, én leszek a térképnagyhatalom - meséli a végére elnevetve magát. Egyébként jól elvan itt ilyenek nélkül is, puszta érdeklődésből foglalkozik a témával, azonban egy ilyen szabadalom mégiscsak nagy eredmény lenne, mondjuk a nem létező önéletrajzán biztosan.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854227#post854227][b]Văduva Adelina - 2022.10.15. 01:02[/b][/url]

Ujjai között forgatva a gyűrűt kerül ajkaira halvány mosoly, amit kérdései követnek. Számára elképzelhetetlen, hogy mások álmaiban szerepeljen, nemhogy még Álmoséban, akié sokkalta másabbak, mint egy átlag emberé. A kérdések csak kicsusszannak ajkain, nem gondolja át őket, pedig nem biztos abban, hogy tudni szeretné a választ. Gyakran hallani olyat, hogy emberek álmaikban élik újra nemrég történt rossz élményeiket - ő erről már hosszú ideje nem tud nyilatkozni, hiszen nincs szüksége alvásra, azonban mikor sikerül annyira megnyugtatnia, mind testét, mind lelkét és agyát, hogy egy zen állapotba kerüljön, inkább látomásai vannak, mintsem álmai.
A válaszra sóhajt lemondóan. Nem most fog kiderülni, hogy lehetséges, hogy ott volt. Nem erőlteti a témát, már tudja a másikról, hogyha beszélni szeretne róla, akkor el fogja mondani, mindössze még nem érzi alkalmasnak rá az időt. - Azt tudod, mi történt? - érinti meg nyakának alsó részét, ahol a lila majdnem minden árnyalat fellelhető. Van egy olyan sanda gyanúja, hogy a nagy részét eltakarja a póló szövete. Elhúzza a száját, azzal együtt kezét is, nehogy fájdalmas okozzon neki. - Remekül hangzik - morogja maga elé az álmok részletesebb előadása után, ami az ő esetében valóban felfogható morgásnak. Nem csoda hát, hogy az agár rajta tartja a szemét, ami lehetne kölcsönös, azonban Adelina figyelmét sokkal jobban leköti az előtte ülő. Ezért is merészkedik közelebb.
- Köszönöm - feleli halkan, fejét oldalra fordítva, hogy arcára tudjon nézni fekete tincsei alól. Figyelmesen hallgatja minden szavát, igyekszik ismét maga elé képzelni, amit múltkor látott, és ennek megfelelően lesz mosolya szélesebb, ahogy lassan felegyenesedik ültében is, hogy rendesen lássa a másikat. Így kapja el a végén a nevetést. Megbabonázva figyeli pár pillanatig.
- Nagyon örülök neki - válaszolja. - Hogy van ötleted, hogy szeretnéd és fogod is csinálni. Szeretnélek támogatni benne. Bár máshogy nem tudlak, minthogy melletted vagyok, de ha tudok segíteni is... - süti le tekintetét, majd esik pillantása ismét a kutyára. Gondolkodás nélkül csúszik le a padlóra, helyezkedik a kutya mellé és kezdi el simogatni a fejét.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854232#post854232][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.15. 09:59[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Már majdnem el is felejtette a pár napja szerzett sérüléseit, ezért beletelik pár pillanatba, mire rájön, mire is vonatkozik a kérdés. Tekintete követi a nő ujját, majd egy beletőrődő mosollyal az arcán rázza meg a fejét, mintha azt akarná ezzel mondani, nem fontos.
- Csak egy rémálom, én meg figyelmetlen voltam - válaszolja. - De már napokkal ezelőtt történt, azóta gyógyul. Mindig rosszabbnak tűnik, mint amilyen - teszi még hozzá, remélve, hogy ezzel sikerül elhessegetnie minden esetleges aggodalmat. A póló meg szerencsére nem engedi látni az oldalát, ahol a zúzódás sokkal kiterjedtebb, mint a vállán át a nyakáira éppen csak felkúzsó csücske az egésznek. Remélhetőleg ez ma az ő titka maradhat. Tart tőle, hogy ha nem így lenne, a nő még tényleg komolyan aggódni kezdene valamiért, amivel ő már régen megtanult együtt élni. Különben sem fáj már. Ahogy mondta, gyógyul. A morgásán elmosolyodik. Valamiért kifejezetten vonzónak találja, és úgy tűnik, hogy ezt még Lucifer is érdekesnek találja, ugyanis megemeli a fejét. Már azt hitte volna különben, hogy elaludt a nem túl erős fényben, ami amúgy a szobát épp megvilágítja.
Nem mondja, hogy szívesen, sem azt, hogy nincs mit, nem tudja, melyik lenne igazán jó válasz, így inkább csak megszorítja kissé a nő kezét, éppen csak, mintha azt akarná mondani, hogy ez természetes. Végtére is az. Bár szeretne válaszokat, majd várni fog, ameddig a nő nem akar magától válaszolni. Azt mondta odalent, hogy szeretne mellette lenni, tulajdonképpen most az is elég. Inkább olyan témát próbál találni, amely nem fog ide vezetni, és végül a múltkor megmutatott álombeli térképet ítéli megfelelőnek, hogy beszéljen is arról, mire jutott eddig.
- Köszönöm - mondja ezúttal ő hálásan, elmosolyodva, szeme sarkából pillantva a nőre. - Segíthetsz tesztelni, ha szeretnéd - válaszolja némi gondolkodást követően, felajálva a szerinte legkézenfekvőbb megoldást, ami azt jelenti, hogy Adelina igazán közeli bepillantást nyerne a munkájába is, ha érdekli, és elsőként látná, miket is alkot pontosan. A nő aztán váratlanul mozdul, hamarosan már a kutya mellett ücsörög a földön, mire ő egy pillanatig még csalódottan ücsörög a helyén, mielőtt elnyúlna végül az ágyon, oldalára fordulva könyököl fel, fejét tenyerében megtámasztva nézi a nőt és a kutyát. Örül, hogy úgy tűnik, jól kijönnek. Most csendben marad inkább, pár perc elteltével pedig újra megmozdul, hasra fordulva az ágyon lelógatja a kezét, és hagyja, hogy Lucifer megnyalja. Most már nem zavarja a csend sem, nem érzi, hogy mindenképp meg kellene törnie, mert végre nem kínos, nem fojtogató. El tudná képzelni az életet így, itt a már majdhogynem világ végén, közel az erdőhöz. Itt néha még ő is azt érzi, hogy az idő végtelen.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854249#post854249][b]Văduva Adelina - 2022.10.15. 13:53[/b][/url]

Fél szemöldöke emelkedik meg a magyarázaton, aminek természetesen egyetlen szavát sem hiszi el. Főleg nem azt, hogy rosszabbnak tűnik, mint amilyen. Mégsem szól, csak elhúzza a száját és tovább lép. Aggodalma eddig is megütött egy egészséges mértéket a másik felé, de ez talán most kezdd el növekedni. Benne van az álmaiban, mégsem tudja megvédeni, azt sem tudja hogy kerül oda, és talán a rémálmok nem egyenlőek a másik álmokkal? Halkat sóhajt, talán soha nem is fogja megérteni ennek a működését, de szeretné hinni, hogy Álmos valóban biztonságban van.
- Segítek - nem kérdez rá ez mit jelent pontosan, de tudja, hogy nem kell aggódnia: kötve hiszi, hogy veszélyes lenne. Álmos nem vonná bele olyanba, ami árthat neki, ami igen ironikus, tekintve, hogy kevés dolog van, ami igazi fájdalmat tud neki okozni. Mégis elmosolyodik a gondolatra, miközben a kutya mellé helyezkedik a földre. Percek elteltével ül törökülésbe, szó nélkül simogatja a kutya fejét, aki le sem veszi róla a tekintetét. Már-már zavarba ejtő, ahogy a kutya figyeli, de nem esik kétségbe: ha nem viselné el, már valószínűleg baj történt volna, és erről nincs szó, ugyanis Lucifer kedves és türelmes vele. Felhúzza térdét, arra hajtja rá fejét, mikor megszólal.
- Időt kértem tőled, de ha vannak kérdéseid, felteheted őket, vagy amit nem értesz, elmondhatod, hátha tudok rá választ adni - térdeit ereszti oldalra, így fordul Álmos felé, aki az ágyon elnyúlva találta meg a kényelmet. Mosoly ül ajkain, sötét tekintete csillan a meleg fényben, ahogy tenyerét simítja az ágyra és arra fekteti a fejét Álmos arcát fürkészve.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854265#post854265][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.15. 17:19[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

- Ó, ne nézz így, kérlek - szalad ki a száján, amikor a nő kétkedve emeli meg a szemöldökét. Ezt azért már egész nyilvánvalóan tudja értelmezni, meglehetősen sokszor néztek így már rá. Ő már megtanult ezzel élni, tizenéves kora óta kénytelen, és a tapasztalat azt mutatja, hogy minél dühösebb, annál rosszabbak a rémálmai. Márpedig akkor este dühös volt magára.
- Tudom, hogy úgy néz ki, mintha egy kocsmában verekedtem volna össze valakivel, de már nem járok kocsmába. Szívesebben töltöm veled az estéimet. A rémálmaim meg... nem tudom elmagyarázni, mert nem tudom megmutatni. Alaktalan szörnyekkel vannak tele, és... váratlanul jött nekem, ledöntött a lábamról álmomban, de ez csak egy zúzódás és tényleg gyógyul. Akkor jönnek elő, ha dühös vagyok, és dühös voltam magamra, én vonzottam be őket - ontja magából hirtelen a szavakat, miközben megpróbálja megmagyarázni, hogy tényleg rosszabbul néz ki a sérülése, mint amilyen. Különben is, az elmúlt éjszakákon elkerülték a szörnyek, amikor a nő volt jelen az álmaiban, és azt megelőzően már hosszú hetek óta nem történt semmi hasonló. Aztán a térképekre terelődik a szó, ami egészen érdekes, ugyanakkor semleges témának bizonyul és mosolyogva veszi tudomásul, hogy a vámpír azt mondja, segít. Majd ha sikerül összeraknia a térképet, megnézhetik, tényleg pontos-e. Amikor Adelina a szőnyegre telepszik és Lucifert kócos szőrét kezdi simogatni, ő is elhallgat, csendben figyeli őket. Kellemes kis esti jelenetnek éli meg ezt, olyan békés, nyugodt. Valahol mélyen igazán boldog tőle. Már egészen elmerül ebben, amikor a nő megszólal, meg is lepődik kicsit. Felpillant rá, leheletnyit tanácstalanul. Hazudja, hogy nincs kérdése? Vagy próbáljon olyat találni, amivel nem sérti meg saját ígéretét, miszerint annyi időt ad, amennyit csak Adelina szeretne. Baljával felkönyököl az ágyon, fejét oldalra döntve támaszkodik újra tenyerére, ezzel is nyer némi időt.
- Nem tudom... ha találnék valamit... bármit, ami... nem, előbb talán azt kellene tudnom, mi aggaszt téged a leginkább velem kapcsolatban... és akkor megpróbálhatok megoldást találni - igyekszik megfogalmazni úgy a kérdést, hogy mégse bántsa meg vele a nőt, pedig tudja, hogy ezzel mégis legalább elkedvtelenítheti. Ezért is nyújtja felé a szabad kezét, végigsimít az arcán.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854656#post854656][b]Văduva Adelina - 2022.10.19. 12:22[/b][/url]

Inkább elfordítja tekintetét. Nem opció, hogy ne nézzen így, úgyhogy csak elfordul, hogy ne érezze kellemetlenül magát a másik. Ettől függetlenül ugyanúgy aggódik, ha nem jobban, és ezt nem tudja legyőzni. Talán soha nem is fog neki sikerülni, annak ellenére, hogy nem tudja mit érez.
Lassan fordul ismét felé, mikor Álmos neki áll. Ajkai minimálisan nyílnak el, ahogy hallgatja a szinte vallomást az egészről, mosolya ugyanúgy ajkain van, ámbár sokkalta visszafogottabb, mint eddig volt. Megszeppenése kitart ugyan az első mondattól - aközben mozdul is, hogy az ágyra üljön, de még nem mozdul. A monológ végén fogja Álmos arcát két keze közé, hogy teljesen a szemébe tudjon nézni.
- Nem gondoltam, hogy kocsmában voltál. De az sem lenne baj, amíg vigyázol magadra - helyezkedik kicsit, hogy térdeire tudjon támaszkodni. - Miért voltál dühös magadra? Álmos, ne csináld ezt, semmi rosszat nem tettél, amiért ilyen sérülésekkel kell gyarapodnod egyik-másik álmodban - mozdul hüvelykujja, aprón simít végig a bőrfelületen. A földre pillant, ahonnan jött, végül úgy dönt, nem telepszik vissza Lucifer mellé, szívesebben marad közelebb Álmoshoz. Főleg, mert a téma is sokkal könnyedebb lesz, mint eddig volt. Bár még mindig nem tudja elképzelni, hogy éppen ő, hogy tudna segíteni a férfinek bármiben is, de nem nagyon van vesztenivalója. Csak Álmos.
Kezeit leereszti az ölébe, ahogy törökülésbe helyezkedik az ágyon, így pillant le Álmosra. Ő töri meg a csendet, de úgy érzi, muszáj, hiszen azért, mert ő nem tud mit mondani az egész fennálló helyzetről, attól még a férfiben igenis lehetnek - szinte biztos abban, hogy vannak is - kérdések.
- Fejezd be a mondatot - felszólítja rá, mégsem erőszakos. Úgy érzi, a mondat első fele sokkal fontosabb, mint ami utána következik, mégis elmosolyodik és esze ágában sincs figyelmen kívül hagyni. - Vladislav - gördül le a név ajkairól, ahogy keze felé dől minimálisan. - Semmi nem aggaszt, ne érts félre. Mindössze rengeteg dolgot nem tudsz még rólam, és mindennek tetejébe, ember vagy. Ez sem aggaszt, különben nem sétálnánk az erdőben ketten hónapok óta, nem lennék melletted, ahogy már te sem lennél mellettem, nem lennék itt... - szusszan halkat, szemeit hunyja le. - Ember vagy - mondja ki végül csak egyszerűen. Valóban nem aggasztja, mindössze igen erős visszatartó erő, hogy belemenjen bármibe is.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854671#post854671][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.19. 13:59[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Bólogat, éppen csak, de bólogat elgondolkodva, közben pedig leginkább a hideg érintésre figyel az arcán. Még ha nem is vigyázna magára, az is az ő döntése lenne csak, és ő viselné a következményeket, de az utóbbi időben fontos lett, hogy azért lehetőleg kerülje azokat a dolgokat, amelyek köztudottan meglehetősen negatív eredményekkel tudnak járni.
- Csak... - válaszolja kurtán, némileg már dacosan, aztán pillanatnyi csendet követően hatalmasat sóhajt. Most mégsem akarja ezt játszani, pedig tudna egy szavas válaszokat adni, de annak mi értelme lenne. A nő tekintetét keresi. - Mert bármilyen nyálasan is hangzik, nem akarlak elveszíteni - adja meg a választ végül. Az emberi kapcsolatok nem erőssége alapvetően, többnyire másokról tudomást sem vesz, vagy ha igen, akkor sem alakít ki semmi mélyebbet. Még a nővérét is karnyújtásnyira próbálja tartani, és akkor ott volt Lilla, és most itt van Adelina, és egyszerre szeretné tartani magát a régi bevált szokásaihoz, és mégsem. Csak fogalma sincs, hogyan lehetne ez kivitelezhető is. Feltornázza magát ő is újra ülő helyzetbe, még mielőtt válaszolna bármire is a felszólításnak megfelelően. Lehunyja a szemét egy pillanatra és szusszan egyet, senki nem szólította így egy évtizede.
- Tudom, hogy ember vagyok, de az aggaszt jobban, hogy majdnem megharaptál vagy az, hogy egyszer meg fogok halni? - mondja ki a kérdést teljes egészében. Újabb sóhaj kíséretében hátradönti kicsit a fejét, mintha a mennyezet annyira érdekes lenne, de nem igazán azt figyeli, csupán a gondolatait próbálja összeszedni. - Nézd... - szólal meg újra kis idő elteltével, most már ismét a nőre szegezve világoskék tekintetét. - Én gondolkodtam rajta, és azért is választottam az ereklyekutatást, mert talán találok valamit, ami megoldás lehet. Nem tudom, bármit. Varázsló vagyok, képességkorlátozó varázstárgyak között töltöm a napjaimat, akár még ott is akadhat valami. Az animágia is eszembe jutott, csak nem tudom, milyen állat lennék, az nem elég, hogy eldöntöm én, hogy holló... azt nem mondom, hogy... nem állok készen rá, hogy lemondjak az álmaimról és a varázserőmről, és tudom, mivel járna, ha átváltoztatnál. Volt időm utánajárni a minisztériumban. Szinte biztosan elveszítenélek, de hadd próbáljak meg valami megoldást találni.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854676#post854676][b]Văduva Adelina - 2022.10.19. 15:35[/b][/url]

A hangjából kiérződő minden dacosság ellenére mosollyal ajkain várja a választ. Feje is oldalra billen kicsit, ahogy bátorítani próbálja: csak mondja ki, ami benne van, minden sokkal egyszerűbb akkor. Valahol mélyen ugyan valami hasonló válaszra számít, mégis meglepi, de ami végül hangos nevetésre készteti az a megfogalmazás. Torkot köszörülve próbálja moderálni magát, majd pillant vissza a férfire.
- Bármilyen nyálasan is hangzik, én sem szeretnélek elveszteni - feleli mosolygós hangon. Tudja, hogy neki sokkal egyszerűbb ezeket a szavakat kimondani, mint az előtte ülőnek talán valaha lesz. Nem zavarja. Egyáltalán nem. Az elején különös volt, de hozzászokott az egy szavas válaszokhoz, aztán mire feleszmélt volna, a férfi magától mesélt mindent. Kérés és erőltetés nélkül nyílt meg neki, ő pedig hagyta. Nem mérte fel annak kockázatát, hogy esetleg érzelmek alakulnak ki köztük, annak ellenére, mennyire fél tőle.
Megvárja, míg helyezkedik, majd lesütött tekintettel, szomorúan mosolyodik el a kérdésen. Nem sietős mozdulattal tűri hátra éjfekete tincsét, amely előre esik. Megvárja, míg a másik befejezi, halott szíve dobbanna ebben az esetben hatalmasat, mikor kiderül, miért választotta az ereklyekutatást. Hátha van valami...
- Egyik sem - csóválja meg fejét, az előbbi mosolynak már nyoma sincs. Suttogja maga elé a szavakat, mert tudja, hogy ki kell mondania. Máshogy soha nem érthetné meg, mitől fél a legjobban. - Az, hogy egy nap elvesztelek, vagy így, vagy úgy, de természetes. Addig a legjobb életet próbálnám neked adni, amit csak képes vagyok. Nem várom el tőled, hogy lemondj a halandó létről, hiszen az csodálatos dolog - pillant fel végül. - Attól féltem és félek is, hogy megöllek - mert hiábavaló minden próbálkozása, ha meglepik, ha éhes: akkor a ragadozó van benne, ami arra lett programozva, hogy öljön a túlélésért. - Ne mondj le a mindennapjaidról olyan miatt, ami lehetetlen. Nincs olyan ereklye, bűbáj vagy akár átok, ami segíthetne ezen. Azért csináld ezt, mert ezt szeretnéd - nehezedik térdére, ahogy előrébb dől és ismét két keze közé fogja arcát. - Ha átváltoztatnálak, engem likvidálnának valószínűleg, míg te meg lennél fosztva minden képességedtől és varázserőtől. Nem tehetem ezt veled - hüvelykujja mozdul, hogy végig simítson arcán. Fürkészi a már túlságosan jól ismert vonásokat, majd szusszan. Túl makacs... - Ha valóban ezt szeretnéd, akkor kutass. De ne merészelj bajba keveredni ez miatt - suhan át sötétség a tekintetén, ahogy közelebb hajol.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854688#post854688][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.19. 17:06[/b][/url]

Ohridszki-birtok, Románia

Hirtelen nem érti, mi az, ami olyan nevetséges abban, amit mondott. Talán az, hogy ő mond éppen ilyet? Tágra nyílik a szeme hirtelen, a válla megfeszül, a szíve pedig olyan hevesen kezd verni, mintha valami eltévedt madár lenne, ami kirepülni készül a mellkasából. Nem sikerül azonnal megnyugodni akkor sem, amikor Adelina végre megszólal, bár egy halvány mosoly azért megjelenik a szája szegletében. Kicsit lehajtja a fejét, igyekszik arra fókuszálni, hogy megnyugodjon. Hallotta a szavakat, eljutott az agyáig is, de éppen úgy a nevetés is, amit még mindig nem sikerült teljesen értelmeznie. Visszacseng a fülében. Figyelemelterelésnek is jó, hogy helyezkedik, öklére támaszkodva dől enyhén előre végül ültében, mielőtt végre felengedne a vállát eddig mereven tartó feszültség izmaiban. Meg is mozgatja futólag, hogy elfelejtse az emlékét is annak a pillanatnak, majd válaszol a kérdésre. A választ némán hallgatja, nem akarja félbeszakítani a nőt, mégsem bírja megállni, amikor a vámpír arról beszél, hogy likvidálnák, ha átváltoztatná.
- Tudom - suttogja maga elé, szinte alig hallani, de igenis utánajárt az elmúlt napokban a minisztériumban, lázasan keresgélt és kérdezgetett, de a válasz ugyanaz volt. Még ha ő akarná, kérné, akkor sem nézik jó szemmel, sőt. Annak pedig a legkevésbé sem lenne értelme, hogy éppen ezért veszítse el a nőt. Marad hát minden más, amire varázslat esetleg képes.
- Olyan lehetetlen ez az egész... - fakad ki végül, ismét dacosan, mint egy gyerek. Szusszan egyet, baljával pedig beletúr a hajába, bele is markol, mielőtt a tarkójára simítaná a tenyerét nagyon is tanácstalanul. - Én nem félek attól, hogy megharapsz. Tudom, hogy megtehetnéd, de bízom benne, hogy nem fogod, csak ne menjek az erdőbe, amikor vadászol... és ne lepjelek meg, mint legutóbb. Vagy van más is, amit kihagyok? - kérdezi. - Felvettem a vámpírológiát is, de még messze vagyok attól, hogy minden kérdésre tudjam a választ.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854732#post854732][b]Văduva Adelina - 2022.10.19. 22:57[/b][/url]

Nevetésének csillapodásával, majd miután sikerült kinyögnie, amit ő is szeretne mondani, azonnal Vladislav kezére fog. - Bocsáss meg, csak a megfogalmazás - érinti meg arcát, hogy rá figyeljen és végre ne legyen ennyire görcsben minden izma a feszültségtől. - Nem téged és a mondandódat nevettem ki, hiszen ugyanígy érzek - mosolyodik el.
És bárcsak elmondhatná, hogy a mosolyt tudja tartani minden áron, bármi is legyen a kettejük közti téma, annak érdekében, hogy neki megkönnyítse, de sajnos nem igaz. A következő kérdéssel és fejtegetéssel hervad le arcáról. Tudja, nincs más választása, mint elmondani a valóságot. Mi van akkor, ha átváltoztatja? Nem csak vele mi történne, mert az nem is olyan fontos, hanem a férfivel. Elvesztene mindent, ami számára olyan fontos. A suttogott szó is arra enged következtetni, érti milyen következményekkel járna.
Kezeit húzza vissza, ahogy a másik kifakad. Értetlen nézi egy pillanatig, majd nyer értelmet a hirtelen reakció. Fejét ingatja meg. - Kedvesem - fogja hideg kezei közé az övét. - Nem azzal van a baj, hogy megharaplak - szorít rá kicsit ujjaira, míg fejét hajtja le. - Hanem azzal, hogyha nem tudok leállni - harap alsó ajkába, majd engedi el a kezét és áll fel. Kecsesen kerüli ki Lucifert, mint aki a föld felett lebeg pár milliméterrel, és áll meg az ablaknál.
Muszáj lesz neki elmondani. Olyan sok kérdést megválaszolhatna neki ezzel az egyetlen történettel, értetlensége is szertefoszlana, és talán könnyebben képes lenne megérteni: nem a harapással van a probléma, hanem a saját kontrolljával. Nem bízik magában, és mindegy mennyi erőt ad neki az, hogy ő ennyire bízik benne. Nem tudhatja, hogy elég-e.
- Az átváltozásom legelején embervérrel táplálkoztam. Hasan megtanított a mérsékletességre, amit sikerült tartanom egy ideig, csak akkor még nem tudtuk azt, ami mára már biztos - dönti a hideg falnak vállát, kicsit válla felett néz rá. - Hajlamos vagyok ráfüggni egyetlen ember vérére. Olyan ez, mint az embereknél a kokain. Az átváltozásomkor megöltem négy embert, utána ki tudja mennyit majdnem, mikor Hasan rájött, mi a probléma: hiába vagyok ráfüggve, nem tudok leállni, mert az extázis, ami akkor hatalmába kerít, leírhatatlan. Ezért vagyok vegetáriánus - ellöki magát a faltól, ismét elé helyezkedik az ágyon. - Ha nem lennék... ilyen, nem lenne probléma, hogy megharaplak. De így hatalmas veszélynek tennélek ki, azt pedig nem tudnám elviselni - gondolkodás nélkül dől előrébb és hajtja fejét a férfi ölébe.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=854756#post854756][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.10.20. 12:18[/b][/url]

Sikerült a frászt hozni rá, pedig amúgy azért ő nem éppen egy ijedős természet. A nevetés mégis olyan ponton érinti, mint amilyen Akhillésznek lehetett a sarka, így meglehetősen ritka reakciót sikerül kiváltani belőle. Nem egyszerűen zavarba jön, hanem teljesen befeszül, mint aki most szeretne visszazárkózni a kis tornyába, ahonnan nem is tudja, miért merészkedett ki. Szerencsére a folytatás nem indokolja ezt a lépést, a szavak ugyan lassan érnek célba, a nő érintése annál kicsit hamarabb. Így is kell még egy kis idő, mire felengednek az izmai és megnyugszik. Megrázza a fejét kicsit, mintha a nevetés visszhangjától akarna szabadulni, és elmosolyodik végre. A mosoly azonban ma ritka tüneménynek bizonyul, mert valahogy folyton olyan témák kerülnek elő, amelyek nem kifejezetten kellemes kis esti csevejnek szolgáltatnak biztos alapot. Mégis muszáj beszélni róluk, legalább most az egyszer, ezt határozottan tudja. Persze azzal is tisztában van többé-kevésbé, hogy egyébként tényleg a lehetetlent szeretné, mint ahogy azt szóvá is teszi éppen kissé dacosan, ám az a még dacosabb döntés is megszületett már a fejében, hogy addig keresgél, amíg talál valami megoldást. Ha pedig valamit eldöntött, kifejezetten makacsul képes ahhoz ragaszkodni a végletekig is. Tekintete követi a nőt, amikor ő az ablakhoz sétál, némán hallgatja végig a mondandóját, majd újra megrázza a fejét. Elgondolkodik aztán a hallottakon, megsimogatva közben a nő haját, ha már ő az ölébe hajtotta a fejét.
- Ezzel ráérünk akkor foglalkozni, ha egyszer megharapnál, nem gondolod? Értem, amit mondasz, de legutóbb… megtehetted volna, megharaphattál volna, és nem tetted. Mi van akkor, ha hagyom… te tudod jobban, mikor uralod és mikor kérnéd inkább, hogy maradjak távol az erdőtől is. Ehhez eddig is alkalmazkodtam - ezen a ponton ez már alkudozás, és az utolsó értelmes ötlete.  

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=855667#post855667][b]Văduva Adelina - 2022.11.02. 18:37[/b][/url]

Vladislav lenne az utolsó ember, akit ki szeretne nevetni, mégsem tud megállj parancsolni magának, és az feltör belőle. És bár utána megragadja a lehetőséget, hogy kimagyarázza magát, úgy érzi, nem elég. Nem tudja mit tehetne, így ismét gondolkodás nélkül cselekszik: fejét hajtja az ölébe. Ha máshogy nem is, de legalább ruhán keresztül érezheti bőre melegét a férfinak, ami mindig csak megnyugtatja.
Halvány mosollyal nyúl fel végül a férfi mondandója végén, ujjpercei érintik óvatosan a meleg és puha bőrt.
- Te olyan kedves teremtés vagy - cirógat is rá arcbőrére, majd engedi vissza kezét hasára, hogy felüljön törökülésbe és szembe helyezkedjen vele. Feje billen félre, ahogy igen látványosan méri végig - mint ragadozó a prédáját -, majd mosolyodik el szélesen.
- Hunyd be a szemed, kedvesem - helyezkedik kicsit ültében, és halott szíve ebben a pillanatban kezdene el nagyon hevesen verni. Nem tudja miért cselekszi, azt sem tudja egyáltalán miért jutott eszébe, de önző módon, szeretné még egyszer megtapasztalni az érzést, amit akkor. Ha eleget tesz a kérésnek, ő közelebb hajol, hideg mutatóujja behajlítva siklik álla alá, hogy minimálisan feljebb emelje a fejét - lesandít ajkaira, és ahogy közeledik feléjük, párhuzamosan hunyja le szemeit ő is, és csókolja meg. Óvatosan, mintha csak kérdezné, hogy egyáltalán szabad-e.
Még mindig nem tudja miért, csak annyit tud, ismét érezni akarja azt, amit akkor. Nem a hevességet, nem a fülében zubogó emberi vér hangját, hanem a szeretetet és odaadást, amit az az egyetlen csók adott neki.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=855677#post855677][b]Ohridszki-Füst Álmos - 2022.11.02. 19:58[/b][/url]

Leginkább kétségbeesettnek érzi magát, és ez az érzés minden egyes pillanattal erősebb lesz. A feszültség ismét rátelepszik a vállára, miközben ujjait görcsösen fúrja a takaróba, és szemöldökét enyhén összeráncolva pillant a nőre. Nem igazán tudja hová tenni, miért nevezi őt kedvesnek. Ez nem egy olyan jelző, amit hozzá társítana bárki is, és fogalma sincs, mire számítson. Nem lát a jövőbe, az az anyja képessége volt. Neki az álmok jutottak, és valahol ez a pillanat is olyan, mintha álom lenne, hiába tudja, hogy egyébként ébren van. A kérésnek nem azonnal tesz eleget, még másodpercekig a nő szemébe bámul, mielőtt engedelmesen lehunyná a szemét. Már felajánlotta a legutolsó ötletét is, nincs több. Talán még itt megkérdezhetné, nincs-e valami, az ő számára is hasznosnak bizonyuló kiskapu a világnak ebben a különös csücskében, amit Erdélynek hívnak, ahol évezredes kultúrája van az együttélésnek, nem csak népek, de fajok tekintetében is. A gondolat fonalát azonban elveszíti, amikor Adelina óvatosan megcsókolja. Szinte már megkönnyebbülten szusszan, elengedve minden gondolatot, ami még a fejében kavargott, és ajkára akaratlanul is mosoly kúszik, ahogy visszacsókol. Keze vakon is megtalálja a nő arcát, ujjai utat találnak sötét tincsei közé - hányszor csavarta már őket ujjára játékként, miközben beszélgettek - és ebben az örökkévalóságnak tűnő percben ott van kicsit minden együtt töltött éjszaka, minden megosztott titok, minden elhangzott szó. Nehezen engedi el, préda létére talán most ő volt kiéhezettebb. Homlokát Adelina homlokának támasztja, tenyerét az arcára simítva. Meg fogja találni a megoldást, mert meg akarja találni.
- Maradsz? Bár ha sétálni lenne kedved... - szólal meg végül, miután csókot nyomott a nő homlokára, de nem fejezi be a mondatot. A ki nem mondott folytatás azonban ott lebeg közöttük. Ez az ő szobája, az ő területe, innen nem lehet hazaküldeni, mint múltkor a Macskabagoly utcából, de szívesen adja meg ezt a lehetőséget is. Kissé oldalra dönti a fejét közben, és egy vers szövegét próbálja felidézni gondolatban éjszakáról és egy fekete tekintetről, amely most a nőről egyébként félig-meddig eszébe jutott.

[url=https://bagolyko.varazslat.net/index.php?p=forum&sp=tpage&topic=979&post=855680#post855680][b]Văduva Adelina - 2022.11.02. 20:33[/b][/url]

Ilyenkor sajnálja csak igazán, hogy azokat az érzéseket, amiket egy csók vált ki emberekből, ő nem tapasztalhatja meg soha többet. Tudja, mit kell éreznie, igazából érzi is, de valószínűleg ez csak placebohatás, hiszen idegvégződések híján, aligha érez bármit is. De azt érzi, ahogy belemosolyog a csókba, és ez őt is arra készteti, hogy ajka ívesen mozduljon felfelé - annak ellenére, hogy most nem olyan visszafogott, mint azt eddig bárki hihetné is Álmosról. Álla alá csúsztatott ujja siklik a férfi nyakára, majd tarkójára, és mikor elválnak, nem hajlandó megmozdulni, szemeit is lehunyva tartva marad ugyanúgy.
Ugyanúgy mosolyog, mikor elhangzik a kérdés, végül a lehetőség. Lassan csóválja meg a fejét. - Maradok, de most nincs kedvem sétálni - maradna így inkább örökre, ami az ő esetében szó szerint értendő. Szemeit résnyire nyitja ki, maguk közé pillant csak, majd mosolyodik el szélesebben. Lassan mozdul, felnéz, gyors csókot lehel a férfi ajkaira. - De neked aludnod kellene, nem gondolod? - hiszen ő legyen most bármennyire is éber, nem tudja, az elmúlt napokban a másik mennyit aludt. Vagy hogyan? Egyáltalán aludt-e valamennyit, még ha csak keveset is? Valószínűleg, hiszen az álmok nyomot hagytak rajta, de az nem jelenti, hogy pihentető is volt, és ez valamennyire az ő hibája. Ha akkor és ott nem úgy viselkedik vele, mint ahogy tette, akkor megúszta volna sérülések nélkül.
Halkan szusszanva dől előrébb, homloka koccan vállának.
- Ha felébredsz, akkor is itt leszek.