BK Fórum - Európa

Oldalak: [1] Le

| Téma száljai | Szál kezdő | Témaleírás

Nikolai Weißling
INAKTÍV

Csárdavezető
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 2171

Írta: 2019. október 30. 21:06

Kishúgom
kiruccanáson Velencében

Miért ne ugorhatnánk el csak úgy egy másik országba? Miért ne ebédelhetnének az Eiffel-toronyban és utána miért ne úszhatnának a Fekete-tengerben? Utóbbit nem csinálták, helyette Velencében sétálnak Emmával. Átkarolja húga vállát és lelkesen mesél neki olyan általános sztorikat az életéből, melyeknek semmi köze ahhoz a részhez, amiről neki nem kell tudnia.
- És akkor Csizma odaugrott a macskához, kirántotta Noah alól a széket és ott ült a földön megdöbbenve. Látnod kellett volna - fejezi be a történetet.
Vigyorogva néz le a nővé cseperedett húgára. Még mindig egy kislányt lát, sosem fog ez változni. Az a törékeny madárka, aki mindig is volt.
Ma valami újítást akar. Valamit, amivel még közelebb kerülnek egymáshoz. Egy nap nem elég, az egész éjszakát, az összes titkát akarja. Megáll az utca kellős közepén, körbenézve veszi csak észre, hogy besötétedett, a fények a boltokból, vendéglátókból jönnek.
- Van kedved meginni a kedvenc tesóddal egy pohárkával? - szemöldökét vonogatja.
Nemleges választ nem fogad el, már húzza is a lányt magával a legközelebbi pubhoz. Kintről hívogató és ahogy belépnek, egy furcsa, de jó légkör fogadja őket. A pultos lány mosolyogva köszönti őket és már azelőtt welcome drinkket helyez a pultra, mielőtt leülnének.


	Hozzászólásai ebben a témában

- De a szövetséges sose árt.
- Abban nem sok köszönet van. Én azt vallom, hogy amit akarok azt egyedül szerzem meg.

Emma Renae Weißling
KARANTÉN

Kismadár 2.1
offline
RPG hsz: 95
Összes hsz: 870

Írta: 2019. november 1. 18:04

| Link

Valahol Velencében

Emlékszem, úgy nevettem azon a napon, hogy a könnyeim is kicsordultak. Arra viszont már nem, hogy tudtam-e korábban, hogy boldogságában, felszabadultságában is képes az ember könnyeket hullajtani. Úgy éreztem magam, mintha egy színpadon álltam volna és minden tekintet csakis engem figyelne. És tapsolnak. Mindenki tapsol és mosolyog. Nem értettem miért andalgunk a Szajna partján, majd miért dőlünk el a fűben a Eiffel-torony előtt. De nem is érdekelt. Csak nevettem és a könnyeimet törölgettem.
Különlegesnek éreztem magam.
Ott és akkor olyan egyszerű volt minden. Egyszerű volt nevetni, egyszerű volt hétköznapi történeteket mesélni a hétköznapi történetek után. És egyszerű volt nem szólni az iskoláról, a csárdáról, a levelekről...
Egyszerű volt és különleges.
Olyan furcsa volt túlcsordulni az aznapi élményektől, nehéz volt lépést tartani Nikoval, de mégis, olyan jó érzés volt megosztani vele mindezt. Egy pillanatra csupán, de eszembe jutott a Szanatórium, az egyhangúság és színtelenség, ami ott körbevett. Ahhoz képest Velencében is ordítottak a színek, felemeltek az illatok és a mellettünk elhaladók érthetetlen mondatfoszlányai.
- Tessék? Velem? De Niko, én még nem ittam... - Éreztem, ahogy elvörösödök zavaromban. Sokáig kellett gyógyszereket szednem még, miután kiengedtek, utána meg... igazából meg sem fordult a fejemben ilyesmi. De akkor és ott nem volt olyan, amit ne tettem volna meg szívesen. Olyan energiával telt voltam, mit már rég nem éreztem.
- Jó, menjünk. - Mosolyom még szélesebb lett és furcsa izgalom lett rajtam úrrá.
Mielőtt beléptünk volna a beszélgetésektől terhes helyiségbe, még vetettem egy pillantást az éjszakai városra. Ámulatba ejtettek a fények, a tükörképek. Emlékszem, egy kósza pillanatra megfordult a fejemben, hogy inkább a látványt és az érzéseket kéne megfesteni.
De mégis hívott az ismeretlen izgalom.
Végül tekintetemet előre szegezve léptem be a következő állomásunk helyszínére.


	Hozzászólásai ebben a témában

Nikolai Weißling
INAKTÍV

Csárdavezető
offline
RPG hsz: 304
Összes hsz: 2171

Írta: 2020. január 5. 21:04

| Link

Kishúgom
kiruccanáson Velencében

- Tudom. Épp ezért velem kell először - vigyorogva öleli magához a húgát.
Jól érzi magát, mint már nagyon rég. Nem is tudná megmondani, mikor volt ennyire a föld felett lebegős, minden hülyeséget megtevős. Az élet sok, a történés sok. Mindig van valami, amit ki kell heverni, aztán visszatér és arra már nincs idő, hogy a kiheverés után új életre keljen. Ez azonban most más és nem akarja, hogy vége legyen. Jó tudni, hogy Emma a közelében van, jól van és együtt is jól vannak.
Sugárzik belőle a magabiztosság és a büszkeség. Büszke arra, akinek a kezét fogva lép be a pubba. Bár sosem tartotta igaznak, azt mondják, le sem tagadhatnák, hogy testvérek. És ő a kedvenc testvére elé tolja az áttetsző italt, majd a pincérlánynak int. Kér hozzá még egy rövidet és egy-egy pohár sört, persze azt nem szeretné, hogy rosszul legyen a madárkája.
- A legszebb napunkra - emeli poharát a levegőbe.
Erre inni kell, aztán tarkóját átkarolva közelebb húzza magához. Puszit nyom a homlokára és úgy néz rá, hogy szavak nélkül is megértse, milyen boldoggá teszi a jelenlétével és azzal, hogy végre mosolyogni látja. Hogy őt látja és nem egy roncsot.
- Szólnod kell, ha rosszul vagy, oké? - mutatóujjával mutat rá, apja helyett apja most.


	Hozzászólásai ebben a témában

- De a szövetséges sose árt.
- Abban nem sok köszönet van. Én azt vallom, hogy amit akarok azt egyedül szerzem meg.

Európa

Oldalak: [1] Fel

| Téma száljai