Ophelia LaFonde

előzmények: Sikátor

A kastély foylosóin sietve lazít a szorításon, amivel a lány karját tartva ráncigálja őt előre. A portrék összesúgnak mögöttük, némelyikük meglátogatja szomszédja keretét, hogy jobban láthassa, mi történik. Viszik a Prefektust, ebből első osztályú pletyka lesz, méghozzá a rellonost, ejha, min kaphatták rajta őt?
Nem szólal meg, nem is néz a lányra egyáltalán, amíg az ajtajához érnek. Bűbájjal feloldja a zárat, taszít még egy utolsót Ophelián, hogy beküldje a szobába. Az ajtó zajos csattanással zárul mögöttük és hallatszik, amint ismét kattan a mágikus zár.
Ahogy elengedi a lányt, a béklyó is semmivé válik, szabaddá téve midkét, minden bizonnyal jócskán elzsibbadt kezét.
 - Ülj le.
Parancsolja tőle is idegen keménységgel a hangjában, egy újabb taszítással pedig irányba is állítja, ha esetleg nem ismerné föl, mi az a szék. A durvaság nőkkel szemben tőle teljesen idegen, szégyellnie kellene magát, ha nem ez lenne a helyzet, nos, ami. A lányka pálcáját forgatja és vizsgálgatja a kezében, miközben az asztala túloldalára sétál, majd le is dobja a papírokkal teli, szemetes felületre.
 - Teljesen nem vagy normális? Mit gondoltál, hogy nekiállsz kakaskodni? Komolyan szeretnéd, ha kicsinálnának vagy bezárnának? Hát semmit sem tanítanak nektek itt?!

Ophelia LaFonde

előzmények: Sikátor

A kastély foylosóin sietve lazít a szorításon, amivel a lány karját tartva ráncigálja őt előre. A portrék összesúgnak mögöttük, némelyikük meglátogatja szomszédja keretét, hogy jobban láthassa, mi történik. Viszik a Prefektust, ebből első osztályú pletyka lesz, méghozzá a rellonost, ejha, min kaphatták rajta őt?
Nem szólal meg, nem is néz a lányra egyáltalán, amíg az ajtajához érnek. Bűbájjal feloldja a zárat, taszít még egy utolsót Ophelián, hogy beküldje a szobába. Az ajtó zajos csattanással zárul mögöttük és hallatszik, amint ismét kattan a mágikus zár.
Ahogy elengedi a lányt, a béklyó is semmivé válik, szabaddá téve midkét, minden bizonnyal jócskán elzsibbadt kezét.
 - Ülj le.
Parancsolja tőle is idegen keménységgel a hangjában, egy újabb taszítással pedig irányba is állítja, ha esetleg nem ismerné föl, mi az a szék. A durvaság nőkkel szemben tőle teljesen idegen, szégyellnie kellene magát, ha nem ez lenne a helyzet, nos, ami. A lányka pálcáját forgatja és vizsgálgatja a kezében, miközben az asztala túloldalára sétál, majd le is dobja a papírokkal teli, szemetes felületre.
 - Teljesen nem vagy normális? Mit gondoltál, hogy nekiállsz kakaskodni? Komolyan szeretnéd, ha kicsinálnának vagy bezárnának? Hát semmit sem tanítanak nektek itt?!

Dwayne


- Fenyegetni én? Ugyan kérem...- legyintek is mellé, mert egy... annyi eszem van, hogy nem egy tanárt próbálok zsarolni, kettő, ha fenyegetőznék, nem így tenném. Keresztapám stratégiája marhára bevált. Én is előbb mutatnám meg neki azt, hogy mire számíthat, mint üres szavakat vágni a fejéhez.
És egy kicsit meg is mutatok belőle. Tény, nem vagyok már annyira védtelen, mint amikor először találkoztunk. A tekintetem se zavart, mert volt időm megszokni, hogy még én magam se tudom, mi lesz  a következő lépésem. Teljesen kiszámíthatatlan vagyok, épp ezért mások szerint veszélyes, de ezt mondjuk nem hiszem.
- Hűűű maga aztán tud bánni a nőkkel- még csak fel se szisszenek a váratlan támadás után. Ugyan, mit nekem némi szorítás. Nem vagyok finnyás, nem fogom elbőgni magam, csak mert valaki nem szépen beszél hozzám, sem akkor, ha fizikai erőszakot alkalmaz, bár ez még korántsem mondható annak, vagy csak az én mércém nem elég alacsony, hisz a testem nem egy heg fedi, azokat meg nem én aggattam magamra, puszta unaloműzésképp.
Egyszer próbálom meg kirántani magam, de mivel az se mondható sikeresnek, felhagyok vele, de csak azért, mert kíváncsi vagyok, mi lesz.
- Azt lesheti- sziszegem, mert én akkor se mutatnám ki, hogy félek, ha tényleg így lenne, nem hogy megjátsszam magam.

Épp csak dúdolnom kéne a kellemes sétánk során, de elmosolyodok azon, milyen pletykák keringhetnek rólunk. Hát, legalább nem a kastélyból kifelé cipelnek így... legalább is nem most. Ez azért egy pozitívum.
- Minek néz engem? Esetleg, légy szíves, vagy kérlek? Fájna?- már pedig nekem ne parancsolgasson, nem az egyik ölebe vagyok. Már csak azért se ülök le, még a taszítás ellenére se, helyette inkább kihívón meredek rá.
- Kicsinálni? Azt már valaki megtette, sorry. Bezárni? Ameddig P... khm valakinek szüksége van rám, úgyse lennék sokáig ott. Egyéb variáció?- nézek rá cseppet unottan, miközben vázolom a tényeket. A kérdést, miszerint, végképp elment-e az eszem, simán figyelmen kívül hagyom, szerintem Warren magától is tudja a választ.
- Semmit, ami hasznomra válna. Nem hiszem, hogy meg tudnám védeni magam azzal, hogy szabványszerűen öntöm ki a teát- a hangom gúnyosabb már nem is lehetne. Ami érdekel, az nincs az órarendbe, ami meg benne van... talán három órán voltam bent? És akkor sokat mondok, mégis le tudok vizsgázni.

Ophelia LaFonde

 - Fogd már be a szád!
Ordít rá elvesztve minden maradék türelmét. A bagoly, aki eddig békésen szendergett az ablak melletti ülőrúdon, riadt rikácsolással a szárnyát kezdi csapkodni. Kedve lenne fejbe koppintani ezt az értetlen kicsi lányt, aki azt hiszi, övé a világ.
Mégsem tesz semmi ilyesmit, nem is tehet. Mindenesetre a lány pálcájával a kezében támaszkodik az asztalára, hogy alkalomadtán elnémítsa Opheliát, ha még ennél is idegesítőbb lenne. Sosem tanult pedagógusnak, így sejtelme sincs, milyen fegyelmező eszközök vannak a kezében. Azt pedig, hogy milyen hangnemben beszélhet a diákokkal, szintén nem tudhatja.
 - Ennyire idiótának nézel? És erre mégis, mégis itt vitatkozol egy aurorral! Én pedig majd védjem meg a s***ed, hogy ha azok kinn szét akarnak kapni, mi?! Barom, barom idiótákkal vagyok körülvéve.
Egyszerre zúdít rá mindent, összefüggéstelenül, nem igazán hagyja szóhoz jutni közben. Igazán közel jár ahhoz, hogy zipzárat bűvöjön a szájára.
 - Szerinted nem tudom, mekkora sz*rban vagy? - kicsit halkít a hangján, mindössze annyit, hogy legalább az a bolond madár nyugton maradjon végre - Nem én vagyok az, akinek vissza kellene feleselned, szóval kuss és ülj le.

Dwayne

- Egyáltalán mit keres emberek között, ha bánni se tud velük? Azt hiszi, én vagyok itt a legnehezebb eset? Hát baromira téved. Javaslom menjen vissza az őserdőbe, ott még talán hallgatnak is magára- csattanok már fel én is, mert valahogy nehezen viselem az ordibálást, elszoktam tőle, holott volt mikor mást se hallottam. Hát igen, a jót túlságosan hamar meg lehet szokni, aztán jön a nyakleves.
Szemeim megvillannak, jelezve, vagy a tanárnak kéne lenyugodnia, vagy hagynia kéne, hogy én nyugodjak le, mert ez így nagyon durván elfajulhat. Isten legyen rá a tanúm, most fordul meg először a fejemben, hogy bemossak egy jókorát egy aurornak.
- Túl sokat képzel magáról. Az aurorok is emberek, nem?- hát akkor játszunk így, nem vagyok híve a türtőztetésnek. Nem is tudom sokáig tartani magam, és igen, iszonyatosan nagy a szám ,amit egyszer még nagyon meg fogok bánni, de jelenleg... tojok rá.
- Nekem aztán semmim ne védje, nincs szükségem magára, gyakorolja az önzetlenséget máson- sziszegem neki, mert megint csak visszatérünk a régi témához. Emlékszem, anno ugyanitt, ugyanezt vágtam a fejéhez, még ha nem is ezekkel a szavakkal.
Aztán egy pillanat alatt kerekedik el a szemem, és akad bennem a szó. Már.már tátott szájjal bámulok Warrenre, mert honnan a francból tudhatná? Aztán rendezem a vonásaim, az arcom megkeményedik.
- Az az Én dolgom. Maradjon ki belőle- sose hallott nyugodtsággal csengenek a szavak. Igen, tisztában vagyok vele, hogy szorul a nyakam körül a hurok, ennek ellenére se kell senki segítsége, főleg nem az övé.... majd... megoldom valahogy.

Ophelia LaFonde

Valakire rá kellett borítani minden mai feszültségét, bár tudja ő is, ha nem kiabálna vele, talán többre menne. Így mégis annyira egyszerű és kézenfekvő. Ahol ő felnőtt, nem voltak hívei a higgadt tárgyalásnak: ha egy gyerek rendetlen volt, az atyai pofon oldotta meg a helyzetet. Lám, ő mégis felnőtt és hozzávetőleg normális emberré is vált.
Látja, hogy így nem megy semmire. Túlságosan kemény buksival van dolga, nehéz meglékelni, mint egy éretlen kókuszdiót.
 - Annyira a te dolgod, amennyire az enyém. A munkámat végzem, maradhatnál te is a saját helyeden. Te csak egy kislány vagy. Ne hidd, hogy ezt segítség nélkül túlélheted.
Tudja? Sejti. Eleget hallott ahhoz, hogy körvonalasan tudhassa, mibe is keveredett a kis pincelakó. A kastélynak mindenhol vannak szemei és fülei, Bogolyfalva pedig az elhintett pletykák folyama. Ő nem azért van itt, hogy szemellenzővel járjon. Ha elfajulnak a dolgok, mindenképp be kell avatkoznia.
 - Könnyelmű vagy. Egy céltábla. Nagyobb betűkkel nem is viríthatna rajtad, hogy kikkel cimborálsz. Pattogsz, mint egy hülye gyerek, szerinted mégis hová fog ez vezetni? Ülj le végre és meséld el szépen, hogy szerinted milyen életkilátásaid vannak.
Hangja jóval higgadtabb, bár továbbra is sürgető. Ő maga helyet foglal, a lány pálcájával ütemesen kopogtatva az asztalt. Nyugalom. Innen úgysem jut ki, amíg ő úgy nem dönt.

Dwayne

- Nem, a te dolgod az, hogy bevágd azokat a dögöket egy cellába, és láthatólag marhára nem végzed jól- nehogy már hőst kezdjen játszani. Ha ők tényleg azt tennék, mai a dolguk, nem kéne az ilyesmitől tartani, ugyebár.
- És marhára nem vagyok kislány. Egy kislánynak a legnagyobb problémája az, hogy melyik babával játsszon, nem az, hogyan mentse az életét- szögezem le, hogy azért lényegi különbség van  a kettő között. Nekem még csak babám se volt, ellenben, nagyobb fájdalomküszöbbel rendelkezem, mint háztársaim bármelyike. Nézzek az élet jobbik oldalát, vagy mi a fene.
- Látom nem fogod fel. Hogy segíthetnél? Ha csak a keresztapám fülébe jut, hogy egy aurorral fecsegek, még azelőtt kapnék egy Cruciot, mielőtt kinyöghetném, sajnálom- csóválom meg a fejem. Még ha hagynám is, hogy engem pátyolgasson se tehetne sok mindent, csak rontana a helyzetemen, amire meg végképp nincs szükségem. Belegondolva, tényleg nem túl fényesek a kilátásaim, de eddig minden okés, leszámítva a tényt, hogy undorodok magamtól, de azzal könnyen megbarátkozok. Az se jut el a tudatomig, hogy átváltottam tegeződésbe, ki foglalkozik az ilyesmivel, gyanítom, Warren se sznob annyira.
- Amíg velük cimborálok, élhetek, legrosszabb esetben bekasztliznak... ilyen egyszerű- nincs mit ezen magyarázni, két rossz közül a kevésbé rosszat választottam. Más nem ezt tenné a helyemben? Eleget küzdöttem már ellene, belefáradtam, ennyi. Jó ez így, leszámítva egykét necces helyzetet, még ott a tudat, hogy esetleg a negyediket is kijárhatom. ha ez a buzgómócsing itt velem szemben, nem készül rajtam fitogtatni a hős komplexusát.

Ophelia LaFonde

A zsebébe nyúl, egy doboz cigarettát vesz elő, majd higgadtan rágyújt. Hagyja, hogy a lány kedvére kidühönghesse magát, addig a plafon felé kavargó füstöt szemléli. Végül leteszi Ophelia pálcáját maga elé.
 - Ha a keresztapád fülébe jut, hogy ilyen felelőtlen vagy, akkor sem élsz tovább. Kár lenne érted, mert különben nem vagy annyira hülye - kifújja a füstöt, tessék, vele lehet emberi hangnemben is beszélni, amíg nem piszkálgatják az önbecsülését feleslegesen - Szerinted mondjuk... a Sötét Nagyúr tanárokat fenyegetett pályafutásának kezdetén? Szerinted éjszaka sikátorokban mászkált és lopott áruval seftelt?
Morbid példa, de valószínűleg más nem hat erre a lánykára, hogy végre észhez térhessen.
 - Ha magadra hívod a figyelmet, veszélyt jelentesz rájuk és kicsinálnak, szívfájdalom nélkül. És nem én vagyok az egyetlen, aki felfigyelt. Tudatlan vagy még, fecsegsz össze-vissza, szerinted szükségük lesz így rád?
Határozottan van benne logika, amit mond. Ezt Ophelia sem tagadhatja, vagyis, tagadhatja épp, de fölösleges. A dobozt piszkálgatja az asztalon, a lányra sandítva felé tolja, hátha ő is kér egyet. Ezek után ez a legkevesebb szabályszegés, amit egy tanár jelenlétében megtehet.
 - Amíg velük cimborálsz, élsz. De ha meghalnának, élhetnél még tovább. Szabadon.

Dwayne

- Felelőtlen? Már miért lennék felelőtlen?- kérdőn meredek Warrenre, mert fogalmam sincs, ezt honnan szedte. Én igyekszem óvatosan csinálni ezt, hülyeség, de a kicsapástól azért egy fokkal jobban tartok, ne kérdezzétek meg, miért.
- Nem vagyok annyira hülye? Ennél szebbet se mondtak még- sóhajtok fel teátrálisan, persze csakis a szarkazmus tetteti ezt velem. Mondjuk sejtem, hogy Warrentől ez már egy bók, de valamiért nem én lennék, ha nem így kezelném.
- Ki az a Sötét Nagyúr?- torpanok meg, és ülök le a tanárral szembe. Sikerült az érdeklődés enyhe csíráját elültetnie bennem, ez a tekintetemen is látszik. Még sose hallottam ezt a nevet, mégis sejtem, nem egy tündérmese vár rám, feltéve, ha a velem szemben ülő alak, nem makacsolja meg magát, és kielégíti eme tudásszomjam.
- Sajnálom, szinte biztos, hogy itt nincs, hogyan ne vond magadra a figyelmet kurzus- húzom el a szám, persze mindennemű gúnyt bevetve. Mondtam már, hogy a gondolkodás nem az a cselekvés, amit én önszeretettel teszek, így talán egy kicsit, egy nagyon kicsit igaza van abban, hogy nem valami jól csinálom.
- Pazar, ennyit a magánéletről- dőlök hátra, és talán a düh miatt veszek ki egy szál cigit, és gyújtom meg azt. Azon fent sem akadok, hogy épp egy tanárral szegek szabályt, sokat megszegtem már, ez már nem oszt, nem szoroz.
- Nos, a jelek szerint igen. Pierrenek nagyon fekszik a lehetőség, hogy lesz egy illúziómágusa... feltéve, ha életben hagy addig, míg rendesen elsajátítom azt- igen, az a fránya feltéve, meg a fránya de, milyen lenne az élet ezek nélkül a szavak nélkül?
- Eszméletlen ötlet, miért is nem jutott eszembe? A bökkenő csak az, hogy vélhetőleg már azelőtt én húznám a rövidebbet, mielőtt rágondolnék- a hangom halk, mert egy hónap alatt a második auror beszél itt nekem az ölésről. Hát, valahogy nem ez az ő dolguk, nem?
- Oké, tudod, szép hogy így szembesítesz a nyilvánvalóval, és marha jól esik erről beszélni meg minden, de kinyöghetnéd, mire akarsz kilyukadni- mert nekem senki ne mondja azt, hogy az éjszaka közepén, az ilyen kedélyes fecsegések mindenféle hátsószándék nélkül esnek meg.

Ophelia LaFonde

Tekintete ismét az ég felé fordul, elhúzza a száját. Talán a Mindenhatóhoz imádkozik türelemért, aminek jócskán fogytán van. Nem kellett volna belekeverednie ebbe, de parancsba kapta, hogy rázza meg ezt a kicsi lányt, mármint, ami a viselkedését illeti. Ha magánakcióra vetemedne, az egyáltalán nem így nézne ki.
 - Nem fogok történelemórát tartani neked most.
Feleli hűvösen. A szálat elnyomja az asztal lapján.
 - Nekem csak annyi a dolgom, hogy élj - folytatja higgadtan, átváltva szájbarágó hangnemre, hiszen minden jel arra mutat, lassú észjárású delikvenssel áldotta meg az Ég - neked annyi, hogy éld a pici életed, de végre anélkül, hogy a homlokodra lenne tetoválva, amit csinálsz. Nekem teljesen mindegy, hová lógsz ki éjszaka, az már nem az én bajom, de ha idecsődíted az MMM marháit, az már az enyém lesz.
Hogy mit akar ez jelenteni? Kis gondolkodással Ophelia is rájöhet, hogy nem Dwayne egy személyes keresztes háborúja ez. Ő parancsokat kap, jelen helyzetben, hogy fedezze ezt a kis rosszaságot, az ügy többi részének kezelése már nem az ő hatáskörébe tartozik. Ahogy nem is az itteni aurorparancsnokság ellustult állományára - na nem is kellene több, mint hogy szagot fogjanak és pattogni kezdjenek ők is.
 - Valamiért páran még mindig elhiszik, hogy nem önszántadból teszed ezeket a dolgokat - folytatja némi töprengés után. Ezt már nem szabadna elmondania neki pedig - Szóval tény is úgy, mintha nem lennél marha büszke erre. Persze ha így van, akkor még most szólj és megkönnyíthetjük egymás dolgát. Nos?

Dwayne

És én még azt hittem, Olivérérrel nehéz egy légtérben lenni, persze mert azóta elfelejtettem, van nekünk egy tünemény aurorunk is. Igazából azt se tudom megjósolni, melyikünk fog előbb robbanni. A kipattanó szikrák már-már látszanak, mindketten a tűréshatárainkat feszegetjük már, ami nem éppen a legjobb eset.
- Tanár vagy, az a dolgod, hogy kielégíts a nebulók tudásszomját- vágom fejéhez a tényeket, hogy marha rosszul végzi a dolgát. Aurorság ide vagy oda, itt elsősorban tanárként üzemel, és így nem lesz a legjobb.
- Kezd elegem lenni abból, hogy bármit teszek, mindig a nyakamra küldenek. Azt kell hinnem, te intézed így a dolgokat- mert rajta kívül még senki nem vágta a fejemhez, hogy héj, én leszek a gardedámod. Vanda is felfogta, hogy nem kell engem pátyolgatni, némi időbe telt neki igaz, de a végeredmény a fontos, nem?
- Nem akarok én idecsődíteni senkit, tudniuk se szabadna róla- emelem fel a hangom, ahogy az öklöm az asztalba vágom. Na, igen, itt a bökkenő, olyan ügyesen kijátszottuk őket.... vagyis... ezek szerint csak azt hittük.
- És ha már tudnak, miért hagyták, hogy lopnom kelljen? Voltunk hárman abba a rohadt múzeumban, simán lekapcsolhattak volna- és ez az, amit soha nem fogok megérteni, és nem is akarom. Csak sodródom az árral, mást úgyse nagyon tudok tenni, tekintve, hogy egyik oldallal szemben se rúghatok labdába. Szívás gyengének lenni, én mondom.
- Nem, nem nyakalok be olykor imperiot, nem kényszerítenek, mondtam már, ha nem teszem, amit mondd, megöl- tárom szét a karom, mert nem tudom, ő hogy van vele, de számomra ez elég ösztönző tud lenni.
- És mégis hogy? Ők neveltek fel, miattuk vagyok olyan, amilyen...- világítom rá a tényre, hogy a viselkedésem már a legkevésbé írható az én számlámra. Eddig is tudtam, hogy nem teljesen normális, amit teszek, vagy mondok, tojtam is rá, és eztán is azt fogom tenni.

Ophelia LaFonde

Behunyja a szemét, hosszan sóhajt, fáradtan megdörzsöli a halántékát.
 - Elég nekem, hogy egy lányom van, nem kell kettő...
Nem fog elmagyarázni neki semmit. Látja, hogy ismét ugyanazokat a köröket futják, hiába próbálkozik erőszakos vagy apáskodó hangnemmel. Ilyenkor sajnálja, hogy nem ő nevelte fel a gyermekét, talán jobban szót értene ezekkel a hormontúltengéses kamaszokkal.
Csodálkozva nyitja ki a szemét, amikor a lányka ökle az asztalon koppan. Hohó, we are dealing with a badass over there. Ophelia pálcáját mindenesetre jobb tenyerével távolabb csúsztatja tőle, ha véletlenül átkozódni támadna kedve.
 - Nem én hagytam és nem is az én dolgom.
Ráhagyja, nem kell és nem is szabad mindent kiadnia ennek a potenciális elmeháborodottnak. Reméli, elég neki ez a válasz, ha nem, szívesen megtoldja néhány célravezető atyai pofonnal, lassan úgyis kiérdemli már. Nőket nem bánthat, erre emlékeztetnie kell magát, de Ophelia egyre inkább hasonlít dühös kis hólyagra a szemében, mint lányra.
 - Látom, ezzel most nem megyünk semmire - megvonja a vállát, a lány és saját pálcájával a kezében föláll. A fal mellett termetes, masszív láda áll, bűbájjal kinyitja, majd Ophelia pálcáját hanyagul beledobja a megannyi kacat tetejére. Lazán int egyet ismét, mire a súlyos lakatok ropogva-csattogva bezárulnak.
 - Pimasz viselkedésért büntetést kapsz. Holnap visszajössz ide, majd holnapután és utána... visszakapod a pálcádat, ha normális leszel.
Karba font kézzel áll vele szemben, részéről elfogyott minden türelme, de más eszköz épp most nincs a kezében.
 - Na takarodj aludni.

Dwayne

Sajnálom a szerencsétlent. Mondanám zsigerből, aztán a jobbik felem győz, hogy azért ilyet mégse kéne. Attól, hogy nekem rossz tapasztalataim vannak szülők terén, lehet még Warren mintaapa. Állítólag a saját gyerekeivel mindenki máshogy bánik, bár ezt alátámasztani nem tudom.
- Perfektül vagyok egyedül, nem kell senki- értek vele egyet. Elég Vanda nekem. Szerencsére ő nem az a tartsuk rajta a szemünk típus. Mostanság jobbára csak aludni járok haza, és egy szót se szól, nem kérdez, úgyis tudja, ha van valami, majd elmondom magamtól. Mégse tudom családtagként tekinteni, talán, mert nem tudom, hogy az milyen, vagy hogy működik, mindenesetre, látszólag tökéletesen elégedett azzal, amit nyújtani tudok neki.
- Akkor szakadj le erről az egészről, és rólam is. Mondd azt, hogy koholt dolog az egész, véletlenül botlottam beléjük és ennyi- vagy hazudjon, amit akar, de ne akarjon rávenni arra, hogy hagyjam, belemártsa magát az én dolgomba. Nem akarom, hogy bárkinek baja essen, főleg nem neki, mikor pár hivatalos dokumentumon kívül semmi köze hozzá.
Csak megrázom a fejem. Ha azt hiszi, azzal, hogy elveszi a pálcám, lelki traumát okoz, nagyon téved. Az illúziómágiához nincs szükség rá, és amúgy se használom, ami azt illeti. Azért mielőtt becsuknám magam mögött az ajtót, csak visszafordulok.
- Azt hiszed, jobb vagy különb vagy náluk, de nagyon tévedsz. Ugyanolyan sz*r alak vagy, mint ők- felteszem, nem ez a legszívélyesebb búcsú, mégis kikívánkozott belőlem.

---

Másnap

Egy pohár kávéval haladok Warren irodája felé. Sztoikus nyugalommal, mintha nem is ugrottunk volna majdnem egymás torkának. A hajam lófarokba kötve, a szemüvegem rajtam, ez jelzi azt, hogy szenteltem néhány percet a jegyzeteimnek. Persze nem vittem túlzásba, a vizsgák nehezén már túl vagyok, és két K-t is sikerült bezsebelnem, tényleg nem vagyok annyira hülye.
Másik kezembe a nyílvesszőt szorongatom, amit az erdőben lévő fák egyikéről sikerült leoperálnom, felteszem, a tanáré.
Kopogok párat, aztán ha nyílik az ajtó, már lengetem is meg a talált tárgyat.
- Visszakapod, ha én is a pálcám- mert ez már csak így megy. És le merném fogadni, azért annyira fontos neki a cucc, hogy visszakapjam az enyémet.

Ophelia LaFonde

Mindentől eltekintve ő nyugodtan aludt. A tegnapi semmivel sem volt több egy normális munkanapnál, mindössze azzal a különbséggel, hogy futni kellett hagynia a kis gonosztevőt.
Persze, apró ferdítések akadtak az előző napi eseményekben. Kezdve azzal, hogy lényegében sejtelme sincs pontosan mibe keveredett a lány, annyi információja van csak, ami keveset vele is megosztottak. Most már persze tisztában van pár dologgal, hogy a jelszínt megkaparászva igazán érdekes részletek lehetnek itt.
 - Nyitva.
Szól ki az ajtón fel sem pillantva. A kanapén fekszik, délelőtti tétlenkedés gyanánt a darts nyilakat élesítgeti, melyekkel unalmas szabadidejét szokta elviselhetőbbé tenni. A nyíló ajtóra fölnéz , hát nocsak, mégis eljött a lány, pedig tegnap este elég sértődötten távozott.
Tekintete elidőzik a nyílvesszőn, majd egy vállvonással visszatér a nyilakhoz.
 - Van belőlük vagy ezer. Megtarthatod szuvenírnek, ha szeretnéd.

Dwayne

Semmi kedvem nem volt amúgy eljönni, sőt úgy terveztem, hogy már csak azért is ignorálom a találkozást. Aztán eszembe jutott valami. Egyetlen kósza mondat a sok elhangzott közül, mégis ez vett rá arra, hogy bekopogjak azon az ajtón. Azt nem tudom, neki mennyi kedve van az egészhez, de hát.... ő hívott ide, nem?
- Nem kösz, nem sokat tudnék kezdeni vele- sétálok lassan az asztal felé, és lerakom a vesszőt. Kivételesen nem hagyom figyelmen kívül a tekintetet, ami végigkísér, így most a madárnak szentelem a figyelmem.
- Mindig ilyen csúnyán néz?- nézek Warrenre, miközben fejemmel a madár felé bökök. Aztán csak megemberelem magam, mert igenis akarok valamit. Csak úgy nem lennék ilyen tündér, erre vélhetőleg a másik is rájött, tekintve, hogy normális esetben minimum egy sértés már elhagyta volna a szám.
- Tegnap felvetetted, hogy azok akár meg is halhatnának.... Hogy gondoltad kivitelezni?- nézek rá komolyan, legalább ilyen jellegű választ várva. Egész este ezen rágódtam, mert tudniillik, legyek bármennyire is elfuserált, ölni nem tudnék, viszont, ha ezen múlik, hogy szabad legyek.... tényleg szabad... igen, tudom, akkor se érné meg, mégis csak egy másik ember élete, mai felett aztán nem rendelkezhetek, mégis megmaradt az a kósza gondolat. Ha lesz egy kis szerencsém, még azelőtt lebeszél róla, mielőtt elszánom magam. Ez lenne az etikus lépés, azt hiszem.

Ophelia LaFonde

 - Sosem tudhatod, mikor kell egy nyílvessző...
Dünnyögi maga elé unottan, miközben az apró tű élét többször végighúzza a fenőkésen. Hagyja, hadd érezze otthon magát a lány, akkor valószínűleg a későbbikben is higgadtabb lesz.
 - Jack? Ő egy tuskó. - néz a bagoly felé, aki, mintha értené a rágalmazást, felborzolja szürkésbarna tollait - Rég megsütöttem volna, de egy nyársra sem elég a nyavalyás.
Felül, az öléből összeszedi a nyilakat és ledobálj a kanapé mellé a padlóra. Egyáltalán nem rendszerető, a padló egyfajta nagy, alacsony polcként funkcionál, amin kisebb-nagyobb halmokban szinte megtalálható.
És végül. Ophelia megszólal, kimondja azt, amiért ilyen hosszú utat megtett a pincéből fölfelé. Dicséretes, hogy a tárgyra tér ahelyett, hogy kerülgetné a kérdést, mondjuk, nem is számított másra. Dwayne néhány fölösleges másodpercig mérlegeli az arcát, mielőtt bólintana.
  - Elmondhatok annyit, amennyit tudok, ha - bizony, ha, hiszen semmit sem adnak ingyen ugyebár - hajlandó vagy együttműködni és megbízni bennem. Engem nem érdekel, mit gondolsz rólam emberileg - leveszi a tekintetét a lányról, kényelmesen hátradől - de kötekedéssel nem megyünk semmire.

Dwayne

- Csak azért mondod, mert tudod használni. Én még a pálcámat se tudom- vonok vállat, mert ez az igazság. Mellesleg mindkettő nélkül perfektül megvagyok, így nem is érzem a hiányukat. Ráadásul egoista mód nagyon azon az elven vagyok, hogy az illúziómágiának sokkal több hasznát fogom venni, már ha elsajátítom anélkül, hogy bedilizek a tanulása közben.
- Ez furcsa, általában azért tartanak állatot, mert valamilyen szinten kötődnek hozzájuk- morfondírozok, és azon a véleményen vagyok, Warren legyen akármilyen fafejű is, tuti, hogy ha egy kicsit is, de kötődik Jackhez, különben a bagoly már nem itt ülne. Halványan mosolyodok el magamban, de úgy döntök, nem bocsátkozom részletekbe.
Inkább kinyögöm azt, amiért tulajdonképp itt vagyok. Talán azt várom, hogy majd azt mondja, sürgősen verjem ki a fejemből, már így is elég ostoba vagyok, és annyi buktatója van az egésznek, nem számolva azzal, hogy utána már én is sz*r alak leszek, tényleg. És ezért lepődök meg a válasz hallatán. A zavar pár pillanatig ki is ül az arcomra, mert komolyan nem erre számítottam, azt akarom, hogy beszéljen le róla, ne támogasson.
- Az együttműködés még oké, de a bizalom... Nekem az nem megy, Dwayne. Még abban se tudok megbízni, akibe tényleg szeretnék- a hangom halk, és a vesszőt kezdem az asztalon táncoltatni. Megint itt kötünk ki, és kísértetien hasonlít az egész egy régebbi beszélgetésemre Olivérrel. Hányszor ígértem, hányszor fogadtam meg...
- Serenben megbíztam... ő meghalt, azóta... nem megy és kész- vonok vállat, mert úgy érzem valami magyarázattal szolgálnom is kéne. Teszem hozzá, hogy az is haladás, hogy a volt HVH-ban sikerült. De ő rá is szolgált, hisz majdnem a halálomon voltam, mikor szó szerint beestem az irodájába.

Ophelia LaFonde

Homlokát ráncolva hallgatja a szavait. Tényleg jóval békésebb így a lány, talán tegnap sem kellett volna a végtagjai épségét kockáztatva felvonszolnia magával a kastélyba. De akkor arra volt szükség.
 - Nem arra kérlek, hogy hívj randira, hanem hogy ne köpj szembe. - felel könnyedén, hangja inkább szórakozott, mint sem sértő -  Ez megoldható?
Előbb-utóbb úgyis bíznia kell benne, de a saját önbecsülése sem szenved különösebb hiányt, ha a háta mögött, elalvás előtt akár a halálát kívánja a lány. Valószínűleg nem ő lenne az egyetlen.
 - Kérsz valamit? Inni?
Megpróbál barátságosabb lenni, így még efféle gáláns felajánlásokat is megengedhet magának. Dwayne valójában nem rossz ember, mi több, nem is kifejezetten magának való. Egyszerűn csak... van pár rossz napja, rossz hangulattal. Több, mint másoknak.

Dwayne

Nem vagyok én mindig idegbeteg, az már más kérdés, hogy egy pillanat alatt elő lehet hozni belőlem azt az állapotot. Tényleg nem tudom, Olivér hogy bírja velem, vagy egyáltalán, hogy tudja kezelni a szeszélyességem. A helyzeten az sem segít, hogy Dwayne is bővelkedik hangulatingadozásban. Érdekes egy kapcsolat lesz ez mindenesetre.
- Nem szokásom köpködni- biztosítom róla, ha egyszer arra vetemedik, hogy még valami kellemetlenséget aggat a nyakába, akkor nem én leszek az, aki keresztbe tesz neki. Azt azért sikerül felfognom, hogy neki se épp sétagalopp lesz, biztos meg fog szegni ő is egy tucat rá vonatkozó törvényt. Az, hogy én erre vetemedek, nem újdonság, abban sem vagyok biztos, hogy tettem már valami olyat, amit nem tilt valami.
- Kávét. Ma még nem jutottam hozzá- sóhajtok fel, és önkényesen döntöm el, leülhetek. Valahogy itt mindig elmaradnak a formaságok,  ami valamilyen szinten tetszik is, mert sose tartottam sokra a kötelező köröket.
- És hogy tervezed? Gondolom, nem lenne túl bölcs dolog ajtóstól rontani a házba- én meg csak egyszer követtem el valami hasonlót, azt is akkor, mikor az agyam ellepte a vörös köd, és valljuk be, az ésszerű gondolkodás se az én erősségem.
- Öltél már?- bukik ki belőlem a kérdés, bár egy részem tudja rá a választ, mégis az ő szájából akarom hallani ezt.

Ophelia LaFonde

 - Egy kávé lesz.
Ismétli meg fennhangon, mintha bolond módon magának beszélne. Nem mozdul, ettől függetlenítve nem ment még el az esze: hamarosan halk pukkanás hallatszik, parányi füstgomolyag kíséretével pedig a konyha egyik manója jelenik meg a szobában, fején egyensúlyozva a kért, forró italt.Ha pedig a lány elveszi és ízesíti kedvére, egy meghajlással köddé is válik.
Dwayne higgadtan várja meg ezt, csak aztán válaszol.
 - Nyugalom, neked nem kell bántanod semmit. Ha jól alakul, nekem sem.
Ideje lenne tisztázni ezeket a zavaros részleteket, így jobban feltornázza magát ültében, jelezve, komolyan beszél.
 - A Mágus-terrorelhárításnál dolgozom. Föntről kaptam az infót, hogy belekeveredtél valami... igazán rosszba. Annyit árultak el nekem, amit tudnom kell és elég ahhoz, hogy rajtad tartsam a szemem. Figyellek már egy ideje - vallja be vállrándítással, de ez nem lehet valami meglepő - és közbe kell lépnem, ha életveszélyben vagy. Vagy ha olyasmit teszel, ami... túlmegy bizonyos határokon. Én nem a nyomozáson dolgozom és nem én leszek az, aki elvégzi a piszkos munkát. Nem tudom, mennyire érthető ez az egész...
Kérdőn néz rá, töprengve figyeli egy ideig, majd más, egészen furcsa, sürgető hangnemben folytatja:
 - Valójában spiclit akarnak csinálni belőled. Hiszen téged könnyebb figyelni, gyerek vagy még és annyira naiv. Nem szabadna elmondanom neked ezeket a dolgokat, tudod...
Talán összefüggéstelen, amit mond, de mentségére legyen szólva, sosem gyakorolta el magában. Hogyan kell egy kislánynak fájdalommentesen tálalni a tényt, hogy a szövetségi aurorparancsnokság kísérleti egérkének használja, vagy olyasfajta csalinak, ami végül elvezeti a nagyobb halakhoz őket? Ha pedig megvannak, nos, bűntársként pedig a sorsa elég egyértelmű...
 - Ok nélkül sosem öltem még - felel végül a kérdésére egészen hűvösen.

Dwayne

Csak felvonom a szemöldököm, mert egészen addig nem értem a dolgot, míg a manó meg nem jelenik. El is felejtettem, hogy ők is dolgoznak a kastélyban, holott mikor idejöttem, naponta rúgtam velük össze a port. Azta de rég is volt már az, pedig csak harmadik éve vagyok itt, most mégis, mintha az egész többnek tűnne.
- Köszönöm- azért ezt illik megköszönni, még nekik is. A kávémat kevergetve kezdek el gondolkodni, igen a folyadék iszonyat sokat segít ebben.
- Ha. Kezd elegem lenni ebből a szóból- motyogom csak úgy magam elé, mert tényleg kiborító, hogy mindig ott van az a feltételes mód, de hát magamnak kerestem a bajt. Már akkor tudtam, hogy semmibe nem lehetek biztos, mikor belevágtam az egészbe, mégis fejjel futottam a falnak, mert ez vall rám. Tényleg iszonyat szerencsétlen vagyok.
- Nem vettem észre- nézek rá zavartan, mert azt határozottan tudom, hogy senki nem követett, leszámítva pár alkalmat. Hmmm, lehet Warren elől menekültem? Végül is, ez most lényegtelen.
Épp emelném a számhoz a bögrét, de a mozzanat megakad a tanár kifakadása közben. Kell pár pillanat, még fel is fogom a hallottakat.
- ... és biztos, hogy ők is ezért hagytak még életben. Nem vagyok még nagykorú...- ér el a felismerés, és gondolatban már le is keverek magamnak egyet, amiért erre nem gondoltam eddig.
Nem tudom, hogy más hogy érezne, ha kiderülne, már megint csak egy bábu... de engem ez baromira dühít.
- És ha életben is maradok, egy cellán már rajta van a nevem.... a francba- inkább a poharat figyelem, mintsem ránézzek Warrenre. Valamiért nem érzem, hogy bárki szemébe is tudnék nézni. Jöhetnék én azzal, hogy nem így akartam, de lefogadom ezt aztán senkit nem érdekel.
- Létezik elég ok ahhoz, hogy elvedd valaki más életét?- vonom fel  a szemöldököm, aztán leküzdve a kényszert, hogy kifussak a világból, mégis ráemelem a tekintetem.

Ophelia LaFonde

 - A lényeg - szögezi le nyomatékosan -, hogy marha nagy sz*rban vagy, Csillagom. De én nem tudok mindenről, csak egy katona vagyok a sok közül.
Előre hajol, hogy halkíthasson a hangját,bár ez a terem tökéletesen levédett bűbájokkal, mégsem szeretne kiabálni. Nem szeretne túlságosan, véresen komolynak tűnni, nehogy megriassza szegény lányt, de érzékeltetnie kell vele, hogy nem játékról beszélnek.
 - Én segíteni akarok neked, ezt meg kell értened. Még nem vagy annyira mélyen ezekben a dolgokban, tisztára tudunk mosni. Ha segítesz kézre keríteni néhány nagyobb vadat, és ha figyelembe vesszük, hogy kiskorú vagy, a bíróság megbocsátó lesz.
Tényleg nem tudja, hogyan kellene vázolnia a helyzetet. A tenyereit összetéve néz farkasszemet a lánnyal, szusszan egyet.
 - Ez szerintem idióta terv különben, de...
Idegesen felkel, látszik rajta a nyugtalanság, ami a beszélgetés elejétől erősödött benne. Odasétál a nagy, kopott szekrényhez, háttal állva csak hallatszik, hogy valamiféle üvegekkel csörömpöl.
 - ... nem értem, hogy gondolák, hogy felhasználnak egy kiskorút - dohog magában tehetetlenül - de ez van, most ezt kell tenni. Játszanod kell a játékukat még egy ideig, amíg megtudjuk, pontosan kik ők és hol vannak. A dolog veszélyes és több sebből vérzik, tudom, ezért is hoztalak ide. Okosnak kell lenned. Ha már az elején hülye voltál és belementél.
Egy üvegféle koppanva visszakerül a helyére, visszacsukja a szekrényajtót, aztán tér vissza, hogy leüljön a kanapéra ismét.
 - Ok? Ahhoz, hogy megölj valakit? - a kérdésére kutatón fürkészni kezdi a lány arcát, végül mégis úgy dönt, válaszolhat - Sosem lehet elég jó indok hozzá. De ezért már én fogok a pokolban rohadni, nekem kell együtt élni vele.

Dwayne

Ophelia LaFonde

Hosszú ideig ismét nem válaszol neki semmit. Eleve kér volt belemennie ebbe az igencsak kényes beszélgetésbe, nem véletlenül tartották többen jó dolognak, ha a lányka semmiről sem értesül. Persze, most már Dwayne is tisztában van vele, hogy hibázott, így bármit tesz Ophelia, amit nem kellene, az egészben az ő sara lesz.
Kínos másodpercekig babrál a saját kezeivel, néha föl-fölsandít a lányra. Mit is mondhatna neki, hogy ennek már lőttek, egy életre megszívta valószínűleg? Könnyebb lenne ráborítani az asztalt a tényekkel, ezt azonban mégsem teheti meg.
 - Ne tegyél semmit.
Hárítja el végül a legrövidebben anélkül, hogy hosszasabb magyarázatát adná a miérteknek. Az efféle beszélgetésekre általában megvan a megfelelő személyzet: akik ismerik a fiatal lélek bugyrait és tudják, hogyan kell a rossz híreket adagolni maradandó károsodás nélkül. Ő nem ilyen. Sosem volt ilyen.
Vele sem finomkodtak elvégre.
 - Szerintem ideje órára menned - folytatja új hangsúllyal, jelezvén, mára befejezte ezt a beszélgetést vele - Csak... nyugalom. Figyelni foglak.

Dwayne

Nem tartozik a kedvenc időtöltéseim közé, az, hogy rájöjjek valamire, mait talán eddig is tudtam, pusztán azért nem akartam felfogni, mert tudtam, hogy fájna. Egy ideig szabad voltam, tényleg szabad, és úgy vették el tőlem, hogy azt szinte fel se fogtam, megint csak rángatnak, de Isten legyen rá a tanúm, most inkább futnék vissza a kúriába, ahol a gyerekkorom töltöttem, ennél még az a hely is jobb volt. Talán nem zavarna ennyire, ha tudnám, megúsznám, simán fejjel futnék a falba, mert ilyen vagyok, de most... most egyszerűen fogalmam sincs mit tegyek.
- Ne tegyek semmit? Nézd, nem tudom, mennyire sikerült kiismerned, de én nem az a fajta vagyok, aki nyugodtan ül, és várja a sült galambot. Nem tudok nem csinálni semmit, mikor ott lebeg a szemem előtt, mekkora sz*r helyzetbe hoztam magam- nem emelem fel a hangom, csak tényszerűen közlöm a dolgot, és elmondhatom, megdöntöttem  a rekordom, nem is tudom, mikor beszéltem utoljára ennyit magamról, igen még ennyit se szoktam, vannak akik maguktól rájönnek erre, így nem kell ecsetelnem.
- Tudom, hogy azt hiszed, a törékeny lelkem nem bírja feldolgozni a történteket, de nem kell finomkodnod, oké? Volt már ennél rosszabb is- csak azért teszem ezt hozzá, mert látom, hogy Dwayne kellemetlenül érzi magát. Már pedig én aztán végképp nem kérem arra, hogy miattam fogja vissza magát, főleg mert én se teszem ezt, és ez így fair, gondolom.
Kivételesen engedelmes lány leszek, és egy bólintás kíséretében állok fel, majd lépek ki az ajtón. Nem köszönök, mert sejtem, nem is telik el olyan sok idő, hogy megint összefussunk, na meg mert hajlamos vagyok megfeledkezni róla.

---

Pár nappal később

Elment az eszem. Nyugtázom a tényt, ennek ellenére mégse lassítok, vagy torpanok meg, még csak az hiányzik, hogy valaki így lásson. Az meg csak egy mellékes plusz, hogy a zsebembe ott lapul az egyik legértékesebb festmény - mikre nem jók a bűbájok, nemde?-, amiért most szó szerint megküzdöttem.
Igazából azt se tudom igazából, kit lepett meg jobban, ahogy kiejtettem azt az egyetlen szót. Szerintem ugyanaz az arc nézett az aurorra, amilyen rám, persze csak egy pillanat volt az egész, mert a férfi aztán mással lett elfoglalva. Az adrenalin még mindig hajt, de igyekszem kordában tartani magam, és nem bőgni az első adandó alkalommal. Azt mondták ez is könnyű lesz, semmi macera, de arról egy szó se esett, hogy vagy hatan várnak majd a múzeum előtt, és megint kinél maradt  a kincs... azt se tudom, hová rejtsem, több szívességet biztos, hogy nem fogok kérni, főleg nem ezek után. Még szerencse, hogy csuklya volt rajtam, bár mondjuk nem segített valami sokat.
Gondolkodás nélkül tépem fel Dwayne ajtaját, és öles léptekkel haladok az asztalhoz, miközben előkotrom a festményt, és egy bűbáj segítségével növesztem vissza az eredeti méretére.
- Azt hiszem, a ne csinálj semmit... nem lesz a legjobb stratégia- lihegve ejtem ki a szavakat, hisz az idáig tartó sprinteléstől elszoktam. Aztán kapok észbe, hogy tulajdonképp vérfoltok lepnek el, hát igen, azt senki nem mondta, hogy a bizonyos átok közepette ne tartózkodjak az illető közelébe.
- Nyugi, nem a sajátom- legyintek, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne amúgy. Fogom magam, és invitálás nélkül foglalok helyet, talán egy kifakadásra várva, vagy nem is tudom.

Ophelia LaFonde

Késő van már, a kastély legtöbb, szorgos kis lakója nyugovóra tért már puha ágyának menedékébe. A szobában is egy apró, asztali fényforrás pislákol rendületlenül, groteszk árnyékokat vetve a sápadt falakra. Régen aludnia kellene már, tudja jól, de ez nem minden esetben egyszerű. Az agya nem tud, nem akar kikapcsolni.
Elnyom egy feltörő ásítást, kortyol egyet a poharába töltött barnás színű italbólm szabad kezével tovább pakolászik a szekrénye egy apróbb fiókjában. Az eltelt évek minden apró emléke elfélne gyermek cipősdobozában, személyes vagy érdekes tárgy sosem akad a kezébe. Szprtíroznia kellene már a szemetet, ezt tudta akkor is, amikor ide beköltözött és a bőröndjei tartalmát egyszerűen a szekrénybe szórta.
Egy apró fiola gurul ki a kezéből és hullik a földre, csillagporrá válva a kemény padlón. Mélázva lép arrébb, hogy ne lépjen bele, újabbat kortyolna, mikor is
BAMM
valami történik körülötte.
Odakapja a tekintetét, hunyorognia kell, hogy tisztán kivegye az alakot, aki ilyenkor rátöri azt a nyomorult nyílászárót, felkeltve a baglyot is, aki hisztérikus csapkodsba kezd.
 - Ophelia?
Hosszú pillanatokba telik, mire felfogja, ki is érkezett. Tétlenül figyeli, ahogy egy nagyobb festmény jelenik meg az asztalán, ugyanilyen tompa érdeklődéssel átsiklik a lányka első mondatai fölött is.
Egész testtel felé fordul, a poharát billegteti a kezében. Szeme végigpásztáz a lány ütött-kopott alakján, ajka többszoör is szólásra nyílna a vérfoltok láttán, mégsem teszi. Behunyja a szemét, a pohár tartalmát egy kortyra eltünteti.
 - Mit keresel te itt?
Hangja lemondó sóhajtás, akár egy apáé, ki már nem lepődik meg semmin sem. Lassan tényleg nem fog.

Dwayne

Tényleg fogalmam sincs róla, miért épp ide jöttem, csak azt tudom, így nem flangálhatok a folyosókon, sem a rellonban, Vandához meg még úgyse mehetek le, még csak az hiányzik, hogy őt is belekeverjem ebbe. Eddig sikerült ügyesen elhallgatnom a kilétét, tudom, hogy keresztapám nem fogadná örömmel, hogy nála lakok. Hiába rokon, és hiába van még biztos jó pár... valahogy ezek senkivel nem érintkeznek.
Az meg még csak eszembe se jut, hogy Dwaynenek is dolga lehet, ne legyen, mikor én tökre kétségbe vagyok esve. Az aurorok nem tűntek úgy, mintha csak meg akarnák játszani az egészet, épp ezért keményítettem be én is.
- Ki más?- kérdek vissza a szemem forgatva. Nem hinném, hogy annyian megfordulnak nála, aztán ki tudja. Ráadásul veheti úgy is, hogy a büntetésemet töltöm. Nem megy a lenyugodás, még ha le is ülök, két perc múlva állok is fel, hogy aztán kijárkálhassam magam. Még a madár se érdekel, duzzogjon csak.
Csak akkor torpanok meg, mikor meghallom a kérdést. Még a levegő is bennem akad, és egy kósza pillanatig lefagyva bámulok Warrenre, majd megrázom a fejem.
- Igazad van, fogalmam sincs. Már itt se vagyok, bocsánat- hadarom, ahogy az ajtó felé megyek, de mikor a kezem vagy hatodszorra se tudja megfogni a kilincset, elködösödik az agyam, és az ajtóba vágok.
- A francba, az imént kaszaboltam meg az egyik kollégád- nem kiabálok, nem is tudnék, de szembe se fordulok vele, csak miután letöröltem a kitörő könnycseppeket.

Ophelia LaFonde

A pohár koppan egyet az asztal lapján, ahogy a homlokát ráncolva leteszi rá. Le sem véve a szemét a lányról, int egyet a madár felé, mire az, mintha a torkát vágták volna át, hirtelen hallgat el. Egy időre csönd telepszik a félhomályos szobára, melyben csak a lány léptei és zaklatott lélegzése hallatszik. Dwayne tanácstalanul, vagy még inkább, az értetlenségtől lefagyva figyeli őt egészen addig, amíg el nem pattan az a parányi húr Opheliánál és ki nem fakad.
 - Hogy mi?
Hirtelen kérdez vissza, hangja sürgető. Még mindig nincs tisztában teljesen vele, mi történhetett, de valami, elméje mélyén derengeni kezd. Vér a ruházaton, ez a... mi ez, festmény? az asztalán és a kiborult, fájó lelkű lány. A gyomrában kényelmetlen nyomás kezdődik.
Biztosan meg kellene nyugtatnia Opheliát, ez azonban nem az erőssége, elképzelése sem lenne, hogyan fogjon hozzá. Más részről pedig: a szavai alapján nem is valószínű, hogy vállveregetésre vágyik és meg se érdemelné.
 - Na nyugodj meg és mondd el, mi történt.

Dwayne

Nem akarom én ráaggatni magam, de tényleg nem tudom, hová mehetnék máshová. Jó, vannak tippjeim, de ahhoz túl sokat kéne beszélnem, és nincs kedvem. Dwayne legalább képben van, még ha nem is miattam, így a felesleges magyarázkodás elmarad.
Persze robbanok, mert kezd kimenni belőlem az adrenalin? Vagy olyat tettem, ami ellen eddig küzdöttem, és sikerült ezt felfognom? Nem tudom, csak azt, hogy ez nem volt egy helyes lépés, de könyörgöm, most se volt mellettem senki, hogy fogja a kezem, és azt mondja, ejnye lányom. Úgy általában sincs fogalmam arról, mi a helyes, csak saját magamra hivatkozhatok, nem olyan nevelésben részesültem, mint az itteniek többsége.
- Nem akartam, esküszöm, hogy nem akartam- nézek rá kétségbeesetten, mert nem is tudom, hogy magyarázhatnám el. nem gondolkodtam, egyszerűen csak a pálcám  a kezembe került, és elhagyta a szó a szám. De tudom, ha illúziómágiát alkalmaztam volna, az még talán rosszabb is lett volna, és nem kockáztathatom, hogy emiatt Alexát is felelősségre vonják, elvégre azzal, hogy beleegyezett, felelősséget is vállalt. Annyira nehéz ez az egész, mint az a hülye dominó, elég egyet megpöckölni, és dől össze minden.
Nem várok én semmire, vigasztaló szavakra főleg nem, úgyse tudnám őket kezelni, senki nem vigasztalt még, azt meg nem akarom, hogy csak azért mondjanak valamit, hogy az én lelkemnek jobb legyen.
- Azért mentünk- bökök a fejemmel a festmény felé, miközben felsóhajtok.
- És tényleg tök egyszerű volt minden, szépen kicseréltük egy hamisítványra, és már léptünk is volna. Csak, kint ott voltak hatan, és minket vártak. Tudták, hogy ott vagyunk, nem tudom, hogy, de tudták. És ők kezdték.... aztán csak arra emlékszem, hogy a férfi előttem egy pillanatig meglepődve néz rám, aztán csak a vér- mesélem, miközben a madarat kezdem simogatni, kell a mellékcselekvés, a kezem még így is megremeg néha.
- Azt se tudtam, mit csinálok.... csak jött- fogadkozok egyből, mintha erre bármi szükség lenne, attól én még ugyanolyan sz*r alak vagyok.

Ophelia LaFonde

Mintha csak kifutna a lába alól a talaj, ledobja magát a kanapéra, úgy hallgatja a lány szavait. Arcára egyfajta savanyú, lemondó kifejezés kerül, párhuzamosan azzal, ahogy összerakja magában az események sorát.
 - Mit mondtam neked az óvatosságról?
Kérdése inkább sóhaj, nem néz a lányra, a szemközti falat méregeti, agyában azonban kattognak a kerekek, ha ez nem is látszik kívülről egyáltalán. Előre hajolva nyűgösen megdörzsöli a halántékát, mintha mindössze álmos lenne. Igyekszik nem kimutatni a riadalmat, ami a gerincén kezdett felvelé kúszni, legalább a lány felé nem.
 - Sectumsempra?
Kérdi halkan, fölpillantva a lányra, bár igazán ne ár megerősítést.
Szarban vannak, leginkább a lány, de ki az, aki felelősséggel tartozik érte? Bizony, ő maga.
Biztosan törődnie kellene a lány zavarodottságával is, de jelen helyzetben jobban lefoglalja az, mit is kezdjen most. Arca a tenyerében pihen, féloldalasan nézi a lányt. Valószínűleg idegesebbnek kellene lennie, valójában az is, a leghelyesebb dönts minden bizonnyal az lenne, ha megtépné a haját ennek a kis gonosztevőnek, hogy megtanulja, legközelebb hallgasson rá.
Hiába.
Behunyja a szemét pár, fölösleges pillanatra, végül ismét föláll.
 - Add ide a pálcád.

Dwayne

- Én próbáltam az lenni. De bocsi, hogy nem fogom ölbe tett kézzel hagyni, hogy elrángassanak. Amúgyis megérdemlik, a mocskok- pufogok egy sort dühömben. Oké, tudom én, hogy nem ez a legjobb módja az egésznek, és nincs semmi mentségem rá, miért tettem, de akkor is.  Ők meg simán kísérleti nyúlként alkalmaznak, az mennyivel jobb?
- Nem is tudom, hogy jutott eszembe- harapok az ajkamba idegesen, és tényleg kedvem támad kifutni a világból. Igen ez a mondat egyenlő a helyeseléssel. Azért biccentek is, tudatva vele, hogy ebbe rendesen beletrafált most.
Az, hogy nem kezd lélek búvárkodni a lehető legjobb döntés, tuti, hogy nehezen viselném, ha még lelkiznem is kéne amellett, hogy a sírással küszködök. Nem szokásom kimutatni az ilyesmit, de egyszerűen, van, ami már nekem is sok. Nagyon sok.
- Tessék, de azzal semmit nem érünk, ha töröljük, az utolsó varázslatot- adom neki oda a nemrég visszakapott ágat, ami mindig csak bajt hoz a fejemre. Naivan azt hiszem, ezt akarja tenni, de hát… semmi értelme, tekintve, hogy a vágás nyomai az illető testén díszelegnek.