Tanizawa Daisuke

Rachel-t megbízták azzal, hogy fogadja a legújabb diákot, Dai-t a bejárati csarnoknál, hogy megmutathassa neki az itteni terepet. Egyáltalán nem jelentett ez számára gondot, mivel a mentora volt. A Rellonos türelmes volt világ életében, így simán belefért, hogy késett egy kicsit az újdonsült diák. Fekete felsőt, sötét farmert, fekete balerina cipőt viselt, haját kiengedve hagyta, így várta a kis gólyát. Tudta, hogy nem egy elsőssel lesz dolga, úgyhogy talán nyugodtabb is volt a kelleténél, mert minél kisebb egy diák, annál nagy felelősséggel jár, ezzel tisztában volt. Nagyon örült, amikor végre baglyot kapott a szüleitől, amelyben megírták, hogy minden rendben van, a testvérei is jól voltak, nem szenvedtek semmiben sem hiányt, aminek a lány külön örült. Mindig az eszébe jutott, hogy remekül érezte magát a testvéreivel, ezért is nagyon hiányolta őket és sokszor magányosnak érezte magát nélkülük, mivel mindig minden mókában benne voltak. Emily kicsi volt még hozzá képest, de nagyon talpraesett volt és mindent meg tudott vele beszélni, ráadásul imádta húgát, Nathan pedig nagyon jó hatással volt rá mindig, rengeteget tudtak egymással beszélgetni, úgyhogy nagyon hiányzott neki a bátyja társasága. Vele tudta a legjobban megértetni magát, számos probléma esetén őt kereste fel, szóval nem volt túl derűs, hogy itt nem beszélhette meg vele a dolgait. Sajnos egyelőre senki sem pótolhatta az ő szerepét, hiszen senki sem ismerte őt olyan jól, mint a bátyja, vele tényleg mindent meg tudott beszélni és mindig számíthatott rá, ami kapcsán itt maximálisan egy-két embert tudott volna felsorolni, aki érdemes lett volna a bizalmára. Büszke volt mindig is a családjára és a testvéreire, de örült annak is, hogy itt is talált magának pár barátot, akiben teljes mértékben megbízhatott.

Tanizawa Daisuke

Rachel-t megbízták azzal, hogy fogadja a legújabb diákot, Dai-t a bejárati csarnoknál, hogy megmutathassa neki az itteni terepet. Egyáltalán nem jelentett ez számára gondot, mivel a mentora volt. A Rellonos türelmes volt világ életében, így simán belefért, hogy késett egy kicsit az újdonsült diák. Fekete felsőt, sötét farmert, fekete balerina cipőt viselt, haját kiengedve hagyta, így várta a kis gólyát. Tudta, hogy nem egy elsőssel lesz dolga, úgyhogy talán nyugodtabb is volt a kelleténél, mert minél kisebb egy diák, annál nagy felelősséggel jár, ezzel tisztában volt. Nagyon örült, amikor végre baglyot kapott a szüleitől, amelyben megírták, hogy minden rendben van, a testvérei is jól voltak, nem szenvedtek semmiben sem hiányt, aminek a lány külön örült. Mindig az eszébe jutott, hogy remekül érezte magát a testvéreivel, ezért is nagyon hiányolta őket és sokszor magányosnak érezte magát nélkülük, mivel mindig minden mókában benne voltak. Emily kicsi volt még hozzá képest, de nagyon talpraesett volt és mindent meg tudott vele beszélni, ráadásul imádta húgát, Nathan pedig nagyon jó hatással volt rá mindig, rengeteget tudtak egymással beszélgetni, úgyhogy nagyon hiányzott neki a bátyja társasága. Vele tudta a legjobban megértetni magát, számos probléma esetén őt kereste fel, szóval nem volt túl derűs, hogy itt nem beszélhette meg vele a dolgait. Sajnos egyelőre senki sem pótolhatta az ő szerepét, hiszen senki sem ismerte őt olyan jól, mint a bátyja, vele tényleg mindent meg tudott beszélni és mindig számíthatott rá, ami kapcsán itt maximálisan egy-két embert tudott volna felsorolni, aki érdemes lett volna a bizalmára. Büszke volt mindig is a családjára és a testvéreire, de örült annak is, hogy itt is talált magának pár barátot, akiben teljes mértékben megbízhatott.

Rachel
tanévkezdés

Tanizawa Daisuke

Rach hirtelen megpillantotta a mentoráltját, aki ott volt a közelében, és gyorsan megszólította:
- Szia, Dai! Én vagyok a mentorod!
Nem volt benne biztos, hogy jó ötlet volt odaordítani a srácnak dolgokat,de amikor meglátta őt, akkor úgy volt vele, hogy érdemes most megszólítania addig, amíg el nem tűnik az éterben, hiszen mégiscsak a mentoráltja volt. Úgy tűnt, hogy a fiúnak nincs túl jó kedve, de ez egyáltalán nem tántorította el a kötelességétől.
- Gyere nyugodtan, nem harapok! - mondta higgadtan a srácnak, hiszen úgy gondolta, hogy együtt könnyebb lesz a dolguk, mivel őt jelölték ki a mentorjaként így ha megismeri, talán könnyebb dolga lesz a fiúval, persze csak ha benne van abban, hogy megismeri őt is és nem ellenezik a dolog ellen. Ő visszaemlékezve örült annak, hogy két segítője is volt, mert tőlük mindent meg tudott kérdezni és nem érezte úgy, hogy teljesen magára maradt, mivel mindenben segítettek neki.
~ Jó lenne most otthon lenni, biztosan örülnének a testvéreim, ha hazautaznék és meglepném őket. Kár, hogy nem tudok gyakrabban hazalátogatni...a barátnőim is nagyon hiányoznak már... biztosan nagyon örülnének nekem, ha időnként hazalátogatnék... persze az élet nem kívánságműsor... ~
A Rellonos mélyen elgondolkodott magában, hiszen a legszívesebben otthon lett volna, de tisztában volt vele, hogy egyelőre nem tud hazatérni, a szülei és a testvérei viszont nagyon hiányoztak. Úgy volt az egésszel, hogy azért a szünetig kitart, mivel akkor úgyis haza tud térni  - bár az még messzebb volt, de nem adta fel az esélyt, hogy nemsokára találkozni fog a szeretteivel.

Rachel
tanévkezdés

Tanizawa Daisuke

- Hmm. Nem keverlek össze senkivel. Te vagy az én kis mentoráltam. - fejtette ki Rach édes hangon a véleményét. A lány mindig is figyelt arra, hogy éppen kit osztottak ki neki, és jelenleg is tuti biztos volt a dolgában, mert a "nagyok" nem tévedhettek.
- Nos, ez nem ilyen egyszerű.... nem úszod meg azzal, hogy tovább engedek a dolgodra, arról ne is álmodozz! - felelte Rach nagy bizonyossággal a hangjában.
Észrevételezte, hogy a srácnak egyáltalán nem tetszik a dolog, de hát nem volt mit tenni, neki a kiadott utasítás alapján kellett cselekednie, úgyhogy nem volt mese, tennie kellett, amit utasításnak kiadtak.
- Sokáig. - tette hozzá a Rellonos, azért volt egy kis kárörvendés a hangjában, mivel őt is ugyanígy körbevezették ilyenkor, amikor még új volt az iskola falai között, ellenkezésre pedig semmi és senki sem adhatott okot neki, úgyhogy bele kellett törődnie a sorsába. Sejtette, hogy a srác a háta közepére kívánja az egészet, de nem volt mit tenni, a kötelességének eleget akar tenni, úgyhogy a srácnak is bele kellett nyugodnia abba, hogy kötelező mutatványként valaki körbevezeti, aki jelen esetben nem volt más, mint lány maga.
- Nos, én foglak körbevezetni, remélem nincs ellenedre. - mondta kedvesen a lány, remélte, hogy nem fog nagyon ellenkezni a srác, mivel egyrészt nem volt sok választása, másrészt neki is biztosan az volt az érdeke, hogy minél jobban megismerje az iskolát, ha már ide fog járni. Visszaemlékezett arra, hogy ő is nagyon örült annak, amikor a mentorai megmutatták neki az iskolát, úgyhogy a segítségükkel már könnyebben tájékozódott az iskola falai között, szóval igazán hálás volt nekik.

Tanizawa Daisuke

Rach nagyon nem örült annak, hogy megnehezítették a dolgát, hiszen arra gondolt, hogy gyorsan körbevezeti a srácot, aztán bekap valamit, mert már reggel óta nem evett semmit, és ennek a gyomra hangot is adott.
- Nos, van egy ajánlatom: Mit szólnál hozzá, ha most gyorsan körbevezetnélek, aztán elmennénk kajálni valamit, bár igazság szerint én mindenképp bekapok valamit, szóval, ha gondolod, akkor csatlakozhatsz. - ajánlotta fel az egyezségét Rach, miközben a srácra pillantott. Teljes mértékben meg tudta érteni, hogy semmi kedve nincs itt lenni, a körbevezetéshez pedig pláne semmi hangulata, ezzel nem volt semmi gondja, de azért remélte, hogy legalább az ő dolgát megkönnyíti majd a srác azzal, ha belemegy a dologba, pláne, hogy most még meg is könnyítette a dolgát. Nem tudta, hogy evett-e ma a fiú vagy sem, de úgy gondolta, hogy biztosan hosszú volt az útja és most valószínűleg kimerült lehet és éhes.
- Felőlem áttolhatjuk vasárnapra is a dolgot, de ezen így is, úgy is túl kell esni. Én mindig amondó vagyok, hogy annál jobb, minél gyorsabban túlesik az ember a kötelező mutatványokon. Persze te tudod, hisz a te döntésed. - tette hozzá Rach komoly arccal, látszott rajta, hogy nincs vicces kedvében és már kissé nyűgös is volt, mert az éhség teljes mértékben eluralkodott rajta. Ezen kívül remélte, hogy Dai jól fogja érezni majd magát az iskola falain belül, és gyorsan beilleszkedik majd, az pedig csak hab a tortán, ha még jó tanuló is lesz. Neki sem volt egyszerű otthonról elszakadnia, sokáig hiányzott neki az a meghitt légkör, amit csupán a családja hivatott biztosítani számára. Aztán idővel egyre jobban hozzászokott az itteni légkörhöz, szert tett néhány barátra, akikre mindig számíthatott, a tanulás pedig nem okozott neki különösebb gondot. Tehát összességében nagyon jól beilleszkedett, és ugyanezt kívánta a srácnak is.